Pesti Napló, 1886. október (37. évfolyam, 272-302. szám)
1886-10-18 / 289. szám
289. szám. Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p tt 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. PTTV Budapest, 1886. Hétfő, október 18. 37. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 2 hónapra 8 firt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a, »Pesti Napló« kiadó-ravatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Reggeli kiadás. *S z e m I e. Lord Churchill Bécsből Párisba utazott s így nem jött Budapestre. A lord Bécsben a legnagyobb titokszerüséggel vette magát körül s utazásának czélja általánosan rejtélyes. A bolgár eseményeket illetőleg eltérők a hirek. Míg Pétervárról azt jelentik, hogy Oroszország egyelőre várakozó magatartást követ, Berlinből azt tudatják, hogy valószínűleg a porta fog interveniálni, orosz tanácsra. De az ellentmondó hírek közepette is, mondhatni, egész Európa csodálatát és elismerését vívja ki a bolgár kormány és régensség férfias, nyugodt és tapintatos magatartásáért. A bolgár vezérlő körök egy tapodtat sem távoznak a szigorú törvényességtől s ez eljárásuk valóban imponáló. Egy pétervári magánlevélben a következőket olvassuk : Itt még mindig azt állítják, hogy Battenberg Sándor fejedelem Berlinben oly erős támaszszal bír, hogy az ő » visszatérése « még mindig lehetséges. S azt hiszik, hogy ez meg is történik, amint Berlinben két szem bezárul. Azt vélik, hogy Berlinben »egy nagy« s »egy kis« udvar van; ezek nézete, különösen Oroszországot illetőleg, eltérő s amint a kis udvar nagygyá válik, Battenberg Sándor fejedelem visszahelyeztetése is bizonyos. A kiegyezési törvényjavaslatok. A Bud. Korr. írja: Legutóbbi fejtegetésünket ama kiegyezési törvényjavaslatok összefüggéséről, amelyek egyidejűleg terjesztendők legfelsőbb szentesítés alá, az osztrák pénzügyminiszter az osztrák képviselőház kiegyezési bizottságának tegnapelőtti ülésén teljesen igazolta. Tényleg csupán a vám- és kereskedelmi szövetség megújítását, a kvóta megállapítását és a bankszabadalom megújítását illető törvényjavaslatok fognak egyidejűleg szentesítés alá kerülni. Éppen azért helyeztük kilátásba és ma is még a mellett maradunk, hogy a kiegyezés az osztrák törvényhozásnak csak némi kis jóakarata mellett, még a jelen év folyamában létesíthető, mert a vámi kereskedelmi szövetségre, valamint a bankszabadalomra s a quota megállapítására vonatkozó előterjesztések december végéig kényelmesen letárgyalhatók, annál is inkább, mert a mindkét félről kiküldött quota-bizottságok a delegáczió ülésezése alatt Budapesten munkálataikat befejezhetik és a banktörvény javaslat letárgyalása is deczember havában minden nehézség és a tartományi gyűlések működésének megzavarása nélkül megtörténhetik. Ha azonban az osztrák kormány e javaslatokat az idén nem akarja letárgyaltatni, akkor ugyan a vám- és kereskedelmi szövetség felmondása okvetlenül, minden fentartás nélkül meg fog történni, de a törvény értelmében a felmondás úgyis 1887. deczember végére történik és ha a jövő évben a kiegyezés létrejön, akkor a vám- s kereskedelmi szerződés kontinuitása csorbítatlanul fenmarad. A kvótaküldöttség egy időben a delegáczióval, Budapesten fog ülésezni. A horvát regnikoláris bizottság okt. 20-án tartja legközelebbi ülését. A román színek. Említettük, hogy Brassó megye legutóbbi közgyűlésén egy román biz. tag (Soresku Oktáv ügyvéd), román nyelven tartott beszédében felszólalt a román színeknek betiltása ügyében s a felszólalásra gr. Bethlen