Pesti Napló, 1888. november (39. évfolyam, 302-331. szám)
1888-11-22 / 323. szám
323. szám. Szerkesztési Iroda : Ferencziek-tere, Athenäenm-ép . et. A lap nellemi részét illető minden köztemé a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenäenm-épüet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Budapest, 1888. Csütörtök, november 22. 39. évi folyam. Előfizetési feltételek , reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapest« kétszer házhoz hordva: Savonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — S hónapra * írta as Mtt Hadi, postai künküldés« kívántatik, postabélyegre báronként Sí ki érnegyedenként 1 forint felűlfizetendd. Hirdetések . . j__ . jy...„ szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Politikai napilap. A főváros és a regále. Budapest fővárosnak a regále-váltsághoz és az italméréshez fűződő érdekei a szőnyegen forgó váltságterv kapcsán a képviselőház előtt ma nyertek először teljes megvilágítást egy széles körű és a főváros gazdasági, társadalmi és politikai jelentőségét teljesen felölelő beszéd keretében, melyet Kaas Ivor báró a belváros képviselője tartott. Mihelyt a regáletulajdonosok kártalanítására és az állami italmérési jövedékre vonatkozó törvényjavaslatok ismertekké váltak, a fővárosi tanács alapos tanácskozások tárgyaivá tette azokat, amelyeknek eredménye ama felirat volt, mely szerint Budapest a váltság tervéből vonassék ki. Kívánta pedig a tanács e kivételes helyzetet azért, mivel, ha a kártalanítás sokkal méltányosabb is, mint az, melyet a törvényjavaslat kontemplál, még akkor is csak a jelenért nyújthat kártérítést, ám a fejlődő jövedelemnek a jövőre kiható előnyét megvonja. Kaas Ivor báró a főváros óhajtásának és jól felfogott érdekének álláspontjára helyezkedett, midőn a maga részéről a budapesti regálejog megváltását perkorreskálta. És ez nem partikuláris szempont, mely kiváltságos helyzetet akar biztosítani egyetlen városnak a többiek mellett, vagy éppen azok rovására. A főváros érdekei országos érdekek. A fővárosban lüktet az ország őrő és a közintézmények, melyekkel fel van ruházva, módot adnak neki, sőt kötelességet szabnak elé arra nézve, hogy kulturális és gazdasági tekintetben kezdeményező és az országos közvélemény tekintetében mértékszabó szerepet vigyen. És nem lehet itt partikularizmusról szó már csak azért sem, mivel az állami törvényhozás sohasem volt fukar Budapest országos jellegének elismerésénél, sőt külön kisajátítási törvénynyel, a fővárosi törvényhatóság önálló rendezésével, a budapesti építkezések adókötelezettségének külön szabályozásával, a fővárosi állami rendőrség szervezésével és más törvényes intézkedésekkel szentesítette is azt. Az italmérési jövedékről szóló törvényjavaslat indokolásában a kormány kiemeli, hogy meg kell váltania a regálét már csak azért is, hogy a fogyasztási adók tekintetében szabadon rendelkezhessék, anélkül, hogy már fennálló jogokat bármiként is bolygatnia kellene. Ez az érv a főváros szempontjából természetesen elesik. De ne keressük azt az alapot, mely a regáleváltságot a fővárosban indokolttá tenné. Hasztalan keresnek: nem találhatjuk meg, mert nem létezik. Annál több ok és érdek szól azonban a mellett, hogy az italmérés hagyassák meg a főváros kezelésében. És pedig így kellene lennie a jövő kedvéért. A főváros költségvetése végső egyenlegében felette tekintélyes számot értél E, hogy e budget egyensúlyban legyen tartható, az intézőknek