Pesti Napló, 1885. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1885-10-18 / 286. szám
286. szám. Budapest, 1885. Vasárnap, október 1886. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes számo kr. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai külfinkölelése kívántatik, postabély egyre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a, 13 p esti 2STapló kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Diplomáczia és háború. Megegyeztek hát Oroszország és Ausztria- Magyarország, hogy keleten mi történjék, s a becsületes alkusz, Bismarck, Németország hozzájárulását kieszközölte az egyességhez, mely ilyformán garantírozva jön. Ez a reichstadti egyesség második kiadása. Ott is előre megállapodtak, hogy mi fog történni Törökországgal, csakhogy nem az történt, s a san stefanói helyzetből, melyet az események teremtettek, Berlinben Bismarck- Disraeli Andrássynak kellett kimenteni a Keletet és Európát. De, ha Oroszország megegyezett Ausztria-Magyarországgal s Németország tekintélyét és befolyását oda kölcsönzi, hogy ezen megállapított politika érvényesüljön, annak nagy súlya van mindenesetre úgy a háború előtt, mint a háború után. Mert, ha komolyan akarják ezek a békét és status quo-t, a portát, Bulgáriát és Görögországot mindenesetre visszatarthatják a hadi akciótól még most is, hiszen sem a török, sem a bolgár támadni nem akar, s a kelet-ruméliai kérdést kormányzati kérdéssé devalválni lehet, ha a nagyhatalmak kellő erélylyel lépnek fel. Karavelov és Stranszky urak még nem oly hatalmasak, hogy Európa és Törökország előtt meg ne hátráljanak, ha a czár parancsolja. Sándor fejedelem sem lesz oly makacs, hogy a fél sikert ne becsülje többre az elkergettetésnél. Igen kételkedünk azonban a diplomáczia békés szándékainak őszinteségében. Szerbia helyzete kényesebb. A bolgár unió, ha a békét a hatalmak ráparancsolják, idő és mód kérdésévé válik s lehet felette konferencziázni hónapokig. Európa minden békés megoldásba könnyen belenyugszik s a porta szintén. Szerbia azonban igen tragikusan fogta fel a dolgot s hevesen neki szaladt és többé vissza nem mehet, ha akarna sem. Ez nem nézet dolga, hanem a hadikészültségből folyó kényszerhelyzet. — Milán király és Garasanin meglepetve a szomszédház égése által, gyorsan intézkedtek, a szerb emigránsok, a Karagyorgyevics-párt, a radikálisok a trónt veszélyeztetik, ha Milán nem áll a nemzeti mozgalom élére ; a király és kormánya bízott Ausztria-Magyarország ígéreteiben s valóban kapott is Bécsben kölcsönt, 25 millió frankot hadi czélokra, már most a három császár állítólag megegyezett, hogy háború ne legyen, Bulgáriára nyomást gyakorolnak, hogy az uniót vonja vissza s bízza a hatalmakra a kérdés elintézését, hogy a kecske is jól lakjék, a káposzta is megmaradjon . Szerbiáról a császárok megfeledkeztek? Nem, oda a német követ jár tanácsokat osztogatni, Oroszország neheztel, Ausztria- Magyarország feszélyezve van, Bismarck embere szól helyettük is. És Szerbia megállítja csapatait a határon, türteti magát egy-két napig, haboz, tájékozást keres, nehogy veszedelmébe rohanjon, kínos órák ezek Milánra és a szerbekre nézve. De nincs idő vesztegetni való, határoznunk kell s a koczkák el lesznek vetve. Valószínűleg a szerbek a háborút fogják választani, annak legenyhébb formáját, az okkupácziót. Bulgáriából egy darabot elfoglalhatnak vértelen háborúban, mert nincs velök szemben bolgár sereg s akkor ismét a konferencziára bizhatják az ítéletet az osztályperben. Hanem ha Szerbia önhatalmúlag támad és csatázik, legyünk rá elkészülve, hogy az egész Kelet fellobban s a diplomáczia a lángokat nem fogja papirossal elolthatni. Itt rejlik jelenleg a keleti kérdés veszélye. Hogy