Pesti Napló, 1889. december (40. évfolyam, 331-360. szám)
1889-12-16 / 346. szám
zés.) Méltóztatnak tudni, hogy én már régen foglalkoztam mint egyszerű közkatonája a nemzetnek az ilyen ügyekkel, de eddig talán nem tehettem oly sokat, mint amennyit akartam volna, de mai állásom e tekintetben több erőt ad és ma könnyebben érheti el Teleki Géza azt, amit egyszer Teleki Géza el nem ért, de mint miniszter elérhet. (Hosszantartó éljenzés.) Én egyebet nem mondhatok, sokat nem beszélek, majd a tettek terén fogom megmutatni az egyesületnek, hogy választásuk nem érdemtelenre esett. A beszédet hosszantartó éljenzés és taps követte. Ezután a pénztárnoki állásról leköszönt Mü 1t er Ede helyébe dr. M andel1 o Károlyt választották meg. Majd a pénztári jelentés felolvasása után a jövő évi költségelőirányzatot fogadták el, mely szerint az összes kiadás 6000 forintra rúgna. Laufer Sándornak egy egyleti otthon építésére vonatkozó indítványát bizottságnak adta ki a közgyűlés véleményezés végett. Végül a vigalmi bizottság megválasztására nézve határoztak s Dégen Gusztáv újólag hálás köszönetét fejezte ki Teleki Géza grófnak, ki a jelenlevők lelkesült éljenzése közt zárta be a közgyűlést. A Ludovika-akadémia növendékei. A király őfelsége, mint értesülünk, deczember 8-án kelt elhatározásával megengedte, hogy a honvédségi Ludovika-akadémia tényleges állománybeli tisztképző tanfolyamának növendékei a részükre rendszeresített kitüntetési jelek mellett valamennyien az altiszti kardbojtot és a csákón a tizedesi paszományt viselhessék. A restauráczió Nagybányányáról írják lapunknak: Szatmár megyében a székhelynek Nagy- Károlyból Szatmárra való áthelyezésének kérdése a tisztújítási mozgalmakra is éreztette hatását és azt sokkal élénkebbé tette. A »székhelypárt« most szervezkedik, a másik már jóval ezelőtt megalakult párt Hagy László alispán körül csoportosult és Szatmári működő központi bizottságának értekezletén a hivatalok betöltését illetőleg abban állapodott meg, hogy minden járásban értekezletek tartassanak a jelöltek megállapítása czéljából. A nagybányai kerületben Kállay Kornél bizottsági tag elnöklete alatt e hó 12-én volt értekezlet, mely titkos szavazás útján a következőket ajánlotta: a főszolgabírói állásra Smit Sándor jelenlegi főszolgabírót 12, Sztán Simont 6, Csaba Adorjánt 3, Nagy Ákost 3 és Stoll Bélát 1 szavazattal. A szolgabírói állásra: dr. Törökfalvi Pap Elemért 20 és Thoma Lászlót 3 szavazattal. Volt 26 szavazó. Az elnök nem szavazott. Őt kérték fel a bizottsági tagok, hogy az értekezlet jegyzőkönyvét a központi bizottságnak mutassa be és a pártot viszonos támogatásra kérje fel. A tisztújító közgyűlést decz. 19-ikére tűzték ki. Tífusz Selmeczen. Selmeczen, mint idevaló tudósítónk jelenti, nagymérvű tífusz dühöng, mely főkép a tanuló ifjúság soraiból szedi áldozatait. A líczeum tanulói közül mintegy 28-an betegedtek meg. Kettő a napokban meg is halt. Az iskolát mindazonáltal nem zárták be. A pozsonyi vasúti szerencsétlenségre vonatkozólag az osztrák-magyar államvasút-társaság a következő sorok közlését kéri: Több napilap mai reggeli kiadásában megjelent és Pozsony állomásán előfordult állítólag nagyobb mérvű vonatösszeütközésről szóló jegyzet helyreigazítása czéljából a következő tényállást közöljük: Egy 19 üres kocsiból és egy mozdonyból álló vonatrész este hat órakor az alagút felé haladt, hogy ott egy váltón át a régi pályaudvar vágányaira visszatolasson. E vonatrész az alagút előtt egy Lamacsról üresen visszatérő mozdonynyal ütközött össze, minek következtében a két mozdony megsérült, egy kocsi kisiklott és egy mozdonyvezető, egy sűtő és egy fékező könnyen megsérültek. Ez okból a