Pesti Napló, esti kiadás, 1887. november (38. évfolyam, 301-329. szám)

1887-11-08 / 307. szám

307. szám. Budapest, 1887. Kedd, november 8. 38. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p . 1­5­­ A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­s fi­z­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiad­ás körüli­­panaszok, hirdetmények, a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 írt 50 kr. — 2 hónapra 9 írt. Ha az esti kiadis postai kütlonküldése kir­ntázik, postabíljejre hironként 1 5 kr. évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »3 Pesti Napló« kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. i,^z&í23g2S5£«iffy3aBaBUBa&3asE&daaBstamBaam0KmamBmmMínaamBBm KÜLÖNFÉLÉKÉ — A hiv. lapból. Veréczy Antal hajdu-nánási já­­rásbiró, hasonminőségben a szatmár­németii járásbírósághoz kért áthelyeztetése jóváhagyatik és járásbiróvá­­ a csepregi já­rásbírósághoz . Köninger Ant­a csepregi járásbirósági albiró neveztetett ki. Budapest, nov. 8. Sándor czár Berlinbe érkezte már hiva­talosan be van jelentve a német udvarnál. Abból az egykedvűségből következtetve, mely­­lyel az officziózus Nordd. Alig. Ztg. az ügyet a közönség tudomására hozza, a német hiva­talos világ nagyon közönyösen fogadhatta a czári látogatás hírét. A czár, ki a jövő hét első napjainak egyikén érkezik Ber­linbe, éppen nem a legjobb időben teszi a látogatást, mely egyébiránt nem is önkéntes, hanem csupán azért történik, mert Sándor nem kerülheti ki a német fővárost. Vilmos császár még mindig gyöngélkedik, a német trónörökös állapotáról éppen most rosszabb jelentések érkeztek s így Berlinben aligha lesz valami ünnepélyes a hangulat a czári vendég megjöttekor. Ehhez járul az, hogy az orosz uralkodót egyetlen egy politikai egyéni­ség sem kíséri, Bismarck herczeg pedig szin­tén távol marad Berlinből, m c­sászári ta­lálkozást a legcsekélyebb politikai jelentőségé­ből is kiforgatja. A franczia képviselőház tegnap foglal­kozott először a legutóbbi próbamozgósítás­­sal. A hadügyminiszter beszéde után a ház a kormányra kedvező napirendet fogadott el. A magyar fegyvergyár felállításáról a félhiva­talos B. E. ezeket közli : A közös hadügyminiszter — a­mint annak idején már jeleztük volt — elhatá­rozta, hogy az eddig beszerzett 11 milliméteres is­métlőfegyver helyett egy új, a Mannlicher-szerkeze­­tet tökéletesen megtartó kiskaliberű lőfegyver beszer­zését hozza javaslatba a delegáczió előtt. Ezen rend­szerváltozás folytán, mely hadseregünknek jelenté­keny előnyt biztosit az összes európai hadseregekkel szemben, az ismétlőfegyverek előállítása körül félbe­szakítás állott be s az uj fegyverek egész szükség­lete később fog előállittathatni, mint azt eddig­­elé tervezték. Ez lehetővé teszi, hogy a fegyve­rek egy része, nevezetesen a honvédhadsereg számára megkívántatok, valamint a tartalékfegyverek egy esetleg csak ezután felállítandó új gyárnál ren­deltessenek meg, ha ez a gyár teljesen megfelel az igényeknek. Ennek következtében a magyar kormány és a közös hadügyi kormányzat most már nem fognak többé vonakodni, az új magyarországi fegyvergyárnak, ha kezességet ny­újt aziránt, hogy bizonyos megálla­pított, két évet meg nem haladó időtartamon belül működésképes lesz, megfelelő megrendelést már most biztosítani. Hogy a gyár minél előbb felállíttassék, czélszerű volna azt napi 250—300 fegyver előállí­tására berendezni. Egy állami gyár felállításáról önként érthető­­leg szó sem lehet, ha azonban a vállalkozó körülbelül 250,000—300,000 darab fegyverre szóló fix megren­delés alapján gyár felállítását jövedelmezőnek tartja, a fegyvergyárnak Magyarországon való felállítását semmi sem akadályozza többé. Erre vonatkozólag je­lenleg tárgyalások folynak Bécsben, a­melyek azon­ban mindeddig még nem jutottak befejezésükig. Ugyan e tárgyban e táviratot veszszük Bécsből, Fejér­váry b. honvédelmi miniszter, kit ő Felsége ma magánkihallgatáson fogadott, délután Budapestre tér vissza, minthogy a magyar fegyvergyár ügye a hadügyminiszterrel