Pesti Napló, esti kiadás, 1887. április (38. évfolyam, 90-118. szám)
1887-04-08 / 97. szám
97. szám. Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadat közöli panaszok, hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, 1887. Péntek, április 8 38. évi folyam. ^ ■———■aga Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 írt 50 kr. — 6 hónapra « frt. Ha az esti kiadás postai kulünk kldése kívántatik, postabélyegre havonként 98 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Budapest, április 8. meg nem történtté tenni s tekintettel a birodalom belügyi viszonyaira, nyilván nem tartják czélszerünek más politikát kezdeni s igy megmaradnak az eddigi föltétlen negácziónál abban a reményben, hogy a fölizgatott kedélyek le fognak csillapulni s a kormány képes lesz az eddig követett politikai irányt feladni. Az utóbbi napokban határozott jelek merültek fel, melyek arra mutatnak, hogy a bolgár válság békés megoldása sokkal közelebb fekszik, mint általában hiszik ,hogy Oroszország szerényebb elégtételt is el fog fogadni. Az orosz államférfiak ugyanis kezdik belátni, hogy a bolgár kérdéssel szemben gyakorolt ellenállás folytatása nem felel meg Oroszország érdekeinek. A közvélemény Oroszországban természetesen nagyon ki fog ábrándulni a bekövetkezendő változások módja és irányából. Lázadás Afghanisztánban. A hatalmas ghilzai törzsek ismét föllázadtak az emír ellen. A lázadók, kiknek élén a sapari mollah áll, elfoglalták a Gal- Ruk hegységben fekvő Ghuzni erősséget, mely a Kabul és Kandahar közti közlekedést uralja. A lázadókhoz csatlakozott Nur Mohamed egy csapat sadutörzsbeli lázadónak élén. A föllázadt ghilzai törzsek, kik az utóbbi lázadás alkalmával megverettek, már hódolni akartak az emírnek, de Gholam Haider khán az emir volt tábornagyja rábeszélésére újból föllázadtak. E közben az oroszok Badaksan felől folyvást utakat építenek s a herati kormányzó jelentése szerint az orosz vasút egyre közeledik Herat felé. Abdurrahman emir azt hiszi, hogy a lázadást angol segítség nélkül is leverni fogja. A német officziózus sajtó folytatja támadásait Boulanger tábornok ellen. Különösen a Post hirdeti, hogy Boulanger ott minden baj oka, hogy ő a béke leghatározottabb ellensége s hogy visszalépése az európai békére nagy nyereség lenne. Ez meglehet. De alig hihető, hogy Girévy ilyen presszióra elbocsátaná a hadügyminisztert. Amint a német kormány vissza nem hívta párisi katonai ügyvivőjét, csak azért, mert a párisi sajtó kívánta, úgy a franczia köztársaság elnöke annál kevésbbé teljesítheti az óhajt, mert éppen a berlini támadások olyan népszerűséget szereztek Boulangernek, minőt egyáltalán nem érdemel s minőre ama támadások nélkül soha szert nem tett volna. Bulgáriából ismét kalandos hír érkezik. Egy távirat szerint a lakosság Abdul Hamid szultánt Bulgária királyává akarja kikiáltani. Kinek fejében született ez a hóbortos terv, azt még nem tudni. Egyes külföldi levelezők azonban komoly szint akarnának e megkésett farsangi tréfának kölcsönözni. Az angol parlament elnapolta magát anélkül, hogy az ír kényszerbillt elintézte volna. A liberálisok a kormányt a parlament újabb feloszlatására akarják szorítani, mire azonban egyelőre kevés a kilátás. A czár elleni merénylet. Az orosz czárellenes összeesküvésről, melynek márcz. 