Pesti Napló, 1886. április (37. évfolyam, 91-119. szám)

1886-04-22 / 112. szám

fizettetik ki. Ez állampapír jelenleg 991/g-en áll. (A magyar regálótulajdonosok nagyon megelégednének, ha a váltságösszeget ilyen árkel­etű papírban fizetnék.) Ezen újabb kon­zolokból 180 millió sterl­ font van már for­galomban és azért további 10—20 millió évi kibocsátás nem alterálhatja árát. Gladstone különben azon maga által fölvetett kérdésre, hogy nem fog-e a tervezett művelet folytán az államhitel szenvedni, azt jegyzi meg, hogy 30—40 év előtt ilyenkor kalappal kezében kellett a pénzügyminiszternek az angol bank­hoz vagy más hatalmassághoz fordulni, ma efféle hitelmivelet semmi nehézséget sem okoz. Gladstone a kiadható államkötvények maximumát így állapítja meg: 1887—8-ban 10, 1888—9-ben 20 és 1889—90-ben szin­tén 20, összesen 50 millió konzol kibocsátá­sára lesz szükség. 1890. márczius 31-én túl nem fogadtatik el eladási ajánlat és a további teendők iránt a törvényhozás újabb intézke­dése marad fenn. Az első évben nem hiszi, hogy 10 milliónál több értékű birtok ügye lebonyolítható lenne, a másik két évre pedig elegendőnek tartja a 20—20 milliót. Az új birtokosok 49 évi részletekben fogják az államnak visszafizetni a váltsági összeget és pedig évi 4°/0-os járadékokkal. A fizetés a birodalmi főpénztáros kezéhez jut, a ki­nél az összes írországi állambevételek összefoly­nak és a ki az ír országos szükségleteket csak akkor dotálja, ha a birodalmi közös költsé­gek és a földbirtoki váltságtartozások fedezve vannak. A brit kormány által kinevezett ezen Receiver General ir felekkel semmiféle érint­kezésbe nem jön, de az ír kormánynak jöve­delmeket kezelő minden közege, úgy szintén a vámbevételeket és fogyasztási adókat szedő birodalmi hivatalnokok ezen brit főpénztá­roshoz tartoznak az összes jövedelmeket be­szolgáltatni. Gladstone ápril 16-iki nagy beszédé­ben példával illusztrálja a megváltás módo­zatait. Fölvesz egy birtokot, melyért 1200 szert­ font bér fizettetik. Az ezen bérletből származó s levonandó kiadások, valamint más terhek, melyeket a birtokos visel, a körülmények szerint nagyon változók, de általában 20o/o-ra tehetők. A tiszta bérösszeg tehát 20o/o, vagyis 240 s. levonásával 960. Ennek 20-szorosát kapja, vagyis 19.200 st. fontot konzolokban kifizetve az eddigi földbirtokos. Az új birto­kos pedig fizet 49 éven át az államnak éven­ként 1200 f. helyett 960 fontot, vagyis az ál­tala eddig fizetett teljes bér szerinti váltság­­összegnek, vagyis 24.000 fontnak 4°/o-át, és ezzel az említett évek múlva tehermentes tu­lajdona lesz azon birtok. De miért kell 4°/o-ot számítani, mikor a kincstár csak 3°/oos konzolokkal fizette ki, még­pedig a tiszta bérösszeg szerinti vált­­ságot ? Erre Gladstone a következőkben vála­szol : A többször említett ír »állami hatóság,« a­melyhez az új birtokos az évi járadékot 960 f. erejéig befizeti, a birodalmi kincstárba beszolgáltat 758 fontot, vagyis a tényleg ki­fizetett váltság utáni 4°/o-ot. Kezelési, behaj­tási költségek 2°/o-ot tesznek. Ennek is hozzá­adásával az ír államnak megmarad a 960 fontból 172 f. 16 sd. Az ily maradékok arra szolgálnak, hogy az állami hatóság által a megváltáskor átvett és a birtokot akkor ter­helt mindennemű köz- és magántartozások fedeztessenek. Ezen maradékok az egész 50 millió fő váltság után évenkint 400.000 fontot juttatnak az ír pénztár részére, míg a kölcsön kamatozására s törlesztésére a birodalmi kincstárba 2 milliónak kell befolyni. E bevétel biztosítására szolgál épp azon rendelkezés, hogy az összes írországi bevéte­lek a birodalmi főpénztároshoz folynak be, a­ki mindenekelőtt a birodalmi kincstárt meg­illető követeléseket fedezi s csak azután do­tálja az ir országos szükségleteket. Ama be­vételek 10,859.000 fontra mennek, a birodal­mat megillető közös kvóta s földtehermente­­sítési ir tartozás pedig 6,242.000 st. font­ra megy. Ha pedig azt kérdik, hogy az új rende­zésnek mi a pénzügyi érdeme , akkor — úgy­mond Gladstone — a számítás így áll. Ma Izland adózói 6,980,000 