Pesti Napló esti kiadás, 1889. szeptember (40. évfolyam, 241-269. szám)
1889-09-02 / 241. szám
Budapest, 1889. Hétfő, szeptember 2. 241. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Budapest, szeptember 2. Vilmos császár a hadgyakorlatokon. Vilmos császár ma reggel elutazott Potsdamból. A gárdahadtest hadgyakorlataira ment, melyek mindenesetre néhány napig távol fogják fővárosától és nyári székhelyétől tartani. Szó sem lehet tehát arról, hogy, mint sok felől híresztelték, Sándor czár a hét folyamán Kopenhágából német területre, akár Potsdamba, akár más német városba át fogna rándulni, hogy ott rég lejárt tartozását törleszsze, vagyis végre viszonozza Vilmos császár múlt évi látogatását. Ez a hét ismét el fog telni a nélkül, hogy a rég várt találkozás a két uralkodó közt megtörténnék. Egy legutóbbi hír szerint a czár ma vagy holnap érkezett volna Potsdamba. Minthogy azonban Vilmos császár sem ma, sem holnap nem lesz otthon, természetes, hgy a czár látogatása sem várható. Szerdán a császár valószínűleg már otthon lesz , akkor azonban még a czár nem utazhatik el Dániából, mert szombaton, szeptember 7-én a dán királyi család körében lesz olyan ünnepély, melyen jelen kell lennie. Akkor lesz anyósának, a dán királynénak születésnapja s hogy ez ünnepélyről a czár, ha már egyszer külföldön van, nem hiányozhatik, az természetes. Ily körülmények közt a héten sem mehet végbe a két császár találkozása. A jövő hét programmja olyan részletesen" még nem ismeretes ugyan, de annyi már most is konstatálható, hogy Sándor czár részéről akkor sem valószínű a látogatás. Egészben a politikai világ már meglehetős közönyösen veszi a dolgot, mert tudja, hogy akármikor megy a czár Németországba, a látogatásnak nem lesz politikai jellege s nem fog a nemzetközi viszonyok alakulására befolyást gyakorolni. Milán király a legközelebb múlt napokban fogadta a »Boraz« szerb lap szerkesztőjét, aki előtt, mint e lap írja, aggodalmának adott kifejezést a Szerbiában ez idő szerint uralkodó viszonyok fölött. *A legnagyobb baj — így szólt — nem csupán abban áll, hogy sem a többség, sem a kisebbség nem képesek kormányozni országunkban, hanem abban, hogy a világon egy kormányrendszer sem képes ott sikerrel érvényesíteni magát. Be kell vallanom, hogy, mint szerb, nagyon félek tőle, hogy Európa egyszer csak saját kísérleteink szempontjából azt fogja mondani: Ezt az országot nem lehet kormányozni. És ez esetben végünk volna. Natália királynéra vonatkozólag a király a következőket mondá: Uram, Milán király nem az anya, hanem egy nagyravágyó nő ellen küzd, aki a trónt akarja hatalmába keríteni, melyet önjószántamból otthagytam. Ha ön nem akarja ezt hinni, olvassa el az ő levelezését a régensséggel és látni fogja, hogy az egész harcz ama kérdés körül forgott, minő hódolatban és fogadtatásban részesüljön a királyné az is megérkezésekor, és nem az anya és fia közti találkozás volt a főkérdés, amit különben sohasem elleneztem. Uram, egy anya, ha igazi anya, nem követel szertartásokat az ő megérkezésénél, hanem átrepül hegyeken és folyókon, hogy fiát láthassa. Ily anyáknak nincs sem idejük, sem érdekük politikát csinálni, sem pártokat alakítani , kizárólag abból a czélból, hogy üres hiúságukat elégítsék ki.« Érdekesnek tartjuk ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy a »Times« bécsi levelezője szerint Taujanovics, a szerb belügyminiszter, azért utazott Bécsbe, hogy ott megnyugtató felvilágosításokat adjon a radikális kabinet politikájáról s eloszlasson némely kedvezőtlen benyomást, melyet Bécsben a Szerbiában legutóbb történt események keltettek. Egyebek között biztosítani akarja a bécsi külügyi hivatalt, hogy Natália királyné belgrádi tartózkodása nem fog politikai következményekkel járni. »Taujanovics — így szól a »Times« — őszinte és erélyes ember, aki képesnek tartja magát arra, hogy a rendet