Pesti Napló, 1885. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1885-08-02 / 210. szám
210. szám, 36. évi folyam, Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeu mé p S 1et. A lep szellemi részét illető minden közlemény • **erkeszteiifhes intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogatdtatnak sk Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó hivatal Ferencziek-tere, Athenaeum-építet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körűl panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Vasárnap, augusztus 2. PESTI NAPLÓ Reggeli kiadás. Elenzeténi feltételek Postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és «szdl Idádé* együtt: 1 hónapra 2 frt. — S hónapra 8 frt. — 8 hónapra 12 frt isz k*ti kiadás postai kttlönkfildéceért felül&sdti» invonkémt 85 kr„ évnagyadonként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti ISTapló» kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, kiadendók. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ RB Az Aug. 1-jével új előfizetést nyitottunk lapunkra. A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, s nagy esti kiadásával, mely az ugyanaznapi bécsi lapok kivonatát is tartalmazza, tetemesen megelőzi az esti kiadással nem bíró budapesti lapokat. A Pesti Napló számos mellékletet ad, s van külön nagy melléklete, a Vasárnap, mely szépirodalmi, ismeretterjesztő, sport- és divat-közleményeivel a legnagyobb mérvben magára vonta az olvasóközönség érdeklődését. A Pesti Napló előfizetői azon rendkívüli kedvezményt élvezik, hogy a Magyar Bazár nagy képes divatlapot (nagy szabáss munkalapokkal és szines párisi divatképekkel), mely a műveit háztartásokban már-már nélkülözhetlen s melynek hasznavehetősége tetemesen felér díjával, mert a hölgyeknek sok kiadást megtakarít, féláron rendelhetik meg. Előfizetési árak: a PESTI NAPLÓ-ra (Reggeli és esti kiadás): Évnegyedre ....................................... 6 frt. hgy bóra ... ... ... ... ... ••• £ „ Pesti Napló és Magyar Bazárra: Félévre ................. 14 frt 50 kr Évnegyedre .......... 7 „ 25 „ ^3sT" Az előfizetés vidékről legczélszerűbben postautalványnyal történik, mely Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendő. BSP* Az esti lap külön postai megküldéséért évnegyedenkint 1 frt fizetendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, auf. 1. A lehetetlent lehetővé tenni a mindenhatók privilégiuma. Bismarck, ha a vámuniót komolyan akarja, megcsinálja. A vámegyezség Németország és Ausztria-Magyarország között egy nagy rendszabály, méltó ama nagyszabású politikushoz, ki a német birodalom ügyeit vezeti; ha tervét keresztülviszi, sokan belebuknak, de ezzel ő nem törődik, ki nagy csatákat merészel és nagy győzelmeket arat, a hadvezér nem törődik a halottakkal és sebesültekkel. Hogy Bismarck a vámegyességet monarchiánkkal óhajtja, kimondotta régen, azt is kiemelte, hogy a dolognak nagy nehézségei vannak Ausztriában és Németországban. De ő nem az az ember, ki nehézségektől visszariadna. Megkísérli a dolgot és ez már komoly. Találkozni és tanácskozni fog az osztrák-magyar monarchia külügyminiszterével, de előbb még Gasteinba megy referálni a császárnak, tehát kikérni terveinek előzetes jóváhagyását. Ischlben is napokig értekeztek Kálnoky és Taaffe a királylyal e fontos kérdésben. Hol maradt Tisza, hogy őt meg nem