Pesti Napló, 1887. június (38. évfolyam, 149-178. szám)
1887-06-02 / 150. szám
150. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p S1 e t. A Up szelemi rétjét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kladd-hivatal: Ferancziek-tere, Athenäen m-é p Stet. A Up anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. 38. évi folyam. Budapest, 1887. Csütörtök, junius 2. Előfizetési föltételek A ragged és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 írt 50 kr. — S hónapra 4 írt 50 kr. — 1 hónapra 9 firt. B* fi* úti ki*44« post*l kflldnkflldése kívántatik, postabélmrlbáronként 19 tar., évnegyedenként 1 forint felfizetendfl. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadóhivatalába Budapest, Fertsezlik-tszs, Athenaeum-épüst, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ1* Előfizetési árak: Egy hónapra.......................... 1 frt 50 kr. Évnegyedre ........................... 4 frt 50 kr. flfiF* Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek tere Athenaeum-épület) legczélszerűbben postai utalványnyal küldhetők. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, a bélyegre havonkint 35 kr., évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala, Széll Kálmán beszéde. Mint sötét felhő árnya, úgy borul a sok kormánypárti beszéd hivalkodó csillogására azon komor felszólalás, melyet Széll Kálmántól választói hallottak. S a kormánypártra nézve e sötétség annál kínosabb lehet, mert világosság, amely e sötétségből kivezetne, e táborban ugyan nem pislog fel. Széll Kálmán nem az ellenzék híve. Sőt politikai rokonszenvei, mint ezt beszéde is elárulja, inkább a kormánypárthoz vonzzák őt, mint az ellenzékhez. A múlt országgyűlésen pártonkívüli állást foglalt el, de sok fontos kérdésben a Tisza-kormánynyal szavazott. Továbbá azon ambíczióval, hogy el akarja foglalni a miniszteri állást, alig fogják vádolni. Ő nemes önzetlenséggel, nem ragaszkodva a hatalomhoz, le tudott mondani a miniszteri állásról, midőn Tisza Kálmán elfogadta az okkupáczionális politikát, melybe Széll nem egyezhetett. S visszautassa az imént is a miniszteri tárczát, mert a körülményeket még nem látta olyanoknak, hogy a saját pénzügyi programmját valósíthassa. Ha valaki, úgy Széll Kálmán hivatott arra, hogy a Tisza-kormány pénzügyi eljárásáról és egész politikájáról ítéletet mondjon. Széll Kálmán Deák Ferencz politikai tradiczióinak illetékes képviselője. A pénzügyek terén súlyos örökséget vett át s azt rendbe hozta. Ő alatta financziáink tetemesen javultak. Az országot nehéz áldozatokra bízta, de amíg ő volt a pénzügyminiszter, nem hiába. Utána az okkupáczió, a kormány félszeg politikája, könnyelmű pazarlása ismét nemcsak megrosszabbította a helyzetet, de az országot a bukás szélére juttatta. S ma előáll Széll Kálmán és számon kéri a kormány sáfárkodását. Úgy hallgatjuk, mint Magyarország lelkiismeretének szavát. W1 S mit mond Széll Kálmán ? vol . »A pénzügyi helyzet szignaturája — úgymond — 22—23 millió hiány az új kölcsönök kamataival a budgetben, 10—11 millió hiány az amortizácziók kölcsön általi fedezésére és 5,6 millió tőkefogyasztás államjószágeladásból, együtt tehát 40 millió krónikus deficit, óriásilag megnőtt kamatteherrel és ezen nagy deficit még fennáll annak daczára, hogy a kiegyezés alkalmával 1878-ban teremtett, az