Szerbiában fentartsa. A magyarság ünnepe Erdélyben. Nagy nemzeti jelentőségű ünnepet ül ma Erdély fővárosa, Kolozsvár: ma leplezték le az emléktáblát, melylyel Kolozsvár ama falakat jelölte meg, melyek közt a magyar történetnek egyik legragyogóbb alakja, a magyarok legnépszerűbb királya született. S Kolozsvárral együtt ünnepelte ma az egész magyar haza legigazságosabb királyának emlékét. Méltó folytatása lesz ez ünnepélynek az »Erdélyi közművelődési egylet« közgyűlése, mely holnap nyílik meg Szamosújvárott. A mai ünnepély a magyarság múltjának dicsőségét magasztalta, a holnap kezdődő közgyűlés a magyarság jelenének teendőiről és nemzetiségi törekvéseiről fog számot adni az egész haza előtt. A Mátyás-emléktábla leleplezése. — Távirati tudósítás. — A Mátyás király-emléktábla leleplezési ünnepélye alkalmából a város összes épületein nemzetiszinü zászlók lengenek. Az utczákon és tereken ezernyi néptömeg tolong. A leleplezés ünnepélyére rendkívül sok idegen érkezett, főleg az erdélyi részekből. Ma délelőtt tíz órakor isteni tisztelet volt a főtéri székesegyházban, hol a nagyszámú előkelőség közt ott voltak : gr. Szapáry Gyula miniszter, Hegedűs Sándor, Jókai Mór, Horváth Gyula, Orbán Balázs, a hatóságok és testületek összes tagjai. A szertartást Leenhardt püspök tizenhat lelkész segédletével czelebrálta. A leleplezés ünnepsége Programm szerint folyt le. Mátyás király születési háza előtt emelvény volt, melyet a tolongás elhárítása czéljából kordonnal vettek körül. Az emelvény előtt egy asztalon három váza állott bokrétával. Az asztal mellett helyt foglaltak :Jókai, Szapáry, Hegedűs, a főispán, a polgármester, Leenhardt és a szász püspökök. Ott voltak továbbá Zsigmond Dezső, Horváth Gyula, Csiky Gergely, gróf Esterházy Kálmán, gróf Teleki Domokos, Orbán Balázs b., az egyetemi tanári kar Klug rektorral élén, a törvényszék Péterfy Domokossal, a honvédtisztikar Zárnál ezredessel, Erődi Béla főigazgató, Girsik erdészeti igazgató, a reformgimnázium tanári kara, Török István igazgatóval, a városi és megyei hatóságok tagjai, Brassó küldöttsége Brenneberg polgármesterrel, a pénzügyi igazgatóság Hegedűs igazgatóval s a város előkelősége. A térre nyiló diszes házak ablakaiból fényes nőközönség nézte az ünnepélyt. A Szózat eléneklése után Hegedűs Sándor lépett az emelvényre s a következő beszédet tartotta: Tisztelt közönség! Im a kegyelet testet öltött, a nagy király szülőházát emléktábla jelöli meg, hogy hirdesse az ő nagyságát és e város dicsőségét. Talán nem véletlen az, hogy Kolozsvár városa a legnagyobb magyar király iránti kegyeletének négyszáz éves mulasztás után most ad látható jelben kifejezést. Kellett ehhez az, hogy egyfelől Szent István koronájának fenkölt viselője teljesen azonosítsa magát a nemzetnek nemcsak érdekeivel, de eszményével és vonzalmával maga adjon példát és figyelmeztesse a nemzetet a kegyelet kötelességére. Ami annál nagyobb és buzdítóbb példa, minél nagyobb az eltérés származásban és történelemben, a kegyelet nyújtó és megérdemelten régen váró fejedelmek közt. Másfelől azt hiszem, hogy ha a történelmi hüvelyből kibontjuk a tényezőket és feladatokat, egy kor sem érezhette és érthette anynyira át, mint korunk, mindazon törekvéseket és eredményeket, miknek Mátyás király szentelte magát. Mert tagadhatatlan az, hogy az ő törekvése, mely nagy erőfeszítéssel, nagy áldozattal nagy eredményeket mutatott fel — az volt, hogy megteremtse : területben és berendezésben, felszerelésben és szellemi légkörben mindazon tényezőket, melyek a magyar államot nagygyá és állandóan erőssé, fejlődésképessé tenni képesek. Természetes, hogy e nagy feladatok az akkori viszonyokhoz képest, vagy a közönséges rablók vagy pártütők, vagy a cseh, török, osztrák hadjáratokban vették igénybe Mátyás katonai képességeit, a nemzet erőfeszítését. De a filozófus a kor hüvelyéből kibonthatja a feladat