Pesti Napló esti kiadás, 1891. február (42. évfolyam, 33-58. szám)
1891-02-14 / 44. szám
Budapest, 1891.Szombat, február 14. 44. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, február 14. Az olasz képviselőház ma délutáni ülésében mutatja be magát a Rudini-kormány a törvényhozásnak. Ezúttal terjedelmes programmját is felolvassa, mely a kül- és belpolitika minden mozzanatát felöleli. Ha ez a közlés, mely a programmról olasz officiózus lapokban megjelent, megfelel a valóságnak, akkor a nyilatkozat erélyesen hangsúlyozni fogja a kabinet azon szándékát, hogy egyrészt az európai békét fentartsa, másrészt, hogy az összes külállamokkal állandóan jó viszonyban maradjon. E nyilatkozat bizonyára korrekt s megnyugvást is fog kelteni, ámbár éppen Olaszországban ismét lesznek sokan, kik, mint már a héten a külkövetekhez intézett jegyzék alkalmából történt, azt fogják kérdezni, mért tartózkodik Rudini úr olyannyira a hármas szövetség említésétől? Mert a programmban, amennyire az eddig ismeretes, megint nincs külön szó a szövetségről. Sem Bécsben, sem Berlinben sem kelthet ez a hallgatás aggodalmat, mert ott nagyon jól tudják, hogy Umberto király semmi áron sem tűrne maga mellett olyan kormányt, mely Olaszország nemzetközi viszonyait módosítani akarná. Nem is nálunk, vagy Ausztriában és Németországban, hanem csupán az olaszok közt fogják tehát kérdezni, mért nem tesz a programra külön említést a hármas szövetségről ? Egyébiránt a tények az olasz közvéleményt is meg fogják nyugtatni s a dolognak nem lesz további következménye. Sokkal érdekesebb az új kormány programmjának azon része, mely a belpolitikára vonatkozik. Itt már teljes rendszerváltozással a Crispipolitika teljes elejtésével találkozunk. E változás kevésbbé lényeges a pénzügyek terén, mert itt Rudini is csak azt tartja szem előtt, mit Crispi akart : az egyensúly helyreállítását. Hogy Rudini e czélból nagyobb megtakarításokat óhajt eszközölni, mint Crispi, az nem elvi, hanem tisztán gyakorlati kérdés. Elvekről a belpolitika összes többi ágaiban van szó s itt már a múlt és a jelen közt igen komoly és mélyreható ellentétek forognak fenn, melyek azonegyszerű tényben is kifejezést nyernek, hogy az új kormány visszavonja azon összes törvényjavaslatokat, melyeket az előbbi kormány a parlament elé terjesztett. Ezek száma pedig igen nagy, mert az összes miniszterek múlt nyáron át nagy buzgalommal dolgoztak s egész tömegesen terjesztették az újonnan választott képviselőház elé a törvényjavaslatokat. Munkájuk azonban fölösleges volt s az új kormány egész más tárgyú és szellemű javaslatokkal fog a ház elé lépni. A német kormány és Bismarck herczeg. A párisi »Figaro« Berlinből a következő Bürgönyt közli arra a viszonyra vonatkozólag, mely a volt kanczellár és a jelenlegi intéző körök között fölmerült. Kitűnő forrásból arról értesülök, hogy Caprivi birodalmi kanczellárt nagyon bántják azok a heves támadások, melyeket ellene Bismarck herczeg két orgánuma, a »Hamburger Nachrichten« és a müncheni »Allgemeine Zeitung« intéznek. Azt a czikket, melyet a »Hamburger Nachrichten« múlt vasárnap az angol-német konvenczióra nézve közölt, Caprivi olyannak tekinti, mely minden mértéket meghalad. A kancellárt ma (febr. 11.) a német császár fogadta, akitől felhatalmazást kért, hogy megindíthassa a Bismarck-közlöny ellen az eljárást az állam biztonsága ellen elkövetett büntetendő cselekmény miatt, mert abban a meggyőződésben van, hogy az említett lap rendszeresen diszkredikálja az állami kormányzatot. Azt hiszik általában, hogy egy hónap sem fog eltelni s Bismarck herczeg ellen a császár megteszi a szükségeseknek látszó intézkedéseket. Más oldalról azt beszélik, hogy a herczeg