Pesti Napló, esti kiadás, 1887. november (38. évfolyam, 301-329. szám)

1887-11-25 / 324. szám

30. szám. Budapest, 1887. Péntek, november 38. évi folyam. Bierkenteis Iroda: Ferencziek-tera, Athenäen m-é pile! A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem­ adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­pület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények; a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. ik­entetési lelvteleük: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapestre kétezer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 1 hónapra 0 fin. LU Kt úti ki&csi jtOEtOLI kilinnktldóaft klvkntrti)!, yo.tAb41y.jr» bAYObtöbt 35 kr,. éTnejcyedAnként 1 forint fölÜlfi*eten«18. hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti ISTaplót kiadó-h­ivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Attaenzeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. penem»«a«^c3mEn!MgBi»n»«aanBa­«aaaa8s.3ga»CTgagasszaBMB«TOeCTiwrrMM Budapest, nov. 25. A Rouvier-kormány lesz hivatva a tör­vényhozásnak Grévy lemondását bejelenteni. Senki sem vállalkozott átmeneti minisztérium alakítására s igy Grévy akként segített ma­gán, hogy nem fogadta el Rouvier leköszö­nését, hanem őt bízta meg, hogy az elnök­válság folytán szükséges intézkedéseket meg­tegye. A kongresszus megnyitásának napja azonban még nincs kitűzve. Köztársasági részről azt állítják, hogy a monarchista pár­tok és trón jelöltjeik közt egyre igen élénk tárgyalások folynak. Államcsinyről azonban ez idő szerint akár a párisi gróf, akár vala­melyik Napóleon részéről legkevésbbé sem lehet tartani. A német trónbeszéd igen kedvező be­nyomást kelt, legalább azon államokban, me­lyek Németországgal barátságos viszonyban élnek. Hogyan fogadta az orosz politikai vi­lág, arról még nincs hír. De ha igaz az, a­mit bizonyos részről állítanak, hogy ugyanis Bis­marck herczeg csakugyan kibékült a czárral s engesztelő áldozatul oda dobta neki Bul­gáriát, akkor a trónbeszéd, noha hallgatással mellőzi a czár látogatását, Oroszországban is megelégedést fog kelteni. A német trónbeszéd. Berlinből jelentik tegnapi kelettel. A trónbeszédnek a Landwehrre és a népföl­kelésre vonatkozó pontjait úgy magyarázzák, hogy a két kategóriának háború esetén való könnyebb és tel­jesebb behívásáról van szó, a­mennyiben ezentúl a hadtestparancsnokok a behívást stb. illetőleg önál­lóan fognak eljárni, a­mi eddig csak a császárnak, vagy hadügyminiszternek állott jogában. Azonkívül, úgy látszik, fokozott katonai kötelezettség is kilátásba van véve. Az Ausztria-Magyarországgal való keres­kedelmi szerződésre vonatkozó passzusból a lapok azt következtetik, hogy e tárgyalások reménytelenek. Az összes lapok hangsúlyozzák a trónbeszédnek ko­moly s rendkívül fontos jellegét. A National Zeitung különösen kiemeli, hogy a trónbeszéd szerint a hármas szövetség katonai túlsú­lyát nem fogja támadó háborúkra felhasználni. A Post a hideg elszántság hangjára figyelmeztet: nem kell sokat tapogatódzni, hogy a növekvő háborús ve­szedelmet fölismerjék. Békebarátoknak bizonynyal nem mondhatók, a­kik Grévy megbuktatásán dolgoz­nak. Az orosz délnyugati határon való csapatösszpon­­tosítások sem hagyhatók figyelmen kívül. Ez össz­pontosítások ténye és magyarázata kétséget sem szen­ved. Az orosz-osztrák-magyar háború napja ragyog a hajnali égen.