Pesti Napló, 1886. július (37. évfolyam, 180-210. szám)
1886-07-23 / 202. szám
202. szám. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere, Athenäen m-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkeedőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencsiek-tere, Athenäen m-építet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körfili panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. 37. évi folyam. Budapest, 1886. Péntek, julius 23. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapestén kétszer házhoz hordva: Havonként 1 írt 50 kr. — S hónapra 4 írt 50 kr. — « hónapra 9 írt. Ha a esti Vadis postai különküldése kívántatik, postabálvegre havonként Stkr., és negyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó-ravatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: A Janszki-ügy és Tisza Kálmán. Félhivatalosan jelentik, hogy Tisza július 30-ig Geszten marad, ettől fogva augusztus közepéig Budapesten lesz, azontúl elmegy Osztendéb a tengeri fürdőbe. E programm közzététele mit jelent? Azt jelenti, hogy Tisza sem az Edelsheim nyugdíjazását, sem a Janszki előléptetését nem tekinti olyan dolognak, mely részéről bárminő akciót követel. Más szóval, meghúzza magát és a rajta elkövetett sértést zsebrevágja. Hogy a neki adott leczke s az ő meghazudtoltatása a nemzetet is éri, azzal legkisebbet sem törődik. Az országos felindulást csak neveti. Hogy érzi a csapást, hiszszük, mert egész Ausztria és Magyarország és a külföld is erről beszél, minden áldott nap s ritka egyhangú a magyarázat, mely az adott tényeknek adatik, mivelhogy a dolgok összefüggése nyilvánvaló. Más magyarázatot a kormánypárti sajtó sem igyekszik a dolognak adni, mert ez lehetetlen, tehát inkább hallgat. Lehetetlen, hogy az általános felindulás közt csak maga Tisza képezzen kivételt, mikor éppen róla van szó s az, aki őt bántotta, nem az ellenzéki sajtó, vagy az ellenzék az országgyűlésen, hanem a közös hadügyminiszternek királyi jóváhagyást nyert intézkedése. A sajtó támadásait fel sem veszi, az ellenzék szónokaival veszekszik, a közvéleményre nem hallgat , de a közös hadügyminiszter és az udvar eklatáns dementije, sőt eljárásának ily frappáns roszszalása azok részéről, kikre hivatkozott, hogy vele egyetértenek, hogy amit ő mondott a házban, az egyszersmind a döntő, elhatározó körök nézete, a katonai körökben is fel a legfelsőbbig« , ez lelkének okvetlenül fáj és bizony fájhat. De hát ő még sem von le abból semmi egyéb következtetést, mint hogy neki tűrni, hallgatni kell. Hát meg se mozdul, meg se pisszen. Mindent eltűr, mindenre kész, csakhogy miniszter maradhasson. Valóban ez ő és a taktika hozzá méltó. Július végéig, ha nem is múlik el, de csillapodik az izgatottság, más események kitolják a Janszki-ügyet, mint egyik nap a másikat a természetben. Augusztus elején nincs senki Budapesten, se Csécsben, a király és a hadügyminiszter is távol vannak, a minisztertanács a budgetet készíti, mikor keresztülutazik a tengeri fürdőbe Ausztrián, Tisza nem kénytelen találkozni senkivel, inkognito utazhatik, ami most igen jól esik neki. Szeptemberre, ha visszatér pártjába, a hazafias megbotránkozás már elpárolgott s ha az ellenzék vitát provokál a házban, Tisza felel és felesel s a kormánypárt az ellenzéket szépen leszavazza és ezzel csakugyan a Janszki-ügy be lesz fejezve. Tehát a szabadelvű urak háborgása, kik itt a kioszkban Tiszával felfalalják Bylandtot, vagy pedig az ellenzék élére állítják a nagy