bármit akarjanak és határozzanak a császárok, nem fogadnak szót a népek, s az események túlszárnyalják a diplomácziát. De mi, őszintén megvallva, kétszínűnek hiszszük a diplomácziát, az oroszt s a mienket, s nem hiszszük, hogy a status quóhoz ragaszkodik, vagy hogy a békét kívánja. Legfeljebb felteszszük, hogy lokalizálni akarja a háborút és időt nyerni. A keleti népek hadd verekedjenek egymás közt, a mint tetszik, s kiki a hogy és a meddig bírja: az eldöntést a nagyhatalmak fentartják maguknak s azt is, hogy ők mikor avatkozzanak be, egyik Bulgáriába, a másik Macedoniába ? Nem tavasz előtt, semmi esetre. És ha igaz, hogy Bécs Szent-Pétervárral kiegyezett s Berlinnek ez tetszik, akkor ez egyesség a keleti kérdés megoldásának módjára is szólhat a háború után. Mert ez a legfontosabb és a nélkül semminő egyesség nem ér semmit, mert a békére szóló egyességet rögtön felcsúfolhatják az események. Közös diplomácziai akciók a portánál és Sándor fejedelemnél, Belgrádban és Athénben a kérdésben csak stádiumok s elintézést nem tartalmaznak. Az udvarok messzelátók s érdekeiket igen jól összemérik. Bismarck régen beszélt, hogy a Keletre nézve Oroszország és Ausztria-Magyarország egyezzenek ki. Ő csak kívánja, hogy Ausztria keletnek s Oroszország délnek szorittassék. S ha valóban egyességünk van Oroszországgal, akkor most nem lesz háborúnk Oroszországgal, és ha a keleti béke nem is, az európai béke meg lesz óva a ragadozó sasok szövetsége által, mely azonban nem lehet állandó és üdvös. Kérdés, mi veszélyesebb : az orosz szövetség, vagy az orosz háború? A PESTI NAPLÓ TÄRCZÄJA. Elmúlt idők. (Emlékezések, irta Vadnai Károly. Budapesten, az Athenaeum kiadása. Ára 1 frt 50 kr.) A magyar irodalom történetében Vadnai Károly egyike lesz a legkiemelkedőbb és legérdekesebb alakoknak. Nincs senki, nem véve ki még Gyulai Pált sem, kinek pedig természetében van a provokáczió, aki több mint egy negyed század alatt annyi támadásnak, annyi irói dühnek lett volna czéltáblája, mint Vadnai Károly. Egy egész irói nemzedék nőtt fel e lefolyt huszonöt év alatt, s ez az irói nemzedék, bárhonnan jött, s bármerre haladt, kénytelen volt Vadnai Károlylyal összetalálkozni. A Fővárosi Lapok, mely ma is az egyedüli szépirodalmi napilap, s mely már a hatvanas és a hetvenes évek alatt a legrövidebb út volt a Parnasszushoz, és sem írói nevet, sem népszerűséget, sem kiadót a Fővárosi Lapok kikerülésével szerezni nem lehetett, e lap már több mint húsz esztendeje áll a Vadnai Károly szerkesztése alatt. A nemzeti színháznál, mely a másik nagy országút az írói emelkedéshez, Vadnai Károly és idők óta drámabíráló. Az akadémiánál, mely a koszorúkat és az aranyakat őrzi, Vadnai majdnem két évtized óta rendes bíráló s emellett vezéralak. Közvetve és közvetlenül, pártfogásával és egyéni tekintélyével, befolyt ő régóta a Kisfaludy-társaság tagválasztásaira is. Szóval a magyar irodalom »világtengerének« mindhárom kulcsa,a Gibraltár, a Boszporusz és a Szuez, nagyrészt az ő kezében volt és van még ma is. Nem természetes-e tehát, hogy alig van ma kisebb vagy nagyobb nevű író, akinek ne Vadnai Károly lett volna a bemutatója, nevelője, s később barátja vagy ellenfele ? Nem természetes-e, hogy oly sok írói hiúságnak és ambicziónak, mely általa nőtt nagyra, akarva nem akarva útjába akadt s gyakran a megérdemelt hála helyett ellenszenvet, sőt gyűlöletet aratott ? Mindez nagyon természetes, és nem is lehetett máskép. A poziczióért, melyet Vadnai elfoglalt s megtartott, neki igen nagy árt kellett fizetnie. Fényes tehetségét, már régóta kiforrott és megtisztult alkotó erejét, idejének legjavát, bár nem kis fontosságú, de a költői termelés értékéhez és élvezetéhez képest alárendelt