Pesti Napló, 1886. július (37. évfolyam, 180-210. szám)

1886-07-04 / 183. szám

Melléklet a Pesti Napló július 4.183-dik reggeli kiadásához. A vasuti leszámoló hivatal. Az osztrák államvasutak cs. kir. vezérigaz­gatósága e napokban, az osztrák kormány jóvá­hagyásával, fölmondta a közösséget a bécsi és budapesti vasúti központi leszámoló hivataloknak. A budapestinek nem sokat ártott vele, ha meg­vonja tőle azt a csekélységet, melylyel költségeihez hozzájárult, (1884-ben 210 frt 60 kr és 1885-ben 296 frt 65 krral); azonban máskép áll ez a bécsivel, a­hol a nevezett igazgatóság autoritása, már csak az állammal fönnálló viszonyánál fogva is önkéntelen pressziót gyakorol a többire, e lépésével is többeket rántva magával, úgy, hogy e határozata folytán a bécsi leszámoló hivatalnak okvetetlenül föl kell bom­­lania és a leszámolásnak más módszer szerint tör­ténnie. Ez alkalmat, mint legkedvezőbbet, használjuk fel, hogy a kormány az intéző körök figyelmét, a budapesti vasúti közp. leszámoló hivatal é­s egyálta­lában a magyar vasutak érdekében fölhívjuk. Itt az ideje, hogy a jó alkalmat kiaknázzuk, s létesítsük azt, a­mi szerencsétlen tizenhárom év lefo­lyása alatt meg nem történhetett, s azután is csak bizony nagyon csekély részben. Mert tizenhárom évi vajúdásba került, míg a nagy hegy a parányi egeret megszülte ; tizenhá­rom év keserves koldulásába került a magyar vasu­­taknak, míg azt a nem valami nagyon elkényeztetett gyermeket, a budapesti vasúti közp. leszámoló hiva­talt, elszakítva osztrák szülőanyjától, ölükbe szorít­hassák. De c­s­o­n­k­a, nyomorék gyereket kaptak... Bátran ki lehet mondani, ha nem állana élén olyan erélyes ember, mint Benedikt Ferencz fő­felügyelő, kinek egyedüli, üdvös politikája az, hogy a hivatal működése lehetőleg nagyobb arányokat ölt­sön, s a magyar vasutakat megillető színvonalra emelkedjék — két évi fönállása óta olyanná sem fej­lődött volna, mint a­milyen most. Feledjük azt a hibát, melyet a magyar vasutak elkövettek, midőn évek előtt egynémely vasút részéről tárgyi és pénzügyi szempontok alapján támasztott kifogásait elegendő mentségnek fogadták el és a le­számoló hivatal létesítése fölött napirendre tértek. Az akkor volt. Azóta azonban vasúti politikánk nagyot len­dült, a vasúti hálózat az utolsó évtizedben hatalma­san növekedett, — s most oly mennyiségű anyaggal rendelkezünk, melynek földolgozását semmiképen sem szabad Bécsben hagyni, — mert az a koncz, melylyel harmadfél évvel ezelőtt kegyelmesen meg­ajándékoztak, nagyon sok pénzbe kerül; s nem csoda, ha a vasutak, különösen a nagyobbak, a hivatal fen­­tartásának drágasága felett panaszkodnak,­­ ho­lott nem csak a közös vasutaknak, de a tisztán ma­gyar vonalak igazgatóságainak is két hivatal költsé­geihez kell, s bizony sokkal hozzájárulni. Eltekintve a Bécsben beállott krízistől, csak méltányosság, a­mit a magyar vasutak követel­hetnek. Csak egyet említek. Az itteni leszámoló hivatalban pl. a magyar vasutaknak csak azon forgalmai kerülnek leszámolás alá — nagyon parányi, semmitmondó kivétellel — melyek tisztán magyar vonalakon mozognak. A magyar és osztrák vasutak közötti forgal­mak már Bécsben vannak. Quo jure ? Ez abszurdu­mon a laikus is megütközik. Vájjon mit szólnának hozzá az osztrákok, ha mi ennek ellenében az osztrák és magyar vas­utak közötti forgalmakat kérnék ? Nem engednék át. Hogy miért nem, azt ők tudják legjobban. De mi is tudjuk ám, hogy kivitelünk Ausztriába s annak tar­tományaiba nagyon lényeges, s a budapesti állomáso­kon kívül minden nagyobb állomás direkt rovatolási összeköttetésben van azokkal. Vaj­­­on nem az itteni leszámoló hivatalt illetné-e azon összes viszonylatok leszámolása, me­lyek mint magyar föladások szerepel­nek, épp úgy, mint ellenkező esetben a bécsit? Avagy talán nem rendelkezünk annyi és oly erőkkel, hogy ezzel megbirkózhatnánk, vagy egyre menne-e, ha a hivatalban 110 ember helyett esetleg 250 foglalkoztatnék ? Nem hiszem, hogy erre hide­gen rá lehetne fogni, hogy mindegy volna, vagy talán hátrány is keletkezhetnék belőle. Ez az, a­mi most elintézésre vár. S miért is nem tehetnék a magyar vasutak az osztrák vasutakkal ugyanazt, a­mit a cs. kir. osztr. államvasutak vezérigazgatósága