Pesti Napló, 1885. október (36. évfolyam, 269-299. szám)

1885-10-10 / 278. szám

278. szám. Budapest, 1885. Szombat, október 10. 36. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencilek­ tere, Athenaeum-ép­ít 1­t­t. A­­p­­aelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghen intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferenoziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A Vp anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: via­conként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra i frt 50 kr. — 8 hónapra t frt. Ha az esti kiadás postai kili­nküldáse kívántatik, postabélyegra havonként 85 t.­, évnegyedenként X forint felfildtetendó. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti­­Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ TM Okt. 1-sejétől kezdve lapunk előfizetési árát lényegesen leszállítottuk. Előfizetési feltételek: (A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reg­gel rendkívüli számot ad ki.) 6 hónapra ............... 9 frt — kr. 3 hónapra ....................... eee 4 „ 50 „ Havonkint ............... 1 „ 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívánta­tik, postabélyegre havonkint 35 kr. évnegyeden kint 1 forint felülfizetendő. Azon előfizetők, kik szeptemberen túl a régi áron fizettek elő, a régi s az új előfizetési árak közötti különbözetet az új előfizetésnél levonni szí­veskedjenek.­­* Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Khuen-Héderváry. Állatszeliditőnek könnyebb lenni, mint horvát bánnak. Esztelen követelések és elva­dult szenvedélyek a horvát politikát annyira megrontották, hogy alkotmányos utón Horvát­országot kormányozni szinte lehetetlen. Dél­szláv fantáziák pótolják Zágrábban a józan politikát, a történelmi igazságot hazug mesék váltották fel, közjog és alkotmányos törvény megtagadtatnak, s ezek ellen hevesen izgatni hazafiságnak tartatik; az állam iránti hűséget hazaárulásnak bélyegzik, s a király iránt tartozó lojalitást a kormányzat tekintélyének teljes aláásásával és a nyílt lázadással össze­­egyeztethetőnek vélik; őszinteség nincs az emberekben, sem a pártokban, hivatalnokok és képviselők kétszínűségben keresik az eszélyt; folytonos cselszövény a pártélet s majd mindenkinél, bármily nagyszájú legyen, a személyes rugókat kell keresni; mindenki hivatalnok szeretne lenni s ehhez az út, ha minél hangosabban izgat az állam ellen, mert hires és népszerű emberré igy válhatik, kit megválasztanak polgármesterré, képviselővé s kineveznek alispánnak; hivatalnoki kar, papság, tanárok, tanítók és tanulók mind csak politizálnak s kötelességeik teljesitése legki­sebb gondjuk; kis közönségü hírlapok kímé­letlen czikkei eseményekül tekintetnek s vi­lággá kürtöltetnek; a városok söpredéke poli­tikai tényezővé vált s a pártvezérek hizeleg­­nek neki, a falvak parasztsága pedig vasvil­lákkal és csépekkel kész a hont megmenteni az uraktól és hatóságoktól. Tizenhét évi auto­nómia ide juttatta Horvátországot. S az izgatás fő fészke a horvát ország­gyűlés. Egész Európában, de talán a föld ke­rekségén körül nincs hasonló törvényhozó testület. A­hány ülés, annyi botrány, kisebb, vagy nagyobb. Horvátok horvátokat a becs­telenség legdurvább szavaival illetik. A pár­tok nem vitatkoznak, hanem veszekesznek, nem mérkőznek, de verekesznek. Az a nagy szónok, ki legirtózatosabban káromkodik, az a nemzeti hős, ki pofozkodni kezd. S a théma mindig Magyarország és a magyarok, kik