Pesti Napló, 1888. április (39. évfolyam, 92-120. szám)
1888-04-28 / 118. szám
118. szám Budapest, 1888. Szombat, április 28. 39. évi folyam. Szerkesztési Iroda: Ferencziek tere, Athsnaau mápi 111. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenäenm-épfi 1 et. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapestes kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra é frt 50 kr. — 2 hónapra • frt. s* *““* folatuu pásul ktupukfűdése kívántatik, pastaMIncre kr vnlle a kn. «▼negyedenként 1 forint Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« kiadó-hivatalobat Budapest, Ferencziek-tere, Athaenaeum-épütet, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. A kongrua. — ápr. 27. Arról van szó, hogy a szegény katholikus papok fizetése egy biztos minimumra felemeltessék, hogy minden pap javadalmából tisztességesen megélhessen s hivatásához méltón jövedelmeiből magát fentarthassa. Az alsó klérus helyzetének javítása Magyarországon is nagyon szükséges, sok helyütt. Nem lehet ugyanis a gazdag plébániákat a szegényekkel összevetni, mert a szegény papnak gyönge vigasztalás, hogy jó plébániája van másnak. Számtalan javadalom a régi időkben dotálva, mikor még papi tized is volt, elmaradt a világtól; sok kis falu, vagy hol a nép is szegény, nem képes papját illőn fizetni, számtalan eklézsiában a pap földje kevés vagy rossz, s igy a papi fizetések dolgában a legkülönbözőbb viszonyokkal találkozunk az országban. E tekintetben mindenik egyházban van elég hiba, az ország lakosságának nagyobb felét képező katholikusoknál kiváltképpen, s csak említenünk kell a görög-katholikus, oláh, vagy orosz szertartású alpapság helyzetét, mely hozzá még családos is, hogy a kongrua-kérdés nagy jelentőségét pénzügyi, szocziális és kulturális szempontból azonnal belássuk. Sőt itt a nemzetiségi tekintetek is számba esnek. De minden püspökségnek vannak szegény plébániái, hol a pap alig képes megélni, egyik megyében több, másutt kevesebb. Hogyan lehet mindezeken segíteni? Trefort, a nagy indítványozó, kissé könnyen fogta fel a dolgot : a püspökök, prépostok, apátok, kanonokok jövedelmeiből tiz száztelit el kell venni és a szegény papok közt ki kell osztani, ezt irta ő felségének s egy törvényt kell hozni, hogy a papi fizetés minimuma legyen nyolczszáz forint, falun ebből is meg lehet élni, ha az embernek van háza, kertje. A fedezetet az ország a főpapok külön megadóztatásában találja, a szubvencziót pedig kiosztja a kultuszminiszter. Ez által az igaz, a kormány nagy befolyásra tett volna szert az alpapságnál s kivált az oláh és orosz papoknál » cS«,volumán és pánszláv üzelmek ellen hatalmas fegyvert kerít kezébe, miután elég élhetetlen, hogy más módon, közkormányzati uton ezen üzelmeknek elejét venni nem képes. Ámde Trefort tervével megbukott. Hogy miért, könnyű elképzelni. A királynál, mint főpatrónusnál, a főpapi javadalmak jövedelmeinek ilyetén megadóztatása és az alsó klérusnak a felső klérustól való bizonyos emanczipácziója s a világi kormány alá rendelése aggályokat kelthetett, mert a miniszter emlékiratát nem azzal hagyta jóvá, hogy annak értelmében készítsen törvényjavaslatot, hanem kiadta a prímásnak. És most, nem kis idő múlva, a püspöki kar, a prímás elnöklete alatt tárgyalta a miniszteri indítványt és elvetette, tanácskozott két napig a kérdés felett és saját iniciativájából tesz felterjesztést a királynak. A különbség a püspöki kar és a miniszter felfogása közt természetesen igen nagy — az eredmény azonban, hogy a szegény papokon segítve lesz, egyre megy. S a püspöki kart elismerés illeti, mert főpapjaink magukra vállalják a terhet, hogy sajátjukból segélyezik