Bécsbe rendesen 7 óra 5 perczkor és 8 óra 10 perczkor beérkező futárvonatok és pedig az első 42 percz, a második 25 percznyi késéssel indultak Pozsonyból. Fővárosi ügyek. Az iparhatósági megbízottak választása ma ment végbe a fővárosban, általában igen csekély érdeklődéssel. Pl. az I. kerületben esti 6 óráig csak egyetlen egy szavazat adatott be, de mindamellett pártbar ezra is volt példa. A VII-ik kerületben a hivatalos lista ellenében a Morzsányi-párti névsor győzött; az V. kerületben a hivatalos jelöltek közül kettő bukott ki. Legtöbb szavazó a VII-ik kerületben volt: 152. A képzőművészeti bizottság ma Gerlóczy Károly alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen kimondta, hogy a Vidéky által indítványozott aquarell-festészet felkarolását is ajánlja a fővárosnak s a részletekre nézve kikéri az orsz. képzőművészeti társulat véleményét. A Mátyás-templom belső felszerelésére nézve, mielőtt abban a kérdésben véleményt mondani lehetne, hogy a főváros megajánlhatja-e a kért 90.000 frt hozzájárulást, az építőbizottság a felszerelés részletes kimutatására kéretik föl. A főváros kiválóbb pontjainak olajfestményekben való megörökítését folytatni fogják. Bende Antaltól a régi Pestnek egy a huszas évekből való szép aczélmetszetű képét 100 írton megvenni határozták. A polgári arczképcsarnokra alkotott szabályrendeletet a belügyminiszter nem hagyta jóvá; a bizottság a megállapodásoknak nem szabályrendelet, hanem közgyűlési határozat jellegében való további fenntartását indítványozta. Gr. Zichy Jenő Venus-szobor ajándékát a városligeti műcsarnokban fogják elhelyezni. A vigadó előtti kútra valamely tetszetős díszművet helyeznek. Végül figyelmeztetik a mérnöki hivatalt, hogy a budai gellért-hegyi kálvária helyreállításánál akkér járjon el, hogy a művészeti díszítés kivihetőségének lehetősége kizárva ne legyen. A halottak égetése kérdésében a balparti temetőbizottság tegnap Haberhauer János tanácsos elnöklete alatt ülést tartott, melyen Preuszner József indítványt tett, hogy a tanács fölkeressék, tanulmányozza a kérdést s a tárgyalásokat ez ügyben indítsa meg. A bizottság az indítványt elfogadta, s a tanács elé azzal terjeszti, hogy a halottégetés fakultative megengedtetvén, egyik pesti temetőben halottégető kemencze volna építendő. A bizottság ezenkívül tárgyalta Rémi Róbert indítványait, a temető-rendszabály módosítása, a kerepesi temető sírhelydíjainak leszállítása s a temetői vasút ügyében. A bizottság kimondta, hogy részéről a köztemetői gőzvasut építését februárban megkezdeni s szeptemberben okvetlenül befejeztetni kívánja s a tanácsot az intézkedések ez irányban való megtételére fölkéri. Méltányosnak tartja továbbá a bizottság a kerepesi temető magas sirhelydijainak leszállítását és pedig a felnőttek sirhelyárát az I. sorban 200 írtról 150-re, a II. sorban 150 írtról 100 írtra, a III-ik sorban 100 írtról 50 írtra. A gyermekek sirhelydija — mely tetemesen olcsóbb — egyelőre fentartandó. Megemlítendő még, hogy a kőbányai temető fuvarmunkáit Schleisz Mihály vállalkozóra bízták. Helyi hírek. Szökés a tébolydából. Hermann Károly volt huszárfőhadnagy, ki — mint említettük — egy bécsi tébolydából Budapestre szökött s a kinek kiadatását a bécsi rendőrigazgatóság kérte a budapesti főkapitányságtól, ma délelőtt megjelent a rendőrségnél s dr. Rózsaffy Alajos rendőrfőorvos által vizsgálat alá vétette magát. Az orvosi vizsgálat eredménye, úgy látszik, kedvező volt reá nézve, mert Hermann délben szabadon távozott a rendőrségtől. Szavát adta azonban, hogy a legelső idézésre ismét meg fog jelenni. A mai vizsgálatról felvett orvosi látleletet a főkapitányság fölterjesztette a belügyminiszterhez