Pesti Napló, 1890. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1890-11-30 / 329. szám
Melléklet a »Pesti Napló« november 30-ai (329.) számához. Közoktatásunk. A képviselőház ma fejezte be a vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetésének tárgyalását. Midőn a ház elnöke ezt az örvendetes eredményt konstatálta és gróf Csáky Albin miniszter, a nála megszokott erélylyel, hosszú fekete táskájába kezdte tömni ügyiratait, a képviselők minden oldalról pártkülönbség nélkül több ízben lelkesen megéljenezték Csáky grófot, kinek alakja mindinkább kimagaslik parlamenti és közművelődési életünkben. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetése különben az a békés tér, az a lucidum intervallum szokott lenni, ahol a pártok fejlődő kultúránk érdekében mintegy fegyverszünetelve szoktak találkozni. Az idei költségvetés tárgyalása azonban merő ellentéte volt ezen békés hagyománynak, közéletünknek egy inczidense alkalmából a legfontosabb jogi kérdések egész tömege bontakozott ki, mely a képviselőház figyelmét teljesen abszorbeálta. Az idén kivételesen csak vallásügyi vitatkozás volt, a vallásügy foglalta le a szónokok minden logikai erejét és rhetoriberét, a ház és a közönség egész figyelmét. Hogy is hangzik az a bécsi tanulódal, melyet az 50-es években annyira énekeltek? »Hört ihr Herren und lasst euch sagen Der Kultus hat den Unterricht erschlagen!« Ha az egyik vagy másik szónok a közoktatási kérdéseket akarta fejtegetni, szinte engedelmet kellett kérnie, vájjon szabad-e a többiek közt még arról is beszélnie, ami a fődolog. A közoktatás ügye szerint a tárgyalás alatt valóságos hamupipőke volt, de mindegy, hamupipőke azért mégis a királyleány. A tanügy érdekei elég fontosak arra, hogy e helyütt néhány közoktatási problémával foglalkozzunk, melyek a vita folyamában — habár inkább elvétve — felmerültek s némely kételyünknek, egyik-másik aggodalmunknak adjunk kifejezést arra nézve, amit közoktatásunk menetére és fejlesztésére nézve a házban ez alkalomból hallottunk. Több szónok, parlamentünk régi szokása szerint a referens is, megelégedését és örömét fejezte ki azon, hogy mily gyorsan fejlődnek közoktatási viszonyaink, mennyit szervezünk és építünk e részben, mennyire nyomában vagyunk már a művelt nyugatnak. Tagadhatatlan, hogy nálunk mindinkább növekedő érdekkel és szakértelemmel tárgyalják művelődési politikánk égető kérdéseit; tagadhatatlan az is,hogy gróf Csáky miniszter nagy ambíczióval, biztos kézzel és nagy energiával vezeti minisztériumát; tagadhatatlan, hogy évről-évre többet meg többet áldozunk közoktatási czélokra, de azért a túlságos önbizalom és nagy önmegelégedettség ezen a téren reánk nézve még nagy kulturális veszedelem volna. A térköz, mely bennünket a művelt nyugattól elválaszt, nem szűkül meg oly rohamosan, mint azok hiszik, kik közoktatásunk haladását magasztalták. Sőt akik a művelt külföld tanügyi mozgalmait ismerik, igazat fognak nekem adni, midőn állítom, hogy Francziaország, Németország és Anglia nem csak abszolúte, de aránylag is, a mi szűkebb viszonyainkat beszámítva, többet tesznek, mint mi, a közoktatásuk fejlesztésére. Ezekben az országokban lázasan dolgoznak az iskolaügy emelésén, óriási kultúrájuk minden rugóját megfeszítik tanügyük haladása érdekében és bámulatos összegeket áldoznak e czélra. Németországban maga a fiatal német császár áll a tanügyi mozgalom élén, ki egész befolyását és hatalmát (a modern világ legnagyobb hatalmát) latba veti tanügyi problémák felvetésénél. E kérdésekkel azután az egész művelt közönség életkérdések gyanánt foglalkozik. Mennyire elmaradunk mi aránylag is Francziaország mögött, mely legjelesebb férfiainak lángelméjét, csodálatos pénzforrásainak egész gazdagságát állítja a nagy közoktatási czélok szolgálatába! Nem