Pesti Napló, 1885. november (36. évfolyam, 300-329. szám)
1885-11-22 / 321. szám
321. szám. Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. Aap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-építet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények, a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. 36. évi folyam. Budapest, 1885. Vasárnap, november Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva : Havonként 1 Ért 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 firt. fiat*. «»ti kiadás kfilanküldése kívántatik. pn stabely ogre bavonkau: ti.. nvaé^yedtütáéui I fonat telu in* M‘*no, NI Irdetések szintúgy mint előfizetések a »[Pesti [Napló] kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenheimépital, küldendők. Egyes számokr. öt éves országgyűlés. Tisza Kálmán miniszterelnök, neve aláírásával terjesztette be ma a képviselőháznak az öt éves országgyűlésről szóló törvényjavaslatot, s annak indokolását. A törvényjavaslat csak egy paragrafusból áll; az indokolás is meglehetősen rövid, és nagyon száraz hangon van írva. Az egész dolog úgy van feltüntetve és bemutatva, mint egy igénytelen novella ,az 1847—48-ks évi IV. tv.-czikk 3., 4. és 5. §§-nak módosításáról. Éppen úgy, mint ha az ipartörvény, vagy a bányatörvény némely pontjainak novelláris módosításáról volna szó, nem pedig egy alkotmányba vágó nagy reformkérdésről, a legfontosabbról, amit népképviseleti alapon nyugvó országban kezdeményezni lehet. Tehát, hogy ezentúl a nemzet, mely a képviselőházat választja, mindig a saját akaratát nyilatkoztatja ki, ezentúl ezt az akaratát ne minden három évben érvényesíthesse, hanem csak minden öt esztendőben, az nem egyéb egyszerű módosításnál. A polgár, aki mihelyt nagykorú, és bír a kellő képesítéssel, az alkotmány szerint jogot nyer arra, hogy az ország kormányának tetteit bírálja, az ország javára szolgáló politikát támogassa, az ország kárára működő politikát ellenezze. Mondjuk, hogy az átlagos emberi kor hatvan év, s így az, aki polgári jogainak gyakorlatát 24 éves korában elkezdi, ezt 36 évig gyakorolhatja. S ez a jelenlegi életben levő törvény szerint tizenkétszer lehet tényezője a nemzeti akarat kifejezésének. Az új törvény szerint a polgárnak ezen legfontosabb joga odazsugoríttatik, hogy azt egy egész életen át csak hétszer gyakorolhatja. Hanem azért az egész nem egyéb egyszerű módosításnál. Magyarországon, az utóbbi évtized tapasztalatai szerint, az úgynevezett „nemzeti akarattal” is nagyon furcsán vagyunk. A kormány olyan politikát honosított meg, hogy immár nem a kormány függ az országgyűlés többségétől, hanem az országgyűlés többsége függ a kormánytól. A »nemzeti akarat* a hivatalos presszió, főispáni korteskedés, adóvégrehajtási kapacitálás, és a végrehajtó bizottság »alkotmányos költségei* által (nem is említve a kortes szolgálatokért adott koncessziókat és rendjeleket, olyan engedelmessé vált, hogy szinte lehetetlennek látszik a kormányt a választásokon megbuktatni. És mindössze az a jó maradt meg, hogy a kormány, bármennyire össze is tudja mesterkélni többségét, s bármennyire ignorálhatja is a közvéleményt, bármennyire túl is teheti magát az alkotmányos kötelességek tiszteletén, mégis minden három évben kénytelen a nemzethez fordulni (ha kellő tisztelet nélkül is), és legalább elismerni, hogy a nemzetnek az a joga, hogy a törvényhozó testületet ő válaszsza, fennáll, s hogy ez a jog(ha a nemzetben elég erély lenne hozzá) esetleg még veszélyessé is válhatnék a kormányra nézve. Ezt a kormánynak minden három évben el kellett, ismernie eddig, s Tisza Kálmánnak tíz év alatt háromszor kellett a nemzet akaratával »foglalkoznia.