Pesti Napló, 1888. július (39. évfolyam, 181-211. szám)
1888-07-10 / 190. szám
190. szám. Budapest, 1888. Kedd, julius 10. Szerkesztési iroda: Ferencnek tere, Athenaeum-épít I e t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hiadó hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-építet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás: 39. évi folyam. Előfizetési feltételek . A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt U* o«U kiadás postai ktUraküldése kívántatik, postabélyegra havonként 15 kx. évnegyedenként 1 forint fel kifizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Űrnapló« kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. A kievi ünnep. — julius 9. Az ősrégi Kiev, mely város öregebb Oroszországnál, öregebb, mint ezen nagy vidék története, melyet az ókori görögök és szittyák városának tartanak, mely a népvándorlást átélte és túlélte s falai alatt skandináv waragerek, magyarok, besenyők, mongolok, tatárok, lithvánok, lengyelek és oroszok csatáit látta . Oroszország első fővárosa, Kiev legközelebb az orosz nemzet keresztény hitre való térítésének kilenczszázados ünnepét nagy pompával megülni készül. A Dnyeper folyó szélesen hömpölyög a hegyek alatt, melyek tetején várfalak mögött emelkedik az erős fekvésű város, jelenleg is Oroszország egyik védbástyája. Félszáz templom tornyai és kupolái messzire hirdetik a város szentségét. A zarándokok ezrei járnak ide imádkozni a szentek sírjaihoz. Kolostorai a leghíresebbek Oroszországon s kincsekben és műemlékekben gazdagok. Történelmi érdekességre Kiev vetekedik Moszkvával és Krakkóval. S valóban vetekedhetik, mert méltán azt állítja, hogy őt illeti az elsőbbség, hogy ő az igazi orosz, a másik pedig muszka. De mióta 1660. évben I. Alexei Romanov Kievet elvette János Kázmér lengyel királytól, a régi dicsőség puszta emlék s a muszka uralom véget vetett a különbségnek a tiszta és valódi oroszok s a mongolokkal és más fajokkal vegyült muszkák között. A magyar népnyelv megőrizte a különbséget az elnevezésben, a kievi beszéd és az ottani régi orosz irodalom is megtartotta még nemzeti sajátosságát, de a szentpétervári kormány ezen orosz nyelvet és irodalmat el nem ismeri, nem tűri, üldözi. Oroszországnak egységesnek kell lenni, szóban. írásban, hitben egyformának Kamcsatkától a Visztuláig, a jeges és fekete tenger közt mindenütt. Ukrajna, Podolia, Volhinia s ezek ős fővárosa Kiev kivételt képezni ne merészeljenek. Ez a pánszlávizmus, melynek a birodalomban mindenütt érvényt kell szerezni és a birodalmon kívül lakó szlávok által el kell fogadtatni elvül és czélul. Nem tagadhatjuk, hogy ezen politikában van erő és öntudatosság, s a czári hatalomra támaszkodva, következetes támadó fellépésével sokat elért már s Európára nagy és állandó veszedelem. A kievi ünnep a pánszlávizmus élesztő tüntetése akar lenni. Minden szláv törzs meghivatott s egyesek által képviselve lesz valamennyi, de nem csak a szlávok, az orthodox felekezetek is mind hivatalosak, görögök, örmények és abessziniaiak, kiknek követeik meg is érkeztek már Afrika közepiből Oroszországba. Az orosz egyház protektorátusa, a czár pápasága az összes keleti egyházak felett proklamáltassék és konstatáltassék. Szerb, bolgár, görög, oláh, örmény és abessziniai nemzeti keleti egyházak mind az orosz czárt ismerjék el fejüknek s az orosz egyház hegemóniája alá szegődjenek. Ezt dokumentálni az ünnepély rendezői ezúttal pekumeniai zsinatot is szerettek volna tartani Kievben, de ezt nem sikerült összehozni a nemzeti egyházak és püspökeik féltékenysége miatt. Az alkalom nincs rosszul választva. Az