Pesti Napló, 1889. november (40. évfolyam, 301-330. szám)
1889-11-08 / 308. szám
808. szám. Budapest, 1888. Péntek, november 8. Szerkesztési Iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenaeum*épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap, 40. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. : eti kiadás postai kinooVindára kívántatik, postabólyagra havonként SS ka., évnegyedünken 11 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendői. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Külpolitikai akcziók. A hármas szövetség stabilizmusa, mely a békét konzerválta, a haderők fokozásával s a külpolitikai kérdéseknek a napirendről leszorításával, úgy látszik, nagyot változott a franezia választások s a czár berlini látogatása óta. A franezia választásokban, — melyek kimenetelétől a béke barátai rettegtek, — a köztársaság és a béke győztek, az orosz szövetség pedig megbukott. A czár megvárta azok eredményét, mielőtt Berlinbe utazott, de midőn látta, hogy sem a revanche-szomjas boulangizmus, sem a szive szerint való királyság felül nem kerekedtek, hanem megmaradt a respublika s a pártok is mind megmaradtak, melyek a parlamentben veszekesznek, melyek a kormányzás bizonytalanságát válságokban felidézni szokták s legfőképp erre törekesznek; a czári politika sem találta czélszerűnek változtatni eddigi tartózkodó viselkedésén a franczia szövetségi ajánlatokkal szemben s rokonszenveit a francziák iránt fékezve s ellenszenvét a németek iránt legyőzve, elment Berlinbe, hogy a német udvarral a barátságot megujitsa s modus vivendit keressen a béke fentartására az orosz érdekek lehető kielégítése mellett. Hogy mit végeztek egymással III. Sándor, II. Vilmos és Bismarck herczeg, kevesen tudják. De hogy kibékültek a feszültségből s megelégedéssel búcsúztak egymástól, egyikük sem titkolja. A sajtóháború Német- és Oroszország között megszűnt és míg a czár várakozó állásba tért vissza Gacsinába, addig a német császár és kanczellárja nagy politikai akcziót indítottak — semmi esetre sem Oroszország ellen, így értelmezzük II. Vilmos utazását Konstantinápolyba, melyről a czárnak előleges tudomása volt, melynek sikerével oly nagyon meg van elégedve, mint Bismarckhoz intézett sürgönyei tanúsítják, melyet előzőleg a császár értekezett az olasz királylyal és Crispivel, Bismarck pedig magához idézte Kálnokyt Fridrichsruhéba, és melynek hogy politikai czéljai voltak, leginkább bizonyít Bismarck Herbert külügyminiszter kísérete. A stambuli látogatás után pedig a német császár ismét szövetséges társaihoz tér, az olasz királyhoz elébb, s ha azzal végzett, jön királyunkhoz Innsbruckba. Bismarck Herbertet azonban előre küldi hozzánk s már itt is van, hogy királyunknak referáljon a Konstantinápolyban történtekről, mint a hogy Kálnoky, ki Friedrichsruhéból érkezik, az ottani tanácskozások eredményéről tesz jelentést. Okvetlenül a kettő összefügg s királyunk elhatározásától várható, hogy miképpen fognak a felhordott külpolitikai kérdések megoldatni. Alig szenved kétséget, hogy a keleti ügyek elsősorban foglalkoztatják a diplomatákat, mert hát Bulgária érdekli legközelebbről a czárt és a szultánt s bennünket nem kevésbbé. Hogy békés megoldás kerestetik, alig szenved kétséget, de hogy nekünk kedvező megoldás jöjjön létre, mely Bulgáriát konszolidálja, s az orosz befolyás alól menten, önállóságát megtartsa , kevésbbé hisszük. Mert Bulgáriára nézve a berlini szerződés alapján könnyebben elképzelhetjük Oroszország kiegyezését Törökországgal, Bulgária rovására, semmint Oroszország kiegyezését Ausztria- Magyarországgal, Bulgária javára. Ami a szultánt illeti, köztudomású, hogy leginkább Németországgal rokonszenvez, s legkevésbbé Angliával és