Pesti Napló esti kiadás, 1889. február (40. évfolyam, 32-59. szám)

1889-02-23 / 54. szám

Budapest, 1889. A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. Szombat, február 23. 54. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vid­éken 3 kr. Budapest, február 23. A franczia külügyminiszter. Th­arrl miniszter­elnök minden áron czéhbeli diplomatára akarta a külügyi tárczát bízni. Fordult többekhez: Decrais, Waddington, Cambon és Noailles urakhoz, de mindegyiktől kosarat kapott. Ekkor azután egy merész elhatározással segített magán; ott hagyta a czéhbelieket és az oppor­tunista párt egyik kiváló tagját, Spul­­lert igyekezett megnyerni, ki nem ex pro­­fesso diplomata ugyan, de kiről feltehető, hogy annyi ügyességgel és tapintattal, mint hivatali elődeinek legtöbbje, ő is fogja vezetni a külügyeket. Spuller egykor a hírlapirodalom terén aratta sikereit, egyik intimusa volt Gambettának s a híres Gambetta - minisztériumban a külügyek állam­­­titkára volt. Nem egészen újoncz tehát mos­tani állásában sem s a Tirard-kormány az adott viszonyok közt meg lehet elégedve, hogy őt si­került külügyminiszterré megnyerni. A kormány már megállapította programmját, melylyel ma mutatja be magát a képviselőházban. Rokonszenves fogadtatásra ott egy részről sem számíthat. De ezért legfölebb a jobboldal fog neki nyílt háborút üzenni, mert hir sze­rint már legközelebb interpellálni akarja az alkot­­mányrevízió tárgyában. Mindazonáltal azt hiszik, hogy ha a kormány kellő erélylyel lép fel a boulangiz­­mus ellen, akkor tétele jó ideig biztosítottnak te­kinthető.­­■" Németország tengerentúli bonyodalmai egyre k­o­­molyabb alakot kezdenek ölteni. Első­sor­ban úgy látszik Szamoán van baj. Hogy ott tulajdonképen mi történt, arról még a legcsekélyebb hír sem érkezett. De Európaszerte óriási feltűnést kelt, hogy azon német hajó­­r­a­j, mely az olasz vizeken időzött s tegnap éppen Genua közelében horgony­zott, délután 23/4 óra­kor hirtelen azon parancsot kapta, in­duljon nyomban Szamoa felé. E meglepő intézkedés azon aggodalmat kelti, hogy a Csendes tengeren valami komolyabb baj ér­hette a németeket. A négy csavarfregattból álló hajóraj elindulása mindenesetre fontos eseménye­ket látszik jelezni. Ezekkel kapcsolatban bizonyos ügyeimet kelt, hogy a Szamoa-ü­gyben már a múlt hétre kilátásba vett berlini értekezletről még mindig nem hallani semmit. Ebből azt következtetik, hogy a berlini és washingtoni kabi­netek közti viszony talán még­sem olyan kielégítő, mint Bayard külügyi államtitkár és a német offic­ió­­zusok legutóbbi nyilatkozatai után várni lehetett. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 23-ikán. A képviselőház ma eljutott a 24. §-ig, mely egy régibb határozat szerint együtt tárgyalandó a 25. § sal, de a tárgyalásba bele nem ment, hanem ezt a jövő hétre halasztotta. Hogy azonban a jövő hétfőn fog-e megkezdődni a 25. §­ tárgyalása, nem bizonyos. Mert előbb a hét­fői ülésen az indemnity meghosszabbítá­sáról szóló törvényjavaslat tárgyalása tűzetett napirendre. A mai vita főképen a 21. §, és Görgei Béla tegnap beadott indítványai körül forgott. Ebben a vitában részt vett Bolgár Ferencz, P­r­ó­n­a­y Dezső báró, Apponyi Albert gróf, s a kormány részéről báró Fejérváry. Görgei Béla indítványára név szerinti szavazás történt, s a többsé­g nem fogadta el a be­adott indítványokat. Ne beszéljen hát senki a kormánypártról többé arról, hogy ők meg akarják könnyíteni azt, hogy a magyar ifjak a tiszti pályára lépjenek. Ezt ők csak tanácsolják, de a legszerényebb óhajtást is, mely ezt a gyakorlati életben elősegít­hetné, visszautasítják. A mai szavazással a többség nagyon sokat ártott nemcsak önmagának, hanem a közös hadsereg­nek is. A 23. § nál érdekes mozzanat merült fel Tha­­­y Kálmán a korona jogaiért szállt síkra a kormány ellen , nem akarván megengedni, hogy a király idegen alattvalót, csak az idegen alattvaló