Pesti Napló, 1885. május (36. évfolyam, 119-148. szám)
1885-05-23 / 141. szám
141. szám. Hierkentén Írod« , Térén oziek-ter», Athéniénm-épfi 1 et. A top **elemi rétjét illető minden közlemény » nerkesztfletghei intézendő. Bérmentetlen levelek cnk ismert kelektől fogedtztunk es Kéziratok nem adatnak giuza. Kladd-hivatal , Ferencziek-tere, Athenäenm-épfiet. A kp anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadó* * körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. 36. évi folyam. Budapest, 1885. Szombat, május 23. Előfizetési feltételek: Poetin küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli él eeti ki, adie együtt: 1 hónapra 2 firt. — 3 hónapra 6 frt. — 1 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai kitlönklődéseArt felffhette havonkist K kr., Arnegyedenktat 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athemeen-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: Budapest, május 22. Milán király Bécsben oly kitüntetésekben részesül Ferencz József király és a főherczeg urak által, hogy mindenkinek feltűnik a látogatások szívélyessége, s ezen fejedelmi találkozás politikai jelentősége szembeötlővé válik. Valami ismét készül ott lent keleten, mert ok nélkül nem keresi Szerbia ily tüntetőleg Ausztria-Magyarország barátságát és viszont. Hogy az orosz izgatás nem szünetel sóba, miután szervezve van, hogy sóba meg ne szűnjék, tudjuk különben is, de Risztics és társainak utazása szent Pétervárra az orosz Method ünnepre eléggé bizonyítja, hogy az akczió Szerbiát is felvette tervei közé. Nyilván az angol-orosz háború lehetősége indította Oroszországot arra, hogy megbolygassa a Balkán-félszigetet s ezáltal lekösse Törökországot s Ausztria-Magyarország figyelmét és ennek érdekeit az orosz diplomácziától tegye függővé. Világos, hogy Risztics elérkezettnek vélte az időt pártjával együtt ismét kilépni s Oroszország segítségével magának követelni a kormány hatalmát. Más körülmény is mutatja, hogy a szerb politika ismét fordulóponton állott, mert hirtelen, minden látható ok nélkül, a Grarasaninminisztérium beadta lemondását s ezt Milán elfogadta. Ezekből kitűnik, hogy Szerbiában, a szélcsend alatt tarthatatlan állapotok fejlődtek ki, s a pártok közt nagy feszültség uralkodik, t. i. a szerb nemzeti, vagyis osztrák és a pánszláv, vagyis orosz párt között. A béke és rend csak látszólagos, mert az aknamunka szakadatlan folyik. Milán király pedig a két áramlat között darab ideig habozhatott, s várta, mit jelent neki Risztics küldetéséről saját szentpétervári követe, s mint fest a skupstina Nisben? Milán alkalmazkodó természete, ki természetesen csak saját és dinasztiájának érdekét tartja szem előtt s nem azért osztrákbarát ma, hogy ne lehessen oroszbarát holnap, ha a viszonyok igy kívánják, valamint hogy már volt oroszbarát és lön osztrákbarát. S be kell ismernünk, hogy az ő helyzetében másként alig tehet, mert Milán király nem az a hatalmas fejedelem Szerbiában, ki akár a külföldi diplomáczia befolyása alól, akár a szerb nép közhangulatától magát emanczipálhatná. Ő nem Isten kegyelméből legitim fejedelem, ő nem dúsgazdag ember, neki nem áll nagy hadsereg rendelkezésére, udvarában nem képez testőrséget a nemesség, mert Szerbiában nincs még arisztokráczia, mely Montesquieu szerint a királyságoknak