azóta fejlődött és újonnan létesített államjövedelmi többlet milliói a budgetben szerepelnek. Széll Kálmán a számításban csak az állandó krónikus deficitet vette fel, nem pedig az ideit, mely előreláthatólag sokkal nagyobb összegre rúg. Részletezve az okokat, Széll Kálmán beszéde e pontjaiban inkább a kormány meggondolatlansága, mint politikai irányzatának tudja be a deficitet, de beszéde további folyamában, midőn a módokról szól, melyekkel financziáink javíthatók, a kormánynak néhány oly tanácsot ad, amelyekbe burkolt vádak az ellenzék támadásainak alapjait képezik. Széll Kálmán ugyanis azt mondja, hogy takarékoskodni kell, még ha a takarékosság meg is nehezítené a parlamentáris kormányzatot, de a redukczió, a takarékosság nélkülözhetetlen, és nem szabad félteni a hatalmat. Íme, velős rövidséggel feltüntetve és elítélve Tisza Kálmán teljes kormányzási rendszere! A mindenféle érdek kielégítése, a parlamentáris kormányzás könnyebbé tétele : bizonyára ez képezi a kormány egyik legnagyobb kortelfogását, mely az óriási deficitekhez elvezetett, és a hatalom féltése: ez bírja arra, hogy Ausztriával és az udvarral szemben mindig feláldozza a nemzet érdekeit, ha ezek erőteljes érvényesítése megingathatná a kormány hatalmi állását. Üdvözöljük tehát Széll Kálmánt, hogy — bár elburkolt alakban — a Tisza-kormányról e nagy és találó igazságokat ő is elmond, s csak fájlalhatjuk, hogy ennek daczára ő, mint kijelentő, egyetért a kormány általános politikai irányzatával és felajánlja annak a maga szavazatát, ha az elfogadja azt a pénzügyi programmot, melyet Széll Kálmán választói előtt kifejtett. E programmnak van egy pontja: a fogyasztási zárvonal, mely találkozik az ellenzék programmjával. De amíg az ellenzék, s különösen gr. Apponyi erre fekteti a fősúlyt, Széll Kálmán ezt csak mellékesen érinti, és a jövedelmi adó átalakítására, valamint egy új, úgynevezett italmérési adó behozatalára (a regaleváltsággal kapcsolatban) alapítja programmját, nem zárva ki az egyenes adóknak, mint ő mondja, brutális, percentuális emelését sem, bár ezt csak a legvégsőbb esetre tartja fenn. Meg vagyunk győződve, hogy a Tiszakormány csak ez utóbbi, a legkönnyebb (mert csak parlamenti többség és adóvégrehajtó kell!) pontot tanulja el Széll Kálmántól, a többi nagy koncepczió nem fér el a rövidlátású, hatalomféltő kormány politikájának keretében. Széll Kálmán igen helyesen csatavesztésnek mondja a kormány pénzügyi politikáját. Az elveszett csata után ki fogná a hadjáratot ugyanazon ügyetlen, vagy rosszlelkű tábornokokra bízni ? A belügyminiszter a választások alkalmából körlevelet intézett az összes törvényhatóságokhoz. Utal arra, hogy a választási jog a polgárság legszebb jogainak egyike s megkövetelhető, hogy annak érvényesítésében teljes szabadsága legyen. Felhívja a törvényhatóságokat arra, hogy a midőn a különböző vélemények szabad nyilvánítgatására felügyelni kötelességük, egyúttal kellő gondot fordítsanak arra, hogy az izgatásoknak útját vágják s egyátalán az illetéktelen véleménybefolyásolásnak idejében elejét vegyék. Az újvidéki szerb ellenzéki lapok Mocsáry Lajos újvidéki fogadtatásáról a legnagyobb lelkesedéssel írnak s programmbeszédét is nagy elismeréssel fogadják, a B rank mégis a következő megjegyzésekkel kiséri: A mi Mocsáry Lajost, mint politikust illeti, az