Pesti Napló esti kiadás, 1889. november (40. évfolyam, 302-330. szám)

1889-11-08 / 308. szám

Budapest, 1889. Péntek, november 8. ,11 . i. i i .■■—■——■mi 7~7~~ iTíTir inni 308. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, november 8. Királyunk találkozása Vilmos császárral. A fél­­hivatalos »Bud. Korr.« jelenti: A király ő Felsége az eddigi intézkedések szerint e hó 12-én utazik el Budapestről Innsbruckba, a­hol 13-án fog találkozni Vilmos német császárral és nej­ével. A krétai zavargások megújulása. Kréta szige­tén újabb zavarok vannak kilátásban. Sakir pasa, a sziget ez idő szerinti parancsnoka, a múlt hó végén a következő jelentést küldte Konstantinápolyba a nagy­vezérnek :­­ »Általában el van terjedve az a hír, hogy több krétai, kik útban vannak Athén felé, az ott lakó f­o­r­­radalmárokhoz fognak csatlakozni, hogy azoktól újabb támogatást, fegyvereket és lőszert kapjanak, melyek a trónörökös menyegzőjének ünne­pélyességei után fognak a szigetre érkezni. Számos család Rethymoban távozási engedélyt kért, de ezt megtagadták, mert szándékuk az volt, hogy az athéni menyegzői napok alatt magukra vonják a figyel­met. Egy görög hajó, mely október 20-án hagyta el Caneát, Acrotorban ismét kikötött s ott a nemzet­­gyűlés többségének három tagját Jorghaki, Lambro­­pulo és Dando képviselőket vette fel, kik három más kísérővel Görögországba mentek. Mindez azt bizo­nyítja, hogy a menyegzői ünnepélyek után újabb kí­sérletek fognak történni, hogy a szigeten zavarok tör­jenek ki. Kétségtelen, hogy ez irányban a befolyáso­lás már működik, daczára annak, hogy a szigeten nyu­galom uralkodik s a vidéken munka után látnak az emberek. Általában azt mondják, hogy az intervenció eszméje tért foglal Trikupisznál s ezt a hirt a több­ség tagjainak magatartása igazolni látszik. A lakos­ságot fellázítanák, hogy ekként ürügy legyen a be­avatkozásra. A hatóságok ennélfogva éberen őrköd­­nak. Másrészről Athénből jelentik, hogy több görög, oly öltözetben, hogy krétai benszülötteknek lássanak, érkezik a szigetre, kik részt fognak venni azon tün­tetésekben, melyek most készíttetnek elő.« A »Times« vezérczikkben foglalkozik a Kréta szigetén uralkodó viszonyokkal s ama reményét fejezi ki, hogy Sakir pasának sikerülni fog a mesterségesen szított forrongásnak elejét venni s a szigeten ural­kodó nyugalmat fen­tar­tani. A német parlament tegnap befejezte a szo­­czialista törvényjavaslat első olva­sását. Tegnap már csak három szónok beszélt, kik közül egyedül a szoczialista Bebel keltett élénkebb figyelmet, főleg azon adatokkal, melyekkel kimutatta, hogy az egyes kormányok hogyan gyakorolják a tör­vény által reájuk ruházott kivételes jogokat. Különö­sen hangsúlyozta, hogy Poroszországban sokkal eny­hébben hajtják végre a törvényt, mint például Szász­országban, hol semmiféle önkénykedéstől nem riad­nak vissza. Elmondotta, hogy Herfurth porosz bel­ügyminiszter legalább legál­isan használja jo­gait a szoczialisták ellen, míg Drezdában meg­történt, hogy pünkösd első napján, midőn csa­ládjával a város egyik legelegánsabb éttermében ült, szónokot mint ke­reset nélküli egyént elfogták, noha családja Drezdában la­kik, noha szónok maga szász ország­gyűlési képviselő volt, egy nappal előbb bejelentette megérkezését a hatóságnak. Szónok az­után elmondotta, hogy a szoczialista törvény csak­ugyan nagyban elősegíti az agent provocateurök intéz­ményének fejlődését. Mikor Vilmos császár Bécsbe, Rómába stb. utazott, előtte mindig titkos rendőrök jártak ott s azon hirt