Pesti Napló, 1889. november (40. évfolyam, 301-330. szám)

1889-11-08 / 308. szám

808. szám. Budapest, 1888. Péntek, november 8. Szerkesztési Iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m*é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap, 40. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. :­­ eti kiadás postai kin­ooVin­dára kívántatik, postabólyagra havonként SS ka., évnegyedünken 1­1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendői. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Külpolitikai akcziók. A hármas szövetség stabilizmusa, mely a békét konzerválta, a haderők fokozásával s a külpolitikai kérdéseknek a napirendről le­szorításával, úgy látszik, nagyot változott a franezia választások s a czár berlini látoga­tása óta. A franezia választásokban, — me­lyek kimenetelétől a béke barátai rettegtek, — a köztársaság és a béke győztek, az orosz szövetség pedig megbukott. A czár megvárta azok eredményét, mielőtt Berlinbe utazott, de midőn látta, hogy sem a revanche-szomjas boulangizmus, sem a szive szerint való király­ság felül nem kerekedtek, hanem megmaradt a respublika s a pártok is mind megmarad­tak, melyek a parlamentben veszekesznek, melyek a kormányzás bizonytalanságát vál­ságokban felidézni szokták s legfőképp erre törekesznek; a czári politika sem találta czél­­szerűnek változtatni eddigi tartózkodó vi­selkedésén a franczia szövetségi ajánlatok­kal szemben s rokonszenveit a francziák iránt fékezve s ellenszenvét a németek iránt legyőzve, elment Berlinbe, hogy a né­met udvarral a barátságot megujitsa s mo­dus vivendit keressen a béke fentartására az orosz érdekek lehető kielégítése mellett. Hogy mit végeztek egymással III. Sándor, II. Vil­mos és Bismarck herczeg, kevesen tudják. De hogy kibékültek a feszültségből s meg­elégedéssel búcsúztak egymástól, egyikük sem titkolja. A sajtóháború Német- és Orosz­ország között megszűnt és míg a czár vára­kozó állásba tért vissza Gacsinába, addig a német császár és kanczellárja nagy politikai akcziót indítottak — semmi esetre sem Orosz­ország ellen, így értelmezzük II. Vilmos uta­zását Konstantinápolyba, melyről a czárnak előleges tudomása volt, melynek sikerével oly nagyon meg van elégedve, mint Bis­marckhoz intézett sürgönyei tanúsítják, me­lyet előzőleg a császár értekezett az olasz ki­­rálylyal és Crispivel, Bismarck pedig magá­hoz idézte Kálnokyt Fridrichsruhéba, és melynek hogy politikai czéljai voltak, legin­kább bizonyít Bismarck Herbert külügymi­niszter kísérete. A stambuli látogatás után pe­dig a német császár ismét szövetséges társaihoz tér, az olasz királyhoz elébb, s ha azzal vég­zett, jön királyunkhoz Innsbruckba. Bismarck Herbertet azonban előre küldi hozzánk s már itt is van, hogy királyunknak referáljon a Konstantinápolyban történtekről, mint a hogy Kálnoky, ki Friedrichsruhéból érkezik, az ottani tanácskozások eredményéről tesz jelen­tést. Okvetlenül a kettő összefügg s királyunk elhatározásától várható, hogy miképpen fog­nak a felhordott külpolitikai kérdések meg­oldatni. Alig szenved kétséget, hogy a keleti ügyek első­sorban foglalkoztatják a diploma­tákat, mert hát Bulgária érdekli legközelebb­ről a czárt és a szultánt s bennünket nem ke­­vésbbé. Hogy békés megoldás kerestetik, alig szenved kétséget, de hogy nekünk kedvező megoldás