Pesti Napló, 1891. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1891-11-08 / 307. szám
nyosságára fogja emlékeztetni. (Általános heveslés.) Én azt hiszem, hogy mindenkinek megnyugtatására fog szolgálni, ha a herczegprímás az ország kebelében lakik és szükségesnek tartom, hogy mielőtt a kinevezés megtörténik, megállapodás jöjjön létre e tekintetben, mert később sokkal nehezebb lesz az országot és a lakosságot megnyugtatni. Mindezek folytán bátor vagyok a következő interpellácziót benyújtani. A herczegprímás és esztergomi érsek elhunyta folytán most ideje volna azon általános óhajtás teljesedését előmozdítani, hogy a herczegprímás székhelye Budapestre áttétessék. Kérdem azért a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hajlandó-e oda hatni, hogy ezen országos óhajtás teljesüljön ? Erre az interpellációra a vallás- és közoktatási miniszter a következő választ adta : Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. ház! A kérdés, melyet gr. Andrássy Manó t. képviselő úr hozzám intézett, oly egyszerű, az ügy maga, melyet interpellácziójában érintett, előttem oly tisztán áll, hogy a t. ház engedelmével arra azonnal megadhatom a választ. (Halljuk! Halljuk!) A válasz pedig, amelyet adhatok, nagyon rövid lehet. Először is kijelenthetem, hogy már régen azon meggyőződésben vagyok, hogy az esztergomi érsek székhelyének Budapestre való áthelyezése úgy az állam, mint a katholikus egyháznak jól felfogott érdekében áll. (Általános élénk helyeslés.) Másodszor kijelenthetem, hogy ezen székhely áthelyezésének ügye szerintem a legczélszerűbben és legkönnyebben éppen akkor oldható meg, midőn az érseki szék nincsen betöltve. (Általános élénk helyeslés.) És harmadszor van szerencsém elárulni, hogy ezen meggyőződésem alapján a kérdésnek tanulmányozását máris elrendeltem oly czélból, hogy meg lehessen állapítani, micsoda eljárás lesz követendő, hogy az általam kitűzött czél minél előbb és minél biztosabban elérhető legyen. (Általános élénk helyeslés.) Kérem a t. házat, méltóztassék ezen válaszomat tudomásul venni. (Általános helyeslés és zajos éljenzés.) Az elérendő czél tehát, melyet a miniszter kijelölt s mely előtte akkor »oly egyszerűt és »oly tiszta volt«, abban állott, hogy maga az érseki szék helyeztessék át Budapestre. Minden félreértés kizárása czéljából a miniszter akkor azt is kiemelte, hogy a székhelynek a fővárosba áthelyezése nemcsak a kath. egyháznak, hanem az államnak is jól felfogott érdekében áll. Csoda-e, hogy midőn a képviselőház akkor hallotta a miniszternek öntudattól duzzadó e nyilatkozatát, aki fogadkozott, hogy a primási széküresedés idejében »legczélszerűbb« és »legkönnyebb« az áthelyezés kérdését megoldani s az eljárási módot ígérte megállapítani, hogy a »kitűzött czél minél előbb és minél biztosabban« elérhető legyen, az egész képviselőház általános helyeslésbe és »zajos éljenzésbe« tört ki. Nemcsak a »Nemzet« zengett abban az időben dicshimnusokat a hatalmas miniszternek, hanem az egész ország meg volt győződve, hogy az érseki széknek áthelyezése a fővárosba annyi, mintha már meg is történt volna. Néhány nap múlva azonban a lapokat bejárta az a hír, mely a miniszter azon pozitív nyilatkozata után, hogy a széküresedés idejében hiszi e kérdést legkönnyebben és legczélszerűbben megoldani, csakugyan villámként csapott le a laikusok közé, hogy az esztergomi káptalan tiltakozást intézett egy memorandumban a kormányhoz, s ebben kifejtette, hogy széküresedés idejében főpapi székhelyek áthelyezéséről intézkedni egyházjogilag tiltva van. E tiltakozásnak csakugyan sikere lett. Mert tény, hogy a székhely áthelyezésének kérdése a széküresedés idejében megoldást egyáltalában nem nyert, daczára annak, hogy a miniszter erre ország-világ előtt fogadkozott. Hátra volt még az a remény, hogy legalább a kinevezéssel egyidejűleg fogja a miniszter megtalálni azt a módot, mely az érseki