államférfit, hogy Bécs reszkessen, csak hápogás. Tisza sokkal okosabb, semhogy a katonapárttal összeveszszen, államférfiui nagysága abban rejlik, hogy kibékül vele. Ez ok-ból most fülét bedugja, száját befogja s a kormány sajtóra lakatot tesz s ha majdan a parlamentben szólni kényszerítik, azt fogja felelni, hogy szavaiból ő nem vont vissza semmit, ami pedig az Edelsheim nyugdíjazását illeti, ezt ő maga kérte, Janszki kinevezése pedig királyi jog, ahhoz semmi köze, neki tehát alkotmányos hatáskörében se oka, se joga nem volt ezen tények miatt felszólalni s hogy beadja lemondását, tiltja hazafisága; a kinek eljárása nem tetszik, tessék őt leszavazni s ha a ház többsége nézeteit nem osztja, ő kész azonnal helyét átengedni másnak, a ki a közös hadsereget reformálhatja, ha ehhez a törvényhozás minden tényezőjének beleegyezését kieszközli. Élénk helyeslés a jobboldalon lesz a beszéd jutalma, így képzeljük a jövőt. De hogy a pozitív jelent a szintén pozitív múlttal összevessük, Tisza mélységes hallgatásának és megalázkodásának illusztrácziójára visszaidézzük némely mondásait a közelmúltból a közönség emlékezetébe. Május 24-dikén Ugronnak felelve, Tisza miniszterelnök így szólott: »Én biztosíthatom a képviselőházat, hogy a nemzeti önérzetet minden sérelem ellen megóvni éppen úgy kötelességemnek tartom, mint bárki más, és nagyobb megnyugtatásul kifejezem azon meggyőződésemet, hogy ez a döntő, elhatározó körök nézete, a katonai körökben is, fel a legfelsőbbig. De éppen azért biztosíthatom a t. házat arról is, hogy ott és mindenütt érzik annak igazságát, hogy a fegyveres erőnek, minden politikai színezetű, — nem is mondom politikai lényegű, de színezetű dologtól tartózkodnia kell.« Kérdjük : az Edelsheim nyugdíjaztatása és a Janszki előléptetése bírnak-e politikai színezettel, vagy sem ? Ha igen,sértik-e a nemzeti önérzetet? Ha sértik, mit tart kötelességének a miniszterelnök úr, hogy a nemzetet a sérelem ellen megóvja? Felelet: semmit. Hogy osztják-e a döntő és a katonai körök Tisza nézeteit, azt már nem kérdi senki. Ők megfeleltek neki duplán és triplán, hogy épp ellenkező nézettel vannak a hadsereg szellemére és kötelességeire, valamint a magyar államhozi alkotmányboa kormányhoz való viszonyára nézve. Tisza pedig hallgat, mivel qui tacet, consentire videtur. Május 31-én Tisza Kálmán újra szónokolt s a következőket mondá Apponyinak : »Bátran merek, te hát, hivatkozni arra, hogy mióta ezen a helyen vagyok, minden törekvésem az volt, hogy a közös hadsereg és a nemzet közt a jó viszony fen maradjon, erősbödjék. Ennek természetesen két feltétele van. Az egyik az, hogy a közös hadsereg ne mondassék ki idegennek, miként többször történik, a másik pedig az, hogy a hadseregnek intéző körei ismerjék el tényekben, hogy ezen hadsereg a monarchiának, a dualizmus alapján álló monarchiának hadserege.« Lám a »tények« beszélnek. És Tisza hallgat. Pedig a tények ellenkezőjét bizonyítják annak, mit Tisza állított, mert sem a Janszki tüntetése, sem az Albrecht főherczeg toasztja, sem az Albrecht főherczeghez intézett királyi kézirat, sem az Edelsheim nyugdíjaztatása, sem a Janszki megjutalmazása nem oly tények, melyek azt tanúsítanák, hogy a hadsereg intéző körei tisztelik a dualizmust, vagyis elismerik Magyarország önálló államiságát és jogát a hadsereghez. És Tisza szemet huny a tények előtt, felfüggeszti ismét elveit és önérzetesen hallgat. Pedig tudja, mit kellene tennie; mert ugyanakkor hivatkozott a Lendl-ügyre s hogy