Pesti Napló, esti kiadás, 1887. december (38. évfolyam, 330-359. szám)
1887-12-01 / 330. szám
330. szám. Budapest, 1887. Csütörtök, deczember 1. 38. évi folyam. Szerkentő íródik: Ferenchek tare, ibim még 61 . t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Fareneziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körBÜTU panaszok, hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 5 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra • firt. Ha az afti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 85 kr., •▼negyedenként 1 forint felklrltetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »3 Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Atttenaeum-apllet, küldendők. Egyes szám 2 kr. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. MARGERY. (Regény.) Irta : 7uidens. 11 Angolból: Eördögh András. VIII. Fejezet. Látván, hogy kezdem őt szeretni, örömet érzett, én pedig vonaglottam az ő öröme látására. Ő hitte, hogy lassan kint, ha majd »leküzdöttem«, jó barátokká leszünk. Némán szenvedtem s mosolyogtam; nem akartam siránkozó, elhagyott kisasszony lenni; megkisérlettem erősnek s nagylelkűnek lenni s bánatomat magamba zárni. Rosszullétem alatt, mely körülbelül egy hétig tartott, John gyakran jött a kastélyba felőlem kérdezősködni. A kedves, jólelkű kis Hillné szokott ilyenkor szobámba jönni, mondván: — Rachel, menj te le Hollingford úrhoz, a te szájadból akarja megtudni betegünk hogylétét. S ezalatt ő maradt nálam s ebeiről beszélt nekem, meg a megyebeli családokról. Rachel, midőn visszatért, mindig szívélyes üdvözleteket s üzeneteket hozott Johntól, s iparkodott azokat hűségesen átadni. Nekem mindig úgy tetszett, hogy arcza fel volt dúlva, s vagy sápadt, vagy hevült, midőn visszajött, egy ízben úgy látszott, mintha sírt volna; amint belépett, rögtön lebocsátá a függönyt s hátat fordított a világosságnak. — Margery, mondá nemsokára, Hollingfordné jó holnap téged meglátogatni. — Igen? mondám s szivem szorult. Nem mondhattam, hogy »örvendek neki«, mert a kedves öreg asszony őszinte arcra állott előttem, drága kincsként, melyet elvesztettem, s visszadőlvén párnáim közé, el- gondoltam, milyen jó volna, ha meghalhatnék. Másnap reggel Rachel nyughatatlan s szórakozott vala. Kora délelőtt hirtelen kiment, s lovaglóruhába öltözve tért vissza. — Kilovagolok, szívem, mondá hirtelen, nem jól érzem magamat, friss levegőre van szükségem. Hiszen pár óráig csak megleszesz nélkülem is. Volt valami viseletében, mi különösnek tetszett. Hallottam a lovak dobogását a kavicsolt udvaron, odavánszorogtam az ablakhoz, hogy lássam, várjon John részt vesz-e a kirándulásban, de nem volt ott, azután visszafeküdtem a pamlagra, s eszembe jutván Hollingfordné bejelentett látogatása, azon meggyőződésre jutottam, hogy Rachel csak azért ment el, hogy kikerülje őt. Eszembe jutott, hogy még soha sem találkoztak, s könnyen beláttam az okot, mely miatt Rachel jelenleg kerülte a szemeit. E gondolatok közepette érkezett az én kedves második anyám. Hillné vezette őt hozzám. Feltűnő volt a különbség kettőjük között. Hillné alacsony volt, kövér és egyszerű, s kevés hijja volt, hogy az anyatermészet reá nem nyomta a közönségesség bélyegét. Hollingfordné termetre magas volt és karcsú, arcza bár hervadt, de nemes vonása, s daczára az összes körülményeknek, egy régi, magas születésű urhölgy eszményképéül szolgálhatott. Midőn reá tekintettem, éreztem, hogy lehetetlen többé a majorba visszamennem. El szándékoztam neki mindent mondani, ha magunkra maradunk, s kérni, hogy engedjen innen egyenesen