Pesti Napló, 1887. április (38. évfolyam, 90-118. szám)

1887-04-10 / 99. szám

honfitársunk, hogy­ Mazagon külvárosba egy tigris tévedett be; a szörnyállatot az élénk forgalmú város­rész zaja, az üstösdobok szakadatlan robaja és a val­lási szertartások között hangoztatott Rama! Rama ! kiabálások megriasztották és kereket oldott. Olvasta tovább az újságban : »Egy úri társa­ság, mely az estét egy a kikötőben horgonyozó hajón töltötte, úgy éji 11 óra tájban indult vissza a városba. Egyszer a sötétben a csónak, a melyen jöttek, az egyik oldalán sülyedni kezdett és majd felfordult. Rémületükre veszik észre, hogy egy tigris első lábai­val kapaszkodik a csónak kamrájába s a csónakba akar jutni. A tengerészek marokra fogták evezőiket s odacsapkodtak a tigris lábaira és fejére ; ez oda is hagyta erre a csónakot s tovább úszott. Sassette szomszédos szigeten nem is lehet kiirtani a tigrise­ket, mert ha üldözik őket, átúsznak a szoroson a szá­razföldre s úgy térnek onnan vissza. A szelídített tigrisekkel még produkcziókat is tartanak az ottani lakosok. Viszik őket házról-házra, csipkedik őket, mire azok irtózatosan ordítanak.« Végre közeledett az esős időszak. Egy éjszaka zápor szakadt alá s honfitársunk nagy bámulatára óriási békák göröngtek szerte mindenfelé. Brekegé­sükkel álomriasztó hangversenyt tartottak egész éjen át. Verbulci egy ízben megnézte azon helyet, hol az indusok halottaikat égetik; ezen alkalommal egy kutyának, mely reá sóvárgó szemekkel nézett, darab­ka kenyeret dobott. E percztől fogva a kutya minde­nüvé követte őt, s nem akart mellőle tágítani. Már el kellett volna utaznia, s nem tudta mit tevő legyen a nagyon is hű­ebbel. Egy barátja látta el tanácscsal, figyelmeztetve őt a Pintraphe-ra. Egy intézet ez, mely minden állatot elfogad és haláláig kitart. Az intézetnek tőkéje 1 millióra rúg. Elment tehát az in­tézetbe. Egy nagy négyszögletes udvar ez, istálókkal és fészerekkel körülépítve. Itt több százra menő tehén volt bekötve az istálókba, a fészerek alatt Nilghan Antilopák (Apidta), majmok és egyéb állatok kö­vetkeztek felváltva sorban. A háztetőkön galam­bok s egyéb madarak tanyáztak. A kutyák szál­lása egy mellékudvar, mely kőlapokkal van kirakva, vízvezetékkel ellátva. Mesterségesen készített ernyő és fák árnya védi az ebeket a nap hősége ellen. A kutyatársadalom meglehetős népes e helyen. Midőn Verbuldi az ő hű »Bodriját« e helyre vezeté, a veteránus ebek körülszaglászták a novicziust s az ijedten kuporodott össze. Örökös kenyeret kapott a szegény Bodri a Pintrapoleban, vagyis az állat­­menházban. Végre honfitársunk szent Tamás sírjához, mely közel Madraszhoz délnek fekszik, közeledett, és Mad­­raszban, a fekete városban (Black­ Town) egy angol vendéglőbe szállott. Midőn fölébredt, látja, hogy egy majom ül a pamlagon, mellényét tartja kezeiben s az abból ki­húzott zsebórával játszik. Nekirohan a majomnak, ez azonban a nyitott ablakon kiugrik. A mellény ott maradt a pamlagon, a zsebórát azonban a magánjogi kódex törvényeit nem ismerő Darwin ősembere magá­val vitte. A vendéglős barátunkat egy 5 láb hosszú fúvó­­csővel és agyaggolyóbisokkal látta el, hogy pneuma­tikus módon lőhessen a majmokra, ha azok szobájába jönnek. Egy pár nappal később ugyanezen vendéglő­ben egy portugáli eredetű bennszülött tisztviselő szál­lott meg. A tisztviselő szakácsát is magával hozta, valamint a magánkonyhájára szükséges élelmiszere­ket is. Egy reggelen, a­mint kinéz az új szállodabeli vendég szobájának ablakán, látja, hogy a szomszédos alacsony ház lapos fedelét egy nagy csoport majom foglalta el. Olyan lármát csaptak, mintha valóságos majom horvát­ országgyűlést tartottak volna. A maj­mok egy részénél a legkülönbözőbb dolgok voltak. Narancsok, banánok, hagymák, némelyiknek pedig kenyér és más élelmiszer volt a birtokában. Az üres kezű majmok üldözték szerencsés birtokos kollégáikat, s ezek ügyes ugrásokkal állottak félre, hogy megmentsék narancsaikat és a hagyma­fejeket. A sikoltozással és üvöltözéssel kísért rük­­vertzkonczentrírozás kac­agtató látványt nyújtott. A portugáli roppant jó izűen nevetett rajtuk, egyszer azonban hátratekint szobájába, s látja hogy az élelmi­­szeres kosarak mind üresek. A majmok az ő élelmi­szereit zsákmányolták el éjjel a nyitott ablakon keresztül. Éppen úgy, mint Budapesten a veréb-kérdés, Madraszban a majom-kérdés foglalkoztatta utóbbi időben a városi tanácsot. De ott a Herman Ottóknál is nagyobb védőkre akadtak a fenyegetett maj­mok. Mint már említettük, e népek a lélekvándorlás­ban