máris a lehetőség határáig ki kellett használniuk a polgárság teherképességét. Fokozni a kötelezettségeket a közforgalom és az általános jólét kára nélkül már nem lehet. Ám a feladatok még korán sincsenek megoldva. A közeljövő nagy igényekkel köszönt be, amelyeknek teljesíthetésére a mind nagyobb arányokban fejlődő regálejövedelem volt a reménybeli főbázisok egyike. Nagyon helyesen utalt Kaas Iver báró a küszöbön álló 20 milliós kölcsönre. Ama célok közt, melyeknek a kölcsön szánva van, találjuk: az árucsarnokokat, az iskolákat, az új kórházat és az új szegényházat, mint olyanokat, melyek gazdasági, művelődési és egészségügyi tekintetben országos érdekűek. S ha már most számba veszszük amaz áldozatokat, melyeket a főváros országos czéloknak ez ideig hozott és figyelemmel vagyunk arra, hogy az új kölcsön egy jelentékeny részének szükségét is országos jellegű érdekek teremtették meg, lehetetlen elzárkózni ama recziprocitás elől, melylyel viszont az ország a fővárosnak tartozik. Ha az állam a főváros regáléját az általa tervezett módon megváltja, nagy kár háramlik ebből Budapestre Kaas Ivor alapos számításai szerint. Az az összeg, melyet az állam az öt évi jövedelemátlag és alO°/6-os kezelési költség redukciója alapján megvált, 308.000 frtra rúg, s ha ezt az összeget tőkésítjük, 6,168.000 frt lesz az eredmény. Vonjunk le már most ebből adó fejében 10°/0-ot, vagy ami ezzel egyértelmű : tegyük a kamatozási tényezőt 5% helyett 4%%-ra és 277.000 frtot kapunk. S mivel a főváros tiszta jövedelme ez idő szerint 347.000 frt , kerek 70.000 frttal rövidül meg.• Az állam a fővárosi fogyasztás italmérési adójából és az engedélyek után fizetendő illetékekből évi 1,803.000 frtnyi jövedelmet várhat, amelyből a fent jelzett tőkének megfelelőleg 277.000 frtot fizetvén kamat fejében : 1.500.000 frtot meghaladó fölöslege marad. És ha ama homályos pontból, mely 30°/o-ban állapítja meg a városoknak az országos többletben való részesedési arányát, kimagyarázzuk is, hogy mindegyik város, és így Budapest is a saját plusszjának megfelelő 30%-ot kapja meg , váljon elégtétele ez a fővárosnak, amelynek jövőbeli budgetje a várható egész többlet rovására is túlon-túl meg van terhelve. De tekintetbe jó egy másik szempont is. Vajmi könnyen megtörténhetik, hogy az országos többlet daczára sem lesz a városok jövedelemfeleslegének 30°/6-a a jelzett értelemben megtéríthető, ha mindjárt a tiszta jövedelem az 1893-ik éven túl meghaladná is azt az összeget, mely elégséges arra, hogy az összes kártalanítási tőke kamatjait és évi törlesztési járulékait fedezze. Nagyon könynyen megtörténhetik ugyanis, hogy a városok jövedelmi többlete nagyobb lesz, mint a mutatkozó országos plusz, mivel a helyenkint beállható hiány a tisztán városi fölösleget kisebbítheti. S ha már most bármily konjunktúrák következtében beállna még az az eset is, hogy lesz ugyan országos többlet, annak összege azonban a másutt mutatkozó hiány következtében mögötte fog maradni a városi fölösleg 30°/6-ának is, mint fog a kvóta a pluszszal rendelkező városoknak megtéríttetni. Ez irányban pedig a sokat vitatott pont már csakugyan nem intézkedik, mert csak országos többletről szól egyáltalán és így kötelességévé teszi az államnak, hogy ama városoknak, melyeknél többlet mutatkozik, térítsen vissza 30%-ot, mihelyt abszolút felesleg mutatkozik, bármily nagy, vagy csekély is legyen az tehát. Felette érdekes és tanulságos az, amit Kaas Ivor