Pesti Napló, 1886. január (37. évfolyam, 1-31. szám)
1886-01-26 / 26. szám
26. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p ft 1 f t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkeestiségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak «. Kéziratok nem adatnak visza, Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é pített. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézandik. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1886. Kedd, január 26. 37. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt M kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti petit karonköldtae kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint teltűfisetenda. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 13 Pesti Naplót kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes számo kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ -Február l-sejétől kezdve új előfizetést nyitunk, melyre annál inkább figyelmeztetünk, mert új regényközleményünket, mely érdekességre vetekedik a lapunkban most folyó „Flávia“ regénynyel, február első felében kezdjük meg. Előfizetési árak: (A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reggel rendkívüli kiadásban.) Egy hóra ... ••• «es is* 1 frt 50 kr. Évnegyedre • •• sss sss 4 „ 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonkint 35 kv, évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Andrássy Tiszához. Nem állhatta tovább, hogy szótlanul és tétlenül nézze a kormány keleti politikájának hibáit, mely kormányt ezelőtt felülről, most alulról oly következetesen támogatott Andrássy Gyula gróf; a Keletről érkező hírek s barátainak levelei fokozták idegességét s nehéz honfiúi gondok zavarták nyugalmát; felhőket látott a haza láthatárán, tele zivatarral; kötelességének ismerte óvni a minisztériumot és inteni a népet; megszegte hosszú hallgatását, kitört belőle keblének aggodalma, oda fordult Tisza Kálmánhoz s szemrehányó kérdéssel felkiáltott: »oh quid agis?« Mit csinál a kormány? A keleti kérdésben mit csinál? Hát semmit. Éppen ezt felelte Tisza s éppen ezért nem volt Andrássy megelégedve a válaszszal, mely csak megerősítette mindazon kifogásokat, melyeket a volt külügyminiszter a jelen külpolitika iránt táplál lelkében. Haragra összevont homlokkal külügyi programmot követelt tehát, mert minden kormánytól meg lehet várni, hogy tudja, mit akar, és akarja, amit tud. És midőn elmondá, hogy most csak intett, de jövőre kritikát fog gyakorolni, ezzel oly fenyegető állást foglalt el a kormánynyal szemben, mely komoly és ellenzéki lehetne, ha Andrássy gróf nem lenne ha kormánypárti. A családi jelenet a politikai szinpadon eljátszva, igen érdekes volt. Jelentőségét magában hordja, mert következményei nem lesznek. Ezeket levonni, azt hiszszük, Andrássy maga legkevésbbé volna hajlandó. A nagy feltűnést keltő beszéd szubjektív részéről ennyit. De hatását maga a beszéd nem merítette ki teljesen, pár napig szélesebb körökben foglalkozni fognak azzal. S visszatér rá a kormány és parlament is. És ha Andrássy a magyar főrendiházban interpellál a külügyi politikára nézve, ne mondja, hogy »külügyi kérdésekben határozatot hozni, dönteni csak a delegácziók vannak hivatva« és a magyar parliament csak kérdezhet. Micsoda gúny ez a magyar parliamentre? Hát ilyen is van Európában? A német »Landstube« lehetett ilyen. Szerencsére