Londonba menni; majd onnan Krok Johnnak s felmentem őt. De Hillné jó ideig nálunk maradt, s ezalatt bátorságom elfogyott. S midőn magam maradtam vele szemtől szembe és senki más jelen, egy szót sem bírtam neki mondani. Elképzeltem magamnak megütközését, felháborodását, s féltem, mint legrosszabbtól, hogy szavaimnak nem fog hitelt adni. S haza érve, okvetlen beszélni fog Johnnal, s e gondolatra minden büszkeségem fellázadt — s így az alkalmat elmulasztottam. Beszéltem neki Rachel jóságáról. Úgy láttam, hogy kissé sértette a fiatal hölgy távolléte, de nem volt szokása a figyelmetlenséget fürkészni, s az én nyilatkozatom a neheztelés legkisebb árnyékát is szétoszlatta. Később megtudtam, hogy a leánykák otthon megbotránkoztak »Miss Leonard« gőgjén; ők mást vártak tőle, s hősnőjükben csalódtak. Hillné udvarias volt, Hill nyájas, de Miss Leonard kedves öreg mamájukat teljesen ignorálta. — így szokták a szerencsefiai, — mondá Jane s a hohó kis szivek fellázadtak. — Szólj, angyalom, kérdé Hollingfordné megölelve, van valami közted s John között? — Mi lehetne köztünk, mondám, kezeit csókolva s tekintetét kerülve. Mióta ide jöttem, nem láttam őt, de szakadatlanul jött utánam tudakozódni. — Gondolkoztam erről, mielőtt eljöttél tőlünk, mondá szomorúan s napról-napra jobban tartok tőle. Ő is, de mindketten csodálatosan megváltoztatok. Nem oly finom ar ő, mint mások, kikkel talán találkozol, de soha sem találhatsz hozzá hasonlót. Elfordultam, nem szóltam semmit, mit is szólhattam volna ! Szivem telve volt sok mindennel, mit ki nem mondhattam s azért hallgattam, így az alkalom elmúlt. Hollingfordné keserű kételylyel szivében ment haza s az mind engem illetett. Midőn elment, Hillné jött, mellém ült s mulattatni próbált. Jó egy asszonyka volt, de pletykája s hétköznapi ötletei untattak; örültem, midőn kötelessége többi vendégei iránt elszólitotta. Nehezen fogjátok megérteni, gyermekeim, elbeszélésemből, hogy ez időben én egy szép vidéki kastélyban időztem, mely telve volt mulató vendégekkel. De az emberek nekem csak árnyaknak tetszettek s az idő egy talánynak, amit magam sem értettem akkor, nem értethetek meg veletek. A délután esős volt és szeles s a lovaglók korán visszatértek, kivéve Rachelt s egy másik nőt s urat; ezek később jöttek haza. Egyedül ültem a szobámban, a kandalló világánál, midőn Rachel nevetve lépett be, vizes lovagló ruhájában s kijelentette, hogy megelégelte az időt. — Igen ? — mondom — kár volt elmenni. — Oh nem — felelte ő — azután hozzátette : Nem volt Hollingfordné itt ? — De igen — viszonzom. — Itt, e szobában, te veled ? — Igen, itt, ama karszékben, melletted. Vissza fordult, s oly különös tekintettel nézte a karszéket, melyet le nem lehet írni. Oda húzta a tűzhez, s beleült, hátradobván nedves szoknyáját s a tűz fölé hajolva. Ekkor láttam csak, hogy arcza halvány s kimerült, mint hogyha a lovaglás nem tett volna neki jót. — Szereted-e te Hollingfordnét, — kérdé csakhamar. — Szivemből — felelém. — írd le őt nekem — mondá kérve. — Alakja magas és szép termetü — kezdém. — Igen, ezt már hallottam, — vágott közbe. . — Bizonyos előkelőség veszi körül, noha oly egyszerűen és szegényesen öltözik, akár egy apácza. Arcza kedves és szomorú, de tud szigorú is lenni. Haja ezüstös. — Nem, vágott hirtelen közbe, barna, úgy hallottam, hogy a legszebb gesztenyebarna. — Most már csaknem fehér — mondom. Rachel ismét hallgatott néhány percig, felé nézvén, meglepetve láttam, hogy arcza rángatódzik s nagy könycseppek hullanak gyors egymásutánban ölébe. — Ne törődj velem, mondá; egy szegény leánykát, ki