Pesti Napló, 1885. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1885-08-02 / 210. szám

210. szám, 36. évi folyam, Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeu m­é p S 1­e­t. A lep szellemi részét illető minden közlemény • **erkeszteiifhes intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogatdtatnak sk Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­ hivatal­­ Ferencziek-tere, Athenaeum-épít­­­et. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körűl panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Vasárnap, augusztus 2. PESTI NAPLÓ Reggeli kiadás. Elenzeténi feltételek­­ Postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és «szdl Id­ádé* együtt: 1 hónapra 2 frt. — S hónapra 8 frt. — 8 hónapra 12 frt is­z k*ti kiadás postai kttlönkfildéceért felül&sdti» invonkémt 85 kr„ évnagyadonként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti ISTapló» kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, kiadendók. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI N­APLÓ­­ RB Az Aug. 1-jével új előfizetést nyitottunk lapunkra. A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, s nagy esti kiadásával, mely az ugyanaz­napi bécsi lapok kivonatát is tartalmazza, tetemesen megelőzi az esti ki­adással nem bíró budapesti lapokat. A Pesti Napló számos mellékletet ad, s van külön nagy melléklete, a Vasárnap, mely szépirodalmi, is­meretterjesztő, sport- és divat-közleményeivel a leg­nagyobb­ mérvben magára vonta az olvasóközönség ér­deklődését. A Pesti Napló előfizetői azon rendkívüli kedvez­ményt élvezik, hogy a Magyar Bazár nagy képes di­vatlapot (nagy szabás­­s munkalapokkal és szines párisi divatképekkel), mely a műveit háztartásokban már-már nélkülözhetlen s melynek hasznavehetősége tetemesen felér díjával, mert a hölgyeknek sok kiadást megtakarít, féláron rendelhetik meg. Előfizetési árak: a PESTI NAPLÓ-ra (Reggeli és esti kiadás): Évnegyedre ....................................... 6 frt. hgy bóra ... ... ... ... ... ••• £ „ Pesti Napló és Magyar Bazárra: Félévre ................. 14 frt 50 kr Évnegyedre .......... 7 „ 25 „ ^3sT" Az előfizetés vidékről legczélszerűbben posta­­utalványnyal történik, mely Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. BSP* Az esti lap külön postai megküldéséért év­­negyedenkint 1 frt fizetendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, auf. 1. A lehetetlent lehetővé tenni a minden­hatók privilégiuma. Bismarck, ha a vámuniót komolyan akarja, megcsinálja. A vámegyez­ség Németország és Ausztria-Magyarország között egy nagy rendszabály, méltó ama nagyszabású politikushoz, ki a német biro­dalom ügyeit vezeti; ha tervét keresztülviszi, sokan belebuknak, de ezzel ő nem törődik, ki nagy csatákat merészel és nagy győzelmeket arat, a hadvezér nem törődik a halottakkal és sebesültekkel. Hogy Bismarck a vámegyességet monar­chiánkkal óhajtja, kimondotta régen, azt is kiemelte, hogy a dolognak nagy nehézségei vannak Ausztriában és Németországban. De ő nem az az ember, ki nehézségektől vissza­riadna. Megkísérli a dolgot és ez már komoly. Találkozni és tanácskozni fog az osztrák-ma­gyar monarchia külügyminiszterével, de előbb még Gasteinba megy referálni a császárnak, te­hát kikérni terveinek előzetes jóváhagyását. Ischlben is napokig értekeztek Kálnoky és Taaffe a királylyal e fontos kérdésben. Hol ma­radt Tisza, hogy őt meg nem hallgatták, az ő vámterveit? Ki ismerné Bismarck eszméit, mikor hatalmas agy velejében még forrnak ? Ki tudná, hogyan képzeli ő a vámegyességet? Bécsben a kormány­körök annyit tudhatnak róla, a­mennyit Bismarck velük közölni jónak vélt, hogy a tárgyalásokat előkészítse. Visszauta­sítani nem merték. Semmiesetre. Bismarck nem jött értelmetlen javaslatokkal, sőt fel kell tennünk, hogy neki átgondolt programmja van, melyet a tanácskozások alapjául kíván venni.