Pesti Napló esti kiadás, 1889. január (40. évfolyam, 2-31. szám)
1889-01-22 / 22. szám
::Mi MiamiWWBTiiirmnni' nmirwi tu ii in u Budapest, 1889. Kedd, január 22. Budapest, január 22. Az orosz mozgósítást szabályszerűen folytatják tovább. Reggeli lapunk egy hivatalos távirata erre nézve nagyon érdekes részleteket hoz. A múlt évben ama csapattestek, melyek egy európai háborúban alkalmazhatók, lehetőleg az osztrák és a német határok közelébe helyeztettek át s ott végleges taktikai organizácziót nyertek. Most ellenben megkezdődött az ujonczok és tartalékosok behívása s igy a rendes állomány lényeges szaporítása. Ez azonban természetesen csak a gyalogságnál történik, mert a lovasság, a tüzérség s a műszaki csapatok kezdettől fogva teljes hadi létszámra emeltettek , bármikor akczióba léphetnek. Csupán az áthelyezett gyalogezredek maradtak a rendes békeállományon s orosz részről minduntalan e tényre utaltak, midőn az orosz politika békés czéljairól akarták Európát meggyőzni. Most azonban a gyalogság állománya is lényegesen szaporíttatik, amennyiben kétszer annyi újoncz és tartalékos hivatik be, mint amennyit szabadságolnak. Ezzel az orosz mozgósítás egy újabb és jelentékeny lépéssel halad előre, mert az óriási birodalom legtávolabbi részeiből már béke idején bevonják a tartalékosokat. Ha ez megtörtént, a végleges mozgósítás Oroszországban is aligha fog több időt igénybe venni, mint Európa más államaiban, melyeknek két három hét alatt kellene elvégezniük azt a nagy munkát, melyen Oroszország már másfél év óta dolgozik. A bolgár szinódus feloszlatására és a metropolitának a fővárosból eltávolítására vonatkozólag a Pol. Korr.-nak Szófiából a következőket írják : A konfliktus akkor tört ki, mikor a kormány a szinódus tagjait Gncsov külügyminisztériumi osztályfőnök által felszólította, hogy a karácsonyi ünnepek alatt kihallgatást kérjenek a fejedelemtől, amit ők addig nem tettek meg. Simon metropolita, a szinodus feje, kijelentette, hogy a szinodusnak lehetetlenség a fejedelemmel érintkeznie, mielőtt a szinódus panaszai és vádjai megcáfolva nincsenek. Ezek, számra nézve nyolcz pont, az orthodox egyház egyes szabványainak megsértésén kívül főleg a katholikus propaganda támogatására vonatkoznak. Mikor másnapra rá dr. Stranszky külügyminiszter személyesen jelent meg a szinódus előtt s ezt feloszlatással fenyegette, ha nem változtatja meg magatartását, az elnöklő metropolita kijelentette, hogy a szinódus elváltnak érzi magát a fejedelemtől és a vallási törvények megtiltják, hogy a fejedelemmel érintkezzék; a szinódus a kormány magatartása által sértve érzi magát, mert a kormány nem gondoskodott méltó fogadtatásról, de tiltakozik az ellen, mintha tagjai ellenséges érzülettel volnának a kormány iránt, noha ez a bolgár papságot rendszeresen üldözi, míg a katholikus, protestáns és görög papságot nagy szabadságokban részesíti. A miniszter erre kijelente, hogy a kormány kényszerítve fogja magát érezni, további ellenszegülés esetére a szinódust feloszlatni, mire a metropolita azt válaszolta, hogy a szinódus csak az erőszaknak fog engedni és hogy a kormánynak nincs joga a szinodus vallási ügyeibe avatkozni. Erre Stranszky miniszter megszakította a további értekezletet, a szinodus pedig jegyzőkönyvbe igtatta a fejedelem ellen irányzott panaszait. A kormány erre kimondta a szinodus feloszlatását és felszólította annak tagjait, hogy térjenek vissza kerületeikbe. Miután a szinódus tagjainak a konstantinápolyi exarcha azt az utasítást adta, hogy folytassák munkájukat és Szófiát önként ne hagyják el, a tagokat e hó 10-ikén éjjel kényszer útján és államköltségen szállították haza kerületeikbe. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Január 22. — Az elitélt leánya. 