s egyúttal értesítette a bécsi rendőrigazgatóságot, hogy míg ez ügyben a belügyminisztérium nem dönt, a kiadatás iránti megkeresésnek nem tesz eleget. Az oldalfegyver. Ma este tiz órakor a Nagy-Rómscus-utczában Hámor János, Privát János és Appelka Pál munkások összevesztek egy Mészáros András nevű vártüzérrel, azt földre teperték s kihúzva kardját, azzal össze-vissza vágták. A katonát életveszélyesen megsérülve a 14-ik számú katonai kórházba vitték, míg a munkásokat letartóztatták. Színház és művészet. Az operaszínházban ma »Lohengrin«-t adták egészen telt ház előtt. Bianchi kisasszony fényesen csillogtatta művészetét Brabanti Elza szerepében. Zajos tapsokon kívül még óriási babérkoszorú lett jutalma, melyet az első felvonás után nyújtottak fel neki. Szilágyi Bella kisasszony is kitett magáért. A második felvonásban nyílt színen ragadta tapsra hallgatóit. Broulikról szintén csak dicsérettel szólhatunk , határozottan jobb volt De Gradhnál. Az elismerésből végül Ney és Takács is kivehetik részüket. A zenekar ma nem volt mélyített, mint az előbbi előadásokon. Az operaházból, Prevost Henrik folyton tartó rosszulléte miatt a heti műsor akként módosul, hogy a holnapra hirdetett »Afrikai nő« helyett »Tannhäuser«, pénteken pedig »Tannhäuser« helyett az »Afrikai nő« kerül színre, utóbbi Prevost vendégfelléptével. Nemes Dezső hegedűművész e hó 17-iki, keddi hangversenyének érdekes és változatos műsora a következő : I. »Hegedű-hangverseny«, (G-moll) Bruch. II. »Cantique d’amour«, Gosztonyi B. Liszt. III. a) »Traum« Rubinstein. b) »Ninon« Tosti. IV. »Fantasia appassionata« Vieuxtemps. V. »Ballada«, Gosztonyi B. Chopin. VI. »Madárka az erdőben«, Küry Klára k. a. Taubert. VII. a) »Air religieux« Beliczay. b) »Canzonette« Godard, c) »Scherzo tarantella« Wieniawski. Eljegyzések, esküvők. Goldschmidt Izsó gépészmérnök ma délelőtt vezette oltárhoz a dohány-utczai izr. templomban Kont Gyula ismert fizikus nővérét, Kont Ilona kisasszonyt, Liszt Ferencz egykori kedvencz tanítványát, kit a fővárosi közönség hangversenyeiből előnyösen ismer. Az új házaspár külföldi nászútra indult. Halálozások. Ábel Jenő egyetemi tanár, akadémiai tag temetése ma délután 3 órakor ment végbe a Nagy Jánosutcza 25 sz. a. halottasházból. A gyászszertartásra nagy számban jelentek meg az elhunytnak tisztelői és barátai. Képviselve volt az akadémia, a Kisfaludy-társaság, a filológiai társaság, az egyetem bölcsészetkari tanártestülete, a tud. és műegyetemi olvasókör, a bölcsészethallgatók segélyegylete stb. A díszes ravatalra koszorúkat küldtek : a tud. akadémia, a Kisfaludy-társaság, a Petőfitársaság, az egyetemi filológiai szeminárium, az egyetem bölcsészeti kara, Thaly Kálmán, a Konstantinápolyban járt akadémiai bizottság stb. Eljött a temetésre dr. Schrauf Károly bécsi cs. kir. levéltárnok is, aki az elhunytnak testi-lelki jóbarátja volt s a temetés után tüstént visszautazott Bécsbe. A gyászszertartáson ott voltak többek között : Fraknói Vilmos akad. másodelnök, Szily Kálmán akad. titkár, Beöthy Zsolt, Szász Károly, Csontosi János, Petz Vilmos, Heinrich Gusztáv, Simonyi Zsigmond, Ponori Thewrewk Emil, Berecz Antal, dr. Lévai, a kegyesrendiek gimnáziumának igazgatója, a bölcsészethallgatók testületileg, számos egyetemi és középtanodai tanár és még sokan. A gyászszertartás előtt Ponori Thewrewk Emil, a megboldogult egykori tanára mondott megható gyászbeszédet, vázolván a korán elhunyt tudós érdemeit. A megboldogultat a kerepesi uti temetőben helyezték örök nyugalomra. Felsővályi Vincze Viktor, köz- és váltóügyvéd, élete 64-dik évében e hó 14-én elhunyt Szolnokon. Táviratok: Dublin, decz. 15. Az újonan kinevezett írországi