hallgatták, az ő vámterveit? Ki ismerné Bismarck eszméit, mikor hatalmas agy velejében még forrnak ? Ki tudná, hogyan képzeli ő a vámegyességet? Bécsben a kormánykörök annyit tudhatnak róla, amennyit Bismarck velük közölni jónak vélt, hogy a tárgyalásokat előkészítse. Visszautasítani nem merték. Semmiesetre. Bismarck nem jött értelmetlen javaslatokkal, sőt fel kell tennünk, hogy neki átgondolt programmja van, melyet a tanácskozások alapjául kíván venni. És ezzel a kő neki indult gurulni. Az eredményt nyolcvan millió ember lesz. A szerep, mely a tárgyalásoknál Magyarországnak jut, nem mellékszerep. Kormányunknak, törvényhozásunknak döntő voluma van a dologban, mert a vámügy nem közös ügy, ebben Magyarország szuverén joga érintetlen. Persze ezen jog is alszik, mint a mágnásoké, kik nem tagjai a főrendiháznak. Az önálló vámpolitika a felfüggesztett elvek sorába tartozik. Elérhető-e a vámunió Németországgal s kívánatos-e ? Ezen kérdésre kell megfelelnünk. Elérhető-e ? Az nem tőlünk függ. Ma remélhető. Ha az egyesség szükséges, ha mindhárom államra nézve üdvös, meglesz s az útjában lévő akadályok el fognak hárittatni, ha az eszme halva született, hamar el fog temettetni. Mindenesetre üdvös, hogy szőnyegre került s egész Németország, egész Ausztria, egész Magyarország most ezen vitatkozik. Hogy kivánatos-e? Magyarországra nézve, ha önálló vámterülete nincs, hogy ipart fejleszthetne tetszése szerint és kereskedelmi szerződéseket köthetne saját igényeinek megfelelően , a vámszövetség Németországgal és Ausztriával többet ér, mint a vámszövetség csak Ausztriával. Ez oly világos, hogy magyarázatra alig szorul. Az osztrák piacz terményeinknek nyitva legyen s a külföldi terményeknek elzárva, ez teljes értelme az osztrák-magyar vámközösségnek — bár igy volna! — ha ehhez a német piaczot is megnyerhetjük, ott a többi külfölddel szemben privilégiumot élvezünk, az hogy ne lenne Magyarországra nézve hasznos? Mindnyájan tudjuk s minden gazda érezi, mekkora kárt okozott nekünk, hogy Németország nyers terményeinket sújtotta : ha ez megszűnnék teljesen s vámunió jönne létre Németországgal, terményeinket mindig bizton eladhatnék megfelelő áron, mert a német gazda és a magyar gazda termelési költségei közti különbözet csupán a szállítási díjak által ellensúlyoztatnék. De ha nem is lenne vámunió, ami egész rendszabály s csak vámegyezség jönne létre, mi félrendszabály, nekünk az is jó lenne, mert az amerikai és orosz versenyben nekünk előnyt biztosítana. A másik ok, hogy miért jobb nekünk a vámközösség Ausztriával és Németországgal, mint csak Ausztriával, az, hogy most Magyarországon monopóliuma van az osztrák iparnak, ha ebben a német iparral osztoznék, jobb árut olcsóbban vásárolhatnánk. Tehát több bevétel és kevesebb kiadás. A harmadik ok, mely ránk nézve kívánatossá teszi a vámegyesség létrejöttét a német birodalommal az, hogy tőkében és vállalatokban szegény országunk jelenleg szinte kizárólag az osztrák tőkék bevándorlására van utalva, s minthogy Ausztria sem szenved a tőkék túlbőségében a mi forrásunk kevés, ellenben ha Németország is bevonatnék a vámközösségbe, a német tőke is eljönne alkalmazást keresni Magyarországba, ez az üzleti összeköttetések élénkségéből önként folyik. Hogy ezt a valuta helyreállításának, az aranyérték behozatalának és a pénzláb átváltoztatásának márkára kellene