az akkori többség azt a feliratban felpanaszolta a királynak s erre vonatkozólag Tisza így hivalkodott: »Azon felirat vitatása alkalmából volt kötelességem egyenesen kikérni a hadügyminiszter nyilatkozatát, közlöm, hogy ő is a nemzet és hadsereg közti jó viszonynak fentartását, ápolását és a hadseregben azon irányzatot tartja helyesnek és arra törekszik és fog törekedni mindenkor. Ami engem illet, t, képviselőház, én szándékozom követni azt, amit eddig is tettem: nem hallgatni el rosszulásomat ott, ahol azt tartom, hogy a hadsereg egyes tagjai részéről hiba történt, de nem róni fel a hibát mindjárt az összes hadseregnek és másfelől védeni az intézményt mindaddig, míg az törvényen áll, mint törvényeset mindazok ellen, akik azt idegennek proklamálni, ellene gyűlölséget támasztani igyekeznek. Míg ebben az irányban két faktor részéről, amelyek egy miniszterre nézve mindenben döntők, a korona és a törvényhozás többsége részéről támogattatom, fogom ezen irányt követni ezen a helyen, ha e támogatást valamikor, amit legalább az egyik faktor részéről nem hiszek, elveszteném, követni fogom ezt az utat a másik oldalról. Nevezetes szavak. És daczára az újabb tényeknek: Tisza nem kéri a hadügyminiszter nyilatkozatát. Tisza elhallgatja rosszulását. Tisza »ebben az irányban« a korona részéről nem támogattatott. Tisza nem adta be lemondását. Tisza nem lépett át az ellenzékre. Ilyen a magyar miniszterelnök, így becsüli meg saját szavait. Ki fog azoknak ezentúl hitelt adni ? Ki fog súlyt fektetni legünnepélyesebb parlamenti nyilatkozataira ? Még csak egyet. Június 7-ikén, Ugron Gábornak felelve, mrmrle : »Hát, t. hát, tanúskodik róla egész életem és mai ittlétem, hogy a reakcziónak szolgálatot ugyan soha sem tettem. De higgye el a képviselő úr, ha van reakció, akkor annak szolgálatot csak azok tesznek, akik minden felmerülő kellemetlenséget nagyra felfújnak és nem engedik, hogy a törvényes faktorok közbejöttével a netalán felmerülő kellemetlenségek elenyésztessenek. Ezek szolgálnak a reakcziónak, nem én.« Megengedjük, sőt egyenesen felszólítjuk Tiszát, a miniszterelnök urat, hogy hivatalos tisztéből kifolyólag » közbejöttével«a felmerült kellemetlenségeket enyésztesse hát el. Ne szolgálja a reakeziót, ha itt van. De nem lép közbe. Inkább visszavonul Gesztre s utazik Osztendéba. Szerencsés utat! Kálnoky gróf közös külügyminiszter tegnap délután érkezett Kissingenbe s csakhamar látogatást tett I Bismarck herczegnél. Politikai körökben a két vezérlő ! A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Egy elfeledett költő. (Bozzai Pál irodalmi hagyományai. Kiadta Lévay József.) Az Olcsó Könyvtár legközelebb megjelent 212. számú füzete egy elfeledett, vagy jobban mondva, egészen ismeretlen, korán elhunyt magyar költő irodalmi hagyatékát, harminchárom költeményét, Kelet könyvei czimű nagyobb prózai dolgozatát s tizenkét levelét közli. A kiadást Lévay József jeles költőnk rendezte sajtó alá s következő nagyérdekü előszóval bocsátotta a közönség elé: Bozzai Pál 1829. évi január 10-én született Zalamegye Kővágó-Eörs községében. Születésével mindjárt árván maradt. Édesanyja saját élete árán adott neki életet. Az anyai gond és ápoló szeretet hiányát gyermeksége s ifjúsága egész folyamán annyival inkább érezte, mert fogékony, mélyen érző szívvel áldotta meg a természet. Ehhez járult, hogy az előbb tekintélyes, vagyonos család helyzete akkorra már tetemesen alászállott, midőn a serdülő gyermek iskolai pályáját megkezdette. A