lényegét, melyet hódítás és szövetség adhat meg, a magyar állam területének kellő nagyságát és épségét, hogy fennállani és súlylyal bírni képes legyen. Természetes az is, hogy ez a hadszervezet oly formáját és állandóságát tette szükségessé, melyet csak Mátyás messzelátó szeme vett észre, és melyet korát meghaladó módon valósított is. De természetes az is, hogy ez nemcsak véráldozatot kívánt a nemzettől, hanem pénzt is, melynek állandó és biztos forrásokból kelle az állam rendelkezésére állani. Ezért járt nagy teherrel és küzdött újabb meg újabb áldozatok követelésével Mátyás pénzügyi politikája ; ezért kelle a korona-adó és a harmincad modernebb és az adónak megfelelőbb természetű forrásait megteremteni, úttörő lévén e téren is Mátyás korában, kinek történte bizonyítja azt is, hogy a politika jóságát és nagyságát nem lehet és kell mindig pénzügyi eredmények szerint mérlegelni. De a hadi és pénzügyi szervezet mellett érezte Mátyás bölcsesége annak szükségét, hogy a nemzetet a kultúrában kell emelni, ha azt akarja, hogy életképes és reproduktív erővel bíró legyen. És ezt a keleti faj bonnról nem nyerhette, a benszülöttektől nem kaphatta, ezt nyugatról kelle behoznia. Akkor az olasz kultúra nyújtotta a leggazdagabb forrásokat és Mátyás leginkább ezekből a forrásokból merített és ezekből hozta be a tudomány és művészet azon megbecsülhetetlen tényezőit, melyek a nemzeti intézeteket és udvari köröket magasabb színvonalra emelni és ezek utján az egész nemzet művelődését előmozdítani képesek és hivatva voltak. Nem félt 400 év előtt sem az idegen nyelvtől és kultúrától, bárhonnan jött, mert tudta, hogy az cak termékenyítő erőt és emelkedést nyújt. De tagadhatlan, hogy legkevesebb adattal bírunk Mátyásnak oly téren való működéséről, melyen a legmaradandóbb emléket emelte magának. Milyen száraz, hiányos a történelem az ő igazságügyi intézkedései tekintetében. Pedig mekkorra és mily mélyreható kellett, hogy az legyen, hogy belőle hagyomány sőt közmondás keletkezzék: »Meghalt Mátyás király, oda az igazság!« — egy pár szóval annyit mond, hogy annak alapját kötetekre menő adatok kelle, hogy képezzék, és ha minden közmondás részrehajló lehet is a jelen,bármely jelen összehasonlítása tekintetében, kétségtelen, hogy a múltat mindig igazságosan ítéli meg. Ez bizonyítja azt, hogy Mátyás az államnak minden korban szükséges egyik főalapját nagyon ismerte és nagyon kultiválta, fájdalom inkább személyes működésében, mint intézményeiben. És hogy a modern állam legerősebb fejlődést nyert, feladatának és működési tervének, a közigazgatásnak fontosságát is mennyire ismerte Mátyás, bizonyítja az, hogy egyik törvényben kiköti, hogy a szolgabírák anyagilag független és részrehajlatlan emberek legyenek. Méltóztassanak elhinni, hogy neveket és intézményeket cserélhetünk, de a feladat lényege mégis csak ebben rejlik. Most a kegyelet emléktáblája hirdesse azt, hogy Mátyás örök emléke él bennünk is, és amint ő eszményt nyújtott a királyoknak, úgy nyújtott eszményt a polgároknak, melyet elfogadnunk kell nekünk, kis embereknek is. Legyen e tábla emléke Mátyásnak nemcsak e lázban, de sziveinkben is. Változzék át a polgári erények és hazaszeretet izzó napjává, melynek tüze, fénye elhat mindenüvé és visszatér hódolni a nagy királynak és nagy embernek. Úgy legyen! Amen. Hosszan tartó lelkesült éljenzés.) Az éljenzés csillapultával Jókai Mór lépett az emelvényre s elszavalta reggeli lapunkban közölt ódáját, mely viharos tetszést aratott. Majd lehullott a lepel az arányos méretű emléktábláról. Az emléktábla keretének felső részén Zala György két pompás angyal-szobra látható. Az egyik angyal (jobbról) a birodalmi almát, a másik (balfelől) a jogart tartja. Közbül Mátyás király domborművű arczképe mutatkozik, felette a szt. korona. A keret stylszerű díszítését s a tölgylevélből s babérlevelekből alkotott füzért ismét dombormű kapcsolja egybe, rajta Mátyás király czimere a hollóval. Távolról is azonnal szembetűnik az emléktábla, melynek felirata a következő : »ebben a házban születt 1443. márcz. 