szegény papjaikat, az áldozatot meghozzák, de azt tartják, hogy ha ők adják a pénzt, ők maguk is osztják ki s nem adják át a kultuszminiszternek, hogy nekik jusson a teher és a kormánynak a köszönet. Világos dolog, hogy a püspökök nem akarják, hogy ha már a felső klérus a kinevezések által egészen a kormány kezében van, ezen függés most az alsó klérusra is kiterjesztessék, az alsó papság függése pedig a püspökök iránt lazíttassék. A püspöki kar elhatározása az állam okkupaczionális politikája ellen való csöndes tiltakozást foglal magában s a püspöki karban a katholikus egyház kormányát állítja a kultuszminisztériumnál szembe, hogy a katholikus egyház ügyeit az intézi saját hatáskörében s bizonyos tekintetben az államtól függetlenül. Ezek nagy elvi differencziák, de térjünk it a kérdés gyakorlati oldalára. A kongruakérdés pénzkérdés. Lényeges részei, hogy a kongrua mily összegben állapíttassák meg s egyformán-e az egész országra, vagy sem, hogy a plébániák tiszta jövedelme ismét öszszehassék s hitelesen kitüntettessék, hány plébánia és hol szorul segélyre; hogy menynyi pénzre van szükség évenként ezen czélra; hogy e pénz miként szereztessék be, ki által, micsoda kulcs szerint osztassák ki? Mindenekelőtt a plébániák új összeírása határoztatott el. Ez feltétlenül szükséges, mert imbár a püspökök közül körülbelül mindenikudja a maga megyéjében, hogy áll mindennap, ezen approximatív becsü nem pótolhatja a hivatalos felvételt. Félrevezetések ellen csakis egy országos javadalmi kataszter szolgálhat biztosítékul. Mert a pénznek min diagazívaija. Az évi segélyösszeg, mely a szegényegyházaknak juttatandó lesz, mindenesetre nagy summa. Az előmunkálatok szerint a háromszázezer forintot haladja. A nagyváradi püspök azt tanácsolta, hogy a püspökök és káptalanok e költség felezésére vegyenek fel jószágaikra birtokarányag hat milliót kölcsön ötven évi törlesztésre is akkor a katholikus egyháznak Magyarországon egy új kongrua - alapot teremtettek a nélkül, hogy az egyes fő- papi jövedelmek jobban terheltetnének, mintha magukat bizonyos mértékben e czélra megadóztatják, s így félszázad múlva a javasalom a tehertől megszabadul, különben soha. H Hogy mert nem fogadta el a konferenczia ezen indítványt, nem tudhatjuk, hacsak nem azért, mert többfelé az egyházi vagyon máris terhelve van telekkönyvileg, vagy mert a tanulmányi és vallásalappal szerzett tapasztalatok a püspöki kart nem igen buzdíthatták arra, hogy még egy harmadik ilyen alapot teremtsen. Meg akarják tartani a dispozícziót javadalmaik és jövedelmeik felett. Nem zárkózhatunk el azonban semmi esetre azon elismeréstől, hogy midőn a magyar püspöki kar százezreket elajándékoz évenként, melyeket megtarthatna, mert semmi törvény vagy kényszer nem kötelezi és nem indítja arra, hogy jövedelmeinek ily tetemes részét feláldozza, nemesen cselekszik. Az osztrák, a német, vagy melyik más gazdag főpapság tenne hasonlót? Egy se. A magyar főpapság ezen nagylelkű és nagyszabású magaviselete és jelleme oka annak, hogy nálunk a nemzet és az egyház közt harmónia van s itt nincs szükség klerikális pártra, mert nincsenek antiklerikálisok. Ahányszor a nemzet, az állam, az egyház, a humanizmus, tudomány, művészet a magyar klérus bőkezűségére appellált, soha sem talált elutasító szűkmarkúságot. Most az alpapság lesz hálás a főpapság iránt. E főpapság hazafisága és magyarsága is kétségtelen; s ezért, — midőn azt mondjuk, hogy a pénzt, melyet a szegény papoknak adnak, adják úgy a mint nekik tetszik — hozzá teszszük, hogy ügyeljenek a jótékonysg gyakorlásánál a hazafiságra és nemzetiségre, nehogy a magyar főpapság pénze dákoromán és pánszláv izgatók szubvenczionálására fordittassék. Ez oly tekintet, melyet a konyraakérdésben szem elől téveszteni nem szabad. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Április 27. — Germinal védelme. — Zola Emiltől. — Említettük, hogy Párisban a napokban adták elő Zola EmilTerminálját, melyet Zola és Busnach alkalmaztak szinte. A darabot a párisi közönség nagyon hidegen fogadta s az több oldalról éles megtámadás tárgya volt. Általános volt az a hit, hogy a színdarab legnagyobb részét Busnach írta. Zola a Figaro ma érkezett számában felel e támadásokra, ezek között főleg azokra, melyeket a Figaro egyik szellemes munkatársa, Wolff intézett ellene. Zola védelme így hangzik: Megfogadtam, hogy nem háborúskodom többé Germinal érdekében. Közel három éve, hogy küzdelmet folytatok érette. Miután megvédelmeztem azt egy miniszter ellen, azt hittem, felesleges azt megvédeni a sajtó ellen. Éppen most fojtották meg. És e darab mégis élni fog, ha élnie kell, ma, vagy húsz év múlva. De Wolff Albert más térre viszi a kérdést. Egyszerűen azzal vádol, hogy gyáva vagyok irodalmi dolgokban, hogy nincs bennem nyíltság és kitartás. Ezt egy jó megfigyelő mondja, nemde ? Úgy tünteti fel a dolgot, mintha elbújtam volna barátom és munkatársam Busnack William háta mögé. Mintha úgy okoskodtam volna, hogyha a dráma sikerül, magam számára foglalom le a dicsőséget; ha megbukik, akkor Busnach tartsa a hátát az ütlegek elé. De ez még nem minden. Ezt a gyávaságot még rútabbá teszi a pénzvágy, mert csak egy czélom van: bezsebelni a jövedelmet. Pénz, pénz és semmi egyéb ! Csakugyan jó lélek kell hozzá, hogy egy írónak ily czélokat tulajdonítsanak. Ezt mondja mindegyik kritika, ami már valóságos rágalom, daczára a szépítgetéseknek, a regényíróra halmozott dicséreteknek , daczára azon könnyeknek, melyeket a drámaíró eltévelyedése fölött hullattak. Nagy sajnálatomra kénytelen vagyok válaszolni. A lehető legrövidebben teszem. * Mindenekelőtt kijelentem, hogy a drámát egyedül én írtam. Busnachnak abban egy sora sincs. Értsük meg egymást. Busnach és én közösen vitattuk és állapítottuk meg a tervet, de ezúttal, erre a speciális tárgyra nézve, ragaszkodtam ahhoz, hogy az egészet én írom meg. Számos darab, melyben másnak is része van, így született meg. Meilhac és Halévy egyebek között, mint engem biztosítanak, így járnak el. Egyikük írja meg az egész darabot, miután ketten dolgozták ki a darab tervezetét. Az egész sajtó abban a nézetben van, hogy Germinal rosszul van írva. Irálya kuszáll és telve van deklamáczióval. A középszerűséget sem éri el. Én istenem, szégyen bevallani, de én így írok. És ami a legrosszabb, maga a regény, melyet ma annyira bámulnak, melylyel agyon ütik a színdarabot, ugyanígy van írva, mert egész jelenetek szó szerint vannak abból kivéve. Ha nem vagytok igazságosak, legyetek legalább következetesek. Mondjátok, hogy a regény van rosszul írva és ne becsméreljétek a színpadon ugyanazon mondatokat, melyeket a regényben dicsérettel halmoztak el. Meggyőződést szerezni ebben a kérdésben aegkönnyebb dolog. Azok, kik szívesek voltak elolvasni regényemet, ám nézzék meg a drámát s egész lapokra fognak abban a regényből ráismerni. Öt regényem közöl, melyeket Busnachbal hoztam szinre, ez az, melyet legjobban méltányoltak. Mondjanak bármit, nincs egyetlen egy helyzet, nincs egyetlen egy szinre hozott személy, mely a maga egészében meg lett volna változtatva. ,Én írtam a darabot. Én vettem azt át a regényből. És ha azt tetszik találni, hogy roszul van írva, én vagyok a bűnös s a regény a hibás. Múltkor megmagyaráztam annak az okát, miért dolgoztam együtt Busnachhal. Szükségtelen, hogy ezt