András főispán azonnal megfelelt. A Brassó czimű lap most részletesebben közli a főispán beszédét; a következőben reprodukáljuk azt. Gróf Bethlen András főispán mindenekelőtt kijelentette, hogy a felszólalást interpellácziónak nem tekintheti, mert törvény szerint a főispánhoz interpelláczió nem intézhető. Ezen szempontból kiindulva tehát, nem kellene a történt felszólalásra reflektálnia. Ámde — úgymond a főispán — a dolog tisztázása szempontjából szükségesnek látom a magam részéről a következőket elmondani. Az adminisztráczió tartozik a kormány, a miniszter rendeleteit végrehajtani. Ezt tették az alispán és más hatósági közegek is, midőn a kérdéses rendeletet végrehajtották s ezt tenniük kell ezentúl is. Ami a járásbíróság ítéletét illeti, melyet felszólaló úr jónak látott felemlíteni, az diskusszió tárgyát e teremben nem képezheti. Ha vannak valakinek panaszai a bíróság ellen, megvan azok számára az illetékes fórum. Ha intézmények megváltoztatását óhajtja valaki, ott van az országgyűlés, joga van bárkinek ott kérvényezni. E tekintetben tehát nincs mit mondanom. Egy szabad államban a polgárság cselekvésszabadságát, szabad mozgását, véleménye és nézete szabad nyilvánítását soha sem kívánatos megakadályozni. Alkotmányos kormány ezt nem tette s nem is fogja tenni. Kormányunk nagyon soká, éveken keresztül sok tekintetben az elnézés legvégső határáig elment, így elnéző volt az idegen színek tekintetében is. Mintegy figyelembe sem vette, ki minő zászló alá gyülekezik, minő jelvényeket visel. Ám a kormány ezen elnéző magatartásával igen sokan visszaéltek. Ennek képzelt védőszárnyai alatt káros izgatások folytak. Én magam sem mondom, hogy mindenki dákoromán, aki a román színeket használja. Annyi azonban kétségbevonhatatlan tény, hogy minden dákoromán üzelem azon zászló alatt történik. Tekintsük csak a román sajtó egy részének magatartását, izgatását, melylyel a fiatalságba — ahelyett, hogy jóra, hasznosra intené, — a legkárosabb tanokat csepegteti be. És teheti ezt a szabad sajtó védelme alatt. A káros és veszélyes izgatások indították a kormányt arra, hogy e tekintetben erélyesebb intézkedésekhez nyúljon, hogy ezzel elejét vegye egy későbbi, netalán a szigorúbb megtorlás szükségének. A kérdéses trikolor tekintetében különféle téves felfogások uralkodnak. Ez a trikolor a régi Erdély zászlója. A piros a székelyé, a kék a magyaré, a sárga a szászé. Ez a színek históriai analízise. Hogy a románok most e színeket magukénak tekintik, az mindenesetre sajátságos és pedig annál sajátságosabb, hogy nemcsak a volt erdélyi részekben, hanem azon túli oly vármegyékben is használják, melyeknek a régi erdélyi színekhez éppen semmi közük nem lehet. De hisz e színek most Románia színei is. Az a felfogás, hogy e tilalom tehát tüntetés a románok ellen, nagyon téves. Hisz nemrég tapasztalhatták az urak, hogy egy budapesti küldöttség is ily színű jelvényeket viselt. Ebből kimagyarázható, hogy a tilalom nem a színek, mint olyanok ellen szól, hanem kizárólag az azokat jogosulatlanul viselők s mint idegen állam színeivel demonstrálók ellen. Hogy pedig erre a tilalomra szükség volt, azt a különféle tüntetések igazolják. Mert hogy e színekkel nálunk nem egyszer nyílt tüntetést rendeztek, az kétségtelen. Ami pedig Román Miron görkel, érsek úr ő exczellencziájának ittlétét s a közbejött eseményeket illeti, — annak előrebocsátása után, hogy ő excz. iránt mindenkor épp oly tisztelettel viseltettem, mint e teremben bárki — kijelenthetem, hogy a történtekről teljesen