támaszul szükséges. Milán királynak csak szerencséje van és ravaszsága felhasználni a viszonyokat és embereket. S a szerencse sokat ér az életben. Most is, amint teste, hogy merre esnek a koczkák, hát hirtelen béke lett Anglia s Oroszország között s a Balkán-félszigeten ismét a konzervatív politika kerekedett felül. Már most az út ki volt jelölve: meghazudtolni Riszticset és visszafogadni Grarasanint s Bécsbe utazni az osztrák udvarhoz s csatlakozni a skiermeviczei megállapodásokhoz. Risztics úr tehát disponibilitásból penzióba ment, ami nem zárja ki, hogy penzióból ne léphessen aktivitásba ismét, ha osztrákellenes politikát kell folytatni; Grarasanin pedig ismét viszi a miniszterelnökséget és külügyi tárczát, hanem más belügyminisztert fogadott, ami azt gyaníttatja, hogy az összeesküvőkre jobban kell vigyázni, mióta az öreg Karagyorgyevics meghalt s az exdinasztia összejött tanácskozni. Különben Karagyorgyevics Péter kártyakirály, ki csak úgy lehet nyerő, ha Oroszország kijátszsza. Milán elég jól viszi dolgát, hogy megszilárduljon a szerb trónon, s úgy látszik, elég okosan kigondolta, hogy békében velünk, háborúban az oroszokkal tart. Mert mit nyerhetne háborúban tőlünk, és mit békében Oroszországtól ? Nekünk mindenesetre jó, hogy Milán Bécsben van, s nem Szent-Pétervárott. Előttünk a jó szomszédság Szerbiával becses. Kereskedelmileg is legtermészetesb, hogy ha hozzánk csatlakozik, politikailag is, mert mi a Száva-határt respektáljuk s újabb okkupácziókra keleten nem vágyunk; legalább igy mondják a félhivatalos lapok. Népünk Boszniát is sokallja és Horvátországot, még több hódítást nem akar. De hogy a bécsi konferencziákon közös akció eshetőségéről lehet szó Novi-Bazárban, Prizrendben, Maczedóniában, tagadni még sem mernök. A nyári szünnapokat különben is a bosnyák kérdés megfejtése fenyegeti, s Maczedóniának a bolgárok nem hagynak békét. Jobban szeretnék azonban, ha csak a vasúti csatlakozások kiépítéséről és a kereskedelmi szerződés megújításáról lenne szó. Ám ezek miatt nincs szükség fejedelmi találkozásra. Minden fejedelmi találkozás gyanús, a nagyhatalmaké leginkább. Mint a szerb barátságnak ez idő szerinti biztos jelét azonban Milán látogatását szívesen látjuk. Mi rokonszenvezünk a független Szerbiával, ha az nem függ Oroszországtól. A PESTI NAPLÓ TÁRCÁJA. — Május 23. — HUGO VIKTOR. Páris, május 22. Hugo Viktor meghalt. Páris, május 22. A szenátus ülésén az elnök Hugo Viktor halálát következőleg tudatta: Hugo Viktor, kit hatvan év óta csodált Francziaország és a világ, elérte a halhatatlanságot. Dicsősége egyik párté sem, hanem mindnyájunké. Ezután az elnök azt indítványozta, hogy a szenátus a gyász jeléül oszoljon szét. Brisson miniszterelnök erre a szenátus egyhangú tetszése közt kijelentvén, hogy a kormány a gyászt nemzeti gyásznak tekinti és holnap indítványt fog tenni az iránt, hogy Hugo Viktor állami költségen temettessék el, mire a szenátus szétoszott.* * * A nagy költő kiszenvedett. Csodás lélekjelenléttel szenvedte el a halál közeledését; nem félt tőle, várta és óhajtotta azt. Az egyház egyik fenkölt lelkű képviselője, a párisi érsek személyében kereste fel halálos ágyán, a »Pápa« költőjét, de Hugo Viktor már korábban rendelkezett, hogy pap ne legyen haláloságyánál. Családja tiszteletben tarta a költő e rendelkezését, az a vallás kegyszereinek igénybevétele nélkül hunyt el.