­ És ezzel a kő neki indult gurulni. Az eredményt nyolc­van millió ember lesz. A szerep, mely a tárgyalásoknál Ma­gyarországnak jut, nem mellékszerep. Kor­mányunknak, törvényhozásunknak döntő vo­­luma van a dologban, mert a vámügy nem közös­ ügy, ebben Magyarország szuverén joga érintetlen. Persze ezen jog is alszik, mint a mágnásoké, kik nem tagjai a főrendiháznak. Az önálló vámpolitika a felfüggesztett elvek sorába tartozik. Elérhető-e a vámunió Németországgal s kívánatos-e ? Ezen kérdésre kell megfelelnünk. Elérhető-e ? Az nem tőlünk függ. Ma remélhető. Ha az egyesség szükséges, ha mind­három államra nézve üdvös, meglesz s az út­jában lévő akadályok el fognak hárittatni, ha az eszme halva született, hamar el fog temet­­tetni. Mindenesetre üdvös, hogy szőnyegre került s egész Németország, egész Ausztria, egész Magyarország most ezen vitatkozik. Hogy kivánatos-e? Magyarországra néz­ve, ha önálló vámterülete nincs, hogy ipart fejleszthetne tetszése szerint és kereskedelmi szerződéseket köthetne saját igényeinek meg­felelően , a vámszövetség Németországgal és Ausztriával többet ér, mint a vámszövetség csak Ausztriával. Ez oly világos, hogy ma­gyarázatra alig szorul. Az osztrák piacz ter­ményeinknek nyitva legyen s a külföldi ter­ményeknek elzárva, ez teljes értelme az osz­trák-magyar vámközösségnek — bár igy volna! — ha ehhez a német piaczot is meg­nyerhetjük, ott a többi külfölddel szemben privilégiumot élvezünk, az hogy ne lenne Ma­gyarországra nézve hasznos? Mindnyájan tudjuk s minden gazda érezi, mekkora kárt okozott nekünk, hogy Németország nyers ter­ményeinket sújtotta : ha ez megszűnnék tel­jesen s vámunió jönne létre Németországgal, terményeinket mindig bizton eladhatnék meg­felelő áron, mert a német gazda és a magyar gazda termelési költségei közti különbözet csupán a szállítási díjak által ellensúlyoztat­­nék. De ha nem is lenne vámunió, a­mi egész rendszabály s csak vámegyezség jönne létre, mi félrendszabály, nekünk az is jó lenne, mert az amerikai és orosz versenyben nekünk előnyt biztosítana. A másik ok, hogy miért jobb nekünk a vámközösség Ausztriával és Németországgal, mint csak Ausztriával, az, hogy most Magyar­­országon monopóliuma van az osztrák ipar­nak, ha ebben a német iparral osztoznék, jobb árut olcsóbban vásárolhatnánk. Tehát több bevétel és kevesebb kiadás. A harmadik ok, mely ránk nézve kívá­­natossá teszi a vámegyesség létrejöttét a né­met birodalommal az, hogy tőkében és válla­latokban szegény országunk jelenleg szinte kizárólag az osztrák tőkék bevándorlására van utalva, s minthogy Ausztria sem szenved a tőkék túlbőségében a mi forrásunk kevés, ellenben ha Németország is bevonatnék a vámközösségbe, a német tőke is eljönne al­kalmazást keresni Magyarországba, ez az üzleti összeköttetések élénkségéből önként folyik. Hogy ezt a valuta helyreállításának, az aranyérték behozatalának és a pénzláb átvál­toztatásának márkára