Pesti Napló, 1888. július (39. évfolyam, 181-211. szám)
1888-07-26 / 206. szám
206. szám Budapest, 1888. Csütörtök, julius 26. ffiiigiwMMMir ~iTi ÍTi ii -TrmmwSMSSSBmm Szerkesztési iroda: Ferenoziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. ▲ Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kadó-leiratai: Ferenoziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A Vp anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás: 39. évi folyam. -------- -------------------- ■ £16 Az etéei feltételek A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 60 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ü» m —A Kikelt« postai kitbonküldése kívántatik, postabélyegra havonkánt 56 krévnegyedenként 1 forint felttetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Testi Napló» kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Kuhn búcsúja. — jul. 25. Nem ismerünk a közös hadseregre. Ilyet, elképzelni: a rendelkezési állományba áthelyezett Kuhn tábornok mellett — tehát azok ellen, kik okai elmozdittatásának, — az egész tisztikar, a tábornoktól le a hadnagyig, a legénység csapatai, melyek csak vakon engedelmeskedni szoktak s a hadsereg körül a nép Grrácz utczáin tüntet. A máskor oly csöndes város ki van kelve képéből, fáklyák fényében ég, zene és ének hangzik utczáin, politikai beszédek tartatnak ellenzéki szellemben s ezen oppoziczió vezére Kuhn, s a kik követői, a tisztikar, kivont karddal. A poharak csengése közé vegyül a kard csörgése s mint győztest viszik a legyőzöttet vállaikon tisztjei a kocsihoz, s katonai egyenruhában uoszolják kocsiját haza lakására. Szent »hagyományos szellem,« ne hagyj el! így kisérték haza az elitélt Schönerert a bécsi diákok a törvényszéktől; de az egészen más tüntetés volt, ott bár sok illegális módon a »Wacht am Rheint« énekelték, itt pedig a trren leglegálisabb támaszai: a katonatisztek az »O du mein Oesterreich« hazafias dalt. Hanem külsőleg a demonstráczióban van hasonlat, ellenzéki szellem diktálja mind a kettőt a bécsi kormány intézkedései ellen. Azt nem szabad tenni, amit a tanulók tettek, mert az hűtlenség, az pedig hűség, mit a katonatisztek tettek és szabad, mert szolgálaton kívül történt és nem ütközik a szolgálati szabályokba és mert egy, a felség által a legkegyelmesebb szavakkal kitüntetett tábornokot tiszteltek így meg. Igen, de így ki hitte volna, hogy már a közös hadsereg is ily népies ? Mit szólnak Bécsben a gráczi tüntetésekhez, nem tudjuk, a hadügyminisztérium aligha nagyon örül nekik. Csakhogy nem igen tehet semmit, és okosabb is. Mi pedig regisztráljuk a tanúságot, hogy hiábavaló minden igyekezet, a hadsereg és annak tisztikara is belső elváltozásnak van alávetve, mióta az általános hadkötelezettség a sereg létszámát és lényegét átváltoztatta, néphadsereggé és mióta az alkotmányosság napról-napra hatással van a közérzületre és a közfelfogásra. Millió apró csatornán behat ezen új szellem a hadsereg testébe, mint légkör nyomása a pórusokba s nem lehet meggátolni, hogy a hadsereg ne hasonlítson a néphez, hanem maradjon légionárius szoldateszka. Ez tarthatatlan s jobb lenne nem is akarni fentartani. A gráczi tüntetés azonban nemcsak külsőségei, hanem belső tartalma miatt is nevezetes. Kuhn tábornok beszédei adják meg neki a tartalmat. Kuhn tábornok beszédei egész katonai programmot tartalmaznak azon esetre,ha egyszer a koczka el lesz vetve s ő Felsége fegyverre szólít.