kertészmunkára kellett fölapróznia. Hogy folyton másokat neveljen, helyes útra tereljen, »volentem ducunt, nolentem trahunt,« hogy mások irói fejlődésének irányt szabjon, s egyéniségüket az utánzásnak modorosságától, vagy a hiúságnak affektácziójától megtisztítsa, a saját irói egyéniségét kellett úgyszólván föláldoznia. A pozicziónak kötelezettségei s ezeknek mindennapi harczai és őrjáratai, a több ponton való örökös felügyelet és éberség, s a kritikának örökké harczképes, de sokszor nehéz és fárasztó fegyverzete, mintegy száműzték őt önvilágából, s a költői reflexiót s kontemplácziót, a nagy ember- és életismeretet, melynek anyaga összehalmozódott benne, földolgozni, maradandó formákba önteni nem engedték. És az ügynek és az embereknek tett jó szolgálatok örömeiből is, a saját öntudatán kívül, kevés jutott neki. Mert az írói és költői lények izgékony idegzete, a megsértett hiúság hisztériája, ahol csak tehette, töviskoszorút font az ő fejére. S egyedüli szerencséje az volt, hogy a benne lakó humor legtöbbször megóvta a tragikus érzékenységtől s igy attól is, hogy komikussá váljék. Az irodalmi politikának és stratégiának fortélyai pedig, melyekkel állandóan foglalkoznia kellett, lassan kint valódi passzióvá fejlődtek ki benne. Ellenfeleinek nagy boszúságára igazi típusa lett a megtestesült eszélynek és okosságnak. S a diplomatikus ravaszság vádja, mely vesszőparipául szolgált azoknak, a kiket hóbortjaikért megvesszőzött, a leghízelgőbb elismeréssé vált reá nézve. S mivel soha a szenvedélynek nehéz vágású bárdjait nem használta, tehát, a finom és szellemes szatírának szúrásaival annál inkább meg tudta találni az érzékeny pontokat mindig és mindenkiben. Senki a polémikus vagdalkozásban nagyobb virtuozitást el nem ért, mint Vadnai Károly, és senki az epithetonokkal való boszantás művészetét oly tökélyre nem vitte, mint ő. Mert hogy mindazoknak, akik ellene törtek s megbántották, adósa nem maradt, az kétségtelen. De amit mások csak ritkán tettek vele, Vadnai mindenkor megtette, hogy ahol a harcz hevében a kellőnél mélyebb sebet ejtett, azt ő maga segített meggyógyítani. Helyzete némelykor megkívánta az elfogultság látszatát, de igazában még akkor is elfogulatlan volt és soha oly mélyre nem ment az elfogultság politikájában, hogy a visszatérést az elfogulatlansághoz lehetetlenné tette volna. Világosabban mondva : Vadnai tudott elfogulatlanul elfogultnak látszani. S ezért volt, hogy a hatalmas irodalmi és akadémiai klikkek, melyeknek hatalmával és összeköttetéseivel számolni kellett, Vadnait időnkint csak szövetségesül tudták megnyerni, de eszközül soha. S nem ritkán megtörtént, hogy mikor a harmónia legerősebbnek látszott köztük, bent a kulisszák közt Vadnai akkor támadta őket leghevesebben. Mert a Vadnai Károly irodalmi politikája sohasem volt más, és nem is lehetett más, mint ami egy nagy lap szerkesztőjéé, hogy minden tehetséget örömmel üdvözöljön és szárnyra segítsen. S ezt mindig meg is tette. Hogy néha a szárnyakkal együtt szarvakat is növesztett, tudta jól. Hogy így a konfliktusokat ő maga készítette magának, ezzel tisztában volt. De tudta azt is, hogy a szarvakat, ha azok megnőnek, le lehet törni; a szárnyakat ellenben, ha meg nem nőnek, nem lehet röpülésre használni. Azért engedte nőni, a szarvakat, hogy a szárnyak is nőjenek vele. És ezt a nagy érdemét az irodalomtörténet, mely higgadtan és elfogulatlanul fogja konstruálni alakját s tevékenységét, konstatálni és el fogja ismerni róla. Valamint azt is, hogy a több ízben lábra kapott ferde világítás, melyben ellenfelei föltüntették, mennyire nem illik reá. A hideg észnek folytonos uralmát, mely tevékenységének és működésének minden mozzanatát átszűri, gyakran a