Pesti Napló, 1888. július (39. évfolyam, 181-211. szám)
1888-07-01 / 181. szám
181. szám. Budapest, 1888. Vasárnap, julius 1.39. évi folyam. -------------------------------------------------------- Ilii- ■ ----- - --------------------. ■ '.1 .......i TMmm*****g***mmM^^ 111 m Szerkesztési iroda: Ferencziek tere, Athenaen m-é p n 1 e t, A lftp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. a lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadós postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai küldőküldést kívántatik, postabélyegre havonként 13 kr. évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« kiadó hivatalába Budapest, ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Népzendülés. — junius 30. Az első oláh zendülés Erdélyben Földváron megtörtént. Ugyanazon jelenségek közt folyt le, mint Romániában a tavaszszal a parasztlázadások. Földosztás és birtokviszonyokból kiindulva, izgatás az urak és hatóságok, bírák, jegyzők és szolgabirák ellen, összebeszélés, erőszak, agyonverés, mit csak a katonaság fegyveres fellépése birt megakadályozni, utczai harcz a bősz tömeg és a katonák, a kőzápor és a golyók közt, mig végre a szervezett erő a nyers erőt legyűrhette. Azután vizsgálat és elfogatások, elnyomott, de le nem csillapult szenvedélyek. Vigyázzanak Erdélyben és egyebütt a hatóságok, hogy hasonló esetek ne ismétlődjenek. Szászok és oláhok közt lévén a véres veszedelem, remélhető, hogy a román sajtó ezért nem fogja okolni a magyar zsarnokokat. Különben a példa Romániából jött, hol nincsenek magyarok. A mások földe, a tulajdon elsajátítása, idegen kaszálók, legelők és erdők illetéktelen használása tetszik a műveletlen köznépnek, ha arra bujtogatják, hogy az az övé. S ily bujtogatók, kivált az oláhság közt, akadnak bőven, s hogy ezek mifélék, illusztrálja azon eset, midőn az oláh, ki négy ökröt lopott, azt vallotta a biró előtt, hogy ezen ökrök neki voltak odaígérve, hogy övéi lesznek, majd ha a czár eljön, de ő már nem bírta oly sokáig várni a czárt, hát ökreit elhajtotta. A földvári lázadás is készítve volt; miután észrevették, hogy a tagosítás miatt ott gyúanyag van bőven, nem készél a kanóczot elhelyezni és meggyújtani. A bíróság felső ura lesz a szálakat követni, hogy honnan indultak ki ? Nekünk ez eset intő jel, egyfelől arra nézve, hogy a helyi hatóságok ügyeljenek a népmozgalmakra s ne bízzák el magukat, másrészt hogy a kormány a községi és megyei hatóságokra vigyázzon, nehogy visszaéléseikkel és zaklatásaikkal a köznépet ingereljék. Mert bizony e népnek Magyarország sok vidékén nincsen jó dolga és a kis és nagy hivatalnokok nem jól, nem emberségesen, nem igazságosan, hanem csak keményen bánnak vele, sokat dolgozik, keveset keres, keresetét elveszik tőle adóra, közköltségre, papnak, tanítónak, kerületi orvosnak, bábának, halottkémnek stb. fizetésére, ártér, közmunka nyomja vállát, a végrehajtó rendesen ellátogat a faluba és felszámítja napidíját, akárki jön hivatalos járatban, előfogatot hajt a kisbiró, s minden lépés, mit valamely hivatalnok a községben tesz, ennek, vagy az illetőnek pénzébe kerül, azonkívül bélyegre is kell adni, ha pedig a paraszt megy be a hivatalba, mert dolga oda viszi, vagy beidézik, várhat óraszámra és nem végez semmit, mert nem végeznek vele, hanem menjen ügyvédhez, adja be írásban. A