informálva vagyok. — Ott egy bizonyos egyén demonstrált. Fenyegetésekkel akarta a hatósági közegeket megijeszteni. Ez egyén felszólittatott a tüntetés abbahagyására.. De a helyett, hogy engedett volna a békés felszólításnak, inzultálta a hatósági közegeket s úgy vonult vissza az érsek ur környezetébe, ott keresvén menedéket. A hatóságnak azonban kötelessége feltétlenül végrehajtani a felsőbbség rendeleteit. A hatóságnak nem szabad magát terrorizáltatni. De arról, hogy az érsek úr diszmenete megakasztassék, gondolat sem volt. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Derék emberek. Jean Bschepintől. (24) (Francziából.) XVIII. (Folytatás.) Lepottier úrnak igen rosszul esett, hogy előtte való este nem ünnepelhette meg Georgettetal az első föllépés diadalát, a mint azt ő nevezgette. Ő képzeletben már oly szép ünnepélyt rendezett s bájosan kifesté magának a vacsorát s az ezt követő édes pillanatokat. A szerelem ünnepélye! Hisz amaz átkozott próbák miatt oly kevésszer láthatta Georgettet. S most egyedül lehet a nővel, kit megcsodált az egész színház. Ő mosolyogva mondá Georgettenek: — Majd meglátod, mily őrültségeket követek el, hogy megünnepeljem az én csillagomat! Georgette jól tudta, hogy nem fog vacsorálni vele, mert az ünnepélyt fentartó Fernandnak. E czélra mondhatott volna valami hazugságot, hogy az előadás után szabad legyen. De miért fáradoznék ebben ? Az utolsó pillanatban is nem irhatott-e két lemondó sort névjegyére ? Ez őt megkíméli minden vitától, mert jól tudta, hogy Lepottier úr soha sem jön a kulisszák közé. S igy cselekedett, a jó embert meghagyva reményében, bár tudta, hogy az nem fog teljesedni. S nem minden maliczia nélkül. A szeretett nő határtalan kegyetlenségével az irányában, akit nem szeret. A seb ezúttal igen mély volt. Lepottier úrnak majdnem köny gyűlt a szemébe, midőn páholyában Georgette lemondó sorait olvasta. Két hideg sor volt ez, s melyek halomra döntötték az ő légvárait. Nyelvével többször meg kellett erősíteni ajkát, hogy azt megnedvesítse. Torka kiszáradt az utóirat hálátlansága miatt, mely távirati rövidséggel szólt oly dologról, melyet, mintha majdnem elfeledett volna s melyre csak úgy utólagosan gondolt: — Köszönöm a világot. Szomorúan távozva a színházból, izgatottan tért haza. Kétségkívül Georgette igen röviden bánik vele, sőt csúfolkodva is. Ebben nem lehetett kétkedni. S e megfontolás világánál áttekinté mindazt, mi egy hónap óta vele történt. Mert kissé sok volt, hogy Georgette a légyottakról örökösen elmaradt s hogy szeszélyeivel őt folytonosan üldözte a próbák ürügye alatt. Az ő vak szeretete azonban elhitt mindent. De most, a megsértett önszeretet fölnyitó szemét s minden előbbi bántalom annál élesebbnek tűnt fel neki, mert gyönge volt mindent megbocsátani. S ugyanekkor sok olyasmi is eszébe jött, amiről eddig az ő hiúsága alig vett tudomást. Georgette sokszor beszélt Glaizatról, nem is beszélt másról, mint ő róla. Ezt magában még meg lehetett magyarázni azzal, hogy Glaizat volt az ő igazgatója. De Lepottiernek most eszébe jutott, hogy Georgette róla szokatlan meleg hangon, rendkívüli gyöngédséggel szólt. Nem titkolta, hogy jó lábon van vele. Reggelizett, ebédelt, vacsoráit vele s nem vonakodott mindezt bevallani. Természetesen, mindezt a próbák ürügye alatt. S mind e próbák miatt feltámadt gyanút gyorsan eloszlató Georgette meglepő őszintesége. De most mind e gyanú hatalmasan föléledt. — Kétségkívül ő megcsal engem ezzel az emberrel — szólt Lepottier lefeküdve. Egy perczre arra