alkirály tegnap tartotta bevonulását és fényes fogadtatásban részesült. Páris, decz. 15. A La Vilette vágóhíd bejáratánál felállított két bronz-szobor leleplezésénél Tisserand, a földmivelési minisztérium osztályfőnöke megígérte, hogy a kormány tanulmányozni fogja a húsiparra vonatkozó kérdéseket, különösen az élő szarvasmarha beviteli vámjának kérdését. Madrid, decz. 15. A király nyugodtan töltötte az éjjelt, a hurut csökkent. Róma, decz. 15. Umberto király ma miniszterei valamint az udvar polgári és katonai méltóságainak környezetében fogadta a szenátus és a kamara elnökeit és küldöttségeit, kik a trónbeszédre adott válaszfeliratot nyújtották át. A király kijelenté, hogy örvend, hogy a parlament és a kormány egyetértenek a reformok tekintetében, melyet az Európában biztosított béke lehetővé tett. Konstantinápoly, decz. 15. A közadóssági kezelés november havi bevétele, hozzávetőleges számítás szerint, 87.000 fontra rúg. Szófia, decz. 15.A bolgár kormány és a steyri fegyvergyár-társulat közt tegnap szerződés íratott alá 60.000 drb nyolcz milliméteres Manlicher fegyver szállítása iránt. A szállítási idő 15 hónap. E rendelés a felszerelés kiegészítését czélozza. Bécs, decz. 15. Coudenhove gróf temetése rendkívüli nagy számú, a legmagasabb körökhöz tartozó közönség jelenlétében ment végbe. Zágráb, decz. 15. A tartomáygyülés mai ülésében az utolsó ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után a sajtótörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot harmadszori olvasásban elfogadták. A mai ülés jegyzőkönyvét azonnal hitelesítették s a tartománygyülés üléseit elnapolták. Ferencz Ferdinánd főherczeg Vilmos császárnál. Potsdam, decz. 15. Vilmos császár és Ferencz Ferdinánd főherczeg tegnap este ide érkeztek és az új palotába hajtattak. Potsdam, decz. 15. Ferencz Ferdinánd főherczeg délelőtt misét hallgatott a katholikus templomban és azután látogatást tett az itt időző herczegeknél. Déli 12 órakor Vilmos császár Ferencz Ferdinánd főherczegért jött, hogy a gárdauklánusok kaszárnyáját meglátogassák, honnan az új palotába mentek reggelizni. A főherczeg délután Berlinbe szándékozik menni. Berlin, decz. 15. Ferencz Ferdinánd főherczeg Potsdamból délutáni 3 órakor ideérkezett s meg fogja látogatni Auguszta császárnőt. Este a szinházba megy. Az éjt a várkastélyban tölti. A főherczeg holnap reggel 8 órakor visszautazik Bécsbe. Az afrikai csatatérről. London, decz. 15. A reggeli lapok híre szerint a zanzibári angol főkonzulnak a Serpa- Sinto őrnagy által a makolok ellen intézett támadására vonatkozó távirati tudósításait megküldték Salisburynek Hatfieldba, hol jelenleg tartózkodik. Valószínű, hogy a minisztertanács holnap ez ügygyel foglalkozni fog. A további eljárást illetőleg Salisbury előreláthatólag csak további részletes jelentések beérkezte után fog végleg határozni. Róma, decz. 15. A »Stefani-ügynökség« jelenti: Orevo tábornok, Baltissera tábornok utódja, Maszszovahba érkezett. A bányamunkások határozata. Essen, desz. 15. A ma megtartott általános munkásgyűlésben a következő határozatot fogadták el: »A több ezer bányamunkás által látogatott gyűlés kijelenti, hogy , tekintettel arra a támogatásra, melyet az állam kormánya a bányamunkásokkal szemben tanúsít és melyet a munkások hálásan tudnak méltányolni; tekintettel továbbá arra, hogy mindenek előtt bevárandó, váljon a munkásoknak tett ígéretek teljesítettnek és betartatnak-e , ez idő szerint a munkabeszüntetéstől eláll és békés magatartást fog tanúsítani. A bányamunkások egyúttal kifejezést adnak amaz óhajnak, hogy az államkormány és az egész polgárság rokonszenve számukra a jövőben is megtartassák.