Pesti Napló esti kiadás, 1889. november (40. évfolyam, 302-330. szám)
1889-11-08 / 308. szám
Budapest, 1889. Péntek, november 8. ,11 . i. i i .■■—■——■mi 7~7~~ iTíTir inni 308. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, november 8. Királyunk találkozása Vilmos császárral. A félhivatalos »Bud. Korr.« jelenti: A király ő Felsége az eddigi intézkedések szerint e hó 12-én utazik el Budapestről Innsbruckba, ahol 13-án fog találkozni Vilmos német császárral és nejével. A krétai zavargások megújulása. Kréta szigetén újabb zavarok vannak kilátásban. Sakir pasa, a sziget ez idő szerinti parancsnoka, a múlt hó végén a következő jelentést küldte Konstantinápolyba a nagyvezérnek : »Általában el van terjedve az a hír, hogy több krétai, kik útban vannak Athén felé, az ott lakó forradalmárokhoz fognak csatlakozni, hogy azoktól újabb támogatást, fegyvereket és lőszert kapjanak, melyek a trónörökös menyegzőjének ünnepélyességei után fognak a szigetre érkezni. Számos család Rethymoban távozási engedélyt kért, de ezt megtagadták, mert szándékuk az volt, hogy az athéni menyegzői napok alatt magukra vonják a figyelmet. Egy görög hajó, mely október 20-án hagyta el Caneát, Acrotorban ismét kikötött s ott a nemzetgyűlés többségének három tagját Jorghaki, Lambropulo és Dando képviselőket vette fel, kik három más kísérővel Görögországba mentek. Mindez azt bizonyítja, hogy a menyegzői ünnepélyek után újabb kísérletek fognak történni, hogy a szigeten zavarok törjenek ki. Kétségtelen, hogy ez irányban a befolyásolás már működik, daczára annak, hogy a szigeten nyugalom uralkodik s a vidéken munka után látnak az emberek. Általában azt mondják, hogy az intervenció eszméje tért foglal Trikupisznál s ezt a hirt a többség tagjainak magatartása igazolni látszik. A lakosságot fellázítanák, hogy ekként ürügy legyen a beavatkozásra. A hatóságok ennélfogva éberen őrködnak. Másrészről Athénből jelentik, hogy több görög, oly öltözetben, hogy krétai benszülötteknek lássanak, érkezik a szigetre, kik részt fognak venni azon tüntetésekben, melyek most készíttetnek elő.« A »Times« vezérczikkben foglalkozik a Kréta szigetén uralkodó viszonyokkal s ama reményét fejezi ki, hogy Sakir pasának sikerülni fog a mesterségesen szított forrongásnak elejét venni s a szigeten uralkodó nyugalmat fentartani. A német parlament tegnap befejezte a szoczialista törvényjavaslat első olvasását. Tegnap már csak három szónok beszélt, kik közül egyedül a szoczialista Bebel keltett élénkebb figyelmet, főleg azon adatokkal, melyekkel kimutatta, hogy az egyes kormányok hogyan gyakorolják a törvény által reájuk ruházott kivételes jogokat. Különösen hangsúlyozta, hogy Poroszországban sokkal enyhébben hajtják végre a törvényt, mint például Szászországban, hol semmiféle önkénykedéstől nem riadnak vissza. Elmondotta, hogy Herfurth porosz belügyminiszter legalább legálisan használja jogait a szoczialisták ellen, míg Drezdában megtörtént, hogy pünkösd első napján, midőn családjával a város egyik legelegánsabb éttermében ült, szónokot mint kereset nélküli egyént elfogták, noha családja Drezdában lakik, noha szónok maga szász országgyűlési képviselő volt, egy nappal előbb bejelentette megérkezését a hatóságnak. Szónok azután elmondotta, hogy a szoczialista törvény csakugyan nagyban elősegíti az agent provocateurök intézményének fejlődését. Mikor Vilmos császár Bécsbe, Rómába stb. utazott, előtte mindig titkos rendőrök jártak ott s azon hirt terjesztették, hogy