Pesti Napló, 1886. április (37. évfolyam, 91-119. szám)
1886-04-03 / 93. szám
93. szám. Szzerkek:f.tési iroda: Ferencziek-tere, Athenaaum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelük csak ismert kezektől fogadtatnak, el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-építet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények, a kiadó-hivatalhoz intézendők, Egyes szám 4 kr. 37. évi folyam. Budapest, 1886. Szombat, ápril 3. Előfizetési feltételek. A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva . Havonként 1 írt 50 kr. — 3 hónapra 4 irt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 85 kr.. órnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti IS Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓElőfizetési árak : (A Pesti Napló megjelen naponként kétszer, hétfőn reggel rendkívüli számot ad ki.) Évnegyedre ................. 4 frt 50 kr. Egy hónapra ................. 19 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonkint 35 kr, évnegyedenkint 1 forint felülfizetende. SSF“ Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk.s kiadóhivatala, Risztics János. Nem kérkedésből, nem is örömmel konstatáljuk azt, hogy az események fejlődése szomorú elégtételt ad annak a felfogásnak, melylyel kezdettől fogva külpolitikánk legújabb fázisát, a három császári szövetséget, kísértük. Olvasóink bizonyára emlékezni fognak arra a két czikkre, melyet néhány héttel ezelőtt egy kiváló politikus tollából közöltünk, és melyben a három császári szövetség — vagyis szabatosan szólva — az a fiktív szövetségi viszony, melybe Oroszországgal léptünk, azon forrásként jelöltetett meg, melyből a bolgár unió kérdésében elkövetett minden hiba és az abból következett minden baj logikai kényszerűséggel folyt. Mert Oroszországgal egyetértőleg kellett eljárnunk, nem használhattuk föl a kedvező alkalmat, midőn Bulgária hősies és nagy tehetségű fejedelme magát és országát az orosz járom alól emanczipálni akarta , hanem ellenkezőleg, szolgai odaadással támogattuk Oroszország minden sakkbuzását, melylyel az fenyegetett uralmát megerősíteni, az önérzetes fejedelmet megalázni, népe előtt lehetetlenné tenni iparkodott és még mindig iparkodik. De ezen politika benső valótlansága által kergetve, kerestünk valahol egyensúlyt annak következményei ellen és e végből Szerbiát alattomban háborúra biztattuk. A háború koczkajátéka Szerbia ellen döntött, de a valódi legyőzött a mi monarchiánk volt, mely Bulgáriában vetélytársát az uralom visszanyerésére segíti, azt az országot pedig, melyre befolyásával szorítkozni kiván, a veszély torkába kergeti és igy ezt is erkölcsileg elveszti. Ezek voltak ama czikkek végkövetkeztetései, és ami akkor, néhány hét előtt, csak politikai előrelátás volt, az ma, mint tény áll előttünk. Mert a Risztics-kabinet Szerbiában az osztrák-magyar politika teljes vereségét és az orosz befolyás felülkerekedését jelenti. Vannak ugyan még, akik a dolgot szépítgetni, máskép színezni, tisztán személyváltozásként feltüntetni iparkodnak; vannak, akik a miniszterválságot a szerb udvari körök és név szerint a szellemdús és népszerű királyné befolyására kívánják visszavezetni. De aki figyelemmel kísérte az eseményeket, csak mosolyoghat az ilyen »Beschwichtigungs-Hofrath«-féle magyarázgatásokon. Mert világos, hogy Milán király mindent megkísérlett, hogy a Garasaninkabinetet megtarthassa, vagy legalább koaliczionális minisztériumot hozzon létre, és csak miután a heteken át folytatott kísérletek mindegyike meghiúsult, fordult Riszticshez, aki minisztériumát kizárólag saját párthíveiből alakítja, és midőn ezt a király igen világosan tanúsított