t­er­j­e­sz­t­e­tt­ék, ho­gy m­er­én­ylet készül, így akarják a császárt oda vinni, hogy sze­mélyes ellenségének tekintse a szocziáldemokrá­­cziát. Annak igazolására, hogy a rendőrség és bizo­nyos egyének közt, kik megbízására a szocziáldemokrá­­cziába befurakodtak, milyen érintkezés folyik, szónok felolvasott néhány levelet. Egyben egy ilyen titkos rendőrkém értesítette a berlini rendőrséget, hogy egy szoczialista egy ládadinamitot tett le nála, mely I. Vilmos és az akkori trónörökös ellen fog felhasz­náltatni. A rendőrség azonban egy fél évig nem vi­­ t helyzet Szerbiában. Belgrádból egy beavatott politikai egyéntől nagyérdekű levelet vettünk, mely élénk világot vet Szerbia mai politikai helyzetére. A levél a következő: Belgrád, nov. 4. Szerbiában ma a legnehezebb politikai szerep P­e­r­s­­­a­n­­ urnak, a belgrádi orosz követnek jutott. Ő teremtette meg az uj helyzetet, mely Ausztriát ki­szorította és Oroszországot Belgrád politikai körei­ben mindenható úrrá teremtette. De a nagy sikernek megvannak a maguk nagy nehézségei is. Oroszország nevében Persiani a nagy politikai fordulásnál a­n­y­­nyi kötelezettséget vállalt magára, hogy ma, midőn a különböző frakc­iók az ígére­tek teljesítését sürgetik, fő a feje a sok híme­­zés-hámozásban. Milán királynak, midőn Persiani őt leköszönésre kényszerítette, magánadósságai rendezé­sén kívül azt is megígérte, hogy bizonyos titkos befolyást fia trónja biztosítása érdekében foly­vást gyakorolhat. — Persiani beleegyezésével lett Ris­­tics a régensség feje, ki azonban, mielőtt a paktumot el­fogadta volna, nyíltan kijelentette, hogy mindaddig, míg a hatalmat ő vezeti, a Karagyorgyevics-csa­­lád visszahívásáról szó sem lehet. És ennek meg­van a maga egyéni indoka. A Karagyorgyevicseknek Mihály fejedelem meggyilkoltatása alkalmából Risz­­tics volt kérlelhetlen üldözőjük és a családnak több tagját ő végeztette ki. A Balkán-államokban az ilyen szívességeket nem könnyen feledik és Risztics úr igen jól tudja, hogy mi vár reá és az övéire, ha Karagyor­­gyevics Péter kerül a szerb trónra. A szerb radikáli­sok rossz néven vették Milán lemondása pillanatában Persiani úr azon gyengeségét, hogy nem az ő tábo­rukból kerültek ki a régensek, és még ma sincsenek megelégedve, hogy a radikális kormány külügyi kér­désekben Risztics úr ravasz, kétértelmű politikáját kénytelenek Persiani ur parancsa folytán követni. A Belgrádban működő Oroszországnak Natália királyné is súlyos gondokat okoz. A­míg nem vol­tak biztosak Milán elkergetéséről, eddig ez a fa­natikus hölgy Ausztria befolyásának ellensúlyozá­sára kitűnő fegyverül szolgált, ma azonban za­varja a pánszláv terveket, melyek régen szá­mot vetettek azzal, hogy az Obrenovicsok Szerbiából eltávolitandók. Natália, a lovagias III. Sándor czár szóbeli ígéretére hivatkozva, törvénytelen elválásának megsemmisítését, anyai és királynéi jogaiba való visz­­szahelyezését erélyesen követeli és Persiani, ki urát, a czárt meg nem hazudtolhatja, naponként újabb ürügyeket keres a kérdés megoldásának elodázására. Most legújabban egy pokoli tervet főztek ki, melyhez a régensek és a kormány beleegyezését meg­szerezték . Belgrádba csalogatják Milánt és reá hagy­ják, hogy elvált nejével alaposan összeveszszen és készletben tartják Pasics urat és az ussiczei K­a­t­i­­c­s­o­t, kik a családi botrányok következtében a szkupstinában indítványozni fogják az apa és anya száműzetését Szerbiából. Pensiani a czár nevében kérni fogja Natáliát, hogy látszólag vesse alá magát a szkupstina határozatának, mely