Pesti Napló esti kiadás, 1889. október (40. évfolyam, 270-300. szám)

1889-10-18 / 287. szám

egyenlő terhnek. Mindenekelőtt bizonyos, hogy a na­gyobb számú hallgatóságnak előadó tanár, már csak az azzal tartandó colloquiumoknál fogva is, több időt és fáradságot fordít hivatására, mint­sem a csekélyebb számú hallgatóságnak előadó kol­legája. Aztán lehet, sőt mindig is úgy kellene len­nie, hogy a párhuzamosan előadó tanárok egyikének túlnyomó számú hallgatósága és ennek számához ké­pest nagyobb lec­kepénzi jövedelme a másik képes­ségén és fáradozásán túl tevő képességnek és fárado­zásnak vívmánya. Sőt még a hallgatóknak puszta előszeretete is, a­melylyel az egyik párhuzamosan előadó tanár iránt viseltetnek, a tanulmányozás sike­rét előmozdító tényező, mely ellen a mező alaki egyenlőség kedvéért a lecskepénzek egyenlő fel­osztásával bizon­yár volna reagálni. Mindezen egyen­lőtlenségek — az egészen sajátszerű helyzetben lévő hittani kar kivételével — egyetemünk egyes karaiban találkoznak : mennyivel több és nagyobb tehát az az egyenlőtlenség, mely az egyes ka­rok, illetőleg az egyik karnak tanárai és a töb­­biekéi közt a mondott tekintetben fennforog! Ha a leczkepénznek karonként összítése és a kar­beli taná­rok közt egyenlő felosztása a felhozottaknál fogva méltánytalan és káros, úgy az egyetemünkön befolyó összes leczkepénzeknek egyetlen tömeggé egyesítése és valamennyi egyetemi tanárok közt egyenlő felosz­tása a létező különbségektől eltekintő radikális ni­­vellálás volna. Az orvosi kar és a mi karunk leczkepénzeinek egyesítése és a két kar tanárai közt egyenlő felosztá­sa körülbelől ugyanazt a részesülést eredményezné, mely azoknak az egyikben és a másikban külön-külön egyesítéséből és felosztásából származnék; ellenben mind a négy kar lecskepénzeinek összesítése azt ered­ményezné, hogy az orvosi meg a jog- és államtudomá­nyi karok tanárainak előadásaiért fizetett lecskepén­zek fele a hittani és a bölcsészeti karok tanárainak jutna. — Egyébiránt — noha a bölcsészeti kar belvi­­szonyainak fejtegetése nem feladatunk — kötelessé­günk megjegyezni, hogy ezen kar tanárainak kisebb fele nagyobb számú hallgatóságokkal fáradoz és ugyan­azért az ezek­ által fizetett és őket illető lec­kepénzekből az egyetem valamennyi tanáraival egyenlő­­osztozkodás mellett többet veszítene, mint a­mennyi annálfogva az orvosi meg a jog-és államtudományi karok tanárai által megszolgált leczkepénzekből neki jutna. Világos tehát, hogy az egyetemünkön befolyó összes lecske­pénzek kommasszácziója és valamennyi egyetemi taná­rok közt egyenlő felosztása csakis a hittani kar mindannyi és a bölcsészeti kar számos tanárainak bő­vebb javadalmazását, ellenben az utóbbi kar több és az orvosi meg a jog- és államtudományi karok vala­mennyi tanárai lec­kepénzi jövedelmének tetemes csökkenését hozná magával. Kérdés mármost: szüksé­ges-e ezen magában és egészben véve isodiózus, egye­temünk tanárainak nagy többségét és ebben a két leglátogatottabb és a gyakorlati életre nézve legfon­tosabb karnak valamennyi tanárát megrövidítő, hogy ne mondjuk, elkedvetlenítő változtatás ? Távol van tőlünk az utóbbi által méltóbb javadalmazáshoz jut­ható egyetemi tanártársaink érdemét kicsinyleni, avagy bővebb javadalmazásra irányuló igények jogo­sultságát kétségbe vonni, de azt, hogy az utóbbinak kielégítése a most illetőleg javadalmazott tanártársaik megrövidítésében kerestessék: nulla ratio suadet. Ha­zánkban a magas miveltségü, kültisztesség tartására erkölcsileg kötelezett és óhajtandóképen családos szellemi munkások megérhetési költsége, melyhez egyetemi tanárnál a nekinélkülözhetlen saját könyvtár­nak megszerzési és évről-évre öregbítési költsége járul, jelenleg — az ezentúl várható növekvéstől eltekintve — oly nagy, hogy az állam részéről ez idő szerint elég­telen javadalmazással ellátott hivatásban műkö­dők méltó díjtámára az immár ilyképen javadalmazot­­taktól bátran elvonható fölösleg csakugyan nem található. Ha tehát Nagyméltóságodnak minket, kielégítőleg javadalmazott tanárokat is örömre és hálára indító gondoskodású hittani karunk valamennyi és a bölcsészeti kar jelentékeny hallgatóságok és lec­kepénzi jövedelmek hiányában lévő tanárainak, általunk nagyrabecsült kollegáinknak is oly javadal­mazást szán, mely az orvosi kar és karunk tanárainak átlagos jövedelmével felér, úgy ezen méltányos és bölcs szándék megvalósításához