legdrágább és legrosszabb adminisztráczió és igazságszolgáltatás okvetlen nálunk van, ezt csak az tudja igazán, kinek dolga volt vele s a felelős minisztérium tudja legkevésbbé: már most a szegény földmives, ki még a katonaszolgálatot is teljesiti, vagy ha öreg, fiait viszik el katonának, hogy éljen meg családjával kis darab földjén, mikor jövedelmét és keresetét annyiféleképen megcsipkedik. Soha türelmesebb népet ennél a világon! Az alföldi, vagy dunántúli jómódú parasztgazdákról nem beszélünk, azok dús jövedelmeikkel és kevés igényeikkel önkezelte birtokukban a legboldogabb néposztály hazánkban. Ép, erőteljes, iparkodó, pénzes, a vidéki takarékpénztárak közönsége. Nemzetünk jövőjének alapja és reménye. De nem mindenütt vannak ily jó föld és kedvező birtokviszonyok. A felvidéken, Erdélyben egész másként van. Ott a köznép széles rétegekben szegény, kevés és rossz földje van, rosszul él, olcsó napszámba megy és legjobb sorsa van a cselédnek, melyről ura tartozik gondoskodni, hogy az élet szükségeit ne nélkülözze. De az urak is sorra tönkre mennek, mert az ő földjük is rossz, jövedelmük csekély, a régió felemészti, adóra, nevelésre, háztartásra már nem futja, adósságot kell csinálni és megbuknak, keserves viszonyok ezek. Erdélyben se tagosítás, se telekkönyv rendes (másutt is rendetlen, de mégis valamelyes) tehát hitel sincs és nem is lehet. Évek óta egy földhitelbankot nem bírnak létrehozni, vagy kivinni, hogy valamely hitelintézet erdélyi birtokokra kölcsönözzön. Valahogy tengődnek s a hajón, melyen szűkké vált az eledel, kitör a létért való küzdelem. A nemzet gondviselése ha volna ezen kormány, a népélet körülményeit, bajait, ezek okát és a segítség módját kutatná, keresné, tanulmányozná és a nép jólétéért tenne valamit. De nem, csak parancsolni szeret mindenki, aki az állam nevében beszél s mindenik azt tartja, l’état c’est moi és hogy az ő számára van az állam. Nem is fordul senki a hivatalokhoz, ha csak valamiképen elkerülheti. Más országokban császárok, miniszterek, parlamentek törődnek az állam és a patika társadalmi alapjaival s a nép jólétét eszközölni, a bajokon segíteni iparkodnak. Magyarországon nincs más belpolitika, csak adó és katonaság, így aztán lassan kint dekomponálódik a társadalom s a kivándorlás és halandóság lesz a nép elégületlenségének hévmérője. S mindebből az a tanulság, hogy Magyarországon a belkormányzatnak a pénzügyen és a hadügyen kívül még igen sok ága van, mely nem kevésbbé sürgős és aktuális. A PESTI NAPLÓ TÁRGYÁJA. — Junius 30. — A MÚLT. Eredeti regény. Irta: Gosztonyiné Bíró Kornélia. Tátrafüreden. Gyönyörű verőfényes reggel volt. A nap mint tüzes, fényes golyó tűnt elő rejtekéből, vörös koronája bíbor fénynyel világította meg az öreg Tátrát; sugarai csak lassan kint szárták fel a sötét fenyőkön gyöngyöző harmatcseppeket. A levegő bár kissé hűvös, de oly üdítőn balzsamos, hogy még azok az érdektelen járókelők is, a kik e korai órákban kizárólagos közönségét képezték e fölötte szép vidéknek s a kik néma rezignáczióval kezdik, mint végzik nehéz napi munkájukat, azok is mélyen fellélegzettek, hogy egy sóhajjal beszivják tüdejükbe az üdítő felséges levegőt. És mialatt az utczaseprő szokott egykedvűséggel teljesíti kötelességét, addig néhány hangosan czivakodó pinczér rendezgeti a vendéglő terasszán az asztalokat. Nem