Pesti Napló, 1887. június (38. évfolyam, 149-178. szám)

1887-06-03 / 151. szám

151. szám. Szerkesztési iroda: Ferenci­ek-tere. Athenäen m-é p fi 1 e t. A Up nellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Birmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak »1. Kéziratok nem adatnak vissza. Kladd-hivatal: Terencziek-tere, Athenäen m-é p fi­z­e­t. A lap anyagi részét, illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körtili panaszok, hirdetmények; a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. 38. évi folyam. Budapest, 1887. Péntek, junius 3. Előfizetési feltételek: A r.jggali és esti kiadás postán egyszerre köldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. —­­ hónapra 9 frt. Be OS sstt Uadis postal kClínkflldéte klrintatik, postsbilgerre havonként 1 kr. éraegyedenként 1 forint fsldAlsotendd. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« kiadó­hivatalába Budapest, F­resczisk­lers, Athenaem­-ép­itt, küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli Kiadás. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓTM Előfizetési árak: Egy hónapra............ ............ 1 frt 50 kr. Évnegyedre ....................... .. 4 frt 50 kr, SBF*" Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló kiadó­hivatalába (Perencziek­ tere Athenaeum-épület) legczélszerűb­­ben postai utalványnyal küldhetők. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, a bélyegre havonkint 35 kr., évnegyedenkint 1 forint felül­­fizetendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Széll Kálmán javaslatai. Nagy figyelmet kelt méltán országszerte Széll Kálmán nyilatkozata. Fontos az úgy bíráló, mint tervező részében. Igaz, hogy az ellenzék, különösen a mérsékelt ellenzék pénzügyi szakemberei a parlamentben — a sajtóbeliekről nem szólunk — a pénzügyi romlást régóta megmondották, megmondották idejében és tüzetesen, mindannyiszor tárgyi­­lag rámutatva a hibákra s visszaélésekre. De most Széll Kálmán mondja, a Tisza kormány volt minisztere, ki ma is a kormánypárthoz igen közel áll. És Széll Kálmán beszédének nem is annyira kritikai része — hisz az ítélet Tisza pénzügyi gazdálkodása fölött ki van már mondva — mint pozitív javaslatai keltenek közfigyelmet. Mindenekfölött jobb szellemet, kellő rendet, józan takarékosságot, a pártfo­gásoknak kiirtását, fegyelmet, szigorú ellenőr­zést sürget az állami ügyek gondozásában. Megszorítást a kiadásokban és fokozást a jö­vedelmekben , csakis a kettő együtt vezethet szerinte sikerre. A költekezésben való erélyes redukc­iót hangsúlyozni szerfölött szükséges azért, mert a kormány és pártjának vezéremberei a ta­karékosságtól várható eredményt semmibe sem veszik és azt nem is tűzik ki követel­ményként. Tisza miniszterelnök a nagyváradi küldöttséghez bővebben szólt a jövedelmek fokozásáról, de legtávolabbról sem érintette a takarékosság szükséges voltát. Matlekovits államtitkár tüzetesen nyilatkozott a bevéte­lek szaporításáról, az elkerülhetlen újabb költségekről is, de a megtakarításokról ki­­csinylőleg szólt. Jókai sem akar tudni szám­­bavehető redukc­iókról. Valóságos veszedelem pedig, ha a Széll Kálmán által minisztersége alatt gyakorolt és most nagyon is helyén levő önmérséklésre a kormány rá nem akarna térni; veszedelem annyival inkább, mert könnyen fakadó s esetleg bőven is áradó jövedelmi források fognak megnyittatni, a­melyek módot szol­gáltatnak majd arra, hogy a szertelen költe­kezés tovább folytattassék. Azért különösen figyelemreméltó az, hogy Széll az egyenes adók czélszerűbb kihaszná­lását előtérbe helyezi, mint esetleges