Pesti Napló esti kiadás, 1889. január (40. évfolyam, 2-31. szám)
1889-01-02 / 2. szám
Szerda, január 2 Budapest, 1889. Budapest, január 1.*% Az évforduló a külpolitikában. Vilmos császár az ij fogadtatások alkalmával minden politikai ilatkozattól tartózkodott. Páriában Carköztársasági elnök, Rómában Umberto olasz királyi általánosságban érintették a politikát, kifejezést m ama reményüknek, hogy a béke az újév nyamán sem fog zavartatni. Különösen röinden táplálnak kedvező kilátásokat a jóre nézve, mi abban is kifejezést nyer, hogy német kormány legutóbb elállóttna szándékától, hogy katonai czékra 50 milliónyi póthitelt kérjen.Hogy összeget minden nehézség nélkül megszavazták Ina neki, az kétségtelen. Ha tehát mégsem veszi enybe, ez csupán azért történik, mert a politikai hlyzetet nem tartja oly nyugtalanítónak, hogy biztos fölmerült rendkívüli szükségletek kielégítéséről iladéktalanul gondoskodjék. A »Nordd. Alig. Ztg.« sintén kielégítőnek tartja a nemzetközi viszonyok fakulását s az ó-évtől következőleg búcsúzik el: »Az forduló nemzetközi téren oly normális módon megy igbe, mint a fenforgó körülmények közt egyáltal csak óhajtani lehet. Az általános elyzet alapjelleme változatanul átmegy ugyanaz óesztendőből az ida, de legalább e pillanatban sehol em mutatkozik oly törekvés, hogy a helyzet rángzatosan megnehezíttessék. Az utolsó órában tuiszi területen kifejlődött olasz-franczia ellentét isalószínűleg lényeges következmények nélkül fog maadni s az eleinte izgatott vitatkozások hullámai észevehetőleg a homokban kezdenek elveszni. »A külügyi hivatal közlönyének e felfogása a többi officziózusokban is kifejezést nyer. Tegnapi újévi számában i »Nordd. Alig. Zigc a belügyekkel foglalkozik s a két császár halálát érintve ezeket irja: »A két trónváltozáskor a szélső irányok féltékeny reményeket tápláltak ugyan, de az ilyen remények valósulása lehetetlen a német nemzeti politika keretében. Poroszország mindig mérséklettel törekvésében és cselekvésében, az államnak s nem csupán maguknak szolgáló elemek komoly összetartásával haladt a történelem által eléje szabott utón s Németország ugyanezen elveket vallotta.« A párisi képviselőválasztás. A köztársasági párt Párisban még mindig nem léptetett fel képviselőjelöltet. Vasárnap ez ügyben nagy értekezlet tartatott, mely elhatározta, hogy a választási kongresszust hivassák össze, melyen képviselve legyenek Seine megye szenátorai, képviselői, megye bizottsági tagjai, a köztársasági és antiboulangista polgárság, a sajtó s a vidéki antiboulangista egyletek. A gyűlés előkészítésére az összes köztársasági pártokból álló végrehajtó bizottság küldetett ki. Vacquerie jelöltségéről már alig beszélnek s most az a szándék forog fenn, hogy Seine megye bizottságának elnökét kiáltsák ki a köztársasági párt egyedüli jelöltjévé. A boulangisták körében nagy örömet okoz, hogy Antoine, a német birodalmi képviselő visszautasította a jelöltség elfogadását. A legszélsőbb lapok nagyban dicsérik Antoine mérsékletét, mert — úgy mondják — föllépése kihívás lett volna Németországra. Mintha a boulangista üzelmek más természetűek lennének. Németország keletafrikai ügyei Bismarck herczeget e hó 11. és 13-ika közt várják Berlinbe. Más hírek szerint a kanczellár állandóan Friedrichsruhéban marad s fiára, Herbert grófra bízza a keletafrikai ügyekre vonatkozó javaslatok elkészítését . Mert ezek fogják a legközelebbi időben a német hivatalos világ figyelmét első sorban foglal A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Január 2. — Az elitélt leánya. — Regény. — Irta: DAUDET ERNŐ. Fordította : Szigethyné Szalay Erzsi. Az 1872-ik év julius havának egy szép, enyhe éjjelén, (úgy két óra tájt) Válton Eduárd Párisban, a Villiers-fasoron lévő csinos kis, palota-szerű háza előtt bérkocsiból szállt ki. Egy kulcs segélyével, — melylyel bármely órában bejuthatott a nélkül, hogy cselédeit felébresztené, — kinyitá a mellékkaput, mely tágas s fényűzéssel bútorozott előcsarnokba nyilt, hol a függőlámpa fényénél szőnyeggel befutott lépcső tűnt elő. De felnyitva az ajtót a helyett, hogy annak küszöbét átlépte volna, künn maradt s több ízben erősen megránta a csengetyűt. — Mögötte, a járda előtt állott a bérkocsi. A kocsis nem hagyta el ülőhelyét, de bár kezei a gyeplőt fogták, tekintetét kíváncsian szegte a kocsi belsejébe, melynek párnáin egy nő terült el. — De hát senki sem ébred fel ? — mormolt egyszerre, a sok csengetéstől türelmét vesztett Eduárd. Bement az előszobába s ott érczes hangon kiáltó: — Henrik! E hívásra rögtön egy másik hang felelt: — Jövök, uram. S már a következő perczben fenn a lépcsőnél megjelent a komornyik. — Siess már valahára! — mondá Eduárd. — Világíts, gyorsan! Henrik sietett engedelmeskedni. Egy a földszinten lévő elegánsan bútorozott szobában gyorsan meggyujtva a gyertyákat, a következő perczben már újból gazdája mellett termett. — Eduárd azalatt ismét a kocsihoz közeledett s abból a bent lévő hölgyet emelé ki. — Lépjen lassan gyermekem, — mondá jóakaró, gyöngéd hangon. — Támaszkodjék reám, jobban érzi magát ? Az ismeretlen nő nem felelt. Vezetni hagyta magát. Eduárd karjára támaszkodva lépett a szobába, hol erőtlenül rogyott egy karszékbe, melyben, — egész testében mintegy megdermedve, fejét lehorgasztva, két kezét alálógatva — a rémület s kétségbeesés kifejezésével szinte élettelenül maradt. — Ah! mily szép teremtés! — kiáltott fel Henrik. — Csend! ne fecsegj ! — parancsolá Eduárd; — fizesd ki a kocsist, csukd be az ajtót s fuss Mathias asszonyért. A komornyik eltűnt, s Eduárd magában maradt a fiatal leánynyal, kit éjnek idején házába hozott. — Igaza van, — gondola, az előtte fekvő nőt szemlélve, eszébe jutván inasának felkiáltása, — istenien szép! S ez az állítás nem is volt túlzott. A fiatal nő tizennyolcz tavaszt számíthatott. Egyszerű, de elegáns gyász öltözéke karcsú, valódi őz termetet fedett, s a sötét szili csak annál jobban kiemelé a hattyú nyakat, s a térdein nyugvó gyönyörű, formás kezeket. A szoborszert, szép arczot két nagy mandola alakú bársonyos, fekete szem világitá meg; lehorgasztott fejét a dús szőke hajfonatnak súlya látszék meggörnyitni. De amit képtelen lenne toll leírni, az, a fiatal leány arczán látható kétségbeeséssel párosult rémületet eláruló kifejezés volt.Milyen csapás érhette ezt a még majdnem gyermek leánykát ? Mily ismeretlen szerencsétlenség okozta szenvedését ? Miféle titokzatos rémület uralá őt ? Ezek azok a kérdések, melyeket — igy látva őt — bárki is intézett volna önmagához s ezek készteték Eduárdot is a következő kérdésre : — Elég jól érzi-e már magát arra, hogy meghallgathasson, kisasszony ? A fiatal leány reá emeli szemeit, mintha az ismeretlen hang hallatára, egyszerre valamely hosszú és kínos delejes álomból ébredt volna fel. — De hát hol vagyok ? — sohajtá. — Házamban kisasszonyt házamban, hol biztonságban van, én hoztam önt ide, mivel nem tudtam mit kezdjek önnel ; azt csak nem engedhettem, hogy ön az éjét künn, valamely kapu alatt töltse. — Kapu alatt ? — Úgy van, az Astorg-utczában ; ott találtam önt összeesve, könyek közt, arra is képtelen állapotban, hogy még csak egyetlen kérdésemre is válaszolni tudjon. — Ah ! emlékszem , egész este