jöjjön létre, mely Bulgáriát konszo­lidálja, s az orosz befolyás alól menten, ön­állóságát megtartsa , kevésbbé hisszük. Mert Bulgáriára nézve a berlini szerződés alapján könnyebben elképzelhetjük Oroszország ki­egyezését Törökországgal, Bulgária rovására, semmint Oroszország kiegyezését Ausztria- Magyarországgal, Bulgária javára. Ami a szultánt illeti, köztudomású, hogy leginkább Németországgal rokonszenvez, s legkevésbbé Angliával és Ausztria-Magyaror­­szággal. Az orosztól fél, s e félelem egyik oka, hogy a hármas szövetséghez csatlakozni nem is kíván, mely különben sem­ garantírozhatná neki a békét és birtokait Ázsiában. Békében élni és semleges maradni: a szultán legfőbb óhajtása. Ennyiben a német császár békepo­litikája Konstantinápolyban nem ütközhetett akadályokba, s ugyanezért e látogatás nem keltett irigy féltékenységet Szentpétervárott. Németország, tudjuk, szívesen tesz Keleten jó szolgálatokat Oroszországnak. Ott fizeti meg neki a barátság árát, hogy Oroszország nem szövetkezik Francziaországgal. Hanem, hogy monarchiánk ezen új bé­kepolitikában a békén kívül mit nyer és mit veszt: ez a lényeges kérdés, s ezen for­dul meg, hogy ránk nézve az új fordu­lat elfogadható-e, vagy sem? A javasla­tok, melyeket a két Bismarck, apa és fiú tesznek, kétségkívül a béke és a hármas szövetség megerősítését czélozzák, valószínű, hogy azt tőlünk nem követelik, hogy le­mondjunk a Balkán-félszigetről, s a nemzet­közi szerződések által ottan szerzett jogaink­ról, hanem igenis engedményeket kérnek, me­lyek fejében a szultán és a czár jobb barát­ságát ígérik. Konkrét adatok hijján ezt kell következ­tetnünk a berlini félhivatalos lapok czikkei­­ből, melyek a friedrichsruhei találkozás fe­letti örömükben a közeledést Oroszországhoz dicsőítik, s a »nagy európai szempontokat« kötik szívünkre, szemben a legyőzhető »ma­gyar dhauvinizmussal«, mely a keleti kérdé­sekben akadályokat gördít a monarchia ál­­lamférfiainak útjába. Hát a­mi ez utóbbit illeti, sajnálattal konstatáljuk, hogy Magyarország kívonataira a bécsi külpolitika intézői soha tekintettel nem voltak. Ezt a keleti háború, a bosnyák foglalás, a bolgár politika, s a legújabb szerb trónváltozás egyaránt bizonyítják.Külpolitikát csinálnak az udvar és a külügyminisztérium, a magyar kormány feltétlen hozzájárulásával,so­ha sem a nemzeti érdekek, vagy Magyarország kívánsága szerint, s erre való tekintettel, hanem kizárólag az udvarok és diplomác­ia számba­vételével. A külpolitikát csinálják a belpoli­tikára való minden tekintet nélkül s erőssé­güket a mesterséges szövetségekben, fejedel­mi találkozásokban s diplomácziai jegyzé­kekben keresik kizárólag anélkül, hogy a monarchia természetes érdekeit, súlypontját, Magyarországot s ennek Keletről fenyegetett jövőjét méltó figyelemben részesítenék. Okszerűbben Magyarországot belsőleg erősíteni s kielégíteni, hatalmát növelni kel­lene s ezen alapon lehetne azután jó külpo­litikát csinálni. Mert csak azon külpolitika jó, mely minden körülmények között a nem­zet támogatására számíthat, nem pedig az ellenkező, mely idegen tanácsokat követve, a magyar nemzettel ellentétbe helyezkedik s külországok fejedelmeinél és minisztereinél keres támogatást a saját népe ellen, mely tá­mogatás idegen érdekeknek veti alája Ausz­­tria-Magyarország külpolitikáját s kény­szerhelyzeteket