hisznek; az elköltözött lélek az állatok testébe vándorol. E miatt a majmokat se lehetett bántani. Az angolok azonban, hogy mégis valami szerrel sza­baduljanak a majom inzultusoktól, Darwin ősembereit elevenen fogdosták össze a városban. Az összefogdo­­sott majmokat kelepczébe zárták s csapatonkint szál­lították vasúton Coimbatoreba, onnan azután fedett kalitokban a Nilgherry hegyekre, hol az erdőkben szabadon bocsátották őket. A majmok eltisztulásának még az indusok is örültek. Azonban örömük nem sokáig tartott. A száműzött majmok szervezkedtek az erdőkben s egy majom­ Savanyu Józsi vezérlete alatt meglepték a falukat és helységeket, kiprédálták a házakat, külö­nösen a boltokat és bazárokat. A majom rabló-ban­dák fényes nappal is folytatták betöréseiket és a sze­gény indusok teljesen védtelenek maradtak az ellen­ség ellen. Egy napon hire érkezett, hogy a száműzött majmok visszatérőben vannak Madrasz felé. Dúlva, rabolva, fenyegetően közelgettek Madrasz Coriolán­­jai. 360 angol mértföldnyiről már hallani lehetett zajukat. Bejöttek a városba s újra elfoglalták régi helyeiket a lapos házteteleken, az indusok örvend­tek nekik, sőt büszkék voltak majom polgártársaik ügyességére, hogy nem hagyták magukat kijátszani az idegen fehérbőrűek által. A városi tanács kegye­lem levelet bocsátott ki a részükre, összefogdosásaikat beszüntette. Ilyen a városi állat­élet Kelet Indiában. A­kik ezen viszonyokra gondolnak, bizonyára nagyobb türe­lemmel hallgatják ezentúl a mi Erzsébet-téri vere­beink fülsüketítő hangversenyét. Hartmann T. Károly: A színek birodalma. — Dr. Fabinyi Rudolf egyetemi tanár előadása. — Kolozsvár, ápril elején. A kolozsvári kultur-estélyek rendkívül élvezetes és anyagi tekintetben is szép sikert felmutató soro­zata épp oly méltó, mint valóban érdekes befejezést nyert amaz előadással, melyet dr. F­a­b­i­n­y­i Rudolf, egyetemünk tudós vegytanára, a tudomány­egyetem vegytani intézetének nagy előadási termében fenti czím alatt tartott. A tágas, nagy terem zsúfolásig megtelt a legválogatottabb férfi- és hölgyközönséggel, melyben arisztokrácziánk is nagy számmal volt kép­viselve. Néhány perczre — mondá Fabinyi tanár — egy alpesi völgybe vezetem önöket. Leáldozóban van a nap , az est nehéz köde emelkedik már a tó színé­ről, melynek sötét hullámaiban az erdő sűrű lombo­zata komor, sötét sávvá folyik össze. Csak itt-ott tükröződnek még magasabb fenyvek koronái halvá­nyuló körvonalakban. Fölöttük az örök hó- és jégmező még fürdik a fényben. Mintha hosszú álomból ébred­ve, merev mozdulatlansága bilincseit törné s egyszerre visszaszerezni óhajtaná mindazt, mit tétlenségében elmulasztott, a letűnő fényt oly mohó vágygyal szívja magába. Nyüzsgő élet támad odafönn ; a miriádnyi kristály színekben gazdag ruhát ölt, a szivárvány ragyogó színeiben ég az Alpesek világa. Közös a forrás, melyből mindenik merít magá­nak ; közös, miként az élet. Saját lényétől és viszo­nyától a forráshoz függ az, vájjon a boldogságnak rózsafényét sugározza-e, vájjon bibor-aranyban úszik-e vagy némán, halványan marad. Mert a belső lénynyel, az élet nemével, szorosan összefügg a szín. A holt­nak tartott anyag merevsége csak látszatos, tökélet­len érzékeink hibásak, hogy nem látjuk mindenütt és mindenben körülöttünk a szakadatlan tevékenységet, a mozgást, az életet! A hó kristályaiban épp úgy megvan az, habár még nagyon egyszerű alakban; a hó atomjait az anyaggal született erő épp úgy uralja, mint a termé­szet legmagasabb lényeit. A hó a merevnek látszó üveg atomjainak sajátszerű elrendezése és mozgása kényszeríti a fehér fényhullámot titka fölfedezésére, melyben a természet kimeríthetlen szépségének, szín­gazdagságának forrása rejlik. Itt bemutatta Fabinyi tanár egy üvegprizma segélyével a fehér fény színképét, melynek hét alap­színében, ezeknek ezerféle kombináczióiban leírja a mindenség pompájának eszközét. A fehér fényhullám elrejti magában a színgazdagságot, de a természet élete meg tudja nyitni a titkos zárt. Minden test ki­választja magának belőle azt, mely szükségeinek, czéljainak, mely belső lényének legjobban megfelel és módosíthatja is élete körülményei szerint. Sok test nem keres csillogó fényt, mintha is­merné önbecsét s a külső díszt fölöslegesnek tartaná. A fényhullámok energiájából vesz föl legfölebb vala­mit, de nem dísznek, hanem életerejének fokozására, pezsgőbb mozgás nyerésére; így a lég a színgazdag­ságból nem vesz részt magának. Sok más test ismét a legszebb színpompában ragyog; igen sokszor m­úlé­­kony, kevés