tett velük. E lépés­sel szemben a mi vasutaink részéről történő elsza­kadás általában méltányosnak tekintetnék, s általános helyesléssel találkoznék. Lesz-e valami, nem tudjuk. De ha ez iránt nem tesznek lépéseket, nemcsak, de ha azt keresztül nem viszik, bizony-bizony akkor mi nagyon gyöngék va­gyunk ott, a­hol követelni van jogunk s kötelességünk is, a hol magunkon segíteni és sajátunkat visszasze­rezni a magyar nemzeti eszme is sürgősen paran­csolja. Vigyázzanak, hogy megint vissz ne kerüljenek Bécsbe... tb. » A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. Irodalom. Arany János élete és költészete. Irodalomtör­téneti vázlat. Irta dr. Koltai Virgil. Győr, 1886. Özvegy Sauerwein Győzőné könyvnyomdája. A 189 oldalra terjedő irodalomtörténeti tanulmány Aran­y János életét és költészetét kimerítően tárgyalja. Szerző,a ki már több igen sikerült művet irt, előszó Arany családjáról, a költő gyermekéveiről, olvasmá­nyairól szól, a­melyek a klasszikus költőkből, a magyar ponyvairodalomból és népies költőkből állva, korán kifejlesztették benne a klasszikus műgond és népies érzéket. Elmondja ifjú lelkének hányatását, visz­­szatérését agg szüleihez, azon elhatározással, hogy lemond ábrándjairól s lesz közönséges ember. Raj­zolja belső és külső küzdelmeit s Szilágyi István ha­tását ; méltatja az Elveszett alkotmányt, vázolva a kor viszonyait s azután elmondja költői hírnevének teljes kivívását Toldijával, baráti vi­szonyát Petőfivel s mind a kettőt jellemzi mint költőt és embert. E korba belejátszik a szabadságharcz, a melynek szomorú végével Arany egy ideig nehéz kö­rülmények között élt, mig N.-Kőrösre nem hívták tanárnak. Aranynak, mint tanárnak jellemzése s n.-kőrösi életének rajzolása után szerző áttér lírai költészetének jellemzésére. A fősulyt Arany világ­nézetének feltüntetésére fekteti s e czélból itt szól humoros költeményeiről és genre-képeiről, rövid elbe­széléseiről , majd a Nagyidai czigányokról és Bolond Istókról, s végre előadja Budapestre jutását, itteni életét, törekvéseit, melyek végczélja mindig az volt, hogy Szalontára térjen vissza s ott családja körében teljesen a költészetnek éljen. Különösen részletesen szól szerző a költő Murány ostroma, Toldi s Buda halála cz. műveiről. Kifejti e művek történeti s mon­dái alapját, a különböző költők feldolgozásait s ekkép méltatja Arany műveit. Erre Arany életének utolsó szakára tér át s rajzolja Arany sokoldalú munkássá­gát, melyet mint a Kisfaludy-társaság igazgatója s az akadémia titkára kifejtett, méltányolja balladáit s utolsó lírai költeményeit. Végül összegezi nézeteit s mint embert és költőt jellemzi Aranyt. Koltai főleg az ifjúság számára irta nagy tanulmányát, de min­denki elolvashatja az érdekes munkát. Nyelvezete törsgyökeres magyaros s könnyed s a költő és művei megítélésében sok önállóságot tanúsít. Mindenesetre érdekes adalékul szolgál Arany-irodalmunkhoz, s fel­hívjuk reá az olvasók figyelmét. Ara­b Budapesti Szemle. Szerkeszti Gyulai Pál. 1886. júliusi füzet. Tartalma: A szent Grál. Hein­rich Gusztávtól. — A gazd­a os­ztály Észak-Ameriká­ban. Bernáth Istvántól. — ...zrevételek a Vámbéry­­féle honfoglaló magyarok jellemzésére. Hunfalvy Páltól. — Társadalmi problémák az államregények­ben. (III.) Medveczky Frigyestől. — A Dabóczy­­család. Regény. (I.) Pálffy Alberttől. — Bozzai Pál hagyományaiból. — Néhány szó a középiskolákról. Trefort Ágostontól. — Hillebrand utolsó munkája. rf. — Értesítő: Acsády Ignácz: Magyarország Buda­vár visszafoglalása korában. Cs. — Telkes Simon: Áruforgalmunk. —­s. — Rudnyánszky Gyula: Fény­ben és árnyban. Költemények. Y. — M. és T.: Nem illik. rf. — A füzet egyik érdekes közleménye egy elfeledett magyar költő, Bozzai Pál hagyományából került ki. Bozzai, mint a szerkesztő megjegyzi, 1829-ben született s az 1847/8-ki Életképekben néhány közleményt közölt, melyek figyelmet keltet­tek. Végig küzdötte a szabadságharczot s 1852-ben halt meg. Irodalmi hagyományait Lévay József most rendezi sajtó alá. A legközelebb megjelenő füzetből a B. Szemle négy költeményt ad. Az utolsó Végsohaj czimű — íratott 1850-ben — igy hangzik: Nem esztendők hozzák az időt! Megagy az ember, mint a nyár, Meleg szívvel, forró