megelőzni, mesebeszéd, melylyel a vámunió ellenségei ijesztgetnek bennünket. Igaz, hogy ez nagyon könnyítené a dolgot, de nem conditio sine qua non, mivel mint most, úgy ezután a kereskedés a pénznem különbségét minden üzletnél számításba venné. Sokan politikailag találják aggályosnak a vámuniót Németországgal, magyar függetlenségi szempontból vagy osztrák szempontból. Tagadhatatlan, hogy az érdekszálak szoros egybeszövése politikailag is jelentős, és hogy mennyire nehezíti az elválást, kapcsolatunk Ausztriával bizonyítja. De viszont kettővel szövetkezni jobb, mint egygyel, s nem növeli a függést, sőt talán enyhíti. Közjogi viszony különben a vámegyességből nem következik, s hogy politikai alárendeltség ne váljék belőle, arra majd ügyelne az osztrák császár, a Habsburgok feje. S csak erős magyar hadseregünk volna; Magyarország függetlenségét a törvényen kívül más mi sem biztosíthatná, mint hadseregünk. Tehát, ha közös vámterület kell, akkor lépjünk közösségre Németországgal is, ha csak lehet. Természetesen várjuk be. Németország mi art követel s Ausztria mi áron hajlandó a szövetségbe lépni. Szerződésről van szó, s minden szerződés érdekcserén alapszik s a szövege szerint ítélendő meg. Nálunk megvan a bajlam Németországgal szerződni, a többi alku dolga. Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. [ A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Augusztus 2. — A modern Babylonból. London, jul. végén. (I.) A Pali Mail Gazette lelkén szárad a bűne annak, hogy a kegyelet s a családias merry christmasok országának fővárosát elnevezték »modern Babylonnak.« Az angol nagyon haragszik ezért, a franczia örül, hogy pietista csatorna tuli szomszédjának kissé borsot törhet az orra alá, a többi kontinens pedig igen vegyes érzülettel olvassa az angol esti lap leleplezéseit. Valami nagyon újat azok nem tartalmaznak. Hogy a négy milliónyi, Themse melletti városban a sok fény mellett sok árny is van, a sok erény mellett a sok bűn , ezt könnyű elképzelni, ha nem is olvastuk volna Dickens s más angol írók regényei s társadalmi rajzaiban. Új és megdöbbentő csak az volt a Pali Mail hírlap leleplezéseiben, hogy a példásan szigorú s kifogástalan londoni rendőrség eltűrné az ilyen üzelmeket. De minthogy egy elitélt rossz bítű nő állításai képezték a Pali Mail leleplezéseinek főforrását , igen kétes, hogy mi igaz és mi nem, a hatóságról tett vallomásokban. Most vizsgálják a dolgot s egyelőre az angol közvélemény igen behatóan foglalkozik vele. . Londonban s a vidéken a meetingek egymást érik s általában sürgetik a törvénynek szigorúbbá tételét. Az angol törvény a 13-dik életévig védi a nő erényét; ezt most ki akarják terjeszteni a 18-dik, sőt a 20-dik életkorig. A királynő éppen Beatrice herczegnő esküvője napján kegyelmezett meg egy halálra ítélt leánynak, ki megölte gyermekét, s ez a bukott leány még nem volt tizenöt éves. Az ilyféle kérdések és fejtegetések járják most a csatornán túl a közvéleményben. Meetingek s hírlapok foglalkoznak vele, s csodálatos, hogy éppen a legprűdebb nemzet körében fejtegetik a legnagyobb feszélytelenséggel az ily kérdéseket. A mi gőzhajónkon is erről volt szó s a »maiden tribut,« az angol hírlap czikkeinek lenyomata számos kézben forgott. Mert ez a gőzhajó, bár hollandul vizen állott, már angol tulajdon volt.Rotterdamból indult Harwichba, illetőleg