­­ A tőzsde a trónbeszéd után ellanyhult; Gurkónak generalisszi­­muszszá való kinevezése és harczias toasztja szintén lehangolólag hatottak. Bulgária, Szófiából jelentik tegnapi kelettel. Szemben a Kvn. Zrg leleplezéseivel, melyekből azt következtették, hogy Koburg­­ Ferdinánd herczeg bi­zonyos orleanista üzelmektől nem állott távol, illeté­kes helyről azt jelentik, hogy a legközelebbi időben felvilágosítások várhatók, melyek teljes bizonyságot fognak tenni e föltevés helytelensége mellett. Ugyan­onnan azt jelentik, hogy a »Vásárolt trón« czímmel legutóbb jelzett röpírat tervezete a fejedelem és mi­niszterei előtt már hetekkel ezelőtt ismeretes volt, de e pamflet megjelenésében nem hisznek. A Moszkovs­­kija Vjedomosztinak állítólag Bulgáriából származó azon híre, hogy az adóbehajtás kegyetlen módon tör­ténik s hogy nemcsak a folyó adókat hajtják be, de két évre előre is bekövetelik, a tények önkényes elfer­dítésén alapszik. Valótlan, hogy a parasztok a Bal­kánba szöknének, csakhogy az adófizetés elől mene­küljenek. A kereseti szabadság. A debreczeni kereske­delmi testület közelebbi közgyűlése elé Szepessy Antal elnök részletes­ jelentést terjesztett elő, mely­ből a következőket idézzük: A kereseti szabadság korlátozása, (így mond a jelentés, visszapillantva a legutóbbi évek mozgal­maira) legyen az mint czél, vagy mint eszköz al­kalmazva, — visszahatásánál fogva nemcsak a gon­dolat és lelkiismeret szabadságát, de azzal kapcsola­tosan mindazt megtámadja, és kifejlődésében, gátolja, melyek a népek és nemzetek művelődésének legszebb vívmányait képezik. A belföldi munka és termelés védelmének czél­­jából alkalmazott közgazdasági reakc­ió ma már túl­hajtott még az ancien regime alkotásain is. A búza és lisztvámok felemelését nyomban követte a hús és zsír, a czukor, bor, szesz és minden egyéb fogyasztási c­ikk forgalmának nagymérvű meg­adóztatása. Mellőzve lett a szerződéses vámpolitika, hogy az autonóm tarifák örve alatt a tiltórendszert lehes­sen életbe léptetni, mely egyszersmind kedvező ala­pot szolgáltatott az agrár, mekrantil és ipari érdekek­nek egymástól való elválasztására és szembeállítá­sára, a­mihez még az államhatalom beavatkozása is igénybe vétetett. Ki lett adva a jelszó, hogy minden munka bel­földön és belföldi munkáskéz által végeztessék. Ame­rika tehát óriási pusztaterületeinek daczára is véde­kezik a khinai és európai munkások bevándorlása el­len. Oroszország száműzi porosz­ és osztrák szárma­zású munkásait s viszont Németország is minden idegen elemet kiutasít területéről — és Francziaor­­szág, az emberi jogok megalkotásának hazája, siet Németország példáját követni, de annak hozzáadásá­val, hogy még az idegen látogatókra is adót vet. És a­mint a nagy államok cselekesznek, hasonlóképen járnak el az apró országok is, noha ezeknek nagy ré­sze külön önálló ökonómiai testet nem képez. A kereseti szabadság ily mérvben és irányban való korlátozása azonban nem lokalizálható és nem tartható fenn a­nélkül, hogy az­­t ne vitessék a gon­dolat és lelkiismereti szabadság terére, mert hiszen az anyagi dolgok és kérdések irányában tanúsított türelmetlenséget mindenütt nyomon követik a nem­zetiségi, társadalmi és felekezeti súrlódások. Őrizkedni fogok itt az antiszemitizmus kérdésé­vel foglalkozni s csak példaképen hozom fel, hogy ezen képtelenség keletkezésének helye és ideje min­denütt összeesik a közgazdasági modern reakczió fel­lépésével, s ott, a­hol erre hely, idő vagy alkalom nem kedvez, ott helyettesítve látjuk azt a tőke és munka egymás közti elkeseredett harczának felidézése által. Egy évtized óta minden kiképzelhető alak­ban és formában organizálni látjuk a reakczió szülte védelmet, de a­nélkül, hogy a belföldi mun­kának és termelésnek védelmére szolgálna. — E helyett azonban oly gazdasági khaosz hozatott létre, mely lehetetlenné teszi az eligazodást s a munka és termelés eredményének biztosítását. Üdvöst vagy hasznost egyébiránt még semmiféle reakczió nem hozott létre, legfeljebb csak stagnácziót eredményezett, mely magában véve is azonos a ha­nyatlással. A gazda, iparos