« Mit kell szerinte tenni? Nemcsak a számra, a katona minőségére is kell súlyt, fektetni, »elébb neveld fel az embert s azután képezd belőle a katonát,« ez egészen más katonaképzés, mint az uralkodó cirill-rendszer, mely az ujonczokat csak begyakorolja s addig gyakorolja, mig egy gép érzéketlen pontosságával végzik teendőiket, a tiszteknél pedig az egyéniséget egészen elmenti a szolgálatban. Kuhn a hadsereg »erkölcsi funkcziójáról« beszél, az erkölcsi elemet, a lelkesedést és bátorságot viszi, a csatába mint tényezőt; ez a puszta fegyelmi felfogásnak egyenes ellentéte. Súlyt fektet aztán »különösen a hadsereg alapelemei: a század, lovasszázad és üteg megfelelő kiképzésére«, mert — úgymond — a jelenkor csatáiban gyakranaz alosztályok döntenek.« Ezzel szemben a kormány katonai politikája éppen a tömeghatásra számít. íme az ellentét egyik alapja. Fő azonban, hogy Kuhn, mintegy fővezérnek képzelvén magát, egyenesen kijelenti, hogy offenzív hadviselést kell folytatnunk jövőre, ha nem akarunk megveretni, mint a múltban. A defenzív hadviselésnek tulajdonítja az 1859-ki és 1866-ki vereségeket s állítja, hogy ő azokat a hadjáratokat, megnyerte volna. Nagy szó, de egy öntudatos és illetékes férfiú szájából nem tűnik fel hiú kérkedésnek, de az események által igazolt kritikának. Jövőre tehát a Kuhntámadó rendszerét kell követni. Jövőre? Hiszen Kuhn visszavonul, a múlttól elbúcsúzik s a jövőre — várja ő Felsége parancsát. Jövőre, hátha nem is lesz háború, csak valamikor messze, mikor már Kuhn talán nem is élő ? Vagy ha nem is hívják ? Irigyei és ellenségeikényelemszeretettel vádolták, mert az irodalomra adta magát«, igy panaszkodik. Íme ismét egy ok, hogy mért mentették őt fel. Másik ok, hogy »olykor, olykor egy élesebb szót elejtett.« A hagyományos szellemtelenség nem tűrhette Kuhnban a szellemet, ez az egész. De lehet-e csatákat nyerni szellem nélkül? Veszteni okvetlen lehet. És ezért habár ingrata persona lett Kuhn a magas katonai körökben és búcsúbeszédei s a tisztikar pártállásfoglalása által ott fenn még inkább vesztett: a reményről nem teszünk le, hogy a ki magáról állítani meri, hogy tud csatákat nyerni s ezt neki az egész tisztikar, nem csak a gráczi hiszi, hogy az ilyen vezért, ha eljön az idő, hogy »ő Felsége fegyverre szólít«, mely jöhet hamarosan is, fel fogják keresni, akárhol van. Hej mert nagy dolog az a hadjárat. Azt elveszteni a dinasztia nem szeretné sehogyse. S olyat tábornokai között a király könnyen talál, ki elveszítheti, de aki a háborút megnyerje, ha rá kerül a sor, olyant keveset. Apprehendálnak Kuhnra? Majd nem apprehendálnak, ha rászorulnak. Addig is a gráczi katonatisztek tüntetése megmutatta a hadügyi kormányzatnak, mit tart az effajta apprehenziókról, melyek miatt a hadsereg már sok jeles vezérét elvesztette. A gráczi tisztikar és az egész hadsereg reméli, hogy Kuhnt még visszanyeri. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA — Július 25. — A máltai. Aki a Földközi tenger medencéjében utazik, lehetetlen, hogy meg ne ismerkedjék a »máltai« név jelentőségével. Fog hallani róla az utazó hihetetlen rossz dolgokat s fog hallani róla bámulatos erényeket s megtanulja, hogy a máltai a jó és rossz elem bámulatos vegyüléke. Az első máltai, akivel keleti utamban találkoztam, signor Cavazzi volt, trieszti kereskedő. Valami vétségéért kellett hirtelenében elhagynia Máltát. Tíz év óta nem volt ott, hanem beszél is róla lángoló szeretettel. Ott fekszik az a kis sziklasziget a Földközi tenger medenczéjének kellő közepén, Tunisz és a vele kaczérkodó Olaszország közt. Roppantul meg van erősítve. Lakik ott olasz, arab és angol; ezek keverednek össze egészen, nem lehet azt tudni, hogy a gyermekben mennyi van az egyikből, mennyi a másikból, mert a vegyülés évszázadok óta tart; de ez a három csak a főelem, sok ott a görög is, franczia is, mind életre való kalmárlélek; és ez jó a máltainak, mert ma első az anyagi exisztenczia. A máltai tehát keverék nép, az a vallása is; protestáns többnyire, hanem buzgó, mint a katholikus és fatalista, mint a muzulmán. Maga Cavazzi is mintaszerű máltai, üzleteiben bámulatosan óvatos és hidegvérű, mint az angol, családi körében roppant szenvedélyesen szerelmes a feleségébe, meg a gyermekeibe, mint az olasz és ezeken kívül bátor, vakmerő, aki évenkint bejárja a Balkánt és Kis-Ázsiát, neki megy minden veszedelemnek és ez már arab tulajdonság. A második máltait Brindisiben láttam, ez hajós volt. Azelőtt Málta egyik nagykereskedője volt, de a francziák okkupálták Tuniszt s kivették Málta kezéből a kereskedelmi közvetítést s akkor Fardben is tönkre ment. Egy felesége volt, mikor a csapás érte, a nő egy gyermeknek adott életet, de ő maga meghalt. A gyermek nem élt egy évig. A férfinek nem volt semmije, hanem azért nem esett kétségbe. Napszámra dolgozott s mikor egy kis pénze volt, vett egy kis vitorlást. Azzal aztán bejárta Tuniszt, Tripoliszt, átkelt az otrantói szoroson, bejárta a görög szigettengert, elment Odesszáig. Ezalatt folyton szállított Odesszából fát Alexandriába, Montenegróból faszenet Tripolisz és Benghaziba, görög bort Krétából Máltába és így tovább. Később alkalmam volt átkutatni az illető kikötők douane-jelentéseit, melyekben a hajók kapitányai és a czikkek is, melyeket szállít, fel vannak jegyezve s meggyőződtem, hogy Fardhen igazat mondott. Hajóján él egészen és csak a hajózásnak. Azt is beszélik róla, hogy gazdag ember, sok vagyona van, de ő szerényen él, s nem kezd újra a kereskedelmi életbe; mikor a nejéről kérdeztem, elborult s felsóhajtott. Hej ! ha őt el nem vesztettem volna! Mikor utániból hazajöttem, egy angol folyóiratban találtam a nevét tudományos dolgozat szerzőjeként. Az ióni tenger hullámairól értekezik. Azt hittem, nem az én hajósom az, de a szerkesztő egy jegyzete erre vonatkozólag minden kétséget kizárt. Fardhenben ekkor az angol különcséget fedeztem fel. Alexandriában ezer máltaival ismerkedtem meg egyszerre az újságból. Alexandria és Abukir közt volt egy tó, az Abukir tava, mikor az Alexandriából Rosettebe vivő vasutat építették, ennek a tónak a nyílását, melyen keresztül a tó vize a tengerbe ömlött, egy gáttal elzárták. A tó rövid néhány év alatt kiszáradt s az óriási területet a kultúrának lehetett átaludni. De ki művelje azt ? Egy élelmes máltai vállalkozott, hogy ha az egyiptomi kormány őket kellő kedvezményekben részesíti, ezer máltai családot hajlandó idetelepíteni, akik a földet művelés alá veszik, csatornázást létesítenek. A feltételekben a máltaiak kikötötték, hogy a szállításról a kormány