ő beszédére több a megjegyezni valónk. Mi például nem elégszünk meg azzal, hogy Magyarországban elég a polgárok jogegyenlősége, mi a népek jogegyenlőségét kívánjuk. Mi nem elégszünk meg a nemzetiségi törvénynek csak a végrehajtásával, amint Mocsáry mondja: »hogy az eddig és ne tovább,« mert ez ránk, mint nemzetre nézve — kevés. Mi nem tartjuk azt, hogy sokat veszítettünk volna azáltal, hogy a municzipiumok megszüntettettek, mert mindaddig, míg azok nemzetiségek szerint nem arrándíroztatnak, a valódi önkormányzatnak nem tűzhelyei. Mi nem tartjuk, hogy Magyarországnak egyedüli üdve a teljes függetlenségében fekszik, mivel az lehetetlen mindaddig, mig népei elégedetlenek. Végül azt tartjuk, hogy a Janszky-féle affaire nem volt »szégyenletes,« mert ő a szerb hősök sírjait is megkoszorúzta. Mi tehát Mocsárynak álláspontjával ki nem egyezhetünk, (örvendjen Mocsáry!) mely más, mint a mienk ; mi pusztán támogatjuk az ő, mint az ellenzék tagjának jelöltségét s nagyra becsüljük őt, mint a legjobb (!!) magyart. Amikor mások nem adnak semmit, úgy tűnik fel, hogy Mocsáry sokat ad. A horvátországi szerb ellenzék folyó hat-dik napjára pártgyülést hivott össze Karlóczára, mely ott szervezkedni s pártállást foglalni óhajt a horvátországi szerb kormánypárttal szemben. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Borsodból. A választási mozgalmak javában folynak. Városokban és falvakban vigan lengenek a nemzeti színű zászlók. Nincsenek köznapok többé, mert a jelöltek jönnek-mennek s mindenütt ünnep van, ahol megállanak. És amelyik megyében még frissen élnek a közélet tényezői, ott a választási mozgalmak a legélénkebbek. Ahol pedig teljesen elzsibbadtak a közélet tényezői s csak a bor, pálinka és zsold választanak, ott a leglármásabbak. De ha van megye az országban, mely az előbbi kategóriához illik, Borsodmegye mindenesetre az. E századnak szabadelvű mozgalmaiban e megye ott áll folyvást a zászlóvivők közt. Férfiai, kiket e megye szült és nevelt, országos hirtek. A Palócziak, Vayak, Szemerék, Borsodhoz fűzik érdemeiket. Ma is a közélet minden terén első rangú jelesei vannak. Borsodmegye egyaránt hires szabadelvüségéről s protestantizmusáról. Ámde a protestantizmus sehol sem szabadelvűbb, mint Borsod megyében. — De »mi zaj riad, mi nép tolong« Miskolcz határain? A város egészen föl van lobogózva, harangok zugnak, taraczkok szoknak. Mi ez ? Mely képviselőjelölt az, a kit ily diszszel és lelkesedéssel fogadnak? A megyének és városnak majd minden notabilitása együtt s a nép ezrével tolong és örömet zajong. Valóban, amely képviselőjelöltet igy fogadnak, arra igazán el lehet mondani, hogy »megválasztatása több mint bizonyos«. De hát ez egyszer nem képviselőjelölt az, a kit igy várnak és igy fogadnak egy szabadelvű protestantizmusáról hires vármegyében, hanem egy kath. főpap. Samassa József az egri érsek megy bérmálni Borsodmegyébe s neki szól az a sok zászló, diadalkapu, megyei és városi küldöttségek s tengernyi nép. Különös! Tulajdonképen semmi kiváló alkalomszerűség nincs a tüntetésre és mégis, az a diadalmenet, melyben az érseket a városba beviszik, szinte tüntetésnek látszik. S ez történik május 21-kén s azóta csaknem tíz egész napon át nem csökken, nem fogy a lelkesedés iránta, hanem mindig nő és fokozódik. S végre kulminál pünkösd vasárnapján, hol