kisegí­tőt a pénzügyi rend helyrehozatalára s nem egyedül a könnyebben tűrt fogyasztási adók és jövedékek erősebb kihasználását tűzi ki, mint az egyensúly létrehozásának eszközeit. Széll Kálmán, miként az 1875—78-iki időszakban, úgy a most következő pénzügyi rendezésre is odaadást követel a polgároktól és távolról sem tartja az egyenes adók foko­zását a közelebbi időben annyira kizártnak, mint Tisza Kálmán. De Széll nem brutális fokozást, hanem reformot akar az általános jövedelmi pótadóval, annak helyébe income taxfélét óhajtana életbe léptetni , pedig azzal a czélzattal, hogy mindaz a tárgy és mindaz a személy, a­mely a mostani adótörvények alól kibúvik vagy igazságtalanul csekély mérvben érintetik, kellően adó alá vonassák. Ha erre mint miniszter vagy a törvény­­hozás egyszerű tagja közrehat, ha e nehéz problémát, mely az egyenes adók jobb és igazságosabb kihasználását előmozdítja, meg­oldani segíti, akkor, bármi súlyos legyen különben az egyenes adók terhe azok vállain, kik azt a törvény c­élzata szerint valóban hordják, nem lehet a reform ellen szólni, mert az nem vezet az egyenes adók fokozá­sára, hanem igazságos elosztására. Csakhogy méltán félhetünk minden ilyen tervtől. Ná­lunk minden adóreform egyértelmű az adó­emeléssel. Meg vagyunk győződve, hogy ez a reform sem lesz különb. Aztán jól hangzik ugyan, hogy a jövedelmi adót nemcsak föl­emelik, hanem le is szállítják — de szeretnők mi azt a pénzügyminisztert látni Magyaror­szágon, vagy Ausztriában, a­ki adót leszállít. Olyan nincs. S ne hivatkozzanak e tekintet­ben Angliára, mert az ilyen angol dolog nem eshetik meg nálunk. Ez ellen idején felszólalni helyén levő­nek tartjuk, bár Széll maga is az egyenes adókról megpendített eszméjét a közeli jövő­ben nem tartja foganatosítandónak. Az indirekt adók és jövedékek bővebb kihasználásáról Széll Kállmánnak — úgy látszik — perfekt terve van. Eltér sokaktól annyiban, hogy az indirekt adó alá vetett fo­gyasztási czikkek után a nagy jövedelmet nem a mostani gyártási adó alakjában, hanem azoknak kimérése, elárusítása útján várja. Mi azt hiszszük, hogy a szesznél és czukornál az a konzumadó, mely az utóbbit illetőleg már a két törvényhozás előtt megfordult törvényja­vaslatban foglaltatik, az előbbire nézve pedig az újabb német birodalmi javaslat mintájára a minap tartott szeszenqyeteben ajánltatott, igen tetemes adószaporulatot eredményez­het. Csak arról kell gondoskodni, hogy a magyar fogyasztás utáni adó, a­mi a tervezett konzumadó szerint lehetséges is, a magyar kincstárnak essék javára. Kétségen kívül azonban e mellett az italmérés állami kihasználásával igen nagy új jövedelmet biztosíthatni a kincstárnak, az állami kihasználás a fogyasztóknak még könnyebbséget, mindenesetre egészségesebb czikkeket adhat, és ez a kimérés a regále czélszerű megoldását is előfeltételként meg­követeli. Az italmérés kincstári kihasználásá­nak, valamint az eddigi jogosultak kártala­nításának lehet több módja; de annak min­denesetre örvendünk, hogy Széll Kálmán a megváltást és kihasználást nem a községek számára követeli, miként ezt Tisza és Sza­­páry soká sürgették, hanem igen­is az állam terhére s javára, miként mi ezt évek óta han­goztatjuk; örvendünk továbbá annak, hogy Széll a regálemegváltást mint pénzügyi mű­veletet sem tartja nehéz, elhalas­ztandó fel­adatnak. Az indirekt adók egész csoportja, mond­hatni, tetszés szerinti határig kihasználható. Meg vagyunk ugyan bénítva az­által, hogy Magyarország nem képez külön fogyasztási területet és a fogyasztási adók emelésének nemcsak ellenszegül Ausztria, hanem több tekintetben, ha