Pesti Napló esti kiadás, 1889. március (40. évfolyam, 60-88. szám)

1889-03-06 / 65. szám

Budapest, 1889. A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. Szerda, márezius 6. 65. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Budapest, márczius 6. Fejérváry haragja. Báró Fejérváry honvédelmi miniszter a képviselőház mai ülésén feltűnően hara­gos indulatba jött. Haragján alig volt képes ural­kodni. Okot e haragra az adott, hogy Horánszky N­á­n­d­o­r mai kitűnő beszédében, minden oldalról bírálva és elemezve a 25. §. gyakorlati következ­ményeit, azt is fölemlítette a hátrányok között, hogy a 2-ik önkéntesi év, esetleg »sokféle protekcziónak nyithat ajtót.« Báró Fejérváry ezt úgy magyarázta, mintha Horánszky ezzel a hadsereg tisztikarát, korrupczióval vá­dolta volna. S innen támadt haragja. — Nem igen szoktunk törődni miniszterek haragjával, de ez esetben elismerjük, hogy ha Horánszkynak a legtá­volabbról is az lett volna intencziója, amit róla Fejér­váry tévesen föltételezett, akkor Fejérvárynak oka lehetett volna az indignáczióra. Csakhogy Horánszky — amint ezt maga is kimagyarázta, — távolról sem intendálta azt, amit a miniszter képzelt. — Ho­ránszky egyszerűen csak, mint törvényhozó, la­tolgatta a »lehetőségeket« és »semmi le­hetőséget« nem kívánt koncredálni arra, hogy a törvény bármely irányban hézagos legyen, s vissza­élésekre vezethessen. Ha ekként jár el, csak kö­telességét teljesíti, és éppenséggel nem gyanúsít. Épp oly kevéssé nem, mint az a törvény, mely arról szól, hogy »miképen kell eljárni oly miniszterrel, aki sikkaszt,« nem tételezi föl a miniszterekről, hogy azok sikkasztanak, és egyáltalában nem akarja azokat sem vádolni» sem gyanúsítani. A »Nemzet« mai számában ismét két vastag té­vedés, (nem akarjuk szándékos megtévesztésnek ne­vezni) foglaltatik. Egyik az, hogy Apponyi tíz év előtt azt mondta volna, hogy »Bosznia elejtése nél­kül nem lehet visszaállítani a rendet.« Ez egyszerűen nem­ igaz. Ezelőtt 11 évvel is, a boszniai okkupáczió elleni elkeseredést leginkább fokozta az, hogy Tisza Kálmán akkor sem volt őszinte és igazmondó. És emlékezzék vissza a „Nemzet” arra is,­ hogy amaz időkben, még az országgyűlés többsége is (tehát a szabadelvű párt), a maga feliratában aggályokat fejezett ki az okkupáczió­­val szemben. Ebből tehát Apponyi ellen fegyvert ko­vácsolni nem lehet, — hacsak mézes­kalácsból való kardot nem. — A másik tévedése a »N­emzetnek« az, hogy ráfogja a a »Pesti Napló«-ra, hogy egykor azt írta: »Tisza ellen, ha más nem segít, az antiszemitizmussal is szövetkez­ni kell.« —Ez még kevésbbé igaz.— A »Pesti Napló« akkoriban épp úgy elitélte az antiszemitizmust mint ma, hanem azt mondta: íme! Tisza Kálmán annyira tönkre tette a közerkölcsöket, hogy még az antiszemi­tizmus is mint tényező léphet fel, s igen sok em­ber még azzal is szövetkezik, csakhogy Tisza Kálmán korrupc­ionális politi­­­káját ledöntse. — Ezeket helyre igazítva, még csak azt jegyezzük meg, hogy a »Nemzet« mai szá­ma arra is ki­terjeszkedik, hogy: »ime Budapest után Szeged Szabadka után Somogyvármegye,« — nyilatkozik a kormány mellett; s kiváncsi, hogy váj­jon ezek is odakerülnek-e a »germanizatorok közé?« Nem!­t. laptársunk! — Ezek nem ke­rülnek oda ! Budapestről nem szólunk, mert hisz a főváros már nyilatkozott a tiltakozó körme­netben és több egyes kerületében. Szabadkáról sem szólunk, mert az is nyilatkozott, sok ezer ember jelenlétében a 25. §. ellen. Szegedről sem szólunk, mert hisz Szegednek nem is egy, hanem három Tisza jutott. Mit tegyen szegény? De a mi So­mogy vármegyét illeti, tudja e a »Nemzet«, hova fog létetni ? — A somogyi főispáni levél és a kaposvári mandátum mellé. Régensség Szerbiában. A mai nap történelmi fontosságúvá lesz Szerbia történetében. Első kirá­lya, függetlenségének, állami önálló­ságának kivívója és megteremtője I. Milán király a mai napon egy ré­­gensre ruházta át a kormányhatalmat, hogy maga külföldre vonulhasson. Hogy végkép és formaszerűen leköszön-e, vagy pedig