és kereskedő ma nem találja meg e feldicsért védelem mellett fáradozásainak meg­­érdemlett gyümölcsét és nem képes az anyagi sta­­tusquo-t sem fentartani. A létért való nehéz küzde­lemben áldozatul kell hozniuk termelési képességüket és jó, ha ezt egy minimumra redukálva jobb időkre még fentarthatják. Tisza miniszterelnök válaszolta, hogy a közös­­ minisztériumoknak, főleg a hadügyminisztériumnak igen nehéz a preliminare-t a jövő évre már tavasz­­i szál elkészíteni. A bizottság ezek után megszavazta a törvény­­javaslatot. A horvát pénzügyi egyezmény vita nélkül meg- , szavaztatott. A bizottság megkezdte ezután az 1888-ik évi költségvetési előirányzat tárgyalását. A kir. udvartartás, a kabineti iroda s az or­szággyűlés szükséglete vita nélkül megszavaztatott. Az állandó országház építésére előirányzott 850.000 forintnál Tisza miniszterelnök kijelenti, hogy mielőtt még a költségvetés a ház elé kerülne, az ed­digi munkálatok előrehaladásáról szóló jelentés be fog terjesztetni. Helly kérdi, van-e reménye a kormánynak arra, hogy az építési kiadások nem fognak túlmenni a meg­állapított kereten. Tisza miniszterelnök válaszolja, hogy a költség­­vetési tervezet minden részletének betartásáért nem állhat ugyan jót a kormány, de hogy e tekintetben mindent megtesz, arról biztosíthatja előtte szólót. Zsigmondy elnök megjegyzi, hogy az alapozási munkálatok már megtörténtek s e tekintetben lehetet­len nagyobb óvatossággal eljárni. Az előirányzat meg­szavaztatott. A közösügyi kiadásoknál nem volt vita. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. M­ARGERY. (Regény.) Irta : aicliens. 7 Angolból: Eördögh András. V. Fejezet. A gyermekek szobámba követtek csodálkozva, vájjon hol lehettem oly későn. Fáradtnak mondom magamat s kértem, hagynának magamra s azután bezártam ajtómat s egy órát töltök magányos aggo­dalomban. A bizonytalanság láza nem engede sírni; szenvedtem, majdnem észrevehetlenül, de oly módon, milyet még álmomban sem képzeltem volt. Valami oly borzasztó nyomott, minek teljes tu­datára kellett volna jutnom, de nem bírtam. John halva s minden szeretet és segítségnek elérhetetlen. John megsebesítve s haldokolva távol családjától, senki mellette, ki vigasztalhatná, anyjának áldása nélkül, a nélkül, hogy valaki megsúghatta volna neki, hogy szerettem s egész életemen át gyászolni fogom. John eltűnve e földről, elveszve reánk nézve örökre. Sohasem látni őt többé, mig szemeim elgyen­gülnek s hajam őszbe borul s akkor is talán éppoly távol lenni tőle, mint bármikor. A halvány földfény kísérteties nyugalommal ömlött reám s halálos bor­­zadály dermesztő szivemet. A teázás ideje megérkezett s a lánykák ajtómra jöttek kopogtatni. Azt mondom nekik, hogy fejem fáj s kértem, hoznának egy kevés teát ágyamhoz, — ők ismét távoztak s feljajdulhattam, a nélkül, hogy hal­lották volna. Ezután Hollingfordné jött tudakozódni s aggódva simogatá égő homlokomat puha hűvös ke­zeivel — s feküdnöm kellett kezei alatt, összeroskadva borzasztó titkom terhétől. Nem bírtam neki megmon­dani, — legalább az éjjel nem. Ha a legrosszabbat meg kell tudniok, az én kötelességem leend segítsé­gükre lenni szenvedésükben; képes voltam-e erre most? Azonkívül még mindig volt remény s ehhez ragaszko­­dom kétségbeesett er­élylyel. Hiszen nem lehetett—nem volt szabad meghalnia — s ezután imádkoztam, hogy ne legyek istenkáromló. Megkisérlem kisajtolni a szivemből a jaj kiáltást,­­s legyen meg a te akara­­tatod,« de úgy érzem, mintha szenvedésem dúló fáj­dalma azt elnyomná, mielőtt a mennyekbe hatna. Alvást színleltem, s könnyed lépteket hallék a szobában és csendes suttogást, s tudtam, hogy há­rom szerető szív virraszt s­­­ár-kel. Igyekeztem nem gondolni a jajkiáltásra, mely