elfogadja az emelést, az osztrák kincstár veheti hasznát a mi nagyobb ön­megadóztatásunknak. Zárvánalt Széll nem óhajt; az olyféle kihasználása a kimérési adóknak, a­minőket ő megpendít, a zárvonalt nem teszi egészen fölöslegessé, de kénytele­nek leszünk majd kibővíteni azt a fogyasztási adót, a­melyet 1881-ben a kávéra, czukorra, sörre s petróleumra alkalmaztunk, de a­mi eddig bizony nem sokat eredményezett. Mindent összevetve, Széll pénzügyi pro­gram­­ja sok meggondolni való, figyelemre méltó eszmét tartalmaz. De ha mindez való­­síttatnék, h ugyan mit használna a Tisza­­kormány politikája mellett? Az ország rop­pant új áldozatokat róna magára s a kor­mány gazdálkodása csakhamar újabb defic­i­­tekbe sodorná. A pénzügyi programm a valósítandó reformoknak csak egyik ága. Uj, megfelelőbb kormány kell: ez a fődolog. A nihilizmus a kozákok közt. Mint Pétervárról írják, a kormány most készíti azon javaslatot, mely szerint a taganrogi és rostowi kerületek a doni ko­­zákság­ területével egyesíttessenek. E virágzó és né­pes kerületek, melyek az Azovi-tenger északi partján fekszenek, közvetlenül határosak a kozák területtel, melyhez egykor tartoztak. De az utóbbi években egész Taganrogban és Rostowban nagyon elterjedt a nihi­lizmus s a lakosság minden rétegében párthíveket talált. E körülmény arra indította a hadügyminisz­tert, hogy a két kerületnek a hű kozák földdel való egyesítését indítványozza. Noha a legutóbbi időben éppen a kozákok közt is mutatkoztak nihilista törek­vések, a hadügyminiszter indítványa mégis kedvezően fogadtatott. Az egyesítéssel a kozákok egy régi óhaja teljesül, mely ellen a két kerület maga folyton tilta­ A PESTI NAPLÓ TÁRCIGÁJA. A mester és tanítványa. (Ormós Zsigmond elnök előadása a délmagyarországi tör­ténelmi és régészeti társulat május 31-diki nagygyűlésén.) Már jó régen, 1859-ik évi ápril havában volt, azóta egy emberöltő elenyészett és daczára ennek, akkori élveimre és az újkor Athenejében Firenzében töltött napjaimra jól visszaemlékezem. Magyar nem­zeti öntudatomat akkor azon körülmény öregbítette, hogy a magyar származású Markó Károly tájkép­­festész azon időben családjával együtt Firenzében la­kott. Ez elég volt arra, hogy magamat ne érezzem egészen elhagyottnak az idegenek közt. Az akkori idők műszeretetünknek még igen le­verő képét adták. Művészeink többnyire s ezek közt a Markó-család külföldön tartózkodtak, hol az elis­merés babérjait, valamint a megélhetés anyagi eszkö­zeit egyiránt könnyebben elérték. Múzeumunk kép­tárában a Markó-csarnok még hiányzott, mert hisz az 1860. évi deczember 8-án 70 éves korában meg­halt művész hagyatéka a nemzeti képcsarnoki egylet adományaként csak ezután került a képtárba. Markó művei azon időben külföldön,Német- és Olaszországban nagyobbra becsültettek, mint honában,miután azokkal a külföld képtáraiban gyakran, honunkban ellenben fe­lette ritkán találkozhattunk. Valahányszor Markó fest­ményeit az idegenek közt feltaláltam, mindannyiszor növekedett bennem az ösztön arra, hogy az Arno part­ján fekvő szép várost fölkeressem. Április hó első napja volt és Firenze előkelő közönsége, a nép alsóbb rétegeivel egyetemben, nagy­számmal özönlött ki a di Prato kapu előtt az Arno és Mugnone vizei által képzett szigeten levő Cas­­cina mulató helyre. A firenzei Cascinák a bécsi Prá­terhez és ápril első napja a bécsi május első napjá­hoz hasonlíthatók. Az előkelő világ ünnepélyes kocsi­menetét ekkor tartja a mulatóhelyen. Ez Firenzébe érkezésem első napja volt, me­lyet jobban fel nem használhattam, mint ha önma­gam is a szabadba vándorlókhoz