13-án kellett volna kitörnie, még a következő részleteket jelentik : Az a hír, hogy Pargolovóban egy összeesküvő tanyát fedeztek fel, teljesen igaz. Az is igaz, hogy ott egy falusi szülésznőt fogtak el, csakhogy annak nem leánya, hanem gimnazista fia van, ki fiatal kora daczára az összeesküvők minden titkába be volt avatva s különösen a mozgalom egyik vezéréhez, valami Navroszkij nevű végzett theológushoz csatlakozott. Ez a szent szinódus különös protekciójának örvendett, melynek következtében fényes ösztöndíjat is kapott, hogy a dogmatika tanszékére kiképezze magát. Hetenkint kétszer-háromszor ellátogatott a pargolovói tanyába, mindenkor egy másik összeesküvő kíséretében s ott a szomszédokkal szemben egy nyugalmazott tiszt szerepét játszotta, miért is tiszti sapkában s érdemkereszttel járt mindenkor. Márczius 13-án kora reggel Pargolovóból felkerekedett a városba a gimnazista kíséretében, kinek feltűnés nélkül kellett volna a történendőket szemmel kisérnie, hogy szükség esetén még idejekorán figyelmeztethesse a pargolovóiakat. Midőn tehát meglátta, hogy társát letartóztatják, a legrövidebb után szánon akart hazamenni. Ezt azonban a rendőrség megszállotta s mikor odaérkezett, őt is elfogták. Az eddig kiderültekből kétségtelen, hogy a czár megmenekülése valóban csodával határos. Ha az összeesküvők nem kötötték volna magukat a hatás kedvéért ahhoz, hogy éppen II. Sándor czár megöletésének évfordulóján robbanják föl a czárt s ha valamivel korábbra tűzték volna ki pokoli tervük kivitelét, úgy a czár aligha menekült volna ily könnyű szerrel. A bolgár válságról egy félhivatalos levél jelenti Pétervárról: Az orosz kormány, bár későn, de mégis belátta, hogy magatartása a bolgár válság kezdetén kevéssé szerencsés volt. De a megtörténtet nem lehet A PESTI NAPLÓ TARTJA. ARANYFÜST. — Regény. — 68 Irta: WOHL STEFANIE. Y. KÖNYY. r a, t á, s. 43. FEJEZET. De erre aztán felpattant Andal György. — No már ebből nem lesz semmi ! — kiáltá. Ezt már meg nem engedi a nagyasszony. A főorvos megvetően mosolygott. — Meg nem engedi ? Ha egyszer kenyértörésre kerül a dolog, sógorasszonyom, ha akarná se menthetné meg a birtokot. Csaknem mindenét odaadta Pistának. Második férje vagyonából pedig csak évi járulékot húz. S azok után, miket fia az utolsó pár esztendőben tett, akarni se fogja többé. Neki Szelényi Istvánhoz, a grófhoz, semmi köze. És aztán nem találhatott magának más embert, hogy vele ide lejöjjön, mint azt a fehérkezü, szelidképü gazembert! Fogadni mernék, ezt csak azért tette, hogy édesanyját boszantsa vele. — Hisz tudta, hogy a nagyasszony nincs itt — felelé Andal György boszosan. — Tudta, tudta, de azt is tudta, hogy vissza fog jönni és akkor okvetlenül megmondják neki, ki volt fiának kísérője. Szégyen és gyalázat! így összebarátkozni ezzel a Vanderbilt Róberttel! Még csak az kellett Szelényinek ! Holott népszerűségét úgyis elvitte az ördög. Nem szeretnék az lenni, ki kudarczának hírét elviszi neki Szelénybe. Furcsa képet fog vágni hozzá. Ő, aki, azt hitte, hogy untig elég, ha pár napra lejön ide és azzal az ő behízelgő, fülbemászó hangjával egy csomó szépen faragott frázist vág a szemünk közé. Mert hogy Szelényben lakjanak, az már nem járja. Feléje se néznek többé a birtoknak. Vetter Lizának rossz a Szelényi-ház, ő csak úgy lakhatnék itten, ha új kastélyt építenének. Ez az egyszeri koldusleány, ez az éhenhaló, kit sógorasszonyom csak hogy nem az utczáról szedett fel! — és az orvos méltatlankodásában olyat ütött az asztalra, hogy bizonyára magára vonta volna a közfigyelmet, ha e perczben enn a téren újból kezdetét nem veszi az örömrivalgás. A főorvos és a többiek, kik csak pihenni tértek be, a zajra ismét lerohantak. Még pedig elég dolguk akadt odalenn. Egész éjjel tartott a küzdelem, egész éjjel folyt a szavazás. Míg végre az előbukkanó nap, csoda hogy el nem bújt megint, midőn látnia kellett : a Szelényiek ősi kerületében mint emel vállalta a fanatizált, diadalittas tömeg, egy olyan embert — aki nem Szelényi. 