egy diszebéden, melyet az érsek tiszteletére rendeznek, együtt van a főispántól kezdve minden közigazgatási tekintély, a ref. püspök, az ágostai lelkész, a hadsereg főtisztjei s a polgárság szine-java. S a kik felköszöntőket mondanak, Lévay József, a koszorús költő és főjegyző, báró Vay Béla főispán, Soltész Kálmán miskolczi polgármester és Kun Bertalan, a ref. püspök. Mind a négy szónok protestáns és az egész társaság túlnyomó része az. Valamint hogy a városi és megyei küldöttségek közt, melyek már megelőzőleg az egri érseknél tisztelegtek, ott voltak a ref. és ágostai hitközségek is. Valóban igaz, hogy egy kath. főpap irányában az etikett sokat megparancsol, de azt, hogy más felekezetek elmenjenek hozzá tisztelegni, semmiféle etikett nem követelheti meg. Ez vagy önként és tiszta szívből jő — vagy nem jó sehogy. Politikai pártérdek sem lehet, mert akkor nem lenne minden politikai párt együtt, mint ahogy együtt van minden vallásfelekezet. A magas egyházi állásnak fénye háttérbe vonul itt az ember lelkének és szívének fénye mellett. S ez benne a szép, ez a fölemelő. Mert hát ime meg van mutatva, be van bizonyítva,hogy a haza és nemzet ügyének tett igaz szolgálatok, a kötelesség hű és lankadatlan teljesítése, a jellem terhetlen szilárdsága és függetlensége, nem kősziklára vetett mag s nem pusztában elhangzó szó. S a meggyőződésnek igaz ereje, ha pillanatra ellenségeket szaporít is, de még az ellenfelekben is tiszteletet ébreszt. S a félrevonultság s az áldásos tevékenységnek zajtalansága nem jelent láthatatlanságot és elfelejtetést. S a valódi érdem jutalmát nem keresve, fölkerestetik általa. Ezt jelenti az egri érsek ünnepeltetése Borsodmegyében. Szép és történelmi nevezetességű napok ezek Borsodmegye életében, s hagyományként fognak fenmaradni e napoknak szép és lélekemelő jelenetei, hagyományként az ajkakon és költők, politikusok, bölcsészek és festők fogják meríteni azokból tárgyaikat. Mert a nagy kontrasztok összhangja (a legritkább jelenségei a közéletnek,) vonul azokon végig, s miként gyógyfű, orvosszert kínál a vallási és társadalmi ellentétek mérge ellen. Az egri érsek szavai, melyeket gyorsírók nem jegyeztek, mert semmi sem volt jelen abból az apparátusból, mely az ily »közérdekű mozzanatokat« egész kiterjedésükben hírül adja, — csak a szivekbe vésődtek, de onnan sem idő, sem más ki nem törli. E szavakból visszatükröződik az egyházi férfi, a ki vallásához ragaszkodik, és a hazafi, a ki nemzetét szivéhez öleli. És mindenütt csak a kötelesség teljesítését hirdette, mint oly nagy hatalmat, melyet e földön semmi meg nem alázhat; hirdette, s az aranyhoz hasonlította a jellemtisztaságát, melyet bár mocsárba dobjanak, ott sem foghatja meg a rozsda. A diszebéden ő kelt föl először s mikor pohárköszöntőjét mondani kezdte, a premisszák után mindenki kíváncsian leste, hogy kire fog szólni ? S kire szólt? Szólott a kötelességteljesítésnek egy szerény napszámosára, a házigazdára, Miskolcz város plébánosára. A plébános kézcsókra ment érsekéhez, aki még állott s poharát kezében tartotta; de az érsek nem engedte megcsókolni kezét, hanem megcsókolta a könyező plébános arczát. S a főpapi jóságnak és az emberi méltóságnak ez a jelenete, sok szembe könyeket csalt. S mikor az érsek ezután folytatta pohárköszöntőjét, itta azt a város és a megye