10 — Regény. — Irta: DAUDET ERNŐ. VI. Guérand James megelégedve látszott e válaszszal s egy szót sem szólt többet a második felvonás végéig. De midőn a függöny legördült, tudni akará a páholyban talált fiatal ember nevét és kérdőre voná Olympiát. — Egy régi barátom — feleltemet — egy fiatal ember, kinek erényeit kívánom önnek. — Nevét szeretném tudni. — Válton Eduárd. Guérand James összerezzent. — Válton Eduárd! — mormola! — Ön soha sem említe őt előttem. — Ha mindazokról beszélnem kellene önnek, kiket ön előtt ismertem, talán kissé hosszadalmas lenne. — Régóta látta őt ? — Körülbelül négy hónap óta , de miért e kérdés ! Talán féltékeny akarna lenni ? — Ez is csak szerelmem jele lenne. — Oly jel, mely éppenséggel nem lenne kedvemre, arra figyelmeztetem. A türelmetlenségtől remegővé lett Olympia hangja és Guérand James kitalálta, hogy, ha folytatja vallatását, azzal újabb zivatart idéz elő. Elhallgatott tehát, de nem volt képes legyőzni amaz izgatottságot, mit az okozott neki, hogy Olympia szájából Eduárd nevét halla kiejteni. Mert ő e nevet ismeri, miután az nagyon is szoros kapcsolatba jutott azzal a tragikus eseménynyel, mely Helfy János elitéltetésével végződött, sem hogy ne tudta volna, hogy volt pénztárnokának leányát Válton Eduárd, kinek arczát ma pillanta meg, először fogadta oltalmába. Egy egész sereg sötét emlék éledt fel újból emlékében, fontos és fájdalmas emlék, mit bátran következtetni lehetett az arczán hirtelen felmerült aggódó szomorú kifejezésről. Az egész est folyamán mogorva és gondolkozódó maradt. Néhány perccel az előadás vége előtt, Olympia azon óhajt nyilvánítva, hogy távozni akar, elhagyta vele együtt a páholyt, beült melléje a kocsiba, miután előbb parancsot adott a kocsisnak, hogy háza, azaz Olympia Prony utczában levő palotája elé hajtson. Olympia palotájának csak első emeletét lakta, míg a másodikat kiadta bérbe. Egyedül lakott ott, kényelem és fényűzéstől körülvéve. Értékes bútorok, műkincsek, képek, szobrok ékítik lakását, hol Guérand James minden este elmondható magában: — íme ez mind az én kifosztásomból került ki. Olympia kis nappali szobája mellett levő boudokjába ment átöltözés végett, magára hagyva Guérand James-t. Midőn visszatért, testét fehér cademire angyola fedé. Leült a kandalló közelében levő alacsony székre s bársony topánkás lábait melegítve, gúnyosan mondá, mialatt egy Malaga borral tele töltött pohárba piskótát mártogatott: — Ön tehát úgy találja, hogy nagyon sokat költök, tömérdekbe kerülök önnek ? — Igen kérem, hagyja el ezt Olympia, és ne éljen vissza azzal a fölénynyel, melyet önnek előbbi ostoba haragom szerzett. Ne gondoljon többé az általam mondottakra. — Már elfeledtem azt, s csupán annyit akarok arra válaszolni egyszer s mindenkorra. Vegyen engemet úgy, amint vagyok, vagy váljon meg tőlem, ezen esetben azonban nyilatkozzék minél előbb. — De én nem akarok elmenni, — mormola szenvedélyesen zárva karjaiba Olympia karcsú derákat. — Körülbelül éjfél utáni két óra lehetett, midőn Guérand James elhagyá de Crécy Olympia házát. Miután a színházba érkeztekor visszaküldő fogatát, gyalog ment a boulevardon haladva egész a Drouot-utczáig, mely utczában volt az a játékkör, ahová járni szokott. Az éj hideg, világos volt, csillagok ragyogtak az égbolton s egy kis szellő járt végig az utczákon, mi üdítőleg hatott a bankár lázas homlokának. Két éve, mióta Olympiát ismerő, folytatott ily izgalmas s emésztő, lázas életet. E nő folyton lázban tartá őt. Szépségétől folyton felingerelve, csak azért bontakozott ki karjaiból, hogy újból azokba vesse magát és ahelyett, hogy szenvedélye kielégzést nyerne, az még csak fokozódott. Az est eseményei csak kettőztetett erővel rohanták meg már úgyis beteges, gyenge idegeit. Újból meggyőződött, hogy az a teremtés, kiért tönkre tette magát csak megtűri, de hozzá semmi gyengédebb érzemény sem kapcsolja. Semmivel sem vonzódott az jobban kedveséhez, mint bármelyikhez az őt kiszolgáló cselédek közül. Nem volt az hozzá sem hűt, sem gyengéd, sőt minden órában kifejezést adott iránta