* * * Betegsége lefolyásáról a következőket jelentik Párisból, kedd éjjeltől: Hugo Viktor állapota tegnap estétől fogva igen rossz fordulatot vett. A ma közzétett orvosi jelentések szerint azért nagyon nyugtalanul és lázrohamok által zavarva töltötte el a beteg. Ezen rohamok közben erővel kiszállt ágyából. Ez kétszer ismétlődött néhány óra folyamán; azután eszméletét vesztette s öntudata csak lassan tért vissza. Mikor eszméleten van, Hugo Viktor emlékezete meglepően világos. Betegsége kezdetén sajátkezűleg írt végrendeletet, mely négy rövid mondatból áll és mindegyik különálló rendelkezést tartalmaz. Íróasztalában több korábbi sajátkezű végrendelet található, de ezek csak életrajzi értékkel bírnak. A család egy benső barátja, a ki orvos és kit a család a beteg ágyához kért, felkeresett engem. Azt mondja, hogy sohasem hallott olyan makacs küzdelemről, mint amely itt az organikus életerő s a halálos betegség közt foly. Hugo Viktor kész meghalni, úgy hogy nem mondható, hogy az akarat ereje képesíti őt a betegséggel megküzdeni. Ő, ellenkezőleg azzal, mit a lapok írnak, igen rossz beteg. A múlt éjjel, mikor egész testét a lélekzésre megerőltette volt, kimerülten öszszeesett és a három orvos szükségesnek látta erős izgatótapaszt rendelni s azután bevárni, hogy mi lesz a hatása. De mikor az egyik orvos reá akarta rakni a tapaszt, Hugo Viktor felugrott ágyából és nemcsak ezt az orvost lökte félre, hanem a másik kettőt is, olyan erővel, amely bámulatra ragadta őket. Rángatózott karjával és csapkodta az ágyat és a közeli bútordarabokat. Öregbedő gyengesége mellett is az utóbbi 24 óra alatt gyakran 84 érvelése volt perczenkint. Ma este 6 óra tájban röviden beszéltem Lockroyval. Ki volt merülve az utóbbi négy nap és éj kínos izgalmai folytán, és összeroskadt a fájdalom alatt. Nyugodtabb perczeiben szereti a költő, ha unokája mellette van. Péntek reggel óta érzi, hogy a halál szólítja , hogy az orvosi segítség hasztalan. Boszankodott, hogy ágyba kell feküdnie. Szava gyenge, de környezete megérthette. Nagyon meghatotta, mikor mondották neki, hogy munkások estefelé nagy számmal jönnek háza elé, bizonyos távolságban, csendben maradnak és megtudakolják a beteg állapotát azoktól, kik a házból kijönnek. Szokott gyengédségével azt rendelte, hogy haláláról az utcán várakozók külön értesíttessenek és hogy kijelentessék, miszerint utolsó óráiban is gondolt az ő barátjaira, Páris szegényeire, kikkel ő mindig testvérileg együtt érzett. Majdnem valamennyi miniszter, Renan, Lesseps és sok más kiváló egyén látogatja meg a beteget. A franczia nemzet elvesztette legnagyobb költőjét. Gyászában osztozik, a súlyos veszteség fájdalmát együtt érzi vele az egész művelt világ. Mert a Hugo Viktor nagyságára nemcsak nemzete volt büszke, az ő dicsősége betöltötte az egész világot. Lángszelleme az egész emberiséget dicsőítette meg magasztos eszmékkel, eszményi czélok kitűzésével, a legnemesebb érzetek terjesztésével, melyeknek a közönségesnél jóval hosszabbra, 84 évre nyúlt élete egész tevékenységét szentelte. Hugo Viktor volt a romantikus irány alapvetője s leghatalmasabb bajnoka. Előtte a franczia költészet oda volt bilincselve a régi hagyományok czopfos szabályaihoz, lenyűgözve a régi klasszikusok