gondoskodik és hogy az első évben felszerelésekre segélyt kapnak. Már a szerződés minden pontját megbeszélték, mikor a »Phare d’Alexandrie« előáll egy nevezetes czikkel, hogy honnan veszik az abukiri földmivelők az édes vizet ? A Mahmudije-csatornából nem vehetik, hiszen az nyáron még Alexandriának sem adhat elég vizet, s ezen fönnakadtak a további tárgyalások. Ebből az esetből mégis kitűnik az, hogy a máltai nem riad vissza a földmíves munkától. Erről meggyőződtem Rosetteben is. Egy magát Osmannak nevező ember gazdaságát néztem meg. Azután beszélgettem vele; társalgási nyelvünk franczia volt; arabnak vallotta magát, de feltűnt nekem különösen szép olasz arcra; egyszer aztán megszólítom kalabriai olaszsággal; akkor aztán kiderült, hogy bizony ő máltai, aki öt év óta van itt, földet mivel s már van egy pár félrerakott font sterlingje; az arab nevet azért vette fel, mert igy a néppel jobban élhet együtt, jobban megismerheti s nem csinált abból sem titkot, hogy jobban kizsákmányolhatja. Kérdeztem, mi terve van a jövőben. Megmondta, hogy még öt évig dolgozik s akkor elmegy haza Máltába; ott él a családja , az egyik fia vámhivatalnok, a másik kereskedő, a harmadik hajóskapitány. A szerves összefüggést hamar észrevettem: amit a kapitány behoz a kikötőbe, azt a vámhivatalnok szelíden beengedi vinni, hogy a kereskedő nyerhessen rajta. Családi összetartás! Egy kis csalás van a dologban, de hát a Keleten csalni csak akkor bűn, ha az ember ügyetlenül csinálja s rajta kapatja magát. Osman a földjét kitűnően gondozza, semmi befektetési áldozattól nem riad vissza s ő maga oly kevésből él, mint a fellah. Persze azért mindig jajgat, rossz a termés, kevés a haszon, nagy az adó. Damietteben az arabok és görögök iszonyú dühösek egy Florio nevű máltaira. Ezeknek az embereknek fő hasznuk abból van, hogy a termést cserméiken Alexandriába vagy Port Saidba szállítják. Azelőtt a közvetítést az arabok monopolizálták, azután jöttek a görögök, a verseny lenyomta a szállítási árakat, a görög kisebb haszonnal is beérte, az arab erre megharagudott, a szállításról lemondott s elment a Menzalék tavára halászni és madarászni; a görög azonban nem soká boldogult, eljött Florio s hallatlan olcsó árakat csinált a szállításra s most az főleg az ő kezén megy át. Nyolcz év előtt egy dserméje volt, ma vagy harminczczal dolgozik. Hanem dolgozik éjjelnappal. A görögöket azzal biztatja, hogy nem sokáig akarja őket a versenyben visszanyomni, mert ő visszakivánkozik már Máltába. Egyszer a görögök, hogy Floriot is magasabb árakra szorítsák, hírül hozták, hogy négy hajója elsülyedt, kifizette a gabnatulajdonosnak a kártérítést, a valódi érték háromnegyedét megegyezés alapján vett tiz új hajót s a szállítási árt még lejebb nyomta. Egyszerre csak megjön a négy elveszettnek hitt hajó s vele a hir, hogy a gabna ára emelkedik. Florio a gabnán 50°/0-ot nyert s a görögök majd megpukkadtak mérgükben. Különben mindenki mérget venne rá, hogy Florion szélhámos. Kairóban a nemzetközi törvényszék egy aktája került a kezembe. Bonyodalmas nyomozás volt benne leírva. Egy Faraszkuri lakos aki máltai születésű volt s óriás vagyon birtokosa, egyszer nyomtalanul eltűnt. A nyomozások eredménye ez volt: A Menzaléh tavát a tengertől keskeny földgát választja el, melynek egy szorosa van, a Dybehi, amelyen