báró az italmérési jövedékre nézve mondott, beigazolva, hogy csalétek az, miként a fővárosi vendéglősök, akik ezideig 344,000 frtot fizettek, ezentúl csak 145,000 frttal fognak terheltetni. Az utóbbi összeget ugyanis nem az összteher fedezése fejében fizetik, míg az előbbi lerovásával minden kötelezettségüket teljesítették. Most illeték és adó fejében külön-külön, és pedig oly mérvű összeg fizetésére fognak köteleztetni, melyet kérdés, mint fognak a közönségre háríthatni annak mértéken felül való megterheltetése nélkül. Végül nagy jelentőségűek ama nyilatkozatok, melyeket Kaas a főváros lakosságának anyagi helyzetére, helyesebben ama tévedés felderítésére nézve tett, mely szerint Budapest gazdag város volna. És e tekintetben van néhány megjegyzésünk. Tagadhatatlan, hogy a főváros rohamosan gyarapodik, épül, szépül el odáig, hogy e gyors fejlődése a külső ragyogásnak már egészségesnek is alig nevezhető, mert nem jár belső, valódi emelkedéssel. A lakosság szaporodik és pedig jobbára amaz elemekből, melyek a nyomasztó gazdasági viszonyok következtében megélhetésük eszközeit a vidéken többé megszerezni nem tudták. Röviden :tőke nélkül való ember gyűl ide fölös számmal. Közte számos iparos, úgy hogy ma már a 140 magyar városban lakó 540.000 iparos közül 263.000, azaz 48°/o esik Budapestre. És az ország összes iparosainak 14%-át teszik a budapestiek, holott a lakosság összeségének csak 2,5%-a fővárosi. Ez nagyon örvendetes bizonysága volna annak, hogy Budapest ipari város, ám viszonyaink közt nagy árnya van e fénynek, mert a jelzett számban felette sok a szegény, nyomorgó és kenyér nélkül való munkás. És mert az ipar nálunk nem virágzik: rendkívül alacsony a munkabér is; nagyon megsínylene tehát a főváros számban nagy és jelentékeny kisiparos- és munkás-osztálya, A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — November 21. — A második őszi kiállítás. (A műcsarnokban.) (III.) Nem kis érdeme a képzőművészeti társulat vezetőinek, hogy aránylag rövid idő alatt egy egész csapat külföldi művészt, köztük kiváló mestereket is, hozzánk édesgettek. Míg régebben kiállításainkon, úgyszólván, csak a bécsi művészek képezték az idegen elemet s egy-egy franczia kép feltűnése valódi eseménynyé nőtte ki magát: ma már a művelt világ minden részéből kapunk vendégeket s Budapest a modern művészetben olyan ponttá vált, amelyet a képírók és szobrászok megállapodási helyül tűznek ki, ha újabb műveiket utaztatják. — Igaz ugyan, hogy ma még jóformán az utolsó megállapodási hely, de már az is eredmény, hogy számba veszik s megszűnt előttük terra incognita lenni. Első vendégeink a franczia és belga művészek voltak, kik már nagy számuknál s termelésök bőségénél fogva is jelentékeny kontingenst szolgáltatnak az idegen kiállításoknak. Egy-két jelentősebb vásár után megkedvelték műcsarnokunkat s most már évenkint ellátogatnak. Őket követték a hollandiak, németek s utoljára az olaszok, kiket a tavalyi velenczei országos kiállítás alkalmával sikerült megnyernünk. Közönségünk csakis azóta ismeri úgy, ahogy a modern olasz művészetet. Mert ami azelőtt szórványosan érkezett hozzánk olasz képíróktól és szobrászoktól, csak selejtes része volt az ottani termelésnek. A kiválóbb olasz művészek ugyanis kiállítás végett csak ritkán küldik külföldre műveiket. Az igazi mesterek párisi és londoni mitárusok számára dolgoznak s képeik igen sokszor még hazájukban is ismeretlenek maradnak. E mellett nem