akarok Páris városának közoktatási budgetjéről szólni (26 millió frank), mely egymaga majdnem kétszer annyit ad közoktatási czélokra, mint amennyi a magyar állam egész vallás- és közoktatási budgetje; — csak arra utalok, hogy vannak Európában másodrangú városok, melyek tanügyi kiadásai megközelítik azt az összeget, melyet a magyar állam e czélokra fordít. A legújabb franczia közoktatási budgetben egy tételt találunk, mely szerint Dijon városa (melynek annyi a lakosa mint Hód-Mezővásárhelyé) új lyúzeumának költségei 4.600.000 frankkal vannak feltüntetve. Bizonyos: a külföld pénzbeli és észbeli erejének e roppant megfeszítésével szemben nekünk még nagyon is fokoznunk kell erőnket, megkettőznünk kell munkánkat, nagyban emelnünk áldozatra való képességünket, hogy ez óriási versenyben, a kultúráért való küzdelemben megállhassunk. A miniszter legfontosabb nyilatkozata az volt, hogy legközelebb már megállapítja az egységes középiskolát. Megszoktuk, hogy gróf Csáky miniszter gyors elhatározással lép a tettek terére s igy elvárhatjuk, hogy középiskoláink két-három év múlva gyökeres átalakításon mennek át. Mi nem ismerjük a miniszter tantervét ez uj iskola számára (tán még ő sem), azonban kétségtelen előttünk, hogy oly középiskolát fog létesíteni, mely felsőbb folyamában kettéválik (kifurkálódik). Részletesebben hozzászólni persze csak akkor lehet, ha a miniszter előáll egész tervével. Egyelőre csak egy általános, elvi meggyőződésnek akarunk kifejezést adni ebből az alkalomból. A tanügyi köröket nálunk évtizedek óta hypnotizálja a tantervek kérdése. Mi mindannyian túlbecsüljük a tanítás anyagának felosztását, mely végre is másodrendű. Mi azt gondoljuk, hogy roppant sokat lendítettünk hazánk tanügyén, ha néhány tantárgyat a tantervben ide-oda tologatunk. Tanügyi viszonyaink általán elszomorítóak ; mi e bajokon úgy vélünk segíteni, ha némely tantárgyat eltörülünk, vagy más osztályba áthelyezünk. Pedig hiába, így nem fogjuk tanügyünk bajait orvosolni. Nem az a fő, mily tantárgyakat mily sorrendben tanítunk, hanem az, hogyan és kik tanítják. Ha az én fiam nem tanul az iskolában semmit, akkor rám nézve közömbös, ha az iskola épületére ahelyett hogy: »Gimnázium« vagy »Reáliskola« azt írják (akár arany betűvel): »Egységes középiskola«. Szóval, röviden kimondjuk, hogy más alkalommal bővebben foglalkozzunk vele: a magyar tanügy reformjának súlypontja a tanárképzés kérdésében van. Erről pedig még nem hallottunk részletesebb nyilatkozatokat a képviselőházban. R. F. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A tél és a költők. Az ember még nem hitte el teljesen Flammarionnak, hogy — a földi bolygón folytatva pályafutását — tulajdonképen »az ég polgára« s hasonlóságokat talált, amelyekkel kifejezi életének egyes stádiumait, a földön brit alakjának kezdetétől fogva egész a halálig, a melyet néha végleges elmúlásnak tekint, néha oly szünetnek, amelyet egy jobb világ feltámadása követene. Heggel négy lábon jár, délben kettőn, este három lábon, hangzott a szfinx ösmeretes talánya a földön mászkáló gyermekről, az emelt fővel, délczegen járó ifjúról és a mankón döczögő aggastyánról. A patak,a folyó és a tenger minden nemzet didaktikus poézisében szintén a három életkort jelentik, mig a négy évszak — a virágos tavasz, gyümölcsöző nyár, árguló ősz és ezüst tél — életdrámánkat négy felvonásban mutatják be. Több a bánatos, a pesszimista, a szerencsétlen poéta s igy az ősznek és télnek költészete dusabb, eszmeköre szélesebb, mint a tavaszé és a nyáré. A hit azonban, mely feltámadást igér s azt tanítja, hogy »élet van a sírok felett« — optimizmusból vonzódik a tél, e regélgető ezüst szakállu öreg társaságához, mivel ösmeri ennek leányát, az ifjú tavaszt s örvend együtt, hogy ketten oly szépen képezik az elmúlás és