lévén kút és ivóvíz kora Tátra-Füreden, tehát nem is szokásos a korai felkelés , csupán néhány túlbuzgó pácziens, ki minden elgondolható kellemes és kellemetlen kúrán végig vonszolja fáradt tagjait, tesz sétákat téli kabátjába burkolva és issza a temérdek mennyiségű idegen ásványvizet, vagy megelégszik a helybeli vasas forrással. No de az ilyen szenvedélyes sétálók száma kevés. Végre eligazodtak a zajosan gesztikuláló pinczérek, az asztalok mind terítve. Most kilép a vendéglős, élvezettel legeltetve szemét a rend és tisztaságon, helyeslőleg bólint fejével ; figyelme azonban különösen egy asztal felé irányul, hol még mindig talál változtatni valót. A hosszú , vagy 14 személyre terített asztalt, díszesen hímzett drapszinű abrosz födi. Egykoron József főherczeg családja költe el rajta reggelijét, most azonban nem lévén fejedelmi vendég a fürdőhelyen, a terassz szeglete, a legjobb hely, fel van tartva a créme de la crémenek. A kérdéses asztal teljes közepén egy szép csokor diszlik : a pinczér különös figyelemének jele ez, melyért azonban naponta megvárja a megérdemlett jutalmat. A vendégek már érkeznek és lassan kint megtelik a terassz, de a szegletasztalhoz senki sem közelít. Mert tudja már a közönség, hogy ehhez csak némi előjoggal lehet közeledni, vagyis tagjának kell lenni ama szoros barátságban élő társaságnak, mely »idegen esét« meg nem tűr maga között. Végre valahára megérkeznek azok is, kiknek a külön asztal fenn volt tartva. Egy koros nő foglalja el a főhelyet, kit mindenki mint »nagy mamá«-t ismer; alkalmasint unokájáért nyerte a nevet, kit már 8 éven át gardíroz és most abban reménykedik,hogy a jelen fürdőidény végre is teljesíteni fogja várva várt óhaját és végre is jelentkezni fog az elkésett férj. Ki hymen édes lánczával magához bilincselve a hervadozó rózsát, feloldandja szegény nagymamát fáradságos hivatalától. A nagymama korát senki sem tudná meghatározni, annyi azonban bizonyos,hogy emléke vissza terjed egészen a régmúltba, és sokszor csodálkozva kérdik tőle:tehát a nagymama még erre is emlékszik, már akkor is a világon volt?« Ilyenkor halovány pir futja át az aggnő arczát, mert resteli, hogy korát elárulta és lesütött szemekkel szabadkozik: »hogy a történteket csupán megboldogult édesanyja elbeszéléséből ismeri.« Ő asszonyi hiúság! várjon hány évig kellene élnetek, hogy az ifjúság reményeiről lemondjatok ? Nyúlánk termete, ruganyos mozdulatai, sebes járása az igaz, hogy még ma is a 16 éves leányra emlékeztetnek, de a sok redő a keskeny sápadt arczon tanúskodik arról, hogy a nagymama már a 70 évet is rég betölti. De ennek daczára »a nagymama« egy csodálatraméltó egyéniség, ki aggkorával ellentétben megőrzé ifjúkori ábrándjait, ki mindig lépést tartott a haladó világgal, ki mindig en fait van, ki politizál az urakkal, kik véleményét és tanácsát mindenkor tisztelettel kérik és végre akinek az ifjú leányok bízvást meggyónják szivök titkait és a ki mindig pártfogásába veszi a szerelmeseket! Ritka felvilágosodott nézetekkel bir, melyeket a számtalan átélt tapasztalat csak gazdagíthat. S még érdekesebb, hogy bár mindig a korral haladt, azért mégis meglátszik rajta, hogy még a régi világból van ; szeif modora, egyenes tartása, magas öltözéke is egészen ódivatú. Átélte a krinolinok korszakát a nélkül, hogy hódolt volna e minden bájt