merénylet készül, így akarják a császárt oda vinni, hogy személyes ellenségének tekintse a szocziáldemokrácziát. Annak igazolására, hogy a rendőrség és bizonyos egyének közt, kik megbízására a szocziáldemokrácziába befurakodtak, milyen érintkezés folyik, szónok felolvasott néhány levelet. Egyben egy ilyen titkos rendőrkém értesítette a berlini rendőrséget, hogy egy szoczialista egy ládadinamitot tett le nála, mely I. Vilmos és az akkori trónörökös ellen fog felhasználtatni. A rendőrség azonban egy fél évig nem vi t helyzet Szerbiában. Belgrádból egy beavatott politikai egyéntől nagyérdekű levelet vettünk, mely élénk világot vet Szerbia mai politikai helyzetére. A levél a következő: Belgrád, nov. 4. Szerbiában ma a legnehezebb politikai szerep Persan urnak, a belgrádi orosz követnek jutott. Ő teremtette meg az uj helyzetet, mely Ausztriát kiszorította és Oroszországot Belgrád politikai köreiben mindenható úrrá teremtette. De a nagy sikernek megvannak a maguk nagy nehézségei is. Oroszország nevében Persiani a nagy politikai fordulásnál anynyi kötelezettséget vállalt magára, hogy ma, midőn a különböző frakciók az ígéretek teljesítését sürgetik, fő a feje a sok hímezés-hámozásban. Milán királynak, midőn Persiani őt leköszönésre kényszerítette, magánadósságai rendezésén kívül azt is megígérte, hogy bizonyos titkos befolyást fia trónja biztosítása érdekében folyvást gyakorolhat. — Persiani beleegyezésével lett Ristics a régensség feje, ki azonban, mielőtt a paktumot elfogadta volna, nyíltan kijelentette, hogy mindaddig, míg a hatalmat ő vezeti, a Karagyorgyevics-család visszahívásáról szó sem lehet. És ennek megvan a maga egyéni indoka. A Karagyorgyevicseknek Mihály fejedelem meggyilkoltatása alkalmából Risztics volt kérlelhetlen üldözőjük és a családnak több tagját ő végeztette ki. A Balkán-államokban az ilyen szívességeket nem könnyen feledik és Risztics úr igen jól tudja, hogy mi vár reá és az övéire, ha Karagyorgyevics Péter kerül a szerb trónra. A szerb radikálisok rossz néven vették Milán lemondása pillanatában Persiani úr azon gyengeségét, hogy nem az ő táborukból kerültek ki a régensek, és még ma sincsenek megelégedve, hogy a radikális kormány külügyi kérdésekben Risztics úr ravasz, kétértelmű politikáját kénytelenek Persiani ur parancsa folytán követni. A Belgrádban működő Oroszországnak Natália királyné is súlyos gondokat okoz. Amíg nem voltak biztosak Milán elkergetéséről, eddig ez a fanatikus hölgy Ausztria befolyásának ellensúlyozására kitűnő fegyverül szolgált, ma azonban zavarja a pánszláv terveket, melyek régen számot vetettek azzal, hogy az Obrenovicsok Szerbiából eltávolitandók. Natália, a lovagias III. Sándor czár szóbeli ígéretére hivatkozva, törvénytelen elválásának megsemmisítését, anyai és királynéi jogaiba való viszszahelyezését erélyesen követeli és Persiani, ki urát, a czárt meg nem hazudtolhatja, naponként újabb ürügyeket keres a kérdés megoldásának elodázására. Most legújabban egy pokoli tervet főztek ki, melyhez a régensek és a kormány beleegyezését megszerezték . Belgrádba csalogatják Milánt és reá hagyják, hogy elvált nejével alaposan összeveszszen és készletben tartják Pasics urat és az ussiczei Katicsot, kik a családi botrányok következtében a szkupstinában indítványozni fogják az apa és anya száműzetését Szerbiából. Pensiani a czár nevében kérni fogja Natáliát, hogy látszólag vesse alá magát a szkupstina határozatának, mely Milánt örökre kitiltja Szerbiából , de mely neki, mint orosz származásúnak és mint anyának, pár hó múlva lehetővé teendi a visszatérést. Ezek az intrigák is elegendő gondot adnak Persiani úrnak, de még ezeken kívül is nehéz aggodalmak teszik neki nehézzé a belgrádi szereplést. Itt van Pasics, aki olyan ma, mint a ketreczbe zárt oroszlán, ki, miután vért szagolt, mesterét és felügyelőjét minden perezben kész és hajlandó széttépni. Mikor a haladó párt volt Szerbiában kormányon, a politikai bűnösökkel szemben mindig az engesztelődés legvégső határáig ment, és a királynak tíz esetben kilenczszer kegyelmet ajánlott, de ha Pasics urat keze közzé kaphatta volna, állását kötötte volna ahhoz, hogy ez az ember irgalom nélkül kivégeztessék. Nem azért, mert a király élete és a fennálló törvényes rend ellen tört, hanem mert hazaáruló volt. A szerb-bolgár háborúban Szerbia ellenségeinek táborába szegődött és Szerbiának örök szégyenfoltja marad, hogy ily ember maszkupszinájának elnöke. Ennek az embernek megkegyelmezéséért kellett Persiani parancsára Milánnak, az elcsapott királynak a régenseknél könyörögni, mert Pasics kijelentette, hogy egy Milántól megkegyelmezést el nem fogad. Amint Pasics Szerbiába hazajött, rögtön kijelentette kebelbarátjának Tausanovicsnak, hogy őt a hála és becsület érdekei Karagyorgyevics Péterhez kötik, ki neki száműzetése alatt bukaresti házában ingyen lakást és évjáradékot adott. Kijelentette továbbá, hogy Oroszország érdekében és annak megbízásából Bulgáriában forradalmat fog előkészítenni és ha ebben akár a régensek, akár a kormány őt akadályozni akarnák, megbuktatja a kormányt és régensséget. — Itt megint Persiani urnak gyűlt meg a baja, a ki Pétervárról szerzett intő levelet, melyben Pasics urnak tudtára adatott, hogy Oroszország ma még nincs abban a helyzetben, hogy Szerbia aspirácziói kedvéért Ausztriával háborút kezdjen. Azóta Pasics ur megszelídült, elfogadta a szkupstina elnökségét, titokban egyformán agyarkodik a régensek és a kormány ellen, elment a kiskorú királyhoz is, és egy 5ortos reporter előtt még azt is elmondta, hogy ő összeesküvő soha nem volt és a magyarokat annyira szereti, akár mindjárt meg is enné. Persiani úr diplomácziai bajainak még ezzel sem szakadt vége, mert mikor ezen a sok Scylla- Charybdison keresztülgázolni vélt, akkor előállott Katies úr. A haladópárti kormányok, irgalom által vezettetve, sokszor megfontolták a kérdést, hogy nem jó volna-e ezt a gazdag félbolond parasztot (mert urnak nem mondhatjuk) valamelyik külföldi egészségügyi házba internálni. A király kegyelme minden alkalommal megmentette megérdemelt sorsától. Most ez a félig őrült ember Szerbia sorsával könnyelmű játékot űz. Neki köszönhetjük, hogy szegény országunkat 8—10 ezer montenegrói árasztja el a kormány engedelmével. Ő ott lakik, hol Szerbia, Montenegró, Herczegovina összeszögellenek, és vad fanatizmusában ottan melengeti azt a szikrát, melyből világháború lehet. Persiani, Pasich annyira rettegnek tőle, hogy a skupstina alelnökévé tették, hiúságának akartak ezzel hízelegni, de azért folyton kémeket tartanak mellette, nehogy egy őrült pillanatban oly dolgot kövessen el, mely még a leggyávább, legbéketűrőbb szomszédot is haragra lobbantsa. Amint ön mindezekből láthatja, Persiani úrnak eléggé meggyűlt a sok dicsőség mellett a baja, de mindezt a sok kellemetlenséget finom diplomácziájával valamelyest csak elviselte. Hanem utóvégre mégis kijött a türelméből, elfeledkezett arról, hogy ő európai ember és elkeseredettségében