táplált ellenszenvének, ami teljesen megronta örömét. Ma este is, mint minden más este, anélkül vált el tőle, hogy bizton tudhatná, váljon viszontlátja-e őt másnap vagy sem. Úgy bánt vele akár egy kutyával, átengedte ugyan magát kötelességből, de nagyon is éreztette vele, hogy olyan utálatos lénynak tartja, kit megtűrnek néha, de soha sem szeretnek. — Ez az élet iszonyatos, — mondá magában, — ha ily megadólag folytatom ezt tovább, akkor iga-zán gyáva vagyok. Ezen változtatnom kell, ketté szakítani ezt a viszonyt, mely tönkresilányit. Végre is, Olympia nem az egyedüli asszony, kit egy ily férfi mint én magának megszerezhet. Vannak olyanok, kik több jóindulatot, gyengédséget fognak tanúsítani irányomban, igen én nem megyek hozzá többé vissza. Különben is nekem ő szerencsétlenséget hoz. Mióta őt ismerem, nem sikerül semmi, bármihez fogjak. Már nem először történt, hogy Guérand James ily beszédet folytatott önmagával, hogy ily szép szándék teljesítését határozta el. De e napon is, mint a többieken, elérzékenyült, s keserű fájdalom váltotta fel kifakadásait. Nem látni többé Olympiát. Ki tudná-e ezt állani ? Képes lenne-e nélküle élni ? Bármily nehéz is e viszony láncza, neki az mégis drága volt, és talán mégis jobb kedvesének kíméletlen szeszélyeitől, mint távolléte által szenvedni. Ily határozatlan s aggodalmas állapotban ért a körbe, arra a Válton Eduárdra gondolva, kit Olympia páholyában talált s kinek befolyásától őt féltette s talán még egyéb tépelődések által is uralva, melyeknek súlya lelkének igen nehéz lehetett, mert semmiképpen sem tudott tőlük menekedni. Midőn belépett a játszóterembe, többen egy elkezdett baccarat-játszmát folytattak s a zöld asztal körül mintegy harmincz személy csoportosult. Voltak a csoportban vegyesen fiatal s érett emberek, sőt aggastyánok is, kiknek egy része ülve, mások állva figyeltek a játékra. Az egyik közülök a bankot adta. A többiek, ellene szövetkezve, kíméletlen harczot vívtak ellene. Ha ellenfelei közül az, ki a kártyát tartá, kérdéssel fordult hozzá, mielőtt feleletet adott volna, előbb mindig megfigyelte a körülötte levők arczát és csak akkor felelt, ha e különféle érzelmek uralma alatt álló arczokról reményt, vagy aggodalmat vélt leolvasni. E pillanatban a bank folyton nyert. — Már tizennegyedszer, — mondá az egyik. — Vak szerencse az ilyen series, — felelt egy másik. Némely, bátorságát vesztő játékos sajnálattal távozott, ott hagyva többi társait, kik pénzüket még visszanyerhetni remélték. Párisnak majdnem valamennyi játékhelyisége valódi bűnbarlang, hol az ember magát egy éjen át is könnyen tönkreteheti. Ha csak az utóbbi éveket nézzük, mennyi vagyon nem pazarlódott így el! Guérand James a Drouot-utczában hagyta vagyonának felét. Ez este, azaz jobban mondva reggelen, — három óra lévén — néhány pillanatig csak figyelemmel kisérte a játékot, egyszerre azonban mást határozott: — Vegyünk részt! — mormolt magában. E pillanatban középkorú ravasz kinézésű férfi állt mellette, ki a legnagyobb közönynyel s hidegvérrel kisérte figyelemmel a játszma folyását. Ez a kör szolgája volt, kinek kötelessége a játékra felügyelni s ki mellékkeresetül pénzt is szokott, néhány órai kisegítésül, a játékosoknak kölcsönözni. Ez egyéniséghez fordult Guérand James e szavakkal: — Megkísérlem a bankot szétugrasztani; ötvenezer frank van nálam; ha ez összeg nem lenne elegendő, kölcsönözne-e ön nekem meg ugyanennyit ? — A mennyit parancsol, uram — felelt a szolga. Habár ön sokat veszített a télen, mindamellett megbízom önben. Guérand James egy fejbólintással köszönte meg neki előzékenységét, aztán kivéve zsebéből a magával hozott bankjegyeket, azokat a játékasztalra dobá. E nagy összeg láttára izgalom támadt a játékosok között, de azért az uralkodó csendet senki sem töré meg. A kártyák ki lettek osztva. — Nyolcz ! — mondá az osztó bankár. — Nálunk kilencz, — felelt Guéramd James. S