Pesti Napló esti kiadás, 1889. október (40. évfolyam, 270-300. szám)
1889-10-18 / 287. szám
egyenlő terhnek. Mindenekelőtt bizonyos, hogy a nagyobb számú hallgatóságnak előadó tanár, már csak az azzal tartandó colloquiumoknál fogva is, több időt és fáradságot fordít hivatására, mintsem a csekélyebb számú hallgatóságnak előadó kollegája. Aztán lehet, sőt mindig is úgy kellene lennie, hogy a párhuzamosan előadó tanárok egyikének túlnyomó számú hallgatósága és ennek számához képest nagyobb leckepénzi jövedelme a másik képességén és fáradozásán túl tevő képességnek és fáradozásnak vívmánya. Sőt még a hallgatóknak puszta előszeretete is, amelylyel az egyik párhuzamosan előadó tanár iránt viseltetnek, a tanulmányozás sikerét előmozdító tényező, mely ellen a mező alaki egyenlőség kedvéért a lecskepénzek egyenlő felosztásával bizonyár volna reagálni. Mindezen egyenlőtlenségek — az egészen sajátszerű helyzetben lévő hittani kar kivételével — egyetemünk egyes karaiban találkoznak : mennyivel több és nagyobb tehát az az egyenlőtlenség, mely az egyes karok, illetőleg az egyik karnak tanárai és a többiekéi közt a mondott tekintetben fennforog! Ha a leczkepénznek karonként összítése és a karbeli tanárok közt egyenlő felosztása a felhozottaknál fogva méltánytalan és káros, úgy az egyetemünkön befolyó összes leczkepénzeknek egyetlen tömeggé egyesítése és valamennyi egyetemi tanárok közt egyenlő felosztása a létező különbségektől eltekintő radikális nivellálás volna. Az orvosi kar és a mi karunk leczkepénzeinek egyesítése és a két kar tanárai közt egyenlő felosztása körülbelől ugyanazt a részesülést eredményezné, mely azoknak az egyikben és a másikban külön-külön egyesítéséből és felosztásából származnék; ellenben mind a négy kar lecskepénzeinek összesítése azt eredményezné, hogy az orvosi meg a jog- és államtudományi karok tanárainak előadásaiért fizetett lecskepénzek fele a hittani és a bölcsészeti karok tanárainak jutna. — Egyébiránt — noha a bölcsészeti kar belviszonyainak fejtegetése nem feladatunk — kötelességünk megjegyezni, hogy ezen kar tanárainak kisebb fele nagyobb számú hallgatóságokkal fáradoz és ugyanazért az ezek által fizetett és őket illető leckepénzekből az egyetem valamennyi tanáraival egyenlőosztozkodás mellett többet veszítene, mint amennyi annálfogva az orvosi meg a jog-és államtudományi karok tanárai által megszolgált leczkepénzekből neki jutna. Világos tehát, hogy az egyetemünkön befolyó összes lecskepénzek kommasszácziója és valamennyi egyetemi tanárok közt egyenlő felosztása csakis a hittani kar mindannyi és a bölcsészeti kar számos tanárainak bővebb javadalmazását, ellenben az utóbbi kar több és az orvosi meg a jog- és államtudományi karok valamennyi tanárai leckepénzi jövedelmének tetemes csökkenését hozná magával. Kérdés mármost: szükséges-e ezen magában és egészben véve isodiózus, egyetemünk tanárainak nagy többségét és ebben a két leglátogatottabb és a gyakorlati életre nézve legfontosabb karnak valamennyi tanárát megrövidítő, hogy ne mondjuk, elkedvetlenítő változtatás ? Távol van tőlünk az utóbbi által méltóbb javadalmazáshoz jutható egyetemi tanártársaink érdemét kicsinyleni, avagy bővebb javadalmazásra irányuló igények jogosultságát kétségbe vonni, de azt, hogy az utóbbinak kielégítése a most illetőleg javadalmazott tanártársaik megrövidítésében kerestessék: nulla ratio suadet. Hazánkban a magas miveltségü, kültisztesség tartására erkölcsileg kötelezett és óhajtandóképen családos szellemi munkások megérhetési költsége, melyhez egyetemi tanárnál a nekinélkülözhetlen saját könyvtárnak megszerzési és évről-évre öregbítési költsége járul, jelenleg — az ezentúl várható növekvéstől eltekintve — oly nagy, hogy az állam részéről ez idő szerint elégtelen javadalmazással ellátott hivatásban működők méltó díjtámára az immár ilyképen javadalmazottaktól bátran elvonható fölösleg csakugyan nem található. Ha tehát Nagyméltóságodnak minket, kielégítőleg javadalmazott tanárokat is örömre és hálára indító gondoskodású hittani karunk valamennyi és a bölcsészeti kar jelentékeny hallgatóságok és leckepénzi jövedelmek hiányában lévő tanárainak, általunk nagyrabecsült kollegáinknak is oly javadalmazást szán, mely az orvosi kar és karunk tanárainak átlagos jövedelmével felér, úgy ezen méltányos és bölcs szándék megvalósításához