olyan válogatott ázsiai gorombaságokkal illette Tomich Jassa urat, az újvidéki omladinista generálist, hogy akár szibériai starosznak is beillett volna. Erről a Tomichról elmondok önnek egyet-mást, amit önök a saját otthonjukban nem tudnak. Nem akarok gorombáskodni, de Tomich úr az intelligencziának nagyon alacsony színvonalán áll és ma is valahol írnak volna, ha véletlenül Mileticsnek veje nem lesz. Azóta azt képzeli, hogy Sándor czár nála nélkül meg sem csinálhatja a bizánczi császárságot, és még Szerbiában is akadt oly bárgyú államférfiú, ki ennek a bajazzónak szerepét komolyan vette. Mikor még Milán király volt, 1888-ban néhány hétig Risztics után a radikálisok voltak Gruics elnöklete alatt a kormányon. Abban az időben Tomics Jassa, mint Gruics úr vendége, hetekig időzött Belgrádban és egész hivatalos komolysággal tárgyalta a belgrádi kormányférfiakkal Bosznia, Herczegovina és az aldunai szerb Bánság(?)felszabadításának kérdését. A tárgyalást ezen a téren olyan nyíltan vitte, hogy utoljára Hengelin ti 11er belgrádi osztrák követ megsokalta a dolgot és egy whist-játszma mellett gróf Bray és az angol követ jelenlétében említést tett könnyedén Milán királynak, néhány positív adatot is említve fel. A király felkelt a játszóasztaltól és hadsegédének rövid szóbeli utasítást adott. Gruics miniszterelnök urnál ugyanekkor bizalmas estély volt, melyben Tomich Jassaur is részt vett. Egyszerre beállít egy rendőrtisztviselő két rendőr kíséretében a miniszterelnök szalonjába és a király parancsából Tomich Jassa urat a Száva vasúti hídján keresztül Ausztriába tolonczolja. Nos tehát ez a Tomich Jassa ur Milán megbuktatása után átjött Persiani úrhoz és 12 pontban tudtára adta Oroszország követének, hogy »mit követelnek tőle azok a szerbek, kik Ausztria zsarnokságát tovább tűrni nem akarják.« Az első kérdés, illetőleg az első pont »sok pénzt követel« és Persiani úr a második pontot már el se olvasta, mert Tomics úrnak ázsiai modorban ajtót mutatott. — Ezekről a viszonyokról talán Bécsben az intéző köröknek fogalmuk sincs. Lehet, hogy tudják, de tudni nem akarják. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. VAK SZERELEM. Irt»: WILKIE COLLINS. — Angol eredetiből. — (25) J&. REGÉ ÜLT TT. Első korszak. XI. FEJEZET. Vimpanyné búcsúja. Az orvos neje a lépcsőházig kikisérte Irist és ott várakozott. Megvoltak okai, amiért magát így megfékezte. A lépcsőház elfedte őt egy másik egyén szemei elől a csarnokban. Figyelve a hang, vagy zajra, könnyen rájöhet, vájjon lord Harry a házban van-e, vagy sem ? Első esetben félbeszakíthatja Iris-szel való társalgását, míg társalgásuk oly fölfedezésekre nem visz, melyektől Vimpanyné méltán rettegett, a másik esetben pedig nincs szükség magát mutatni. Eközben Iris benézett a ebédlőbe. Ott nem volt senki. Az épület hátulsó részén a földszinten még egy szoba volt; az orvos rendelőszobája. Iris kopogott az ajtón. A Vimpany hangja »szabad «-dal felelt rá. Vimpany egyedül ült, absintes vizet szürcsölve s vaskos fekete szivarját szíva. — Hol van lord Harry ? — kérdező Iris a doktortól. — Úgy gondolom Írországban, a felelé az nyugodtan. Iris nem töltötte az időt hiábavaló kérdésekkel, kiment, magára hagyva az orvost, aki szerinte bizonynyal szintén részes az összeesküvésben, hogy őt kijátszák. De mikép történhetett ez, s hol lehet a lord e pillanatban. Mialatt ezzel tépelődött, Rhoda feljött a konyhából, hol a cselédekkel teázott. Úrnője kiadta neki a rendeletet a