és az Unio­bankkal elintéztetett és a gyár az esetre, ha Magyarországon a kívánt fel­karolásban részesül, mielőbb felállittatik. A külügyi jelentés. A közös ügyek tárgyalására kiküldött orsz. bi­zottság jelentése a köZöS külügyminisztérium 1888-iki költségvetési előirányzata tárgyában igy hangzik: Míg a közös ügyek tárgyalására kiküldött ma­gyar orsz. bizottságnak külügyi albizottsága és ezzel együtt maga az orsz. bizottság is, a múlt évben még teljesen bizonytalan helyzettel állott szemben, mely­nek homályát a t. külügyminiszter úr által adott fel­világosítások is csak csekély részben voltak képesek felderíteni és igy az orsz.bizottság csakis reményeinek és várakozásainak adhatott kifejezést, de külpolitikánk vezetése felett ítéletet nem mondhatott: az idén a kül­ügyi albizottság helyzete annyiban hasonlíthatatlanul kedvezőbb, a­mennyiben a miniszter úrnak, különben igen érdekes és részünkről nagy hálával fogadott nyi­latkozatai nem képezik a tájékozás egyedüli forrását, hanem inkább csak kiegészítő magyarázatát a nyil­vánvaló tényeknek, melyek — habár nem nyújtanak is feltétlen kezességet a jövőre nézve, a­mi annyiféle, részben kiszámíthatatlan tényezőktől függő nemzet­­­­éki ügyekben nem is képzelhető — de igenis lehet­­ősé teszik úgy a külügyi kormány által követett elő­írás, valamint az ezen eljárás következtében be­állott jelenlegi helyzet felett alapos ítéletet mondani. Ezen tények sorában nevezetesen kettő az, a­mi az albizottság nézete szerint döntő súlylyal bír. Egyik az, hogy — habár az imént elmúlt év folya­mán a nemzetközi helyzet nem egyszer válságos for­dulattal fenyegetett — az európai­ béke mindez óráig meg nem zavartatott, a­nélkül, hogy ezért monar­chiánknak valamely érdeke feláldoztatott volna és hogy e peretben alig észlelhető oly jelenség, mely azon feltevésre jogosítana, hogy a béke megzavarása — habár annak veszélye talán még végleg elhárítva nincs — a közel jövő valószínű eshetőségei közé tar­toznék. A másik tény az, hogy monarchiánk kormánya, míg valamennyi európai hatalom irányában a jó vi­szonyt változatlanul megőrizte, különösen a békének, de egyszersmind a szerződéseken alapuló jogállapot­nak fentartására irányzott törekvéseivel korántsem áll egyedül, hanem e tekintetben karöltve jár hatal­mas szövetségesekkel, kik vele együtt minden táma­dás vagy provokác­ió szándékát határozottan eluta­sítván maguktól, ama jogállapotot minden sértés ellen megvédeni mindenkor képesek és készek lesznek. Ezen tények olyanok, a­melyek alapján kül­ügyi kormányunk, az albizottság nézete sze­rint, jogos igényt tarthat az országos bizottság feltétlen elismerésére. Mert e tények által valósítva látjuk azon külpolitikai pro­­grammot, melyet a t. külügyminiszter úr a múlt év­ben kifejtett s melyet akkoriban a magyar orsz. bi­zottság teljesen magáévá tett, midőn kimondta, hogy úgy a monarchiának, mint különösen hazánknak hely­zete első és legforróbb óhajunkká teszi a béke fen­­tartását mindaddig, míg ez tekintélyünk és érdekeink megóvása mellett lehetséges, de egyszersmind kije­lentette, hogy »a Balkán félsziget területén felmerülő kérdések megoldásánál egyedül a fennálló szerződé­sek határozmányait tekinti irányadóknak, tehát ki­zártnak tartja mindazt, a­mi Bulgáriának szerződé­sileg biztosított autonómiáját megcsorbíthatná és végre, hogy nem kívánja a berlini szerződésnek, ha­bár alakilag korrekt módon történendő oly módosítá­sát, mely e szerződés alapelvét halomra döntve, vala­mely egyes hatalomnak e területen túlsúlyt engedne.