Pesti Napló, 1891. március (42. évfolyam, 59-88. szám)
1891-03-14 / 72. szám
72. szám. Budapest, 1891. Szombat, márczius 14. 42. évi folyam. Szerkesztőség: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-ép fiet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás töröli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt Hanseau kiadja postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 55 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések aPesti Naplót kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr, vidéken 7 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) A közigazgatási reform és a szabadelvű párt. A szabadelvű pártnak egyik tagjától és közigazgatási kapacitásától a következő sorokat vettük: Tisztelt barátom ! Egészen felesleges dolognak tartom, oly dolgokat titkolni, melyek kevés napok múlva úgyis köztudomásra jutnak. Jövő csütörtökön fogja a belügyminiszter által beterjesztett törvényjavaslat tárgyalását megkezdeni a közigazgatási bizottság és akkor nyilvánvaló lesz, hogy a benyújtott javaslatot a szabadelvű párti bizottsági tagok is, — védvén a védendőket és helyeselvén az állami közigazgatás eszméjét általánosságban, — nem kevésbbé rigorózus bírálat alá veendik s annak egyes pontjait nem jelentéktelenebb módosítások rostája elé állítják, mint maguk a bizottság ellenzéki tagjai tenni fogják. Miután tehát ez meg fog történni, sőt miután a bizottsági előadót sem lehetett megválasztani anélkül, hogy bizonyos módosításokra nézve a kormány hozzájárulása már eleve biztos kilátásba ne helyeztetett volna, nem látom szükségesnek a hallgatást, sőt az adott helyzetben határozottan károsnak tartanám, ha a közvélemény, mely az ellenzéki sajtó kritikáját s kifogásait nap nap mellett olvassa, nem nyerne előleges tájékozást arról, hogy mi a szabadelvű pártban az uralkodó nézet, a kormány által benyújtott törvényjavaslattal szemben? Károsnak tartanám ezt azért, mert ha a szabadelvű párt szó nélkül engedi az ellenzéki kifogásokat halomra gyűrni s aztán a bizottságban e kifogások egy részét maga is előhozza , akkor ez úgy tűnhetik föl, mintha a javaslat egyes hiányait vagy hibáit csak az ellenzék vette volna észre és hogy talán a szabadelvű párt a maga részéről semmi módosítást nem tett volna, ha az ellenzéki kritika nem kényszeríti reá. Pedig ez nem így van. Csakhogy a szabadelvű párt helyzete nehezebb mint az ellenzéké; ámde ily fontos javaslattal szemben a jó reform lévén a czél és a javítás lévén az erre vezető út, meg kell szűnni minden ily nehézségnek. S ez indit e sorok írására, melyre alkalmul éppen a »Pesti Napló” mai czikke szolgál, melyben a javaslat 137. §-a biráltatik. Minden fentartás nélkül ki merem mondani, hogy ez az eredeti szövegezés szerint nem fog megmaradni. Úgyszintén a javaslatnak azon hiányai is, melyekben a közigazgatás vitelének jogi ellenőrzéséről van szó, s melyekre nézve a közigazgatási bíróság illetékessége anticzipálandó, — még ha ellenzéki részről nem is sürgettetnének, — ki fognak egészíttetni a szabadelvű párti módosítások által. Nemkülönben és pedig minden valószínűség szerint az egyes miniszteri kompetencziák terén is lényeges módosítások fognak létezni. S az ürügyek megmaradnak a kereskedelmi miniszter tárcája körében. Lényeges módosítások várhatók az autonóm testületek hatáskörére nézve is, nemkülönben a főispán és alispán közti dualizmus tekintetében. A főispáni intézmény fentartása, habár ez a kormány indokolásában nincs kiemelve, csakis átmeneti intézkedésnek tekinthető. Mint ilyen (főként a határszéli vármegyékkel