gondolt, hogy váratlan látogatásával meglepi Georgettet. De méltósága visszatart. Attól tartott, hogy nevetséges lesz. — De hát — gondolá hirtelen — annak az embernek tudnia kell az én kilétemet, ő nem ismerheti félre a mi viszonyunkat. Azután vigasztalása támadt. — Ki tudja ? Meglehet, nem tudja. Georgette megcsal mind a kettőnket. Ez tehát valóságos szörnyeteg! Ah, Lepottier asszonynak igaza van, hogy megveti a párisi nőket. Igaz, igaz, ezek veszedelmes nők, igazi szirének. Titkos öröm fogta el e gondolatnál. Egy kis ijedelem, nem minden két érzet nélkül. Büszkesége is feltámadt. Ő nem gyermek. Ő Lepottier úr volt, tapasztalt férfiú, politikus, departementja legkiválóbb férfiainak egyike, van érdemjele, vele nem fognak játszani, s ő meg fogja mutatni, kicsoda. S önbizalomra való, majdnem boldog mosolylyal aludt el mindezek daczára. Édes álmok szállották meg. Látta Georgettet mint valódi szirént, a klasszikus mitológia emlékein át, mint valóságos szirént a halfarkkal, míg ő maga az okos Ulissessé alakult át, oly arczczal, mely nagyon hasonlított az ő érett és erős szépségéhez. De álmai után sem felejthette el, hogy az okos Ulisses nevetségessé válik nemcsak Georgettes Glaizat előtt, hanem az egész színház előtt és pedig a következőért . Amint Lepottier úr postáját szétbonta, keresztkötés alatt egy lapot talált, melynek nem volt előfizetője s egyik hasábján a következő pikáns notiz volt kék trónnal aláhúzva: »Egy legújabban fölfedezett kis szinházi csillagnál ismét bebizonyult, hogy a tánczosnők szellemesek, a tánczosok buták. Ő tegnap, czélozva az ő kettős viszonyára a boldog halandóval, a kit szeret és a kevésbbé boldoggal,, a ki őt szereti, igy szólt: — Mily furcsa! Én ragyogok, de fényem a fiatalt melegíti, mig az öregnek világit!« Ez a notiz nem kerülte ki Glaizat figyelmét sem. De őt az nagyon kevéssé zavarta. Ismerte az ily mérgezett nyilakat, melyeket ő is használt mások ellenében, azok őt igen kevéssé bántották, és pedig azért nem, mert a nevek nem voltak kiírva. Tudta, hogy csak igen kis kör érti meg, de vigyázni kell, hogy az ember el ne árulja magát, hogy találva van. Nevetett is hozzá, mint a szerencsés játékos s igy | szólt: — Az ördögbe is, ez nem rossz! És hozzá gondolta: — Ez alighanem a vastag Pérignattól jön. Majd visszaadom a kölcsönt. A dolgot bizonyára nem fogadja ily filozófi nyugalommal, ha azt tudja, hogy a notiz Lepottier úr szeme elé jön s ha tudja azt is, hogy az minő hatást tesz színháza remélt részvényesére. A lap meglehetősen jelentéktelen volt , de Pérignat gondoskodott arról, hogy a kellő kézbe jusson. A notit nem volt nagyon kompromittáló, harmincznegyven ember érthette csak meg, de Lepottier vidéki volt s ily hírlapi közlésnek óriási hatással kellett reá lennie. Pérignat tehát jól számított. A szerény ember, ezt olvasva, valóban egyszerre rosszul lett a szégyentől és kétségbeeséstől. Tehát őt csalják meg, Glaizat a bűntárs s Georgette ezzel nyilvánosan dicsekszik. Mert Lepottier egy pillanatig sem kétkedett a felett, hogy Georgette ama szavakat valóban mondta. Tehát mindenki ismeri már az ő nevetséges szerepét. Mindenki! Már az újságok is írnak róla! Mit mondanak majd ehhez a képviselőházban ? És az ő államtitkársága ? És Lepottier asszony ? Megremegett a gondolattól, hogy neje is megtudja e fatális dolgot. Az ő vidékebeli lapjai bizonyára sietni fognak e közleményt lenyomatni. Hisz neki oly sok irigye van ott lenn. Ah, ez az ő politikai pályájának s meglehet, házas életének megsemmisülése volt. Nejének