halálán van, voltam látogatni a birtokon; az anyját ágyánál találtam. Azt mondta, hogy a leánya egész életében sohasem szomoritotta meg. — S ez hangolt le annyira ? — kérdem, gondolván, hogy mily irigylendő volt ama leányka helyzete. — Igen, úgy lehangolt, hogy ki sem mondhatom. — Egy ideig hallgattunk s azután ismét szólott. — Ama csapás idő előtt, kell, hogy megöregítette őt. — Hollingfordnét érted ? kérdem. — Igen, mondá, a bánat, a szégyen, a gyalázat. — Az ártatlanra nem kell hullania szégyennek, vagy gyalázatnak, mondám. — Hej, a világ nem igy gondolkozik, mondá Rachel, s arczát mind komorabb bánat tölté el. — A világ kiáltám megvetőleg. Rachel szemeit a tűzről reám veté. — Igen, tudom, hogy te egy derék, bátor lelkű kis teremtés vagy, mondá. Felelj nekem őszintén egy kérdésre. Nem érezted árnyékát sem a sajnálatnak vagy habozásnak, midőn Hollingford Johnnak eljegyezted magadat ? — Nem én, árnyékát sem, viszonzom keserűséggel. Olyannak fogadtam őt, mint a milyennek én tartottam, s nem mint a minek a világ tartja. — Bár az Isten engemet is ilyennek teremtett volna, mint tégedet, mondá ünnepélyes hangon, s felkelvén, arczán a vadságig szomorú kifejezéssel, szó nélkül elhagyott, nedves ruháját is elfeledvén felemelni, maga után húzta a földön. Távozása után is ülve maradtam, boszosan, bámulva s beteg szívvel. Láttam, hogyjól mondta volt Johnnak, »gyenge vagyok s önző.« Én sohasem említettem volt neki menyasszonyságomat s ő pirulás nélkül beszélt róla. Csak saját áldozatára gondolva, az én sérelmemet s fájdalmamat elfeledve. Képes volt Johnt szeretni s engemet szerencsétlenné tenni, de nem tudott megelégedett lenni a világ tetszése nélkül. A fiatal gazdász érdemes volt a szerelemre, de nem volt eléggé gazdag, sem eléggé előkelő, sem bemocskolt neve nem illett a gazdagság elkényeztetett gyermekéhez. Képes volt elorozni az én kincsemet, a nélkül, hogy önmaga gazdagodnék, — képes volt két ember lelki békéjét feldúlni, a nélkül, hogy ennek roncsaiból önmagának a legcsekélyebb megelégedettséget alkotta volna. — Szegény John, gondolom, a te boldogságod reményei sem jobbak az enyémeknél, bár te becstelen árt fizettél érettük. S ettől fogva gyűlöltem Rachelt, (Folyt. köv.) amwttfwitinaiM»w^ rarnnmi iimn r n r< w n n innir ■iinin—i iwn—Tr^nHr-Bnaaraír<YtMfi Budapest, dec». 1. A franczia törvényhozás mindkét házában ma olvassák fel Grévy üzenetét, melyben bejelenti lemondását. Az üzenetet még a Rouvier-kormány terjeszti elő, mely okból a hivatalos lap ma közölte, hogy a kabinet viszszavonta lemondását. A kongresszus holnap ül össze. A válság élénk mozgalmat kelt s a szélső elemek tegnap is különböző gyűléseket tartottak, melyekben mára nagy tüntetéseket helyeztek kilátásba. Azt hiszik azonban, hogy komolyabb arányú mozgalomtól félni nem lehet, bármilyen lesz is a holnapi választás eredménye. Erre nézve a köztársaságiak még mindig nem tudtak közös jelöltben megállapodni s nem is valószínű, hogy ez holnap sikerülni fogna. Az agitácziók éle kizárólag Jules Ferry jelöltsége ellen irányul s úgy látszik, nem egészen sikertelenül. Hir szerint az opportunisták közül többen csakugyan nem tartják czélszerűnek az ő jelöltségét támogatni. De azért hiveinek száma még mindig elég tekintélyes. Második komoly jelölt Freydinet. Hogy a kettő ellenében nem egy harmadik fog-e diadalmaskodni, azt még mindig nem lehet biztosan előre meghatározni. A Pulszky-ügy. A nemzeti múzeum régiségtárának és az Esterházy-képtárnak átvizsgálására Trefort miniszter — mint reggeli lapunkban már említettük — tegnap bizottságot