« Gelsenkirchen, decz. 15. A bányamunkások gyűlése 12 tagú bizottságot választott, mely ellenőrizni fogja a zárlat tényleges megszüntetését. Képviselőválasztási mozgalmak. Nagy-Kanizsa, decz. 15. (A Pesti Napló távirata.) A letenyei választókerület ellenzéki választópolgárai ma délután Sormáson impozáns népgyűlést tartottak, melyen Inkey Lászlót egyhangúlag kikiáltották jelöltnek. — Fejér államtitkár, a kormánypárti jelölt kijelentette, hogy a jelöltséget elfogadja és e napokban a kerületbe utazik. Mád, nov. 15. (A Pesti Napló távirata.) Bernáth Béla budapesti ügyvédet és tállyai birtokost a ma megtartott értekezleten ellenzéki képviselőjelöltnek kiáltották ki. KÖZGAZDASÁG Fiume, decz. 15. A »Yeddo« nevű adriai gőzös New Castleba indult. A tiszavölgyi társulat közgyűlése. A tiszavölgyi társulat ma délelőtt tartotta évi közgyűlését a megyeháza nagy termében számos tag jelenlétében gr. Károlyi Sándor alelnök elnöklete alatt. A kormány képviseletében jelen voltak: a belügyminisztérium részéről Ribáry József min. tanácsos és Széll Ignácz osztálytanácsos ; a pénzügyminisztérium részéről: Lukács László és Kupecz Ödön min. tanácsosok; a földmivelési minisztérium részéről: Rapaics Radó min. tannácsos, Iga József oszt. tanácsos és Molnár Gyula műszaki tanácsos. A társulatok részéről mint kiküldöttek résztvettek: az alsó-szabolcsi társulat részéről: gróf Dessewffy Aurél és Zsendovits József. A bácsi társulat részéről: Tóth József, Tripolszky László. A beregmegyei társulat részéről: Meszner Gyula. A bodrogközi társulat részéről: Diószeghy János, gróf Majláth József, Ullrich Vilmos. A felső-bodrogi társulat részéről : gróf Andrássy Aladár, Malonyay Ferencz. A felső - szabolcsi társulat részéről : Almássy István, gróf Török József. A felső-torontáli társulat részéről : Wahrmann Mór, Hajdú Gyula, Marschan József, gróf Nákó Kálmán, Sváb Károly. A Gerje-Perje társulat részéről: Dékány Mihály, Neppel Ferencz, gróf Szapáry István. A heves-szolnok-jász vidéki társ részéről: Barócs János, Imre Miklós, Strada Béla. A hortobágy-berettyóvidéki társulat részéről: Koller Imre, Papp Mór. A hosszufoki társulat részéről: gr. Wenckheim Frigyes. A kőrös-tisza-marosi társ. részéről: Dáni József, Fekete Márton, Füzesséry Kálmán, Haviár Dániel, Novák József, Rapaics György. A középtiszai társulat részéről: Bárczay Gyula, Kuncze Imre, Losonczy Mihály. A nagybecskereki társulat részéről: Dániel Ernő. A Nyiros-szabályozó társulat részéről: Szeszich Lajos. A sebeskőrösi társ. részéről: Lukács Antal, Szij József. A »Sövényháza« szegedi ármentesítő tár. részéről: Szluha Ágoston. A gróf Szapáry* Várady magánöblözete részéről: dr. Goszthony Mihály. A szolnok-csongrád-tisza-balparti társulat részéről : báró Bánhidy Béla, báró Fechtig Imre, dr. Darányi Ignácz. A szolnok-csongrád-tisza jobbparti társulat részéről: Dékány Mihály, Harkányi Frigyes, Lestár Péter. A Tamisácz-szabályozó társulat részéről: Nagy György. A temes-bégavölgyi társulat részéről: báró Lipthay Béla. A török-becsei társulat részéről: Steingassner Kálmán, Urbán István. Az újszeged,vedresházi társulat részéről: Pálffy Viktor, Szluha Ágoston. A központi bizottság tagjai közül jelen voltak: Kinevezett tagok: Ribáry József, Rapaics Radó, Péch József, Dékány Mihály, Matina Gyula. A választott tagok közül: Dániel Ernő, dr. Darányi Ignácz, gróf Mailáth József, Meczner Gyula, Strada Béla, Sváb Károly, Szluha Ágoston, dr. Tisza István, Ullrich Vilmos, dr. Szij József, Tóth József és Wahrmann Mór. Dr. Károlyi Sándor rövid megnyitó beszédében utalva a társulat évi jelentésére, melyet tegnap igen bő kivonatban közöltünk, kiemelte, hogy pénzügyi tekintetben a társulat viszonyaiban