fontot fizetnek, a­mi­ből az ír közszükségletekre 4,840.000 f. for­­dittatik; a megmaradó kerekszámban 2 mil­lió, úgy látszik, mintha Írország járuléka volna a hadi, tengerészeti, külügyi s birodalmi bel­­kormányzati kiadásokhoz, meg az államadós­sági terhekhez. Pedig nem így áll, mert 26.000 katonát kell Izlandban fentartani, a­mi 3 millióba kerül. Ez Gladstone tervének politikai s pénz­ügyi kalkulusa. A terv minden oldalról meg­­támadtatik. Chamberlain meglepetését fejezte ki a fölött, hogy a váltságösszeg egyszerre 50 millóra terveztetik, holott mikor ő a ka­binetből kilépett, 120 millióra volt fölvéve. S a terv legkétesebb pontja az, hogy mikép hi­szi Gladstone 50 millióval megválthatni azon bérbirtokokat, a­melyek eddig 8—10 millió font bérjövedelmet hoztak? Több oldalról hangoztatják, hogy a birtokosokká váló ed­digi bérlők nem fogják megbízni az évi jára­dékot, mely nem sokkal kisebb az eddigi bé­reknél és idővel le kell hogy szállíttassanak a mezőgazdasági termények örökös árcsök­kenése következtében. Az írek részéről pedig Parnell tiltakozott a birodalmi főpénztáros ellen, ki az Izland elleni legmélyebb bizal­matlanság kifejezője, na. Másnap reggel szokásom szerint a színházba­­ mentem. — Levele jött — szólott a nuncia, a szín-­­ házi szolga. — Adja ide — szóltam olyan hangon, hogy a szegény szolga azt hitte, az a csúfos bukás már elvet­te eszemet. Oh jaj! — A levelet nem Spiritus indoci­­lis irta, hanem anyám. Sohsem bocsátom meg annak az ismeretlen kedves nőnek, hogy miatta anyám leve­lét oly rossz kedvvel fogadtam. De ha valamit nehezen várunk, akkor annak sem örülünk, ami más körül­mények között szinte felvillanyozna. Már most tessék elképzelni, milyen hatással lehetett reám anyám sürgető levele, hogy menjek már haza. Nem tudta már tovább leplezgetni apám előtt hosszas maradásomat s nagyon félt haragjának kitörésétől, ha nyomára jön az ártatlan csalásnak. Apám nem érti a tréfát, azt, sajna, nagyon jól tudhattam tapasztalatból, mindazon­által, bár féltem haragjától s tárczám is aggasztóan kezdett sorvadni, nem akartam addig távozni, míg a Spiritus indocilisnek nyomára nem akadtam. Még nem válaszolt nekem, de a postán megtudtam, hogy a neki czímzett levelet már elvitte. Gondolhattam-e, hogy a leányka nem fog hajtani esdeklő kérésemre, hogy hadd ismerhessem meg ? Pedig úgy volt s én mégis írtam neki újra, hogy naponkint 3 és 4 óra kö­zött sétálni fogok a Márk téren, a szentséges Istenre kérem, jöjjön el s valami jellel értesítsen, hogy ő az. Két jelet ajánlottam. Viseljen keblén piros szegfűt, vagy pedig pontban félnégykor álljon a Márk templom bejárója elé s ejtse le zsebkendőjét. Ha ez nem tet­szenék neki, ajánljon ő valami másfélét, jobbat . . . — Nos, és ? — Semmi válasz , s az adott időben egyetlen nő sem volt a Márk téren, a­ki piros szegfűt hordott vol­na keblén, vagy a templom előtt leejtette volna zseb­kendőjét. Harmadnapon egy órakor a Flórián-kávé­­házban voltam, mikor az előttem ismerős társulat egyik színésze mellém telepedett. A társalgás nagyon unalmasan folyt s elhatároztam, hogy három óráig, (a­mikor persze haladéktalanul megint rendes sé­támra indulok a Márk-térre) elnézek újra a postára. Udvariasságból felszólítottam a színészt, hogy tartson velem, de ő jobbnak látta a ká­véházban maradni, hogy egy pipa dohányt elszív­jon. A dogepalotába mentem, melynek ragyogó ter­meibe tolongott a látogatók tarka serege. Éppen a Tintoretto paradicsoma előtt állottam, midőn figyel­mem egy három nőből és három férfiúból álló kis társasághoz fordult, mely velem együtt csodálta a bá­mulatos képet. Mindhárom nő szép volt, de a harmadik, a leg­fiatalabb, kinek fürtös fejecskéjét rózsaszínű kis kalap árnyalta, oh, az a legszebb volt köztük. Tizennyolcz éves lehetett s mindenesetre még hajadon. Puhájának elegáns egyszerűsége fiatal lánykára mutatott, sötét szemei voltak s aranyszőke haja, az egész arcz, mint­ha Veronese Pál festménye volna, karcsú termete sem túlságosan nagy, sem éppen kicsiny. Mig mindnyájan a