rideg, szigorú s némi különcz hajlamokkal biró atya nem volt alkalmas arra, hogy a különben is zárkózott s hallgatag fiúban teljes bizodalmat és ragaszkodást ébreszszen maga iránt. Tehetsége korán fejlődött. Már gyönge gyermekségében, úgyszólván, bújta a könyveket s verseket írogatott, még pedig oly szenvedéllyel, hogy atyja látván, miként a gyönge gyermek folyvást szaporodó dolgozatait nagy gonddal még le is tisztázgatja, nehogy különben is vékony egészségét ez által tönkre tegye, tanulótársai közül egyet felfogadott ez iratok letisztázására. Bozzai ekkor a pozsonyi evang.iskola növendéke volt. Ott, mint szintaxista, egy kis társaságot alakított, melynek tagjai magyar írói dolgozatokban és szavalásban gyakorolták magukat s melynek vezetője, lelke mindig ő maradt, mig a pozsonyi iskolában folytatta tanulását. Pozsonyból a jogot előkészítő s a jogi tanfolyamra a kézsmárki evang. főiskolába ment. Oda különösen a nagy tudományo s lekötelező humánus bánásmódú Hunfalvy Pál tanársága vonzotta. Neki köszönt ama tanfolyamban legtöbbet; ő hozzá ragaszkodott egész fiúi birodalommal. Az iskolai tantárgyak mellett folytonosan s talán amazokénál még nagyobb előszeretettel s szorgalommal foglalkozott itt is irodalmi kísérletekkel, a melyek ez időben már tehetségének s hivatásának biztos jeleit mindinkább feltüntetik. A lírai költészetre főleg a Petőfi elragadó dalai s példája lelkesítették. Költeményeit egy-két bizalmas barátja ismerte ; nyilvánosan még nem próbált azokkal fellépni. — 1847. nyarán, a jogi tanfolyamot bevégezve, elhagyta Kézsmárkot s valószínűleg azon czéllal, hogy politikai pályára lépend, szülőmegyéjébe távozott és ott megkezdé a szokásos gyakorlatot. Ez időből (1847. julius 5-dikén) írja egyik levelében a helyzetére nézve érdekkel biró következő sorokat: »Dolgaim szomorúan mennek. Patvarista vagyok Gulácson a Balaton-parton és Badacsony aljában. A múlt hó közepén restauráltunk. Megvertük a pecsovicsokat. Forintost megbuktattuk. Úgy beszélek, mint az egyszeri katona, aki magáról mondá, hogy a győzelmet ő nyerte meg és az a 60 ezer ember stb. — Feljővén Pestre, egy csomó verset írtam össze legújabb darabjaim közül s elvittem Erdélyihez, általa megítélendőket. — Erdélyi, kivel már azelőtt megismerkedtem, jó véleményt adott s ajánlá, hogy adjam ki valamelyik divatlapban. Nekem még ez szándékomban nem volt; most pedig, ha adom, Jókainak adom az Életképekbe. — Olvastad az Életképek tegnap megjelent új félévi első számát ? Ezen az egy számon egész megdicsőülés uralkodik. Csupa láng és forrás, pezsgés. Nem tudom, nem fog-e lankadni, mint minden a magyar ég alatt!... Petőfi házasodik , egy szatmármegyei lányt vesz (ha elveszi), kihez legújabb verseit irkálja. Kaján (Pákh Albert) Németországba megy, helyette Pálfi Albert lesz a Pesti Hírlap újdondásza. Vas Gereben Jókai helyett a Jelenkornál lett újdondász. És végre, hogy ne csak újdondászokról, hanem ódondászokról is szóljak, Bajza elvállalta a színházi aligazgatóságot.« Első versei csakugyan a Jókai által szerkesztett Életképekben jelentek meg s ott közlötte műveit tovább is az 1847. és 1848. év folyamán. 