a szükséges, nem jelentékeny és okvetlenül bőven gyümölcsözendő eszközöket felséges Urunk és az országgyűlés kultúrái czélokért költséget nem sokáig hatalma megadhatja. És itt — nem avégett, hogy az említett egyetemi tanárok azon bővebb javadalmazásra érdemességét kisebbítsük, hanem nehogy a jelenleg már elégséges jövedelmű tantársaik kedvezőbb helyzete indokolatlannak tartassák — utalnunk kell: egyfelől arra, hogy a hittani kar tanügyi viszonyai és érdemes tanárai hivatása meg a három világi kar tanügyi viszonyai is tanárai hivatása között — kivévén mi amannak egyetemi tanácsunkban képviseltetését illeti — még csak azon egynémelyes azonosság sem forog fenn, mely az utóbbiakat és valamennyi tanáraikat egy bizonyos közös szempont alá hozza — minek csak egyik, hanem a szóban forgó kérdésre nézve nem legközömbösebb részlete, hittani karunk tanárainak a hierarchia terén, mondhatni, hogy rendszerinti előléptetése; másfelől, t. i. mi a bölcsészeti karnak jelenleg elégtelen jövedelmű egynémely érdemes tanárait illeti, utalnunk kell az elégtelenség fő okára, vagyis arra, hogy azon tanárok egyetemünkön jobbára oly szakok képviselésére hivatvák, melyeknek érdeke nem anynyira azok előadásához, mintsem inkább hazai tudományosságunk kimerítő voltát biztosító azon célzathoz fűződik, hogy azon szakoknak köztünk is legyenek hivatott művelői. Utaltunk az utóbbi tényre, hogy az egyetemünk tanárai között a hivatási teher dolgában fennforgó különbségek legnagyobbikát kimutassuk. Ezen tényből azonban, mint azt már jeleztük, korántsem következik az, hogy a jelenleg elégtelen jövedelmű egyetemi tanárok javadalmazása ne öregbíttessék, hanem igenis az, hogy az öregbítés eszközei ne azon egyetemi tanárok biztosított és megérdemlett módon élvezett javadalmazásából szakíttassanak el, akik az egyetemi tanári hivatás terheinek oroszlánrészét viselik. És most áttérünk a második és utolsó indokra, amelynél fogva Nagyméltóságod rendelete az egyetemünkön fennálló leckepénzi intézményt megváltoztatandónak tartja, t. i. arra, hogy azon intézmény mellett a tanárok és hallgatók egyaránt bizonyos félszeg helyzetbe hozatnak egymással szemben, mely kárára van annak a viszonynak, amelynek tanár és hallgató között, a tudományos működés és a képzés érdekében fönn kell állania. Mondhatnók, hogy ezen indok, mind abban, amit rosszul, mind abban, amit igényel, olyannyira határozatlan, hogy arra vonatkozólag véleményezői álláspontot foglalni nem vagyunk képesek, inkább csak találgatásra vagyunk utalva. Hogy miből állhat az a »félszeg helyzet”, amelytől Nagyméltóságod rendelete az egyetemi tanárokat és hallgatókat a fennálló lecskepénzi intézmény mellett annyira félti, hogy az utóbbit »a tudományos működés és a képzés érdekében« megváltoztatandónak ítéli ? Erre nézve csak feltevéseink lehetnek. Ily feltevések: 1) hogy a tanár és hallgatói közt létező erkölcsi és tanügyi viszonynyal nem fér össze az, hogy emezek amannak valamit fizessenek; 2) hogy a tanár a hallgatói által neki fizetett lecskepénzeknél fogva ezek iránt mindenben elnéző, ellenben az őt nem hallgató és utóbb vizsgálatokon vele találkozó tanulók és jelöltek iránt túl szigoru lehet, minek tekintetéből 3. a hallgatók valamennyi karakbeis tanárnak, sőt egyeseknek többször hallgatására mintegy kényszeritvék. Tudományos fejtegetésekhez, tehát objektivitáshoz szokott szakemberek lévén, nem haboztunk, a midőn a leckepénzi intézmény ellen netalán felhozható érveket fogalmaznunk kelle, ezeket önérzetünk és személyes érzékenységünk kímélése nélkül kifejezni , hanem ugyanazért legyen szabad, ezen köteles tettünk érdemlett viszonzásul Nagyméltóságodtól és mindazoktól, akikkel Nagyméltóságod jelen felterjesztésünket netalán közlendi, azon érvekre vonatkozó ellenérvelésünk számára elővéleménytől ment megfontolást kérnünk. Az általunk elsőnek felhozott , általános feltevés alaposságát határozottan tagadjuk. Tagadjuk pedig a legerősebb cáfolat: a történet alapján, mely igazolja, hogy a középkor óta a jelen napig számos elsőrangú és századokon át a legfényesebb tanügyi sikert arató főtanodákon a hallgatóságok tanáraik javadalmazását, hol részben, hol egészben és minden összeférhetlenségi susceptibilitás nélkül szolgáltatók és szolgáltatják. Utalunk pl. a maga korában világhírű bolognai jogtanodára és a jelenből