Pesti Napló esti kiadás, 1889. október (40. évfolyam, 270-300. szám)
1889-10-01 / 270. szám
Budapest, 1889.Kedd, október 1. 270. szám. — Egyes szám helyben 2 kr. vidéken 3 kr. Budapest, október 1. A szerb radikálisok és az Obrenovics-család. Natália királynét már belgrádi útja közben, a Maros gőzhajón megintervieválták. A többek közt azt kérdezték tőle, mit mond a radikálisok legújabb választási sikereihez. A királyné azt felelte : Már előre megjegyeztem, hogy mint anya megyek Belgrádba, aki gyermeke után vágyakozik. De nincs szándékom az ottani politikai pártoskodásokba avatkozni. Egyébiránt ön ismeri politikai nézeteimet, melyek teljesen változatlanok maradtak.« A királynővel egy időben Pasics a győzelmes radikális párt vezetője is nyilatkozott Szerbia belső helyzetéről s tiltakozott az ellen, hogy az Obrenovics-ház ellensége lenne. Nincs állam, mely annyira rászorulna mint Szerbia alkotmányos élete s a béke szilárdítására. Kiemelte, hogy a radikálisok az új szabadelvű alkotmánynyal többet értek el, mint valaha reméltek. Ez teljesen kielégítette őket. Ezenkívül azon elégtételben részesültek, hogy Milán király leköszönt. Sándorba, a gyermek királyba a legszebb reményeket helyezik. Feladatuk most az, hogy őt mindenekelőtt oltalmazzák bárki ellen, aki trónját fenyegethetné. Benne látják egy uj korszak és az új parlamentarizmus képviselőjét. A szerb trón — mondás sohasem állt oly szilárdan, mint jelenleg s egy párt sem őrködött felette oly féltékenyen, mint most a radikálisok, kiket e kérdésben az egész nép támogat. Én is — végezte a radikális pártvezér — őszinte barátja vagyok a régensségnek és a kormánynak s azt akarom, hogy az ország élén maradjon mig a király nagykorú nem lesz. — Pasics tehát politikai nézeteit illetőleg az utóbbi időben nagyon megváltozott, ha csakugyan így gondolkozik. Csak a jövő fogja megmutatni, hogy biztatásainak minő az igazi értékek. Még megemlítjük, hogy Berlinben egy ottani távirat szerint, a belgrádi eseményeket a legnagyobb figyelemmel kísérik, de egyelőre még nem formálnak róluk határozott véleményt. Azt hiszik, hogy az ügyek további fejlődése inkább a regensség, mint a királyné magatartásától függ. A berlini sajtó nem foglal állást, csak tudósítást közöl. A »Nordd. Allgemeine Zeitung« azt írja szemléjében, hogy a régensség magatartása láthatólag azt a törekvést tanúsítja hogy a törvényes korrektség határai közt maradjon. A »Nationality.« úgy véli, hogy Szerbia mióta királyság, most tekint a legjelentőségteljesebb válság elé. A franczia mozgalmak, Carnot köztársasági elnök szombaton fogadta a kereskedelmi és iparügyi kongresszus küldöttségét. Ez alkalommal Carnot elég figyelemre méltó nyilatkozatokat tett a franczia belpolitika jövendőbeli irányáról. Hangsúlyozta, hogy ma, midőn a köztársasági Franciaország jövője biztosítva van, szükséges, hogy a közelebb összeülő parlament kevésbbé a spekuláczió-politikával foglalkozzék, hanem inkább gyakorlati feladatoknak szentelje magát, olyanoknak, melyek anyagi és erkölcsi szempontból előmozdítják Francziaország békés fejlődését. Jules Ferry, az opportunista párt vezére, ki azonban tudvalevőleg szept. 22-én megbukott, szintén nyilatkozatot tesz közzé. A vesgesmegyei sz.-diói kerület választóinak többsége ejtette el s most ottani híveihez fordult Ferry egy levéllel, melyben a többek közt ezeket mondja : »A mi, kedves polgártársaim, engem illet, én sem a reményt, sem a bátorságot nem vesztettem el. Új próba, melynek súlyát nincs okom titkolni, járul azokhoz, melyek politikai életemet eddig kísérték. Míg azonban nálunk a szégyenletes elpártolást kell sajnálnunk, az egész országban győz a köztársasági politika, az egyesülés s a gyakorlati belátás politikája, melyet mindig magasztaltam. A boulangizmus, melyek megbélyegzői közt én voltam az elsők egyike, agyon van sújtva. A revíziót a köztársasági Francziaország elveti. A köztársaság győzelmesen emelkedik ki a veszélyes válságból. Mi súlya van annak, hogy engem a harczmezőn hagy! Éljen a köztársaság!