egy művészi központja lévén az országnak, minden évre esik néhány kiállítás s ezek rendezői a szó szoros értelmében, fogva tartják a jobb tehetségeket. Ez a magyarázata aztán a sajátságos tüneménynek, hogy a legnagyobb élő olasz művészek a külföld előtt jóformán még neveikről is alig ismeretesek. A modern olasz iskola fejéről, Morelliről alig tudnak valamit Olaszországon kívül. Favrettóról csak életének utolsó éveiben kezdtek beszélni s még a sokat dolgozó Michetti művei is csak másolatokban terjednek szét a külföldi amateurök közt. Őszi kiállításunk rendezőinek jutott az a szerencse, hogy az újabb olasz művészet néhány jelentékenyebb képviselőjét bemutathassák. Az elsőrendű mestereket ők sem tudták megnyerni, de azok, akiket ezúttal hozzánk édesgettek, már saját hazájukban is számot tesznek s többnyire mint az »új olasz renaissance« buzgó és tehetséges munkásai ismeretesek. Az első sorozatról szólva, már megemlékeztem Rotta Silvióról, a velenczei akadémia nagynevű tanárának tehetséges fiáról. »Kegyenczek« czímű képe egészséges realizmusával, általános feltűnést kelt, s ha támaszkodni lehet a közhangulatra, a külföldi művészek számára alapított arany érem az idén a velenczei fiatal képíróé lesz. Rotta újabban három vízfestményt küldött, annak jeléül, hogy a festészete könnyedebb, pikáns faját is tehetséggel műveli. Aquarelljei szintén realisztikus tárgyalást mutatnak, s a jellemzés ereje, kivétel nélkül feltűnő tulajdonságuk. Szintén Velenczéből jön hozzánk Luigi Nono képe is: »A csibe halála.« Nono pár év előtt a »Refugium peccatorum« czímű mélyhatásu festményével tűnt föl. A kép szűz Mária-szobor előtt vezeklő fiatal leányt ábrázolt, s a fájdalom kifejezése oly igaz és megkapó volt rajta, hogy a fiatal művésznek egymás után többször kellett másolnia s műve rézkarczok meg fényképek útján rövid idő alatt világszerte ismeretessé vált. Az eredeti, ha jól tudom, most Rómában van, s egyik ékessége az olasz királyi család által alapított modern képtárnak. A jeles művész nem ilyen drámai hatású kompozíczióval, hanem humoros állatképpel kopogtatott be hozzánk. »A csibe halála« azonban egyike legjobb festményeinek. Valami csüfféle épületben fészkén ül a kottős-lyuk s körülre a csak imént kikelt pelyhes csibék csoportosulnak idétlen nagy fejekkel s a test súlyát csak alig biró, vézna lábaikkal. Mindannyian egy pontra függesztik tekintetüket, s bamba érdeklődéssel nézik a kis csibét, édes testvérüket, aki immáron élettelenül fekszik előttük. Látszik, hogy mindnyájan meg vannak döbbenve ; a kiszenvedetthez nem mer közeledni egyik sem. Nono nagy művészi érzékkel tudta kiaknázni ezt a momentumot. A buta állatkák meglepetésének komikus nyilatkozása önkénytelenül is humoros hangulatot kelt. A szép festménynek sok nézője és sok dicsérője van. Nem ártana azonban, ha nagyobb távolságról nézhetnek a tárlat látogatói, mert a csibék rajta meghaladják a természeti nagyságot. Jó helyen függenek Barison képei, melyek a trieszti olasz nép életéből ábrázolnak kedélyes jeleneteket. Ilyen mindjárt az első teremben a »Nagymama látogatása.