Ausztria-Magyarországgal. Az orosztól fél, s e félelem egyik oka, hogy a hármas szövetséghez csatlakozni nem is kíván, mely különben sem garantírozhatná neki a békét és birtokait Ázsiában. Békében élni és semleges maradni: a szultán legfőbb óhajtása. Ennyiben a német császár békepolitikája Konstantinápolyban nem ütközhetett akadályokba, s ugyanezért e látogatás nem keltett irigy féltékenységet Szentpétervárott. Németország, tudjuk, szívesen tesz Keleten jó szolgálatokat Oroszországnak. Ott fizeti meg neki a barátság árát, hogy Oroszország nem szövetkezik Francziaországgal. Hanem, hogy monarchiánk ezen új békepolitikában a békén kívül mit nyer és mit veszt: ez a lényeges kérdés, s ezen fordul meg, hogy ránk nézve az új fordulat elfogadható-e, vagy sem? A javaslatok, melyeket a két Bismarck, apa és fiú tesznek, kétségkívül a béke és a hármas szövetség megerősítését czélozzák, valószínű, hogy azt tőlünk nem követelik, hogy lemondjunk a Balkán-félszigetről, s a nemzetközi szerződések által ottan szerzett jogainkról, hanem igenis engedményeket kérnek, melyek fejében a szultán és a czár jobb barátságát ígérik. Konkrét adatok hijján ezt kell következtetnünk a berlini félhivatalos lapok czikkeiből, melyek a friedrichsruhei találkozás feletti örömükben a közeledést Oroszországhoz dicsőítik, s a »nagy európai szempontokat« kötik szívünkre, szemben a legyőzhető »magyar dhauvinizmussal«, mely a keleti kérdésekben akadályokat gördít a monarchia államférfiainak útjába. Hát ami ez utóbbit illeti, sajnálattal konstatáljuk, hogy Magyarország kívonataira a bécsi külpolitika intézői soha tekintettel nem voltak. Ezt a keleti háború, a bosnyák foglalás, a bolgár politika, s a legújabb szerb trónváltozás egyaránt bizonyítják.Külpolitikát csinálnak az udvar és a külügyminisztérium, a magyar kormány feltétlen hozzájárulásával,soha sem a nemzeti érdekek, vagy Magyarország kívánsága szerint, s erre való tekintettel, hanem kizárólag az udvarok és diplomácia számbavételével. A külpolitikát csinálják a belpolitikára való minden tekintet nélkül s erősségüket a mesterséges szövetségekben, fejedelmi találkozásokban s diplomácziai jegyzékekben keresik kizárólag anélkül, hogy a monarchia természetes érdekeit, súlypontját, Magyarországot s ennek Keletről fenyegetett jövőjét méltó figyelemben részesítenék. Okszerűbben Magyarországot belsőleg erősíteni s kielégíteni, hatalmát növelni kellene s ezen alapon lehetne azután jó külpolitikát csinálni. Mert csak azon külpolitika jó, mely minden körülmények között a nemzet támogatására számíthat, nem pedig az ellenkező, mely idegen tanácsokat követve, a magyar nemzettel ellentétbe helyezkedik s külországok fejedelmeinél és minisztereinél keres támogatást a saját népe ellen, mely támogatás idegen érdekeknek veti alája Ausztria-Magyarország külpolitikáját s kényszerhelyzeteket teremt számára ; ha pedig ezen csalfa támogatás megszűnik, pedig megszűnik azonnal, mihelyest vonakodunk engedelmes szolgái lenni : hát akkor mi marad hátra? A külső támogatás elveszett, a nemzet támogatását pedig eljátszották. Amíg nincs veszély és válság, addig a nemzetet könnyen mellőzhetik, meg is teszik, de ha, bajban vannak, akkor jó nekik a magyar nemzet, s ha nem volna , mivé lennének ? Hogy a tanácskozásokban Bismarck Herbert gróffal — ki minisztereinket inspirálni jön s királyunknak jelentést tenni fog, s vele az innsbrucki találkozás előtt a jövő politikáját megbeszélni — kormányférfiaink a magyar állam nemzetközi érdekeit érvényre juttassák, remélni azért nem bátorkodunk, mert a múltakból politikai önállóságuk iránt bizalommal nem viseltethetünk. Lehetséges, hogy gazdasági kérdésekben Németország tesz engedményeket Magyarországnak viszontszolgálatok fejében, mivelhogy