Pesti Napló esti kiadás, 1889. március (40. évfolyam, 60-88. szám)
1889-03-06 / 65. szám
Budapest, 1889. A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. Szerda, márezius 6. 65. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Budapest, márczius 6. Fejérváry haragja. Báró Fejérváry honvédelmi miniszter a képviselőház mai ülésén feltűnően haragos indulatba jött. Haragján alig volt képes uralkodni. Okot e haragra az adott, hogy Horánszky Nándor mai kitűnő beszédében, minden oldalról bírálva és elemezve a 25. §. gyakorlati következményeit, azt is fölemlítette a hátrányok között, hogy a 2-ik önkéntesi év, esetleg »sokféle protekcziónak nyithat ajtót.« Báró Fejérváry ezt úgy magyarázta, mintha Horánszky ezzel a hadsereg tisztikarát, korrupczióval vádolta volna. S innen támadt haragja. — Nem igen szoktunk törődni miniszterek haragjával, de ez esetben elismerjük, hogy ha Horánszkynak a legtávolabbról is az lett volna intencziója, amit róla Fejérváry tévesen föltételezett, akkor Fejérvárynak oka lehetett volna az indignáczióra. Csakhogy Horánszky — amint ezt maga is kimagyarázta, — távolról sem intendálta azt, amit a miniszter képzelt. — Horánszky egyszerűen csak, mint törvényhozó, latolgatta a »lehetőségeket« és »semmi lehetőséget« nem kívánt koncredálni arra, hogy a törvény bármely irányban hézagos legyen, s visszaélésekre vezethessen. Ha ekként jár el, csak kötelességét teljesíti, és éppenséggel nem gyanúsít. Épp oly kevéssé nem, mint az a törvény, mely arról szól, hogy »miképen kell eljárni oly miniszterrel, aki sikkaszt,« nem tételezi föl a miniszterekről, hogy azok sikkasztanak, és egyáltalában nem akarja azokat sem vádolni» sem gyanúsítani. A »Nemzet« mai számában ismét két vastag tévedés, (nem akarjuk szándékos megtévesztésnek nevezni) foglaltatik. Egyik az, hogy Apponyi tíz év előtt azt mondta volna, hogy »Bosznia elejtése nélkül nem lehet visszaállítani a rendet.« Ez egyszerűen nem igaz. Ezelőtt 11 évvel is, a boszniai okkupáczió elleni elkeseredést leginkább fokozta az, hogy Tisza Kálmán akkor sem volt őszinte és igazmondó. És emlékezzék vissza a „Nemzet” arra is, hogy amaz időkben, még az országgyűlés többsége is (tehát a szabadelvű párt), a maga feliratában aggályokat fejezett ki az okkupáczióval szemben. Ebből tehát Apponyi ellen fegyvert kovácsolni nem lehet, — hacsak mézeskalácsból való kardot nem. — A másik tévedése a »Nemzetnek« az, hogy ráfogja a a »Pesti Napló«-ra, hogy egykor azt írta: »Tisza ellen, ha más nem segít, az antiszemitizmussal is szövetkezni kell.« —Ez még kevésbbé igaz.— A »Pesti Napló« akkoriban épp úgy elitélte az antiszemitizmust mint ma, hanem azt mondta: íme! Tisza Kálmán annyira tönkre tette a közerkölcsöket, hogy még az antiszemitizmus is mint tényező léphet fel, s igen sok ember még azzal is szövetkezik, csakhogy Tisza Kálmán korrupcionális politikáját ledöntse. — Ezeket helyre igazítva, még csak azt jegyezzük meg, hogy a »Nemzet« mai száma arra is kiterjeszkedik, hogy: »ime Budapest után Szeged Szabadka után Somogyvármegye,« — nyilatkozik a kormány mellett; s kiváncsi, hogy vájjon ezek is odakerülnek-e a »germanizatorok közé?« Nem!t. laptársunk! — Ezek nem kerülnek oda ! Budapestről nem szólunk, mert hisz a főváros már nyilatkozott a tiltakozó körmenetben és több egyes kerületében. Szabadkáról sem szólunk, mert az is nyilatkozott, sok ezer ember jelenlétében a 25. §. ellen. Szegedről sem szólunk, mert hisz Szegednek nem is egy, hanem három Tisza jutott. Mit tegyen szegény? De a mi Somogy vármegyét illeti, tudja e a »Nemzet«, hova fog létetni ? — A somogyi főispáni levél és a kaposvári mandátum mellé. Régensség Szerbiában. A mai nap történelmi fontosságúvá lesz Szerbia történetében. Első királya, függetlenségének, állami önállóságának kivívója és megteremtője I. Milán király a mai napon egy régensre ruházta át a kormányhatalmat, hogy maga külföldre vonulhasson. Hogy végkép és formaszerűen leköszön-e, vagy pedig egyelőre