csakhamar kitörendő volt a csendes ajkakról. Lassan kint távoztak, gon­dolván, hogy alszom, de nem tudtam aludni, s nem aludtam volna, ha tudok is. — Valami hir érkezhetett volna éjjel s tudtam, hogy a pillanat elérkezvén, nem szabad kötelességemtől visszariadnom, s nem kellend az anyának vállaira tennem a nehéz keresztet. Midőn a ház nyugalomba merült, felkeltem s lelopództam a konyhába; a hold visszfénye világitó utamat. Mily rémes sötét volt az árnyék a falakon, a keskeny ajtók a folyosókon koporsókhoz hasonlítottak. A lépcső egy borzasztó mélységnek tűnt fel, melybe minden örömek s remények eltemetvék. A csillagok hogy csillogtak az ablakon át, s az éjjeli szél hogyan sivított! Egy öreg szolgálót talál­tam még a tűz fölé hajolva. — Sally, mondom, ha valami bir jő az éjjel vagy kora reggel, ígérd meg, hogy legelőször hozzám jösz, mielőtt úrnődhez, vagy bárkihez mennél. —­­ Az ég szerelmére, leányzó, kiálta fel a vén Sally , aggódom miattad, hiszen lázban vagy. — ígérd meg — kérem, kezemet tördelve. Szerettem volna iszonyú titkomat megosztani az öreg asszonynyal, vele maradni s virrasztani reggelig; de féltem, hogy felkölti jajveszékelésével az egész házat, s visszavánszorogtam ágyamba. Midőn a reggeli öt órát ütötte, köpenyembe burkolóztam, s kimentem a fasor közé barangolni, csak éppen változatosság okáért. Kissé féltem a kísérteties kinézésű fáktól, melyek oly sötéteknek tűntek fel a havon, de még jobban hatott reám szomorú kinézése szobámnak, a magános gyertyavilág s a homályosan pislogó tűz a kandalló­ban. Lementem a kapuig, sőt ki is néztem az ország­útra, remélve, hogy láthatok valami elhaladó ván­dorlót, ki mondhatna valami újat a szerencsét­lenségről. A kocsiút csábítólag fehér lett előttem. Gon­dolkoztam, várjon mennyire lehet a legközelebbi ház az út mentén, hol talán megtudhatnék va­lami újabb hírt, mi véget vethetne e borzasztó bizonytalanságnak. De fejem zavart volt, s való­színűleg nem számítottam ki helyesen a távolsá­got, mert már egy mértföldnyit haladtam a nélkül, hogy valami emberi lakhelyet értem volna. A hajnal már haladni kezdett s a vidék csúnya halavány szint élte. Hirtelen erőmet fogyni érzem, gyengeség s szé­dülés vett elő s leültem egy kőrakásra, köpenyemet fejemre huzva. Emlékszem, mint kezdenek gondola­tim zavarodni s érzékeim megdermedni. Magam­hoz tértem egy vagy két ízben, s mondom magamnak, hogy azonnal tovább fogok menni, csak még egy kissé pihennem kell. S igy maradtam, nem tudom meddig, elmerülve valami eszméletenkivü­li álomfélébe, midőn egy hirtelen vállamra nehezedő kéz érintése felriasz­tott s egy hang megszólalt: — Mi baja magának, szegény, jó asszony ? Egy férfihang volt — ismerős hang. Holling­­ford John hangja volt, édes gyermekeim. Egy vad sikolral hátravetém köpenyemet arczomról »John, John!« kiáltám s megragadám mindkét kezét. Előt­tem állt, sértetlenül. »Oh hál’ Isten« kiáltám ismét s zokogásba törtem ki, noha egy könyet sem hallot­tam volt, midőn haldoklónak s kiterítve képzeltem őt. — Sohasem hittem többé arczát láthatni, kivéve a koporsóban — zokogtam őrült örömömben, alig tudva, mit beszélek. — Margery — kérdé, eszemnél vagyok-e ? Mind­ez én értem történik ? — Nem tehetek róla, mondom; tudom, hogy nem illik, de nem tehetek róla — oh, mennyit szen­vedtem — nem tudhatja más, csak én. Az éjjel hallot­tam s mostanáig magamba zártam s csaknem megölt. — Megöli magát azzal, hogy itt ül a hidegben, viszonzá John, hiszen egészen meg van fagyva. Ezzel beburkolt köpenyembe s karjára fűzött. Ki tudatta önnel a szerencsétlenséget ? kérdé. — Beatty asszony, az este, mondom. — No megtarthatta volna magának máig. Né­hány szegény ember belehalt, de többen sértetlenül megmenekültek, mint