képet csodálták, ő felém nézett, tekintetünk talál­kozott. Összeremegett s kissé el is pirult, de távoztá­­tában is egyre rajtam csüggött szeme. Tehát ismert. Talán éppen ő volt az én titkos vigasztalóm ?.. — S miért nem követte ? — Hát honnan tudja, hogy nem követtem ? — Csak úgy gondolom, mert hisz titok maradt tovább is . . . — Már most tessék elképzelni azt a fordulatot, mely beállott! E pillanatban valaki hátulról megve­regeti a vállam s én azt hittem, hogy eljött a végíté­let. Apám állott előttem s oly fenyegető tekintetet vetett reám, mintha nem is egy, de száz megszökött fiút akarna bennem megbüntetni. — Hát hogyan jött oda ? — Az könnyen kimagyarázható. Váratlanul Velenczébe toppant s nyomban a színházhoz sietett, ahol valószínűleg azt mondták neki, hogy a Flórián­­kávéházban találhat. Ő persze odament s kérdezőskö­dött utánam. A pinczérek ugyan nem ismertek, de a színész nevem hallatára bizonyosan felugrott s szolga­készen mondhatta: Marconcelli éppen most volt itt. Ha múlhatatlanul akar vele találkozni, a doge-palo­­tába ment. .. — Most már értem. — Apám világéletében elszánt ember volt s cse­lekedeteire nem hagyott befolyást senkinek. Ilyenkor mindig határozatlan alakban beszélt. *— A szállásra menni és pakkolni. — Hát utazunk ? — kérdém fé­lénken. — Éjfélkor! — Nem válaszoltam, csak körül­néztem. Az a leány, kinek feltűnő szépsége úgy meg­kapott, már eltűnt. Egy eszmém támadt. — Megyek — mondám atyámhoz. — Hova? — kérdé­m csodál­kozva s összeránczolta homlokát. — Pakkolni. — Ve­led megyek én is — felelte szárazon s igy reményem, hogy félórai szabad időt nyerek, mialatt tovább kutat­hatom, dugába dőlt. Reszkettem, igen, szinte sírtam dühömben . . . — S ön elhagyta Velenczét, anélkül, hogy töb­bet is megtudott volna ? — Oh nem, csak türelem. Este a vacsoránál, melyet együtt költöttünk el atyámmal, alig volt ma­radásom, midőn hirtelen lélekszakadva ront be a szín­házi szolga s kezembe szorít egy levelet. . . — Spiritus indocilistól ? — Igen. — Nem fogadtam el ajánlatait — írta. Mi haszna is volna, ha megismertetném magam, hisz ismeretségünk úgy sem vezetne semmire. Mint­hogy azonban a sors másként akarta s mi ma talál­koztunk, ön pedig úgy nézett reám, mintha azt kér­dené : ön az ? hát nem hagyom tovább kétségben. Igenis, én voltam. Abban a kis társaságban voltam, mely önnel együtt nézte a Tintoretto paradicsomát s egy kis rózsaszínű kalap volt rajtam. Mikor ön e so­rokat olvassa, már nem vagyok Velenczében. Ki va­gyok és hová megyek, az ne érdekelje önt. Egyéb­iránt, higgye el nekem, nagyon bizarr teremtés va­gyok s ezért atyám nem is hiv másként, csak: Spiri­tus indocilis. Még egyszer ismétlem, ne veszítse el bátorságát s bízzék tehetségében. Azok között, kik jövendő sikereinek szívből örvendeni fognak, első lesz — Spiritus indocilis. E levél hatása reám olyan volt, hogy atyám figyelmét sem ke­rülte el . . . — Nem kérte el ? — Oh nem, grófné. Csak bizonyos iróniával kérdezte tőlem: valami hiteleződ iz ? — Minthogy azonban esküdtem, hogy csalódik, nem szólott tovább, csak azt hallottam, mikor a szakállába morzsolta: ak­kor valami fehér cseléd lesz . . . egy okkal több, hogy menjünk! — Oh, ha ekkor atyám helyett, aki nagyon jó, de nyakas és szigorú volt, anyám ült volna olda­lamnál, és de ki tudtam volna előtte önteni a lelke­­met. Ő, az ő éles ítéletével egy pillanatig sem kétel­kedett volna, hogy itt csakis nő lehet a dologban. Le­olvasta volna arczomról szenvedélyemet. Mert eddig határozatlan érzelmem, mely spiritus indocilis első levelére felébredt bennem, most mikor ismeretlenemet az ifjúságtól és szépségből sugározva magam is lát­tam s ő is látott engem, egyszerre igazi lángoló szen­vedélyéé változott. — Csakugyan ? — A legkomolyabban. Szívesen távoztam Velen­­czéből, hisz ő is elment már, s igy az a remény kecseg­tetett, hogy újra feltalálom. Hiú álom! Egyetlen ven­déglős, egyetlen vasutas sem emlékezett egy olyan nemrég utazott nőre, kire a fiatal leányka képe ráil­­lett volna. Arcza előttem állott, emléke