küldött. A bizottság ma délben kezdte meg munkásságát a nemzeti múzeumban. Pulszky Ferencz igazgatónak múzeumi lakása mellett levő irodában gyűltek össze a bizottság tagjai,nevezetesen: Berzeviczy Albert államtitkár mint elnök, Lipthay Béla báró, Henszlmann Imre tanár, Ráth György kúriai tanácselnök, Grünwald Béla mérsékelt ellenzéki és Irányi Dániel függetlenségi párti országgyűlési képviselők, továbbá Lippik közoktatás-minisztériumi fogalmazó, mint jegyző. Berzeviczy Albert elnök tizenkét órakor megnyitván a tárgyalást, a vizsgálat sorrendjére nézve abban állapodott meg a bizottság, hogy mielőtt hozzáfogna a vizsgálathoz, nyilatkozattételre szólítja fel Polónyi Géza és Komlóssy Ferencz országgyűlési képviselőket, kik tudvalevőleg a képviselőház tegnapi ülésén e tárgyban interpelláltak. A nevezett képviselők a bizottság felszólításának készséggel engedve, nyomban átjöttek a képviselőházból a nemzeti múzeumba. Elsősorban Komlóssy Ferencz képviselőt hallgatta meg a bizottság, azután Polónyi Gézát. Egyebet a bizottság ma nem végzett. A tárgyalást, mely délután két órakor ért véget, holnap, pénteken, folytatják és csak a régiségtár megvizsgálása után fognak majd hozzá az Esterházy-képtár megvizsgálásához. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése decz. 1-én. I. A képviselőház mai ülésében elintézte az indemnity-javaslatot és a dohányjövedéki javaslat részletes tárgyalásában a 15. §-ig haladt elő. II. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Balogh Géza, Tibád Antal, Josipovics Géza. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Baross Gábor, Trefort Ágoston, Széchenyi Pál. Az ülés kezdete 10 óra 30 perczkor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hiteesíttetik. 1. Bejelentések. Elnök bemutatja Münnich Aurél képviselőnek, mint kiküldött vizsgáló biztosnak, jelentését Szabó Lajos dunaszerdahelyi képviselő választása tárgyában elrendelt vizsgálat foganatosításáról. A bemutatott jelentés a 8-ik bíráló bizottságnak adatik ki azzal, hogy további eljárásánál felhasználhassa és figyelembe vegye. Bemutatja továbbá Magyar- és Német-Fakert, Zimándköz és Zimándfalu községek lakosainak Wittmann János képviselő által beadott kérvényét, melyben oly intézkedés megtételéért esedeznek, hogy a kincstártól haszonbérbe birt s 1880. óta megvett földjeik után részletenkint befizetett összegek a régi haszonbéri tartozás rovatából a vételi dijak rovatába vezettessenek át s egyúttal a haszonbéri hátralékok, per- és bélyegköltségek, leírásba hozassanak. Kiadatik a kérvényi bizottságnak tárgyalás és jelentéstétel végett. Az indemnity. Következett a pénzügyi bizottságnak 44. számú jelentése »az 1888. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról« szóló törvényjavaslat tárgyában. Hegedűs Sándor, mint a pénzügyi bizottság előadója, néhány szóval elfogadásra ajánlja a javaslatot, minthogy arra gondolni sem lehet, hogy a költségvetés, mely jelenleg a pénzügyi bizottságnál van, újévig törvénynyé vállhatnék. Apponyi Albert gróf röviden csak annak kijelentésére szorítkozik, hogy miután a szőnyegen forgó javaslat bizalmat involvál, a jelenlegi kormány pedig bizalmat nem érdemel, ő és pártja nem fogadhatják el a javaslatot. Madarász József a negyvennyolcas és függetlenségi párt részéről tagadja meg a felhatalmazást. Tisza Kálmán miniszterelnök úgy véli, hogy bármily politikai nézeten is legyen valaki, vagy egy egész párt, e javaslattal szemben nem szabadna állást foglalnia, mert a felhatalmazásra okvetlenül szükség van, hogy az államháztartásban fennakadás ne