pakolásra, maga is kilátásba helyezvén a segédkezést. A Vimpanyné merészsége, melylyel eltagadta a mit saját füleivel hallott, még mindig nyomta az Iris lelkét. Erősebben föl lévén izgatva, semhogy a lord Harryval való találkozásból eredő zavart helyzetre gondolt volna — örökre elbúcsúzván egymástól Írországban — elhatározta meggátolni, hogy az orvos neje előbb beszéljen vele, követelvén tőle mint bűntársától az igazság eltagadását. Hitte, hogy bárminő csellel vették is reá lord Harryt elhagyni a házat, előbb-utóbb fölfedezi s bizton visszatér. Iris tehát leült egy székre a csarnokban. * * Csak méltányos, ha elmondjuk, hogy az orvos mégis igazolta nejének benne helyezett bizalmát. A megbecsültetés alatt álló gyémánt-tó Londonban még mindig rémes aggály tárgyát képezte lelkében. A pénz a pénz ! — ha erre gondolt, ő volt a legfigyelmesebb férj Angliában. Midőn háza előtt a lord Harry kocsija megállott, az orvos az ebédlőszobában volt s ép egy üveg pálinkát vett le a falszekrény polczáról. Az ablakból kinézve s meglátva a látogató kilétét, azonnal a jegyzőkönyvébe írt utasítások után akart nézni. De elkésett. Mert alig hogy fölnyitá a cseléd nagy sürgölődéssel sietett kinyitni a ház ajtaját a csöngetésre. A doktor megállttá a csarnokban. Az orvos kellemes tudatában volt ravaszsága helyreállásának. De emlékezőtehetsége a legkedvezőbb körülmények közt sem volt valami tevékeny, de most még lustább lett mint valaha őt kisegíteni. A pillanat behatása alatt csak arra az utasításra tudott emlékezni, mely feladatává tette a találkozást Iris és lord Harry közt meggátolni. — Vezesd be azt az urat rendelőszobámba, — szólt a cselédhez. Lord Harry hivatalos székén trónolva találta a doktort, aki meglepetés és elragadtatást színlelt előkelő barátja láthatásán. A heves ír azonnal Henley kisasszony után tudakozódott. — Elment, — válaszoló Wimpany. — Elment! — és hová ? — Ez volt amit a vad lord rögtön tudni akart. — Londonba, — hangzott a felelet. — Egyedül? — Nem, Mountjoy Hugó úrral. Lord Harry megragadta az orvos vállait és megrázta. — Csak nem azt akarja ezzel mondani, hogy Mountjoy veszi nőül ? Wimpany csak attól félt, hogy elveszti pénzét. Kettőjük közül ő volt öregebb és gyengébb, de azért követé az ifjú lord példáját — s visszarázta őt derekasan. — Hadd lássam, mondá — hogy tetszik hát önnek is ? Ami pedig Mountjoyt illeti, nem tudom, hogy nős-e, vagy nőtelen ? — de nem is törődöm vele. — Ördög vigye az ön makacsságát! Mikor utaztak el? — Ördög vigye az ön kérdezősködéseit! csak nemrég indultak. — Utolérhetem őket az állomáson ? — Igen, ha rögtön utánuk siet. A kétségbeesett orvos így tett eleget neje utasításainak, anélkül, hogy emlékezett volna az azt kisérő feltételekre. Az állomáshoz vezető út a fogadó előtt vitte el a lordot, hol a nyitott ajtón át meglátta Mountjoyt, amint számláját fizette. Rögtön megállta a kocsit, s a két férfi — kik sohasem állottak barátságos viszonyban — szertartásosan hajlott meg egymás előtt. — Úgy értesültem, szólt a lord, — hogy az állomásnál fogom önt találni Henley kisasszonynyal. — Ki adta önnek ez értesítést ? — Wimpany — a doktor. — Neki tudnia kellene, hogy a vonat még csak egy óra múlva érkezik meg. — E szerint rászedett a czudar ? — Még csak egy szót Mountjoy úr; a vendéglőben van Henley kisasszony ? — Nem. — Londonba megy ön vele együtt ? — Erre nézve Henley kisasszonyra kell bíznom a feleletet. — Hol van ő jelenleg ? — Mylord ! mindennek meg van a vége a