jómagam, így tehát anyám előtt elhallgatta és sajnálkozott ei rajtam ? Margery, szabad-e ismét azon kérdést intéznem önhöz, melyet elutazá­som előtti estén kérdeztem ? Ha fáj önnek, ne szól­jon semmit. — Szabad, John, felelém. — S mit fog ön válaszolni ? kérdé. — A­mit ön akar, mondom, teljesen megfeled­kezve minden méltóságomról — mire később csak zavarral gondoltam vissza. — S többé nem akar Londonba menni ? kérdé. — Nem, ha csak ki nem utasít a házból, mondom. — Kedves, bátor lelkű, hűséges angyalom! ki­álta fel s igy egymásé lettünk a hóban. Mily gyönyörűen kelt fel a nap ama reggelen, mint mentünk haza, mintegy Paradicsomon keresz­tül, elfeledve, hogy még szenvedés is van a világon. Mint csókoltak a leánykák, midőn mindent megtud­tak , mint mosolygott Hollingfordné reánk. S mily édes volt a méz és rizskalács a reggelinél. Nem is kí­sérlem meg ezeknek a leírását, kedveseim. Abban állapodtunk meg, hogy tekintetbe véve mindent, jobb lesz egy év előtt össze nem kelnünk. Csodálatos, hogy egyszerű csekély jelenetek mint maradnak meg az emlékezetben, midőn más, nagyobb jelentőségűek már elmosódtak, így vissza­emlékezem, miként gyűltünk össze este a tűz körül, mig a függöny fel lévén huzva, szelid holdfény terült el künn s a szoba félhomályba merült s félig vörösen volt megvilágítva a kandalló tüze által, mely a körül­­ülők arczáról visszatükröződött. Némi félelem vegyült örömünk közé. Nem tudtunk másról beszélni, mint ama szerencsétlenségről, melyből John oly csodála­tos módon menekült; ha mi örültünk, másoknak szomorúság jutott. — Még az este megírtam levele­met Gracenek, tudatván vele, hogy nem megyek Lon­donba ; ugyancsak este kapott John is levelet Hits­től, melyben ez értesíti, hogy másnap vagy legfeljebb a következő napon remél a kastélyba megérkezni. Teázás közben Leonard Rachelről folyt beszédünk. Leonard Rachel! Mily különös, hogy annyi évek után e név visszaidézi annyi szenvedésnek s ti­toknak az emlékét. Ő már valóságos hősnőnkké lett; a leánykáknak beszéltem volt találkozásomról vele Londonban s gyakran leírtam nekik igéző szépségét s ők telve valának regényes képzelettel s vágytak őt látni. Kevéssel ezelőtt érkezésének hire lázas öröm­mel töltött volna el; azonban uj boldogságom most annyira elfoglalt, hogy érdeklődésem iránta alig volt oly élénk, mint ezelőtt. Mindamellett előre ör­vendtem látásának. Mialatt reá gondoltam, élénken tűnt fel emlékemben ama jelenet az estély alkalmá­val, midőn Hollingfordnét oly hévvel védelmeztem s úgy szinte e tárgyróli beszélgetésem Grace-cel, a ko­csiban, midőn hazamentünk. Rövid elmélyedés után végre kérdem: — Bizonyos ön, John, hogy sohasem találko­zott miss Leonarddal, midőn külföldön járt? — Bizonyos, felesé John, kíváncsian reám te­kintve. Miért kérdi ezt oly sokszor, Margery ? — Sokszor kérdeztem már ? mondom — nem emlékszem, de az ő modorából azt hittem, hogy tud önről valamit. — Ez nem valószínű, viszonza John, mert én mit sem tudok róla. S ezzel elejték e tárgyat. (Folyt. köv.) A pénzügyi bizottságból. A képviselőház pénzügyi bizottsága Zsig­mondy Vilmos elnöklete alatt ma délelőtt 10 óra­kor tartott ülésében tárgyalás alá vette az állam­­háztartásnak a jövő év első negyedé­ben való vezetéséről szóló indemnity­­törvényj­avaslatot. Hegedűs előadó elfogadásra ajánlja a javaslatot. Helfy azon óhajtását fejezi ezúttal is ki, hogy a pénzügyi év kezdete április 1-ére tétessék. Tisza miniszterelnök elvben tökéletesen helyesli, hogy a pénzügyi év kezdete nem ugyan április 1-ére, hanem július 1-ére tétessék, mert a mi viszonyaink­nak ez felelne leginkább meg. De az átmenet nehéz­ségei igen nagyok, s mihelyt azok egy vagy más mó­don elenyésztethetők lesznek, a kormány meg is fogja tenni