« Rokonszenves, mosolygó arczú öregaszszonyt látunk rajta,amint ajándékokat osztogat unokái között. Az apró népség közül különösen jól van jellemezve a kisfiú, ki hihetőleg valami csínyt követett el, s most nincs elég bátorsága osztakozni testvéreinek örömében. Ott áll a szoba sarkában, kiváncsi pillantást vetve a nagymamára, s kínos helyzetében egyik lábával a másikat tiporva. A festményt a gondos jellemzés és a detailok finomsága teszi tetszetőssé. Hasonló tulajdonságokkal találkozunk az »Időtöltésben is, mely egyike a mostani kiállítás legkedvesebb miniature-képeinek. Egyszerű themát, de nagy virtuozitással dolgozott föl a turini Gian Battista Quadrone. A földön elhasalva, olasz suhancz etet kutya-kölyköket, úgy látszik , nagyon szereti az állatokat, mert az egyik ott törleszkedik a szája körül s esze ágában sincs, hogy eltávolítsa az alkalmatlankodót. Egy másik kutya-kölyök a háttérben húzódik meg, nagyokat ásítva. A művész finom tapintatát dicséri, hogy ez a tárgy nem vált a kezei közt édeskéssé. A képen feltűnő gonddal és tanulmánynyal vannak megfestve a suhancz mezítelen lábai. Változatosabb és hálásabb tárgyat választott Fausto Z ona ro, ki egy velenczei népünnepet mutat be, amint az isten szabad ege alatt, chfantis palaczkok mellett, nagyban folyik a mulatozás. A képnek szép és gondos részletei vannak, de egészben véve mégsem igazi tükre a velenczei nép életének. A facchinók és gondolierek szilaj jó kedvét hiába keresem rajta. Ennek, Favretto halála óta, nincsen hivatott ábrázolója. Az őszi kiállításnak mennyiség és minőség tekintetében egyaránt jelentékeny részét képezik a vízfestmények. A képírásnak ez a könnyed, elegáns faja nálunk jóformán ismeretlen. Legalább az újabb időkben alig foglalkozik vele valaki. A negyvenes években még divatozott s Barabás kisebb képei a külföldön is nagy elismerésben részesültek. Jelenleg az olaszok művelik nagy előszeretettel. Velenczében vannak művészek, akik kizárólag vízfestmények után élnek. Bámulatos változatosságban másolják a szűk vízi sikátorokat, a düledező márványpalotákat, a lagúnák vitorlás csónakait s a Riva egész hosszát ellepő, áruit harsány hangon kínáló, rongyaiban is mindig festői olasz pórnépet. Körülbelül ezek a themák szerepelnek a hozzánk küldött olasz aquarelleken is, változatosság gyanánt egy-egy részlettel a folyvást restaurálás alatt álló piazzáról, vagy a Canal grande érdekesebb pontjairól. Még a milánói és veronai képírók is, mint például Sala és Vittorio Avanza lagúnák városában keresnek legörömestebb inspirácziót. Sala képeinek legalább is felerészén velenczei motívumokat találunk. Ezek az apró festmények a természet buzgó megfigyeléséről, helyes színérzékről s a naturalisztikus ábrázolási mód erős térfoglalásáról tesznek tanúságot. Azok az édeskés, kinyalt velenczei tájképek, melyek egykor a telihold romantikus világításával ábrázolták a nagy csatorna büszke palotasorát, többé nem divatosak. A tájkép mellett a genre is jeles darabokkal van képviselve. Nazareno Cipriani »A szegények fogorvosé«-n élénk csoportot mutat be, széles ecseteléssel; Bucciarelli »Mosónők« közé vezet, kik hosszan elnyúló sorban lázas sietséggel dolgoznak, míg Bompiani és Levorati érdekes és jellemzetes tanulmányfőkön mutatják meg, mennyi erő kifejtésére képes a vízfestészet. A tárlat látogatói jól teszik, ha ezúttal kissé megállapodnak a folyosóban. A legtöbb vízfestménynek csak itt jutott hely, s közülök egy-kettő nagyon megérdemli, hogy szó nélkül ne haladjunk el mellettük. A belga és franczia művészekről már szólottam az első sorozat ismertetésében. Jelentősebb, újabb mű tőlük nem érkezett. Utánuk legtöbb számmal a német és osztrák művészek szerepelnek. Neveiket szorgalmasan festett, de nagyobbára konvenczionális képek alatt olvassuk. Kivételt jóformán csakis