széknek Budapestre áthelyezését illetőleg adott kormánybiztosítást ténynyé teszi. Hogy mi lett ebből a reményből is, az kiderül a miniszternek a képviselőház mai ülésén adott válaszából. A miniszter bejelentette, hogy az áthelyezés módját a tanulmányozásra felhasznált idő alatt csakugyan megtalálta, mégpedig a lehető legnagyobb szerencsével, a mennyiben »szerencsés« volt a háznak tudomására juttatni, hogy az érseki széknek áthelyezése Budapestre nem történik meg. »Azóta, (t. i. az interpelláczióra adott válasz óta) — igy szólt ma a miniszter — több, mint egy félév múlt el. Volt tehát elég idő a kérdéssel foglalkozni, azt minden oldalról megvilágítani s a pro és kontrát mérlegelni és most azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy a t. háznak kijelenthetem, hogy ez az ügy is megoldást nyert éppen a legutóbbi napokban bekövetkezett primási kinevezés által. A módozat pedig, mely alkalmaztatni fog, abból áll, hogy az újonan kinevezett prímásnak, valamint az ezentúl kinevezendő prímásoknak kinevezési okmányukban kötelességükké tétetik, hogy valahányszor a király hosszasabban Budapesten tartózkodik, valamint a magyar országgyűlés nyilvános tárgyalásai, s különösen azok téli időszaka legnagyobb részének tartama alatt a fővárosban székeljenek. (Helyeslés.) Ezenkívül intézkedés fog tétetni még az iránt, hogy azon idő alatt, midőn a prímás nincs a fővárosban, érseki helynek rendeltessék ki. (Elénk helyeslés.) Úgy vagyok meggyőződve, tehát, hogy a megoldás e módozata megfelel azon állami és egyházi érdekeknek, melyek szemeim előtt lebegtek, de megfelel azoknak a kívánságoknak is, melyeket ez iránt a főváros katholikus lakossága is hangoztatott. (Igaz! Úgy van a jobb és szélsőbalon.) De ezen kivül bír ez még azzal a rendkívüli nagy előnynyel is, hogy azonnal életbeléptethető és semmiféle nehézségekbe nem ütközik. (Helyeslés.) Kérem mindezek alapján a t. házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék.« (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Vagyis az érseki szék áthelyezése a fővárosba, melyről a miniszter fél évvel ezelőtt azt mondta, hogy ez a megoldási mód felel meg az állami és egyházi érdekeknek, nem történik meg, hanem megmarad Esztergomban. E helyett a prímás ideiglenesen fog a fővárosban tartózkodni, ha pedig ő nincs itt, hanem esztergomi székhelyén van, vikárius »rendeltetik ki« a fővárosba s ma a miniszter már erre mondja rá, hogy ez a megoldási mód »lebegett szemei előtt« s ez felel meg »az állami és egyházi érdekeknek.« A fiaskót tehát a nagy önbizalommal világgá bocsátott hangos biztosítások után elért sovány eredmény teljessé teszi. Valóságos Ur szineváltozása az, amit tapasztalunk, csakhogy ettől abban különbözik, ami teljesen méltó a mai kormány egészségi habitusának diagnosztikus ismérveihez: test és vér nélkül való. A miarazmusnak legutolsó stádiuma, midőn soha nem teljesülő hiú reményekkel és ígérgetésekkel tengeti a szétesni készülő organizmus saját magát s a szervezetet emésztő sorvasztó lázban elhiteti magával, hogy még erős és birkózni tud. A próbálkozás sikere eléggé mutatja a betegség fokát. Szépért, mint emez említett irók. — Valamennyiüket egy közös érzés jellemzi: félnek az egyre elanyagiasodó élet növekvő viharától, mely előbb-utóbb a Szép oltárát elsodorja. Magukban állanak : körülöttük az a sok alacsony érzésű bourgeois mind ellenségük, mert nem érti őket, ezért gyűlölik is őket. Ez a kis művészeti sziget a század közepén minden korukra nagy jelentőségű, a mára nézve pedig annyival fontosabb, mivel a jelenlegi szimbolikus iskola, mely- nek úgyszólván kezében van (hogy Zolával beszéljünk) a jövő »formulája«, — művészi érzékét tisztán tőlük örökölte. De ami a legsajátságosabb s ami leginkább bizonyít e század elméinek öszszetes volta mellett: a l'art pour l’art trói mellett tovább fejlődött a regény, sőt a kör tagjai közül többeket