« Ezután a kormány csak minden öt évben lesz kénytelen fölkeresni a választókat s kikorteskedni a »nemzet akaratát.« S ha Tisza Kálmán még háromszor megcselekszi ezt az eddigihez hasonló sikerrel, akkor már nem tíz, hanem tizenöt évre biztosította hatalmát. Hanem azért a dolog nem egyéb egyszerű módosításnál. És furcsán vagyunk a szabadelvűséggel is, melynek eszméi és doktrínái még léteznek valahol a régi könyvekben, melyeket ma már senki sem olvas. A szabadelvűség doktrínái közt első helyen áll, hogy rövidebb tartamú országgyűlések a nemzetnek, hoszszabb ideig tartó országgyűlések a kormánynak kedveznek. És ez olyan világos is, mint a nap. Ha konzervatív kormány uralkodnék ma, s az terjesztené be a szóban levő törvényjavaslatot, mindenki természetesnek találná azt. Ámde hogy éppen a szabadelvű párt kormányának elnöke terjeszti be, ez mégis nagyon különös. És erre már igazán el lehet mondani, hogy nem egyéb egyszerű a módosításnál. És ami a legszebb az egész dologban, a miniszterelnök indokolásában most is éppen úgy viseli magát, mintha ezt a »módosítást« tulajdonképen nem is ő akarná, hanem rajta kívül mindenki, s ő csak a közkivánságnak, vagyis ismét a »nemzeti akaratnak« hódol, midőn azt beterjeszti. Mert hisz már 1872-ben szó volt erről, de akkor nem valósulhatott meg. —1874-ben aztán azt hitték, hogy az akkor módosított választási törvény eléggé gondoskodott arról, hogy a választási mozgalmak hosszú időre el ne vonják az embereket a munkától, s azért aludt el a kérdés. Ámde a nyolcvanas években megint emlegetni kezdték és pedig »pártkülönbség nélkül. Mit volt mit tenni a kormánynak? Ennyi pressziónak nem állhatott ellent, s ma ime beterjesztette. De vannak az indokolásban objektív érvek is, melyek döntő befolyással voltak a miniszterelnök elhatározására. Egyik az, hogy a »tekintélyében megifjitott főrendiház« mellé szintén egy tekintélyében megifjitott képviselőház álljon, amit csak az által lehet elérni, hogy a képviselők ne három, hanem öt évre választassanak. A másik az, hogy a három évre választandó képviselőválasztásoknál igen közel van mindig azon idő, midőn azok, kik vele egyet nem értenek (kivel? a képviselőválasztásokkal?), természetes megszűnésére számítva, az ellentállásra kedvet, annak sikeréhez bizalmat nyernek.« Valóban államférfim objektivitásra vall mind a két érv! A »tekintélyében megifjitott" főrendiház máris szellemi és erkölcsi nyomást gyakorol a képviselőházra! És ugyan miért? Talán azért, mert nem lát benne kellő függetlenséget, meggyőződést, önzetlenséget, hanem lát egy mameluk többséget, mely néhány hét alatt éppen kétféle reformot szavaz meg a főrendiházról ? — Valóban kínos látvány lehet a főrendiházra nézve, hogy ez a mameluk többség csakis három évről három évre van a nemzet által a kormánynak bérbe adva s csak akkor lehet a képviselőház »tekintélyében megifjodva”, ha ezentúl csak minden öt évben kellene megtörténnie a mamelukrostálásnak. S a másik érv? — Ez megint az államellenes nemzetiségekre tesz burkolt czélzást. Mert hisz régi praxis, hogy amikor csak a szabadság garancziáinak megszorításáról van szó, mindig az állameszme megvédésére történik hivatkozás. Ugyan de hát kiknek köszönheti mamelukjait a kormány? Nem-e az erdélyi oláhoknak, felvidéki tótoknak, délmagyarországi szerbeknek? Ezeknek