pedig sokkal kevesebbet törődnek Horvátor­szággal, mint kettejük érdekében fekszik. Mert ha Horvátország nem önmagát kormányozná, hanem magyarok által kormányoztatnék, job­ban menne sora. Oktalan vádaskodás Magyar­­országot tenni felelőssé mindazon bajokért, melyeket Horvátország önmagának szerez. Még minden bánja horvát volt: Rauch, Vakanovics, Mazuranics, Pejacsevics, Khuen, s az osztályfőnökök is: Zsivkovics, Voncsina, Subaj, Stankovics, Klein csupa horvátok, a főispánok is azok egytől egyig; az országgyű­lést maguk a horvátok választják: hogy lenne hát más oka, ha rosszul megy dolguk, mint önmaguk ? Khuent magyarnak, idegennek szid­ják ; született Nustarban Szlavóniában s az atyja is már ott született, a nagyatyja pedig tiroli volt. De azért mi is magyar­nak tartjuk Khuen grófot, épp oly joggal, mint a Pejacsevics, Draskovics stb. grófokat s mindazon horvát urakat, kik tagjai a ma­gyar képviselőháznak. Mert Horvátország Magyarországon nem külföld, hanem belföld. És éppen ez oknál fogva nem tűrhetjük, hogy Horvátországban a rendetlenség és zenebona tovább tartson. Elég volt belőle idáig. Khuen-Héderváry bán magyar zászlós úr is, rangban a király után a harmadik, ter­mészetes hát, hogy magyar embernek tartjuk, de hogy mi kifogásuk lehet nemzetisége ellen a horvátoknak, ki Zágrábban tanult, a horvát közigazgatást vezeti horvátul s horvát beszé­deket tart a király előtt és az országgyűlésen, azt senki meg nem érti. Örüljenek a horvá­tok, hogy ilyen emberük van. , Tevékeny és bátor s e mellett nyugodt. Éppen mert emberükre találtak benne, azért gyűlölik őt az ellenzékről olyan nagyon, a Strossmayer pártja és a Starcsevics pártja. De ezen pártokkal paktálni Magyarországnak egyáltalán nem lehet, azt a múlt bebizonyítá. Horvátország pedig nem boldogul velük, az is kétségtelen. E pártokkal a korábbi kormá­nyok pakliztak, Khuen nem teszi, ezt róvjáte fel neki bűnül. A választások a Szarcsevics-pártot, a király útja Strossmayert és híveit hazudtolta meg s tette reménytelenekké s a desperátus emberek mindig veszélyesek. Bosszút forral­tak Khuen gróf ellen­i összeesküvést, melyben úgy látszik, része volt Zágráb vá­ros polgár­­mesterének is és Zsivkovics bárónak. Megtá­madni a bánt az országgyűlésen és megrohan­ni, a kormánypártot megbontani, hogy szét­szakadozzék s a városban a zenebonát engedni dühöngeni : igy vélték Khuent gyalázatosan megbuktathatni. S tervüket nem hagyták abba : a­mint megnyílt a horvát országgyű­lés, Zsivkovics kezdte bontogatni a majori­tást, Tuskan, Mazzura és mások elkezdték a személyes támadásokat a bán ellen, s végre, midőn a kedélyek már kellő hőfokig izzóvá tétettek, Szarcsevics maga vállalkozott, hogy a bánt az ülésben megveri. A merénylet nem sikerült teljesen, te­hát felsült. A horvát pártok verekedtek ugyan ismét s a bán az ülésből menekülni volt kény­telen, de egy kis dulakodáson kívül, melyben barátai körülvették, egyéb baja nem esett. A dolog roppant feltűnést keltett mégis. Budapesten és Bécsben a megbotránkozás tetőfokra hágott s mindenki leste, mikor veri szét a kormány ez országgyűlést. A magyar minisztérium pedig nem tett semmit. Sorsára bízta Khuent, tegyen, a­mit akar. S ekkor tűnt ki leginkább, hogy Khuen férfi és okos ember. Bármennyire fel lehetett indulva, el nem kapatta magát meggondolat­lan tettekre : le nem köszönt, párbajt nem provokált, sértőit ház­szabály­ilag kidobatta a gyűlésteremből, törvényesen biró elébe idéz­tette s a