a szükséges, nem jelenté­keny és okvetlenül bőven gyümölcsözendő eszközöket felséges Urunk és az országgyűlés kultúrái czélokért költséget nem sokáig hatalma megadhatja. És itt — nem a­végett, hogy az említett egyetemi tanárok azon bővebb javadalmazásra érdemességét kisebbítsük, hanem nehogy a jelenleg már elégséges jövedelmű tantársaik kedvezőbb helyzete indokolatlannak tartas­sák — utalnunk kell: egyfelől arra, hogy a hittani kar tanügyi viszo­nyai és érdemes tanárai hivatása meg a három világi kar tanügyi viszonyai is tanárai hivatása között — kivévén mi amannak egyetemi tanácsunkban képvi­­seltetését illeti — még csak azon egynémelyes azonos­ság sem forog fenn, mely az utóbbiakat és valamennyi tanáraikat egy bizonyos közös szempont alá hozza — minek csak egyik, hanem a szóban forgó kérdésre nézve nem legközömbösebb részlete, hittani karunk tanárainak a hierarchia terén, mondhatni, hogy rend­­szerinti előléptetése; másfelől, t. i. mi a bölcsészeti karnak jelenleg elégtelen jövedelmű egynémely érdemes tanárait illeti, utalnunk kell az elégtelenség fő okára, vagyis arra, hogy azon tanárok egyetemünkön jobbára oly szakok képviselésére hivatvák, melyeknek érdeke nem any­­nyira azok előadásához, mintsem inkább hazai tudo­mányosságunk kimerítő voltát biztosító azon c­élzat­­hoz fűződik, hogy azon szakoknak köztünk is legyenek hivatott mű­velői. Utaltunk az utóbbi tényre, hogy az egyetemünk tanárai között a hivatási teher dolgában fennforgó különbségek legnagyobbikát kimutassuk. Ezen tény­ből azonban, mint azt már jeleztük, korántsem követ­kezik az, hogy a jelenleg elégtelen jövedelmű egyete­mi tanárok javadalmazása ne öregbíttessék, hanem igenis az, hogy az öregbítés eszközei ne azon egyete­mi tanárok biztosított és megérdemlett módon élve­zett javadalmazásából szakíttassanak el, a­kik az egyetemi tanári hivatás terheinek oroszlánrészét viselik. És most áttérünk a második és utolsó indokra, a­melynél fogva Nagyméltóságod rendelete az egye­temünkön fennálló lec­kepénzi intézményt megvál­­toztatandónak tartja, t. i. arra, hogy azon intézmény mellett a tanárok és hallgatók egy­aránt bizonyos félszeg helyzetbe ho­zatnak egymással szemben, mely ká­rára van annak a viszonynak, a­mely­nek tanár és hallgató között, a tudo­mányos működés és a képzés érdeké­ben fönn kell állania. Mondhatnók, hogy ezen indok, mind abban, a­mit rosszul, mind abban, a­mit igényel, olyannyira határozatlan, hogy arra vonatkozólag véleményezői álláspontot foglalni nem vagyunk képesek, inkább csak találgatásra vagyunk utalva. Hogy miből állhat az a »félszeg hely­zet”, a­melytől Nagyméltóságod rendelete az egye­temi tanárokat és hallgatókat a fennálló lecskepénzi intézmény mellett annyira félti, hogy az utóbbit »a tudományos működés és a képzés érde­kében« megváltoztatandónak ítéli ? Erre nézve csak feltevéseink lehetnek. Ily feltevések: 1) hogy a tanár és hallgatói közt létező erkölcsi és tanügyi viszonynyal nem fér össze az, hogy emezek amannak valamit fizessenek; 2) hogy a tanár a hallgatói által neki fizetett lecskepénzeknél fogva ezek iránt mindenben elnéző, ellenben az őt nem hallgató és utóbb vizsgálatokon vele találkozó tanulók és jelöltek iránt túl szigoru lehet, minek tekintetéből 3. a hallgatók valamennyi karakbeis tanárnak, sőt egyeseknek többször hallgatására mintegy kény­­szeritvék. Tudományos fejtegetésekhez, tehát objektivi­táshoz szokott szakemberek lévén, nem haboztunk, a midőn a lec­kepénzi intézmény ellen netalán felhoz­ható érveket fogalmaznunk kelle, ezeket önérzetünk és személyes érzékenységünk kímélése nélkül kife­jezni , hanem ugyanazért legyen szabad, ezen köteles tettünk érdemlett viszonzásul Nagy­méltóságodtól és mindazoktól, a­kikkel Nagyméltóságod jelen felter­jesztésünket netalán közlendi, azon érvekre vonatkozó ellenérvelésünk számára elővéleménytől ment meg­fontolást kérnünk. Az általunk elsőnek felhozott , általános feltevés alaposságát határozottan tagadjuk. Tagad­juk pedig a legerősebb c­áfolat: a történet alap­ján, mely igazolja, hogy a középkor óta a jelen napig számos elsőrangú és századokon át a legfénye­sebb tanügyi sikert arató főtanodákon a hallgatósá­gok tanáraik javadalmazását, hol részben, hol egész­ben és minden összeférhetlenségi susceptibilitás nél­kül szolgáltatók és szolgáltatják. Utalunk pl. a maga korában világhírű bolognai jogtanodára és a jelenből Helvéczia