Milánt örökre kitiltja Szer­biából , de mely neki, mint orosz származású­nak és mint anyának, pár hó múlva lehetővé teendi a visszatérést. Ezek az intrigák is elegendő gondot adnak Persiani úrnak, de még ezeken kívül is nehéz aggodalmak teszik neki nehézzé a belgrádi sze­replést. Itt van Pasics, a­ki olyan ma, mint a ketreczbe zárt oroszlán, ki, miután vért szagolt, mesterét és fel­ügyelőjét minden perezben kész és hajlandó széttépni. Mikor a haladó párt volt Szerbiában kormányon, a politikai bűnösökkel szemben mindig az engesztelődés legvégső határáig ment, és a királynak tíz esetben ki­­lenczszer kegyelmet ajánlott, de ha Pasics urat keze közzé kaphatta volna, állását kötötte volna ahhoz, hogy ez az ember irgalom nélkül kivégeztessék. Nem azért, mert a király élete és a fennálló törvényes rend ellen tört, hanem mert hazaáruló volt. A szerb-bolgár háborúban Szerbia ellenségeinek táborába szegődött és Szerbiának örök szégyenfoltja marad, hogy ily ember ma­szkupszinájá­­nak elnöke. Ennek az embernek megkegyelme­­zéséért kellett Persiani parancsára Milánnak, az elcsa­pott királynak a régenseknél könyörögni, mert Pasics kijelentette, hogy egy Milántól megkegyelmezést el nem fogad. A­mint Pasics Szerbiába hazajött, rögtön kijelentette kebelbarátjának Tausanovicsnak, hogy őt a hála és becsület érdekei Karagyorgyevics P­é­t­e­r­h­e­z kötik, ki neki száműzetése alatt bukaresti házában ingyen lakást és évjáradékot adott. Kijelen­tette továbbá, hogy Oroszország érdekében és annak megbízásából Bulgáriában forradalmat fog előkészí­­tenni és ha ebben akár a régensek, akár a kormány őt akadályozni akarnák, megbuktatja a kormányt és régensséget. — Itt megint Persiani urnak gyűlt meg a baja, a ki Pétervárról szerzett intő leve­let, melyben Pasics urnak tudtára adatott, hogy Oroszország ma még nincs abban a helyzetben, hogy Szerbia aspirácziói kedvéért Ausztriával háborút kezdjen. Azóta Pasics ur megszelídült, elfogadta a szkupstina elnökségét, titokban egyformán agyarko­­dik a régensek és a kormány ellen, elment a kiskorú királyhoz is, és egy 5­ortos reporter előtt még azt is elmondta, hogy ő összeesküvő soha nem volt és a magyarokat annyira szereti, akár mindjárt meg is enné. Persiani úr diplomácziai bajainak még ezzel sem szakadt vége, mert mikor ezen a sok Scylla- Charybdison keresztülgázolni vélt, akkor előállott Katies úr. A haladópárti kormányok, irgalom által vezettetve, sokszor megfontolták a kérdést, hogy nem jó volna-e ezt a gazdag félbolond parasztot (mert urnak nem mondhatjuk) valamelyik külföldi egész­ségügyi házba internálni. A király kegyelme minden alkalommal meg­mentette megérdemelt sorsától. Most ez a félig őrült ember Szerbia sorsával könnyelmű játékot űz. Neki köszönhetjük, hogy szegény országunkat 8—10 ezer montenegrói árasztja el a kormány engedelmével. Ő ott lakik, hol Szerbia, Monte­negró, Herczegovina összeszögellenek, és vad fanatiz­musában ottan melengeti azt a szikrát, melyből vi­lágháború lehet. Persiani, Pasich annyira rettegnek tőle, hogy a skupstina alelnökévé tették, hiúságának akartak ezzel hízelegni, de azért folyton kémeket tar­tanak mellette, nehogy egy őrült pillanatban oly dol­got kövessen el, mely még a leggyávább, legbéketű­­rőbb szomszédot is haragra lobbantsa. A­mint ön mindezekből láthatja, Persiani úrnak eléggé meggyűlt a sok dicsőség mellett a baja, de mindezt a sok kellemetlenséget finom diplomácziájá­­val valamelyest csak elviselte. Hanem utóvégre mégis kijött a türelméből, elfeledkezett arról, hogy