szemben) kétségtelenül bír fontossággal. Ennek teljes törlése tehát nem lenne tanácsos. A képviselőválasztásokhoz tartozó eljárásokra nézve szintén módosítások várhatók a szabadelvű párt részéről, éspedig már a központi választmány megalakításának és ügykezelésének kérdéseiben is. Az az álláspont tehát, melyet az ellenzéki bírálatok elfoglalnak, a javaslat jelenlegi alakját tekintvén annak, amivel a szabadelvű párt elvállalja a teljes szolidaritást, nem felel meg a valóságnak. De nem is felelhet meg. Mert hisz a kormány csak a főelvekre nézve meríthet impressziót a párt nézeteiből s ezek alapján elkészítvén a saját javaslatát, azt utólag közli a párttal s csak mikor a javaslat a bizottsági tárgyaláson is és a szabadelvű klub értekezleteit is keresztül ment, csak akkor tekinthető végképen megállapítottnak. Sokkal fontosabb ez a reform, hogysem a sablonoktól eltérni ne kellene, ha a lehető legjobb eredményt óhajtjuk. A végleges állásfoglalás tehát az adott helyzetben idő előtti. Kivéve természetesen a municipalisták álláspontját, mely a javaslatnak átdolgozott alakjába se fog belenyugodhatni. Kétségtelen, hogy a javaslatnak többsége lesz. Hogy kisebb-e, vagy nagyobb? csak ez a kérdés. A javítások mértékétől függ, hogy a többség minél nagyobb legyen. Készséggel veszszük tudomásul és közöljük e sorokat; de a javaslattal szemben a magunk álláspontjából kifolyó kritikát továbbra is gyakoroljuk Örvendeni fogunk, ha a javaslat, mely mai alakjában elfogadhatatlan, elfogadhatóvá lesz tehető; de hogy ez elérhető legyen, erre nagyon sok és igen lényeges módosításra lesz szükség. Kiemeljük még itt, hogy a közigazgatási reformra vonatkozólag a kormány tagjai részéről a következő nyilatkozatok maradtak a közvélemény emlékezetében. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter 1889. április 20-án pozsonyi választóihoz intézett nyílt levelében a következőket mondta: “E rendszabályok közül, melyek még ez országgyűlés tartama alatt elő fognak terjesztetni, csak kettőt emelek ki. Az egyik egy törvényjavaslat a közigazgatási tisztviselők gyakorlati kiképzéséről. A másik a közigazgatási bíráskodás megalkotása. Az első hatóságoknál az önkormányzati elemek részvételével. A végső fórumban a függetlenség biztosítékaival felruházott bíróság felállításával. Ezzel megvalósul a közigazgatás vitelének jogi ellenőrzése. Remélem, úgy fog megalkottatni, hogy az ország polgárai a közjogi viszonyok terén hatályos jogvédelmet nyerjenek és — ami azzal egyenrangú szempont — a kormányzás azon a téren, ahol a közérdek megóvása és ápolása szabad mozgást kíván, ennek kifejtésében egyáltalán gátolva ne legyen.« Ugyancsak Szilágyi Dezső igazságügyminiszter 1889. május 13-án pozsonyi választói előtt tartott beszédében ezeket mondta: »Valamint arra nézve sincs eltérés, hogy az állami kinevezésnek behozatala ezen nagy reform lényegét nem meríti ki. Hanem annak szükségképpeni kiegészítő és együttesen létesítendő alkateleme az önkormányzati hatáskörnek újjáalakítása, mely erőteljes és alkotmányos önkormányzati életet biztosít. — Az alapreformoknak az összes kormány hozzájárulásával fokozatosan, — mert hiszen helyesen csak úgy lehetséges és úgy kell megoldatni, hogy Magyarország belső erősödése bekövetkezhessék, és ezenfelül, hogy Magyarországban az önkormányzatnak életerős elemei nemhogy elnyomassanak, hanem megfelelő tevékenységi kört nyerjenek.« 1889. decz. 3-án pedig a képviselőház ülésében Szilágyi Dezső a maga ígéreteire vonatkozólag így nyilatkozott: »Felhívom őket, (mindenkit ezen és atulsó oldalon) vegyék szavaimat teljes értelmükben, mert én, mint a kibocsátott váltóért, ezekért is a legutolsó betűig felelek.« Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök a képviselőház márczius 17-iki ülésén az új kormány bemutatása alkalmával kijelente: »A kormány a kérdés kellő előkészítése után az állami adminisztrációt szándékozik behozni. Emellett azonban mindama biztosítékok létesítendők, amelyek a polgárok jogai és a helyi érdekek biztosítására szükségesek, s ezek közé sorolom a közigazgatási bíróság behozatalát és a törvényhatóságok részére egy életképes önkormányzati hatáskör biztosítását. Mindezen nyilatkozatok elég világosan mutatnak rá azon módosításokra, melyeket a közigazgatási törvényjavaslaton még a kormánynyilatkozatok szempontjából is feltétlenül meg kell tenni: a pesti napló tárczája. Az új nemzedék a magyar irodalomban. (Felolvastatott a Petőfi-társaság legutóbbi ülésén.) Az újabb irói nemzedék tagjait nem egyenként akarom itt bemutatni, mert kész irói egyéniségekről, jellemző nagy alkotásokról úgy sem szólhatnék. Ismeretlen új tehetségeket sem akarok fölfedezni, mert a fölfedező sport gyakorlását a régi megállapodott írói tekintélyekre kell bíznom, kik mostanában oly nagy hévvel vadászgatnak romlatlan lírai bájakra a fiatal generáczióban, hogy számomra többé semmi fölfedezni valót nem hagytak. Én inkább ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy a fiatal erők nagyobb eszthetikai tudatra emelkedve önmagukat fedezzék föl. Azért itten főleg a mozgató eszmékkel, a fölszínre törő szellemi áramlatokkal akarok foglalkozni és velük szemben állást foglalni. Szellemi mozgalmainkban a legtöbb visszaélés a »nemzeti« jelszóval történik. Én azt hiszem, hogy a nemzeti eszmének legtöbbet ártanak azok, kik azt igazi ihlet nélkül hirdetik. Kicsiny emberek és hazug ajkak minden nagy érzést és nagy gondolatot kompromittálnak. A bölcseség hivalgásnak tetszik a kompilátorok könyveiben, a szerelem émelyítővé lesz az affektáns poéták verseiben, a nemzeti érzés gyűlöletet gerjeszt, ha korlátolt elme hangoztatja, a vallásos érzés utálatossá lesz, ha egy osztály kenyérkeresetévé fajul. Bármily érzés vagy gondolat az emberek közt csak akkor él igazán, ha annak mély hitű, lánglelkű képviselője támad, aki a maga hitét és lelkét oda kölcsönzi a tömegeknek. De az igazság menten elveszti meggyőző erejét, az eszme elveszti hódító varázsát, mihelyt hívatlan utódokra szállott. Ha meg éppen egész osztályok azért szervezkednek, hogy egy érzés kultuszát űzzék, akkor biztosak lehetünk benne, hogy annak az érzésnek az ő ápolásuk mellett idővel végkép el kell fajulnia. Miért gyöngült meg korunkban a műveitek között a vallásos érzés ? Talán azért, mert a vallás nem gyökeredzik az emberi szív legmélyén ? Talán mert a műveltség terjedésével a hitnek okvetlenül enyésznie kell ? Én azt hiszem, hogy erős bit csak abban támadhat, aki kétkedett és aki minél többet kétkedett és gondolkodott, az annál fenségesebb vallást alkothat magának. Az igazi műveltséggel együtt nő a kételynek és ezzel kapcsolatban a hitnek nagyszerűsége. De ha látjuk, hogy egész osztályok kétely nélkül, tehát egyszersmind hit nélkül hirdetik a hitet, akkor nagyon természetes, hogy attól, amit ezek hirdetnek az elmés emberek elfordulnak, és hogy a vallásos érzésnek gyengülnie kell a műveitek között. Mert a felvilágosodottság épen abból áll, hogy megérezzük a hamis prófétáknak hamisságát. És hasonlóan vagyunk a nemzeti érzéssel. Valakinek nemzeti érzése semmivel sem érhet többet, mint a mennyit ő maga ér. És a magyar iró magyarsága semmivel sem lehet