szuverén jogait akarja kevesbíteni az ötéves országgyűlés által, a magyar állameszme érdekében? Nos, ilyen mulatságos az a törvényjavaslat és indokolás, melyet ma Tisza Kálmán a képviselőháznak beterjesztett. S ennek társaságában talán beterjesztette egyszersmind a választási törvénynek újabb módosítását, erősen körülírva a hivatalos pressziókat és a vesztegetéseket ? Talán beterjesztette az inkompatibilitási törvény kiterjesztését ? Talán beterjesztette a kúriai verifikáczióról szóló törvényjavaslatot? Oh, dehogy! Hanem beterjesztette a főispánok hatáskörének kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot, mint a választási szabadság és tisztaságnak az eddiginél is nagyobb garanciáját. Bolond, aki ezt a kis módosítást meg nem szavazza. A képviselőház pénzügyi bizottsága hétfőn d. e. 10 órakor tartandó legközelebbi ülésén megkezdi a jövő évi költségvetés tárgyalását. A tanácskozások minden nap folytattatni fognak, mégpedig oly napokon, amelyeken a képviselőház ülést tart, a délutáni órákban. Miután a költségvetési előirányzat számos részletére nézve előreláthatólag beható viták fognak felmerülni, a budget a pénzügyi bizottságban december közepe előtt alig fog letárgyaltathatni. Jövő szerdán a pénzügyi bizottság a temesbégavölgyi vízszabályozási társaság pénzügyi viszonyainak rendezéséről szóló törvényjavaslatot fogja tárgyalás alá venni, miután ez a törvényjavaslat még a karácsonyi szünidő előtt lesz elintézendő. Bécsből arról értesülünk, hogy a két pénzügyminisztérium képviselői között egy újabb czukoradótörvényjavaslat fölött a tanácskozások tegnap befejeztettek és Ludvigh minisztertanácsos visszautazott Budapestre. Andrássy Gyula grófnál tegnap a főváros II. kerületének polgársága tisztelgett, a gróf budai palotájában. A küldöttség nevében Paulovics László két elöljáró üdvözölte a grófot, ki következőleg felelt : »Fogadják mindenekelőtt legőszintébb köszönetemet azon lekötelező módért, melylyel a föv. polgárság reánát nézve oly nagybecsű bizalmának egy újabb nyilvánulását személyesen óhajtották velem közölni. A szavak, melyekben az önök 1. szónoka ezt velem közölni méltóztatott, szívből jönnek és szívhez szólanak. Egy méltán nagynak nevezett államférfi, ki felette sokat tett nemzetéért s amellett, midőn ideje maradt, szenvedéllyel foglalkozik az erdészet és faültetéssel, s midőn egyszer azt kérdeztem tőle, hogy honnan jön előszeretete ezen foglalkozás iránt,azt felelte,hogy ennek egyik magyarázata az, hogy a fák háladatosak azért, mit az ember érettek tett, az emberekről azonban ezt nem lehet elmondani. Engemet, uraim, a főváros polgársága az ellenkezőről győzött meg. Ha lehetne azt, amit a főváros érdekében mint miniszter és később mint magánember tehetni szerencsés voltam, a »tartozik* és »követelő elvei szerint megítélni, — úgy érzem, hogy vajmi kevés az, amit követelhetnék, de felette sok az, amivel tartozom. Ha mint miniszter hozzájárultam tehetségem szerint a főváros emeléséhez, ezzel csak kötelességemet teljesítettem és követtem meggyőződésemet, mely az volt, hogy amit az állam a fővárosért tett, azt az országért tette. Ha a főváros rövid 15 év alatt a provinciális városok sorából egy európai város színvonalára emelkedett, úgy az igen sok tényező érdeme, de az ér A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Lesseps Ferdinand a magyarokról. Paris, 1885. nov. 19. A Société de topographie múlt vasárnap tartotta évi közgyűlését. Felkérte tiszteletbeli elnökét, Lesseps Ferdinándot, hogy