csatlakozom. A véletlen ezen alkalommal Szilassy Géza nevű honfitársammal hozott egybe, mely találkozásból az­után annyira szívélyes baráti viszony fejlődött ki köz­tünk, hogy azon alkalommal Firenzében töltött nap­jaim nagy részét az ő társaságában töltöttem. A mű­vészet és közös hazánk Magyarország iránti szerete­tünk barátságunkban kifejezésre jutott. Daczára annak, hogy barátságunk sebesen múló meteorhoz hasonló volt és rövid ideig tartott, miután Firenzéből távozásom után Szilassyval többé nem találkoztam, és barátom emberbaráti érzületének áldozataként nem sokára ez után, virágzó korban, az­­ élők sorából kimúlt, személyére való kegyeletes vis­s­­­szaemlékezésemnél s a vele töltött napok kellemes emlékénél fogva legyen szabad a boldogult iránti ba­rátságom adóját jelen soraimmal lerovni. Szilassy Géza előadása szerint gömörmegyei nemes és birtokos család ivadéka 35 éves férfiú volt. Az 1849-dik évben beállott sajtó körülményei ha­zánknak Szil­assy­t szintúgy, mint vele együtt sok más honfitársunkat leszorították azon életpályáról, a mely­re képesítve és hivatva volt; s a munkakereső ifjú két év előtt foglalkozásául a művészetet, tartózkodási he­lyéül a művészet honát, Olaszországot s ennek szép városát, Firenzét, mesteréül pedig hazánkfiát, az euró­pai hírre jutott idősb Markó Károlyt, a firenzei szép­művészeti akadémia tanárát választotta, ki már jóval előbb, 25 év előtt hagyván el honát, nejével s András nevű egyik fiával együtt Firenzétől 5 miglió távol­ságban Apeggiben, az úgynevezett Gheraldeska vil­lában lakott, melyet a XV. században építettek és mely regényes hegységen át az Arno medréig és Fi­renzéig nyúló gyönyörű kilátásánál fogva, tájképfes­­tész számára különösen kedvező volt. Eltökélett szándékom volt személyesen fölkeresni a Markó-családot, mint magyar és műbarát, ki­teles honfitársaim műveit Európa különböző képtáraiban oly gyakran élvezettel szemléltem, kötelességeim közé számítottam személyesen leróni elismerésem adóját a kitűnő magyar művész iránt. Szilassy társaságában először is az éltes mű­vésznek Firenzében lakozó fiát, ifjabb Markó Károlyt kerestem fel oly czélből, hogy Appegiben atyjánál teendő látogatásomnál kísérőm legyen. Ifjabb Markó Károly atyja tanítványa, s ennek modorát már akkor annyira szerencsés kézzel követé, hogy megkezdett modora fiában bizonynyal fenmara­­dand. Ifjabb Markó egyik szeme világát elvesztette ugyan, azonban ennek daczára műveit a legkisebb részletekig kiható s atyjáéhoz hasonló lelkiisme­retességgel és értelemmel kezeli. Firenzében vég­kép megtelepült, az Orsini régi nemes családból szár­mazó hölgygyel kelt egybe s ettől akkor három éves fiacskája volt. Atyja látogatásánál kísérőül szívesen vállalkozott s igy Appegibe hajtatánk. Firenzéből az arezzoi út, a villák szüntelenül megújuló változatossága mellett regényes dombok, sőt hegymagaslatok, majd viruló zöld vetésű szántó­földek, a vidék főgazdasági ágát képező olíva- és több zöld sugár cziprus- vagy rügyre hajtó nyár­fák sorai­ban, legjobb csinált után egy óra alatt kirándulásunk helyén voltunk. Idősb Markó Károly Appegiben gróf Gheral­deska villájában lakott. Ezen villát Estei Ipoly fer­­rarai herczeg épitteté. Ez nem azon Estei Ipoly volt, ki Korvin Mátyás idejében, gyermekkorban magyar­országi prímás és esztergomi érsek volt, hanem azon ifjabb Estei Ipoly ferrarai herczeg, ki V. Károly csá­szár oldalán mint pápai követ szerepelvén, bibornok öltönyét katonai formaruhával cserélte fel és Magyar­honban első Ferdinánd király mellett fegyvert fo­gott. Ezen Ipoly herczeg egyébként tudomány- és