teremt számára ; h­a pe­dig ezen csalfa támogatás megszűnik, pe­dig megszűnik azonnal, mihelyest vona­kodunk engedelmes szolgái lenni : hát akkor mi marad hátra? A külső támogatás el­veszett, a nemzet támogatását pedig elját­szották. A­míg nincs veszély és válság, addig a nemzetet könnyen mellőzhetik, meg is te­szik, de h­a, bajban vannak, akkor jó nekik a magyar nemzet, s ha nem volna , mivé lennének ? Hogy a tanácskozásokban Bismarck Herbert gróffal — ki minisztereinket inspi­rálni jön s királyunknak jelentést tenni fog, s vele az innsbrucki találkozás előtt a jövő politikáját megbeszélni — kormányférfiaink a magyar állam nemzetközi érdekeit érvényre juttassák, remélni azért nem bátorkodunk, mert a múltakból politikai önállóságuk iránt bizalommal nem viseltethetünk. Lehetséges, hogy gazdasági kérdésekben Németország tesz engedményeket Magyarországnak viszont­szolgálatok fejében, mivelhogy magában Németországban a magyar termények sza­badabb bevitele kívántatik s mert gaz­daságiakban Bismarck herczegnek egyetlen czélja, Németországnak lehető legnagyobb haszna. Ha tehát az alkunál nyerhet, azt meg­köti, diplomácziai kérdésekben azonban még kevesebb tekintetet várunk és szoktunk meg tőle, mihelyt nézetei nem egyeznek a magya­rokéval. Már­pedig Bulgáriára és Keletre nézve bajosan érthetünk vele egyet, mihelyt ő Oroszországnak kedvezni akar. Ezért szo­kása neki a magyarokat a reich­stagban, vagy hírlapjaiban megtámadni, noha igen jól tud­ja, hogy a német szövetségnek e monarchiá­ban egyetlen megbízható támaszai a magya­rok, pártkülönbség nélkül, s hogy a békének is barátai vagyunk mindnyájan, mert Ma­gyarország jelen határain túlterjeszkedni nem kívánunk. Csak a feltétlen békének vagyunk ellenesei, mely a jelen kényelmének a nem­zeti jövő életfeltételeit feláldozná. A walesi herczeg Egyiptomban. A franczia saj­tó folytatja heves kifakadásait és fenyegetőzését Ang­lia ellen abból az alkalomból, hogy az angol trónörö­kös látogatást mert tenni Kairóban. Az uralkodó kö­rökkel többé-kevésbbé összeköttetésben álló nagy la­pok egymás után állást foglalnak s kijelentik, hogy »Európa« nem hajlandó az egyiptomi kérdésről meg­feledkezni. Hogy itt Európa alatt egyszerűen Fran­­cziaország s esetleg Oroszország értendő, az termé­szetes. Még a portának sem állhat érdekében ez ügyet most bolygatni s napirendre hozni. Annál kevésbbé lehet kedvök ama hatalmaknak, melyek őszintén óhajtják a békét s érdekében sokféle áldozatot hoz­nak, a walesi herczeg egyiptomi látogatását ürügyül használni az egyiptomi kérdés fölvetésére. Ellenkező­leg mindent el fognak követni, hogy a mostani álla­pot érintetlenül maradjon. A francziáknak végre is meg kell nyugodniok abban, hogy Egyiptom a nagy keleti kérdés egyik mozzanata s majd csak akkor fog megoldást nyerhetni, mikor ez eldöntetik. A­ki ab­ban a háborúban, mely Európát fenyegeti, győztes marad, az határoz majd Egyiptom sorsáról is. Addig ez ügyben minden agitáczió legalább is fölösleges. A franczia pártmozgalmak. A franczia képviselő­­ház összes pártjai megkezdték előzetes érte­kezleteiket. A republikánusok azt határozták, hogy 11-én előértekezletet, azután pedig nagy párt­­gyűlést tartanak, melyre az összes köztársasági kép­viselők meghivatnak. A gyűlés feladata az elnökök és a jegyzők kijelölése lesz, mi vita