« Hogy ezen programm a mai napig épp oly kö­vetkezetesen, mint erélyesen és ügyesen keresztül vi­tetett, a fönnemlitett tények konstatálják. — Tudjuk ugyan, hogy a béke fentartása nem függ bármely egyes hatalom akaratától, hanem igenis mindegyik hozzájárulhat e czél eléréséhez, midőn egyfelől saját politikájának önzéstelensége iránt minden kétséget elhárítva, másfelől pedig más hatalmak érzékenységé­nek kímélésében az erkölcsileg lehetőnek legvégső határáig menve — lelkiismeretesen ragaszkodik az európai szerződések határozmányaihoz, ugyanezt — és csakis ezt — követelve mindazoktól, kik annak idejében ezen szerződéseket aláírásukkal szentesítet­ték. Ezen irányt követve, külügyi kormányunk a ma­ga részéről a béke fentartása érdekében megtette, még­pedig sikerrel tette meg mindazt, a­mi hatalmá­ban állt. Ezen iránynyal összhangzásban levőnek és így föltétlenül helyeslendőnek tartja a külügyi albizottság azon eljárást is, melyet külügyi kormányunk a leg­újabb bulgáriai eseményekre nézve követett. Midőn a bolgár nemzet új fejedelmet választott magának, ezzel kizárólag saját autonómiájának körébe tar­tozó cselekményt vitt véghez, melyre őt a berlini szerződés jogosítja és mely közül külügyi kormá­nyunk akár a bolgár nemzettel, akár az új fejedelem­mel szemben buzdító vagy gátló befolyást gyakorolni sem hivatva, sem jogosítva nem volt, valamint az albizottság nézete szerint helyesen, a szobranye tör­vényszerűségének kérdését is kizárólag Bulgária bel­■MKTnwrurrasawBitWírimaKMT . ...... .. ■. ügyének tekintette. Az albizottság kebelében nem volt véleményeltérés arra nézve, hogy a berlini szer­ződés értelmében a porta megerősítésén kívül az ösz­­szes szerződéses hatalmak beleegyezése is szükséges.­­ Szintúgy kétséget nem szenved, hogy itt nem a ha­talmaknak közösen végrehajtandó együttes cselek­ményéről van szó, hanem hogy azoknak mindegyike jogosítva van beleegyezését egymagáért is kimondani, mihelyt azt czélszerűnek találja. Végre az albizottságban élénk kifejezést talált azon óhaj, vajha lehetségessé válnék a legutóbb tör­tént fejed­­elem választásra nézve monarchiánk részéről az elismerést mielőbb kimondani. Miután e szerint a kérdés jogi oldala minden kétségen kívül áll és így az csakis opportunitási szempontból ítélendő meg, az elismerés időpontjának meghatározását az albizottság teljes megnyugvással véli a tisztelt külügyminiszter úrra­l bízhatni. Addig, a­míg ezen elismerés megtörtén- t hetik, a monarchiánk összes népeinek, különösen pe­dig a magyar nemzetnek közvéleményében a szabad-­­ ságát és önállóságát védő bolgár nemzet iránt válto­zatlanul fennálló rokonszenv mellett is kormányunk az új fejedelem kormányával csakis mint tényleg fennt­­álló kormánynyal vélt érintkezhetni. De ennél tovább nem ment és a t. külügymi­niszter úr nyilatkozataiból ítélve, nem is szándékozik menni, mindaddig, míg a bulgáriai események által akár az átalános európai érdekek, akár monarchiánk külön érdekei fenyegetve nincsenek és míg Bulgária fejedelem választási jogának szabadsága minden más­ oldalról hasonló módon tiszteletben tartatik. Ha, mit nem hiszünk, ez utóbbi tekintetben a békeszerető európai hatalmak óhajai nem teljesülnének, a mai viszonyok közt csak fokozott bizalommal adhatunk kifejezést abbéli reményünknek, melyet a magyar országos bizottság már a múlt évben is kimondott, hogy t. i. külügyi kormányunknak­­a mindnyájunk által oly hőn óhajtott béke fentartására irányzott törekvéseivel mindenkor lépést fog tartani azon erély is, melyet a monarchia érdekeinek és tekintélyének érvényesítése körül kifej­tene.« Fokozza ebbeli bizalmunkat azon körülmény, hogy azóta valósággá vált az is, a­mire nézve a t. külügyminiszter úr már a múlt évben erős remények­­nek adott kifejezést, hogy t. i. az imént említett érte­lemben folytatott törekvéseink »barátok és támogatók nélkül nem fognak maradni.« A dolog természeténél fogva az albizottság, valamint a t. külügyminiszter úrtól e tárgyra nézve részletes közléseket nem kért, úgy a körül e jelentésben tüzetes fejtegetésbe bocsát­kozni czélszerűnek nem tartja. Megelégszik azzal és örvendetes tudomásul veszi ő Felsége legkegyelme­sebb urunk királyunknak abbeli kijelentését, hogy ezen barátok és támogatók csakugyan megvannak, hogy feltehető, miszerint azoknak »buzgó fáradozása és szoros egymáshoz csatlakozása a béke megza­varását elhárítani képes leend« — valamint a t. külügyminiszter úr azon nyilatkozatát is, misze­rint nemcsak teljes erejében fennáll