összes polgáraira. Az érsek jobbján a főispán ült, báró Vay Béla, aki az 1869-ki országgyűlésen képviselőtársa volt az érseknek, s ki talán soha úgy meg nem mutatta, hogy nehéz helyzetekben föltalálni tudja magát, mint most. De a szerencse is kedvezett neki, mert a diszebéd éppen azon a napon volt, melyen 26 év előtt, 1861-ben, báró Vay Béla első beszédét tartotta az országgyűlésen. E beszéd emlékéhez fűzte pohárköszöntőjét Borsodmegye főispánja és szellemesen emelte ki, hogy mily nagy és heves pártharczok folytak akkor, pedig mind a két párt ugyanazt akarta; csakhogy egyik a határozat, a másik a felirat alakjában. S azzal végezte, hogy ám legyenek párttusák, csak egy ne hiányozzék soha: a hazaszeretet. Ennek a beszédnek ezélzásait is megértette mindenki s épp oly igaznak, mint tapintatosnak találta. De senki a helyzetnek oly hű és szerencsés képét nem adta, mint a ref. püspök, Kun Bertalan, a ki az egri érseket oly férfiúhoz hasonlította, kiről P1016 azt mondta volt: »még akkor is lehet tőle tanulni, mikor hallgat.« És hogy az ovácziókból semmi sem hiányozzék, pünkösd vasárnapján a miskolczi polgárság fáklyás zenével tisztelte meg az egri érseket és ezrekre ment azoknak száma, akik a mindszenti paplak előtti nagy térségen, akik ott el nem fértek, a szomszédos utczákban összegyűltek. Mint tengerzugás, úgy rajzott a nép és mint mennydörgés, úgy hangzott folyvást az érsek éltetése és egyszerre oly csönd lett, hogy a légy repülését is hallani lehetett volna, mikor az üdvözlő szónoklat megkezdődött az érsekhez, ki az első emeleten egy nyitott ablakban állt. Az üdvözlő szónoklatra az érsek válaszolt s hirdette, hogy boldogság csak a megelégedésben lehet, megelégedés pedig csak a kötelességteljesítésben és a jellem tisztaságában. Neki,úgymond, mint papnak és embernek, nincs érdeme, mivel ő csak kötelességét teljesítette egész életében, de ha ő benne a kötelességteljesítés emberét ismerik el, fogadják szeretettel, ez jól esik neki, s boldoggá teszi, nem önmagáért, hanem a princzipiumért, mely benne él, s melyért él«. S megáldván ismét Miskolcz városának öszszes polgárait, elbocsátá őket, s újra felhangzott az éljenzések mennydörgése. Közbe-közbe egyes hangok: »éljen Samassa érsek!« (erős »s«-ekkel; ezek biztosan kálvinista éljenek voltak.) S utánuk »éljen ő exczellencziája!« (ezek pedig katholikusok). Még körülbelül egy negyed óráig hullámzott a népség, míg végre a fáklyák elvonultak, s a katonai zenekar szintén távozott, s egy negyed óra múlva csöndes és üres lett a térség, melyre szelíden világított a felhőkből kibontakozó hold. S másnap az egri érsek elhagyta Borsodmegyét, melyben felejthetetlen napokat töltött, melybe a valódi polgári érdemek tiszteletét, s a vallásfelekezetek közti szeretetet hagyta maga után. A két legnagyobb kincset, mely szabad, műveit és alkotmányos polgárok szivét és lelkét betöltheti! Egy modern könyvről (»K&pr&zatok* Juath Zsigmonditól. A »Pallas« társaság kiadása.) *Általános a panasz, hogy a magyar társaság nem olvassa eléggé a magyar írókat. Azt állítják, hogy azon körök, melyek más országokban a tulajdonképeni mérvadó olvasóközönséget képezik, nálunk túlnyomólag külföldi termékekben keresik azt a szellemi tápot, melyre szükségük van. Bizonyos, hogy nálunk egy könyv megjelenése, legyen az bármilyen ismert