polgármester ellen vizsgálatot indí­­tott, s mikor ezzel pár nap alatt kész volt, ismét megjelent az oroszlánbarlangban em­berevő ellenségei között. De akkorra ezek már meg valának szelídítve. A sikertelenség lehangolta őket s a bá­torság imponált nekik. A bán pedig — mintha semmi sem tör­tént volna — ott folytatta beszédét, a­hol három nap előtt elhagyta és ismételte azon szavakat, melyekbe akkor a leskelődő Szar­csevics belekötött. Kétségkívül ez merész és önérzetes fellépés volt. A bán ezen beszédében a többinek nem, csak Zsivkovicsnak felelt­e álláspontját a ka­marába okmányok kérdésében, hogy azokat a magyar belügyminisztérium kérelmére Ma­gyarországnak visszaadta, igen alaposan azzal indokolta, hogy azok Magyarország tulajdo­nát képezik s ő jogosítva volt azok felett ren­delkezni. Azután leült a kijelentéssel, hogy bár fenyegessék, ő nem fél. Másnap a vita bezáratott s most punk­tum. De csak kis időre, mert képtelenség fel­tenni, hogy Horvátországban nyugalom lesz. A bán helyzete Zágrábban igen rossz, s csak úgy tarthatja magát, ha felülről a leg­­hathatósban támogatják a király és a magyar minisztérium. E kérdésen fordul meg jelenleg a hor­vát ügy. Khuen-Héderváry bán Zágrábban ellen­ségektől van körülvéve. Strossmayer és a pap­ság halálos ellensége, Starcsevics és a nagy Horvátország párthívei gyűlölik, Zsivkovics és a szerbek egy része elpártolt a kormánytól s ellenzéki lett, a horvát főurak, Pejacsevics László és Sermage Rikhárd grófok sértett ambícziójuk miatt, neheztelvén Tiszára,Kbuent nem támogatják, Zágráb polgármestere és pol­gárai már többször tüntettek ellene. De ez minden bánnal igy lesz, ki hű Magyarországhoz. Szerencsére a bán állása a királytól függ és a magyar kormánytól. Khuen azon ember, ki megszerzi magának a kellő tekintélyt, ha Budán el nem ejtik. A magyar kormány horvát politikájára legyünk hát kiváncsiak. Ezt szeretnék már egyszer látni, hogy micsoda ? Khuen Zágráb­ban a rá mért nehéz feladatot csak úgy old­ A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A fekete gyémántok. (Dráma 5 felvonásban, Irta Jókai Mór. Először ada­tott a nemzeti színpadon, 1885. okt. 9-én.) Az Arany ember sikere felbátorította Jókait, hogy folytassa regényeinek színre alkalmazását. Jól te­szi. De a széptani és dramaturgiai vitákat szükségtelen volt kihívnia azáltal, hogy ily módon átalakított műveit drámáknak kereszteli. Sokkal egyszerűbb, mert az igazságnak megfelelőbb lett volna megmaradnia a »színre alkalmazott regény« elnevezése mellett. S nem hiszszük, hogy ezen az elnevezésen akár a nemzeti színház drámabírálói, akár a hírlapok kritikusai, vagy az egész közönség jobban fönnakad­hattak volna, mint azon, hogy drámának mon­datik oly­an, a­mely nem dráma. De, a­mit Jókai meg nem tett, megteszszük mi,­­ nem mint drámát, hanem csak mint színre alkalmazott regényt te­kintjük a Fekete gyémántokat. S elismerjük, hogy bármily gyarló is a fáson, de a gyémánt nem hamis. Van fénye, ragyogása. Tud­juk, hogy kritikának s közönségnek legyőzhetetlen szenvedélye a pálczatörés. És itt is,,az első benyomá­sok indulata, pálczatörési hajlam. Ámde az a palota, melyet a Fekete gyémántok felett hirtelen és könnyedén eltörni akarnak, nem száraz hát, hanem a költészet nedveivel van tele. Hajlik, de nem törik. S az eset előreláthatólag megint az lesz, hogy a da­rabot szapulni fogják, de a darab állandóan tartani fogja magát, s kasszadarab lesz, mint az Arany em­ber. Mert a hiányok