egyelőre nem rendelkezik a jövőről, hanem kinevezi tisztjét régenssé s azután bevárja az események tovább fejlő­dését, az csak a forma dolga. De általánosan azt hiszik, hogy a mai nappal Milán király megszűnik Szerbia uralkodója, kül- és belpolitikai életének irányzója lenni. Ma van hetedik évfordulója annak, hogy Szerbia királysággá proklamáltatott s hogy Milán fölvette a királyi czimet s e rövid idő elég volt arra, hogy a még java korában levő királyt »önkénytes« lemondás­ra bírja. Hogy egyébiránt ez a lemondás mennyiben »önkénytes« s mennyiben nem az, azt most nem ku­tatjuk. Tény, hogy a mai nappal Risz­tics János lett ismét Szerbia régense, mert 1868 tól kezdve Mi­lán kiskorúsága idején szintén viselte e tisztet. Obre­­novics Milán 1854. aug. 22 én született s Mihály fe­jedelem meggyilkolása után 1868. július 2-án kiálta­tott ki Szerbia fejedelmévé. Kiskorúsága idején azon­ban három tagú régensség, melyben Risztics ját­szotta a vezérszerepet, vezette az ország ügyeit. Királylyá Milán 1882. márczius 2-án kiáltatott ki. A régensség kinevezésével természetszerűen előtérbe lép a trónörökös. Sándor herczeg, ki 1876. aug. 14-én született azon házasságból, melyet Milán 1875. okt. 17-én Kecsko Natália kisasszonynyal kötött. E házas­­­ság 1888. okt. havában felbontatott s a királyné száműzetett Szerbiából, de fia a trónörökös ott ma­radt s a mostani nevezetes eseményekben természet­szerűen kiváló, habár passzív szerepet játszik. Csak tizennyolc­ éves korában lesz nagykorú, de hogy egé­szen addig fog a most alkotott régensség fennállani, vagy pedig a trónörököst, habár már előbb — hír szerint tizenhat éves korában — nagykorúnak nyil­vánítják, az a jövő kérdése. Egyelőre az eldön­tés akként történt, hogy Risztics neveztetett ki régenssé, a miniszterelnökség azonban temészetesen másra ruház­ta 1011, mert a régens a minisztérium feje nem lehet. Hogy Milán király Dél-Olaszországot vagy monar­chiánkat választja-e állandó tartózkodási helyéül, az még nincs eldöntve. De minden valószínűség szerint a mai nappal végleg eljátszotta Szerbiában királyi szerepét. Hogy ez nem csupán Szerbia belügye, ha­nem a keleti politika egész fejlődésére is komoly befolyással lehet, az természetes. E tekintetben megnyugvást kelthet a német officzió­­zusok ismételt, de különösen a »Nordd. Alig. Ztg.« azon mai nyilatkozata, hogy a most végbemenő vál­tozások daczára, Szerbia külső politikája egyelőre az eddigi mederben fog haladni. ORSZÁGGYÜLÉS. A képviselőház ülése márczius 6-án. Fényes napja az ellenzéknek, a kormánypártra gyászos nap volt a mai. Ez most igy megy folytonosan. A csatározás azzal kezdődött, hogy Gr­a­d­a Béla ráolvasta Asbótra »Magyar konzervativ poli­tika« czimű­ röpiratából a mit a közös hadseregre, annak osztrák és német voltára mondott s miket a magyar nyelv érdekében követelt. Ez idézetek Asbóth­­ra megsemmisítők. Azután sikeresen megczáfolta a törvényből azt, hogy a tartalékos tisztek szaporítása a népfelkelés számára kell s ezért szükséges a kény­­szertiszti vizsga és a második évi szolgálat. Mert az 1886. XX. t.-cz. e feltevést kizárja s igy ezen állítás is a kormánypárt részéről puszta fogás. A nyelvkér­dés érdemleges fejtegetése után Goda Bélát pártja helyeslő elismeréssel jutalmazta. A következő szónok egy kormánypárti volt: Kricsfalussy Vilmos, huszti képviselő Má­­ramarosból. Közfigyelem fogadta beszédét s fokozódva kisérte véges-végig. Önálló gondolkozás, szakképzett jogi felfogás, világos észjárás, hazafias érzés, szellem és tisztesség nyilatkozott e szónoklatban, mely mély hatást tett a házra s a kormánypártra is. Kricsfalussy tárgyilagos volt. A kormánypárti álláspontból in­dult ki, de ítéletében magát sem a Gajáry javaslata, sem az igazságügyi és honvédelmi miniszterek beszédei által félrevezettetni nem engedte s a saját esze után kereste a kérdés helyes megoldá­sát. Sem a kabinetkérdés, sem a pártfegyelem vissza nem riaszthatták őt, hogy lelkiismeret és meggyőző­dés szerint szóljon és cselekedjék. A 