és a német birodalom valamennyi egyete­meire, mely utóbbiakat mai napság Európaszerte, még a saját szellemi alkotásai mindenhán kielégítő vol­tában bizakodó francziák is reformbeli mintául szem­ügyre vesznek. És az elvont okoskodás minden lehető vívmányainál meggyőzőbb ezen példákra utalás után elégséges megjegyeznünk, miszerint korunkban min­dennemű, még a szellem legsubtilisabb tevékenységé­vel tejesített jó szolgálatoknak is pénzbeli ellenszol­gáltatással viszonozása a tisztességet nem nélkülözi, az utóbbi elfogadóját se se nem alacsonyítja, sem a viszontszolgáltatóval szemben nem feszélyezi; hogy nevezetesen a tanítás is mai napság a díjazandó hi­vatások közé tartozik; hogy a köztanodákat látogató tanulók tanáraik hivatásbeli javadalmazottságát tud­ják és azon meg nem ütköznek; és továbbá arra, hogy hallgatóink a lecskepénzeket nem tanáraik kezéhez, hanem beiratkozásuk kapcsában quaestorai hiva­talunk pénztárába fizetik; hogy a lenczkepénzi in­tézmény behozatala óta egyetemünkön tanár és hallgató közt olyféle viszony, a melynél fogva emez amannak valamely különös segítségéért, mint pl. az annakelőtte felsőbb tanintézeteinknél is megengedetten divatozott u. n. correpetitio és dispu­­tatio fejében, honoráriumot fizetne, elő nem fordul. És ezen köztudomású tényállás mellett mutatkoznék a fennálló lecskepénzi intézmény a tanárok és hall­gatóik közt megkívántató viszonynyal össze nem férő anomáliának! Az általunk említett második feltevésből igaz az, hogy egyetemünk tanárainak rendes fizetéseiket kiegészítő (lecskepénzi) jövedelme hallgatóik féléven­ként változható számához képest nagyobb-kisebb lehet és hogy e miatt is, hanem egyszersmind hivatásbeli nemes ambícziójuknál fogva, hallga­tóiknak száma őket jelentékenyen érdekli. Azon­ban a­milyen bizonyos, hogy másod­sorban említett érdekeltségek egymagában véve a tan­ügyre nézve csakis hasznos tanári iparkodásra indít, szintoly kétségtelen, hogy az első sorban fel­hozott érdekeltség oly tanárt, aki tanszakát az övével párhuzamos tanszék hiányában egymaga adja elő, semmiféle néven nevezendő elfogultságba nem ejtheti, mi azt is kétségtelenné teszi, hogy a tanári részre­hajlásra nem a lecskepénzi intézmény egymagában, hanem ez és párhuzamos tanszékeknek létezése együt­tesen indíthat.Már most az a kérdés,mit javasol ezen le­hető baj ellen praezervatív gyógyszerül a józan tanügyi politika ? Kimutattuk a lecskepénzi intézménynek nemcsak a tanárra, hanem a tan­ügyre nézvést is hasz­nos voltát, és hasznosnak tartjuk egynémely tansza­koknak többszörös tanítását, vagyis párhuzamos tan­székeknek létezését is, nem cselekednénk tehát böl­csen, ha a két hasznos tényező egyikét avagy mási­kát elvetnők, mielőtt mind a kettőnek veszély nélkül fen­tarthatá­sa felett kétségbe nem estünk. De hát el­mélkedtünk-e már a felett és tettünk-e elmélkedésünk netalán biztató eredményéhez képest immár kísérletet arra nézve, hogy lehetséges-e mind a két hasznos in­tézményt oly intézkedések kapcsában fentartanunk, melyek a kettőnek együttes fennállásából máskülön­ben származható hátránynak elejét veszik ? — Afféle szakértő elmélkedés avagy éppen kísér­let mindeddig hiányzik, mi különben arra is mutat, hogy a két intézmény együttes fennállása mel­lett lehetséges tanügyi hátrány éppen nem, avagy csak csekély mértékben valósult. Engedjen nekünk Nagyméltóságod elégséges időt arra, hogy ama nagy­­fontosságú feladat megoldásához kivántató tanácsko­zás fonalán azon, erős meggyőződésünk szerint lelhető intézkedéseket javaslatba hozhassuk, melyek a lec­­kepénzi intézmény és a párhuzamos tanszékek eddigi együttes fennállása mellett támadt aggályt: a részre­hajló elfogultságtól minket, egyetemi tanárokat féltő gondot a jövőre nézve gyökeresen eloszlatandják. Ha­nem ahhoz valamivel több időre van szükségünk, mint a­mennyit Nagyméltóságod idézett rendelete a negyedfél évtized óta fennálló és tehát a je­len tanévben is még talán csak nagy baj nélkül fennállható lec­kepénzi intézmény szándékolt meg­szüntetése iránt ezennel adott véleményünk elő­terjesztésére kiszabott.