44. FEJEZET. Ugyanaznap este Szelényi és Róbert báró a p.. i állomástól a dukovári vadászlak felé robogtak. A vasúton mindkettejöket elnyomta volt a fáradság és az egész időn át szundikáltak. Csak mióta kocsiban ültek és a fris levegő arczukba fújt, oszlott el teljesen az álmatlan és utóhatása. Mindazáltal meglátszott rajtuk, hogy egyikök sem élvezi a fenyvesekkel benőtt pompás hegyvidéket, mely mind zordabbá, mind vadregényesebbé vált, minél tovább vitte őket a két könnyed lépésű, jól betanított szürke hegyi ló. — S mikor beszéltél utoljára Náthánffyval? kérdé Szelényi, ki Róbert báró egy hosszabb üzleti fejtegetése alatt, nyilvánvaló türelmetlenséggel harapdálta bajusza szélét. — Kedden--------------— S ma szombat. Miért nem szóltál nekem előbb? — Nem lehetett. Hisz rá se hallgattál az emberre. Annyira elfoglalt........ — Jól van jó. Különben minek is avatkoztam volna a dologba ? Mintha két ilyen kimagasló financier mint te és Náthánffy, nem tudna beleszólás nélkül is megegyezni. A hang, melyen Szelényi az utóbbi szavakat mondta, kimondhatlanul megvető volt, de Róbert báró ezt nem vette tudomásul. Tréfára fordította a dolgot. — Náthánffy köszöni az összehasonlítást — felesé kedélyesen. — Légy őszinte Róbert. Valld be, mennyit ígért neked, ha olcsón kezére játszod a birtokot ? Én kétszer annyit ígérek, ha sikerül azt neki drágán eladni. Róbert báró arczán egy izom se rándult meg e hallatlan ajánlatra, melynek minden lassan kiejtett szavából kitűnt, hogy arczul csapásnak van szánva. Vállat vont. — Jól ismered Náthánffyt, ha azt hiszed, hogy ígéretet tenne oly valamiért, miről úgyis tudja, hogy előbb-utóbb az övé lesz, ha kedve tartja. Ha megfogadtad volna a tanácsomat és tavaly adtad volna el Szelényt.... — Nem volna se pénz se posztó. Megpróbáltam, mi az a te tanácsod után indulni és ismerek egy embert, ki mindig Vanderbilt Róbert tanácsa után élt és ki most csak azért nem kéreget, mert jövedelmezőbb az emberek ostobaságát, mint jószívűségét kizsákmányolni. Róbert báró nem felelt. Halkan kezdett fütyörészni és oly nyugodt egykedvűséggel jártatta körül ábrándos, gyermekded szelidségű szemeit, mintha Szelényi megjegyzése nem is őt illette volna. Soha sem dicsekedhetett részéről valami különösen tiszteletteljes bánásmóddal és ha ma még a szokottnál is kevésbbé szeretetreméltónak bizonyult, azt financziális kellemetlenségeit és tán a kudarczot is tekintve, amely érte, nem vehette tőle rossz néven. Ismerte az életet és tudta, hogy e világon mindent meg kell fizetni, egy pár esetleges sottise bezsebelése pedig ezen kitűnő üzletember előtt, igen csekély árnak látszott azon előnyért, amelynek neki a volt pénzügyminiszterrel való barátsága bizonyult. Nem is háborgatta többé Szelényit elmélkedéseiben, midőn az a kocsiban hátradőlve mogorva hallgatagságba merült. Cigarettere gyújtott és még látható érdeklődéssel kezdte a vidéket szemlélni, monokliján át olykor lopva pislantott mozdulatlan szomszédjára, ki nyilván nem éppen örvendetes dolgokon törte az eszét, így múlt el vagy egy óra. Ekkor Szelényi egyszerre felemelkedett, kezét többször elsimitá homlokán és megrázva magát, kihúzta óráját. — Mondtam, két óra negyven perez a szürkékkel — jegyzé meg, mig az út egy kanyarulata az ónémet stílben épült bájos kis kastély elé hozta őket, mit a hegyek eddig elfödtek szemeik elől. A közeledő kocsizajra kinyílt a középső tornáczra vezető üvegajtó és Liza futott ki rajta, egy elegáns tiroli vadászöltönyt viselő férfi által követve, ki kissé hátramaradt. Az első üdvözlések után, alighogy Lizát kibocsájta karjaiból, Szelényi észrevette a közeledő férfit és arcza elsötétült. A következő pillanaban azonban már erőt vett magán és vidáman nyújtotta feléje kezét. — Szervusz