műveiből levont tételek hóhéiba. Századunk harmadik tizede keltette életre azt az iskolát, amely jótékony forradalmával átalakítá a költészetet, visszaplántálta bele a száműzött igazságot s biztosította a géniusznak a szabad röpülhetést. Hugo Viktor volt az új irány kezdeményezője, s Lamartine, az idősb Dumas, Delacroix, Sainte- Beuve, Musset, Balsac, Merimée s a franczia irodalomnak más elsőrangú nagyságai alkották körülre a táborkart, melynél fényesebbet nem látott még soha hadsereg. Hugo Viktor lobogtató előtte a romanticzizmus zászlaját, s azon időponttól kezdve, hogy ezelőtt hatvanhárom évvel »Mézes a Níluson« czimü — maiglan is egyik legszebb — költeménye reá vonta nemzetének figyelmét s kivívta számára egy Chateaubriand-tól a »magasztos gyermek« elnevezést, meg is maradt a tábor élén, s törbetlen kitartással, teremtő lélekkel vezérelte azt mindvégig, majdnem hetedfél évtizeden át. Indiáknak minden kincse nem ér fel azzal az örökséggel, melyet e hetedfél évtizedes tevékenység gyümölcseként nemzetére hagy a mai napnak nagy halottja. Nemzetére és az egész emberiségre. Oly sok nemesítő «színével hintette tele századát, hogy munkájának eredményeit egy romboló örökkévalóság se pusztíthatná el. Mint egyik életírója megjegyzi, a világszabadság, az emberi méltóság s az örök igazság: ez volt az a hármas egység, mely agyvelejéből kisugárzott s a küzdő életben észrevétlenül a korhoz és viszonyokhoz idomult; s mikor szellemi nagyságának összes jelentőségével a világbéke apostolaként emelte fel szavát, mindnyájan éreztük, hogy minden nemes kebelnek szent vágyát foglalja magában ez a szó. A drámák, melyeket alkotott, s a melyek ma is kedvencz repertoire-darabjai a franczia játékszínnek; költeményei, melyek legtöbbször a magasztosnak eszménye körül csaponganak; regényei, történeti, politikai, bölcseleti és társadalmi irányú próza-dolgozatai; megannyi fényes tanúbizonyságát nyújtják alkotó ereje csodás sokoldalúságának s a világirodalom legnagyobb alakjainak sorába emelik Hugo Viktort. Túl volt már az ifjúkor évein s a számkivetés keserű kenyerét ette Jersey szigetén, midőn egész nagyságában kifejlődött ez az alkotó erő. 1859-ben jelent meg a »Századok legendája« költemény cziklusnak első két kötete. Csodás alakjaival, a nagy erények és nagy bűnök harczának megrázó ecsetelésével roppant hatást tett világszerte. Minden nemzet sietett átültetni ezt a munkát saját irodalmának kertjébe s Szász Károly mesteri fordításában leírja azt a magyar olvasó közönség is, mely Hugo Viktor művei iránt mindenkor rendkívüli érdeklődést tanúsított. III. Napóleon bukásával visszaadta a költőnek hazáját a harmadik franczia köztársaság. Azóta még bámulatosabb mérveket öltött tevékenysége. Csak egy év alatt (1877—78) nem kevesebb, mint öt műve jelent meg a könyvpiaczon. »Hogy lesz az ember nagyapává?« czímű gyöngéd, fenkölt érzésektől áthatott költeményét csakhamar követte a »Histoire d’un crime«, melyben meg agadó drámai erővel s ritka közvetlenséggel irta meg a decz. 2-ki államcsínynek s a rákövetkezett gyászos napoknak történetét. Ugyanekkor adta hírül a franczia sajtó, hogy Hugo Viktor két kötetben összegyűjti s »Toute la lyre« czim alatt közrebocsátja lírai költeményeit. 