szívnek rovására ismerték el nála. Pedig alig van organizmus, melynek belső világában a szív és a kedély oly nagy szerepet játszana, mint Vadnaiban. Nem említve életének számos részletét, melyek nem ide tartoznak, csak egyet kell konstatálni. Azt, hogy ő el tudja felejteni a szenvedett sérelmeket. A hideg ész is gyakran mutatja, hogy szintén elfelejti a sérelmeket, ámde csak mutatja, valósággal felejteni sérelmeket csak szív és kedély képes. Föltéve természetesen, hogy rokonszenvet vagy becsülést érez azok iránt, akiknek elfelejti. És annyi harcz, annyi bántalom közt, mint amineket Vadnai több mint egy negyedszázad óta végig küzdött, pusztán hideg észszel, s a szívnek és a kedélynek igazi melegsége nélkül, nem lehet megőrizni azt a fiatalságot, melyet Vadnai Károly mai napig megőrzött s még kevésbbé lehetséges, hogy valakiben oly egészséges, zamatos humor lakjék, mint Vadnaiban, ha érző s talán mondhatni érzékeny szive s kedélyvilága nincs. És hogy lehessen az is, hogy valaki egy negyed század alatt csaknem folyvást kezdők kéziratait olvassa, javitsa, a rossz drámáknak ezreit végig bírálja, minden irodalmi és művészeti kinövés felett örökös ellenőrzést gyakoroljon, dicsérjen, buzdítson, veszekedjék s mégis frissen maradjon benne a véna s ha annyi pihenése van, hogy asztalhoz ülhet és saját magának irhat, hogy akkor stílben, tartalomban, művészi formák s jóságos bölcsészet , fényében költői képzeletek buzogjanak, ha mindezek nem egy melegen érző szívből és gazdag kedélyvilágból fakadnak ? Íme a kötet is, mely Elmúlt idők czime alatt most jelent meg Vadnai Károlytól, kinek maradandó becsű szépirodalmi tevékenysége az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére esik, mondjuk, a kötet a nagy időköznek daczára, mely testvéreitől elválasztja, épp azon a lendületes, könnyed, behízelgő elbeszélői hangon van írva, mint azok a fiatalkori regények, melyek Vadnai nevét oly népszerűvé tették, hogy azt még időközönként kivívott kritikusi népszerűtlensége sem csonkíthatta meg. Az elmúlt idők, igaz, hogy magukban véve is, mindig felkeltik a költői hangulatot, de csak abban, akiben találnak ilyet, s a természetnek az a szép játéka, hogy az alkonynak hajnala hasonlít a reggelnek hajnalához, az életben is megvan. S csak a szív, mely mindennel kibékült, csak az élvezheti az alkonynak hajnalát, fájdalom és keserv nélkül, bár tudja, hogy amint e fény kihal, leszáll az éj. És minden elbeszélőnek, ha önálló stílje s eredetisége van, megvan az a sajátsága, hogy az olvasó előtt úgy áll, mint egy élő arcz, mely busongó, komor, méla, haragos vagy mosolygó. És ez a sajátsága megvan Vadnai stíljének is, mely mindenkire azt a benyomást teszi, mintha egy mosolygó arcznak elbeszélését hallaná. S ez az írói sajátsága széptanilag véve annál értékesebb, mert műveiben (mint e kötetben is) nagyon kevés az olyan hely, hol elsietés vagy pongyolaság zavarná a gondos kidolgozásnak plasztikáját. A gondolatok művészi kifejezésének titka épp úgy meg van adva Vadnainak, mint az általa föltüntetett képek rajzában a kerekdedség és az élénk s megfelelő árnyalatok. A szóbőség párosul nála az irály tömörségével, mégis sehol sincs előadása megterhelve, könnyed, egyenletes folyásában megakasztva s az érdekfeszítésben elmesterkélve. Egyik legszebb darabja a kötetnek az első szám, Az Avas alatt, melynek kezdő sorait valóban a szép prózának egyik mintájaként lehet idézni, s melyeket ime idézünk: „Utoljára az ember emlékezete is valóságos temetővé válik : megtelik sírokkal, melyekre örökzöld repkények, mosolygó virágok és száraz kórók borulnak. Megvan benne a családi sírbolt, áldott hamvakkal, melyekhez az elmélyedés gondolatai mindig könyet és imát visznek