szivemben olthatatlanul — így értem haza. Anyám haloványnak, soványnak és idegesnek talált. Meggyóntam neki mindent... — Eső? Nagyon kiváncsi vagyok, hogy fogadta édes­anyja e kaland elbeszélését — veté közbe Alba grófné. — Azonnal meghallja, asszonyom .. . Eleinte élénk rokonszenvet érzett anyám a fiatal leány iránt, ki a kétségbeesettet vigasztalni akarta... később, talán mert ki szeretett volna ragadni e reménytelen szerelem szenvedélyéből, szigorúbban kezdett ítélni s egy napon igy szólott hozzám: édes fiam, mentül többet gondolkozom, annál jobban meggyőződöm arról, hogy valami kaczér teremtésért lángolsz .. . — Oh, de . .. — Visszautasítottam e rideg ítéletet, de anyám azzal a nyugodtsággal, mely vidám, harmonikus lé­nyének jellemzője volt, nyomban hozzátette: nem, édes fiam, komoly, fiatal nő nem dob üszköt a férfi szivébe, hogy ne gondolna később vele: gyújtott és pusztított-e az a láng, melyet ő szított. — És ön, tanár úr? Utoljára ön is úgy ítélt ismeretlen ismerőséről. — Oh nem. Sok időn át iparkodtam anyámat meggyőzni, hogy igaztalanul ítél, sok időn át mély, valódi érzést őriztem szivemben Spiritus indocilis iránt. . .. — S aztán? — Midőn reményem, hogy újra láthatom, egyre jobban hervadt, akkor sem helyeseltem ugyan szavait, de már többé nem vitatkoztam vele. Újabb gondjaim akadtak. Ott hagytam az írói pályát, melyhez kedvem is lanyhult, tanulmányaimnak szenteltem életemet s nevet akartam szerezni. A poéta felcsapott tu­dósnak. — S a tudós sohasem találkozott azzal a nő­vel, ki a poéta szívét annyira rabul ejtette. — Soha. Él-e és hol ? Boldog-e vagy boldogta­lan ? Családos-e vagy egyedül áll a világon ? Jut-e még eszébe az »Ugolino gróf« kifütyült szerzője ? Mindezek kérdések, melyek gyakran felvetődnek lel­kemben, oly gyakran, hogy az ember rólam, aki öreg, akadémikus és szenátor vagyok, el se hinné. S né­melykor mégis úgy érzem, hogy odaadnám szívesen e földi dicsőség felét, ha még egyszer láthatnám ez életben .. . — Csakugyan? — Igen, de úgy, ahogy ezelőtt negyvenöt évvel tűnt fel előttem, a dogepalotában, karcsú termetével, aranyszőke, hullámos hajával, melyet egy kis rózsa­színű kalap fog árnyékba . . . — Hogy kívánsága teljesülhessen, a tündérek korában kellene élnünk . . . — Kétségtelen .. . De másrészt mi hasznom volna, ha úgy látnám viszont, a milyen ma ? Ha ugyan még él. Hát hasonlíthat-e ma ahhoz a képhez, melyet róla képzeletem alkotott ? Milyen lehet ma tömött, se­lyempuha haja, milyen nagy, kifejezésteljes szemei ? Ki tudja, mennyi barázdát szántott sima homlokára az idő, ki tudja, milyen esetlen ma egykor nyúlánk, gyönyörű termete ?.... — Bocsásson meg, —szakított közbe Alba gróf­né kissé élesen, — hát azt hiszi, hogy Spiritus indo­cilis nyerne vele, ha ma önt újra látná ? — Nem, semmit, — felelt a tanár kaczagva, bár barátnőjének kérdése kihozta némileg sodrából. Akkor husz éves voltam, ma hatvanöt,akkor hatalmas, életerős, ma törődött, szikár, akkor sűrü hajam volt, ma már kopaszodom, akkor költő voltam és ma a palaonto­lógia tanára . . . jobb tehát, ha félszázad előtti kedves emlékünket nem zavarja meg a való. — Egy körülményt azonban „figyelmen kívül hagyott — jegyezte meg a grófné. Ön megőrizheti illúzióját, mert ön nem ismeri a spiritus indocilis való­di nevét,, de ő, a­ki ismeri az ön nevét, ő nincs e hely­zetben. Ön, tanár úr, soha sem ismerne rá régi sze­relmére, ha találkoznék is vele, de ő nevének említé­sére megismerné önt.. . — Ha úgy volna, szegény spiritus indocilis! — Ön esetleg már találkozhatott is vele. A tanár félénken tekintett körül. — Szóljon, grófné, talán kezében van titkom megoldása? — Kezemben ? Mért gondolja ? — Már néhány percz előtt csengettek az ebédre s a többiek már mind kimentek. — Senki sincs már itt ? kérdé a grófné. — Nem hallotta a csöngetést? Étkezni mentek. — S a történetnek vége ? — Igen, asszonyom. — Akkor hát kövessük a többiek példáját. .. Nyújtsa karját s vezessen... Az ebéd után Alba grófné visszatért szobájába s az ablak mellett egy székre