mű­­szeretetéről is jó hírben áll s utóbbi tulajdonságát, az Appegiben épített villáján kívül, a Tivoliban Ró­mához közel levő villa d’ Este mai nap is bi­zonyítja. Ezen villában boldogult Liszt Ferencz ha­zánkfiát később önmagam is meglátogatom. A ma­gyar közönségre nézve érdekes még azt is tudni, hogy ugyanezen Estei Ipoly magát a hires Tizian által magyar öltönyben lefestette, mely igen szép arczkép Firenzében a Pitti-palota világhírű képtárá­nak remekei közé tartozik. Estei Ipoly herczeg 1511. évben született Urbi­­tóban. Kérdéses arczképe vászonra festve, a bibornokot fél alakban ábrázolja. Fejét boglárral és tollával éke­sített veres szinü magyar löveg fedi, egyik kezével kardját, a másikkal parancsnok-pálczáját tartja. Ipoly herczeg ezen arczképét azon időben készíttető Vasari szerint, midőn V. Károly a pápával Bolognában találkozott. Ipoly serege élén magyarországi hadjára­tából visszatért és Tiziannak Bolognában jelenlétét felhasználta. Az appegii villát díszes külseje, szilárd és tömör alkotása, földszinti homlokzata alatt elnyúló árkád­jai, valamint melléképületeinek összhangzó nagysze­rűsége a környék kitűnőbb épületei sorába helyezik. Markó dolgozó­terme az első emeleten, az alacsonyabb fekvésű szelíd dombok és villák változatos csoporto­­zatai felett, egész Firenzéig gyönyörű szép kilátást nyújt , ily kilátás az árkádok feletti folyosóról egy regényes völgyre változatosan ismétlődik. A szép vi­dék látásába elmerülten, a mester ecsetétől egy remek festményt véltem szemeim előtt elterülni, a távlat, a fák csoportozatai s az olaszos jégtenger aranyszínű napvi­­lágítása, minden a mester ecsetére emlékeztető, az egy­­behasonlítás a természet és Markó tájképei közt két­ségtelenné téve, hogy a mester olaszföldön természet utáni tanulmányaival fejlesztette művészetét oly ma­gas fokra, hogy művei az eszményesített természet hű képmásai. Beléptemkor, miután fia bemutatott, magyar nyelven üdvözlöm művész hazámfiát. Szavaimat vi­dám arczczal végig hallgatá, s ezután töredezett magyar kiejtéssel válaszolá, miképen az ő anya­­nyelve szintén magyar, ezt örömmel hallja, s szí­vesen beszéli, csak hogy erre az alkalom felette ritkán kínálkozik, s ezért a beszéd ezen nyelven neki most már nehezen esik, miután 25 év óta honától távol van; a családja körében használt nyelv pedig német, mely neje anyanyelve s az idegen nyel-­­­vek megtanulására oly kevés tehetséggel bir, hogy az­­ olaszt sem bírja megtanulni, mire beszélgetésünket természetesen németül folytatom. Fogadtatásom nyájas volt. A magába zárkózott komolyság, mi életirói szerint jellemsajátsága volt, eltűnt alakján. Közlékenynyé­len, fokpolczát elhagyó és bizalmas beszélgetés végett közvetlenül mellettem helyt foglala, s a fokpolczon bevégezetlenül álló táj­képre mutatva, mondá : — Ezen festmény a Rómához közel eső Nemi tavat és vidékét ábrázolja, melyeket a helyszínen tanulmányoztam. A vidék a várrom ma­gaslatáról van festve, s e romok előttem azért is érde­kesek, mert a honunk történetében is jeles Frange­­pán család bölcsőjét képezik. Valóban Markó festményei történelmi vissza­emlékezésre gyakran viszik át elménket. — A vidék maga, vagy a Staffage, vagy végre mind a kettő gyakran történelmi becsü. A mutatott festményen az érdekes várromok a történelmi mozzanatot képezték. Markó a híres franczia tájfestész Poussin Miklósnak sokban ellentéte, miután ennél az alakoknak a világítás és színezés hatályával, valamint fesztelen érzeménynyel való élénkítése és felvidámítása gyakran hiányzik, az antik iránti szeretete pedig, mely művészetének fő jel­lemvonása, nemcsak