azon szo­ros baráti viszony, mely bennünket Németország­hoz fűz és mely évek óta külpolitikánk egyik főtáma­szát képezi, hanem hogy azon szívélyes viszony is, mely szintén már régebben köztünk és a főleg hazánk­ban oly általános és mély rokonszenvel talál­kozó Olaszország közt fennáll, újabb időben a legked­vezőbb módon tovább fejlesztetett és a világ előtt is szemmel látható kifejezést nyert, végre, hogy kül­politikánk czéljai Anglia részéről is helyeseltetnek és annak jóakaró támogatására számíthatnak. Az albizottság úgy vélekedik, hogy ily öntuda­tosan fogalmazott és önérzetesen keresztülvitt politi­kával és ily értékes támogatás mellett a monarchia népei megnyugvással nézhetnek a jövő eshetőségei elé. Ennélfogva ezen albizottság arra kéri a t. orsz. bizottságot, hogy a jelentés ezen általános részének jóváhagyó tudomásul vétele által a delegácziók utolsó ülésszaka óta követett külpolitika helyeslésének és az ezen politika vezetésével megbízott külügyminiszter iránti elismerésének kifejezést adni méltóztassék. Bécsben, 1887. november 7-én. Gróf Zichy Fe­­rencz elnök, Fálk Miksa előadó. Az igazságügyi miniszter előterjesztésére, adbirákká , a lengyeltóti járásbírósághoz . Abay Leó budapesti ítélőtáblái segédfogalmazó, a sepsi­szent-györgyi járásbírósághoz­­. Orbay Mátyás ottani, a szilágy-somlyói járásbírósághoz . Visc­án Elek ugyanottani, a balázsfalvi járásbírósághoz . Török Bálint nagy­enyedi járásbirósági és a kovásznai járásbírósághoz : dr. Kovács Gyula budapesti törvényszéki aljegyzők , alügyészszé pedig­­ a szombathelyi ügyészséghez : Sarlay Ferencz felső­­geöri járásbirósági albíró neveztetett ki. Az igazságügyminiszter közjegyzőkké, Kis­­s Jenőre, Kirileszky Gyula békés-gyulai törvényszéki bírót, továbbá Körös-Bányára: Nemes Antal nagy-váradi, Nagy- Butyinra : Molnár Imre nagy-váradi, végül Karánsebesre: Susich Károly temesvári gyakorló ügyvédeket; "jegy­zővé a kecskeméti törvényszékhez : Frank Lajos vág­ujhelyi járásbirósági aljegyzőt; aljegyzőkké pedig: a sziráki járásbírósághoz : Márkus József ráczkevei járásbiró­sági és a szolnoki törvényszékhez : Bajzáth János ottani tör­vényszéki jog­gyakornokokat; írnokká: a perlaszi járás­­bírósághoz : Fellner Gyula pancsovai törvényszéki bijnokot nevezte ki. Az igazságügyminiszter, Berczelly Endre sziráki járás­birósági aljegyzőt a szentendrei járásbírósághoz helyezte át, továbbá Szobonya Dezső sátoralja-ujhelyi és Csorba János to­kaji járásbirósági írnokokat kölcsönösen áthelyezte. Gróf Lázár István kolozsvármegyei közigazgatási gya­kornok a belügyminiszter által főispáni titkárrá, a miniszteri segédfogalmazói rangosztályban kineveztetett s szolgálatté­telre Kolozs vármegye és Kolozsvár sz. kir. város főispánja mellé rendeltetett ki. A pozsonyi országos kórháznál megüresedett ellenőri állomásra ifj. Tömösváry Miklós, a kolozsvári »Karolina« kórháznál alkalmazott írnok neveztetett ki. A vallás és közoktatásügyi miniszter, dr. Tóth Imres selmeczi bányafőorvosnak , az ottani róm. kath. elemi fiú e leányiskolákba járó növendékek jutalmazására tett, a selme­czi népbank hat darab r­észvényéből álló alapítványért, továbbá özv. Sárközi Jánosné, szül. Keserű Zsuzsánna peéri lakosnak, az ottani róm. kath. népiskola részére tüzelő anyag beszerzé­sére és a szegény gyermekek felruházására tett 625 frtnyi alapítványáért, elismerését és köszönetét fejezte ki. A pénzügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbí­zott m. kir. miniszterelnök, dévaványai Kováts Bálint III. oszt. adófelügyelői számtisztet ideiglenes minőségben III. oszt. pénzügyőri biztossá, Smorver Károly vámtárnokot a zsupán­fai és Petrusics Tamás sóhivatali ellenőrt az ó-gradiskai kir. sóhivatalhoz sótárnokká , továbbá Babics György vámgya­kornokot a terezováczi és Marjanovics István pénzügyőri szemlészt az eszéki kir. sóhivatalhoz mázsatisztté nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, Wéber Béla róm kath. főesperest Petrozsény és Livazeny ; Kénosi Sándor József közjegyzőt