bocsátkozott. — Nem jön le, anyám? —kérdé a szomszéd szobából egy e­le­­ánsan öltözött, még fiatal nő, ki a tükör előtt állva éppen akkor készült el hajának ren­dezésével. — Majd utánatok megyek , csak menj előre. — A viszontlátásra, nagymama! — szólott két kis csinos leányka, mialatt közelebb lépett, hogy a grófnénak kezet csókoljon. — Marconcelli tanárnak igaza van — gondolta magában Alba grófné, mikor egyedül maradt — mit sem nyerne vele, ha ma megismerkednék velem.... De ő is — édes Istenem, milyen különbség, egykor és most!. . . S ő nem vett észre semmit!... Haj, öre­gedünk, nagyon öregedünk!... (Olaszból.) KÜLÖNFÉLÉK. Napirend: ápril 22. Naptár: Csütörtök, ápril 22. — Róm. kath.: Nagycsütörtök. — Prot.: Sótér és Cajus. — Görögorosz : (ápril 10.) Terentius. — Zsidó: (Hisszan 17.) — Nap kel 5 órakor reggel, nyugszik 6 óra 59 p. délután. — Hold kel 11 óra 8 perczkor este, nyugszik 7 óra 41 perczkor reggel. Horvát miniszter fogad d. e. 10— d. u. 2 óráig. Az orsz. magyar izr. tanít­ó-egylet közgyűlése délelőtt 9 órakor (Sip-utcza 12.) Az Eötvös-alap­kezelő és gyüjtőbi­­zottságának ülése délelőtt 10 órakor az ősz-utczai iskolában. A budapest-józsefvárosi kisdedóv­ó­­egyesü­let közgyűlése délután 5 órakor. A vörös­ kereszt egylet budai Erzsébet­­kórháza megtekinthető d. e. 10—11­­ óráig. Nemzeti múzeum, term. és néprajzi tár d. e. 9— d. u. 1 óráig. Iparművészeti múzeum az Andrássy-úton d. e. 9— d. u. 1 óráig. Gazdasági és tanszermúzeum a Köz­telken d. e. 10—12 és d. u. 2—4 óráig. Technológiai múzeum a Kerepesi-uton (Beleznay-kert) nyitva van: d. e. 9— d. u. 1, és d. u. 3—5 óráig. Technológiai múzeumi könyvtár nyit­va egész nap. Akadémiai könyvtár d. u. 3—7. Egyetemi könyvtár d. u. 4—8. Múzeumi könyvtár d. e. 9—d. u. 1. Az állatkert nyitva van egész nap. Belépti dij 30 kr. Grand Café-Restaurant de l’Opera Andrássy-ut, a kir. operaháznak átellenében, az összes helyiségek villamos világítással. Az idegenek találkozási helye. — Uj Korvin-kódex Budapesten. Emich Gusztáv orsz. képviselő és királyi asztalnok, kinek régi képes kéziratokból, ősnyomtatványokból és bibliográfiai rit­kaságokból gazdag és becses gyűjteménye van, legkö­zelebb Németországban egy régi kódexet vásárolt, mely behatóbb vizsgálat után eddig ismeretlen Korvinának bizonyult. A kódex Viktorinus egy művét tartalmazza s eredetileg Zrednai Vitéz János esztergomi érsek tulajdona volt, ki azt 1462-ben sa­játkezűig emendálta. Vitéz halála után a mű Mátyás király hires könyvtárába került, hol azt a Korvinák jellemző ízlésében vörös bőrbe kötötték. Éppen köté­séből lehetett kideríteni, hogy a kódex egykor Mátyás könyvtárához tartozott. Ezzel az eddig ismert Korvin kódexek száma százhuszonegyre emelkedett. — Simor herczegprímás kétezer frankot ado­mányozott a bukaresti kath. szemináriumnak. — A gr. Csekonics-család Zsombolyán igen fé­nyes kápolnát építtetett, mely május 16-án szentelte­tik fel. Az oltárképet Boskovics festette. — Gladstone a húsvéti szünidőket Hawerden nevű birtokán fogja tölteni. Midőn oda utazott és út­közben a chesteri pályaudvarban üdvözölték, egy ír nő utat tört magának a miniszterelnök kupéjáig és felkiáltott : »Mr. Gladstone ne feledkezzék meg a drága régi Írországról!« Gladstone mosolyogva vála­­szolt : »Valóban, most aligha fogok Írországról meg­feledkezni.« — Sina báró vejei, Ypsilanti és de Castries her­­czegek, igen rövid időközökben haltak meg egymás­után. Mindkét herczeg igen rendezetlen vagyoni vi­szonyok között élt. Ypsilanti hű hagyatéka ellen csőd nyittatott, de Castries hű neje pedig már régóta elkülönzötten kezeli az atyjáról reá maradt nagy örökséget. — A párisi nemzetközi munkakiállítás tárgyában az orsz. ipartestület helyiségében tegnap értekezletet tartottak, melyen az egyesület részéről Zichy Jenő gróf elnök, lovag Balk Zsigmond és gömöri Szontágh Pál alelnökök, Mudrony Soma igazgató, Gelléri Mór titkár, a párisi nemzetközi munkakiállítás központi bizottsága részéről pedig Kürschner Jakab, Ihrlinger A., dr. Csillag Zsigmond és tíz bizottsági