Helvéczia és a német birodalom valamennyi egyetemeire, mely utóbbiakat mai napság Európaszerte, még a saját szellemi alkotásai mindenhán kielégítő voltában bizakodó francziák is reformbeli mintául szemügyre vesznek. És az elvont okoskodás minden lehető vívmányainál meggyőzőbb ezen példákra utalás után elégséges megjegyeznünk, miszerint korunkban mindennemű, még a szellem legsubtilisabb tevékenységével tejesített jó szolgálatoknak is pénzbeli ellenszolgáltatással viszonozása a tisztességet nem nélkülözi, az utóbbi elfogadóját se se nem alacsonyítja, sem a viszontszolgáltatóval szemben nem feszélyezi; hogy nevezetesen a tanítás is mai napság a díjazandó hivatások közé tartozik; hogy a köztanodákat látogató tanulók tanáraik hivatásbeli javadalmazottságát tudják és azon meg nem ütköznek; és továbbá arra, hogy hallgatóink a lecskepénzeket nem tanáraik kezéhez, hanem beiratkozásuk kapcsában quaestorai hivatalunk pénztárába fizetik; hogy a lenczkepénzi intézmény behozatala óta egyetemünkön tanár és hallgató közt olyféle viszony, a melynél fogva emez amannak valamely különös segítségéért, mint pl. az annakelőtte felsőbb tanintézeteinknél is megengedetten divatozott u. n. correpetitio és disputatio fejében, honoráriumot fizetne, elő nem fordul. És ezen köztudomású tényállás mellett mutatkoznék a fennálló lecskepénzi intézmény a tanárok és hallgatóik közt megkívántató viszonynyal össze nem férő anomáliának! Az általunk említett második feltevésből igaz az, hogy egyetemünk tanárainak rendes fizetéseiket kiegészítő (lecskepénzi) jövedelme hallgatóik félévenként változható számához képest nagyobb-kisebb lehet és hogy e miatt is, hanem egyszersmind hivatásbeli nemes ambícziójuknál fogva, hallgatóiknak száma őket jelentékenyen érdekli. Azonban amilyen bizonyos, hogy másodsorban említett érdekeltségek egymagában véve a tanügyre nézve csakis hasznos tanári iparkodásra indít, szintoly kétségtelen, hogy az első sorban felhozott érdekeltség oly tanárt, aki tanszakát az övével párhuzamos tanszék hiányában egymaga adja elő, semmiféle néven nevezendő elfogultságba nem ejtheti, mi azt is kétségtelenné teszi, hogy a tanári részrehajlásra nem a lecskepénzi intézmény egymagában, hanem ez és párhuzamos tanszékeknek létezése együttesen indíthat.Már most az a kérdés,mit javasol ezen lehető baj ellen praezervatív gyógyszerül a józan tanügyi politika ? Kimutattuk a lecskepénzi intézménynek nemcsak a tanárra, hanem a tanügyre nézvést is hasznos voltát, és hasznosnak tartjuk egynémely tanszakoknak többszörös tanítását, vagyis párhuzamos tanszékeknek létezését is, nem cselekednénk tehát bölcsen, ha a két hasznos tényező egyikét avagy másikát elvetnők, mielőtt mind a kettőnek veszély nélkül fentarthatása felett kétségbe nem estünk. De hát elmélkedtünk-e már a felett és tettünk-e elmélkedésünk netalán biztató eredményéhez képest immár kísérletet arra nézve, hogy lehetséges-e mind a két hasznos intézményt oly intézkedések kapcsában fentartanunk, melyek a kettőnek együttes fennállásából máskülönben származható hátránynak elejét veszik ? — Afféle szakértő elmélkedés avagy éppen kísérlet mindeddig hiányzik, mi különben arra is mutat, hogy a két intézmény együttes fennállása mellett lehetséges tanügyi hátrány éppen nem, avagy csak csekély mértékben valósult. Engedjen nekünk Nagyméltóságod elégséges időt arra, hogy ama nagyfontosságú feladat megoldásához kivántató tanácskozás fonalán azon, erős meggyőződésünk szerint lelhető intézkedéseket javaslatba hozhassuk, melyek a leckepénzi intézmény és a párhuzamos tanszékek eddigi együttes fennállása mellett támadt aggályt: a részrehajló elfogultságtól minket, egyetemi tanárokat féltő gondot a jövőre nézve gyökeresen eloszlatandják. Hanem ahhoz valamivel több időre van szükségünk, mint amennyit Nagyméltóságod idézett rendelete a negyedfél évtized óta fennálló és tehát a jelen tanévben is még talán csak nagy baj nélkül fennállható leckepénzi intézmény szándékolt megszüntetése iránt ezennel adott véleményünk előterjesztésére kiszabott. Nehogy azonban e kérelmünk késleltető kitérésnek látszassék, már e helyütt felemlítünk egyet mást, amik felőbb kifejezett meggyőződésünk alaposságáról vagyis arról, hogy a többször említett két intézmény együttes fennállása mellett támadt aggályokat mind a kettőt fenntartó bizonyos