Pesti Napló esti kiadás, 1889. szeptember (40. évfolyam, 241-269. szám)
1889-09-11 / 250. szám
Budapest, 1889.Szerda, szeptember 11. 250. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Budapest, szeptember 11. A közigazgatás reformjának gyors megoldásáról a »Nemzet« mai számában nem valami biztatólag nyilatkozik s ha helyesen adja elő a kormány nézeteit, úgy az országgyűlésnek a jövő ülésszakban is alig lesz alkalma a kérdés elintézésével foglalkozni. A »Nemzet« ugyanis ezt írja: »Igaz, hogy most mindenkinek szájában, vagy jobban mondva tollában, a közigazgatási reform van. Nem is térünk ki előle, mert tudjuk, ismerjük közigazgatásunk hiányait, bajait. Természetesnek tartjuk azt is, hogy elsősorban a kormánytól, illetőleg a belügyminisztertől várja mindenki a programmot e tekintetben. De azt már nem hiszszük, hogy ez a kérdés rövid idő alatt, egy törvényjavaslatban megoldható lenne. Igenis, tisztában kell lenni azon iránynyal, melyben a megoldást keressük; azon kerettel, melybe azt beilleszteni akarjuk; de éppen ezért a legnehezebb az egymásutánt megállapítani, a felosztást elhatározni, melylyel az megoldandó lesz. Sőt úgy találjuk, hogy a kérdésnek azon — inkább csak formai — része, hogy t. i. némely tisztviselők kinevezés és ne választás alá essenek, sokkal inkább előtérbe van tolva, mintsem megérdemeli. Mert azt hiszszük, hogy a községtől a megyékig és ezektől a kormányig, a hatóságok ügykörének czélszerű beosztása, lehető egyszerűsítése és e keretbe a legutóbbi két évtized alatt teremtett intézmények beosztása sokkal fontosabb és nehezebb feladat, mint amaz. És talán, még ha meggondoljuk azt, hogy az 1872. évi bírói karnak milyen operáczión kellett és kell még most is keresztül menni, a qualifikáczió és ügykör világos kikötése és könnyen konstatálhatósága dacára is; tisztán fogjuk látni, hogy az állami közigazgatást egyszerűen dekretálni és annak megoldását abban találni, hogy a megyei tisztikar ne választás, hanem kinevezés útján töltessék be, lehet theoretikus politikusok felületes toll-próbálgatása, de nem a gyakorlati törvényhozást kielégítő és az élet szükségeinek, megfelelő feladat és illetőleg megoldás.« Sándor czár és Vilmos császár. Az orosz trónörökös ma érkezik Kielbe, hogy onnan a Vilmos császár vezetése alatt tartandó német hadgyakorlatokra utazzék. Frigyes császárné leányaival hétfőn indul el Fredensborgba, hol a dán királyi család vendége lesz s több napot fog az ott időző czári család körében tölteni. Mindezek után már alig kételkedhetni benne, hogy szeptember utolsó tiz napja valamelyikén végre Sándor czár is átrándul Dániából Németországba s ott viszonozni fogja Vilmos császár látogatását. Rendkívüli körülményeknek kellene közbejönniük, hogy a czár ezt a határidőt is elmulaszsza; az idén a szeptemberi az utolsó terminus a látogatásra, mert októberben Vilmos császár Olaszországba és Görögországba megy, sőt a legújabb hírek szerint Konstantinápolyban, a szultánnál is látogatást tesz. Sándor czár egyébiránt ma üli neve napját. Ez alkalomból különösen Belgrádban vártak mára különféle tüntetéseket, mert nyolc év óta ott a czár nevenapját most ülik meg először. A programm szerint Mihály metropolitának kellett a tedeumot tartania. Hir szerint az orosz követségi palotában Kalanszky vezetése alatt a boszniai-herczegovinai menekültek küldöttsége is ki fogja fejezni szerencsekívonatait. A tegnapi esti lapok ünnepi czikkei már nagyban foglalkoztak az eseménynyel s felkérték a czárt, ne feledje el a Boszniában, Herczegovinában, Ó-Szerbiában rabságban sinylő szerb testvéreket. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (52) — Franczia regény. — Irta: JD^’XKTI-i LATOS. Fordította: Szigethyné-Szalay Erzsi. MÁSODIK RÉSZ. , És íme, mindebből, a miről álmodott, a mit óhajtott s a mi után hévvel sóvárgott, semmi se vonzotta, semmi sem érdekli. Szórakozások és örömök nélkül halad magánonosan szomorúan az élet utján, de még csak nem is kereste az érveket. Két dolog foglalkoztatta szellemét. Vétke és szerelme! Neki a világ Fontbriandban végződött! Maga magát ítélte ő el, sajátkezűleg írta alá ítéletét és érezte, hogy minden nap, minden óra, mely a bűnhödéstől elválasztja, most már csak halogatása az elkerülhetlen végzetnek. Azért is, midőn a következő szavakat halla kiáltani: »A nagyszerű királypárti összeesküvés, Pichegru árulása!« azonnal olyan gondolat öutött eszébe, hogy olyan valaminek kell bekövetkezni, mi az ő egész életének más fordulatot fog adni. Mindenhová elment, hol némi felvilágosításhoz ízetélt juthatni. Felkereste a kávéházakat, a fogadókat, figyelt a szolgák, valamint az urak suttogásaira; de hát miként már említettük e nagy összeesküvésnek felfedezése csak határozatlan vaklárma lehetett, mert senki se tudott arról pontos, részletes felvilágosítást adni. Végre nem győzvén türelmetlenségében bevárni a postakocsit, bérkocsit fogadott és visszavitette magát a kastélyba. Sokkal természetesebb lett volna, ha bevárja a postát, mert hiszen több mint valószínű, hogy a posta határozottabb értesítéseket hozhat Nantesba a párisi események felől, de semmiképen sem akart tovább időzni a városban, mert az ő akaratánál sokkal hatalmasabb erő a visszatérésre kényszerítette. Öt óra tájban érkezett meg Fontbriandba. A kocsiból kiugorva anélkül, hogy csak egy szolgát is megszólítana egyenesen a közös nagy teremnek tartott, hol anyját d’Audierne Katalint, Keraviz abbét és... Malestroist találta együtt. A lovag vitte a szót, a többiek pedig körülre csoportosulva, figyelmesen hallgatták előadását. Ez a látvány szívén találta Ferenczet. Malestroist a kastélyban, hiszen ez annyi, mint összes szenvedéseinek, gyötrelmeinek megújulása! Ki tudja, talán már csak néhány napra terjed az az időköz, melyet a marquisné és Katalin meghitt körében tölthet el, és ime most még ezeket a drága perezeket is megmérgezi ennek a nyomorult alávaló embernek jelenléte, kinek ő úgyszólván rabszolgája lett. Önkénytelenül a gúnyolódás hangját vette tehát fel, melyhez néha olyan kitünően értett.Ej, ej, édes barátom, — kezdé miután anyját megölelte s a többieket üdvözölte, — hát már újra kitört a forradalom Francziaországban, hogy még a postát is letartóztatják ? — Mit akar ön ezzel mondani, Ferencz ? — Azt akarom mondani, hogy levelezéseit alkalmasint elkobozták, miután mi sem kaptuk meg az érkezését jelentő levelet. — Helyes okom volt rá, hogy ne írjak. — Ah! visszatérése tehát hirtelen szeszélynek az eredménye, melyet épp oly gyorsan foganatosított, mint amilyen gyorsan meggondolta ? A marquisné meglepetve, sőt kissé sértődve is fia szavai által egy intéssel elhallgattatá. — Péter igen komoly eseményekről értesít bennünket, — mondá szigorú hangon. — Igen, a nagy királypárti összeesküvésről és