történelmi művein, hanem tájké­pein is nagyon szembeötlő. Jól mondja Kugler , hogy Poussin a számitó ész hidegsége által visszataszít s a régészetben való tudományos jártasságnak minduntalan­ csillogtatása nem éppen arra szolgál, hogy e benyomást elenyész­­tesse. Poussin müvei rendesen rajzban tetszőbbek, mint festményben. Nem igy Markó. Ennek művei nem az antik, hanem a természet tanulmányára mutatnak s ezért kedves és vonzó benyomást szülnek. A két művész csak egy pontban, a hősies előállítások iránti vonza­lomban hasonlít egymáshoz. A tájfestészet ezen fajának Poussin a feltalá­lója volt, minek jellege magának a tájnak vagy a staf­­fagenak történelmi jelentőségéből áll, s ez értelem­ben Markó Nemi tava a Frangepán családi várro­mokkal szintén a hősies tájképek sorába való. Bizalmas beszélgetés közben Markó értesíte, hogy szemei nagyon meggyengültek, s egy betegsége után bal szemén csaknem megvakult. A gondviselés elhárította ugyan ezen bajt, de balszeme az­óta még­is folytonosan gyönge, rajta keveset lát, és rövidlátóvá Ion — miops — míg jobb szemén messzelátó — presbita — mely körülmény miatt használható szem­üveget nehezen szerezhet, noha már egész szemüveg­­gyüjteménynyel bir. Ifjabb, munkatehetősb, korában jó szemei mellett némikép megalapított hírnevét aggkora meggyengült szemeivel most már koczkáztatná s ezért megrendeléseket többé el nem fogad, hanem csak szen­vedélyből és időtöltésből dolgozik. Midőn ennek daczára őt biztositom, hogy a Nemi-tó eléggé biztos ecseteléssel van festve — vála­szolá: Nagy megerőltetéssel s utánajárással érhetem csak el, hogy műveim tetszősek legyenek. Elmondá ezután, hogy honában mint mérnök, a szabad természetben gyakran elfoglalva volt s ekkor a regényes Hernád-völgy, különösen Káposztafalva környéke és Szepes megye hegysége a tájfestészet iránti hajlamot ébresztették föl benne. A szepesi hegy­­lánczolat formáczióit a Róma vidéki hegyekhez sok­ban hasonlóknak találta. A szabad természet és ágas-bogas facsoportok szemlélődése legkedvesb tárgyai voltak, s ez­által annyira vitte, hogy a szemlélő tárgyak élénk benyo­másait visszaemlékezés után hőven lefesteni tudta. Más mestere soha nem volt, mint a természet, mert a­hol tanulás végett jelentkezett, visszautasíttatott, vagy mestere bizalmatlanságát tapasztalta. Bécsben rö­vid ideig Kraft Péter tanítványa volt, midőn ez a Belvedere számára Zrínyi szigetvári kirohanását festette, s ezen mestere oly mérvű bizalmatlan­ságot tanussta iránta, hogy ha véletlenül műteremé­be belépett, mestere a sokpalczon állott festményt be­felé fordította. Később Claude Lorrain modora ten reá benyomást s ezt önmaga szenvedélylyel tanul­mányozta. Észrevételemre, hogy Claude a távlat nagy mes­tere volt, Markó ezt igazolta, de hozzá téve: daczára ennek, légtávlatai mégis gyakran annyira természet­­ellenesek, hogy ugyanazon egy művén három külön­böző láthatáron tűnnek fel tárgyai, mi képtelenség. Érdekes látogatásom mintegy másfél óráig tar­tott s ezután visszautaztunk Firenzébe. Szilassy idősb Markó Károly tájfestészeti irá­nyának kitűnő tanítványa volt. Erről meggyőződtem, midőn Firenzében tartott műtermében őt meglátogat­va, ennek falain mestere műveinek kisebb mérvű, de szerencsés utánzásaiból álló festményein kívül, saját eredeti kompozíczióit megszemléltem. A szép facso­­portozatok, az apró részleteket is felölelő szorgalmas kidolgozás, s a mithologiai staffage-ok iránti előszere­tet, valamint a Markó műveiről kölcsönzött olaszos légkör jellemzik Szilassynak rendszerint kisded alak­ban festett műveit. Szilassy egy festménye akkor a