kor­mányának beleegyezésével vehessen fel a hadseregbe. Ha a kormány, úgy látszik, még a lojalitást is visszautasítja, ha az az ellenzék padjairól lő. Következtek a kérvények és interpellácziók. Zemplén megye s­zi­nn­ai járásának kérvénye mellett Szentkirályi Albert szólalt fel, s indít­ványozta, hogy a miniszter még ez évben jelentést tegyen. Ezt pártolta egy igen szép, és az egész házra nagy hatást tett beszéddel Balogh Géza. Fabiny miniszter elfogadta Szentkirályi indítványát. Most az interpellácziók következtek. Csatár Zsigmond az országházi építke­zs­ek ügyében interpellált. H­o­d­o­s­s­y Imre végül oly interpellácziót nyúj­tott be, mely az egész gazdaközönséget igen közelről érinti, mert a regale igények bejelentésével állt kap­csolatban. Hodossy nagy szolgálatot tett a gazdakö­­zönségnek mai interpellácziójával, melynek az a si­kere volt, hogy Tisza miniszterelnök megígérte egy törvényjavaslat beterjesztését, mely a regale igények bejelentésének határidejét márczius 31-ke helyett április 30-ikáig hosszabbítja meg. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Tibád Antal, Dárday Sándor, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, dr. Fejérváry Géza, Fabiny Theofil, Baross Gá­bor, gr. Csáky Albin. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hite­lesíttetik. Elnök bemutatja Beöthy Zsolt a Kisfaludy-tár­­saság titkárának levelét, mely szerint a Kisfaludy- társaság magyar széptudományi intézet vasárnap, f. hó 24-ikén, d. e. 10 órakor tartja a magyar tud.­akadémia dísztermében 42-ik ünnepélyes kezülését, melyre a képviselőház tagjait meghívja ; az eperjesi kir. törvényszék és járásbíróságok biráinak Bujanovics Sándor, a szentesi kir. já­rásbíróság biráinak Tors Kálmán, a zentai kir. já­­rásbiróság biráinak Szabó László képviselő által beadott kérvényét, melyekben javadalmazásuknak kellő mértékre való felemeltetését kérik. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Az interpellácziós könyvben a következő újabb bejegyzések vannak: Csatár Zsigmond »Az új országházi fel­ügyelő­bizottság tagjainak megnevezése, díjazása iránt, vonatkozólag Országh Sándor beismerő nyilat­kozatára« a miniszterelnökhöz ; Hodossy Imre »az italmérési jogért járó kárpótlás ügyében a végrehajtásra vonatkozó rende­let és a bejelentési határidő tárgyában« a pénzügyi, belügyi és igazságügyi miniszterekhez. Következik a napirend. A véderő javaslat részletes tárgyalása. A 21. §. folytatólagos tárgyalása során Bolgár Ferencz szólal fel, kijelentvén, hogy Görgey Béla kettős módosítványát elfogadja. Sajná­latosnak tartja úgy az ország, mint a hadsereg szem­pontjából, hogy a magyar tisztek száma oly csekély. Megérzi ezt a hadsereg, melynek magyar legénysé­gével a tisztek túlnyomó része érintkezni sem tud s megérzi az ország, mely csak hasznát látná, ha ma­gyar érzelmű tisztjei volnának. E bajokon részben segitve lesz, ha Görgey indítványát elfogadják. Egé­szen azonban csak úgy lesz megoldva e fontos kérdés, ha gondoskodva lesz a magyar katonai nevelésről. Konstatálja az okokat, melyek miatt a tábornoki karban és a felsőbb törzstiszti rangokban oly kevés a magyar. Az okokat az ötvenes évek politikai viszonyai­ban, a magyar katonai családok kevés számában s a megváltozott nyelvi viszonyokban látja. Kívánatosnak tartaná, ha azokban a katonai képző­intézetekben, melyek Magyarországon vannak, az előadási nyelv magyar legyen. Ezáltal a hadsereg egysége veszé­lyeztetve nem volna, mert azért e kurzusokon is le­hetne nagyobb súlyt fektetni a német nyelv oktatá­sára. Nemcsak pártolja Görgey indítványát, de ha­tározottan követelni lehet, hogy az elfogadtassák s az embernek indignáczióval kell konstatálnia, hogy ez indítvány nem a kormány részéről jött. Beöthy Ákos : Legalább az előadónak kellett volna proponálnia. Bolgár Ferencz nem hiszi, hogy ez indítvány ellen tisztességes módon kifogásokat lehetne emelni. Kimutatja