intézkedésekkel el lehet oszlatni, bizonyságot tesznek. Korunkban ez idő szerint tizenhat rendes tanár a jog- és államtudományi összes tanszakokat kimerítőleg tanítja, és ezen tanárok ugyanannyi tanszéke közel szorosan véve csak hat párhuzamos, tíz nem az; tehát mondhatnók, hogy karunk rendes tanárainak csaknem kétharmadát, mivel azok tanszékeivel leczkepénzért versengő párhuzamos tanszékek nem léteznek, a leckepénzi jövedelemből származható elfogultság egyáltalában meg nem szállhatja. De hát korunkban jelenleg nemcsak párhuzamos tanszékek létezése, hanem az u. n. előadási jogosultságok gyakorlása is, esetleg elfogultsággal járó versengésre vezethet, mely jogosultságoknál fogva egyik másik tanártársunk saját tanszékének tankörén kívül eső és más tanáréhoz tartozó tantárgyat is előad és a fentebb közölt érdekeltségi arány nagy változást szenved. Ha t. i. a párhuzamos tanszékeknek és az u. n. előadási jogosultságoknak korunkban versengést eredményező hatásait összeadjuk, marad Csak egyetlenegy tanár, ki tanszékének tanszakát ez idő szerint vetélytárs nélkül tanítja, és egy, ki részben teszi ezt. Nehogy félreértessünk, megjegyezzük, hogy az u. n. előadási jogosultságok, legalább ami a karunkban gyakoroltakat illeti, úgy alakilag, mint érdemileg kifogástalanok, alapulván azok részint ugyanazon kinevezési okmányokon, amelyeknél fogva az oly jogosultságot gyakorló tanártársaink karunkbeli tanszékkel legkegyelmesebben megadományoztattak, részint dicső emlékű báró Eötvös József néhai szakminiszterünk 1870. szeptember 12-iki elvi elismerésén, és úgy az egyik, mint a másik esetben a mondottképpen feljogosított tanároknak más tanintézeteken,avagy annakelőtte korunkban tanítólag igazolt hivatottságán. Mindamellett egy idő óta mindinkább arról győződünk meg, hogy korunkban az u. n. előadási jogosultságok gyakorlása a tanügyi czélszerűség határait meghaladja, tehát a részben jelentékeny csökkentés kívánatos, ha erre irányzandó tanácskozásunk javaslatai — miben nem kételkedünk — Nagyméltóságod tetszésével találkozandanak, úgy előreláthatólag korbeli tanárainknak körülbelül fele az előadásbeli és lecskepénzérti versengés terén kívül, tehát az ezen lehető elfogultságnak árnyékától is menten teljesitendi hivatását. Azon tanárok számára pedig, akik a tanügy érdekében ugyanazon tanszakot azontúl is párhuzamosan tanítandják az előadásaikra beiratkozhatás és a vizsgálatokban részvételük egy bizonyos, e helyütt még nem jelezhető szabályzásával ugyanazon biztosító állapot teremthető. Végre — ámbátor közérdekek óvásában a szervezeti biztosítékok túlnyomó súlyúak — legyen szabad Nagyméltóságoddal, sőt a felvilágosodott közvéleménynyel is szemben azon hazafias és tudományos működésre utalnunk, amelynek alapján egyetemünk tanszékei betöltöttek, betöltetnek és betöltendők lesznek, tehát nemcsak a miénkre, kikre egyetemünk jogén államtudományi karának tanszékei ez idő szerint bízvák, hanem mindazokéra is, akik azokon előttünk valának és utánunk leendőnek; legyen szabad az ezen működésen alapult és alapulandó bizalomra hivatkoznunk, nemcsak amennyiben egyetemünk tanárainak Ik. kineveztetésében nyilvánult és nyilvánulni fog, hanem mint folyton tartó tényezőre, melynek hiányát semmiféle szervezeti biztosíték nem pótolhatja; legyen szabad éppen a tanári hivatásnak e részben páratlan sajátszerűségére utalnunk, hogy teljesítésének csak kevéssé jelentékeny, azaz külső és alaki jelenségei ellenőrizhetők, ellenben igazi értékének vagyis belbecsének megítélése a szervezeti tényezők és a tanintézetek felett álló hatóságok feladatát meghaladja; és legyen szabad a testületi szellemre is hivatkoznunk, mely egyetemünk egészében és mindenik karában, a hozzátartozó egyes tanárok és valamennyiök akaratát magával ragadó hatalommal uralkodik, legyen szabad mindezekre a czélból utalnunk és hivatkoznunk, hogy az erősítő testületi szózatok, melyek egyetemünkből Nagyméltóságodhoz felhangzanak, a tanulmányi érdekek egyéb biztosítékainak sorából ki ne maradjanak. Arra, amivel a fentebb formuláztak három feltevés utolsója a leczkepénzi intézmény ellen harczol, hogy t. i. e mellett egyetemünk hallgatói odit avertendi et captandae benevolentiae gratia valamennyi karunkbeli vizsgáló tanárnak előadásaira, sőt egyesekébe több ízben is beiratkoznának,röviden adhatunk megnyugtató