« A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. VAK SZERELEM. Irta: WILKIE COLLINS. — Angol eredetiből. — (5) És midőn azon a ponton volt, hogy visszatérjen az útra : sötét árnyhoz hasonló valami kezdett homályosan kibontakozni a mező felől. A következő pillanatban már mozgó árnyként tűnt az föl. Iris feléje tartott s egy férfit pillantott meg, a ki megállt. — Jelszót! — mondá óvatosan halkitott hangon a jövevény. — Hűség, — felelé Iris suttogva. Sokkal sötétebb volt, semhogy a férfi arczvonásait fölismerhette volna, de fölismerő magas alakjáról s kiejtéséről, melylyel a jelszót kérdezé. A maga részéről pedig a lord Irist tévesen férfinak nézvén, visszahúzódott tőle. Sir Giles magasabb, a köpenyes idegen pedig alacsonyabb termetű volt. — Ön nem az, a kit vártam , ki ön ? — kérdé a lord. Az Iris hüszive vágyott megmondani az igazat, s a kísértés, hogy magát fölfedezve boldogságának azt az édes vallomását megtegye, hogy életét megmentette, diadalmaskodott volna is titoktartása fölött, ha mögöttük az után hirtelen zaj nem támad. Az idő és hely folytán szó sem lehetett tévedésről. Léptek zaja volt az. Éppen annyi ideje maradt, hogy lord Harrynak megsúghatta: — Sir Giles elárulta , meneküljön. — Köszönöm! bár ki legyen ön! E felelet után hirtelen eltűnt. Irisnek pedig eszébe jutott a kanális és feléje tartott. A boltozat alatt volt egy búvóhely. Ha csak idejében bejuthatna a kiszáradt árokba! Lábaival tapogatá útját annak lejtőjéhez, midőn vaskos kéz ragadá meg a karját s egy erős hang igy szólt: — Öt foglyom. Ezután Irist kivitte az útra, egyet füttyentett, mire még két más ember lépett elő. — Világíts — parancsolá, hogy lássuk ki legyen e ficzkó. A lámpa ellenzője féretolatván, a fogoly arcza teljesen meg lett világítva. A bámulat megdermesztette a két közrendőrt. Az ájtatos katholikus őrmester pedig e szavakba tört ki: — Szent Mária! — hisz’ ez nő! Hát nőket is soroznak be a titkos ír társulatok ? s ez itt talán valamely modern Judith, aki egy bankár , Holofernes meggyilkolását tűzte czélul ? Ugyan mikép fogja majd magát igazolni ? s hogy lehet az, hogy egyedül van itt a mezőn ily esős éji időben ? A helyett azonban, hogy a rejtélyes idegen fölvilágosításokkal szolgált volna, röviden és merészen inkább maga fejezte ki kívánságát. — Vezessenek sir Gileshez, volt a válasz, amit az őrmesternek adott. Az őrmesternél már készletben voltak a kézvasak, de miután a lámpa világánál meglátta a fogoly finom kézcsuklóját, újra visszatéve azt zsebébe. — Kétségbevonhatlanul úri hölgy — szólt egyik segédéhez. Két embere pedig csintalan érdeklődéssel nézte, hogy mit teend legközelebb ? mert kegyes felebbvalójuk erénylajstroma, a nők iránt alkotmányos részrehajlást foglalt magában, amely a törvény könyörületes oldalát mutatta, valahányszor csak a delikvens szoknyát viseli. — Igen, sir Gileshez fogjuk önt vezetni, kisasszony — szólt az őrmester s karját nyujtá a kézvas helyett. — Iris megértette őt s elfogadá a karját. Iris hallgatag — kísérői szerint megfoghatatlanul hallgatag — volt az egész út alatt míg a városba értek. Csak sóhajtást hallatott olykor-olykor, mely egyszer úgy hangzott, mintha zokogás lett volna. A rendőrök aligha elképzelték, mi ment végbe ez idő szerint ama hallgatag nő lelkében. Az első, ami az Iris figyelmét igénybe vette, a lord Harry megmentése volt. Ezt elérve gondolatai