1847-ben a pozsonyi országgyűlésen, mint gyakornok, ő is részt vett s 1848-ban az országgyűléssel együtt ő is Pestre költözött, ahol atyja már állandóan lakott. Itt megismerkedett az ifjúság irodalmi törekvéseivel s kiválóbb egyéneivel, bár tartózkodó s visszavonuló természete, bizonyos leánydad szemérmes viselete, nem könnyen engedte neki az ismerkedést. Versei magukra vonták Petőfi figyelmét is s különösen A dicsőségről írott költeménye után azt nyilvánítá, »hogy ettől a gyermektől sokat vár«. Voltak olyanok is, akik az ismeretlen Bozzai név alatt magát Petőfit sejtették, habár hang, forma és tartalom éppen nem támogathatták sejtelmek alapos voltát. Az Életképekben jelentek meg 1848-ban Kelet könyvei czimű költői elmélkedései, melyeket szabadságharczunk eszméinek hatása alatt Lamenais modorában irt, kinek Paroles d’un croyant-ja ama napokban korszerű, divatos olvasmánya volt az ifjúságnak... Nemzeti küzdelmünk mind nagyobb-nagyobb hullámokat vetett. A harcz tüze nyíltan kilobbant. Az írott költemény s az élő szónoklat már nem volt elég az önvédelemre. Fegyverre len bízva az eldöntés, fegyverre szólították az ifjúságot. A gyönge szervezetű, nyúlánk termetű 18 éves ifjú a honvédek sorába lépett. Ezzel el volt a koczka vetve jobb sorsra méltó élete fölött. Végig szenvedve forradalmunk viszontagságait s megviselve, megtörve azok alatt, elbukásunkat mindjárt az osztrák hadsereg igájába sodrotta. S ez az iga a fiatal, érzékeny költő testét, lelkét még inkább elgyötörte s egészen összetörte. Erdély határán adták fel magokat; onnan Temesvárra, s innen egy transzporttal a Bánságon, Horvátországon, Stájeron, Ausztrián és Morván keresztül Csehországba szállíttattak s már 1849. október 16-án Josephstadtban ébredt föl, mint géppé kényszeritett osztrák köziatora. Erős lélekkel próbálta viselni a sors reá nehezedett csapását. Igyekezett mindenképen táplálékot keresni elkinzott szellemének. Olvasgatással s a költészet ábrándjaival törekedett feledni, vagy deríteni sivár helyzetének örömtelen, komor napjait. Kimondhatatlanul emésztette s izgatta a honvágy, emésztette annyival inkább, mert a mellett, hogy kedélyvilágát öszszezuzva s szive választott pályaterét elzárva látta maga előtt, folytonos betegség is gyötörte, a melyet még itthoni hadjárataink alatt kapott s mely Csehország idegen légkörében nemhogy könnyült volna, de folyvást súlyosbodott rajta.... Reménykedett a kiszabadulásért. Kapva-kapott, mint egy vízbe haló, a menekülés minden eszköze s minden csekély szalmaszála után. Atyja is ígért bármi áldozatot meghozni kiváltása végett. »Atyám ígérte, úgymond, hogyha valaki ki lesz váltva, én is ki leszek!» Azonban minden remény meghiúsult. Amit szerencsés körülmények nem tehettek, megtette azt a kegyetlen betegség. Bozzait, mint gyógyíthatatlan beteget, bocsátották el a hadseregből az 1852. évi tavasz végén. Most is előttem áll, midőn akkor Pesten bekopogtatott hozzám az én szerencsétlen ifjú barátom, egy szánandó élőképe a nyomornak, hitvány, rendkívül kopott katonaköpenyegben, foltos, rongyos bakancsban ! Halvány szenvedő arczán a szabadulás s viszontlátás öröme derengett, szemeiből pedig egyre omolt a könyv, úgy, hogy szóhoz jutni sem bírt egyhamar. Nem egy 23 éves ifjút, de egy összetört agyot öleltem keblemre, akinek nem régen szép barna haja most már csaknem egészen hófehérré változott! »Nem barátim! — igy kiáltott fel ekkor csüggedező reménynyel — a katonai pálya nem filozófusnak való ! Ha élni maradnék, tudnám mit tennék még egyszer hasonló körülmények között!