1878-ban jelent meg a »Pápa« czimü költeménye, egy eszményi pápának eszmékben gazdag rajza. S egy évre rá a »La pitié supréme«, mely gyönyörű költői műnek az az alapeszméje, hogy »legyetek könyörülett« a szegény királyok iránt, mert ők valóban szánalomra méltó emberek.« Mintegy pendantja ez a munka azon dolgozatoknak, melyeket az általános amnesztia s a kommunardok megkegyelmezése érdekében irt a nemesszivü költő. Tevékeny részt vevén e művek által kora mozgató eszméinek vitatásában, a politikai, társadalmi , irodalmi közügyekben s a humanizmus érdekeinek szolgálatában, ritka buzgósággal teljesítette kötelességét mint ember, mint családfő, mint polgár és törvényhozó, mint a szenátusnak tagja is, s még mindig maradt ideje rá, hogy megírja s »LAne,« a szamár, czím alatt közrebocsássa megkapó bölcseleti szatíráját. S bizalmasabb barátai nem egyszer hallottak egyetmást azokról a műveiről is, melyeket íróasztalának fiókja őrzött mindeddig, melyek csak most, hogy a toll örökre kihullott kezeiből, fognak megjelenni. Néhány hónappal ezelőtt, nyolcvannegyedik születésnapjának hajnalán mosolyogva font aranykoszorút Hugo Viktor halántékai közé a műveit világ hálája. A franczia irodalom a költő összes műveinek nagy nemzeti kiadásával, a többi nemzeteké a legkiválóbb íróknak üdvözlő soraival vett részt a napon Hugo Viktor szellemének ünneplésében. Köztük a magyar irodalom és művészet munkásai is, kik már egy régibb alkalommal, 1883-ban, személyesen vitték meg a nagy költőnek azon nemzet hálaadóját, mely annyit küzdött, annyi vért áldozott az általa hirdetett nagy eszmékért. A műveit világnak, s benne nemzetünknek fájdalmas résztvéte gyászkoszorut fon a mai napon Hugo Viktor ravatalára. Nem merenghetünk többé tisztes alakján, nem tekinthet többé áhítattal reá a nemzedék, melynek milliói közt osztotta szét géniuszának kincseit, de emléke élni fog az idők végeiglen, mint egyikeé azon szellemóriásoknak, kik az emberi fejlődés nagy küzdelmeiben fényes sikerrel végezték az áttörésnek, a zászlóvivésnek örök bálira érdemes munkáját. Budapest, május 22. Minisztertanács. Ma este több óráig tartó minisztertanács volt. A braunschweigi trónöröklés kérdése. Említettük, hogy Poroszország a német birodalmi tanács elé indítványt terjesztett, melyben a cumberlandi herczeg uralkodását Braunschweigban a birodalom békéjével összeegyeztethetlennek nyilvánítja. Az indítvány, melyet Bismarck hg írt alá, egész terjedelmében így hangzik: A birodalmi alkotmány 76-ik czikke azon rendelkezést tartalmazza, hogy az egyes szövetségi kormányok közti viszályok, amennyiben azok nem magánjogi természetűek, az egyik fél felszólalása következtében a szövetségtanács által egyedítendők ki. Az alkotmány szelleme szerint ezen rendelkezés oda magyarázandó, hogy nemcsak létező viszályok tartoznak a szövetségtanács illetékessége elé, hanem az hivatva van erre vonatkozó indítvány esetében az ily viszályok keletkezésének megakadályozása czéljából is közvetítőleg fellépni. Ennek folytán a kir. kormány a szövetségtanács figyelmét arra bátorkodik felhívni, hogy Poroszország és Braunschweig között előreláthatólag kellemetlenségek támadnának, ha ő kir. fensége, a cumberlandi herczeg lenne Braunschweig uralkodója. Poroszországnak Hannover tartományra a birodalmi alkotmány által biztosított birtokjoga a cumberlandi herczeg atyja által az ide mellékelt tiltakozás