Mountjoy Artúrhoz tértek vissza. Lehetetlen volt abban kételkednie, hogy a mértföldkőnél tervezett találkának az volt czélja, hogy ott az Artúr élete megóvására szolgáló intézkedések foganatosíttassanak. A gyávák többé-kevésbbé mindig kegyetelenek is. A sir Giles ép oly áruló, mint szívtelen intézkedése, melylyel saját biztonságáról gondoskodott : elodázta, vagy talán tényleg meg is akadályozta a lord Harry humánus szándékait, mert valószínű, rettenetesen valószínű volt, hogy gyors intézkedés szükségeltetett Artúrt az őt fenyegető meggyilkoltatástól megmenteni. Ez izgató gondolatok behatása alatt Iris idegesen siettette a rendőröket a menetelben. Sir Giles hivatalbeli magánszobájában várakozott a nyerendő hírekre. Ott ült Howmore Dénes társaságában, hogy az érkezőket fogadja. Az őrmester egyedül ment be a bankárhoz jelentését megtenni. A félig nyitva maradt ajtón át, Iris hallhatta a párbeszédet. — Elhozta a foglyot ? — kérdezé sir Giles. — Igenis, nagyságos uram. — Jól meg van vasalva a gaz ficzkó ? — Bocsánat uram, a fogoly nem férfi. — Hogy is nem kis fiú csak nem lehet ? Az őrmester helybenhagyá, hogy nem kis fiú. — Egy nő, — mondá. — Mi!!!« — Egy nő, ismételte az őrmester türelmesen. S hozzá még fiatal is. Önnel akar beszélni. — Vezesse be. Iris nem az volt, a ki bevárja, míg bekísérik, hanem önként belépett. VII. — Nagy Isten! —kiáltá sir Giles. — Iris! az én köpenyemben s az én kalapommal ! ! ! Őrmester, itt valami rettenetes félreértésnek kellett történnie. Ez itt keresztleányom Henley kisasszony. — Ez ifjú hölgyet találtuk a mértföldkőnél s kívüle senki mást. Sir Giles gyámoltalanul fordult keresztleányához. — Mit jelentsen ez ? — kérdé. Iris minden felelet helyett az őrmesterre nézett. De az őrmester viszont felelőssége érzetében megállta helyét s sir Gilesra nézett. Arcza elárulta, hogy ír humorérzete csiklandozva lett, de nem mutatott semmi hajlandóságot a szobát elhagyni. Sir Giles belátván, hogy Iris nem fog magyarázatokba bocsátkozni ez ember jelenlétében, így szólt hozzá: — Fölösleges tovább is várakoznia. — S mit kell a fogolylyal tennem, kérem alásan? — kérdé az őrmester. Sir Giles egy kézmozdulatával háríta el e fölösleges kérdést. Háromszorosan volt felelős, mint lovag, bankár s hozzá még városi tanácsos. — Én vagyok felelős Henley kisasszonyért, ha szükség lesz reá. Jó éjt! Az őrmester kötelességérzetének elég volt téve. Katonásan köszönt. Az ifjú hölgy iránti udvariassága pedig egy bók alakjában nyert kifejezést. Ekkor, s csakis ekkor távozott méltóságosan a szobából. — Most pedig, szólt Sir Giles Irishez, remélem számíthatok magyarázatodra. Mit jelent ez illetlenség ? — Megmentettem azt, aki önnek e találkát adta; azt a szegény embert, aki nem viseltetett ön iránt rossz indulattal, s aki mindent koczkáztatott, hogy az ön öcscse életét megmentse. Oh! uram, önirtóztatóan hibázott, midőn nem hitt ez embernek. Sir Giles, Irisnél a félelem nyilvánulására s sz alázatos mentegetődzésekre volt előkészülve. Ehelyett, Iris méltatlankodva, kipirult arczczal s könytelt szemekkel válaszolt neki. A bankár mélyen sértve érezte magát, társadalmi állása fontossága érzetében. — Ki az az ember, a kiről beszélsz ? — kérdésen héjázva, s mi a mentséged, hogy — az én köpenyembe rejtőzve s az én kalapom alá bújva a mértföldjelzőhöz mentél — őt megmenteni ? — Ne vesztegesse felesleges kérdésekre a drága időt! — hangzott a kétségbeesett felelet, hanem tegye jóvá azt a kárt, amelyet már eddig tett. Az ön segédkezése — óh! azt mondom a mit érzek — még megmentheti az Artur életét. Menjen a tanyára és mentse meg őt. (Folyt. köv.) A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (69) — Franczia