27-ÉN MÁTYÁS AZ IGAZSÁGOS. HUNYADY JÁNOS ÉS SZILÁGYI ERZSÉBET FIA. SZÜLŐ HÁZÁT A NAGY KIRÁLY KEGYELETBŐL MINDEN TEHER ELŐL FELMENTETTE . II. RÁKÓCZY GYÖRGY ERDÉLYI FEJEDELEM E HÁZ KIVÁLTSÁGÁT MEGERŐSÍTETTE S FERENCZ JÓZSEF APOSTOLI KIRÁLYUNK 1887. SZEPT. 23-ÁN.LÁTOGATÁSÁVAL MEGTISZTELTE ÉS KEGYES ADOMÁNYÁVAL GONDOSKODOTT, HOGY ÖRÖK EMLÉKEZETÜL MEGJELÖLTESSÉK. A KEGYELET ÉS TISZTELET HIRDETŐJE EZ AZ EMLÉK, MELYET LEGNAGYOBB FIÁNAK SZÜLŐHÁZÁBA TÉTETETT A TULAJDONOS KOLOZSVÁR SZABAD KIRÁLYI VÁROSA.A MDCCOLXXXVIII. Hegedűs ezután átadta a városnak az emléktáblát, hogy őrizzék meg kegyelettel. Al ba c b polgármester ünnepélyes fogadásál ígérte, hogy megőrzik a táblát. Ezután éltette a királyt, a nemzetet, mely megbecsülve nagyjait, zálogát nyújtja egy szép jövőnek. Ezután következett a Himnusz, végül a Rákóczy-induló s zajos éljenzés között az ünnepély véget ért. Délután 2 órakor megkezdődött a lakoma. Az ünnepély lefolyása alatt az ország számos városából érkeztek üdvözlő táviratok. Az Emke jelentése. Az Emke Szamos-Ujvárott tartandó holnapi közgyűlésén fogja felolvasni Sándor József titkár az egyesület működéséről szóló terjedelmes jelentését, melyből közöljük a következő részleteket: A lefolyt 12 hónap 12 választmányi gyűlése intézett el, jobbára tömegenként, 360 jegyzőkönyvi határozattal kerek számban körülbelül mintegy 1800 számnyi ügydarabot, a fontosabbakat és elvi jelentőségűeket sokszor izgalmas tárgyalással és behatással, a kisebbekről is mindig tudva és informálódva, nemkülönben a végrehajtásról és a kerek számban 20.000 drb postafeladványban nyilvánult folyó ügyek elintézéséről is a havonkint összesítetten bemutatott titkári jelentések kapcsán és alapján. A szakosztályok közül különösen buzgó munkásságot fejtett ki gróf Kuun Géza elnöklete alatt az irodalmi szakosztály s ennek u. n. népkönyvtári bizottsága Szabó Sámuel elnöklete alatt. Nem kisebb fontosságú kérdésekben dolgozott még gróf Bédi Ákos elnöklete alatt a közgazdasági szakosztály. Egészen szünetelt gyűjtő, mint közművelődési szakosztályunk, minek oka abban keresendő, hogy annak munkáját maga a központ, ennek feladatát pedig az összes szakosztályokból külön alkotott u. n. segélyző bizottságunk vette át. Új munkássághoz, voltaképen munkásságához kezdett Horváth Gyula elnöklete alatt a székely kitelepítő szakosztály. Júl. 13-án és aug. 15-én tartott két nagyfontosságú gyűlésen gróf Bethlen András, Brassó- és Szeben megyék főispánja, id. Dániel Gábor, Udvarhely megye főispánja, H. Gál Domokos alispán, Gálffy Sándor jószágigazgató, Potsa József, Háromszék megye főispánja, Sándor József titkár, Szathmáry György orsz. képviselő, Merza Lajos főpénztáros, Szabó József, az erdélyi gazdasági egylet elnöke, Vörös Sándor gazd.akad. igazgató, szakosztályi tagok vettek részt, a mellett, hogy a f. év aug. hó 15-én Brassóban tartott egyik gyűlésre Háromszék megyéből s Brassó városából nagyszámú intelligenczia hivatott s jelent meg az országos fontosságú kérdés minél alaposabb előkészítése végett. Összesen 326.100 főt és 55 krt tüntettünk föl egyesületi vagyonát tavalyi évi közgyűlésünkön. E pillanatban — a fekvő birtokot nem számítva — múlt aug. hó 31 évet zárva 435 233 frt 2 kr van az egyesület tulajdonában. E szerint a lefolyt évben nem kevesebb, mint 109.132 frt 47 kr volt az egyesület, bevétele, vagyis ennyivel szaporodott a mindig folytatott tőkésítéssel a törzsvagyon. Minthogy pedig tavaly, évi szaporodásul 68.000 irtot tüntettünk volt föl, ennek következtében a lefolyt évnek csupán készpénzbevétele majdnem kétszer haladta túl a tavalyit, vagyis — mint látható — a közlelkesedés és áldozatkészség az ügy iránt a tavalyi évhez