írótól, nem esemény. Míg Feuillet, Daudet, Ouida vagy Walter Besant minden új kötete a franczia és angol szalonok várva-várt, élénken megvitatott újdonsága, a magyar szalonban, ha könyvről beszélnek, az a könyv vajmi ritkán magyar könyv. Ezt annál inkább lehet fájlalni, mert a panasz, hogy irodalmi produkcziónk egyoldalú, hogy csak a népiest karolja fel, és nagyobb társadalmi problémákat kerül, már régen nem igaz. Egyre-másra megjelennek a művek, melyek bizonyos magas színvonalat foglalnak el, és ezek sorába tartozik egy ifjú írónak, Justh Zsigmondnak azon műve is, melynek czímét fentebb leírtuk. A négy elbeszélés, mit az író »Káprázatok« czímmel összefoglal, élénk tollal van írva és már a feldolgozott tárgyak és a színhely változatossága és érdeke által is előnyösen különbözik könyvpiaczunk rendes termékeitől. Hasonlatosság csak annyiban van a négy elbeszélés között, hogy valamennyi — ami különösen a könyv czíméből is kitűnik — az élet szemfényvesztéseivel foglalkozik. Az első: »Taedium vitae« (életundor) egy tönkrement viveur utolsó óráinak sikerült leírása, író itt egészen magyar tárgyat választott (van-e magyarabb tárgy a végzett földesurnál?), de azt úgy dolgozta fel, hogy minden nyelven meg fogják érteni. Nem is új alak a gróf Belényessy Kálmáné. Sőt inkább! Már az ősrómai birodalom hanyatlásának idejében is létezett egy Belényesy Kálmán, Lucullus ama barátja, ki megölte magát, mert óriási vagyonából csak százezer szesztercziája maradt. A Taedium vitae hősének »utolsó fillére« hatvanezer forint, annyi tőke, mint amennyi jövedelme volt eddig. Ez kevés az élvezetre, Belényesy Kálmán pedig csak az élvezet szempontjából értékeli az életet. Nem akar elzülleni, azon pedig, hogy sorsán fölülemelkedjék, nincsen ereje. Ezen konfliktus, melynek nem lehet más megoldása, mint a méregpohár, élethíven van feltüntetve. Szinte látjuk: e gyenge lélek mint lesz fokról fokra gyengébb, míg végre elvész a semmiségben. Szerző e rajzban nyilván azt akarta kifejezni, hogy az élet csak annyit ér, mint amennyit magunk teszünk belé. Ha nem tettünk bele semmit 63 külső előnyeink elenyésznek , csődöt mondunk. A másik elbeszélés »A fehér lap« már kevésbbé tisztán tárja elénk szerző szándékát. Eredeti eszmeeredeti kivitelben, de töredékes és nem eléggé világos a dedukczióban.Hogy töredékes, az magában véve épen nem hiba. Az élet is töredékes. De mit akar e töredék mondani ? Főalakja Mariette grófné, az előkelő nők . * * x A Rouvier-kormány. Az első csatán már átesett az új franczia kormány. Nem mondhatni, hogy megnyerte, de azt sem, hogy a harczban elesett volna, mint ellenségei remélték. Sajátszerű jellemvonása Francziaország belpolitikai helyzetének, hogy Rouvier ellenségei éppen a köztársasági táborból kerültek ki. És milyen engesztelhetetlen, vak gyűlölettől eltelt ellenségek ezek! A monarchisták még soha sem támadtak oly kíméletlenül bemutatója alkalmával egy köztársasági kabinetre, mint ezt kedden a republikánusok szélsőbal szárnya tette. Hogy rögtön minden részletre kiterjedő programmot követeltek, hogy az egyes miniszterektől, kik éppen pár órával azelőtt jelentek meg először hivatalos helyiségeikben, a legaprólékosabb ügyekről kívántak felvilágosítást, az még némileg a kicsinyes boszantások rovására írható. De a radikálisok szónokai tovább mentek, árulással