­­ Nehogy azonban e ké­relmünk késleltető kitérésnek látszassék, már e helyütt felemlítünk egyet mást, a­mik felőbb kifeje­zett meggyőződésünk alaposságáról vagyis arról, hogy a többször említett két intézmény együttes fennállása mellett támadt aggályokat mind a kettőt fenntartó bizonyos intézkedésekkel el lehet oszlatni, bizonysá­got tesznek. Korunkban ez idő szerint tizenhat ren­des tanár a jog- és államtudományi összes tanszako­kat kimerítőleg tanítja, és ezen tanárok ugyanannyi tanszéke közel szorosan véve csak hat párhuzamos, tíz nem az; tehát mondhatnók, hogy karunk ren­des tanárainak csaknem kétharmadát, mivel azok tanszékeivel leczkepénzért versengő párhuzamos tan­székek nem léteznek, a lec­kepénzi jövedelemből szár­mazható elfogultság egyáltalában meg nem szállhatja. De hát korunkban jelenleg nemcsak párhuzamos tan­székek létezése, hanem az u. n. előadási jogosultságok gyakorlása is, esetleg elfogultsággal járó versengésre vezethet, mely jogosultságoknál fogva egyik másik tanártársunk saját tanszékének tankörén kívül eső és más tanáréhoz tartozó tantárgyat is előad és a fen­tebb közölt érdekeltségi arány nagy változást szenved. Ha t. i. a párhuzamos tanszékeknek és az u. n. előa­dási jogosultságoknak korunkban versengést ered­ményező hatásait összeadjuk, marad Csak egyetlenegy tanár, ki tanszékének tanszakát ez idő szerint vetély­­társ nélkül tanítja, és egy, ki részben teszi ezt. Ne­hogy félreértessünk, megjegyezzük, hogy az u. n. elő­adási jogosultságok, legalább a­mi a karunkban gya­koroltakat illeti, úgy alakilag, mint érdemileg kifo­gástalanok, alapulván azok részint ugyanazon kineve­zési okmányokon, a­melyeknél fogva az oly jogosult­ságot gyakorló tanártársaink karunkbeli tanszékkel legkegyelmesebben megadományoztattak, részint dicső emlékű báró Eötvös József néhai szakminiszterünk 1870. szeptember 12-iki elvi elismerésén, és úgy az­­ egyik, mint a másik esetben a mondottképpen feljogo­sított tanároknak más tanintézeteken,avagy annakelő­tte korunkban tanítólag igazolt hivatottságán. Mindamel­lett egy idő óta mindinkább arról győződünk meg, hogy korunkban az u. n. előadási jogosultságok gya­korlása a tanügyi czélszerűség határait meghaladja, tehát a részben jelentékeny csökkentés kívánatos, ha erre irányzandó tanácskozásunk javaslatai — miben nem kételkedünk — Nagyméltóságod tetszésével ta­­lálkozandanak, úgy előreláthatólag korbeli tanáraink­nak körülbelül fele az előadásbeli és lecskepénzérti versengés terén kívül, tehát az ezen lehető elfogult­ságnak árnyékától is menten teljesitendi hivatását. Azon tanárok számára pedig, a­kik a tanügy érdeké­ben ugyanazon tanszakot azontúl is párhuzamosan ta­­nítandják az előadásaikra beiratkozhatás és a vizsgála­tokban részvételük egy bizonyos, e helyütt még nem jelezhető szabályzásával ugyanazon biztosító állapot teremthető. Végre — ámbátor közérdekek óvásában a szer­vezeti biztosítékok túlnyomó súlyúak — legyen sza­bad Nagyméltóságoddal, sőt a felvilágosodott közvéle­ménynyel is szemben azon hazafias és tudományos működésre utalnunk, a­melynek alapján egyetemünk tanszékei betöltöttek, betöltetnek és betöltendők lesz­nek, tehát nemcsak a miénkre, kikre egyetemünk jog­én államtudományi karának tanszékei ez idő szerint bízvák, hanem mindazokéra is, a­kik azokon előttünk valának és utánunk leendőnek; legyen szabad az ezen működésen alapult és alapulandó bizalomra hivatkoz­nunk, nemcsak amennyiben egyetemünk tanárainak Ik. kineveztetésében nyilvánult és nyilvánulni fog, hanem mint folyton tartó tényezőre, melynek hiányát semmi­féle szervezeti biztosíték nem pótolhatja; legyen sza­bad éppen a tanári hivatásnak e részben páratlan sajátszerűségére utalnunk, hogy teljesítésének csak kevéssé jelentékeny, azaz külső és alaki jelenségei el­lenőrizhetők, ellenben igazi értékének vagyis belbe­csének megítélése a szervezeti tényezők és a taninté­zetek felett álló hatóságok feladatát meghaladja; és legyen szabad a testületi szellemre is hivatkoznunk, mely egyetemünk egészében és mindenik karában, a hozzátartozó egyes tanárok és valamennyiök akaratát magával ragadó hatalommal uralkodik, legyen szabad mindezekre a czélból utalnunk­ és hivatkoznunk, hogy az erősítő testületi szózatok, melyek egyetemünkből Nagyméltóságodhoz felhangzanak, a tanulmányi ér­dekek egyéb biztosítékainak sorából ki ne ma­radjanak. Arra, a­mivel a fentebb formuláztak három fel­tevés utolsója a leczkepénzi intézmény ellen harczol, hogy t. i. e mellett egyetemünk hallgatói odit averten­­di et captandae benevolentiae gratia valamennyi ka­runkbeli vizsgáló tanárnak előadásaira, sőt egyesekéb­­e több ízben is beiratkoznának,röviden adhatunk meg­nyugtató feleletet. Ugyanis