Andrássy téved, a magyar alkotmány jobb, mintsem ő hiszi, a jog megvan, csak rossz kezekben van. Ellenkezőleg áll: az országgyűlés van jogosítva a nemzet nevében a külügyi politika irányára alkotmányos befolyást gyakorolni, tehát dönteni s a miniszterelnök köteles a nemzet akaratának érvényt szerezni — a delegáczió pedig, nos annak tiszte a külügyi budgetet megszavazni és punktum. Ez alkalommal kritikát gyakorolhat ugyan, de a nemzet teljhatalma az országgyűlésnél van. És ezen joga becses Andrássyra nézve is, mert itt még csinálhat külpolitikát, ha a nemzet támogatását megszerzi magának, a delegáczióban semmit el nem érhet. Beszédének külpolitikai tartalmával inkább egyetértünk. Igaz minden, amit Bulgáriáról és Kelet-Ruméliáról beszél, hogy a berlini kongresszus mindkettőt rosszul csinálta, Kelet-Ruméliát senki komolyan nem vette, a porta sem, mely jogait nem is gyakorolta ott semmikor; igaz, hogy a helyzet Keleten tarthatatlan s mesterkélt megoldás, minő a tervezett perszonál-unió, nem vezet czélra, hanem új bonyodalmak veszélyét rejti; igaz, hogy ha Sándor fejedelmet és a bolgár népet ismét félszeg helyzetbe hozzuk, ezzel kényszerítjük, hogy külső beavatkozást — az oroszt — hívjon segítségül és háborút, provokáljon; igaz, hogy legjobb lenne egy életképes Bulgáriát csinálni a többi szuverén Balkán-államok mintájára. Mindez igaz és szép. De mi következik ebből? Andrássy kérdi Tiszától, de maga meg nem mondja. A politikai igazság és az aktuális politika közt oly különbség van, melyet Andrássy is sejtett, midőn Szerbiára utalva, a »kompenzáczió theóriáját elveti«, másrészt azonban »bizonyos természetes egyensúlyt követel, vagyis a kompenzáció praktikumát helyesli. Milyen legyen már most azon külpolitika, mely a bolgár uniót proklamálja, de egyúttal Szerbia érdekeit megóvandóknak tarja? Mivel kárpótoljuk Szerbiát? Mit adjunk neki, most, mikor Bulgária nem fog lemondani egy talpalattnyi földről sem? Ki adjon neki ? Mit ? Hogyan állítsuk helyre az egyensúlyt? Ezek olyan kérdések, melyeket mi teszünk Andrássynak, a konkrét helyzetből kifolyólag. Mi Szerbia barátságát keressük, vagy Bulgáriáét? A kettőt egyszerre hogyan elégítsük ki ? És itt eljutottunk a ponthoz, mely Andrássy szép és okos beszédére a legfőbb ellenvetés: e beszéd és az abban jelzett politika megkésett. Késő jó keleti politikát akarni csinálni, miután a három császár szövetséget megkötöttük, azaz saját kezeinket megkötöztük és a zsineg végét a muszka czár kezébe adtuk. A hármas szövetséget kellett volna megakadályozni, miután nekünk elég volt a kettős. Késő Bulgáriát Ausztria-Magyarország részére megnyerni akarni, ha elmulasztottuk őt protekcziónk alá fogni azonnal, midőn kisült, hogy az uniót nem muszka cselszövény csinálta, hanem Oroszország ellenségei. Akkor I kellett volna Angliával együtt azon politikát követni, melyet Andrássy most követel. Késő most beszélni kompenzácziókról és egyensúlyokról Slivnicza után, midőn az általunk pártolt Szerbia katonai kudarczot vallott: a hadjárat előtt, midőn Bulgária meg volt szorulva és szeppenve, az unió fejében s protekcziónkért adott volna kompenzációkat Szerbiának, de Andrássynak fontos keleti beszédét Bulgária mellett akkor — a szerb háború előtt — kellett volna megtartani. A mitől fél, a bevégzett tények jobbadán megtörténtek, s igy az ő fényes okoskodása is alighanem kárba