ellenszenvének daczára teheti, teljesen a helyzet urának bizonyult. Az ily gyökeres átalakulás Szerbia kormányzatában csak elementáris erők működése által magyarázható; az az irányzat, melyet Risztics és pártja képvisel, t. i. az orosz-barát irányzat utat tört magának a szerb közvéleményben, elsodorta a Garasanin és közvetlen elődei által képviselt osztrák-barát irányt. Milán király ez utóbbinak fentartásáért kétségbeesett harczot vívott, és hogy végre engedett, csak azt bizonyítja, hogy engednie kellett. Nem azért mondjuk mindezeket, mintha pesszimisztikus felfogásokban különös örömöt találnánk, vagy mintha egy szerb miniszterválságnak egetrázó következményeket tulajdonítanánk. Monarchiánk hatalmi állása nem függ a szomszéd kis államok jóakaratától, de hogy azok magatartása nagyobb konflagráczió esetén helyzetünkre bizonyos befolyást gyakorol, az kétségtelen. És azért jobb annak, amire elkészülve lehetünk, szemébe nézni, mint önnön magunkat politikai dajkamesékkel ámítgatni; H aminek szemébe néznünk kell, az pedig ennyiből áll . Az a Szerbia, melyben Milán király akarata ellenére kénytelen egy Riszticset kormányának élére állítani, többé nem barátunk, hanem ellenségünk, mely csak az alkalmat várja, hogy monarchiánknak minden tőle kitelhető kényelmetlenséget okozzon. És ezzel a három császári szövetség teljesen megtermette gyümölcsét. Befolyásunk a Balkán-félszigeten minden támpontot elvesztett. Visszahelyezhetjük, ebben erősen bízunk, de most oda van; ezt a játszmát nagy »slemmel« elvesztettük. Midőn ezt konstatálnunk kell, csak az az egy óhajunk van : bárha az irányadó körök belátnák, hogy ennek a szomorú eredménynek oka nem egyes esetlegességekben keresendő, hanem magában a rendszerben, az orosz szövetségi politikában, mely így vagy úgy, máshoz nem is vezethetett. Az orosz szövetségi politika alapgondolata az osztozkodás. Akár hódításban, akár befolyásban. Már számtalanszor kifejtettük, hogy ez a gondolat önnön magában téves, de lenne bár helyes, nem képezhetné egy orosz szövetségi politikának alapját már azon egyszerű oknál fogva sem, mert azt csak a mi monarchiánk fogadja el, Oroszország soha. És így mialatt mi naiv jóhiszeműséggel átengedjük Oroszország politikai akciójának azt a tért, mely a fiktív osztály alapjain neki jut, sőt segédkezet nyújtunk neki, hogy ott az emanczipáczió minden kísérletét meghiúsíthassa, addig Oroszország egy pillanatra sem szünteti be intrigáit monarchiánk befolyása ellen a kontrovertált terület azon részén sem, mely az elfogadott kifejezés szerint a mi »érdekszféránkat« képezné. Bolgár Sándor nagyobb hősiességgel küzd trónja és népe szabadságáért a czár uralma ellen a diplomáczia terén, mint aminőt a szerb csapatokkal szemben mutatott Szlivniczánál, és ebben a küzdelemben monarchiánk a czár oldalán áll, mert Bulgária az ő érdekszférájához tartozik. És erre a hű szövetségesi lojalitásra Oroszország válaszát az képezi, hogy Belgrádban, a mi érdekszféránk szívében, monarchiánk legelkeseredettebb ellensége, Risztics János emeltetik a hatalom polcára. íme, az osztozkodási politika gyakorlati megjelenése. Elveszett presztízsünk helyreállítására csak akkor nyílik remény, ha külpolitikánk vezetői megbarátkoztak azzal a gondolattal, hogy a Balkán-félszigeten csak két alternatíva előtt állunk : vagy kezünkbe ragadni a vezérszerepet annak egész területén, vagy átengedni Oroszországnak az egészet. Aki azt hiszi, hogy az utóbbi a mi hatalmi állásunk szükségképens feltételeivel és helyzetünk biztonságával összefér, ám lépjen a kvietizmus ezen álláspontjára; de aki ezt nem hiszi, lássa be, hogy a hatalmi szférák megosztásának — és az erre alapított orosz szövetségnek politikája a gyakorlatban ugyanoda vezet. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A nevetés. Három üdvös adománya van az égnek, mely a szegény halandóval a földi lét keserveit némileg feledteti : az álom, a remény és a nevetés. S tényleg nem-e azok a legboldogabbak, kiknek álmát nem zavarja meg a legnagyobb csapás sem, kik nem vesztik el reményüket a jobb jövőben s akkor is tudnak még kaczagni, ha az élet tengerén hullámhullám után csap össze fejeik fölött ? Ami a nevetést illeti, igaza volt Chamfordnak, midőn azt mondta: azt a napot kell elveszettként siratnunk, a melyen nem tudtunk nevetni. A mindennapi élet nyomora, buja és gondja közepett kincs az elkaczagott óra, mely, sajnos, gyakran kell, hogy kibékítsen a többi huszonhárom nyomorúságával. A nevetés az életbölcseség valódi harmata, testet-lelket üdít s a nép ajka csöppet sem túloz, ha egyszerűen »egészségesnek« mondja. Szeme, a nagy humorista, írja valahol, hogy minden mosoly egy órával, minden nevetés egy nappal szerzi meg az életet. A sötét szemüvegen át siralomvölgyének tetsző világ igazán nem nyújt gyönyört. A víg kedély könynyen feledi árnyoldalait; vidámság természetes hangulata a testileg-lelkileg ép embernek s az élet üdvének serlegében a nevetés a pezsgő bab. Valóban kérdés, nincs-e igazuk azoknak a bölcseknek, kik azt a látszólag bárok mondást állították föl, hogy a nevelőknek az ifjúságot először is nevelni kellene megtanuliuk, okosabbá és boldogabbá tennék őket. Hisz szülők és szakértők egyhangúlag panaszkodnak, hogy iskoláink túlságosan vannak azon, hogy a gyermekek koravén, blazirt, száraz tudósok legyenek. Akik vidáman, szívből tudnak kacsagni, tiszta lelküket bizonyítják s épp oly jó kedélyüek, mint azok, a kik szívből dalolnak s a kikről azt zengi a költő, hogy köztük üss tanyát, mert a gonosz ember nem tud dalolni. A lélek tiszta vidámsága nemcsak a bajok elviselését könnyíti meg, de tisztán tartja az öntudatot is, hogy eszünk a bajok tömkelegéből a mentő kiutat megtalálja. Halandó lények közül csak az embernek jutott a nevetni tudás üdve, az állattól meg van tagadva. Legalább igy tartja a közhit. S ha így van, akkor te, irigyelt ember, örvendj annál inkább ez adománynak és élj vele busásan! Különben ez állítás tudvalevőleg vita tárgya. Voltak természettudósok és állatbarátok, akik hosszú időn át szerzett tapasztalatok alapján azt állították, hogy legalább némely állat is képes a nevetéshez hasonló hangulatnyilvánításra. Persze, az igazi, üdvözítő nevetésnek a szív mélyéből kell fakadnia. Hogy a nevetés ragadós valami, azt valószínűleg önmagán is tapasztalhatta mindenki. Tudják ezt a professzionálus klakőrök is és ha valami új vígjátékot akarnak nagy sikerre juttatni, elhelyeznek egy pár segédet alkalmas helyeken a színházban, kik bizonyos jelre kaczagni tartoznak. S ez magával ragadja az egész közönséget. Nevetőkkel együtt kaczagunk gyakorta, azt sem tudjuk, miért ? Ugyan ki akarna komoly maradni, ha körötte mindenki kaczag ? Az ember ritkán kaczag, ha egyedül van s az eszére hallgathat. S kinek ne hatott volna igazán szive mélyére, ha egészséges, szívből fakadó kaczagást hallott? Némely ember e tekintetben valóban irigylésre méltó. Egy német költőről beszélik, hogy igazán mester volt a kaczagásban s ha felolvasásain alkalom nyilt, kaczagása ellenállhatlan hatással volt hallgatóira. Színészek irigyelték miatta s eljártak felolvasásaira, csakhogy kaczagni hallják. Természetesen olyanra is van példa, ki a kaczagást egészen elfelejtette. II. Fülöp királyról beszélik, hogy életében mindössze kétszer kaczagott volna. Először egy művészi kegyetlenséggel rendezett macskazene alkalmából, másodszor pedig abbeli örömében, hogy a párisi vérmenyegző hírét hallotta. Alba vezéréről is azt mondják, hogy arczáról pillanatra sem tűnt el soha a borús komorság s XII. Károly arról híres, hogy egyszer kaczagott életében, midőn egy öreg, együgyű paraszt asszony valami kérvényt nyújtott át neki és szüntelenül reá tekintve, akkor is állva maradt, mikor a király már régen elfordult tőle. »Mit akar még?