Pichegru árulásáról beszél. — Hogyan! Ön tudja már ? — kiáltott fel a lovag. — Ne képzeljen bűvésznek, mert épen most érkezem Nantesból, hol ezt a hírt már az utcza hosszában kiabálják. E szavai után Ferencz a lehető legközönyösebb arczot öltve keresztbe téve lábait és egy karosszékbe vetve magát kérdezé: — Mi az igaz mindezekből ? — Csak az imént magyaráztam azt meg a hölgyeknek s az abbé urnak. — Nem is kívánom én, hogy újra kezdje, csak folytassa tovább. Azután még mielőtt a lovag felelhetett volna elébe vágott: — Ah! de hiszen most már kitaláltam és meg nem foghatom, miként lehettem az imént oly ügyetlen, hogy nem értettem meg azonnal hirtelen visszatérésének okát. Ön bizonyára szökik, menekül. A párisi rendőrség úgy elriaszta önt, mint ahogy a téli szél lova fújja s elsepri a száraz faleveleket. Vájjon teljes biztonságban hiszi-e magát itt? — Miért ne lennék biztonságban e helyen ? — kérdezé a lovag. — Mivel tudják, hogy ez a kastély gyermekkora óta lakhelyül, otthonul szolgált önnek, miután általánosan tudja az egész környék, hogy Fontbriand marquisné anyja helyett anyja volt, és mivel ez a ház nagyon is ismeretes arra, hogy valaki elég oktalan legyen ezt menhelyül vagy inkább rejtekhelyül felhasználni. A marquis szavai olyan ridegen, de egyszersmind olyan metsző élességgel hangzottak, magatartása annyi megvetést árult el, hogy a két fiatalember közelében ülő három egyén megdermedve ült helyén a meglepetéstől. Katalin bámuló nagy szemeit pillanatra se fordíta el Ferencz arczáról. Bárka a felindulástól nyugtalan volt, mégis nagyon elégülten fogadta a marquis magatartását Malestroisival szemben, felfogta, hogy minden áron eltépni akarja lánczát, hogy ezután elvethessen magától minden ügyességet, alattomosságot s óvatosságot. — Az ön nézete szerint, édesem, tehát helytelenül cselekedtem, hogy visszajöttem a kastélyba ? — Én ezt hibául rovom fel. — És miért ? — Kifejtettem már véleményemet e tekintetben ; ha csakugyan üldöznék önt, okvetlen az a kastély az, hol legelőször keresnék s itt legkönnyebben juthat nyomába a rendőrség. — Talán nem. — Rossz rejtekhely ez az ön számára, lovag, nagyon rossz rejtekhely! Higgyen nekem és meneküljön inkább a Rajna tájékára, menjen át a Khel hídján, azt a vidéket ön bámulatosan jól ismeri, ahol aztán kényelmesen, kedve szerint működhetne! A lovag elsáppadt a dühtől, ajkai reszkettek, szemei pedig, ha szemhéjjai el nem takarják, bizonyosan tüzes villámokat löveltek volna a marquisra. A harag és felháborodás olyan nagy fokra hágott már nála, hogy nem lévén képes tovább ülve maradni, felállott. A marquisnét egészen lesújtotta, csaknem megdöbbentette fiának különös fellépése Malestroist iránt. Az abbé hátra tett kezekkel állott és lenézett a földre. Ferencz hangja törte meg a csendet ismét. — Lovag — szólt — kompromittálva van ön ? — Tartok tőle — felesé Malestroist. — Találkozott ön Pichegruvel ? — Igen. — Kitűnő jó viszonyban voltak együtt, ugye ? — Mit ért ez alatt ? — De hát azt értem, hogy... bámulatosan megérthették egymást. — Én kötelességemet teljesítem. — Higgye el abban pillanatra sem kételkedem ; sőt arról is meg vagyok győződve, hogy ebben az egész ügyben rendkívüli éles elmét s ügyességet fejtett ki ? Malestroist átértette bűntársa minden egyes szavának fullánkját, nem tudott mit mondani. Minden hozzá intézett S'ő elle irányzott sértés volt. Még