ő euró­pai ember és elkeseredettségében olyan válogatott ázsiai gorombaságokkal illette Tomich J­assa urat, az újvidéki omladinista generá­list, hogy akár szibériai starosznak is beillett volna. Erről a Tomichról elmondok önnek egyet-mást, a­mit önök a saját otthonjukban nem tudnak. Nem akarok gorombáskodni, de Tomich úr az intelligencziának nagyon alacsony színvonalán áll és ma is valahol írnak volna, ha véletlenül Mileticsnek veje nem lesz. Azóta azt képzeli, hogy Sándor czár nála nél­kül meg sem csinálhatja a bizánczi császársá­got, és még Szerbiában is akadt oly bárgyú ál­­lamférfiú, ki ennek a bajazzónak szerepét komolyan vette. Mikor még Milán király volt, 1888-ban né­hány hétig Risztics után a radikálisok voltak Gruics elnöklete alatt a kormányon. Abban az időben To­­mics Jassa, mint Gruics úr vendége, hetekig időzött Belgrádban és egész hivatalos komolysággal tárgyalta a belgrádi kormányférfiakkal Bosznia, Hercze­govina és az aldunai szerb Bánság(?)fel­­szabadításának kérdését. A tárgyalást ezen a téren olyan nyíltan vitte, hogy utoljára H­e­n­g­el­­in ti 11­e­r belgrádi osztrák követ megsokalta a dol­got és egy whist-játszma mellett gróf B­r­a­y és az angol követ jelenlétében említést tett könnyedén Mi­lán királynak, néhány positív adatot is említve fel.­­ A király felkelt a játszó­asztaltól és hadsegédének rövid szóbeli utasítást adott. Gruics miniszterelnök urnál ugyanekkor bizalmas estély volt, melyben Tomich Jassa­ur is részt vett. Egyszerre beállít egy rendőrtisztviselő két rendőr kíséretében a miniszter­­elnök szalonjába és a király parancsából Tomich Jassa urat a Száva vasúti hídján keresz­tül Ausztriába tolonczolja. Nos tehát ez a Tomich Jassa ur Milán megbuktatása után átjött Persiani úrhoz és 12 pontban tudtára adta Oroszor­szág követének, hogy »mit követelnek tőle azok a szerbek, kik Ausztria zsarnok­ságát tovább tűrni nem akarják.« Az első kérdés, illetőleg az első pont »sok pénzt kö­ve­t­e­­l« és Persiani úr a második pontot már el se olvasta, mert Tomics úrnak ázsiai modorban ajtót mutatott. — Ezekről a viszonyokról talán Bécsben az intéző köröknek fogalmuk sincs. Lehet, hogy tudják, de tudni nem akarják. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. VAK SZERELEM. Irt»: WILKIE COLLINS. — Angol eredetiből. — (25) J&. REGÉ ÜLT TT. Első korszak. XI. FEJEZET. Vimpanyné búcsúja. Az orvos neje a lépcsőházig kikisérte Irist é­s ott várakozott. Megvoltak okai, amiért magát így megfékezte. A lépcsőház elfedte őt egy másik egyén szemei elől a csarnokban. Figyelve a hang, vagy zajra, könnyen rá­jöhet, vájjon lord Harry a házban van-e, vagy sem ? Első esetben félbeszakíthatja Iris-szel való társalgását, míg társalgásuk oly fölfedezésekre nem visz, melyek­től Vimpanyné méltán rettegett, a másik esetben pe­dig nincs szükség magát mutatni. Eközben Iris benézett a ebédlőbe. Ott nem volt senki. Az épület hátulsó részén a földszinten még egy szoba volt; az orvos rendelőszo­bája. Iris kopogott az ajtón. A Vimpany hangja »sza­bad «-dal felelt rá. Vimpany egyedül ült, absintes vizet szürcsölve s vaskos fekete szivarját szíva. — Hol van lord Harry ? — kérdező Iris a dok­tortól. — Úgy gondolom Írországban, a felelé az nyugodtan. Iris nem töltötte az időt hiábavaló kérdésekkel, kiment, magára hagyva az orvost, a­ki szerinte bi­zonynyal szintén részes az összeesküvésben, hogy őt kijátszák. De mikép történhetett ez, s hol lehet a lord e pillanatban. Mialatt ezzel tépelődött, Rhoda feljött a kony­hából, hol a cselédekkel