kebellel, Ha az idők viharja jár. Mért számolod a lassú órát S a perczeket fejed fölött ? Szivednek minden dobbanása Egy úr a múlt s jelen között. S ez űrben, képtelen szemekkel, Kietlen sorsod néz reád : Elénekelted életednek Már hajnalát és alkonyát. Az osztrák-magyar monarchia Írásban és kép­ben népismei munka Magyarországot tárgyaló részé­ből megjelent a 4-ik füzet, mely hazánk történetéből a Nagy Lajostól Ulászlóig terjedő korszakot tárgyalja Szabó Károly jeles történetírónk tömör és világos előadásában. Ez is, mint az előbbi füzetek, gazdagon van történeti tárgyú képekkel illusztrálva, melyek mind az azon korból fenmaradt emlékeink másai. Ara 30 kr. Magyar Szalon képes havi folyóirat. Szerkesztik: Fekete József és Hevesi József. A legújabb júliusi füzete igen érdekes tartalommal és számos si­került képpel jelent meg. Petőfi Sándor ifjúkora arcz­­képe Barabás Mihálytól nyitja meg a füzetet, mely Jókai Mórtól, Szana Tamástól, Reviczky Gyulától, P. Szathmáry Károlytól, Bulla Jánostól s másoktól hoz prózai vagy verses közléseket. Daudet regényének egyik fejezete s egyveleg teszik a füzet további­­ tartalmát. KÜLFÖLD. Montenegró jövendőbeli terveiről a pétervári Novoje Vremja igen érdekes s általános figyelmet érdemelő czettinyei levelet közöl, mely igy hangzik : »Minden montenegrói meg van győződve, hogy a Balkán-félszigeten nemsokára valami rend­kívüli fog történni. Az utóbbi idő eseményei sok adattal igazolják a montenegróiak ezen termé­szetszerű előérzetét. Csak nemrég foglalkoztatták egész Montenegrót azok a szavak, melyeket Miklós fejedelem, Belanovics szerb politikust kihallgatáson fogadván, mondott: »Tudod Belanovics, kezdő a fejedelem, mit akarok mondani ? Nem kell csüggedni! Nem csak azért mon­dom ezt, hogy megnyugtassam népemet, mint ural­kodó köteles vagyok népemet megnyugtatni. De ezt határozottan mondom neked, máskép beszélnem nem lehet, és más hangon, más értelemben nem is mondok egyebet. Montenegró senkitől sem kíván kegyelmet kérni. Ha valakivel harczra kél, természetesen nem kíván mást, mint a­mit tulajdon erejével önmaga elfoglal.« És valóban a szerbiai, boszniai és herczegovinai ügyek állása gondolkodóba kell, hogy ejtsen minden orthodox szerbet. A szerb nép látva a királyságbeli szerbek le­alázó helyzetét, a montenegrói fejedelem és veje, Ka­­ragyorgyevics Péterre, irányozza tekintetét. Mikor a fejedelem Péter herczeggel nemrég meglátogatta Niksicset, ezt a herczegovinai határ mellett elterülő várost, a helyi lakosság következőleg üdvözölte az utóbbit: »Fenséges Péter herczeg! Fenséged ezúttal először szerencséltető látoga­tásával híres Niksicsünket. Niksics városa első ízben üdvözli fenséged személyében a topoli Kara­ Györgye nagy hős unokáját, a kinek nagysága a szerb népet a sötétből a világosságra hozta; az ő hősiessége vetette meg a szerb nép jövendőjét. Mi, Niksics lakosai, üdvözlünk herczeg, mint a szerbnek unokáját, a ki uj szellemet öntött a szerb népbe! Isten hozott téged, ama hős utódát, kitől resz­ketett Sztambul. Zsivió! Mivelhogy a montenegróiak tisztelik a hősöket, adja Isten, hogy megérjük a Kara­­gyorgyevicsok szerencsés idejének visszatértét. Te pe­dig Péter herczeg, velünk együtt egy egészet alkotsz a sokat szenvedett szerb néppel. Zsivió!« Hogy a szerb nép egyesült erői mely irányba fordíthatók, kitűnik abból is, hogy Törökország és Montenegró közt úgy látszik, néhány évre tartós béke létesült. Szulejmán pasa török követ, midőn átnyúj­totta a fejedelemnek az Imtiaz-rendet, a követke­zőket mondá: »Van szerencsém uralkodóm, Abdul Hamid szultán nevében átadni fenségednek az első osztályú Imttaz rendet­ő medáliával, melyeket uralkodóm általam küld fenségednek a Törökország és Montenegró közt létező barátságos viszonyok jeléül. Fel vagyok hatalmazva, hogy uralkodómnak fenséged és a fenséges uralkodóház irányában táplált őszinte szeretetét és üdvözletét tolmácsoljam. — En­gedje fenséged hozzá tennem, hogy e megbízás telje­sítésekor szerencsésnek érzem magamat s ez eseményt életem legszebbikének fogom tekinteni.