nem rendelkezik a jövőről, hanem kinevezi tisztjét régenssé s azután bevárja az események tovább fejlődését, az csak a forma dolga. De általánosan azt hiszik, hogy a mai nappal Milán király megszűnik Szerbia uralkodója, kül- és belpolitikai életének irányzója lenni. Ma van hetedik évfordulója annak, hogy Szerbia királysággá proklamáltatott s hogy Milán fölvette a királyi czimet s e rövid idő elég volt arra, hogy a még java korában levő királyt »önkénytes« lemondásra bírja. Hogy egyébiránt ez a lemondás mennyiben »önkénytes« s mennyiben nem az, azt most nem kutatjuk. Tény, hogy a mai nappal Risztics János lett ismét Szerbia régense, mert 1868 tól kezdve Milán kiskorúsága idején szintén viselte e tisztet. Obrenovics Milán 1854. aug. 22 én született s Mihály fejedelem meggyilkolása után 1868. július 2-án kiáltatott ki Szerbia fejedelmévé. Kiskorúsága idején azonban három tagú régensség, melyben Risztics játszotta a vezérszerepet, vezette az ország ügyeit. Királylyá Milán 1882. márczius 2-án kiáltatott ki. A régensség kinevezésével természetszerűen előtérbe lép a trónörökös. Sándor herczeg, ki 1876. aug. 14-én született azon házasságból, melyet Milán 1875. okt. 17-én Kecsko Natália kisasszonynyal kötött. E házasság 1888. okt. havában felbontatott s a királyné száműzetett Szerbiából, de fia a trónörökös ott maradt s a mostani nevezetes eseményekben természetszerűen kiváló, habár passzív szerepet játszik. Csak tizennyolc éves korában lesz nagykorú, de hogy egészen addig fog a most alkotott régensség fennállani, vagy pedig a trónörököst, habár már előbb — hír szerint tizenhat éves korában — nagykorúnak nyilvánítják, az a jövő kérdése. Egyelőre az eldöntés akként történt, hogy Risztics neveztetett ki régenssé, a miniszterelnökség azonban temészetesen másra ruházta 1011, mert a régens a minisztérium feje nem lehet. Hogy Milán király Dél-Olaszországot vagy monarchiánkat választja-e állandó tartózkodási helyéül, az még nincs eldöntve. De minden valószínűség szerint a mai nappal végleg eljátszotta Szerbiában királyi szerepét. Hogy ez nem csupán Szerbia belügye, hanem a keleti politika egész fejlődésére is komoly befolyással lehet, az természetes. E tekintetben megnyugvást kelthet a német officziózusok ismételt, de különösen a »Nordd. Alig. Ztg.« azon mai nyilatkozata, hogy a most végbemenő változások daczára, Szerbia külső politikája egyelőre az eddigi mederben fog haladni. ORSZÁGGYÜLÉS. A képviselőház ülése márczius 6-án. Fényes napja az ellenzéknek, a kormánypártra gyászos nap volt a mai. Ez most igy megy folytonosan. A csatározás azzal kezdődött, hogy Grada Béla ráolvasta Asbótra »Magyar konzervativ politika« czimű röpiratából a mit a közös hadseregre, annak osztrák és német voltára mondott s miket a magyar nyelv érdekében követelt. Ez idézetek Asbóthra megsemmisítők. Azután sikeresen megczáfolta a törvényből azt, hogy a tartalékos tisztek szaporítása a népfelkelés számára kell s ezért szükséges a kényszertiszti vizsga és a második évi szolgálat. Mert az 1886. XX. t.-cz. e feltevést kizárja s igy ezen állítás is a kormánypárt részéről puszta fogás. A nyelvkérdés érdemleges fejtegetése után Goda Bélát pártja helyeslő elismeréssel jutalmazta. A következő szónok egy kormánypárti volt: Kricsfalussy Vilmos, huszti képviselő Máramarosból. Közfigyelem fogadta beszédét s fokozódva kisérte véges-végig. Önálló gondolkozás, szakképzett jogi felfogás, világos észjárás, hazafias érzés, szellem és tisztesség nyilatkozott e szónoklatban, mely mély hatást tett a házra s a kormánypártra is. Kricsfalussy tárgyilagos volt. A kormánypárti álláspontból indult ki, de ítéletében magát sem a Gajáry javaslata, sem az igazságügyi és honvédelmi miniszterek beszédei által félrevezettetni nem engedte s a saját esze után kereste a kérdés helyes megoldását. Sem a kabinetkérdés, sem a pártfegyelem vissza nem riaszthatták őt, hogy lelkiismeret és meggyőződés szerint szóljon és cselekedjék. A 25-iket