apostoli I. Vladimir (980—1014) az egész akkori Oroszország felett uralkodott a finn öböltől a Fekete-tengerig s fővárosa volt Kiev. Anyja Olga 955-ben Konstantinápolyban felvette a keresztséget, ő maga nőül vette Vazul görög császár nővérét, Annát, keleti hitre tért és behozta országába a keleti kereszténységet. A kievi érsekség volt a legelső Oroszországban. Görög műveltség, ízlés és szokások, görög tudósok, papok és mesteremberek hivattak be. Mint kortársa, Szent István, kit Adalbert prágai püspök 994 táján keresztelt meg Esztergomban, hasonlóan cselekedett Wladimir, csakhogy amaz a római nyugati n emez a görög keleti egyházhoz csatlakozott, Byzancz közelsége, befolyása és családi összeköttetései alapján. S ezzel megvonta az éles határvonalat Oroszország és a nyugati czivilizáczió között. S az ellentét is megszületett : Lengyelország, melyet I. Mirziszlav 966-ban térített át, és Magyarország a katholiczizmushoz szegődtek s a latin czivilizáczióhoz. Oroszország a görög hitet és szokásokat vette fel s terjeszté tovább. Ha most a panszlávok e felekezeti különbséget és ellentétet annyira kiélesítik, ez is politika, de feledik, hogy ezzel voltaképen eltaszítják maguktól örökre a lengyeleket, cseheket, horvátokat, stb. s egyszersmind végkép különválnak Európától. A különös azonban az, hogy a kievi birodalom a tatár pusztítás után végleg Lengyelországgal egyesülvén, századokig lengyel befolyás alatt állott s ez idő alatt katholikus hitre tért, úgy hogy jelenleg is Kiev és környékének lakossága túlnyomó részben nem gör. keleti, hanem gör. katholikus vallású. A pánszlávok tehát, midőn Kievben ülik meg a görög kereszténység Oroszországba behozatalának 900 éves fordulóját, történelmileg egész korrektül választották ugyan a helyet, de voltaképpen katholikus nép közt lesznek, melyvonakodik a keleti hitre visszatérni, melyre a hatóságok kényszerítik. De hiszen az ünnepély éppen propaganda akar lenni, arra való, hogy az ukrajnai oroszok A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA — Julius 9. — Stefánia trónörökösné nyaralóhelye. (A Koháry-Coburg kastély Szent-Antalon.) — Saját levelezőnktől. — A Selmeczbánya városától mintegy négy kilométernyi távolságban fekvő és a herczeg Coburg család tulajdonát képező szent-antali kastély egyike a legérdekesebbeknek az egész országban. Nemcsak szép fekvése, árnyas sétányai s óriási kiterjedésű parkjánál fogva, hanem még inkább ritka fényű, gyönyörű berendezése miatt. Maga a kastély Szentantal falu közvetlen szomszédságában egy dombtetőn fekszik és egy nagy egyenszárú négyszöget képez, melynek belsejében terül el a tágas udvar. Két oldalt vezetnek föl a széles lépcsők, melyek mentén plasztikus szépségű szobrok állanak. A kastélynak a falu felé eső része egy emeletes, holott a park felé eső része földszintes, mit a domb fekvése, melyen a kastély épült, okoz.. A földszintes részen egy nagy terrassz nyúlik a parkba ki gyönyörű délszaki növényekkel megrakva. Nem messze innét van a mesterséges vízesés, mely a halastavakból zuhog le a tarka pázsit szőnyegre s a földalatt lesz elvezetve. A halas tavak fölött áll egy csinosan épült svájczi ház, honnét felséges kilátás nyilik a dél felé mindinkább zónává változó tájra és a négyezer láb magas Szitnya hegy sziklafalas ormája. Balra az erdőben innét van egy remetelak lombos lugasokkal körülvéve,melyekből a csalogányok dallama messzire elhallatszik. Maga a kastély belseje a képzelhető legnagyobb fénynyel van berendezve. Legérdekesebbek: azon lakosztály, melyben Mária Terézia királyné lakott, ki herczeg Koháry vendége volt s kinek egy díszes koronával