mindig az ablak mélyedésben állott a dühtől reszketve. A marquis, karosszékében hanyatt dűlve, egy kis macskával játszott, ingerelvén egy fonállal, melyet a kis állat hiába iparkodott elkapni. — El van-e fogva Pichegru ? — Nincs. — De hát akkor, ha ő katonáinak bálványa, miért nem vezeti hadseregét úgy, hogy az kíséretét képezze, a királynak egész Párisig ? — Már nem rendelkezik a hatalommal. — Hogyan! le engedte magát fegyvereztetni. De hiszen akkor bamba az az önök nagy tábornoka. — Fauche-Borel elfogatott, —szólt Malestroist. Ezt én már Nantesban hallottam, derék ember az önfeláldozásig hű, de kissé csacska... Ferencz egyszerre félbeszakította a saját szavait s Keraviz abbéhoz fordult: — Abbé ur, d'Artois grófnak ma egy igazán Bourbonos szójátékát ismételték előttem, kiváncsi vagyok az ön véleményére. — Halljuk azt a mondást! — Egy nemesnek, ki az emigránsok iránti közönyösségét lobbanta szemére, következőleg válaszolt: »Uram ön csalatkozik, mert én szeretem az emigránsokat, kiknek annyi pénzük van, hogy egy »Louis«-t tudnak blattra tenni. — Fájdalom! — sóhajtá az abbé. — Nemde kitünően sikerült szójáték ez abbé az .. . és ha ez a szó nem is nagyszerű, de erős mint... Azzal újra Malestroisthoz fordult e kérdéssel: — Hogy is nevezik a királyt, a herczegi hadseregben ? — Lille grófnak. — Nos tehát olyan erős, a minő Lille gróf. — Kedves Ferenczem, — szólalt meg Fontbriand marquisné, — te ma igen furcsa kedélyhangulatban vagy. — Kedves jó anyám, tapasztalhatta, hogy ez nálam elő szokott fordulni néha. Rosszul áll nekem a nevetés ? — Rosszul nem, de olyan fanyar. Ferencz felállott. — Most már édes lovag, ha a hölgyek megengedik, mi felmehetünk az ön lakosztályába, hol aztán cseveghetünk a bennünket felette érdeklő dolgokról. Malestroist meghajolt Katalin előtt, kezet szorított az abbéval, miután pedig még megcsókola a marquisné ujjainak hegyét, készen állott barátja elkísérésére. Katalin belső félelemtől s aggálytól izgatottan tekintett felváltva a lovagra s a marquisra, azután szemei az abbé arczán pihentek meg, ki még mindig hátra tett kezekkel állott mozdulatlanul a fal mellett. A két férfi felfelé lépdelt a kastély főlépcsőzezetén, elől Malestroist haladt, ki Ferencz szobájába akart belépni. — Nem ide, veté ellen az utóbbi, az ön szobájába megyünk. Midőn Malestroist előre bocsájtván a marquist, azt végre utól érte, összeszoritott szájjal és kihívó szúró tekintettel állott bűntársa elé a következő kérdéssel : — Mit jelentsen mindez, uram ? — Ez azt jelenti, hogy ön itt nálam van s hogy én önt kiutasítom innen. Malestroist nagyot ugrott a sérelem hallatára. — Ön elkerget, engemet ? kérdezé sziszegve. — Kiutasítom! A marquis mozdulatlanul állott helyén, gyűlöletteljes tekintetet szegezve bűntársára. A lovag egyszerre keserű, de gúnyos ördögi kaczajra fakadt. De Ferencz oly súlyos kézzel csapott abban a pillanatban társa vállára, hogy az csaknem összeroskadt alatta. — Ne érintsen! — hebeg, megtántorodva. — Akkor ne nevess többé, vagy megfojtalak. A másiknak szeme rémületet fejezett ki. Izmos, erőteljes ellenfelének elég lett volna rávetni magát a hitvány satnya emberre, hogy agyon zúzza. Malestroist átértette azt azonnal és felfogva a marquis lelke mélyében dúló végtelen és rettenetes indulatu haragot, elhatározta, hogy megmarad az alattomosságnál, hogy annál biztosabban eljuthasson