az ivás idején a bömbösz halak szoktak a tóba nyomulni; a máltai szerződtetett 20 menzaléhi családot a legjobb halászokból, hogy az ikrát összeszedjék s feldolgozzák számára ; ez az ikra mint kaviár egész Egyiptomban a vízesésekig igen kedvelt étel; e szerződés azonban tönkretette a többi halásznak ezzel való foglalkozását, mert a versenyt nem tudták kiállani. A máltai minden ivási időszakban meglátogatta a Dybehi telepet; egy ily látogatás alkalmával leütötték és a tóba sülyesztették. Szuezban egy máltait ismertem meg, akit »papirlord«-nak neveztek. Egy földkörüli utazásból jött ide nejével s négy gyönyörű gyermekkel. Azt is megtudtam, hogy jutott a »papirlord« névhez. Afrika északi partvonalán Algírtól Cyirenaikáig egy különös faféle a »halfa« terem, amelyet néhány év óta óriás mennyiségben használnak a papírgyártásra, évenkint milliókra rúg e partvonal halfakivitele. A papirlord szegény máltai volt s egy napon átvitette magát a Tripoliszi partvonal egy kevésbbé ismert s aig látogatott pontjára, Miszatába. Itt félévig élt sátor alatt rizzsel, datolyával és hallal táplálkozott és gyűjtötte a halfát; egy év múlva már faháza volt, öt év múlva ő maga átment Tripoliszba lakni s itt csak ügynökei dolgoztak; a halfát folyton vágatták és szállították Tripoliszba, hol az angolok rögtön megvették. Ezután még néhány év telt el, a »papirlord« dolgozott tovább s aztán egész váratlanul eladta iszonyú áron egész telepét, ő pedig megnősült s most tőkéjének, mely az egy milliót meghaladja, kamatjaiból él. Kairóban ma már elég jelentékeny gyáripar van. Ennek az alapját szintén a máltaiak vetették meg, a negyvenes években Bulakban volt az ipar főhelye, amit csak egyszerűenLa Malta-nak hívtak, mert a munkások és vezetők nagy része mind máltai volt; azóta ezek óriás telepekké fejlődtek ki, hol évenkint több ezer munkás van alkalmazva s az is mind máltai. Ezeknek megalapitása egy lelkes máltainak Jumel-nek nevéhez fűződik. E gyárakban mindenütt bámulatos szorgalma, kitartása és takarékossága által tűnik ki. Végre aztán megismertem a máltait otthon — Máltában. Ott is szorgalmas, valóságos hangyaboly az, mindenki dolgozik, az idő mindenkinek drága, iparos, kereskedő, hajós és mindenféle mesterséget folytat, a munkát nem resteli és takarékos nagyon. Ez a nép nagy veszedelem a Földközi tenger mellékén ; gyorsan szaporodik, mert egészséges faj; de gyorsan is terjed; ahol először megjelenik, szerény munkához lát s gazdagszik a benszülöttek rovására ; meggazdagodásának alapja az, hogy ahol megtelepszik, nem a maga mesterségét folytatja, hanem valami olyat kezd, ami a benszülött lakosság főfoglalkozásai közé tartozik és a versenyben szorgalma és takarékossága által győzi le benszülött versenytársait. A gyakorlati ész bámulatosan kifejlett benne, s természetére nézve nagyobb kereskedő, mint maga az angol. De nem kapzsi; a fényűző életet nem kedveli s ha milliói is vannak, szerényen él, s főczélja, hogy végső napjait otthon, a kedves Máltában tölthesse. A máltai, amig fiatal és nőtlen, nem valami túl szigoru erkölcsökben él; az égalj, meg vérének arab eleme hozza ezt magával, meg Máltának fekvése ; mert Málta világkikötő; ott mindenféle nemzet embere megfordul, a kísértés nagyobb, mint bárhol másutt s ennek természetes következménye bizonyos erkölcsi lazaság; de