tanúsága szerint megtámadtatok. György király egész haláláig Poroszországgal háborúban álló uralkodónak tekintette magát és ezen álláspontnak megfelelő politikai magatartást tanúsított, mint ez a mellékletből kitetszik. A cumberlandi herczeg 1878. júliusban közzétett nyilatkozatában hasonló állást foglalt el Poroszországgal szemben. A herczeg azóta nem mondott le Hannover iránt formált igényeiről s hannoveri párthívei oly eljárást tanúsítanak, hogy még ha a cumberlandi herczeg egyénileg le is mondana Hannover iránti igényeiről, ez nem nyújtana a királyi kormánynak biztosítékot az iránt, hogy a welf-párt Hannovernek Poroszországtól való elszakadására irányuló törekvéseit abban hagyná. Az ezen törekvések mellett hangoztatni szokott azon fentartás, hogy Hannover elszakadása Poroszországtól törvényes úton czéloztatik, e tekintetben semmi nyomatékkal nem bír, mert a törvényes út az adott viszonyok által természetszerűleg ki van zárva, és e czél csak erőszakkal érhető el. Braunschweig lakosságának a birodalom iránti hűségénél fogva a welf-párt ott nem számíthatna jelentékeny támogatásra; de a cumberlandi herczeg, mint braunschweigi uralkodó, nem vonhatná el magát e párt befolyása alól, melynek élén ő kir. fensége eddig áll és melynek legkiválóbb vezérei, mint az ő megbízottai, az ő érdekében működnek. A herczeg trónralépte ennélfogva azon szükségszerű következménynyel járna, hogy Braunschweigban a szuverén szövetségi hatalom egyik részesének állami hatósága alatt az alkotmányellenes törekvések támpontot nyernének, melyek éle a porosz államnak a birodalom által garantírozott integritása ellen volna irányozva. A cumberlandi herczeg politikai magatartása, amint az hivatalos nyilatkozatokban kifejezést nyert, mindenkor alkalmas volt arra, hogy a welf-pártot czéljainak követésében bátorítsa. Az 1878. évi júliusban kelt notifikáló olőirányban a herczeg megújította azon tiltakozást, melyet V. György király 1866. szeptember 23-ikán Poroszország ellen emelt és e két okmányban foglalt nyilatkozatokat a herczeg 1884. évi október 18-ikán kelt notifikáló irata, és ugyanazon kerettel kibocsátott birtokbalépési nyilatkozata semmiképen nem érvényteleníti. Az előbb említett két okmány alapján a cumberlandi herczeg még ma is eszmei hadiállapotban van Poroszországgal szemben, és kormányralépésével, ha Braunschweig és Poroszország nem tartoznának a német birodalomhoz, a két állam között jogilag a hadiállapot állana be. Ezen jogi helyzet gyakorlati jelentőséget nyer azon tény által, hogy a braunschweigi herczegséggel éppen azon hannoveri területek határosak, melyekben a birodalmi gyűlési választásokra vonatkozó kimutatások szerint a welf-párt képezi a népesség többségét. A cumberlandi herczeg szomszédos székhelyén nem volna képes oly összeköttetéseket és várakozásokat mellőzni, melyek a birodalom belbékéjét kérdésessé teszik. Ha az államfelség Braunschweigban a birodalom kormányzatát érdeklő összes jogokkal oly fejedelem kezeibe tétetnék le, kit Hannover lakosságának egy része az e nevet viselő porosz tartomány pretendensének tekint, akkor a porosz király ő Felsége az ország biztonságáról való gondoskodást saját maga vállalná el, ha a birodalom intézményei nem nyújtanának eszközöket lehetetlen állapotok keletkezésének megelőzésére. Ily körülmények