vádolták az új kormányt, gyanúsítottak, rágalmaztak minden egyes minisztert s mikor mindez nem használt, este olyan tüntetést rendeztek, minőt másfél évtized óta nem látott a franczia főváros. A radikálisok a késig menő küzdelmet proklamálták a Rouvier-kabinet ellen s hogy ez mégis megállta helyét, azt egyedül a monarchisták hazafias támogatásának köszönheti. Minthogy Francziaországnak végre is kormányra van szüksége s Rouvier az egyedüli, ki a sok vállalkozó közül kabinetet bírt alakítani, az ellenzék dicséretes tapintattal sorakozott az új minisztérium körés megvédte őt a köztársaságiak vad rohama ellen. A programm, melyben az új kormány politikai hitvallását kifejtő, teljesen megfelel a legsürgősebb szükségleteknek. A budget miatt buktatta meg a többség a Groblet-kabinetet, melyet nem tartott elég takarékosnak . Rouvier a pénzügyi helyzet javítását, az államháztartás egyensúlyának visszaállítását írta programmjának élére. Azt teszi tehát, amit a kamara szavazatával a minisztériumtól követelt. Nyomban megígérte, hogy hatvan millióval fogja a kiadásokat mérsékelni s a jövő évi előirányzatra már most elvállalta a kötelezettséget, hogy az kiadási rovataiban sem lesz magasabb annál, melyet a kamara az idénre maga megszavazott. Beköszöntőnek ez mindenesetre elég s ha a kormány ellenségei csakugyan a pénzügyi helyzet rendezését viselnék szívükön, amint hirdetik, teljes bizalommal támogathatnák a most alakult minisztériumot. De a pénzügyi helyzet, a takarékosság s más igen népszerű jelszavak alatt egészen más törekvések rejtőzködnek a franczia pártéletben. A radikálisok végre elérkezettnek látják az időt, hogy Francziaországt nekik szolgáltattassék ki. Clémenceau és hívei már megunták, hogy mindig csak támogassák a kormányt. Végre maguk akarnak kormányozni , a hatalom húsos fazekai mellé vágyakoznak s hogy óhajuk nem teljesült, azért annál inkább haragusznak, mert éppen most véltek czélhoz juthatni Boulanger tábornok segélyével. Őt használták eszközül saját emelkedésük érdekében. Egy népszerű katona volt kiszemelve, hogy kezükre játszsza a hatalmat, melyre olyan régen áhítoznak. Azért ragaszkodnak annyira e férfiúhoz, azért igyekeznek minden áron fokozni népszerűségét, hogy általa juthassanak el a hatalom és dicsőség ígéretföldére. Most egyszerre vége van a sok szép reménynek. Grévy nem Clémenceaura bízta a kabinetalakítást, Boulanger nem miniszter többé s aligha lesz újra az, mig a revanche hősei hatalomra nem vergődnek. Mindez a Rouvier műve s azért a radikálisok halálos haragot táplálnak iránta. A gyűlölet engesztelhetetlen, kibékülés a két fél közt nem képzelhető s igy a miniszterelnök azon óhaja, hogy a köztársaságiak összes töredékeit maga köré egyesítse, nem fog teljesülni soha. Rouvier mindig azokra lesz utalva, kik tegnap csupa kíméletből, hazafias és józan politikai tekintetekből megmentették. De képzelhető-e, hogy a monarchisták sokáig támogassanak egy köztársasági kormányt, főleg olyat, mint a mostani, melynek igen határozott, részben radikális jellege van? A jó programm még sohasem tartott fenn egy minisztériumot, ha az szilárd és erős többségre nem támaszkodott. E többsége pedig nincs meg Rouviernek s amely pillanatban a monarchisták elvesztik jó kedvöket, azonnal megbuktatják a mostani minisztériumot. Egy ideig talán nem