czéljához. — Ahigy vagyunk — szólt a lovag összeszedve önuralmát, — hát kit ámítanak itt ? — mit gondol, kicsoda ön e pillanatban s ki vagyok én ? — Hogy ki vagyok én ? — szólt Ferencz. Én az ön áldozata vagyok. És ki ön ? Ezt ön jobban tudja nálamnál, felesleges tehát elmondanom, mert én még nem ismerem azt a sok gyalázatosságot, mi az ön lelkét beszennyezi, nem bírok tudomásával mindannak a sok gonoszságnak és bűnnek, amiket eddig elkövetett. Arra a kérdésre pedig, hogy kit csalnak meg itt, egyebet nem felelhetek, minthogy mindenkit. (Folyt. köv.) A tábori tüzérség szaporítása. Bécsi hírek szerint a katonai kiadások a közös hadsereg tüzérségének tetemes szaporítása folytán jelentékenyen emelkedni fognak. A műszaki bizottság új 12 centiméteres ágyút konstruált, mely most be fog hozatni egyelőre úgy, hogy minden tüzérdandár négy ily ágyúból és négy lőszerkocsiból álló üteget kap. Ezzel a tüzérség 14 új üteggel, összesen 64 hat-hat lovas előfogató ágyúval s 64 lőszerkocsival, 50 tiszttel, 1000 emberrel és 800 lóval fog szaporodni. A nagy hadgyakorlatok. Kedvező időjárás mellett ma kezdődtek meg a tulajdonképpeni hadgyakorlatok Zwittau és Leitomischl között. A király és a főherczegek élénk részt vesznek a gyakorlatokban. Leitomischlben ő Felsége ma veszi át az új csehországi helytartó hivatalos esküjét is. A mai gyakorlatokról a következő táviratokban tudósítunk : Zwittau, szept. 11. A hadgyakorlatoknak kedvező időjárás mellett a két fél tegnap elfoglalt hadállásaikból kezdte meg a kölcsönös előnyomulást, mégpedig a 10. hadtest (keleti fél) Brassauból és Trabauból, a 9. hadtest (nyugati fél) Hohenmauth és Neuschlossból, a mindkét fél íészéről előretolt lovasdandárok pedig Zwittauból és Sritomischlből. Minthogy az utóbbiak alig 20 kilométernyi távolságban vannak egymástól, Zwittau és Leitomischl közt, kell hogy a felderítő csapatok összeütközzenek. A hadgyakorlatok fővezénylete az általánosságban adott feltevés keretén belül a két hadtestparancsnoknak (Grünne gróf és Rheinländer báró) teljes cselekvési szabadságot enged, úgy hogy az idei hadgyakorlatok az előbbiektől lényegesen különböznek annyiban, hogy a gyakorlatok a lehetőség legszélsőbb határáig ép úgy mint háború komoly esetében, a csapattestek fejlődésétől és a hadtestparancsnokok rendelkezéseitől lesznek függővé téve. A hadgyakorlatok fővezénylete ezekhez képest, minthogy előlegesen mi sem lett körülírva és a hadgyakorlatok lefolyása alatt kisegítő utasítás nem adatik, »szabad manőver«-nek nevezte el a mostani hadgyakorlatokat. Zwittau, szept. 11. (Bud. Korr.) A 9. és 10. hadtest zárhadgyakorlatai ma gyönyörű idő mellett kezdetüket vették. A két egymás ellen operáló hadtest előcsapatai reggel még több mint 20, a zömei pedig több mint 40 kilométernyire távol voltak egymástól. A 9. hadtest parancsnoksága (északi part) Hohenmauthban van, a 10. hadtesté (déli part) pedig Brasauban. A déli fél parancsnoka Rheinländer altábornagy a lovasdandárt megerősítve két tábori vadászzászlóaljjal és egy lovas üteggel, Leitomischl felé küldötte felderítés végett. Az északi fél parancsnoka Grünne gr. altábornagy, miután az ellenség közellétéről tudomása nincs, parancsot adott, hogy Leitomischl-en túlra nyomuljanak elő. — Albrecht főherczeg a főhadiszállás tagjaival fél 7 órakor a hadgyakorlat terére lovagolt. A döntnökök egy részének már reggel 5 órakor az északi félhez kellett lovagolni. Leitomischl, szept. 