stabilitással bíró rendszerek ezek. A meg­állapodott, belső értékből hiányzót mintha pótolni akarnák szemfényvesztő külső csillogással. Minden­esetre még jobb természetűek, mint a harmadik osz­tályba tartozók, melyek minden szint, a fényhullám minden energiájával együtt, elnyelnek. Tőlük hiába várni vissza a sugárból, sötét keblükbe rejtve ma­rad az örökre. Feszült viszony van többnyire a színtelen és a színesek között. Az előbbiek függetlenségi érzete, nagyobb energiája igen gyakran kollizióba jön és győzedelmeskedik az utóbbiak hiú kedvtelé­sein. Itt van például a Hydrogen, mely — mint mondják — legközelebb áll még az ősanyaghoz s erélyéből is a legtöbbet örökölt. Csaknem abszolút hatalmat gyakorol sok más anyag fölött. Idomítja akaratához és saját mezét kényszeríti reá. Sőt köl­csön is ad neki saját energiájából, hogy az a szabad pályafutásán követhesse. A Hydrogen testénél 127-szer súlyosabb a Jód s a Hydrogen mégis győzedelmeske­dik fölötte. Szilárd, vagyis jegeczalakban aczélszinű a Jód, míg gőze pompás ibolyaszint mutat, melyet azon­ban — mint ezt Fabinyi tanár kísérletileg is bemu­tató — azonnal elveszt, mihelyt Hydrogénnel szövet­kezik. A Jódhydrogensav színtelen. De szabadítsuk csak fel a Hydrogen uralma alól, eredeti külemét azonnal ismét felveszi. A Hydrogen a Jódot színtelenné teszi, a Jód pedig a nefréz elemeket színesekké. Festő képessége valóban igen nagy, így p. o. az ezüsttel világos sárga, az ólommal aranysárga, a higanynyal skarlátpiros, a palladiummal pedig sötétbarna színű vegyeket képez. Sőt számos szénvegyületnek is ad szint. Ezek közt egyike a legszebbeknek azon vegy, melyet a keményí­tővel alkot. Az egyszerű testek közt kiválik a kén is erős festő képességével. Maga is szép sárga színű, gőze pe­dig barnavörös. A természetben sok színes vegye for­dul elő. Igen könnyen egyesül a fémekkel kénérczekké, melyekből számos igen nagy mennyiségben fordul elő és régóta bányásztatik az illető fémek előállítása vé­gett. Ilyen a kénkovand, a szürke antimonércz, az ólomfényle, a zinnober, realgaz, az auripigment stb. Igen szép ásvány mind, többnyire fémfénynek. Műúton is előállíthatni ezeket és pedig száraz utón, ha a meg­felelő fémeket kénnel olvasztjuk össze, vagy nedves utón, ha a fémek vízben oldható sóinak oldatába ad­juk a kénnek Hydrogénnel képezett vegyét. Ezen vegy légnemű, fölötte kellemetlen, romlott tojásszagú — s ebben képződik is — és erősen mérges tulajdonságú. A víz jelentékeny mennyiségben oldja és ezen vizes oldat segélyével állíthatni elő az ólomnak fekete, a zinknek fehér, az arzénnek világos sárga, az anti­­monnak pedig narancsvörös kénegeit, mint ezt Fa­binyi tanár a hallgatóságnak tényleg be is mutatta. A Hydrogen csak laza szövetséget köt a kén­nel, miért is a kénhydrogéngáz könnyen szét­esik al­kotó részeire. Könnyen meggyűl s ekkor a Hydrogen az oxigénnél — mint mindig — vízzé egyesül, a kén pedig kiválik. Ha azonban elegendő levegő jut hozzá, elég a kén is és képződik azon szúró szagú, fojtó, mérges légnem, mely a kénes gyufák elégésekor érez­hető. Ez a Kéndioxyd, mely erős hidegben csepp­­folyóvá fűrüdik. Ez be is lett mutatva a hallgató kö­zönségnek. A Kéndioxydban a két elem jelentékeny erővel függ össze, de az Oxygen azért azonnal fel­bontja a frigyet, mihelyt méltóbb társára, a Hydro­­genre talál, így példái, ha Kénhydrogént és Kén­­dioxydot egymással összekeverjük, a kén azonnal ma­gára marad és a Hydrogen az Oxygennel vízzé egye­sül. E két elem a légnemű állapot korlátlan szabad­ságát, a független életalakot mindig föláldozza, hogy egymásé lehessen. Mily nagy elementáris vonzalom­nak kell közöttük uralkodni! E két elem szövetsége a legállandóbb s az egész természetre a legtöbb áldást hozó. A táplálási folyamat közvetítője a növény- és állatországban mint cseppfolyó, mint gőz a hőmérsék szabályozója és az ősmunkaképesség hatásba hozója. Illatot a virágnak, hatalmat az embernek ő biztosit; s ha elvégezte feladatát a földön és pihenni tér a ten­gerbe társaihoz, a napsugár hivására uj munkára rögtön készen áll s a miért szabad röptét egymásnak áldozta föl, szabad társa a jég veszi karjaira, s mily hálás e szolgálatért: friss s­deséget áraszt a hőtől tik­­kadó, porlepte arczára. A fémek általában kedvelik a szint. Némelyik­ből már igen csekély mennyiség elegendő, hogy külön­ben szin nélkü­li anyagot erősen megfessen. A drága­kövek túlnyomó része színét, egy vagy két, benne nyo­mokban jelenlevő fémnek köszöni. A Rubin piros színe, a Saphir azúrja, a Smaragd ragyogó