kellene megelőzni, me­sebeszéd, melylyel a vámunió ellenségei ijeszt­getnek bennünket. Igaz, hogy ez nagyon könnyítené a dolgot, de nem conditio sine qua non, mivel mint most, úgy ezután a ke­reskedés a pénznem különbségét minden üz­letnél számításba venné. Sokan politikailag találják aggályosnak a vámuniót Németországgal, magyar függet­lenségi szempontból vagy osztrák szempont­ból. Tagadhatatlan, hogy az érdekszálak szo­ros egybeszövése politikailag is jelentős, és hogy mennyire nehezíti az elválást, kapcsola­tunk Ausztriával bizonyítja. De viszont kettő­vel szövetkezni jobb, mint egygyel, s nem növeli a függést, sőt talán enyhíti. Közjogi viszony különben a vámegyes­­ségből nem következik, s hogy politikai alá­rendeltség ne váljék belőle, arra majd ügyelne az osztrák császár, a Habsburgok feje. S csak erős magyar hadseregünk volna; Magyaror­szág függetlenségét a törvényen kívül más mi sem biztosíthatná, mint hadseregünk. Tehát, ha közös vámterület kell, akkor lépjünk közösségre Németországgal is, ha csak lehet. Természetesen várjuk be. Németország mi art követel s Ausztria mi áron hajlandó a szövetségbe lépni. Szerződésről van szó, s minden szerződés érdek­cserén alapszik s a szövege szerint ítélendő meg. Nálunk megvan a bajlam Németországgal szerződni, a többi alku dolga. Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. [ A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Augusztus 2. — A modern Babylonb­ól. London, jul. végén. (I.) A Pali Mail Gazette lelkén szárad a bűne annak, hogy a kegyelet s a családias merry christ­­masok országának fővárosát elnevezték »modern Ba­­bylonnak.« Az angol nagyon haragszik ezért, a fran­czia örül, hogy pietista csatorna­ tuli szomszédjának kissé borsot törhet az orra alá, a többi kontinens pe­dig igen vegyes érzülettel olvassa az angol esti lap leleplezéseit. Valami nagyon újat azok nem tartal­maznak. Hogy a négy milliónyi, Themse melletti vá­rosban a sok fény mellett sok árny is van, a sok erény mellett a sok bűn , ezt könnyű elképzelni, ha nem is olvastuk volna Dickens s más angol írók regényei s társadalmi rajzaiban. Új és megdöbbentő csak az volt a Pali Mail hírlap leleplezéseiben, hogy a pél­dásan szigorú s kifogástalan londoni rendőrség eltűr­né az ilyen üzelmeket. De minthogy egy elitélt rossz bítű nő állításai képezték a Pali Mail leleplezéseinek főforrását , igen kétes, hogy mi igaz és mi nem, a hatóságról tett vallomásokban. Most vizsgálják a dolgot s egyelőre az angol közvélemény igen be­hatóan foglalkozik vele. . Londonban s a vidéken a meetingek egymást érik s általában sürgetik a tör­vénynek szigorúbbá tételét. Az angol törvény a 13-dik életévig védi a nő erényét; ezt most ki akarják terjeszteni a 18-dik, sőt a 20-dik életkorig. A király­nő éppen Beatrice herczegnő esküvője napján kegyel­mezett meg egy halálra ítélt leánynak, ki megölte gyermekét, s ez a bukott leány még nem volt tizenöt éves. Az ilyféle kérdések és fejtegetések járják most a csatornán túl a közvéleményben. Meetingek s hír­lapok foglalkoznak vele, s csodálatos, hogy éppen a legprűdebb nemzet körében fejtegetik a legnagyobb feszélytelenséggel az ily kérdéseket. A mi gőzhajónkon is erről volt szó s a »maiden tribut,« az angol hírlap czikkeinek lenyomata számos kézben forgott. Mert ez a gőzhajó, bár hollandul vi­zen állott, már angol tulajdon volt.