ismételjem. Kísérletet akartam tenni, hogy tapasztalásokat szerezzek. Bizonyos tekinteteket kellett szem előtt tartanom. Reményem volt, hogy jobban meg fogom közelíteni az igazságot. De hasztalan. Azt mondják szüntelen, hogy pénz után vágyakozom. Csakugyan nevetnem kell. Minden regényem átlag százezer frankot jövedelmez , meg, eltekintve az Assommoir-tól, darabjaim, melyek készítésében Busnach is részt vett, alig fedezték a másolási és bérkocsi-költségeket. Valóban különösen néz ki az olyan pénzsóvár ember, ki azzal vesztegeti idejét, hogy meggyilkoltassa magát a drámai kritika által, midőn könnyű szerrel gyűjtheti a pénzt, ha regényírói asztalánál marad! Legalább ostobának ne higyjetek, ha már a canaillehoz tartozónak gondoltok. És mert már benne vagyok az őszinteségben, azt is meg kell mondanom, hogy drámáink Busnachnak és nekem azon arányban jövedelmeztek folyton kevesebbet, minél többet foglalkoztam drámákkal. Az Assommoir nagy sikert ért el. Egymásután következtek: Nana, Pot-Bouille, le Ventre de Paris s mindegyik kevésbbé jó fogadtatásra talált, mintha a kritika sejtette volna, hogy azokba folyton nagyobb mérvben folytam be. És íme, egyszerre kitör a vihar s elitélik Germinal-t, melynek írásában Busnacknak semmi része nincs. Igazi diadal ez az ő számára, ki a színpad embere. Szükségesnek is tartottam ezt megmondani, mert másrészről kedvem telik benne, hogy az egész felelősséget magamra vegyem. A kritika tehát, ha nincs is más érdeme, ösztönszerűleg felfedezett engemet. Ebben áll az egész: üssünk rá nagyot, zárjuk el a színpadot a regényíró előtt. Azt hiszik, hogy ez által pénzt szerzek. Már pedig pénzt szerezni nagy bűn, sokkal nagyobb, mint bírni tehetséggel. * Wolff Albert régi melodrámának mondja Germinalt. Elhiszem neki. De akkor magyarázza meg nekem, miért untatta az annyira Sarcey-t, aki imádja a régi melodrámát és rendszerint oly olcsón tud mulatni ? Magyarázza meg nekem, miért támadta azt meg Plessard, azt mondván, hogy cselekvénye rossz. Magyarázza meg nekem a sajtónak, főleg pedig az öt centimes sajtónak haragját, melyet egy régi melodrámának el kellene ragadnia. Kell tehát Germinalban valami másnak lenni, mint melodrámának, mert egy melodráma nem érdemelne meg ennyi vitatkozást. Azt mondják, a mi szoczializmusunk is nagyon régi dolog. És oly régi, mint a nyomor, az igaz. Mindenesetre azonban nem régibb, mint az a szoczializmus, mely a regényben foglaltatik. Pedig a regényt illetőleg azt állították, hogy a szocziális kérdést a maga egész félelmetes aktualitásában állítja fel. Louvarine-t elavultnak állítjátok.Csakugyan el van rontva izléstek. Mi kell tehát nektek, ha még Bakunin sem elég? Mert meg kell mondanom, hogy Louvarine mondásainak legnagyobb része Bakunintól származik. Valóban mulatok rajta, ha azt kívánjátok tőlünk, hogy megoldást adjunk. Hol láttátok, hogy az írók csinálják a megoldást ? Ők elétek állítják a bajt. A nemzeté a feladat, hogy gyógyítsa magát. Ah, valljátok meg az igazat, nektek nem tetszik az, amit a darabban láttok. Ki látott valaha embereket hidegtől és éhségtől meghalni! És vannak írók, kik nekünk ilyen borzalmas dolgokról beszélnek! Nem halhatnak meg éhen azok a jó emberek, anélkül, hogy megzavarják azoknak nyugalmát, akik jól ebédeltek ? A darab fekete, a darab szánalmat kelt, ime ez a bűne! Ben vagyunk a politikai mozgalmakban, mindnyájan békén akarunk élni s bedugjuk fülünket a szerencsétlenség jajgatása előtt. Ez az, amiért nem tetszik Germinal. * Wolff Albert nekem hat hónapot kegyeskedik engedni, s hogy egy kedve szerinti mesterművet alkossak s azt mondja, ott a Théatre Libre, ahol ezt az uj színdarabot szeretné