Pesti Napló, 1886. január (37. évfolyam, 1-31. szám)

1886-01-26 / 26. szám

26. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p ft 1 f t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkeestis­égben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak «. Kéziratok nem adatnak visza, Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p­ít­e­t­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézand­ik. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1886. Kedd, január 26. 37. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt M kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti petit karonköldtae kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint teltű­fisetenda. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 13 Pesti Naplót kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám­o kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ -Február l-sejétől kezdve új előfizetést nyi­tunk, melyre annál inkább figyelmeztetünk, mert új regényközleményünket, mely érdekességre ve­tekedik a lapunkban most folyó „Flávia“ regénynyel, február első felében kezdjük meg. Előfizetési árak: (A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reg­gel rendkívüli kiadásban.) Egy hóra ... ••• «es is* 1 frt 50 kr. Évnegyedre • •• sss sss 4 „ 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívánta­tik, postabélyegre havonkint 35 kv, évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Andrássy Tiszához. Nem állhatta tovább, hogy szótlanul és tétlenül nézze a kormány keleti politikájának hibáit, mely kormányt ezelőtt felülről, most alulról oly következetesen támogatott An­drássy Gyula gróf; a Keletről érkező hírek s barátainak levelei fokozták idegességét s ne­héz honfiúi gondok zavarták nyugalmát; fel­hőket látott a haza láthatárán, tele zivatarral; kötelességének ismerte óvni a minisztériumot és inteni a népet; megszegte hosszú hallgatá­sát, kitört belőle keblének aggodalma, oda fordult Tisza Kálmánhoz s szemrehányó kér­déssel felkiáltott: »oh quid agis?« Mit csinál a kormány? A keleti kérdés­ben mit csinál? Hát semmit. Éppen ezt felelte Tisza s éppen ezért nem volt Andrássy megelégedve a válaszszal, mely csak megerősítette mind­azon kifogásokat, melyeket a volt külügyminiszter a jelen kül­politika iránt táplál lelkében. Haragra össze­vont homlokkal külügyi programmot köve­telt tehát, mert minden kormánytól meg lehet várni, hogy tudja, mit akar, és akarja, a­mit tud. És midőn elmondá, hogy most csak in­tett, de jövőre kritikát fog gyakorolni, ezzel oly fenyegető állást foglalt el a kormánynyal szemben, mely komoly és ellenzéki lehetne, ha Andrássy gróf nem lenne ha kormány­­párti. A családi jelenet a politikai szinpa­­don eljátszva, igen érdekes volt. Jelentősé­gét magában hordja, mert következményei nem lesznek. Ezeket levonni, azt hiszszük, Andrássy maga legkevésbbé volna hajlandó. A nagy feltűnést keltő beszéd szubjektív részéről ennyit. De hatását maga a beszéd nem merítette ki teljesen, pár napig szélesebb körökben foglalkozni fognak azzal. S vissza­tér rá a kormány és parl­ament is. És ha Andrássy a magyar főrendiház­ban interpellál a külügyi politikára nézve, ne mondja, hogy »külügyi kérdésekben hatá­rozatot hozni, dönteni csak a delegácziók vannak hivatva« és a magyar parliament csak kérdezhet. Micsoda gúny ez a magyar parliamentre? Hát ilyen is van Európában? A német »Landstube« lehetett