« Pesten néhány napot töltvén, testvérbátyjához vonult, mint remélé, pihenni s gyógyulni, Zala megyében Zánkára, a Balaton partjára. Ott az első napokban nagyon izgatott és kedvetlen volt; utóbb kibékültnek és nyugodtnak látszott. Le-lejárt a Balatonra dűlő kertbe s gyönyörködött, sőt pepecselt is a kert növényein. De baja egyre súlyosbodott. Bátyja Füredre akarta vinni, azonban ő gyógyításról hallani sem akart, sőt javulásról beszélt, midőn az orvosok már életbenmaradásához semmi reményt nem nyújtottak. Csak június 23-ra éjjelén panaszkodott rosszullétéről. Másnap, június 24-én, délutáni egy órakor végkép megszűntek szenvedései. * Ifjú korom emlékének s az ő emlékének hozok áldozatot, midőn e hagyományokat közzé teszem. A mi ezen lépésemben talán az önzés, elfogultság, vagy kegyelet rovására esnék, azt hiszem, mentséget talál némileg magában a művek értékében is... Verseit Bozzai, nagyobb részt, serdülő ifjúságában irta. Sokat még az iskola falai között, majd onnan kilépte első évében, néhányat osztrák katonaságának súlyos két éve alatt. Nem léphetnek hát ezek fel egy érett, kiforrott tehetség igényeivel, de azért oly világos jeleit mutatják a hivatásnak, a költői emelkedett érzelemnek, képzelődésnek és kifejezésbeli erőnek, hogy így is némi élvezettel olvashatni ezeket. Szerencsésebb körülmények között, hosszabb, csendesebb idő alatt ízes gyümölcsökkel ajándékozhatta volna meg irodalmunkat ez a szép tehetség, mely most alig egy-két bimbót és virágot hajtva, oly korán elhervadott. Leveleit katonasága éveiben én hozzám írogatta. Egészen magán természetűek azok, éppen nem oly czélzattal írva, hogy valaha világot lássanak. De én azt hiszem, hogy az ő benső világát, egyéniségét s részben költészetét is semmivel sem ismertethetném meg közvetlenebbül és meghatóbban, mintha e leveleket is bemutatom művei kíséretében. Báró Eötvös József, kinek kezében egykor a gyűjtemény kézirata megfordult, ezen sorok mellett küldé azt nekem vissza: »Küldöm az egész kéziratot, kijelentve egyszersmind azt, hogy annak kinyomatását igen óhajtom. Az elhunytnak művei, melyek jeles tehetségének világos bizonyítványait foglalják magokban, bizonyosan másokra is épp oly mély benyomást fognak tenni, mint reám s ez egyik fő oka, miért én sokkal jobban óhajtanám, ha e hagyományok egészben (nem részletenként) jöhetnének ki.Címe egészben veszi tehát ezt az olvasó közönség. Egy halavány sugár ama nagy időkből, melyeknek küzdelmeit és dicsőségét, eredményét és tanúságait vajba soha ne feledné és bölcsen használná a nemzet. Lévai József, államférfiú ezen találkozását Bosznia-Herczegovina annexiójának ügyével hozzák közvetlen kapcsolatba s utalnak arra, hogy Károly Lajos főherczeg éppen most állítólag szintén ez ügyben készül Pétervárra. Ha a föltevés igaz, úgy az annexio kérdése az ősz folyamán mégis csak napirendre kerül, noha félhivatalos részéről a hírt már ismételve dementálták. Az angol kormányválság. A legutóbb érkezett táviratok szerint lord Salisbury bízatott meg az új kabinet megalakításával. Érdekesnek tartjuk erre vonatkozólag a Times nézeteit közölni, melyek élénken megvilágítják a politikai helyzetet Angliában. »Aligha tévedünk — így szól e lap — ha azt tételezzük fel, hogy Salisbury tágabb alapon kívánja az új kabinetet megalkotni. Kétségtelenül érintkezést fog keresni az unionista szabadelvűekkel, bár alig valószínű, hogy ezek vezérei hajlandók volnának tárcát vállalni egy konzervatív kabinetben. De ha tisztán konzervatív kabinet is áll az ügyek élére, a fenforgó körülmények között egy időre ez is biztosítani fogja a nyugodt fejlődést és állandóságra lehet kilátása. Lord Salisbury és társai jelentékeny diadalt arattak a választások alatt. A konzervatív párt 316 tagból áll és ily hatalmas párt nem