megszavazza, ha módosítják, nem szavazza meg változatlanul. Gajáry határozati javaslatát a lom közé dobta, ahova való. Módosítványt nyújtott be, mely komoly megfontolás tárgyát képezheti, melyet ajánlunk a szabadelvű párt figyelmébe, hogy Kricsfalussy tanácsát követve, kimászszon a hínárból, melybe a minisztérium belevitte. Kricsfalussy fejtegetéseit az ellenzék gyakran helyeselte, becsületének elismeréssel adózott; a kormánypárt némán hallgatta, imponált neki az okoskodás logikája és igazsága , a férfias bátorság, mely benne nyilatkozott. Látszott, hogy igen sokan vannak Kricsfalussyval egy véleményen, csak még nem merik kimondani. De látszott az is, hogy a gárda felháborodott az ijedtségtől és bosszútól. Futkostak kijelentést tenni Tiszának, öt percznyi szünet volt a beszéd után. Ezalatt tanácskoztak, hogy mit kövessenek el Kricsfalussy ellen, hogy betömjék a likat, melyet a vasabroncsos hordó fenekén kapott. Pedig ha volna belátásuk, Kricsfalussy tanácsát követnék, az menthetné meg a pártot bensőleg és a nemzet előtt. Kricsfalussynak választói szavazzanak bizalmat. Kivívta magának a közbecsülést az országban. E nagy jelentőségű beszéd után Horánszky Nándor következett. Polemikus beszédet tartott Horváth Gyula, Fabinyi, Fejérváry, Tisza Lajos és Gajáry ellen. Nyugodt modorával a legerősebb kritikát gyakorolta a törvényjavaslat és az egész Tisza-kormány felett. Oly kritikát, mely a figyelmes kormánypárt soraiban mint maró lag a belekben roncsolt. Horánszky ostorozta a Tisza-kormányt, annak egész politikai működését s megmondta a kormánypártnak, hogy ennek következménye azon éles oppozíczió, melylyel a különben is rossz s a középosztályt különösen sújtó véderőjavaslat az egész országban s itt a parlamentben találkozik; azt is megmondta — tessék megjegyezni — hogy ezen oppoziczió nem fog megszűnni a 25-ik §. megszavazása után sem, mindaddig mig ezen kormányrendszer tart, mely Tisza személyében találja fejét. A nagy beszéd lesújtó hatása alatt a megtámadott kormány részéről három miniszter nem hagyhatta szó nélkül s azonnal replikázott: Fa b i ny, Fejérváry,Barose. Horváth Gyula is személyes kérdésben hosszan beszélt. Horánszky mindeniknek felelt s igy nagy disputa és izgatottság között ért véget az ülés. Fejérváry úgy nyilatkozott, hogy »igy régen nem boszankodott, mint ma«, miből következik, hogy az ellenzéknek régen volt oka úgy örülni, mint a mai napon. A kormánypárt Barossnak a tiszti akadémia felállítására vonatkozó helyreigazító szavaiból merített kevés bátorítást, pedig Baross, ki a miniszterelnököt kívánta megvédelmezni, a szabadelvű iskola módszere szerint ferdített, midőn idézve, hogy a delegáczió határozata a bécs-ujhelyihez hasonló intézet felállítását Magyarországon követelvén, ezalatt egy német tannyelvű tiszti akadémia felállítása értendő. A tévedés vagy inkább tévesztés abban rejlik, hogy a bécs-ujhelyivel egyenlő tiszti akadémia alatt a magyar delegáczió nem értett és nem érthetett egyebet, mint hogy a magyar intézet berendezése, szervezése, tanrendszere és az itt kiképzett növendékeknek jogai a hadseregben a bécsújhelyi intézetével egyenlők legyenek. Azt, hogy a magyarországi tiszti akadémiában a tannyelv német legyen, a magyar delegáczió sehol nem mondotta, nem kívánta, észszerűen fel nem tehető, hogy a német nyelvet kívánta volna a magyar középiskolákból kikerült tiszti növendékek oktatására behozni. Épp oly kevéssé, hogy a magyar tiszti akadémiában, miként a hadapród-iskolákban történik, nem magyar állampolgárok fiai neveltessenek. Ha a Tisza - kormánynak felfogása és czélja az volt, hogy Magyarországon egy német tiszti akadémia állíttassák, nem kizárólag magyarok, hanem katonatisztek fiai számára, úgy ez nemcsak felesleges, de a magyar delegáczióval szemben, mely a magyar tiszti akadémiát sürgette, nem volt egyéb, mint hogy a kormány, mely ezen szándékát a delegáczió előtt elhallgatta, azt és abban az ellenzéket, valamint a magyar tiszti akadémiát sürgető nemzetet félrevezetni akarta, így védelmezte meg Baross Gábor Tisza Kálmánt. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők : Joszipovich Géza, Szathmáry György, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, dr. Fejérváry Géza, Fabiny Theofil, Baross Gábor, gr. Széchenyi Pál. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Elnök jelenti, hogy a pénzügyi bizottság elnökévé Wahrmann Mór képviselőt választotta meg. Tudomásul szolgál. Bemutatja Vukotinovics Lajos képviselő levelét, melyben egészségének helyreállítása czéljából egy havi szabadságidőt kér. A ház a szabadságidőt megadja. Bemutatja továbbá a nagyváradi kir. törvényszék és kir. járásbíróság biráinak Beöthy Algernon, a Csáktornyai kir. járásbíróság biráinak Királyi Pál, a galántai kir. járásbíróság tisztviselőinek Linder György, a gyönki királyi járásbíróság biráinak Szeniczey Ödön, — a nagymártoni kir. járásbíróság biráinak Degenfeld Gusztáv, — a szászsebesi kir. járásbíróság biráinak gróf Horváth-Toldy Lajos, a tébhi kir. járásbíróság biráinak Goda Béla, — a gölniczbányai kir. járásbíróság Münnich Aurél képviselők által beadott kérvényeit, melyekben javadalmazásuknak kellő mértékre való felemeltetését kérik. Kiadatnak a kérvényt bizottságnak. Bemutatja a képviselőház kisebb javadalmazású hivatalnokai és szolgáinak Szathmáry György képviselő által beadott kérvényét, melyben a múlt években engedélyezett drágasági pótléknak a folyó évre is leendő megadatása iránt kérelmeznek. Kiadatik a gazdasági bizottságnak. Az indítvány- és interpellációs könyvben újabb bejegyzés nincsen. Következik a napirend: a véderőjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. A 24. és 25. §§. Goda Béla: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy a tegnapi szónokok közül Asbóth János képviselő úr beszédére tehessek néhány megjegyzést. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr, különben igen jeles beszédével e pártot, amelyhez tartozni szerencsém van, azzal a váddal illette, hogy a hadsereg kérdésében elvet és nézetet változtatott és felhívta e pártot, miszerint mondjuk ki, hogy a hadsereg vezényleti nyelvét nem kívánjuk megváltoztatni. Erre feleletem az, hogy dr. Apponyi Albert és Beöthy Ákos t. képviselő urak kijelentették, hogy pártállásunknál fogva a hadsereg szolgálati és vezényleti nyelvét megváltoztatni nem kívánjuk. (Halljuk !) Mielőtt azonban a t. képviselő úrtól a leckét elfogadnám, bátor leszek némelyeket a t. képviselő úr azon időbeli nézetéből felhozni, mikor velem együtt az úgynevezett Sennyey párthoz tartozott. (Halljuk! Halljuk!) Rt. képviselő úr 1875-ben »A magyar konzervativ politika« czimű munkájában először is, hogy állításának némi súlyt kölcsönözzön, ezeket mondja : »Azon állásnál fogva, melyet a kir. honvédelmi minisztériumban elfoglalni szerencsém van, a miniszter úr bizalma által, bár érdemtelenül, a minisztérium elnöki osztályának vezetésével megbízva, évek óta alkalmam van behatóan foglalkozni a védszervezetre vonatkozó valamennyi ügygyel és kérdéssel. Ezzel a tapasztalat bélyegét nyomja rá és a másik oldalon igy folytatja: »Nem az a baj, hogy a közös hadsereg közös, hanem igen is az, hogy nem közös, hanem osztrák.« Azután igy folytatja: »De azt nem akarjuk, hogy a hadsereg nélkülözze az erő azon tényezőjét, melyet a nemzeti szellem ad és nem akarjuk, hogy a hadsereg a germanizáczió, tehát a Hohenzollern-érdekek szolgája legyen ez intézmény, mely annyival hathatósabban germanizál, minél inkább vonja körébe a nemzet minden fiát. Nem akarjuk, mivel ez ellenkezik a magyarság, a monarchia és dinasztia érdekével és nem akarjuk, mivel szükségesnek tartjuk, hogy megszűnjék a nemzet idegenkedése a hadsereg iránt, mivel legfőbb óhajtásunk, hogy a nemzet a hadsereghez ragaszkodni és azért áldozni tudjon és mivel mindez teljes lehetetlenség, ameddig a hadsereg germanizáló volta által folyton folyvást a legbántóbban sérti a nemzet érdekeit és érzületét. (Élénk tetszés a bal és szélsőbaloldalon.) Linder György: Ilyen emberek adnak az ellenzéknek leczkét! ? Goda Béla: Tovább igy ir. (olvassa) »Törvényeink és ő Felsége is rég azt rendelték, hogy a magyar ezredekben magyar tisztek alkalmaztassanak és hogy nem ugyan a szolgálati és vezénynyelv, hanem az ezrednyelv is a magyar legyen,« (Élénk tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) »magyarul levelezzenek stb. A törvény és a felség e rendelete egészen még most sincs teljesítve. Pedig e tekintetben még tovább is kell menni. »(Zij balfelől.)