feleletet. Ugyanis afféle hallgatási túlbuzgóság — eltekintve attól, hogy magában véve a tanulmányozásra nézve felette hasznos volna —korunkban aligalig gyakorolható, mivel t. i. a tanítványaink által kötelesen hallgatandó tantárgyak sorozata olyannyira hosszú és ezeknek a nyolcz tanulmányi félévbe kötelezőig beosztása csak olyannyira korlátolt hallgatási lehetőséget enged, miszerint egy immár végig hallgatott tantárgynak ismét avagy ugyanannak a tantárgynak egyidejűleg két tanártól hallgatása — legalább mi a szóba egyedül jöhető főkollégiumokat illeti — alig legyőzhető nehézségekkel jár, sőt amennyiben a párhuzamosan tanító tanárok előadásaikat ugyanazon órákban kötelesek tartani, egyenesen lehetetlen. Az ugyanazon tanszakot előadó tanárok egyikének hallgatásával ennél netalán keresendő vizsgálási benevolenczia és a másiknál ugyanazzal kelthető ódium ellen — ha ugyan ilyesmi korunkban előfordulna —• ugyanazon intézkedések, melyeket az általunk formulázott második lecskepénzellenes feltevés cáfolatában felebb jelzettünk, teljesen biztosítandanak, valamint egyáltalában mindazon bajok és inkonveniencziák, melyek egyetemünkön netalán észlelhetők, a tan- és vizsgarendszernek, nem pedig a leckepénzi intézménynek következményei; azok orvoslása tehát csak a tan- és vizsgarendszer reformálása által eszközölhető. III. Azoknál fogva, amiket egyetemünk és különösen karunk tanulmányi ügyének érdekében legjobb tudomásunkhoz képest idáig előterjesztenünk kell, teljes megnyugvásaid csak egyet javasolhatunk Nagymáltóságodnak : méltóztassék az egyetemünkben fennálló leckepénzi intézményt épségben hagyni. És ezzel jelentésünket be is fejezhetnék, ha Nagyméltóságod idézett rendeletének szavai nem köteleznének bennünket, a javaslatunk ellenére, tehát minden felelősségtől feloldatásunk mellett történhető változtatás módozata iránt is nyilatkozni. Az ez iránti nyilatkozás kényszerűsége reánk nézve egyszersmind az a vonal, amelyen mi, kik idáig az egyetemi tanügy és az egyetemi tanári hivatás érdekeit érvényesítők, saját egyéni jogigényünk védelmére is kelhetünk. Nagy méltóságod — úgy látjuk — az állandó fizetésünket kiegészítő leckepénzi jövedelmünkről, noha az egyetemi tanárokká lett legkegyelmesebb kinéveztetésüket tudató közokmányok azt nekünk egyenként biztosítják, akkor vélekedik, hogy arra szerzett jognak nevezhető igényünk nincsn. Mélyen fájlaljuk, hogy épen mi irányunkban, kiktől nemcsak a jogismeretnek terjesztését, hanem egyszersmind a kinek-femek jogát tisztelő érzületnek; a polgári társadalom ezen nélkülözhetetlen alapjának szilárdítását is mindenki méltán várja, a jogrendet fenntartó állami hatalom pedig kötelességképen követeli, hogy — mondjuk — épen irányunkban juthasson érvényre oly felfogás, melytől a hazai közhatalom következetesen, még mozgalmas időkben véghezvitt gyökeres átalakítások alkalmával is, idáig tartózkodott. Hanem ép ezen történeti tény biztat minket, hogy ama felfogás érvényesülése ellen — még ha a fennálló leckepénzi intézmény épségben hagyása mellett szóló érvelésünket siker nem is követné — hatásosan fogunk védekezni. Hogy annál rövidebben czélhoz jussunk, nem fogunk szavak, kifejezések felett vitatkozni. Mi megvédendő jogigényünkből nem azt következtetjük, hogy a miatt a fennálló leckepénzi intézményt még a tanulmány érdekében sem szabad megváltoztatni, ily értelemben szerzett jogunk csakugyan nincs és nem is lehet; ellenben,Nagyméltóságod idézett rendeletének egynémely kifejezéseinél fogva is, számítunk arra, hogy amennyiben Nagyméltóságod azon intézményt tanácsunk ellenére megváltoztatni fogná, az ezáltal tőlünk megvonandó pótjavadalmazás fejében nem csupán névleges avagy a megvonthoz képest csekély, hanem az utóbbit, egészben véve és átlag, legalább megközelítő másféle javadalmazást nyerendünk , hogy erre jogigényünk van, ahhoz állhatatosan ragaszkodunk, és érzelmileg ragaszkodni fognánk még az esetben is, ha Nagyméltóságodnak minket attól elütő és külső hódolatra késztető illetékes hatalom szava a további védelem lehetőségétől megfosztana. És ugyanazért legyen szabad azt is feltennünk, hogy Nagyméltóságod azon kétségtelen jogigényünk kielégítési módját és mértékét netalán megállapítandó elhatározásával nemcsak azt, mi magában értetődik, s t. i. az alkotmányos hatalma előtt mindenkor meg-hajló külső