zöldje és az Amethyst ibolyaszíne ily módon jön létre. Némelyikét ezen drágaköveknek már műúton is sikerült előállítani, így 1878-ban a párisi kiállításon Frémy és Feil a természetes Rubinnal vetekedő szépségű kristályokat mutattak be, melyek csak áruk tekintetében — a­mennyiben sokkal kevesebbe kerül­tek — különböztek a természetes kövektől. Nem a pierre de Strass-nak nevezett utánzatokkal, a­melyek­nek előállítása különben rendkívül nagy tökélyre emeltetett, van itt dolgunk, hanem az ékkövekkel tö­kéletesen ugyanazonos és tőlük meg sem különböztet­hető műtermékekkel és semmi kétséget sem szenved, hogy az ide tartozó drágakövek mesterséges előállí­tása csak idő és talán már nagyon is rövid idő kér­dése. Ez aránytalanul könnyebb feladat, mint a gyé­mánt mesterséges előállítása, noha erre nézve is hisz­­ szük, hogy előbb-utóbb meg fog oldatni. E feladat- | ról, a chemia egyik nagymestere, Liebig, már e század közepe táján igy nyilatkozott: »Mit der Ent- ! deckung dieser Dinge (Morphin, Chinin,^ Diamant) beschäftigen sich Alle, und doch kein Einzelner. Es beschäftigen sich alle Chemiker damit, insofern sie die Gesetze der Veränderungen und Umwandlungen der Körper erforschen, und es beschäftigt sich kein Einzelner damit, insofern keiner die Erzeugung des Diamants oder des Chinins zur Aufgabe seines Le­bens wählt. Gäbe es einen solchen Mann, ausgerüstet mit den erforderlichen Kenntnissen, und dem Muth und der Beharrlichkeit der alten Goldmacher, er würde Aussicht haben diese Aufgabe zu lösen.« Néhány év előtt sikerült is már mesterséges gyémántkristályok előállítása, de ezek nagyon pic­i­­nyek voltak és az eljárás, melylyel nyerettek, úgy lát­szik, nem alkalmas hasznavehető kristályok készíté­sére. A drágakövekben különben a Mangánnal, Co­­balttal, a Chrommal, a rézzel találkozunk gyakrab­ban. Ezen fémeknek csaknem minden vegye színes, melyek közül többel volt alkalmunk megismerkedni a Fabinyi tanár érdekes bemutatásában. A nem fémes elemek közt a Jodon és rokon társain, valamint a kénen kívül főleg a Nitrogén, lég­körünk e legfőbb alkatrésze, bir kiváló színképző sa­játsággal, melyet különösen a szénvegyekben emel ér­vényre. De vannak igen egyszerű összetételű, sőt lég­nemű vegyei is, a­melyek színesek. Az eddig említett színes anyagok vegyi össze­tétele aránylag igen egyszerű, hasonlíthatlanul egy­szerűbb, mint azoké, melyekkel a szerves természet­ben és a műúton is nyerhető színvegyekben találko­zunk. Ide tartoznak a legváltozatosabb, a leggyönyö­rűbb festőanyagok, melyek közül számos a növényi részben, az állati szervezetben képződik, mint p. o. az Alizarin, az Indigo, a Cochenille stb., innen van el­nevezésük is: szerves testanyagok. Sokkal többet azonban műúton, gyárilag állítanak elő. Ezen festő anyagok közül valamennyi szént tar­talmaz, melynek atomjai képezik az alapvázat. Maga a szén legszebb féleségében, mint gyémánt, teljesen színtelen, de rendkívül nagy fénytörő és fényszóró ké­pességgel bír. Érdekes, hogy erős fénytörő képessé­géből már Newton megjósolá, hogy elégethető anyagból kell állnia. Ill­ik Cosmus toskánai nagy­­herczeg udvarában 1695-ben Averami és Tar­­g­­­o­n­i, egy homorú tükör gyújtópontjában tényleg el is égették. S mi csodás játéka a természetnek! Ki­tűnt ugyanis, hogy a gyémánt a közönséges szénnel egy és ugyanazon anyag s mind­kettő elégésénél egy­forma termény t. i. szénsav áll elő. Gyémánt és szén! Az egyik mintegy hivatva a csillogásra, a másik pe­dig a nehéz munka végzésére. Az egyik évezredeken keresztül egyforma, változatlan, s csak a fénysugár­ban ha fürdik pillanatnyi életet nyerő, míg a másik folytonos munkában és átalakulásban! Ma még fe­kete szén, mely nehéz gépek hajtásában izzik, s hol­nap bekalandozza szénsav alakjában a jégtengert, melyből talán éppen egy festő rózsa szívja föl, hogy édes illatát gyártsa belőle, vagy a friss fa fakaszt be­lőle tápláló nedvet, mely holnapután a csecsemő pic­i szívét dobogtatja meg élénkebben, vagy része van egy új nagy eszme létrejövésében,.........rombol és épit s ott van és ott működik a világot átalakító események gépezetében. — Eh! a gyémánt! Mintha elkárhozot­­tak lelke ülne benne, e fényes néma fogságban, s még onnan romláson és bűnön dolgoznék. Mennyi kin, mennyi vér tapad hiú csillogásához! S ha nem tűrheti tovább, ha nem nézheti többé tétlenül a körülötte nyüzsgő, sőt érintetlenül hagyó életet, ha bilincseit összezúzná — tűzben kell, hogy megtisztuljon s az uj életre váltson alakot. Vagy atomok porává kell zúzódnia a