ilyen. Szeren­csére Andrássy téved, a magyar alkotmány jobb, mintsem ő hiszi, a jog megvan, csak rossz kezekben van. Ellenkezőleg áll: az or­­szággyűlés van jogosítva a nemzet nevében a külügyi politika irányára alkotmányos befo­lyást gyakorolni, tehát dönteni s a miniszter­­elnök köteles a nemzet akaratának érvényt szerezni — a delegáczió pedig, nos annak tiszte a külügyi budgetet megszavazni és punktum. Ez alkalommal kritikát gyakorol­hat ugyan, de a nemzet teljhatalma az or­­szággyűlésnél van. És ezen joga becses Andrássyra nézve is, mert itt még csinálhat külpolitikát, ha a nem­zet támogatását megszerzi magának, a delegá­­czióban semmit el nem érhet. Beszédének külpolitikai tartalmával in­kább egyetértünk. Igaz minden, a­mit Bul­gáriáról és Kelet-Ruméliáról beszél, hogy a berlini kongresszus mindkettőt rosszul csinálta, Kelet-Ruméliát senki komolyan nem vette, a porta sem, mely jogait nem is gyakorolta ott semmikor; igaz, hogy a hely­zet Keleten tarthatatlan s mesterkélt megol­dás, minő a tervezett perszonál-unió, nem ve­zet czélra, hanem új bonyodalmak veszélyét rejti; igaz, hogy ha Sándor fejedelmet és a bol­gár népet ismét félszeg helyzetbe hozzuk, ez­zel kényszerítjük, hogy külső beavatkozást — az oroszt — hívjon segítségül és háborút, provokáljon; igaz, hogy legjobb lenne egy életképes Bulgáriát csinálni a többi szuverén Balkán-államok mintájára. Mindez igaz és szép. De mi következik ebből? Andrássy kérdi Tiszától, de maga meg nem mondja. A politikai igazság és az aktuá­lis politika közt oly különbség van, melyet Andrássy is sejtett, midőn Szerbiára utalva, a »kompenzáczió theóriáját elveti«, másrészt azonban »bizonyos természetes egyensúlyt­ követel, vagyis a kompenzác­ió praktikumát helyesli. Milyen legyen már most azon külpoli­tika, mely a bolgár uniót proklamálja, de egyúttal Szerbia érdekeit megóvandóknak tarja? Mivel kárpótoljuk Szerbiát? Mit ad­junk neki, most, mikor Bulgária nem fog le­mondani egy talpalattnyi földről sem? Ki adjon neki ? Mit ? Hogyan állítsuk helyre az egyensúlyt? Ezek olyan kérdések, melyeket mi teszünk Andrássynak, a konkrét helyzet­ből kifolyólag. Mi Szerbia barátságát keres­sük, vagy Bulgáriáét? A kettőt egyszerre hogyan elégítsük ki ? És itt eljutottunk a ponthoz, mely An­drássy szép és okos beszédére a legfőbb ellen­vetés: e beszéd és az abban jelzett politika megkésett. Késő jó keleti politikát akarni csinálni, miután a három császár szövetséget megkö­töttük, azaz saját kezeinket megkötöztük és a zsineg végét a muszka czár kezébe adtuk. A hármas szövetséget kellett volna megakadá­lyozni, miután nekünk elég volt a kettős. Késő Bulgáriát Ausztria-Magyarország részére megnyerni akarni, ha elmulasztottuk őt protekcziónk alá fogni azonnal, midőn ki­sült, hogy az uniót nem muszka cselszövény csinálta, hanem Oroszország ellenségei. Akkor I kellett volna Angliával együtt azon politikát­­ követni, melyet Andrássy most követel. Késő most beszélni kompenzácziókról és egyensúlyokról Slivnicza után, midőn az álta­lunk pártolt Szerbia katonai kudarczot val­lott: a hadjárat előtt, midőn Bulgária meg volt szorulva és szeppenve, az unió fejében s protekcziónkért adott volna kompenzációkat Szerbiának, de Andrássynak fontos keleti be­szédét Bulgária mellett akkor — a szerb háború előtt — kellett volna megtartani. A mitől fél, a bevégzett tények jobba­dán megtörténtek, s igy az ő fényes okosko­dása