teázott. Úrnője kiadta neki a rendeletet a pakolásra, maga is kilátásba helyezvén a segédkezést. A Vimpanyné merészsége, melylyel eltagad­ta a mit saját füleivel hallott, még mindig nyomta az Iris lelkét. Erősebben föl lévén izgatva, semhogy a lord Harryval való találkozásból eredő zavart helyzetre gondolt volna — örökre elbúcsúzván egymástól Íror­szágban — elhatározta meggátolni, hogy az orvos neje előbb beszéljen vele, követelvén tőle mint bűntársától az igazság eltagadását. Hitte, hogy bárminő csellel vették is reá lord Harryt elhagyni a házat, előbb-utóbb fölfedezi s biz­ton visszatér. Iris tehát leült egy székre a csarnokban. * * Csak méltányos, ha elmondjuk, hogy az orvos mégis igazolta nejének benne helyezett bizalmát. A megbecsültetés alatt álló gyémánt-tó Lon­donban még mindig rémes aggály tárgyát képezte lelkében. A pénz­ a pénz ! — ha erre gondolt, ő volt a legfigyelmesebb férj Angliában. Midőn háza előtt a lord Harry kocsija megál­­lott, az orvos az ebédlőszobában volt s ép egy üveg pá­linkát vett le a falszekrény polczáról. Az ablakból kinézve s meglátva a látogató ki­létét, azonnal a jegyzőkönyvébe írt utasítások után akart nézni. De elkésett. Mert alig hogy fölnyitá a cseléd nagy sürgölődéssel sietett kinyitni a ház ajtaját a csöngetésre. A doktor megállttá a csarnokban. Az orvos kellemes tudatában volt ravaszsága helyreállásának. De emlékezőtehetsége a legkedve­zőbb körülmények közt sem volt valami tevékeny, de most még lustább lett mint valaha őt kisegíteni. A pillanat behatása alatt csak arra az utasí­tásra tudott emlékezni, mely feladatává tette a ta­lálkozást Iris és lord Harry közt meggátolni. — Vezesd be azt az urat rendelőszobámba, — szólt a cselédhez. Lord Harry hivatalos székén trónolva találta a doktort, a­ki meglepetés és elragadtatást színlelt elő­kelő barátja láthatásán. A heves ír azonnal Henley kisasszony után tudakozódott. — Elment, — válaszoló Wimpany. — Elment! — és hová ? — Ez volt a­mit a vad lord rögtön tudni akart. — Londonba, — hangzott a felelet. — Egyedül? — Nem, Mountjoy Hugó úrral. Lord Harry megragadta az orvos vállait és megrázta. — Csak nem azt akarja ezzel mondani, hogy Mountjoy veszi nőül ? Wimpany csak attól félt, hogy elveszti pénzét. Kettőjük közül ő volt öregebb és gyengébb, de azért követé az ifjú lord példáját — s visszarázta őt de­rekasan. — Hadd lássam, mondá — hogy tetszik hát önnek is ? Ami pedig Mountjoyt illeti, nem tudom, hogy nős-e, vagy nőtelen ? — de nem is törődöm vele. — Ördög vigye az ön makacsságát! Mikor utaztak el? — Ördög vigye az ön kérdezősködéseit! csak nemrég indultak. — Utolérhetem őket az állomáson ? — Igen, ha rögtön utánuk siet. A kétségbeesett orvos így tett eleget neje uta­sításainak, anélkül, hogy emlékezett volna az azt ki­sérő feltételekre. Az állomáshoz vezető út a fogadó előtt vitte el a lordot, hol a nyitott ajtón át meglátta Mountjoyt, a­mint számláját fizette. Rögtön megáll­ta a kocsit, s a két férfi — kik sohasem állottak barátságos viszonyban — szertar­tásosan hajlott meg egymás előtt. —­ Úgy értesültem, szólt a lord, — hogy az ál­lomásnál fogom önt találni Henley kisasszonynyal. — Ki adta önnek ez értesítést ? — Wimpany — a doktor. — Neki tudnia kellene, hogy a vonat még csak egy óra múlva érkezik meg. — E szerint rászedett a czudar ? — Még csak egy szót Mountjoy úr; a vendég­lőben van Henley kisasszony ? — Nem. — Londonba megy ön vele együtt ? — Erre nézve Henley kisasszonyra kell bíznom a feleletet. — Hol van ő jelenleg ? — Mylord ! mindennek