11. (Bud.Korr.) A király ő Felsége Károly Lajos és Ferencz Ferdinánd főherczegekkel, valamint a külföldi katonai attachékkal fél 7 órakor Leitomischl-ból az országúton Zwittau felé lovagolt. Leitomischl, szept. 11 (Bud. Korr.) A mai hadgyakorlat, melynél két impozáns lovassági roham történt, déli 12 órakor félbeszakittatott. A király őfelsége ezután az összes főherczegekkel s a tegnap ideérkezett Bauer br. hadügyminiszterrel Leitomischlbe lovagolt vissza. A 10. lovasdandár parancsnoka Hügel br. vezérőrnagy feladatát fényesen megoldotta, amennyiben habár rövid idők által az ellenséges vadászszázadok tüze közepette is, az egész területet felderítette, az összes ellenséges csapatok állását kikémlelte s az ellenséget összes erejének kifejtésére csábította ; azután pedig a nagy túlerőnek engedve még idejében gyorsan visszavonult. Bécs, szept. 11. (A Pesti Napló távirata.) Gr. Taaffe miniszterelnök ma reggel Leitomischlbe utazott, hol az újonan kinevezett cseh helytartó, Thun Ferencz gróf ugyancsak ma teszi le a király kezébe a hivatalos esküt. Taaffe holnap már visszatér Bécsbe, Kókán a törvényszék előtt. — Saját tudósítónktól. — A budapesti törvényszék előtt ma került tárgyalásra Kókán Jánosnak a kereskedelemügyi minisztérium elnöki segédhivatala egykori igazgatójának bűnügye. A tárgyalási termet már jóval az ülés kezdete előtt nagyszámú közönség zsúfolásig megtöltötte és élénk figyelemmel kisérte a tárgyalás folyamát, tetszés és nem tetszés nyilvánulásának ismételten hangos kifejezést adván. Kokán János bűnügye annak idején nagy feltűnést keltett. A minisztériumi irodaigazgató, minthogy felette semmiféle, vagy csak nagyon gyarló ellenőrzést gyakoroltak, 1885. év óta rendszeresen sikkasztásokat követett el, s midőn egy szép napon a sikkasztás kiderült, egy ügyes fogással akart kijutni a hinárból. Azon ürügy alatt, hogy a körülbelül negyvenháromezer forintra rugó összeget, amelyet már elsikkasztott volt, a kincstárba lefizeti, eltávozott a misztériumból és bérkocsin a vámházpalotába hajtatott. Itt »vette észre« a nagy összeg eltűnését, mire, hogy magáról minden gyanút elhárítson, sietett jelentést tenni a rendőrségnek. A rendőrség nyomozta a »lopás« tetteseit, míg maga a lopás sikkasztássá változott. Kókán mind a rendőrség előtt, mind pedig a vizsgálóbíró előtt bevallotta, hogy a szóban forgó negyvenkétezer forintot ő maga sikkasztotta el. A mai tárgyalás során azonban egy meglepő fordulattal állott elő, és leplezni kezdte a minisztériumban szerinte uralkodott botrányos rendszert. Kókán a mai napon tett vallomásában csak huszonnégyezer forint elsikkasztását koncrolálta, az összeg másk részét — úgy állítja — a volt miniszter és államtitkár jogtalanul kölcsönökre utalványozták ki, részben önmaguknak, részben pedig hivatalbeli barátjaiknak. Széchenyi miniszter egymaga, a választás idejekor tízezer forintot vett fel a Kóbán pénztárából, és ez összeget minthogy az állampénz volt, a kincstár terhére íratta fel. Matlekovich államtitkárról a vádlott azt mondja, hogy hamis nyugtákkal manipulált. Ily viszonyok között azután maga az ellenőrzés is fejét vesztette, s egy szép napon — így mondja Kókán — az egész összeg eltűnését az ő fejére sütötték. A vádlott továbbá a mai tárgyalás folyamán elmondta, hogy az ő pénztárához létezett a minisztériumban egy »másodlagos