világon, s igy ön is végére ért készségemnek kérdéseire felelni. Az angol és az ír férfi egymásra nézett. Az angol kimért és hideg volt, míg az ir fölhevült és haragos. Az összezördülés kikerülhetlenné válik, ha a lord Harry veleszületett gyors megfigyelő képessége s annak fölhasználása a kellő pillanatban segítségére nem jó. Midőn a doktor házához ment s Iris után kérdezősködött, Wimpany hazugság árán szabadult meg tőle. Mit következtethetett ebből ? Azt, hogy az orvos elterelte Irist az utjából. Lord Harry ekép elmélkedvén, gyorsan elengedett egy sértést, abbeli mohó vágyában, hogy egy másikat megtoroljon. Azonnal elhagyta Mountjoyt. (Folyt. köv.) A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (89) — Franczia regény. — Irta: LAJOS. Fordította: Szigethyné Szalay Erzsi. MÁSODIK RÉSZ. Minden pillanatban attól félt, hogy fegyveres csapat ront be a kastélyba. Rettegett Ferencz visszatértétől s mégis óhajtotta azt. Gyűlölte és bálványozta őt egyszerre. Mindenek fölötti fővágyát az képezte, hogy Ferencztől annak titkát kicsikarja, hogy bevallassa vele hazugságát, sőt megtudja esetleges bűntettét ? Szerette volna neki arczába dobni megvetését és sértéseit, hogy aztán letérdeljen és kitörülhesse szemeiből az általa fakasztott könyeket és vigasztalhassa határtalan boldogtalanságában. Ha annak a másiknak, az igazinak eltűnésére gondolt, — pedig a napnak minden pillanata felidézte benne azt a gondolatot, — szive szinte megszűnt dobogni, mintha csak a halál fagyos hidegsége dermesztené meg. Egy délután kimerült az izgalomtól, eltompult a szenvedéstől, könnyei kiapadtak már, bement tehát szobájába, hol térdre borulva kérte az Istent, vetne már véget vértanúságának. A megelőző este óta Fontbriand marquisné is merev mozdulatlanságban, szótlanul ült karosszékében. D’Audienne kisasszony lecsüggesztett fejjel, öszszekulcsolt kezekkel és mintegy a földhöz gyökerezve állott előtte határtalan kétségbeesésében. Tekintetét a marquisnéra függesztő, de az nem látszott őt észrevenni. Úgy látszott, hogy a szegény édesanyának szelleme sokkal távolabb, sokkal magasabban bolyong. Midőn d’Audierne Katalin ismét szobájába tért, bár nem akart többé arra az emberre gondolni, kinek emléke őt lassú méreggel gyilkoló, mégis azon tűnődött, hogy a marquis lakosztályát felkeresve, nem találna-e valamely felvilágosító jelt, jegyzéket vagy talán éppen pár sort, miről esetleg értesülhetne arról, mit minden áron megtudni akart. Ettől az eszmétől megkapatva lement. A kulcs az ajtózárban volt. Pillanatig se habozva benyitott vőlegénye szokásába. Kifogástalan rend uralkodott abban a lábában. Minden tárgy rendes helyén volt. A gondos, óvatos ember nem bízhat semmit a véletlenre, ha pedig titka van, azt a titkot bizonyosan olyan gondosan fogja megőrizni, hogy senki el ne leshesse. Katalin egymásután nyitogatta ki a fiókokat és szekrényeket. Minden tárgyat figyelmesen megszemlélt. Még a felső ruhák zsebeit is átkutatta. Semmi! Egyetlen jel, egyetlen sor írás, semmi, de sehol semmi nem beszélt arról az ismeretlen rejtélyes egyénről. Mintha új jelmezét magára öltve levetkőzte volna előbbi énjének utolsó rongyait is mind. A jelen olyan jól eltakarta a múltat, hogy a múlt soha nem létezőnek tűnt fel. Katalin hosszas kutatás után egy piciny csecsebecsében aczél lánchoz kis kulcsot fedezett fel. Felfogta, hogy ennek a kulcsnak valamihez tartoznia kell. Megpróbált vele minden zárat. De a kulcs egyikbe sem illett bele. A falakon se látszott