Londonba. Amint fedélzetére léptünk, mintha az angol exkluzivitás határát léptük volna át. Csakis angol szó és angol szokás fogadott. Az egész személyzet kizárólag angolul beszélt, a hajó egész berendezése pedig kifogástalan volt az angol otthonosságban. Először is megnéztem a hatalmas, két kéményű vízi szörnyeteg nevét. »Claude Hamilton« volt olvasható minden fölszerelésén. Ezen teszem meg tehát első nagyobb tengeri utamat: nyolcz órai utat a hullámzó északi tengeren. Mert hát hatalmasan fújt a szél, már a folyam hullámai is erősen felcsapkodtak, s mintegy figyelmeztettek arra, hogy mi várhat ránk még ott künn a tengeren ! Sajátságos érzés az, s nem éppen a legkellemesebb, mely a szárazföldi »patkányt« elfogja, midőn először vezetik be a tengeri hajó kajütjébe. Megmutatják a pokróczczal terített szép fehér ágyat, melyen az éjszakát tölthetni — de ha kissé körültekintesz s látod a tengeri út esélyeire előkészített mindenféle instrumentumot, nem szabadulhatsz meg egészen azon benyomástól, mintha kórházban lennél. Sietsz is kiszökni a föld alatti termekből, vígan felkapaszkodol a lépcsőzeten, fölmegysz a fedélzetre, szivarra gyújtasz s bizonyos erőltetett vigsággal nézed, a mint a folyam hullámai körül nyaldossa a hajót. Mi az a tenger sima tükréhez képest — szavalod a honi költőből, s fokozódó érdeklődéssel várod a történendőket. A gőzös oly nagy, hogy a széles folyamon, a maga emberségéből meg sem bir fordulni. A partról elszedik a köteleket, megharsan a hip hip hurrah! — egy kis gőzös kapaszkodik a nagy gőzös farába, ez fordítja meg a nagy szörnyeteget; a szörnyeteg süvölt egyet, a mit itt fütyülésnek neveznek, megfordul s neki megy a tengernek. Az utazás kezdetben pompásan esik. A szél, a tengerről jövő friss ár er üditőleg hat, gőzösünk lubiczkolásai felett kaczagunk s azzal biztatjuk magunkat, hogy mily pompás éjszaka lesz ez : a nagy tengeren, süvültő szélben! A folyam mindinkább tágul, az egyik part már el is maradt mögöttünk, csak a világitó torony látszik ki a legvégéről. A másik part még egy kissé elkísér s aztán az is mindinkább megszükül. . . aztán eltűnik s künn vagyunk a végtelen nagy tengeren — mindenütt víz, víz és víz, szilajul tomboló hullám, s a szél rémes süvöltése: milyenségesen nagyszerű kép ez ! De, fájdalom, kevés időnk van ahhoz, hogy e képben gyönyörködhessünk. A felöltők, plaidek után kapkodunk, a padokat, székeket keressük; a hajó oly erősen inog, hogy lehetetlen lábon megállani. Egy gondos angliai papa a fedélzetre hozza mind az öt gyerekét, egy-egy korty grogot ad nekik, aztán bebújtatja mindenféle prémes felöltőbe, és sorra ülteti a fedélzetre. Egy franczia mindenféle indiai sált akaszt kreol feleségére, kinek karcsú alakja csakhamar eltűnik a sálok nagy halmazában. Egy ifjú német férj, ki feleségével most teszi a nászutat, szép szőke életepárjának magyarázni kezdi, hogy a szél mint és miképen ered s hogy a mai vihar is előre meg volt jósolva, mire a frankfurti ifjú hölgy arcza mintha ama szemrehányást fejezné ki, hogy ha a szélvészt előre tudta, miért teszik meg a nászutat éppen szélvészes tengeren ? Mindenek felett pedig két ifjú angol leány vonja magára figyelmünket. Is egyik szőke, másik barna; gyönyörűség mind a kettő. Átölelik egymást s egymáshoz simulnak. Két virág egy ágon. Az egyik, a barna, büszkén, megvetőleg tekint a