történjék. Ajánlja a javaslatot elfogadásra. Helfy Ignácz, a miniszterelnök megjegyzésére reflektálva, megjegyzi, hogy az adminisztráció abban az esetben sem akadna meg, ha a kormány leszavaztatnék, mert bármely ellenzék jutna is kormányra, azonnal folytatná az adminisztrációt. Ezután az indemnity-javaslat úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadtatott. Következett a napirend. A dohányjövedéki törvények és törvényesített szabályok némely intézkedéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásánál, az 1. §-nál felszólal Domahidy István, azt a módosítást ajánlván, hogy addig is, míg a százdohány a tőzsdékben is árultatni fog, a termelőknek legyen meg a visszaváltás joga 10—20 kilogramm erejéig. Polonyi Géza furcsának találja azt a módot, hogy az előtte szóló képviselő módosításának elfogadását nem a képviselőháztól, hanem a pénzügyminisztertől kérte. Domahidy István a gyorsírói jegyzetekre hivatkozik, hogy a képviselőháztól kérte módosításának elfogadását. Tisza Kálmán miniszterelnök nem fogadja el a módosítást, mert az a javaslatot éppen abban a rendelkezésében bénítaná meg, mely a csempészet korlátozását czélozza. Ajánlja az eredeti szöveget. Almássy Sándor néhány kérdésére Wekerle Sándor államtitkár megjegyzi, hogy a dohánybeváltási ár egyetlen beváltási hivatalnál sincsen fixírozva, de ez a fixírozás, mint azt minden beavatott ember tudhatja, nem is lehetséges. Ami pedig a termelők felvilágosítását illeti, e czélból létesítettek a vándortanári állomások. Kéri e szakasz változatlan elfogadását. A szakasz változatlanul elfogadtatik. A második szakasz előtt Elnök bejelenti a háznak, hogy esetleg felvilágosítások adására Granzenstein Béla pénzügyminiszteri osztálytanácsos berendeltetett. A második szakasznál Neppel Ferencz kéri, hogy e szakasz, mely több fontos intézkedést tartalmaz , részenkint tárgyaltassék. (Helyeslés.) Elnök kijelenti, hogy a szakasz részenkint fog tárgyaltatni. Neppel Ferencz a szakasz első bekezdésénél módosítást ajánl. A termelési területet ne csak térképpel, de másként is lehessen igazolni; ha ez nem volna lehető, a termelésnek ne »szabályos alakú,« de »könnyen fölmérhető« területen kelljen történnie s végre, hogy bizottság határozza meg a talaj minőségét. Tisza miniszterelnök hozzájárul e módosításhoz. A módosítás elfogadtatik. A szakasz második bekezdésénél Neppel Ferencz módosítást ajánl, mely szerint új termelőknek engedély adassék akkor is, ha anyagi garanciát tudnak nyújtani arra nézve, hogy simítóházat állítanak fel. Lipthay Károly, mint maga is tapasztalt dohánytermelő, azt mondhatja, hogy a simítóházak nemcsak feleslegesek, de károsak is. A miniszterelnök kijelentésére, hogy — ha száz holdas termelők lemondanak a termelésről, ezer holdas termelők fognak új engedélyt kérni és örülni fognak — azt válaszolja, hogy ez nem arra magyarázandó, mintha a dohánytermelés még az új törvény rendelkezései után is jövedelmező volna, hanem az általános közgazdasági mizériára. Olyan jelenség ez a gazdaság terén, mint a társadalomban az, midőn egy rosszul javadalmazott dijnoki állásra százan is reflektálnak. Kéri a házat, hogy a simítóházak felállításának kötelező volta ne mondassák ki. Almássy Sándor azt a módosítást ajánlja, hogy azokra a termelőkre, kik dohányföldjeiket maguk művelik, vagy pedig egy holdas termelők, ne mondassák ki kötelezőnek a simító házak építése. Grecsák Károly a »simitó-ház« szó helyett, »simitó helyiséget« ajánl. Domahidy István stiláris módosítást ajánl. Tisza Kálmán miniszterelnök a Neppel módosításához járul. Neppel