pesti műegylet tárlatán ki volt állítva, a képecske Ganimed elrabol­­tatását ábrázolta, s a festmény műbecsénél fogva az egyesület által megvásárolva jön. Idősb Markó Károly ajándékából a nemzeti muzeum képcsarnoka Szilassy Géza által festett 11 hüvelyk magas és 14 hüvelyk széles tájképecskének birtokában van, mely Apollónak tehenősbékávál o­kozott, mert ha kozák lesz, elveszti községi és hely­hatósági önállóságát. Az orosz birodalmi tanács maga 43 szóval 2 ellen szintén elvetette az egyesítés tervét. De bizonyosnak tartják, hogy Sándor czár, ki most nagyban kedveskedik a kozákoknak, a tanács javas­lata ellenére végleg szentesíteni fogja a hadügymi­niszter egyesítési javaslatát. A belga munkáskongresszusról írják Brüsszel­ből május 30-ki kelettel: A radikális kongresszus végeredménye a rendezőkre nagy vereséget jelent, olyat, minőt egyáltalán nem lehetett várni. A legra­­dikálisabbak, köztük Feren ügyvéd, azt képzelték, hogy az így tervszerűen összeállított gyűlés minden­esetre megszavazza az általános szavazatjogot. De éppen az ellenkező történt. Janson Pál a gyűlést na­gyon mérsékelt beszéddel nyitotta meg, melyet bár­mely szabadelvű ember elmondhatott volna. Delhasse, ki egykor az 1846-ki rarikáskongresszus jegyzője volt, választatott elnökké. Erre elfogadtatott az indít­vány, hogy az alkotmány azon pontja, mely szerint a szavazó­képesség 42 frank adóczenzushoz van kötve, törvényes uton módosíttassák. Ez mérsékelt határo­zatnak látszik ugyan, de forradalom nélkül mégis alig vihető keresztül, mert a mostani választók joguk kizárólagosságáról önként alig fognak lemondani. Féren, Belgium egyik főforradalmára, ezután tüzesen beszélt az általános szavazatjog érdekében. Az antwer­­peniek, köztük Jan Van Rijszwik költő, azt az állás­pontot védték, hogy a műveltségi fokot is figyelembe kell venni. Erre a gyűlés csakugyan 317 szóval 125 ellen elvetette az általános szavazatjogot s kimondotta, hogy a választói jog kiterjesztését csak azokra óhajt­ja, kik írni-olvasni tudnak. A kongresszus e józan határozata nagy feltűnést kelt. Képviselőválasztási mozgalmak. A választások a fővárosban. A központi vá­lasztmány tegnap Kamermayer polgármester elnök­lete alatt ülést tartott, a­melyen mindenekelőtt több a múlt ülésen meg nem jelent tag tette le az esküt s ezután Márkus József főjegyző olvasott fel nehány, a választásokra vonatkozó min. leiratot. A központi választmány a képviselő vá­lasztások napját Budapesten 1887. jun. 17-ére (péntek) tűzte ki. A szavazatszedő küldöttségek megválasztása előtt szót emelt dr. Halász Géza s kérte: mondas­­sék ki elvül, hogy a pártok élén álló férfiak — bár fölteszi róluk, hogy különben se fogadnák el — a vá­lasztások alkalmára választási elnöki vagy helyettes elnöki teendőkkel nem bízatnak meg. Kívánatosnak tartaná még, ha a funkc­ionáriusok összeállításánál minden párt méltányos óhajai figyelembe vétetnének. Ország Sándor szerint a központi választ­mány eddig is mindig biztosította a választások ren­des, pártatlan vezetését s a választmány minden pár­ton fölül állván, tagjai esküt is tevén, saját reputá­­cziója érdekében ily határozatba alig mehetne bele. Hasonló értelemben szólt Hindy Kálmán is, mire Halász Géza kijelentvén, hogy határozatot provo­kálni nem akar, Halász indítványa felett a választ­mány egyszerűen napirendre tért. Ezután a választások vezetésére következőleg alakították meg a küldöttségeket, megjegyezvén, hogy a III-ik kerület kivételével, hova egy küldöttség vá­lasztatott, a többi kerületekben két-két küldöttséget alakítottak: I. kerület vál. elnök dr. Ország