veszett, a dolgok állapotán és menetén már nem változtat. Mindazonáltal melegen üdvözöljük Andrássy jégtörő felszólalását, mert a história meg nem áll soha s az ő tapasztalt tanácsára szükség van mindig. Intézze csak a nemzethez tanácsait, az szívesen meghallgatja. A parlament a tér, melyen a közélet embere működni tartozik, ez a talaj, melyben Andrássy is gyökerezett. Itt újra virulhat. Andrássy Gyula gróf tegnapi beszédéről, illetve Tisza Kálmán miniszterelnök válaszáról a P. Ll. azt írja, hogy Andrássy gróf előzetesen értesítette interpellácziójáról Tiszát, még pedig oly időben, hogy az az adandó válaszra nézve Kálnoky gróf közös külügyminiszterrel érintkezésbe léphetett. Tisza Kálmán válasza tehát a külügyminiszterrel egyetértésben állapíttatott meg. A képviselőház igazságügyi bizottsága tegnapi ülésén tárgyalta a telekkönyvi javaslatot s a főrendeknek a közjegyzői javaslatot illető módosításait. A képviselőház közigazgatási bizottsága tegnap délben Tisza Lajos gr. elnöklete alatt tartott ülésén tárgyalta s Földváry Miklós előadó indokolása után átalánosságban és részleteiben is elfogadta a szemcsés közhártyaláb (trachoma) terjedésének meggátlásáról szóló törvényjavaslatot. A közművelődési egyletek és a nemzetiségi kérdés czime alatt egy 64 lapnyi röpirat jelent meg, (ára 50 kr) X. Y.-tól. Szerző, ki magát meg nem nevezi, az objektív magyar hazafiság és a higgadt pártatlanság hangján i s oly ügyesen, hogy sok olvasót zavarba hozhat s tévútra vezethet. Előttünk azonban úgy tetszik, hogy e higgadt, objektív modor csak álarcz, mely alatt olyan ember lappang, aki sem a magyar állam, sem a magyar faj megerősödésének nem őszinte barátja. Mert figyelmesen olvasva röpiratát, lehetetlen észre nem venni azt a meg nem fékezhető örömet, melylyel bizonyítani törekszik, hogy a közművelődési egyletek tilos után járnak; nem vallják be őszintén valódi czéljukat,de elárulják. S e czél nem más, mint a magyarosítás, vagyis a nem magyar ajkú nemzetiségek megtámadása. Szerző tagadja a »magyar kultúrát« — leplezésnek, bujkálásnak nevezi az erre való hivatkozást. Megtámadja Szatmármegye indítványát az 1%-os pótadóról, dicséri őseinket, a kik nem gondoltak a magyarosítással és megfontolatlan, szerencsétlen lépésnek tartja az 1879. 18. törvényczikket, mely a magyar nyelv tanítását az összes népiskolákban elrendeli. Mindezek lólábak gyanánt kandikálnak ki a jóga alól. S ezeknek kapcsában minden későbbi okoskodást gyanússá tesznek. Mert szerző nagyon ügyesen alkalmazkodik a politikai áramlatokhoz, s nagyon ravaszul használja fel és zsákmányolja ki a politikai pártok jelszavait és érdekeit. A függetlenségi pártot izgatja, hogy ne a nemzetiségek ellen irányuljon politikája, hanem Ausztria ellen, mert míg Magyarország Ausztriával együtt van, addig szó sem lehet arról, hogy a magyar nemzet a nem magyar ajkú nemzetiségeknek imponáljon. A kormányt megtá A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Londonból. London, január végén. Vajmi vonzóan festik az illusztrált könyvek és hírlapok a téli tájkép szépségeit és bájait. A takaros szán, a tüzes, párolgó, csingilingező lovak, a rózsás arczú, drága bundába burkolt delnő, mellette a gavallér, ki a vadul száguldozó telivér állatokat alig tudja féken tartani: ez mind érdemes a rajzoló ónjára és a fametsző vésőjére. Tapasztalatlan, költői kedélyű emberek felsóhajtanak: csak esnék már a hó, s bár maradna meg örökre. Semmi sem lehetetlen itt a földön, és talán tényleg létezik ilynemű bűvös tájkép, a hél a hó »szép.