is alighanem kárba veszett, a dolgok állapotán és menetén már nem változtat. Mindazonáltal melegen üdvözöljük An­drássy jégtörő felszólalását, mert a história meg nem áll soha s az ő tapasztalt tanácsára szükség van mindig. Intézze csak a nemzet­hez tanácsait, az szívesen meghallgatja. A parlament a tér, melyen a közélet embere működni tartozik, ez a talaj, melyben An­drássy is gyökerezett. Itt újra virulhat. Andrássy Gyula gróf tegnapi beszédéről, illetve Tisza Kálmán miniszterelnök válaszáról a P. Ll. azt írja, hogy Andrássy gróf előzetesen értesítette inter­­pellácziójáról Tiszát, még pedig oly időben, hogy az az adandó válaszra nézve Kálnoky gróf közös külügy­miniszterrel érintkezésbe léphetett. Tisza Kálmán válasza tehát a külügyminiszterrel egyetértésben ál­lapíttatott meg. A képviselőház igazságügyi bizottsága tegnapi ülésén tárgyalta a telekkönyvi javaslatot s a főren­deknek a közjegyzői javaslatot illető módo­sításait. A képviselőház közigazgatási bizottsága tegnap délben Tisza Lajos gr. elnöklete alatt tartott ülé­sén tárgyalta s Földváry Miklós előadó indoko­lása után átalánosságban és részleteiben is elfogadta a szemcsés közhártyaláb (trachoma) terjedésének meggátlásáról szóló törvényjavaslatot. A közművelődési egyletek és a nemzetiségi kér­dés czime alatt egy 64 lapnyi röpirat jelent meg, (ára 50 kr) X. Y.-tól. Szerző, ki magát meg nem nevezi, az objektív magyar hazafiság és a higgadt pártatlan­ság hangján i­ s oly ügyesen, hogy sok olvasót za­varba hozhat s tévútra vezethet. Előttünk azonban úgy tetszik, hogy e higgadt, objektív modor csak álarcz, mely alatt olyan ember lappang, a­ki sem a magyar állam, sem a magyar faj megerősödésének nem őszinte barátja. Mert figyelmesen olvasva röp­­iratát, lehetetlen észre nem venni azt a meg nem fé­kezhető örömet, melylyel bizonyítani törekszik, hogy a közművelődési egyletek tilos után járnak; nem vallják be őszintén valódi czéljukat,de elárulják. S e czél nem más, mint a magyarosítás, vagyis a nem magyar ajkú nemzetiségek megtámadása. Szerző tagadja a »magyar kultúrát« — leplezésnek, bujká­lásnak nevezi az erre való hivatkozást. Megtámadja Szatmármegye indítványát az 1%-os pótadóról, dicséri őseinket, a kik nem gondoltak a magyarosítás­sal és megfontolatlan, szerencsétlen lépésnek tart­ja az 1879. 18. törvényczikket, mely a magyar nyelv tanítását az összes népiskolákban elren­deli. Mindezek lólábak gyanánt kandikálnak ki a jóga alól. S ezeknek kapcsában minden későbbi okoskodást gyanússá tesznek. Mert szerző nagyon ügyesen alkalmazkodik a politikai áramlatokhoz, s nagyon ravaszul használja fel és zsákmányolja ki a politikai pártok jelszavait és érdekeit. A független­ségi pártot izgatja, hogy ne a nemzetiségek ellen irá­nyuljon politikája, hanem Ausztria ellen, mert míg Magyarország Ausztriával együtt van, addig szó sem lehet arról, hogy a magyar nemzet a nem magyar aj­kú nemzetiségeknek imponáljon. A kormányt megtá­ A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Londonból. London, január végén. Vajmi vonzóan festik az illusztrált könyvek és hírlapok a téli tájkép szépségeit és bájait. A takaros szán, a tüzes, párolgó, csingilingező lovak, a rózsás arczú, drága bundába burkolt delnő, mellette a gaval­lér, ki a vadul száguldozó teli­vér állatokat alig tudja féken tartani: ez mind érdemes a rajzoló ónjára és a fametsző vésőjére. Tapasztalatlan, költői kedélyű em­berek felsóhajtanak: csak esnék már a hó, s bár ma­radna meg örökre. Semmi sem lehetetlen itt a földön, és talán tényleg létezik ilynemű bűvös tájkép, a hél a hó »szép.