között, még ha a herczeg joga a trónöröklésre elvileg nem is volna vitás, a cumberlandi herczeg uralkodása és ezzel együtt járó részvétele a birodalom kormányzatában Braunschweigban politikailag is megengedhetetlen volna, mert ez által a birodalom belbékéje veszélyeztetve volna. Ő Felsége Poroszország királya nem akarja megelőzni a herczegség és a birodalom közegeinek további elhatározásait a braunschweigi trónöröklés kérdésében , de a kir. kormány előre látja, hogy a cumberlandi herczeg trónralépte Braunschweigban Poroszország és Braunschweig között viszályokat idézne elő, melyek nem magánjogi jellegűek, tehát a birodalmi alkotmány 76-dik czikkelyének rendelkezése alá esnek. Ennek megfelelőleg Poroszország azt indítványozza, hogy a szövetséges kormányok mondják ki azon meggyőződésüket, hogy »a cumberlandi herczeg uralkodása Braunschweigban a birodalom belbékéjével és biztonságával össze nem egyeztethető és határozzák el, hogy erről a braunschweigi kormány értesíttessék.« Országos kiállítás. A kiállítás területén. Szombat, május 23-án. Délelőtt hallérakor . Az iparcsarnokban a XX. csoport területén Schunda Vincze két pedál-czimbalmán Pintér testvérek a következő zenedarabokat adják elő: „Stefánia csárdás“ Rácz Páltól: Opera-egyveleg Verditől. Délelőtt II órakor: Az iparcsarnokban az Országh Sándor és fia által kiállított nagy orgonán: Noseda Károly szabad fantáziát játszik. Délután II órakor : Az iparcsarnokban a XX. csoport területén Schunda Vincze két pedál-czimbalmán Pintér testvérek a következő zenedarabokat adják elő: „Isten áld meg a magyart“ és „Rákóczy-induló“. Délután 41 órakor: Az iparcsarnokban az Országh Sándor és fia által kiállított nagy orgonán, Gallia Vilmos egy ábrándot ad elő Brunner-től. Délután 5 órakor: Az iparcsarnok előtt levő zenepavilonban a báró Rodich 68. sz. gyalogezred zenekarának hangversenye, Faulwetter A. karmester vezetése alatt.Este 7 órakor: Szabó testvérek, Béla és István acolhegedű- és cziteraművészek hangversenye a kiállítási zenecsarnokban. Este a hangverseny után : A Dobos-féle vendéglő előtt levő zenepavilonban a báró Rodich 68. sz. gyalogezred zenekarának nagy katonai hangversenye, Faulwetter A. karnagy vezetése alatt.* A Honkordia Budapesten. A Konkordia béesi hírlapírói egylet tagjai vasárnap reggel érkeznek Budapestre. 104-en jönnek Weilen lovag s Nordmann elnökökkel, a legkiválóbb bécsi lapok szerkesztői és munkatársai. Azt mondhatni, az egész bécsi napisajtó, legkitűnőbb képviselőiben két napra Budapestre jön, hogy megtekintse kiállításunkat. Hogy e látogatás mily kiváló jelentőséggel bír s hogy mily kedvező hatást várhatunk ettől mind kiállításunknak, mind általában a magyar közügyeknek a bécsi sajtó általi méltatására , azt nem kell hoszszasban fejtegetnünk. Örvendünk e szép látogatásnak s örömünk annál nagyobb, mert bécsi vendégeink házigazdája, a Magyar Írók s Művészek Társasága, mely a bécsieket meghívta, oly arányú intézkedéseket tett, hogy a bécsi írók illő, megfelelő fogadtatása biztosítottnak látszik. Weilen József lovag, a Konkordia elnöke, Nordmann János, alelnök, Loewe Adolf a N. Fr. Presse szerkesztője, Spiegel Edgárd az 111. Extrablatt főszerkesztője, Frey Vilmos a Neues Wiener Tagblatt szerkesztője, Herrenfeld Henrik, a W. Alig. Zeit. szerkesztője, Winternitz