regény. — Irta : TDI&.'V.STL LAJOS. fordította: Szigethyné-Szalay Erzsi. MÁSODIK RÉSZ. D’Audienne kiasszony ezt a várost viszontlátva visszaemlékezett a saját kétségbeesésére, őrült futkosásaira, midőn hajdan kiszabadítani igyekezett övéit a hóhér kezeiből. A legrettenetesebb képek merültek fel elméjében, melyek az utcza minden szögletéből rémesen kísértették. Ferencz nem kísérte el őket. Minden áron megmenteni óhajtván barátját a haláltól, úgy ő, mint Kergarian gróf és mások összeültek, hogy megegyezzenek a módban, miként lehetne a szegény fogolyt megmenteni. Charette azonban Keraviz abbé által értesülvén híveinek szándékáról, ünnepélyes parancs formában megszente nekik, hogy ne vállalkozzanak semmire az ő érdekében, hanem engedjék őt meghalni. — Elég már a véráldozatból, — mondá — hisz oly sok vér elfolyt négy esztendő óta, hogy óhajtom, miszerint az enyém legyen az utolsó csepp, mely kimutatik! D’Avaray marquis, miután Dugástól eltávozott, megmutatta magának az államügyész lakását a fogházban. Az álgabonakereskedő oda sietett, de a községi államügyészt nem találta honn, úgy vélték, hogy a törvényszékhez ment. Tíz órakor kellett ítélni Charette felett és a haditanács a Beffroy toronynak egyik termében volt megtartandó. A marquis ott jelentkezett tehát. A községi államügyész nem fogadhatta el, miután éppen Dubil tábornokkal tanácskozott, kit csakis azért küldtek oda Rennesből, hogy a haditanácsban elnököljön. A király meghitt barátja csakis közvetlen tíz óra előtt pár perccel nyerhetett kihallgatást az államügyésznél. Fortélyos ügyessége folytán sikerült elhitetnie, hogy ő csakugyan Guichard kereskedő Vaulvesból és a Charette család bizalmas embere, intendánsa. — Nélkülem és jelentéseim, felvilágosításaim nélkül — mondá — a fogoly soha se lenne képes ügyeiben intézkedni. Kiszolgáltatták neki a látogatási engedélyt. Meglátogathatta urát, mihelyt az a tanácsteremből visszavezettetik börtönébe. Abban a pillanatban, midőn d’Avaray marquis lefelé lépdelt a torony lépcsőin, roppant tolongást, zűrzavaros lármát hallott, melyből tisztán ki lehetett venni a parancsnok vezényszavait, az aczél pengését s a lovak patkóinak éles dübörgését a kövezeten. A marquis gyorsan kirohant. Charettet kisérték oda. Látta őt a kocsiból kiszállani. A fogoly felkötve hordta karját. Feje selyemkendővel volt átkötve, de fölötte széles kalap volt, melyről a feltűzött fehér kokárda leért az arczra. DAvaray marquis addig hadonászott kézzellábbal előre törtetve, mig a kiváncsiak első soraiba juthatott, úgy hogy midőn a chouvanok vezére arra elhaladt, a két királypártinak szemei keresztezték egymást. Látva a király hű barátját, azét a királyét, kiért halnia kellett, a fogoly nagy örömet érzett. Felemelte eddig lehorgasztott fejét, arcza pedig egy nagyszerű, magasztos gondolattal sugárzott. Délután két órakor újra felnyílt a Beffrey-torony bejárata, a dobszó felharsant, a katonák csatarendben sorakoztak, egy tiszt vezényelte a csapatot, míg a fogoly felszállott a kocsiba. Charette Athanaz gróf a királyi hadseregek vezértábornoka, generalissimusa azzal vádoltatva , hogy saját hazája ellen rántott fegyvert, halálra ítéltetett. A kivégezésnek még ugyanaz nap kellett végrehajtatnia pontban öt órakor. Az elitélt meglehetősen tágas szobát foglalt el a börtönben, melyet valami előcsarnok fele előzött meg, hol két fapad volt a falhoz támasztva. Ebben az előcsarnokban tartózkodtak az öreg Charette grófné, d’Audierne Katalin, Keraviz abbé és a gabonakereskedő. Charette grófné a kőlapon térdelve könyörgött az éghez és pillanatra se szűnt meg imádkozni az isteni könyörületességért, hogy fiát a kínhaláltól váltsa meg. Egyszerre zörej hallatszott be