« Itt Londonban természetesen egészen más a véleményünk a tél fehér köntöséről. Az első fehér pelyhek számunkra a martírság kezdetét jelentik. A czivilizáczió, a vasutak és távírók korszaká­ból visszahelyezve gondoljuk magunkat a piktek és skótok történelemelőtti idejébe, a­mikor ugyanis dicső elődeink fél víz idején odvaikba bújtak, ahonnét aztán a rákövetkező tavaszig ki sem bújtak. Sem ter­mészete, sem lakosai, sem házai a modern Angolor­szágnak nincsenek berendezve a hóra. Az égtől a földre való utazásának csak fele útján tartja meg ugyanis a hó fehér színét; a­mint a fővárosok tetőihez és még inkább utczáihoz közeledik, piszkos szürke, barna, feketés, rossz tejes kávéhoz hasonló, meg nem határozható szint ölt. Valamire való tisztessé­ges hógombóczról, melylyel a fiatalságot meg le­hetne örvendeztetni és az öregeket kétségbe ej­teni — szó sem lehet. Akár fagy, akár lanyhul, az utczákon egy időre lehetetlenné válik a köz­lekedés. Vagy a tengelyekig süppednek bele a feneketlen piszokba a kocsi kerekei, vagy a szegény lovak siklanak el és nem emelkedhetnek fel többé. A társadalmi és üzleti élet megakad, hisz az utczák ily állapota mellett csak nem mehet az ember látogatóba s még kevésbbé pár mértföldnyire a citybe. És még a házakban, ott legnagyobb a baj. A modern londoni lakóházat tudvalevőleg csak rövid időre építik, azonkívül az ilyen épület, minden csatornájával, vezetékével és egyéb berendezésével együtt inkább hasonlít egy ki­vájt méhkashoz, mint valami szolid alkotmányhoz. Első­sorban a hó átha­tol a lapos tető lemezein, irtóztató pusztítást visz vég­hez a legfelsőbb emeletű lakások plafondjain, valószí­nűleg megfagy a víz a vezetékekben, ezek megreped­nek és a napnak első melegítő sugarára özönvíz alatt állnak lépcsőház, folyosó és szalon. A nedvesség kö­vetkeztében megdagad a ház minden fából készült része, az ajtókat nem lehet se kinyitni, se becsukni, a vas ellenben a hidegtől összezsugorodik, úgy, hogy a zár nem fog. Szóval angyali természettel kell bírnunk, hogy mindennap egy pár tuc­atszor éghajlatra, há­zakra, építőmesterekre,és összes embertársainkra­­ áldást ne rebegjünk. És épp ilyenkor lep meg egyik­másik képes folyóirat egy gyönyörű képpel, melynek tárgya: Holdvilágos hó­tás. A Millais híres festő leányának esküvőjére meghívott vendégek is zengedezhetnek egyet s mást a londoni agyonhavazott utczákon való uta­zás kellemességeiről. Az esküvő tudniilik éppen nagy hózivatarban ment végbe, az utczák szinte jár­hatatlanok voltak, s csak agyafúrt kerülő utakon le­hetett a templomba jutni. Nagyon sok, vajmi magas­­rangú egyéniséget hívtak meg és a legközvetlenebbül érdekeltek közel voltak a kétségbeeséshez, mert az előkelő uraságok olyan sokáig várakoztatták a már egybegyűlteket. Az egész diplomácziai kar jelen volt és joggal, mert Millais sokkal nagyobb diplomata, mint festő. E peretben Angliában természetesen a felség­­árulás bűntényét követi el az, ki Millaist nem tartja e század legnagyobb festőjének, őt, a­ki egyenrangú Tiiziánnal és Reynolds-szal. Huszonöt évvel ezelőtt természetesen Angolor­szágban is egész máskép gondolkoztak és írtak az emberek; egy furcsaság­gyűjtő pár nap előtt tréfából két szomszédos hasábon reprodukálta a Times-nak Millaisra