ebben sem nagyobbak, mint az Arany emberben,­­ és az előnyök és költői szép­ségek ebben sem kevesebbek. Mindkettő a Jókai kü­lön költői világa. A képletnek színes vagy nagyító üvegén keresztül tükröződő élet, melyből nem hiányza­nak a lélektani igazságok, a bölcsészeti abstrakcziók, de melynek külső formái legtöbbször allegórikusak. Képzelet játékai képzeletek által. Nem csupán azon egyeseknek tetteit és jellemeit akarva mutatni, a kik a színen föllépnek, hanem mindazon sokakét, a kik hasonló szenvedélyek, érdekek, érzések, vagy helyze­tek kombináczióiba kerülnek. S Jókai mintegy külön választja s külön világnak tekinti a sorsot és az em­bert. Jókainál a sors sokkal gondolkozóbb és szisz- s tematikusabb, mint az ember. Az ő emberei csak ér-­­­zésekből állanak s helyettük a sors gondolkozik, így­­ a fatalizmus egyik íróban sem éri el azt a magasla­tot, mint Jókaiban. Innen költészetének végtelen pom­pája, de egyszersmind miszticzizmusa, melylyel nem tud megmaradni a rideg valóságnak fotográfus mű­helyében. Innen van, hogy költészete, akár a színpa­don, akár könyveiben, oly sok embert elragad, s oly keveset győz meg. Mert ki az, a­ki m­eggyőzőleg tud­na bevilágítani, bármily fényes legyen is szövétneke, a sorsnak rejtélyeibe ? Hány embert keresztül lőnek golyóval, és megél, hány ember lesz szédítő gyorsa­sággal milliomos ? De az emberek mindezeknek ma­gyarázatait orvosoktól és pénzismerőktől kérik, s nem a sorstól. Zola megmagyarázza az ilyen jelensége­ket mint az orvos s mint a bankár. S ezért győz meg mindenkit, de nem ragad el senkit. Jókai, a­ki szin­tén ilyen jelenségekkel foglalkozik, magyarázatért a sorshoz fordul: ezért győz meg kevés embert, de soka­kat elragad. S teszi ezt oly költészettel, a­mi ellen hiába kapálódznak a széptan bürokratái. Ők a spiri­tuszba békát tesznek, s úgy preparálják; Jókín­ pedig meggyújtja spirituszát, s lángol és világit. A Fekete gyémántokban a milliókkal dobá­­lódzó szédelgés világa, mely vásárt csinál férfibecsü­letből, asszony erényéből, mely nem ismer más czélt, más hatalmat, mint a pénzt, van uralkodó hátterül fölállítva, a dolgok és emberek magyarázatául. Ezzel a hatalommal van szembe téve két ala­k, egyik férfi, a másik nő, Bérén­d Iván és Dir­mák­ Éva — oppozíczió gyanánt. A harcz olyan, mint a h­unok har­­cza. Kisebb része az, amit a küzdő felet­t a földön elvégeztek, mint az, amit a légben folytatna­k. A néző mindig csak az egymással küzdő tényezők­nek egyes tablóit látja, s ebből ítéli meg a harcz v­áltozatait s végeredményeit. A pénz hatalma, összes apparátu­sával megrohanja Berend Ivánt és Dirm­ák Évát, hogy amazt tönkre tegye, emezt megbecstel­enitse. S ezeknek nincs más fegyverük, mint a szer­etet és a j­ó­s­á­g. S végül, a kisértéseknek és vál­ságoknak egész szövevényén átgázolva, de önmagukat soha meg nem tagadva, ők lesznek a győztesek. Ámbá­­r győzel­mük csak negatív. Mert nem tudták tönkr­­e tenni a rosszat, hanem csak önmagukban tudták megmen­teni a jót, így az optimizmus is érvényesül , a pesz­­szimizmus sem jut tönkre. s a világ tovább­i negy. Berend Iván egy kőszéntárna tulajd­­onosa s művelője. Ő maga az igazgató, levelező, pénztárnok, s bányamérnök. Ezért boldogul, s van tiszta jöve­delme. Komo­ly, okos, bátor ember és nemes önzet­lenségére büszke. Az emberi gyarlóságokat legyőzte önmagában­, s miden előítélet s elfogultság távol áll szivétől. Bányamunkásai közt van egy szenethordó leány, D­it­mák Éva, a­ki