feltámadás, a lemondás és remény allegóriáját. Maga a nem allegorikus szempontból vett tél pedig tulajdonképen nagy opportunista, akivel alkudni lehet, mert rettenetes csupán azokra, akiknek nincs hajlékuk, mely megoltalmazza a süvöltő télvihar ellen, nincs egyetlen hasáb fájuk, hogy maguk köré varázsolják az életadó meleget. A kik azonban tudnak élni s ehhez a tudományhoz kellő tanpénzzel is rendelkeznek, azok »a tél rideg fagyát« legfeljebb passzióból, vadászatokon, éjszaksarki kirándulásokon ha ösmerik s úgy nevezik a rettenetes korszakot, hogy »nagy sa ison.« A költők, akik ma már túl vannak a fütetlen szobácskák korszakán s Irakban, vagy anélkül, akár mindennap kérelmes légmérsékü nagyúri szalonokban mozoghatnak — nem lehetnének el a tél nélkül s köteteikben nagy előszeretettel ismertetnek meg Hem s Frigidus úr (Horácznak ily néven mutatták be a nagy jégkereskedőt) jó és rossz szokásairól, bő- vagy szűkmarkúságával, fényével és nyomorúságával. Hol kezdődik a tél ? Hivatalosan — ha jól emlékszünk —deczember 21-én, de az aesthetika, amely lehet néha félhivatalos, de hivatali tekintélyre szert sohasem tesz, körülbelül az első hó ezüst pillangóinak megérkezésétől számítja a telet. Tanunk erre maga Petőfi Sándor, aki — mellesleg mondva— a tél legelső költője a norvég költőkkel s már szeptember végén ismeri el a telet. Indokolása szakaszított a miénk, mert — énekli »Szeptember végén« czimű végzetszerű költeményében — Még nyílnak a kertben az őszi virágok, Még zöldes a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérczitetőt . . . A gyönyörű ellentét egészen összeforr a költő benső világával, a midőn azon borong, hogy a szívben még benn lehet a nyár lángsugara, ott viríthat az egész kikelet, csakhogy a sötét haj már észbe vegyült s a tél dere megüti fejünket.... Valóban, a bus emberek telüket már akár májustól is számíthatják. Az első hó lehullását a költők oly mohón várják félfelé, mint tavaszszal akár a primula veris fakadását és az első ibolyát. Többnyire a hűtlen szerelmet példázzák vele, amely csakhamar elolvad, sárrá lesz, mint a kaczér nő szerelme, vagy pedig azzal a szereppel ruházzák fel, amit a divatban a csipke játszik; a hó — megállapodott felfogás szerint — a haldokló természet szemfödője vagy a téli almát alvó földszellem takarója. Mikor pedig a hótakaró kissé szilárdabb lesz és csikorgó hideg váltja fel az őszi napsugár lanyha melegét a vén asszonyságok egyre hűvösebb nyarát, akkor egymásután feltünedeznek a költészetben a téli specialitások. A képes folyóiratokban november elsején, vagy —szükség esetében — csak karácsony éjjelén megjelenik ama bizonyos gyermek. .... Oly késő éjszaka Ki jár ott künn a temetőn ? Ily késő éjszaka — írásban és képben — csakis az Eötvös megfagyott gyermeke járhat ott künn a temetőn, vagy a Jókai Móré, kinek »apját elütötte a hajókötél«, vagy pedig minden karácsony estéjén bámulja a karácsonyfákat s örömest fagyna meg a templom ajtóban, ha — a temetőn bolygó társával együtt — nem melengetnék fel évről-évre a poéta urak, csak azért, hogy ismét eltegyék — jégbehűtve. Nem sokáig késik a megfagyott koldusasszony sem, aki, minden humanisztikus gondoskodás, népkonyha és menhely daczára, makacsul megdermed egy-egy zord téli éjjelen. Pedig elég volt nekünk a Beranger templom előtt ülő vén asszonya is, kiről a nagy költő oly meghatóan énekli: Havaz, havaz .. . s a templomkapunál Egy öreg koldus asszony térdel ott.. . Zord télidő ! Oh, ínséges nyomor ! Olyan meredtek tagjai ! Az olvasót, mire jobb napjakor Mosolygott: most nem bírja tartani .... (Szász K. ford.) Hiába minden fáradtság, uraim, ez a franczia koldus-asszonyság már lefoglalta összes részvétünket. A téli poézisnak megvannak a maga speczialitásai, mint az étlapnak. Mikor az étlapon megjelenik