haladás szolgálatában, a legkeményebb sziklák átfúrásában segítse az embert . Mont-Denis és a Szent-Gotthárd alagutjaiban sok társa megvál­totta magát s föltámadt az életre, a szabadságra. Ezután áttért Fabinyi tanár az atomelmé­let rövid ismertetésére. Beszélt az egyszerű testek­ről, vagyis az u. n. k­­­é­m­i­a­i e­l­e­m­e­k­r­ő­l, a­mi­lyent most már 70-et ismerünk. Érdekesen vázolta az atomok súly-, t­ér- és vonzásbeli viszonyait; szólott a tömecsekről, melyeket a parányok,vagyis az ato­mok alkotnak, felemlítvén, hogy úgy a tömecsek, mint az ezek által alkotott testek egészen más tu­lajdonságokkal bírnak, mint egyes alkotórészeik s hogy e tulajdonságaikat mindaddig megtartják a tes­tek, mig tömecseikben változás nem áll be. Teljes nyugalom a testekben soha sincs, mert az egyes ato­mok folytonosan bizonyos mozgást végeznek egymás felé, vagy egymás körül, vagy végül, mint a bolygók, egy bizonyos nap körül. Különösnek látszhatik — mondá Fabinyi ta­nár — hogy oly határozottan beszélünk atomokról, azoknak vonzásáról, egymás körül leírt pályájáról, holott atomot még nem látott emberi szem, és azok után, a­miket ma tudunk, el kell ismernünk, hogy alig is lesz valaha látható. De hát a holdba, a Syrius­­ba elhatolhat-e az ember ? Hisz még Jules Verne is óvakodott ettől s szerényen megkerüli azt. S nem ismerjük-e mégis biztosan a hold, az égitestek nagy részének pályáját, súlyát, a vonzást, melyet egymás irányában kifejtenek, a távolságot, mely őket tőlünk elválasztja ? ! Sőt számos égi­testre nézve ismerjük az anyagot is, melyből áll. Megmérjük azon óriási viharok sebességét, melyek a nap izzó gőzkörét föl­kavarják s megmérjük az ezek által felvetett hullá­mok magasságát. A távoli csillagokról nekünk csu­pán a fény hoz hirt, e gyors követ, mely 40,000 mértföldet jár be másodperczenkint s melynek per­­ezekre, napokra, sőt évekre van szüksége, hogy e távoli világokból hozzánk érkezzék. S mennyi dolog­ra vonunk immár biztos következtetést az égitest ezen egyetlen közléséből, fényéből, melyet hozzánk leküld ! A tömecsekkel, az atomokkal szemben mennyi­vel több előnyünk van ! Ha nem látjuk is őket egyen­­ként, de a belőlük képezett test kezeink között van s ennek minden tulajdonságát megismerhetjük. Az emberi elme, a mint be tudott hatolni a nagy minden­ség világai közé, épp úgy tud győzedelmet aratni a mikrokozmusban is. Minden jövő nap új bizonyíté­kot tesz erről. Gondoljunk csak a legutóbbi évek azon rendkívüli nagy horderejű felfedezéseire, me­lyeket a górcső tárt fel előttünk. A testek egymásra hatásának tüneményeiből, tulajdonságaikból s megváltozásuk módja és körül­ményeiből ismerte föl az emberi elme legkisebb ré­szeik természetét s azon törvényeket, melyek e pará­nyi testek birodalmában irányadók. A testek beszél­nek egy­ nyelvet, mely internaczionális és sokkal tökéletesebb, mint a mienk. Könnyű megérteni, csak érteni kell hozzá. Egy generális kulcsra van szükség csak s­e kulcs : a kísérlet. A­ki ezt a kulcsot jól tudja használni, a ki azt a sokszor bonyolult al­­kotású zár sajátságaihoz idomítani is tudja, az előtt megnyílik a zár, megszólal a test, sajátszerű jelekben beszél érzékeinkhez és föltárja léte valóját. E kulcscsal jutott a tudomány a természettör­vények ismeretéhez, így tanulta megismerni a teste­ket alkotó atomokat is. S természetüket, törvényeiket kutatja a khémia, mint a nagy égitestekét a csillagá­szat. Sok rokonvonás van a két tudomány közt. Egy­szer — későbben még közelebb lesznek egymáshoz ! A mathematika szilárd alapján épült asztronó­mia, a múlt századok e kedvencz tana, Kepler és Newton óta messze jár elől. A csillagász az égitestek pályáját a legnagyobb pontossággal meg tudja hatá­rozni és teljes biztossággal előre megmondani jövendő eseményeket; be tudja bizonyítani, hogy — mi­cso­dás véletlen — az ég sötét gyásza, a Golgothának rémórájában, egy teljes napfogyatkozás által okoz­­tatott. Az atomok pályaalakjának meghatározásától még messze van a khémia, de rendkívüli haladást tett egy más irányban. Birtokába ejtette az Archi­medesi pontot, a­melyről a mikrokozmusban atomvilágokat sarkaikból kiemelni és tetszés szerinti naprendszereket megalkotni képes. Le Verrier nagyszerű számításaiból megtudta mondani, hogy ke­ressetek ott, az égbolt ama táján, találnátok kell egy új bolygót, naprendszerünk legtávolabbi társát, az ő vágya a közeledésre testvéreihez, az ő vonzása az, mely megremegteti pályáján az U­r­a­n­u­s­t. És Galle csillagász megtalálta a Neptun ! Csak néhány éve múlt, hogy