magában Németországban a magyar termények szabadabb bevitele kívántatik s mert gazdaságiakban Bismarck herczegnek egyetlen czélja, Németországnak lehető legnagyobb haszna. Ha tehát az alkunál nyerhet, azt megköti, diplomácziai kérdésekben azonban még kevesebb tekintetet várunk és szoktunk meg tőle, mihelyt nézetei nem egyeznek a magyarokéval. Márpedig Bulgáriára és Keletre nézve bajosan érthetünk vele egyet, mihelyt ő Oroszországnak kedvezni akar. Ezért szokása neki a magyarokat a reichstagban, vagy hírlapjaiban megtámadni, noha igen jól tudja, hogy a német szövetségnek e monarchiában egyetlen megbízható támaszai a magyarok, pártkülönbség nélkül, s hogy a békének is barátai vagyunk mindnyájan, mert Magyarország jelen határain túlterjeszkedni nem kívánunk. Csak a feltétlen békének vagyunk ellenesei, mely a jelen kényelmének a nemzeti jövő életfeltételeit feláldozná. A walesi herczeg Egyiptomban. A franczia sajtó folytatja heves kifakadásait és fenyegetőzését Anglia ellen abból az alkalomból, hogy az angol trónörökös látogatást mert tenni Kairóban. Az uralkodó körökkel többé-kevésbbé összeköttetésben álló nagy lapok egymás után állást foglalnak s kijelentik, hogy »Európa« nem hajlandó az egyiptomi kérdésről megfeledkezni. Hogy itt Európa alatt egyszerűen Francziaország s esetleg Oroszország értendő, az természetes. Még a portának sem állhat érdekében ez ügyet most bolygatni s napirendre hozni. Annál kevésbbé lehet kedvök ama hatalmaknak, melyek őszintén óhajtják a békét s érdekében sokféle áldozatot hoznak, a walesi herczeg egyiptomi látogatását ürügyül használni az egyiptomi kérdés fölvetésére. Ellenkezőleg mindent el fognak követni, hogy a mostani állapot érintetlenül maradjon. A francziáknak végre is meg kell nyugodniok abban, hogy Egyiptom a nagy keleti kérdés egyik mozzanata s majd csak akkor fog megoldást nyerhetni, mikor ez eldöntetik. Aki abban a háborúban, mely Európát fenyegeti, győztes marad, az határoz majd Egyiptom sorsáról is. Addig ez ügyben minden agitáczió legalább is fölösleges. A franczia pártmozgalmak. A franczia képviselőház összes pártjai megkezdték előzetes értekezleteiket. A republikánusok azt határozták, hogy 11-én előértekezletet, azután pedig nagy pártgyűlést tartanak, melyre az összes köztársasági képviselők meghivatnak. A gyűlés feladata az elnökök és a jegyzők kijelölése lesz, mi vita nélkül, egyszerűen szavazás útján fog történni. A képviselőház 12-én tartja első ülését a korelnök vezetése alatt, de nyomban ideiglenes elnököt választ, ki azután a ház igazolási munkálatait vezeti. Hagyományos szokás, hogy azt választják ideiglenes elnökké, aki utóbb végleges elnök lesz. Komoly elnökjelöltekül csak Brissont és Foquet-t emlegetik, kik már viselték a tisztet. Amint az ideiglenes elnök megválasztatik, a ház sorshúzás útján tizenegy igazoló bizottságot választ. Mihelyt a képviselők legalább fele igazolva van, megválasztják a végleges elnököt, két elnököt és nyolc jegyzőt. Csak ezután tekintik a házat véglegesen megalakítottnak. Azt hiszik, hogy az igazolási munkálatok egy hét alatt befejeztetnek. Már említettük, hogy Boulanger tábornok a mai napra Jerseyre hívta meg a boulangista képviselőket, hol értekezni akar velük a jövendő teendőbe nézve. Említettük azt is, hogy a párt többsége, köztük a tábornok számos eddigi személyes barátja, visszautasította a meghívást. A legújabb táviratok szerint csakugyan nem ment el tizennyolcznál több képviselő Jerseybe.Köztük van Naguet és Laguerre is. E meglehetős érzékeny kudarc daczára Boulanger még mindig bizalommal néz a jövő elé, mert — mint a napokban mondotta — nélküle a boulangizmus semmire sem mehet. Ez igaz is s a boulangizmus éppen azért szenvedett vereséget a választásokban, mert