ellátott mennyezetes ágyát még most is kegyelettel őrzik ; továbbá az úgynevezett tükörszoba, melynek falai mind kristályos tükrökből vannak összeállítva; továbbá a khinai berendezésű terem díszes kárpitjaival s pagodáival;továbbá a valóban felséges és óriási értéket képviselő drágakövekből kirakott mozaik asztalok és bútorokkal berendezett terem; valamint a Kohárycsalád őseinek és a török háborúkban szerepelt rokonságnak képeivel kirakott két nagy terem, e képek közül különösen érdekes a török fogságba esett két Kohárynak egymás mellett függő képe, két hatalmas, szakálas alak vasra verve s Rembrandféle sötét színben tartva; épp ily érdekes azután az egyik szobában látható metszett női alak, baljában bögrét, jobbjában pedig kanalat tartva s utána egy macskával (Vezetőm állítása szerint a Koháryak egyik szakácsnőjét ábrázolja) egy czigány leánynak gyönyörű képe, kiről a népbeszéd sok érdekes dolgokat tud mesélni s ki állítólag a múlt században Szentantal falu végén lakó czigányok közül került igen fiatal korában a kastélyba, hogy ott gyorsan elhervadjon, mert szabadságát nem akarták visszaadni; végül a sok, már a Coburgok által újonnan nagy fényűzéssel berendezett pompás lakosztályok stb. E kastélyban lakik jelenleg Stefánia korán a herczegnőnk, mint a Coburg herczegi család vendége s kit a szentantali nép »fiatal királynőnknek« nevez. Elég alkalma fog nyílni innét e gyönyörű vidéket a maga különleges érdekességeivel megszemlélni, mint a milyenek közé az évezredes bányaművek tartoznak, melyekben, mint lapunk más helyén emlitjük), ma járt. Kies felvidékünknek általa lett eme első látogatásánál legyen üdvözölve. Sz. R. E. A MÚLT. Eredeti regény. 7 Irta: Gosztonyiné Bíró Kornélia. A férj. A gróf csodálkozva tekintett utána, Sórody pedig szívélyesen fűzte karját barátjáéba s igy szólt: — Látod Tibor, te túlságos szigorú voltál nőd iránt. Az ily büszke lélek nem feledi a megaláztatást. Évek múltán is visszaemlékezik egy keserű pillanatra, miért is csepegtetsz kelyhébe mérget, midőn ő a társaság, a zajos élet után vágyik. Lehet-e neki rossz néven venni, hogy megszokott életmódja annyira vonzó, hogy feledé neked tett ígéretét ? Először életében volt Tibornak terhére Gábor beavatkozása Miért beszélt ő ily könnyedén Olgáról ? Mindamellett elfojta a pillanatnyi fellobbanást és hallgatagon folytatta útját a vendéglő felé. Nem részesültek azonban oly szívélyes fogadtatásban,mint várták. Mindenkit lehangolt Szentimreyné elmaradása, mindenki csak Olgáról beszélt, őt dicsőítette Tibor, bár őszintén örvendett ez estének, mit gyermekkori pajtásaival tölthetett, mégis lehangolt maradt. Folytonosan fülébe csengtek neje végszavai, nem volt azokban már többé gúny, csupán egy rég elfojtott fájdalom kifakadása. E pillanatban majdnem megsajnálta őt. — Azután meg mindennel elégedetlen volt. Az amerikai steak kemény volt, a pezsgő nem elég see, barátai kézszorítása hideg, a nők megjegyzései ügyetlenek, a társalgás színtelen, Lorody túláradó ékesszólása már éppen kiállhatatlan volt. És hogy rossz kedvét senkivel sem éreztethető, ez még elégedetlenebbé tette. Mindezek után nem lehetett csodálni, hogy hamarább vonult szobájába, mintsem eleinte gondolta.