ezután azon anomáliákat, melyek a parag­rafus utolsó bekezdésének rendelkezései következté­ben a Ludovika-akadémia másod- és harmadéves nö­vendékeit illetőleg beállhatnak. S ezért a következő módosítást ajánlja: A honvédségi Ludovika-akadé­­miában kiképzett növendékeknek az intézetből való kilépésük napjától számítandó szolgálati kötelezett­sége a honvédségi állományban ugyanezen szabályok szerint intézendő. (Élénk helyeslés a bal- és szélső­balon.) B. Prónay Dezső első­sorban kérdést intéz az előadóhoz, hogy van-e tudomása azokról a fennálló külön szabályokról, melyekre a paragrafus első bekez­désében hivatkozás történik ? Ha van, adja elő, ha nincs, oly dolgokról beszélt, melyekről őt magát sem világosította fel a honvédelmi miniszter. Görgey mó­­dosítványára térve, kifejti, hogy a tisztképzés ügye korántsem áll oly szoros összefüggésben­­a hadsereg­gel, hogy nekünk függetlenül ne lehetne gondoskod­nunk róla. A Magyarországon fennálló katonai inté­zeteket a honvédelmi tárc­a terhére egészen Magyar­­országnak kellene átvennie, a­minek természetes kö­vetkezménye az volna, hogy az intézetekben az elő­adás nyelve magyar lenne. Hogy a magyar előtanul­mány daczára jó tiszteket nyerhet a közös hadsereg is, annak bizonyítására felhozza az önkénteseket, kik magyar nevelésben, magyar oktatásban részesül­tek s egy évi katonai nevelés után jó tisztjei lesznek a közös hadseregnek. Szükségesnek tartja, hogy had­ügyi munkák magyar nyelven is írassanak, hogy ka­tonai kapac­itásaink nekünk is legyenek, mert ez nem áll ellentétben a közös hadsereg eszméjével s mégsem érhetjük el máskép, mintha a magyarországi katonai képző­intézetek magyar kézre kerülnek s előadási nyelvük magyarrá tétetik. Konkrét indítványt nem tesz, de az ideának propagandát akar csinálni s ezért kötelességének tartotta felszólalni. Zajos helyeslés ( a bal- és szélsőbaloldalon). Apponyi Albert gr.: T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Az az eszme, melynek Prónay Dezső t. barátom most kifejezést adott, oly nagy fontossággal bir, annyira megfelel az én meggyőződésemnek, évek óta annyira képezi az én és elvbarátaim küzdelmeinek tárgyát, hogy lehetetlen azt itt e házban felemlíteni, anélkül, hogy én azt csekély tehetségemhez képest felszólalással is legmelegebben ne támogassam. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Az általános vita alkalmával is kiterjeszked­tem erre a tárgyra, de midőn az a részletek alkalmá­ból újból felhozatik, visszhangot kell adnom azokra a lelkes hangokra, melyek e tárgytól a szomszéd ol­dalról emeltettek. (Helyeslés a bal- és szélsőbalolda­lon.) Természetesen az árnyalásban némileg eltérünk. A 1. barátom azt mondja az ő álláspontjához híven, hogy ő a közös hadsereg intézményének nem barátja, de addig is, míg az fennáll, kívánja, hogy abban a tiszti rangnak a magasabb katonai képzettségnek elnyerése ne tétessék függővé egy bizonyos elidege­nedéstől a magyar nemzettel szemben, hogy ez ne legyen kizárólag német nyelven elérhető, mert a ma­gyar kultúra épületének teljességéhez az is tartozik, hogy a katonai képzettség is beillesztessék ebbe az épületbe. Én, te hát, más árnyalatot képviselek e tekintetben, mert én, itt nem ismétlendő okok­ból, de a­miket mindenki ismer, a közös had­sereg intézményét fentartani kívánom és azért el akarom távolítani ezen intézménytől mindazt, a­mi ezen intézményt Magyarországon kevéssé teszi rokon­szenvessé, (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon) a­mi akadályául szolgál annak, hogy ez az intézmény a magyar nemzet szimpathiáját bírja, (Igaz! Úgy van­ a bal- és szélsőbaloldalon,­ ami akadályául szolgál annak, hogy a magyar ifjak abban a maguk helyét méltóan elfoglalhassák, és el akarom érni azt, hogy ez az intézmény valóban azzá legyen, a­minek törvény szerint valóban lennie kell, t. i. a két önálló állam közös hadserege, (Helyeslés a bal- és szélsőbalolda­lon) nem