az asztalon hagyta az előbbi tétet és a most nyert összeget. A következő játszmánál újból nyert, anélkül hogy a nyereségből valamit visszahúzna. A véletlen folyton kedvezett neki. Három osztás alatt 700.000 frank nyeresége volt. A negyedikre nem tett semmit, ezt a bankár nyerte meg, ki így szólt: — Visszavonulok. — A bankot át lehet venni, — kiáltanak fel minden oldalról. A játékosok megvalónak győződve, hogy a szerencse az ő javukra fog majd fordulni, s így egyikök sem ajánlkozott a bank átvételére, csak Guérand James volt más nézetben, ki átvette a bankadást 100.000 frankot helyezve maga elé az asztalra. Hat órakor nyereménye 280.000 frankot tett ki és miután senki sem mert többé ilyen kitartó szerencséjű játékos ellenében tétet koczkáztatni, a küzdelem, küzdők hiányában véget ért. — Szerencsétlen a szerelemben, szerencsés a játékban! — gondolá Guérand James, számlálván az előtte felhalmozódott bankjegyeket és aranyakat; igaz lenne tehát a közmondás! Eddig nálam még nem teljesedett. — Ezután a közszolgához így szólott: — Bár nem szorultam önre, mindazáltal köszönöm szívességét. Guérand James vidám hangulatban tért lakására vissza, tárczája tartalmát íróasztalába téve, lefeküdt s mély álomba merült. Tiz órakor felébredvén, pénztárnokát hivatá, ki sietett a parancsnak eleget tenni. — Montét — mondá neki — visszaadom önnek a tegnap este pénztáromból kivett ötvenezer frankot, s ime itt van egyszersmind még százezer frank, melyet ön az én javamra fog írni. A mai napi kiadásait fedezni fogja s ön nem lesz kénytelen a bankba küldeni. Igaz — téve hozzá — tegnap kiadtam önnek a rendeletet, hogy meghagyásom nélkül többé ki ne fizesse az Olympia asszony által benyújtandó váltókat. Meggondoltam, ön fizetni fog. — Jobb is egy uram, — felelt Montéi Péter, a bankjegyeket számlálva. Főnöke néhány aláírást tett meg, melyek átvétele után Montéi elhagyá a szobát. — Úgy látszik kezd visszatérni hozzánk a szerencse — gondolá Montéi, lefelé haladva a lépcsőn. Talán most lenne itt az alkalom, újból szerencsét próbálni. És bezárkózva hivatalszobájába komolyan kezdé áttekinteni a börze árfolyamait. Tizenegy óra felé egy fiatal és mosolygó arcz mutatkozott a pénztár ablaka előtt s csengő, vidám hangon szólalt meg: — Jó reggelt, Montéi. Lehet önnel beszélni ? — Ah ! ön az, Jollibert ! Várjon, mig kinyitom ... A pénztárnok felnyitá az ajtót s beereszté az általa Jollibertnek nevezett egyént. Montéi intésére leült, kérdezvén : — Van-e önnek a mai napra valami rendelete ? Már régóta pihentet Montés. Elveszítettem volna bizalmát? — Nem, dehogy , de ön jól tudja, hogy a múlt hónapban meglehetős kemény veszteségeim voltak. — Annál több ok újból megpróbálni, hogy a sors eddigi csapásai helyre legyenek ütve. — Befolyt összegekre kellett várnom; nem szeretem kitenni magamat annak, hogyha veszítenék, képtelen legyek kifizetni. — Igen, ön óvatos, s épp azért oly kellemes önnel együtt játszani. Úgy látom azonban, ütött az óra, melyben vakmerőbb tettet követhetnénk el. A papírok értéke most mind emelkedik. .. . — Ez az én véleményem is s már készítettem is önnek utasítást. E szavak közben átnyújtott Jollibertnek egy összehajtott iratot, melyet amaz felnyitva, gyorsan átfutott. — Jól van — mondá; — ehhez fogom magamat tartani. — A titoktartást újból lelkére kötöm önnek, — mondá Montés, — helyzetem kényes voltánál fogva. Ha megtudnák, miszerint a börzén játszom, az sok kellemetlen beszédre szolgáltatna alkalmat. Azzal vádolnának, hogy főnököm pénzével nyerészkedem. — Rágalmaznák önt, igaz-e ? ! Azonban legyen nyugodt, ha barátságom nem is, de érdekem megkívánja titkának megőrzését. E szavak után, a hetyke Jollibert, harczidalt fütyölve eltávozott. (Folyt. köv.) ORSZÁGGYÜLÉS. A képviselőház ülése jan. 22-ikén. Ma is élénk ülés volt, a vita érdeke nem lankadt. A függetlenségi pártról Szadovszky József kezdte ma a vitát, s hatással