háborgó tengerre, látott ő már ennél különb vihart is s élvezetet talál benne, hogy a szél pirosra csípi arczát. A másik, a szőke, erősen sápadt, a hideg szél daczára, szeme mindjobban megtörik, keze idegesen reszkető arkai vonaglanak, mindenki az ő segítségére szeretne sietni, de jóformán senki sem mozdulhat helyéről. A hullám mindenfelől megtánczoltatja hajónkat. Elölről hátra bukik, aztán jobb oldalról balra. Pillanatra így megáll, aztán ismét elölről kezdi a vad tánczot, miközben a szél hatalmasan bömböl és a gép kerekei erősen zakatolnak. A mulatság kissé förtelmes kezd lenni. Aki feláll arra bukik, aki meg ül, az föl szeretne állani. Lehetetlen, akár két perczig is egy helyen maradni. Az arczok jobbra balra, mindenfelé erősen sápadoznak, a steward és stewardess egyik-másik férfit és nőt leszállít a kabin jótékony homályába. Csak a kapitány és a matrózok sétálnak nagy vígan közöttünk. A kapitány a szélvészben is vígan szívja kurta pipájából az erős dohányt, a hölgyeket vigasztalja, az egyik oldalról a másikra segíti, a férfiakat meg összeszidja, hogy ily kis széltől mint is lehet megijedni! Pedig hát nem is az ijedtség iránt, hanem az, hogy az emberrel kering a világ. Kapaszkodunk a hajó korlátjába, hogy valamiképen fentartsuk az egyensúlyt, s míg összes idegzetünk felfordul, iszonyú együgyű gondolatok kergetik egymást az agyunkban. Szörnyű világfájdalom fog el, s elgondoljuk, hogy mily végtelen okosság volt részünkről ez a tengeri út ? Mily jó volna most árnyas berekben, egy-egy nyájas folyam partján, vagy valamely nagy hegy tetejéről lenézni, amint a szelíd holdvilág, megvilá-gítja a nyugodtan alvó völgyeket! Ily hallatlanul melancholikus állapotban leborulunk a smoking room padozatára, az álomra gondolunk, annak jótékony szárnyai ránk borulnak, s mire felébredünk, a nyugalmas kikötő szelíd rengése elfelejteti az éj kiállott viszontagságait. ------ Dicsérem az osztrák és a német finánczot, valóságos angyal az angliushoz képest. Szépen megelégli,ha biztosítod, hogy nincs semmi átcsempészni valód, bezzeg az angol, az nem hisz el semmit sem. Neki esik bőröndjeidnek, összeturkál mindent. Jaj neked, ha zárt dobozod van a bőröndben. Az természetesen nem lehet más, mint pokolgép, egyenest arra rendeltetve, hogy légbe röpítsed vele a towert. Egy ily egyszerű toilette-doboz a legszörnyűbb inkvizíczióban részesült, végre közderültség között visszahelyezik a bőröndbe, melylyel a vasúti szolga sebesen tova tűnik a málka-osztályba. A kontinensről jövő utazónak mindjárt az első angol vasúti állomáson alkalma van megismerkedni egy csomó angol sajátossággal. Az persze magától értetődik, hogy mindenki: vámrevizor, vasúti szolga s konduktor kizárólag csakis angolul beszél. Ha meg nem érted, az már a te bajod. Nincs a világon sehol oly nagy vasúti közlekedés, mint Angliában, de sehol sem történik ez kevesebb ceremóniával, mint Albionban. Mennyi a formalitás a kontinensen, amíg a vasútvonat megindul! Amint az állomásra a vonat berobog, elkezd csilingelni a jelző csengetyű s ez addig szól, amig a vonat az állomáson áll. Aztán háromszor csöngetnek, a konduktor kürtöl, elkiáltja, hogy »mehet« s a gőzös csak akkor indul el, nagy lassacskán, az útra. Angliában mind e formalitásról semmit sem tudnak. Egy nagy tábla jelzi a főállomást, ahova a vonat rendelve van, a menet szerinti perezben