hallani. Nem vetem meg e színházat. Egész erőmből támogattam. Két barátomnak azt a tanácsot adtam, hogy ott adassák elő azt a két darabot, melyet novelláimból készítettek. Sőt azt sem akarom mondani, hogy magam is nem ott adatom elő darabjaimat, ha más színház nem fogadja el azokat. De Wolff Albert meg fogja nekem engedni azt, hogy az én írói életemet a magam tetszése szerint rendezhessem be. Nincs abban a helyzetben, hogy nekem ekként találkákat adjon és én nem tudom elképzelni, hogy miért dolgozzam hat hónapon át azért, hogy Wolff Albert azon a napon és azon a helyen, melyet ő jelöl ki, meg legyen elégedve velem. Hitrovo úr. (Saját levelezőnktől.) Bukarest, ápr. 25. Bemutatom Hitrovo urat Oroszország képvisel, hogy ha véletlenül szabadságidő élvezése végett el nem hagyja Romániát, kalamitásoknak is ki lehet téve. Nehogy azonban azt mondhassák, hogy talán csak egyéni nézetet fejezek ki, a romániai közhangulat kifejezésére idézem az itteni Telegráfus április 21-ei első czikkét, amely így kezdődik: »A román vér foly. Testvér testvért öl. Ez a legszomorubb esemény valamely nép történetében. Azok, a kik a román termőföld művelésére születtek s azok, a kiknek kötelmük volna Románia határaira menni, megakadályozandó az idegen betöréseket, ezek egymás erőit megbénítják, felkonczolják egymást. A vett hírek szerint sok a halott és még több a sebesült.« »Ki provokálta mindezt?Ki kezdeményezte és mi czélból e vérengzéseket?« Itt a lap rámutat a Novoje Vremja czikkére, melyet ismertettem volt s mely a mellett tesz tanúságot, hogy az orosz kéz a lázadás felkeltésében a romániai ellenzéket segítette. Tehát érdekében állott az orosznak egy osztrák-magyar háború esetén Romániában forradalmat támasztani. Hogyan dolgoztak az orosz politikusok e czél elérésére ? »Egy idő óta Hitrovo úr képviseli nálunk Oroszországot. Ő urasága egy lázító szellem, tehát nem olyan, aki egy békét óhajtó államot képviselhessen. Ahol csak megfordult, maga után pusztulást hagyott. « »Amíg Egyiptomban volt, lázadást lázadásra szitott. Bulgáriában alatta készítették volt elő Sándor fejedelem elűzetését és az anarchiát. Mikor lábát Románia területére tette volt,a jassii orthodox komité azonnal mozgásba jött s Bratiano kormánya ellen nyíltan és titokban lázitott, mint olyan ellen, aki a szomszéd állam tervei ellen dolgozik. Mindnyájan tudjuk, mily élénk részt vett Hitrovo úr ezen küzdelmekben, valamint a bukaresti utczai zavargásokban is odáig menvén, hogy a botrányt okozók közé vegyült s nekik tanácsokkal szolgált; tudjuk azt is, hogy ő és a bolgárok mily tevékeny részt vettek a parasztlázadásban, hogy több lipován fogatott el, akik Oroszország és Sándor czár nevében és érdekében nyíltan lázítottak. Mindezek bizonyára nem a saját gondolatukból csinálták ezt. Hogy Hitrovo úr előtt ezen mozgalom nem volt idegenszerű egy bizonyítékkal több az, hogy egy idő óta felette sok lipován árasztotta el Romániát képpel, hallal, mézeskaláccsal és mindenféle csecsebecsével és aprósággal, betöltvén a világot kiáltásaikkal, hogy Oroszországban minden paraszt 50 pogon földet, pénzt házépítésre kap s a mellett adót nem fizet. — Hitrovo úr tehát nevezetes szerepet játszott Romániában a legközelebbi időben. Ez államban, mely kelet kapuinál arról tett volt bizonyságot, hogy a rend állama, oly események játszódnak, a melyek Lengyelországot végpusztulásra vezették. Követeljük tehát Hitrovonak visszahívását.