tag vett részt. Az ülés elején Gelléri Mór felolvasta Széchényi Pál gróf földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi mi­niszter leiratát, melyben tudatja, hogy a központi bi­zottságnak anyagi segélyre vonatkozó kérelmét nem teljesítheti, mivel a magyar iparossegédeknek vagy gyári munkásoknak érdeke nem kívánja meg, hogy részt vegyenek a párisi kiállításon, ha azonban hajlan­dók a párisi kiállításra előkészített tárgyakból Buda­pesten munkásipar-kiállítást rendezni, számíthatnak a miniszter anyagi támogatására. Az iparegyesület képviselői is ily értelemben szólottak, mivel, a­mint az eddigi kijelentésekből következtetni lehet, úgy sem képviselhetnék méltóan a párisi kiállításon a magyar ipart. A központi bizottság jelen volt tagjai kijelen­tették, hogy a kiállítókkal értekezni fognak és az eredményről értesítik majd az iparegyesületet.­­ A veszett eb által megmart öt nagy-körösi gyermek gyógykezelési, utazási és ellátási költségeire Nagy-Körös város hatósága 600 frtot adott át dr. Szabó Mihály városi orvosnak, ki már megér­kezett a fővárosba. Ugyan e czélra a kormány 250 frtot tett folyóvá és a gyűjtés utján befolyt összeg 308 frt 59 krra rúg, mely összegek együtt véve lehe­tővé teszik, hogy az öt gyermek dr. Szabó Mihály kö­rösi orvos és egy ápoló kíséretében már ma, csütör­tökön útra indulhatnak Pasteurhöz Páris felé.­­ A gyermekek felvételére vonatkozólag ma a következő távirat érkezett Párisól: A Pasteurnél alkalmazott dr. Czettel a betegek átvételére vállalkozik. Megérke­zésüket tudassák vele Pasteurhöz.« — Az orsz. magyar izr. tanítóegyesület ma tartja közgyűlését, melyben a közoktatásügyi miniszter által kitűzött tételek lesznek tárgyalva. Az ülés he­lyisége Sip­ utcza 12. sz. alatti népiskola. Vendégek szívesen fogadtatnak. — A rózsalányünnepély május hó 10-én fog megtartatni Vörösváron. A belügyminiszter ugyanis az alapító örökösének, gróf Karácsonyi Kamillónak meghallgatása után, a kijelölő bizottság által javas­latba hozott három leány közül Peller Mária Anna, vörösvári születésű és illetőségű haj­adonnak ítélte oda az erénydíjat. — Küzdelem a hullámok között. Bécsben tegnap reggel 1/­7 órakor egy fiatal­ember ugrott a Duna csatornába a Sophienbrücke közelében. Az ott állo­másozó rendőr, Kohlmer Péter, eldobva kabátját és kardját, az öngyilkos után ugrott, azt csakhamar el­érte és hajánál fogva megragadta. A fiatal­ember azonban teljes erejéből védekezett megmentőjével szemben. Borzasztó harcz keletkezett. Hol felbukkan­tak a vízből, hol alámerültek. Az izgalmas látvány sok kiváncsit vonzott a csatorna mindkét partjá­ra; többen odasiettek egy kis állóhídhoz, rudakat tartva mentésre készen, ha a víz odasodorná az egymással küzdőket. Ezalatt egy második, Weiser János nevű rendőr is érkezett oda és látva, hogy társa mily veszélyben forog beleugrott a vízbe, a­nélkül, hogy kabátját vagy kardját levetette volna. Csakhamar eléri az öngyilkost, ki görcsösen ragadta meg Kohlmert. De Weiser ruhája gyorsan átázott és már-már alámerült, midőn sikerült nekie megragadni az egyik rudat, melyet a partról nyújtot­tak le és kimenekült. A következő pillanatban Kohl­mer és az öngyilkos velőtrázó kiáltással alá merültek. Kohlmer 28 éves, nőtlen és csak két év óta volt rendőr. Az öngyilkos fiatal­ember neve Heinz Albert és hátrahagyott levelében azt irja: »Első rangú gazember vagyok!« Életunt volt és mert nem akart dolgozni, öngyilkossá lett. — Elsikkasztott milliók. Odesszából írják, hogy az orosz pénzügyminisztérium titkos feljelentés foly­tán a napokban leküldte a vámügyi osztály revizorát az odesszai vámhivatal könyveinek és pénztárának megvizsgálására. A váratlanul jött vizsgálat kiderí­tette, hogy az államkincstár kárára a vámhivatalno­kok több millió rubelt sikkasztottak el. Ennek folytán az odesszai vámhivatal főnökét és az odesszai kikötő felügyelőjét elfogták. — Modern kincskeresők. A nagy kanári szigetek környékén 90.000 font sterlinget emeltek ki a tenger­ből, mely 2 évvel ezelőtt az ott elsülyedt új spanyol