barangoltam s ama helyhez érve, a kimerülés és kétségbeesés fájdalma alatt összeroskadtam. — Kétségbeesett is miért ? — Ne kérdezzen, uram , nem felelhetek. — Oh nem puszta kíváncsiság indít a kérdezősködésre, — mondá élénken Eduárd — ne lásson abban egyebet a jóindulatnál. Ön szánalmat gerjesztő volt az imént. — És valóban szánalom az, mit érdemiek. — Akkor magyarázza meg. .. — De ha mondtam már önnek uram, hogy nem felelhetek! — Csillapodjék, esedezem; ismétlem önnek, hogy egy jó barát házában van. — Jó barát! Legyen! Daczára, hogy még soha sem láttam önt uram, miután jónak látszik, elfogadom barátságát, s azonnal hozzá is folyamodom. Nem kérem önt, hogy ebben az órában haza kísértessen, oly fáradtnak, gyengének érzem még magamat! — Ah, ha alhatnék! — nézze, hagyjon itt, talán képes leszek aludni, és holnap máig, napfelkeltekor elhagyom házát. Csak kérem önt, mondjon le arról, hogy megtudja ki vagyok, honnan jövök. — Legyen kívánsága szerint,, egy szót sem kérdezek többet, — mondá Eduárd, mélyen meghatva e fájdalmas hangtól; — házam fedele alatt semmi veszélytől nem félhet. Maradjon ameddig akar. Majd készítenek önnek ágyat. — Ágyat! oh! nem, — suttogá a fiatal leány, kinek arczát halványpir lepte el Megpihenek én ebben a karszékben is. — Ön itt rosszul fogja magát érezni, — viszonzá Eduárd, — vén házvezetőnőmre bizom, ő fog önre vigyázni. Egyetlen kérdést még, — téve hozzá — felfedezi ön nevét előttem ? — Nem ! nem ! — kiáltott fel a hölgy összerezzenve. Épp a nevem az, mit nem akarok megmondani. Amint e szavakat bevégző egy éltes, egyszerűen öltözött nő lépett a szobába. Ez a nő vezeté Válton Eduárd háztartását. — Nagyságod hivatott ? — mondá. — Igen, édes Mathias asszony. Bocsássa meg, hogy felköltöttem. De íme egy fiatal hölgy, kinek szüksége lesz az ön szolgálatára. Kisérje őt egyik szobába, fektesse le s maradjon mellette. Kívánom, miszerint mind amaz ápolásban részesüljön, mit gyengélkedő állapota megkiván. — Nagyon szerencsétlennek látszik, — jegyzé meg Mathias asszony. — Jöjjön, kisasszony, — folytatá, karonfogva az ismeretlent, — legyen nyugodt, egy jó és helyreállítja egészségét. A két nő csendesen kiment. Eduárd bevárta távozásukat. Aztán ez eseménytől egészen meghatva, felment lakosztályába, mialatt körülötte lassanként újból beállott a csend. Válton Eduárd huszonhat éves volt. Néhány év előtt elhalt gazdag gyárosnak volt fia. Gazdag és független lévén, amaz elegáns és kényelmes életet folytatta, mely olyanoknak jut osztályrészül, kik már bölcsőjükben találták a vagyont. Inkább reális, egészséges, mintsem regényes nézeteket vallott, de brrt korának elragadtatásával, költőiségével is, a nélkül azonban, hogy illúziókban élt volna. Szerette tudni az események okait, de túlérzékeny soha sem volt. A birt napon azonban az a szomorú kaland, melybe oly váratlanul belekeveredett, nagyon kihozta sodrából. Annak az utczán talált fiatal nőnek állapota, kinek az imént házában menedéket nyújtott, egészen felizgatta lelkét. A keserves könyek alatt mély fájdalmat sejtett, s e fájdalom őt szokatlanul elérzékenyíté. Lehetséges ugyan, hogy ha a szenvedő nem fiatal és szép, akkor a részvét is kevésbbé ébredt volna fel szívében. De a könyektől csillogó szép szemek soha sem tévesztik el hatásukat. Nagyon szerette volna ismerni Válton ama kétségbeesés okozta könyek eredetét, s elképzelő, hogy ha a fiatal leány lelkén ejtett seb gyógyítására elégséges volna a mély rokonszenv, mely állítólag gyakran a szerelem alapját képezi, úgy szerinte, a most házában szunnyadó szép szenvedőnek baja könnyen s rövid idő alatt gyógyítható