a tábornok hősiesen meghátrált a harczmezőről. Híhez az egyensúly körül. Még csak rövid idővel ezelőtt a valuta szabályozása Magyarország ideális feladatai közzé tartozott. Az ideális feladatok sorába annyiban, hogy sem az országban, sem a külföldön és különösen a nemzetközi pénzpiacon nem bízott benne senki sem, hogy a készfizetések rendszeresítéséről Magyarországban reális alapon beszélni lehetne. Az egyenes adózás, de különösen a fogyasztási adószolgáltatás rendkívüli felfokozása és részben a póthitelek és túlkiadások vigasztalan rendszerének megszüntetése is azt eredményezték legutóbb, hogy a számszerű deficit úgy, amint az a költségvetés mérlegoldalainak egybeállításából kitűnik, állami háztartásunkból úgy szólva eltűnt. Ezzel tehát a valuta rendezésének kérdése is akuttá vált, amaz összefüggés alapján, mely a pénzügyi egyensúly, és a törvényes fizetési eszköz ilyetén szabályozásának lehetősége közt fennáll. Az osztrák-magyar vám- és kereskedelmi szerződés tudvalevőleg figyelemmel volt a kiegyezés óta mindig a valuta szabályozására. Erre vonatkozó rendelkezését azonban itt is, amott is szentelt malasztnak tekintették, bárha sokaknak képezte álmát a kényszerárfolyamos államjegyek eltávolítása. Wekere Sándor pénzügyminiszter, midőn tárczája kezelését átvevén, programmját Nagy- Bányán kifejtette: már sokkal nagyobb súlylyal és nyomatékkal hangsúlyozta a valuta rendezését, bárha nem sorolta a közvetlenül megvalósítandó feladatok közé. Nem múlt el hosszú idő e pénzügyi székfoglaló után, midőn közvetlen felszólítás érkezett az osztrák pénzügyi kormánytól az e tárgyban való eszmecsere megindítására. És minthogy e szerint a monarchia mindkét államában megérlelődött az a tudat, hogy a valuta szabályozási munkájához hozzá kell nyúlni és ez a fenforgó pénzügyi viszonyok közt lehető is, a monarchia népei a rendezett valuta gyors bekövetkezését vélték már remélhetni. Ez a remény pedig kétségtelen örömet szerzett különösen Magyarországban, mely a rendi országgyűlések idején a pénzverés, a pénzláb és az általános valutaviszonyok rendezetlensége következtében annyi kárt szenvedett és újabb történetében is annyi nagy áldozattal fizette meg a papírpénz tetemes ázsióját, vagy éppen értékveszteségét. Megérlelődvén a valuta szabályozásának elhatározása: azt hihettük volna, hogy az lesz az első és legfőbb kérdés: melyik pénzérték felé hajoljon a monarchia? Fogadja-e el az aranypénzlábat, avagy az ezüstöt, vagy a kettőt együttvéve meghatározott értékviszony szerint? — De nem e körül folyik a vita. Hanem határozott harcz áll fenn az egyensúly körül. Nem tudjuk, mely hiúság ösztönzésére, de bizonyos, hogy a magyar és osztrák pénzügyminiszter egyaránt magának akarja vindikálni az elsőséget a valuta szabályozási kérdésének felvétele körül. Nem lehetvén kutatói a rejtett gondolatnak, csak a tárgyi szempontokon indulhatunk. Ez alapon pedig mindkét miniszternek vannak czímei arra, hogy mindenik magát tekintse elsőnek a kezdeményezés terén. Mert ha Dunajevszky osztrák pénzügyminiszter azt mondja, hogy ő tőle indult ki az iniciatíva a tárgyalások megindítására , Wekerle joggal válaszolhatja, hogy neki már két konkrét javaslata van a nagy mű keresztülvitelére nézve. Osztrák kollegája tehát csak felébredt, míg ő ébren is maradt. Egy hét óta officiózus nyilatkozatokat zúdítanak egymásra a kormányok és eltérnek arra nézve is, ha váljon szaktanácskozás, vagy csak belső miniszteri közegekből álló tanács körében tárgyaltassék-e a kérdés. De ez nem veszedelmes. Ezen nem fog múlni a dolog. Nevezetes azonban egy másik körülmény. Múlhatatlan előfeltétele a valuta szabályozásának a biztosított egyensúly. És most a magyar officiózus közlemény azt állította, hogy Ausztriában még