« Mire a fejedelem igy felelt: »Nagyon meg vagyok hatva Abdul Hamid szultán ő felsége jóindulatának és barátságának emez uj jelétől, midőn az Imtiaz-renddel tüntet ki. Ő felsége barátságos érzelmei, melyek tolmá­csolásával ön van megbízva, felette drágák én nekem. Én és házam nagyon hálásak vagyunk ezért ő felsége iránt s úgy neki, mint népeinek szerencsét és haladást kívánunk. Ő felsége kiváló gondoskodását találom abban, hogy önt jelölte ki a hozzám intézett küldetés teljesí­tésére. Isten hozta nálam és országomban!« Ugyanezen meghatalmazott sok montenegrói katonai egyénnek érdemrendeket adott át. Plamenacz Ilya vojvoda és hadügyminiszter kapta az Imtiaz­­érdemrendet, Dokurovics vojvoda az első osztályú Medsidie rendet, Popovics Szima dulczignói kor­mányzó, Vucsinics, Martinovics, Plamenacz Szava, Jovicsevics a Medsidie rend másod, és sokan ugyan­ennek harmadosztályát kapták. Ezen alkalomból Dzsevad pasa rezidensnél nagyszerű bál volt, melyen részt vettek a kiváló poli­tikusok. A rendkívüli török követ Montenegróba érke­zése tisztán politikai fontosságú s összefüggésben fog állani a legközelebbi balkán-félszigeti eseményekkel. A hadügyminisztériumot nagyon elfog­­lalják a hadi készületek, melyek megfelel­nek a fejedelem eme szavainak: »Montenegró csak azt követeli, a­mit saját erejével elfoglal.« Montene­gró nem létezhetik tovább valamely új terület elfog­lalása nélkül. Eme követelést nem hagyhatja kielégí­tés nélkül az a Montenegró, mely az utóbbi időben gyorsan kezd fejlődni. Csak egy példát idézünk eme fejlődés bizonyítására : az utóbbi időben alapíttatott egy új város, neve Mirkova város, melynek megnyi­tása szent Demeter napján, vagyis a fejedelem nagy­bátyának Mirko herczegnek szülő napján fog történni, s melyben jelenleg húsz, mig szent Demeter napján már negyven ház fog készen állani.« Fővárosi ügyek. A fővárosi közmunkák tanácsából. — Julius 4. Báró Podmaniczky Frigyes alelnök az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésével Báró Lip­­thay Béla és Luczenbacher Pál tanácstagok bízattak meg . Az elnök felhívja a tanács figyelmét a VII. ker. Dohány­ utcza rendezetlen állapotára, melynek köve­zete nem felel meg a közlekedési igényeknek, már pedig azon át hivatva volna megosztani a Kerepesi­­útnak forgalmát; indítványozza ennélfogva, hogy a Dohány-utcza mielőbb rendeztessék és ez iránt a fővárosi hatóság megkerestessék. A tanács ezen indít­ványt elfogadva, felhivatni rendeli a fővárosi ható­ságot, hogy ezen út rendezése iránti intézkedéseket tegye meg s legalább a Károly­ körút és Sip-utcza közti szakasz végleges rendezését a jövő évi közmunka programmba vegye fel. A kőbányai uj templom helyének kijelölése tár­gyában a helyszínen eljárt műszaki bizottság javasla­tát a tanács elfogadván, az uj templom helyéül a Bá­nya-tért jelöli ki, — mert azon feltevések, melyekből szab. kir. Pest városa kiindult akkor, amidőn a ligeti telkek felosztása és eladása alkalmával az uj templom helyét jelölte meg, teljesen valósultak. Kétségtelen ugyanis, hogy a lakosság zöme közelebb lakik azon térhez, mint a Kápolna­ uton kihasítandó térhez , mert továbbá e városrész fejlődése inkább északnak, — tehát a Bánya-tér felé — mint délnek remélhető, amennyiben a délnek fekvő gyártelepek, felhagyott bányák az építkezést itt igen megnehezítenék, illetve az e czélra igényelt rendezés csak nagy költség árán és csak évek múltán volna végrehajtható. Hogy azonban a jelenlegi Kápolna- tér környé­kén lakó hívek érdekei is kielégíttessenek, a tanács a maga részéről is pártolja a középítési albizottmány abbeli javaslatát, mely szerint a mostani kápolna megfelelő tatarozás mellett továbbra is fentartassék.­­ A templom elhelyezési terve ellen a tanácsnak nincs­­ észrevétele, de hozzá nem járulhat a középítési bizott-­tt­mány azon javaslatához, hogy a Bánya-térnek a­­ Jászberényi­ út délkeleti oldalán fekvő és a közmunkák­­ tanácsa által múlt évben kisajátított része építési tel­­k­­ekre felosztassék és igy beépíttessék, mert a tér ezen­­ része igen czélszerűen használható fel élelmezési piacz­­g­­nak, melyre ehelyütt a jövőben szükség leend. A Hajtsár ut a szab. osztrák m. államvasut bu­­dapest-palotai és budapest-kőbányai vonala és illető­­l­leg e kettőt összekötő pálya közt fekvő részének meg- * szüntetése, illetőleg az áthelyezése ügyében eljárt ve- 1­­gyes bizottság