volna. Az efféle gondolatok, s okoskodások egészen felizgatták s ébren tartották Válton Eduárdot, úgy, hogy eszébe se jutott a lefekvés. Körülbelül háromnegyed órája lehetett már e lázas állapotban s ez idő alatt nesztelenül lábujjhegyen fel s alá járkálva szobájában, pillanatra se volt képes eltávolítani képzelete elől annak a szerencsétlen fiatal nőnek bánatos képét, ki oly különös és regényes módon került véletlenül útjába. Végre miután már az égbolt azútja kezdett kibontakozni a hajnali szürkületből Válton Eduárd is pihenni készült,de abban a pillanatban megkopogtatták ajtaját. Összerezzent s felindulástól remegő szívvel sietett ajtót nyitni. Mathias asszony lépett be. — Mi történt ? — kérdező ijedten Eduárd. — Semmi különös, uram. Szép hölgyünk alszik. Szegény teremtés! A fáradtság kimerítette, s a gyötrő láz összefüggésnélküli szavakat hozott ajkára. Jó adag chlorált adtam be neki csillapítóul, minek folytán vére már nem lüktet oly hevesen és most nyugodtan alszik. — Jól van, Mathias asszony, de azért nem szabad őt elhagynia. — Oh, vissza is megyek, csak közölni akartam önnel, uram egy dolgot. A mennyire kivettem azon kevés szóból, mit tőle lefektetés közben hallottam, ez a fiatal leány ismeretlen ön előtt? — Teljesen ; még nevét sem tudom. — Én tudom, uram. — Maga, Mathias asszony ? És hogyan ? — E levélből, melyet midőn az imént ruhazsebéből kiesett, én felemeltem. Ezzel Mathias asszony, egy, már felbontott levelet nyújtott át Eduárdnak, melyen e következő, kissé remegő betűkkel irt czim volt olvasható : »Helfy Jeanne kisasszonynak, Párisban Lisborne utcza 127 szám.« — Hellfy Jeanne! már hallottam emliteni ezt a nevet mondó Eduárd. — Meghiszem uram , hisz a lapok már három hónap óta egészen az unalomig terjedő ismétlésekkel hasábokat írtak róla. Ez a Bergére utczai gyilkosnak neve. — Kit a törvényszék ma ítélt el.... — Életfogytiglani börtönre, uram. — Valóban, ez ugyanaz a név. — Egészen úgy is van írva, arról meggyőződtem. — Ennélfogva Helly kisasszony ama nagy bűnösnek volna gyermeke ? — Ez elég világosnak látszik, uram. Különben ha ön el akarja olvasni ezt a levelet, talán többet fog majd megtudni. — Oh, Mathias asszony, felbontani oly levelet, mely nem nekem van czimezve! ? — Nagyságod ne feledje, hogy az már fel volt bontva, ennek folytán tudomást vehet tartalmáról, anélkül, hogy azt Helly kisasszony megtudhatná valaha. Különben is nem elégé kivételes és különös-e az eset, hogy mentséget nyújtson egy ily, más esetben mindenesetre elítélendő tett elkövetésére, sőt szerintem ezt most majdnem kötelesség megtenni. Egyébiránt ez nem az én dolgom. Itt hagyom e levelet természetesen tetszés szerint cselekedhetik nagyságod. E szavak után, Mathias asszony visszatért ahhoz, kit mi most már nevén Helly Jeanne-nak fogunk nevezni, magára hagyva Eduárdot a titokzatos levéllel, mely kétségkívül magába zárá ama titkot, melyet Eduárd annyira vágyott megtudni. Néhány pillanatig habozva — határozatlanul tartotta azt kezei közt. Végre, kíváncsisága, — a különben könnyen érthető, indokolt kíváncsiság győzött, és felbontá. A levél igy hangzott: »1872. julius 27.« »Forrón szeretett leányom!