két tulajdonsága által tű­nik fel mindenkinek. Egyik az, hogy szépen énekel, a másik, a hogy nagyon szép. Egyszerű paraszt leány, sok term­észetes észszel megáldva, s egy oly gyer­mekded jó szívvel , mely nemcsak hogy nem romlott, de el sem is rontható. Ez a leány mát­kája Szatíván Péter bányamunkásnak, a­kit em­berevőnek neveznek, mert egyszer a tengeren, egy hajótörés alkalmával egy levágott gyermek húsá­ból evett. Azóta ez a megevett emberhús folyton bántja, s csak a pálinka mámorával enyhítheti kín­jait. Ha pedig gyermeket lát, legyőzhetetlen düh fogja el s nem tudja nézni. Máskülönben derék munkás és nagyerejü. S mátkája Dirmák Évának, a szép hangú szép leánynak, a­kibe Iván is szerelmes. Egy heti bér kifizetése alkalmával Iván több pénzt akar adni Évának, mint a rendes bére, mert van Évának egy sánta kis öcscse, a ki azért lett sánta, mert a mostoha anyja két éves korában ledobta az ágyról, s a kit Éva éppen mert nyomorék, kimondhatatlanul szeret és ke­­vés béréből tart, — de É­va a többletet nem fogadja el, mert úgymond, ha elfogadná, mindenki azt hinné, hogy ő a bányatulajdonos szeretője. Ivánt annyira meglepi ez a nyíltság, hogy feleségül kéri Évát, de Éva visszautasítja, mert neki már van mát­kája, a­kivel gyűrűt is váltott. — Nemsokára jön is mátkája részegen, meglátja Éva nyomorék öcscsét, föllázad benne a düh. Meg akarja ver­ni a kis, nyomorékot (kinek neve Kuntyorka) s mivel Éva védi, tehát Évát üti. Éva, a­ki eltűri, ha őt bántják, kijelenti Péternek, hogy mindennek vége szakad köztük, ha Kuntyorkát m­ég tovább is bántani akarja, — de Péter,nem fékezhető. E zajban s vere­kedésben tűnik föl Éva K­aul­m­a­n Félixnek, a ki egy nagy pénzcsoport faiseurje, s ai­­ért van ott, hogy Ivántól a leányát megvegye egy nagy részvény­társulat számára. Kaulmannak föltűnik a leány s eszébe jut, hogy ez volt az, akit ő oly szé­pen énekelni hallott. — Frivol és czinikus lele­ményességével, aminő a szédelgőké, rögtön beil­leszti a maga börzespekulác­­ióinak keretébe Évát, és azonnal meg is valósítja spekulác­ióját. A dühöngő Péter előtt orvosnak adja ki magát, s czélzatosan kérdi tőle, hogy a katona kötelezettségét teljesítette-e már , mire a munkás megijedve elfut, mert nem akar katona lenni, így Kaufman Évát és Kuntyorkát meg­menti, s nyomban nőül is kéri Évát, ígérve, hogy a kis nyomorékot is talpra fogja állítani. Évából pedig világhírű énekesnőt fog nevelni. Évát megszédíti ezzel a beszéddel és nőül megy Kaulmanhoz. Egy máltai lovag, a­ki papként szerepel, v­­gzi hamisan az eske­­tést, mely után Kaulman megszökteti Évát. Czélja pedig nem az, hogy ő legyen az Éva férje, hanem hogy Salista herczegnek, a börzefejedelem­nek, szeretőül kínálja, s a herczeget e viszonynál fog­va tartsa hatalmában. Éva tehát férjhez ment, de nem lett asszony. Mikor Iván megtudja Éva szökését, ke­servesen feljajdul, hogy ime e nő az ő nemes sze­relmét visszautasította, s egy szédelgővel megszö­kött !... S ezzel megindul a színpadon a­­ regény. Mert mindaz, ami később szemlélhetővé válik, bár dialógok­ban van előadva, éppúgy regény marad, mint az­előtt volt. A sors és a véletlenség küzd az emberek helyett, s az emberek csak a sors által létrehozott tényeket akczeptálják. Kaufman spekulácziója eleinte­ egészen helyes irányban indul. Minden úgy ,megy, mint ő képzelte. Salista herczeg beleszeret Évába,­­aki már akkor Evelina,) s színpadra képezteti, Kaufman pedig feltétlen befolyást gyakorol