nélkülöző divatnak ; megmaradt a régi szűk ruháknál, melyeket első ifjúsága korszakában viseltek és türelemmel várta be az időt, míg öltözéke ismét divatba jött. A nagymama mellett egy még elég csinos nő ül, kire azt a franczia illedelmes megjegyzést lehetne alkalmazni: »entre deux ages« és nem messze tőle leányai ülnek. A mama véghetetlen szigorú erkölcsű. Leányait is e nézetekben nevelte , a papa azonban ? — nos hát a pápa még mindig rajong a szép nőkért, sőt még nem is válogatós, így szegény Zányi grófné, ki még mindig szereti férjét, néha igen kínos és felette kellemetlen helyzetbe jő. Férje a jelen alkalommal is egy fess kaczérnő, Várbamay báróné oldalán lép a terasszra. Még néhány szép fiatal asszony, egy pár igénytelen Backfish, 3—4 fiatal ember, és az asztal, egy helyet kivéve, megtelt. — De hol marad Dargay ? — szólt néhány hang. Alig, hogy kiejték nevét, máris ott termett a nevezett, egy korrektül öltözött fiatal ember. — Ily későn ? szólt Várbalmayné szemrehányólag, illik az oly soká aludni ? — Bocsánat hölgyeim, én nem aludtam, sőt már nagyon is rég fenn vagyok, és az önök mulattatásáért fáradoztam. Sok újságot, és felette érdekeset, kissé titokszerűt hallottam. Képzeljék csak a Scepuzia villából, minden lakót szépszerivel áthelyeznek, más kényelmetlen lakásba, avval hitegetve a szegény közprédára bocsájtott fürdő vendégeket, hogy ott szebb a kilátás, jobb a levegő, stb. — Csak ennyi ? vágott szavába duzzogva a szép báróné. — Kérem, kérem türelem, vagyis inkább kérek szót. Halljanak és bámuljanak! Az egész Scepuzia villa ki van véve a nyári idényre, de azt nem lehet ki tudni ki részére. Díszes bútorok, drága kárpitok, szőnyegek érkeznek, és az egész villa 3 lakosztályba lesz felosztva. Az illető szerette volna egész háztartását elhozni, de erre nem lévén alkalmas a villa berendezése, változásokat pedig nem akarnak eszközölni, így csupán a komornokok és komornák kíséretében érkezik a magas uraság. Azt is megtudtam, hogy a fürdővendégekkel nem akarnak érintkezésbe lépni, e czélből a földszinten egy elegáns ebédlő rendeztetek be, mellette egy pazarfényű pipáló. A komornyikok fogják a vendéglőből az ebédet felhordani, csakhogy senki idegen be ne hatoljon a lakba, mely varázsvesszővel egy tündérlakká alakíttatik át. — Az első tudósítást a házi szolgától nyertem, de a dolog annyira felingerle kíváncsiságomat, hogy egybe a fürdőigazgatósághoz siettem, megtudandó, hogy van-e némi alapjuk e híreknek ? Ott azután még a következő részleteket hallottam. A villát egy Lorody nevű úr bérelte. Ma érkeznek meg a fogatok, egy Viktória, egy penny-chaise, és 3 nyerges ló. — Most, mi természetesebb, minthogy az érdekes hít megerősíttetvén, siettem a tett színhelyére. A Scepuziát teljesen felforgatva találtam, nagy sietséggel folytatják a rendezést. Az idegen cselédség csak úgy nyüzsög, köztök egy sajátságos idegen kinézésű alak vonta magára figyelmemet, valami komornyik, vagy majordomus-féle osztogatja parancsait, csakhogy magyarul nem tud, így nehezen bír eligazodni, mindig egy grófnét emleget, kinek lakosztálya képezi legfőbb gondját. Ennél többet nem bírtam belőle kitudni. Nagyon ügyes, hasznavehető ember lehet, ki a titkokat híven megőrzi. Nagyon alázatos volt — de néma maradt minden kérdezősködéseimmel szemben. Egy feltűnően csúnya ember, kis szürke, fürkésző