J. kormánytanácsos, mint a Konkordia elnökségének tagjai, továbbá Neuda Mór és dr. Steinbach Gusztáv, a N. Fr. Presse szerkesztői, Trebitsch József az 111. Wr. Extrablatt szerkesztője, Fuchs Izidor a Vorstadtzeitung szerkesztője, Merores S., a Fremdenblatt szerkesztője, dr. Dub Emil, a Wiener Zeitung szerkesztője, Feyerer Károly, a Presse szerkesztője, és Ganghofer Lajos tró író, a Konkordia választmányának tagjai. Ezeken kívül dr. Helm Tivadar, Schultheisz Ernő és Münz József, a Deutsche Zeitung szerkesztői, Bauer Gyula, Böhm Mór, Königstein József, dr. Löwy Gyula és Trenschiner J., az Illustrirtes Wiener Extrablatt szerkesztői, Mendl Vilmos , Pollak Izidor lovag, Wilheim Zsigmond, a Fremdenblatt szerkesztői, Ehrlich Zsigmond, dr. Müller J., dr. Priby 11 Leo, Taussig Adolf, Vincenti Károly Ferdinand lovag, Wirth Miksa, a N. Fr. Presse szerkesztői, Wiener Vilmos lovag, Eder Frigyes, Kalbeek Miksa, Liechtenstadt János, Loebl Lipót, Mamróth Fedor dr. a Presse szerkesztői. Dr. Lauser Vilmos, Pollák Henrik, Poetzl Ede, Stern Frigyes, a II. Wiener Tagblatt szerkesztői. Hügel Ede, dr. Beck Norbert, Hernfeld Frigyes, Lőwe Siegfried, Wallsee Henrik, a Vorstadt Zeitug szerkesztői, Fürst Herman, Skrein István, Kulka Adolf, Zách Adalbert a Wiener Allgemeine Zeitung, dr. Grosz Károly, Schlesak Ferencz a Wiener Zeitung szerkesztői, Trebitsek Ede, a Wiener Handelsblatt kiadója, Schaeffer Jürich és Hahn B. L., a Politische Korrespondenz kiadója és szerkesztője, Wittelshöfer L. dr, a Wiener Mediz. Wochenschrift kiadója és szerkesztője, Krausz Bernát dr., az Alig. Wiener Medic. Zeitung kiadója, Schlesinger Vilmos dr., a Wiener Medic. Blätter kiadója, Praetorius Ch. L. a Medic. Chir. Centralblatt kiadója, Hirschmann Hugó,a Landwirthsch. Zig kiadója, Danzer Alfonz százados, az Armee- és Marine-Zig kiadója, Löwy Bernát, a Junger Kikeriki szerkesztője, Landesberg Sándor, a Flori szerkesztője, Zszter Ferencz, a Grazer Zeitung szerkesztője, dr. Schnitzler János tanár, császár királyi kormánytanácsos, a bécsi egyetemes kórház igazgatója, Hoffmann dr. cs. k. kormánytanácsos, dr. Newlinsky, a Journal des Debats és Temps levelezője, Gall József, a Korrespondenz Gall kiadója, Wilhelm Ignácz, a Korrespondenz Wilhelm kiadója, dr. Lewy E., bécsi egyetemi tanár, dr. Arnstein József tanár, dr. Müller Rikhárd, Wolf G. iró, Luxenberg J. levelező, Oppenheimer L., Baumgarten E., dr. Pick J., dr. Friedmann Alfréd iró, Pappenheim Gy., Waldstein M., Kessler Engelbert, dr. Rednitz M., Bacciocco F. A. iró, Jeltees J., Winterberg F., Messing Guidóiró, Leinhauf M. főtitkár, Koich Zs.ió, Uder Károly, tanár, Dittmann Emil állami számvizsgáló, Thomas Emil országos tanácsos, Henriquez Arthur tisztviselő, Regen Emil, Triesch Frigyes Gusztáv író,Klebinder Nándor, Schneeberger F. J., Schlesinger Miksa, dr. Prochászka T. J., dr. Goldbaum Vilmos a Neue Freie Presse szerkesztője, a Konkordia hirlapirói egyesület választmányi tagja, Grünfeld Alfréd cs. és kir. kamaraművész, Bösendorfer Lajos. A fogadás előkészületeiről a következőket említhetjük : Az írók és művészek köre tegnapi választmányi ülésén bejelentették a fővárosi fogadó bizottság intézkedéseit, melyeket köszönettel vettek tudomásul. A további részletekre nézve a választmány abban állapodott meg, hogy szombaton este 11 óra