Déva ; Dáné Károly ügyvédet Hát­szeg, Őralja-Boldogfalv­a és Váralja ; Pogány Károly orszgg. képviselőt Vajda-Hunyad, Rákosd és Hosváth ; Góró Ede szol­­gabirót Korojesd, Zsil-Maczesd, Paroseny, Felső-Barbatyen és Urikány ; Rieger János nyug. bányamérnököt Szászváros ; Kapcza Gyula szolgabirót Alkenyér, Balomir, Felkenyér, és Piskincz ; gr. Kuun Istvánt Algyógy, Benczencz és Gyalmár ; Bercsán Lőrincz körjegyzőt Kudzsir és Vajdej ; Leonhardt Frigyes evang. lelkészt Bomosz és Bomoszhely ; Sándor Já­nos gimnáziumi tanárt Berény, Rasztó, Sebeshely, Alsó- és Felső-Városviz és Szereka ; Bartha Lajos ref. esperest Tordos, Perkász, Lozsád és Pand ; Kiss Mózes ref. lelkészt Martinesd, Magura és Tam­áspatak ; Ajtai Ferencz kör­jegyzőt Nagy- Denk, Kis-Denk, Grid, Kis-Oklos és Borosod ; Krasznai Olivér főszolgabírót Brád, Buda, Mihaleny, Blezseny és Pottigány ; Beke Károly szolgabirót Borcza, Herczegány és Örmin­­dea ; Orbonás József szolgabirót Balsa, Máda, Erdőfalva, Kis- Almás, Béres, Bakonya, Nyírmező, Valea-Mare és Kurpeny ; Bobotin Péter körjegyzőt Közép-Almás, Nagy-Almás, Porkura, Pojána, Valea, Epi és Tekerő ; Óriás Sándor körjegyzőt Ná­dasdia, Glod, Cseb és Vaja ; Benedikti Gábor birtokost "Bokaj- Alfalu, Bokaj-Felfalu és Homoród ; Sándor Lajos főszolgabírót Csigmó, Bor, Folt, Bábolna, Nagy-Rápolt és Arany ; Lázár Árpád orsz. képviselőt Dobra, Lesnyek és Boskány ; Bernád Miklós kir. közjegyzőt Alsó-Szilvás, Felső-Szilvás és Lindzsi­­na ; Harkossy László főszolgabirót Körösbánya, Czebe, Lunka, Alvácza és Karasztó ; ifj. Lázár Farkas szolgabirót Csungány, Prevaleny, Tataresd és Birtin ; Szida Dénes körjegyzőt Bul­­zesd, Tomnatek, Grohot, Bibicze, Bibicsora és Zsunk ; Szil­­vássy Aladár birtokost Ó-Brettye, Kovrágy, Jó-Valcsel, Mácsó, Buss és Kalántelep ; id Buda Géza birtokost Szent-György- Valea, Sztrigy-Szent-György, Kitid és Baczalár ; Licsek Géza birtokost Várhely, Bukova, Alsó-Banczár és Zajkány ; Várady Bertalan főszolgabit­ót Gyalár, Gozásdia, Telek, Zalásd, Cserna, Csolnakos, Boóz, Cserbei, Pojenina-Tami és Lelesz ; Strausz Nándor szolgabirót Nagy-Oklos, Alsó-Nádasd, Felső-Nádasd és Szent Király ; Lázár György tiszti főügyészt Zám ; Novákh Ignácz bányamérnököt Petrilla község részére ideiglenes minő­ségű miniszteri iskolalátogatókká nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Mittelmann Sán­dor újvidéki állami ipar- és középkereskedelmi iskolai rendes tanárt, Bauer Soma alsó-kubini állami polgári iskolai rendes rajztanítót, Sükösd István ponori állami elemi iskolai rendes tanítót, Sztankovics Viktória alsó-kubini állami elemi iskolai rendes tanítónőt jelen állásában végleg megerő­zötte. A rimaszombati törvényszék elnöke, a felügyelete alatt álló kir. járásbírósághoz , Klaudner Gyula végzett jogászt se­­gélydíjas jog­gyakornokká nevezte ki. A szabadkai törvényszék elnöke, Balogh Lajost a veze­tése alatti kir. törvényszékhez díj­talan jog­gyakornokká ne­vezte ki. A soproni m. kir. pénzügyigazgatóság, Nemes Ferencz dijtalan adófelügyelői fogalmazó-gyakornokot dijas fogalmazó­gyakornokká nevezte ki. — A német trónörökös betegsége. Reggeli la­punkban már közöltünk táviratokat a német trónörö­kös újabb megbetegedéséről. Most San-Remoból még a következőket táviratozzák: A német trónörökösné távirat útján arra szólította fel dr. Mackenziet, hogy lehetőleg gyorsan jöjjön San-Remóba, mert dr. Howell, ki Mackenzie távollétében a trónörököst gyógykezelte, a gége daganatának megújulását észlelte és újabb operácziót tart szükségesnek. Mackenzie ta­nár szombaton reggel utazott el Londonból és már még­is érkezett San­ Remóba. Azonnal megérkezése után megvizsgálta a trónörökös baját a következő ered­ménynyel : A gégében mintegy fél hüvelyknyire a hangszalagok alatt a daganat megújult. Ez az új képződés igen kedvezőtlennek és sokkal rosz­­szabb indulatúnak látszik, mint azok, a­me­lyeket a korábbi műtéteknél eltávolítottak. Az első vizsgálat alkalmával nem lehetett határozottan meg­állapítani a kinövés