megállapodásait a tanács mindenekben­­ elfogadja; hozzájárul továbbá az I. Mátray- és Ló-­­ gody-utczákat érintő szabályozási módosítások tekin- * tetében a főváros részéről tett javaslathoz; e szerint a­­ Mátray-utczának a Lógody- és Atilla-u. közt tervezett­­ megnyitása elejtetik, a Lógody-u. pedig a Vérmező-­­ utczáig kellő szélességben megnyittatik; ellenben a­­ Körmöczy-utcza 4 ölre való kiszélesítését a tanács­­ nem tartja szükségesnek, mert ezen utcza még kiszél­­­lesítés esetén sem szolgálhat kocsik közlekedésére, a­­ gyalog közlekedésnek pedig mostani szélességében is­­ meg fog felelni. " Spitzer Gerson és társa c­ég ó­budai gyártelepe­i előtt a Dunaszabályozás folytán keletkezett terület­­ egy részének az utak szabadon tartása mellett kért bérbe adása ellen a tanácsnak elvi észrevétele nin­csen ; mindenekelőtt azonban felhivatik a főváros, hogy erre vonatkozólag netán fenforgó észrevételeit közölni szíveskedjék. Dr. Wagner Dániel és nejének a IX. ker. So­­roksári­ utczában fekvő telkei szabályozása és felosztá­sára nincs elvi észrevétel, a Vaskapu-utcza azonban 8 ölnyi szélességben lesz kihasítandó. :*■ Az ó­budai rakpart egy részének dr. Zsoldos Károly által kért rendezés módozatai megállapítása végett javaslatba hozott vegyes­­bizottsághoz a tanács hozzájárul, a maga részéről dr. Ország Sándor és Várady Lipót tanácsos, Rupp Imre miniszteri osztály­­tanácsos, továbbá Wohlfarth Henrik és Schmidt Fe­rencz felügyelő urakat küldi ki. Thoma Károly VI. ker. II.­János utczai, Pollák Náthán kőbányai és Freund Gábor és társa Pod­maniczky-utczai telkére vonatkozó szabályozási tér­rajzok jóváhagyatnak. A Teréz-körútnak az Aradi és Szondy-u. közti részében, továbbá a József-körútnak a Népszínház és Stáczió utcza közti szakaszában létesítendő oldalcsator­nának, ezekhez tartozó víztömlők, úgy a légszeszvilágí­­tásra vonatkozó tervek kivitele ellen nincs észrevétel. A II. ker. Trombitás-útból a Stókus-hegyre ve­zető út kiszélesítése és ideiglenes rendezésére, a IX. ker. Gyep-utcza, istenhegyi utak világítására, az V. ker. Bálvány-u. világítás és burkolására vonatkozó tervek jóváhagyatnak. A Pallas irod. és nyomdai részv. társaság, Tel­kes Simon és Czangel Lujza felfolyamodványai elin­tézése után tudomásul veszi a tanács az elnökség je­lentését, hogy időközben a következők nyertek épí­tési engedélyt: A főváros, németvölgyi uj temetőben gondnoksági tol­dalékházra. — Főváros X. ker. gyömrői­ úton iskola-épület átalakítására és kibővítésére. — Ganz és társa czégnek II. ker. kis rókus-utcza 3377/37. sz. a. raktárra. — Farkas János VIII. ker. József-körút 5674.-5679. sz. a. háromemeletes ház építésére. — Földiák Gyula VI. ker. Szondy-utcza 2484.— 87/7. sz. a. egy emeletes lakházra. — Greiner István III. ker. Kis-Czelli-utcza 18. sz. a. földszintes házra. — Top János VII. ker. Csömöri-út 2818/a sz. a. földszintes nyaralóra. — Konkoli Zsigmond VIII. ker. Szigony-utcza 27/7060. sz. a. földszintes házra. — Kölber Lajos és társa VI. ker. Ó-utcza 41. sz. a. földszintes házra első emelet ráépí­tésre és egyemeletes toldalékra. — Lestner Antal I. ker. Promontori­ ut 10,505/41. sz. a. ácsmühely és fészer építésére. — A magy. leszámítoló és pénzváltó­ bank a közraktári tele­pen egy földszintes toldalékra. — Marx János VI. ker. Lend­­vay­ utcza 3042—46/6. sz. a. földszintes nyaralóra. — Milla­­cher Lajos I. ker. Nyékdülő 6149/14—29. sz. a. istálló és fás­kamrák építésére. — Wohland Mihály II. ker. (Ó-Buda) Kül­telek 1836. sz. a. földszintes házra. — Welisch Alfréd VIII. ker. külső Stáczló-utcza 6564. házi sz. a. kétemeletes utczai és földszintes udvari ház épitésére. — Wolf Izidor VIII. ker. Ke­­nyérmező-utcza 4/5840. sz. a. kéteml. házra. — Tóth István VII. ker. Gizella-ut 2604. sz. a. földszintes ház és növény­házra. — Sonnenschein Manó IX. ker. Soroksári-ut 9601. sz. a. bőrszáritó-szinre. — Decsi György VIII. ker. házépítő tisztv. telepén 242. sz. a. földsz. házra. — Ugyanaz ugyanott 245. sz. a. földszintes házra. — Domonkos Ferencz III. ker. Bécsi-ut 4218/57. sz. a. 2 lóerejü gázmotor felállítására. — Eichelberger Józsefi, ker. Gellérthegy 10,711. sz. a. fedett tekepálya, istálló és fáskamrára. — Grünhut Samu VI. ker. Podmaniczky­ utcza 3602/11. sz. a. 3 emel. házra. — Gutwillig Gusztáv VII. ker. Alsó-Erdősor 4386 — 88. sz. a. 3 emel. házra. — Jahn József VI. ker. Podmaniczky­ utcza 3608/15.