nélkül, egyszerűen szavazás útján fog történni. A képviselőház 12-én tartja első ülését a korelnök vezetése alatt, de nyom­ban ideiglenes elnököt választ, ki azután a ház iga­zolási munkálatait vezeti. Hagyományos szokás, hogy azt választják ideiglenes elnökké, aki utóbb végleges elnök lesz. Komoly elnökjelöltekül csak Brissont és F­­­o­q­u­e­t-t emlegetik, kik már viselték a tisztet. A­mint az ideiglenes elnök megválasztatik, a ház sorshúzás útján tizenegy igazoló bizottságot vá­laszt. Mihelyt a képviselők legalább fele iga­zolva van, megválasztják a végleges elnököt, két elnö­köt és nyolc­ jegyzőt. Csak ezután tekintik a házat véglegesen megalakítottnak. Azt hiszik, hogy az iga­zolási munkálatok egy hét alatt befejeztetnek. Már említettük, hogy Boulanger tábornok a mai napra Jerseyre hívta meg a boulangista képviselőket, hol értekezni akar velük a jövendő teendőbe nézve. Említettük azt is, hogy a párt többsége, köztük a tá­bornok számos eddigi személyes barátja, visszautasí­totta a meghívást. A legújabb táviratok szerint csak­ugyan nem ment el tizennyolcznál több képvi­selő Jerseybe.Köztük van Naguet és Laguerre is. E meglehetős érzékeny kudarc­ daczára Boulanger még mindig bizalommal néz a jövő elé, mert — mint a napokban mondotta — nélküle a boulangizmus semmire sem mehet. Ez igaz is s a boulangizmus éppen azért szenvedett vereséget a választásokban, mert a tábornok hősiesen meghátrált a harczmezőről. Híh­ez az egyensúly körül. Még csak rövid idővel ezelőtt a valuta szabályozása Magyarország ideális felada­­­tai közzé tartozott. Az ideális feladatok so­rába annyiban, hogy sem az országban, sem a külföldön és különösen a nemzetközi pénz­­piac­on nem bízott benne senki sem, hogy a készfizetések rendszeresítéséről Magyarország­ban reális alapon beszélni lehetne. Az egyenes adózás, de különösen a fo­gyasztási adószolgáltatás rendkívüli felfoko­zása és részben a póthitelek és túlkiadások vigasztalan rendszerének megszüntetése is azt eredményezték legutóbb, hogy a szám­szerű defic­it úgy, a­mint az a költségvetés mérlegoldalainak egybeállításából kitűnik, állami háztartásunkból úgy szólva eltűnt. Ez­zel tehát a valuta rendezésének kérdése is akuttá vált, amaz összefüggés alapján, mely a pénzügyi egyensúly, és a törvényes fizetési eszköz ilyetén szabályozásának lehetősége közt fennáll. Az osztrák-magyar vám- és kereskedel­mi szerződés tudvalevőleg figyelemmel volt a kiegyezés óta mindig a valuta szabályozásá­ra. Erre vonatkozó rendelkezését azonban itt is, amott is szentelt malasztnak tekintették, bárha sokaknak képezte álmát a kényszer­­árfolyamos államjegyek eltávolítása. W­e­­k­e­r­­­e Sándor pénzügyminiszter, midőn tár­­czája kezelését átvevén, programmját Nagy- Bányán kifejtette: már sokkal nagyobb súly­­lyal és nyomatékkal hangsúlyozta a valuta rendezését, bárha nem sorolta a közvetlenül megvalósítandó feladatok közé. Nem múlt el hosszú idő e pénzügyi székfoglaló után, mi­dőn közvetlen felszólítás érkezett az osztrák pénzügyi kormánytól az e tárgyban való eszmecsere megindítására. És minthogy e szerint a monarchia mindkét államában meg­érlelődött az a tudat, hogy a valuta szabá­lyozási munkájához hozzá kell nyúlni és ez a fenforgó pénzügyi viszonyok közt lehető is, a monarchia népei a rendezett valuta gyors bekövetkezését vélték már