kívülről. Többen jöttek felfelé a lépcsőn. Az ajtó felnyílt és Charette megjelent két katona fedezete mellett. A X. magyar jogászgyülés. — Saját tudósítónktól. — A magyar jogászgyülés két szakosztálya folytatott ma délelőtt tanácskozást s megállapodásait a plénum elé fogja terjeszteni. A szakosztályok üléseit ma nem valami sokan látogatták, de a vita egyes pontjai iránt nagy érdeklődés mutatkozott. Az alábbiakban adjuk tudósításunkat: A második szakosztály Környey Ede elnöklete alatt folytatta ma délelőtt kilencz órakor tanácskozását. Tárgyalás alá került a következő kérdés: A tőzsdei különbözeti ügyletekből eredő követelések bírói után érvényesíthetők legyenek-e vagy sem és ha igen, feltétlenül-e, avagy mily megszorításokkal ? E kérdésre, melynek előadója dr. Félegyházy Ágost budapesti tőzdei jogügyi titkár volt, két véleményes indítvány érkezett be, az egyik ifj. dr. Neumann Sándortól, aki ezt indítványozza: »Mondja ki a jogászgyűlés, hogy a tőzsdei különbözeti ügyletekből eredő követelések bírói után való érvényesítésének bárminő irányban való korlátozása nem indokolható.« Ezzel szemben a második véleményes indítvány, amelyet dr. "Weinek József ügyvéd nyújtott be, oda irányul, hogy a tőzsdei különbözeti ügyletek bírói után nem érvényesíthetők. Félegyházy Ágost előadó ismertetve a két véleményes indítványt, a maga részéről is oly irányú javaslatot tesz, hogy a tőzsdei ügyletekből eredő követeléseknek bírói úton való érvényesítése nem korlátozandó. Dr. Miszner Ignácz elismeri az ügyletek legitimitását, de czélszerűségi szempontból a tőzsdei ügyletekből az u. n. Stellage- és prémium-üzleteket ki akarja zárni, egyúttal bejegyzett kereskedőkre korlátozni a kereshetőségi jog megadását. Dr. Neumann Ármin hangsúlyozza a nemzetgazdasági szempontot, amely a szakvéleményben kellő kifejezésre nem jutott. Csatlakozik az előadó véleményéhez. Dr. God Simon a kereshetőségi jog megadását csak tőzsdén kötött ügyletekre és bejegyzett kereskedőkre kívánja korlátozni. Hozzászóltak még a kérdéshez: Dr. Weinek József, Wittmann Mór, ifj. Neumann Sándor, Székely Lajos, Hein József és Neumann Károly. Az előadó zárszava után nagy szavazattöbbséggel az ő indítványát fogadták el. Ezzel a szakosztály befejezte működését. * Nagy érdeklődés mellett ment végbe a negyedik szakosztály ülése, melyen Dárday Sándor elnökölt Mindenekelőtt a jogi szakoktatás reformjának kérdése került megbeszélésre s elsőnek dr. Sághy Gyula emelt szót. Sághy fejtegetéseiben követni akarja az előadót. Az egyetemi rendszert tartja az egyedül helyesnek. Beszél a bifurkáczióról s kiemeli, hogy az államtudományok a jogtudományok rovására behatóbb művelésben részesültek. A bifurkácziót fenntartandónak véli, de olyképes, hogy az egyoldalú kiképzés megszüntettessék. Aki a jogtudományi térre lép, ne terheltessék túl államtudományi ismeretekkel és viszont. A közigazgatási tisztviselőnek szüksége van büntetőjog, magánjog ismeretére, de kérdi a szóló, mi szüksége van a váltójogra ? Épp ily címen lehetne kívánni, hogy az orvosok, minthogy törvényszéki része is van működésüknek, a büntetőjogból is vizsgázzanak. Szóló kimondatni kívánja, hogy a bifurkáczió mellett is keresztülvihető a tanrendszer reformja, de csak amennyiben biztosít az egyoldalúság ellen. A tananyagra vonatkozólag polemizál az előadóval. A római jog tanítását, mint alapvetőt föltétlenül fentartandónak tarja. Az előadó hibáztatta azt a rendszert, mely szerint a jogvégzettnek, aki már a gyakorlat terére lép, a szigorlatokon még elméleti tárgyakkal is kell foglalkoznia; a szóló azonban helyesli a rendszert, mert tudvalevő, hogy a szigorlati kényszer nélkül a jogvégzettek önszántukból alig foglalkoznának