­­ szám alatt háromemeletes házra. — Krodius Antal X. ker.­­ A sempachi nagy napról. A lovagkor múzeumának tekinthetjük Svájczot; gyönyörű vidékein bolyongva, lépten-nyomon történel­mi emlékekkel találkozunk. A waldstädti tó vadregényes partjain Teli Vil­mos történelme lebeg előttünk, a tó fölött fölmagaslott Alpok közt a hires Grüttli zöldei,­­ a fenséges tó hullámaiba Teli kápolnája bámul be. Hogy ha pedig a bérczekbe beljebb fordulunk, a kegyetlen osztrák helytartó, Gessler kastélya alapromjánál állapo­dunk meg. Mikor én ott jártam, az ég borult volt; arczo­­mat csapkodó széltől himbált karcsú fenyők mély du­gással kezdtek tanakodni, s az ide-oda ingó fatörzsek fantasztikus alakokat öltöttek. Közeledő lépteimre vércsék riadtak föl; az ólomszürke égen fényes villá­mok czikáztak, sűrü­légben kebek­rázó üvöltések, sikoltozások keletkeztek, és a föltámadt vihar által zaklatott képzelemmel, nekem úgy tetszett, hogy kö­zelembe a juharak selymes levelei a vadkedélyű Gess­ler sötét tetteiről suttognak... A sempachi csatatéren áthaladva, szelidebb gondolatok leptek meg. Ama helyen elvérzettek szel­lemei, a zsarnok Gesslertől kiemelkednek, önkénte­lenül pártonkívülivé válunk, az elhullottak jellemét nem bírálgatjuk, mert a sempachi csatatéren igazi hősök aluszszák örök álmukat. Az 1386. év j­úli­us 9-én Sempachnál vívott győzelmet a svájcziak tüntetőleg készülnek megünne­pelni. Az ünnepély hírére talán nem lesz érdektelen, ha a svájcziak sempachi fényes győzelmét elbeszélem. Az osztrák Babenberg család utolsó sarja II. Ottóval sírba szállt, s Ausztriát a svájezi eredetű Habs­burg Rudolf ejte hatalmába. Rudolf halála után, 1379-ben, az örökösök, Li­pót (der Biedere), Albrecht (mit dem Zapfe) terje­delmes birodalmukon osztozkodván, Albrecht Ausz­tria birtoklásában maradt, Lipót herczeg, Tirol gróf­sággal, a svájezi kantonok urává lett. Az osztrák herczeg, egyes lovag nemzetségek, egyházi fők önkényétől sanyargatott Svájcz végre saját keblében szövetkezett, és az egyesült kantonok elnyo­móik ellen fegyverkeztek. Az osztrák Lipót, Tirol őrgrófja, ingadozni lát­ván hatalmát, szomszédos kisebb hatalmakkal szövet­kezve, a lázongó svájcziak ellen vezette hadát. Luczernben a svájczi egyesültek azt hitték, hogy a Ritkából benyomult osztrákok Zürichet száll­­ják meg. De nem úgy történt, mert Lipót osztrák herczeg serege zömével a Habsburgok ősi fész­kébe, Argau kantonba vonult. Nyolcz napi veszteglés után Luczernnek iránybó lépteit, és Sempach város­kát szállta meg, s hogy a féktelen osztrákok pusztí­tásának gátat vessenek, az egyesült svájcziak Sem­pach alá siettek. A sempachiak gyönyörű verőfényes reggelre virradtak; bérez, völgy virágillatban úszott. Az ég kárpitján szemernyi felhőcske sem volt látható; a júliusi nap izzó fényével aranyozta be a vidéket. Az egyesült svájczi sereg körülbelől 1500 el­szánt harc­osból állott. Vértezetlen, szerény öltözetű nép volt az, kiknek egyedüli fegyverzete primitív sze­­kerczékből, rövid nyelű bárdokból állott.­­ De a marezona alakok megjelenésén volt valami rendkí­vüli , komor daczczal, mély gyűlölettel szemlélték a nap fényében tündöklött, átellenes osztrák tábor pa­zar pompáját. Lipót herczeg gyalogsága a kétezerét megha­ladta. A táborához csatlakozott nemességet négyezer­re teszi a történelem. A négyezernyi lovag, pánczélzott paripákon ülve, hirtelen fölgörbült, madárcsőrű saruikban, ezüst, aranytól csillámlott, lengő strucztollakkal ékített sisakkal fejükön, talpig vértezve, villámló hosszú kop­­jákkal, szablyákkal fölfegyverkezve, tarka színekkel mázolt czimeres pajzsokkal, valóban rendkívüli lát­ványt nyújtott. Tirol őrgrófja, Ausztria herczege, a harminc­­­hét éves déli, büszke Habsburg Lipót szintén drága ékkövektől tündöklött, szemében pedig a győzelem reményének sugara lobogott. Mintha csak fényes lo­vagjátékra készülne, birodalma legelőkelőbb nemzet­ségeinek sarjaitól körülvéve, kevély önérzettel szem­­lélgette jól szervezett seregét. Darabig a két tábor némán, mozdulatlanul bá­mult