reá, nagy­szerű alapításaiban. Berend Iván maga nem adta el a maga bányáját a Frigyszekrény nevű bank­csoportnak, de ez megvette a vele szomszédos bonda­­vári bányát, (melynek kutatási s művelési jogáról Iván, a bondavári grófnők javára önként lemondott,) s versenyével Ivánt szorítja, s tönkrejutással fenye­geti. Ennek az új alapításnak örömünnepén találko­zik Iván Évával, aki már akkor nagyúri dáma s itt jósolja meg Évának, hogy valamennyien me­zítláb fognak még visszafutni abból a hazug fény­ből oda, a­honnan kiindultak. Evelina akkor e jós­latra semmi súlyt nem fektet s később csakugyan színésznő lesz és Salista herczeg a protektor. Eve­lina öltözőjébe jár s szerepét együtt játszsza vele, s mig szerepét játszsza, azalatt csábítani akarja, eleinte szép módjával, később erővel. De Evelina minden csá­bításnak ellentáll, mert Kaufman nejének hiszi ma­gát s hű akar maradni férjéhez. A herczeg unni kezdi a dolgot s ultimóra játszik. Pénzügyileg kézre keríti Kaufmant s nyakára teszi a kést, s ugyanakkor Eve­­linát a színpadon blackja által kifütyölteti. Most már férj, jó barát, színtársulat, mind könyörögve és paran­csolva járulnak Évához, hogy legyen a herczeg szere­tője s mentse meg őket, de Éva nem képes erre, s mikor megtudja, hogy ő nem Kaufman neje, hanem Csak Dirmák Éva, leszórja gyémántjait, mezítláb fut vissza a kőszénbányába, úgy, amint Iván megjöven­dölte. Itt Iván újra meglátja, karjaiba ragadja s újra kérdi: szereti-e ? Éva elalélva feleli: »Ha most meg nem halok, szeretni fogom örökre.« Ez nagy vonásokban a regénydráma meséje. Ehhez fűződnek a kiegészítő epizódok. Bondaváry Angela szerelme Iván iránt, melyet csak halála után vall be Ivánnak. A bondavári bányatársulat bukása, melyet Szaffrán Péter okoz, fölgyújtván a kőszénbá­nyát, s fölgyújtván ezzel együtt a részvények kur­zusát. Berend Iván, habár a versenybánya égése csak az ő javára szolgál, mégis, a saját érdekeit megtagadva, a saját találmányával eloltja a bá­­nyatüzet, és sok ember életét megmenti. Ugyan­akkor, tudtán kívül oly szerencsés börzespekulá­­czióba ereszkedik, melyben egy kerek milliót nyer, melyet maga Salista herczeg fizet ki neki. Ezek az epizódok, melyek a színpadon a látványosságokra, s az élénk és mozgalmas jelenetekre nyújtanak alkal­mat, s emelik a költői kvadlibetnek színpadi hatását. Hatás dolgában az egyes szerepek, éppen azért, mert csupán csak regényesen vannak odaállítva, s nem egyszersmind drámailag kidolgozva, nem, igen, hálásak. Annál nagyobb érdemük színészeinknek hogy mégis színpadilag is érdekes alakokat tudtak teremteni azokból. A siker oroszlánrésze azonban P. Márkus Emíliát illeti, a­ki Noéminak méltó pendentjét alkot­ta meg Evelinában. A nagy hézagokat,melyek e szerep egyes részei közt vannak, az ellentétet a szenet talics­­kázó leány és a későbbi nagyvilági hölgy és művésznő közt P. Márkus Emilia valóban ritka szerencsével hidalta át, s a különböző helyzetek modorát, lélek­­állapotait művészi élethűséggel ábrázolta, a nélkül (a­mi pedig a legnehezebb volt,­ hogy a jellem alap­vonását, a természetes szilajságot föláldozta vol­na. Az egész színpadi regényben maga P. Márkus Emília végzett drámai munkát, s következetesen hatja meg sikerrel, ha Tisza Kálmán jó ta­nácsosat szolgál a királynak. A bán a magyar kormány exekutív orgánuma, ezt képviseli s a horvát politikáért a felelős Tisza. Andrássy Gyula gróf közelebbi külügyminiszter­­ségéről, illetőleg arról szóló hírek, mintha