« — kérdé XII. Károly mogorván.» Azt mondják, — szólt a maga naivitásával az asszony — hogy felséged sohasem kaczagott még . . . nem tudom elhinni. . . kérem, kérem, felség, kaczagjon egyszer, hazudtolja meg azt a csacska hírt.« S a király e furcsa kérelemre önkéntelenül kaczagva fakadt. .. Cromwell és I. Napoleon sem igen kaczagtak, legfeljebb elmosolyogták magukat, míg Nagy Frigyes gyakran és szívből tudott nevetni. Hobbes, angol bölcs, annyira utálta a nevetést, hogy az emberi természet betegségének nevezte, melyet minden gondolkodó embernek el kellene fojtania . Chesterfield gróf úgy látszik követte tanácsát, legalább azzal dicsekedett, hogy a mióta gondolkodni tud, senki sem lát- s háttá kaczagni. Ki irigyelné az élet gyönyöreinek e megátal-kodott aposztatáit ? Hogy némely ember alig tud kaczagni, azt tapasztalhatjuk a mindennapi életben s a történelem is nyújt reá példát eleget. III. Henrik angol király uralkodása alatt egy koronatallért kapott kiki, ha ő felségét csak mosolygásra tudta binni, sőt IV. Edward már négy koronatallérral jutalmazta azt, a ki ezt ki tudta vinni.Az udvari háztartási számlákban többször akadunk ilyen tételre, így pl. 1477-ből:... »Ő felségének Wollmirban való tartózkodása alatt Maris vadászgyereknek, ki ő felsége előtt lovagolva, többször lebukfenczezett lováról s ezáltal nevetésre ingerelte a királyt, 8 koronatallért. . .« Ellenben milyen boldog is lehetett a régi thyrienthi-i nép, melyet annak idején csodaként bámultak, minthogy a nevetéssel soha fel nem hagytak s velük született nevetési hajlamuk folytán minden komoly munkára képtelenek voltak. Teophrast szerint egyszer a delfii jósdához fordultak, hogy segítsen rajtuk, de még a szent aktus alatt sem tudtak komolyan maradni. Milyen különböző a nevetés! Milyen fokozat a teli torokból való kacsagástól, a belső megelégedés e fékevesztett bukfenczeitől egészen a sirva-mosolygásig, a pokol gunyhahotájától a ridendo dicere verumig, melyet minden valódi vígjátékírónak zsinórmértékül kellene vennie! Voltak, akik a nevetést élettanulmányuk tárgyává tették. 1662-ben Damaseno abbé, olasz csillagász, egy külön füzetben hirdette világgá, hogy a nevetés módjából meg tudja ítélni az ember természetét. Szerinte a melankholikus hi hi hi-vel, a kolerikus ha ha ha-val, a szangvinikus ho hoho-val, a flegmatikus pedig he he he-vel kacsagott. Milyen ész! A nevetés tudományának egy másik fölkentje így klasszifikálja a dolgot: a vidám kedélyű nevetését az »a« magánhangzó uralja, »a flegmatikusét az »e« és »i«, míg az »a« és »o« összeolvadása bőkezűségre és bátor természetre mutat, az »e« és »u« pedig fösvénységre. Olyanok, kiknek egyike »a« és »o«-val, másika pedig »a« és »i«-vel nevet, rokonszenveznek egymással s ha különböző neműek, boldog párt alkothatnak.