módosítása ezután a Domahidy által javasolt stiláris változtatásokkal elfogadtatott. A második szakasz harmadik bekezdése változatlanul elfogadtatott. A negyedik bekezdésnél Neppel Ferencz ismét módosítást ajánl, mely elfogadtatott. Az utolsó bekezdésben Neppel Ferencz indítványára s Wekerle és Petrich hozzájárulásával a dohánykiültetés végső határidejéül június 15-ike helyett június 30-ika létetett. A 3. szakasznál Neppel Ferencz, Polonyi Géza, Bujanovich Sándor és Gulner Gyula kisebb-nagyobb módosításaival szemben Tisza Kálmán miniszterelnök a következő formulázást ajánlja: Azon termelők, akik ezen szakasz határozmányait megszegik, valamint azok is, kik a dohány között oly veteményeket termelnek, melyek a szabályzatban tiltva vannak, kik a dohányt szabályellenesen kezelik, kik a növényügyi plántáknak megsemmisítését július hó 5-éig elmulasztják, első ízben bírságra ítéltetnek, akik pedig a dohányt a jövedék kárára csalással csomózzák és hálózzák és kik tartalom nélküli, gyártásra előnynyel nem használható anyagot termelnek, a dohánytermeléstől kizárandók. E módosítvány, miután a többiek visszavonattak, elfogadtatott. A 4. szakasz Neppel Ferencz stiláris módosításával fogadtatott el. Az 5. szakasznál Petrich Ferencz stiláris módosítása Hegedűs felvilágosítása után tárgytalanná vált. A szakasz Gulner Gyula stiláris módosításával fogadtatott el. A 6. szakasz változatlanul elfogadtatott. A 7. szakasz Varasdy Károly stiláris módosításával fogadtatott el. A 8. 9. és 10. szakasz változatlanul fogadtatnak el. Az ülés további folyamáról reggeli lapunkban. Gulner Gyula beszéde a képviselőház november 30-iki ülésében. (Vége.) T. hát! Kifogásolták azon ellenvetésemet, hogy én azt állítottam ezen törvényjavaslatról, hogy az végrehajthatatlan lesz némely intézkedéseiben, és gondolom, a t államtitkár úr mondta, hogy hiszen végrehajtható Francziaországban, Ausztriában, Galicziában is. Erre nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy én bővebben informálva nem vagyok, de erősen meg vagyok arról győződve, hogy úgy Francziaországban, mint Galicziában, mint Ausztriában és Tirolban, mindenütt, ahol dohány termeltetik, csempészet volt, van és lesz, csak a csempészet mérveinek összehasonlításából tűnik aztán ki, hogy váljon azon intézkedések, melyek javaslatba hozatnak, szükségesek-e vagy nem és a csempészet mérveinek megállapítása határozza meg az egyes országoknak állapotát e tekintetben. S e részben mi, kik a határozati javaslatot aláírtuk, azon súlyos ellenvetéssel találkoztunk — és ebben osztozott a t. miniszterelnök úr t, barátommal, az államtitkár úrral , hogy nem akarjuk a lazának mondott adminisztrációt megszüntetni, hanem azt mondjuk, hogy ez kivihetetlen. Ez, t. hát, egy óriási félreértés. Egész álláspontunkat, mely határozati javaslatunkban le van fektetve, félre méltóztatnak érteni, ha azt gondolják, hogy mi az ellenőrzés szigorítását nem tartjuk szükségesnek és óhajtandónak. Nekünk nincs kifogásunk a törvényjavaslat azon diszpozíciói ellen, melyek az ellenőrzés szigorítását czélozzák, mint pl. az adminisztratív közegeknek bevonása ellen, bár, megjegyzem, a magam részéről feltétlenül szükségesnek ezt sem tartom, mert úgy hiszem, ez úgyis kötelessége minden adminisztratív közegnek, de nem ellenzem, hogy belejöjjön a törvénybe. Ne méltóztassék tehát rólunk feltenni és bennünket azon szemrehányással illetni, hogy mi nem akarjuk az ellenőrzés szigorítását, hanem a mostani laza adminisztráczió fentartását. (Helyeslés balfelől.) Ha mi az adminisztráczió szigorúsága tekintetében ellenkező