képest nem apadóban, de növekedőben van. Sőt visszatekintve lefolyt összesen öt esztendőnkre s tekintetbe véve az egyesületet más oldalról ért óriás áldozatot, szebb éve ügyünknek nem volt még a megalakulás hullámverő első két esztendejében sem . Összesen 61.000 írttal számoltunk be 1885. évi aug. hó 31-én tartott alakuló közgyűlésünkön ; 88.268 írttal szaporodott e vagyon a következő év aug. 29-én Kolozsvártt tartott első rendes közgyűlésen; 108 738 frt 46 kr szaporulatot jelentettünk be Sepsi-Szent-Györgyön 1887. aug. 28-án, mint említők, 68.000 írttal (pontosan 68.093 frt 9 krral) zárok aug 19-én, brassói harmadik rendes közgyűlésünket. Egészen tehát egyik lefolyt év sem múlta felül a jelenlegit. Még tagjaink létszáma is, daczára annak, hogy az évi 1 frtos u. n. pártoló tagok cziklusa lejárt s ez irányban újabb jelentkezés nem is kerestetett s alig történt; daczára annak, hogy igen sok vagyontalanul elhalt és teljesen elszegényedett rendes tagot törölnünk kelle, s hogy gyűjtő agitácziónkat a tagtoborzás teréről újabb és változatosabb irányba kelle átvezetnünk , még tagjaink létszáma is — mondjuk — nem apadott, hanem— bár lassan — növekedést mutat.. A 71 örökös, 1671 alapító, 12.300 rendes és 4725 pártoló tagot összeadva ugyanis 18 767 jelenleg az egyesület tagjai száma, szemben a tavalyi 17 766- tal. — Megjegyzendő egyébként, hogy e taglétszám most már inkább csak erkölcsi jelentőségű, miután a fenti törzsvagyonban befoglaltam a kötelezettségek összegre nézve háromnegyedrészben kielégitettek s még csak 138.204 frt 14 ki az összes kitenlevő s időszerint esedékessé válandó várandóság. Legkevesebb e közt a — legbiztosabban befolyó — alapítvány, legtöbb a rendes tagság. Bevárandó ugyanis még e 138.204 frt 14 frből 15.797 frt 24 kr örökös tagság, 42.932 frt 75 kr alapító tagság, 74.642 frt 17 kr rendes tagság és 4831 frt 98 kr pártoló tagság. A várandó és a készpénz-vagyon együtt, mint az év jun. 30-án fölvett hiteles pénztárkönyvből kitűnik, 568.751 frt 88 kr; ismétlem, a felve vagyont nem adva ide. A jelentés ezután áttér az egyesület tulajdonképpeni működésére s igy folytatja: Munkaprogrammi, közgyűlési és működési alapelv lévén, hogy az Emke elsősorban csak föltétlen biztosságú és állandóságú intézményeket létesítsen s segítse létesülhetésre, ennek következtében tudvalevőleg csak tőkénk kamatjait osztjuk ki járadék alakjában, évek folyamára lekötvén e kamatjövedelmet illető helyek illető intézményei javára. Nem itt a helye indokolni ez előrelátó és bölcs intézkedést, hogy t. i. csak a kamatok használtassanak föl individualitásunkat biztosító nagyobb tőke létesíthetése kedvéért még ott is, hol nem járadékról, hanem egyszers mindenkorra szóló segélyről van szó. Ez utasításnak és a fennálló egyesületi szabá- A PESTI NI.PLÓ TÁRCZÁJA. Mátyás király szülőháza. — Saját levelezőnktől. — Kolozsvár, szept. 1. Húsz év előtt a kolozsvári lakos nem tudta volna megmutatni a házat, melyben Mátyás király az igazságos született. Az átutazó vendégnek megmutatták még a libuezgáti malmot is, mint nevezetességet; megbámultatták vele a sétatéri tavon úszkáló hattyúkat, de nem nézették meg a szobát, melyben a nagy király született. Ki tudott itt akkor minderről valamit ? A város polgármesterét bizonyára nagy zavarba hozta volna az, ki tudakozódott volna a szoba után, melyben a történelmi nagy alak először látta a nap sugarait. Mikor 1870-ben a történelmi társulat Kolozsvárit gyűlésezett, a történelem mohos roliánsait kibontották a tudósok és úgy találták azokban feljegyezve, hogy Mátyás király, a hadverő, a nagy, az igazságos, kinek nevét az utolsó kunyhóban ismerik ma is, voltaképpen Kolozsvártt született. Nagy zűrzavart idézett elő e felfedezés az akkori magisztrátus köreiben. Kolozsvártt született? De hol? Melyik szobában ? A big árdői Szabó Károly segítette ki az »illetékes köröket«. A történelmi társulat akkor rápirított a városra, mint tulajdonosra s kimondotta, hogy jó volna a házat emléktáblával jelölni meg, magát a házat pedig közműveltségi czélra használni fel. Hanem a tudós urak eltávoztak Kolozsvárról. A város illetékes körei fordultak egyet és tovább aludtak. 