az elindul, s ezzel punktum. Csengetyűről, kürtölésről szó sincs. S egyszerre a főbb állomásokon, természetesen öt-hat vonat is elindul. Az utazó dolga kikeresni, vagy kitalálni a neki való vonatot, — más emberfia ugyan nem törődik vele. A föld feletti állomásokon ez még csak megjárja, mert a menetterv tájékozást adhat, de a londoni föld alatti vasutaknál ott van aztán a czifra világ. Jóformán minden második pereben érkeznek és mennek a vonatok , néha két-három egyszerre. A vonatok közötti összeköttetésre lépcsők s alagutak szolgálnak. Ezzel a vonattal érkezel, a másikkal tova kellene menned: egy percz az egész különbség. Mindenki kiugrikaz angliusnak, ki a föld alatti vasúton jár, nincs ideje, hogy kérdezősködéseidre feleljen), te a többivel ugrál, átszaladsz a lépcsőn, puff, ott vagy a másik vonaton, mely veled majd a pinczék alatt dübörög, majd a másik perezben merész függő hidakon, járt utczák, népes házak felett, ki is tudná, hogy te hol jársz? S folytathatod e vad kószálást akár órákon át; a jegyet csak akkor kérik, mikor vasúti pályaházból kilépsz, s néhány pencéért megláthatod az egész föld alatti Londont a sötétben, amiből persze édes-kevés hasznod van. Egy további, nagyon különös sajátsága az angol vasutaknak az a módszer,melylyel az utasok málhájával eljárnak. Vihetsz magaddal akármennyi málhát, de azt nem rakják be az utazó kupéba, hanem külön málha kocsiba. A szállítás díjtalanul történik, de nem adnak a málháról semmiféle vevényt. Megmondod hova megysz, ezzel bedobják a málhát az illető kocsiba s vége van. Mikor az állomásra érkezik a vonat, rohamos sebességgel kidobják egy rakásra az összes ide rendelt málhát, s te a nagy halmazból tetszés szerint kikeresed, amit magaddal akarsz vinni és elviszed. Igen gyönyörű mulatság ez az egyes népes állomásokon s különösen Londonban. Néhány száz koffer áll egy rakáson, mindenki a magáét keresi s természetesen hamarjában, mindenki egyszerre akarja megkapni a magáét. Van aztán kiabálás, lökdösés, látás-futás és általános zűrzavar. S az angol közönség eltűri azt a furcsa rendszert, mely nagyon kényelmes a vasúti személyzetnek, de végtelenül kényelmetlen az utazónak! A tengeri betegség, utazási malheur — szóval minden esetlenség teljesen el van feledve, amint az angol szálloda kényelmes otthonossága befogad. Csak az angol tud igazán lakni. Csak ő tudja, mi az a tolakodás nélküli gondos figyelem és úri kényelem. Szolid fényűzés vesz körül túlságos eztezoma nélkül; a szolgálat kifogástalan, a svájezi vendéglőkben divó zaj s a rengeteg svájezi árak nélkül. — A társalgó termekben kis könyvtár (legfölül a bibliával számos példányban!), nagyszámú hírlapok, iró- és játszóasztalok állanak rendelkezésedre, szobádban ég a gáz és minden emeleten a pompás berendezésű fürdő vár. De hát te Londont akarod látni: a maga zajával, mesés kincseivel s tenger népével. Sietve kilépsz az utczára, melyen a korai reggeli óra daczára, majdnem végtelen emberár hullámzik. U. L. Budapest, aug. 1. A közös miniszteri konferencziák Tisza Kálmán miniszterelnöknek Ostendéből való visszatérte után, aki e hó második felében és pedig valószinüleg Ischlen át megyen a tengeri fürdőbe, Bécsben szeptember közepe táján fognak megtartatni, amelyekben azonban csupán a jövő évi, az október havában egybegyűlő delegáció elé terjesztendő közös költségvetés kerül