a gyűlést megnyissa. Lesseps azon emberek egyike, kik, ha valami kérés teljesítése a lehetőség keretei közé tartozik, azt meg nem tagadja. Elfogadta tehát a közgyűlésen az elnöklést, ami a Société de topographie előnyére vált, mert egyrészt a közgyűlésen körülbelül 5000 ember volt jelen, másrészt a világhírű elnök kedvéért a Sorbonne igazgatósága is hajlandó volt nagy gyűlésremet a társaság rendelkezésére bocsátani. A franczia-német háború után a francziák is belátni kezdték, hogy a földrajzi tudományra addig nagyon kevés súlyt fektettek, s hogy a német hadsereg nagy győzelmeiben nem kis szerepet játszott azon körülmény is, hogy a német tisztek sokszor jobban ismerték a háború színhelyéül szolgáló vidéken a helyrajzot, mint maguk a francziák. E baj orvoslása czéljából számos földrajzi társaság alakult, több tanszék nyittatott a fővárosban és a vidéken. Így alakult Párisban a Société de topographie is, mely érintkezésbe lépve a vidéki nagyobb városokban a gimnáziumok s katonai intézetek földrajzi tanáraival, mindenütt előadásokat rendezett, a közoktatási és hadügyi minisztérium támogatásával a legjobb munkák s a legszorgalmasabb tanulók számára dijakat s jutalmakat eszközölt ki, úgy, hogy e társaság megelégedéssel nézhet az országban mindinkább tért nyerő működési körére. Lesseps a gyűlést megnyitván, köszönetet mondott a közoktatási s hadügyminiszternek, hogy a közgyűlésen képviseltették magukat. Emlékezetébe hozta a nagyszámú közönségnek, hogy a topográfia nélkül ő a szuezi csatornát vagy éppen nem, vagy csak nagy fáradtsággal és sokkal későbben építhette volna ki, s ugyanazt mondhatja az építésben levő panamai csatornáról, melynél a topográfia a mérnököknek óriási szolgálatokat tesz. Praktikus mérnök lévén, átengedi a topográfia theoretikus és tudományos méltatását nálánál hivatottabbaknak, s bocsánatot kér a közgyűléstől, ha oly tárgyról akar beszélni, mely ugyan a napirend jegyzékébe felvéve nincs, de melyről minden francziának megelégedéssel, sőt büszkeséggel kell tudomást szereznie a budapesti kiállításra meghívott francziáknak Magyarországba való utazásáról. Tudvalevő dolog, hogy Lesseps nem szónok, talán azért nem az, mert soha sem készül, de előadási módja oly mesterkéletlen, mintha baráti körben csevegne, s így előadásai kellemesen lepik meg a hallgatót. A mennyire jegyzeteim engedik, hiven adom vissza elbeszélése fonalát. Körülbelül negyvenen indultunk Parisból — úgymond Lesseps — engedve a budapesti írók és művészek társasága meghívásának. Tudtuk, hogy a Francziaország iránt mindenkor rokonszenvvel viseltetett barátnemzet országába utazunk, el voltunk készülve vendégszerető fogadásra, de nem számítottunk a lelkesedés oly impozáns kifejezésére, milyennek meghatottan voltunk tanúi a magyar földre való érkezés első pillanatától fogva egészen elutazásunk perezéig. Nem untatom önöket az augusztusi melegben Németországon át tett utunk részleteivel, a velünk indult párisi lapok képviselői hőven és alaposan írták le mindez epizódokat, hanem megkezdem elbeszélésem fonalát abban a perezben, mikor Magyarországon hajóra szállva, Pest felé indultunk. Képzelhető, hogy a 28 órai vasúti út, bármily kényelemről is legyen gondoskodva, megviseli az embert, de a fáradtságot csak Szobbig éreztük. Innen, mintha idegeink vassá változtak volna, kibírtunk mindent, nyolc napon keresztül éjjel-nappal oly lelkes fogadtatásban részesültünk, milyenre fejedelmek is büszkék lehetnek. De nem ; nem bennünket