« E lap azután Calvo és Martens (szent-pétervári egyetemi tanár) nemzetközi jogából idéz : »Az idegen képviselők valamely állam kormánya mellett nem bírnak joggal beleelegyedni ama állam belügyeibe. Semleges álláspontot kell, hogy foglaljanak minden belügyben. ____*Azon j^pthen. J^ rf'airfthanir1, mtfij'iriene rendeltetett, visszahivatását követelheti s hogyha ezen kérésének nem tennének eleget, legvégső esetben az idegen képviselőt az országból kiűzheti. »Hiszszük, hogy egyetlen perczet sem szabad elszalasztani. Külügyminiszterünk, ha a lázadás elnyomását óhajtja, Hitrovonak visszahívását kell, hogy követelje. Hitrovonak jelenléte a bajt csak növeli. Ő képezi nálunk az ördög farkát, mely feldönti a paraszt szekerét.« így lépett fel a Telegráfus. Fellépésének azonban egész más hatása volt az irányadó körökre. Kutattak a czikk szerzője után. Úgy találták, hogy azon czikket S tu rd za Demeter, a volt közoktatásügyi miniszter írta. A gyanú azonban eloszlott, mert Sturdza rég külföldön van. Azután ráfogták Bratianora, Bratianoval pedig éppen a Telegráfusnak gyűlt meg a baja, mert Bratiano nem tartotta eszélyesnek a lap eljárását. Tehát az illetékes körök e czikket zokon vették s igyekeztek annak hatását egyensúlyozni. Nem lehetett, mert azon czikk éppen a közvélemény hatása alatt született s tapsolt neki minden józan hazafi. A muszkabarát lapok Hitrovonak ezen megtámadtatását nemzetközi jogsértésnek minősítették. Láthatólag Hitrovo úr, mint a macska, lábra akart esni, de nem tudott. Az ország közvéleménye ellene szólt a román kormány, habár nem a czikk folytán, de a közvélemény pressziója következtében, kénytelen lesz lépéseket tenni Hitrovonak elmozdítása iránt. Várjon hová és merre veszi útját majd Hitrovo úr ? Az bizonyos eddigi tapasztalatok szerint, hogy a hová lábát beteendi, ott bajt fog csinálni, még a paradicsomban is! CSERESS GÁBOR. Regény. Két kötetben. 29 Irta: PRÉM JÓZSEF. MÁSODIK KÖTET. XIV. Hideg verejtékkel homlokomon ébredtem föl s kezeimet fagyosaknak éreztem. »Hm! Veszedelmes szimptómák domine! — mondá rá Hargitthay, — kriminálisan veszedelmesek !«... A régi jó ismerősök ! Hányszor volt már szerencsém hozzájuk. Utoljára a múlt nyár elején, amikor a cseresfalvi világgyűlölő olyan furcsán köszönte meg, hogy az »Akarat« első kötetét neki ajánltam;... a mikor szememre hányta, nincs állásom;... a mikor büszkén, fájón kért, hogy legalább is Ocskay baronesset hozzak menyéül, nehogy a Terka gazdasszonyra szoruljon rá, hogy a szemeit majd befogja. .. Nincs mit szememre hánynia többé a cseresfalvi gúnyolódónak. Megtettem, amit kívánt. Jobb akarattal alig tehettem volna!... Estefelé a jól ismert kardcsörtetés jelenté, hogy Lányi úr segédei érkeznek. Sarkantyúikat is pengették, gyeplő edzette marokkal, huszárosan nyomták meg a kilincset s olyan garral tárták ki az ajtót, mintha méltán akarták volna képviselni megbízójukat. Incze és Arnold bárók voltak. A feszes, katonás üdvözlés után Incze bizalmasan félre hitt. Átvezettem a szomszéd szobába, ugyanamaz ablakmélyedésbe, ahol a legelső látogatása alkalmával, akkor korán reggel, kényes szemekkel kért, hogy szabadítsam ki Lányi ur körmeiből. — Sógorkám! — kezdte most édeskés hangon s mosolyra vonta himlőhelyes, érdekes arczát, miközben egyik karját vállamra tette, és sötétzöld szemeivel egész közelről rám nézett. — De aztán őszinte légy, amilyen én is vagyok! Sejted, mi járatban vagyunk , de mielőtt hivatalosan lépnénk föl, kötelességemnek tartom megkérdezni : nem veszed-e rossz néven, ha ellenfeled segéde leszek ? Tőled tettem függővé. — Kérlek! — Mert hát tudod, te quasi sógorom vagy. Másrészt az ellenfél tiszttársam, ugyanegy zászlóaljnál. S nálunk rettenetesen kényes visszautasítani efféle kollegialitást. Hacsak, mondom.