fejtegette, hogy a hadseregben a fegyelem egymagában nem elég; s hogy a hadügyi politikának sem az alkotmányjogával, sem a nemzet aspiráczióival nem szabad ellentétbe jutni. Utána Demkó Pál következett, aki a javaslatot védte, több ízben óriási derültséget keltve. Beszédében Karthágó hölgyei és a spártai anyák együtt véve sem tudtak egyetlen új eszmét is szülni. S hiába vont szent krétával bűvös kört maga körül, az általános európai helyzet sem oltalmazta meg a humor démonától s utóvégre még az az állítása is, hogy »szóló is volt fiatal ember,« — zajos ellenmondással találkozott. Madarász József azzal kezdte, hogy mindent megszavaz a haza érdekében; de áttérve a jel jelenlegi javaslatra, a leghevesebb támadást intézte ez ellen. Beszéde oly erős filippika volt, mely az öreg ur ifjú korában is számot tevő lett volna. S oly szónoki tűzzel mondta el, hogy ereje elemi erővel hatott. Tisza Istvánt és ifj. Andrássy Gyulát, akik az öreg urnák unokái lehetnének, »összetöpörödött aggoknak« nevezte, ami óriási derültséget keltett. Utána a kormánypárt soraiból Puszky Károly védelmezte a törvényjavaslatot, nyugodt és parlamentáris előadással. Beszéde alatt néhol küzdött a rögtönzés nehézségeivel, de áttérve a hadsereg és a demokráczia kérdéseinek tárgyalására beszéde érdekessé vált, s a jobb beszédek közé tartozott, melyek a lefolyt vitában kormánypárti szónokok részéről mondattak. Hatással és megszokott ékesszólásával beszélt ezután a javaslat ellen Veress József, kinek felszólalásait mindig élvezettel hallgatja a ház. Utolsó szónok volt Mocsáry Lajos, aki mai beszédével az utóbb elvesztett rokonszenvből nagyon sokat visszahódított és pozíczióját az ellenzéken újból megerősítette. Beszédének igen egészséges alapeszméje volt az, hogy miként követelhetjük mi, hogy a nem magyar ajkú nemzetiségek megmagyarosodjanak, ha ugyanakkor megengedjük, hogy mi magunk germanizáltassunk. Beszéde mindvégig lendületes volt és hatásos , és az ellenzék padjairól gyakran hangzott fel zajos helyeslés. Évek óta nem hallottunk Mocsárytól a maihoz hasonló szép és ügyes beszédet. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Joszipovich Géza, Nagy István, Szathmáry György. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, K. Péterváry Géza, Fabiny Theofil. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Az elnökségnek bejelentése nincs. Következik a napirend: A véderőjavaslat tárgyalása. A javaslat általános tárgyalásának folytatása során Szadovszky József szólal fel, ki tiltakozó szavát szintén fel kívánja emelni a szőnyegen forgó javaslat ellen, mint a mely káros a véderőre és káros a nemzetre. A függetlenségi pártnak nincsen elszakadási szándéka s nemzetünk létét összeforrottnak tartja az uralkodó ház sorsával, de midőn igy gondolkozik, egyszersmind kívánja alkotmányunk biztosítását s az önálló magyar hadsereg létesítését. A szőnyegen forgó javaslatnak egyetlen fő indoka a nemzet iránt táplált jogosulatlan bizalmatlanság s a mellett csak mellékes czél a monarchia véderejének fejlesztése. A bizalmatlanság hatja át a javaslatot s szóló már ezért sem szavazza meg. A jól felfogott biztonsági érdek az önálló nemzeti hadsereg felállítását sürgeti és parancsolja. A jó példákkal előljártak a külföldi államok, melyek e sürgető szó elől nem zárkóztak el, csak a mi hadügyi kormányunk az, mely megokolás nélkül meri azt állítani, hogy a sikeres együttműködés szempontjából káros volna az önálló magyar hadsereg felállítása. Pedig e theóriának erős és kétségtelen cáfolata a hadsereg történelme. Közös hadseregben nem lehet lelkesedés, a fegyelem pedig egymagában sohsem volt elegendő. E javaslat kiszolgáltatná nemzetünket oly abszolút hatalomnak, mely nem ismer magyar hazát és alkotmányt. Hisz csak e napokban történt meg, hogy egy főhadnagyot Székely-Udvarhelyről Boszniába helyeztek át, mert a szegény ember ismerni merte a magyar királyt. A jelenlegi kormánynak a közös hadsereg minden óhaja parancs, melyet — mint ezúttal is— teljesíteni akar még az esetre is, ha megcsorbítaná vele a nemzet alkotmányát s elölné vele a nemzet kulturális erejét. Ugrón határozati javaslatát pártolja. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Demkó Pál szavazatát akarja indokolni. Az ellenzéknek a kormánypártra szórt vádjai alaptalanok, mert a kormány pártja a javaslatot nem vak bizalomból, de meggyőződésből szavazza meg. Ne vonják kétségbe a kormánypárt hazafiságát, amint ez sem vonja kétségbe az ellenzék patriotizmusát. Hazafiság irányozza Karthago hölgyeit és a spártai anyákat, hazafiság irányozza a kormánypártot is, midőn a haza érdekében a törvényjavaslatot megszavazza. Szóló is volt fiatal ember, (Zaj és ellenmondás a szélsőbaloldalon.) de ő szívesen alávetette volna magát a haza érdekében oly rendeletnek, mint az, mely a német nyelv tanulását kötelezővé teszi. Az általános európai helyzetre s a véderő fejlesztésének szükségére való tekintettel általánosságban elfogadja a törvényjavaslatot. Madarász József mindent megszavaz a haza érdekében, de ez a javaslat nemcsak, hogy nem fejleszti tovább a nemzet hagyományaival úgyis ellentétes alkotmányt, de még csorbítani is akarja. Áttérve az önálló magyar nemzeti hadsereg ügyére, szomorú jelenségnek tartja, hogy olyan »összetöpörödött aggok«, mint Tisza István és ifj. Andrássy Gyula a nemzeti hadsereg ellen beszélnek felhozott indokaik során csak azt árulják el, hogy a magyar alkotmányt s annak legsarkalatosabb elveit még csak nem is ismerik. Szégyenletes dolog ez s tanácsolná azoknak az öreg fiataloknak, hogy mielőtt az ellenzéknek leckét tartanak a hazafiságból, tanulják előbb megismerni alkotmányunkat. Magyarországot, ha törvény nem is mondaná, természet szerint is megilleti az önálló magyar hadsereg. Csáky miniszternek, aki első ténykedésével a német nyelvet szolgálta, figyelmébe ajánlja, hogy Magyarországon legalább ezer olyan iskola van, ahol magyarul nem tanítanak. Komikusnak tartja azt a megjegyzést is, hogy előbb kell az államnak meglennie s csak aztán lehet arra gondolni, hogy kultúráját fejlesszék. Hát most nincs Magyarország ? Csak most akarják megalapítani ? Hagyják ezt az igazi Árpádokra, nem illik ez a szerep ő hozzájuk. Szóló becsüli a német nyelvet, de fél tőle, mert háromszáz év óta ezzel akarták a magyarságot kivetkőztetni nemzeti jellegéből. Ám tanuljon.a fiatalság mennél több nyelvet, de sokkal tanácsosabbnak tartaná, ha a kormány inkább lefordíttatná azokat a külföldi munkákat, melyekből a nemzet kulturális hasznot húzhat. Jókai tegnap megint túlzott. Nem áll az, hogy a szabadságharcban az első csaták szégyenletes bukással végződtek volna. A pákosdi csata után az akkori képviselőház éppen szólót és Kállay Ödönt küldötte ki, hogy a haza elismerését fejezzék ki a magyar hadsereg önkéntesei előtt. Az önkéntesek voltak a szabadságharcz legnagyobb vitézei s hiába ferdíti el e tekintetben Jókai a történelem igazságát. Ő is szól a fiatalsághoz s azt mondja : Magyar hazádat védd, magyar anyanyelvedet ne engedd megalázni soha s ha kényszeríteni akarnak, legyetek kitartók s meg fogjátok győzni még eltévedt a páitokat is! Önálló hadsereget akars,ezért Ugron Gábor határozati javaslatát pártolja. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Pulszky Károly többek között a mérsékelt ellenzék határozati javaslatával foglalkozik, kifejtvén, hogy annak első része nem egyébb, mint az 1868-iki törvény kiegészítése, második része pedig olyan kívánságoknak összeállítása, melyeknek jogosultságát senki sem vonja kétségbe s melyeknek megvalósítását éppen a szőnyegen forgó javaslat is czélozza. A különbség csak az, hogy a mérsékelt ellenzék nézete szerint e jogosult követelményeket a javaslat nem elégíti ki, a kormány nézete szerint pedig igen. Az általános védkötelezettség behozatala óta nem