szép hozománya kisiklik kezei közül, nem osztozkodik többé a kamatokban s nem kezeli a tőkét. Lepottier asszony bizonyára Párisba jön, itt mindent megtud, kifürkészi Georgette kis bútoros lakását, számon kéri a két hónap alatt elköltött négyezerhétszáz frankot, jelenetek, pör, válás, botrány! Lepottier úr így kínozta magát szörnyű képzeletével, megfelejtkezett egészen szerelméről s csak egyre gondolt, hogy minél előbb megfuthasson innen. — Lássuk, lássuk csak — szólt magában — az ördögbe is, ne veszítsük el fejünket. Nyugalom, Lepottier úr, nyugalom. Ez a magánbeszéd, melyet oly hangon mondott el, mintha a nyilvánosság előtt beszélne, valóban visszaadta hidegvérűségét. S ezután egész körmondatokban kezdett önmagában beszélni, részletezvén öszszes beszédét. — Igen, kötelességem önmagam iránt, állásom iránt, választóim iránt, hogy elmellőzzek minden botrányt. Szakítani kell tehát e viszonynyal, mely méltatlan egy lovagias emberhez, ki becsüli önmagát s kit nem tudtak megbecsülni, mégpedig szakítani kell minden zaj nélkül. Hogy ez megzavarja államférfias pályámat, az még kérdéses. Sőt ellenkezőleg, éppen az fogja kimutatni jellemem erejét. Igen, igen, aki leküzdi gyöngeségeit, az igazi férfiú! Ilyen volt elhatározása, midőn az este Georgette az ő nyakába szökött, igy szólván: — Ebédelni akarok veled, Pál! Lepottier elhatározására és a szirénekre gondolt. De csak bensejében, míg külsőleg igen szeretetre méltó volt s ékes hangon igy felelt: — Az lehetetlen, gyermekem. Igen fontos ügy vár reám; el kell utaznom. S éppen az utazást illetőleg azt kell önnek mondanom... — Hogyan ? Én megcsókollak s te önözöl engem ! — kiáltá fel Georgette. — Igen, engedje meg, hogy megmagyarázzam. — Még mindig! Nekem is fontos mondanivalóm van, mégpedig szintén azonnal. Komoly vagyok, Pál. Hallgass meg. Georgette soha sem tetszett Lepottier előtt oly szépnek, oly csillogónak, mint most. Lepottiert egy percz alatt kétszer szólita keresztnevén. — Tehát hallgatom — szólt Lepottier, sóhajjal és oly komoly arczczal, mintha audiencziát adna. (Folyt köv.) KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, október 18. Naptár: Hétfő, október 18. — Róm kath. Lukács evangélista. — Prot.: Lukács evangélista. — Görögkeleti . (október 6.) Tamás apostol. — Zsidó: (tischli 19.) A nap kel 6 óra 28 perczkor reggel, nyugszik 5 óra 7 perczkor délután. — A hold kel 8 óra 53 perczkor este, nyugszik 11 óra 30 perczkor délelőtt. Az igazságügyminiszter fogad d. u. 5—1,7 óráig. Horvát miniszter fogad délelőtt 10— délután 2 óráig. A képviselőház ülése délelőtt 10 órakor. A magyar tudományos akadémia I. (nyelv- és széptudományi) osztályának ülése d. u. 5 órakor. Értekeznek : Vámbéry Ármin és Beöthy Zs. A tudomány- és műegyetemi olvasókör felolvasó estélye 5 órakor. Libalövöldözés az óbudai polgári lövőházban d. u. 1 órától estig. A fővárosi gazdasági és pénzügyi bizottság ülése d. e. 10 órakor a régi városház tanácstermében. Őszi kiállítás a műcsarnokban (Andrássy út 69. sz.) d. e. 9— d. u. 5 óráig. Belépti dij 50 kr. Történelmi kiállítás a városligeti műcsarnokban nyitva d. e. 9— d. u. 6 óráig. Belépti dij 20 kr. Simor herczeg prímás jubileumi pásztorbotja az iparművészeti múzeumban d. e. 9—d. u 1 óráig. Bourdon Mária kiállítása az iparművészeti múzeumban d. e. 9— d. u. 1 óráig. A vörös kereszt egylet budai Erzsébet kórháza megtekinhető d. e. 10—11'/8 óráig. Nemzeti muzeum term. és néprajzi tár d. e. 9— d. u. 1 óráig. Technológiai múzeum a Kerepesi-úton Beleznay-kert) nyitva van: d. e. 9— d. u. 1 és d. u. 3—5 óráig. A botanikus kertben levő orsz. üveg festészeti kiállítási teremben új Üvegfestmények és mindennemű kartonok vannak kiállítva. Megtekinthető bárki által minden dij nélkül délelőtt 8—12 és d. u. 2—6 óráig. Akadémiai könyvtár d. u. 3—7. Egyetemi könyvtár d. e. 10—12 és d. u. 3—8 óráig. Múzeumi könyvtár d. e. 9— d. u.1 óráig. Az állatkert nyitva van egész nap. Belépti dij 30 kr. Grand Café-Restaurant de l’Opera Andrássy-ut, a kir. operaháznak átellenében, az összes helyiségek villamos világítással. Az idegenek találkozási helye. — A hírlapkifl. Őfelsége, a közös külügymiszter előterjesztésére, báró Schäffer Ignácz cs. és kir. rendkívüli követnek és meghatalmazott miniszternek, általa kérelmezett állandó nyugalomba helyezését jóváhagyta és neki egyidejűleg a Ferencz József-rend nagykeresztjét adományozta. — Lübeck Mór kereskedőt Rigában , fizetés nélküli konzullá ugyanoda, a tarifaszerű konzuli illetékek szedésére való jogosultsággal, kinevezte ; ő Felsége, Schatz Lajos m. kir. csendőrezredesnek saját kérelme folytán, a jól kiérdemelt nyugállományba való helyezését elrendelte, ez alkalommal neki díjmentesen a czimzetes tábornoki jelleget, és ötven éven túlhaladó s különféle alkalmazásokban tanúsított eredménydús szolgálata elismeréséül, a Ferencz József-rend középkeresztjéhez a csillagot adományozta. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszter, Nits Istvánt, az orsz. központi mintapinczénél alkalmazott pinczemestert, a pozsonyi szőlészeti és kertészeti iskolához ideiglenes minőségű segédtanítóvá nevezte ki. A szatmári m. kir. pénzügyigazgatóság, Koncz Károly beregszászi V. oszt., és Káté Lajos nagyszőllősi VI. oszt. adótiszteket kölcsönösen áthelyezte. Az udvar Budapestre érkeztéről napról-napra más-más hírek merülnek föl; biztos forrásból jelenthetjük, hogy az udvar ide érkezésére nézve még semmiféle biztos megállapodás nem történt. Ő Felsége a király valószínűleg csak a delegácziók megnyitása alkalmára érkezik Budapestre, ő Felsége a királyné pedig akkor, ha fővárosunkban az egészségügyi viszonyok jobbra fordulnak. — ő Felsége Petrócz községnek, az ott f. évi ápril 17-én dühöngött tűzvész által károsodott lakosai segélyezésére háromszáz forintnyi összeget, továbbá a Madar községben f. évi jul. 28-án kiütött tűzvész alkalmából leégett templom és iskola felépítésére, valamint a tűz által károsodott községbeli lakosok segélyezésére hatszáz, Nagy-Món községnek, az ott f. évi aug. hó 7-én dühöngött tűzvész által károsodott lakosai segélyezésére pénztárából ötszáz forintnyi összeget adományozott. A közlekedésügyi minisztériumban november elején valamennyi magyar vasúti igazgatóság képviselői tanácskozást fognak tartani a felsőbb vasúti szolgálat oktatása ügyében. — Liszt sírja, Bayreuthból jelentik. Az a kérdés, hogy Liszt holtteste Magyarországba szállítassék-e vagy nem, most már végleg eldőlt. Szombaton ugyanis Munker polgármester vezetése mellett Bayreuth város egy küldöttsége tisztelgett Liszt leányánál, Wagner Kozima asszonynál és tudatta vele, hogy a város a mesterhez méltó síremlék felállítását határozta el. Wagner Kozima asszony köszönetet mondott a küldöttségnek azzal a megjegyzéssel, hogy ő is óhajtja, hogy atyja holtteste Bayreuthban maradjon. E város e határozatára az szolgáltatott okot, hogy Sándor weimari nagyherczeg és Budapest főváros is újabban is engedélyt kértek a holttest elszállithatására, ígérve, hogy mauzóleumot építenek. (Azt hiszszük, hogy ez még nem a végleges