25-ik­e­t megsza­vazza, ha módosítják, nem szavazza meg változatlanul. Gajáry határozati javaslatát a lom közé dobta, a­hova való. Módosítványt nyújtott be, mely komoly megfontolás tárgyát képezheti, melyet ajánlunk a szabadelvű párt figyel­mébe, hogy Kricsfalussy tanácsát követve, kimászszon a hínárból, melybe a minisztérium belevitte. Krics­falussy fejtegetéseit az ellenzék gyakran helyeselte, becsületének elismeréssel adózott; a kormánypárt némán hallgatta, imponált neki az okoskodás logi­kája és igazsága , a férfias bátorság, mely benne nyi­latkozott. Látszott, hogy igen sokan vannak Kricsfa­­lussyval egy véleményen, csak még nem merik kimon­dani. De látszott az is, hogy a gárda felháborodott az ijedtségtől és bosszútól. Futkostak ki­jelentést tenni Ti­szának, öt percznyi szünet volt a beszéd után. Ezalatt tanácskoztak, hogy mit kövessenek el Kricsfalussy ellen, hogy betömjék a likat, melyet a vasabroncsos hordó fenekén kapott. Pedig ha volna belátásuk, Kricsfalussy tanácsát követnék, az menthetné meg a pártot bensőleg és a nemzet előtt. Kricsfalussynak választói szavazzanak bizalmat. Kivívta magának a közbecsülést az országban. E nagy jelentőségű beszéd után Horánszky Nándor következett. Polemikus beszédet tartott Hor­váth Gyula, Fabinyi, Fejérváry, Tisza Lajos és Gajáry ellen. Nyugodt modorával a legerősebb kritikát gya­korolta a törvényjavaslat és az egész Tisza-kormány felett. Oly kritikát, mely a figyelmes kormánypárt soraiban mint maró lag a belekben roncsolt. Ho­ránszky ostorozta a Tisza-kormányt, annak egész politikai működését s megmondta a kormánypárt­nak, hogy ennek következménye azon éles oppo­­zíczió, melylyel a különben is rossz s a kö­zéposztályt különösen sújtó véderőjavaslat az egész országban s itt a parlamentben találkozik; azt is megmondta — tessék megjegyezni — hogy ezen oppoziczió nem fog megszűnni a 25-ik §. megszava­zása után sem, mindaddig mig ezen kormányrend­­szer tart, mely Tisza személyében találja fejét. A nagy beszéd lesújtó hatása alatt a megtáma­dott kormány részéről három miniszter nem hagy­hatta szó nélkül s azonnal replikázott: F­a b i n­y, Fejérváry,­­Barose. Horváth Gyula is sze­mélyes kérdésben hosszan beszélt. Horánszky mindeniknek felelt s igy nagy disputa és izgatottság között ért véget az ülés. Fejérváry úgy nyilat­kozott, hogy »igy régen nem boszankodott, mint ma«, miből következik, hogy az ellenzéknek régen volt oka úgy örülni, mint a mai napon. A kormánypárt Barossnak a tiszti akadé­mia felállítására vonatkozó helyreigazító szavaiból merített kevés bátorítást, pedig Baross, ki a minisz­terelnököt kívánta megvédelmezni, a szabadelvű is­kola módszere szerint ferdített, midőn idézve, hogy a delegáczió határozata a bécs-ujhelyihez hasonló intézet felállítását Magyarországon követelvén, ez­alatt egy német tannyelvű tiszti akadémia felállí­tása értendő. A tévedés vagy inkább tévesztés ab­ban rejlik, hogy a bécs-ujhelyivel egyenlő tiszti aka­démia alatt a magyar delegáczió nem értett és nem érthetett egyebet, mint hogy a magyar intézet beren­dezése, szervezése, tanrendszere és az itt kikép­zett növendékeknek jogai a hadseregben a bécs­újhelyi intézetével egyenlők legyenek. Azt, hogy a magyarországi tiszti akadémiában a tannyelv német legyen, a magyar delegáczió sehol nem mon­dotta, nem kívánta, észszerűen fel nem tehető, hogy a német nyelvet kívánta volna a magyar középis­kolákból kikerült tiszti növendékek oktatására be­hozni. Épp oly kevéssé, hogy a magyar tiszti akadé­miában, miként a hadapród-iskolákban történik, nem magyar állampolgárok fiai neveltessenek. Ha a Tisza - kormánynak felfogása és czélja az volt, hogy Magyarországon egy német tiszti akadé­mia állíttassák, nem kizárólag magyarok, hanem katonatisztek fiai számára, úgy ez nemcsak felesleges, de a magyar delegáczió­val szemben, mely a magyar tiszti akadémiát sürgette, nem volt egyéb, mint hogy a kormány, mely ezen szándékát a delegáczió előtt elhallgatta, azt és abb­­an az ellenzéket, valamint a magyar tiszti akadémiát sürgető nemzetet félrevezetni akarta, így védelmezte meg Baross Gábor Tisza Kálmánt. Elnök: Péchy Tamás. J­e­g­y­z­ő­k : Joszipovich Géza, Szathmáry György, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, dr. Fejérváry Géza, Fabiny Theofil, Baross Gá­bor, gr. Széchenyi Pál. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hite­lesíttetik. Elnök jelenti, hogy a pénzügyi bizottság elnö­kévé Wahrmann Mór képviselőt választotta meg. Tudomásul szolgál. Bemutatja Vukotinovics Lajos képviselő leve­lét, melyben egészségének helyreállítása czéljából egy havi szabadságidőt kér. A ház a szabadságidőt megadja. Bemutatja továbbá a nagyváradi kir. törvény­szék és kir. járásbíróság biráinak Beöthy Algernon, a Csáktornyai kir. járásbíróság biráinak Királyi Pál,­­ a galántai kir. járásbíróság tisztviselőin­ek Linder György, a gyönki kir­á­l­y­i járásbíróság biráinak Szeniczey Ödön, — a nagymártoni kir. járásbíróság biráinak Degenfeld Gusztáv, — a szászsebesi kir. járásbíróság biráinak gróf H­o­r­­v­á­t­h-T­ol­d­y Lajos, a tébhi kir. járásbíróság birái­nak Goda Béla, — a gölniczbányai kir. járásbíró­ság M­ü­n­n­i­c­h Aurél képviselők által beadott kér­vényeit, melyekben javadalmazásuknak kellő mértékre való felemeltetését kérik. Kiadatnak a kérvényt bizottságnak. Bemutatja a képviselőház kisebb javadalmazású hivatalnokai és szolgáinak Szathmáry György képviselő által beadott kérvényét, melyben a múlt években engedélyezett drágasági pótléknak a folyó évre is leendő megadatása iránt kérelmeznek. Kiadatik a gazdasági bizottságnak. Az indítvány- és interpellác­iós könyvben újabb bejegyzés nincsen. Következik a napirend: a véderőjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. A 24. és 25. §§. Goda Béla: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy a tegnapi szónokok közül Asbóth János képvi­selő úr beszédére tehessek néhány megjegyzést. (Hall­juk! Halljuk!) A t. képviselő úr, különben igen jeles beszédé­vel e pártot, a­melyhez tartozni szerencsém van, az­zal a váddal illette, hogy a hadsereg kérdésében elvet és nézetet változtatott és felhívta e pártot, miszerint mondjuk ki, hogy a hadsereg vezényleti nyelvét nem kívánjuk­ megváltoztatni. Erre feleletem az, hogy dr. Apponyi Albert és Beöthy Ákos t. képviselő urak kijelentették, hogy pártállásunknál fogva a hadsereg szolgálati és ve­zényleti nyelvét megváltoztatni nem kívánjuk. (Hall­juk !) Mielőtt azonban a t. képviselő úrtól a lec­két elfogadnám, bátor leszek némelyeket a t. képviselő úr azon időbeli nézetéből felhozni, mikor velem együtt az úgynevezett Sennyey párthoz tartozott. (Halljuk! Halljuk!) Rt. képviselő úr 1875-ben »A magyar konzervativ politika« czimű munkájában először is, hogy állításának némi súlyt kölcsönözzön, ezeket mondja : »Azon állásnál fogva, melyet a kir. honvé­delmi minisztériumban elfoglalni szerencsém van, a miniszter úr bizalma által, bár érdemtelenül, a mi­nisztérium elnöki osztályának vezetésével megbízva, évek óta alkalmam van behatóan foglalkozni a véd­­szervezetre vonatkozó valamennyi ügygyel és kérdés­sel.­ Ezzel a tapasztalat bélyegét nyomja rá és a má­sik oldalon igy folytatja: »Nem az a baj, hogy a kö­zös hadsereg közös, hanem igen is az, hogy nem közös, hanem osztrák.« Azután igy folytatja: »De azt nem akarjuk, hogy a hadsereg nélkülözze az erő azon tényezőjét, melyet a nemzeti szellem ad és nem akarjuk, hogy a hadsereg a germa­­nizáczió, tehát a Hohenzollern-érdekek szolgája legyen ez intézmény, mely annyival hathatósab­ban germanizál, minél inkább vonja körébe a nem­zet minden fiát. Nem akarjuk, mivel ez ellenkezik a magyarság, a monarchia és dinasztia érdekével és nem akarjuk, mivel szükségesnek tartjuk, hogy megszűn­jék a nemzet idegenkedése a hadsereg iránt, mivel legfőbb óhajtásunk, hogy a nemzet a hadsereghez ragaszkodni és azért áldozni tudjon és mivel mindez teljes lehetetlenség, a­meddig a hadsereg germanizáló volta által folyton folyvást a legbántóbban sérti a nem­zet érdekeit és érzületét. (Élénk tetszés a bal és szélső­baloldalon.) Linder György: Ilyen emberek adnak az ellen­­­zéknek leczkét! ? Goda Béla: Tovább igy ir. (olvassa) »Törvé­nyeink és ő Felsége is rég azt rendelték, hogy a ma­gyar ezredekben magyar tisztek alkalmaztassanak és hogy nem ugyan a szolgálati és vezénynyelv, hanem az ezrednyelv is a magyar legyen,« (Élénk tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) »magyarul levelezzenek stb. A törvény és a felség e rendelete egészen még most sincs teljesítve. Pedig e tekintetben még tovább is kell menni. »(Zij balfelől.)