hasonló eseményt jegyzett föl a khémia is. Mendelejeff az elemeknek általa és Lothar Mayer által fölállított természetes rendszeréből képes volt bizonyos addig ismeretlen elemek szintén szük­­ségképein létére utalni. Leírta a még fölfedezendő elemek tulajdonságait és pedig nemcsak általános­ságban, hanem határozott konkrét alakban. Még atomjaik súlyát is előre megmondta. Három ezen előrelátott elemek közül már is fölfedeztetett. A Gallium, a Scandium és a Germanium tulajdonságai, atomok súlya fényesen igazolja Men­­delejeff zseniális jóslatát. De a csillagoknak öröktől kimért pályáján a csillagász változtatni nem képes. Az atomok világa ellenben kezeink közt van. Ezeket tanulmányozhat­juk, titkait feltárhatjuk. A k­émia ma ott áll, hogy csaknem minden testnek meghatározhatja összetéte­lét. És­pedig nemcsak annyiban, hogy megmondja : a kérdés alatti test mily elemekből, ezeknek mennyi atomjából van alkotva, hanem felvilágosít az egyes atomok egymáshozi viszonyáról. Az atomok kölcsö­nös helyzetétől felette sok függ. Ha a kölcsönös vi­szonyban változás áll be, ha csak annyiban is, hogy egyes atomok helyet cserélnek a tömecsben, ezzel lényegesen megváltoznak az illető test tulajdonságai. A­mint ugyanazon mennyiségű és minőségű építő­anyagból a legkülönfélébb építményeket lehet emel­ni, úgy az atomok különböző elrendezése által, az egymástól tulajdonságaikban rendkívül eltérő teste­ket lehet létrehozni. Számos oly test van, mely fizikai, k­émiai és élettani tulajdonságaiban rendkívül kü­lönbözik, néha tömecse ugyanazon elemek ugyanazon számú atomjaiból van alkotva, csupán az atomok vi­szonyos helyzete, az egyes tömecsekben, más. Ilyen testeket isomer testeknek nevezünk. E. Du Boys Reymond, a hires fiziólogus, 1882. junius 29-én Landolt khémikus beiktatásá­nál a porosz tud. akadémia tagjává, az újkor khé­­miájáról következőleg nyilatkozott: »Ich weiss nicht, ob es ein staunenswerteres Erzeugniss des menschli­chen Geistes giebt, als die Structur-Ohemie. Aus dem, was den unbefangenen Sinnen als Qualität und Wandlung des Stoffes erscheint, Schritt für Schritt eine Lehre zu ermitteln, wie die von Isomerie Ver­hältnissen der Kohlenwasserstoffe, war wohl kaum leichter, als die Mechanik des Planetensystems aus der Bewegung leuchtender Punkte zu erschliessen.« Ezután igen érdekesen magyarázta és érzékí­tette Fabinyi tanár a bemutatott vázlatmintákkal a különböző festőanyagok strukturviszonyait, a legegy­szerűbbtől a legmagasabbig, különösen időzvén az Anilin gyönyörű festőanyagainál s rámutatván egyszersmind, hogy egyes atomcsoportok belépése vagy helycseréje a tömecsben miképen változtatja meg a festőanyag alapszínét. Szólott azután az Alizarin s az Indigó remek szinthéziseiről, melyek közül az Indigóét az előadáson végre is hajtotta a hallgatóság színe előtt. Statisztikai adatokkal mutatta ki, hogy mily roppant horderejű ezen festőanyagok művi gyártása, melynek némely ágával a természetes festőanyagok produk­­c­iója már nem bírja ki a versenyt és óriási földterü­letek, melyek az illető növény termelésére fordíttat­­tak, eredeti rendeltetésüknek, t. i. az emberi és állati tápanyagok termelésére, adattak vissza. Bemutatta a narancsszínű és a fényt gyönyörű zöld színnel reflek­táló Fluorescint az elektromos lámpa fényében, nemkülönben a szerves festőanyagok többi szép kép­viselőit, melyeknek közös alapanyaga, a Benzol, a kőszénkátrányban foglaltatik s mely utóbbi a lég­szeszgyártásnál, mint melléktermény, nyeretik. Vége­zetül áttért a legbonyolultabb összetételű anyagok után az egyszerű elemekre, bemutatván izzó gőzeik­nek gyönyörű színeit, így a Kalium, Natrium, Strontium stb.-ét Bejártuk Fabinyi tanár vezetése mellett, a szí­nek csodás birodalmát, az egyszerű testektől a legbo­nyolultabb alkotású anyagokig és ismét vissza az egy­szerű testek izzó gőzéig, megvizsgálván az atomok kombináczióját, melytől a fehér fényhullám felbontása függ. Végül bemutatta egy darab foszfor elégetése ál­tal ama vakító fehér fényt, melyben minden szín egye­sülve van. Csak egy mogyoró nagyságú foszfor volt az, melyet Fabinyi tanár elégetett és kápráztató fényben úszott a terem; le kellett hunyni szemeinket, melyek gyöngék e rendkívüli fény elviselésére. Mily hatalmas lendületet ad az éthernek e darabka foszfor és mi e fény egy izzó égitest világosságához képest! Az való­ban el nem képzelhető. Hát még a fantáziánknak a legmerészebb szárnyalást engedve — ahhoz a fény­hez képest, mely a biblia szerint egyszerre keletke­zett a sötétségben, midőn