határozat.) — Molnár István, a budapesti vinczellérképezde igazgatója, francziaországi tanulmányútjáról haza érkezett s érdekes útjáról jelentését legközelebb benyújtja a kereskedelmi miniszternek. (Reméljük, hogy a jelentés, illetőleg Molnár I. ur véleménye az amerikai szőlőtelepekről minél előbb nyilvánosságra jut.) — A földmivelés-, ipar- és keresk miniszter, Arad megye közönségének azon hazafias áldozatkészségéért, melylyel a ménesi vinczellérképezdénél 1881- ben két növendék ellátására tett alapítványát újabb hat évre meghosszabbította, köszönetét nyilvánította. — Országos vendéglős-értekezlet. A budapesti nagyvendéglősök és korcsmárosok ipartársulata nevében Gundel János elnök és Walter Ferencz alelnök felhívást tesznek közzé a Vendéglősök Lapja legujabbi számában, felhiva az érdekelteket, hogy részvételi nyilatkozataikat legkésőbb 1886. évi nov. hó 15-ig az ipartársulat hivatalos helyiségébe (Budapest, Lipót utcza 12.) beküldjék, annál is inkább, mert ha a jelzett időpontig a vidéki szaktársak kellő számban nem jelentkeznének, az országos értekezletet megtartani nem lehetne. Szegény Erdössy Eugenia még most sem pihenhet békén. Akik kegyeletien kézzel felidézik szomorú emlékét, nem mások, mint a papok. Tudvalevő, hogy bár a megboldogult nő a katholika egyház híve volt, mégis dr. Altnak, a Charité evangélikus lelkészének kellett koporsója fölött gyászbeszédet tartania, mert a katholikus lelkészek megtagadták az öngyilkos énekesnővel szemben a szolgálatot. Dr. Alt felvilágosodottságáért köszönet fejében hivatalos megrovást kapott s mint egy berlini klerikális lap írja — már nyugalomba is lépett. Hát mindenesetre érdekes volna megtudni, várjon azért kellett-e időnap előtt nyugalomba vonulnia, mert mint lelkész ember is volt s nem sajnálta a szerencsétlen nő holttestét néhány kegyeletes szóval elbucsúztatni ? Az a gúnyos hang, melylyel ugyanaz a lap e hírt jelenti, körülbelül megadja rá a feleletet. Azt mondja, hogy a brandenburgi evangélikus konzisztórium kötelességének ismerte dr. Alt eljárása fölött rosszulását kifejezni s kijelentette, hogy a Charité lelkészének eljárása minden inkább, mint követendő példa. Mond még egyebet is, de az egészből kiérzik a tenor: ha, ki gyöngének teremtvén, nem átallotta gyöngének lenni az életben s önnön kezével nyitott utat lelkének, hogy ezer bajból meneküljön, attól még a részvétet is meg kell tagadni. Pedig talán azt is tekintetbe kellene venni, hogy miért tette ? — Az ügyvédi kamarából. A szabadkai ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, hogy elmebeteg Popovics Döme zombori ügyvédi irodája részére dr. Bruck Armin zombori ügyvéd neveztetett ki gondnokul. A pécsi ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, hogy néhai Buday József szegzárdi ügyvéd irodája részére gondnokul kirendelt Ellmann Miklós szegzárdi ügyvéd lemondván, helyette Ujfalussy Imre szegzárdi ügyvéd rendeltetett ki gondnokul. A beszterczebányai ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, hogy dr. Yanovits János turóczszentmártoni ügyvéd a kamara lajstromába felvétetett, dr. Reicher Vilmos zólyomi ügyvéd pedig a kamara területéről bejelentett elköltözése folytán ugyanabból kiterültetett. — Uj posta. Szolnok-Dobokamegye Alsó-Ilosva községében f. hó 16-dikán uj postahivatallépett életbe. — Öngyilkosság. Siegler János, a szász egyetem titkára, tegnap Nagyszebenben agyonlőtte magát. Hir szerint tettének indoka sértett önérzet, ügykezelése teljes rendben találtatott. Székesfehérvárott tegnap régi bűnnek