egész eljárása nem is czéloz egyébre, mint hogy ez következzék be. A hármas szövetség előzményei. Viktor Emánuel olasz király bécsi és berlini útjáról 1873-ban igen érdekes adatokat tartalmaz az a könyv, mely csak az imént jelent meg Olaszországban és Castelli Michelangelo politikai levelezéseit tartalmazza. Castelli benső embere volt Viktor Emánuelnek s Minghetti, ki 1873-ban Olaszország miniszterelnöke volt, őt bízta meg azzal, hogy Viktor Emánuelt reábírja a bécsi és berlini utazásra, melyet a kormány nagyon kívánatosnak tartott, de melyre Viktor Emánuel nem igen akarta elszánni magát. De Castelli sikert aratott, daczára annak, hogy Napoleon Jeromos herczeg erről az utazásról le akarta a királyt beszélni. A király 1873. augusztus 28-ikán Turinból Florenczbe érkezve, rögtön fogadta Minghettit, a ki Castellinek a következő levelet irta: »Florencz, aug. 28. 1873. »Kedves barátom ! Sokszor és sokszor köszönöm közbenjárásodat! Ő felsége sokkal jobb hangulatban van az utazásra nézve, mint az utóbbi alkalommal s hiszem, hogy reábeszélem őt. Részben neked és a te jóbarátságodnak köszönhetem azt az eredményt, melyet az országra nézve hasznosnak tartok úgy benn, mint kifelé. Szerető barátod Minghetti.« Néhány nappal később Minghetti a következő sorokat írta Castellinek: »Minden rendben van. A te fellépésed éppen jókor jött, hogy ellensúlyozza Napoleon herczeg lebeszéléseit. A király szeptember 21-dikén indul el Turinból Bécsbe. Ott meghívást fog kapni Berlinből s azt elfogadja. Nekem úgy tetszik, hogy jó lesz elkerülni az utat Tirolon és Szavoján át s ennek okát nem szükséges adnom. Azt javasoltam ő felségének, hogy kicsiny, de válogatott kíséretet vigyen magával. »Éppen ez a nehéz dolog!« válaszolt nevetve. Ami a költségeket illeti, egészen a te véleményeden vagyok és azonnal elhárítottam az akadályt. Nem fogom szégyenleni, hogy a parlament elé lépjek, biztos lévén abban, hogy a költségeket megkapom, de előbb meg fogom gondolni, nincs-e más lehetőség és el lehet-e kerülni az eszmecserét e kérdés fölött.« Midőn a király visszatért bécsi és berlini útjáról, Dina, az »Opinione« szerkesztője a következő levelet intézte Castellihez Rómából: »Október 1. »A miniszterek diadallal és büszkén érkeztek vissza. A király utazása jó dolog volt; magam is kezdettől fogva pártoltam. Viktor Emánuel csakugyan alkotmányos király, saját óhaja ellenére megtette az utazást. Ferencz József császár nem óhajtotta inkább az olasz királyt vendégül látni magánál, mint az olasz király nem kívánt vendég lenni. De most azt hiszem, miután a látogatás megtörtént, mindketten meg vannak elégedve. A jég meg van törve s ez elég. Berlinben a jó fogadtatás általánosabb volt; a nép fogadtatása volt az. Bécsben csak egy párt részéről történt a szives fogadtatás.« Castelli erre így válaszolt: Turin, október 4. »Te azt írod nekem, hogy Bécsben épp oly kelletlenül fogadták a királyt, mint ahogy a király oda ment. Több sürgönyét olvastam Robilantnak, melyek az ellenkezőre engednek következtetést. De mikor érzelmekről van szó, minden lehetséges... Midőn megérkezett, leszállva a vonatról, legelső szavai ezek voltak : Az ördögbe! huszonnégy óra egy kissé sok vasúton ! De azért nagyon jó kedvben volt. Többet nem igen beszélt. Midőn elbúcsúztam tőle, igy szólt: Reményem, hogy menni fog. Legközelebb fogadni fog.