vonatkozó két kritikáját. A bírálatok egyike még a régi időkből való és gúny tárgyává teszi Mil­­laisnak »prae-rafaelis« modorát, melyet ízlés és mű­vészi érzék nélkül való, nevetséges, kiállhatatlan dőre­ségnek nevez el. A másik bírálat Millais összes mun­káinak kiállítási idejéből datálódik, tehát a legújabb korból és nem talál elég dicsérő szót Millais »prae­­rafaelis« sorozatának csodálására és elismerésére. Azóta persze az egyszerű John Millais-ból Sir John Millais báró, az előkelő világ legkeresettebb festője lett, a­kinek arczképeiért a fontok ezreit fize­tik, nem annyira művészi becsükért, hanem azért, mert most divatban van Millais által lefestetni ma­gát és mert a kész arczképet nagy nép­tömeg fogja bá­mulni a nyilvános tárlaton. Bizony Millais nagy em­ber, és sok követ eltanulhatná az ő diplomácziai fo­gásait. Nem oly diplomatikusan, a mint Apelles-Mil­­lais, viselte magát pár nap előtt a city egy felfuvalko­­dott alderman-je, Sir Andrew Lusk báró, ki mint rendőrbíró szabadságot vett magának arra, hogy egy pár szegény virágárusító lánynyal, kik vádlottakként jelentek meg, Pistol és Evans hangján vic­czelődött. De már nem élünk shakespeari időket s másnap az újságok kegyetlenül neki mentek a tréfáira bizonyára bill alderman-nek. Gyűjtéseket rendeztek a szegény virágárus lányok javára és Sir Andrewnek jövőre aligha jut eszébe, hogy biró létére elmés ötleteket fa­ragjon és tréfáinak áldozatait el is ítélje. Angliában a rendőrbirót nem tartják holmi »csalhatatlan pápának,« kinek szavait bírálni nem szabad. Ellenkezőleg, minden nyilvános hivatalnok el­járását a legszigorúbb kritikának vetik alá. »Car­tel est notre plaisir« mondja itt a nép és nem mint Fran­­cziaországban, vagy másutt a király. Az angolok azért mégis megmaradnak törvénytisztelő legális nemzetnek, de »kritikán felül« nem áll senki; senki, ha még oly magasan áll is. -tl­vastak fel. Az elsőt Kautz Gyula Konek Sándor ren­des tag felett, ismertette az elhunyt életét, s méltatta mint bölcselő statisztikust, felemlítvén monográfiai munkáit is. A második emlékbeszédet Hollósy Juszti­­nián tartotta Kruesz Krizosztom, az elhunyt pannon­halmi főapát felett. A szónok behatóan méltatta az elhunyt főapát áldásos működését. A nagy hatást keltő emlékbeszédek után előterjesztetett az elnök jelentése az akadémia vagyoni állása felől. E szerint az akadémia vagyona 2,121,671 frt 57 krt tesz, s a múlt évben 63,455 írttal szaporodott. Az akadémia rendes bevételei a múlt évben 158,900 írtra, kiadásai 145,383 írtra rúgtak. Az osztályok nem lépték túl a részükre megállapított dotáczió kor­látait. Szigorúan tudományos czélokra 83,016 frt for­­díttatott. A jövő évi költségvetés a következőkép irányoztatott elő. Bevételek: Alapítványok kamatai 13,800 frt, értékpapírok jövedelme 49,500 frt, házbér 40,000 frt, egyéb ingat­lanok jövedelme 1,000 forint, könyvek eladásából 7,000 frt, időközi kamatokból 1,500 frt, országos dotáczió: történelmi és irodalmi czélokra 15,000 frt, műemlékek ismertetésére 5,000 frt, természettud. ku­tatásokra 5,000 frt, könyvtár gyarapítására 5,000 frt, klasszika-filológiai bizottság czéljaira 1,200 frt, ösz­­szesen 144,000 frt. Az akadémia saját tiszta jövedelmének 2°/0-a az alaptőke gyarapítására fordíttatik. Ezen tiszta jövedelem 1885-re 90,000 forintban volt fölvéve. A 2°/0 tehát 1800 forintot tesz. Ezt az előirányzott bevételből levonva, marad 142.200 