tiszteltek meg; — nem nekünk szólt az öröm, a lelkesedés egyhangú szava, — miénk csak a vendégszeretet volt, a tisztelet amaz országnak szólt, melynek hű fiai vagyunk. (Nagy tetszés és taps.) Amint Budapestre értünk, gyönyörű kép tárult fel előttünk. A Duna két oldalán remek palotasor húzódik, árnyazva a jobbról emelkedő óriási hegyekkel. A kikötőnél ezerekre menő közönség fogadott, a rokonszenv lelkes nyilvánulásai közt. Maga Budapest geográfiai helyzeténél fogva folytonos gyarapodásban lévő nagy város, mely semmiben sem különbözik a nyugat legszebb városaitól. Vendégszerető lakossága folytonos lakomák, tiszteletünkre rendezett színházi előadások s ünnepélyek közt fogadott, a legmagasabb tisztviselőtől a legegyszerűbb polgárig mindenki felénk sietett, hogy jelét adja rokonszenvének, szeretetének. Azt hittük, hogy Budapesten a lelkes fogadás tetőpontját érte el, pedig nemsokára alkalmunk volt meggyőződni, hogy csak kezdetén vagyunk , mert amit a magyar vidéki városokban láttunk, az a lehetetlenséggel határos, az próbára teszi a leírásokban leggyakorlottabb tollat is. A nyelv szuperlatív kifejezéseinek vannak határai, a lelkesedésnek nincsen. Négy napi ott időzés után elhagytuk Budapestet. A magyar államvasutak derék igazgatója, Tonay úr, gondoskodott ugyan a francziák kényelméről, amennyiben minden egyes tagnak egy pamlaghosszat bocsátott rendelkezésére, de mit ért a nyughely, ha az út hosszában a lelkesülő lakosság éljen-kiáltásai folytán felvertek álmainkból. A Rákóczy és a Marseillaise kedves ritmusai minden nagyobb állomáson felénk hangzottak, az ezerekre menő nép szüntelenül kifejezést adott örömének és vendégszeretetének. Nem tudnám ez utolsó szót eléggé hangsúlyozni ; soha nép ennek eklatánsabb jelét nem adta; e vendégszeretet erkölcsi mértékét csak akkor tudjuk igazán méltányolni, ha meggondoljuk, hogy az Alföld óriási területén elterülő magyar nép megtartotta e jeles tulajdonságát még azon időből, mikor a közlekedési eszközök nem voltak annyira kifejlődve, mint mai nap. Miután egy egész élét vasúton töltöttünk, másnap érkeztünk Dobsinára, honnan egy jégbarlangba vezettek, melynek megtekintése valóban bámulatba ejtett. A hőmérő szabadban 18 foknyi meleget mutatott, a jégbarlangban 8 foknyi hideg volt érezhető. Maga a jégbarlang belseje egy óriási templomra emlékeztet, melynek jégoszlopai s falai több részre osztják a természet e csodálatos tüneményét. Onnan Tátrafüredre és a csorbai tóhoz rándultunk ki. A Kárpátok legmagasabb hegyei és óriási erdők közepette terül el Tátrafüred, e gyönyörű nyári tartózkodási hely. Körülbelül 5 órai lovaglás után értünk a csorbas tóhoz, mely 1700 méternyi magasságban, gyönyörű kilátást nyújtva a szemnek, terül el. Amit most pár szóval említettem, az három napot vett igénybe s mindenki elhiheti, hogy a fogadtatás a lehető legmelegebb, a legrokonszenvesebb volt. Lakoma, bor, pezsgő, czigány, ének, taraczklövés, üdvözlő beszédek magyar s franczia nyelven folyton ismétlődtek. Ha e felejthetlen utazást részletesen akarnám elbeszélni, órákra volna szükségem s még akkor is utólag visszaemlékezném, hogy érdekesebbnél érdekesebb részleteket elhagytam, hiszen az egész fogadtatás oly fényes volt, hogy azt szóval elmondani nem lehet, azt látni és érezni kellett. Megjegyzendőnek tartom itt, hogy utazásunk tartama alatt a pénz egészen elvesztette értékét, mert mindennel ingyen s bőven halmoztak el. Nehogy figyelmüket hosszú időre igénybe vegyem, felveszem elbeszélésem fonalát