ezen átalakítást. Wahrmann óhajtaná, hogy addig is legalább a delegácziók ülésezése korábbra létetnék, a­mi jórész­ben elenyésztetné a költségvetés idején való megálla­pításának nehézségeit. Veszprémm­egye ünnepe. (Saját, tudósítónktól.) Veszprém, nov. 24. Veszprém vármegye már rég óhajtott egy új me­gyei székházat építeni, mert az eddigi székház még a központi hivatalok befogadására sem volt elég tágas, mivel a királyi törvényszékkel volt a megyei tisztvi­­selőség is egy fedél alatt. Már Bezerédj Gyula alispán belátta a szüksé­gét és 1879. évi szeptember 9-én tartott megyei köz­gyűlésen indítványozta a megyei székháznak egy eme­lettel való felemelését, mi­által nem nagy költséggel segítve lett volna a bajon. Az indítvány kiadatott egy e czélból választott bíráló bizottságnak, melynek tagjai még ez év folya­mán beadták véleményüket, melynek értelmében Bezerédj alispán indítványát elfogadhatónak és szük­ségesnek tartják. A belügyminisztériumtól e czélra kért 17,366 frt 81 krt azonban nem kapták meg, azt adván válaszul, hogy a szükségelt összeget pótadó czimén szerezzék be. Ez azonban akkor kivihető nem volt, de egy bizottság véleménye szerint mégis kivi­hető lett volna oly módon, hogy a romladozott tetőzet helyreállítása czimén a kormány által folyóvá teendő összeg az építési alaphoz csatoltassék. Az alispán ez ügyben elkészítette a költségvetést is s már az építés határozatba ment, midőn a másik lakó, a kir. tör­vényszék elnöke, felemelte tiltakozó szavát, felirt a kormányhoz, hogy ne engedjék elvenni, a mit nem adhatnak, t. i. a világosságot De még egészségi szem­pontból sem helyeselte az emelést, hanem azt aján­lotta, hogy építsen a megye egy új székházat, a régit pedig vásárolja meg a törvényszék oly módon, hogy fizetés fejében adjon egy két épülethelyet a kincstár tulajdonát képező középületekből, melyen az u. n. sóház is volt, melynek helyén áll jelenleg az uj me­gyei székház. Az adásvevésre teljhatalmú bizottság külde­tetett ki, mely meg is felelt a reá bízott tisztnek, s csakhamar tervvel is lépett a közgyűlés elé, s 1885. évi jun. 1-én el is fogadtatott Kiss István terv­rajza. Az uj megyei székháznak ezen terv szerint való kiépítése 260,249 frt 67 kr költséggel elrendeltetett, az építésre árlejtés hirdettetett s egyszersmind egy bizottság jön megbízva, hogy tegyen lépéseket, 200,000 frt kölcsönnek felvétele ügyében. Pap János pápai lakos és érdektársai m. biz. tagok felfolyamodásukkal ellenezték az új székházat, ez a felfolyamodás azonban elutasíttatott s a székház építést vezető bizottsága az építéshez szükségelt föld, kőmives, kőfaragó, ács és vasmunkákat a versenytár­gyaláson Kéler Napóleon budapesti vállalkozó építő­mesternek adta ki, a­ki azt 229,425 frtért vállalta el, tehát jóval többért, mint az egész előirányzott összeg volt. A megyei székház felépítésére szükséges összes költségek 340.000 írtban állapíttattak meg, mely összeg a székházalapból, a régi székház eladási árából, és a magyar jelzálog hitelbanktól 5­75°/0-ra fel­veendő 300.000 frt kölcsöntől fedeztetni határozta­tok, oly módon, hogy a költség 50 év alatt 2°/0 pót­adóból lesz törlesztendő. Ez ellen tiltakozott Eötvös Károly m. biz. tag, a midőn beállott az érdekes megyei harcz, mely hóna­pokon élénkségben tartotta nemcsak az ellenpártot, de az egész vármegye közönségét. Eötvös küzdött, appellált az új építendő székház ellen, végre megnyugodott volna abban, ha az csak egyemeletesnek, félszerek és istállók nélkül, építtetik, azonban minden felebbezése hiába volt, mert az új megyeház az előirányzott első terv szerint határoz­­­tatott felsőbb helyen is építtetni, azonban félszerek és istállók nélkül. Kéler Napóleon még 1886. márczius havában elkezdette az