haladás mutatkozik, mivel a törvényhozás nagy előnyt nyújtott a társulatnak az által, hogy kedvezőbb kamatláb mellett veheti föl kölcsöneit. A technikai kérdések megoldásában is észlelhető a haladás. Egy erélyes miniszter vezetése alatt pár év előtt megkezdték a Tisza-meder állapotának tanulmányozását, ami az érdekelt parttulajdonosokra kétségtelenül igen nagy fontossággal bír. A meder egyes elfajulásainak javítását sürgetni kell, így a szolnoki elfajulás és titeli beszakadás érdemelnek kiváló figyelmet, mint legveszedelmesebb pontok. Áttérve az adminisztráció-intézkedések ismertetésére, fölemlíti, hogy a kormány oly törvényjavaslatot kívánt a képviselőház elé terjeszteni, amely a tiszavölgyi társulatok önkormányozatát megsértette volna. Ennek következtében minden oldalról megtámadták a javaslatot, a mely végül vissza is vonatott. — Az autonóm jogok megvédése nem puszta frázis, hanem igen fontos oekonomiai, pénzügyi kérdés a társulatokra nézve. Az a szellemdús ember, kit a társulat elnökéül tisztel, gróf Andrássy Gyula, bár betegsége akadályozta a személyes megjelenésben, a távolból, hacsak üzenetek által is, irányította az e részben folytatott tárgyalásokat és talán az ő személyes közbevetésének köszönhető leginkább, hogy a sérelmes törvényjavaslat visszavonatott. Indítványozza, hogy az elnöknek buzgalmáért szavazzanak jegyzőkönyvi köszönetet, egyúttal fejezzék ki sajnálkozásukat, hogy őt körükben nem láthatják, hogy továbbá az alelnökökből és titkárból álló küldöttség menesztessék gróf Andrássy Gyulához, tolmácsolandó előtte a társulat tagjainak érzelmeit. (Helyeslés.) Ezzel a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítja. Dr. Darányi Ignácz társulati titkár szintén kiemeli a nagy érdemeket, melyeket Andrássy Gyula gróf a társulat ügyeiben szerzett. A vizi záloglevelek eszméje eleinte ellenszenvvel találkozott, de a nemes gróf nem nyugodott addig, mig az eszmét meg nem valósította. Az adóvisszatérítés nehéz kérdéseiben is ő vezette a tárgyalásokat, minek eredménye lett, hogy nemcsak a financziális, hanem közgazdasági szempontra is súlyt fektettek a kérdés megoldásánál. Utal egyszersmind arra, hogy a tiszavölgyi társulat volt az, mely első ismerte föl gr. Andrássy Gyula fényes tehetségeit, a mennyiben őt az alsó-szabolcsi tiszai társulat már 22 éves korában 1845-ben elnökévé választotta. (Éljenzés.) A társulati jelentést, a jelenvoltak felolvasás nélkül tudomásul vették. A számadások rendben találtatván, a fölmentvények megadattak. A jövő évi költségvetés, a melyben 9191 frt kiadás irányoztatik elő, ugyanannyi fedezettel szó nélkül elfogadtatott. A közp. bizottság rendes tagjaiul újra megválasztattak: gr. Andrássy Aladár, gróf Dessewffy Aurél, gróf Mailáth József, Meczner Gyula, Ulrich Vilmos és Wahrmann Mór; póttagok: ifj. gróf Andrássy Gyula, dr. Podmaniczky Géza és Zsendovits József. Miután még Ulrich Vilmos indítványára köszönetet szavaztak gróf Károlyi Sándor elnöknek, a rövid közgyűlés véget ért. A hadsereg terményszükséglete. A közös hadsereg terménybeli szükségleteinek gazdák által leendő ellátása ügyében összehívott értekezlet ma folytatta a földmivelésügyi minisztériumban tegnap megkezdett tanácskozását. A tegnapi tanácskozás alkalmával nem sikerült egyhangú megállapodásra jutni az iránt, hogy minő eljárás hozassák javaslatba arra az esetre, ha a gazdák vagy szövetkezeteik esetleg nem saját termelésű, de vásárolt terményekkel vesznek részt a kérdéses terménybeli szükségletek szállításánál. E kérdésre nézve kifejlődött tüzetes eszmecsere alapján ma az értekezlet a következő egyhangú megállapodásra jutott: »Normális körülmények és viszonyok közt a gazdák avagy