hódolatunkat, hanem egyszersmind érzelembeli megnyugvásunkat is keresendi, mely utóbbi nélkül amaz alatt a jogelvonást fájlaló kedvetlenség és keserűség rejtenék. A minket — nem az olykér vesztes egyetemi tanügy iránt, hanem saját jövedelmi veszteségünkre vonatkozólag—megnyugtató kárpótlás egyetlen módja és mértéke ez: méltóztassék az egyetemünkön fennálló lecskepénzt intézmény — ha javaslatunk ellenére dőlnie kell — egyetemi tandíjjá átalakítani, ennek czímén azt egészben egyetemünk jövedelméhez csatolni, minket, rendes egyetemi tanárokat pedig vesztendő leckepénzt pótjavadalmazásunk fejében állandó fizetésünk oly mérv felemelésével kárpótolni, hogy az, nyolcszáz forintnyi évi lakbér illetményen fölül, a kárpótlékokkal együtt legalább is az első osztályú kúriai bírák és miniszteri tanácsosok fizetéséig és egyszersmind nyugdíjáig emelkedjék , a rendkívüli fizetéses tanárok díjazása pedig ehhez arányítottan állapíttassák meg. Ezen igényünk jogosultságát igazolja annak bizonyossága, hogy az egyetemi tanárok tudományos szakképzettsége a közszolgálat egyéb köreiben rendes körülmények között ily fizetéssel járó állásokra szokott vezetni. Azon netalán felmerülő aggályra, hátha az egyetemi jövedelemmé lett tandíjak idő múltával az esetleg szaporítandó egyetemi tanárok fizetési többletének fedezésére elégtelenné válnak, megjegyezzükhogy a jelenleg fizetendő leckepénzeknek négy évtizeddel ezelőtt megállapított tétele — már csak az időközben immár tetemesen felemelt középtanodai tanpénzekkel aránybahozás végett is — minden nehézség nélkül jelentékenyen felemelhető és az ennélfogva befolyandó jövedelmi többlettel a mondott kiadási többlet mindenkor és minden bizonynyal fedezhető leszen. A lecskepénzeknek karonként commissatióját és — a mi karunkat illeti — köztünk, fizetéses tanárok közt, egyenlő mennyiségű előadások tartására kötelezés mellett, egyenlő felosztását nem annyira saját jogos érdekünkben, mintsem inkább a miatt, mivel ez a rendezés azt az elfogultságot, melytől Nagy méltóságod a jelenleg fennálló lecskepénzi szabályzat mellett minket — erős meggyőződésünk szerint ok nélkül — félteni látszik, ki nem zárja, mellőzendőnek véljük. Hogy az egyetemünk mind a négy avagy három világi karában befolyó összes lecskepénzeknek egy tömeggé egyesítését és ennek mind a négy, illetőleg a három világi kar valamennyi tanárai közt felosztását igazságosnak nem tartjuk, ennek okait immár felőbb kifejtettük. Egy kárpótlási módozat ellen óvásilag emelünk szót, hogy a tőlünk netalán megvonandó lecskepénzt pótjavadalmazásért nekünk és tanár utódainknak nyújtandó kárpótlás mértékét a kormány, illetőleg a közoktatási miniszter úr szabadon jutalmazó tetszése határozza meg. Nem mintha anyagi érdekeinket amattól és illetőleg emettől féltenők, hanem az azoknál még sokkal becsesebb tanári függetlenségünknek még a fogyatkozás látszatától is megóvása végett. Ugyanazért egész nyíltsággal kijelentjük, miszerint az esetben, ha Nagyméltóságod éppen azon a módon fogna minket a tőlünk elvonandó lecskepénzi pótjavadalmazásért kárpótolni, mi, tisztelettel alólírott kar, a törvényileg biztosított tanítási szabadságra támaszkodva és ugyanannak érdekében. Nagyméltósáságod ilynemű határozatát véglegesnek nem tekintendjük. Alkotmányos ország polgáraihoz és egyszersmind a szabad tudomány hirdetőihez illő nyíltsággal tártuk fel Nagyméltóságod előtt azon hatást, melyet Nagyméltóságod idézett rendelete — nem annyira egyes közvetlen czélzatánál, mintsem inkább az egész szerkezetéből sejthető tanügyi politikánál fogva — reánk tőn, azon érveket és aggodalmakat, melyek miatt sem amahhoz, sem emekhez, kétségkívül legjobb szándékú reformtörekvéshez, javaslólag nem járulhatunk , ne vegye Nagyméltóságod testületi gondolataink és érzületünk tartalék nélkül őszinte kifejezését rossz néven. Tartoztunk azzal tanári Önérzetünknek, egyetemünknek, az egyetemi tanári hivatásnak, leendő tanár-utódainknak és Nagyméltóságodnak is, mint hazai közoktatásunk legfőbb gondviselőjének, kinek rosszul szolgálnánk, ha —a midőn mélyre és messzire ható reformerészat iránt tanácsunkat igényelte — abból, amit véleményezési feladatunkhoz képest tartunk, gondolunk és érzünk, jelentékeny és legalább is tudomásul vételre érdemes részleteket elhallgatnánk. Hogy véleményezésünknek és javaslásunknak