« »Elitéltettem, életfogytiglani kényszermunkára, örökös rabságra. Különben ezt te már tudod, miután ott voltál a végtárgyaláson, és az ítélet kihirdetésekor, szemeim előtt vesztetted el eszméletedet, te drága kincsem, anélkül, hogy szerencsétlen atyád segélyedre rohanhatott volna. Nem azért írom tehát e sorokat, hogy erről a kegyetlen ítéletről értesítselek. Akik elitéltek emberek, tehát nem csalhatatlanok, hibázhatnak. Ők tévedtek, megbocsájtok nekik, sőt most, midőn a legkegyetlenebb jövőt látom magam előtt, még csak egy pillanatra sem jut eszembe őket igaztalanságukért felelőssé tenni. Mások épp úgy tévedhettek volna, mint ők, mert kegyetlen végzetes balsors nehezedett reám ebben az egész dologban. »De e lesújtó elitéltetés daczára, te legalább nem tartasz bűnösnek. Te nem szűntél ártatlanságomat hirdetni, és arra nem csupán a gyermeki szeretet buzdított, hanem a meggyőződés, a tapasztalat, hogy mily határtalanul szerettem nőmet, mily odaadó bensőséggel csüngtem rajta mindig, igen annak, te kedves leányom állandó tanúja valál. (Folyt, köv.) koztatni. Még e héten kezdődnek a tanácskozások egy-két olyan szakférfiúval, aki Afrika ama részét bejárta s kinek tapasztalatai az uj javaslatok kidolgozásánál kellő figyelemben fognak részesülni. Az a hir, hogy Wissmann hadnagy, az ismert afrikai utazó német birodalmi biztos képen fogna Kelet-Afrikába menni, alaptalannak bizonyult. Wissmann az Emin pasa bizottság szolgálatában marad s expedicziót fog szervezni és vezetni Emin fölmentésére. Az expediczió útra fog indulni, még ha az Emin elfogatásáról keringő hírek valósulnának, ami még nagyon kétséges. Czélja az, hogy azon vidékeken át, hol eddig kizárólag a rabszolgakereskedők uralkodtak, egész a nagy tavakig, vagyis Afrika belsejébe katonailag biztosított karavánutat teremtsen. Választások a kir. kúrián. — Saját tudósítónktól. — A v. kir kúria ma délelőtt tartotta szokott választó ülését, melyben a részint sorshúzástól, részint szabad választástól, részint elnöki kinevezéstől függő különféle tanácsok s bizottságok raegalakittatnak. A bécsi legfőbb itélőszék kinevezett bíráival, az ottani legf. törvényszék s a m. kir. kúria elnökeinek egymást évenként felváltó elnöklése alatt, közösen gyakorlandó szakbírósághoz, mely Bécsben január 5-dikén tartja alakuló ülését, az elnökség kinevezte a múlt évben ugyanerre megbízott kar bírákat: Baásy Antalt, Jamniczky Lipótot és Szloboda Ferenczet. A bécsi legfőbb törvényszék részéről ugyanoda kinevezett bírák: Harasovszky Harras Fülöp, Haselmayer Vincze és Matthias János. A legfőbb királyi és országos fegyelmi bíróság tagjai a kir. kúria részéről a másodelnök Daruváry Alajos, a hét tanácselnök: Csemegi Károly, Tóth Lőrincz, Vértesy Sándor, Szentgyörgyi Imre, Babos Kálmán, Mandilovich Emil és Osztrovszky József (anciennitási rendben) s a legidősb bírák közül annyi, amennyiből a törvényes szám (18 rendes és 6 póttag) kitelik. Az alapítványi bizottság tagjai il megmaradtak közfelkiáltással, újabb választás nélkül, a tavalyiak, u. m. rendes tagok: Balásy Antal, Mersich Miklós, Osvald Sándor és Nagy Imre; póttagok: Veszprémy János, Pásztélyi János, Szabó Albert és Farkas Géza. A nagyobb és kisebb fegyelmi tanácsok tagjai, a törvény (1871. VIII. t.-cz. 36. §.) értelmében sorshúzás útján választatnak meg, amit, az ügy érdekében, helyeselni nem lehet, mert lehet, hogy e fontos funkczióra a vak sors csupa oly bírákat jelöl ki, akik arra sem legalkalmasabbak, akár lágyabb kedélyüknél, akár az ügyek elemében járatlanságuktól s gyakorlathiányuktól és az előzmények nem ismerésénél fogva, holott a kúriai bírák, szabad választás útján, a legképesebb tagokat fogják megválaszthatni. Azonban a törvény úgy rendelvén, a sorshúzás, a legifjabb kúriai bíró Szeremley Lajos által megejtetett s a nagyobb fegyelmi tanács részére következő nevek huzattak ki: rendes tagokul: Illés Károly, Décsey Zsigmond, Popovics Jenő, Veszprémi János, Barthodeiszky Gyula, Nagy Sámuel, Janicsek József és Szeremley Lajos; póttagokul: Kelemen Mór, Herczeg Sándor, Závody Albin, Czorda Bódog, Szentiványi Gyula, Lászy József,Ferencz Károly és Keömey Pál (összesen 16 tag); a kisebb fegyelmi tanácsba pedig rendes tagokul: Farkas Géza, Horváth László, Losonczy Ödön, Tomcsányi Mór, Ruby Károly és Lacza József; póttagokul: Elekes Pál, Kozma Zsombor, Matyasovszky Lipót, Kaszay Zsigmond, Szloboda Ferencz és Ostffy Pál (összesen 12 tag). Az 1874. 