szárnyaikon. Megvannak a tisztelet, barátság és szerelem sírjai, tartós emlékkövekkel, melyekre sok volt mit jegyeznünk. S megvannak az elhagyatott, behorpadt sírok is, melyeken nincs már jel sem, s csak néha villan föl még emlékünkben, alkalmilag, egy-egy esetleg mulékony hatására, hogy kik nyugosznak alattuk, egykor tán bajtársak rövid időre, de kikhez semmi mélyebb kapocs nem fűzött, — voltak, nincsenek! Mennél messzebbre nézhetünk vissza, annál jobban benépesül ez a temető, melybe csak a melancholia fátyolán át láthatunk. Valami édes mélaság vonz feléje: az elvesztettek visszaálmodása. S az idő ez egyben segít rajtunk, mert vénülve, élénkebbé teszi emlékezetünket, úgy jár ez is, mint rendesen a szem, mely gyöngülvén, egyszer csak tisztábban kezd látni messzire, mint közelre. A régmúlt körvonalai, részletei mindig jobban kiválnak előttünk, mint az aligmúltéi, s az élet őszét valami nyájas, szelid verőfény aranyozza meg, mely meghozza boldogabb időknek, a tavasznak emlékezetét. A lélek világában is, mint a természetben, a távolság szépít. Ott is megvannak a „kéklő“ hegyek, mihelyt messzire hagytuk azokat. Voltak bár, mikor ott jártunk, kopárak vagy gazdák tenyészetüek, most már az emlékezés távolában egyformán kéklenek. Az én kék hegyeim szülőföldemen, Miskolczon vannak. Ott a gondtalan gyermekkor, az iskolás élet, a világba lépés éveinek kecsegtető emlékei. Amint feléjük tekintek, évről-évre élénkebb ibolyaszínben úsznak, s mivel lord Byron jól mondja, hogy „az idő feledni meg nem tanít“, úgy érzem, hogy nem is vesztettem el őket egészen. Rousseauval szólva: „en revant j’y suis“ (álmodozván, ott vagyok).“ Ez a nyugodt, az elmúlt időket kibékült mosolyllyal elbeszélő derült hang vonul keresztül a kötetnek Az igazságügyminisztérium költségvetésében a jövő évre 575.234 írttal több rendes kiadás irányoztatik elő, mint amennyi a jelen évre megszavaztatott. A folyó évre ugyanis a rendes kiadások 10,932.688 írtban állapíttattak meg, a jövő évre pedig 11,507.922 frt irányoztatik elő. Az ekként mutatkozó többletből 212.896 frt a kir. törvényszékek és járásbíróságok czimére, 237.629 frt a kir. ügyészségek és 120.066 frt az országos fegyintézetek, kerületi börtön, közvetítő intézetek és állami fogház czimeire esik, mig a többi czimeknél jelentéktelenebb emelések irányoztattak elő. A központi igazgatás körében a miniszter egy másodosztályú titkári állás szervezését javasolja. Ami a kir. tvszékek és járásbíróságokat illeti, itt a költségtöbbletet a főváros VII. kerületében felállított új járásbíróság személyzete, a fővárosi aljárásbirák szaporításának szüksége, a budapesti e. f. törvényszékeknél szükségessé vált hivatalnoki személyzet-szaporítás, továbbá a vidéken felállítandó új járásbíróságok személyzete veszi igénybe. A kir. ügyészségeknél a 237.629 frtnyi magasabb előirányzatban a rabtartási költségek rovata 100.000 frtnyi többlettel szerepel; ugyanily összeggel emeltetett a bűnvádi eljárási Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. költségek rovata. Ehhez képest a rabtartási költségek az 1885-re megszavazott 825.000 frt helyett a jövő évre 925.000 írttal, a bűnvádi eljárási költségek az 1885-re megállapított 198.000 frt helyett a jövő évre 298.000 írttal irányoztattak elő. Ehhez hozzászámítva a fegyintézeteknél előirányzott 120.066 forintnyi magasabb előirányzatot, miáltal e rovat 851.645 írtra emelkedik a Sopron melletti új fegyház létesítése folytán, kiderül, hogy az igazságügyminisztérium által a jövő évre előirányzott 575.234 frtnyi többletből 320.066 frt rabtartási és bűnvádi eljárási költség-többletre, valamint fegyintézeti építkezésekre esik, mely 320.066 frtnyi összegbe még nincs beleszámítva azon 