« a magyar csapatok szolgálati és vezénynyelvére a német helyébe a ma­gyart kell tenni, ez által a germanizáczió meg lesz szüntetve s a sereg egységének épségben tartása mellett is meg lesz a nemzeti szellem. A hadsereg nem lesz többet kizárólag osztrák és német, hanem le­sz, aminek lenni kell, közös, és magyar részében magyar.« (Zaj és felkiáltások: Mit szól ehhez!) Mi jelenleg ezen a párton nem megyünk idáig, mert a mostani bizonytalan viszonyok között a hadsereget bolygatni, annak szolgálati és vezénynyel­­vét átváltoztatni nem akarjuk. (Úgy van­ a baloldalon.) Ha ezen 14 év alatt változott valami, változtak az emberek, akik egyszersmind megváltoztatták né­zeteiket és pártállásukat. De azt, hogy a hadsereg germanizálni megszűnt volna, ezt a képviselő úr sem vonhatja kétségbe, (ügy van­ a baloldalon.) És ha a t. képviselő úrnak lesz valamikor ideje azon szellem­ben gondolkozni, amelyben ezen művét megírta, ak­kor meg fog róla győződni, hogy a hadsereg germa­­nizálási törekvése már nemcsak odáig terjed, hogy azoknak, akik nem tudnak németül, a felsőbb rangú tiszti állásokban nem ad helyet, hanem a nemzeti nyelv tudásáért még büntetéssel sújtja az ifjúsá­got. Ha tehát változott e párt nézete, minden­esetre odaváltozott, hogy erélyesebb védője lett a magyar nyelvnek, mint volt akkor, a­mikor a germa­­nizáczió ily eszközökhöz Gyulai nem mert. A t. képviselő úr még az önkéntesek oktatásá­ról és tiszti képezéséről szólva azt mondta, hogy az önkéntesek oktatási nyelve sem lehet más, mint a szolgálati és vezénynyelv, mert az önkéntesek akkor már a hadsereg kötelékében vannak. Ez sem áll, mert az önkéntesek joggal követelhetik, hogy ugyanazon nyelven oktassák őket, melylyel a hadsereg többi, önkéntesi privilégiummal nem bíró tagjait. Hisz a szolgálati és oktatási nyelv a hadseregnél most is a magyar, minthogy a magyar ajkú legénységet más nyelven mint magyarul beoktatni nem is lehet. Áttérve magára a tárgyalás alatti 25-ik sza­kaszra, elismerem, hogy a már szerencsésen letárgyalt 14. §-nál, közjogilag sokkal fontosabb, de tekintve azt a nagy kört, melyben e szakasz a társadalomnak minden osztályára, de főkép a középosztályra kihat, ezt tartom társadalmi és különösen nemzeti szem­pontból fontosabbnak. Mert e szakasz az­által, hogy megtiltja az ön­kénteseknek, hogy szolgálati évük alatt tanulmányai­kat folytassák, s hogy a kényszer­tiszti vizsga le nem tevése esetén még egy évig kell szolgálniok, a leg­több magyar családra elviselhetlen terheket ró. A honvédelmi miniszter ez intézkedések elsejét azzal indokolja, hogy az eddigieknél jobban képzett tisz­tekre van szükség. Azok után, a­miket erre nézve Bolgár és Nagy István­­. képviselőtársaim elmond­tak, kivált a honvédelmi miniszter, mint akkori ál­lamtitkár 1882. évi jelentésére való hivatkozás után, melyben az önkéntesekről kiállította azt a bizonyítványt, hogy ezek a bosnyák hadjárat­ban teljesen megfeleltek feladatuknak, ez indokra nem reflektálok. A másik indok a reserv tisztek szük­sége. Nagy István J. képviselőtársam nagy szorga­lommal összegyűjtött hivatalos adatokkal mutatta ki, hogy nálunk e szükség sem forog fenn. E hivatalos adatok szerint a gyalogsági és vadászcsapatoknál 4000 felesleges tiszt van. A lovasságnál a tartalékos tisztek létszáma még kedvezőbb kell hogy legyen, mert az önkéntesek, ha anyagi helyzetük engedi, nemzeti haj­lamuknál fogva sokkal szívesebben szolgálnak a lovas­ságnál. De