azért istenfélő, vallásos, mint az olasz, ki kalapjaiba szedi össze a szenteket és vágja a földhöz, de ő maga siet a templomba s bámulatos ájtatossággal imádkozik addig, mig meg nem lát egy szép nőt. Akkor aztán megint a régi ördög. De ha a máltai megnősül, egészen megváltozik ; erényes s nagyon szigorú erkölcsű életet él. A máltai nők közt is van sok jó és sok rossz, mind a kettő azonban szenvedélyes és szép. Akármelyikkel érintkezik az ember, veszedelem , a jóért kész rossz lenni, a roszszal még több rosszat csinál. Ez is azonban csak addig tart, míg férjhez nem mennek. A családi élet igen benső s alig van eset a válásra, de nem egyszer hallottam,hogy öreg párok oly őrült szerelemmel szeretik egymást, mintha vőlegény és menyasszony volnának. A máltai egyike a legérdekesebb emberi raszszoknak, melyek a történelmi korban állottak elő Észak és Dél, Kelet és Nyugat olvadt benne össze, s hogy életképes és erős, bizonyítja gyors elterjedése. Ifj. Jankó János, Belgrád, július 24. — Saját levelezőnktől. — (Hisztics János álnoksága. — A trónörökös otthon. — A szkupstina. — A szerb külügyminiszter lemondása.) Általános a megbotránkozás udvari és kormánykörökben Risztics János volt miniszterelnök és külügyminiszternek nagyon is kétszinű eljárása miatt. Mást mond a királynak, mást mond Szt.Pétervártt és Moszkvában, mást mond a külügyminiszternek és mást mond saját lapjában, a Srbski Nezavisnostban. Risztics János a király előtt kijelentette, hogy rosszalja a királyné makacs eljárását és teljes meggyőződésből igazat ad a király eljárásának és helyesli azt. Zimonyból pedig azt sürgönyözteti a ravasz, de különben kitűnő államférfin Szt.-Pétervárra és Moszkvába a lapoknak, hogy e hírek csak arra vannak szánva, hogy az ő tekintélyét Oroszországban gyengítsék. Ő a királyné pártján van, sajnálja a szegény szerencsétlen nőt, kivel férje, a király és a kormány oly égbekiáltón igazságtalanul bánnak. Risztics, mielőtt a rohitsi fürdőre elutazott volna, meglátogatta Mijatovics Cedomir külügyminisztert és kijelentette előtte, hogy ha ő lenne most kormányelnök és külügyminiszter, hát ő bizony nagyon kurtán járna el a királynéval, kinek az eljárását nem tudja magának másként magyarázni, minthogy Oroszországtól kapja a tanácsokat e makacs ellenállásra. Sőt még azt is egész határozottan kijelentette Risztics Mijatovics előtt, hogy rendkívül sajnálja azt, hogy éveken keresztül a királynét támogatta, de most meggyőződött, hogy Natália királyné soha nem érzett Szerbiával őszintén, hanem igenis szívvel és lélekkel szolgálta az orosz politikát. És azt, amit Szerbiáért tett, nem szive sugallata, hanem az orosz udvar parancsolata szerint tette. És ez a Risztics saját lapjában a király mellett még csak egy szót sem íratott, sőt mi több, határozottan tagadja, hogy az orosz lapok Milán király ellen írnának, hanem az, ami az orosz lapokban áll a szerb udvar ellen, az mind egyedül Garasanint illeti. Igaz, Risztics nem időzik jelenleg Belgrád falai közt, hanem a szép és kies Robitsban fürdőzik, de itt vannak legmeghittebb barátjai: Avakumovics és Alampia Vasziljevics (volt miniszterek), kik a lap vezérei és az ő uruk és parancsolójuk, Risztics János rendelete szerint szerkesztik a lapot. A felelősség egyedül Riszticset illeti. A belgrádi orosz követség által terjesztett ama