­­Rotterdamból indult Harwichba, illetőleg Londonba. A­mint fedél­zetére léptünk, mintha az angol exkluzivitás határát léptük volna át. Csakis angol szó és angol szokás fo­gadott. Az egész személyzet kizárólag angolul beszélt, a hajó egész berendezése pedig kifogástalan volt az angol otthonosságban. Először is megnéztem a hatalmas, két kéményű vízi szörnyeteg nevét. »Claude Hamilton« volt olvasható minden fölszerelésén. Ezen teszem meg te­hát első nagyobb tengeri utamat: nyolcz órai utat a hullámzó északi tengeren. Mert hát hatalmasan fújt a szél, már a folyam hullámai is erősen felcsapkodtak, s mintegy figyelmez­tettek arra, hogy mi várhat ránk még ott künn a ten­geren ! Sajátságos érzés az, s nem éppen a legkelleme­sebb, mely a szárazföldi »patkányt« elfogja, midőn először vezetik be a tengeri hajó kajütjébe. Megmu­­tatják a pokróczczal terített szép fehér ágyat, melyen az éjszakát tölthetni — de ha kissé körül­tekintesz s látod a tengeri út esélyeire előkészített mindenféle instrumentumot, nem szabadulhatsz meg egészen azon benyomástól, mintha kórházban lennél. Sietsz is ki­szökni a föld alatti termekből, vígan felkapasz­kodol a lépcsőzeten, fölmegysz a fedélzetre, szivarra gyújtasz s bizonyos erőltetett vigsággal nézed, a mint a folyam hullámai körül nyaldossa a hajót. Mi az a tenger sima tükréhez képest — szavalod a honi költő­ből, s fokozódó érdeklődéssel várod a történendőket. A gőzös oly nagy, hogy a széles folyamon, a maga emberségéből meg sem bir fordulni. A partról elszedik a köteleket, megharsan a hip hip hurrah! — egy kis gőzös kapaszkodik a nagy gőzös farába, ez fordítja meg a nagy szörnyeteget; a szörnyeteg süvölt egyet, a mit itt fütyülésnek neveznek, megfordul s neki megy a tengernek. Az utazás kezdetben pompásan esik. A szél, a tengerről jövő friss ár er üditőleg hat, gőzösünk lubicz­­kolásai felett kaczagunk s azzal biztatjuk magunkat, hogy mily pompás éjszaka lesz ez : a nagy tengeren, süvültő szélben! A folyam mindinkább tágul, az egyik part már el is maradt mögöttünk, csak a világitó torony látszik ki a legvégéről. A másik part még egy kissé elkísér s aztán az is mindinkább megszükül. . . aztán eltűnik s künn vagyunk a végtelen nagy tengeren — min­denütt víz, víz és víz, szilajul tomboló hullám, s a szél rémes süvöltése: mily­­enségesen nagyszerű kép ez ! De, fájdalom, kevés időnk van ahhoz, hogy e képben gyönyörködhessünk. A felöltők, plaidek után kapkodunk, a padokat, székeket keressük; a hajó oly erősen inog, hogy lehetetlen lábon megállani. Egy gondos angliai papa a fedélzetre hozza mind az öt gyerekét, egy-egy korty grogot ad nekik, aztán bebúj­tatja mindenféle prémes felöltőbe, és sorra ülteti a fe­­délzetre. Egy franczia mindenféle indiai sált akaszt kreol feleségére, kinek karcsú alakja csakhamar eltű­nik a sálok nagy halmazában. Egy ifjú német férj, ki feleségével most teszi a nászutat, szép szőke élete­­párjának magyarázni kezdi, hogy a szél mint és mi­képen ered s hogy a mai vihar is előre meg volt jó­solva, mire a frankfurti ifjú hölgy arcza mintha ama szemrehányást fejezné ki, hogy ha a szélvészt előre tudta, miért teszik meg a nászutat éppen szélvészes tengeren ? Mindenek felett pedig két ifjú angol leány von­ja magára figyelmünket. Is egyik szőke, másik barna; gyönyörűség mind a kettő. Átölelik egymást s egy­máshoz simulnak. Két virág egy ágon. Az egyik, a barna, büszkén, megvetőleg tekint a háborgó