némi joggal realistáknak tekintettek. Márpedig ha a lelkük mélyére tekintünk, mi sem lehet különbözőbb, mint p. o. Flaubert, vagy Gautier s az ú. n. igazi realisták s naturalisták eszménye. Míg Flaubert valóságos antik lelkesedéssel tűzi maga elé önczélul a szépet, addig Zola már annyira megtagadja azt, hogy tudományossági törekvéseiben még a »regény« czímét is el akarja törülni. Flaubert nem volt ugyan ott vörös mellényben a »Hernani« premierején, mint barátja Theophile Gautier, de azért a romantikusok fantasztikus álmai és a szép szeretete kora ifjúságától megvoltak benne. Hisz ő volt az, aki annyiszor emlegette, hogy »mikor lesznek már a művészek igazán művészek.« A szép érzékén kívül úgyszólván semmi más emberi érzék nem volt meg benne, és Gautier-vel és többi barátaival együtt mindannyian képtelenek voltak szeretni. Az az egy hatalmas érzés minden egyebet elnyomott bennük. S ha Flaubert realista volt, bizonyára utálatból volt az, a bourgeois iránti utálatból, kihez műveiben csak úgy közeledett, mint az ő szent Antala ahhoz a catobéplas nevű szörnyállathoz, mely butaságában a fél lábát eszi meg: »sa stupidite mattre.... « Mikor Mme Bovaryt befejezte, azonnal vissza is tért az ő igazi elemébe s megírta »Salammbo«-t, melynek karthagói bibormeséjébe valóságos kéjjel merült bele. Majd ismét előkapja az utálat s megírta az »Education«-t, melynél lehangolóbb és szomorúbb könyv tán nincs több az irodalomban. Még egyszer fellobban benne az a magas szubtilis szellem s átálmodja a »Tentation«-t, hogy ezután aztán örökre elveszítse fényét hatalmas elméje. Nihilista filozófia, óriás képzelem, tudós aprólékosság, a legmagasabb költészet és az a legsötétebb realizmus, mely már nem is az , amely elemű agy teremtette meg a világirodalom legszebb prózai remekműveit. Théophile Gautier elméjének más színe volt. Ha a Flaubert képzelete szürkés-vörös, akkor a Gautieré aranyos-fehér. Nála a romantikus méreg szintén egy a Széptől üldözött Complex elmére talált. Mondja »mily eszeveszetten üldözték paripái a Chimaerát!« S büszkén énekelte, hogy a »minden elmúlik, csak a művészet maradandó.« Egy gondolata volt csak: az antik formatökély s a színgazdagság, — az Antinous-fej körvonalai s egy szép női test hajlása; — elméje mintha folyton aranyporban vagy a Kleopatra biborpalástján heverne. Egy az irodalom terére tévedt festő vagy szobrász : némely szavai valóban színesek s mondatai hajtásában merész ecsetvonást látni, más szavai pedig oly ragyogó hófehér márványdarabok, mintha csak most fejtették volna ki őket a parosi bányából. Könyvei lapjait pedig ezenfelül csodás aranyporral szórja tele...... Érzékeny az őrületig s tán még kevésbbé bírja el az élet érintését, mint Flaubert, éppen mert mindent más szempontból lát, mint a többi emberek. Szinte hihetetlenül találkozik össze benne az örök ifjú művész szellem azzal az ifjan elaggott lélekkel, mely már kimerült, mielőtt élvezett volna s mely chimaeráján kivül mindentől, főleg pedig az élettől undorodik. Ha a Gautier képzelme aranyos-fehér, akkor a Charles Baudelaire-é ébenfa-fekete. Poe-n kívül mindenesetre ő a század legrejtelmesebb, legbizarrabb — tegyük hozzá — egyik legnagyobb költője. Szökni a banalitástól az életben s a művészetben: ez volt a »Fleurs du Mal« költőjének jelszava. Egy szép fiatal Marquis de Sade, komor és pesszimista filozófus, analytikus és mistikus különcz, ki beteg, érzékeny lelke mélyén azért ugyanannak a Chimaerának volt a rabja, melytől barátai annyit szenvedtek. A maró fekete szerelem, az unalom, közöny, spleen, halál és rothadás költője, kinek aranyos rímei oly kedvtelve csókolják az utálatot s a szétmálló koporsókat, s kinek dalai mégis oly bus deliriummal törnek egy bizarr és szubtilis ideál felé. Sorai magnetizálnak, az ember megretten tőlük. És azért mégis nincs költő, kinek szavai oly túlvilági, mondhatni szerafikus álmokba volnának