Fedor ! Mikor jöttél ? Milyen meglepetés ! kiáltá szívélyesen, míg Liza kíváncsian fordult Róbert báróhoz. — Nos, mi hirt hoznak a győzedelmes urak ? Róbert báró tétovázva nézett Szelényire, ki könnyedén felkaczagott. — Győzedelmes urak! Van szerencsém neked egy bukott embert bemutatni, Liza. Az én jómegyémbelieimnek odalenn nyilván a fejekbe szállt Ardai Dezső téntája, minek következtében feketének láttak mindent, amit tettem. Elég az hozzá — nem kelettem nekik többé, leszavaztak! Liza megvetően bigyeszte fel ajkát. — Az a csúf, korbely népség! Mindig utáltam. Ha férfi volnék, nem járnék a kedvében! Inkább sohase lennék képviselő. — Brávó Liza, én is azt tartom! — kiálta Róbert báró. — A parlamenti rendszert soha senki sem ítélte el rövidebben és találóbban, mint a te piczi piros szájad. — Hát a gyermek mit csinál ? szólt közbe Szelényi, míg a komornyik felszabadító felsőkabátjáról. — Alszik, egy nagy polichinellel karjaiban, mit Simbinszky hozott neki. Eddig már az előcsarnokba léptek és az érkezettek visszavonultak átöltözni. Rövid negyedóra múlva azonban már újra találkoztak az ebédlőben, hol Liza Simbinszkyvel egy ablakmélyedésben suttogva és nevetgélve várta őket. Szelényi arczán ismét futó árny vonult el, de ismét csak egy pillanatra. Ha tán elégedetlen volt valamivel, azt éppen ma a világért sem árulta volna el. Határtalan gőgje, legalább a világ előtt, fölülemelte minden csapáson, minden csalódáson, mely az utóbbi években érte. Magatartása a kormányválság alkalmával, nem bukott embert, hanem martírt, áldozatot csinált belőle, kinek foszladozó prestigét ismét helyreállította a mellőzés. Minden hibája feledésbe ment, midőn egy Dortmundot helyeztek föléje. Mikor az új kormány megalakulása után először megjelent a Házban, több élyent kapott, mint maga a kormányelnök. Még az ellenzék is mellette tüntetett, főkép a konzervatívok, kik nemsokára soraikban üdvözölték egykori hatalmas ellenfelüket. Ily tehetetlen kormányt nem támogathatott , miután a mérsékelt szabadelvű párt Szelényi szerint nem bírt eléggé megállapodott nézetekkel, a konzervatívekhez csatlakozott, kik között csakhamar elfoglalta az őt megillető szerepet. S most tűnt ki igazi virtuozitása. Soha sem tartottt nagyszerűbb, megragadóbb beszédeket. Áttérését úgy tüntette fel, mint a férfi természetes fejlődését ébredést a fiatalság rajongó, kivihetetlen álmaiból, a férfikor komoly, kiábrándult valóságára. S milyen élesen kritizálta a kormány intézményeit, melyek pedig tulajdonképen az ő és Jelenffy intézményei voltak; mily szubtilis ügyességgel felelt az erre vonatkozó vádakra, saját szándékai és a mostani kivitel közé, áthághatatlan válaszfalt emelve! A grófságot is, mit mintegy kárpótlásképen ajánlottak föl neki, midőn visszautasitá a közlekedésügyi tárczát, melylyel Dortmund megkínálta, úgy fogadta ez az egykori »vérszomjas jakobinus,« mint valami játékszert, melylyel mint mondá, feleségét akarja megörvendeztetni. Oly kevés súlyt fektet reá, hogy nem tartja érdemesnek visszautasítani. , S a mellett az exminiszter sugárzott a jókedvtől. Élénkebb, életesebb, vidámabb volt, mint valaha. Újra ellátogatott a szalonokba, melyeket annyi éven át elhanyagolt, kijárt a jégre, részt vett mindennemű sportban és kijelentette barátainak, hogy úgy érzi magát, mint egy diák a szünidők alatt. Ez a jókedv most sem hagyta cserben. Simbinszky Szelényit soha sem találta kellemetesebbnek, mint ezen az estén. Folyton élezelt a választás és annak eredménye fölött, sőt még Róbert báró is, ki jelen volt midőn a Hiubposta Szelénybe érkezet, ha kérdezik, csak azt felelhette volna, hogy unokaöcscse a legnagyobb hidegvérrel fogadta vereségének