ten­gerre, látott ő már ennél különb vihart is s élvezetet talál benne, hogy a szél pirosra csípi arczát. A másik, a szőke, erősen sápadt, a hideg szél daczára, szeme mindjobban megtörik, keze idegesen reszket­ő arkai vonaglanak, mindenki az ő segítségére szeretne sietni, de jóformán senki sem mozdulhat helyéről. A hullám mindenfelől megtánczoltatja hajón­kat. Elölről hátra bukik, aztán jobb oldalról balra. Pillanatra így megáll, aztán ismét elölről kezdi a vad tánczot, mi­közben a szél hatalmasan bömböl és a gép kerekei erősen zakatolnak. A mulatság kissé förtelmes kezd lenni. A­ki feláll arra bukik, a­ki meg ül, az föl szeretne állani. Lehe­tetlen, akár két perczig is egy helyen maradni. Az arczok jobbra balra, mindenfelé erősen sápadoznak, a steward és stewardess egyik-másik férfit és nőt le­szállít a kabin jótékony homályába. Csak a kapitány és a matrózok sétálnak nagy vígan közöttünk. A ka­pitány a szélvészben is vígan szívja kurta pipájából az erős dohányt, a hölgyeket vigasztalja, az egyik ol­dalról a másikra segíti, a férfiakat meg össze­szidja, hogy ily kis széltől mint is lehet megijedni! Pedig hát nem is az ijedtség iránt, hanem az, hogy az emberrel kering a világ. Kapaszkodunk a hajó korlátjába, hogy valamiképen fentartsuk az egyensúlyt, s míg összes idegzetünk felfordul, iszonyú együgyű gondolatok kergetik egymást az agyunkban. Szörnyű világfájdalom fog el, s elgondoljuk, hogy mily végtelen okosság volt részünkről ez a tengeri út ? Mily jó volna most árnyas berekben, egy-egy nyájas folyam partján, vagy valamely nagy hegy te­tejéről lenézni, a­mint a szelíd holdvilág, megvilá-­­­gítja a nyugodtan alvó völgyeket! Ily hallatlanul me­­lancholikus állapotban leborulunk a smoking room padozatára, az álomra gondolunk, annak jótékony szárnyai ránk borulnak, s mire felébredünk, a nyugal­mas kikötő szelíd rengése elfelejteti az éj kiállott vi­szontagságait. ------ Dicsérem az osztrák és a német finánczot, valóságos angyal az angliushoz képest. Szépen megelég­­li,ha biztosítod, hogy nincs semmi átcsempészni valód, bezzeg az angol, az nem hisz el semmit sem. Neki esik bőröndjeidnek, összeturkál mindent. Jaj neked, ha zárt dobozod van a bőröndben. Az természetesen nem lehet más, mint pokolgép, egyenest arra rendel­tetve, hogy légbe röpítsed vele a towert. Egy ily egy­szerű toilette-doboz a legszörnyűbb inkvizíczióban ré­szesült, végre közderültség között visszahelyezik a bő­röndbe, melylyel a vasúti szolga sebesen tova tűnik a málka-osztályba. A kontinensről jövő utazónak mindjárt az első angol vasúti állomáson alkalma van megismerkedni egy csomó angol sajátossággal. Az persze magától értetődik, hogy mindenki: vámrevizor, vasúti szolga s konduktor kizárólag csakis angolul beszél. Ha meg nem érted, az már a te bajod. Nincs a világon sehol oly nagy vasúti közlekedés, mint Angliában, de sehol sem történik ez kevesebb c­eremóniával, mint Albionban. Mennyi a formalitás a kontinen­sen, a­míg a vasútvonat megindul! A­mint az állomásra a vonat berobog, elkezd csilingelni a jelző csengetyű s ez addig szól, a­mig a vonat az állomáson áll. Aztán háromszor csöngetnek, a konduktor kürtöl, elkiáltja, hogy »mehet« s a gőzös csak akkor indul el, nagy lassacskán, az útra. Angliában mind e formalitásról semmit sem tudnak. Egy nagy tábla jelzi a főállomást, a­hova a vonat rendelve van, a menet szerinti perezben az