természetét. Mackenzie ajánlatára két kiváló speczialistát, a bécsi közkórház gégé­szeti osztályának vezetőjét, dr. Schrötter Lipótot és dr. Krause Henrik tanárt Berlinből konzultá­­czióra San­ Remóba hívták. Dr. Mackenzie a trónörökös állapotában nem lát ugyan pillanat­nyi veszedelmet, de az újonan képződött kinövés következtében aggasztónak mondja a betegséget. Ez a kinövés csak a legutóbbi napokban képződött, még­pedig egészen váratlanul. Mackenzie az idehívott spec­ialistákkal való tanácskozás után valószínűleg nyomban műtéthez fog; kétséges azonban, vájjon ez a műtét a szájon keresztül eszközölhető lesz-e, mert a kinövés most mélyebben van mint ezelőtt. Ez eset­ben talán szükséges lesz más operácziót is eszközölni (laryngotomia). Tegnap Vilmos herczeg is San­ Re­móba utazott. Elutazása előtt kétszer értekezett Bergmann berlini tanárral. Mindezek a jelentések arra engednek következtetni, hogy a trónörökös baja komoly műtétezést igényel. Más oldalról azt táv­­iratozzák, hogy a trónörökös gégéjének újabb erős megdagadása következtében egészen rekedtté vált a hang. Mackenzienek San­ Remoba való utazása nem áll összefüggésben a trónörökös visszatérésével Ber­linbe. Mackenzie csak az esetre járulna a Berlinbe való visszatéréshez, ha kiváló fontosságú események azt szükségessé tennék.­­ Az Arany szobor-bíráló­ bizottság Trefort Ágost elnöklete alatt a következő tagokból alakult meg: az akadémia részéről Pulszky Ferencz és Henszlmann Imre, a képzőművészeti társulat részé­ről Keleti Gusztáv és Lotz Károly, a mérnök- és építész-egylet részéről Ybl Miklós, a főváros részéről Gerlóczy Károly. A pályázó szobrászok felszólalása folytán külföldön levő szobrász hazánkfiai: Tilgner Bécsből és Klein Berlinből szintén meghivatnak a bizottságba. — A mezőtúri választás tegnap, mint nekünk írják,­­a legnagyobb rendben ment végbe. E kerület mandátuma V­a­d­n­a­y Andornak lemondása folytán, (ki más mandátumot fogadott el) üresedett meg. Az új v­álasztás által e kerület ismét a függetlenségi párté lett. Szentkirályi Albert 170 szótöbbséggel a függetlenségi párti programm alapján választatott meg. A pártálláson kivül a személye által keltett ro­konszenv s nevének népszerűsége is sokban hozzájárult a szép siker eléréséhez. A függő párt részéről Orbán Balázs b. is jelen volt a választásnál, a választóknak Szentkirályi jelöltségét ajánlva, míg Lukács Gyula képviselő a megbukott Hő­­­s Ödön ügyét ajánlotta a választóknak. A választás esti 8 órakor ért véget, midőn is a választási jegyzőkönyv Szentkirályinak kézbesittetett. Szentkirályi fáklyafény mellett, a zene­karok játéka és az ezerre menő választók zajos lel­kes éljenzései által fogadtatva, szép beszédet mon­dott. Megköszönve az iránta tanúsított bizalmat, kijelenté, hogy ő, mint megválasztott képviselő, a választók által nyilvánult ellentétek elsimítá­sára fog törekedni. S különösen is fölemlité a győzelmes párt vezére, S. Tóth Sándor érdemeit, ki Mező-Tur közéletében nagy szerepet játszik s ön­zetlen buzgalmával nagy részben biztositá a válasz­tás győzelmét. A választás különben, mint hozzáte­hetjük, nemcsak Mező-Túron okozott nagy örömet, hanem Váczott is, honnan Freysinger kir. köz­jegyző vezetése alatt hét tagú küldöttség jelent meg Mező-Túron, hogy a vácziak nevében, kiknek a múlt országgyűlésen Szentkirályi volt a képviselőjük, üdvö­zölje a mezőtúri választókat. — A függő államadósság ellenőrzésére kikül­dött országos bizottság Bécsben, 1887. évi november hó 5-ik napján tartott II-ik ülésében az államjegyek forgalmi összegét 1887. évi október hó végével következőnek ta­lálta : A bizottság saját feljegyzései alapján a tulajdon­­képeni államjegyek összege : 1 forintosokban 72,695.454 frt, 5 frtosokban 122,095.720 frt, 50 frtosokban 143,193.200 iwnwnndif imm—iriw­­­inn strircttm, inmTmrTi­­ -i­n­nnjai A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A Polidori-család. — Regény. — 45 Bazzili A. G.