semmi, kivéve Heródes ünnepélyének óriási képét. Katalin mindent gondosan átkutatott, megvizsgálta a falakat, megtapogatta a bútorokat, a szőnyeget, de sehol sem akadt olyan hasadékra, mely azt sejtetné, hogy ott valami nyílás vagy zárka lehetne. Végre beleunva a hiábavaló keresésbe, elhatározta, hogy visszahelyezi a kis kulcsot oda, ahonnan elvette, midőn egyszerre egy katonasisakhoz hasonló rajzot pillantott meg a falon, melynek tartóján egy csillogó zárat vett észre. Beletolta a kulcsot, s ime beleillett. Kettőt fordított és a kárpit kétfelé vált. Mögötte magas üreg jön láthatóvá. Az üregben pedig szegre akasztva a bohócz jelmeze. A piszkos, kopott, tarka rongyokat megpillantva, Katalin ijedten hátrált. De aztán bátorságot merítve tüzetesebb szemle alá vette a komédiás ruhákat. Szive elszorult az iszonyú fájdalomtól, és a szánalom érzete fogamzott meg benne. — Ő viselte ezt! — gondolá. Ekkor Katalin térdre omolva a szégyen és nyomor bérruhája előtt, keserű könnyeket hullatott ő, ki már azt hitte, hogy soha többé nem tudhat sírni. A jelmez felett egy kis deszkán két nagy kötet könyv feküdt, továbbá keskeny szalaggal összekötött levelek tette el a ládát, miből világosan következik, hogy a dolgot csak tréfának vette. Bebel beszéde nagy benyomást tett. Erre a vitát bezárták s a törvényjavaslatot 28 tagú bizottsághoz utasították. A javaslat sorsáról igen eltérők a nézetek. Minthogy a részletestárgyalásnál már Bismarck herczeg is Berlinben lesz, azt hiszik, hogy némi módosítással a többség mégis csak elfogadja a javaslatot. A tisztújítások Biharmegyében. — Saját levelezőnktől. — Nagyvárad, nov. 7. Biharmegyében deczember 25-én tartják meg a tisztujitásokat, így határozta ezt Biharmegye tegnap tartott rendkívüli közgyűlésén. Az idén a tisztujitás nagy hullámokat ver fel. Nemcsak azért, mert a kiket most megválasztanak, azok valószínűleg örökös állásokat kapnak, hanem azért is, mert sok változás készül. Néhány nappal ezelőtt értekezlet volt e tárgyban, melyen megállapították, hogy az állások betöltése körül mily eljárást kövessenek. Egyúttal megtették a jelöléseket és megállapították a bizottsági tagokhoz intézendő körlevél szövegét is. A körlevelet harminchöten írták alá. Köztük négy országgyűlési képviselő : Ertsey Géza, Szunyogh Szabolcs, Tisza István és Véghs Gellért, kik mindannyian kormánypártiak. A megállapított lista is ennélfogva a kormánypártiak kijelöléseit tartalmazza. Maga a körlevél így szól: Hogy a törvényhatósági közgyűlés választó tagjai egyrészről megkíméltessenek a gyakoribb utazás és tanácskozások fáradalmaitól, másrészről mégis az összehívandó nagy választó értekezleten a jövőbeli megyei tisztikar megválasztására nézve egy tájékozásul szolgáló kombináczió legyen előterjeszthető, alulírottak a tisztikar megalakítására nézve tervezetet állítottunk össze. Ezen tervezet összeállításánál irányelvül kizárólag és egyedül azon czél szolgált, hogy vármegyénk kormányzására úgy jellem, mint személyes képesség és munkaszeretet tekintetében egy kifogástalan, lehetőleg legjobb erőkből álló tisztikart alakítsunk. Mellőzni kívántuk a családi összeköttetésből támasztani szokott jogosulatlan igényeket épen úgy, mint igyekeztünk mellőzni minden rokon - és ellenszenvet s minden, a jó kormányzás érdekével összefüggésben nem álló melléktekintetet. Mindezek alpján teljes megnyugvással kérjük fel biz.tag urat, hogy a közelben levő tisztújító közgyűlésen, a kívánatos jó és teljes közkormányzás