elindul, s ezzel punktum. Csengetyűről, kürtölésről szó sincs. S egyszerre a főbb állomásokon, természetesen öt-hat vonat is elindul. Az utazó dolga kikeresni, vagy ki­találni a neki való vonatot, — más emberfia ugyan nem törődik vele. A föld feletti állomásokon ez még csak megjárja, mert a menetterv tájé­kozást adhat, de a londoni föld alatti vas­utaknál­­ ott van aztán a czifra világ. Jóformán min­den második pere­ben érkeznek és mennek a vona­tok , néha két-három egyszerre. A vonatok közötti összeköttetésre lépcsők s alagutak szolgálnak. Ezzel a vonattal érkezel, a másikkal tova kellene menned: egy percz az egész különbség. Mindenki kiugrik­­az angliusnak, ki a föld alatti vasúton jár, nincs ideje, hogy kérdezősködéseidre feleljen), te a többivel ugrál, átszaladsz a lépcsőn, puff, ott vagy a másik vonaton, mely veled majd a pinczék alatt dübörög, majd a másik perezben merész függő hidakon, járt utczák, népes házak felett, ki is tudná, hogy te hol jársz? S folytathatod e vad kószálást akár órákon át; a je­gyet csak akkor kérik, mikor vasúti pályaházból ki­lépsz, s néhány pencéért megláthatod az egész föld alatti Londont a sötétben, a­miből persze édes-kevés hasznod van. Egy további, nagyon különös sajátsága az angol vasutaknak az a módszer,melylyel az utasok mál­hájával elj­árnak. Vihetsz magaddal akármennyi málhát, de azt nem rakják be az utazó kupéba, hanem külön málha kocsiba. A szállítás díjtalanul történik, de nem adnak a málháról semmiféle vevényt. Megmon­dod hova megysz, ezzel bedobják a málhát az illető kocsiba s vége van. Mikor az állomásra érkezik a vo­nat, rohamos sebességgel kidobják egy rakásra az összes ide rendelt málhát, s te a nagy halmazból tetszés szerint kikeresed, a­mit magaddal akarsz vinni és elviszed. Igen gyönyörű mulatság ez az egyes népes állomásokon s különösen London­ban. Néhány száz koffer áll egy rakáson, minden­ki a magáét keresi s természetesen hamarjában, min­denki egyszerre akarja megkapni a magáét. Van az­tán kiabálás, lökdösés, látás-futás és általános zűr­zavar. S az angol közönség eltűri azt a furcsa rend­szert, mely nagyon kényelmes a vasúti személyzetnek, de végtelenül kényelmetlen az utazónak! A tengeri betegség, utazási malheur — szóval minden esetlenség teljesen el van feledve, a­mint az angol szálloda kényelmes otthonossága befogad. Csak az angol tud igazán lakni. Csak ő tudja, mi az a tolakodás nélküli gondos figyelem és úri kényelem. Szolid fényűzés vesz körül túlságos eztezoma nélkül; a szolgálat kifogástalan, a svájezi vendéglőkben divó zaj s a rengeteg svájezi árak nélkül. — A társalgó termekben kis könyvtár (legfölül a bibliával számos példányban!), nagyszámú hírlapok, iró- és játszó­asztalok állanak rendelkezésedre, szobádban ég a gáz és minden emeleten a pompás berendezésű fürdő vár. De hát te Londont akarod látni: a maga zajával, mesés kincseivel s tenger népével. Sietve kilépsz az utczára, melyen a korai reggeli óra daczára, majdnem végtelen emberár hullámzik. U. L. Budapest, aug. 1. A közös miniszteri konferencziák Tisza Kálmán miniszterelnöknek Ostendéből való visszatérte után, a­ki e hó második felében és pedig valószinüleg Ischlen át megyen a tengeri fürdőbe,­­ Bécsben szeptember közepe táján fognak megtartatni, amelyekben azon­ban csupán a jövő évi, az október havában egybe­­gyűlő delegác­ió elé terjesztendő közös költségvetés kerül végleges megállapodás végett tanácskozás alá.