afféle hallgatási túlbuzgó­ság — eltekintve attól, hogy magában véve a tanulmá­nyozásra nézve felette hasznos volna —korunkban alig­­alig gyakorolható, mivel t. i. a tanítványaink által köte­lesen hallgatandó tantárgyak sorozata olyannyira hosszú és ezeknek a nyolcz tanulmányi félévbe köte­lezőig beosztása csak olyannyira korlátolt hallgatási lehetőséget enged, miszerint egy immár végig hallga­tott tantárgynak ismét avagy ugyanannak a tantárgy­nak egyidejűleg két tanártól hallgatása — legalább mi a szóba egyedül jöhető főkollégiumokat illeti — alig legyőzhető nehézségekkel jár, sőt a­mennyiben a párhuzamosan tanító tanárok előadásaikat ugyanazon órákban kötelesek tartani, egyenesen lehetetlen. Az ugyanazon tanszakot előadó tanárok egyikének hallga­tásával ennél netalán keresendő vizsgálási benevo­­lenczia és a másiknál ugyanazzal kelthető ódium ellen — ha ugyan ilyesmi korunkban előfordulna —• ugyanazon intézkedések, melyeket az általunk for­­mulázott második lecskepénzellenes feltevés c­áfola­­tában felebb jelzettünk, teljesen biztosítandanak, va­lamint egyáltalában mindazon bajok és inkonvenien­­cziák, melyek egyetemünkön netalán észlelhetők, a tan- és vizsgarendszernek, nem pedig a lec­kepénzi intézménynek következményei; azok orvoslása tehát csak a tan- és vizsgarendszer reformálása által esz­közölhető. III. Azoknál fogva, a­miket egyetemünk és különö­sen karunk tanulmányi ügyének érdekében legjobb tudomásunkhoz képest idáig előterjesztenünk kell­, teljes megnyugvásaid csak egyet javasolhatunk Nagy­m­ál­tóságodnak : méltóztassék az egyete­münkben fennálló lec­kepénzi intéz­ményt épségben hagyni. És ezzel jelentésün­ket be is fejezhetnék, ha Nagyméltóságod idézett rendeletének szavai nem köteleznének bennünket, a javaslatunk ellenére, tehát minden felelősségtől fel­­oldatásunk mellett történhető változtatás módozata iránt is nyilatkozni. Az ez iránti nyilatkozás kényszerűsége reánk nézve egyszersmind az a vonal, a­melyen mi, kik idáig az egyetemi tanügy és az egyetemi tanári hivatás ér­dekeit érvényesítők, saját egyéni jogigényünk védel­mére is kelhetünk. Nagy méltóságod — úgy látjuk — az állandó fizetésünket kiegészítő lec­kepénzi jövedelmünkről, noha az egyetemi tanárokká lett legkegyelmesebb ki­né­veztetésüket tudató közokmányok azt nekünk egyen­ként biztosítják, akkor vélekedik, hogy arra szer­zett j­og­nak nevezhető igényünk ninc­sn. Mélyen fájlaljuk, hogy épen mi irányunkban, kiktől nemcsak a jogismeretnek terjesztését, hanem egyszersmind a kinek-fem­ek jogát tisztelő érzületnek; a polgári társadalom ezen nélkülözhetetlen alapjának szilárdítását is mindenki méltán várja, a jogrendet fenntartó állami hatalom pedig kötelességképen követeli, hogy — mondjuk — épen irányunkban juthasson érvényre oly felfogás, melytől a hazai közhatalom következetesen, még mozgalmas időkben véghezvitt gyökeres átalakítások alkalmával is, idáig tartózkodott. Hanem ép ezen történeti tény biztat minket, hogy ama felfogás érvényesülése ellen — még ha a fennálló lec­kepénzi intézmény épségben hagyása mellett szóló érvelésünket siker nem is követné — hatásosan fogunk védekezni. Hogy annál rövidebben czélhoz jussunk, nem fogunk szavak, kifejezések felett vitatkozni. Mi meg­védendő jogigényünkből nem azt következtetjük, hogy a miatt a fennálló lec­kepénzi intézményt m­­ég a tanulmány érdekében sem szabad megváltoztatni, ily értelemben szerzett jogunk csakugyan nincs és nem is lehet; ellenben,Nagyméltóságod idézett rendeleté­nek egynémely kifejezéseinél fogva is, számítunk arra, hogy a­mennyiben Nagyméltóságod azon intézményt tanácsunk ellenére megváltoztatni fogná, az ezáltal tőlünk megvonandó pótjavadalmazás fejében nem csupán névleges avagy a megvonthoz képest csekély, hanem az utóbbit, egészben véve és átlag, legalább megközelítő másféle javadalmazást nyerendünk , hogy erre jogigényünk van, ahhoz állhatatosan ragaszkodunk, és érzelmileg ragaszkodni fognánk még az esetben is, ha Nagyméltóságodnak minket attól elütő és külső hódolatra késztető illetékes ha­talom szava a további védelem lehetőségétől meg­fosztana. És ugyanazért legyen szabad azt is feltennünk, hogy Nagyméltóságod azon kétségtelen jogigényünk kielégítési módját és mértékét netalán megállapítandó elhatározásával nemcsak azt, mi magában értetődik, s t. i. az alkotmányos hatalma előtt mindenkor meg-­­­hajló külső hódolatunkat, hanem