pedig az egyik állam önállóságának gyengí­tése. (Élénk helyeslés. Úgy van­ a bal- és szélső­bal­oldalon.) T. hát! Az én hitem szerint azok, akik vissza­riadnak azoktól a nehézségektől, a­melyeket, nem ta­gadom talán leküzdeni kellene, hogy ez az óhajtás tel­jesüljön, a­kik nem akarnak küzdeni azért, hogy a közös hadsereg keretében is a magasabb kiképzés magyar nyelven is elérhető legyen, azok tekintettel van­nak az ő helyzetök kényelmére, tekintettel vannak arra, hogy semmiféle hatalmi tényezőbe bele ne ütközzenek; de nincsenek tekintettel a kiegyezés gondolatának és a közös hadsereg eszméjének jövőjére,­­ nincsenek kellő tekintettel magának a közös hadseregnek érde­kére. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon,­ mert ez az érdek kettő, a­mely itt fennáll. Egyik az, hogy a magyar elem abban, annak felsőbb fokozataiban azt a helyet, mely őt megilleti elfoglalhassa. (Úgy van­ a bal és szélső baloldalon,) ez nemcsak magyar nemzeti érdek, hanem érdeke magának a monarchiának és a hadseregnek is. (Úgy van­­ a bal és szélső baloldalon.) A magyar elem — elismeri mindenki — bir kiváló katonai tulajdonokkal, ezt tanúsítja a történelem, — a magyar elem érdeke ösz­­sze van nőve a monarchia fentartásának érdekeivel és ennélfogva a magyar elemnek kiváló helye van azon intézményekben, a­melyek a monarchia érdekei­nek,­­hatalmi pozíc­iójának megvédésére vannak alkot­va. (Élénk helyeslés a bal és a szélsőbaloldalon.) Lehet, megengedem, a­mint megengedtem az átalános vita alkalmával is, hogy vannak még más akadályok is, a­melyek miatt a magyar elem a közös hadsereg tiszti karában azt a helyet el nem foglalja, a­melyet, hogy elfoglaljon, mindnyájan kívánjuk, — megengedem, hogy mutatkozik ifjainkban a katonai pályával szemben a rokonszenv sajnos hiánya, mely nemcsak a közös hadsereg, hanem a honvédség szol­gálati viszonyaiban is észlelhető, — ezt megengedem ; de mit lehet ebből következtetni, azt-e hogy a nehéz­séget szaporítani avagy azt, hogy azokat elhárítani kell! (Igaz. Úgy van­ a bal és szélsőbaloldalon.) Épen ott, a­hol a kellő hajlam önmagától nincs meg, ott kétszeresen szükséges megtenni minden könnyítést a hajlam felébresztésére, nem pedig alapos okot szol­gáltatni a­rra, hogy a hajlam ezen hiánya még növel­tessék. (Élénk helyeslés a bal és a szélsőbaloldalon.) Második érdeke a hadseregnek, te­hát, az, hogy rokonszenvesebbé váljon ezen nemzet előtt. Erre szol­gál és abszolúte semmiképen nem ellenkezik a hadsereg közösségének eszméjével az, hogy magasabb katonai kiképzés a közös hadseregre nézve egy részben magyar nyelven nyeressék. (Igaz! Úgy van­ a bal- és szélsőbaloldalon.) Évek óta folyik e fölött a vita a delegáczióban és itt e házban, de én még érvet sem hallottam annak indokolására, hogy a hadsereg kö­zösségével ellentében állana, hogy a tiszti kiképzés a magyar ifjúságra nézve magyar nyelven történjék, miután senki, de senki soha nem kifogásolta e mel­lett a hadsereg szolgálati nyelvének ismeretét, a­mennyire ezt a szolgálat igényli, és pedig az akadémikus kiképeztetésnél a magasabb szolgálat igényei meg­kívánják, a katonai pályára készülő magyar ifjúság elnyerni köteleztessék. (Helyeslés a baloldalon.) T. hát! Ez az eszme annyira fontos, hogy ám­bár én se adok be ez alkalommal konkrét indítványt, hiszen az általános vita alkalmával beadott határo­zati javaslatban ez a gondolat úgy is kifejezést nyert, de még­sem állhatom meg, hogy egész lelkesedéssel, meggyőződésemnek és szívemnek egész melegével.­­Tetszés a bal- és szélsőbalon) mely abból az érze­lemből származik, melyet egyfelől hazám iránt, más­felől a pragmatika szankczió által létesített ál­lami szövetség szilárdsága iránt érzek, (Éljenzés a bal- és szélsőbaldalon) hogy — mondom — ezen meggyőződés és érzés egész melegével ne támo­gassam azt az eszmét, melyet dr. Prónay J. barátom itt előhozott, s melynek elhanyagolása — higgyék el t. uraim — gátjául szolgál annak, a­mit én óhajtok,­­ amit önök is óhajtanak, de aminek nézetem szerint eleget nem tesznek, t. i. hogy a közös hadsereg esz­méje a magyar nemzet előtt rokonszenvesebbé váljék, és hogy a magyar ifjúság abban helyét elfoglalja. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Melegen­­pártolom Prónay Dezső t, barátom felszólalását. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal és szélső baloldalon.) Fenyvessy Ferencz: Erre még Pulszky Guszti sem tud felelni. (Derültség.) Br. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter azon kezdi, hogy szemben áll három indítványnyal... Gr. Károlyi Gábor: És az országgal. (Nagy de­rültség.) Br. Fejérváry Géza Görgey indítványáról szólva, konstatálja, hogy Görgey maga is érezte a nehézsé­geket, melyek indítványának törvénybe iktatása elé ma gördülhetnek s az esetre, ha indítványa nem fo­gadtatnék el, ama reményének adott kifejezést, hogy a kormány legalább fontolóra fogja venni. Ebben Görgey nem csalódik. A kormány foglalkozott és fog­lalkozni fog e kérdéssel, de ma még kéri a házat, hogy az indítvány törvénybe iktatásának eszméjétől álljon el. Az indítvány első része oly eljárásnak kötelezővé tételét sürgeti már most, melyet lassan kint, fokozato­san behozni a kormány sohsem vonakodott. Az indít­vány második részének megvalósítását maga is óhajtja és törekedni fog reá, de azt hiszi, hogy ezt huszon­négy óra alatt elintézni nem lehet. A megvalósításra a kötelezettséget elvállalja, de az indítvány mostani elfogadásához nem járul. Bolgár Ferencz módosítványát készséggel elfogadja, de nem hagyhatja szó nélkül indokolásának azt a ré­szét, mely azt mondja, hogy a felsőbb törzstiszti ran­gokban azért kevés a magyar, mert a katonai nevelés német. Azt hiszi, hogy azért kevés ott a magyar, mert nem tartanak ki. Egyetlen pálya sem rózsás, de ki­tartás czélhoz vezet. Bolgár Ferencz sem tartott ki s ezt szóló sajnálja. Megengedi, hogy Bolgárnak pil­lanatnyi kellemetlensége volt, de ezen az embernek túl kell tennie magát Szólónak is vannak pillanatnyi kellemetlenségei itt a házban, de azért marad. (Hosz­­szantartó nagy derültség az egész házban.) Ismétli: Görgey módosítványait nem fogadhatja el, ellenben a Bolgáréhoz hozzájárul. Bolgár Ferencz személyes kérdésben csak azt jelenti ki, hogy ő hadi a szolgálatot nem pillanatnyi kellemetlenség, hanem egészségi állapota miatt hagyta el. Czirer Ákos határozati javaslatot terjeszt be, melynek értelmében a kormány utasíttassék, hogy azonnal tegye meg a lépéseket egy magyar tisztképző akadémia létesítése tárgyában. Nem kívánja, hogy a javaslat azonnal szavazás alá bocsájtassék s megelég­szik azzal, ha a véderő-bizottsághoz utasítják. Er. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter kon­statálja, hogy e javaslat egy lépés volna az önálló magyar hadsereghez, mely ellentétben van a hatvan­hetedig kiegyezéssel s ezért a javaslatot nem fo­­fogadja el. Horánszky Nándor annak konstatálására, hogy mennyire nem való a miniszter állítása, egyszerűen utal arra, hogy azt, amit most a miniszter ilyen ki­a­búlással megtagad, a delegáczió már megígérte. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) A delegácziót pedig az ellensége sem vádolhatja azzal, hogy meg­ígérne olyast, ami a kiegyezéssel ellenkeznék. A mi­niszter kitért a válasz alól egy kifogással s ez a kor­mányhoz nem illő eljárás. (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök a vitát bezárja. (Felkiáltások: »Halljuk a minisztert!«) Dr. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter meg­jegyzi hogy magyar nyelvű akadémiát fölállítván, a hadsereg egységét bontanák meg. Tisza Kálmán miniszterelnök Horánszky egy tévedését akar­ja helyreigazítani. A­ delegáczió egy akadémiának magyar területen való felállítását kilá­tásba helyezte, de az nem volt egy szóval sem említve, hogy az magyar nyelvű akadémia legyen. (Nagy de­rültség a szélsőbalon.) Münnich Aurél előadó röviden jelzi álláspont­ját­, mely egy a honvédelmi miniszterével. Görgey Béla zárszavában előadja, hogy a kor­mánypárti képviselők közül igen számosan volnának hajlandók az ő módosítványát pártolni, ha az hatá­rozati javaslat alakjában nyujtatnék be. De igy nem A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Február 23. — Az elitélt leánya. 23 — Regény. — Irta: DAUDET ERNŐ. XIII. — Nincs miért tőle félnem! — kiáltott fel élén­ken Guérand James. — Bizonyos ön a felől ? — Mit akar ön mondani ? — I kérdé a bankár, hirtelen, egészen elhalványodva. — Azt, hogy ha csak kinyújtani akarnám a ke­zemet, könnyen odaállíthatnám önt, nem akarom azt mondani, hogy a fenyítő törvényszék, de mindenesetre a rendőri bíróság elé. Egyebek közt tudomásom van a szicziliai bányák részvényeseinek ezelőtt két évvel légből kapott mérleg alapján történt osztalék kiosz­tásáról . . . — Nem tudtam, hogy ön erről ily körülménye­sen van felvilágosítva — felelt a bankár megköny­­nyebbülten, az ismeretlen s titokzatos kételytől meg­szabadulva. — Ön maga beszélte el nekem ezt a történetet. — Igen, igaz; emlékszem, hogy önre bíztam ezt a titkot, hogy jobban bebizonyítsam ön iránti igaz szerelmemet. Nagyon igaz, hogy egy alkalommal, — melyet, mint tapasztalom, ön nem feledett el, — mi a nem létező nyereségből osztalékot hirdetünk, hogy az által előidézhessük részvényeink felszökését. Ön, ha jól emlékszem, birtokában volt e részvények nagy részének , akkor eladta azokat s eladva őket, e műve­letből tisztességes nyereséget húzott. Ha tehát én azért, hogy önnek e nyereséget biztosítsam, szabály­ellenességet vagy hibát követtem el, szabad-e önnek ezt a hibát szememre vetni ? — Mit sem vetek önnek szemére, csak azt mondom, hogy az a bankár, kinek oly szép számú el­lenségei vannak mint önnek, óvakodjék házának aj­taját bármely ok miatt is felnyitni a rendőrség előtt. Ön tehát bölcsen cselekedett, midőn felhagyott azzal a szándékával, hogy elfogassa pénztárnokát. — Pedig én nem gondoltam egyébre, mint hogy újabb bizonyítékát adjam ezzel ön iránti őszinte ragaszkodásomnak. — Ugyanezek a gondolatok és törekvések ve­zérlik önt azalatt is, mikor Danvilliers kisasszonynál l­átogatásokat tesz? — kérdé Olympia, indulattól­­emegő hangon. — A fergeteg itt van, — gondolá Guérand James, már a fenyegető hangú bevezetéstől is megfé­lemlítve. Fennhangon pedig igy folytatá: Talán ezek­ről a látogatásokról szintén Montes Péter beszélt önnek ? — Bár­ki beszélt is, de tudomásom van a láto­gatásokról, miután azt is tudom, hogy ön nősülni ké­szül. Oh ! ne tagadja! — Nem tagadom, — felelt a bankár nyugodt arczát erőltetve s védekezve a készülődő vihar ellen, — sőt még azt is beismerem, hogy ön igazat mondott. Igen, én a­ nősülés pontján állok. — Ön beismeri ? — Miért ne ?­­— És ön azt gondolja, hogy én azt meg fogom engedni ? — kiáltott fel Olympia ülőhelyéből hirte­len felpattanva s összefont karokkal szeretője elibe állva. — Nem gondolom, bizonyos vagyok benne! — Ah! vigyázzon Guérand James, ne kössön ki velem ! Néhány hét óta nem egy titok mutatkozik viseletében. Midőn ön össze­jött itt Válton Eduárd­­dal, ön azon óhajának adott kifejezést, hogy szeretné látni Helly kisasszonyt. Miért ? Mi czélból kívánt ön össze­jönni e fiatal leánynyal? Aztán, ön nála ismer­kedett meg azzal a kis Danvilliers leánynyal, kit nőül venni szándékozik. Már pedig ön igen jól tudja, hogy el nem veheti a nélkül, hogy úgy őt, mint családját meg ne csalja. — Nem értem önt. — Megmondotta ön jövendőbelijének, hogy tönkre van téve és hogy ön, bár mennyire is erőlkö­dik, hogy szembeszálljon s ellentálljon az önt érő csa­pásoknak, csupán az ő hozománya mentheti meg önt a végbukástól ? — Halkabban ! — mondá a bankár, kinek sze­meiben már kigyulladni kezdett a harag. — Megmondotta neki, miszerint önt hozzám oly kötelékek kötik, melyeket