két művész képez. Mindkettő ezúttal jelenik meg először kiállításunkon. A brémai Hofer Gottfried »Halászat a lagúnákon, czima élénk hatású képet küldött. Vásznát ragyogó olasz nap aranyozza meg, s annak sugarai verődnek vissza a lagúnák vizén, melynek nyugalmát még csak egy kóbor szellő sem háborgatja. A part közelében halászbárka van, s belőle az öreg halász hálót dob ki a sekélyes vízben álló subancznak. Egyszerű jelenet, aminőt a lagúnákon minduntalan láthatunk. A képet nem is a tárgy, hanem a földolgozás teszi érdekessé. Hofer az égboltnak a tenger vizében való viszszatükröződését s az egymással rokonszínek sajátságos vegyülését akarta éreztetni. A feladat megoldása kitűnően sikerült. Ez a víz csakugyan a lagúnák vize, a felületén végigsuhanó fény minden játékával s káprázatával. Mentül tovább nézzük: annál több szépséget fedezünk föl a képben, annál frappánsabb az ábrázolás igazsága. Ezzel a jó tulajdonsággal a másik osztrák képíró, Schikaneder műve talán még nagyobb mértékben dicsekedhetik. Czime : »Késő őszszel«. A festményt hosszában egyhangú, megviselt kőkerítés szeli át; innen rajta növényzet nélküli fekete föld, tuban lombjaikat vesztett fák. A baloldalon feszület vagy Mária-kép talapzata látható, vörös lámpával és kőből faragott koszorúval, mellette egy öreg asszony ölébe bocsátott kézzel s merőn maga elé szegzett tekintettel. Az egészen borús, mondhatnám, sötét hangulat ömlik el. A lombjaikat vesztő, kopasz fák, a szürke, ólmos levegő, az asszony roskadozó alakja mind közreműködnek, hogy az élet örömeitől az elmúlás, a halál gondolata felé forduljunk. Még a kép egyedüli színesebb pontja: a vörös lámpa is csak arra szolgál, hogy a kontraszt erejével növelje a festmény lemondásra késztő, sötét hangulatát. Osztrák festőtől régóta nem láttam ily egységes, igaz hatású tájképet. Ez a festmény csak meleg költői kedély terméke lehet. Schikaneder képével berekeszthetném ismertetésemet, ha a tárgymutató egyik aluházott sora a nagynevű Bö ck in küldeményére nem figyelmeztetne. A berni mester egyike a legsajátságosabb tüneményeknek. Minden izében eredeti, de vég nélkül bizarr művészi egyéniség. Nagy vásznakat népesít be soha nem létezett alakokkal, a levegő és tenger csodás alakú és szinű lakóival. Majd ismét abban találja gyönyörűségét, hogy mesés épületek romjai közé, bizarr növényzetű erdők mélyébe kalauzolja bámulóit. Mert neki csak bámulói vannak. A német kritika föltétlen magasztalásokkal fogadja újabb alkotásait, s hihetőleg kijutott a része ezekből a magasztalokból a »Sárkányölő«-nek, mely nálunk most a legelőnyösebb világításban, külön állványon látható. Bocsásson meg nekem a német kritika, de őszintén bevallom, hogy ezen a képen én egyáltalában nem tudok föllelkesülni. Talány előttem: miféle szépséget lehet fölfedezni a klasszikus tökély attribútumait s a hús ingerét egyaránt nélkülöző meztelen női alakon ; valamint talány az is, mit kell megbámulnom a nő háta mögött álló pánczélos vitézen, aki utóvégre is, minden kifejezést nélkülöző, feszes, mozdulatlan alak ? Hogy az előtérben vergődő sárkány, a magasra felszökkenő vérsugárral, bizarr, fantasztikus alkotás, — örömest elismerem; de ezt magában véve még nem tartom olyan érdemnek, hogy miatta Böcklin nagysága előtt térdet hajtsak. Jüngern Böcklin merészen csapongó, rakonczátlan fantáziájával Hoffmann és Poe Edgar költői alkotásaira emlékeztet , s valamint ezeket nem tudnám egy polczra helyezni