frt rendelkezésére. Az akadémia kiadásai 1886-ban. Kiadások: Személyes járandóságok, rendes tagok fizetése 2500 frt, főbb tisztviselők fizetése 6800 frt, többi tisztvise­lők fizetése 9270 forint, szolgák fizetése 3880 forint, szolgák ruházata 600 forint, nyugdíjak és kegydíjak 1716 forint, évkönyv, értesítő, almanach kiadására 2.000 frt, az I. osztály és bizottságai részére 20,750 frt, a II. osztály és bizottságai részére 31,452 frt, a III. osztály és bizottságai részére 16,632 frt, az akadémiai, természettudományi és orvosi könykiadó vállalatok segélye 5000 frt, gróf Széchenyi I. beszé­dei kiadására 500 frt, jutalmakra 5000 frt, Budapesti Szemle segélye 2800 frt, előfizetés az Ungarische Revue példányaira 1500 frt, előfizetés a Naturwissen­­schaftliche Berichte példányaira 1500 frt, előfizetés a Bulletin de l’Académie Hongroise példányaira 1000 frt, könyvtárra 5000 frt, az akadémiai palota és bér­ház költségére 6000 frt, adóra 8300 frt, kamatok az akadémia által kezelt alapok után 7500 frt, ügyvédi, irodai és vegyes kiadások 3500 frt. A főtitkár bejelenti K. Nyáry Albertnek, a czi­­mertudomány megalapítójának és Beöthy Leo leve­lező tagnak halálát. Továbbá jelentést tesz Besar Prospernek, a belga levéltár igazgatójának, az aka­démia kültagjának elhuny­táról is. A jelen évi nagy­gyűlés május 3-án kezdődik és 9-dikéig tart. A Ka­zinczy életére kiirt pályázat eredménytelen maradván, a pályadij 2000 írtra emeltetik s a pályázat újból kihirdettetik. A gyűlés elfogadta a Bük-féle alapít­vány szabályozására vonatkozólag a II. osztály által kidolgozott tervezetet. Temesmegye átirata, melyben az akadémiát Temes megye monográfiájának megh­a­­tására és kiadására kéri fel, a II. osztályhoz utasítta­­tott. Egyéb apró ügyek elintézése után az ülés vé­get ért.* A magyar tudományos akadémia igazgató­­tanácsa vasárnap déli 12 órakor Trefort Ágost elnök­lete alatt ülést tartott, a­melyen a főtitkár felolvasta Szilágyi Bélának Konstantinápolyból most érkezett levelét boldogult édes­apja, Szilágyi Dániel hagyatéka ügyében. A levél szerint a leltározás teljesen be van fejezve s az irományok és könyvek ládákba csoma­golva készen állanak a hazaszállításra. A nagybecsű magyar és török vonatkozású kéziratok 6 ládát tölte­nek meg, a könyvek és nyomtatványok pedig 44 ládá­ban vannak elhelyezve. A Kajdácsy István-féle 20.000 frtos alapítványt, mely ekkorig nem kamatozott, a végrendelet végrehajtója, Gönczy Pál f. hó 12-én be­fizette az akadémiának. Végül elhatározta az igazgató­tanács, hogy azokat a szépirodalmi és tudományos társulatokat, melyek üléseiket az akadémia palotájá­ban tartják, a hazai kultúra emelését czélozó egyirá­nyú működésükre való tekintettel, jövőre a világítási és fűtési dijak fizetése alól felmentette. Akadémia. A magyar tudományos akadémia tegnap d. u. 5 órakor Trefort Ágost elnöklete alatt összes ülést tartott, melyen a tagok nagy számmal voltak jelen. A többek közt Haynald Lajos bibornok-érsek és Szé­chenyi Béla gróf is. Az ülésen két emlékbeszédet el­madja, hogy a nemzetiségek államellenes üzelmeit a szabadság elnyomására és a reakczióra használja fel. Dicséri a nemzetiségi törvényt és lelkesedik a r­é­g­i vármegyéért, a protestáns autonómiá­ért, a sajtó és az egyesülési szabadság­ér­t, s ugyanekkor kárhoztatja a turócz-szent-mártoni gimnázium és a Maticza bezárását. Sőt a magyar arisztokrácziát is megtámadja, mivel nem