gőzössel, a »XII. Alfonzzal« merült el. A pénz annak idején biztosítva volt a Lloydnál, mely a pénzt ki is fizette. Körülbelül egy évvel ezelőtt az angol kor­mány kiküldötte Stevens kapitányt három búvárral, hogy keressék meg az elmerült kincset. Vállalatuk az óriási nehézségek daczára sikerült, s­­ tíz-tízezer fonttal terhelt ládát fel is hoztak, de a tizediket nem tudták megtalálni. A búvárok roppant lelkesedéssel és önfeláldozással dolgoztak, s az egyik, daczára annak, hogy már a negyedik láda felhozatalánál szél ütötte a lábát, mégis végig kitartott. Stevens búváraival most Londonban van, hol a dolog természetesen óriási fel­tűnést keltett. (x) 50,000 frtot tesz ki a Kincsem-sorsjegyek főnyereménye, figyelmeztetünk arra, hogy a húzás már holnapután megtörténik. A fővárosi tej. A természettudományi társulat tegnap este tartott szakülésén Szilasi Jakab műegyetemi tanár­segéd igen érdekes felolvasást tartott a budapesti tejről. A fővárosban forgalomba hozott különféle te­jeket ismertette meg hallgatóival, különös tekintettel arra, hogy virágzik-e még az e fontos élelmi­szerrel rendszeresen űzött hamisítás. A műegyetem chemiai technológiai laborato­­rumában e czélból 179-féle tejet vizsgált meg és vizs­gálódásának alapján három csoportra osztja a Buda­pesten áruba bocsátott tejeket. 1. A központi tej­csar­nok tejére. 2. A kereskedésben árult, egyes nagyobb uradalmakból a fővárosba szállított tejre és végre 3. A piaczi tejre, a mely elnevezés alatt ama tejeket érti, a melyeket a főváros piaczain árulnak és azokat, a melyeket a kisebb majorosok (milimárik) házhoz hordanak. A központi tej­csarnok által árusított tejből 137 próbát vizsgált meg és azt mindig tisztának találta. A tejcsarnok tejéről szólva elmondja, hogy az a szö­vetkezet vegyésze által naponkint megvizsgáltatik; e mellett az az előnye — melylyel gazdaságból szár­mazó tej nem bírhat — hogy t. i. minőségében hosz­­szabb idő alatt is csak keveset változik, a­mi termé­szetes ott, a­hol naponkint több mint 2000 tehén teje kevertetik össze. A kereskedésekben árult és egyes uradalmakból odaszállított tejek közül az előadó megvizsgálta a Dreher-féle, Légrády-féle és a czinkotai uradalmi tej­gazdaságból származó tejeket s azokat szintén tiszták­nak találta és a­mennyire az általa teljesített kevés számú kísérletből következtetni lehet, közegészségi­­ szempontból kifogás alá nem esnek. Ezután áttér az előadó a piaczi tejekre s itt szomorú képet tár elénk. Ez évi januártól kezdve­­ megvizsgált 31 piaczi tejet, a­melyet részint a fővá­rosi piaczokról hozatott, részint pedig az utczán álló tejes kocsiktól vásároltatott össze. E tejek közül csak kettőt talált hamisítatlan minőségben, a többi mind­­ vizezve, vagy fölözve, vagy pedig vizezve és fölözve is volt. Százalékban állítván össze az eredményt, a kö­vetkezőket találta: a megvizsgált tejek közt teljesen tiszta volt 6'4 százalék, fölözve volt 9'6, vizezett volt 32*3, vizezett és fölözött 51'6, tehát míg teljesen tiszta és hamisítatlan a piac­i tejeknek csak 6'4 szá­zaléka volt, addig 93,6 százalék hamisított, még­pedig a próbáknak több mint fele vizezve és fö­lözve volt, tehát a mellett, hogy vízzel hígították, még a tej legértékesebb részét, a zsírt is leszedték, hogy aztán azt, mint tejfölt jó drágán eladják. A hamisí­tások közül csak néhány példát említünk föl: egy tej 27°/0 vízzel volt hígítva és a zsírnak >/3 része leszed­ve; egy másikhoz 35°/0 vizet adtak és a zsírnak felét leszedték. Ez adatok is mutatják, mily nagy mérvű a pi­ac­i tej hamisítása Budapesten és, hogy minél előbb szigorú ellenőrzésről kell gondoskodni. Az ülésen értekeztek még Győry István a fo­lyós szénsavról és alkalmazásáról, továbbá dr. Löte József Kísérletek a lépfene gyógyítására czimmel. Az előadások után választmányi ülés volt, a melyen 32 új rendes tagot választottak meg s ezekkel a tagok száma 5787-re emelkedett. Helyi hírek.