hirét. Midőn vacsora után a legjobb hangulatban Liza kis szalonjába mentek át, Szelényi tarokkot indítványozott az uraknak. — No persze, és én addig mit csináljak ? — duzzogott a szép asszony a kandalló mellé ülve, hol a derült őszi est daczára vidám tűz lobogott. A kastély egyik oldalával a hegynek volt építve és azt állította, hogy olyan nedves hideg van benne, mint egy pinezőben. — Tudod mit, pikettirozzunk és Fedor addig mulattassa Lizát — mondá Róbert báró legszelídebb mosolyával Szelényihez. Ez utóbbi ajkába harapva, átható pillantást vetett a báróra, ki a legártatlanabb elfogulatlansággal helyezett két karosgyertyatartót egy kis asztalra. — Nem bánom, igy is jó lesz, — felelé Szelényi kurtán és leülve, keverni kezdte a kártyát. A gyéren világított kis szalon egy időre felette kedélyes képet nyújtott. Liza lábait felhúzva, egészen belefészkelte magát öblös karosszékébe, álmos, felcsukott szemeit a tűzön jártatva és sötét prémes bő kaczabajkáját fázékonyan összevonva, mig a szemben ülő Simbinszky szokott kellemetes, nem éppen halk hangján társalgott vele. Beszédjét azonban épen csak Liza bírta megérteni. A szalon intrigyek tájszólását használta, azaz a fogai között beszélt, vagy pedig minden második szó felét elharapta. Szelényi néha átnézett hozzájuk és a mély redő szemei között, az utóbbi évek vívmánya, még mélyebbre vésődött, míg tekintete révedező bizonytalansággal szegződött Simbinszkyre. Egy-kétszer figyelmesen hallgatódzott, de felette éles hallása daczára sem bírta tisztán kivenni, miről beszél ez a kettő ott a kandallónál. Az is megtörtént, hogy már-már fel akart ugorni, de mégsem tette. Összeszorította ajkait és hátát jobban megvetve székében, ülve maradt. (Folyt. köv.) Büntetőügyi kongresszusok. László Zsigmond, igazságügyi min. tanácsos, azon czélból, hogy hazánk jogászközönségének alkalma nyíljék tudományos képzettségét a külföld előtt mentől inkább megismertetni, felhívást intézett a felsőbb bíróságok és budapesti törvényszékek elnökei útján a bírói karhoz, a főügyészség útján a kir. ügyészekhez, a budapesti ügyvédi kamrához és ügyvédi körhöz, valamint a jogi szaklapok szerkesztőségeihez. A felhívás így hangzik: Azon állami intézmények, amelyek nem csupán egyes országok speciális érdekeit, hanem elsősorban s legközvetlenebbül az egész emberiséget s a mindenütt egyaránt féltékenyen őrzött társadalmi jólétet érintik, újabb időkben mindinkább tárgyát képezik a nemzetközi eszmecseréknek, kölcsönös támogatásnak és felvilágosításnak, mely egyéb módokon kívül még nemzetközi kongresszusok egybehívása útján is szokott érvényesülni. Ily nemzetközi eszmecsere tárgyát képezik mai nap a büntető igazságszolgáltatás alapelvei s a börtönügy is, mert tagadhatlan, hogy a bűntettek megelőzése, lehetőleg átalánosan helyeseknek elismert alapokon való elbírálása és megfenyítése minden nemzetnek egyaránt fontos feladatát és élénken érzett kívánalmát képezi. Ezen ügyekkel eddig három nemzetközi kongresszus foglalkozott, u. m. a londoni 1872-ben, a stockholmi 1878-ban és a római 1885-ben. Hazánk csak a két utóbbin birt önálló képviselettel s ha az ezen kongresszusokon kifejtett tevékenységet veszszük szemügyre, sajnosan kell azon tapasztalatra jutnunk, hogy mig más nemzetek fiai szellemi közreműködés tekintetében nemes és élénk versenyt fejtettek ki, addig hazánk csakis hivatalos képviselőinek munkálkodása által adott magáról életjelt, mert ezen ország számos tekintélye és egészen független állású szakférfia a nemes küzdtértől távol maradt. Ennek okát csakis abban vélem feltalálhatni, hogy szakférfiaink nagy része nem nyert előzetes értesítést és tájékozást azon utak és módok felől, amelyeken