hát mindezekre előbb Jónás, tegnap pedig Asbóth képviselő urak, ez utóbbi a túloldal nagy tet­szése között Nagy István t. képviselőtársamat a mathe­­matika jobb megtanulására utasítva, kijelentette, hogy tartaléktisztek feleslege kell a népfelkelésnél. Én pe­dig erre a tisztelt képviselő urakat a népfelkelési törvény átolvasására kérem fel, mely szerint a népfel­kelésre ezeket a tartalékos tiszteket alkalmazni nem lehet, nem szabad, mert a törvény ezt egyenesen tiltja. Ugyanis az 1886: XX. tezikk 2. §-a azt mondja : »A népfelkelés kötelezettsége alá esik minden honpolgár, ki akár az általános, akár csak a népföl­­kelési szolgálathoz szükséges védképességgel bir és sem a hadsereg (hadi­tengerészet vagy póttartalék), sem a honvédség állományához nem tartozik.« Ugyanezen törvény 9. §-a így szól: »A népföl­kelés tisztjeit magyar állampolgárok közül ő Fel­sége nevezi ki a honvédelmi miniszter előterjeszté­sére, a­ki azokat már béke idejében évről-évre ki­jelöli.­ így tehát a tisztelt képviselő uraknak, vala­mint az igen tisztelt honvédelmi miniszter úrnak is ezen érve szintén nem áll. De nem is czéloztatik, ha­nem ezen törvényjavaslatnak a második évi szolgála­tot követelő kívánsága egyedül arra vezethető tehát vissza, hogy a hadsereg altiszteket akar magának béke idején biztosítani. Ezen altiszti kérdés,t. ház, már 1868. s igy az álta­­lános védkötelezettség behozatala előtt fenforgott s a hadseregnek egy igen súlyos és sokak által aggályos­nak tekintett baját képezte. Ugyanis 1868. előtt, mikor még 10 esztendőre sorozták be a legénységet, 5—6 évi szolgálat után, leginkább a gyalogságnál a legénységet az u. n. hosszú szabadságra bocsátották. De nem bocsátották el azokat, kik időközben altiszti rangot nyertek. Mi lett ennek a következménye ? Az, hogy azok, kiket képzettségük feljogosított volna az altiszti fokozat elnyerésére, inkább nem szabályszerű magaviseletet tanúsítottak és követtek el csínyeket, csak azon indokból, hogy altisztekké ki ne neveztes­senek és igy a hadseregben további szolgálatra vissza ne tartassanak. (Igaz! ügy van! balfelöl.) Mikor az 1888-diki XVIII. t. sz. tárgyaltatott, mely feljogosítja a hadügyi kormányzatot arra, hogy az első éves tartalékosokat szükség esetén béke idejében is még egy évi szolgálatra visszatarthassa, vagy pedig behívhassa, e padokról, ha jól emlékezem Bolgár J. képviselőtársam figyelmeztette a t. házat az említet­tem bajra, s hogy újólag fel fog tűnni a hivatkozott törvény intézkedése folytán. Ez t. ház be is következett; most is igen sokan, kik különben teljes qualifikáció­­val bírnak az altiszti szolgálatra, azért, hogy ők neta­lán a 3 évi szolgálati kötelezettség kitöltése után a hadseregnél vissza ne tartassanak, követnek el bünte­tendő cselekményeket, hogy altisztekké ki ne nevez­tessenek. S ezen tények, sajátságos világot vetnek a t. honvédelmi miniszter úr azon kijelentésére, hogy je­lenleg a hadseregnél kényszer nincs. Hogy sokan az altiszti állásoknál előbbre teszik a sokkal terhesebb és kevésbbé fizetett polgár foglalkozásokat, melyeket kép­zettségüknél fogva elérhetnek. Én ennek okát abban a gyengéd nyomásban találom, mely a hadseregnél most is dívik. De te­hát, mikor a magyar országgyűlés mindig a­mikor a hadsereg védképességére szükséges intéz­ményeket, vagy eszközöket kívántak tőle, a legnagyobb lejalitással és áldozatkészséggel megszavazott mindent, helyes eljárás-e a kormány részéről, hogy mintegy rejtve akarja megoldani e kérdést. (Igaz. Úgy van balfelől.) Jöjjön a hadügyi kormány világos, a szük­ségletet előtüntető törvényjavaslattal a ház elé, azt hiszem, hogy mindnyájan, kik e padokon fogunk ülünk, teljes készséggel hozzá fogunk ahhoz já­rulni, hogy a hadsereg veszélyeztetett harczképes­­ségén segítve legyen. (Élénk helyeslés a bal- és szélső balon.) Szükség van e akkor, midőn közép­osztály, mely az önkénteseknek legnagyobb kontingensét szolgáltatja, minden osztályában, a senki által nem tagadható gaz­dasági válsággal küzd. Midőn a