« Itt Londonban természetesen egészen más a véleményünk a tél fehér köntöséről. Az első fehér pelyhek számunkra a martírság kezdetét jelentik. A czivilizáczió, a vasutak és távírók korszakából visszahelyezve gondoljuk magunkat a piktek és skótok történelemelőtti idejébe, amikor ugyanis dicső elődeink fél víz idején odvaikba bújtak, ahonnét aztán a rákövetkező tavaszig ki sem bújtak. Sem természete, sem lakosai, sem házai a modern Angolországnak nincsenek berendezve a hóra. Az égtől a földre való utazásának csak fele útján tartja meg ugyanis a hó fehér színét; amint a fővárosok tetőihez és még inkább utczáihoz közeledik, piszkos szürke, barna, feketés, rossz tejes kávéhoz hasonló, meg nem határozható szint ölt. Valamire való tisztességes hógombóczról, melylyel a fiatalságot meg lehetne örvendeztetni és az öregeket kétségbe ejteni — szó sem lehet. Akár fagy, akár lanyhul, az utczákon egy időre lehetetlenné válik a közlekedés. Vagy a tengelyekig süppednek bele a feneketlen piszokba a kocsi kerekei, vagy a szegény lovak siklanak el és nem emelkedhetnek fel többé. A társadalmi és üzleti élet megakad, hisz az utczák ily állapota mellett csak nem mehet az ember látogatóba s még kevésbbé pár mértföldnyire a citybe. És még a házakban, ott legnagyobb a baj. A modern londoni lakóházat tudvalevőleg csak rövid időre építik, azonkívül az ilyen épület, minden csatornájával, vezetékével és egyéb berendezésével együtt inkább hasonlít egy kivájt méhkashoz, mint valami szolid alkotmányhoz. Elsősorban a hó áthatol a lapos tető lemezein, irtóztató pusztítást visz véghez a legfelsőbb emeletű lakások plafondjain, valószínűleg megfagy a víz a vezetékekben, ezek megrepednek és a napnak első melegítő sugarára özönvíz alatt állnak lépcsőház, folyosó és szalon. A nedvesség következtében megdagad a ház minden fából készült része, az ajtókat nem lehet se kinyitni, se becsukni, a vas ellenben a hidegtől összezsugorodik, úgy, hogy a zár nem fog. Szóval angyali természettel kell bírnunk, hogy mindennap egy pár tucatszor éghajlatra, házakra, építőmesterekre,és összes embertársainkra áldást ne rebegjünk. És épp ilyenkor lep meg egyikmásik képes folyóirat egy gyönyörű képpel, melynek tárgya: Holdvilágos hótás. A Millais híres festő leányának esküvőjére meghívott vendégek is zengedezhetnek egyet s mást a londoni agyonhavazott utczákon való utazás kellemességeiről. Az esküvő tudniilik éppen nagy hózivatarban ment végbe, az utczák szinte járhatatlanok voltak, s csak agyafúrt kerülő utakon lehetett a templomba jutni. Nagyon sok, vajmi magasrangú egyéniséget hívtak meg és a legközvetlenebbül érdekeltek közel voltak a kétségbeeséshez, mert az előkelő uraságok olyan sokáig várakoztatták a már egybegyűlteket. Az egész diplomácziai kar jelen volt és joggal, mert Millais sokkal nagyobb diplomata, mint festő. E peretben Angliában természetesen a felségárulás bűntényét követi el az, ki Millaist nem tartja e század legnagyobb festőjének, őt, aki egyenrangú Tiiziánnal és Reynolds-szal. Huszonöt évvel ezelőtt természetesen Angolországban is egész máskép gondolkoztak és írtak az emberek; egy furcsasággyűjtő pár nap előtt tréfából két szomszédos hasábon reprodukálta a Times-nak Millaisra vonatkozó