« a magyar csapatok szolgálati és vezénynyelvére a német helyébe a magyart kell tenni, ez által a germanizáczió meg lesz szüntetve s a sereg egységének épségben tartása mellett is meg lesz a nemzeti szellem. A hadsereg nem lesz többet kizárólag osztrák és német, hanem lesz, aminek lenni kell, közös, és magyar részében magyar.« (Zaj és felkiáltások: Mit szól ehhez!) Mi jelenleg ezen a párton nem megyünk idáig, mert a mostani bizonytalan viszonyok között a hadsereget bolygatni, annak szolgálati és vezénynyelvét átváltoztatni nem akarjuk. (Úgy van a baloldalon.) Ha ezen 14 év alatt változott valami, változtak az emberek, akik egyszersmind megváltoztatták nézeteiket és pártállásukat. De azt, hogy a hadsereg germanizálni megszűnt volna, ezt a képviselő úr sem vonhatja kétségbe, (ügy van a baloldalon.) És ha a t. képviselő úrnak lesz valamikor ideje azon szellemben gondolkozni, amelyben ezen művét megírta, akkor meg fog róla győződni, hogy a hadsereg germanizálási törekvése már nemcsak odáig terjed, hogy azoknak, akik nem tudnak németül, a felsőbb rangú tiszti állásokban nem ad helyet, hanem a nemzeti nyelv tudásáért még büntetéssel sújtja az ifjúságot. Ha tehát változott e párt nézete, mindenesetre odaváltozott, hogy erélyesebb védője lett a magyar nyelvnek, mint volt akkor, amikor a germanizáczió ily eszközökhöz Gyulai nem mert. A t. képviselő úr még az önkéntesek oktatásáról és tiszti képezéséről szólva azt mondta, hogy az önkéntesek oktatási nyelve sem lehet más, mint a szolgálati és vezénynyelv, mert az önkéntesek akkor már a hadsereg kötelékében vannak. Ez sem áll, mert az önkéntesek joggal követelhetik, hogy ugyanazon nyelven oktassák őket, melylyel a hadsereg többi, önkéntesi privilégiummal nem bíró tagjait. Hisz a szolgálati és oktatási nyelv a hadseregnél most is a magyar, minthogy a magyar ajkú legénységet más nyelven mint magyarul beoktatni nem is lehet. Áttérve magára a tárgyalás alatti 25-ik szakaszra, elismerem, hogy a már szerencsésen letárgyalt 14. §-nál, közjogilag sokkal fontosabb, de tekintve azt a nagy kört, melyben e szakasz a társadalomnak minden osztályára, de főkép a középosztályra kihat, ezt tartom társadalmi és különösen nemzeti szempontból fontosabbnak. Mert e szakasz azáltal, hogy megtiltja az önkénteseknek, hogy szolgálati évük alatt tanulmányaikat folytassák, s hogy a kényszertiszti vizsga le nem tevése esetén még egy évig kell szolgálniok, a legtöbb magyar családra elviselhetlen terheket ró. A honvédelmi miniszter ez intézkedések elsejét azzal indokolja, hogy az eddigieknél jobban képzett tisztekre van szükség. Azok után, amiket erre nézve Bolgár és Nagy István. képviselőtársaim elmondtak, kivált a honvédelmi miniszter, mint akkori államtitkár 1882. évi jelentésére való hivatkozás után, melyben az önkéntesekről kiállította azt a bizonyítványt, hogy ezek a bosnyák hadjáratban teljesen megfeleltek feladatuknak, ez indokra nem reflektálok. A másik indok a reserv tisztek szüksége. Nagy István J. képviselőtársam nagy szorgalommal összegyűjtött hivatalos adatokkal mutatta ki, hogy nálunk e szükség sem forog fenn. E hivatalos adatok szerint a gyalogsági és vadászcsapatoknál 4000 felesleges tiszt van. A lovasságnál a tartalékos tisztek létszáma még kedvezőbb kell hogy legyen, mert az önkéntesek, ha anyagi helyzetük engedi, nemzeti hajlamuknál fogva sokkal szívesebben szolgálnak a lovasságnál. De hát