remélhetni. Ez a remény pedig kétségtelen örömet szer­zett különösen Magyarországban, mely a rendi országgyűlések idején a pénzverés, a pénzláb és az általános valutaviszonyok ren­dezetlensége következtében annyi kárt szen­vedett és újabb történetében is annyi nagy áldozattal fizette meg a papírpénz tetemes ázsióját, vagy éppen értékveszteségét. Megérlelődvén a valuta szabályozásának elhatározása: azt hihettük volna, hogy az lesz az első és legfőbb kérdés: melyik pénz­érték felé hajoljon a monarchia? Fogadja-e el az aranypénzlábat, avagy az ezüstöt, vagy a kettőt együttvéve meghatározott értékvi­szony szerint? — De nem e körül folyik a vita. Hanem határozott harcz áll fenn az egyensúly körül. Nem tudjuk, mely hiúság ösztönzésére, de bizonyos, hogy a magyar és osztrák pénz­ügyminiszter egyaránt magának akarja vin­dikálni az elsőséget a valuta szabályozási kérdésének felvétele körül. Nem lehetvén ku­tatói a rejtett gondolatnak, csak a tárgyi szempontokon indulhatunk. Ez alapon pedig mindkét miniszternek vannak czímei arra, hogy mindenik magát tekintse elsőnek a kez­deményezés terén. Mert ha Dunajevszky osz­trák pénzügyminiszter azt mondja, hogy ő tőle indult ki az inic­iatíva a tárgyalások megindítására , Weker­le joggal vála­szolhatja, hogy neki már két kon­krét javaslata van a nagy mű­ ke­resztülvitelére nézve. Osztrák kolle­gája tehát csak felébredt, míg ő ébren is maradt. Egy hét óta offic­iózus nyilatkozatokat zúdítanak egymásra a kormányok és eltér­nek arra nézve is, h­a váljon szaktanács­kozás, vagy csak belső miniszteri közegekből álló tanács körében tár­­gyaltassék-e a kérdés. De ez nem veszedel­mes. Ezen nem fog múlni a dolog. Nevezetes azonban egy másik körülmény. Múlhatatlan előfeltétele a valuta szabá­lyozásának a biztosított egyensúly. És most a magyar offic­iózus közlemény azt állította, hogy Ausztriában még meg sem értek a dol­gok a valuta rendezésére, mert hisz Duna­jevszky évenként törlesztési jára­dékokat kénytelen kibocsátani,­­ Ausztriában tehát nincs biztosítva az egyen­súly. Viszont Ausztriában azt állítják, hogy Magyarországban nincs biztosítva az egyen­súly, mert hiszen csak az államjavak eladása és a kölcsönök prolongálása útján sikerül a mérlegből a hiányt eltüntetni. Ellenben mind­két pénzügyminiszter a maga parlamentjé­ben a mellett erősködik, hogy biztosítva van az egyensúly. Hol van tehát az igazság ? — A budget a pénzügyi bizottságban. A képviselőház pénzügyi bizott­sága Fahrmann Mór elnöklete alatt ma ülést tartott, melyen folytatta a pénzügyi tárcza költség­­vetésének tárgyalását. A fogyasztási adóknál Helfy aggodalommal látja a személyzetnek szaporodását s fel­világosí­tást kér arról, vájjon csakugyan kikerülhetlen-e ez? W­e­k­e­r­­­e pénzügyminiszter válaszolja, hogy arról lehetne szó vájjon elégséges-e a személyzet, de az merőben kizárt dolog, hogy bármily ágazatban csak egygyel is több lenne, mint a­mennyire elkerül­hetetlen szükség van. A szóban forgó esetben a sza­porodó c­ukorgyáraknak kell megadni a meg­felelő ellenőrző személyzetet. Horánszky kérdésére válaszolja a minisz­ter, hogy a c­ukorgyári ellenőrzők külső közegek lesz­nek. Matlekovics kérdi, hogy a külföldről beho­zott sör nincs-e nagyobb adminisztratív kedvezmé­nyekben részesítve, mint a belföldi? Horánszky utal arra, hogy a galicziai szesz nálunk oly olcsó áron kínáltatik, hogy a felvidéki mezőgazdasági gyárak nem konkurálhatnak vele. W­e­k­e­r­­­e miniszter el­ismeri, hogy sörtermelésünk terén stagnáczió mutat­kozik, de ennek egyéb viszonyokon kívül részben sör­gyáraink eljárása is az oka.