« Ez a fogadtatás van leírva Castelli egy másik levelében, mely október 13-dikáról kelt s igy szól: »A király kitűnő benyomást hozott vissza útjáról. Azt mondá nekem, hogy Ferencz József császár rendkívül szívélyes volt vele, de Ausztria Magyarországban az utóbbi vezeti az elsőt orránál fogva, hogy nincs kellő egyetértés és a nehézségek nagyok. Poroszországtól el van ragadtatva. A két állam közt való ellentét nagyon meglepte. Azt mondá, hogy a német császár derék ember a szó teljes értelmében s nem fogyott ki mindenkinek dicséretéből. De meglepett, amiről azt mondá, hogy az Bismarck véleménye, vagyis hogy tavaszszal háborúnk lesz, ha nem előbb, mert a francziák képesek minden őrültségre. Úgy írom meg ezt, amint hallottam, de minden tiszteletem mellett Bismarck iránt azt hiszem, hogy a kanczellár egy kissé élénken színezett a maga czéljai érdekében.« KÜLÖNFÉLÉK. — febr. 14. A hir. lapból. Kinevezések. A m. kir. igazságügyminiszter ideiglenes minőségben a soproni kir. orsz. fegyintézethez igazgatóvá Uhlyarik Albin ottani ellenőrt, ellenőrré Uray László igazságügyminiszteri II. oszt. számtisztet és gondnokká Müller Mór lipótvári orsz. fegyintézeti I. oszt. tiszti írnokot, továbbá ellenőrré a munkácsi kir. orsz. fegyintézethez Super Lajos szegedi kir. kir. börtönbeli gondnokot, az aszódi kir. javitó-intézethez gondnokká Hoffbauer Antal lipótvári orsz fegyintézeti II. oszt. tiszti írnokot, és a lipótvári kir. orsz. fegyintézethez és közvetítő intézethez szintén ideiglenes minőségben I. oszt. tiszti írnokká Bukovits Lajos aszódi kir. javitó-intézeti gondnokot nevezte ki. Az udvar Budapesten. A király ma megint nem fogadott senkit. A királyasszony a szép napos időben fölkereste régi kedvencz sétahelyét a krisztinavárosi bástya alatt, melyet most törmelék borít, mert ott készül az új királyi palota fundamentuma. A királyné hosszabb ideig sétált a romok közt. A királyné megkezdte délutáni fogadásait. Naponként d. u. 4—5 óra közt a főrangú hölgyek sorban látogatást tesznek királyné őfelségénél a palotában. Ma délután 6 órakor a király udvari ebédet ad, melyre huszonhatan hivatalosak. Hétfőn délelőtt tíz órakor ő Felsége általános kihallgatást ad, melyre az előjegyzések még holnap is eszközölhetők a kabinetirodában. A király adományai. A király a budapesti tudományegyetem bölcsészettani hallgatóinak segélyegylete részére egyleti czélokra és a pesti izraelita nőegylet részére az általa fentartott jótékonysági intézetek javára e hó 1-én rendezett álarcosbár alkalmából 100—100 forintnyi segélyösszeget adományozott magánpénztárából. A katholikus nagygyűlést előkészítő százas bizottság kedden, február 17-én délután fél 6-kor tartja alakuló gyűlését a katholikus kör dísztermében. A meghívók már szétküldettek. A prímás hagyatéka. Esztergomból jelentik : Boncz miniszteri biztos a prímási végrendelet értelmében kiszolgáltatta a székesegyház kincstárának az egyházi czélokra szolgáló drágaságokat, melyeket az elhunyt a kincstárnak ajándékozott. Ez ajándékot a szakértők hétszázezer írtra becsülik. A prímás által Forster volt jószágkormányzó ellen indított pert a nyitrai törvényszék elvetette. Az állam ezt, valamint a Forster által negyedmilliós követelés iránt indított pert folytatni fogja. A miniszteri biztos a prímás végrendelete daczára sem adta ki az örökösöknek az összes ezüstneműeket. Huszonnégy személyre való ezüstterítéket visszatartott az utódnak. Kraft Ebing a hipnotizmusról. Franzos Károly Emil tudvalevőleg kérdést intézett a legkiválóbb tudósokhoz, hogy folyóirata számára nyilatkozzanak, mikép vélekednek a hipnotizmusról és szuggesztióról. Ezúttal Krafft-Ebing, a híres tanár, nyilatkozata fekszik előttünk. Krafft-Ebing úgy vélekedik, hogy minden pszichiére jelentkező betegségi szimptómánál létezik egy pszichikai tényező, melynek ártalmatlanná tevése kell, hogy főczélját képezze a therápiának. Itt azonban nem segít semmiféle orvosság, hacsak suggesztió útján nem. Ha azonban az éber suggesztió erre képtelen, nagy köszönet illeti a tudományt, hogy olyan eszközzel