szabad a hadseregről nézete szerint úgy beszélni, mint 67 és 68-ban, pedig az ellenzék ezt teszi. Az általános védkötelezettség egyrészt demokratikus, másrészt liberális intézmény. Demokratikus voltát bizonyítja az, hogy Francziaországban a tiszti rang megvásárolhatóságát az általános védkötelezettség szüntette meg oly időben, midőn Francziaország sorsát egyáltalában nem liberális államférfiak vezették. De másrészt Angliában szintén a demokráczia befolyása volt az, hogy a tiszti rang megvásárolhatósága megszüntethetett, mégpedig egyenesen királyi rendelettel. Thalynak megjegyzi, hogy az egyes kiváltságos katonai családok utódai szintén nem foglalnak el már domináló helyet a hadseregben, mert az általános védkötelezettség megszüntette már régen az ilyen családok dominálásának lehetőségét is. Igaz, hogy monarchiánkban az általános védkötelezettség nem mutathatta fel azon eredményeket, melyeket Európa többi államaiban eszközölt, de ez természetes. Mert oly nagy hatalomnál, mely két önálló államból áll, melyek bizonyos állami czélok megoldása végett közös intézményekre szorulnak, nem kívánható, hogy ezen közös intézmények egyúttal teljesen nemzetiek legyenek. (Helyeslés jobbfelől.) Éppen a hadseregnek nem teljes összeforrása a nemzettel, ez az a pont, melyre nézve a törvényjavaslatban foglalt alkotmányos garancziákat illetőleg bizonyos aggodalmak merülnek fel. De alkotmányos garancziákat valamely nemzet normális időben gyakorlatba sohasem vesz, hanem csakis válságok idején. Olyanok azok, mint a gátak, melyek haszna csak árvíz esetén lép előtérbe. Az árvizek elleni védekezés azonban a folyónak szabályozásában is fekszik. Szaló azt hiszi, hogy az általános védkötelezettség behozatala a hadseregbe a legnagyobb, garancia arra, hogy azt a nemzet, a szabadelvűség ellenére sohase lehessen felhasználni. (Helyeslés a jobboldalon.) Sokszor látta azt, hogy ahol katonai dolgokról van szó, időről-időre lázban tör ki a közvélemény , midőn egy-egy katonai brutalitásról hallott; ilyenkor azután nagy nemzeti aspirácziókra hivatkoznak és utczai tüntetésekkel végezték. De azt, hogy a hadsereg reformjának kérdésével a közvélemény komolyan és folytonosan foglalkozott volna, nem tapasztalta. A jelen vitát azonban nagy jelentőségűnek tartja, mert itt történt először az, hogy a hadsereg szervezésénél követelték azon mértékben, melyben lehető, a magyar nyelvnek bevitelét a hadseregbe; itt hangsúlyozták annak szükségét, hogy a hadsereg intézményei lehetőleg összhangzók legyenek a magyar kultúrával. E vitában nyertek helyes és némileg preczizírozottabb kifejezést e kívánságok és szóló meg van győződve arról, hogy mikor egy tekintélyes párt messze túl ment preczizírozásában annak, amit eddig programmjába írt, ezt nem fogja levenni a napirendről és ennek keresztülvitelét fogja követelni mindannyiszor, valahányszor arra kellő alkalom nyílik. A magyar nyelvnek bevitele a hadseregbe, amennyiben a hadsereg egységét meg nem támadja, a hadsereg intézményeinek összhangba hozatala a magyar alkotmánynyal és kultúrával, általános kívánság, de ez a hadsereg mélyreható újjászervezését feltételezi. Minthogy a törvényjavaslat tisztán a hadsereg harczképességének teljes kifejtésére irányul, és minthogy mindazon követelések, melyeket az ellenzék felállított, oly természetűek, hogy a hadsereg szervezetének legalább ideiglenes megbontásához vezetnek, az ellenzék egyik határozati javaslatát sem fogadja el, hanem elfogadja a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Veress József nem katonai vagy közjogi szempontból szól a javaslathoz, hanem az adófizető polgárok érdekeinek szempontjából. A nép már megunta azt a sok katonásdit, melynek súlyos terhei alatt a megvénhedett Európa már-már roskadoz. Azt hiszi, hogy a fegyveres béke örökkévalósága teremtette meg és fejleszti még egyre a nazarénizmust, mely híveinek egyenesen megtiltja a