építkezést, mire 1. évi augusztus hó vé­gére elkészült a rendkívül díszszel épült új megyei székház és október 6-án átadatott az építkező vál­lalkozó részéről a megyei székház építőbizottságá­­nak, mely bizottság mai napon adta át hivatalosan a vármegyének, mely átadás díszes felavatási ünne­péllyel jön összekötve. Veszprém város már tegnap, szerdán, egészen ünnepi díszt öltött. A házak kivétel nélkül lobogók­kal voltak feldíszítve. Valóságos zászlóerdő alatt vonultak be az érkező küldöttségek, melyeket a váro­si és megyei tisztviselők fogadtak. Díszes küldöttség­gel képviseltették magukat az ünnepélyen Vas, Zala, Győr és Fehér megyék. A tulajdonképeni felavató ünnepély ma reggel kezdődött. Városunknak régen volt ilyen élénk képe. Már reggel 7 órakor gyülekezni kezdenek a küldöttség tag­jai, a megyei, városi, kir. törvényszék s egyéb testüle­tek képviselői az új megyeház termeiben. Délelőtt 8 órakor megindultak a hosszú és dí­­szes fogatok, melyeken a magyar díszruhába öltözött küldöttségi tagok foglaltak helyet. A Veni Sancte a lehető legnagyobb ünnepélyes­séggel ment végbe. Pribék István felszentelt püspök pontifikáit, a segédletet pedig a káptalani tagok esz­közölték ; az ünnepélyes szent­mise 10 órakor ért véget. Ezt a díszközgyűlés követte az új megyei székházban. A közgyűlésen a meghívottakon kívül a megyebiz. tagok váratlan szép számmal jelentek meg. A díszközgyűlés lefolyásáról a következőket jelenthetem: Az elnöklőfőispán a gyűlést meg­nyitván, melegen üdvözli a küldöttségeket és a meg­jelent m. biz. tagokat és köszönetet mond nekik, hogy megjelenésökkel az ünnepély fényét emelni szívesked­tek. Rövid beszéde végén felhívja a megyei tisztikart, hogy az uj megyeház felépítésénél a megye közönsége által tanúsított áldozatkészséget oly módon viszonozzák, hogy vallás- és rangkülönbség nélkül szolgálják azok közügyét, és pártolva, segítve a törvényhatóság ál­tal, a megye­ közönségének ügyeit igazságosan in­tézzék el. Meleg hangú beszédét azon hármas kívánsággal fejezi be, hogy : »Éljen a haza, éljen a király, éljen Veszprém vármegye!« — Szavait hosszas éljenzés kisérte. Ezek után Kolossváry József megyei fő­jegyző üdvözli szívélyesen a szomszéd vármegyék kül­dötteit. Zalamegye főispánja, Svastits Benő, az üd­vözlő beszédre kijelenti, hogy örömmel jelentek meg az ünnepélyen, egyúttal köszönetet mond a szives fo­gadtatásért és élteti Veszprém vármegyét. Ezt követte Véghely Dezső kir. tan. al­ispán kiváló gonddal készített alkalmi beszéde, me­lyet a közgyűlés élénk figyelemmel hallgatott. — Ezen alkalmi beszédben az alispán visszatekint Vesz­­prém megye történetére.­­ Majd a régi vármegyei székház történetét adja elő és ügyesen beszőve érinti az uj megyei székház történetét is. Az alkalmi beszéd után dr. Jánossy Ágos­ton apát-kanonok tesz előterjesztést az uj megyei székházra felállítandó két márványtábla szövegezését illetőleg.­­ A kiküldött bizottság által megállapított szöveg a közgyűlés által egyhangúlag elfogadtatott. Ezen előterjesztés után Néger Ágoston pá­pai apátplébános indítványozza, hogy a V­é­g­h­e­­­y Dezső beszéde az ünnepély emlékére nyomattassék ki és a törvényhatóság tagjai között emlékül osztassék ki. Az indítvány helyeslőleg elfogadtatott. Esterházy Móricz gróf főispán még egy­szer üdvözli a szép számmal egybe sereglett megye­­azottsági tagokat s a küldöttségeket, mi­után a disz­­közgyűlést bezárta. A régi megyeház termeiben rendezett díszebéd, melyen több mint 300-an vettek részt, délután 1/a2-or kezdődött. A lakoma alatt Kiss Jancsi kitűnő hely­beli zenekara játszott, a zenét az ezen alkalomra szerzett Esterházy induló­val nyitván meg. A vár melletti Benedekhegyről ágyulövések hirdették a nioma megkezdését. A felköszöntők sorát gróf Esterházy Móricz­­ispán nyitotta meg a pezsgő bontásnál, éltetve a­egnagyobb magyart, ő Felségét a királyt és a királyi családot.