szolgál, melylyel az idegen suggesztiót fokozni s az antoszuggesztiót csökkenteni lehet. Ez az empirikus eszköz a hypnózis, mely szuggesztió által keletkezik s azáltal hat. A híres tanár meg van győződve, hogy a hypnotikus szuggesztív kezelés ma már a legnagyobb fontosságú oly szerencsétlen betegeknél, kikkel szemben különben a therapia tehetetlenül áll. Sohasem tapasztalta, hogy a kezelés valaha ártott volna valakinek, ha egyénileg kellő módon alkalmazták. Azt hiszi, hogy a hypnózis nemcsak diagnosztikai és therapeutikai szempontból, de mint a kísérletező pszichológia rendkívül becses eszköze is kiváló fontossággal bír. Leégett piskótagyár. A győrszigeti első magyar angol piskótagyár, mint Győrből jelentik, tegnapra virradóra porrá égett, a drága gépek tönkre mentek, több ezer mázsa vaj és tojás lett a lángok áldozata. Egész halmazokban hever a megpörkölődött sütemény és a munkások kereset és foglalkozás nélkül maradtak. A győri és győrszigeti tűzoltók minden erőfeszítései sem voltak képesek a tüzet elfojtani és ma már csak az épület kormos falai meredeznek ég felé. A piskótagyár épülete és berendezése a »Magyar-Franczia« társaságnál volt biztosítva százezer forint erejéig, a készletek a »Riunione Adriaticá«nál húszezer forintra. A kár százhatvanezer forint. A gyár főrészvényesei Back Hermann és Back Ernő. Mindkettő vagyonos és életrevaló gyáros. Előbbinek Győrött milliókat érő gőzmalma van és Nyitrán s Szegeden is vannak virágzó gyárai a Back testvéreknek. A károsultak dicséretére mondhatni, hogy e súlyos pillanatban se feledkeztek meg emberbaráti kötelességükről, a kereset nélkül maradt munkásaiknak siettek pillanatnyi szükségleteikről gondoskodni és elvárható tőlük, hogy a gyár felépítéséig és üzembe hozataláig — a mi hír szerint tavaszszal fog megtörténni — nem hagyják őket nyomorogni. Kiásott ókori színház. Athénból jelenti egy mai távirat. A Waldstein vezetése alatt eszközölt eretriai ásatások alkalmával egy ókori színház színpadának egy részére bukkantak. Remélik, hogy a kutatás során fontos leletekre fognak találni. Visszahelyezett segédtanfelügyelő. Megemlékeztünk annak idején arról az affaire-ről, mely Varasdy Lajos tolna megyei tanfelügyelő és Klement Ferencz segédtanfelügyelő közt fölmerült. Mint most jelentik, a közigazgatási bizottság a segédtanfelügyelőt csak megdorgálásra ítélte s igy a miniszter kiemeltet állásába visszahelyezte. Jack, a hasfölmetsző. Említettük azt az iszonyú gyilkosságot, mely a londoniakat újra izgatottságban tartja és amelyet a titokzatos »Jack«-nak tulajdonítanak. E véres tett egészen úgy vitetett végre, mint a hasfölmetsző korábbi gyilkosságai. Most is könnyelmű nőnek látszik az áldozat, mint amazok voltak, akiket Jack éjjeli sétára csábított és aztán a legkegyetlenebb módon meggyilkolt. A véres tett ugyanazon körülmények és ugyanazon módszer szerint hajtatott végre. A nő nyaka majd teljesen keresztül van metszve, a fej majdnem elvált a törzstől. De hiányoznak az altest szokásos iszonyú megcsonkításai, amikhez a gyilkosnak valószínűleg nem volt többé ideje. A rendőr, aki a holttestet megtalálta, azt tapasztalta, hogy az még egészen meleg és az élet csak pillanatokkal azelőtt szállt el abból. A rendőr negyedórával azelőtt ment ama hely mellett el, anélkül, hogy látott volna valakit. A halott nő mintegy huszonötéves lehetett, de személye még nincs azonosítva. A gyilkosság színhelye egy rosszul világított szűk utca, közel a rendőrállomáshoz. A tettesnek természetesen nyoma sincs. A rendőrség kétségbe van esve, mert semmi támpont sincs az iszonyú ember kézrekeríthetésére. Várják annak a hivatalos közzétételét, hogy Jack fejére százfont van kitűzve. A rendőrség