feledik el neki azon érdemét, hogy Boulangertől megmentette őket. A monarchisták ma határozottan a béke hívei. Az ő szívükben is él ugyan a revanche eszméje, de valósítását Francziaország majdani királyának akarják fentartani. Különben sem hiszik még hazájokat elég erősnek egy uj háborúra s igy mindenképen ellenségei a köztársasági tábornoknak, ki a nép harczias hajlamait olyan ügyesen fel tudta a saját népszerűsége gyarapítására használni. A monarchiának is szolgálatot tett Rouvier, midőn volt erkölcsi bátorsága Boulangerrel szakítani s őt a hatalom éléről eltávolítani. Ameddig elismerik ez érdemét, addig a Rouvier-kormány állását nem fenyegeti veszély. De mihelyt a Boulangerrel űzött komédia ismét háttérbe lép, s a monarchistáknak eszökbe jut, hogy tulajdonképen mégis ellenzéki pártot képeznek, a Rouvier-kabinetre bizonynyal le fog csapni a leszavaztatás Damokles kardja. Élete ellenségeinek szeszélyétől függ, mely pedig sokkal gyöngébb alap, semhogy tartósságot ígérne s egy öntudatos kormánynak megadná a lehetőséget, hogy erélyesen és határozottan valósítson nagy politikai reformeszméket. Képviselőválasztási mozgalmak. A budapest-belvárosi szabadelvűpárt választói tegnap este 6 órakor a Hungária szálloda földszinti nagytermében, Kautz Gyula dr. elnöklete alatt, szép számmal egybegyűlt díszes közönség jelenlétében értekezletet tartottak. Kautz elnök az értekezletet megnyitván, előadja, hogy a belvárosi szabadelvű párt intéző bizottsága szükségesnek látta az országszerte magas hullámokat vert választási mozgalmakkal szemben a párt tagjait összehívni, hogy a párt képviselőjelöltjét Trefort Ágost vallás- és közoktatásügyi minisztert (Éljenzés) felkérjék arra, hogy körükben megjelenve, politikai nézeteinek egyikét-másikát a párt választóival közölje. Ezután elnök küldöttséget jelöl ki, megkérendők jelöltüket körükben való szíves megjelenésre. A küldöttség tagjai Morfin Imre elnöklete alatt a következők: Huszár Kálmán, Takács Endre, Berecz Antal, Marton Alajos, Saczelláry György, Lechner József, Máttyus Arisztid, dr. Vidéky Ferencz. A küldöttség elmenvén a jelöltért, ez időközben Kautz elnök javaslatba hozza, hogy 300 tagú választmány jelöltessék ki, akik megtegyenek mindent, amit az ügy érdekében és a választások sikeres kimenetelére nézve szükségesnek tartanak. Miután azonban e választmány kijelölése hosszabb időt venne igénybe, kéri választókat, hogy hatalmaztassék fel az intéző bizottság 300 választmányi tagot javaslatba hozni. (Helyeslés.) Rövid szünet után Trefort Ágost a választók élénk éljenzése közepett belépvén,a terembe, Krausz elnök üdvözölte őt, mire Trefort Ágoston a következőleg válaszolt: Tisztelt uraim! Mondják és talán joggal mondják, hogy az öreg emberek unalmasak, mert százszor szokták elmondani ugyanazon dolgot. Én is azok sorába tartozom és pedig azért, mert ha százszor elmond az ember egy igazságot, végre mégis akadnak némelyek, akik azt elhiszik, (Derültség) és azért, mert nem szeretek kriákat csinálni, mint ahogy azt sok képviselőjelölt tenni szokta és mert azt hiszem, hogy az igazságnak mindig csak egy kifejezése van. Midőn tehát szerencsém van, tisztelt választók, itt az önök körében megjelenni s önöket üdvözölni, én csak ismételhetem azt, amit már szerencsés voltam mondani azon tisztelt uraknak, kik szívesek vol