elmélettel. Általában az egyetemi szakoktatásnak a tudomány színvonalán kell állani, de nem szabad a gyakorlatiasságot szem elől téveszteni. Szóló ezután foglalkozik Hoffmann fejtegetéseivel a tanszabadságot illetőleg, bámulattal nyilatkozik ama magas idealizmusról, mely Hoffmann szavaiban nyilatkozik. (Éljenzés.) Szóló maga is talán sohasem lépett volna a tudományos pályára s vidéki prókátorrá lett volna, ha e magas idealizmus neki irányt nem adott volna. Csakhogy sajnos az ifjúságból kevesen lépnek tudományos szomjjal az egyetemre s igy csak kevesekre tenne üdvös hatást a tanszabadság korlátlan alkalmazása. Az ifjak nagy tömege, melyet nem tudományos törekvések vezetnek, csak bizonyos korlátok mellett fejlődhetik. Miután szóló dr. Concha álláspontjával szemben is kifejezést adott saját felfogásának, áttért a tandij-rendszerre és Schwarz Gusztávval szemben foglalt állást. Schwarz véleményében bizonyos gyanúsítást lát s védi a tandíjrendszert. Mert ha a tanárok jól vannak dotálva, a tanári pályát végczélnak tekintik. S ez a rendszer ösztönző hatással bír a tanárokra. Végül szóló összegezve fejtegetéseit, elmondja, hogy a tanszabadság nagy elvét kell alapul venni, de nem kell az elvet teljes merevségében megvalósítani. A czél nem csupán tudósok művelése, hanem gyakorlati emberek képzése. Szóló a következő indítványt terjeszti be: »Mondja ki a magyar jogászgyűlés , hogy a jogi szakoktatás reformja feltétlenül szükséges, de az úgy a tudomány, mint a gyakorlati élet igényeinek megfelelően csak az egyetemi rendszer és tanszabadság alapján, mégpedig a törvényhozás útján eszközölhető.« Hoffmann Pál szólalt fel azután,hogy ismételten néhány szóval álláspontját jelezte. Az amit Sághy magas idealizmusnak mondott, a szóló szerint nem oly túlságos ideális, hanem igenis reális felfogás. Ott van a tanszabadságra példa: a német egyetemi rendszer. Különben szóló kijelenti, hogy ő nem lépett volt fel indítványnyal, csupán csak felvetette a kérdést, vájjon kell-e még a tankényszert fokozni, vagy pedig tanácsos lenne-e a korlátokat tágítani. Dr. Weisz Ödön nyilatkozott ezután hatásos szavakban a tanszabadság mellett. Az állam nevelje a bürokban embereit, de hagyja az egyetemet a tudománynak. Nekünk nem leszállítanunk kell az egyetem színvonalát, hanem a szabadelvű eszmék szerint emelnünk. Miután Daempf Sándor járult hozzá Sághy indítványához, dr. Nagy Ferencz előadó emelt szót, hogy a saját indítványát Concha és Sághy indítványai ellenében megvédje. Kijelenti, hogy véleményeltérés aziránt nincs, hogy reform szükség. Ez is már valamelyes pozitív eredmény. A múltkor annyit sem mondott ki a jogászgyűlés. De még ennél is többet mondhat ki a gyűlés, hogy a jogi oktatásnál a tudomány is cél s a gyakorlatiasság is cél. Az egyetem nemcsak tudományos intézet, hanem tanintézet. Konstatálja, hogy csak árnyalatokban van eltérés a különböző felfogások közt. (Ellentmondás.) Ezután szóló különösen Conchával bocsátkozott polémiába s a józan, praktikus s az idealizmussal nem sokat törődő felfogásoknak adott kifejezést. E mellett a franczia irány hívének mondta magát s Conchát a német irány hívének nevezte. Concha el van ragadtatva a németek által. Erre vonatkozólag idézi, amit a híres Müller Miksa dr. Pulszky Ágostnak mondott, hogy a német tudomány 1870. óta dekadencziában van. Majd kifejti az előadó, hogy praktikus szempontból véve a dolgot, szem előtt kell tartani, mi érhető el a kormánytól. Márpedig azt nem hiszi, hogy a kormánytól a föltétlen tanszabadság el volna érhető. Sághy indítványa ellen mást nem hoz fel, mint azt, hogy nincs elég hús benne. Mielőtt indítványát szavazás alá bocsátja, kéri az elnököt, hogy az indítvány fölött