a gróffal ez irányban tárgyalások folytattattak volna, illetékes helyről teljesen alaptalanoknak jelentetnek ki. A hirt különben minden számbavehető politikus úgy is alap­talannak hitte, mert gr. Andrássy mai külügyminisz­tersége az Oroszország elleni tüntetés jellegével bír­na s ilyesmire monarchiánk nem képes. Andrássy Gyu­la gr. azonban politikai életünk oly nagy kitűnősége, hogy jöhet idő, midőn a gróf az ellenzék hozzájárultá­­val is, Magyarország külügyminiszter-jelöltje lesz, ha a gróf ismét megújítja parliamentáris összeköttetéseit s elveinek, nézeteinek valósulását a közvéleménynyel való érintkezés utján, szóval alkotmányos országnak megfelelő alkotmányos uton keresi, nem pedig az ud­vari befolyások utján. Mi a parliamentben, az őt meg­illető vezérhelyen óhajtanék látni gr. Andrássy Gyu­lát minél előbb, bár láthatnék is! A költségvetés előterjesztése azért késik, mert a közös kormány újabban tetemesbben emeli a közös­ügyi kiadásokat, s ez megzavarja a pénzügyminiszter által előbb felállított mérleget. Csak a haditengeré­szeti költségvetés is mintegy másfél millióval lesz nagyobb a tavalyinál. Két pör. Még vannak bírák Németországban! Ezt hangoztatja a német sajtó ama két szenzácziós pörben hozott ítélet alkalmából, mely az egész német közönséget napokon át lázas izgatottságban tartotta, s melynek egyike Berlinben, másika Chemnitzben folyt le. Az egyikben a német szoczialisták ve­zetői, a másikban egy előkelő művész s éppen nem előkelő, a fővárosi élet posványába sülyedt nők ültek a vádlottak padján, tehát csupa olyan emberek, kik az intelligens körökben, Gráfét kivéve, mindenre szá­míthatnak, csak rokonszenvre nem. S mégis a vádlot­tak egyikét, a szégyen és bűn leányát, virágzáporral üdvözölték, midőn fölmentése után a tárgyalási te­remből kilépett, a sajtó pedig egész lelkesedéssel hir­deti a német bíróságok magasztos jogérzetét, férfias függetlenségét, hogy mindkét per vádlottainak igaz­ságot szereztek. A chemnitzi pernek határozottan politikai szí­nezete volt; az államügyész nehéz vádakat emelt a szocziálista vezetők, Betel és társai ellen, de be­bizonyítani, mint az ítélet indokolása mondja, egyiket sem tudta. Már a vád előterjesztésekor kitűnt, hogy az ügyészi érvelés nagyon gyönge lábon áll ; a bizo­nyítási eljárás szintén nem hozott terhelő mozzanato­kat, de azért komoly volt az aggodalom, hogy politi­kai perről lévén szó, a bírák talán melléktekintetek­től befolyásoltatják magukat. Ez nem történt, a bíró­ság függetlenül ítélt s az összes vádlottakat fölmenté. Ez ítélet általános elismerést kelt főleg ott, hol leg­­kevésbbé rokonszenveznek a szoczializmus tanaival. E körök azt mondják, hogy kár volt a pert megindítani, de azért mégis lesznek üdvös hatásai, mert az olyan ítélet, mint a chemnitzi, minden párt­ban azon vigasztaló meggyőződést keltheti, hogy a né­met állampolgárok jogai szilárd kezességet bírnak a német igazságszolgáltatásban. A berlini Gräffpörnek, a sokat emlegetett »modell-pör«-nek, nincs politikai háttere. De társadalmilag igen jellemző, mert Berlin egész szocziális életébe bepillantást nyújtott még pe­dig sivár, visszataszító bepillantást. Nőalakjai mind­nyájan erkölcsileg mélyen sülyedt, a társadalom sze­métdombján tengődő lények s felmentésüket mégis örömmel üdvözölte a közvélemény. Az emberi jogér­zetet ébreszté föl még az ő indokolatlan meghurczo­lásuk is, s a sajtó visszapillantást vetve a hírhedt per lefolyására, még e bukottakkal