* * * A Szentimreyék elutazásának napja borult reggellel köszöntött be. A tegnap esteli szokatlan meleg idő után következett éjszakai zápor annyira lehütötte a levegőt, hogy a pipálóban levő kandallóba tüzet gyújtottak. Lorody volt az első, ki oda belépett. Gondolkodva nézett körül, mintha keresett volna valamit, hogy idejét eltöltse. Amint tekintetét a szobában körül hordozó, egy kis fénylő tárgy a padlón kelte fel figyelmét, lehajolt és felemelte. Ráismert... Olga medaillonja volt. Egy remekmű, mely Párisban készült és annak idején ez sok fejtörést okozott Tibornak. Mennyi szerelmi kifakadást, mennyi üres frázist kellett Gábornak végig hallgatnia ! Semmi sem volt elég szép, elég jó Olgának! A medaillon egyik oldalán gyémántokkal volt kirakva, míg a másik felén piciny, de tisztán kivehető betűkkel állottak e nevek : »Olga,« »Tibor.« Eddig Szentimrey mindig kereste a különlegességeket ; szerette a nem mindennapit, de mióta neje maga is oly exotikus apart plántának bizonyult, azóta Tibor teljesen megelégelte a különlegességeket. Lorody kinyitá a medaillon mindkét lapját; itt Tibor boldog mosolylyal tekintett reá, ott Olga megelégedett arcza üdvözölte! Csakhogy idővel ez a mosoly fanyar és az az elégedett arcz fagyos lett! Sokáig szemlélte az arczokat. A múlt emlékei tisztán tűntek fel előtte. Ott látta maga előtt e két lényt boldogan és megelégedetten! Mintha szeme káprázott volna, vagy a másvilágról jelentek volna meg ez ismert alakok, kiket az idő úgy eltorzított; maga sem tudta, mennyit tudjon be az élet komédiájának, mennyit a valóságnak. Az a nő azzal a szende mosolylyal, és ábrándos szemekkel, volt-e egy pillanatig is őszinte vagy soha ? — Szórody merengve tekintett maga elé. — És ha még mindig szeretné ? — kérdé önmagától egy gonosz mosolylyal, s hirtelen így folytatta : Játszuk tehát a kegyes gondviselést ? — És ezzel ügyesen eltávolítá Tibor képét, lecsukta a medaillont, és ismét a földre helyező, a legelőnyösebb világításba, úgy hogy a belépőnek rögtön szemébe tűnjék. Ezzel megelégedetten távozott, beszívni azt az üde levegőt, melylyel egyaránt élteti a mindenható teremtő az igazat és a gonoszát! Alig hagyta el Lórody a szobát, máris belépett Tibor az ellenkező ajtón, és az a kis csillogó tárgy rögtön szemébe ötlött. Még mindig az est benyomásai uralkodtak benne, és az az álmatlan éj, melyet csupán torzalomképek népesítettek be. Nem volt nyugalma, sem ébren, sem alva! Az az érzés pedig, mely most háborgott szívében, veszedelmesen hasonlított a lelkifurdaláshoz; mert az a szerelem, mely éltének egyetlen nagy szenvedélye volt, most háttérbe szorítva az ész rideg okoskodásait, — a saját jogait követelte. — Szeretettel vizsgálta azt a kis tárgyat, melyet Olga viselt, csupán a kis karika, mely azt a nyakán lévő szűz Máriához és egyéb kedves emlékekhez fűzte, tört el, nem lehetne-e ezt a karikát oly szolidan visszaerősíteni, hogy az soha el ne törhessen? Nem az Isten intő szava-e az, mely őt erre figyelmezteti? Egy megmagyarázhatlan érzelem gyors tettre indította. Nem habozott egy pillanatig sem! Lázas sietséggel vette ki zsebkönyvét, abból ideges kézzel egy papír szeletet hasított ki, és picziny, de tisztán olvasható betűkkel írta reá: »tégy töredelmes vallomást.« Aztán csinosan összehajtva a levélkét, azt a medaillon ama felén helyezte el, melyben Olga arczképe volt, s lecsukva a zárt, figyelembe sem vette annak másik felét. Még a kezében volt a kis műtárgy, midőn könnyű léptek és ruha suhogás jelzék Olga jöttét. Tibor szive megdobbant, érze, mily végzetes lépésre határozta el magát. Olga egyszerű szürke úti ruhában teljesen felkészülve lépett be. Arcza még hidegebb volt a szokottnál. Közömbös fejbólintással üdvözölte a grófot, míg ez udvariasan hatta meg magát neje előtt. Még a szokásos »shake hands« sem dívott e különcz házaspárnál. Tibor egy pillanat alatt megbánta előbbi megindulását , de érzelmein uralkodni nem birt. Bármenynyire iparkodott izgatottságát elpalástolni, képtelen volt arra, pedig érezte