pontonként szavaztasson. Az elnök röviden ismerteti a különböző véleményeket s elmondja, hogy három különböző indítvány adatott be s mindenekelőtt a fölött szavazzon a gyűlés, melyeket fogadja el. Az előadó, valamint Conchának indítványát erre a gyűlés elvetette és Sághynak fentebb közölt indítványát fogadta el. Az előadó indítványának egyetlen pontját sem tette magáévá a tanácskozmány. Az ügy előadója a plénum előtt Sághy lesz. Az előadó külön véleményt nem fog a plénum elé terjeszteni. Miután így a jogi szakoktatás kérdését letárgyalták, a következő kérdés került megbeszélésre: »1. Kívánatos-e, hogy az egyes bíróságok (járásbíróságok) hatáskörébe tartozzék minden akár ingó, akár ingatlanra vonatkozó vagyonjogi per, melynek értéke 500 frtot meg nem halad ? 2. Kívánatos- e, hogy járásbírósági perekben a királyi törvényszékek, törvényszéki perekben a kir. táblák gyakorolják a felebbezési bíráskodást és hogy ezen másodbiróságok végítéletei ellen a kir. kúriához csak valamely törvénynek nem alkalmazása, vagy helytelen alkalmazása miatt legyen felülvizsgálati kérelemnek helye ? Tagadó válasz esetében mikép volna az első folyamodása és a felebbviteli bíróságok hatásköre szabályozandó ?« E kérdések előadója dr. Králik Lajos ügyvéd volt. Králik az első kérdésre igenlőleg válaszol s ezért elvetni kéri Ökröse Bálint indítványát, mely azt óhajtja, hogy már a 200 frtot meghaladó keresetek a járásbíróságoktól a törvényszékekhez utasíttassanak. A második kérdésnél pedig hivatkozott az 1870-iki jogászgyűlés határozatára. Miután a kérdéshez még többen akartak szólani, az elnök a tárgyalást berekesztette. A vitát folytatni fogják. KÜLÖNFÉLÉK. okt. 1. A hiv. lapból. Kinevezések. A kereskedelemügyi miniszter : Mixtch Lajos és Kralovics Gyula posta- és távirda-számtiszteket végi, posta- és távirdaszámvizsgálókká, Mereder Károly posta- és távirdasegédtisztet, továbbá Kotzó Sándor és Kucsera István mindkét szakból vizsgázott posta- és távirda-gyakornokokat régi. posta- és távirda-tisztekké, a m. kir. pénzügyminiszter , Gyuk József III. oszt. adóhivatali ellenőrt a girálti adóhivatalhoz III. oszt. adótárnokká, Byber Elek és Zahoray Kálmán pénzügyigazgatósági számtiszteket, Merkás István fogyasztási adóhivatali tisztet, Györkovács János, Móder László, Varga Ödön, Vertse Károly, Durugy Ferencz, Simkó János, Krausz Miksa Rezső, Turny József, Havas Simon, Darkó Elek és Nemessányi Gyula adótiszteket, továbbá Hoffmann Márkus, Hajek Ottokár és Nagy Rezső adóhivatali számtiszteket, Balásy Bertalan állami végrehajtót és Gödri János pénzügyigazgatósági iroda-segédtsztet ideig czukorgyári ellenőrökké nevezte ki. Név magyarosítások. Wenczel Endre székesfejérvári lakos vezetéknevét »Ormos« ra, Kiskorú Klein Lörincz és Klein Márton vártelki lakosok vezetéknevét »Kis«-re és Kohn Adolf fiumei lakos vezetéknevét .Reményére magyarosította belügyminiszeri engedélyei. Alapszabály -jóváhagyás. A homokczi és enyedi önkéntes tűzoltó egyletek valamint a gyöngyösi dalegyesület alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. Uj pályázatok. A bosznia és herczegovinai általános elemi iskoláknál több tanító és segédtanítói áll. 500 frt fiz. 2 hót. Személyi hírek. A király ő Felsége, mint egy táviratunk jelenti, ma reggel Ferdinánd toszkánai nagyherczeg és Lipót bajor herczeg társaságában Gödöllőről Bécsbe érkezett. A Fovinyák honvéd kerületi parancsnoknak József főherczeg honvéd főparancsnok helyettesévé való kinevezése jól értesült katonai körök nézete szerint küszöbön áll. Albrecht főherczeg, mint a párisi »Figaro« írja, legközelebb Spanyolországba utazik, a spanyol királyné meglátogatása czéljából. A főherczeg ugyane lap szerint, Párisban