sikere leszen, azzal érveink súlya biztat, ha mindamellett nem lenne azon tudat, hogy kötelességünket nyomot hagyólag teljesítettük, leszen megnyugvásunk. Amit utóbbi esetben önmagunk egyénileg veszíthetünk, az a lehető veszteségnek kisebb fele; a főveszteség az egyetemi tanári hivatás színvonalát és egyetemünk tanügyét érné. A tapasztalás e veszeteség súlyát csakhamar kiderítendi és az elejtett rendszer visszaállítására vezetend. Ha pedig mindazt, amit tanár elődeink reánk hagyták, nem leszünk képesek tanár-utódainkra hagyni: rájuk hagyjuk a vádiratot, a melylyel a veszendőbe menőket megóvni törekedtünk, és hit,bizomárykép a visszaszerzési kötelességet. KÜLÖNFÉLÉK. — okt. 18. A hiv. lapból. Kinevezések Az igazságügyi minister : Róth Frigyes fogházőrmestert a beszterczei törvényszéki fogházhoz fogházfelügyelővé ; — Böröndy Zsigmond gépész-lakatost az illavai orsz. fegyintézethez, a gépész-lakatosi teendőkkel egybekötött főfegyőri, a veszprémi törvényszék elnöke, Bannig Alajos végzettjogászt a veszprémi járásbirósághoz díjtalan joggyakornokká, és a beregszászi pénzügyigazgatóság. Bancs Gyula adóhivatali gyakornok-jelöltet a beregszászi kir. adóhivatalhoz díjtalan gyakornokká nevezte ki. Posta. A Zugligetben, a közúti vaspálya várócsarnokában, a Budapest-Zugligeti elnevezés alatt a nyári idényben működő fiók-postahivatal e hó 15-én a téli idényre megszűnt. A képviselőház jegyzői állására, imely Tb 4d államtitkár kinevezése következtében betöltendő, a szabadelvű pártból többeket emlegetnek. A szabadelvű párt többsége, mint halljuk, báró Loszner Ervint fogja kijelölni a képviselőház jegyzőjének. A czár ajándéka. Milicza montenegrói herczegnőt Leuchtenberg György herczeggel való esküvője alkalmából a czár nagyszerű ajándékkal lepte meg: egy millió rubelt küldött neki. A herczegnő az egész összeget Montenegro éhínséget szenvedő lakossága közt osztatja ki. Vonat-összeütközés. A vasúti katasztrófák sorozata nem akar véget érni. Mint New Yorkból jelentik, Nebraska államban, Gibsonnál két személyvonat összeütközött, s ennek következtében ötven utas megsebesült. .Közülök tíz már meghalt. Boszúálló férj. Izgalmas jelenet folyt le ma délelőtt fél tizenegy órakor a Hunyadi-tér sátrai közt. Szőcs Károly István rákospalotai születésű, 30 éves kőműves, ki négy év óta elváltan, de azért folytonos viszályban élt feleségével, Gyulai Molnár Zsófiával, ma orvul megtámadta feleségét, ki a Hunyadi-téren gyümölcsöt árul s jobb szeme táján súlyos sérülést ejtett rajta. A nő balszemén vak s a boszúálló férjnek az volt czélja, hogy egészen világtalanná tegye. A súlyos sérülést szenvedett nőt a kórházba szállították, a férjét pedig elfogták. A nő 36 éves, reform, vallásu és az Izabella-utcza 1. sz. alatt lakik. AttitWMBH» irodalmi r nyomdai r. társulat betűivel Budapest, haritok-ta-e, AVwmAOuaHfofelet Egy koldus dúsgazdag fia. Annak idején említettük, hogy a veszprémi rendőrség Mellárt Ferenczet, egy veszprémi koldus fiát és annak feleségét, született Kovács Ottiliát feltűnő költekezésük miatt letartóztatta. A házaspárt Budapestre hozták, s itt megmotozásuk alkalmával nagyobb összegeket találtak náluk. Mindketten tagadták, mintha a pénzt nem becsületes uton szerezték volna, s az egész eset napról napra rejtélyesebbé vált.Kovács Ottilia, aki vallomása szerint a szulinai kikötőben ismerkedett meg Mellárival, elmondta a rendőrség előtt, hogy a szulinai kikötőt ez év július havában hagyták el. Mellári állítása szerint tizenkét évig élt a szulinai kikötőben, s ott baromfi és juh-kereskedéssel foglalkozott. A nála talált közel húszezer franknyi összeget — úgymond — részben becsületes munka, részben török czigányoktól és cserkeszektől nyerte. A rendőri nyomozat kiderítette, hogy sem Mellári, sem neje nem tartózkodtak a szulinai kikötőben s őket ott nem ismerik. A náluk talált nagy összeg, amint az most kiderült, lopásból való. A derékpár még évekkel ezelőtt egy egész vagyon erejéig lopta meg Tomada, a romániai nordilla községi kereskedőt, hol Mellári, mint kocsis, neje pedig, mint szakácsné volt alkalmazásban. Mindkettőt holnap átkisérik az ügyészséghez. . .