álláspontot foglaltunk volna el a törvényjavaslattal szemben, mert azt implicite nem említettük sem határozati javaslatunkban, sem felszólalásainkban egyetlen szóval sem, ha azt szükségtelennek vagy túlságosnak tartanók, akkor méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy a 6. pont után egy hetedik nagyon elfért volna, ha e véleményben lettünk volna. De mi az adminisztráció javítását, éberségét, kiigazítását magunk is óhajtjuk, és ezt azért nem vettük be határozati javaslatunkba, mert olyan pontot, amelyre nézve a módosítást nem tartjuk szükségesnek, nem akartunk a határozati javaslatba bevenni. Ugyancsak a t. miniszterelnök úr és a t. államtitkár úr mondták több helyütt beszédeikben, hogy mi túlhajtjuk a törvényjavaslat intenczióit, midőn azt mondjuk, hogy a kimunkálás alatt levő dohányból nem szabad élvezni semmit. Mi ezt joggal állítottuk és most is joggal állítom, mert a törvényjavaslatban ez benne van. Méltóztassék a törvényjavaslatnak 15. §-át elolvasni és abból a konzekvencziákat úgy levonni, hogy az minden körülmények közt egyformán legyen alkalmazható a t. miniszter úr, a t. államtitkár úr, de a vidéken levő pénzügyőri közegek által is. Mit mond a 15. § ? Ezt mondja : »A termelő dohányterméséből senkinek bármely czimen, bármely csekély mennyiséget sem engedhet át.« T. képviselőház! Nem teszem fel sem a t. miniszter úrról, se a t. államtitkár úrról, hogy ha esetleg panaszként jönne elő, hogy ezt tilthatják és vexácziókra aknázzák ki a vidéki pénzügyőri közegek, hogy akkor esetleg nem fognak elégtételt szolgáltatni a termelőnek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Dehogy fognak!) Én abban a hitben vagyok, hogy fognak elégtételt szolgáltatni, de ne feledjük el azt az egyet, t. képviselőház, hogy a magyar ember már annyira meg van puhítva, hogy csak a legvégsőbb esetben fordul a felsőbb hatósághoz panaszra. (Ugy van! ugy van! balfelől.) Csekélynek látszó vexáczióért az ország túlsó végéről nem fog senki bélyeges papíron felfolyamodni, ügyvédet vallani, vagy Budapestre felutazni. (Úgy van balfelől.) De hát mit akarok én azzal a határozati javaslattal, melyet benyújtottam és mit fejeztem ki tegnapelőtti beszédemben ? Azt, hogy legyen a törvényjavaslat szigorú a csempészettel szemben és legyenek az ellenőrzés szabályai félreérthetlenek, de azután legyen a törvényjavaslat tiszta és világos, melyet az akadémia elnökétől az utolsó finánczig egyaránt megértsen mindenki, mert e törvény sok tekintetben olyanokra fog alkalmaztatni, akik bizony azzal a kualifikációval és azzal az ügyességgel, amelylyel ügyesbajaikat — így vagy amúgy eligazítni egyik, vagy másiknak sikerül, nem bírnak s legtöbb esetben szegény emberek, apró kisbirtokosok és egyszerű földmivelők azok, kik e törvényjavaslat által érintettek és mindezek szintén egy ily homályos, hézagos, hogy úgymondjam félreérthető kifejezése által a törvénynek, számtalan vexácziónak és zaklatásnak lehetnének kitéve. Ez az, t. ház, amire én már első felszólalásomban reá mutatni bátor voltam s mit most csak ismételni vagyok kénytelen. Az mondatott, hogy ez nem teszi azt, hogy akkor, amikor a dohány kimunkálás alatt van, az illető dohányából nem élvezhet semmit. És azt méltóztatott mondani a t. miniszterelnök és a t. államtitkár úr, hogy nem is értik e szakaszt úgy, hogy addig, míg az illető a dohánynyal foglalkozik, azt meg ne ízlelhesse és azt ne szívhassa. Nagyon köszönöm a t. miniszterelnök úrnak és a t. államtitkár úrnak ezt a kijelentését, mert ez a törvénynek túlszigorát mégis bizonyos tekintetben enyhíteni