mindenekelőtt az áldozat személyazonosságát iparkodik megállapítani, de az egész városrészben ismeretlen az a nő és nem lehetetlen, hogy a gyilkos egy távoli városrészből vezette Whitechapel külvárosba. A fejet lefényképezték, úgyszintén a ruhákat is és a fényképeket színezni fogják, hogy a ruhák könnyebben felismerhetők legyenek. A fotográfiákat nyilvánosan kiállítják. Tűz egy hangversenyteremben. Mint a Majna melletti Frankfurtból jelentik, Remscheidtban tegnap este a »Germania« hangversenyteremben nagy tűz ütött ki, mely a gyönyörű épületet egészen elhamvasztotta. Ugyanakkor vendégszerepeit a Steinbüchelféle kölni társaság, melynek egyik művésze és két nőtagja odaégett. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A házasság regénye. Irta: TOLSTOI LEO. 5 — A férfi, mondá, mindig megvallhatja a szerelmét, míg a nőnek nincs meg az a bátorsága. Azt hiszem, viszonza Szergius Mihelovics, hogy a férfinak még sokkal kevésbbé lehet és szabad bevallani a szerelmét. — Miért nem ? kérdezem. — Mert vallomása mindig hazugság maradt!... Ő szeret! Milyen felfedezés! Azt lehetne hinni, hogy abban a pillanatban, amikor ezt a leleplezést teszi, valami felrobbant benne!... Ő szeret!... Azt hiszem, hogy amikor egy férfi egy nőnek azt mondja: »szeretlek!« valami különösnek, mintegy látománynak kell benne végbemennie... mint mikor egy ágyút elsütnek ! Azt hiszem, téve hozzá, a férfiak akik e szent szót: »szeretlek !« komolyan fogják föl, magukat ámítják, vagy másokat ámítanak, ami még komolyabb. — Hát hogyan tudhatja meg a nő, hogy szerettetik, ha nem mondják meg neki ? kérdé Katia. — Azt nem tudom viszonza. Minden embernek megvan a maga módja, szerelmének kifejezésére. Ha szeret az ember, érzelme mindig nyilvánul. Regényeket olvasva kénytelen vagyok a hős sajátságos arczát a lelkem elé idézni, mikor így kiállt fel: »Szeretlek Eleonóra « és nagy tettekre készül, holott se benne, se a hősnőjében nem megy végbe valami új; mindig ugyanaz az arcsuk, orruk, szemük marad. Rögtön felfogtam, hogy ez a gúny komoly eélzásokat tartalmaz, amelyek nekem vannak szánva, de Kata nem értett tréfát, ha regényhősökről volt szó. — Mindig paradox! kiálta, de most mondja meg őszintén: mondta már valaha az életben egy nőnek, hogy szereti ? — Soha életemben se mondtam ilyesmit és sohse borultam térdre nő előtt, viszonzá nevetve. — És soha sem is fogom tenni! téve hozzá. E szavak jutottak eszembe és igy szóltam magamhoz : »Nem szükséges megmondania, hogy szeret. Úgyis tudom, ha meg se mondja. És minden erőfeszítései, melyekkel közönyösnek akar látszani nem változtatják meg a nézetemet.« — Játszsék nekem valamit, mondá az ebédlőbe utánam jőve, már régóta nem hallottam. — Ezt már magam is gondoltam, felelem. Aztán erősen és mereven a szemébe nézve így szóltam hozzá: — Szergius Mihelovics, nem haragszik rám ? — Miért ? kérdezé. — Mert ebéd után nem hallgattam önre. Megértett, fejét rázta és mosolygott. Pillantása azt mondta, hogy megérdemeltük volna a szidást, de hogy nincs hozzá ereje. — Többé semmi sem áll közöttünk? Ismét jó barátok vagyunk ? kérdezem a zongora mellett helyet foglalva. — Meghiszem azt! mondá. Egész este keveset beszélt velem, de szerelme minden mozdulatában olvasható volt, sőt még a Katiéhoz és a kis húgomhoz intézett szavaiban is. — Többé nem kételkedtem szerelmében. De sajnáltam Szergius Mihelovicsot és nehezteltem rá, hogy szükségesnek tartja eltitkolni az érzelmeit és velem szemben hidegséget színlelni, holott jól láttam, hányadán állunk és holott olyan egyszerű és könnyű lett volna egészen boldognak lennünk. De az egész idő alatt úgy gyötört a bohóságom emléke, mint egy bűntett. Azt hittem, megszűnt becsülni, mióta