« Ez is mélyen tanulmányozta a dolgot, s házasulandó olvasóink bizonyára meg fogják figyelni tanácsait. Különös a Montesquieu nevelési fokozata is. Légferül áll a féktelen kitörő kaczagás, vulgo, röhögés; utána következik a kedves kaczagás, vagyis a mosolygás ; a tekintélyes, vagyis a protektori; az együgyü, melyet nem szabad összetévesztenünk az egyszerű, igazszivüvel; aztán a hiúság nevetése, az udvariasságé, s a rendes társalgásé; a nyilt, tiszta, elfogulatlan ne- I vetés, mely az egész arczra kiül; az alattomos, erő- iszakolt; a gúnyos, gonosz, melyet csak erőszakosan tudunk elfojtani; továbbá a mesterséges, fizikai nevetés, melyet puszta csiklandozással is kierőszakolhatni, s végül a leküzdhetetlen kaczaj, melyről már Homér tesz említést, melyet nem lehet elfojtani, mely egyszerre megrángatja oldalunkat, nyakunkat és egész testünket .. . Látni való, hogy a tudósok véres verejtékük árán sem rösteltek a nevetés tudományának titkaiba behatolni. Annyi szent, hogy a valódi, hamisítatlan nevetés önkéntelen valami, hogy gyakran kaczagunk olyan dolog miatt, amihez az észnek kevés köze, sőt gyakran egyenesen az ész rovására is, s hogy a nevetés módjából bizonyos mértékben lehet következtetni az ember természetére és műveltségi fokára. Mindenkinek megvan a maga természete, fogalma, melylyel valamit néz és megítél, s mely kacagására is befolyással van. Csak a színpadon eljátszott derült, komikus és burleszk jelenetekre kell gondolnunk, milyen hatással vannak a közönség különböző rétegére. A mi a műveletlent kaczagásra ingerli, az a műveltnél épp az ellenkező hatást szüli s az egyik sikerült életnek dicsőíti azt, amit a másik durva illetlenségként viszszautasít. Úgy bizony, sokféle módja van a kaczagásnak, s ha szemlét tartva fölöttük, összehasonlítjuk, vájjon melyiket illeti a pálma ? — Szerintünk ama fenköltebb, magvasabb humor okozta kaczagást, mely a költő szerint a világot parányi dióhéjnak tudja tekinteni, mely gyermekes istenek örömére elenyésző csekélységben úszik az éber-tengerben. A humor magasan fölötte áll a maró gúnynak és ostorozó szatírának, éles szeme meglesi az emberi gyöngeséget és ferdeséget, de azért meleg, érző szívvel járul a halandó elé s az »ént« mindenkor a nagyegészszel egyetemben tekinti és ítéli meg. A humor az, mely igazán kények között mosolyog s még ahol kaczagásba tör is ki, ott is keresztül cseng rajta a szívérző, meleg hangja. A humor sokkal ritkább madár, semmint gondolnék s gyakran szólítják annak ott is, a hol árnya sincs jelen. De ahol jelen való, ott nyomban megejti a hallgatót, vidámságot varázsol a legborusabb arczra s üditőleg hat, mint friss harmat a szomjan tikkadó mezőre. S mennyi botránykövét az életnek mosta el a nevetés árja, melyet morál, ész és törvény nem tudott megdönteni: eltűnt, mihelyt a humor a nevetés áldo-zatául dobta! ---------- Irodalom. Igen figyelemre méltó közjogi tartalmú röpirat jelent meg Szegeden e czímmel: »A kegyúri jog és a szegedi gyakorlat.« jogtörténelmi tanulmány, irta Ruszti R. J. Arafzt. A röpirat polémia Oltványi Pál két műve és Szeged város közgyűlésén előterjesztett azon indítványa ellenében, hogy csak a kath. vallású lakosi képviselőknek engedtessék meg jövőre a kegyúri jog élvezete és használata. A kérdés, mely a plébános-választás alkalmával Szegeden fölmerült, más magyar városokban is a diskusszió tárgyát képezi s igy a röpirat nagy aktuális értékkel bir. A szerző, e jeles művében, nagy tájékozottsággal s logikával bebizonyítja, hogy a kegyúri jog nem egyházi eredetű ; a legfőbb kegyúri jog gyakorlatában a törvényhozás mindenkor részt vett s e jog nem a királyi rendeletek, hanem a törvény értelmében gyakoroltatik; a kegyuraság világi jog s annak gyakorlásánál nem képezhet feltételt a katholikus egyházhoz való tartozóság. Szerző mindezek alapján azt ajánlja, hogy Szeged város közgyűlése térjen napirendre Oltványi indítványa felett. Magyar művészek czímmel fényesen kiállított és becses irodalmi vállalatot fog legközelebb Szana Tamás, ismert széptani írónk megindítani. A vállalat