meg van a vége a vilá­gon, s igy ön is végére ért készségemnek kérdéseire felelni. Az angol és az ír férfi egymásra nézett. Az angol kimért és hideg volt, míg az ir fölhevült és haragos. Az összezördülés kikerülhetlenné válik, ha a lord Harry veleszületett gyors megfigyelő képessége s annak fölhasználása a kellő pillanatban segítségére nem jó. Midőn a doktor házához ment s Iris után kér­dezősködött, Wimpany hazugság árán szabadult meg tőle. Mit következtethetett ebből ? Azt, hogy az or­vos elterelte Irist az utjából. Lord Harry ekép elmélkedvén, gyorsan elen­gedett egy sértést, abbeli mohó vágyában, hogy egy másikat megtoroljon. Azonnal elhagyta Mountjoyt. (Folyt. köv.) A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (89) — Franczia regény. — Irta: LAJOS. Fordította: Szigethyné­ Szalay Erzsi. MÁSODIK RÉSZ. Minden pillanatban attól félt, hogy fegyveres csapat ront be a kastélyba. Rettegett Ferencz visszatértétől s mégis óhaj­totta azt. Gyűlölte és bálványozta őt egyszerre. Mindenek fölötti fővágyát az képezte, hogy Ferencztől annak titkát kicsikarja, hogy bevallassa vele hazugságát, sőt megtudja esetleges bűntettét ? Szerette volna neki arczába dobni megvetését és sértéseit, hogy aztán letérdeljen és kitörülhesse szemeiből az általa fakasztott könyeket és vigasztal­hassa határtalan boldogtalanságában. Ha annak a másiknak, az igazinak eltűnésére gondolt, — pedig a napnak minden pillanata felidézte benne azt a gondolatot, — szive szinte megszűnt do­bogni, mintha csak a halál fagyos hidegsége dermesz­­tené meg. Egy délután kimerült az izgalomtól, eltompult a szenvedéstől, könnyei kiapadtak már, bement tehát szobájába, hol térdre borulva kérte az Istent, vetne már véget vértanúságának. A megelőző este óta Fontbriand marquisné is merev mozdulatlanságban, szótlanul ült karosszé­kében. D’Audienne kisasszony lecsüggesztett fejjel, ösz­­szekulcsolt kezekkel és mintegy a földhöz gyökerezve állott előtte határtalan kétségbeesésében. Tekintetét a marquisnéra függesztő, de az nem látszott őt észrevenni. Úgy látszott, hogy a szegény édesanyának szel­leme sokkal távolabb, sokkal magasabban bolyong. Midőn d’Audierne Katalin ismét szobájába tért, bár nem akart többé arra az emberre gondolni, kinek emléke őt lassú méreggel gyilkoló, mégis azon tűnődött, hogy a marquis lakosztályát felkeresve, nem találna-e valamely felvilágosító jelt, jegyzéket vagy talán éppen pár sort, miről esetleg értesülhetne arról, mit minden áron megtudni akart. Ettől az eszmétől megkapatva lement. A kulcs az ajtózárban volt. Pillanatig se habozva benyitott vőlegénye szo­kásába. Kifogástalan rend uralkodott abban a lá­bában. Minden tárgy rendes helyén volt. A gondos, óvatos ember nem bízhat semmit a véletlenre, ha pedig titka van, azt a titkot bizonyosan olyan gondosan fogja megőrizni, hogy senki el ne leshesse. Katalin egymásután nyitogatta ki a fiókokat és szekrényeket. Minden tárgyat figyelmesen megszemlélt. Még a felső ruhák zsebeit is átkutatta. Semmi! Egyetlen jel, egyetlen sor írás, semmi, de sehol semmi nem beszélt arról az ismeretlen rej­télyes egyénről. Mintha új jelmezét magára öltve levetkőzte volna előbbi énjének utolsó rongyait is mind. A jelen olyan jól eltakarta a múltat, hogy a múlt soha nem létezőnek tűnt fel. Katalin hosszas kutatás után egy pic­iny cse­csebecsében aczél lánchoz kis kulcsot fedezett fel. Felfogta, hogy ennek a kulcsnak valamihez tartoz­nia kell. Megpróbált vele minden zárat. De a kulcs egyikbe sem illett bele. A falakon se látszott