egymásra. Lipót herczeg, a harcznak mielőbb véget vetendő, támadást jelzett, s hogy a lenézett el­lenfélt teljes mérvben körbe foghassa, a lovagok le­szálltak nyergükből, előre szegzett hosszú, éles kop­­jaikkal a gyalogság előtt óriás négyszöget képeztek; mialatt némelyik, a szabad mozgást akadályozó ma­dárcsőrű saruja orrát metszette le. Mihelyest a gyalogok közé elegyedett a nemes­ség, a hegyekben lappangó föld népe méhrajként lepte el a csatatért. A túlnyomóvá vált néptábor azonban az ellentábort nem közelíthette meg, rövid fegyverükkel: a pánczél kopjaerdőt sikertelenül dön­gették. Az egyesültek helyzete mindinkább kétesebbé vált; közülök már többen elhullottak, migten az osztrákok sértetlenül állottak. A kopjás vas­alakok, lassan előre nyomulva, óriás sasként tűntek föl; oldal­szárnyukkal a primitív ellentábort agyonzúzással fenyegették. A néptábor rémülve összebonyolódott. Ama válságos perezben a nép közül egy athléta, Winkel­ried Arnold, emelkedett ki és harsány hangon kiáltá: — Testvéreim, feleségemet, gyermekemet figyel­metekbe ajánlom. Helvéczia függetlenségéért én meg fogok halni, —­ az ellenség vas­erdejére rontok, a győzelemhez nektek utat csinálok! És a hős Winkel­ried a kétségbeesés gyorsaságával a lovagok elé ro­hant, a lelkesültség mámorával néhány kopj­át mar­kolt meg és a kopjákat saját testével földhöz sze­gezte ; ama perezben az egyesültek a kopjanyilás­­hoz rohantak, egymás testére kapaszkodva, emberi fogalmat meghaladott vakmerőséggel kezdék meg a tusát. Irtózatos mészárlás következett; ember ember hátán viaskodott. . . Azalatt a nap délpontra hágott, s mintha a rettentő eseménytől a természet is megbénult volna, a lég nyugodt, nyomasztó volt. Az izzó forróságban a lovagok némelyike nehéz pánczéljától nyomva, aléltan hanyatlott a dühöngő tömeg közé, és a szerencsétleneket agyongázolták vagy saját pánczéljuk fullasztá meg. — Egyszerre Lipót herczeg arcza halálsápadt lesz, a mindent meg­figyelő vezér észrevette, hogy az aranynyal gazdagon kivarrott nagy zászlója ingadoz. — A zászlótartó elesett. — A herczeg mene­küljön. A csatát elvesztettük! hangzott minden ol­dalról és a zűrzavaros kiáltások közben Lipót her­czeg hívei, a nemesség, fejedelmük körül sorakozott és a herczeget menekülésre késztették. De Lipót her­czeg tagadólag rázta fejét. — Szövetségeseim, az idegen herczegek, lova­gok, birodalmam nemessége nagy része már elvérzett érdekemben, életemet ama nagy hősökhöz méltólag fogom bevégezni; tovább harczolok, viszont­ Lipót herczeg fönséggel, azzal a zászlótartóhoz hajlott le, a zászló rudját a haldokló kezéből ragadta ki és a vértől pirosra festett zászlót, saját szemfödőjeként magasan lobogtatva, a csatatűzbe rohant. A herczeg feje fölött csakhamar a halál angyala terjeszte ki szárnyait. . . A herczeg halálával kínos jelenet következett. A fejét vesztett, csekély számra olvadt osztrák tábort mély csüggedés szállta meg, kiki saját megmentésé­vel volt elfoglalva. A nehéz vértezett nemesség gyalog nem mene­külhetett ; lovát pedig sok nem találta föl, mert a csata fordultától megriadt fegyverhordozók a paripá­kon utat vesztettek. A száguldó ménektől fölvert porfelhő óriás szürke fátyollal leplezte el a gyászos csatatért, melyen a hátramaradt lovagok egybetömörülve, a haldoklók elszállt sóhaja mellett,élet-halál harczukat végezték be. A sempachi csata oroszlánok pusztulása volt; ama nagy nap győzelmére a szabad Svájcz méltán büszke lehet. Bat Ilona, Felső-Rákosi-rét 7634. szám alatt földszintes őrházra. • Lemberger Samu X. ker. Ó-hegy 7988. házi sz. a. munkás lakházra. — Pannónia gőzm. részv. társ. V. ker. Kárpát-utcza 5. sz. a. szellőztető kürtők létesítésére. — Botter Ottó VIII. ker. Nefelejts­ utcza 4264 —65/8. sz. a. egyemeletes házra. — Weidinger Mátyás IX. ker. Szvetenay u. 8739/35. sz. a. átala­­kitásokra és földszintes toldalékra. — M. kir. államvasutak osztály mérnöksége X. ker. kőbányai főműhely telepen vizállo­­más létesítésére. — Peterszel Károly III. ker. Kis-Czelli­ út 23. sz. a. átalakításokra. Ezek után következők nyertek építési engedélyt: Botchmann Antal III. ker. Lukács-utcza és Ó-budai rakpart 4323/24 sz. a. kerítés fal épitésére. — Szőts Albertné I. ker. Lovas-út 58. sz. Átalakítások és kerítés fal épitésére. — Dréher Antal X. ker. Ó-hegy 8446. házi sz. a. sziklapinczében lecsapoló kút létesítésére. — Burián Sándor VI. ker. Hajtsár­­út 1683. sz. a. földszintes házra. — Dessauer Miksa V. ker. Széchényi-tér 140. sz. a. 4 lóerejü gőzmotor felállítására. — Haggenmacher Henrik V. ker. Lipót-körút gőzgépek és kazá­nok kicserélésére. — Horváth Béla I. ker. Német-völgy 7803.