átugortam a kert falát, és hogy haragszik rám. Teázás után a zongorához léptem. Ő követett. E magas falu nagy terem megvilágítására csak két gyertya szolgált, melyek a zongorán álltak. Derült nyár és mosolygott ránk a nyitott ablakon keresztül. Minden nyugodt volt, olykor Katia lépése hallatszott, amint a kavicsot taposta, olykor pedig vendégünk lovának dobogását; az állat az ablak alatt volt megkötve és patkóival csapdosta egy virágágy szegélyét Szergiusz Mihelovics mögöttem ült, nem láthattam, de mindenütt éreztem a szalon félhomályában, a zongora hangjaiban, sőt önmagamban is az ő jelenlétét. Nem különböztettem meg sem a tekintetét, se mozdulatait és mégis visszacsengtek a szívemben. Mozart Fantasie-szonátáját kezdtem játszani, melyet ő hozott nekem és melyet vele s neki tanultam be. Nem gondoltam a zenémre és mind a mellett azt hiszem, hogy nem végeztem rosszul a dolgomat és hogy élvezettel hallgatott. Éreztem, hogy rám nézett és boldog volt. Egyszerre akaratlanul és a darab közepén hozzá fordultam és egy pillantást mertem rávetni. Feje a fénylő tiszta és világos hátteréből jól kiemelkedett. Fejét kezére támasztva ült és ragyogó szemei szelíden függtek rajtam. Midőn e pillantással találkoztam, mosolyogtam és félbeszakítam játékomat; ő szintén mosolygott és egy szemrehányó mozdulattal mutatott a kottára, jelezve, hogy folytassam. Midőn a szonátát befejeztem, a hold magasan állt az égen és élénk fénye, mely a gyertyák gyönge derengésével összevegyült ezüstös sugarak özönével árasztotta el a pallót. Katia megjegyzi, hogy rosszul játszottam, mert a legszebb helynél abbahagytam, de Szergius Mihelovics biztosított, hogy ellenkezőleg sohse játszottam jobban, mint ez este. Az ebédlőből a szalonba kezdett alá s fel járni és valahányszor hozzám visszajött, rám nézett és mosolygott. Én viszonoztam mosolyát, sőt bohókás kedvem támadt kaczagni minden egyéb ok nélkül, minthogy boldog valék, teljesen boldog , mint azután a mi aznap történt. Midőn az ebédlőt elhagyta, gyorsan megöleltem Katiát, a ki hozzám közeledett és a zongora mellett állt és egy csókot nyomtam kedvencz helyemre az ő húsos nyakára; a mint barátom belépett, komoly arczot vágtam és nagy erőlködésembe került visszafojtani a nevetést. — Mi lelte ezt ma? kérdé Katia. Szergius Mihelovics semmit se felelt, rám nézett és mosolygott. Ő tudta, hogy mi lett — Nézze csak, milyen szép éj ! kiáltó a szalonból, a tavaszra nyíló ajóban megállva. Katia és én hozzászaladtunk. Csakugyan még sohse láttam olyan éjt. A telehold épen a házunk fölött állt, de mi nem láthattuk. A háztető, az oszlopok és a kertisátor árnya rézsút a homokos útra és a pázsitra esett. A terrasz többi része élesen kiemelkedett a derült holdvilágnál és csillogott az esti harmatban. A virágokkal benőtt távoli után, mely a meszszeség ködében tűnt el, az orgona és a dália árnyéka tisztán rajzolódott ama világos csikón, melyen az egyenetlen kavicsok csilogtak és ragyogtak. Az ágakon keresztül az üvegház sima teteje fénylett át, míg a szakadékból egyre tömörülő köd szállt föl. A már félig levéltelen orgonabokrok ágain meg lehetett különböztetni a harmatos virágbimbókat. Az árny és a fény a fasorokban olyan fantasztikus hatássá egyesült, hogy többé nem fák és gyalogutak, hanem mindenféle mozgó házak látszottak, melyek lágy hullámvonalakban himbálódtak. Jobbra, a ház árnyékában minden sötét, fekete és borzalmas volt. E sötét háttérben, mint ellentét egy magasra nyúló nyárfa csúcsa emelkedett ki. Azt kérdezhette az ember, hogy ez a facsúcs mért szakította meg fejlődését a házmagasságban, hogy e halvány fényben fürödjék, ahelyett, hogy magasabban, a kék ég mélyében tűnnék el. — Menjünk