nejének gúnyos tekintetét! — A grófné nem vigyáz ékszereire, — szólt Tibor majdnem remegő hangon, — ha valami idegen szolga találta volna meg a medaillont, talán sohasem került volna vissza. Olga fürkészőn tekintett férje szemeibe, és még mélyebbre ezeken keresztül. Nem tudta mire magyarázni a gróf szokatlan, és sajátságos magaviseletét s ama ürügy alatt, hogy megkísérti visszahelyezni a medaillont, sietve egy ablak mélyedésbe húzódott, hogy a rejtély nyitját magában a medaillonban keresse. Vannak esetek, melyek majdnem arról győznek meg, hogy létezik ördög, ki néha néha beleártja magát dolgunkba, és elrontja a legszebb játszmát. Luczifer most is kaczagva nézi munkájának sikerét. — Mert Olga csakis azt a részét nyitotta ki a medaillonnak, ahonnan Tibor képe — hiányzott! Egy éles oldalpillantást vetve férjére, sötét szemei felvillogtak, ajkai alig észrevehetően vonaglottak, — és rögtön és hirtelen határozott léptekkel közeledett a kandallóhoz. — Képtelen vagyok megigazítani— szólt türelmetlenkedve. És miután hiányzik az összekötő kapocs, e tárgy értéktelenné vált. Szólt és ezzel a medaillont a tűzbe dobta. Szentimrey megdermedve tekintett Olgára. Mindent, csak ezt nem várta. Le volt hűtve tökéletesen , s akár egy fagyos téli szél járta volna át tagjait. De hangja nem reszketett többé, hanem ő is egyszerre gúnyos flegmával szólt: — De kár, ez az ostobaság elég csinos volt ; meg vagyok győződve, hogy JPhilli komornájának örömet szerzett volna. Azután egy lépést közelítve Olgához tréfás megbotránkozással folytatta: — Ön néha nagyon elhamarkodottan cselekszik; lássa ez a szegény leány férjhez megy, legalább én úgy értesültem, s mily alkalmas mennyasszonyi ajándék lett volna neki ! Olga, habár úgy érezte, hogy lelke mélyéig sértve van, mégis higgadtan válaszolt: — Feledi, hogy csupán elviselt ruháinkat és nem régi ékszereinket szoktuk cselédeinknek ajándékozni ? — Igaz, az ékszer minél régibb, annál értékesebb. — Csakhogy e medaillon nem az ókorból való volt, hanem hitvány modern munka. .. — Ebben már igaza van — szólt Tibor, keserűen kaczagva. — A mai korbeli munka sem lehet más, mint a mai ember. Hajlítható és törékeny! És az a kis ostobaság, mely talán hivatva lett volna a két szív sorsát intézni, némán, némán olvadt szét a tűz lángjaiban, magával enyésztetve el azt az értékes okmányt, melyet Tibor helyezett el abban. Hisz a papiros türelmes és az írott betű nem tud panaszkodni! E pillanatban lépett be Lorody. Körültekintve látta, hogy nem vesztegette volt idejét haszontalanul. A fa busásan meghozta gyümölcsét. Nem kérdezett semmit, az a két arcz, melynek mása néhány pillanat előtt a múltat idézte fel előtte, most a jelen képét oly híven tükrözé vissza, hogy eleget tudott, így az első lépés is, mit e két lény egymáshoz való közeledésére tett, csak távolabb taszita egymástól őket. * * * Ismét előállott a fogat — ismét útnak indult a három személyből álló társaság! Mentek messze, a nagy világba, ki tudja hol állapodnak meg, vagy mikor fárasztja ki őket a folytonos utazás, bolyongás! A sok haszonleső pinczér, meg egyéb cselédség sóvár pillantással nézett utánok, sajnálkozva, hogy ily hamar távoznak azok, kiktől oly sokat reméltek, különben e rövid idő alatt is megtettek minden megengedhetőt és meg nem engedhetőt, hogy minél többet zsaroltak legyen tőlük. (Folyt, köv.) lássák be, hogy a czár vallását kell követni Oroszországban mindenkinek. S a követek ezt vigyék széjjel s a szláv sajtó hirdesse mindenütt. Hanem mivel az ünnep pánszláv lesz egészen, nem is lesz teljes. Lesznek ott mindenféle fajtából egyes példányok, de hivatalosan