­­ Szeptember végén gyűl egybe a törvényhozás má­sodik ülésszakra, úgy, hogy a szerződési tárgyalások az osztrák és a magyar kormány között, — eltekintve az osztrák-magyar vámkonferenczia üléseitől — csak­is október havában lesznek újra folytathatók. A német tüzérség, Berlinből jelentik júl. 29-ről. Időről-időre a lapokban felmerül a német tüzérség szaporításának kérdése. Újabban a párisi Temps, mely a franczia hadügyminisztériummal összeköttetésben áll, ismét megemlékezik a német hadseregről s külö­nösen azon körülményre figyelmeztet, hogy a német lovasság és tüzérség kisebb számú a francziánál. A német lovasezredek szaporítása már elhatározott do­log s más oldalról azt jelentik, hogy a 15-ik had­test tábori tüzérsége, mely a nyugati határon ál­lomásozik, szaporittatni fog. A német kormány nem a Temps czikke folytán határozta el magát e lépésre s a kérdés nemcsak a 15-ik hadtestre vonatkozik. A német hadügyminiszter elődje már foglal­kozott e kérdéssel, de 1881-ben nem tartották oly sürgősnek a dolgot. 1883. november havában ismét élénken megvitatták a kérdést s több szakértői czikk jelent meg, különösen a szaklapokban, melyek kellő méltánylásban részesültek. Azt is állították, hogy a tábori tüzérséget 680 löveggel fogják szaporítani. Ily szaporítás azonban az ütegek számának felemelését jelenti, míg kormánykörökben csak a hiányok pótlá­sát akarják. Erről van ma is szó. Hogy a lövegek számát szaporíthassák, arra néhány év szükséges, míg kellő számú tüzért képeznek. Francziaország a legutóbbi évtizedben éppen a tüzérség tekintetében nagy munkásságot fejtett ki. Ha a német kormány mostanában javaslatot tesz ez irányban, az csak arra vonatkozhatik, hogy az eddigi 4 löveg helyett 6 löveg legyen egy ütegben. Hiányzik a szükséges legénység és ló. A franczia tüzérség e tekintetben jobban van szervezve s mozgósítás ese­tén gyorsabb lenne. A 4 lövegről 6 lövegre való szaporítás természetesen erősebb löveg- és vezető­személyzetet kiván. E kérdés megoldása a költségve­tésre is kihatással lenne, míg a pótütegek felállításá­nak kérdése nem kerülne a birodalmi gyűlés elé. A kulturegyletek kongresszusa. — aug. 1. A magyar közművelődési egyletek kon­gresszusát hozza javaslatba a felsőmagyaror­szági közművelődési egylet, melynek élén Odescalchi Gyula herczeg, Tisza Kálmán miniszterelnök sógora, áll. Nem vetjük föl itt a kérdést, hogy vál­jon mindazok, a­miket az állami hatalom tör­vényes eszközeivel és a törvényhozás útján meg kellene és meg lehetne tenni, a magyar nemzetiség erősítésére,­­ megtörténtek-e ? Nem kérdezzük, hogy vájjon nem kelthet-e joggal komikus benyomást az a véletlen ösz­­szetalálkozás, mely a pénzügyminiszter leg­utóbbi drákói rendelete és a felsőmagyaror­szági közművelődési egylet felhívása közt előtérbe nyomul. V­alanem elfogadjuk a fel­hívást úgy, mintha az állam és a kormány mindazt megtenné a magyar nemzetiségért és a magyar társadalomért, a­mit ez joggal kö­vetelhet, s mintha csakugyan nem volna más tényező, melynek közreműködése a fent­­jelzett czélra még hátra van, mint csak a tár­sadalom. Elfogadjuk a felhívást, és pártoljuk azt, mert minél többet kell tenni ezen a téren, annál kevésbbé szabad a fölött vitáznunk, hogy kinek kell megtenni az első lépést. A hazai magyar iparra el szokták mondani, hogy azért vásárol sok ember külföldi árut, mert a hazai ipar