a világirodalom elsőrangú elbeszélőivel, úgy Böcklin számára is nem a minden időknek dolgozó mesterek sorában keresek helyet.Nem, annál kevésbbé, mert jól tudom, hogy a fékevesztett, rakonczátlan fantázia az irodalomban épp úgy, mint a művészetben a legtöbbször csak arra szolgál, hogy a művész legértékesebb, legszebb tulajdonságának, a jellemzési erőnek hiányát feledtesse. Böcklin mindenesetre érdekes specialitása századunk művészetének, de nevét a késő kor az igazi nagyságok nevei közt aligha fogja emlegetni. Szakó Tamás, ha ama terhek mellett, melyek már ezideig is ránehezednek, még az ital- és különösen a bor- és sörárak is túlságosan megdrágulnak. Ezzel számolni kell és ezért urak ott senn vigyázni tessenek. A főváros nem hulla, mondá ma Busbach Péter a képviselőházban. Nem az. Ne is legyen azzá soha. De éppen mert élő organizmus: nem szabad tőle megvonni az életfenntartás feltételeit. Budapest,nov. 21. A német birodalmi gyűlést holnap fogja Vilmos császár trónbeszéddel megnyitni. A parlament új ülésszakának egyik legelső tárgya a költségvetés s a vele kapcsolatban levő katonai hiteligények megszavazása lesz. A rendkívüli katonai hitel magasságáról nagyon eltérő hírek keringenek. Valószínű, hogy katonai czélra háromféle hitel fog igénybe vétetni. Az első a szárazföldi hadsereg rendkívüli szükségleteire irányul s ez állítólag 62 millió márka erejéig a budget rendkívüli kiadásai közt fog szerepelni. A második a tüzérség reorganizácziójára szolgál s szintén nagy összeget teend. Végül a tengeri haderő fejlesztésére 117 millió márkát kér a kormány, csakhogy ez összeget tíz évre akarja felosztani. Egészben azt hiszik, hogy a holnapi trónbeszéd békés szellemű lesz s különösen Németország szövetségeinek szilárdságát fogja hangsúlyozni. Ezt jelzi a »Nordd. Alig. Zig« czikke is, mely a német hajórajnak az osztrák és a magyar kikötőkben való szívélyes fogadtatása alkalmából a legmelegebb hangon ünnepli monarchiánk és Németország barátságát. A czikk tartalmát távirataink már bő kivonatban ismertették. A félhivatalos lap kiemeli, hogy e fogadtatást a németek általánosan úgy fogják fel, mint azon toasztok utóhangját, melyekben nem rég a két uralkodó a hű fegyverbarátság érzelmeinek adott kifejezést. A mint akkor a német hadseregnek szentelt elismerés e hadseregben mély benyomást keltett, akként most a német tengerészet érezi magát megtisztelve a vendégszeretet ezen jele által s benne a két államot összekötő fegyverbarátság szilárdulását látja. Ha már a trónhoz legközelebb álló porosz herczeg felvétele az osztrák tengerésztiszti karba jellemző kifejezésre hozta a két hajóraj szoros kapcsolatát, most a személyes találkozás még inkább kifejlesztette a két tengerészet bajtársi viszonyát. Risztics monarchiánkról. Risztics lapja egyre folytatja heves támadásait monarchiánk ellen. Legutóbb a monarchia védereje ellen fordult s azt hirdette, hogy Ausztria-Magyarország a legnagyobb erőfeszítés mellett is legfölebb 500.000 embert állíthat veszély esetén rögtön hadilábra, míg Oroszország a legnagyobb könnyűséggel mozgósíthat egy milliót .Mi — így szól e lap — azt hiszszük, hogy háború esetén Szerbia és Montenegro semlegesek fognak maradni. Ha e két állam nem volna képes fentartani semlegességét, Ausztria-Magyarország reménytelen inferioritásba jutna, mert kénytelen volna nagy csapattesteket alkalmazni a szerb és montenegrói határok védelmére.