egyszersmind ér­zelembeli megnyugvásunkat is keresendi, mely utóbbi nélkül amaz alatt a jogelvonást fájlaló kedvetlenség és keserűség rejtenék. A minket — nem az olykér vesztes egyetemi tanügy iránt, hanem saját jövedelmi veszteségünkre vonatkozólag—megnyugtató kárpótlás egyetlen módja és mértéke ez: méltóztassék az egyetemünkön fennálló lecskepénzt intézmény — ha javaslatunk ellenére dől­nie kell — egyetemi tandíjjá átalakítani, ennek czí­­mén azt egészben egyetemünk jövedelméhez csatolni, minket, rendes egyetemi tanárokat pedig vesztendő lec­kepénzt pótjavadalmazásunk fejében állandó fize­tésünk oly mérv felemelésével kárpótolni, hogy az, nyolc­száz forintnyi évi lakbér illetményen fölül, a kárpótlékokkal együtt legalább is az első osztályú kúriai bírák és miniszteri tanácsosok fizetéséig és egyszersmind nyugdíjáig emelkedjék , a rendkívüli fizetéses tanárok díjazása pedig ehhez arányítot­­tan állapíttassák meg. Ezen igényünk jogosultsá­gát igazolja annak bizonyossága, hogy az egye­temi tanárok tudományos szakképzettsége a köz­­szolgálat egyéb köreiben rendes körülmények kö­zött ily fizetéssel járó állásokra szokott vezetni. Azon netalán felmerülő aggályra, hátha az egye­temi jövedelemmé lett tandíjak idő múltával az eset­leg szaporítandó egyetemi tanárok fizetési többleté­nek fedezésére elégtelenné válnak, megjegyezzük­­hogy a jelenleg fizetendő lec­kepénzeknek négy évti­zeddel ezelőtt megállapított tétele — már csak az időközben immár tetemesen felemelt középtanodai tan­pénzekkel aránybahozás végett is — minden nehézség nélkül jelentékenyen felemelhető és az ennélfogva be­folyandó jövedelmi többlettel a mondott kiadási több­­let mindenkor és minden bizonynyal fedezhető leszen. A lecskepénzeknek karonként commissati­­óját és — a mi karunkat illeti — köztünk, fi­zetéses tanárok közt, egyenlő mennyiségű előadá­sok tartására kötelezés mellett, egyenlő felosz­tását nem annyira saját jogos érdekünkben, mintsem inkább a miatt, mivel ez a rendezés azt az elfogultsá­got, melytől Nagy méltóságod a jelenleg fennálló lecs­kepénzi szabályzat mellett minket — erős meggyőző­désünk szerint ok nélkül — félteni látszik, ki nem zárja, mellőzendőnek véljük. Hogy az egyetemünk mind a négy avagy három világi karában befolyó összes lecskepénzeknek egy tö­meggé egyesítését és ennek mind a négy, illetőleg a három világi kar valamennyi tanárai közt felosztá­sát igazságosnak nem tartjuk, ennek okait immár felőbb kifejtettük. Egy kárpótlási módozat ellen óvásilag emelünk szót, hogy a tőlünk netalán megvonandó lecskepénzt pótjavadalmazásért nekünk és tanár­ utódainknak nyújtandó kárpótlás mértékét a kormány, illetőleg a közoktatási miniszter úr szabadon jutalmazó tetszése határozza meg. Nem mintha anyagi érdekeinket amattól és illetőleg emettől féltenők, hanem az azok­nál még sokkal becsesebb tanári függetlenségünknek még a fogyatkozás látszatától is megóvása végett. Ugyanazért egész nyíltsággal kijelentjük, miszerint az esetben, ha Nagyméltóságod éppen azon a módon fogna minket a tőlünk elvonandó lecskepénzi pótja­vadalmazásért kárpótolni, mi, tisztelettel alólírott kar, a törvényileg biztosított tanítási szabadságra tá­maszkodva és ugyanannak érdekében. Nagyméltósá­­ságod ilynemű határozatát véglegesnek nem tekin­­tendjük. Alkotmányos ország polgáraihoz és egyszers­mind a szabad tudomány hirdetőihez illő nyíltsággal tártuk fel Nagyméltóságod előtt azon hatást, melyet Nagyméltóságod idézett rendelete — nem annyira egyes közvetlen czélzatánál, mintsem inkább az egész szerkezetéből sejthető tanügyi politikánál fogva — reánk tőn, azon érveket és aggodalmakat, melyek miatt sem amahhoz, sem emekhez, kétségkívül leg­jobb szándékú reformtörekvéshez, javaslólag nem já­rulhatunk , ne vegye Nagyméltóságod testületi gon­dolataink és érzületünk tartalék nélkül őszinte kife­jezését rossz néven. Tartoztunk azzal tanári Önérze­tünknek, egyetemünknek, az egyetemi tanári hivatás­nak, leendő tanár-utódainknak és Nagyméltóságod­­nak is, mint hazai közoktatásunk legfőbb gondviselő­jének, kinek rosszul szolgálnánk, ha —­a midőn mélyre és messzire ható reformerészat iránt taná­csunkat igényelte — abból, a­mit véleményezési fel­adatunkhoz képest tartunk, gondolunk és érzünk, je­lentékeny és legalább is tudomásul vételre érdemes részleteket elhallgatnánk. Hogy véleményezésünknek és javaslásunknak sikere leszen, azzal