két kritikáját. A bírálatok egyike még a régi időkből való és gúny tárgyává teszi Millaisnak »prae-rafaelis« modorát, melyet ízlés és művészi érzék nélkül való, nevetséges, kiállhatatlan dőreségnek nevez el. A másik bírálat Millais összes munkáinak kiállítási idejéből datálódik, tehát a legújabb korból és nem talál elég dicsérő szót Millais »praerafaelis« sorozatának csodálására és elismerésére. Azóta persze az egyszerű John Millais-ból Sir John Millais báró, az előkelő világ legkeresettebb festője lett, akinek arczképeiért a fontok ezreit fizetik, nem annyira művészi becsükért, hanem azért, mert most divatban van Millais által lefestetni magát és mert a kész arczképet nagy néptömeg fogja bámulni a nyilvános tárlaton. Bizony Millais nagy ember, és sok követ eltanulhatná az ő diplomácziai fogásait. Nem oly diplomatikusan, a mint Apelles-Millais, viselte magát pár nap előtt a city egy felfuvalkodott alderman-je, Sir Andrew Lusk báró, ki mint rendőrbíró szabadságot vett magának arra, hogy egy pár szegény virágárusító lánynyal, kik vádlottakként jelentek meg, Pistol és Evans hangján vicczelődött. De már nem élünk shakespeari időket s másnap az újságok kegyetlenül neki mentek a tréfáira bizonyára bill alderman-nek. Gyűjtéseket rendeztek a szegény virágárus lányok javára és Sir Andrewnek jövőre aligha jut eszébe, hogy biró létére elmés ötleteket faragjon és tréfáinak áldozatait el is ítélje. Angliában a rendőrbirót nem tartják holmi »csalhatatlan pápának,« kinek szavait bírálni nem szabad. Ellenkezőleg, minden nyilvános hivatalnok eljárását a legszigorúbb kritikának vetik alá. »Cartel est notre plaisir« mondja itt a nép és nem mint Francziaországban, vagy másutt a király. Az angolok azért mégis megmaradnak törvénytisztelő legális nemzetnek, de »kritikán felül« nem áll senki; senki, ha még oly magasan áll is. -tlvastak fel. Az elsőt Kautz Gyula Konek Sándor rendes tag felett, ismertette az elhunyt életét, s méltatta mint bölcselő statisztikust, felemlítvén monográfiai munkáit is. A második emlékbeszédet Hollósy Jusztinián tartotta Kruesz Krizosztom, az elhunyt pannonhalmi főapát felett. A szónok behatóan méltatta az elhunyt főapát áldásos működését. A nagy hatást keltő emlékbeszédek után előterjesztetett az elnök jelentése az akadémia vagyoni állása felől. E szerint az akadémia vagyona 2,121,671 frt 57 krt tesz, s a múlt évben 63,455 írttal szaporodott. Az akadémia rendes bevételei a múlt évben 158,900 írtra, kiadásai 145,383 írtra rúgtak. Az osztályok nem lépték túl a részükre megállapított dotáczió korlátait. Szigorúan tudományos czélokra 83,016 frt fordíttatott. A jövő évi költségvetés a következőkép irányoztatott elő. Bevételek: Alapítványok kamatai 13,800 frt, értékpapírok jövedelme 49,500 frt, házbér 40,000 frt, egyéb ingatlanok jövedelme 1,000 forint, könyvek eladásából 7,000 frt, időközi kamatokból 1,500 frt, országos dotáczió: történelmi és irodalmi czélokra 15,000 frt, műemlékek ismertetésére 5,000 frt, természettud. kutatásokra 5,000 frt, könyvtár gyarapítására 5,000 frt, klasszika-filológiai bizottság czéljaira 1,200 frt, öszszesen 144,000 frt. Az akadémia saját tiszta jövedelmének 2°/0-a az alaptőke gyarapítására fordíttatik. Ezen tiszta jövedelem 1885-re 90,000 forintban volt fölvéve. A 2°/0 tehát 1800 forintot tesz. Ezt az előirányzott bevételből levonva, marad 142.200 frt