magyar, s azt ajánlja, hogy előbb az arisztokrácziát tessék a közművelődési egyleteknek megmagyarosítani. Egy szóval, azt akarná, hogy az ellenzék egy­általán ne foglalkozzék nemzetiségi politikával, hanem a függetlenségi párt küzdjön Ausztria ellen, a mér­sékelt ellenzék küzdjön a reakc­ió ellen. A magyar polgárság pedig az arisztokráczia ellen. A röpiratot elolvasva, látnunk kell, hogy mily nehéz ma a politi­kai helyzet, s mi mindenre kell ügyelni a magyar politikusoknak, hogy végzetes hibákat el ne kövesse­nek. S éreznünk kell, hogy a közművelődési egyletek valóban fontosak és szükségesek, s azoknak támoga­tása hazafias kötelesség. S végül sajnosan kell kon­statálnunk, hogy a jelenlegi kormány politikája oly alaposan összekuszálta a helyzetet és a viszonyokat, hogy ma már mindenkinek könnyű a zavarosban ha­lászni, s ide­s­tova nem fogjuk tudni megkülönböztet­ni az ellenséget a jó baráttól. Ez, a mi nézetünk sze­rint, e röpirat tanulsága. Belgrádból a következő távirati értesítést kapja a B. K.: Z­­ a bej török követ ma a távol levő kül­ügyminiszter helyettesének a következő verbális jegy­zéket adta át: »A török császári követ siet a kir. bel­ügyminisztert arról értesíteni, hogy a császári kor­mány Bukarestet, mint a béketárgyalások szín­helyét elfogadva, Madj­id pasát utasította, hogy a második delegált, G e s s o v ur kíséretében oda men­jen.«— Nisből táviratilag a következőkről érte­sülünk : Garasanin miniszterelnök, ki éjfélkor érkezett ide, még az éjszaka két óra hosszat érteke­zett Milán királylyal. Minthogy a porta ma hivatalosan kijelentette, hogy elfogadta Bukarestet a béketárgyalások szín­helyéül, Mijatovits, a szerb delegált,Nisbe hiva­tott, ki ma éjfélkor érkezik ide. Mihelyest Mijatovits részletes utasításait megkapja, azonnal, vagyis előre­láthatólag már holnapután elutazik Bukarestbe. A portának máskülönben megmagyarázhatatlan haloga­tása a béketárgyalások színhelyének megjelölése te­kintetében, kétségen kívül Oroszország által támoga­tott ama törekvésre vezethető vissza, hogy előzőleg a porta és Bulgária között megegyezés jöjjön létre, s így azután a béketárgyalásokat egy diplomácziai fait accompli-val kezdhessék meg. Minden jel azonban arra vall, hogy a porta és Sándor fejedelem között végleges egyezség nem jött létre. A párisi világkiállításban való résztvételt illető­leg a magyar kormány, mint a Korr. de Pest— Írja — a nyilatkozásra felhívott kereskedelmi kamrák felszó­lalása után fog határozni. Viktória királynő az angol parlamentet a hagyo­mányos, középkori színezetű szertartások közt nyitot­ta meg. A felsőház tagjai szokásos hivatalos egyen­­ruhásokban gyűltek össze. A királyi család összes tagjai, három hölgy kivételével, valamint a diplomá­­cziai testület megjelentek. A királynő lassú léptekkel haladt át a tróntermen, fejével intett fiának, a walesi herczegnek, ki megcsókolta kezét s Beatrice herczeg­­né karján a trónra lépett. Hermelines fekete bársony ruhát viselt, mellén ott tündökölt melltóképen a világ legnagyobb eddig ismert gyémántja, a Koh-i-Noor, továbbá a térdsza­­lagrend s más rendjelek jelvénye. Meghajtotta magát a pairek előtt, azután leült. Erre a hírnökök bekér­ték az alsóház tagjait, kik zajosan léptek az eddig csöndes terembe. Ekkor a lordkanczellár fölkelt a gyapjuzsákról s átnyújtotta a trónbeszédet a király­nőnek, ki azt ujjahegyével megérinte annak jeléül, hogy a felolvasást