érveink súlya biztat, ha minda­mellett nem lenne azon tudat, hogy kötelességünket nyomot hagy­óla­g teljesítettük, leszen megnyugvásunk. A­mit utóbbi esetben önmagunk egyénileg veszíthe­tünk, az a lehető veszteségnek kisebb fele; a fővesz­teség az egyetemi tanári hivatás színvonalát és egye­temünk tanügyét érné. A tapasztalás e veszeteség súlyát csakhamar kiderítendi és az elejtett rendszer visszaállítására vezetend. Ha pedig mindazt, a­mit tanár elődeink reánk hagyták, nem leszünk képesek tanár-utódainkra hagyni: rájuk hagyjuk a vádiratot, a melylyel a veszendőbe menőket megóvni töreked­tünk, és hit,bizomár­ykép a visszaszerzési kötelességet. KÜLÖNFÉLÉK. — okt. 18. A hiv. lapból. Kinevezések Az igazságügyi mi­­nister : R­ó­t­h Frigyes fogházőrmestert a beszterczei tör­vényszéki fogházhoz fogházfelügyelővé ; — B­ö­r­ö­n­d­y Zsigmond gépész-lakatost az illavai orsz. fegyintézethez, a gépész-lakatosi teendőkkel egybekötött főfegyőri, a vesz­prémi törvényszék elnöke, Bannig Alajos végzett­­jogászt a veszprémi járásbirósághoz díjtalan joggyakor­nokká, és a beregszászi pénzügyigazgatóság. Bancs Gyula adóhivatali gyakornok-jelöltet a beregszászi kir. adóhivatalhoz díjtalan gyakornokká nevezte ki. Posta. A Zugligetben, a közúti vaspálya váró­csarnokában, a Budapest-Zugligeti­ elnevezés alatt a nyári idényben működő fiók-postahivatal e hó 15-én a téli idényre megszűnt. A képviselőház jegyzői állására, imely T­­­b 4­d államtitkár kinevezése következtében betöltendő, a szabadelvű pártból többeket emlegetnek. A szabadelvű párt többsége, mint halljuk, báró Loszner Ervint fogja kijelölni a képviselőház jegyzőjének. A czár ajándéka. Milicza montenegrói her­­czegnőt Leuchtenberg György herczeggel való esküvője alkalmából a czár nagyszerű ajándékkal lepte meg: egy millió rubelt küldött neki. A herczegnő az egész összeget Montenegro éhínséget szenvedő lakossága közt osztatja ki. Vonat-összeütközés. A vasúti katasztrófák soro­zata nem akar véget­ érni. Mint New­ Yorkból jelen­tik, Nebraska államban, Gibsonnál két személy­­vonat összeütközött, s ennek következtében ö­t­v­e­n utas megsebesült. .Közülök tíz már meghalt. Boszúálló férj. Izgalmas jelenet folyt le ma dél­előtt fél tizenegy órakor a Hunyadi-tér sátrai közt. S­z­ő­c­s Károly István rákos­palotai születésű, 30 éves kőműves, ki négy év óta elváltan, de azért folytonos vi­szályban élt feleségével, Gyulai Molnár Zsófiával, ma orvul megtámadta feleségét, ki a Hunyadi-téren gyü­mölcsöt árul s jobb szeme táján súlyos sérülést ejtett rajta. A nő balszemén vak s a boszúálló férjnek az volt czélja, hogy egészen világtalanná tegye. A súlyos sérülést szenvedett nőt a kórházba szállították, a férjét pedig elfogták. A nő 36 éves, reform, vallásu és az Izabella-utcza 1. sz. alatt lakik. AttitWMBH» irodalmi r nyomdai r. társulat betűivel Budapest, haritok-ta-e, AVwmAOuaHfofelet Egy koldus dúsgazdag fia. Annak idején emlí­tettük, hogy a veszprémi rendőrség Mellárt Feren­­czet, egy veszprémi koldus fiát és annak feleségét, született Kovács Ottiliát feltűnő költekezésük miatt letartóztatta. A házaspárt Budapestre hozták, s itt megmotozásuk­ alkalmával nagyobb összegeket talál­tak náluk. Mindketten tagadták, mintha a pénzt nem becsületes uton szerezték volna, s az egész eset nap­ról napra rejtélyesebbé vált.­­Kovács Ottilia, a­ki vallomása szerint a szulinai kikötőben ismerkedett meg Mellárival, elmondta a rendőrség előtt, hogy a szulinai kikötőt ez év július havában hagyták el. Mellári állí­tása szerint tizenkét évig élt a szulinai kikötőben, s ott baromfi és juh-kereskedéssel foglalkozott. A nála talált közel húszezer franknyi összeget — úgymond — részben becsületes munka, részben török czigá­­nyoktól és cserkeszektől nyerte. A rendőri nyomozat kiderítette, hogy sem Mellári, sem neje nem tartóz­kodtak a szulinai kikötőben s őket ott nem ismerik. A náluk talált nagy összeg, amint az most kiderült, lopásból való. A derék­pár még évekkel ez­előtt egy egész vagyon erejéig lopta meg T­o­m­a­­­d­a, a romániai nordilla­ községi kereskedőt, hol Mellári, mint kocsis, neje pedig, mint szakácsné volt alkal­mazásban. Mindkettőt holnap átkisérik az ügyész­séghez. . .