igen félhet komoly veszélytől, ha egy önmagában meghasonlott ellenzékkel áll szemben. Már pedig az ellenzék három-négy töredékből áll, melyek engesztelhetnek egyes kérdésekben egymás iránt. Nemcsak lord Hartington, hanem maga Chamberlain is készségesen fogják támogatni a konzervatív kabinetet, ha ez Izlandra vonatkozólag megfontolt és czélszerű javaslatokat fog előterjeszteni és minden unionista szabadelvű képviselő, ha meggondolja, mi volt az eredménye az utolsóelőtti választásnak, mely Gladstonet ismét a kormány élére állította, kétszer is meg fogja gondolni, vájjon tanácsos-e újabb kormányválságot idézni elő ? A helyzet lényegesen megváltoznék, ha Gladstone belátva a küzdelem sikertelenségét, visszavonulna ; de ezen esetben is kétségtelenül mindenki óvakodnék a konzervatív kormány tekintélyét meggyengíteni mindaddig, míg az oly mérsékelt szellemben vezetné az ügyeket, mint ezt a Salisbury-kormány a legutóbbi alkalommal tette. Jól meg kell fontolnunk azon kétségtelen tényt és ez képezi a legutóbbi választások eredményének legkiválóbb jellemvonását, hogy Parnell többé nem tartja kezében a parlamenti esélyek mérlegét. Az a hatalom, melyet Parnell a legutóbbi parlamentben gyakorolt, most Hartington és az unionista szabadelvűek kezébe ment át és mindenki irtózni fog attól, hogy ez a hatalom ismét Parnell kezébe jusson. Szerbek és bolgárok. A mitnowi Alig. ztg. bécsi officziozusa Írja július 20-iki ketettel: A szerb frontonizárt és fontos nyilatkozatnak mutatkozik. Szószerinti szövege még nem került nyilvánosságra, s azért a végleges ítélettel egyelőre még várni kell. De az a kivonat is, melyet a távíró hozott tudomásunkra, feljogosít egynémely megjegyzésre, annál is inkább, mert — úgy látszik — a külföldet érdeklő részét a trónbeszédnek meglehetősen kimeríti. S itt mindjárt eleve megjegyezzük, hogy azok a lapok, melyek szerették volna, ha a trónbeszéd kissé barátságosabban nyilatkozik Bulgáriával szemben, nem kívánnak méltánytalant. De az igazság okáért tekintetbe kell venni, hogy Sándor fejedelem trónbeszéde, melylyel a bolgár szobranjét megnyitotta, szintén tartalmazott egy pontot, mely éppenséggel nem érinthette valami kellemesen Szerbiát. Ha ezzel szemben azt hozná fel valaki, hogy hát Bulgária volt a győztes és Szerbia a legyőzött, azzal lehetne visszavágni, hogy éppen győzteshez illik nagylelkűnek lenni. Igaz, hogy itt olyan nyilatkozatokkal állunk szemben, melyek általában kelet népeihez vannak intézve. Ez áll úgy a bolgár, mint a szerb trónbeszédről, mely utóbbit a közvélemény egy része s talán nem is alaptalanul, az elsőre adott válasznak tekinti. S minthogy a keleti viszonyokat nem lehet a nyugatiakkal egy mérték szerint megítélni, a Balkán fiatal parlamenti testületeinek nyilatkozatait sem szabad a nagy, európai parlamenteké mellé állítani. Hogy Szerbia és Bulgária a háború óta nem léptek valami bensőbb barátságra, az anisi és szófiai trónbeszédek nélkül is nyilvánvaló volt s ha e trónbeszédek arra emlékeztetnek, hogy a Balkán népei között folyton vannak súrlódások, azzal sem mondanak valami újat. Az európai békét pedig egyik sem veszélyezteti, míg a nagyhatalmak között nem merül fel valami ok, mely a békét megzavarhatja. Francziák és németek. A franczia csapatok létszámának Francziaország keleti határán való szaporítását sürgeti a Rep. Frangaise és ez intézkedés sürgősségét példával indokolja, felhozva, hogy míg Metzben 18.000 emberből áll a német helyőrség, Nancyban csak három franczia