tekintetével és egész modorával azon benyomást teszi, mintha valami kém volna. Folyékonyan beszél angolul és francziául, egy kitűnően kiművelt és jól betanított szolgának látszik. — Nos remélem megvannak velem elégedve, nem vesztegettem időmet , sőt gondoskodtam a társaság mulattatásáról. Ugyan kérem vallják be, hogy önök is kiváncsiak, ki lehet ez a titokszerű grófnő ? — Talán valami magas rangú vendég, ki inkognitóban utazik! — A román királyné ! — szóltak a szőkék egyszerre. — Inkább valami gazdag bankár családostól, ki feltűnést akar kelteni! — jegyzé meg fitymálóan Zányi grófné. — Vagy talán azoknál is külömb, valami »pikáns szépség« — szólt a báróné, egy hamiskás tekintetet vetve Zányi grófra. — Én meg vagyok győződve, hogy egy magasrangú egyéniség, ki inkognitóban utazik — szólt közbe a nagymama. — Bárki légyen is az uj jövevény — folytatá Dargay, az bizonyos, hogy az egyhangú fürdőélet új élénkséget nyer általa. Ha csak a grófné nézete is beteljesedik, akkor is jól mulathatunk az új vendégeken, ez esetben nem lesz hiány az érdekes és nevetséges epizódokban, s én mindenesetre éber figyelemmel kísérendem a Scepuzia-villa lakóit. Dargay részletes elbeszélése alatt a társaság elvégezte a reggelit, a tárgy is ki volt merítve, néhány arczon már az unalom jelei mutatkoztak; csupán Otto gróf, látva az érdeklődést, mit elbeszélése keltett, ragaszkodott még mindig meséjéhez, és iparkodott azt újra felélénkíteni, felkelt helyéből és felszólitá a grófnét, nem volna-e kedve a kérdéses villát, — mely a jelen állapotban érdekes képet nyújt, megtekinteni ? — Már csak hová gondol ? válaszolt a grófné megbotránkozva, — csak nem fogok idegenek lakására menni! Amily visszatetsző volt azonban e terv a grófné előtt, annyira megnyerte a báróné ízlését, aki rögtön felállt s igy szólt: — Menjünk, menjünk! jöjjön gróf, hátha uj felfedezéseket tehetünk, a mi útba igazitana, a vendégek kilétét kitudni; hátha velem szemben közlékenyebb lesz az a csúnya, de »müveit« komornyik. Ha már a szolga oly érdekes, minő lehet még az úrnő! — Ezzel feloszlott a társaság, a kiváncsiak a villához siettek, mások sétálni, vagy fürödni, csupán néhány nő, közöttük a nagymama és Zányi grófné maradtak. Kézimunkájukat kivéve, újból megbeszélték az Otto gróf által hozott hírt, mindenféle sejtelmek, a legvalószínűtlenebb gondolatok kíséretében. Kis idő múlva visszatértek a kémkedők. A báróné igen kedvetlennek látszott. — Semmit, semmit sem tudunk. Az a komornyik még csak figyelmére sem méltatott, úgy látszott, mintha jelenlétünk csak terhére volna. De én istenem, ki lehet az az elkényeztetett nő, ki még egy rövid fürdőidényre is saját bútorát, saját fogatát hozatja el, mig mi megelégszünk azzal, amit helyben kapunk ? Vájjon szép és fiatal-e ? végré el gondolkodva a bárónő. — Csak nem öreg — viszonzá nevetve Zányi. Hogy gondolja, hogy egy vén asszonyért, ennyi fáradságot vegyenek maguknak ? A grófné elszörnyülködve férje meggondolatlanul kiejtett szavain, egy tekintettel figyelmezteté őt a »nagymama« jelenlétére; de ez csupán egy kézmozdulattal válaszolt intésére, mely azt látszott kifejezni, »hisz az öreg úgyis siket.