rendelkezésére. Az akadémia kiadásai 1886-ban. Kiadások: Személyes járandóságok, rendes tagok fizetése 2500 frt, főbb tisztviselők fizetése 6800 frt, többi tisztviselők fizetése 9270 forint, szolgák fizetése 3880 forint, szolgák ruházata 600 forint, nyugdíjak és kegydíjak 1716 forint, évkönyv, értesítő, almanach kiadására 2.000 frt, az I. osztály és bizottságai részére 20,750 frt, a II. osztály és bizottságai részére 31,452 frt, a III. osztály és bizottságai részére 16,632 frt, az akadémiai, természettudományi és orvosi könykiadó vállalatok segélye 5000 frt, gróf Széchenyi I. beszédei kiadására 500 frt, jutalmakra 5000 frt, Budapesti Szemle segélye 2800 frt, előfizetés az Ungarische Revue példányaira 1500 frt, előfizetés a Naturwissenschaftliche Berichte példányaira 1500 frt, előfizetés a Bulletin de l’Académie Hongroise példányaira 1000 frt, könyvtárra 5000 frt, az akadémiai palota és bérház költségére 6000 frt, adóra 8300 frt, kamatok az akadémia által kezelt alapok után 7500 frt, ügyvédi, irodai és vegyes kiadások 3500 frt. A főtitkár bejelenti K. Nyáry Albertnek, a czimertudomány megalapítójának és Beöthy Leo levelező tagnak halálát. Továbbá jelentést tesz Besar Prospernek, a belga levéltár igazgatójának, az akadémia kültagjának elhunytáról is. A jelen évi nagygyűlés május 3-án kezdődik és 9-dikéig tart. A Kazinczy életére kiirt pályázat eredménytelen maradván, a pályadij 2000 írtra emeltetik s a pályázat újból kihirdettetik. A gyűlés elfogadta a Bük-féle alapítvány szabályozására vonatkozólag a II. osztály által kidolgozott tervezetet. Temesmegye átirata, melyben az akadémiát Temes megye monográfiájának meghatására és kiadására kéri fel, a II. osztályhoz utasíttatott. Egyéb apró ügyek elintézése után az ülés véget ért.* A magyar tudományos akadémia igazgatótanácsa vasárnap déli 12 órakor Trefort Ágost elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a főtitkár felolvasta Szilágyi Bélának Konstantinápolyból most érkezett levelét boldogult édesapja, Szilágyi Dániel hagyatéka ügyében. A levél szerint a leltározás teljesen be van fejezve s az irományok és könyvek ládákba csomagolva készen állanak a hazaszállításra. A nagybecsű magyar és török vonatkozású kéziratok 6 ládát töltenek meg, a könyvek és nyomtatványok pedig 44 ládában vannak elhelyezve. A Kajdácsy István-féle 20.000 frtos alapítványt, mely ekkorig nem kamatozott, a végrendelet végrehajtója, Gönczy Pál f. hó 12-én befizette az akadémiának. Végül elhatározta az igazgatótanács, hogy azokat a szépirodalmi és tudományos társulatokat, melyek üléseiket az akadémia palotájában tartják, a hazai kultúra emelését czélozó egyirányú működésükre való tekintettel, jövőre a világítási és fűtési dijak fizetése alól felmentette. Akadémia. A magyar tudományos akadémia tegnap d. u. 5 órakor Trefort Ágost elnöklete alatt összes ülést tartott, melyen a tagok nagy számmal voltak jelen. A többek közt Haynald Lajos bibornok-érsek és Széchenyi Béla gróf is. Az ülésen két emlékbeszédet elmadja, hogy a nemzetiségek államellenes üzelmeit a szabadság elnyomására és a reakczióra használja fel. Dicséri a nemzetiségi törvényt és lelkesedik a régi vármegyéért, a protestáns autonómiáért, a sajtó és az egyesülési szabadságért, s ugyanekkor kárhoztatja a turócz-szent-mártoni gimnázium és a Maticza bezárását. Sőt a magyar arisztokrácziát is megtámadja, mivel