több, mint a mennyi szív és elme nyilvánul irataiban. Viszont a mennyi érzés és gondolat foglaltatik a magyar iró munkáiban, ugyanannyi annak magyarsága. Mert ha az az érzés és az a gondolat ma még idegenszerűnek tetszenék, holnapi nem lesz többé az. A nemzet okvetlenül a magáévá teszi, amit kiváló emberek szivük vérével, lelkek lángoló ihletével írnak meg. Ellenben, akik költői, lélek nélkül, puszta üres magyarkodással, akarnak’ sziveket hódítani, azokat csakhamar elfeledik a honfitársak. Az újabb írói nemzedékben elsősorban a műmagyarok vonják magukra a figyelmet. A költészet helyett inkább a nyelvészetet, az irodalom helyett inkább az orthográfiát művelik. Olyan benyomást tesznek, mintha folyton kétkednének a saját magyarságukban és mintha ennélfogva minden szavukkal ősmagyar voltukat akarnák bizonyítani. A nyelvnek szenvedélyes puristái, nincs magyar szó, mely előttük gyanús nem volna. Valóságos terroristák a nyelvnek birodalmában, napról-napra kegyetlen ítéletet tartanak polgárjogot nyert jámbor szavak, összetétek és képzők felett. A nyaktiló szakadatlanul működik és a leggyönyörűbb kitételek, melyek ma még telve fellengző idealizmussal merészen szököttek ajkrólajkra, holnap talán már a Styx vizén mint élettelen árnyak evezhetnek alá a sötét, kietlen alvilágba. Viszont józan, vaskos szópolgárok, kikre úgy látszik már bölcsőjükben mosolygott a földi szerencse csillaga, egy-két súlyos szótaggal megtoldatnak, úgy hogy szinte nem tudnak hova lenni a nagy dignitástól. Oly peczkesen, annyi gőggel lépnek föl e felfuvalkodott szóalkotások, mintha egyre azt hirdetnék: nekünk köszönjétek, hogy él még a magyar géniusz. A műmagyarok nyelvészeti szenvedélye egyébként nem is új kórsága a magyar szellemi életnek. Óriási nyelvészeti harczokkal kezdődött nálunk az irodalom újabb érája és a nagy szókovácsolástól évtizedeken át visszhangzottak Hunnia bérczei. A nyelvészeti zaj különösen oly időszakokban válik kiállhatatlanná, mikor az íróknak nincs mondanivalójuk, mert minél kevesebbet éreznek és gondolnak a szellemi munkások, annál szenvedélyesebben kalapálják a szavakat. Minél üresebb valamely írói lélek, annál kényesebb lesz nyelvérzéke, vagy jobban mondva annál idegesebb, betegebb. Ha verset ír, a rhytmussal soha sincs megelégedve. A muzsika, a muzsika, mi lesz a muzsikából ? És a prózaíró, mihelyt fogytán van a gondolata, rögtön a szórenden, a fordulatokon, a mondatok architektonikáján akad fen. A magyarkodás és zamatoskodás láza vesz rajta erőt, ahelyett, hogy érzés és gondolat ihletné lelkét. Én különben a nyelv művészetét korántsem akarom becsmérelni. Ellenkezőleg, nagyon jól tudom, hogy a gondolat mindaddig tehetetlen túlvilági árnyék marad, míg a szóban testet nem öltött. Ami a gyakorlat emberénél a cselekedet, a tett, az az író embernél a szó. A költő minden szóval egy csatát nyer vagy veszt. Igen, de a harcz mindig gondolatokért folyik és ahol a szavak önönmagukért csatáznak, ott okvetlenül az eszmék szenvednek vereséget. Azért rossz jel, ha az irodalomban a nyelvkérdések nagyon előtérbe nyomulnak. Azokat szépen, csöndben, a gondolatért vívott tusák közben, észrevétlenül kell elintézni. Szerszámaival a művész ne tüntessen. Lantra, ecsetre, vésőre kiváncsiak nem vagyunk, csak a dalt akarjuk hallani, csak a képekben és alakokban gyönyörködni. Egyébként a nyelvészeti szenvedély az irodalomban csak a nagy írók szereplésének felvonásköreit tölti be. Míg nagy iró nem áll elé, mindig a nyelvészek kórusa mulattatja heves vitáival a publikumot. Nagyobb baj, hogy a nyelvészeti mánia a természettudományokban