nincs kifejlődve, amire a hazai magyar ipar azt feleli, hogy azért nincs kifejlődve, mert sok ember külföldi árut vá­sárol , de ez a szerencsétlen czirkulusz virzió­­zus ne vitessék át a magyar faj és magyar nemzetiség védelmének terére. A társadalom ne mondja, hogy e téren az államhatalomnak és a törvényhozásnak kellene előljárni, ha­nem járjon elől a társadalom, s végezzen két­szeres munkát, ha az egyszeres munka kevés. Ezért tiszta szívünkből óhajtjuk, hogy a felsőmagyarországi közművelődési egylet föl­hívásának sikere legyen, s hogy az ily köz­művelődési egyletek kongresszusa, a közös és egyöntetű tevékenység megállapitására létre­jöjjön. Fontos kérdés ez, és roppant nagy a perspektíva, mely előtte kitárul. Mert ha csak Budapestet, Magyarország fővárosát tekintjük, melyben pedig a nemzet erejének legjava lüktet, melyért az ország óriási áldozatokat hozott s mely tizenhét év óta következetesen törekedett arr­a, hogy meg­­magyarosodjék : mondjuk, ha csak Budapes­tet tekintjük, itt is sokat láthatunk, a mi sze­meinket kellemetlenül érinti. Még ma is szá­mos boltfeliratot és czéget kell látnunk Buda­pesten, melyek idegen nyelvűek. Tehát, habár 17 év múlt el s habár a legszerencsésebb körülmények találkoztak össze az ország fővárosában, mégis a magya­­rosodási mozgalom még sem hatott minden rétegen keresztül. S ha ez Budapesten is így van, hát még akkor minő lehet az állapot az ország egyéb idegen, vagy vegyes ajkú váro­sai és provinc­iáiban ? S ennél a pontnál megjegyezzük, hogy van a magyarosodási mozgalomnak olyan oldala is, melyhez csakugyan tisztán és egye­dül csak a társadalomnak munkája kell, mert ahhoz sem a kormányhatalom, sem a törvény­­hozás hozzá nem férhet, így például sem a kormány, sem a tör­vényhozás nem kényszeríthet senkit arra, hogy ilyen vagy olyan nyelven beszéljen, ilyen vagy olyan nyelvű hírlapot járasson, s ilyen vagy olyan nyelven írja ki nevét. Mindazokon a bajokon, melyek ezen a téren mutatkoznak, csakis a társadalom tevé­kenysége és erkölcsi ereje segíthet. S mindaz, ami ezt a tevékenységet és erkölcsi erőt moz­gásba hozza, becses és üdvös. S mi a közmű­velődési egyletek kongr­esszusától egy ilyen mócziót remélünk. Nem tartanók ugyanis sem fölösleges­nek, sem czéltalannak, ha a közművelődési egyletek kongresszusa népgyűlésre szólítaná a fővárosi polgárságot, s ezen a népgyűlésen hozná indítványba, hogy a főváros összes czé­­gei ezentúl csak magyar nyelvűek legyenek. Ebben az irányban már egy ízben volt egy mozgalom, de ez csak az akadémikus diskusz­­sziók korlátai közt maradt, s gyakorlati ered­ménye nem lett. A­mi nagyon természetes is. Mert rendes uton az ilyen változtatások ke­resztül nem vihetők. Ehhez a közhangulatnak elemi ereje kell. S a közhangulatnak ezt az erejét, a kellő fokig fölcsigázni nem lehet más­kép, csakis nagy tömegek megmozdítása által. Ha a fővárosi polgárság nagy zöme, egyszerre mozdul meg, s ez olyan hullámcsapás, me­lyet a legtávolibb pártok is megéreznek. S a főváros példáját bizton követnék más városok is. És igy a közművelődési egy­letek kongresszusának gyakorlati sikere, elő­reláthatólag, már az első lépésnél nem volna jelentéktelen. De ismételjük, hogy ez a pont csak egyik része a magyarosodási törekvéseknek, s ez az egy pont, a közművelődési egyletek kongresz­­szusának feladatait korántsem merítheti ki. Mert épp ily komoly és fontos feladatok

Next