megengedi. Erre a lordkanczellár felolvasta a trónbeszédet, melyet távirataink már közöltek. A franczia kormány a képviselőház jan. 21-iki ülésén tudvalevőleg vereséget szenvedett Rochefort amnesztia-indítványa ügyében. A 251 szónyi többség, mely a kormány óhaja ellenére a sürgősséget megsza­vazta, 168 monarchistából és 83 radikálisból, a 248 szónyi kisebbség, mely a minisztériumhoz hű maradt, 245 köztársaságiból s 3 monarchistából állt; a sza­vazástól tartózkodott 39 köztársasági és 10 monar­­chista, 14 képviselő szabályszerű igazolás mellett volt távol. A vereség folytán hire terjedt, hogy Demole igazságügyi, Granet postaügyi és Lockroy kereske­delmi miniszterek beadják lemondásukat. E hir azonban valótlannak bizonyult s ha fen­­forgott is egy pillanatig a lemondás szándéka, az ügy békésen elintéztetett. A Rep. Frangaise felhívta Freycinet-t, bocsássa el radikális minisztereit, kik nem nyújtanak neki támogatást. A Temps szintén azon nézetének adott kifejezést, hogy a szélső ballal semmire sem lehet menni. A monarchista lapok is­mételve kifejezik örömüket a felett, hogy a köztársa­ság az anarchiába fog merülni, mert a köztársasá­giak képtelenek az összeomlást elhárítani. Bernard, a radikális baloldal tagja, elfogadta a belügyi államtit­kárságot. Eddig csak négy államtitkár van kinevezve. A görög válsi Szombat óta mozgalmas jelenetek szín­helye az ősi görög főváros. Az írásbeli jegy­zék, de különösen a szóbeli nyilatkozatok, melyekkel az angol követ annak átnyújtását kísérte, óriási zivatart támasztottak Athénben. Delyannis miniszterelnök éles hangon vissza­utasította az angol beavatkozást, a nép har­­czias tüntetéseket rendez és szenvedélyesen követeli a háborút, a görög hajóhad a sík tengerre indult, az angol hajóhad pedig az ősi Salamis szigetét készül ostromzár alá venni. Az angol békeakc­ió tehát egyelőre csak zivatart keltett s bombaként hatott a különben is ingerült görög közvéleményre. Sőt ha Anglia folytatni akarja a megkezdett akc­iót, ha valóban beváltja fenyegetéseit s hajóhada megkezdi a görög tengerpart blo­kádját, akkor alighanem bekövetkezik az, a­mit Salisbury lord meg akart akadályozni, Görögország hadüzenete. A nagyhatalmak siettek Salisbury lord föllépésének a maguk részéről is nyomatékot adni. Tegnap azonos jegyzéket nyújtottak át, melyben megtiltják Görögországnak a tengeri akcziót, mint a­mely ellenkezik a béke érde­keivel. A görög minisztertanács nyomban összeült, hogy a jegyzéket tanácskozás tár­gyává tegye. Mit határozott? még nem tudni. De sajátszerű, hogy mint Anglia, úgy a többi kabinetek is csak azt kifogásolják, hogy Görögország a tengerre is áttegye a küzdelem színhelyét. Eddig nem tudta a világ, hogy Görögország olyan félelmes tengeri hatalom, mely hajórajával a török birodalom lételét fenyegetné. Sőt ellenkezőleg, ha valahol két­ségtelen Görögország inferioritása, ha valahol kell félnie a törököktől, úgy éppen a tenger az, mely területének legnagyobb részét övezi s az ellenségnek számtalan alkalmas pontot kínál a támadásra. Mit akarnak tehát a tilalommal a hatalmak? Vagy ha Görögországnak megtilt­ják a tengeri akc­iót, megengedik-e Törökor­szágnak? Ha pedig neki is megtiltják, úgy tilalmukkal csak bátorítják a görögöket, kik most bizonyosan tudhatják, hogy a török hajóraj nem fogja tengerparti városaik egyi­két sem bombázhatni, s így egész erejöket a szárazföldi akc­ióban értékesíthetik.

Next