« A szegény jó öreg nagymama pedig sokkal jobban el volt foglalva e pillanatban, hogy sem a hitvesek között lefolyt, a reá vonatkozó néma társalgást észre vette volna. — Lehet, hogy egy beteges öreg nő, — szólt ismét Dargay kissé elkedvetlenedve tódítván a feltevések hosszú sorozatát, — s azért van szüksége magányra és nagy kényelemre, holnapután majd megtudjuk. — Az még messze van — sohajta haragosan a báróné. (Folyt. köv.) Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva, Budapest, junius 30. A Neue Preussische Zeitung versenyezni akar a Kreuzzeitunggal a magyar viszonyok és sajtónyilvánítások czélzatos elferdítésében. Ebben is, miután porosz íróra vagy politikusra nézve lehetetlenség, hogy a budapesti sajtó nyilatkozatai mellett még az erdélyi lapok nyilatkozatait is czélzatosan csoportosítsa, föltétlenül az erdélyi schulvereines szászok némelyikének fondorlatára ismerünk. És figyelmeztetjük a németországi sajtót, hogy e fondorlatoknak, melyek nem is az erdélyi szász néptől, hanem csak azok egyes nagyzó, hóbortos, vagy hiúságában sértett tagjától származnak, fel ne üljön. Polémiát kezdeni e czélzatos ferdítésekkel nem akarunk, de nagyon sajnálnánk, ha eféle turpisságok a német sajtóban még ezután is helyet találnának. Magyar-román határrendezés. Brassóból távírják mai kelettel. A magyar-román határrendező bizottság háromszék megyei szakasza fennakadás nélkül befejezte működését s a munka vezetését a bodzai vámnál átadta a brassómegyei szakasznak. A román kiküldött Ploiesti prefektus már ideérkezett s a magyar bizottsággal a határra ment. A porosz képviselőválasztások az ősz folyamán fognak megtartatni. Noha a választás napja, még ismeretlen, a választási mozgalom már megkezdődött s a különböző pártok vezetői az országgyűlés pár napi ülésszaka alatt közös eljárás megállapítása végett értekezletet tartottak. Eddig tudvalevőleg a nemzeti szabadelvűek, a szabad konzervatívok és a konzervatívok közt kartell állott fenn a töredékek, melyek a porosz képviselőházban a kormánypárti többséget alkotják, a választásokban is kölcsönösen támogatják egymást. Az eddigi viszony megújítása volt a legközelebbi értekezletnek tárgya. A nemzeti szabadelvűek azonban, mint egy berlini lap írja, határozottan megtagadták a kartell megújítását s kijelentették, hogy minden egyes választókerületben párthíveik belátására bízzák, hogy akár önálló jelöltet léptessenek fel, akár ama párttal egyezkedjenek, mely iránt a legtöbb rokonszenvvel viseltetnek. Ellenben a szabadkonzervatívok és a konzervatívok megújították a régi kartellviszonyt. A czentrumpárt az ülésszak berekesztése előtt szintén tartott értekezletet, melyben a választásokkal foglalkozott, melyek mindenesetre igen élénkeknek ígérkeznek. A német trónbeszéd hatása. A franczia sajtó ítéletét Vilmos császár trónbeszédéről a német officziózusok nagy figyelemmel kísérik. Fentartás nélkül elismerik azt, hogy a mérsékelt köztársasági párt összes közlönyei őszinte elégtétellel szólanak az uj császár békepolitikájáról s hogy azért a radikális és orleanista lapok hazaárulással vádolják őket. Ez utóbbiak részéről azonban egyre az a kiáltás hangzik: Készülődjünk! A National kijelenti, hogy »az erő, melyet nekünk igaz jogunk és az igazság adnak, nem elég arra, hogy az 1789-ki forradalom zavartalan ünnepét biztosítsa számunkra, ha nem lennénk képesek három millió katonát és 2500 ágyút síkra állítani. A XIX. század végén ez több hasznunkra van, mint igaz jogunk.