végleges megállapodás végett tanácskozás alá. Szeptember végén gyűl egybe a törvényhozás második ülésszakra, úgy, hogy a szerződési tárgyalások az osztrák és a magyar kormány között, — eltekintve az osztrák-magyar vámkonferenczia üléseitől — csakis október havában lesznek újra folytathatók. A német tüzérség, Berlinből jelentik júl. 29-ről. Időről-időre a lapokban felmerül a német tüzérség szaporításának kérdése. Újabban a párisi Temps, mely a franczia hadügyminisztériummal összeköttetésben áll, ismét megemlékezik a német hadseregről s különösen azon körülményre figyelmeztet, hogy a német lovasság és tüzérség kisebb számú a francziánál. A német lovasezredek szaporítása már elhatározott dolog s más oldalról azt jelentik, hogy a 15-ik hadtest tábori tüzérsége, mely a nyugati határon állomásozik, szaporittatni fog. A német kormány nem a Temps czikke folytán határozta el magát e lépésre s a kérdés nemcsak a 15-ik hadtestre vonatkozik. A német hadügyminiszter elődje már foglalkozott e kérdéssel, de 1881-ben nem tartották oly sürgősnek a dolgot. 1883. november havában ismét élénken megvitatták a kérdést s több szakértői czikk jelent meg, különösen a szaklapokban, melyek kellő méltánylásban részesültek. Azt is állították, hogy a tábori tüzérséget 680 löveggel fogják szaporítani. Ily szaporítás azonban az ütegek számának felemelését jelenti, míg kormánykörökben csak a hiányok pótlását akarják. Erről van ma is szó. Hogy a lövegek számát szaporíthassák, arra néhány év szükséges, míg kellő számú tüzért képeznek. Francziaország a legutóbbi évtizedben éppen a tüzérség tekintetében nagy munkásságot fejtett ki. Ha a német kormány mostanában javaslatot tesz ez irányban, az csak arra vonatkozhatik, hogy az eddigi 4 löveg helyett 6 löveg legyen egy ütegben. Hiányzik a szükséges legénység és ló. A franczia tüzérség e tekintetben jobban van szervezve s mozgósítás esetén gyorsabb lenne. A 4 lövegről 6 lövegre való szaporítás természetesen erősebb löveg- és vezetőszemélyzetet kiván. E kérdés megoldása a költségvetésre is kihatással lenne, míg a pótütegek felállításának kérdése nem kerülne a birodalmi gyűlés elé. A kulturegyletek kongresszusa. — aug. 1. A magyar közművelődési egyletek kongresszusát hozza javaslatba a felsőmagyarországi közművelődési egylet, melynek élén Odescalchi Gyula herczeg, Tisza Kálmán miniszterelnök sógora, áll. Nem vetjük föl itt a kérdést, hogy váljon mindazok, amiket az állami hatalom törvényes eszközeivel és a törvényhozás útján meg kellene és meg lehetne tenni, a magyar nemzetiség erősítésére, megtörténtek-e ? Nem kérdezzük, hogy vájjon nem kelthet-e joggal komikus benyomást az a véletlen öszszetalálkozás, mely a pénzügyminiszter legutóbbi drákói rendelete és a felsőmagyarországi közművelődési egylet felhívása közt előtérbe nyomul. Valanem elfogadjuk a felhívást úgy, mintha az állam és a kormány mindazt megtenné a magyar nemzetiségért és a magyar társadalomért, amit ez joggal követelhet, s mintha csakugyan nem volna más tényező, melynek közreműködése a fentjelzett czélra még hátra van, mint csak a társadalom. Elfogadjuk a felhívást, és pártoljuk azt, mert minél többet kell tenni ezen a téren, annál kevésbbé szabad a fölött vitáznunk, hogy kinek kell megtenni az első lépést. A hazai magyar iparra el szokták mondani, hogy azért vásárol sok ember külföldi árut, mert a