a fenyvesmadár, az osztriga és a nyúlgerincz, már ott a poézisban is,a fentebbi két alakkal már nem foglalkozva, a dúdolgató és tűzszellemeket tánczoltató kandalló, az illatosan gőzölgő szamovár és a »bódult, őrült és örökké tartó« keringő. A szamovár, mélyen tisztelt olvasó közönség, utálatos valami. Sacher Masochnak azt az egyet nem tudom megbocsátani, hogy a muszka »Schnellsieder« csapját annyira elfogadta, hogy többé el sem lehet zárni az évenként több ezer poétás, tárczabról és novellás szamovárból felénk zúduló muszka-beát a maga gőzével. Amióta nincs ház, amelyben ne ülne egy szamovár mellett szellemesen, annak gőzétől ábrándos balgaságokat csevegő s már az első csésze thea után rossz útra tévedő Coralie, előtte térden a maga Gastonjával, nem lehet tárczát olvasni. Unalmasabb edény a római könygyűjtő urnáknál, a melyre adót kellene kivetni. Hát a kandalló ? Nagymesterség egy jól fülő kandallót szerezni, nagy művészet mai napság úgy megírni egy kandallós verset, hogy ne füstölögjön. Kedves házi bútor, kár, hogy mai napság már sokan ülünk előtte s mint a nagyon gyakran megénekelt tárgyaknál tapasztaljuk, azok fogják fel összes melegét, akik először ültek elé. »Regék a kandalló mellé,« a »A téli estékre« vonatkozó czimek, a felfelbukkanó tűzszellemek régi jó ismerőseink, a kandalló duruzsolása elandalitó zene s az elaludni készülő zsarátnok édes-bús emlékeket kelt fel bennünk, íme Booz Dickens »Dombey és fia« czimü regényében, a szegény kis Pál mily örömest bámult ebbe a csillogó világba s költöző lelke kiolvasta belőle a túlvilág soha ki nem alvó, örök fényű világának titkait. Jó poéta, aki ezt a helyzetet szerencsésebben tudná kiaknázni. Tud ön, uram, keringőt tánczolni? Én nem tudok, de azért az első ideállal való keringőzésről sokat írtam versben és prózában. A farsang úri poézisa uralkodik a modern verses elbeszélésekben. A frakot délczegen viselő uracs (nagy előny, akire a frak »mintegy öntve van«), a tánczra lebbenő lábacska, amint Puskin megfigyeli Anyeginjének báli jelenetében, az első vallomás, a kaméliás bokréta, a lopva nyújtott emlékvirág, a lány derekára remegve simuló kar, az imádott illatos, forró lehellete, a csillárok világa, a suhogó uszályok, az édes tánczdallamok, a hegedűk és trombiták zaja (Heine oly szépen megénekelte) és mindenekfölött a már említett »szédületes keringő« (Musset) és a bál költészetének többi tényezője, mindenesetre érdekes anyagot szolgáltatnának egy farsangi anthologiához s a tél költészetének legelegánsabb részét képezik. A vadászat poézise részben szintén téli poézis. A tél társas poézise gazdag Magyarországon népiesebb nyilatkozásokban is. Hazánkban a tél még mindig a vendégeskedés időszaka. A farsang és a legjobb szó névnapok, Márton, György, Miklós, Erzsébet, a tengeri hántás (Arany János) és a fonózás ekkor vannak; a disznótorok, amint tudjuk, a téli, vagy a télhez nagyon közel eső hónapokba esnek, sőt,egy-két szüret is benyúlik a november hóba. Költőink a szüretet, a disznótort untig megéneklik. A legtöbb verseiben vendégeskedik és vendéget hívogat. Itt mindjárt Tompa Mihály, aki a »Karácsony estét« énekli meg, a kedves románczban a szülők távol bolyongó fiukra gondolnak s helyette hívják be s torkig lakatják az idegen vándort. Petőfi Sándor is a látogatóról énekel »A téli esték«-ben. Egy-egy látogató megy csak hazafelé, Lámpája megvillan az ablakok alatt S fényét a sötétség hirtelen elnyelé . . . Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig Buzgón találgatják : vájjon ki ment el itt ? Ebben különben rokonok Béranger-vel, akinek szintén eszébe jut a künn szorult vándor : De ím érkezik valaki, Kinek hideg van oda ki... (Szász K. ford.) Általában abban mind megegyezünk, hogy — Petőfi szerint — Hol a boldogság mostanában ? Barátságos, meleg szobában... S amig vig dalra lejtenek a párok, az ablakokra a tél zord fagya, a papírra pedig a költő ihlete jégvirágokat ir. A légben kóvályognak a tél madarai: a varjú, a holló és a veréb. Ott lesi áldozatát (néha a stereotyp tótot, vándorczigányt) a csikasz farkas. Egy-egy megfagyott madárkának szintén érzékeny búcsúztató jut érzékeny poétái keblekből. — Amott regélik a múlandóság regéit a háborított síkságok, hófedte tetők, díszüktől megfosztott erdők, ligetek, fák és virágok, valamint a jégbékába vert folyók, melyeken a száguldó télvihar úgy söpri a havat: ezek is kapós tárgyai a költészetnek. De télen kondul meg a karácsonyi harang s az édes, áldott karácsony estén boldogságot hirdet annak, aki övéi között ülheti meg a családok e legbájosabb ünnepét , kétségbeeséseit, komor búbánatot azonban mindenkinek, aki e napon távol bolyong szeretteitől, vagy gyászfátyollal kerít be egy helyet a gömbölyű családi asztalnál. — Minden jelentékenyebb költő bensőségteljesen, nemes ihlettől megkapva irta le karácsonyi emlékeit, a melyek közül a tél örökzöld fája, a mécsesektől beragyogott s a szeretett adományainak terhe alatt roskadozó fenyőfa válik ki nyájasan, fenségesen, feledhetlenül! A karácsonyest nagy költője Booz Dickens a maga karácsonyesti történetével s mellette Andersen egy karácsonyfa bájosan leirt regéjével. A karácsonyi történetek százezrei között szép Jókaitól a magános gazdag ember s a kilencz gyermekkel megáldott czizmadia karácsonyestéjének elbeszélése, s igen jellemzetes társadalmi képeket nyújt — hogy a sok közül egyet említsünk — Hackländer »Európai rabszolgaélet«ének a karácsony estéről szóló része. A karácsonyi históriák különben többnyire sablonszerűét. Ez egyszer megbocsátjuk a fűzfapoétáknak a sablont. Aki karácsonyestéről ír, az nem rossz ember, ha poétának rossz is. Végezzünk a karácsonyesttel egy füst alatt Szilveszter estéjével (Arany János) s az újévvel, melyet nálunk Arany énekel meg legszebben, de megéneklik a nagy költők, levélhordók és kéményseprők egyaránt. Kinek jut érte nagyobb honorárium ? A vizkeresztről Shakespeare drámát irt s a misztériumok költészete a három királyok hagyománya körül kristályozódik. A műtárlaton vizsgálódva, önkéntelenül megragad egy németalföldi költő hatalmas genre-ja. Ismeretes, sokak által megbámult kép. Téli sivatagon halad az utolsó szentséget vivő pap és minisztráns, utána a siró pórnő. A nagy költők egy-egy téli motívum felhasználásával, ha valóban nagyok, ezt a mély benyomást érik el. Vajda János talán egy költeményében sem oly nagy, mint abban az impozáns képben, amelynek czime: »Húsz év múlva» , Mint a Montblanc csúcsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szivem, többé nem ég, Nem bántja újabb szenvedély. Körültem csillagmiriád Versenyt kaczérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát, Azért még föl nem olvadok. De néha csöndes éjszakán, Elgondolkozva, egyedül a Múlt ifjúság tündér taván Hattyús képed felmerül. És ekkor még szivem kigyúl, Mint hosszú téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkelő nap megjelen. Óriási kép ez s oly mélyen hat, mint akár a Lenau komorabb, kétségbeesettebb téli tájképei. Lenau után jól felkeresni a Beranger téli verseit, a ki jóleső, kibékítő életnézlettel szemléli a természet hervadását, az élet múlandóságát s igy énekel: Sötétedik, leszáll az és S elterjed árnya hirtelen . .. Minket őriz a szerelem S az éjszakával jő a kéj. De im, érkezik valaki. Kinek hideg van oda ki. . . Csak bátran jöjj, te jó barát, Itt vár a meleg szoba rád, Vidámság lelke vesz körül, A tűzhöz jó közel ülünk. Lelkünk, mit szerelem hevít, Felejti zugó őszeid S magának uj tavaszt teremt.. . (Ford. Szász K.) Shakespeare a »Téli regé«-ben a tél fényét halmozza össze. Madách »Az ember tragédiájá«nak eszkimó-képében (XIV. szmi) a végső éjszaki vidékre vezet s Ádám felsóhajt: Tanügyi hírek. Uj gimnázium terve. Szaporodnak egyre a konkrét esetek is, melyek alkalmasak megerősíteni abbeli meggyőződésünkben, hogy a polgári iskola szervezeti kérdésének tisztázása nem halasztható már sokáig , mert mai bizonytalan helyzetében nem csak hogy nem tölthet be igazi értelemben vett hivatást, de nem is gyakorolhat kellő hatást és befolyást az életre sem, mert nem tud népszerűségre szert tenni s nem lehet képes olyan bizalmat kelteni maga iránt, amilyenre szüksége van minden kulturális intézménynek. Újabb bizonyságát látjuk ennek abban is, ami Zalaegerszegen foglalkoztatja az elméket. Az a terv, hogy a város polgári iskoláját gimnáziummá alakítják át s e terv érdekében fölterjesztést intéztek a közoktatási miniszterhez, arról biztosítva őt, hogy a város minden lehető áldozatra kész a gimnáziumért. Kimondják benne egyenesen, hogy a polgári iskola nem felel meg a város igényeinek, arra szükségük nincs. S ebben mi erős vádat látunk a polgári iskola mai szervezete ellen, amiben csöppet sem ingatnak meg bennünket a fölterjesztésnek a lakosságra vonatkozó kimutatásai. Mert igaz ugyan, hogy Zalaegerszeg városának néhány ezer lakosa közt aránylag tekintélyes számmal vannak hivatalnokok és diplomás emberek is, de mégis csak sokkal több a kereskedő s iparos polgárság, amelynek viszonyai aligha olyanok, hogy magasabb tudományos pályákra készítsék elő fiaikat. Tanítógyűlések. A »Budapesti tanítótestület« igazgatótanácsa Péterffy Sándor elnöklete alatt ülést tartott, melynek legfőbb tárgya a december 8-ai közgyűlés előkészítése volt. Ezzel kapcsolatban az egyes tisztviselők tették meg jelentéseiket, melyeket az igazgatótanács tudomásul vett. A fizetés-javítás kieszközlésére alakult bizottságba az igazgatótanács hét tagot küldött ki. Ezután a jövő év elején megejtendő tisztújításra vonatkozó előkészítési intézkedéseket tették meg. Végül tudomásul vették, hogy a főváros a Mária-Dorottyaegyletnél alapítványt tett két fővárosi tanítónő számára. A »Népnevelők egyletének« pedagógiai szakosztálya Kurz Sámuel elnöklete alatt tartott ülést, melyen a jövő évi munkaprogrammot állapították meg s abba Péterffy Sándor indítványára egyelőre a magyar nyelv és a földrajztanítás ügyét, a testi nevelés és iskolai játékok ügyét, a magyar pedag. irodalom figyelemmel kisérését s a női kézimunkatanítás ügyét vették fel. Szabó László nagyobbszabású munkaprogrammot kiván, amit a szakosztály Péterffy hozzászólása után helyeselt s felhívta az indítványozót, hogy a januári ülésen e tárgyban részletes és kimerítő javaslatot tegyen. Női ipariskola terve. A harmadik kerületi uj polgári leányiskola igazgatója , dr. Göőz József serényen buzog a kerület nőnevelésének fejlesztésére. Mozgalmat indított, hogy az uj iskola női ipariskolával egészittessék ki, melyben az oktatás ingyenes volna s a tanulóknak egyúttal anyagi keresetük is nyílnék, mert az idegenek részére végzett munkák dijának kétharmada az övék volna, míg a munkadíj harmadrésze az iskola költségeinek fedezésére jutna. Dr. Göőz úgy tervezi az új iskolát, hogy annak tanfolyama kétéves volna, mely a polgári iskola negyedik osztályához csatlakoznék, mintegy a nevelésnek gyakorlati irányban való folytatásául, a szükséges gépeket s egyéb fölszereléseket a főváros adná s a gyakorlati tanítás kiterjedne a kötőgép használására, kettyű-varrásra, női és gyermek-kalapok készítésére, női kézimunkák montírozására, művasalásra, csipketisztításra, művirág-készítésre, csont-, bőr- és agyagmunkák készítésére. Az iskola költségeit kétezer forintra számítja s a főváros közoktatási bizottsága elvben elfogadta a tervezetet, tehát kilátás van a megvalósulásra is. Dr. Göőz most