­­ Legközelebb szak­értekezlet fog összehivatni a sör­gyá­rosok köréből az iránt, mely eszkö­zökkel lehetne a hazai sörtermelést emelni. E tanácskozmány eredményétől teszi füg­gővé szóló a további teendőket, csak annyit jegyezve meg, hogy a konzum adó ép oly szigorral nyer majd alkalmazást a behozott, mint az itt termelt sör irá­nyában. A­mi a szeszt illeti, nem áll az, hogy Galicziá­­ból jelentékenyebb mennyiségű szesz hozatnék be. A szeszadó jövedelmezőségére bénítólag hatnak ama nagy készletek, melyekkel az új kampagnóba a múlt évben átjöttünk, de a készletek időközben fogytak s a szer­zett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kontingens nincs túlságos magasan megállapítva. S ha egészen túl leszünk az átmeneti nehézségeken a termelési é s adóviszonyok is előreláthatólag normális állapotba fognak jönni. A szeszadó bevételi adatok azt­ mutat­ják, hogy a készletek apadóban lévén, már július hó­tól kezdve átlag havonként két millióra megy a bevé­tel s ennek következtében joggal számí­thatni arra, hogy a 22 milliónyi előirányzatnak meg fog felelni az eredmény. Az italmérési jövedéknél Gajáry megjegyzi, hogy a legtöbb községben, az italmérési kizárólagos jogosultság jóval magasabban adatván ki a megváltási összegeknél, az illetők bizonyos kompen­­zác­ióban lennének részesítendők. Szóló kérdi, vájjon hajlandó-e a miniszter e kedvezményben azokat 3 éven belül részesíteni, s kiterjeszteni e kedvezményt a községekre is? Horánszky kétségtelennek látja az erdélyi tapasztalatok után, hogy jóformán a városok fogják megfizetni a regalemegváltás költségeit, ami elég baj főleg azok hivatására való tekintettel. Miután a zárt városokra nézve »nagyobb jövedelemben való particzipálás a törvény­ben már 1890-re kilátásba van véve, s miután külö­nösen a fővárosban, de az egész országra nézve is nagyobb bevételek vannak preliminálva, kérdi szóló, mért nem vett fel a miniszter a particzipálásnak meg­felelő tételt a költségvetésbe ? W­e­k­e­r­­­e miniszter válaszolja Gajárynak, hogy a becslések alapján kipuhatolt italmennyiségre alkalmaztatván a törvé­nyes adótételek, ez alapon mindenekelőtt az italmé­rőkkel, másodsorban a községgel történtek tárgyalá­sok az italmérési jog bérbeadása iránt. Csak ha ezekkel se sikerült a megegyezés, tör­tént árverés, s csak ha ez sem vezetett eredményre, akkor állott elő a kizárólagos italmérési jog érvénye­sítése. Szóló a végletekig ment a városok iránti előzé­kenységben jelentékenyen kevesebbel beérte, hogy ezek vegyék ki az italmérési jogot s még a kizáróla­gos italmérési jog tekintetében is előnyben részesí­tette a városokat úgy, hogy azoknak jogos panaszra egyáltalán nincs okuk. Szóló mert mondani, hogy a legtöbb városnál alig érezett el az a határ, melynél az állam minden nyereség nélkül tisztán a közvetítő szerepet játszsza, csak egy-két városnál, melyek regá­léjukat nem használták ki, áll elő kedvezőbb eset, de ezekkel szemben annyira méltányos volt szóló, hogy még a kipuhatolt összegeken is messze alul maradt. Az illető városok az állam által szedett adón túl élve adóztatási jogukkal, módot nyerhetnek saját finan­­cziáik rendezésére akként, hogy az eddigieknél még mindig jóval csekélyebbek lesznek terheik.