meg sem értek a dolgok a valuta rendezésére, mert hisz Dunajevszky évenként törlesztési járadékokat kénytelen kibocsátani, Ausztriában tehát nincs biztosítva az egyensúly. Viszont Ausztriában azt állítják, hogy Magyarországban nincs biztosítva az egyensúly, mert hiszen csak az államjavak eladása és a kölcsönök prolongálása útján sikerül a mérlegből a hiányt eltüntetni. Ellenben mindkét pénzügyminiszter a maga parlamentjében a mellett erősködik, hogy biztosítva van az egyensúly. Hol van tehát az igazság ? — A budget a pénzügyi bizottságban. A képviselőház pénzügyi bizottsága Fahrmann Mór elnöklete alatt ma ülést tartott, melyen folytatta a pénzügyi tárcza költségvetésének tárgyalását. A fogyasztási adóknál Helfy aggodalommal látja a személyzetnek szaporodását s felvilágosítást kér arról, vájjon csakugyan kikerülhetlen-e ez? Wekere pénzügyminiszter válaszolja, hogy arról lehetne szó vájjon elégséges-e a személyzet, de az merőben kizárt dolog, hogy bármily ágazatban csak egygyel is több lenne, mint amennyire elkerülhetetlen szükség van. A szóban forgó esetben a szaporodó cukorgyáraknak kell megadni a megfelelő ellenőrző személyzetet. Horánszky kérdésére válaszolja a miniszter, hogy a cukorgyári ellenőrzők külső közegek lesznek. Matlekovics kérdi, hogy a külföldről behozott sör nincs-e nagyobb adminisztratív kedvezményekben részesítve, mint a belföldi? Horánszky utal arra, hogy a galicziai szesz nálunk oly olcsó áron kínáltatik, hogy a felvidéki mezőgazdasági gyárak nem konkurálhatnak vele. Wekere miniszter elismeri, hogy sörtermelésünk terén stagnáczió mutatkozik, de ennek egyéb viszonyokon kívül részben sörgyáraink eljárása is az oka. Legközelebb szakértekezlet fog összehivatni a sörgyárosok köréből az iránt, mely eszközökkel lehetne a hazai sörtermelést emelni. E tanácskozmány eredményétől teszi függővé szóló a további teendőket, csak annyit jegyezve meg, hogy a konzum adó ép oly szigorral nyer majd alkalmazást a behozott, mint az itt termelt sör irányában. Ami a szeszt illeti, nem áll az, hogy Galicziából jelentékenyebb mennyiségű szesz hozatnék be. A szeszadó jövedelmezőségére bénítólag hatnak ama nagy készletek, melyekkel az új kampagnóba a múlt évben átjöttünk, de a készletek időközben fogytak s a szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kontingens nincs túlságos magasan megállapítva. S ha egészen túl leszünk az átmeneti nehézségeken a termelési é s adóviszonyok is előreláthatólag normális állapotba fognak jönni. A szeszadó bevételi adatok azt mutatják, hogy a készletek apadóban lévén, már július hótól kezdve átlag havonként két millióra megy a bevétel s ennek következtében joggal számíthatni arra, hogy a 22 milliónyi előirányzatnak meg fog felelni az eredmény. Az italmérési jövedéknél Gajáry megjegyzi, hogy a legtöbb községben, az italmérési kizárólagos jogosultság jóval magasabban adatván ki a megváltási összegeknél, az illetők bizonyos kompenzációban lennének részesítendők. Szóló kérdi, vájjon hajlandó-e a miniszter e kedvezményben azokat 3 éven belül részesíteni, s kiterjeszteni e kedvezményt a községekre is? Horánszky kétségtelennek látja az erdélyi tapasztalatok után, hogy jóformán a városok fogják megfizetni a regalemegváltás költségeit, ami elég baj főleg azok hivatására való tekintettel. Miután a zárt városokra nézve »nagyobb jövedelemben való particzipálás a törvényben már 1890-re kilátásba van véve, s miután különösen a fővárosban, de az egész országra nézve is nagyobb bevételek vannak preliminálva, kérdi szóló, mért nem vett fel a miniszter a particzipálásnak megfelelő tételt a költségvetésbe ? Wekere miniszter válaszolja Gajárynak, hogy a becslések alapján kipuhatolt italmennyiségre alkalmaztatván a törvényes