-----— Sőt ellenkezőleg! Annál jobb. Maradjon ez affaire a családban. Igazán örvendek. — Tehát, kezedet! S most lássunk hozzá. Nem is mosolyogtam már. Eszembe se jutott, hogy bármi fölött még megütközzem. Visszatérve a másik szobába, Olga bátyja, az »Ocskay-család feje« mint szóvivő, ünnepélyesen elmondta a kihívást s elégtételt kért Lányi úr részére. — A sértést ismerik ? — kérdem, tudni akarva, mily leleményes volt az ellenfél valami alkalmas ürügy kieszeltében. — Tudjuk, — szólt — Arnold. — Megbízónk elénk terjeszté azt. Ön, uram, a tyúkszemére hágott ! A legtöbb párbajnak ez az oka. Lehetett puszta véletlenség, de szóváltás keletkezett belőle, melyet mások is hallottak. — Úgy van! — hagytam rá. — Hol is történt ? — kérdé Arnold báró. — Nem mondta meg az ellenfél ? Véletlenül éppen a tyúk utczában. A selypítő hadnagy pozsgás, sima képén egy vonás se rándult meg, s társa is katonásan komoly igyekezett maradni. Megneveztem nekik a segédeimet, kiket délután kértem föl, s akikkel még ez este rendbe is hoztak mindent. De amit ma nagy bölcsen építettek, azt másnap egy kérlelhetlen kéz halomra próbálta dönteni. Hargitthay már hajnalban berontott hozzám. Soha tekintete oly vésztjósló nem volt, mint ez órában. Arczát nem a zimankós hideg, hanem a felindulás festette pirosra s fülei ismét aggasztón lilaszínben játsztak. Üdvözlés helyett rá akartam kiáltani, hogy mindenekelőtt vágjon eret önmagán, nehogy a rossz nyelvű galambosváriak mulassanak rajtunk, ha párbajunk első halottja maga az orvos lesz, a kit még indulás előtt megüt a guta. — Mi történt? — lihegte inkább s nekem ugrott, a mint az ágyban feküdtem. Nagy kerek fejével ellenséges támadást intézett Schopenhauer ellen, mely ingerlőn vörös kötésű volt. Ki is hullott a kezemből, pedig épp az indulatokról szóló érdekes fejezetet olvastam. A válság Szerbiában. — ápr. 27. Szerbiában a radikális kormány bukása éppen kellő időben következett be. Ha tovább késik, talán nem történhetik meg nagyobb rázkódások nélkül. Ma még a rázkódásokat ki lehet kerülni. A radikális kormány bukását okvetlenül követnie kell a szkupstina feloszlatásának. Mert a jelenlegi szkupstina óriási többsége radikális. E párt önmagában meg volt ugyan hasonulva, de mint ellenzék együtt tartana ismét. A radikálisok mellett az úgynevezett »szabadelvűek«, kiknek feje Risztics János, épp oly megbízhatlanok, mint a radikálisok. Míg a radikálisok a kormányon ültek, addig a liberálisok az ellenzékhez tartoztak. Most azonban előreláthatólag, ha nyiltan nem is, de titokban mindenesetre kooperálni fognak a radikálisokkal, és így nemcsak az új kormánynak, hanem magának a szerb királynak is igen nehéz és kényes helyzete lesz. Mert a küzdelmek ezután még erősebbek lesznek Milán király ellen. Miután Milán király Ausztria-Magyarország szövetségese, a radikálisok és liberálisok pedig Oroszország felé hajlanak. Sőt egyenes összeköttetésben állanak az orosz politikával, és rendszeresen dolgoznak arra, hogy Obrenovics Milán helyébe üriemnek vejet ültessek. E terv végrehajtására hosszabb idő óta fűződnek a szálak. S Milán király előtt tisztán áll a helyzet. Neki provokálni kell a nyílt harczot a radikálisokkal, ha nem akarja teljesen elveszteni lába alatt a talajt. Egy nyílt harczban veszélyes és erélyes férfiakkal a kormányon, mint amilyen Nikola Krisztics, vagy Garasanin s a hadseregre támaszkodva, míg lehet, (pedig ma még lehet) megnyerheti a játszmát. De ha késik vala az elhatározással s ha tovább is tétlenül nézi, hogy a radikális kormány miként működik álarcz alatt a magyar-osztrák szövetség és Milán király ellen, az esetben egy szép reggel arra ébredhet, hogy épp úgy kiviszik Szerbiából saját katonái, mint kivitték Battenberg Sándort. Hosszabb idő óta folyik már Milán ii-