33-ik t. sz. 51-ik §-a értelmében a képviselői választói jogosultsági fellebbezett ügyek elbírálására hivatott (úgynevezett kuriális) bírósági két tanácshoz szavazás utján megválasztattak. Az első tanácsba rendes tagokul: Lehoczky Kálmán 47, Halmosy Endre 38, Szabó Ágoston 37, Németh Lajos 35 szavazattal; a másik tanácsba rendes tagokul: Andrásovics Béla 34, Jankovich Gyula 32, Öffner Ferencz szintén 32, Szabó Albert is 32 szavazattal; póttagul pedig az első tanácsba: Décsey Zsigmond , Czorda Bódog, Vörösmarty Béla , Jamniczky Lipót; a második tanácsba : Szentiványi Gyula, Szászy László, Balásy Antal és Keresztszeghy Lajos. A könyvtári bizottságba jövő évre is felkérettek az eddigi tagok: Csemegi és Tóth Lőrincz tanácselnökök és Czorda Bódog kur. biró, kiknek múlt időben fáradozásukért köszönet szavaztatott, valamint azoknak is, kik a könyvtárt ajándékokkal gyarapították. (Tóth Lőrincz, László Zsigmond miniszteri számtanácsos, Kossalkó János nyugalmazott kúriai biró.) A könyvtári bizottság jelentéséből kitűnik, hogy a múlt évben megszereztetett a nagyszerű D a 11 os-féle gyűjtemény, mely minden jogtudományi könyvtárnak valódi kincse. A könyvtár bevételei 815 frtra mentek, mely összegből 500 frt állami segély (elég baj, hogy ily kevés!) s 315 frt a kar. bírák járuléka, kik azonban igen nehezen viselik, hogy szerény fizetésük mellett ők legyenek kénytelenek az ország legfőbb bíróságának könyvtárát ellátni s annak szükségeit fedezni. Az állam részéről adott 500 frtnyi segély a folyamatban levő munkák s folyóiratok árára s a könyvek beköttetésére sem elég. A könyvkereskedői számlák és előfizetések 718 forintot, a könyvkötői számlák pedig 105 frt 30 krt vettek igénybe. A könyvtárnak, kinek pedig elég vesződséges levelezése van, ingyen szolgál. (Vajdafi Emil kur. segédtanácsjegyző,ki önzéstelen ügybuzgalommal kezeli a könyvtár dolgait.) A könyvtár 1888 folytán 83 kötetből álló 39 ajándékozott müvei s a beszerzésekkel együtt 298 kötetből álló 100 müves szaporodott s ma 1326 műből áll 3144 kötettel és 3015 darabbal. Az ülésben Szabó Miklós kur.elnök vitte az előlülést, ki üdvözölve az összegyűlt bírákat, érdekes visszapillantást vetett a múlt évig, kegyelettel említvén a holtakat s nyugdíjazottakat. Azonban e veszteségek mellett lehetségessé tette a bírák fáradhatlan ügybuzgalmas lelkes tevékenysége, hogy 3073 darabbal több adatott elő s intéztetett el, mint 1887-ben. De mindemellett is a hátralékok folytonosan növekednek, világos bizonyságául, hogy az ekkorig alkalmazott rendszabályok nem elegendők s a kívánt eredményeket elő nem hozhatták, a bírák feláldozó erőfeszítése mellett sem. A hátralékok, melyek 1886 ban 4988-ra, 1887-ben már 6369-re mentek, 1888-ban 7399-re emelkedtek, majdnem megkettőztetve az 1886-iki számot —oka ennek, hogy a forgalom is tetemesen emelkedett, s 1888 ban már 24,143 számra ment, oly óriási teher, mely ekkoráig még nem fordult elő, s mely sehol a széles világon nem nyomja a bírák vállait. Alig van kilátás, az uralkodó viszonyok mellett, hogy a jövő éve bajt orvosolni képes legyen, de ez csak annál nagyobb buzdításul szolgáljon a kir. kúria kötelességhű bíráinak, hogy ügybuzgalmukban alább ne