ott, mikor Magyarország északkeleti részéről az alföldi síkságon átutazva, Aradra értünk, honnan egy napi ünnepeltetés után Mezőhegyesen keresztül Szentesre utaztunk. Hatvan lovasból álló bandérium hozta a vendégszerető város üdvözletét »Salut á la France« feliratokkal ellátott diadalkapukon keresztül ■ elértünk a magyar városba, hol az egész lakosság s talpon volt s valóságos virágzáporral fogadott. Aradon és Szentesen a lelkesedés tetőpontját érte. Szentesről hajón mentünk Szegedre. Azt hittük, hogy a pár évvel ezelőtt a Tisza hullámai által megsemmisített várost csak épülőfélben fogjuk találni. Menynyire csodálkoztunk, mikor egy modern értelemben vett virágzó, nagy várost találtunk fényes palotákkal. Ha Aradon és Szentesen a lelkesedés tetőpontját érte, úgy be kell vallanunk, hogy a Tisza partján ránk váró 70.000 magyar fogadása őszintén meghatott. Francziaország szelesen Paris filléreivel járult hozzá e város felépítéséhez, s úgy látszott, mintha minden magyar szemében a köszönet kifejezését olvastuk volna. Valami ünnepélyes, fenséges volt e fogadásban, mely felejthetlen marad ránk nézve. Nem folytatom tovább utazásunk leírását, a franczia lapok elég bőven beszélték el minden egyes részletét s csak egyet akarok még említeni. A ki valaha kételkedett a magyar nép rokonszenvében, ne sajnálja az utat Magyarországba, s ha fogadása nem is lesz oly fényes, mint a mienk volt, egyről meg lehet győződve mindenki: a magyar nép rokonszenvéről a francziák iránt. (Taps és tetszés.) * * * A Budapesten járt franczia vendégek közt volt Parisés hírlapíró is, kit rendkívüli magassága miatt a »legnagyobb francziának« neveztek el. Pariséi pár héttel magyarországi utazása után öngyilkos lett. Október vége felé egy este lakására térve, életuntságában kinyitotta a gázcsövet és szabadon eresztve a fojtó gázt, lefeküdt ágyába, hol másnap reggel halva találták, így irta le Uhlbach az esetet a Gril-Blasban. Pariséi Parisban élő magyar barátja, kik a halálát megelőző napon vele találkoztak, tagadják Pariséi öngyilkossági szándékát s azt állítják, hogy véletlen szerencsétlenség áldozata lett. Ez állítást azzal támogatják, hogy Paksés az utolsó időben sokkal jobbkedvű s vigabb volt, mint azelőtt s maga beszélte el, hogy anyagi helyzete jobbra fordult. Arányi Miksa: Mai számunkhoz fél iv melléket van csatolva, de első sorban ezek között magát a főváros polgárságát illeti, melynek szívóssága, szorgalma és hazafisága tette az eredményt lehetővé. — Hogy a Sugár-ut eszméje nem maradt mintegy merész terv csupán a papiroson, hanem megvalósult, és ma a főváros díszéül szolgál, azért én tartozom hálával mindazon tényezőknek, melyek azt kivinni segítettek. Azért, ami ez eredményből engemet illet, én rég megkaptam jutalmamat abban, hogy ez eszme sikerült, mert e siker senkinek sem adhatott több elégtételt és senkinek sem okozhatott nagyobb örömet, mint nekem. (Zajos éljenzés.) Ha a főváros mégis e szép utat az én nevemről nevezte el, az megint csak azt jelenti, hogy ezzel is több lett az, amivel a főváros irányában tartozom. Ily értelemben fogadom a fővárosi és különösen a II-dik kerületi tisztelt polgárság bizalmának ez újabb kifejezését is. Nagy kitüntetésnek tekintem bizottsági taggá történt megválasztatásomat és azt köszönettel elfogadom (Hosszas éljenzés) és igyekezni fogok e minőségben is közreműködni a főváros érdekeinek előmozdításában (Zajos éljenzés) és csak arra kérem tisztelt kollegáimat, legyenek szívesek engem eddigi jó