czélja a magyar művészek, de kiválóan híres festőink alkotásait gondos reprodukcziókban s a műveit közönség számára készült szöveggel bemutatni. A munka tizenhat nagy negyedrétű füzetben jelenik meg; mindenik füzet számos képpel és önálló nagy műmelléklettel. Az első két füzet világhírű festőnknek, Munkácsy Mihálynak és műveinek, a harmadik Benczúr Gyulának lesz szentelve. Mindegyik füzet az illető művész jellemrajzát s a képmagyarázatokat fogja közölni Szana Tamás tollából. Felhívjuk a becses vállalatra a műpártoló magyar közönség figyelmét. Egy-egy füzet ára 80 kr lesz. A franczia vendégek utazása Magyarországban. Irta Proth Mario. Magyarra fordította Csapó Zsigmond. Budapest Pallas r. t. nyomdája 1886. A bécsi kiegyezési tárgyalásokról a Bud. Korr. ezeket jelenti: A kiegyezési tárgyalások elvi és érdemleges része tegnap befejeztetett. A czukoradótörvényjavaslat szövegezésének, valamint a vám- és kereskedelmi szerződés néhány szakaszának kivételével, minden részletre nézve teljes megállapodás jött létre. Délután gr. Taaffe miniszterelnök elnöklete alatt 1 órától 1/13-ig közös miniszterkonferenczia volt, melyben osztrák részről Dunajewski pénzügyminiszter, a kereskedelmi minisztérium vezetője, K. Pusswald osztályfőnök és Baumgartner osztályfőnök, magyar részről pedig Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry gr. pénzügyminiszter, Széchenyi gr. kereskedelmi miniszter, Matlekovics államtitkár és Ludwig miniszteri tanácsos vettek részt. Ugyancsak tegnap délután 3-tól 4 óráig aztán ő Felsége elnöklete alatt volt még egy közös miniszteri tanácskozás, melyen Kálnoky gr. külügyminiszter és gr. Taaffe, Dunajewski, dr. Pusswald, Tisza Kálmán, gr. Szapáry és Széchenyi gr. miniszterek voltak jelen. A petroleumvámra vonatkozólag a magyar kormány utolsó közvetítési javaslatai egész terjedelmükben elfogadtattak. A melassz jövőre adómentesen fogna behozatkotni. A czukoradónak a gyártási adó alapján való reformjára vonatkozó törvényjavaslatot illetőleg minden részletre nézve elvi megállapodás jött ugyan létre, a törvényjavaslat végleges megállapítása azonban csak az osztrák-magyar czukor-ankét megtartása után fog megtörténni, amely ankét a folyó hó első felében lesz Bécsben megtartandó. Az összes kiegyezési előterjesztések ennélfogva a legjobb esetben is csak közvetlenül a húsvéti ünnepek előtt, esetleg a húsvéti szünidők után lesznek a mindkét részen levő törvényhozási testületeknek bemutathatók, úgy, hogy e javaslatoknak még a folyó ülésszak folyamában való elintézésére gondolni sem lehet. A magyar, valamint az osztrák képviselőházak illető bizottságai e fontos törvényjavaslatokat májusban tárgyalhatni fogják,úgy, hogy mindkét parlament, mely az idei őszön már korán egybe fog ülni — a jövő ülésszak megalakulása után azonnal hozzáfoghat ezen javaslatok érdemleges megvitatásához, ami azonban nem zárja ki, hogy az egyik vagy másik törvényjavaslat már május végén vagy június elején is elintézést nyerhessen a parlamentekben. A közös kiadásokhoz adandó járulék kvótakulcsának megállapítására kiküldendő regnikoláris bizottságok működéseket vagy már júniusban, vagy november elején fogják megkezdhetni. Tisza Kálmán miniszterelnök tegnap délután konferált gr. Kálnoky külügyminiszterrel és Szögyény osztályfőnökkel s este visszautazott Budapestre. Szapáry gr. pénzügyminiszter, Széchenyi gr. kereskedelmi miniszter és a magyar szakelőadók ma térnek vissza a fővárosba, Matlekovics államtitkár ellenben jövő hétfőig Bécsben marad. A főrendiház ápril hs 8-án d. e. 11 órakor ülést tart. Az országgyűlési mérsékelt ellenzék folyó hónikán, szombaton délután 6 órakor értekezletet