— ■■■■' '— .1 ... i '» ' i i, T á v i r a t o k. Páris, okt. 18. Ferdinánd bolgár fejedelem megtartja inkognitóját. Tegnap a fejedelem a Vaudeville-szinházban véletlenül Milán királylyal találkozott, kivel néhány perczig beszélgetett. Tegnap délután a fejedelem látogatást tett Nemours herczegnél Versaillesben. Az a hir, hogy Ferdinánd fejedelem kölcsönkötése iránt folytat tárgyalásokat, merőben alaptalan s határozottan állítják, hogy a fejedelem utazásának csupán az a czélja, hogy meglátogassa rokonait. Potsdam, okt. 18. Vilmos császár és Auguszta Viktória császárné tegnap este 11 óra 5 perckor különvonaton Monzába utaztak. Konstantinápoly, okt. 18. A porta Photiades pasa volt római nagykövet helyére Vahan effendi kinevezését hozta javaslatba, de az olasz kormány e kinevezést minden indokolás nélkül visszautasította. Athén, okt. 18. A trónörökös menyegzőjén Ferencz József ő Felségét Kosek báró osztrákmagyar követ fogja képviselni. Bécs, okt. 18. Calice báró nagykövet tegnap visszautazott Konstantinápolyba. KÖZGAZDASÁG. A budapesti gabonatőzsdéről. Búzát ma mérsékelten kínáltak, a vételkedv gyönge, az irányzat nyugodt volt és mintegy 12,000 mm. kelt el változatlan árakon. Más magvak is változatlanok. Elkelt, u j b u z a : t i s z a v.: 200 mm. 82-5 k. 8 írt 90 kr, 200 mm. 80 k. 8 frt 82’/,, kr, 500 mm. 79'6 k. 8 frt 65 kr, 100 mm. 79 3 k. 8 frt 65 kr, 100 mm. 78‘5 k. 8 írt 57% kr, 100 mm. 77 k. 8 frt 55 kr, 300 mm. 76 k. 8 frt 50 kr, időre. P e g t v.: 300 mm. 78'7 k. 8 frt 47'/s kr, 100 mm. 78-5 k. 8 frt 60 kr, 100 mm. 78 k. 8 frt 55 kr, 100 mm. 76 k. 8 frt 25 kr, 200 mm. 74-5 k. 8 frt 25 kr, időre. Szokványbuza: 800 mm. 774 k. 8 frt 22% kr, 1100 mm. 77 k. 8 frt 20 kr. időre. A határidő-üzletben felmondtak 6000 mm. búzát, és 3000 mm. zabot. Mérsékelt forgalom mellett a délelőtti jegyzések a következők: Búza 1889. őszre 8.23-8.17, 1890. tavaszra 8.78 -8.72, tengeri 1890. máj.—jun.-ra 5.17—5.11, káposztarepeze 1890. aug.—szept..-re 11.70. A déli tőzsde zárlatai pedig: Szokv. búza 1889. őszre 8.16 pénz, 8.18 áru ; 1890. tavaszra 8.71 pénz, 8.72 áru ; 1890. őszre 7.85 pénz, 7.90 áru; tengeri 1890. máj.— jun.-ra 5.10 pénz, 5.11 áru; zab 1889. őszre 7.16 pénz,7.18 áru; tavaszra 7.24 pénz, 7.26 áru ; káposztarepere 1889. aug.-szept.-re 11l, pénz, 11% áru. A budapesti értéktőzsdéről. A tőzsde figyelme ma csaknem kizárólag a helyi értékeknek volt szentelve, melyekben hosszú idő óta nem észlelt mérvű forgalom keletkezett rohamosan emelkedő árakon. A nemzetközi papírokban teljes nyugalom uralkodott. A két magyar járadékban nagyon jelentés télen volt az üzlet. Az aranyjáradékok gyengültek. A közlekedési részvények szilárdak maradtak. A valuták és külföldi váltók szilárdultak. Hivatalos felszámolási árfolyam : osztrák hitelrészvény: 305.60, magyar aranyjáradék: 100.15. A díjbiztosításoknál: osztr. hitelrészvény holnapra: 1.25—1.75, 8 napra: 3.50—4.50, egy hóra : 7.50—8 — ért. Az árfolyamok következőleg alakultak: Az előtőzsdén kedvező irányzat mellett osztr. hitelrészvény 305.60 írton, lesz. és pénzváltóbank 105— 105.25 írton került forgalomba. A déli tőzsdén magyar 4 száz. aranyjáradék 100.12,/a—100.15 írton, budapesti bankegyesület 124.50— 125 írton, lesz. és pénzváltóbank 105—105.40 írton, pesti magyar kereskedelmi bank 72. 50 írton, bécsi biztosító int. 185 frton, bécsi élet és jár. bizt. int.. 285 írton, első magyar ált. bizt. int. 3350— 3390 irton, Fonciére pesti bizt. int. 70—70.50 írton, Pannónia vnsz. bizt. 1200—1175 írton, Erzsébet-malom 282 írton, magy.—galicziai vasút 193 írton, magyar nyugati vasút 192.50—193 írton, északmagyarországi kőszénbánya r. t. 153 írton, Franklin - társulat 222.50—223 írton, Ganz-gyár 1325—1340 írton, salgótarjáni kőszénbánya 351 írton, nemzetközi villamtársaság 258—260 írton, rima-murányi vasmű 141.75— 141.25 írton, Sclülck-gyár 220—225 írton, magyar jelzálogbank 4% száz, záloglevél 99.70 írton köttetett. Színházak ma, október 18-án. Nemzeti színház: A férjek iskolája Tudós nők. — M. kir. operaház: Az álarczos bál. A babatündér. — Népszínház: A suhancz. — Várszínház: Zárva van. Felelős szerkesztő: Ifj. ÁBRÁNYI KORNÉL Nyílt tér. (Az e rovat alatt közlötteknek sem tartalma, sem alakjáért nem felelős a szerkesztőség). „Transylvania Sec.44 _____________________________________(2Q2-10 „EGERVÁRY kávéháza“ VI., Andrássy-út 20., a m. kir. opera mellett. ---------- (ISIS) A tavaly általam megkezdett és közkedveltséggel fogadott üj bécsi reggelit ismét felszolgáltatom. ____ E Gr E E VA E TT. ~ÖT