csupán én oldhatok fel ? — folytatá de Clécy Olympia. — Csupán ön­ csak ön! Hát én, várjon nem bírok ugyan ily szabadsággal? — kérdé élénken Guérand James, alig bírva megőrizni nyugalmát. Nem állana szabadságomban megnősülni, különösen akkor, ha e házasság létrejövetele által, mely nem is választana el öntől Olympia, biztos alapra fektethe­tem nyugalmát, az ön jólétét s szerelmünket ? Minthogy a fiatal nő szinte kábultan bámult rá, mintha nem értené szavait, a bankár igy folytatá: — Hallgasson meg. Ha ön bizalmat s az enyi­­mekhez hasonló érzelmeket táplálna irányomban,—­ szólt Guérand James, h­ogy ön nem hihette volna el oly könnyen azt, hogy én fel akarom bontani azt a köteléket, mely oly szorosan fűz önhöz, Olympia. — Helyzetemben bárki is így nyilatkozott volna. Ön beismeri hogy nősülni készül. — Igen, beismerem, de hozzá­teszem, hogy ha­bár nősülök is, eszembe sincs megválni attól, kivel oly régóta együtt élek. Szeretem önt, s annak nem egyszer adtam oly jelét, hogy annak az érzelemnek őszinte voltában ön nem is kételkedhetik. Igen, hogy tovább is körülvehessem önt jóléttel és kényelemmel, kitettem magamat annak az eshetőségnek, hogy a rendőrség elibe kerüljek. Sőt, mi több, ennél még na­gyobb veszélyeknek is tettem ki magamat, mikről önnek tudomása sincs. Hogy meggazdagodjam, — mondá önkénytelenül, tán akarata ellen is Olympiá­­hoz közelebb lépve, — hogy meggazdagodjam s hogy önt el ne veszítsem, egészen a bűnig mentem. Megrettenve hallgatott el a bankár. Miért is mondott el ennyit ? — gondolá, s remegő kezével végig simitá lázas homlokát; aztán észrevévén, hogy de Clécyné önkénytelenül egy lépéssel visszahátrált, ijedten tekintve a bankárra, ez utóbbi mosolyogni kezdett s igy folytatá : — Oh! ne féljen, a bűnig mentem de nem követtem azt el. — Folytassa, folytassa, — mormogá a fiatal asszony, mintegy véget akarva vetni a magyaráza­toknak, melyek megijeszték őt, — hová akar ön ki­jutni? — — Majd elmondom hová ! Habár meg is nősü­lök, nem szűnöm meg az ön kedvese maradni. Danvilliers kisasszonynak én nem szivemet, csupán csak nevemet adom ; szivem megmarad önnek. A­mi pedig nevemet illeti, csupán ezért adom neki, hogy azáltal birtokomba jusson az a vagyon, melyre szük­ségem van, hogy önnek ezentúl is megadhassam a jóllétet, ezt pedig házasságom napjától újból tehetem. Tönkre mentem, ön azt jól tudja ; ön az nap, midőn tőlem mitsem­ kap, kitenné szűrömet. Én pedig nem akarom önt elveszíteni s ezért nősülök meg. — Ki biztosit engemet arról, hogy valóban ez az ok készteti önt e lépés elkövetésére, és hogy egy­szer Danvilliers kisasszony férje lévén, ön megmarad számomra ? — Oh! Istenem! — kiáltott fel Guérand Ja­mes, — biztosítsa ön­magát. — Egyébként is, tudtára adta ön e tervet annak a fiatal leánynak! — folytatá, de Clécyné gunyoros hangon. — Ismeri ő az okokat, melyek önt arra kész­tetik, hogy megkérje az ő kezét ? Nézze, édesem, én már régóta siralmas egyénnek tudom önt, de távol voltam attól, önről ily sü­lyedést, ily gyalázatot fel­tételezni ! — Olympia ! mit mond ön ? — Azt mondom, hogy bármily mélyen estem, is, nem megyek a mélység fenekéig, melybe ön magá­val szeretne rántani. Nem leszek czinkosa e tervbe vett bűnének. Sőt ellene fogok tenni, érti-e, ellene! és ha ön mindannak daczára mégis megmaradna a most előttem cinikusan kifejtett gyalázatos szándékánál, ön mindenütt útjában találand engemet, készen arra, hogy önt leálcrázzam. — De ha már mondottam önnek, hogy Danvil­liers kisasszony hozományára szükségem van, mert csak úgy tarthatom fel hitelemet. — Úgy hát! veszszen az ön hitele ! E szavak hallatára Guérand James kétszeresen kezdé érezni magában néhány percz óta erővel el­fojtott düh kifakadását. De még ez egyszer megtudta haragját fékezni. — Ön nem gondolta meg beszédének hordere­­jét, — felelt a bankár, — gondolkozzék csak utánna, kérem.... — Meggondoltam , e házasság nem fog létre