akaratukban és barátságukban megtartani (Hosszan tartó éljenzés). A gróf még egy ideig beszélgetett a tisztelgőkkel, mire a küldöttség eltávozott. A főváros közélelmezése. A miniszterelnöknek a főváros nevében legközelebb egy küldöttség fogja átnyújtani azon memorandumot, melyet a főváros közélelmezése ügyében az e tekintetben hozott közgyűlési határozat alapján Kamermayer Károly polgármester dolgozott ki. Az érdekesen összeállított nagyterjedelmű memorandum kiemeli, hogy a közélelmezési ügy képviselete és igazgatása czéljából a tanács kebelében a korábbi előmunkálatoknak megfelelőig egy külön ügyosztály és szakbizottság szerveztetek, melyek ez évi ápril 15-ike óta működnek. Most a további organikus intézkedéseken van a sor, melyek között, mint a memorandum kiemeli, elsősorban a czélszerű vásári szervezet behozatala áll, amelynek ismét alapját a vásárcsarnokok és ezek között a központi vásárcsarnok képezik. Hogy Budapesten az élelmezés drága, általában rossz és egészségi szempontból is kifogás alá esik és távolról sem olyan, minőnek egy mezőgazdasággal foglalkozó és a jó produktumokban bővelkedő ország fővárosában lenni kell, annak okát a memorandum a központi vásárcsarnok hiányában látja. Minthogy pedig ily vásárcsarnokok más fővárosokban léteznek, a mi vásárunkat a hazai jobb termelvény kikerüli s a távolabbi, de vásári szervezettel, s ennek folytán az élelmezés terén kifejlett kereskedelemmel bíró külföldi városoknak veszi útját és fővárosunk kezdetleges állapotban levő piacán túlnyomókig csak a másutt nem értékesíthető, silányabb minőség fordul elő, csakis a fogyasztást éppen fedező mennyiségben és hozzá még a korlátlanul űzhető elővásárlás által tetszés szerint felcsigázott áron. Ez oly állapot, mely rendkívüli esélyek, pl. háború esetén a fővárosi lakosságra, sőt az egész országra végzetessé válhatik. A memorandum hangsúlyozza, hogy a központi vásárcsarnok intézményének mielőbbi létesítésében az anyagi áldozat mérve nem lehet irányadó és sem a jövedelmezőség, sem az élelmiszerek árára való kihatása szempontjából nem szorítható szűk határok közé. A főváros bizottsági közgyűlését ezen tekintet vezette azon határozatának meghozatalában, hogy egy központi vásárcsarnok létesíttessék. A memorandum kiemeli, hogy ily intézmény sikeres hatása nagy részben a helytől függ, melyen az létesíttetik. Ily czélszerű hely, mint a memorandum kijelenti, a fővárosban csak egy van, ez pedig a Vámház körút, Pipa-, Csillag- és Sóház-utczák között fekvő telekcsoport. Erre nézve azonban azon akadály forog fenn, hogy az igazságügyi kormány ott akarja a törvénykezési palotát építeni. Ha pedig ez megtörténik, a főváros azon veszélynek néz eléje, hogy törvényhatósága a közélelmezés fontos és kényes kérdését nem fogja minden irányban kielégítően megoldhatni. A memorandum ennek megfelelőleg azon kérést foglalja magában a miniszterelnökhöz, hogy az igazságügyi, illetőleg a pénzügyminiszternél eszközölje ki a sóházi teleknek a főváros részére leendő átengedését egy központi vásárcsarnok czéljára, készséggel ajánlkozván a főváros egy más teleknek átengedésére, hogy azon a törvénykezési épület létesíthető legyen. Az izraelita anyakönyvi ügy rendezése tárgyában a vallás- és közoktatásügyi miniszter valamenny törvényhatósághoz következő rendeletet intézett: »1924. évi. sz. 1885. Ő császári és apost. kir. Felségének Bécsben f. évi junius hava 17-ik napján kelt legfelsőbb elhatározásával nyert felhatalmazás alapján elrendelem, hogy az izraelita hitfelekezet anyakönyvei 1886. évi január 1-től kezdve, az általam jóváhagyott és kellő számú példányokban ide zárt szabályrendelet értelmében az ennek kiegészítő részét képező kimutatásban feltüntetett anyakönyvi kerületek szerint az illető székhelyeken vezettessenek. Felhívom (czimet), hogy a szabályrendelet 16. §-ában előírt intézkedéseket haladék nélkül megtegye, nemkülönben a 20. § ban foglaltak iránt is megfelelő időben intézkedjék. T r e f o r t, s. k.