sétálni! — kiáltom. Katia azzal a kikötéssel, ha sárcipőt húzok, elfogadta indítványomat. — Nem, az nem szükséges, viszonzom. Nem tudom ugyan, hogy Szergius Mihelovics karja miként védhette meg lábamat a nedvességtől és hidegtől, de hármunknak ez a megjegyzés egészen természetesnek látszott. Ő sohse nyújtotta nekem a karját; ez este én magamtól fogaztam belé és ezt ő épen nem találta különösnek. Mindhárman a terraszra mentünk. Az ég, a kert, a jég, melyet beszívtam, az egész világ újnak tetszett előttem. Midőn a fasorban, melyet követtünk, magam elé néztem, azt képzeltem, hogy azontúl semmi sincs, hogy annak a végén megszűnik a valódi világ, mintha ennek a világnak szépségében örökre meg kellene kövülnie. Tovább mentünk és a bűvös szépségfal határai egyre nagyobbodtak, mindenütt találtunk még egy kertet, fákat és harasztot. És csakugyan fasorról fasorra jártunk, lábaink alatt fény- és árnykörök suhantak el, valódi száraz levelek zörögtek lábaink alatt és valódi üde ágak simogatták arczunkat. Ő volt az, aki egyenlő, szelíd léptekkel haladt mellettem és gyöngéden fogta karomat. Katia is mellettünk ment és minden lépténél csikorgott a kavics. Annak csakugyan a holdnak kellett lenni, a mi onnan felülről a mozdulatlan ágakon keresztül ontotta ránk a fényét. De minden lépésnél, melyet előre vagy hátra tevek, újra bezárult a bűvös fal és megszűntem a haladás lehetőségében, s mindannak valóságában hinni, amit láttam. — Jaj, béka! kiáltá Katia hirtelen ; igen gondoltam magamban, béka , de mire való az a sikoltás ? aztán eszembe jutott, hogy Katia undorodik ettől az állattól és a földre tekintettem. Egy kis béka ugrált ott, előttem megállt és parányi árnyékát szintén a csillogó homokra veté. — És ön nem fél a békáktól ? kérdé Szergius Mihelovics. Hozzáemeltem szememet. A kert ama pontján, ahol álltunk, hiányzott egy fa és tisztán láthattam barátom arczvonásait. Milyen szépnek és milyen boldognak tetszett az ő arcza! Szergius Mihelovics azt mondta nekem: »Ön nem fél a békáktól?« és én a gondolatát véltem hallani: — Drága gyermek, szeretlek! — Szeretlek, szeretlek, mondta a pillantása, a keze, a fény, az árny, a lég..., minden ezt ismételte: »szeretlek!« így jártuk be az egész kertet. Katia mindig mellettünk tipegett és már egészen ki volt merülve. Végre kijelentette, hogy ideje lenne visszatérni és én megsajnáltam. Mért nem érzi azt, amit mi érzünk ? gondolj rám. Mért nem olyan boldog az egész ma este, mint ő meg én ? Visszatértünk a házba, de Szergius Mihelovics még sokáig ott maradt, daczára, hogy a kakasok már egyszer kukorékoltak, daczára, hogy az egész ház már álomba merült és daczára lova nyerítésének, mely az ablak alatt egyre erősebben dobogott. Katia nem figyelmeztetett minket, hogy az idő halad és mi fáradhatlanul tovább csevegünk a legközönyösebb dolgokról. Midőn már virradni kezdett — éppen a harmadik kakasszóra — Szergius Mihelovics távozni készült, hajnali három óra volt. Szokása szerint szótlanul búcsúzott, de jól tudtam, hogy e naptól kezdve egészen az enyém és hogy semmi se tépheti el tőlem. Most hogy tisztán láttam, hogy Szergius Mihelovicsot szeretem, siettem Katiénak mindent bevallani. Meg volt hatva és el volt ragadtatva vallomásom által, mindazonáltal örömöm épen nem gátolta a nyugodt alvásban. Ami engem illet, én még nagyon soká jártam a terasszon alá s fel, lementem a kertbe, újból bebolyongtam a fasorokat, amelyekben együtt sétáltunk és minden szóra emlékeztem amit mondott, sőt minden egyes mozdulatára is. Ez éjjel nem aludtam és először életemben láttam a napkeltét és a nap ébredését. Sohse éltem át egy olyan éjt, vagy egy olyan fenséges reggelt. Azt mondtam magamban: »Miért nem mondja egyszerűen, hogy szeret?