a küzdtérre lépni lehet. Ezen mulasztást iparkodom pótolni most, mint a magyar kormány volt hivatalos kiküldöttje, a legutolsó nemzetközi börtönügyi kongresszuson. Teszem pedig ezt az állandó nemzetközi bizottság kívánságára, mely melegen óhajtja, hogy Magyarország szakférfiainak nézeteit is mentül jobban megismerhesse azon kérdések felől, amelyeknek tárgyalása a legközelebbi kongresszuson fog bekövetkezni. Az 1889-ik évre tervezett és Szent-Pétervárott megtartandó nemzetközi börtönügyi kongresszus ugyanis épp úgy, mint elődei, nem csupán börtönügyi, de egyszersmind büntetőjogi és közrendészeti kérdésekkel is fog foglalkozni. (Az e végből előre kijelölt kérdések sorozatát mellékli a körirat.) A kongresszus érdekében áll mentős több oldalról e kérdésekre a választ írott értekezések alakjában megkapni, a mely értekezések azután kinyomatnak s a kongresszus szóbeli eszmecseréinek és vitatkozásainak úgy alapjául, mind pedig hasznos anyagjául is szolgálnak. E kérdések közül minden az ügy iránt érdeklődő szakférfiú tetszés szerint választhat egyet, vagy többet, választhatja azt, amely tanulmányainak, tapasztalatainak s előszeretetének leginkább megfelel. Véleményét egy néhány évre terjedő értekezés alakjában kidolgozza, s azt az állandó bizottság elnökének vagy titkárjának beküldi. Amily korlátlan e választás, épp oly szabad a nézetnyilvánítás, mert hiszen a kongresszusnak nincsenek előre meghatározott tendencziái, maga sem hivatalos jellegű gyülekezet, hanem a szabad gondolatkifejtés és szabad szó találkozási helye. Kívánatosnak csak azt jelezhetem hogy ne ugyan egy kérdés fejtegetésén, hanem mentői több kérdés taglalására terjeszkedjék ki a vállalkozó szakférfiak működése, habár e részben sincs se korlát, se határ szabva. A tetszés szerint választott kérdés fölött írt értekezés kelléke csak az, hogy : 1. végezetén rövidre fogott határozati javaslat alakjában foglalja össze a megelőző érvelések eredményét s hogy e javaslatszerű befejezés a feltett kérdés minden pontjaira magában foglalja a választ , hogy 2. az értekezés franczia szövegben (fordításban) küldessék be az állandó bizottsághoz, mert a kongresszus értekezési nyelve is a franczia. Az értekezések beküldésének módozataira nézve, tekintettel a kongresszus még távoli időpontjára, ma még nincs különös megállapodás. E részben csak annyit jelenthetek, hogy az állandó bizottság elnöke, Galkine Wraskoy ő excziája, a börtönügyek főigazgatója Szent-Pétervárott, titkára pedig dr. Guillaume egyházigazgató Neuchâtelben. De úgy a beküldésre nézve, mind pedig bármi más tekintetben is szolgálatkész közbenjárásomat készségesen felajánlom. Egyelőre netán a betekintés végett bátor vagyok egy füzetet ide mellékelni, (ez is mellékelve van a körirathoz, a szerk.) amely néhány az elmúlt római kongresszusra beküldött értekezést tartalmaz. Nem nagy a munka és fáradság, melyet egy kedvencz tárgy fejtegetése szakavatott férfiaknak okoz, de hazánkra nézve nagy és jelentőségteljes kivánalom az, hogy ahol szellemi küzdtér nyílik, ott mi is életjelét adjuk önálló létünknek, szabad gondolkozásunknak s az emberiség közügyei iránt táplált meleg érdeklődésünknek ! Anyagi javak tekintetében mögötte állhatunk más nemzeteknek, de követeljük meg önkéntes munkálkodás által méltó helyünket ott, ahol előnyt csak a nálunk is meglevő szellemi erő adhat. A művelt világ areopagja reánk nézve e tekintetben nem lehet félelmes, sőt fel kell azt keresnünk mentül tömegesebben, hogy elismerést és méltó tiszteletet vívjunk ki hazánk nevének. A franczia közmondás, mely azt tartja, hogy : »Les absents ont toujourstort« reánk is alkalmazást nyer mindaddig, mig szavunkat nem hallatjuk a