szálljanak, sőt a legnagyobb erőfeszítéssel dolgozzanak. Természetes, hogy a tiszteletreméltó, lelkiismeretes elnök ekként inti s buzdítja a maga gárdáját , de akiket a dolog legközelebbről illet, a bírák igen természetesnek találhatják, hogy ennyi önfeláldozó munka jobban legyen jutalmazva. KÜLÖNFÉLÉK. A hiv. lapból. Kinevezések. A közmunka és közlekedésügyiminiszter : Fridländer Adolfot, Dekner Gyulát, Pocuca Izákot, Prohászka Józsefet, Szigeti Gábort, Macskásy Jánost, Kelecsényi Bélát, Szigethy Istvánt, Fischer Gyulát, Buzulescu Györgyöt, Ember Gábort, Haubenschild Károlyt, Koncz , Kálmánt, Hikády Istvánt, Grobmár Istvánt, Orschoborszky Károlyt és Wolfardt Miklóst posta és távirda segédtisztekké ; a selmeczi bányaigazgatóság a szomolnoki bányahivatalhoz bányairodatisztté : Vautsko Ferencz gépészmérnököt nevezte ki. A király vadászaton. A király ő Felsége, valamint Rudolf trónörökös, Ferdinánd toszkánai nagyherczeg s Lipót bajor herczeg ma délután három órakor Bécsből Mürzstegbe utaznak szarvasvadászatra. A király kíséretében lesznek a szíriai vadászatok alkalmával . Hohenlohe főudvarmester, Thurn- Taxis főlovászmester, Paar hadsegéd, Falkenhayn miniszter, Beck táborszernagy és Latour altábornagy. A király erdőségeiben holnap lesz az első vadászat. A társaság szombaton este érkezik vissza Bécsbe. A hollandiai király állapota nagyon rosszra fordult. Három nap óta, mint Hágából távírják, a legnagyobb légzési nehézségekkel küzd. Stefánia trónörökösné, Voloscából írják: Az elmúlt hó 31-ikén Stefánia trónörökös asszony az udvari ebéd után — melyre gróf Zichy volt miniszter, gróf Zichy kormányzó és neje, Catinelli tábornok, Seemann és Littrow hajóskapitányok, Jettmar kerületi kapitány és Ciotta polgármester voltak hivatalosak. — János főherczeggel és kíséretével meglátogatta az abbáziai fürdőteremben tartott szilveszteri ünnepélyt, ahol nagy ünnepélyességgel fogadták. Erkel Ferencz a díszpolgár, Gyula város képviselő testületének hétfőn tartott ülésén Göndöcs Benedek apátkanonok indítványt terjesztett be, melyben javaslatba hozta, hogy a város válassza díszpolgárává Erkel Ferenczet, a házat, hol a nagy zeneszerző született, jelölje meg emléktáblával s a teret, hol a ház áll, nevezze el „Erkel-tér”-nek. A képviselőtestület az indítványt egyhangúlag elfogadta s végrehajtásával a városi tanácsot bízta meg. Árvaszék hátralék nélkül. A nógrádmegyei árvaszék, melynek elnöke Pajor István, daczára annak, hogy az ügyforgalom szaporodott a lefolyt évet (egy fél hónapon át kapott beadványok számának közig, bizottságilag megengedett levonása mellett) hátralék nélkül fejezte be, ami mindenesetre feljegyzésre méltó. Székesfehérvár üdvözletei. Székesfehérvár városa nevében Havranek József polgármester újév alkalmával üdvözlő iratokat intézett a város két kiváló szülöttjéhez: Simor János herczegprimáshoz és Rónay Jáczint püspökhöz. Gratulácziót küldött a város még Szögyény László országbíróhoz és Cziráky Béla főispánhoz is. Égi tünemény újévkor. A csillagászok az újév tegnapi első napjára nagyszerű égi tüneményt helyeztek kilátásba. Szerintük a tünemény: teljes napfogyatkozás Északamerikában és a csöndes óczeán északkeleti részén volt látható, ha ugyan a tudomány jóslása bevált s a napfogyatkozás tényleg bekövetkezett, amiről azonban eddig — természetesen — hiányzik minden értesítés. A csillagászok nagy érdeklődéssel várták az égi tüneményt, mert a teljes napfogyatkozás igen ritka s meg szeretnék végre állapítani annak a ragyogó sugárkoszorúnak titkait, mely ilyenkor a hold elhomályosodott gömbje körül fonódik. Boulanger tábornok