is elharapódzik. Sokan úgy vélik magyarrá tenni a természettudományt, hogy delejesség helyett mágnességet s villanyosság helyett elektromosságot mondanak. A dolog magában véve igen mulatságos volna, csakhogy az eféle játékkal a figyelem a tulajdonképeni természettudományi feladatoktól elteréltetik. Magyarrá a természettudomány csak akkor lesz, ha tudósaink a megfigyelésben, kísérletezésben s egyáltalán az egész természetfölfogásban eredeti szellemet fognak tanúsítani. A nemzeties irány egy másik eltévedése a naivitás hamis kultuszában nyilvánul. Mint egykor Petőfi szelleme, úgy az utolsó két évtizedben az Aranyé kísértett a magyar poézisben. De míg Petőfi utánzói a duhajkodásban, addig Arany epigonjai az álszendeségben lelik gyönyörüket. A nagyzoló titánodkát a kiegyezés korában fokról-fokra a lírai ibolyácskák váltották fel: ártatlan lények, kik csak a megható szerénységben versenyeztek egymással. A verselők egész raja állott elé, mely egyre jobban tüntetett jámbor igénytelenségével. Kezdetben csak pásztortüzek akartak lenni a sötét éjszakákon, később már csak pisla mécsesek, vagy ártatlan szentjános bogárkák. Végül már egyáltalán nem akartak világítani, ami nagyon meghökkentette az akadémiai kritikát. Most már Vadnay és Beöthy lámpással keresik a lírai szendéket. Arany ugyan maga énekelte, hogy az ő szellemének fáklyája nem hajósok létreménye, és elég, ha neki világít, de az ő nagysága nem az ily szerény kijelentésekben gyökeredzik. Végül is a költő, bármily szerény legyen, a szívekre akar hatni és lelkének lángját nem a maga számára tartogatja, mert ez már nem is szerénységnek, hanem egyszerűen önzésnek tetszhetnék. De ha Aranytól a túlszerénységet is elfogadjuk, abból még nem következik, hogy egyéniségének ép ez a vonása volna különösen utánzásra méltó. Csakhogy az epigonokra mindig az jellemző, hogy mesterüket külsőségekben, lényegtelen vonásokban, vagy épen csakis tévedéseiben utánozzák. Arany epigonjai is azt hitték, hogy elég naivitást színlelni és álszerénységet fitogtatni, hogy máris a nagy művészhez hasonlítsanak. Valóban e szerénykedő poé-ták, kik egyre csak azt dalolják, hogy ők mily szegény furulyások, hogy egy kis kunyhó mennyire betölti minden vágyukat, a csecsemősírás mily költői, a pelenka mily lélekemelő, a magyar irodalomnak legsiralmasabb alakjai. A mü-szentéknek ez az egész faja jellemző fényt fog deríteni arra a megjuhászoídásra, melyet a kiegyezés kora plántált a szívekbe.* Egyébiránt a szendék közül kiválhatik egy-egy őszinte lélek, egy-egy szeretetreméltó kedves poétái tehetség. Nekem nem is annyira ez ártatlan verselőcsoporttal, mint inkább azzal a kritikai iránynyal van dolgom, mely a naivitás hamis kultuszával útját vágja annak, hogy a szép magasabb nemei költészetünkben kellőkép kifejlődjenek. Társadalmunk nagy átalakuláson megy keresztül, kulturális törekvéseink — legalább terjedelemben — egyre növekednek, a főváros az anyagi és szellemi élet hatalmas központjává lesz; már pedig puszta együgyüséggel e gazdag világ millió hangulatát ki nem fejezhetjük, képeinek, alakjainak, törekvéseinek gazdag változatosságát vissza nem tükröztethetjük. Arany epigonjai e világ mögött elmaradtak és elmaradt mögötte Gyulai Pál műnaivitása is. N Nem hiszem, hogy Vadnay és Beöthy a Gyulai álláspontjára akarnák visszasrófolni az eszthetikai kritikát, de ha ők ezt meg is próbálnák, várjon mit érnének el ? Csak azt, hogy az idegen szellemi divatok majmolása mindjobban elharapódznék irodalmunkban és a magyar szellemet végül gyökerében megtámadná, önönmagából kiforgatná. Akik