37.000 frtot meghaladó előirányzati többlet, mely a kir. ügyészségeknél szükségessé vált munkaerőszaporítás, házbér és hivatali több költségekből áll elő. Sajnos, hogy az igazságügyminiszteri költségvetésnek nincs egyéb érdeme, mint hogy társadalmi jogállapotaink egyre fokozódó elzüllését ily kirívólag konstatálja. A budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék tervezett megszüntetésének híte jár bírói körökben. E hírt felemlíti a Jog is, mely e tervet szerencsétlennek mondja, bár maga beismeri, hogy e törvényszék sürgősen megkívánja a felfrissítést. Az említett szaklap utal az e törvényszéknél felhalmozódott hátralékokra, melyeket a szünidők rendszerének tulajdonit és a bajok orvoslási módját egy-két munkaképtelenné vált bírónak mielőbbi nyugdíjaztatásában látja. Az igazságügyminisztériumban, mint mondják, az orvoslás ezen módjától nem várnak elég sikert s azért gyökeres szervezeti változtatásokra gondolnak. A kérdés mindenesetre elég komoly, mert azon fordul meg, váljon az e bíróságnál kifejlődött állapotok szükségessé vált orvoslása okvetlenül megkivánja-e, hogy annak a külön kereskedelmi és váltótörvényszék maga áldozatul essék. „Samosastita.“ (A Pesti Napló saját külön tudósítójától.) Filippopolisz, okt. 12. Samosastita, Önvédelem, ez a czime annak az új lapnak, melynek első száma tegnap jelent meg és az egyes példányok a legnagyobb gyorsasággal jártak kézről-kézre az egész városban. A lapot az a párt alapította, mely tervezte és végrehajtotta az államcsínyt és kiadó szerkesztők gyanánt e párt két főembere : Ryzov és Stojanov, vannak megnevezve. Most, mikor már a kormánykörök teljesen szakítottak Oroszországgal, emanczipálták magukat a pánszlávok befolyása alól, szükségét látták annak, hogy végre megértessék a néppel is, mely még mindig Oroszországban látja felszabadítóját, hogy miért vált elkerülhetetlenné a szakítás. A lapnak majdnem minden sora Oroszország és az oroszok ellen irányul. Az első czikk ezzel a feliratttal: Hol vagyunk és hol kellene lennünk, hevesen kikel a bolgárellenes orosz politikusok ellen és épp oly hangon tiltakozik minden idegen befolyás ellen. »Az orosz politikusok«, mondja a czikkíró »féktelen dühökben tajtékot túrnak, mert miután 500 évig viseltük az igéden jármot, arra mertünk gondolni, hogy kivívjuk emberi exisztencziánkat.« Azután, mintegy felszólításkép a bolgár néphez, így folytatja: »Hét évig élősködtek rajtatok az orosz tisztek, hogy veszély esetén megvédjenek benneteket. S most a veszély pillanatában, midőn felfalták minden bolgárnak legalább két szép ökrét, előállanak kezükben egy rongyos papírdarabbal, ők rendeletnek nevezik, és ezzel védik és mentik a saját féltett bőrüket. Abban a pillanatban, midőn zászlónkra felírtuk a jelszót: »Halál vagy szabadság«, előáll valami Giers és azt mondja: Sándor helyett pandúr korkormányozzon benneteket. Válaszszátok meg fejedelemül Vladimírt vagy Karagyorgyevicsot. Köszönjük az ajánlatot. Nekünk kalandorokra, hazardjátékosokra nincs szükségünk. Urak akarunk lenni a saját hazánkban. Bulgária legyen a bolgároké !« A második czikk még hevesebb hangon támadja meg az orosz sajtót. Czime: Az unió és a moszkvai szent Katkov, Szuvorin, Mescserszky. E czikkből a következő passzusokat idézem: »Akcziónk és mozgalmunk jellege tisztán nemzeti. De ez szálka azok szemében, kik kancsukával kezükben és az abszolutizmus köpenyébe burkolva, fognak hozzá a népek felszabadításához. Mit akarnak a sötétség birodalmának, a bagolyországnak vaksággal megvert képviselői ? Mit akar Katkov, a Moszkovszka Viedomoszti ez. rendőri lap szerkesztője, kinek neve egész Oroszországban kancsukát és börtönt jelent. Mit akar Mescserszky, ki méltó társa az előbbinek