nem magyar, s azt ajánlja, hogy előbb az arisztokrácziát tessék a közművelődési egyleteknek megmagyarosítani. Egy szóval, azt akarná, hogy az ellenzék egyáltalán ne foglalkozzék nemzetiségi politikával, hanem a függetlenségi párt küzdjön Ausztria ellen, a mérsékelt ellenzék küzdjön a reakció ellen. A magyar polgárság pedig az arisztokráczia ellen. A röpiratot elolvasva, látnunk kell, hogy mily nehéz ma a politikai helyzet, s mi mindenre kell ügyelni a magyar politikusoknak, hogy végzetes hibákat el ne kövessenek. S éreznünk kell, hogy a közművelődési egyletek valóban fontosak és szükségesek, s azoknak támogatása hazafias kötelesség. S végül sajnosan kell konstatálnunk, hogy a jelenlegi kormány politikája oly alaposan összekuszálta a helyzetet és a viszonyokat, hogy ma már mindenkinek könnyű a zavarosban halászni, s idestova nem fogjuk tudni megkülönböztetni az ellenséget a jó baráttól. Ez, a mi nézetünk szerint, e röpirat tanulsága. Belgrádból a következő távirati értesítést kapja a B. K.: Z a bej török követ ma a távol levő külügyminiszter helyettesének a következő verbális jegyzéket adta át: »A török császári követ siet a kir. belügyminisztert arról értesíteni, hogy a császári kormány Bukarestet, mint a béketárgyalások színhelyét elfogadva, Madjid pasát utasította, hogy a második delegált, G e s s o v ur kíséretében oda menjen.«— Nisből táviratilag a következőkről értesülünk : Garasanin miniszterelnök, ki éjfélkor érkezett ide, még az éjszaka két óra hosszat értekezett Milán királylyal. Minthogy a porta ma hivatalosan kijelentette, hogy elfogadta Bukarestet a béketárgyalások színhelyéül, Mijatovits, a szerb delegált,Nisbe hivatott, ki ma éjfélkor érkezik ide. Mihelyest Mijatovits részletes utasításait megkapja, azonnal, vagyis előreláthatólag már holnapután elutazik Bukarestbe. A portának máskülönben megmagyarázhatatlan halogatása a béketárgyalások színhelyének megjelölése tekintetében, kétségen kívül Oroszország által támogatott ama törekvésre vezethető vissza, hogy előzőleg a porta és Bulgária között megegyezés jöjjön létre, s így azután a béketárgyalásokat egy diplomácziai fait accompli-val kezdhessék meg. Minden jel azonban arra vall, hogy a porta és Sándor fejedelem között végleges egyezség nem jött létre. A párisi világkiállításban való résztvételt illetőleg a magyar kormány, mint a Korr. de Pest— Írja — a nyilatkozásra felhívott kereskedelmi kamrák felszólalása után fog határozni. Viktória királynő az angol parlamentet a hagyományos, középkori színezetű szertartások közt nyitotta meg. A felsőház tagjai szokásos hivatalos egyenruhásokban gyűltek össze. A királyi család összes tagjai, három hölgy kivételével, valamint a diplomácziai testület megjelentek. A királynő lassú léptekkel haladt át a tróntermen, fejével intett fiának, a walesi herczegnek, ki megcsókolta kezét s Beatrice herczegné karján a trónra lépett. Hermelines fekete bársony ruhát viselt, mellén ott tündökölt melltóképen a világ legnagyobb eddig ismert gyémántja, a Koh-i-Noor, továbbá a térdszalagrend s más rendjelek jelvénye. Meghajtotta magát a pairek előtt, azután leült. Erre a hírnökök bekérték az alsóház tagjait, kik zajosan léptek az eddig csöndes terembe. Ekkor a lordkanczellár fölkelt a gyapjuzsákról s átnyújtotta a trónbeszédet a királynőnek, ki azt ujjahegyével megérinte annak jeléül, hogy a felolvasást