kulcs« is. Ezzel többen kényök kedvek szerint nyitották fel a pénztárt, és abból kisebb-nagyobb öszszegeket vettek ki. Ellenőrzés, rovancsolás épenséggel nem létezett, és a vádlott, az ellenőrzés hiánya áldozatának érzi magát. Az egész tárgyalás különben a legszenvedélyesebben folyt. Bíróság és védő, vádlott és tanúk gyakran állottak egymással szemben, midőn oly kérdésekről volt szó, amelyeket a törvényszék a tárgyon kívül állóknak tartott. A tárgyalásról tudósítónk ezeket írja : A tárgyalást fél 10 órakor nyitották meg. A törvényszék a következőkép alakult: Elnök: Báró Rudnyánszky Béla; szavazó bírák: Károly József és Bánó József. A vádhatóságot Tassy kir. alügyész, a védelmet pedig Poronyi Géza védőügyvéd képviselte. A kincstár részéről Makay János jogügyi képviselő jelent meg. Háromnegyed 10 órakor idézték be a vádlottat. Kókán János kifogástalan öltözékben, szilárd léptekkel jön be a terembe s áll meg a törvényszék sorompói előtt, fegyveres őre mellett. A tárgyalási termet a zsúfolásig megtöltő nagyközönség kíváncsian emelkedik fel helyéről, hogy a vádlottat láthassa. Majd behívják a tanukat. Ezek között van Kókán Jánosné is született Reiter Szerafin. A gyászruhában megjelent nő hosszú, szemrehányó pillantást vet a vádlottak padján ülő férjére. Elnök: Hivatali sikkasztással vádlott Kókán János. A vádlott meghajlik. Felolvasták a beidézett tanúk névsorát. A tárgyalást a vádindítvány felolvasásával kezdették meg. A vádindítvány már ismertetve volt lapunkban. E szeint Kőkán János a kereskedelmi minisztérium elnöki segédirodájának igazgatója a büntetőtörvénykönyv 46- ik szakaszába ütköző és 433-ik szakasza szerint minősülő miniszteri hivatali sikkasztással van vádolva. A sikkasztott összeg 42,692 forint 83 kr, melyet a vádlott részletekben, éveken keresztül sikkasztott. A sikkasztást vádlottnak a beléje helyezett bizalom, továbbá a felületes ellenőrzés és csak ritkán történt rovancsolás tette lehetségessé. Kokán János vádlott az általános kérdésekre előadta, hogy 40 éves, római katholikus, nős, három gyermek apja. A kereskedelmi minisztériumban az elnöki segédhivatal igazgatója volt. Eddig büntetve nem volt. Elnök: Ön a vádindítványt hallotta. Hivatali sikkasztással van vádolva. Ön sikkasztotta azt a 42.692 frt 83 krajczárt? Vádlott: Nem! Eddig magamra vettem a sikkasztást, mert nem akartam a minisztérium szennyeséről lerántani a leplet, s mert azt hittem, hogy a minisztérium el fogja intézni más után. Én legfeljebb csak 24 ezer forintot sikkasztottam. Nem tudom kinek, de valakinek, másod kulcsa volt a pénztárhoz. Mások vettek ki pénzt abból. Vádlott az átalányt, házipénztárt továbbá a 85-iki kiállítás és a barcelonai kiállítás pénztárát kezelte. A minisztériumban semmi ellenőrzés nem volt. Mindaz, amit ellenőrzéskép tettek, rovancsolás volt. De ezt is csak akkor végezték, ha vádlott szabadságra ment. Vádlott az elnök kérdésére elmondta, hogy 1885-ben kezdte meg a sikkasztásokat, a kiállítási pénztárban elhelyezett összeggel. A legnagyobb öszszeg, amelyet egyszerre sikkasztott kétszáz forint volt. Elnök: Más pénztárból nem sikkasztott ? Vádlott: Nem! Elnök: Kókán az nem igaz. Ön az összes pénztárakból, melyek kezelése alatt voltak, sikkasztott. Ezt bevallotta már két ízben, úgy a rendőrség előtt, mint a vizsgálóbíró előtt. Vádlott: Ezt csak azért tettem, hogy a magamra vállalt 42 ezer