a külső országok e politikai tüntetésre és összeesküvésre nem mennek el. Már Románia kimondta, hogy nem megy el, Szerbia is és Bulgária hivatalosan távol marad, a görögök féltékenysége éppen nem megy oda s a galicziai oroszok kijelentették, hogy »politikai okokból« ők sem lesznek jelen. Lehet hát pompa, fény, czár, miniszterek, főpapok és tömeg: érdekelni fogja az ünnepély a kiváncsi világot, de el fog múlni, reméljük, komoly következmények nélkül. Mint ahogy Oroszország ezer éves fennállásának ünnepe Moszkvában elmúlt és feledésbe ment. Budapest, július 9. Vilmos császár találkozása uralkodónkkal. A félhivatalos Bud. Korr. egy mai kommünikéje jelenti: Vonatkozással a német császár tervezett utazásaira a Németországgal szomszédos államokba, arról értesülünk, hogy Vilmos császár annak idején — egyidejűleg ama tudósítással, hogy a czárt Oroszországban meg fogja látogatni — Ausztria-Magyarország szövetséges uralkodójának, aki akkor Budapesten tartózkodott, látogatását legkésőbb szeptemberre jelentette be. Hasonló értesítés akkor Rómába is ment és előbb a német és orosz császár tervezett összejövetele sem ismeretes, sem megállapítva nem volt. A hangulat Oroszországban. A Köln. Zrg pétervári levelezője azzal a fordulattal foglalkozik, mely az orosz közvéleményben egyszerre Németország javára beállott. Állítása szerint ez a változás nem lepheti meg azt, ki az orosz viszonyokat ismeri. Az 1877/8-ks háború óta az orosz közéletben a pánszláv irány került túlsúlyra, mely folyton azt híresztelte, hogy a háború sikereit Oroszország a német politika miatt nem aknázhatta ki. Ezzel a pánszláv párt nem elégedett meg ; fejei a Skobelevek, Obrutsevek, Ignatievek azzal is gyanúsították Németországot, hogy meg akarja támadni az orosz birodalmat. Még II. Sándor czárban, a németek régi barátjában is bizalmatlanságot tudott ily rágalmakkal kelteni, utóbb pedig III. Sándort rávette, hogy nagy katonai erőt vonjon össze a német és az osztrák határon. A vereség, melyet az orosz politika Bulgáriában szenvedett, a sajtónak nem pánszláv közlönyeit is Németország ellen hangolta s igy lassankint az egész orosz nép Németország ellen foglalt állást. II. Vilmos trónraléptével mindez hirtelen megváltozott. Mi okozta e csodát, azt levelező sem magyarázza meg. Állítása szerint az oroszokat az nyugtatta meg, hogy most egy tetterős, fiatal egészséges férfiú ül a német trónon, kinek külpolitikája egészen Bismarck herczegre támaszkodik. Márpedig ha II. Vilmos császár, aki határozottan akarja a békét, fentartja Bismarck politikáját, akkor — így okoskodnak a levelező állítása szerint Pétervártt — ez a politika előbb sem lehetett oroszellenes. Ha pedig nem volt oroszellenes, akkor mindaz, amit a pánszlávok évek óta híreszteltek Németország harczias szándékairól, szintén teljesen alaptalan. E meggyőződéstől most annyira át van hatva az orosz közvélemény, hogy a legnagyobb lelkesedéssel üdvözli az orosz-német barátságot. Belgrád, julius 8. — Saját levelezőnktől. — Az itteni összes politikai körök, pártkülönbség nélkül, kissé zokon vették, hogy éppen az osztrákmagyar sajtó az — a királyné makacs természetét ismernie kellene — mely a király és királyné közti viszályban túl messze megy a tanácsok osztogatásában. A német sajtó — kivéve egy-két kis német lap kofáskodását — annyira delikát volt, hogy még csak a reprodukcziónak sem adott helyet. De most, midőn a családi titokkal már a sajtó is foglalkozik, kötelességemnek ismerem e lap tisztelt olvasóit a leghitelesebb forrásból merített informácziók alapján e fölötte kényes ügy felől teljesen tájékozni. Milán király mint