azt hiszik, hogy a naivitás mesterkélt kultusza által a nemzeti szellemnek szolgálatot tesznek, azok nagy tévedésben leledznek. Minél nagyobb buzgalommal nevelik majd az Arany-epigonokat, annál inkább visszaszorulnak az egyetem és a középiskola szűk falai közé, annál kevesebb hatásuk lesz az élő irodalomra, az olvasóközönségre, az újabb írói nemzedékre. És mialatt ők az egyetemi melegház plántáiban gyönyörködnek, azalatt a nemzeti szellem iránytű nélkül hánykolódhatik a nyugati áramlatok nyilt tengerén : rabja minden divatnak, uszályhordozója más nemzetek dicsőségének. Az a visszasopánkodás Arany naiv költészetéhez, alapjában véve nem egyéb, mint meghátrálás az irodalom újabb feladatai elől. A szívek mélyén ott c lappang a nyugati szellem nagy hatalmától való sárpadozó félelem. Minél rejtettebb e félelem, minél joban meghátrálunk a művelődés legmagasabb feladatai elől, annál alárendeltebb szerepre kárhoztatjuk a magyar szellemet a nyugati törekvé isekkel szemben. Nem a naivitás színlelése által védhetjük meg a magyar szellem önállóságát, irodalomban és művészetekben, hanem éppen ellenzőleg arra kell törekednünk, hogy a szép magasat amiit saját erőnkből fejleszszük ki, ami csak a( lehetséges, ha bátran bírókra kelve a nyugati sze ■lemmel saját egyéniségünket emeljük a külföldi befoyások fölé. Példát erre a forradalom utáni költészeben Madách és Vajda János adtak. A nemzeti szellem újabb irodalmunkban részismerő külsőségek kultuszába tévedt, részint a müszedeség ártatlan leplébe burkolódzva riadoz, a tulajdonképes irodalmi föladatok megoldásától. Ámde fiat íróink ama csoportja is, mely a naturalizmus hatás alatt uj utakat keres a költészetben, soknémű tévedtekbe esett. Megvallom, hogy a naturalizmussal főleg franzia kiadásában, nagyon vegyes érzésekkel állt szemben. Ez a művészeti irány a természettudomás hatása alatt fejlődött ki. A természettudomány képviseli korunk legimponálóbb szellemi hatalmát, és hatalomnak csak hódolni lehet. Neki köszönhetjük technika kifejlődése folytán egész gazdasági életül átalakulását, neki köszönhetjük, hogy a szervesnyék világára, a fajok létharczára, a szervezetek felődésére a létföltételek befolyása alatt, az egész földélet múltjára csodálatos új világosság derült. De édekes látni azt, hogy míg Darwin maga hűvösen fejtegeti nézeteit, addig az ő tanai legjobban azoknak szálottak fejébe, kik legkevésbbé foglalkoztak természet vizsgálattal. A ki a bort itta,józan maradt és a kik a gőzét szígolták, megrészegedtek. Egyszerre csak minden tudományág puszta, merő,szinarany természettudományng kezdett átváltozni és a legkülönfélébb elmék csodáktosan szakszerűek, pozitivek és exaktak lettek, A dolgok ilyetén fordulatának legjobban a filológa örvendtek, mert arról régebben álmodni sem merte, hogy a szófejtést és gyökfurást is természettudománynak lehetne kvalifikálni. A historikusok az eső, hó e jégeső befolyását vizsgálták a különböző alkotmány fejlődésére. Az eszthetikusok beleástak az irodaloi sokrendű geológia rétegeibe és keresték mind a periódusnak jellemző csigáit, azaz hogy vezérelméi A filozófia pedig, hogy szintén komolyan vétessel lemondott önmagáról és pozitivizmusnak deklarált magát. Még a mithológia is exakt természettudományi alapon szervezkedett és az istenek fejlődése genealógiáját Darwin elvei segítségével megkapó világításba helyezte. Ilyen körülmények között nagyon természetes hogy a szépirodalom is szükségét érezte annak, hogy tekintélyt kölcsönözzön a természettudományoktól. Íg támadt az úgynevezett naturalisztikus irány, mer lényegében