az Úr parancsszava fel­hangzott : Legyen világosság! Midőn a khaosz mér­hetetlen energiája a kő alakját ölté — folytatá Fa­binyi tanár — s az éther iszonyúan feltornyosodott hullámai, a villám sebességével rohanó árban, megvi­­vék a mindenségnek az Ur szaváról a hirt. Midőn az ősnapról vad forgásában leszakadozó darabok mind megannyi önálló napokká váltak, saját testükből ra­gyogó bolygó udvarral vették magukat körül s a tér minden pontján fölvillant a fény! De a tér végtelen­ségével a tér fényszomja vetélkedik. A mi napjainkig csak a hatalmas, a nagy égitestek hőenergiáját, az évek milliói alatt, visszahozhatlanul elnyelte a tér. Sőt a mi napunkon is észlelhetők már oly tünemé­nyek, a­melyek a decadence korszakára utalnak. De hatalma nagy és még sokáig tarthatja testétől távol a légzését lefojtó jeges burkolatot. Vonzása messzire kihat és körébe hódítja időről-időre nagy harczokban feldarabolt égitestek romjait s az ősköd maradványait. Hízelgőn, csillogó ezüst uszálylyal látja el s mindjob­ban feldíszíti, minél közelebb járulnak hódulatukat leróni. S ha valamelyik daczol és ellenáll, kegyetlen büntetésül egységes testét miriádra osztja s az üs­tökösből lesz a meteor! A meteor, mely végre is le­hull a napban s lángkarjaiban még utolszor fellobog. Ez a zsarátnok, a napfáklya, melynek villanása, múló időkre ifjú fényben füröszti a hatalmas csillag hűtő udvarát. Mert magán kívül sokakról kell gondoskod­nia, mig fénye, ereje tart; azoknak pedig bölcs taka­rékosságot kell űzni, a kik kegyéből, ha fényben nem is, de életben maradtak. A szükség mindennek mestere s meg is tanította őket arra. Megtanította a lehűlt földet is a nap kegyéből kapott erélylyel való gazdálkodásra, megtanította a munkára. Didergő tes­tére a napsugárból igy szőtt ruhát. Egyes szálaira bontotta azt fel s lassan kint a legnagyobb tökélyre emelkedés utánozlatlan művészettel szőtt magának belőle a legváltozatosabb színekben tündöklő ruhát. A növényvilággal keletkeztek a színek. Óriási pálmák árnyékában, a trópusok virágerdőinek édes balzsamos illatárjában született meg talán amaz első, élő sejt is, a melyből, ki tudja, hány millió év alatt, a természet koronája jön. Hatalmas munkát teljesít az azóta itt a földön; szolgáiva hódítja egy­másután a természet rejtélyes erőit s a mindenség titkaiba minden nappal mélyebbre-mélyebbre hatol. Ki tudja, ha még sokáig igy folytathatja, talán vala­mikor föl fog emelkedni azon archimedesi pontra is, a­melyről a saját természetét is megingathatja sar­kaiban, törhetlen féket vet a szívében még dúló vad szenvedélyekre, s a keblébe oltott isteni szikrából szilárd oltáron gerjeszt soha ki nem hamvadó, fényes tüzet, mely felidézi és fentartja az egész emberiség fölött az elemek megbékülése és testvérisülésének gyönyörű szimbólumát: a világ hét színében ragyogó szivárványt! Előadás végén a hallgatóság Fabinyi tanárt lelkesen megéljenezte. Dr. Pataky Leo: A hold befolyása az időjárásra. Tudvalevő dolog, hogy a néphit szerint a hold lényeges befolyást gyakorol az időjárásra , az éveken át különböző helyeken és nagy gonddal eszközölt megfigyelések azonban nem igen erősítették meg a néphit ama feltevését. Falb Rudolf volt az, ki először és már évekkel ezelőtt utalt arra, hogy a hold a ten­ger apályához és dagályához hasonló tüneményeket idéz elő a légkörben is, a­melyek bizonyos időjárási alakulásokban mutatkoznak. Falb szerint a meteoro­lógusoknak különösen a hold (és nap) ama állásaira kellene figyelniük, melyek a tenger árjának jelentéke­nyebb mozgását okozzák, mert ilyenkor a téli hóna­pokban nemcsak gyakori viharok, hanem zivatarok és jégesők szoktak bekövetkezni. Falb felsorolja ama tényezőket is, melyek erős hullámzást szoktak előidézni. Ilyen tényező hat van és három kategóriára oszlik: 1. A nap és hold egyen­lő és ellentétes állása a) tekintettel a­ délkörre; b) tekintettel az egyenlítőre; 2. a) a holdnak és b) a napnak a földhöz való közelgése; 3. a) a hold és b) a nap egyenlítői állása. Falk meghatározta az időt is, a­mikor az egyes tényezők fellépnek: 1. a) az újhold és holdtölte idejé­ben lép fel, 1 b) ha a nap és hold az égi egyenlítőtől egyenlő távolságban keringenek, 2 a) minden 27. napon, 2 b) januáris 2.-án, 3. a) minden 14. napon, 3. b) már­­czius 21-én és szeptember 23.