válópere. Több párisi lap nemrég azt a hírt hozta, hogy Boulanger tábornok, engedve barátai tanácsának, visszavonta a neje ellen megindított válópert. A »Times« párisi levelezője azonban azt jelenti lapjának, hogy e válóper tényleg folyamatban van. A tábornok azzal vádolja nejét, hogy a Hotel du Louvre-ban lakott, midőn ő hadügyminiszter lett s nem akarta követni férjét a hadügyminiszteri palotában birt lakására, hogy neje nem követte őt Clermont Ferrandba, midőn oda hadtestparancsnoki minőségben áthelyeztetett; hogy mindössze egy hónapig lakott Clermont Ferrandban, de éppen abban az időben, midőn Boulanger kénytelen volt Párisban egy katonai bizottság tárgyalásain részt venni; hogy neje nem látogattta őt meg, midőn a Floquet-val vívott párbaj után Dillon gr. házában megsebesülve feküdt ; hogy leányait is eltiltotta attól, hogy atyjukat ott meglátogassák; végre, hogy nem egyezett bele leányának házasságába s nem jelent meg annak esküvőjén, daczára annak, hogy erre több ízben felszólittatott, s midőn vonakodásának okát kérdezték, még az indokolást is megtagadta. Boulanger tábornokneje ezzel szemben azt állítja, hogy a Hotel du Louvreban maga Boulanger szemelt ki számára lakást és az egyetértés köztük sohasem zavartatott meg hadügyminisztersége alatt sem, kivéve a lakás kérdését; hogy Clermont Ferrandba kezdetben azért nem ment, mert azt hitte, hogy férje nagyon rövid ideig fog ott maradni; de később oda költözött, sőt férjével együtt tárt vissza Parisba ; hogy a párbaj után férjét azért nem látogatta meg, mert tudta, hogy a seb nem veszélyes ; de folyton értesítést szerzett magának a beteg állapotáról. Maga azért nem ment hozzá s azért nem engedte meg leányainak sem a látogatást, mert nem tudta, hogy kikkel lesznek kénytelenek ott találkozni. Boulangerné egyáltalában nem válaszol arra, miért nem egyezett bele leányának házasságába s miért nem volt jelen az esküvőn, úgy látszik, hogy Boulanger neje azért nem nyilatkozik e kérdésre nézve, mert nem akar rosszaié ítéletet mondani leányának elhatározása fölött. Boulanger tábornok magánéletét neje egyáltalán nem szellőzteti, kivéve egy célzást, mely a fentebbiekben foglaltatik. De a tábornok barátai attól félnek, hogy a per további folyamában ez a kérdés is belevonatik az ügy tárgyalásába s minthogy az eldöntés körülbelül az általános választások idejében várható, arra akarják bírni a tábornokot, hogy vonja vissza a keresetet, nehogy éppen azon időben kerüljenek egyes botrányos dolgok a nyilvánosság elé. A tábornok azonban eddig még nem vonta vissza a keresetet s kétséges, vájjon egyáltalában fogja-e ezt tenni. írói jubileum. Erődi Béla, fiumei igazgató huszonötéves írói jubileuma e hónap 10 ére van kitűzve. Jelen lesz a fiumei polgárság szine-java, élükön a kormányzó, Zichy Ágost gróf és Co 11 a polgármester. A déli 11 órai ünnepély alkalmával a rendező bizottság elnökén, dr. Dalssa Szaniszló, városi képviselőn kívül beszédet fognak tartani Körösy Sándor magyar nyelven és Berghoffer József tanár olasz nyelven. Az ünnepeltnek emléktárgyat fognak átnyújtani, s délután banker lesz. Perotti-lázas négerek. Newyorki lapok érdekes adatokat hoznak arról, hogy milyen lázba hozta a Dürer Emil imprezárió vezetése mellett körútra indult Perotti Gyula az észak-amerikaiakat. Az amerikai lapok szerint decz. 18-án a Perotti-láz a szó szoros értelmében késig ment. A pénztárt már délelőtt óriási tömeg ostromolta s az ostromlók között számos néger is volt. A fekete fiúk olyan vehemencziával tolongtak a pénztár felé s olyan sajgó botokat osztogattak keztyűtlenül is fekete kerjan. 2.