érdekében, az ajánlatba hozott egyének megválasztását előmozdítani, s egy oly tisztikar megalakítását lehetővé tenni szíveskedjék, mely tisztikar méltó legyen Bihar vármegye közönségéhez. Tisztelettel megjegyezzük, hogy ámbár ezen tervezetet a viszonyokról és az illető személyekről, valamint lehetőleg a közönség óhajáról is alapos ismeretek beszerzése és tekintetbe vétele mellett állítottuk össze, s így lelkiismeretünk megnyugvása mellett a közérdekben bátran merjük kérni annak keresztülvitelét, — mind a mellett, ha az összehívandó nagy értekezleten egyes állásokra nézve megfelelőbb és a közkormányzás érdekében kívánatosabb változtatások mutatkoznának keresztül viendőknek, azok eszközléséhez készséggel nyújtunk segédkezet. A megállapított tervezet a következő: Alispán : Beöthy Andor. Főjegyző: Szunyogh Péter (eddig Dobay Miklós.) Főügyész: Tóth Dezső. Árvaszéki elnök : Fördényi Kálmán. Főpénztárnok: Cziffra Gerő. I- fő aljegyző: Papp János (eddig Szunyogh Péter.) II- ed aljegyző: Beöthy László. III-ad aljegyző : Dobozy Kálmán (eddig Papp János.) IV-ed aljegyző: Fráter Kálmán (eddig Dobozy Kálmán.) V-ik aljegyző : Csapó Sándor v. Bakáts Béla. I. alügyész : Király Viktor. II-ed alügyész : Wallner Ödön. Árvaszéki ülnökök : Végh János, dr. Fényes Aurél, Hranyiczky Károly, Lovassy Andor. Két árvaszéki ülnöki állás Jerzsák Ignácz és Fráter Manó betöltésére nézve ezúttal általunk javaslat nem létezik. Árvapénztárnok : Petrovics András. Vármegyei alpénztárnok (ellenőr) : Miskolczy László. Központi járás főszolgabirája : Kiss Elek. Szilárdi járás főszolgabirája : Ertsey Jenő. Élesdi járás főszolgabirája : dr. Miskolczy Ferencz (eddig Csányi István.) M.keresztesi jár. főszolgabirája: Ertsey Dezső. Berettyóújfalui járás főszolgabirája: Szunyogh Loránd. Tordai járás főszolgabirája: Vattay Géza. Székelyhídi jár. főszolgabirája : Nagy Márton (eddig Dráveczki Béla.) Derecskei járás főszolgabirája: Fráter Barna, (Fráter Gyula). Margittai járás főszolgabirája: Rékusi István vagy Morvay Tihamér (eddig Morvay h. főszb.) Szalontai járás főszolgabirája: függőben tartatik, (Balogh László). Cséffai járás főszolgabirája: Bölöny György. Tenkei járás főszolgabirája: Pálinkássy Imre vagy Éder Géza (Pálinkássy I.). Beési járás főszolgabirája : Széllő Károly. Magyar-Csékei járás főszolgabirája : Nyisztor Alajos (Géczy János). Belényesi járás főszolgabirája: Beliczay Sándor vagy Borcz Konstantin (Beliczay). Vaskohi járás főszolgabirája : Fejér Andor vagy Szőllősy Ferencz (Domsa György). Érmihályfalvai jár.főszolgabir.: Fráter Béla. A szolgabirói állásokra elsősorban a jelenlegi szolgabirák hozatnak javaslatba, az esetleg megüresedendő szolgabirói állásokra pedig ajánljuk a következő gyakornokokat: Balogh Antalt, Balogh Jánost, Beöthy Pált, Jezerniczky Dénest, Roxin Györgyöt és Szentiványi Lászlót. Fővárosi ügyek. A főváros pénzügyi bizottsága ma délelőtt Viola tanácsnok elnöklete alatt rendkívüli ülést tartott, hogy két fontos ügyben még a legközelebbi közgyűlés elé terjeszthesse javaslatát. A napirend előtt a mp 1 főszámvevő előterjesztette a tegnap befejezett budget-vita számszerű eredményeit, mely szerint az 1889-iki költségelőirányzatból 206.425 forintot törölt a bizottság és így a deficit 73,687 frtra csökken. A főszámvevő reméli, hogy e hiány fedezhető lesz abból az összegből, melyben a főváros az italmérési regále államosítása folytán fog részesülni. Herzog Péter sajnálatának adott kifejezést, hogy a budgetvita