« Sőt a radikálisok még ezt a három millió katonát sem tekintik elegendő békebiztosítéknak. »Németország — írja a Kappel — a békét akarja. Jó! Francziaország is akarja. De mivel Németország készülődik, hogy biztosítsa, biztosítsuk azt mi is úgy, mint ő teszi. Készülődjünk!« E szélső felfogás ellenében a Republique Frangaise azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy az európai béke a jövő évi párisi kiállítás berekesztéséig biztosítva marad. — Pétervárott a trónbeszéd, mint a félhivatalos Pol. Korr. ma jelenti, igen kedvező fogadtatásra talált úgy a közvéleményben, mint a diplomácziai körökben. A fiatal uralkodó szilárd és egyúttal békés hangja megszerezheti neki az általános bizalmat és alkalmas arra, hogy a politikai intenczióira nézve kezdetben táplált aggodalmakat teljesen eloszlassa. A trónbeszédnek Ausztria-Magyarországra és Olaszországra vonatkozó részei itt egyáltalában nem okoztak lehangoltságot, mert e nyilatkozatokat igen természeteseknek tartják s azért, mert éppenséggel nincs Oroszország ellen irányított élük, sőt ellenkezőleg Németország szövetségeinek békés jellegét hangsúlyozzák. Ezenfelül kiemelik, hogy e passzusok az Oroszországot illető barátságos és jóakaró szavakkal szerencsés kiegészítést nyertek. A trónbeszéd összbenyomása mindenesetre kitűnő volt és ha abban valamit nélkülöznek, az nem lehet más, mint néhány barátságos szó Francziaország számára. A közvélemény most már, midőn a béke fentarthatására és Németország további magatartására vonatkozólag nyugodtság észlelhető, azzal fog foglalkozni, vájjon az európai kabinetek a dolgok kedvező állását fel fogják-e használni a függőben maradt diplomácziai kérdések elintézésére. II. Vilmos császár és a czár. — június 30. Ma már teljes bizonyossággal tudni lehet, hogy II. Vilmos német császár meg fogja látogatni III. Sándor czárt és pedig a közelebbi hetek alatt. Mi erről a találkozásról, mikor az még csak valószínűség ködében derengett, elmondtuk véleményünket, s e véleményünkön változtatni, vagy azt módosítani ma sincsen okunk. Megmondtuk, hogy teljes nyugalommal nézhetünk a német császár és az orosz czár találkozása elé, mert még az esetben is, ha e találkozás magántermészetű okai mellé politikai okok is járulnának, még akkor sincs okunk attól tartani, hogy a baráti érzelmeknek e manifesztálása Vilmos császár részéről érinthetné azon érdekköröket, melyeken az osztrák-magyar s német szövetség nyugszik. E véleményünkben még jobban megerősít e találkozás létrejöttének gyorsasága. Vilmos császár még alig hogy elfoglalta trónját, még alig hogy mint császár a bel- és külpolitika összes szálait akként tekinthette volna át, hogy az által egyéni nézetei vagy impressziói bármily irányban kidomborodhattak volna is, készül fejedelmi rokonát meglátogatni. Arról pedig, hogy az orosz és német politika között bármi oly momentumok merültek volna föl, melyeknek következményét képezné a német császár látogatása, szó sincs és nem is lehet. Abban a tekintetben sem érthetünk egyet a Times nézetével, hogy II. Vilmos német császárnak mielőtt az orosz czárt meglátogatná, előbb Ferencz József császárt és királyt kellene meglátogatnia, miután Ferencz József idősb uralkodó, mint III. Sándor. Ausztria-Magyarország uralkodója egészen más viszonyban áll II. Vilmos császárhoz, mint Sándor czár, Ausztria-Magyarország és