hír, hogy a trónörökös nehéz beteg, (epileptikus) teljesen levegőből kapott rosszakaratú koholmány. A trónörökös teljesen egészséges, élénk, üde és jókedvű, naponta látom őt vagy kilovagolni vagy kikocsikázni. Jó kedvvel beszélget környezetével. És határozottan állíthatom azt is, — mivel volt alkalmam legfelsőbb helyen nyert engedély folytán meggyőződni, — hogy igen jó étvágygyal eszik, a nagy kertben tornázik, egy szóval betegségnek, vagy levertségnek még nyomát sem látni a trónörökös kedves üde arczán. Az is valótlan, hogy megtiltották a trónörökösnek azt, hogy édesanyjának írjon, éppen tegnap kapott tőle levelet és ő Felsége parancsából azonnal válaszolni is kelletett neki. Beszélik, hogy az elnapolt szkupstinát legközelebb egy rendkívüli ülésszakra fogják összehívni. A tanácskozás egyedüli tárgyát a királyi pár válási ügye képezné. A szkupstinának, mely, 16 liberális képviselőt kivéve, csupa radikális képviselőkből áll, feladata lenne a válópert állami aktusnak nyilvánítani és az egyházat értesíteni, hogy e válóperben nem a konzisztórium, hanem a szinódus van egyedül hivatva dönteni, illetve a teljes elválást kihirdetni, mivel a törvényhozó testület már előzetesen teljesen felbontottnak fogja a házasságot nyilvánítani. Tegnap este óta tartja magát az a hír, hogy Mijatovics külügyminiszter a közte és Milán király közt felmerült nézeteltérés miatt beadta lemondását. Tekintve a mai fölötte komoly helyzetet, nagyon is kívánatos, hogy Mijatovics megmaradjon a külügyek élén és mi részünkről nem is képzelhetünk magunknak differencziát Mijatovics miniszter és királya közt. De egyáltalában, bár a legkomolyabb politikusok és Mijatovics személyes és elvbarátjai beszélik, nem tudunk hitelt adni annak, hogy most, a legkomolyabb pillanatban adta volna be lemondását éppen az a miniszter, ki a király teljes bizalmát és minisztertársai osztatlan szeretetét bírja. Legközelebb még egy hivatalos jellegű lap fog megjelenni, mely inkább a király, mint a kormány közlönye lesz. A király váló pere. (Külön tudósítónktól.) Belgrád, jul. 24. A szerb királyi válóper ügyében, mióta a trónörököst atyjához hazahozták, mi sem került nyilvánosságra. A Neue Freie Presse és más hirlapok állítólagos jól értesültsége, midőn a legvariánsabb híreknek közrebocsátásába belementek, csak tudósítóik fantáziájára támaszkodhatott. Nem hozták pedig nyilvánosságra az ügynek állását azért, mert a belgrádi konokból a trónörökös hazahozatala után is megtettek minden kísérletet, hogy egy modus vivendit találhassanak. A királynénak új ajánlatokat tettek, melyekben érintetlenül meghagyatott a régi, már publikált propozíczióknak a műpontja, mely szerint a trónörökös nagykorúságáig anyja mellett maradna és csakis szünidejét töltené atyja oldalánál. A királyné azonban most is mereven visszautasított minden békülékeny ajánlatot. Marussi herczegnőnek a Temps levelezőjével folytatott beszélgetése után nyomára jöttek, hogy a királyné ezen, a megmásithatlan körülmények között teljesen indokolatlan makacsságra Szerbiából lett fölbiztatva. Kitűnt — mint az már nyilvánosságra is került, — hogy különösen Horvátovics tábornok exponálta magát ez intrigyák érdekében. Hogy azonban Riszticsnek, a volt miniszterelnöknek keze sem tiszta e kérdésben, kitűntmár abból is, hogy itthon a király előtt feltétlenül