Sándor, küld. elnök Scheich Károly, elnökhelyettesek Ma­­gyarevics J., Schwarczer Ferencz, jegyzők dr. Fáy Andor, Oblhauser Pál, h. jegyzők Offner Károly, dr. Feilitzsch Arthur, II. kerüle­t vál. elnök Hun­fal­vy János, küld. elnök Rupp Zsigmond, ev­. helyettesek Szabó Fe­rencz, Deutsch János, jegyzők Kollár Lajos, dr. Kiss Károly, b. jegyzők Virág Gyula, Török Árpád. III. kerület vál. elnök Zboray Béla, ev­. he­lyettes Kugler József, jegyző dr. Tatay Adolf, h. jegyző Gyulányi Adolf. IV. kerület vál. elnök Ney Ferencz, küld. elnök Morfin Imre, elnök­he­lyettesek Forgó István, Német Antal, jegyzők dr. Vida Jenő, Kövér Kál­mán, h. jegyzők Habóthy Sándor, Némedy Jenő. V. kerület vál. elnök Gelléri Szabó János, küld. elnök Nyiry Lajos, elnök­hely. Rebly Adolf, Kunewalder Lipót, jegyzők Mezei Sándor, dr. Ve­­csey István, h. jegyzők dr. Matta Árpád, Kern Tivadar. YI. kerület vál. elnök Mérő János, küld. evn. Tokaji Nagy Lajos, h. evn. Mészner József, Freund Vilmos, jegyzők dr. Örley Lajos, Sallay Aurél, h. jegyzők Kühner Gyula, dr. Keleti Gyula. YI. kerület: vál. elnök Zichy Antal, küld. elnök Mendl István, h. evn. Kuklay János, Popper Ármin, jegyzők Lád Károly, dr. Grósz Sándor, h. jegyzők Braun Ignácz, dr. Mertini Vilmos. YHL kerület: vál. evn. Nászai Mór, küld. Kokesch Sándor, h. evn. Radics Gyula, Örley János, jegyzők Kullman Lajos, Cholnoki Imre, h. jegyzők dr. Havas Rezső, dr. Kiss József. IX. k­­e­r­ü­l­e­t vál. evn. Pordán Imre, küld. elv. Fáczányi Ármin, evn. hely. Schmiedlechner Károly, dr. Wagner Jenő, jegyzők dr. Rock Géza, Medvey Zsigmond, b. jegyzők Vajda Károly, Buth Károly. A küldöttségek összeállítása alkalmával két kerületnél volt vita. A VII-ik kerületnél a Morzsá­nyi-párt folyamodott, hogy a választási elnöki tiszttel ne bízzák meg Mendl Istvánt, a­ki több ízben kijelen­tette, hogy Morzsányit megbuktatni törekszik s ennél­fogva a kellő pártatlanság a szenvedélyek hevében nála nem föltételezhető; ajánlják helyette Kanovics Aladárt, ki se az egyik, se a másik párthoz nem tar­tozik, mert mérsékelt ellenzéki. Küldöttségi elnökül pedig Engelbach J.-t kérik. Kamermayer elnök kijelente, hogy Mendl, neki tett nyilatkozata szerint, a választási elnöki tisztet elfogadni nem hajlandó. Ország Sándor szerint a pártok beadványait, miután a választmány a pártokon fölül áll, tekintetbe venni nem lehet. Schneider Alajos vál. tag. vál. elnökül Zichy Antalt, küld. elnökül pedig Mendl Istvánt ajánlja, mert Mendl előtte kijelentette, hogy a küldöttségi elnökséget elfogadni kész. H­a­­l­á­s­z Géza nem bírja érteni ezt, mert a küldöttségi elnök a választási elnök helyettese s megeshetik, hogy az egész választást ő vezeti. A választmány sza­vazni kívánt S vál, elnök­ül egyhangúlag Richy Antal, küld. elnökül pedig Mendl 23 szóval Kanovics 8 sza­vazata ellen választatott meg. A IX. kerület Tolnay-pártja is kérte, hogy a küldöttségekben az ő ajánlottjaiból is válaszszanak. E párt vál. elnökül Száz Károly ref. szuperintendenst és Wágner Jenőt ajánlotta. Többekre is kiterjesz­kedett még ajánlataiban. Ország­a beadványnak mel­lőzését is óhajtandónak mondá. Dr. Pucher József méltányosnak mondotta, hogy legalább egy tagra nézve ez a párt is figyelemben részesüljön. Hindy az egyik elnökhelyettesi tisztre dr. Schönberg Ármint kérte megválasztani, ennek ellenében a választmány szavazás útján 17 szóval 10 ellen Wagner Jenőt vá­lasztotta meg. Választási helyiségekül kijelölték: az I. kerület számára a várszínházat, a II. » »a medveutczai iskolát, a III. » »a korona vendéglőt, a IV. » »a régi városházat, az V. » »a vigadót.

Next