azzal is igyekszik az ügyet a megvalósulás útján segíteni, hogy külön röpiratban ismerteti a tervet s ebben arra is figyelmeztet, hogy a filloxera-baj anyagi romlást idézett elő a harmadik kerületben, ahol tehát új keresetforrást kell teremteni a nők számára is. A tanítók országos bizottságának igazgató tanácsa megtartotta első ülését, mely alkalommal megállapították a tanítói nyugdíjtörvény módosítása, valamint a tanítói fizetések rendezése tárgyában úgy a képviselőházhoz, mint a kultuszminiszterhez intézendő felirat irányadó pontjait. A magyar nyelv tanítása ügyében teendő felterjesztés megfogalmazását három tagú bizottságra bízták. Végül elfogadták a kisdednevelési törvény tárgyában intézendő feliratot is. Fegyelmi jog a felekezeti tanítók fölött. Most midőn a képviselőházban az elkeresztelési vita nagy hullámverései után végre is sorra kell kerülnie a tulajdonképeni közoktatási vitának is: mintegy aktuálissá válik az az emlékirat, melyet a felvidéki közművelődési egylet a pöstyéni közgyűlés határozata alapján terjesztett föl a közoktatási miniszterhez. Ez emlékirat, mely Plachy Bertalan trencséni tanfelügyelő tollát dicséri, a hazafias meggyőződés hevével mutat rá, hogy bizonyos felekezeti népiskoláink mily magyar-ellenes alapra helyezkednek, arra törekedvén, hogy a jóakaratú tót népet elidegenítsék a magyar államtól s annak intézményeitől. »Az ilyen iskolákban - úgymond — a magyar beszéd és nyelv csak gépileg taníttatik, hogy a törvény kívánalmainak külsőleg elégtétessék, a magyar történelem pedig csak vázlatosan, a felekezeti önkormányzatnak fentartott tankönyv meghatározási, tananyag beosztási és órarend megállapítási jognak a magyar állameszme hátrányával való érvényesítésével hetenkint egy-két órában minden hazafiat lelkesítő momentum nélkül.« S ez ellen alig van orvosság, a tanfelügyelő hiába fordul az iskolaszékhez, melynek elnöke pánszláv érzelmeiben egyetért a tanítóval. Az állami befolyás nem érvényesülhet kellőleg mindaddig, míg a felekezeti tanítóság fölött kizárólag az illető egyházi hatóság gyakorolja a fegyelmi jogot. Az egylet azért a baj orvoslásának egy igen egyszerű s czélszerű módjára hívja föl a miniszter figyelmét. Azt óhajtja, hogy a felekezeti tanitók fölött állam és egyház közösen gyakorolják a fegyelmi jogot, olyanformán, mint a nyugdíj kiszabásánál, hol a bizottságba állam s egyház két-két tagot küldenek s ezek az állami tanfelügyelő elnöklete alatt határoznak. Eldöntött pályakérdés. A »Budapesti tanítótestület« által hirdetett történelemtanítási tíz aranyas pályakérdés a következőleg dőlt el : a díjat a »Harmincz nemes Budára tart« czimű munka kapja meg. Dicséretben részesül »A történelem az emberi művelődés tükre« jeligéjű munka. A »Minden ember legyen ember és magyar« jeligéjű munka elismerést kap. A jeligés leveleket a deczember 8-án tartandó közgyűlésen bontják fel, mikor a díjakat is ki fogják adni. Negyvenéves tanitói jubileum. Rosenbach János perbáli tanító, a napokban tartotta meg negyvenéves tanítói jubileumát. A jubiláns különösen a magyarosítás terén szerzett érdemeket, amennyiben a németajkú Perbál község ifjabb nemzedékét egészen magyarrá tette. Rosenbach részt vett az 1848— 49-iki szabadságharczban. Becsukott iskola. A fiumei állami elemi és polgári fiúiskolában, mint lapunknak írják, ez évben már másodszor szüntették be az előadást, mert a pénzügyigazgatósági épületben, amelynek első emeletén van az iskola, a benlakó hivatalnokok gyermekei közt ismét 4 kanyaróba esett. Mivel Fiuméban a gyermek IRODALOM A jó palóczok díszkiadásban. Semmi se árulja el annyira egy író népszerűségét, mint mikor művei nemcsak kiadóra találnak, hanem a helyett, hogy ő táncsorogna ajtótól ajtóhoz, a legelőkelőbb kiadók antichambikroznak nála s műveit többszörösen is