1881 és 1882-ben volt valami mozgalom, de csakhamar az is elmúlt. A tudósok ottlétének volt mégis annyi praktikus eredménye, hogy felfedezték Mátyás király házát, ott az Óvárban, a katonai laktanyában. 1887. szeptember hó elején, mikor ismét Kolozsvárra vetődtem, biztosra vettem, hogy abban az óvári épületben valami muzeum-félét találok s az épületet magát megjelölve illőképpen táblával. Az Óvár szűk utczáján áthaladva csakhamar Mátyás király háza előtt álltam; előtte álló kutyánál vászon-cselédek nevetgéltek nyalka bakákkal. Kerestem a feliratot s megtaláltam : »K. k. Infanterie Kaserne, Nr. 1.« Beléptem a kapun, be akartam menni a szobába, melyben a nagy király született. Egy baka azonban kijelentette előttem, hogy ott semmi keresetem nincs és semmiféle szobát czibilnek meg nem mutathatnak. Hiába mondtam, hogy engem tisztán a kegyelet vezényel arra, gonosz szándékom nincs, nem használt semmit, Mátyás király szobája a kegyeletes utód előtt szuronynyal el volt állva. Valóban egy csomó turonyos fegyver ott feküdt sorjában egymás mellett. Zavaromból egy ismerős tiszt barátom segített ki, aki egyúttal késznek nyilatkozott elkalauzolni az épületben. Hátra kerültünk az udvarra, balra beléptem egy szobába, melynek felirata »Küche« volt. Nagy fazekokban kemény tűz mellett főzték a menázsit. Innen beléptünk a nevezetes szobába. Szivem úgy szorongott Mátyás király születésházának küszöbén. Felesleges érzelgés volt. A szobában czipészek ütlegelik a bőrt; eszük ágában sem volt csak rá is gondolni, hogy én mi járatban vagyok. Egy sem tudta a czipész urak közül, hogy ők voltaképpen hol vannak. — Minek is , ahhoz, hogy valaki jó czipőt csináljon, nem szükséges Mátyás király emlékével bajlódni! A tulajdonos városnak lefizetik a bérpénzt s ez elég. A város is meg lehet elégedve, hogy egy oly ronda épületért pénzt kap. Megvizsgáltam az épületet jól. Helyrajzi száma 3. Az utczára fenn négy ablakkal, alant három ablakkal bir; egy része benyúlik a Karolina kórházhoz vezető sikátorra, itt alant négy, fenn három ablakkal. Belsejében alant 6l fenn összevissza tizenegy helyiség van; a kapu alatt ódon feljáró vezet az emeletbe, melynek tágas folyosójáról az udvarról falépcső vezet le. Az emeletben van elhelyezve a katonák hálóháza és több hivatalos helyisége; alant van az iroda, az s őrház, a foglalkozó terem és a konyha. Minden ódonszerű ez épületben. Mátyás király abban a szobában született, melybe a konyháról lehet belépni. Vastag boltívet tartanak fenn falai, három méter magasságban. A szoba hossza tíz lépésnyi, szélessége nyolcz; csak egy ablaka van, az is törpe, s a világosságot szűken ereszti be a szomszédos magas kőfalak miatt. Semmi jel, semmi nyom nem mutatja, hogy e szobában született Mátyás. A tudósok hiába jártak Kolozsvártt. 1887. szeptember 23-án déli egy órakor Mátyás király háza előtt, mely ma, ismétlem, Kolozsvár város tulajdona, I. Ferencz József magyar király szállott ki fényes fogatából. — A kegyelet oda vezette a Felséges urat s mikor mindent megnézett volna a házban, azt mondotta környezetének: »Nem nagy kegyeletre mutat, hogy ezt az épületet laktanyának használják.