csak annyi ideig fog tartózkodni, amennyit a vasúti csatlakozás miatt ott időzni kénytelen lesz. Csáky miniszter látogatásai. Csáky Albin gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter ma délelőtt folytatta látogatásait a főváros kulturális intézeteiben. Délelőtti 11 órakor a kir. kath. tanítóképezdében jelent meg, Klamarik, Abt osztálytanácsosok és Verédy tanfelügyelő kíséretében. A miniszter több osztályban meghallgatta a tanárok előadásait és a tanítójelöltek feleleteit s több kérdést maga intézett a növendékekhez. A látogatás befejeztével Schiffer Ferencz prelátus-igazgató köszönetet mondott a miniszternek látogatásáért. Gróf Csáky válaszában kiemelte a tanítói képzés fontosságát és miután fokozott buzgalomra ösztönözte a tanári kart, elismerését fejezte ki előtte. A tanítóképzőből a miniszter a mentő egyesület központi állomását látogatta meg, ahol Gelléri Szabó János alelnök, dr. Kresz Géza igazgató, lovag Faik Zsigmond pénztárnok, továbbá az intéző személyzet és választmányi tagok fogadták a minisztert. A miniszter megszemlélte az összes helyiségeket, fölszerelvényeket s a látottak fölött elismerésének adott kifejezést s köszönetet mondott úgy az igazgatónak, mint a működő tagoknak emberbaráti működésükért. Csáky gróf ott időzése alatt három eset fordult elő s a miniszter ez alkalommal élénk érdeklődéssel nézte a mentők gyors készülődéseit. Ajándék a török császár részére. Angolországban nagy mozgalom indult meg abból a czélból, hogy a török szultán rendelkezésére egy új pánczélos hajót bocsássanak. Az angol török barátok e hajó építésének költségeire aláírásokat gyűjtenek, melyek kír szerint máris szép eredményt mutatnak fel. A pánczélos hajó a technika legújabb vívmányainak megfelelőleg készülne. Az angol török barátokat azonban most nyilvánosan arra figyelmeztetik más oldalról, hogy a pánczélos hajó egymagában nem lesz elégséges, hanem egy időre legalább annak szénszükségletét is kell biztosítani, mert ha ez nem történik, akkor az a veszedelem forog fenn, hogy a pánczélos hajó az aranyszarvból sohasem fog kimozdulni. Magyar tudósok Konstantinápolyban. Mint tudósításaink már jelentették, az akadémia küldöttsége a török császári könyvtárban számos becses könyvre bukkant. Kiválóan érdekes egy írott hártya kódix, Ptolemeus földirati munkájának egy kötete. Vitéz János példányának tartják, de nem lehetetlen, hogy a Korvinák számát fogja egygyel szaporítani. Teljes egészet képez két gyönyörű Antiphonale, Mátyás vagy II. Ulászló idejéből. A legteljesebb egyházi énekes könyv, amit e korról felmutathatni. Legjobban érdekel bennünket a Turóczi krónikája brünni kiadása. Czimlapja hiányzik ugyan, de érdekessé teszik a jegyzetek, melyek magyar ember kezére vallanak. A boríték belső oldalára rá van írva: Benedictus Kowachy habet 1540, kissé lejebb meg: Ladislaus Dersy seripsit 1540. Szintén érdekes könyv a Liber cronicarum képekkel, 1497 körül. Találtak továbbá egy 1738-ban kötött szövetséglevelet: Instrumentum Pacti inter Augustissimum imperatorem Sultan Mahmud Han, et primum Josephum Principem Rákóczy. A könyv, mely az eredeti szerződést tartalmazza, arany brokáddal és selyem-virágokkal díszített táblába van bekötve és Rákóczi József sajátkezű aláírásával van ellátva. Végül sok, XIII., XIV., XV. Lajos korából eredő francia díszkönyv. 1511—26. évi időközökben nyomtatott klaszikusok és számos görög kódex, melyeknek első pontos determinálását magyar kezekből kapja meg a tudós világ. A top-kapui szeráj után a levéltárra és a dsámik könyvtáraira kerül a sor. Nemzetközi kiállítás Madridban. Az 1890. év április havában Madridban nemzetközi képzőművészeti kiállítást rendeznek. Európa összes országait