ezred gyalogság és 4 század lovasság állomásoz. A németországi lapok tudomást véve e czikkről, tendencziózusoknak mondják annak adatait és azok helyreigazítására szintén több, szerintük hiteles adatot sorolnak fel a franczia és német csapatoknak elhelyezéséről a határ mentén. Egy berlini lap ez ügyben ezt írja: Ha a 6. franczia és a 15. német hadtest kerületeiben elhelyezett csapatokat állítjuk egymással szembe, akkor egész más képet fogunk nyerni. Megelégedhetünk azzal, ha csak e két hadtestet veszszük alapul, mert mindkettő erősen túllépte a hadtestek rendes szervezetét. De tekintve a szóban forgó területek földrajzi helyzetét és kiterjedését, hibát követnénk el, ha csak Elzász-Lotharingiát vennék figyelembe, melynek területe sokkal kisebb, mint az a terület, melyen a 6. franczia hadtest csapatai vannak elhelyezve. Ebből az okból, és mert a 14. német hadtest csapatainak egy része is Elzász-Lotharingiában állomásoz, ezt a hadtestet is tekintetbe kell vennünk és így még az arány ránk nézve kedvezőtlenebb, mivel német részről nagyobb területet vettünk. Az összehasonlító adatok a következők: a 6. franczia hadtestből a határon el van helyezve 65 zászlóalj gyalogság és vadász, 65 század lovasság, 34 üteg tábori tüzérség, 5 zászlóalj vártüzérség, 1 zászlóalj utász, 1 zászlóalj szekerész; a német határterületen állomásoz a 14. és 15. hadtestből 61 zászlóalj gyalogság és vadász, 60 század lovasság, 32 üteg tábori tüzérség, 6 zászlóalj vártüzérség, 3 zászlóalj utász és 2 zászlóalj szekerész. Látható tehát, hogy még a francziák vannak némi előnyben. Az Egyesült Államok és Anglia között, mint említettük, megállapodás jött létre a bűntettesek kölcsönös kiszolgáltatására nézve. Az új szerződési tervezet alapjául az 1842-diki szerződés szolgál, csakhogy az sok tekintetben kibővíttetett és különösen felvétettek abba az ingatlanok felrobbantása által elkövetett büntetendő cselekmények. Az ír dinamitardoknak eddig biztos menhelye volt Amerika, mert a fennálló szerződések értelmében nem lehetett őket kiszolgáltatni. A szerződési tervezet jelenleg az Egyesült Államok szenátusa előtt van s az angol lapok örömüket fejezik ki a fölött, hogy végre-valahára meg fog szűnni az a felháborító állapot, mely most fennáll, hogy az ír dinamithősöket Amerikában nem érheti el a büntető igazságszolgáltatás keze. Közlekedési politikánk. Nevezetes eset az, hogy egy magán vasúti társulat, az osztrák-magyar államvasúti társaság magyar igazgatóságának kell fölkérni a közlekedési minisztériumot, hogy hasson oda, miszerint a magyar államvasutak, valamint az állami kamatbiztosítást élvező s így a kormány tarifaszabási jogának teljesen alávetett északkeleti s kassa-oderbergi vasutak járuljanak a gabonakivitelt elősegítő azon szállítási díjmérséklésekhez, melyeket az osztrák-magyar államvasuti társaság indítványozott. Szerelmek. Irta : 'I’rou.’betzkói ILv£é,ma: II.erczegin.Da Francziából: Szalay-Szigethy Erzsi, üldözött szerelem. (Folytatás.) — Lásd a Pesti Napló julius 22-iki reggeli kiadását. Szemem egyszerre egy fiatal tiszten akad meg, ki fesztelen kecsességgel vezette lovát. A tiszt elragadó szép, s a vitéz, hős lovagokra emlékeztet. Szőke volt s nagy méla kék szemeinek bűvös tekintetével valóban érdekes alak. Mellén oly érdemkereszt csillog, minőt csupán a csatatér hősei kaphatnak. Az erkély alá érkezve, meglát, tekintetünk találkozik, lovát önkéntelenül megállítja és szemeit nem bírja levenni rólam. Végre kénytelen lévén folytani.