nemzetek találkozásánál. Habár a legközelebbi kongresszus időpontja még távol van, mégis tiszteletteljes kérésemmel már most bátorkodom hathatós közbenjárásával szakférfiainkhoz fordulni, mert az értekezések kidolgozása is időt, éspedig a legtöbb esetben csak a szabad órákból szakítható időt igényel. Midőn tehát (czimet) előtt az ügy hathatós pártfogójául és szószólójául felkérni bátorkodom, még csak azon kérést kell ide iktatnom, hogy az önkéntesen vállalkozó szakférfiak nevét s az általuk tárgyalásra kiválasztott kérdéseket az állandó nemzetközi bizottságnál leendő bejelentés végett velem lehetőleg május hó végéig közölni méltóztassék. Budapesten, 1887. márczius hó. KÜLÖNFÉLÉK. — A hív. lapból. Közmunka- és közlekedésügyi magyar miniszterem előterjesztésére, Hollán Sándor miniszteri tanácsosi czimmel és jelleggel felruházott osztálytanácsost a magyar postatakarékpénztár igazgatójává kinevezem. Kelt Bécsben, 1887. évi április hó 1-én. Ferencz József, s. k. Baross Gábor, s. k. Jekelfalussy Zoltán tiszt, miniszteri segéd-fogalmazó a miniszteri fogalmazói czimet nyerte. A központi vasműigazgatóság, a zólyombrezói vasgyári hivatalhoz dr. Gleiman Kálmán cs. és kir. ezredorvost vasgyári orvossá nevezte ki. A soproni pénzügyigazgatóság Kanyicska Ferencz pénzügyőri vigyázót a zalaegerszegi adóhivatalhoz II. oszt. adóhivatali szolgává nevezte ki. A beregszászi törvényszék elnöke , Nemes Menyhért mezőkaszonyi járásbirósági joggyakornokot hason minőségben a vezetése alatti kir. törényszékhez helyezte át. — Ő Felsége a budapesti szünidei gyermektelep egyesület részére a folyó 1887. évre kétszáz forintnyi segélyösszeget, a budai izraelita nőegylet által az idén rendezett bál alkalmából száz forintnyi összeget, végül a báhonyi önkéntes tűzoltó egylet részére szintén száz frtnyi segélyösszeget adományozott. — A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, Molnár Emil miskolcz járási főszolgabírónak, a kerületében levő községnek kisdedóvodákkal való ellátása körül tanúsított rendkívüli buzgóságáért és czélszerű intézkedéseiért, elismerését és köszönetét nyilvánította. — Tisza Kálmánról Dilke Károly, a volt miniszter, a Fortnightly Review által közlött czikksorozata legújabb részében így nyilatkozik: »A magyar pénzügyminiszter lemondása és a kiegyezésnek, a magyar kormány által javasolt alapon való megújítása azt jelenti, hogy Tisza Kálmán nemcsak Szapáry fölött aratott diadalt, de egyáltalán annyira emelkedett hatalom dolgában, hogy „úgyszólván Tisza Kálmán lett a monarchia ura. Ő most annyi miniszteri tárczát egyesít kezében, mint amennyit Wellington herczeg egyesített akkor, amikor a »Punch« úgy rajzolta le a minisztertanácsot, hogy majdnem valamennyi jelenlevő az ismeretes nagy orrot viselte. A világ úgy látja, hogy a magyar kabinetet csak Tisza képezi, a kiről, mikor 12—13 évvel ezelőtt miniszter lett, mindenki azt hitte, hogy nemsokára meg fog bukni és a kinek a hatalma azóta napról-napra növekszik.« — A postatakarékpénztár igazgatójává a király ő Felsége április elsején kelt elhatározásával, Hollán Sándor miniszteri tanácsost nevezte ki. Az intézet kebelében ezúttal több előléptetés is történt. Kineveztettek titkárokká: Rakovszky Sándor és dr. Halász Sándor ismert hírlapíró, fogalmazóvá Baross Géza, számtanácsossá dr. Lakits Ferencz és számvizsgálóvá Tribálszky János. — Gyászistentisztelet Lisztért. A római Santa Maria dell’ Anima egyházban rég volt annyi közönség, mint e hó 2-án, a Liszt Ferencz emlékére rendezett első gyászmise alkalmával. Kendell, német nagykövet, ki az nap volt hivatalából visszalépendő, szintén megjelent s igy utolsó hivatalos megjelenésével egy nagy művész iránti