« Mindebből az látszik, hogy Risztics lapja a saját pártja érdekeit akarja előmozdítani minden áron és éppen nem törődik azzal, vajjon igaz-e az, mit állítani jónak lát. Horánszky Nándor országgyűlési képviselő úr a következő sorok közlésére kért fel bennünket: A képviselőház pénzügyi bizottságának tegnapi tanácskozásáról hozott tudósításban egyebek között az foglaltatik, hogy éna felekezeti néptanítók fizetését 300 frt minimumban kívántam megállapíttatni.« Bármennyire kerülni kívánom is az eféle helyreigazításokat, mégsem térhetek ki ezúttal előre, miután a hallgatás vastag ignoranczia feltételezését vonhatná maga után, amennyiben ez már 20 éve törvényileg meg van állapítva. Amit én mondottam és fejtegettem, az éppen az ellenkező, vagyis az volt, hogy elérkezettnek látom az időt a 300 frt minimum felemelésére, és az erre, valamint a fizetések pontos kiszolgáltatására irányuló törvényhozási intézkedések megtételére. Egyiránt alkalmaztatni kívántam ezt az összes népiskolákra, legyenek azok államiak, községiek, felekezetiek, vagy magánosak. Budapesten, 1888. november 21-én. Horánszky Nándor. (Meg kell jegyeznünk, hogy mi a tudósítást épp úgy, mint a többi lapok, az »Országgyűlési Értesítők nyomán közöltük.) Az orosz katonai reform még mindig foglalkoztatja a berlini lapokat, ámbár fejtegetéseiket az a szembetűnő igyekezet hatja át, hogy a közönséget lehetőleg megnyugtassák. Egy német szakférfiú az orosz reform jelentőségét következőkben foglalja össze. Az orosz hadsereg tettleges létszáma nem változott, de lényegesen változott organizációja. Előbb az orosz hadsereg a gárda-, a gránátos hadtestből s tizenöt rendes és két kaukázusi hadtestből állt. A nov. 1-én életbe lépett szervezet szerint pedig a gárda-, a gránátos hadtestből, 17 rendes és 1 kaukázusi hadtestből áll. A 16. és 17. hadtestek akként alakíttattak, hogy több hadtesttől, melyben három hadosztály volt, a harmadik hadosztályt elvonták s igy a 25 és 41. hadosztályból alkották a 16-dik, a 3. és 35. hadosztályból a 17. hadtestet. Jövőre csak a gárda-, a gránátos- és az első, valamint a kaukázusi hadtestek állanak három, a többiek mind csupán két gyaloghadosztályból. Az új szervezés következtében a vinai katonai kerületben a 2., 3., 4. és 16. hadtest s két lovashadosztály, a varsói kerületben az eddigi három helyett négy, vagyis az 5., 6., 14. és 16. hadtest áll, de tényleg ez állomány csak egy hadosztállyal szaporodott. A kievi kerületben a 9., 10., 11. és 12. hadtestek állanak s igy az orosz haderőnek valami háromnegyed része a határ közelében van elhelyezve. A véderőjavaslat tárgyalása. A képviselőház véderő-bizottsága ma Tisza László elnöklete alatt ismét ülést tartott. Az ülés elején M ü n n i c h előadó bejelentette, hogy a budapesti egyetemi ifjúság kérvényéhez újabban a kassai és az eperjesi jogakadémiai ifjúság is csatlakozott. Ezután a bizottság folytatta a véderőről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Szerb György a letárgyalt 25. §-szal kapcsolatban kérdi a minisztertől, hogy az egyévi önkéntesek egyetemi ösztöndíjainak kérdésében mily megoldást helyez kilátásba ? Fejérváry b. miniszter kijelenti, hogy ez ügyben a közoktatásügyi miniszterhez fog fordulni s fel fogja hívni figyelmét arra, hogy legalább azok az egy évi önkéntesek, kik az első évben megfeleltek a kívánalmaknak, tovább is az ösztöndíjak élvezetében maradjanak. Pulszky Ágost megjegyzi, hogy az egyetemi karok által a közoktatási miniszter felhívására