telekkönyvekben a betáblázott összegek évenkint növekednek, a csődök­ről naponkint tudósítanak a lapok. (Igaz! Úgy van ! balfelől). Hogy a gazdaközönség válság alatt van, erre nézve méltóztassanak csak a telekkönyvet meg­tekinteni. Midőn iparosaink, a földmivelők Amerikába vándorolnak, ezen jó magyar családok, a melyekre a magyar állam mindenkor bizton számíthatott, s kik hazafiságuknak nem egyszer fényes bizonyítékát adták egymásután pusztulnak. (Igaz ! ügy van­­ a szélső­baloldalon). T. hát, akkor egy ilyen újabb terheket maga után vont törvény életbe léptetése legalább is nem időszerű. Hogy Magyarországon a népesség csekély, nem egyszer hallottam felemlíteni. S ez igaz is, Tisza Lajos gróf ezen szakasznál tartott beszédében azon óhajának adott kifejezést, hogy bárcsak mind a száz­háromezer ujonczot mi tudnók kiállítani, s nagylel­kűen megígérte, hogy ez esetben az önkéntesektől a német nyelv tudását nem követelnék. Tehát ha ez így van, akkor a családalapítást hátrább tolni, meg­nehezíteni nem szabad, pedig e javaslat megnehezíti azzal, hogy a védkötelezettség a huszadik évről a huszonegyedikre tétetik át. S igy a család­alapítást itt egy, az önkénteseknél pedig esetleg 2 évvel hátrál­tatja. Pedig nálunk különben is nagyon hosszú a tanulás ide­je s ifjaink csak 28—30-ik években jönnek azon helyzetbe, hogy maguknak önálló háztartást és önálló keresetet biztosíthassanak. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Tíz-tizenkét év előtt fel nem veszik a gimná­ziumba, — ez tart 18 éves koráig; utána a felsőbb tanintézeteken a theoretikus kiképeztetés 4—5 esz­tendőt vesz igénybe, a gyakorlati pedig 2—3 évet; ehez járul még az egy, esetleg 2 esztendeig tartó ön­kéntesség . (Igaz! Úgy van! balfelöl. Felkiáltá­sok : Még szerencse, hogy ekkor érhetik el!) T. ház! Bolgár Ferencz t. képviselőtársam ka­tonai szempontból igen helyesen mutatta ki a »mu­­száj-tisztek«-nek hátrányosságát, de a leghatalma­sabb argumentumot mégis a­­ honvédelmi miniszter úr szolgáltatta. (Halljuk!) Kifejti ugyanis — úgy hi­­szem Helfy J. képviselő úr felszólalására adott vála­szában — hogy melyek azon feltételek, melyeket egy tisztjelölttől megkívánnak. Kifejti, hogy az illető tiszti vizsgát letett ön­kéntes, ha megfelelő polgári állással és vagyonnal nem bír, daczára annak, hogy letette a tiszti vizsgát, kineveztetni tisztté nem fog. Pedig jelenleg is nagyon sokan azon okból nem tettek vizsgát, mivel a szüksé­gelt felszerelést, mely legalább is 600 frt költséggel jár, beszerezni anyagi helyzetük nem engedte. Már többen az előttem felszólalt képviselő urak közül rámutattak azon hátrányra, mely az ily bün­tetésből 2 -ik évet szolgált önkéntesek elégületlens­ége által a hadsereg fegyelmét illetőleg hárul. Ezeknek elégületlensége a velük érintkező legénységre is át fog ragadni. Erre ezután a honvédelmi miniszter úr kijelenti, hogy majd bír a tisztikar az ily turbulens elemeket megzabolázni eszközökkel. Tudják, de tudják azt is, hogy ezekkel ugyan győzelemre vezetni hadse­reget nem igen lehet; szomorú tanúságot tesz róla az osztrák hadsereg története. (Helyeslés­ a bal és szélsőbalon.) Mikor mi az általános vita alkalmával, az előbb kifejtett indokoknál fogva ezen törvényjavaslat elfo­gadását elleneztük, a t. túloldalról nem egyszer vette­tett szemünkre, hogy az ifjúságot elriasztjuk a kato­nai pályától. Ennél alaptalanabb váddal még az ellenzék il­letve nem lett Mi nemcsak a tartalékos tiszti állások betöltését óhajtjuk magyar ifjakkal, hanem még a rendes békelétszámban, a rendes szolgálatban is ma­gyar ifjakat szeretnénk látni a tiszti állásokban. Igaz, felemlítette ezt Jókai, Ivánka és a honvédelmi állam­titkár úr is, mint óhajtandó ezért, ha valaki ezt akar­ja, akkor akarnia kell az ehhez szükséges eszközöket is. De a 1. túloldal Görgey képviselő úr indítvá­nyát, mely a legméltányosabb kívánalmakat foglalta magában, hogy legalább abban az arányban, a­mely­ben a magyar ifjak a közös hadseregben szolgálnak, a katonai akadémiákban is magyar honpolgárokat kell felvenni, egyszerűen leszavazta. A 1. honvédelmi miniszter pedig megelégedett annak kijelentésével, hogy ezt ő is óhajtja. De tenni nem fog semmit, mert a most fennálló intézeti szabályok ezt nem engedik. Beöthy Ákos: Don amore leszavazta. (De­rültség.) Fenyvessy Ferencz: Mást beszélnek, mást csi­nálnak. Goda Béla: Indokolatlan t.