semmi, kivéve Heródes ünnepélyének óriási képét. Katalin mindent gondosan átkutatott, megvizs­gálta a falakat, megtapogatta a bútorokat, a szőnye­get, de sehol sem akadt olyan hasadékra, mely azt sejtetné, hogy ott valami nyílás vagy zárka lehetne. Végre beleunva a hiábavaló keresésbe, elhatá­rozta, hogy visszahelyezi a kis kulcsot oda, a­honnan elvette, midőn egyszerre egy katonasisakhoz hasonló rajzot pillantott meg a falon, melynek tartóján egy csillogó zárat vett észre. Beletolta a kulcsot, s ime beleillett. Kettőt for­dított és a kárpit kétfelé vált. Mögötte magas üreg jön láthatóvá. Az üregben pedig szegre akasztva a bohócz jelmeze. A piszkos, kopott, tarka rongyokat megpil­lantva, Katalin ijedten hátrált. De aztán bátorságot merítve tüzetesebb szemle alá vette a komédiás ruhákat. Szive elszorult az iszonyú fájdalomtól, és a szá­nalom érzete fogamzott meg benne. — Ő viselte ezt! — gondolá. Ekkor Katalin térdre omolva a szégyen és nyo­mor bérruhája előtt, keserű könnyeket hullatott ő, ki már azt hitte, hogy soha többé nem tudhat sírni. A jelmez felett egy kis deszkán két nagy kötet könyv feküdt, továbbá keskeny szalaggal összekötött levelek­ tette el a ládát, miből világosan következik, hogy a dolgot csak tréfának vette. Bebel beszéde nagy benyo­mást tett. Erre a vitát bezárták s a törvényjavaslatot 28 tagú bizottsághoz utasították. A javaslat sorsáról igen eltérők a nézetek. Minthogy a részletes­­tárgya­lásnál már Bismarck herczeg is Berlinben lesz, azt hiszik, hogy némi módosítással a többség mégis csak elfogadja a javaslatot. A tisztújítások Bih­armegyében. — Saját levelezőnktől. — Nagyvárad, nov. 7. Biharmegyében deczember 25-én tartják meg a tisztujitásokat, így határozta ezt Biharmegye tegnap tartott rendkívüli közgyűlésén. Az idén a tisztujitás nagy hullámokat ver fel. Nemcsak azért, mert a kiket most megválasztanak, azok valószínűleg örökös állá­sokat kapnak, hanem azért is, mert sok változás készül. Néhány nappal ezelőtt értekezlet volt e tárgy­ban, melyen megállapították, hogy az állások betöl­tése körül mily eljárást kövessenek. Egyúttal megtették a jelöléseket és megállapították a bi­zottsági tagokhoz intézendő körlevél szövegét is. A körlevelet harminchöten írták alá. Köz­tük négy országgyűlési képviselő : Ertsey Géza, Szunyogh Szabolcs, Tisza István és V­é­g­h­s­­ Gellért, kik mindannyian kormány­­pártiak. A megállapított lista is ennélfogva a kor­mánypártiak kijelöléseit tartalmazza. Maga a körlevél így szól: Hogy a törvényhatósági közgyűlés választó tag­jai egyrészről megkíméltessenek a gyakoribb utazás és tanácskozások fáradalmaitól, másrészről mégis az összehívandó nagy választó értekezleten a jövőbeli megyei tisztikar megválasztására nézve egy tájékozá­sul szolgáló kombináczió legyen előterjeszthető, alul­írottak a tisztikar megalakítására nézve tervezetet állítottunk össze. Ezen tervezet összeállításánál irányelvül kizá­rólag és egyedül azon czél szolgált, hogy vármegyénk kormányzására úgy jellem, mint személyes képesség és munkaszeretet tekintetében egy kifogástalan, lehe­tőleg legjobb erőkből álló tisztikart alakítsunk. Mel­lőzni kívántuk a családi összeköttetésből támasztani szokott jogosulatlan igényeket épen úgy, mint igyekeztünk mellőzni minden rokon - és ellen­­­szenvet s minden, a jó kormányzás érdekével összefüggésben nem álló melléktekintetet. Mindezek alpján teljes megnyugvással kérjük fel biz.