« A szabályrendelet 21 szakaszból áll. A főbb határozatok a következők: Minden izraelita azon kerület székhelyén tartozik anyakönyveltetni, melynek területéhez lakhelye beosztva van. Az 1840: XXIX. t. sz. 3. §-ához képest az anyakönyveket mindenütt csak azon egyén vezetheti, ki a rabbisági funkcziók ellátásával van megbízva, megkivántatik azonban, hogy a rabbi, vagy helyettese legalább négy középiskolai osztályt végzett, és nagykorú magyar állampolgár legyen. A 3—8.§§ -ok az anyakönyvvezető választása, fizetésének meghatározása és a tanácskozás módjára nézve a kerületeknek teljes önkormányzati jogot engednek, de a választás eredménye, a megválasztott egyén képesítési okmányaival a közigazgatási bizottság elé terjesztendők a végből, hogy az magának az anyakönyvvezető képzettségi fokáról meggyőződést szerezhessen. A bejelentésre kötelezvük a következő sorrend szerint: 1. Születési esetekben : a) az apa, b) a szülésznő; c) az orvos; d) minden jelenlevő, e) az anya; 2. házassági esetekben : a) a jegyes pár; b) aki az esketést végrehajtja; c) a tanuk; 3) halálesetekben : a) a családfő; b) a jelenlevő családtagok; c) a háztulajdonosul) a chevra kadisa; e) kórházakban és intézetekben : az igazgató A hatóságok jogában és kötelességében áll az anyakönyveket évenként egyszer megvizsgáltatni. A pénzbírságok az országos izraelita iskolaalap javára fordítandók. A szabályrendelet mellékletében foglaltatik azanyakönyvi kerületek és székhelyeik kimutatása. Az egész ország 465 szr. anyakönyvi kerületre van felosztva. Ha a kerület ismételt hatósági felhívás daczára vonakodnék alkalmas anyakönyvvezetőt választani, vagy egyáltalán az anyakönyvvezetői állás betöltése iránt gondoskodni, ez esetben jogában áll a közigazgatási bizottságnak a kerület költségére anyakönyvvezetőt alkalmazni. Az anyakönyvvezető kötelességei olyanok, melyek a keresztény felekezetek anyakönyvvezetőire nézve is fennállanak. Az anyakönyvi esetek, ha a hivatal helyben van, három, különben pedig nyolc nap alatt 5—50 frtig terjedhető birság terhe alatt jelentendők be. Szófia előtt. Hó fedi a csatatért. A halottak ezrei temetetlenül kiterítve feküsznek a fagyos földön, fehér szemfedőt az ég borított reájuk. Miért kellett meghalniok fiatalon ? Álmodtak dicsőségről, szebb hazáról, nemzeti nagyságért rajongjanak, nem hitték, hogy a csalódás halált hoz. Nagyravágyó államférfiak és cselszövő politikusok elszólitották őket a munkás ekétől, a szerető leánytól s puskát adtak kezükbe harczolni ágyuk ellen. S harczoltak vitézül s meghaltak dicsőn. Két nemzet siratja őket omló bánatában. De győzelmi babér nem terem sírjaikon, csak czipmslombok. Miért harczoltak és miért harczolnak, ha a diplomáczia elszedi a népektől a háborúk bérét ? Akár győzzön a szerb, akár a bolgár, minden maradjon úgy, mint volt, így végezték bölcs tanácsban Konstantinápolyban a császárok és királyok követei, így kívánja a minden oroszok czárja, ki nem engedi, hogy Bulgária nélküle egyesüljön, vagy hogy Szerbia nélküle meg-