mindezekre előbb Jónás, tegnap pedig Asbóth képviselő urak, ez utóbbi a túloldal nagy tetszése között Nagy István t. képviselőtársamat a mathematika jobb megtanulására utasítva, kijelentette, hogy tartaléktisztek feleslege kell a népfelkelésnél. Én pedig erre a tisztelt képviselő urakat a népfelkelési törvény átolvasására kérem fel, mely szerint a népfelkelésre ezeket a tartalékos tiszteket alkalmazni nem lehet, nem szabad, mert a törvény ezt egyenesen tiltja. Ugyanis az 1886: XX. tezikk 2. §-a azt mondja : »A népfelkelés kötelezettsége alá esik minden honpolgár, ki akár az általános, akár csak a népfölkelési szolgálathoz szükséges védképességgel bir és sem a hadsereg (haditengerészet vagy póttartalék), sem a honvédség állományához nem tartozik.« Ugyanezen törvény 9. §-a így szól: »A népfölkelés tisztjeit magyar állampolgárok közül ő Felsége nevezi ki a honvédelmi miniszter előterjesztésére, aki azokat már béke idejében évről-évre kijelöli. így tehát a tisztelt képviselő uraknak, valamint az igen tisztelt honvédelmi miniszter úrnak is ezen érve szintén nem áll. De nem is czéloztatik, hanem ezen törvényjavaslatnak a második évi szolgálatot követelő kívánsága egyedül arra vezethető tehát vissza, hogy a hadsereg altiszteket akar magának béke idején biztosítani. Ezen altiszti kérdés,t. ház, már 1868. s igy az általános védkötelezettség behozatala előtt fenforgott s a hadseregnek egy igen súlyos és sokak által aggályosnak tekintett baját képezte. Ugyanis 1868. előtt, mikor még 10 esztendőre sorozták be a legénységet, 5—6 évi szolgálat után, leginkább a gyalogságnál a legénységet az u. n. hosszú szabadságra bocsátották. De nem bocsátották el azokat, kik időközben altiszti rangot nyertek. Mi lett ennek a következménye ? Az, hogy azok, kiket képzettségük feljogosított volna az altiszti fokozat elnyerésére, inkább nem szabályszerű magaviseletet tanúsítottak és követtek el csínyeket, csak azon indokból, hogy altisztekké ki ne neveztessenek és igy a hadseregben további szolgálatra vissza ne tartassanak. (Igaz! ügy van! balfelöl.) Mikor az 1888-diki XVIII. t. sz. tárgyaltatott, mely feljogosítja a hadügyi kormányzatot arra, hogy az első éves tartalékosokat szükség esetén béke idejében is még egy évi szolgálatra visszatarthassa, vagy pedig behívhassa, e padokról, ha jól emlékezem Bolgár J. képviselőtársam figyelmeztette a t. házat az említettem bajra, s hogy újólag fel fog tűnni a hivatkozott törvény intézkedése folytán. Ez t. ház be is következett; most is igen sokan, kik különben teljes qualifikációval bírnak az altiszti szolgálatra, azért, hogy ők netalán a 3 évi szolgálati kötelezettség kitöltése után a hadseregnél vissza ne tartassanak, követnek el büntetendő cselekményeket, hogy altisztekké ki ne neveztessenek. S ezen tények, sajátságos világot vetnek a t. honvédelmi miniszter úr azon kijelentésére, hogy jelenleg a hadseregnél kényszer nincs. Hogy sokan az altiszti állásoknál előbbre teszik a sokkal terhesebb és kevésbbé fizetett polgár foglalkozásokat, melyeket képzettségüknél fogva elérhetnek. Én ennek okát abban a gyengéd nyomásban találom, mely a hadseregnél most is dívik. De tehát, mikor a magyar országgyűlés mindig amikor a hadsereg védképességére szükséges intézményeket, vagy eszközöket kívántak tőle, a legnagyobb lejalitással és áldozatkészséggel megszavazott mindent, helyes eljárás-e a kormány részéről, hogy mintegy rejtve akarja megoldani e kérdést. (Igaz. Úgy van balfelől.) Jöjjön a hadügyi kormány világos, a szükségletet előtüntető törvényjavaslattal a ház elé, azt hiszem, hogy mindnyájan, kik e padokon fogunk ülünk, teljes készséggel hozzá fogunk ahhoz járulni, hogy a hadsereg veszélyeztetett harczképességén segítve legyen. (Élénk helyeslés a bal- és szélső balon.) Szükség van e akkor, midőn középosztály, mely az önkénteseknek legnagyobb kontingensét szolgáltatja, minden osztályában, a senki által nem tagadható gazdasági válsággal küzd. Midőn a telekkönyvekben