­­ Utána Láng Lajos, Pápa város kép­viselője emelt poharat, meleg szavakban éltetve Vesz­prém megye kitűnő főispánját, gr. Esterházy­­ Jóriczot, kinek vezetése alatt a megye adminisztrá­­cziója iparkodik az első lenni az országban. Szabó Imre a vármegyei szellemről szólva, élteté a megye alispánját. Utána Véghely Dezső alispán a szom­széd törvényhatóságok küldöttségeit, valamint az ál­taluk képviselt megyéket Zala, Vas és Fehérmegyéket általános lelkesedés közt éltette.­­ Szavait éljenzés követte. A szellemes felköszöntőre Reiszig Ede, Vasmegye jeles alispánja lelkesült szavakban éltette Veszprém megye közönségét és annak alispánját, Vég­hely Dezsőt. Utána Kopácsy Árpád, a nagyvázsonyi kerület orsz. képviselője, poharát a főispán kedves ne­jére emelte. E sorok zártakor Fenyvessy Ferencz egy kiválóan szellemes felköszöntőben Kiss István építészt és az impozáns épület munkásait éltette. A felköszön­tők sorát Zalamegye főispánja, Svastits Benő foly­tatja. Esti kivilágítás és bál. KÜLÖNFÉLÉK. — A hiv. lapból. A vallás- és közokt. miniszter, Erill Vendel verbóczi állami elemi iskolai rendes tanitót, Vo­gel Ida széki állami elemi iskolai rendes tanítónőt jelen állá­sukban végleg megerősítette. A maros­vásárhelyi tvszék elnöke, Wittich József díjta­lan jog­gyakornokot a vezetésére bizott tvszékhez segélydijas jog­gyakornokká nevezte ki.­­ A király ő­felsége, ma reggel külön vonattal Gödöllőről Kőbányára érkezett s onnan 10 óra 58 perczkor Gödre utazott, hova 11 óra 30 perczkor ér­kezett meg. Ő Felsége ma délután 2 órakor érkezik vissza Kőbányára s onnan Gödöllőre folytatja útját . A vallás- és közokt. miniszter­, Patzen-S­hoffer Konrád czinfalvi lakos és czukorgyár tulajdonosnak, ki a czinfalvi róm. kath. felekezeti elemi népiskola helyreállítá­sának költségeihez 1000 frtnyi adománynyal járult, ezért kö­szönetét nyilvánította. — Névmagyarosítások. Kaufer Albert S i k- 1­6 s i-ra, Haradek Adolf H­a­l­á s­z-ra, Vaszilkó János V­á­­r i-ra, Léb Izidor Hon i-ra változtatták át vezetéknevüket.­­ Az ev. ref. egyház konventje mai napon fő­­leg Szász Domokos erdélyi ref. püspök ezen indít­ványával foglalkozott: »Mondja ki a konvent, hogy a közalap évi kiosztásra kerülő bevételeinek bizonyos részét, pl. évenkint 20,000 irtot, mint kamatjárulékot, arra kívánja fordítani, hogy az egyes egyházkerüle­tek nagyobb szükségben levő egyházközségeinek épít­kezési befektetéseit és papi javadalmai állandó meg­javítását tőkeképzés útján oly kép teszi lehetővé, hogy az erre szükséges tőkéket a közalaptőke állaga, az egyházkerületek, egyházmegyék, vagy egyházközsé­gek kezelése alatti tőkét előlegezzék az illető czélok javára.­ A javaslat ezután a visszafizetés mó­dozataival foglalkozik s ajánlja, hogy a befektetett tőkék 11/2°/6 évi beszolgáltatása mellett 31/2 év alatt reintegráltassanak. Az indítványozó továbbá ajánlotta, hogy e tervezet közöltessék az öt egyházkerülettel, oly végből, hogy nyilatkozzanak a kiosztandó össze­gek miként leendő fölhasználásáról; jelöljék ki az egyházközségeket s azok sorrendjét, a­melyek befek­tetéseit s papi állomásaik megjavítását a megfele­lő tőkebefektetések útján foganatosíthatónak tart­ják ; sorolják föl az egyházkerület, egyházmegyék és egyházközségek ama tőkéit, melyek ily elő­legezésekre alkalmasak, szóval juttassák a kon­­ventet abba a helyzetbe, hogy a közalap évi ki­osztásra kerülő bevételeinek bizonyos hányadát mikép fordíthatja oly segélyezésekre, hogy az egy­háztörvényben jelzett czélok azonnal nagyobb mér­tékben és állandóan foganatosíthatók legyenek. Az

Next