ember, atya és gavallér megtett mindent, mit egy becsületes ember és egy gyengéd apa megtehet, hogy e fölötte kényes kérdést mindkét házas fél teljes megelégedésére oldja meg. Milán király egy új egyezményt óhajtott, egy egyezményt, melyet a metropolitának kellett volna megáldania, az összes minisztereknek és az államtanácsnak az állampecséttel ellátva aláírnia. Ez egyezmény szerint a királyné minden, egy királynét illető jogait visszanyerte volna s a trónörökös nála maradt volna, mig nagykorúságát el nem éri és csak a vakácziók idején látogatta volna meg édes atyját, a királyt. A királyné azonban csak a király egyenes meghivására jöhetett volna Belgrádba. De fájdalom, a királyné makacsságán megtörtek a király nemes intencziói. A királyné ezen önfejűsége nagyon nyomasztóan hat az itteni politikai körökre ; legjobb híveit veszíti el ezáltal, tisztelői, kik oly őszinte ragaszkodással viseltettek volt irányában, meghidegültek teljesen; még Risztics János is sajnálatát fejezte ki a királyné e megmagyarázhatatlan makacssága fölött. Natália királyné, kit a szerb nép rajongásig szeretett, makacssága miatt izoláltan, teljesen elhagyatva fog állani, s miért ? makacssága miatt. Midőn Milán király látta, hogy minden kísérlete hiába volt, nem tehetett mást, mint elküldeni Wiesbadenbe úgy az ő, mint a szerb nemzet szemefényéért, a kis trónörökösért. El is küldötte Protics tábornok hadügyminisztert azzal a megbízással, hogy hozza haza a kis trónörököst, de a királyné önfejűsége miatt a trónörökös hazajövetelt is halasztást fog szenvedni. A polgármester a belügyminiszterhez. — július 9. A közigazgatási bizottság havi üléséről esti lapunkban közölt tudósításunkban röviden már megemlítettük, hogy a közigazgatási bizottság felterjesztést fog intézni a belügyminiszterhez, felkérvén őt arra, hogy a kerületi elöljáróságok szervezése kérdésében minél előbb határozzon. A közigazgatási bizottság ez elhatározására a polgármester félévi jelentésének ama része szolgáltatott okot, amelyben a polgármester, a kér elöljáróságok szervezése ügyében folytatott tárgyalásokra utalva, sajnálatának ad kifejezést a fölött, hogy a közgyűlés a tanács szervezési munkálatán oly módosításokat tett, amelyek, nézete szerint, a czélba vett reformnak sikerét nemcsak kérdésessé teszik, hanem meghiúsítják. Ez alkalomból arról értesülünk, hogy Kamermayer Károly polgármester még a múlt hónapban a maga részéről is kimerítő előterjesztést intézett a belügyminiszterhez e kérdésben. A polgármester ugyanis a belügyminiszter részéről hozzá intézett felhívás folytán jelentést tett nevezett miniszterhez a VII. kerületi elöljáróságnál előfordult sikkasztások ügyében s e jelentésében azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy ezen sikkasztások oka legelsősorban az elöljáróságok mostani szervezetének hiányaiban keresendő. E jelentést, amelyben az erre legilletékesebb egyén, a polgármester mond bírálatot az elöljáróságok működése felett s mond véleményt az elöljáróságok szervezése kérdésében, érdekesnek tartjuk a következő kivonatban ismertetni: A VII. ker. elöljáróságnál, valamint a múlt évben a VI. ker. elöljáróságnál előfordult sikkasztások — úgymond a jelentés — újabb meggyőző érvet szolgáltattak arra nézve, hogy a kér. elöljáróságok mostani szervezetükben nem képesek többé azon fontos feladatok megoldására, amelyekre hivatvak. Az elöljáróságok ugyanis megszűntek már pusztán az önkormányzati igazgatás végrehajtó közeges lenni s hatáskörük kiterjesztése, ügyforgalmuk rohamos emelkedése s a hatáskörükbe utalt ügyek sokoldalúsága feltétlenül megkövetelik, hogy azok a