kiadják. Mikszáth Kálmán, a kitűnő humorista tartozik eme szerencsések kategóriájába és az ő pompás rajzai nemcsak a mi nyelvünkön hajolják el az olvasót, hanem a műveit külföld legtöbb nemzetének irodalmába átültettettek, legújabban pedig Légrádytestvérek »A jó palóczok«-ból 25 frtos nagy negyedrésű diszkiadást rendezett, melyben az egyes novellákhoz Bihary Sándor, Neogrády Antal, Karlovszky Bertalan, Boskovics Ignácz, Margittay Tihamér és Vágó Pál készítettek szebbnél-szebb illusztrácziókat. A gyönyörű negyedik kiadáshoz, a kiadóhoz intézett levél alakjában, Mikszáth a következő szellemes előszót írta: »Kedves barátom! Midőn arra kérsz, hogy néhány szót írjak a »Jó palóczok« díszkiadásához, az első tollvonás csak az lehet, hogy megköszönjem neked a buzgalmat, gondot és költséget, amit az én egkedvesebb szülöttemnek a kiöltöztetésére fordítottál. Bizony nem gondoltam volna, mikor hozzád adtam kosztba, hogy egy évtized múlva ilyen csillogó ruhában fog pompázni. Egyszerű szegény könyvecske volt amint a világba elindult, olcsó zöldes köpenykében, zsenge apró képekkel, kezdő piktorok kísérleteivel. Az apjának semmi neve se volt, amire támaszkodhatott volna, a génre is lenézett, megvetett. Nem volt valami nagy bizalmam a carrierjéhez. Hiszen tudod, hogy megy ez Magyarországon. A könyv megeszi a kiadót, a könyvet megeszi az egér, az egeret megeszi a macska. A macskánál aztán megakad az egész irodalmi pályafutás, mert a macskát nem eszi meg senki. Az író ellenben semleges persona az egészben. Őt nem eszik, de ő sem eszik. Mondom nem volt hozzá valami nagy bizalmam, de most, midőn idegen nyelveken ragyogó külsővel viszszatér, magam is hinni kezdek az életrevalóságában, s minek is titkolnám, szivem megtelik atyai örömökkel. Magamat látom e könyvben, aminő voltam fiatal koromban s aminő már sohasem leszek többé. Még zúgnak az erdők,hiszen zúgnak még a palócz dombokon, még nyílnak a réteken a virágok, még száll a Magdaléna bogár keletre-nyugatra, de már eszembe sem jut gyanúba fogni, hogy üzenetet visz. . . talán épen Bede Erzsitől Szűcs Palihoz. Még látom képzeletemben a templomba lépegetni a tündérszép menyecskéket, bokros kendőikben, rámás piros csizmáikban (amiket Filcsik varrt), koronás imakönyveikkel, de már nem érdekel úgy mint régen, hogy mit susognak egymás közt. Még visszaálmodom néha a Péri lányok haját, de a haj-illatot már nem érzem. Negyven év ül rajtam s én tizenöt éve ülök az újságírói asztalnál. Más világban vagyok, más viszonyok, más emberek közé lökött az élet. Azokat festem most. S amennyi czifra szűrt akasztgattam egykor a jó palóczokra, azokat leszedegetem apránként, adókat szavazgatván meg a nyakukba. De ha én öregszem barátom, jól esik látnom, hogy te miként kezdesz fiatalodni. Mert valóban fiatal vérmesség kell ahhoz, hogy egy szépirodalmi kötetbe ennyi költséget versz be. Nem is hiszem, hogy nem a vén Galandáné boszorkányozott meg. De a fiatalosság rugója, jól tudom én, a nemes kötekedés, hogy e könyvből, melyet te is úgy szeretsz, az a rész legyen a szebbik, amit te adtál hozzá. Levertél, elismerem. Nem hogy kicsinyelni akarnám a könyvet, hiszen én írtam, egy darab a lelkemből. S aztán jó volt hozzám. Sok örömet szerzett. Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és azt mondta: »Gyere kedves gazdám a hátamra, elviszlek a hová el akarsz jutni.« Elvitt a Kisfaludy-Társaságba, elvitt az akadémia tudósai közé, elvitt a törvényhozási terembe. Hiszen az igaz, hogy szegény voltam, szegény maradtam, pénzt nem hozott az én könyvecském,„de elég szép tőle ennyi is. És mégis elfog az aggodalom, szorongó érzés vesz ———mb—————■«■■■■■iniimi betegség gyakori, ez az eset többször előfordulhat. épp azért kívánatos, hogy a tanítás érdekében megfelelő külön iskolaépületet emeljenek.