kegyeletnek adózott. Szomszédságában ült Torlonia herczege, annak a városnak polgármestere, mely Lisztet díszpolgárául tisztelhette. A király szárnysegéde által képviseltette magát s az egész római arisztokráczia, feketék és fehérek egyaránt, eljöttek hódolni a mester emlékének. A ravatalt virágok és babérkoszorúk borították dúsan. Róma városa pompás babérkoszorút helyezett reá s a városon kívül az összes római zeneegyletek: a Societa orchestrale, a Societa del quintetto, az Academia di Santa Cecilia, továbbá az Academia philharmonica is. Czekiel szobrász, kinek alkotásában leírjuk a mester utolsó képmását, a Villa d’Este babéraiból fűzött nagy koszorút küldött. Mimi Mariani, a tehetséges szobrásznő, hasonlókép babérkoszorúval tisztelte meg a mester emlékét. Egy másik illatos nagy virágkoszorúnak fehér szalagján aranybetűkkel a következő szavak állottak: I giovani musicisti romani a Francesco Liszt, Cartwrigth, Gladstone barátja, ki most Rómában időzik, továbbá az Academie frangaise igazgatója, valamint a Circolo artistico internazionale, melynek Liszt tagja volt, mindannyian küldtek koszorút a ravatalra, mely koszorúkon kívül az ajándékvirágok egész özönével volt elborítva. A misénél Hohenlohe bíbornok czelebrált fényes segédlettel; a requiemet a Santa Maria dell’ Anima kórusa a filharmóniai társaság kísérete mellett adta elő, míg orgonán Sgambati kísérte a gyászdalt. A lélekemelő emlékünnepély azt bizonyította, hogy Lisztet nemcsak mint művészt tisztelik és bámulják, hanem szeretik emlékében az embert is, ki a legkülönbözőbb társadalmi köröknek kegyeltje volt mindenha. — Korcsmárosnék parlamentje. Mikor vendéglősök/ házmesterek, hordárok és csizmadiák már mind megtartották a maguk értekezletét, melyen kimutathatták, hogy ők beszélni is tudnak, előre volt látható, hogy a korcsmárosok sokszor megénekelt oldalbordái sem fogják már sokáig megállhatni, hogy ők is ne szónokoljanak. Hisz ha valakinek, úgy nekik, van elsősorban joguk, hogy beszéljenek, mert a nők és csaplárosnők. Kettős jogczim arra, hogy a parlamentek matadorjainak konkurrencziát csinálhassanak. A bécsi korcsmárosnék tegnap megtették az első lépést. Egy kasztbeli (Braun Jankának hívják a menyecskét) meghívta korcsmájába az érdeklődő kollégánékat s megesett a nagy szóháboru. A mindennemű állatokhoz, trombitásokhoz és szamócsaszedő leányokhoz czímzett kimérők asszonyai összegyűltek, hogy állást foglaljanak — nem a férfiakkal szemben— hanem egy — paragrafussal. Az ipartörvény 56. §-a ugyanis azt akarja megszabni, hogy a korcsmárosok halála után feleségeik csak úgy kaphassanak továbbra koncessziót, ha a szakértők, czéhbeliek. Hát ez már magában véve is anomália, mert vajh létezik-e korcsmárosné, a ki nem szakértő, a ki nem czéhbeli. Pedig a törvény azt akarná ezzel csak, hogy a korcsmárosok ne vehessenek mást feleségül, mint aki ért a korcsmárossághoz. Az asszony-parlamentben erre vonatkozólag az egyik »szónok« igy nyilatkozott: Hát kérem szépen, én lakatos lánya voltam s ne vehetett vóna el a Hanzim, mikor engem szeretett? Vagy teszem . . . Volt ott ezer teszem s egyhangúlag kimondatott, hogy ez — más szóval mondták, de egy az értelme — injuria. De az 56. §-szal! A korcsmárosok is gyűlést fognak ez iránt tartani s ott azt akarják kifejteni, hogy e paragrafus egyszerűen megfosztaná az örökségtől a korcsmárosok özvegyeit és gyermekeit. Az asszonyparlament kimondotta, hogy minden egyes jelenlevő tartozik »megdolgozni« férjét, hogy azon a gyűlésen szavazza le az ominózus paragrafust. Egy hatalmas korcsmárosné, amolyan igazi, felgyűrte karján a derékutat s csak annyit felelt: Rám kő biznyi. . . Ebben az egész parlament megnyugodott.