megengedi. Erre a lordkanczellár felolvasta a trónbeszédet, melyet távirataink már közöltek. A franczia kormány a képviselőház jan. 21-iki ülésén tudvalevőleg vereséget szenvedett Rochefort amnesztia-indítványa ügyében. A 251 szónyi többség, mely a kormány óhaja ellenére a sürgősséget megszavazta, 168 monarchistából és 83 radikálisból, a 248 szónyi kisebbség, mely a minisztériumhoz hű maradt, 245 köztársaságiból s 3 monarchistából állt; a szavazástól tartózkodott 39 köztársasági és 10 monarchista, 14 képviselő szabályszerű igazolás mellett volt távol. A vereség folytán hire terjedt, hogy Demole igazságügyi, Granet postaügyi és Lockroy kereskedelmi miniszterek beadják lemondásukat. E hir azonban valótlannak bizonyult s ha fenforgott is egy pillanatig a lemondás szándéka, az ügy békésen elintéztetett. A Rep. Frangaise felhívta Freycinet-t, bocsássa el radikális minisztereit, kik nem nyújtanak neki támogatást. A Temps szintén azon nézetének adott kifejezést, hogy a szélső ballal semmire sem lehet menni. A monarchista lapok ismételve kifejezik örömüket a felett, hogy a köztársaság az anarchiába fog merülni, mert a köztársaságiak képtelenek az összeomlást elhárítani. Bernard, a radikális baloldal tagja, elfogadta a belügyi államtitkárságot. Eddig csak négy államtitkár van kinevezve. A görög válsi Szombat óta mozgalmas jelenetek színhelye az ősi görög főváros. Az írásbeli jegyzék, de különösen a szóbeli nyilatkozatok, melyekkel az angol követ annak átnyújtását kísérte, óriási zivatart támasztottak Athénben. Delyannis miniszterelnök éles hangon visszautasította az angol beavatkozást, a nép harczias tüntetéseket rendez és szenvedélyesen követeli a háborút, a görög hajóhad a sík tengerre indult, az angol hajóhad pedig az ősi Salamis szigetét készül ostromzár alá venni. Az angol békeakció tehát egyelőre csak zivatart keltett s bombaként hatott a különben is ingerült görög közvéleményre. Sőt ha Anglia folytatni akarja a megkezdett akciót, ha valóban beváltja fenyegetéseit s hajóhada megkezdi a görög tengerpart blokádját, akkor alighanem bekövetkezik az, amit Salisbury lord meg akart akadályozni, Görögország hadüzenete. A nagyhatalmak siettek Salisbury lord föllépésének a maguk részéről is nyomatékot adni. Tegnap azonos jegyzéket nyújtottak át, melyben megtiltják Görögországnak a tengeri akcziót, mint amely ellenkezik a béke érdekeivel. A görög minisztertanács nyomban összeült, hogy a jegyzéket tanácskozás tárgyává tegye. Mit határozott? még nem tudni. De sajátszerű, hogy mint Anglia, úgy a többi kabinetek is csak azt kifogásolják, hogy Görögország a tengerre is áttegye a küzdelem színhelyét. Eddig nem tudta a világ, hogy Görögország olyan félelmes tengeri hatalom, mely hajórajával a török birodalom lételét fenyegetné. Sőt ellenkezőleg, ha valahol kétségtelen Görögország inferioritása, ha valahol kell félnie a törököktől, úgy éppen a tenger az, mely területének legnagyobb részét övezi s az ellenségnek számtalan alkalmas pontot kínál a támadásra. Mit akarnak tehát a tilalommal a hatalmak? Vagy ha Görögországnak megtiltják a tengeri akciót, megengedik-e Törökországnak? Ha pedig neki is megtiltják, úgy tilalmukkal csak bátorítják a görögöket, kik most bizonyosan tudhatják, hogy a török hajóraj nem fogja tengerparti városaik egyikét sem bombázhatni, s így egész erejöket a szárazföldi akcióban értékesíthetik.