« Miért alkot mesterséges, képzelt akadályokat? Miért teszi magát öregebbnek, mint amilyen, mikor minden olyan egyszerű és szép ? Miért vesztegeti az időt mikor az idő pénz ? Miért nem mondja nekem : »szeretlek ?« ... Miért nem fogja meg a kezemet, hogy a fejét belé tegye és azt mondja: »szeretlek!« Miért nem pirul el és miért nem süti le a szemét előttem és én úgyis mindent elmondanék neki!... oh nem, elmondani nem tudnám, de megölelném, hozzá simulnék és sírnék. — De ha csalódom?... De ha nem is szeret? Ez a kétely villant hirtelen a fejemen át. Féltem a saját érzelmemtől. Isten tudja, még mire vihetett volna. Eszembe jutott az ő zavara és az én megdöbbenésem, mikor a gyümölcsösbe ugortam és szívem nehéz lett. Könyek csordultak a szememből , imádkozni kezdtem. Egy remény és egy sajátságos gondolat suhant át a fejemen; elhatároztam, hogy aznap az Úr vacsorájához készülök és elhatároztam, hogy az első áldozásomat a születésnapomon végzem és hogy aznap leszek Szergius Mihelovics menyaszszonyává. Miért ez a kombináczió ? Hogyan viszem keresztül ezt a gondolatot ?... Azt még magam se tudtam, de éreztem abban a pillanatban, hogy úgy lesz és hittem benne. Midőn a szobámba visszatértem, világos nappal volt és az emberek a házban fölkeltek. (Folyt. köv.) Helyi hírek. Elitélt egyetemi polgárok. Ma délelőtt kilencz órakor hirdette ki Máltás Hugó IV—V. ker. kapitány az első fokú ítéletet ama huszonkét egyetemi hallgató előtt, kiket e hó 7-én a Joannovits Sebő tiszteletére rendezett banker után csendháboritás miatt kapitánysághoz kisértek. Az ítélet szerint mindannyian a nyilvános éjjeli csendháboritás által elkövetett kihágás miatt az 1883.évi 731. sz. közgyűlési szabályrendelet alapján egyenkint tizenöt írt pénzbüntetésre,behajthatatlanság esetén két-két napi elzárásra s a tartási és eljárási költségek viselésére ítéltetnek. A pénzbüntetés jogerőre emelkedésétől számított tizenöt nap alatt végrehajtás terhe mellett fizetendő. Miután két vádlott nem jelent meg, ezekkel szemben a további eljárás folytatását rendelték el. Az indokolás szerint az a körülmény, hogy a vádlottak a belváros területén az éjjeli csendet lármas hangos éneklés által háborították, a kiküldött rendőrtisztviselő jelentése, a detektívek és rendőrök nyilatkozata által minden kétséget kizárólag igazolva van. Az ifjak ama védekezése, hogy a csoportosan elkövetett csendháborítás abbanhagyására vagy szétoszlásra a jelen volt rendőrtisztviselő őket föl sem szólította, figyelembe vehető nem volt, mert köztudomású dolog, hogy a rendőrtisztviselő megjelenésének kizárólagos czélja az volt, hogy az éjjeli csendet zavaró csoportot békés után feloszlásra bírja és a közelben volt rendőröket a beavatkozásra már csak akkor használta fel, midőn meggyőződött, hogy a kihágások felszólítása után is ismétlődnek. A büntetés kiszabásánál a büntetlen előéletet minden feljelentett féllel szemben enyhítő, ellenben azt, hogy a hatósági kiküldött ismételt felhívása daczára sem hagytak fel a kihágással, mindegyikre nézve terhelő körülményül vették. A vádlott fiatal emberek egynek kivételével, ki az ítéletben menyugodott, mindannyian felebbeztek és bejelentették, hogy három napon belül írásban fogják beadni felebbezési indokaikat. Kéménytűz a műegyetemen. A műegyetem épületének egyik kéménye ma délelőtt 11 órakor kigyuladt, s mivel veszedelemtől tartottak, a központi tüzőrség is kivonult. A tűzoltóság azután néhány percz alatt elejét vette minden bajnak. Színház és művészet, Gróf Zichy Géza intendáns — mint a leghitelesebb forrásból értesülünk — a tegnapi események alkalmából még ma délelőtt sürgős fölterjesztést intézett a belügyminiszterhez, melyben intéz