a betáblázott összegek évenkint növekednek, a csődökről naponkint tudósítanak a lapok. (Igaz! Úgy van ! balfelől). Hogy a gazdaközönség válság alatt van, erre nézve méltóztassanak csak a telekkönyvet megtekinteni. Midőn iparosaink, a földmivelők Amerikába vándorolnak, ezen jó magyar családok, a melyekre a magyar állam mindenkor bizton számíthatott, s kik hazafiságuknak nem egyszer fényes bizonyítékát adták egymásután pusztulnak. (Igaz ! ügy van a szélsőbaloldalon). T. hát, akkor egy ilyen újabb terheket maga után vont törvény életbe léptetése legalább is nem időszerű. Hogy Magyarországon a népesség csekély, nem egyszer hallottam felemlíteni. S ez igaz is, Tisza Lajos gróf ezen szakasznál tartott beszédében azon óhajának adott kifejezést, hogy bárcsak mind a százháromezer ujonczot mi tudnók kiállítani, s nagylelkűen megígérte, hogy ez esetben az önkéntesektől a német nyelv tudását nem követelnék. Tehát ha ez így van, akkor a családalapítást hátrább tolni, megnehezíteni nem szabad, pedig e javaslat megnehezíti azzal, hogy a védkötelezettség a huszadik évről a huszonegyedikre tétetik át. S igy a családalapítást itt egy, az önkénteseknél pedig esetleg 2 évvel hátráltatja. Pedig nálunk különben is nagyon hosszú a tanulás ideje s ifjaink csak 28—30-ik években jönnek azon helyzetbe, hogy maguknak önálló háztartást és önálló keresetet biztosíthassanak. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Tíz-tizenkét év előtt fel nem veszik a gimnáziumba, — ez tart 18 éves koráig; utána a felsőbb tanintézeteken a theoretikus kiképeztetés 4—5 esztendőt vesz igénybe, a gyakorlati pedig 2—3 évet; ehez járul még az egy, esetleg 2 esztendeig tartó önkéntesség . (Igaz! Úgy van! balfelöl. Felkiáltások : Még szerencse, hogy ekkor érhetik el!) T. ház! Bolgár Ferencz t. képviselőtársam katonai szempontból igen helyesen mutatta ki a »muszáj-tisztek«-nek hátrányosságát, de a leghatalmasabb argumentumot mégis a honvédelmi miniszter úr szolgáltatta. (Halljuk!) Kifejti ugyanis — úgy hiszem Helfy J. képviselő úr felszólalására adott válaszában — hogy melyek azon feltételek, melyeket egy tisztjelölttől megkívánnak. Kifejti, hogy az illető tiszti vizsgát letett önkéntes, ha megfelelő polgári állással és vagyonnal nem bír, daczára annak, hogy letette a tiszti vizsgát, kineveztetni tisztté nem fog. Pedig jelenleg is nagyon sokan azon okból nem tettek vizsgát, mivel a szükségelt felszerelést, mely legalább is 600 frt költséggel jár, beszerezni anyagi helyzetük nem engedte. Már többen az előttem felszólalt képviselő urak közül rámutattak azon hátrányra, mely az ily büntetésből 2 -ik évet szolgált önkéntesek elégületlensége által a hadsereg fegyelmét illetőleg hárul. Ezeknek elégületlensége a velük érintkező legénységre is át fog ragadni. Erre ezután a honvédelmi miniszter úr kijelenti, hogy majd bír a tisztikar az ily turbulens elemeket megzabolázni eszközökkel. Tudják, de tudják azt is, hogy ezekkel ugyan győzelemre vezetni hadsereget nem igen lehet; szomorú tanúságot tesz róla az osztrák hadsereg története. (Helyeslés a bal és szélsőbalon.) Mikor mi az általános vita alkalmával, az előbb kifejtett indokoknál fogva ezen törvényjavaslat elfogadását elleneztük, a t. túloldalról nem egyszer vettetett szemünkre, hogy az ifjúságot elriasztjuk a katonai pályától. Ennél alaptalanabb váddal még az ellenzék illetve nem lett Mi nemcsak a tartalékos tiszti állások betöltését óhajtjuk magyar ifjakkal, hanem még a rendes békelétszámban, a rendes szolgálatban is magyar ifjakat szeretnénk látni a tiszti állásokban. Igaz, felemlítette ezt Jókai, Ivánka és a honvédelmi államtitkár úr is, mint óhajtandó ezért, ha valaki ezt akarja, akkor akarnia kell az ehhez szükséges eszközöket is. De a 1. túloldal Görgey képviselő úr indítványát, mely a legméltányosabb kívánalmakat foglalta magában, hogy legalább abban az arányban, amelyben a magyar ifjak a közös hadseregben szolgálnak, a katonai akadémiákban is magyar