­tag urat, hogy a közelben levő tisztújító közgyűlésen, a kívána­tos jó és teljes közkormányzás érdekében, az ajánlat­ba hozott egyének megválasztását előmozdítani, s egy oly tisztikar megalakítását lehetővé tenni szívesked­jék, mely tisztikar méltó legyen Bihar vármegye kö­zönségéhez. Tisztelettel megjegyezzük, hogy ámbár ezen tervezetet a viszonyokról és az illető személyekről, valamint lehetőleg a közönség óhajáról is alapos is­meretek beszerzése és tekintetbe vétele mellett állí­tottuk össze, s így lelkiismeretünk megnyugvása mel­lett a közérdekben bátran merjük kérni annak ke­resztülvitelét, — mind a mellett, ha az összehívandó nagy értekezleten egyes állásokra nézve megfele­lőbb és a közkormányzás érdekében kívánatosabb változtatások mutatkoznának keresztül viendők­­nek, azok eszközléséhez készséggel nyújtunk segéd­kezet. A megállapított tervezet a következő: Alispán : Beöthy Andor. Főjegyző: Szunyogh Péter (eddig Do­­bay Miklós.) Főügyész: Tóth Dezső. Árvaszéki el­nök : Fördényi Kálmán. Főpénztárnok: Cziffra Gerő. I- fő aljegyző: Papp János (eddig Szunyogh Péter.) II- ed aljegyző: Beöthy László. III-ad aljegyző : Do­­bozy Kálmán (eddig Papp János.) IV-ed aljegyző: Fráter Kálmán (eddig Dobozy Kálmán.) V-ik al­jegyző : Csapó Sándor v. Bakáts Béla. I. alügyész : Király Viktor. II-ed alügyész : Wallner Ödön. Árvaszéki ülnökök : Végh János, dr. Fényes Aurél, Hranyiczky Károly, Lovassy Andor. Két árvaszéki ülnöki állás Jerzsák Ignácz és Fráter Manó betöltésére nézve ezúttal általunk ja­vaslat nem létezik. Árvapénztárnok : Petrovics András. Várme­gyei alpénztárnok (ellenőr) : Miskolczy László. Köz­ponti járás főszolgabirája : Kiss Elek. Szilárdi járás főszolgabirája : Ertsey Jenő. Élesdi járás főszolgabi­rája : dr. Miskolczy Ferencz (eddig Csányi István.) M.­­keresztesi jár. főszolgabirája: Ertsey Dezső. Berettyó­újfalui járás főszolgabirája: Szunyogh Loránd. Tordai járás főszolgabirája: Vattay Géza. Székelyhídi jár. fő­szolgabirája : Nagy Márton (eddig Dráveczki Béla.) Derecskei járás főszolgabirája: Fráter Barna, (Frá­ter Gyula). Margittai járás főszolgabirája: Rékusi István vagy Morvay Tihamér (eddig Morvay h. főszb.) Szalontai járás főszolgabirája: függőben tartatik, (Balogh László). Cséffai járás főszolgabirája: Bölöny György. Tenkei járás főszolgabirája: Pálinkássy Imre vagy Éder Géza (Pálinkássy I.). Beési járás fő­szolgabirája : Széllő Károly. Magyar-Csékei járás fő­szolgabirája : Nyisztor Alajos (Géczy János). Belé­nyesi járás főszolgabirája: Beliczay Sándor vagy Borcz Konstantin (Beliczay). Vaskohi járás főszolga­birája : Fejér Andor vagy Szőllősy Ferencz (Domsa György). Érmihályfalvai jár.főszolgabir.: Fráter Béla. A szolgabirói állásokra első­sorban a jelenlegi szolgabirák hozatnak javaslatba, az esetleg megüre­sedendő szolgabirói állásokra pedig ajánljuk a követ­kező gyakornokokat: Balogh Antalt, Balogh Jánost, Beöthy Pált, Jezerniczky Dénest, Roxin Györgyöt és Szentiványi Lászlót. Fővárosi ügyek. A főváros pénzügyi bizottsága ma délelőtt Viola tanácsnok elnöklete alatt rendkívüli ülést tartott, hogy két fontos ügyben még a legközelebbi közgyűlés elé terjeszthesse javaslatát. A napirend előtt­­ a m­p 1 főszámvevő előter­jesztette a tegnap befejezett budget-vita számszerű eredményeit, mely szerint az 1889-iki költségelő­irányzatból 206.425 forintot törölt a bizottság és így a defic­it 73,687 frtra csökken. A főszámvevő reméli, hogy e hiány fedezhető lesz abból az összegből, melyben a főváros az italmérési regále álla­mosítása folytán fog részesülni.­­ Herzog Péter sajnálatának adott kifejezést, hogy a budgetvita

Next