« E királyi szó minden kolozsvári polgár arczába szöktette a vért. Ez királyi dorgálás volt, többé nem volt szabad a dolgot elaltatni, annál kevésbbé, mert a király ő Felsége elutazásakor egyúttal 400 frtot is bocsátott egy emléktábla beállítására a várositanács rendelkezésére. A bizottság megalakult. A királyi szó nagy dolgokat eredményezett; elhatározták, hogy Mátyás királynak szobrot, emléktáblát adnak; egyúttal javasolták azt is, hogy a király népzerü életrajzának megírására pályázat hirdettessék. Három irányban indult meg a mozgalom tehát. Sajnos, hogy a város az épületet ma is kaszárnyának használtatja s nem tudja azt nemesebben értékesíteni. Az emléktábla-bizottság 1888 május 21-én elhatározta, hogy a táblát ugyanaz év szeptember 2 án leplezi le. Az emléktábla elkészülése azonban késett s az igy csak ma, 1889. szeptember 2-án leplezhető le. Jakab Elek »Kolozsvár története« czimű munkájának I. kötetének 453 és következő lapjain Mátyás király születési házával részletesen foglalkozik. Heltai tanúsítása szerint: »Szülé pedig Erzsébet asszony Mátyást, Kolozsvárott, Erdélyben, mikoron írnának Krisztus urunknak születése után 1443. böjt második havának huszonhetedik napján reggel három órakor. Mert az Erzsébet asszony akkor Kolozsvárott szállott vala, lővén Szilágyból egy szőllőmüves gazda embernél, ki lakik vala az Óvárban egyenest arczczal, mikoron bemennek az Óvárba, egy kőházban. És az ember szász vala. Annál maradt az Erzsébet asszony a szülésnek utána egy nehány esztendeig. És ott vitték a fiát, Mátyást, legelőször iskolába. Hogy annak utána magyar király jön Mátyás, nagyon megajándékozá a gazdát és feles szabadsággal meglátogatá. Mostan is az vasajtókon és az vastáblákon rajta vagyon a Mátyás király czimere, az aranygyűrüs holló. És örök emlékezetre megajándékozá a várost is igen nagy és jeles privilégiummal és szabadsággal, melynek a drága levele mostan is ugyan vagyon, hogy minden kolozsvári ember egy-egy kalangjától kihányja a két-két kévét a dézsmába és az ő gabonáját felrakja az ő akaratja szerint és hazavigye, ott hagyván a dézsmát; szüretbe pedig kádba töltse a sajtóknál a szőlő alatt az ő dézsmáját és ki-ki mind hazavigye az ő mustját. Halhatatlan nagy szabadság. De ezzel akarta a felséges Mátyás az ő házát felékesiteni. Mert nem minden bokorban terem felséges és hires, neves fejedelem.« Kolozsvár levéltárában öt különböző időbeli oklevél van fenn ma is, melyek Heltaiiak Mátyás itt születésére és a városnak nagy szabadságokkal megajándékoztatására vonatkozó előadását megerősítik. Az első 1458-ban Budán junius 8 -án kelt, melyben Kolozsvár városnak ,melyben (Mátyás) született,« minden szabadságait, kedvezményeit, kiváltságait és szokásait megtartani ígérte ; a második 1459. június 3-án Budán, a harmadik 1469. február 3-án Brünnben, a negyedik 1470. márcz. 26-án Budán, az ötödik szintén Budán kelt 1478. október 27-én, hasonlóan megerősíti kívánságait a városnak s újakkal halmozza el. Kolozsvár városa az utczát, melyben a ház fekszik, Mátyás király utczának nevezte. Az ünnepre, mely szeptember 2-ára van kitűzve, minden előkészület meg van téve. A város le akarja róni minden mulasztását a nagy király emlékével szemben. Jobb későn, mint soha. Az illető bizottság programmjának három pontjából egyetaz emléktáblát kitörölhet már, mint tényt, hátra volna a szobor s az életrajz, bármi történjék ott. De azt mindemellett nem várhatja az osztrák-magyar külügyi kormánytól, hogy megfeledkezzék arról, hogy a folyó évben nagyon sok hivatalos biztosítás jött Belgrádból. Így pl. folyton azt ígérték, hogy Pasos, a forradalmár, nem fog visszatérni Szerbiába s még határozottabban kijelentették, hogy Mihály metropolita nem bocsáttatik be az országba, még kevésbbé fog visszahelyeztetni székébe. Ennek daczára úgy Pasics, mint Mihály metropolita most Belgrádban vannak és izgatnak az Ausztria-Magyarországgal való barátságos egyetértés ellen. Minthogy ez az utóbbi politika Natália királynéban szintén nem fog párthivet találni, sokkal többre lesz szükség, mint Tausanovics rábeszélő tehetségére annak elhitetése czéljából, hogy Natália királyné visszatérése Szerbiába oly esemény, melyre a bécsi kabinet teljes, egykedvűséggel tekinthetne.