adótételek, ez alapon mindenekelőtt az italmérőkkel, másodsorban a községgel történtek tárgyalások az italmérési jog bérbeadása iránt. Csak ha ezekkel se sikerült a megegyezés, történt árverés, s csak ha ez sem vezetett eredményre, akkor állott elő a kizárólagos italmérési jog érvényesítése. Szóló a végletekig ment a városok iránti előzékenységben jelentékenyen kevesebbel beérte, hogy ezek vegyék ki az italmérési jogot s még a kizárólagos italmérési jog tekintetében is előnyben részesítette a városokat úgy, hogy azoknak jogos panaszra egyáltalán nincs okuk. Szóló mert mondani, hogy a legtöbb városnál alig érezett el az a határ, melynél az állam minden nyereség nélkül tisztán a közvetítő szerepet játszsza, csak egy-két városnál, melyek regáléjukat nem használták ki, áll elő kedvezőbb eset, de ezekkel szemben annyira méltányos volt szóló, hogy még a kipuhatolt összegeken is messze alul maradt. Az illető városok az állam által szedett adón túl élve adóztatási jogukkal, módot nyerhetnek saját financziáik rendezésére akként, hogy az eddigieknél még mindig jóval csekélyebbek lesznek terheik. Ami Horánszky kérdését illeti, a beszedési százalék czímén felvett összegben a városok participálása bőven fedezetét fogja találni. Horánszky az erre szükséges kiadást a maga nevén találja megnevezendőnek, megjegyezte, hogy a preliminált összeg e czélra nem lesz elegendő. Magánál a bornál a fővárosra nézve mintegy 300.000 frt összeg mutatkozik, amelyben a törvény szerint participálnia kell. Mindenesetre csak a főváros particzipácziója egészben véve messze túl fog menni azon 200.000 frton, mely beszedési százalék czimén preliminálva van. Ezen összeg tehát, úgy a költségvetés realitása, mint a főváros tájékozása czéljából, — az elnevezés megfelelő megváltoztatásával — legalább is 3—400,000 frtra felemelendő lenne. Tisza miniszterelnök figyelmezteti előtte szólót, hogy a törvény szerint a participálás csak akkor áll elő, ha az egész országban a jövedelem felesleget mutat s a folyóvá tétel különben is csak a végleges leszámolás után csak 1891-ben történhetik. A bizottság abban állapodik meg, hogy — az összeg változatlan megtartása mellett — a költségvetés illető rovatának megnevezésébe felvétessék a zárt városoknak részesedésük fejében adandó előleg is. Eötvös Károly utal arra, hogy a törvény megkívánván, hogy akik italmérési jogosultságot akarnak nyerni, feddhetlen előéletűek legyenek, a fővárosi rendőrségnél a kiállított bizonyítványok tekintetében igen visszás gyakorlat fejlődött ki. A Wekere miniszter utána fog járni, hogy a kérdéses bizonyítványok a törvény intencióinak megfelelően ténykörülményekre legyenek alapítva. Az italmérési jövedék kiadási és bevételi előirányzatát változatlanul megszavazta a bizottság. A bélyegnél Eötvös Károly nem tartja indokoltnak, hogy a magyar állam német nyelvű űrlapokat is állítson ki a maga bélyegével. Matlekovics megjegyzi, hogy a kereskedőnek s termelőnek nagy érdekében áll, hogy a marhalevelek ne legyenek kizárólag magyar nyelven kiállítva. Hefy a váltó-űrlapokra nézve határozottan igazat ad Eötvösnek. "V ekere miniszter felvilágosításai után az előirányzat megszavaztatott. A horvátországi út-, híd- és révvám előirányzatának megszavazása után a tárgyalás folytatását holnap délelőtt 10 órára halasztván, az ülés véget ért. Budapest, november 7. Bismarck Herbert Budapesten. Holnap délben Bismarck Herbert Konstantinápolyból külön vonaton Budapestre érkezik és valószínűleg két napig fog itt tartózkodni, mely idő alatt a német főkonzul vendége lesz. Mint a »Corr. de l’Est« írja, Bismarck grófot a király külön kihallgatáson fogja fogadni s a gróf a német császár megbízásából jelentést tesz uralkodónknak a konstantinápolyi látogatásról