hazai ipar nincs kifejlődve, amire a hazai magyar ipar azt feleli, hogy azért nincs kifejlődve, mert sok ember külföldi árut vásárol , de ez a szerencsétlen czirkulusz virziózus ne vitessék át a magyar faj és magyar nemzetiség védelmének terére. A társadalom ne mondja, hogy e téren az államhatalomnak és a törvényhozásnak kellene előljárni, hanem járjon elől a társadalom, s végezzen kétszeres munkát, ha az egyszeres munka kevés. Ezért tiszta szívünkből óhajtjuk, hogy a felsőmagyarországi közművelődési egylet fölhívásának sikere legyen, s hogy az ily közművelődési egyletek kongresszusa, a közös és egyöntetű tevékenység megállapitására létrejöjjön. Fontos kérdés ez, és roppant nagy a perspektíva, mely előtte kitárul. Mert ha csak Budapestet, Magyarország fővárosát tekintjük, melyben pedig a nemzet erejének legjava lüktet, melyért az ország óriási áldozatokat hozott s mely tizenhét év óta következetesen törekedett arra, hogy megmagyarosodjék : mondjuk, ha csak Budapestet tekintjük, itt is sokat láthatunk, a mi szemeinket kellemetlenül érinti. Még ma is számos boltfeliratot és czéget kell látnunk Budapesten, melyek idegen nyelvűek. Tehát, habár 17 év múlt el s habár a legszerencsésebb körülmények találkoztak össze az ország fővárosában, mégis a magyarosodási mozgalom még sem hatott minden rétegen keresztül. S ha ez Budapesten is így van, hát még akkor minő lehet az állapot az ország egyéb idegen, vagy vegyes ajkú városai és provinciáiban ? S ennél a pontnál megjegyezzük, hogy van a magyarosodási mozgalomnak olyan oldala is, melyhez csakugyan tisztán és egyedül csak a társadalomnak munkája kell, mert ahhoz sem a kormányhatalom, sem a törvényhozás hozzá nem férhet, így például sem a kormány, sem a törvényhozás nem kényszeríthet senkit arra, hogy ilyen vagy olyan nyelven beszéljen, ilyen vagy olyan nyelvű hírlapot járasson, s ilyen vagy olyan nyelven írja ki nevét. Mindazokon a bajokon, melyek ezen a téren mutatkoznak, csakis a társadalom tevékenysége és erkölcsi ereje segíthet. S mindaz, ami ezt a tevékenységet és erkölcsi erőt mozgásba hozza, becses és üdvös. S mi a közművelődési egyletek kongresszusától egy ilyen mócziót remélünk. Nem tartanók ugyanis sem fölöslegesnek, sem czéltalannak, ha a közművelődési egyletek kongresszusa népgyűlésre szólítaná a fővárosi polgárságot, s ezen a népgyűlésen hozná indítványba, hogy a főváros összes czégei ezentúl csak magyar nyelvűek legyenek. Ebben az irányban már egy ízben volt egy mozgalom, de ez csak az akadémikus diskuszsziók korlátai közt maradt, s gyakorlati eredménye nem lett. Ami nagyon természetes is. Mert rendes uton az ilyen változtatások keresztül nem vihetők. Ehhez a közhangulatnak elemi ereje kell. S a közhangulatnak ezt az erejét, a kellő fokig fölcsigázni nem lehet máskép, csakis nagy tömegek megmozdítása által. Ha a fővárosi polgárság nagy zöme, egyszerre mozdul meg, s ez olyan hullámcsapás, melyet a legtávolibb pártok is megéreznek. S a főváros példáját bizton követnék más városok is. És igy a közművelődési egyletek kongresszusának gyakorlati sikere, előreláthatólag, már az első lépésnél nem volna jelentéktelen. De ismételjük, hogy ez a pont csak egyik része a magyarosodási törekvéseknek, s ez az egy pont, a közművelődési egyletek kongreszszusának feladatait korántsem merítheti ki. Mert épp ily komoly és fontos feladatok