­ ­ Az egyetemi templomban a nagypénteki szent beszédet dr. Kanyurszky György egyetemi tanár fogja tartani, délelőtt 10 óra után. A beszéd nyom­tatásban is megjelenik és a Grill-féle dorottya-utczai könyvkereskedésben 25 krért kapható. A jövedelem jótékony czélra fordíttatik. — A vízvezeték kiterjesztése. A tanács keddi ülésén hozzájárult a vegyes bizottság ama javaslatá­hoz, hogy addig is, míg a végleges vízmű elkészülhet, a szűrt víz gyarapítása végett a Margit-híd feletti természetes szűrőcső 400 méterrel meghosszabbíttas­­sék, a­mi által 7000 köbméter napi szűrt víz­szaporo­­dás remélhető, sőt bizton várható. Ennek a költsége 150.000 frt, mely összeg megszavazását a közgyűlés­től legközelebb kéri a tanács. — Fővárosi múzeum: Gerlóczy Károly első al­polgármester egy fővárosi múzeum létesítésén fárado­zik s most egy memorandumot intézett a fővárosi ha­tóság tanügyi osztályához, mely azt pártolólag fogja a tanács legközelebbi ülése elé terjeszteni. A memo­randum szerint e muzeum czélja volna, hogy abban összegyüjtessenek s a közönség számára hozzáférhe­tővé tétessenek az oly tárgyak, melyek akár az or­szág történetének a fővárossal szorosabban összefüggő egyes kiválóbb eseményeire, akár a főváros spec­iális történetére vonatkoznak: érmek, pecsétek, okiratok, könyvek, zászlók, fegyverek stb. Továbbá az oly tár­gyak, melyek a főváros fokozatos fejlődését jelezni al­kalmasak. A főváros már jelenleg is több ily tárgy birtokában van. A nemzeti múzeumban is van több ily tárgy, mely aztán inkább volna helyén az alakí­tandó fővárosi múzeumban. Gerlóczy addig is, míg egy újabb városház felépülne, melyben annak idején e múzeum tárgyai elhelyeztetnének, legalkalmasabb helynek találja e czélra az országos kiállítás területén épült képzőművészeti csarnokot.­­ Viharos közgyűlése volt tegnap délután a fővárosi hitelszövetkezetnek. A felügyelő bizottság jelentése szerint ugyanis a szövetkezet volt igazgatói, Gelb Sámuel és Moskowitz Zsigmondnak ügykezelése a lelkiismeretes eljárást lehetetlenné tette. Konsta­tálták, hogy egy Weinberger nevű egyén 22 írt tag­díjat kapott vissza, holott az intézetnek soha sem volt tagja és soha egy krajczárt be nem fizetett, Borgos Sarolta váltóra kapott 300 frtot, pedig kiskorú, amit sógora, Gelb Sámuel igazgató igen jól tudott; miután Borgos Sarolta egy fillért sem kapott, Gelb Sámuel vonandó felelősségre, számos tag után províziót tün­tet ki a mérleg, bár az illetéket nem ügynök szerezte, nyilvánvaló tehát, hogy az igazgatóság zsebre rakta, egy Lázár nevű egyén 33 frt 90 kr kölcsönösszeget ka­pott, a­nélkül, hogy valamit befizetett volna. A pénztári könyvben el vannak könyvelve oly kiadások, melyek soha elő nem fordultak. Irnoki fizetés, mely soha ki nem adatott, előleg olyannak, ki nem is volt az inté­zetnél s több név, melyre a kifizetés van írva, koholt, stb. Az igazgatóság ez eljárását a felügyelő bizottság szabadalmazott fosztogatásnak nevezi. A felügyelő bizottság javaslatára elhatározták, hogy az igazgatóság ellen a törvényes eljá­rást megindítják, s az ügyet a bünfenyítő tör­vényszékhez teszik át. Többen ama nézetüknek adtak kifejezést, hogy az intézetet jó volna likvidáczió alá bocsátani; ezekkel szemben néhányan a hitelszövet­kezetnek új alapokra való fektetését hangsúlyozták. Nagy izgatottság uralkodott a kedélyeken, négyen is beszéltek egyszerre s bizonyára botrány lesz a dolog­ból, ha Peregriny Sándor nyolczadik kerületi rendőr­tisztviselő erélyesen közbe nem lép. Végül sikerült annyira helyreállíta­ni a rendet, hogy egy háromtagú, Tissinger Jenő, Bacher János és Dobó Istvánból álló bizottságot választottak, melyet megbíztak a további intézkedések megtételével.­­ A szepesi egyesület szombaton tartotta ren­des közgyűlését dr. Andaházy László orsz. képviselő elnöklete alatt. Az egyesületnek 112 tagja és 2119 frt 93 kv vagyona van. A megejtett választások ered­ménye következő: Elnök lett dr. Andaházy László, alelnök Bexheft Mór, jegyző-titkár Gartner Sándor, pénztárnok Sztreko Gusztáv, rendes választmányi tagok: Bexheft Ármin, dr. Dirner Lajos, dr. Hittner Frigyes, dr. Hutyra Ferencz, dr. Imling Konrád

Next