­­ A­mi Horánszky kérdését illeti, a beszedési százalék czímén felvett összegben a városok partic­ipálása bő­ven fedezetét fogja találni. Horánszky az erre szükséges kiadást a maga nevén találja megnevezendőnek, megjegyezte, hogy a preliminált összeg e czélra nem lesz ele­gendő. Magánál a bornál a fővárosra nézve mintegy 300.000 frt összeg mutatkozik, a­melyben a törvény szerint partic­ipálnia kell. Mindenesetre csak a fővá­ros particzipácziója egészben véve messze túl fog menni azon 200.000 frton, mely beszedési százalék czimén preliminálva van. Ezen összeg tehát, úgy a költségvetés realitása, mint a főváros tájékozása czél­­jából, — az elnevezés megfelelő megváltoztatásával — legalább is 3—400,000 frtra felemelendő lenne. T­i­­s­z­a miniszterelnök figyelmezteti előtte szólót, hogy a törvény szerint a partic­ipálás csak akkor áll elő, ha az egész országban a jövedelem felesleget mutat s a folyóvá tétel különben is csak a végleges leszámolás után csak 1891-ben történhetik. A bizottság abban állapodik meg, hogy — az összeg változatlan megtartása mellett — a költség­vetés illető rovatának megnevezésébe felvétessék a zárt városoknak részesedésük fejében adandó előleg is. Eötvös Károly utal arra, hogy a törvény megkívánván, hogy a­kik italmérési jogosultságot akarnak nyerni, feddhetlen előéletűek legyenek, a fővárosi rendőrségnél a kiállított bizonyít­ványok tekintetében igen visszás gyakorlat fejlődött ki. A W­e­k­e­r­­­e miniszter utána fog járni, hogy a kér­déses bizonyítványok a törvény intenc­ióinak meg­felelően ténykörülményekre legyenek alapítva. Az italmérési jövedék kiadási és bevételi előirányzatát változatlanul megszavazta a bizottság. A bélyegnél Eötvös Károly nem tartja indo­koltnak, hogy a magyar állam német nyelvű űrlapokat is állítson ki a maga bélye­gével. Matlekovics megjegyzi, hogy a keres­kedőnek s termelőnek nagy érdekében áll, hogy a marhalevelek ne legyenek kizárólag magyar nyelven kiállítva. H­e­­­f­y a váltó-űrlapokra nézve határozot­tan igazat ad Eötvösnek. "V­ e­k­e­r­­­e miniszter fel­világosításai után az előirányzat megszavaztatott. A horvátországi út-, híd- és révvám előirányzatának megszavazása után a tárgyalás folytatását holnap dél­előtt 10 órára halasztván, az ülés véget ért. Budapest, november 7. Bismarck Herbert Budapesten. Holnap délben Bismarck Herbert Konstantinápolyból külön vonaton Budapestre érkezik és valószínűleg két napig fog itt tartózkodni, mely idő alatt a német főkonzul vendége lesz. Mint a »Corr. de l’Est« írja, Bismarck grófot a király külön kihallgatáson fogja fogadni s a gróf a német császár megbízásából jelen­tést tesz uralkodónknak a konstantinápolyi látogatásról és a jelenlegi helyzetről. Bismarck gróf ez alkalommal Tisza miniszterelnök­kel, Baross és Szapáry miniszterekkel is érte­kezni fog. A bécsi körök Bismarck gróf budapesti látogatásának, mely megelőzője a két uralkodó innsbrucki találkozó­jának, nagy jelentőséget tulaj­­­donítanak, úgy a nemzetközi politika, mint a monarchia és Németország közti gazdasági ügyek szempontjából. A »Times« szerint a német császár konstantinápolyi látogatásának politikai eredményei, melyekről Bismarck