fegyverviselést. Mit fog csinálni a katonai kormány a vallási rajongókkal ? Kurta vassal ezeket fegyverfogásra nem kényszerítheti. Véget kell vetni annak az elkeseredésnek, melyet a folytonos katonásdi okoz s akkor a nazarénizmusnak vége lesz s a nép megelégedése meg fogja hozni áldásos gyümölcseit. A közművelődés koplai s a katonai czélokra milliókat áldoznak. S ha csak a legszükségesebb dolgokra költenének, ha a katonai oktatás Magyarországon magyar nyelven történnék, akkor még hozzá tudna járulni a javaslathoz. Hosszasan fejtegeti azután, hogy a közigazgatási, társadalmi és erkölcsi szempontból minő nagy károkat fog maga után vonni a szőnyegen forgó javaslat, ha törvénynyé engedik válni. Az önkéntesi intézmény reformjának kérdésére térve azt fejtegeti, hogy inkább a vizsgálóbizottságot kellene kötelezni a magyar nyelv megtanulására, hogy így aztán megérthesse az aspiránsok feleleteit. Ez volna a helyes és az észszerű, mert a vizsgálóbizottság van a nemzetért és nem megfordítva. S minálunk a német nyelvnek csinálnak propagandát, pedig most is német az udvar s német az arisztokráczia. Ugrón határozati javaslatát pártolja. Mocsáry Lajos nem csodálja, hogy a honvédelmi miniszter abban a közös ügyes légkörben, melyben fölnövekedett, nem lát a javaslatban alkotmányos sérelmeket, de csodálja a miniszterelnököt, akinek múltjánál fogva is érzékkel kellene bírnia a legcsekélyebb sérelem iránt s mégsem akar e javaslatban alkotmánysérelmet, jogfeladást látni. Ha a tízévenkinti létszámmegajánlás egyszer elmarad, akkor tíz év után a hadsereg törvényen kívül áll s az országnak nincs törvényes hadserege. Ebben van tehát az alkotmánysérelem, mert a törvényes hadsereg az alkotmány legnagyobb garanciája. Az új törvény intézkedése szerint az állana be, hogy tíz év után, ha a törvényhozás nem szavazná meg a hadilétszámot, a régi intézmény marad érvényben s a törvényhozás mellőzve van. Az ilyen alkotmánysérelmet elősegíteni, jogfeladást pártolni nem fog s ezért a javaslatot nem fogadja el. Az önkéntesi intézményről szólva, elismeri, hogy a német nyelvre a közös hadseregben szükség van, de mi következik ebből ? Az, hogy a nemzetet idomítsuk a közös hadsereghez, vagy inkább ezt a nemzethez ? Mindenesetre az utóbbi. Különben most sem azért nevezik ki a magyar ifjakat tisztekké, mert nem képesek a vizsga letételére, hanem azért, mert a tiszti helyek privilégiumnak vannak fentartva. Az intéző katonai körök ellenszenveznek a magyar intelligenciával... az a moloch, melyet közös hadseregnek nevezünk, most már kultúránkat is követeli. Áttérve a kultuszminiszter ismert nyelvi rendeletére, törvénytelennek mondja azt, mert rendeleti után hoz be egy veszedelmes reformot. Szóló rokonszenv ez a némettel, mint akitől kultúránk alapját nyertük, de utalva Kazinczy Gáborra, figyelmeztet arra a másik németségre, az -ics és -vicsekre, akik németül beszélnek, de azért szláv eszméknek hirdetői. Ezektől a németektől félni kell. Elnök kéri a szónokot, hogy magyarázza ki, kiket értett az -ics és -vicsek alatt, mert a horvátok, kikre Kazinczy Gábor értette, ma már nem érdemlik meg e hangot. Mocsáry Lajos azt hiszi, hogy a magyarázatra nincs szükség, mert róla — éppen róla — senki sem fogja feltenni, hogy nemzetiségeket akart volna sértegetni. A kultuszminiszter rendelete azt jelenti, hogy Magyarországon a közös hadsereg a tengely, mely körül a nemzet kulturális érdekei forognak, hogy Magyarországon az anyák csak azért szülnek, hogy újonczokat szállíthassanak a közös hadsereg póttartalékába. A rendelet azt fogja eredményezni, hogy mint azelőtt a latin, úgy most a német nyelv fogja abszorbeálni a többi tantárgyakat. Ő a fiatalságot félti ettől. Nem azt a fiatalságot, mely itt van a házban és sportot csinál abból, hogy a nemzetet leczkéztesse (Zajos helyeslés a baloldalon), hanem azt, mely még iskolában van. De furcsa eredménye lesz e rendeletnek a nem-