jöttek nyomára. Egy ezelőtt két évvel eltűnt asszony, Lassics Jánosné holttestét megtalálták Schwarz Gyula odavaló majoros kútjában. Minthogy a kút eddigelé zárva volt, arra kell következtetni, hogy özv. Lassicsné, ki különben disznókereskedéssel foglalkozott, gyilkosságnak esett áldozatul. E feltevést megerősíti még az a körülmény is, hogy a holttest nyakán hurokszerű kötelet talált a helyszínen járt rendőri bizottság. Az eltűntnek 20—21 éves József nevű fia édesanyját agnoszkálta a kút bűzös vizéből felhúzott holttestben. A rendőrség ez ügyben letartóztatta Szekeres Ferenczet és nejét, kiknél Lassicsné utoljára megfordult és a meggyilkoltnak második férjét, Németh Jánost. A nyomozás még folyik. — Hamis egyforintosok. Berlinből írják, hogy ott elfogtak egy ausztriai üvegcsiszolót, ki 10.000 db. egyforintost hamisított. Bűntársa is volt, egy berlini kőnyomdász, akit szintén elfogtak, 1112 db hamisítványt megtaláltak. A Petőfi-társaság fölolvasó ülése tegnap is, mint mindig, nagyszámú közönség jelenlétében folyt le. A fölolvasások elsejét Prém József értekezése képezte, Egy pesszimista költőnő czímmel. Az értekezés Ferenczy Teréz életét vázolja. A fiatal nő, aki egyszerű falusi környezetben növekedett föl, már serdülő korában nagy hajlamot mutatott a költészet iránt s még ifjú volt egészen, midőn első költeményei megjelentek. Nemsokára feljött Pestre s megismerkedett az akkori írókkal s költőkkel, a kiknek a rendkívüli szépségű, szellemes és elragadó modorú nő csakhamar kedvencze lett. Végre foglalkozott azzal, akit megszeretett. De szerelme szerencsétlen volt. Az ifjú, aki eleinte viszonozni látszott érzelmeit, elhagyta őt s mást boldogított szerelmével. És ekkor kezdődött Teréz életének az a korszaka, a midőn a fájdalom igazi költővé tevén őt, legszebb költeményeit irta. Igaz, hogy élete boldogtalan volt s költeményein is sötét borongó hangulat vonul keresztül. A költőnő boldogtalanságának végre a golyó vetett véget, a melyet öngyilkos kézzel lőtt szivébe. A tetszéssel fogadott fölolvasás után Pap Zoltán költeményét adta elő Torkos László r. tag. A vers czime Nehéz napok. Komócsy József olvasta föl ezután Hevesi József vendégtől a »Tedeum laudamus« czimü rajzot, amely humorisztiko-szatirikus modorban kárhoztatja el a háborúskodást. Reviczky Gyula Rosszistenek czimü költeményt olvasott fel, amely a közönségnek élénk tetszésében részesült. A költemény a következőleg indul: „Veszélyes istent hármat ismerek, Jaj annak, a kit elveszítenek! Megmételyezve nevét, gondolatját, Baját lenyűgzik, szívet fogva tartják Behálózzák idegzetét, velőjét, S melyet beszi, megrontják levegőjét. Rab jók marad, mig végsőt nem lehet. Báb volt, mig élt s áldatlanul vesz el. Kit megrontanak igy az istenek. Nevetnek rajta és nem érzenek.“ Azután elmondja a költő, hogy az egyik isten Bakhusz, a kinek hires delirium tremenssel végzi. „Látszólag oly szelíd a második. Ki látja, üdvösségrül álmodik. Rád néz elbüvösön, szivet fogón , ellágyulsz, mint az érez izzó kohón.“ Ez a második isten: Vénusz , de nem az, a ki egykor habruhában jelent meg, hanem az, a ki csipkét, bársonyt visel, persze — jól kivágva. A halandó rohan utána, elkárhozik s az égiek részvétlenül nézik. A legkegyetlenebb a harmadik: „Mint vámpír ül meg, véred szívja ki. Az élet öröméből mit se juttat. Szomjaznod kell, szánalmas Tantalusznak. Játéka vagy csak, nem hozzá hasonló, Kit összetörvén, elhajít Apolló.“ Végül zárt ülés következett, amelyen csak lényegtelenebb társulati ügyeket intéztek el.