és a ki a Grastanin czimü szenylapot szerkeszti ? Mi kell Szuvorinnak, egy oly lap kiadójának, mely Oroszországban nem örvend jobb hírnévnek, mint bármely festett arczú hölgy. Novoje Vremjának nevezi magát ez a lap; bolgár szótárunkban nem találunk kifejezést, hogy híven jellemezzük e három becsületes ember üzelmeit. Alávaló, intrikus és hazafiatlan eljárásnak mondja a Svet ez, orosz lapocska Bulgária és Kelet-Rumélia egyesülését. Mi azt mondjuk, hogy az eljárás, melyet ők követnek: bonárulás, becstelenség és hülyeség. így gondolkozunk mi és velünk együtt mindazok, kik a nagy Oroszországban józanul és Nyugat- Európában liberálisan gondolkoznak. Ez urak szemeiben talán azért vagyunk bűnösek, mert megbuktattuk ez idegen kormányt és segítségül hívtuk a Balkánon túl lakó bolgár testvéreinket ? Azt mondják, hogy miért nem kérdeztük őket ? Válaszunk az, hogy miért nem kérdeztek ők bennünket, midőn Berlinben felnégyelték a bolgár nemzet testét. Ezek az urak, a népfelszabadítók voltak azok, akik Boszniát és Herczegovinát zsákmányul odadobták Ausztria-Magyarországnak, melyet pedig annyira gyűlölnek. Mi nem akarjuk, hogy Kajander és Szurotkin (a volt szófiai és filippopoliszi orosz konzulok) bennünket szintén kiszolgáltassanak ellenségeinknek. Megsemmisítettük befolyásukat, mert ez volt a czélunk.« Majd így folytatja: »A szabadságot mindenekfölött szentnek tartjuk. A fejedelem, ki a bolgár népet a határokhoz vezette, meg is fogja népét védelmezni. Ha a diplomaták elhatározzák, hogy fejedelem nélkül maradjunk, legyen úgy, akkor leszünk Balkán-respublika, melynek elnöke: I. Sándor bolgár fejedelem.« A Samosastita érdekesebb közleményei közül még felemlítést érdemel az a felhívás, melyet e lap intéz a szerb ifjúsághoz. Ha ahelyett, hogy babért fontok Milán homloka körül, elkergetnétek Őt, akkor nyugodtabban várhatnak be, míg az idő elintézi, hogy ő-Szerbia és Maczedónia kié legyen. Megérik a kérdés és magától meg fog oldódni és nem lesz szükség arra, hogy a szomszédos állam a miatt háborút viseljen. Szabadságszeretet legyen jelszavatok !« Felemlítem még végül azt a közleményt, melyben a szerkesztők két pontban egybefoglalják a kelet-ruméliai bolgárok kívánságait : 1. Idegen tisztek az egyesült országok hadseregében ne alkalmaztassanak, mert az alkotmányra és a fejedelemre nem esküdhetnek hűséget. 2. A kelet-ruméliai jelenlegi hivatalnokok helyeztessenek át Bulgáriába és itt a hivatalok hazafiakra bízassanak. Ez a kívánság természetesen az idegenek ellen irányul, akik itt jórészben hivatalokat viselnek, akik azonban a bolgárok előtt gyűlöletesek. A Samosastita kedvező fogadtatásra csak abban a pártban talált, mely feltétlen híve a forradalmi pártnak. S. H. Állami javak eladása. A jövő évi költségvetésben, mint többször említve volt, 10 millió helyett, amennyi t. i. a folyó évre megszavaztatott, csak 7 millió van állami javak eladása czímén előirányozva. Indokolásul csak annyit mond előterjesztésében a pénzügyminiszter, hogy az állami javak eladását oly mértékben, mint az eddig néhány éven át foganatosíttatott, állandóan folytatni nem lehet. Itt is helyén lett volna az élő szóbeli bővebb magyarázat; kívánatos lett volna megtudni, hogy mikép folytak, különösen az idén, az eladások. A tavalyi eredmények magukban véve nem szolgáltathatnak okot az eladás redukciójára, mert az előirányzott 10 millió, 76,622 frt díjával, tehát majdnem teljesen befolyt. És nem látható az államjószágok eladásáról közölt adatokból, hogy árcsökkenéstől kell tartani, hogy tehát ez volna a kormány szeme előtt lebegő ok, amiért nem lehetne az eladást oly mértékben folytatni, mint eddig. Úgy látszik, a valódi ok azon nehézségben áll, amely a vételárra alapítandó