helyeselte a király eljárását, rögtön utánna pedig orosz és horvát lapokban dementáltatta saját eljárását. Meghiúsulván ekkér minden közvetítő kísérlet, nem maradhatott más hátra, mint az elválás végleges és megmásuhatlan elhatározása. E czélból a király legközelebb a szinódus elé egy memorandumot fog beterjeszteni, melyben közjogi és kánonjogi okok alapján a szinódus illetékességét minden kétséget kizáró világításba fogja helyezni. A görög-keleti egyház kánonai ugyanis egy esetleges királyi válóperre vonatkozólag semmi határozatot nem tartalmaznak. Az minden kétségen felül áll, hogy a közönséges válási esetekben a konzisztórium, mint a váló felek illetékes püspöki megyéjének gyülekezete bír a döntés jogával. Ámde a szerb alkotmány III. fejezete értelmében a király kötelezve van ugyan állandóan Szerbia területén lakni, de Szerbia területén belül egy különös székhely számára kijelölve nincs. A király tartózkodási helyéről tehát, mint más válási esetben, nem lehet a konzisztórium illetékességét megállapítani, mert melyik konzisztórium, melyik püspöki megye választassák ki számára az ország püspökségei közül ? A királyra vonatkozólag nem lehet illetékes egyetlen püspöki megye, rája nézve az egész ország területe mérvadó. Tehát nem egy püspökség gyülekezete, hanem az összes püspököké, vagyis a zsinat. Különben is a király házasságkötése állami aktus lévén, kell hogy házasságának felbontása is a szerb autokephal egyház főnökének, a metropolitának közbenjárásával menjen végbe. És ez csakis a zsinat illetékessége útján történhetik. Ámbár ez okokból — mint látható — a szinódus esetleges ítélete ellen megállható kifogást fölhozni nem is lehetne, a király mindamellett emlékiratában ki fogja nyilvánítani, hogy — mivel a királyné a szinódus illetékessége ellen protestált — ő (a király) még árnyékát sem akarja annak megtűrni, hogy a válás menetében a legcsekélyebb szabályellenesség is történt volna és beleegyezik a konzisztórium illetékességébe. Kereskedelmi egyezmény Törökország és Szerbia közt. — július 25. Belgrádi tudósítónk ma küldte be hozzánk a Törökország és Szerbia közt létrejött díj kereskedelmi egyezmény hiteles szövegét, melyet alább egész terjedelmében közlünk. Ama közvetlen kapcsolat következtében, mely Magyarország és a keleti államok közt gazdasági tekintetben, már földrajzi helyzetünknél fogva, fennáll, reánk nézve nagy érdekkel bír ama viszony, mely a Balkán-államok egymás közt való gazdasági összeköttetését szabályozza, mert kivitelünk főletéteményese és iránya a Kelet lévén, ez a viszony végső eredményben a magyar gazdasági mérleg alakulását is lényegesen befolyásolja. A múlt hónapban aláírt egyezmény a török-szerb forgalmat a kivitel, bevitel és átvitel tekintetében teljes preczízióval szabályozza s általános jellege az, hogy a két államot egymással szemben amaz előnyökben részesíti vámpolitikai tekintetben, amelyeket a legkedvezményesebb viszony biztosít a szerződéses európai államoknak. E főszabály alól csak az állatoknak az ottomán területről Szerbiába való bevitele vagy Szerbián való keresztülvitele képez kivételt, ami amaz egészségügyi szerződéssel függ öszsze, melyet Szerbia Ausztria-Magyarországgal tudvalevőleg 1881. április 24-én kötött. A mi monarchiánknak a két államhoz való kereskedelmi viszonyát illeti : az szerző-