honpolgárokat kell felvenni, egyszerűen leszavazta. A 1. honvédelmi miniszter pedig megelégedett annak kijelentésével, hogy ezt ő is óhajtja. De tenni nem fog semmit, mert a most fennálló intézeti szabályok ezt nem engedik. Beöthy Ákos: Don amore leszavazta. (Derültség.) Fenyvessy Ferencz: Mást beszélnek, mást csinálnak. Goda Béla: Indokolatlan t.hát ez idegenkedés a magyar tisztektől, pedig mióta az állandó hadsereg fennáll, az osztrák örökösödési háborútól a nagy Napóleoni hadjáraton át, egész a boszniai okkupáczióig mindig azt mutatja a hadi történelem, hogy mindig azon magyar ezredek vitték véghez a legvitézebb hadi tetteket, azok hozták haza legbabérkoszorúzottabban zászlóikat, melyeknél legtöbb magyar tiszt volt. (Igaz! Úgy van a bal és szélsőbalon.) Ez történeti tény. De lélektani igazság is, mert ahhoz, hogy egy hadsereget győzelmesen vezetni lehessen, kell, hogy a legénység bizalommal viseltessék a tisztje iránt, a tiszt pedig megbízhasson a legénységében. (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbalon.) Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha e tiszt a legénységgel saját nyelvén érintkezik, nem pedig az altisztek közvetítésével. (Igaz ! Úgy van ! balfelől.) Azért akarjuk mi, hogy nem csak a tartalékba vitessenek be a magyar tisztek, hanem az állandó hadseregbe is. (Egy hang jobbfelől: Mi is!) Mert ki akarjuk fejteni azon katonai erőt és tulajdonságokat, melylyel nemzetünk hogy bir, elégszer megmutatta, nem pedig mesterségesen elfojtani. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon) helyet akarunk biztosítani mindenkinek képességéhez képest mindenütt a hadseregben. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Hiszen a t. honvédelmi miniszter úr az igénybe vett áldozatkészség érdekében nemegyszer hivatkozott arra a veszélyre, mely bennünket fenyeget. Ha e veszély bekövetkezik, érzi e nemzet, hogy egy vesztett hadjárat esetén nemcsak az ország integritása, hanem talán léte is koczkára van téve. Ettől a félelmében, de még azon lojalitásból, melylyel a magyar koronás királya iránt mindig viseltetik, annak minden bajában és bajában osztozott, osztozni akar ennek örömében is, a viszály pillanatában katonai lelkesedésének egész sulybavetésével akar a harcrtéren megjelenni. S akarja azt, hogy egy újabb hadjárat esetében vert seregek helyett diadalmasan hazavonuló hadsereg felett tarthasson ő Felsége szemlét. T. ház, ezen vita alatt a t. túloldalról több ízben felhozatott az izgatás vádja. No, te hát, mikor e nemzet azon nagy, egész az elviselhetlenségig kívánt anyagi áldozatok után még legfőbb kincsét, büszkeségét, nemzeti nyelvét is megtámadva és megalázva látja és feljajdul, azt mesterséges izgatásnak mondani legalább is merészség (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon. Egy hang: Ráfogás!) Nekünk, hát, kik a Deák Ferencz vezetése alatt foglaltunk helyet eme padokon, a túloldalon most is főszereplők vezetése alatti akkori ellenzéktől nem egyszer dobatott szemünkre a hazaárulás vádja úgy itt a házban, mint innét nyert sugalmazásra azon kívül, a kiegyezés elfogadása és e politika támogatása miatt Nekünk némi elégtételül szolgál, hogy ezen akkori támadóink, kik most a kormány padjain ülnek, az akkor a nemzet számára megmentett jogokat nagyon is sokalják, mert ebből igen sokat most min feleslegest feladnak... (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon) Felhozatott a t. túloldalról nem egyszer, hogy a miniszterelnöki széknek tekintélyét kímélni kell. T. hát ! Én azt hiszem, hogy valakinek politikai múltját bírálni, már azáltal, hogy a politikai téren szerepel, mindenkinek jogában áll, és ha ez a bírálat a legélesebb, még akkor sem hagy maga után oly sebet, mintha az a magánéletre vitetik át. (Egy van balfelől.) Márpedig én hallottam a miniszterelnök úr politikai következetlenségeiről igen sokszor kíméletlen bírálatot, de magán jellemét, amely előtt egész tisztelettel meghajlok, — megtámadni nem