hadsereg-ellátási szövetkezetek csak kivételes esetekben szállíthatnak nem saját termésű, azaz vásárolt árukat, anélkül, hogy az első pontban javasolt kedvezményre (t. i. hasonló feltételek mellett ajánlataik első sorban való figyelembe vételére) vonatkozó igényeiket el ne veszítsék. Tárgyalták ezután a szövetségbe lépett gazdasági együletek következő előterjesztését. Amaz intézkedés mintájára, mely szerint a rozs és búza minőség szerinti díjazása fogadtatott el, hasonló intézkedést kér a zabra nézve is, t. i. hogy a minőség szerinti díjazás életbeléptetése mellett jobb áruért jobb árakat lehessen a gazdának kapnia. A tárgyalás folyamán nyert felvilágosítások alapján meggyőződött az értekezlet arról, hogy a rabnak minőség szerint való osztályozása a hadseregnél oly technikai akadályokba ütközik, melyek azt gyakorlatilag kivihetetlenné teszik. Ennélfogva az értekezlet eltekint a kérdés ilynemű szövegezésétől, felkéri azonban a közös hadügyminisztert, hogy a szállítandó zab súlyát — az ár megfelelő javítása mellett — az eddigi 41 kgról lehetőleg 43—44 kgra emelje fel. A hadügyminiszter küldöttei e kérelmet ad referendum vették azzal, hogy részükről nem tartják javaslatba hozhatónak a megállapított minőség ilyetén fölemelését. A szövetségbe lépett gazdasági egyesületek ama kérelmére nézve, hogy oly esetekben, midőn a szállító óhajtja, hogy az ő költségén élelmezési tiszt küldessék birtokára,aki ott a szénakazalokat megvizsgálja és tájékoztassa a gazdát arra nézve, hogy a széna megfelel-e a katonai kincstár kívánalmainak, a közös hadügyminiszter képviselői kijelentik, hogy az ily irányú kérelmeknek a katonai hatóságok lehetőség szerint eleget fognak tenni; megjegyzik azonban, hogy a kiküldött közeg nyilatkozata nem kötelezheti a katonai kincstárt arra, hogy az illető fél által szállított szénát — amennyiben azt a beszállítás alkalmával nem találná megfelelőnek — ne kifogásolhassa. Azt a kérelmet, hogy a szalmaszállításnál ne keressék ólomszalma és zsupszalmára vonatkozó együttes ajánlatot tenni, hanem meg legyen engedve, hogy a teendő ajánlatok csak alomszalmára vagy csak zsupszalmára nézve tétethessenek , a katonai küldöttek ad referendum vették. A tűzifa szállításra nézve azt a kérelmet, hogy a fa ne méteresekben, de súly szerint adassék s vétessék át: az értekezlet oly megjegyzéssel kéri ad referendum vétetni, hogy ámbár ma még a fakereskedés terén általánosan nem szokásos a súly szerinti adásvétel, mindamellett, tekintettel arra, hogy az ily eljárást reálisabbnak tartja, a kérelmet az illetékes döntő körök figyelmébe ajánlja. Ama kérelmet, hogy az ajánlati tárgyalások határideje az év korábbi időszakára és A. kiadótulajdonos Athenaeum irodalmi ■ nyomdai r. társulat betűivel. Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület, pedig lehetőleg augusztus és szeptember hónapokra tűzessék ki, úgy hasonlóképp azt a kérelmet is, hogy ha vitás kérdésekben, amennyiben t. i. a szállított áru átvétele minőségi kifogás miatt megtagadtatnék és a választott bíróság az árut átveendőnek ítéli, az ennek következtében fölmerült költségeket a pervesztes fél viselje, mint méltányos óhajtást ad referendum vették. Végül amaz óhajtásra nézve, hogy minél szélesebb körben alkalmaztassék a saját régiében való ellátás rendszere és szűkebb körre szoríttassék a bérleti rendszer és ennek lehetővé tétele czéljából a nagyobb állomáshelyeken raktárak állíttassanak, az értekezlet ama nézetét nyilvánítja, hogy úgy a hadseregre, valamint a termelőkre és szállítókra nézve is kívánatosnak és előnyösnek tartaná, ha lehetséges volna módot találni arra, hogy a jelzett czélból a nagyobb állomáshelyeken raktárak