képes, de akkor ajánlom a t. miniszterelnök úrnak és a t. államtitkár úrnak megfigyelésébe azt, hogy a csempészet leginkább azokban a hónapokban űzetik nagymértékben, mikor a dohány még kimunkálás alatt künn van. Ezt nekem nem kell bizonyítanom, mert maga a t. pénzügyminiszter úr saját indokolásában azt mondja, hogy évek óta tapasztaltatik, miszerint a jövedéki gyártmányok a nyári hónapokban a legnagyobb kelendőségnek örvendenek, mindaddig, míg a dohánylevelek érni kezdenek, ezen időponttól kezdve azonban az eladás folytonosan csökken, úgy hogy pl. januárban már felét képezi a júniusi fogyasztásnak. Most ezzel kapcsolatban azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy az az egy pár kiló, amit az illető elfogyaszt, nem számít. Én is abban a véleményben vagyok, hogy ez nem számít, hanem úgy kell megakadályozni, hogy az illető azon czímen, hogy licencziája van 5—10 kiló dohány elhasználására, ennél sokkal nagyobb mennyiséget el ne csempészhessen. Hogyan fogja ezt a t. miniszterelnök úr ellenőriztetni közegei által akkor, éppen azon hónapokban, mikor a csempészet a dolog természeténél fogva legjobban űzetik, vagyis mikor a dohány kimunkálás alatt van ? Ekkor nem kell licenczia ahhoz, hogy a termelő, vagy a dohányos, akinek a kezén van a dohány, nem 5 kilót, hanem 10—30 mázsát kezeljen, illetőleg tartson, mert hiszen még a termés beadva nincs. Ekkor hiába megy oda a pénzügyőri közeg s kérdi, hogy van-e licenczia. Azt feleli,hogy nincs. Hol a dohány? Itt van 25 mázsa, azt beadom januáriusban. Ekkor űzetik leginkább a csempészet. Ezt pedig, ha az illető csakugyan csempészkedni akar, a licencziának megléte vagy hiánya meg nem akadályozhatja, hanem csakis az ellenőrzés. Maga a miniszteri indokolás elismeri azt, hogy épen azon időben történik a legnagyobb visszaélés, midőn a dohány még beadva nincs, midőn még a termelők és kertészek közt forog. Nagyon természetes, mert akkor könynyebben hozzájutnak. T. hát ! Legyen szabad megjegyzést tennem a t. miniszter úrnak a tegnapi napon tett felszólalása folytán azon látszólagos vádra, melylyel t. képviselő társamat, Dessewffy Aurél grófot illette. A t. miniszterelnök ur ugyanis bizonyos inkonzequencziákat látszott felfedezni gróf Dessewffy t. képviselőtársam eljárásában, midőn azt állította a t. miniszterelnök ur, hogy most t. képviselőtársam ezen törvényjavaslatot a bizottsághoz akarja visszautasítani, volt pedig egy szaktanácskozmány, mely az ő elnöklete alatt tartatott és ezen szaktanácskozmány a törvényjavaslatot elfogadta. Erre nézve felolvasom, ha méltóztatik megengedni. .. Tisza Kálmán: Nem szükséges! Jól tudom, hogy mit mondtam! Gulner Gyula. Hogy Dessewffy Aurél gr. t. képviselőtársam állítólag inkonzequencziába esett volna, arra nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy a t. miniszterelnök úr, hosszas parlamenti gyakorlata folytán bizonyára jobban tudja, mint közülünk bárki is, hogy nagy különbség van egy képviselőnek, vagy egy pártnak álláspontja közt, melyet egy törvényjavaslattal szemben elfoglal, midőn azt visszautasítja és nem fogadja el, vagy pedig azt módosítás és kiegészítés végett bizottságba kívánja utasíttatni. És ha a a miniszterelnök úr esetleg következetlenséget lát, hogy míg azon szaktanácskozás, melynek Dessewffy Aurél gr. volt elnöke, a törvényjavaslatot állítólag elfogadta, ma t. képviselőtársam a törvényjavaslatot bizottsághoz akarja visszautasítani, akkor csak annyit vagyok bátor rektifikációként elmondani, hogy a szaktanácskozmány ezen törvényjavaslatot, melyet a t. miniszterelnök úr, mint olyat