nem egyéb, mint az ihletett költői látásna sajátos összezavarása a tudás kíváncsiságból származ szigorú, aprólékos megfigyeléssel. Előállott az a fiziológiai és analitikai szépirodalom, mely még nem tudat Budapest, márczius 13. Az elkeresztelések ügye. A »Temps«-nak, mint e lap ma estve érkezett számában látjuk, Rómából azt sürgönyzi ottani levelezője, hogy a pápa e hó 11-dikén küldte el azt a brevét, melyet a magyar püspökökhöz az elkeresztelések ügyében intézett. E breve a püspököknek legközelebb tartandó tanácskozásán fog felolvastatni. Mint a »Temps« római tudósítója hozzáteszi, XIII. Leo e kérdés engesztelékeny megoldását tanácsolja a püspöki karnak. A főrendiház eső 16-án délelőtt 11 órakor ülést tart. Napirend: 1. Elnöki előterjesztés. 2. A gazdasági bizottság jelentésének tárgyalása. 3. »A haraszti-ráczkevei h. é. vasút engedélyezése.« 4. »A szegedi rakpart mentén 1890. év folyamán teljesített kőhányási munkálatok engedélyezése«. 5. »A magyarországi ev. reformált közalap és az ágostai hitvallású ev. egyház-egyetem hasonczélu egyesitett alapja javára felveendő nyeremény-kölcsön engedélyezése«. 6. »A közös hadsereg (haditengerészet) és a magyar királyi honvédség egyéneinek katonai ellátásáról szóló 1875. évi LI. t.-czikk IV., V. és VI. mellékleteinek módosításáról«, és 7. »A honvédség tartalék-készleteinek szükséges ismétlő puskák beszerzésének engedélyezéséről« szóló törvényjavaslatok. A bírói szervezet. A képviselőház igazságügyi bizottsága tegnap tartott ülésén folytatta a bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Az ülés lefolyásáról előző tudósításunk kiegészítéséül a következőket közöljük: A 14. §. változatlanul elfogadtatván, a 15. §-nál Ullmann Sándor ama nézetének ad kifejezést, hogy a bírósági hivatalnokra alkalmazandó rendbírság maximuma 20 forintra szállíttassák le. Mohay Sándor bizonyos határt szeretne szabni abban a tekintetben, hogy az egy és ugyanazon egyén ellen esetenként kiszabandó rendbírság bizonyos időn belül egy maximális összeget felül ne haladhasson. Szilágyi miniszter utalva arra, hogy a szakasz rendelkezései elég latitude-öt nyújtanak a csekélyebb rendbüntetés alkalmazására, másfelől pedig, hogy az egy és ugyanazon egyén részéről gyakrabban előforduló rendetlenségek esetleg fegyelmi vétséggé minősülvén, ebben a kellő határ megszabása is foglaltatik, — a bizottság a 15. §-t némi irályi módosítással, úgyszintén a 16. §-t változatlanul elfogadja. A gyakorlati bírói vizsgálat és felsőbb ítélőbirói képesítési kellékekről szóló II. fejezet vétetett ezután tárgyalás alá. A 17. §-nál Mohay Sándor azt hiszi, hogy az ügyvédi és bírói minősítés már ezúttal egy közös gyakorlati vizsgálat során egyesíthető volna. Szilágyi miniszter utal az indokolásban elmondottakra és arra, hogy a birói vizsgálat előfeltételeként megkívánó három évi gyakorlat, ha abból 1 és fél évet kiveszünk, nem osztható be olyként, hogy a jelöltek a birói működés minden ágazatában kellő gyakorlatot szerezzenek, amihez hozzájárul, hogy az ügyvéd mellett hatályosan nem is ellenőrizhető gyakorlat nem nyújthat általános biztosítékot ez idő kellő felhasználására. A javaslat ez irányú intézkedései különben is átmeneti jellegűek, mert nézete szerint nem messze látja azon időt, midőn egy egységes, úgy az ügyvédi, mint a bírói állásra képesítő vizsgálat fogná a mai külön vizsgálatokat pótolni. Neumann Ármin csatlakozik Mohay nézetéhez. Horváth Lajos helyesli a javaslat ez irányú intézkedéseit s azt, hogy az egész országra nézve Budapesten szerveztetik a vizsgálóbizottság. A bizottság