-tól. Olaszból: Sz. 91. XX. Valentina csak úgy ámult, hogyan is tudta az a szentségtelen asszonyi háromság ott a Ferroni-villá­­ban úgy összeteremteni ezt a sok valószínűtlenséget, és milyen vakmerő bátorsággal raktak össze belőle egy egész épületet! — Marcello meg, — szólt aztán némikép kese­rűen — ugy­e­bár, csak úgy elnézte magát! Megvere­kedett egy semmiért! Csupa tévedésből kiállt, hogy vágják keresztül a mellét! — Hát bizony, csak azt lehet rá mondani, hogy úgy van — viszontá Jenő, vállát vonogatva — azután meg, úgy az élére állította nemes lelkű barátunk ezt a dolgot, hogy nem lehetett más vége. Szomorú, tu­dom, és ha valaki, én sajnálom a dolgot, csak hogy már megvan, és nem lehet most már változtatni rajta. De, tudod-e, édes­anyám? még valamit mondok! Akarsz tán még bizonyítékot? Szolgálhatok vele, még pedig hatalmassal. A jó Isten csak megtartja Marcello barátunkat — — Remény­em! — mondá rá Valentina. — Nagy kegyetlenség volna a jó Istentől, ha meg nem tartaná. — Jól van, és akkor majd Marcello barátunk­nak szabad lesz beszélni és akkor majd őt fogjuk megkérdezni — szólt Jenő, diadalmas arczc­al, — megtudjuk majd tőle, mi okból tűzött össze Savelli Memmával. Ada nem fél e tanúskodástól, sőt óhajtja, könyörög érte Istenhez. — Azt is elhiszem, — mondja rá Valentina, és meghajtotta magát e hatalmas érvelés hallatára. — Most már csak azt szeretném tudni, miért rémült el úgy a feleséged a párbaj hírére ? Remény­em, erre nézve is megadták ott neked a kellő fölvilágosítást. — Kétség kívül! hagyá helyben Jenő, a­ki azt hitte, hogy egész komolyan mondja ezt édesanyja. — Adának olyan lágy szíve van! Marcellót meg ő is csak úgy szereti, mint mi, egész természetes tehát, hogy egész magán kívül lett szegény, mikor megtudta a nagy szerencsétlenséget, a­mi érte. Legnagyobb hibás azonban a márkiné e dologban : az kezdte el, hogy milyen gyanús színben tűnik majd föl Marcello előtt báró Memmóval Frascatiban való találkozása és hogy a márkiné nagy ijedelmét látta, a feleségem is nagyon megijedt rajta. Valentina már nem is hallotta fiának ez újabb szép okoskodását. Az előbb egy szót hallott, az állí­totta meg lelkét. — Szereti Marcellót! — szólalt most föl. — Valóságos szerencse gyermeke, mikor a fiatal asszo­nyok úgy az eszüket vesztik érte ! Könyörögjünk Istennek, hogy tartsa meg életben, különben azok is utána halnának és csak mi maradnánk meg, vén, fa­­gyoskodó szivünkkel, a nagy ítélet napján. — Anyám, kérlek ! — Hagyd el, ne vedd föl szavaimat; azt se tu­dom, mit beszélek , mikor majd megörülök ! — Te nem hiszesz ! — szólt most Jenő, fáj­dalmasan. — Micsoda ? Mindent hiszek, a­mit te elhittél. Vagy talán én voltam az, a­kit meg kellett győzni, meg kellett téríteni ? — Hogy ha azonban mégis kétkednél — kezdé újra Jenő, a­ki nem érte be anyjának emez ömlengő feleletével, ha mindezek után is a gyanúnak csak leg­kisebb árnyéka fenmaradna még a szívedben, akkor én, olyan igaz, mint a­hogy hittem az ő tiltakozásai­nak, kényeinek, Istenre való esküvésének; oly igaz, mondom, az, hogy újra az leszek, a­mi voltam tegnap este, nem akarok többé tudni sem felőle és keresek magamnak ürügyet, hogy Savellivel megverekedjem. — Oh, ne újabb vérontást! — kiáltá most a nő, eliszonyodva. — Azután meg is ígérted nekem!... — Megígértem, hogy megnyugtassalak. — mon­dá rá Jenő. — De ha te nem vagy úgy a lelked mélyéig meggyőződve, mint én, akkor nincs más mit tennem, és akkor elfelejtem könyeit, a fölfeszített Istenre tett esküjét. .. tudod, mama, arra a gondolatra, hogy bár csak egy pillanatra is bűnös színben állt itt, abban való nagy rémületében szegény elterült a földön, úgy feküdt ott, mint a halott, és az első pillanatban való­sággal azt hittem, hogy megszakadt a szíve, annyira mereven és mozdulatlanul feküdt karjaim közt. Valentina egy darabig szótalan állt, mintha nagyon a szívére hatott volna, a­mit a fiától hallott; azután fölemelte fejét és szólt: — Igazad van, maradjon a tiéd; engem is megtérített. — És akarod látni ? — kérdé Jenő, aggódó kétkedéssel. — Miért ne ? Sőt szívesen és minél elébb. — Anyám! Milyen