gróf a királynak jelentést tesz, a következők : A császár azon fáradozott, hogy meg­győzze a szultánt a hármas szövetség bé­kés czéljairól, a­mi sikerült is. Ettől azt várják, hogy a jövőben Törökország és A­u­s­z­t­r­i­a-M­agyar­ország közt jobb vi­szony fog fennállni. A nagyvezérrel folyta­tott értekezéseken Bismarck Herbert gróf a bol­gár kérdést és a krétai ügyet illetőleg semmi oly javaslatot nem tett, mely a német politi­kát bármikor foglalkoztathatná. Gróf Kálnoky is találkozni fog Bismarck gróffal, mielőtt ez vissza­térne Berlinbe. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt holnap, pénteken este hat órakor értekezletet tart. A zónatarifa eredményei hivatalos adatok sze­rint a következők: 1889. augusztus 1-től október 31-ig a magyar államvasutak összes állomásai által kiada­tott 3.324.239 személyjegy, ebből a szomszédos forga­lomban 1,736.628 jegy, a távolsági forgalomban 1,587.611 jegy. A múlt év ugyané­szakában összesen 1,276.118 utas szállíttatott a magyar államvasutakon és az időközben államosított magyar-nyugati és buda­­pest-pécsi vasúton. Podgyászdarab szállítta­tott ez idő alatt 196.756 db, a múlt év ugyané szaká­ban 144.490 db. A bevétel volt a személyszállítás­ból a zónatarifa első három havában 3,027.110 frt 43 kr, a múlt év megfelelő szakában 2,569.069 frt 95 kr, a podgyászszállításból a bevétel volt a három hó alatt 166.908 forint 72 kr, a múlt év három ha­vában 93.683 forint 37 krajczár. A személy­­forgalom tehát ez idő alatt 2.048.121 személylyel növekedett, a pod­­gyászforgalom 32,266 darabbal. A sze­mélyforgalmi bevétel növekedett 458,040 frt 43 krral, a podgyász­szállítá­si bevétel 73,225 frt 35 krral, az összes bevételi többlet 531,265 frt 83 krral. A magy­ar királyi államvasutak üzleteredményei az év első felében a végleges számadások szerint 8,157,191 frt 85 kr üzleti eredményt tüntetnek ki. A fölösleg 825,574 frt 53 krral nagyobb, mint a múlt év első felében a magyar államvasutakon és az időközben államosított magyar-nyugati vasúton együttvéve mu­tatkozott. A budapest-pécsi vasút számadásai ez év­ben még elkülönítve vezettetnek­ Hont megyéből. Hont megye törvényhatósági közgyűlése múlt hó 27-én tárgyalta a belügyminiszter azon leiratát, melylyel a megye független polgárai által még ez év tavaszán a belügyminiszterhez benyújtott memoran­dumot rövid indokolással, mint a kért vizsgálat el­rendelésére kellő alappal nem biró panaszt a törvény­hatóságnak leküldötte és annak panaszolt tisztvise­lőit teljesen felmentette. Hont megye törvényhatósági közgyűlése, a hi­vatalos vármegye, lármás örömmel vette tudomásul a miniszter kegyes határozatát és igen jellemzően fel­állással és mély meghajlással köszönte meg e fel­mentő határozatot. A magas minisztérium által így elintézett kér­vény rövid története ez. Az a számra kicsiny, de csüggedetlen függet­len megyei közönség, mely megyéjét a közigazgatás visszáságaitól megszabadítani már annyiszor töreke­dett, a korrupczió kiirtását programmjául kitűző belügyminiszter Baross Gábor vasjellemében bízva 18 panaszpontba foglalt sérelmeit memorandum alak­jában nyújtotta be egy országgyűlési képviselő által a miniszternek, minden egyes panaszának igazolására a megyei intelligenczia legszavahihetőbb tagjait je­­­­lentvén be tanukul, és hivatalos okmányokkal a vis­­

Next