és a jelenlegi helyzetről. Bismarck gróf ez alkalommal Tisza miniszterelnökkel, Baross és Szapáry miniszterekkel is értekezni fog. A bécsi körök Bismarck gróf budapesti látogatásának, mely megelőzője a két uralkodó innsbrucki találkozójának, nagy jelentőséget tulajdonítanak, úgy a nemzetközi politika, mint a monarchia és Németország közti gazdasági ügyek szempontjából. A »Times« szerint a német császár konstantinápolyi látogatásának politikai eredményei, melyekről Bismarck gróf a királynak jelentést tesz, a következők : A császár azon fáradozott, hogy meggyőzze a szultánt a hármas szövetség békés czéljairól, ami sikerült is. Ettől azt várják, hogy a jövőben Törökország és Ausztria-Magyarország közt jobb viszony fog fennállni. A nagyvezérrel folytatott értekezéseken Bismarck Herbert gróf a bolgár kérdést és a krétai ügyet illetőleg semmi oly javaslatot nem tett, mely a német politikát bármikor foglalkoztathatná. Gróf Kálnoky is találkozni fog Bismarck gróffal, mielőtt ez visszatérne Berlinbe. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt holnap, pénteken este hat órakor értekezletet tart. A zónatarifa eredményei hivatalos adatok szerint a következők: 1889. augusztus 1-től október 31-ig a magyar államvasutak összes állomásai által kiadatott 3.324.239 személyjegy, ebből a szomszédos forgalomban 1,736.628 jegy, a távolsági forgalomban 1,587.611 jegy. A múlt év ugyanészakában összesen 1,276.118 utas szállíttatott a magyar államvasutakon és az időközben államosított magyar-nyugati és budapest-pécsi vasúton. Podgyászdarab szállíttatott ez idő alatt 196.756 db, a múlt év ugyané szakában 144.490 db. A bevétel volt a személyszállításból a zónatarifa első három havában 3,027.110 frt 43 kr, a múlt év megfelelő szakában 2,569.069 frt 95 kr, a podgyászszállításból a bevétel volt a három hó alatt 166.908 forint 72 kr, a múlt év három havában 93.683 forint 37 krajczár. A személyforgalom tehát ez idő alatt 2.048.121 személylyel növekedett, a podgyászforgalom 32,266 darabbal. A személyforgalmi bevétel növekedett 458,040 frt 43 krral, a podgyászszállítási bevétel 73,225 frt 35 krral, az összes bevételi többlet 531,265 frt 83 krral. A magyar királyi államvasutak üzleteredményei az év első felében a végleges számadások szerint 8,157,191 frt 85 kr üzleti eredményt tüntetnek ki. A fölösleg 825,574 frt 53 krral nagyobb, mint a múlt év első felében a magyar államvasutakon és az időközben államosított magyar-nyugati vasúton együttvéve mutatkozott. A budapest-pécsi vasút számadásai ez évben még elkülönítve vezettetnek Hont megyéből. Hont megye törvényhatósági közgyűlése múlt hó 27-én tárgyalta a belügyminiszter azon leiratát, melylyel a megye független polgárai által még ez év tavaszán a belügyminiszterhez benyújtott memorandumot rövid indokolással, mint a kért vizsgálat elrendelésére kellő alappal nem biró panaszt a törvényhatóságnak leküldötte és annak panaszolt tisztviselőit teljesen felmentette. Hont megye törvényhatósági közgyűlése, a hivatalos vármegye, lármás örömmel vette tudomásul a miniszter kegyes határozatát és igen jellemzően felállással és mély meghajlással köszönte meg e felmentő határozatot. A magas minisztérium által így elintézett kérvény rövid története ez. Az a számra kicsiny, de csüggedetlen független megyei közönség, mely megyéjét a közigazgatás visszáságaitól megszabadítani már annyiszor törekedett, a korrupczió kiirtását programmjául kitűző belügyminiszter Baross Gábor vasjellemében bízva 18 panaszpontba foglalt sérelmeit memorandum alakjában nyújtotta be egy országgyűlési képviselő által a miniszternek, minden egyes panaszának igazolására a megyei intelligenczia legszavahihetőbb tagjait jelentvén be tanukul, és hivatalos okmányokkal a vis