jó is vagy te! — kiáltá föl Jenő, anyját megölelve. Még egy ölelés jutott ki ma Valentinának, és pedig nagy könyhullatások kíséretében, pár órával később mennye részéről, mikor a túlboldog Jenő kar­ján — majd azt mondtam: diadalmas —bevonulását tartotta. — Mennyi hálával is tartozom neked, mama! — lehelé a szép Ada, és Valentina kebelén rejtette el kónyázott arczát. — Eljöttél és visszaadtad az életet az én drága kis Dóromnak. — Mi is van abban ? — mondá rá az anyós, az ő szelíd nyugodtságával. — A fiam gyermeke és bár minden csepp véremre volna neki szüksége, hogy azt is odaadhatnám érte. — Oh, nagyon drága az nekünk, és látjuk is, hogy készen vagy rá. — mondja rá Ada, édeskés macska hangján, abban a hiszemben, hogy az kell most ide. — De van is neked szükséged ilyen nagy áldozatra ? Elég, hogy itt vagy, a te csodatevő lel­keddel ! Ah! — kiáltott föl, égre emelt szemekkel — most már reménylünk; minden jót reménylünk most már Marcellora nézve is, a te áldott jó gondviselé­sedtől ! — Az orvosok minden jóval biztatnak. — jegyzi meg rá Valentina. — Úgy szeretném látni. — kezdi újra Ada. — Úgy szeretnék bocsánatot kérni tőle ama sze­rencsétlen párbaj miatt, a­melynek, bár egész ártat­lanul, én voltam az oka, és egyúttal megmagyaráznám neki . . . — Oh nem, a világért sem ! — vágott most szavába Valentina, a­ki a csókokat és hízelgéseket csak el tudta viselni ettől a nagy komédiásnőtől, az utoljára hagyott vakmerő kívánság hallatára azonban nem bírta már türtőztetni magát. — Marcello úr még mindig nagyon rosszul van és csak teljes nyugalom esetében lehet reményleni, hogy megmarad nekünk az a legjobb barátunk a világon. Majd csak én foglak tehát kimenteni előtte és majd csak én adom neki a szükséges felvilágosításokat, mikor káros következ­mények nélkül képes lesz meghallgatni őket. — De legalább én is hadd virraszszak mellet­te.. . veled együtt! — kötötte meg magát Ada. — Nem, elég vagyok arra én, és ha tudnám, hogy nem neheztelsz meg őszinteségemért, azt mon­danám, hogy nem szeretem a vetélytársakat. — Vetélytársak! — tiltakozik Ada. — Csak fölteheted is rólam, hogy én neked vetélytársad legyek ? — Ebben az emberbaráti munkában, miért ne ? Te is csak úgy, mint bárki más , teszem azt Bonacci úr, vagy a fiam! — viszonzá Valentina, kissé élesen. — Azután meg, leányom, neked is azt mondom most, a­mit már Jenőnek is megmondtam egyszer. Nem jó nekünk úgy együtt élnünk, és meg vagyok győződve, hogy bizonyos távolságban mindjárt nagyobb volna köztünk az egyetértés. Most azért jöttem ide Frascati­­ba, mert a kis Doró beteg és hogy most itt is kell maradnom, nagyon jó volna, ha ti meg egy kis uta­zásra szánnátok el magatokat. A sok lelki megrázkód­tatás után a fiamnak is jó lenne egy kis légváltozta­tás, meg egy kis szórakozás valamely jó távol eső vidéken. Ada most már tisztán látta, hogy minden lele­ményességük mellett senm sikerült nekik hármuknak Valentinát megtéríteni. És harapta ajkait boszusá­­gában, a miért igy felsült. Másrészt azonban ennek az indítványnak is megvolt a maga jó oldala. Távol Frascatitól, pár hónapig útban, nem-e ő uralkodik majd akkor korlátlanul higeszti férjén ? — Legyen úgy, a mint te akarod, — szólt tehát Ada, a lemondás hangján. De hogyan leszünk majd el olyan soká­torőnk nélkül ? — Ugyan? — vete ellen Valentina. Nem lesz tán jó kezekben én nálam ? — De mennyire! — viszonza Ada. Rut hálát­lanság volna tőlünk, ha nem azt mondanék. — No látod! — mondja újra Valentina. — A gyermeket tehát bízzátok csak rám! Mire visszatértek, olyan lesz az megint, a­milyen volt már egyszer a ke­zem alatt! — És hová küldesz minket ? — Én? A hová kedvetek tartja! — felesé Va­lentina, kissé élesen. Bántotta ez az alázatos engedel­messég, a­melyből csak úgy kirítt a tettetés. — Fő az, hogy én is, te is egészen szabadok legyünk, egy­mástól függetlenül végezhessük kötelességeinket, te hitvesül, férjed mellett, én meg nagyanyául, a kis Doro mellett, a­míg jónak látjátok, hogy mellette legyek. (Vége köv.)

Next