változatlanul elfogadta a szakaszt. A 18. §-t azzal a módosítással fogadja el a bizottság, hogy a vizsgálóbizottság tagjait csak három évre nevezze ki a miniszter, és tekintettel arra, hogy azon kategóriák, melyekből a bizottság tagjai kinevezendők, alig sorolhatók fel taxatíve, kik tartja e felsorolást. Horváth Ádám azon nézetének ad , hogy egyetemi tanárok ezen gyakorlati vit. bizottságához ne neveztessenek ki tagokat, ad. nézetet azonban a bizottság Szilágyi Dezső mniszternek azon megjegyzése után, hogy ő a gyakolatilag alkalmazandó jogi tanszakok hivatott tanárai csak olyanokat tekinthet, kik a jogéletet azonad és tartalomban ismerik, melyben az gyakorlatilag nyilvánul, nem teszi magáévá. A 19-iknál Szilágyi Dezső miniszter ut arra, hogy ő a jogtudorságot mint elméleti előfelttelt csak azért fogadta el kényszerűségből, hogy feltételeknek az ügyvédi vizsgálatoknál ne kiset foka kivántassék, bár tudja, hogy ezáltal a tudori szorlatok színvonala szenved. De a kultuszminiszteres értekezésbe bocsátkozott, hogy az egyetemi rémszer keretében szélesebb alapokra fektetett, szigor államvizsgák rendszeresittessenek s ez esetben a joj tudorság megszűnnék úgy az ügyvédi, mint a birói vizgálat előfeltétele lenni. Lehetséges, hogy a megegyzés rövid időn létrejön s ha ez a javaslatnak a házban való tárgyalása előtt történik, az kihagyató lesz. Körösi Sándor elfogadja ugyan a szakaszt, ő figyelmeztet arra, hogy a jogtudorság mint előíitétel felállítása a jogakadémiák helyzetét rosszabítja. A bizottság a §-t változatlanul elfogadja. A 20. §-t, mint feleslegest, a bizottság Hováth Lajos indítványára kihagyja. Jelinek előadó felveti a kérdést, nem volna helyes a birói pályáról az ügyvédire oly átlépési lehetőséget nyújtani, hogy a birói vizsgálat az ügyvédgyakorlatra is jogosítson. Mohay Sándor e nézetet érdemileg nem osztjalakilag pedig az ügyvédi rendtartás reformján tartja megvitathatnak, amihez Neumann Ármin csatlakozik. Teleszky István államtitkár utal a javaslat a meneti intézkedéseire, melyek a jelenleg birói gykorlaton levők tekintetében csak az eddigi előfeltétleket kívánják, miért is a képesítési feltételek telj egyenlősítése előtt a birói pályáról az ügyvédire va átlépést megengedhetőnek nem tartja. A bizottság erre mellőzi az előadó nézetét. A 21. §-t a bizottság változatlanul elfogadva a 22. §-nál Horváth Lajos azt hiszi, hogy ott, a bírói állásokban fizetési fokozatok vannak, az el osztályúvá való kinevezés csak kivételkép lehet céiszerű. Aggályai vannak az iránt is, hogy az igazságyminisztériumban eltöltött idő egymagában alkomássá tenné az illetőt magasabb bírói állásokra, idítványozza tehát, hogy az utóbbiak alkalmaztató a kiváló elméleti szakképzettség feltételéhez van ahhoz köttessék, hogy az illető az igazságügyministériumban való alkalmaztatása előtt, mint bíró, ügyész, önálló ügyvéd, közjegyző vagy jogtanár műkdött legyen. Szilágyi Dezső miniszter megjegyzi, ha, a javaslat főintencziói közé tartozik a bírói karm azon kívül eső erőkből való kiegészíthetésének lehtősége. Ami az igazságügyminiszteri alkalmazottak illeti, nem volna indokolt az igazságügyminisztériumbeli működés háttérbe szorítása és más feltételek való függővé tétele. Dicsérettel emlékszik meg a misztériumban működő egyének szakképzettsége kiválóságáról s megjegyzi, hogy a minisztériumi jövőre olyanokat szándékoznak bevonni, kik bírói a nősítéssel és gyakorlattal már bírnak. Körösi Sándor előadja, hogy nála magán úti felszólalás történt a végett, hogy az ügyvédi oklevelel bíró fővárosi rendőrségi alkalmazottak is vétess