forintnyi sikkasztásra adatokat szerezhessek. Elnök felolvassa erre Kókán vallomásait, melyek arról szólanak, hogy vádlott a számos letétpénzekből sikkasztott s igy a Rausch-féle letétből is. E Rausch-féle pénzből építette a tisztviselő-telepen házát. Vádlott: Nem abból építettem! A miniszteriumban sok a fekély. A számvevőség maga okirathamisitást követett el. Elnök: Miért nem tett feljelentést ? Vádlott: Mert oly emberek kértek, akiknek adnom kellett. A minisztert, az államtitkárt nem jelenthettem fel. Egy ízben Kozma miniszteri tanácsosnak is adnom kellett vagy 700 forintot. Ezek nem előlegek voltak, hanem magánkölcsönök. A miniszternek és államtitkárnak hivatali pénzekből magánkölcsönt adni nincs joguk. Nekem ily manipulácziók után mindent lepleznem kellett. Ez volt a vesztem. Elnök:Illetékes helyen, miért nem tett jelentést a magán kölcsön manipulácziókról? Vádlott:Kinél tettem volna? Elnök: Az államtitkárnál. Vádlott:Hisz az államtitkár maga kérte az összegeket. Az államtitkár magánkölcsönöket vett fel, melyeket aztán hamis bérkocsi nyugtákon számoltak el. A Rausch-féle letétet a vádlott a házi pénztárba helyezte. Elnök: Hát a rendőrség előtt miért játszott komédiát az elvesztéssel ? Vádlott nem felel, majd később így szól: »Akárhogy tettem, rosszul tettem. Be kellett volna mennem a miniszterhez, s akkor nem állanék most itt.« Elnök: Kókán ne beszéljen így ! Ön gyanúsít embereket. Miért nem állana itt, midőn sikkasztást követett el. Ön a kereskedelmi minisztérium által a badeni nagyherczegségnek eladott két menió árát is elsikkasztotta. Vádlott: Nem sikkasztottam, nem tudom hová tűnt. Elnök: Az ön kezelésére volt bízva a bikaalap is. Ez alap egy 16 ezer forintról szóló takarékpénztári könyv alakjában volt az ön kezében. Sikkasztott ön ebből is ? Vádlott:: Nem sikkasztottam! Elnök: Ön ezt a vizsgálóbíró előtt már bevallotta. Elnök felolvassa Kókánnak erre vonatkozó vallomását, amely arról szól, hogy az az egész bikaalapot is elsikkasztotta. Vádlott: Kivettem ez alapösszeget a pénztárból, de nem azért, hogy a saját czéljaimra fordítsam ! Elnök: De hát akkor mire vette ki ? Vádott: Hogy a miniszter és államtitkár által utalványozott összegeket kifizethessem. Elnök: Mikor nősült meg. Kapott pénzt a feleségével ? Vádlott: 1876 ban. Nemmel részletekben kaptam pénzt. Elnök: Ez csekély volt oly fényes életre, mint amilyet ön folytatott. Vádlott elmondja, hogy más helyek is pénzforrását képezték. Elnök: Az elsikkasztott összeget mire fordította ? Vád 1ott: A saját czéljaimra. Elnök felolvassa ezután Kókán vallomását, amely arról szól, mily fényűző életet folytatott. Naponta 5 forintot költött kocsira, borra, sörre havonként 30—40 forintot adott ki. Elnök: A takarékpénztárba tett ön pénzt? Vádlott: Csak a feleségem! Elnök: Ön nem ? Vádlott (gondolkozás után): Igen, egyetlen egyszer, fiam javára. Elnök: Ön nejének, mint azt bevallotta, kétszáz forintot adott havonként. Vádlott: Adtam, de ez nem sikkasztott öszszeg volt. Elnök felolvassa ezután a vádlott költekezéseiről szóló jegyzéket, melyben többek között oly tételek vannak, mint kétezer forint kocsira, háromezer forint ruhára, ezerötszáz forintot csemegére, ezerötszáz forint szivarra, ötszáz forint színházra stb. Káossy biró : Mondja Kókán, iskolát végzett ön ? Vádlott: Végeztem Kalocsán gimnáziumot, azután orvosnövendék, majd bölcsész lettem.