« A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (44) — Franczia regény. — Irta: LAJOS. Fordította: Szigethyné Szalay Erzsi. ELSŐ RÉSZ. Chauseau Mathurin, mint a megboldogult Fontbriand René marquis bű szolgája, szeretett belé Kékán Julia szépségébe, nőül kérte s körülbelül ugyanakkor ünneplé menyegzőjét Júliával, midőn a marquis esküdött örök hűséget Québriac Irén kisasszonynak. Fontbriand marquis, ki szintén a Suffren tengernagy által parancsnokolt hajórajhoz tartozott, házassága után hat hó múlva visszatérve tengerparti kikötőjéhez, a marquisnét áldott állapotban hagyta hátra. A fiatal nő, férje elutazása után három hónappal, fiút szült. Julia segédkezett csupán a kis gróf ápolásában. Édesanyja maga táplálta a gyermeket. Semmiféle idegen kézre nem bízták. Midőn a gyermek egy éves lett, a marquis hűséges Júliájával ehagyván a kastélyt arra a helyre utaztak eltölteni a nyarat, hol mindketten születtek, és felnevelkedtek, Donaruenezbe. Ez időtájt a már elaggott Kérian házaspár egy gyermeket fogadott örökbe, ki akkor körülbelől tizennyolcz-húsz hónapos lehetett. Ez a kisfiú Fontbriand Alains Québrine Irén gyermeke volt. A halász mindeniknek azt mondta a környéken, hogy a gyermek egy hallépés gyümölcse lévén, névtelen. DeCartenezben senki sem sejtette az ifjabbik Fontbriand titokban kötött házasságát Québriac Irénnel s igy mindenki meg volt győződve Alain halála után, hogy ez az összeköttetés nem jött létre. A marquisné nyári időzése alatt a Bretagneban, a két kis Fontbriand szülött egyenlő gondozásban részesülve együtt nevelkedett. De bármennyire iparkodott is Iréné küzdeni szívének elfogultsága ellen, hogy bensőbb érzelmet ne tápláljon a kedves halott fia iránt, minden küzdelme hiábavaló volt, az a kis árvagyermek bírta egész lelkét. A nyár helyett egy egész évet töltöttek Québriacban. Hozzászokva, hogy a szegény kis kitagadott árvát naponta, sőt csaknem minden pillanatban láthassa, nem bírta elviselni az elválás gondolatát, képtelennek érezte magát elhagyni Alain gyermekét. Midőn aztán már elkerülhetetlenné, halaszthatatlanná vált a visszatérés a Fontbriand kastélyba, szilárdul elhatározá magával vinni idősebb fiát is. De sok tűnődés után megértvén, hogy az lehetetlenség s akkor pedig az általa bálványozott ártatlan lény, a felejthetlen kedves halottnak a testvér kérlelketlen önzése által elitélt Alainnak fia támasz nélkül névtelenül s mindenből kitagadva lesz kénytelen élni, elszánta magát, hogy kicseréli Alain gyermekét a kegyetlen René fiával. Lelkiismerete fellázadt, kötelességérzete ellene szólt e tervnek, sokáig küzdött önmagával, nem akarva meghallgatni az árulást tanácsló sugallatot. Nem tudta mitévő legyen. Ekkor az erős kisértésnek véget vetendő siettette elutazását, ily módon hirtelen akarva magát erőszakosan kiragadni a kinos érzelmek gyötrelmeiből, melyek szivét ostromolták. Épen úgy, mint midőn még fiatal leány korában menekülendő a kísértések elől s a tengerparton bolyongott és folyton fel-felkiáltott: — Nem! nem! ezt nem tehetem! Most kétségbeesetten menekült annak az ódon klastromnak kápolnájába, mely annyi édes fájó emléket idézett fel lelkében. Istenhez imádkozott segélyért, buzgón könyörgött a boldogságos szűznek, esdekelt a szentek közbenjárásáért, de mind, mindhiába, az ég megvonta tőle segítségét, a jó sugallatot. Ekkor letérdelt a zárda temetőjének egyik sírjára. A sirkőre dóm Hilarion vésette rá a következő feliratot: »Itt nyugszik békében az Urban Fontbriand Alain gróf.« Kissé alantabb pedig ez: »Lehullottam, mint a mezők virága.« Egy terebélyes tamariskafa lombjai lepték el a sirkövet. Hosszú órákig maradt a marquisné a sirkövön ülve s folyton a sötét komor sziklára bámulva, melyre hajdan a gyilkos hullám kivetette kedvese, forrón szeretett hitvese holttestét. Valamennyi Fontbriand saját kastélyának kápolnájában nyugszik. Egymás mellé csoportosítva már sírjaik is tanúskodnak jogaikról. (Folyt. köv.)