Németország között oly szövetségi szerződés áll fenn, melynek éle Oroszország ellen irányul. E szövetségi szerződés nyilvánosságra hozatott és II. Vilmos által nyíltan elismertetett. Ily szövetségi szerződés teljesen feleslegessé teszi azon etikett-kérdéseket, melyek itt a Times által érintettek. A magánéletben is a jó barátok közt sokkal kisebb fontossággal bir az etikett megtartása, mint azok közt, kiket nem intim barátság köt össze. S midőn Vilmos császár hivatalosan tudatja és mintegy előre bejelenti Ausztria-Magyarország uralkodójának, hogy az orosz czárt meglátogatni készül, ezzel nem csak a szövetségi viszony bensősége nyer kifejezést, hanem az etikett is. S másfelől Vilmos császár, midőn az orosz czár irányában baráti érzelmeit kifejezni akarja látogatása által, minden esetre kell hogy tekintettel legyen arra, hogy ez a látogatás semmi irányban, de főként az orosz czár irányában ne viseljen magán oly jelleget, mely eleve kedvetlenséget vagy érzékenységet támaszthasson Szent-Pétervárott. Hisz már maga az a tény, hogy az osztrákmagyar-német szövetség fennáll s Vilmos császár által ünnepélyesen elismertetett, elég ok az érzékenységre és kedvetlenségre az orosz czár részéről. Teljesen érthető tehát, ha Vilmos császár nem akarja látogatásának azt a szint kölcsönözni, mintha az pusztán csak politikai természetű lenne, mely esetben a baráti érzelmek hangsúlyozása vajmi keveset jelentene, s ezért van, hogy az orosz czárnak adja meg az elsőséget, és pedig oly előzmények után és oly körülmények között, hogy e látogatás alig jelenthet mást, mint pusztán csak a baráti érzelmek nyilvánítását. Ha Vilmos császár nem így tesz, hanem először szövetségesét látogatja meg és csak azután az orosz czárt, akkor e látogatás a politikai jellegtől elválaszthatatlan. És pedig azzal a distinkczióval, mely a szövetséges és a nem szövetséges uralkodót egymástól élesen megkülönbözteti. S hogy ez a distinkció előtérbe álljon e látogatásnál, nincs okunk, sem érdekünk kívánni. Mert a német császár látogatása csak is így maradhat meg azon keretek közt, melyek a békére szövetkezett hatalmak érdekeivel is azonosak. Oroszország folyton azt hirdeti és panaszolja, hogy a békeszövetség rá nézve fenyegető és hogy az tulajdonképen nem is védelmi, hanem támadási háttérrel bír. Oroszország mindazt, amit tesz s ami által az európai békét folyton fenyegeti, azzal indokolja, hogy erre mint önvédelemre kényszeríttetik. Ezen panaszokkal és szemrehányásokkal szemben mondja Vilmos császár, hogy baráti érzelmekkel viseltetik az orosz czár iránt és elmegy meglátogatni őt, hogy e szavakat ténynyel bizonyítsa és hogy e ténynyel cáfolja meg mindazt, amit Oroszország a békeszövetségről hirdet. S mint ilyen ez a látogatás politikai szempontból is indokolt. Mert ezután ha Oroszország továbbra is ugyanazt a politikát folytatja, amelyet máig folytatott, nem használhatja többé azt a kifogást, hogy erre mint önvédelemre kényszeríttetik. És már ez a tény is elég, hogy a helyzet tisztulásához hozzájárulhasson. Ami a kombinácziókat és a konjunktúrákat illeti, melyeket a politikusok és a politizálók e látogatáshoz fűznek, azok természetesen tarkábbnál tarkábbak lehetnek és előreláthatólag lesznek is. Sőt az a feltevés sem fog sok ember fejében képtelenségnek látszani, hogy Vilmos császár konspirálni megy