szemben is szót emel a jog és az igazság érdekében. Azt kérdik, miért kellett ama leánynak előzete­sen hét hosszú hónapot vizsgálati fogságban tölteni ? Miért kellett egy becsületben megőszült művészt ugyanannyi ideig családjától, nyilvános működése színhelyéről elszakítani és börtönbe zárni olyan vád miatt, mely utólag be sem bizonyult? E kérdésekre csak abban találnak választ, hogy a német büntető eljárás az ügyészségnek túlságos hatalmat biztosít, mely a legkomolyabban fenyegeti a polgárok törvé­nyes jogait. Mint a két tárgyalás mutatja, e hatalom­ban van valami kegyetlen s nem csoda, ha a berlini kö­zönség a legsülyedtebb embereket is, kik a hatalom áldozatául estek, megilletődéssel fogadja s felmenté­süket egész lelkesedéssel üdvözli. A modern jogérzet tiltakozása ez az igazságszolgáltatás leplébe burko­­lódzó ügyészi önkény és erőszak ellenében. Országos kiállítás. A kiállítást csütörtökön, okt. 8-án, az állandó jegyek tulajdonosain kívül 11,195 egyén látogatta, és pedig: 50 kros jegygyel 7670, 20 kros esti jegy­gyel 343, 20 kros munkás- vagy tanuló jegygyel 2488, 20 kros katonajegy­gyel 407, napi szabadjegy­­gyel 287 személy. * A nemzetközi gyümölcs- és zöld­­ségkiállítás iránt az érdeklődés általános. Gróf Art­e­m­s Henrik be fogja mutatni az osztrák gyü­­mölcsészeti egyletek összes nagyban való termelésre ajánlott fajtáit és eddigi működésüknek eredményeit is. Jablanczy Gyula osztrák borászati és kerté­szeti vándortanár be fogja mutatni a gyümölcs-érté­kesítés módjait gyakorlatban. Be lesz mutatva több­féle aszaló kemencze működésben. — Molnár cso­portbiztos Csehországba és Ausztriába küldetvén ki, sikerült onnan több aszaló kiállítót megnyernie, kik gépeikkel vagy azok mintáival meg fognak a kiállításon jelenni. A tartalomdús és érdekes katalógus már ké­szül s azon kiállítók, kik még adataikat be nem küldj­­ék, kéretnek azokat saját érdekükben mielőbb be­küldeni. A lókiáállitás. A lókiállitási sury a díjakat a követke­zőknek ítélte oda: Nagy díszoklevelet. Gróf Károlyi Gyu­lának nemcsak létszám és tenyésziránya, de az egyes­­egyedek szabályos alakja és nemessége által kitűnő ménesért.Gróf Larisch-Moennich Henriknek (Kalvin) kiváló nagyságú és egyöntetű vadászlovakért. A zir­­czi apátságnak (Előszállás) régi és kitűnő, czéltuda­­tos tenyésztésért. Mailáth Józsefnek (Perbenyik) ki­váló tenyészirányért. Fáy Józsefnek (Ecséd) helyes irányban tenyésztett, kitűnő keleti vérű lovakért. Tiszteletdij. 1. Első tiszteletdij 2000 frank, gr. Breuner Ágost norfolki ménesért. 2. II. tiszteletdij 1000 frankért, gr. "Wenckhaim Ru­dolf, Doboz, nehéz hátas irányú ménesért. 3. III. tisz­teletdij 600 frank, gr. Wenckheim Gézának, Gerla, nori igás irányú ménesért. Pénzdijak: a) Angol telivérek osztályában. 1. Ifj. gr. Esterházy Miklósnak (Tata) 1000 frank, Idealist nevű ménért, 2. Mr. Woodnak (Budapest) 600 frank, Wallenrood nevű ménért. b)Nehéz hátasok oszt. 1.Vojnits Jakabnak (Szabadka) 1000 frk Digby nevű ménért, 2. Pöschl Ferencz és Antalnak (Bálványos) 800 frk Remek n. ménért, 3. gr. Zichy Nándornak (Adony) 500 frk Kaczér ménért, 4. herczeg Thurn-Taxis Egonnak (Écska) 400 frk Ármin nevű heréltért, 5. Bruttmann Izidornak (Karcsava) 300 frk Mary nevű kanczáért, 6. Gr. Zichy Nándornak (Adony) 300 frk Czifra. c) Könnyű hátasok oszt. 1. Vojnich Sándornak (Szabadka) 800 frank Vezér ménért, 2. Újhelyi Jakabnak Hódmező-Vásárhely 600 frank Irma n. kanczáért, 3. Kézdi Pálnak, H.­

Next