-án. Falb azokat a napokat ajánlja a meteorológu­­sok figyelmébe, melyeken a tenger árjának mozgása igen nagy. Példákat is hoz fel arra nézve, hogy mikor a tenger árjának mozgása oly nagy, egyes vidékeken abnormis időjárás következett be, hasonló példákat lehetne azonban más alkalmakkor is találni és így kétségtelen határozat nem hozható. Falb azonban mint igazi természetbúvár jár el, midőn arra figyel­meztet, hogy az ő theóriáját ne használják fel idő­jóslásra. Ez csak helyeselhető és pedig annyival in­kább, mert az égi­testek fentebb említett befolyása még eddig kétségtelenül nincs bebizonyítva. Az idő­járás előre való meghatározásainak szempontjából ez sajnálatos ugyan, mert ha a légköri áramlatok csak­ugyan észrevehető befolyást gyakorolnának az idő­járásra, semmi sem lenne könyebb, mint évekre előre meghatározni az időjárást, úgy a­mint azt megteszik a tenger áramlataival a kikötőkben. A­ki tüzetesen érdeklődik Falk theóriája iránt, a fentebbi adatok alapján könnyen kiszámíthatja azo­kat a napokat, melyekre az ár­okozó tényezők esnek és még hozzátehetjük azt is, hogy a holdnak első földközelsége 1887. januárius 12-én következett be. Hogy azonban az olvasót ettől a fáradságtól is megkíméljük, közöljük itt, hogy 1887. évben az ár­okozó tényezők, mely napokban fognak legerősebben hatni: Január 9-én és 24-én, februárius 8-án és 9-én (igen jelentékenyen), továbbá 22-én és 23-án, márczius 9-én (jelentékenyen) április 7-én, 8-án (jelentékenyen), május 5., 6. és 7-én (jelentékenyen), június 3., 4., 5., 21. és 28-án, július 20., 24. és 25-én, augusztus 3., 19. és 20-án (igen jelentékenyen),szept.17., 18-án (igen jelentékenyen), október 16. án (igen jelentékenyen), november 14.-én, 15.-én (jelentékenyen) és végül de­­c­ember 12. 13. és 14.-én. Ezeken a napokon tehát, Falk theóriája szerint, nagyobb légköri áramlatok, változó idő, eső és szél és gyakori viharok is várhatók. Mindenki tehát tetszése szerint jósolhatja az időt előre egy egész évre, az anyagot megadtuk hozzá, magunk nem jósolgatunk, bár valószínű, hogy június és július hónapok említett napján és különösen június második felében barátság­talan idő lesz. A nap és holdnak a Passatszelekre gyakorolt befolyásáról igen terjedelmes munka jelent meg nem­rég Poincarétól. Az 1882. év decz. 10-e és 1883. decz. 13-a közötti időre terjed ki vizsgálata. Egyes rend­­jelenességektől eltekintve, a következő átlagos ered­ményre jutott. A Passatszelek szélessége rendszeres ingadozásoknak van alávetve, melyek összefüggés­ben állanak a hold elhajlásaival, a­mennyiben a ma­gasabb szélességek a hold északi állásának, az ala­csonyabbak a délinek felelnek meg. A Passatszelek területe növekedik, ha a hold a földhöz közeledik és csökken, ha attól távolodik. A nap hatása nem ész­lelhető ily világosan, a megfigyelések grafikai átvi­tele által azonban a következők állapíthatók meg. Különben teljesen hasonló viszonyok között, a Pas­satszelek középső szélessége kisebb nyáron, ha a nap­nak északi elhajlása van. Ha a napnak és holdnak elhajlása van, a Passat-ér szélessége nagyobb, ellen­ben kisebb, ha mindkét égi­testnek északi az elhaj­lása. Feltéve, hogy ez eredmények más években is ismétlődnek, látható ebből, hogy a hold kérdéses be­folyása nem nyilvánul olyképen, hogy abból egy meghatározott időjárására lehetne következtetést vonni. Nálunk az időjárás a magasabb vagy alacso­nyabb légnyomástól függ; különösen az utóbbiak, az ú. n. minimák vagy depressziók azok, melyek változó időjárást csapadékokkal, nyáron hűvös időt, télen enyhébb időjárást okoznak. Fel lehetne vetni tehát azt a kérdést, vájjon nem gyakorol-e a hold befolyást a föld felületének nagyobb részén, az alacsonyabb vagy magasabb nyo­másra. Ezt azonban csak úgy lehetne megvizsgálni, ha a naponkénti időjárásról felvett és a föld jelenté­keny részére kiterjedő táblázatok állnak rendelkezé­sünkre. Történtek is már ez irányban vizsgálatok és ezek eredménye a következő: A hold állása és a lég­köri nyomás eloszlása között semmiféle összefüggés nem volt tapasztalható a föld ama területén, mely az atlanti óc­eánon az északi szélesség 10° és 70° a. között terül el. A magas nyomás kiterjed, ide-oda ingadozik, összehúzódik teljesen függetlenül a hold állásától, a minimák sem mutatnak semmiféle össze­függést a holdnak az okozó tényezőivel. Ez az ered­mény felette meglepő, mert ha az a feltevés, hogy a hold a helyi időjárásra befolyást gyakorol, nem is fogadható el, mégis várni lehetett annak konstatálá­­sát, hogy a hold némi befolyást gyakorol a légköri maximák és minimák keletkezésére és mozgására, mihelyst az északi atlanti óc­eánnal egyenlő nagyságú területet veszünk figyelembe. Bebizonyult az is, hogy a holdnak a szelekre sincs befolyása.

Next