—7804. házi sz. a. földszintes toldalékra. —Kollárovits Miklós V. ker. Nagy-Korona-utcza 28. sz. második emelet ráé­pítésére. — Topper Sámuel VII. ker. Izabella-utcza 4570. sz. a földszintes toldalék és az újlaki tégla­gyár v. h. III. kér. gyi telepén földszintes ház épitésére. — A budapesti központi te., csarnok VII. ker. Rottenbiller-utcza 4248. sz. a. tejcsarnok, gép- és kazánház, kovács- és bádogosmühely, továbbá lóistálló épitésére ; ellenben az utczai főépület tekintetében, minthogy itt zárt sorban kell építkezni, megtagadtatott. Továbbá nem engedélyezi a tanács Bacher Károly által VIII. ker. Kerepesi­­úton 63. sz. a mulatóka és tekepálya, továbbá dr. Kéler Zoltán által a VIII. ker. Örömvölgy­ utczában 38 és 40 sz. a. tervezett faszertár építését. KÖZGAZDASÁG: üzleti hetiszemle a gabonáról és a terményekről. Az időjárás végre e héten kedvezőbbre változott. A tartós esezésben szünet állott be és noha egyes vi­­­e­dékenként esett az eső, ez csak rövid tartamú lévén­­.nagydob kárt nem okozott és nem igen akadályozta az aratási munkálatokat, a­melyek most vannak fo­lyamatban. A vetések állásáról érkezett tudósítások szerint az aratás már részben kezdetét vette, vagy leg­közelebb megkezdhető lesz. A termés eredményét ille­tőleg általános a nézet, hogy gyenge középtermésnél többre nem lehet számítani. A búzában terjed a rozs­da, de sok helyütt azzal vigasztalják magukat, hogy el nem jutott a kalászig. Igen sok vidéken a búza megdőlt. A repczét jó részben learatták, mint előre­látható volt, a minőség nem felel meg a várakozásnak. Az őszi árpa alig közepes eredményt ígér, a minőség ennél sem kielégítő. A zab talán kiheveri az idő vi­szontagságait. Kapásnövények jól fejlődnek, de meg­­munkálhatásukat akadályozza a túlságosan átnedve­sedett talaj. A szénatermés tekintetében országszerte érkeznek panaszos jelentések, a­mennyiben az már huzamosabb időn át renden érik, sőt helyenkint tel­jesen elrothad, minősége ezen körülmény folytán so­kat szenvedett; mesterséges takarmány jónak jelez­hető, különösen a zabos bükköny általában szép ho­zamot ígér. Gabona. Búza. Kedvezőbb üzletmenet e héten sem volt konstatálható. A spekuláczió arra számít, még a várható középtermés mellett is, tekintve, hogy kivitelünk amúgy is megnehezítve, annyi készletünk lesz, hogy később az árak okvetlenül le fognak nyomat­ni. De a kedvezőtlen irányzatot elősegíti az a tudat is, hogy az idei búzatermésben olyan kiváló minőségek, a­melyek minden körülmények között exportképesek, nem fognak nagyobb mennyiségben előfordulni. Hoz­zájárul mindezekhez a malmok tartózkodása, mert a kedvezőtlen lisztüzleti viszonyok ezeket nem igen buzdítják a búzavásárlásra.­­ A fentebb érin­tett felfogás mellett szól az a tapasztalat, hogy a kö­zelebb múlt héten igen szép minőségű búzáért kivi­telre szívesen fizettek kivételes árakat, így elsőrendű tiszavidéki búzából egy tétel 8­50 frton kelt el kész­pénzben. Ellenben középminőségü fajok, melyek a helybeli malmok által szoktak vásároltatni, el voltak hanyagolva és a hét folyamában 10 krajczárral olcsóbbodtak. Utolsó jegyzések tiszavidéki búzában: 76 k. 7.75 — 7.85 frt, 77 k. 7.80—7.90 frt, 78 k. 7.90—8 frt, 79 k. 8—8.10 frt, 80 k. 8.10—8.15 frt. A határidőüzletben az a felfogás érvényesült, hogy a kedvezőbb időjárás következtében a termési kilátások is javultak s igy természetes, hogy az őszi búza jegy­zése ismét csökkent. A hét elején háza őszre 7.52 írtról 7.48 írtra szállott alá, de miután a kontremine fedezési vásárlásokat eszközölt, újra emelkedett 7.60 írtig, zárul 7.58—7.60 írton. — Rozs. Noha ezen czikkben jó termésre egyáltalában nem lehet számí­tani, még­sem mutatkozik iránta kereslet és ára is olcsóbbodott néhány krajczárral. A minőséghez­­ képest 5.55—6.05 forintig fizették. — Árpa

Next