— ■■■■' '— .1 ... i '» ' i i, T á v i r a t o k. Páris, okt. 18. Ferdinánd bolgár feje­delem megtartja inkognitóját. Tegnap a fe­jedelem a Vaudeville-szinházban véletlenül Milán királylyal talál­kozott, kivel néhány perczig beszélgetett. Tegnap délután a fejedelem látogatást tett Nemours herczegnél Versaillesben. Az a hir, hogy Ferdinánd fejedelem kölcsön­kötése iránt folytat tárgyalásokat, merőben alaptalan s határozottan állítják, hogy a fejedelem utazásának csupán az a czélja, hogy meglátogassa rokonait. Potsdam, okt. 18. Vilmos császár és Auguszta V­i­kt­ória császárné tegnap este 11 óra 5 perc­kor különvonaton Mon­zába utaztak. Konstantinápoly, okt. 18. A porta P­h­o­t­i­a­d­e­s pasa volt római nagykövet helyére Vahan effendi kinevezését hozta javaslatba, de az olasz kormány e kinevezést minden indokolás nélkül visszautasította. Athén, okt. 18. A trónörökös menyegzőjén F­e­­rencz József ő Felségét K­o­s­­­e­k báró osztrák­­magyar követ fogja képviselni. Bécs, okt. 18. Ca­lice báró nagykövet tegnap visszautazott Konstantinápolyba. KÖZGAZDASÁG. A budapesti gabonatőzsdéről. Búzát ma mérsékelten kínáltak, a vételkedv gyönge, az irányzat nyugodt volt és mintegy 12,000 mm. kelt el változatlan árakon. Más magvak is vál­tozatlanok. Elkelt, u j b u z a : t i s z a v.: 200 mm. 82-5 k. 8 írt 90 kr, 200 mm. 80 k. 8 frt 82’/,, kr, 500 mm. 79'6 k. 8 frt 65 kr, 100 mm. 79 3 k. 8 frt 65 kr, 100 mm. 78‘5 k. 8 írt 57% kr, 100 mm. 77 k. 8 frt 55 kr, 300 mm. 76 k. 8 frt 50 kr, időre. P e g t v.: 300 mm. 78'7 k. 8 frt 47'/s kr, 100 mm. 78-5 k. 8 frt 60 kr, 100 mm. 78 k. 8 frt 55 kr, 100 mm. 76 k. 8 frt 25 kr, 200 mm. 74-5 k. 8 frt 25 kr, időre. Szokványbuza: 800 mm. 774 k. 8 frt 22% kr, 1100 mm. 77 k. 8 frt 20 kr. időre. A határidő-üzletben felmondtak 6000 mm. bú­zát, és 3000 mm. zabot. Mérsékelt forgalom mellett a délelőtti jegyzések a következők: Búza 1889. őszre 8.23-8.17, 1890. tavaszra 8.78 -8.72, tengeri 1890. máj.—jun.-ra 5.17—5.11, káposztarepeze 1890. aug.—szept..-re 11.70. A déli tőzsde zárlatai pedig: Szokv. búza 1889. őszre 8.16 pénz, 8.18 áru ; 1890. tavaszra 8.71 pénz, 8.72 áru ; 1890. őszre 7.85 pénz, 7.90 áru; tengeri 1890. máj.— jun.-ra 5.10 pénz, 5.11 áru; zab 1889. őszre 7.16 pénz,­­7.18 áru; tavaszra 7.24 pénz, 7.26 áru ; káposztarepere 1889. aug.-­szept.-re 11l­, pénz, 11% áru. A budapesti értéktőzsdéről. A­ tőzsde figyelme ma csaknem kizárólag a helyi értékeknek volt szentelve, melyekben hosszú idő óta nem észlelt mérvű forgalom keletkezett rohamosan emelkedő árakon. A nemzetközi papírokban teljes nyugalom uralkodott. A két magyar járadékban na­gyon jelentés télen volt az üzlet. Az aranyjáradékok gyengültek. A közlekedési részvények szilárdak ma­radtak. A valuták és külföldi váltók szilárdultak. Hivatalos felszámolási árfolyam : osztrák hitel­részvény: 305.60, magyar aranyjáradék: 100.15. A díjbiztosításoknál: osztr. hitelrészvény hol­napra: 1.25—1.75, 8 napra: 3.50—4.50, egy hóra : 7.50—8 — ért. Az árfolyamok következőleg alakultak: Az előtőzsdén kedvező irányzat mellett osztr. hitelrészvény 305.60 írton, lesz. és pénzváltóbank 105— 105.25 írton került forgalomba. A déli tőzsdén magyar 4 száz. aranyjáradék 100.12,/a—100.15 írton, budapesti bankegyesület 124.50— 125 írton, lesz. és pénzváltóbank 105—105.40 írton, pesti magyar kereskedelmi bank 72. 50 írton, bécsi biztosító int. 185 frton, bécsi élet és jár. bizt. int.. 285 írton, első magyar ált. bizt. int. 3350— 3390 irton, Fonciére pesti bizt. int. 70—70.50 írton, Pannónia vnsz. bizt. 1200—1175 írton, Erzsébet-malom 282 írton, magy.—galicziai vasút 193 írton, magyar nyugati vasút 192.50—193 írton, északmagyarországi kőszénbánya r. t. 153 írton, Franklin - társulat 222.50—223 írton, Ganz-gyár 1325—1340 írton, salgó­tarjáni kőszénbánya 351 írton, nemzetközi villam­­társaság 258—260 írton, rima-murányi vasmű 141.75— 141.25 írton, Sclülck-gyár 220—225 írton, magyar jelzá­logbank 4% száz, záloglevél 99.70 írton köttetett. Színházak ma, október 18-án. Nemzeti szín­ház: A férjek iskolája Tudós nők. — M. kir. opera­ház: Az álarczos­ bál. A babatündér. — Népszínház: A suhancz. — Várszínház: Zárva van. Felelős szerkesztő: Ifj. ÁBRÁNYI KORNÉL Nyílt tér. (Az e rovat alatt közlötteknek sem tartalma, sem alakjáért nem felelős a szerkesztőség). „Transylvania Sec.44 _____________________________________(2Q2-10 „EGERVÁRY kávéháza“ VI., Andrássy-út 20., a m. kir. opera mellett. ---------- (ISIS) A tavaly általam megkezdett és közkedveltséggel fogadott ü­j b­écsi reggelit ismét felszolgálta­tom. ____ E Gr E E VA E TT. ~ÖT

Next