létesíttessenek. Ezzel az értekezlet befejezte tanácskozásait. Vegyes hírek. A magyar petroleum s iparrészvénytársaság ma délután 4 órakor tartotta évi közgyűlését a Soroksáriúton levő gyári helyiségében Freund Adolf elnöklete alatt. Az évi jelentés felolvasása után, mely örvendetes tudomásul szolgált, elhatározták, hogy a társulat bevételeiből 100,000 forintot a tartaléktőkéhez csatolnak. Az ezen felül fenmaradt 56,844 forint tiszta haszonból a közgyűlés határozata szerint 45,000 forint jut osztalékul a részvényeseknek, míg 11.844 forintot új számlára írnak. A végül megejtett választásoknál az igazgatóság tagjaivá Freund Adolfot és Naschauer J.-t választották meg újra. A filloxera-kérdés tárgyalása végett a mai napra összehívott értekezlet elmaradt azért, mert az igazgatóság a hadsereg-ellátó szövetkezet ügyeiben a minisztériumnál tartott értekezletben vett részt. A filloxéra-kérdés fölött január hó első felében tartják meg az értekezletet. A sertésszállítmányok ügyében a földmivelésügyi miniszter újabban ismét két rendeletet adott ki, amelyeket a hivatalos lap mai száma közöl. Az egyik a gácsországi helytartóság átirata értelmében elrendeli, hogy sertések Magyarországból Gácsországba csak közvetlenül vasúton vihetők be. A másik pedig a csehországi helytartóság értelmében rendeli el, hogy a Magyarországból Csehországba szállított sertések csak ama vasúti állomásokon rakhatók ki, melyeken a szállítmány megvizsgálását általánosan eszközli. A budapesti értéktőzsdéről. A mai vasárnapi magánforgalom üzlettelen volt. Osztrák hitelrészvény 317,25 frton, magyar 4 százalékos aranyjáradék 100.85 frton, magyar 5 százalékos papirjáradék 98.25 frton köttetett. Fővárosi színházak. Nemzeti színház. Évi bérlet 267. sz. Havi bérl. 15. sz. Decz. 16-án : Az utolsó levél. Vígjáték 3 felv. Irta Sardou. Kezdete 7 órakor. M Ü S O K. Kedd, Nóra. Szerda. Ahol unatkoznak. Csütörtök, Médea. Péntek, Nehéz sebek, először. Szombat és vasárnap ugyanez. M. kir. operaház. Évi bérlet 151. sz. Havi bérl. 11. sz. Decz. 16-án : Tannhäuser, és a wartburgi dalnok-verseny. Kezdete 7 órakor. MŰSOR. Kedd, Coppélia. A babatündér. Uj Romeo. Csütörtök, A windsori víg nők. Péntek, Az afrikai nő. Prevost H. vendégj. Szombat, Az álarczos bál. Prevost H. vendégj. Nap és föld, először. Vasárnap, Villars dragonyosai. Nap és föld, bérletsz. Népszínház. Decz. 16-án: Új betanulással és szereposztással először : Orfeus a pokolban. Operette 4 felvonásban. Zenéjét szerzette Jacques Offenbach. Személyek: Jupiter Németh Juno Pártényina Diana Rózsa I. Venus Frank B. Minerva Andai E. Aeskulap Izsó Merkur Újvári Aristeus) victor Pluto ) Orfeus Dárdai Euridike, felesége F.Hegyi A. A közvélemény M.Csatai Zs. Stix Jankó Kassai Mari, hadisten Hunyadi Kezdete 7 órakor. Holnap ugyanez. Várszínház. Decz. 16-án. Zárva. MŰSOR. Csütörtök, Napamasszony. -----------... ....................................... ..... ..................it-i’ ....... Felelős szerkesztő: Ifj. ÁBRÁNYI KORNÉL: JSTyilt tér. (Az e rovat alatt közlötteknek sem tartalma, sem alakjáért nem felelős a szerkesztőség.) Tartalékos tisztek a legdíszesebb s legizlésteljesebben szereltetnek ! l -WIEIJSTEIR és 1 3-IStj'2STD3^"C cs. és kir. és portug. kir. udvari szabók által, Váczi-utcza 27. Mindennemű felvilágosításokkal készséggel szolgálunk. Árjegyzékek Ingyen és bérmentve. (2ts.) w* A legalkalmasabb és —i legolcsóbb — karácsonyi és újévi ajándékot képezik föltétlenül a Jó-sziv sorsjegyek. Évenként három húzás : február, junius és október 15-ikén. Főnyeremény o. é. 20,000 fit Eredeti sorsjegyek bármikor szigorúan a napi árfolyam szerint kaphatók minden (2228) bank- és váltóüzletben. PJSÍ