­hát ez idegenkedés a magyar tisztektől, pedig mióta az állandó hadsereg fennáll, az osztrák örökösödési háborútól a nagy Napóleoni hadjáraton át, egész a boszniai okkupáczióig mindig azt mutatja a hadi történelem, hogy mindig azon magyar ezredek vitték véghez a legvitézebb hadi tetteket, azok hozták haza legbabérkoszorúzottabban zászlóikat, melyeknél legtöbb magyar tiszt volt. (Igaz! Úgy van­ a bal és szélsőbalon.) Ez történeti tény. De lélektani igazság is, mert ahhoz, hogy egy hadsereget győzelmesen vezetni lehessen, kell, hogy a legénység bizalommal viseltessék a tisztje iránt, a tiszt pedig megbízhasson a legénységében. (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbalon.) Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha e tiszt a legénységgel saját nyelvén érintkezik, nem pedig az altisztek közvetítésével. (Igaz ! Úgy van ! balfelől.) Azért akarjuk mi, hogy nem csak a tartalékba vitessenek be a magyar tisz­tek, hanem az állandó hadseregbe is. (Egy hang jobbfelől: Mi is!) Mert ki akarjuk fejteni azon kato­nai erőt és tulajdonságokat, melylyel nemzetünk hogy bir, elégszer megmutatta, nem pedig mesterségesen el­fojtani. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon) helyet akarunk biztosítani mindenkinek képességéhez képest mindenütt a hadseregben. (Helyeslés a bal- és szélső­baloldalon.) Hiszen a t. honvédelmi miniszter úr az igénybe vett áldozatkészség érdekében nem­­egyszer hivatkozott arra a veszélyre, mely ben­nünket fenyeget. Ha e veszély bekövetkezik, érzi e nemzet, hogy egy vesztett hadjárat esetén nem­csak az ország integritása, hanem talán léte is koczkára van téve. Ettől a félelmében, de még azon loja­­litásból, melylyel a magyar koronás királya iránt min­dig viseltetik, annak minden bajában és bajában osz­tozott, osztozni akar ennek ör­ömében is, a viszály pillanatában katonai lelkesedésének egész sulyba­­vetésével akar a harcrtéren megjelenni. S akarja azt, hogy egy újabb hadjárat esetében vert seregek helyett diadalmasan hazavonuló hadsereg felett tart­hasson ő Felsége szemlét. T. ház, ezen vita alatt a t. túloldalról több ízben felhozatott az izgatás vádja. No, te hát, mikor e nem­zet azon nagy, egész az elviselhetlenségig kí­vánt anyagi áldozatok után még legfőbb kin­csét, büszkeségét, nemzeti nyelvét is megtámadva és megalázva látja és feljajdul, azt mesterséges izgatásnak mondani legalább is merészség (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon. Egy hang: Ráfogás!) Nekünk,­­ hát, kik a Deák Ferencz vezetése alatt foglaltunk helyet eme padokon, a túloldalon most is főszereplők vezetése alatti akkori ellenzéktől nem egyszer dobatott szemünkre a hazaárulás vádja úgy itt a házban, mint innét nyert sugalmazásra azon kívül, a kiegyezés elfogadása és e politika támo­gatása miatt Nekünk némi elégtételül szolgál, hogy ezen akkori támadóink, kik most a kormány padjain ülnek, az akkor a nemzet számára megmentett jogokat na­gyon is sokalják, mert ebből igen sokat most min feleslegest feladnak... (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon) Felhozatott a t. túloldalról nem egyszer, hogy a miniszterelnöki széknek tekintélyét kímélni kell. T. hát ! Én azt hiszem, hogy valakinek politi­kai múltját bírálni, már azáltal, hogy a politikai téren szerepel, mindenkinek jogában áll, és ha ez a bírálat a legélesebb, még akkor sem hagy maga után oly sebet, mintha az a magánéletre vitetik át. (Egy van­ balfelől.) Már­pedig én hallottam a miniszter­­elnök úr politikai következetlenségeiről igen sokszor kíméletlen bírálatot, de magán jellemét, a­mely előtt egész tisztelettel meghajlok, — megtámadni nem

Next