tart. A függetlenségi és 48-as párt Iványi Dániel elnöklete alatt tartott tegnapi értekezletén a községek rendezéséről szóló törvényjavaslat ellen Justh Gyula által beható indokolással előterjesztett határozati javaslatot tanácskozás alá vévén, azt főleg a túlnyomó állami befolyás veszélyeire való tekintettel elfogadta s annak a házban leendő beterjesztésével Justh Gyulát bízta meg. Ezután folytattatván a javaslat részletes tárgyalása, ebben a X-ik fejezetig haladt az értekezlet. A vita folyamán többször felszólaltak: Helfi, Enyedy, Lükő, Kaviár, Lázár, Barla és Szoboszlay. A flotta-tüntetés s Bulgária. A flotta-tüntetésből tehát mégis lesz valami. Görögország nem sokba veszi a hatalmak fenyegetéseit, folyton készülődik, tartalékosokat hív zászló alá s habár a hadüzenettel nem siet valami nagyon, fegyverkezésével olyan helyzetet teremt, mely mindenesetre nyugtalaníthatja a szultánt és mindazokat, kik őszintén óhajtják a békét. A hatalmak már több ízben megegyeztek, hogy flotta-tüntetéssel fogják Görögországot a lefegyverzésre kényszeríteni. De valahányszor a terv kiviteléhez komolyan hozzá láttak, a döntő pillanatban a dolog mindig meghiúsult. Egyszer a Salisbury-kormány bukása, másszor Francziaország vagy Oroszország ellenkezése gátolta az akciót s a Szuda-öbölben összegyűlt nemzetközi hajóraj hasztalan várta a parancsot az indulásra a görög partok felé. Jelenleg azonban végre mégis történni fog valami. Legalább ezt sejteti azon jelentés, hogy az osztrák-magyar torpedo-hajóraj Polából a Szuda-öbölbe indult. Hat naszád egy depóthajóval s minden hadiszerrel ellátva kelt útra csütörtökön délután Polából. Orosz hajók nincsenek ugyan a Szuda-öbölben, sőt éppen a napokban távoztak a nemzetközi légyott színhelyéről, de ha történik valami, kétségkívül ők is csatlakozni fognak a többi államok hajóihoz, ha ugyan az orosz politika nem akar nyilvánosan szakítani Európa béketörekvéseivel. Ez azonban még nem egészen bizonyos. Nagyon gyanúsaknak látszanak Oroszország törekvései s eddig is kétségtelen, hogy az athéni kormány azon hitből meríti a bátorságot, daczolni egész Európa akaratával, hogy a czári kabinetnek más célzatai vannak, mint a többi Európának. A szenvedély és gyűlölet ama politikája, melyet a czár és miniszterei Sándor bolgár fejedelem irányában tanúsítanak, mindenesetre némi valószínűséget kölcsönöz e föltevésnek. Nemcsak nyilvánosan, a diplomáczia harerterén folytatja Oroszország a küzdelmet Sándor fejedelem ellen. A titkos agitáczió épp oly elkeseredetten folyik ellene Kelet-Ruméliában s míg Pétervárról azzal gyanúsítják a fejedelmet, hogy az egyesült Bulgária királyává akarja magát kikiáltatni, más hírek azt állítják, hogy Kelet-Ruméliában forradalom készül Sándor fejedelem ellen. Éppen a ruméliai hangulatra való tekintet magyarázza meg azt, hogy a fejedelem a legerélyesebben utasítja vissza a perszonáluniónak öt évre való korlátozását. Mint Görögország, úgy Bulgária is daczol tehát Európa akaratával. Ez még nem lenne nagy baj, ha ez esetben Európa nem lenne egy jelentőségű Oroszországgal. Mert Európa nagyon nehezen mozdul meg, mint a flottatüntetés ismételt elhalasztása bizonyítja. De Oroszország lesve lesi a pillanatot az aktív föllépésre s egyre valószínűbbé válik, hogy tényleg be akar avatkozni Bulgáriába. Ez pedig az egész keleti kérdés napirendre hozatalát jelenti s valószínűleg a cape-rape elvének alkalmazására fogja Törökország összes szomszédait bírni. A török örökség végfelosztását fogná az ilyen orosz akció jelenteni. Sándor fejedelem erélye, Görögország kihívó magaviselete, a flotta-tüntetés újabb előkészületei, mind arra utalnak, hogy a Ke-