újabb hitelműveletek keresztülvitele ellen fölmerül. Még egy két rendbeli hitelműveletet szándékozik a pénzügyminiszter az államjavak eladása alapján a jövő évben létesíteni. Az egyik 2 millió, a másik 4.800.000 frt. Fog-e ez sikerülni, az még kérdés , de föltehető, hogy amikor előirányozza a pénzügyminiszter, akkor már értekezett is a műveletről egy vagy más pénzintézettel. Az 1883. és 1884-iki zárszámadás tud már két ilyen kölcsönről. A pénzügyminiszter ugyanis fölvett tavaly a magyar földhitelintézetnél 41/2°/0-os záloglevelekben 1.050.000 frtnyi kölcsönt a bácsmegyei Puszta-Kis-Sztapár határában fekvő egyes olyan állami birtokok jelzálogos lekötése mellett, melyek eladottak, de még a kincstár nevén állanak és amely jelzálogos kölcsön után az évjáradék a fizetési részletekből törlesztetik. Ezen kölcsön a kormánynak tőketörlesztéssel együtt 38 évre 51/2°/0-ba kerül. Ilyennemű hitelművelet az a 6.764.800 frtnyi kölcsön is, melyet a pénzügyminiszter a kincstári telepesek által megváltott birtokok terhére 5°/0-os záloglevelekben 1883-ban a magyar földhitelintézetnél fölvett. Az évjáradék 381/2 éven át 5,96°/0-ra megy. Az államadósságok nagysága ezen kölcsönnel természetesen szaporodik, de a budgetben nem szerepel az állami adósságok közt, a mint sok más apróbb kölcsön vagy nem államadósságok czíme alatt, vagy egyáltalában nem említtetik a költségvetésben. Az itt szóban levő adósság évi terhe a kincstári telepesek befizetéseiben talál fedezetet. Az ok tehát, amiért az államjavak eladása redukáltatik, főleg az lehet, hogy az afféle kölcsönműveletek nem űzhetők tovább mind nagyobb mértékben. A jövő évben várható 7 millió bevétel három főtételből alakul és pedig: a megkötött szerződések szerint 1886-ban esedékes 267.660 frt, hitelművelet útján a már eladott birtokrészek után kinn levő vételárak alapján, valamint direkte újabb eladásokból várható 4.800.000 frt és ugyancsak hitelművelet útján az eladásra kijelölt, de még el nem adott birtokrészletekre 2.000.000 frt. Az eddigelé engedélyezett és részben eladatott, azon kívül a most eladásra először kijelölt ingatlan 189,699 holdra megy. Ebből eladatott az 1886-ban esedékes fizetési részlet, az italmérési jogokkal együtt 267.660 frt. Az eladásra engedélyezett, de tettleg még el nem adott birtokrészek becsértéke 28,646.899 frt, a mely összegből 17,845,496 frt esik ingatlan vagyonra s 10.801.402 frt italmérési jogokra. Az eladásra most először ajánlott birtokrészek becsértéke 5.117.180 frt és pedig az ingatlan tesz 4.200.367 frtot, az italmérési jogok értéke 916.813 frtot. Fővárosi ügyek. A 45-ös bizottság ma Királyi Pál elnöklete alatt összeült, hogy a választandó virilista bizottsági tagok egy-egy kerületre eső hányadát megállapítsa. Az ülés iránt a tagok közt igen élénk részvétel mutatkozott, s a bizottságnak minden Budapesten időző tagja megjelent. Elnök az ülést azzal a kéréssel nyitotta meg, hogy a tagok ez alkalommal is igazolják azt az egyetértést és engedékenységet, amelyet eddigelé 1873. óta mindig tanúsítottak. Fölemlíti, hogy a virilista bizottsági tagok 9 részre fölosztása lélekszám és érték tekintetbe vételével történik. Az ülés mindjárt az elején heves folyamatot vett. Kérni Róbert a Józsefváros részéről a kerületnek eddig 20 virilistájához még legalább kettőt kért. Mindegy, bármelyik kerületből adják, de 1873 óta, mikor a bizottság által az első felosztás megtörtént, a viszonyok nagyot változtak, a Józsefváros akkori 40.000-nyi lakossága megkétszereződött, s adószolgáltatása is nagy mérvben emelkedett. Pucher ugyanily arányú emelkedést lát a VT-ik kerületben, hol a Sugárút kiépülte óta a tőke fényesen van képviselve. Az arány helyesbítését kéri, mert láms