jönni.. .. Nézze, akkor még jobb szeretném önt fér­jemül elfogadni, s e czimen vissza­adni önnek azt, mit reám pazarolt, ez lesz hozományom. Igen, ez jó gon­dolat. Vegyen el.... Én is két millióval bírok. Guérand James csak váll vonva felelt: — Most nem alkalmas az idő a tréfákra, legyen szabad önt erre figyelmeztetnem. — Én komolyan beszéltem. — Számot vetett önmagával, hogy vájjon milyen megvető mosolylyal fogadnák a mi egybekelésünk hí­rét ? Örökre meg lennék becstelenítve; ez rosszabb volna a bukásnál. — Legyen. De ön nem fogja elvenni Danvilliers kisasszonyt. Guérand Jamestick emberfeletti megerőltetésbe került, hogy ki ne fakadjon. — Kérem, hagyjon fel a gúnyolódással — mondá a bankár oly hangon, melyből kiérzett az el­fojtott düh. — Én azt mondom, hogy a fiatal leány nem lesz az ön neje és ezt komolyan mondom. E határozott, ellentmondást nem tűrő hangon kiejtett szavak előidézték ama harag kitörését, mely már pár percz óta folyton növekedve tombolt Gué­rand James szivében. Villogó szemekkel, remegő ajakkal, felemelt kézzel, félelmes kinézéssel rohant Olympiára. De Clécq Olympia azonban ez egyszer meg nem ijedt. Tudta miképen lehet lefegyverezni egy szóval e félelmes haragot s ezt az egy szót ő kimondá : — Engemet is meg akar gyilkolni ? — kérdé tőle halk hangon. Guérand James mozdulatlanul, feldúlt arczczal állt meg előtte. — Mit akar e kérdés jelenteni ? bebegé a bankár. — Azt, hogy nem félek öntől uram és hogy az ön előbbi viselete felfedezte előttem mindazt, a­mire ön képes lenne. Távozzék, parancsolom és ne meré­szeljen elébb eb­bem kerülni, csak majd akkor, midőn abban az állapotban lesz, hogy úgy képes beszélni és olyat, a­mit meghallgathatok. E határozott jellegű felelet észre tét­ték Guérand Jamest s belátta mily veszélynek tette ki magát. Meg­érté, hogy képtelen lesz Olympia megingathatlan s megmagyarázhatatlan akaratán győzelmet aratni és hogy tanácsosabb lesz engedékenységet színlelve a ravaszsághoz folyamodni. Mosolyt erőltetett tehát, aztán ismét gyengéddé vált hangon mondá: — Sokkal jobban szeretem önt Olympia, sem­­­hogy megmaradnék bármely oly tervem kivitele mel­lett, melyet ön nem helyesel, vagy megró. Ígérem te­hát, hogy nem szövöm tovább e tervet, ha ön azt to­vábbá is ellenzi. De viszont ön is ígérje meg nekem, hogy nyugodtan, higgadtan fog azzal foglalkozni s gondolkozni fog felette. Az lehetetlen, hogy ön vesz­temet kívánná akkor, midőn kezem ügyébe van a mód, mely önnek épp annyi hasznot fog hozni, mint nekem magamnak. Olympia nem felelt, szinte kifáradva a harci­tól, megvető pillantással nézte kedvesét, s azt kérdező magától, vájjon miért is akarta ő a bankárt egy rossz tett elkövetésétől visszatartani, melynek egy ismeret­len, ártatlan leány lenne áldozata. Mi köze neki ah­hoz, ha a nagy világban egy megcsalatott nővel több vagy kevesebb lesz ? Miért is törődik ő Danvilliers kisasszony nyugalmával ? Melyik könyörületes lélek törődött valaha az övével! Nyújtotta-e kezét csak egyszer is valaki feléje segélyül ? Ki köszönné meg neki valaha e tettét ? — Ah ! Guérand James tehet a­mit akar. Ő megunta, kegyetlenül megunta őt, s nem kér egyebet, csak azt, hogy megszabadul­jon tőle. — Mit­­ bánom is én ! Cselekedjék tetszése szerint. Házasodjék meg, ne házasodjék meg, az nekem mindegy. Csak egy vágyam van, hogy önt eltávozni lássam. — Ön most beleegyezik ! — kiáltott fel a ban­kár álmélkodva.­­— Eh ! persze. Ön azt véli tán, hogy szeszélyes fantasta vagyok. Pedig mi sem egyszerűbb. Beleegye­zem abba, a mit meg nem akadályozhatok. Olympia visszahanyatlott a pamlagra kimerül­ten és gondolatokba mélyedve, a bankár pedig hoz­zája közeledett s gyengéden megfogván a fiatal nő kezeit, igy szólt: — E czivakodás, melyet minden áron ki akar­tam kerülni, idegessé tette önt, drága Olympiám. Magára hagyom önt, de holnap eljövök és remélem, hogy akkor nyugodtnak találom önt. (Folyt. köv.)

Next