képesek sodorni a nyugtalan lelket, mint a Baudelaire halk s mintegy ijesztő bizalmasan susogott szomorú versei, melyek oly hidegen csókolnak homlokon, mint a hold sápadt fénye, de a melyeket távolról valami altató lágy zene kisér. Tán tudunk magunknak egy kort képzelni, melyben a Tart pour l’art eme ma boldogtalan költői, a víg életöröm költői lettek volna, mint Moschus vagy Anakreon. De most a gyárkor érintésétől elhervad a szépnek emezexotikus világa. A demokráczia, mely végeredményében valószínűleg mégis nagy középszerűséget fog teremteni, majd nem tűri meg a végleteket sehol sem és idő múltán az egyenlőség szempontjából a tehetségeket is le fogja nivellírozni s a poézis az »állampolgári komolyság« szempontjából — hivatalból elpusztul. Ettől féltek a l’art pour l’art emberei, innen ered exotikus bizarrságuk s ezért lesz rájuk nézve a Szép kultusza valóságos agónia. Persze a bourgeois ezt nem érti, mit neki az a sok keserűség, mit a Szép csalfa géniusza okoz ? Ő az életet valóságnak veszi, holott hisz mi tudjuk, hogy az voltakép csak egy intermittens álom, ama két mélyebb, feketébb álom közt. Tudom, lelkük mélyen Flaubert, Gautier és Baudelaire csak azt remélték, hogy az a halál utáni nagy örök kapu görög stilü legyen, ha lehet dóri oszlopokkal... bourgeoist de soha többé ne lássanak, — a szép csalfa asszonya édesen csókolja meg homlokukat s ne méreggel marva, mint idáig, — és végül az álom nagyon mély legyen — öntudatlan, hogy egyszer végre megpihenjenek önmaguktól. A jövő év költségvetése. A pénzügyi bizottság ma terjesztette elő jelentését az 1892-iki költségvetésről. A jelentés legfőbb mozzanatai a következők: A kormány előirányzata 1892-re a következő : Rendes kiadások ................. 368.100.562 frt. Átmeneti kiadások ............. 7.275.728 » Beruházások ......................... 13.317,528 » Rendkívüli közösügyi kiadások ..................................... 6.647,123 » Összes kiadások ... 395.340,941 frt. Rendes bevételek................. 389.528,981 » Átmeneti bevételek............. 5.824,955 » Összes bevételek ... 395.353,936 frt. Összes kiadások ... 395.340,941 » Fölösleg... 12,955 frt. A kormány jóváhagyásával a bizottság a következő változásokat tesz: A rendes kiadások VII-ik fejezetében az »Államadósság« 2-ik rovatában előforduló tétel, az osztrák-magyar bankhoz kiküldött kormánybiztos költségei, áttétetik a XVI-ik fejezetbe a pénzügyminisztérium budgetjébe. A földmivelési minisztérium költségvetéséből töröltetett 10.000 frt, mely a 21-dik tétel 6. szakaszában foglaltatik s a nem állami kezelés alatt álló vizeken szükséges munkák végzésére lett előirányozva, e 10.000 forint pedig a kultúrmérnöki hivatalokra javasoltatik előirányoztatni. A tanügyi tárczánál 1530 forint megtakarítás hozatik javaslatba és pedig a 38-ik tételben felvett törlesztés és kamatok fizetésénél a Beleznaykertben a műegyetem részére emelendő 174.500 írtban előirányzott épületnél. A legnagyobb változást a dohánybeváltási tételnél 2.200.000 forinttal magasabbra előirányzott jövedelem okozza a költségvetésben. A közoktatásügyi tárcánál a műegyetem némely helyiségének átalakítására és javítására felvett összegből 5000 forint töröltetik, valamint 25.500 forint a Beleznay-kertben emelendő épület utolsó törlesztési részletéből. A rendes bevételeknél a pénzügyminisztérium budgetjének 33. czíme : Dohány-egyedáruság, 2. fejezete: Az osztrák kormány számára beváltott dohánylevelek beváltási ára két millióval, a 3. fejezetben a kivitel czéljára eladott nyers dohány és gyártmányoknál 200.000 írttal emeltetik. A vallás- és közoktatásügyi tárczánál a 28-dik czím : Állami tanintézetek építésére felvett kölcsönök törlesztése 4. fejezete : Budapest fővárosától 60 évre átengedett és egy női kórház alapítására felhasználandó Rökk Szilárd-alapítvány kamatai 6000 írttal kisebbíttetik. Az igazságügyi tárcza 1. czíme : Központi igazgatóság 2-dik (új) fejezete : Fegyelmi büntetések 1200 írttal többre, tehát a rendes bevételek összesen 2,201.200 írttal többre és 6000 írttal kevesebbre, vagyis a végeredményben 2,195.200 írttal többre irányoztatik elő. Az átmeneti bevételeknél, a vallás- és közoktatásügyi tárcza 3. cziménél, a Beleznay-telken építendő műegyetem épületre fölveendő 174.500 frtnyi kölcsönből az 1892. évben beruházandó összeg 25.500 írttal kevesebbre állapíttatik meg. A mérleg tehát következő lesz : Összbevétel 397.508.911 frt, összkiadás 397.523.636 forint, a fölösleg : 14.725 frt, vagyis 1730 frttal több az előirányzatnál. Az előirányzott mérleg fölöslege nem tekinthető pénzügyi politikánk, annak javítása pedig a bizottsági tanácskozások eredményének. Az egyensúly fentartása fontos és örvendetes ugyan és ahoz még akkor is hozzájárult volna a bizottság, ha az előirányzat nem így zárul is, de a fölösleg nagysága nem lehet államháztartásunk czélja, hanem — az egyensúly mellett — a czélszerű, arányos és a szilárd alapon nyugvó beosztása államháztartásunknak a legfontosabb. — E szempontból ítélte meg a bizottság az 1892-diki előirányzatot és csaknem minden tárczánál a kiadások tetemes nagyobbítását tapasztalta, melyeket a természetes fejlődés és az elkerülhetlen szükséglet eredményez. A hivatalnokok 1.125,00 forintnyi fizetésemelésén kívül nagyobb változtatás nem történt. Ez csak egy félévi előirányzat és későbbi években még nagyobb lesz, ha az alapját képező intézkedések teljesen életbe lépnek. A közös kiadásokra vonatkozó tételek még függőben tartandók, mert ezek felett a delegáczió határoz s most csak a mérlegre való tekintetből vetettek fel. Ezeken és a vasútállamosításokkal egybekapcsolt kiadás emelésén kívül, a központ és a minisztériumok külső személyzetének státusa, az államvasutakon kívüli forgalmi kiadásokkal együtt 21/5 millióval emeltetett, a honvédség kiadásainak emelésén kívül. A kiadások szaporodnak, mert a kormányzati és igazgatási teendők szaporodva, a személyzetet is nagyobbítani kell. Az arany-árkeretpótlékot a pénzügyminiszter a kiadásoknál 18 százalékkal vette fel, míg a vámbevételeknél az csak 16 százalékkal szerepel; csak kivételesen tartottuk ezt megengedhetőnek, hogy lehetőleg itt is ki legyen zárva a túlkiadás. A kiadás 68 millió lévén, minden megtakarított százalék 350.000 forintot tesz ki. Egyúttal azonban ezen kiadás természetéből a valutarendezés szükségessége és lehetősége világlik ki. A pénzügyminiszter nyilatkozataiból meggyőződött a bizottság, hogy erre az előkészületeket megtette és hogy ennek létrejöttén folyton fáradozik, úgy, hogy ha váratlan fordulat vagy nehézség nem áll be, kedvező alkalom adtán a művelet létrejöttét várhatjuk. Erre nemcsak pénzügyi szempontból kell nagy súlyt fektetnünk, hanem azért is, mert gazdasági és hitelviszonyaink fejlődésénél mindinkább érezhetővé válik a papírpénz kényszerfolyama. A nyugdíjalap azért emeltetett 45.000 írttal, mert a képviselőház határozatot hozott, hogy az a tényleg lehetséges státusra alapíttassék. A tartozások törlesztésére 7.531.000 forinttal lett több előirányozva, mi szintén a kedvező fejlődésnek tudható be. A bevételeknél, a. m. az egyenes adóknál, az italmérési és dohányjövedéknél úgy van előirányozva, hogy azt a tényleges eredmény valószínűleg több millióval meg fogja haladni. Ez, valamint az ugrónál az esetleges megtakarítások a pénztári készletek nagyobbítására és a valutarendezés előmozdítására fognak szolgálni. Az adó- és illetékreform is égető szükséggé kezd válni és nem lesz elhalasztható, ennek czélja azonban nem a terhek emelése, hanem egyenletesebb és szilárdabb alapon álló megosztása lesz. A pénzügyminiszter az általános jövedelmi adópótlék, a lottó- és illetékszabályzat reformálását is hangsúlyozta. Az illetékszabályzat-reformmal részben az alaki és anyagi magánjog reformálása is összefüggésben áll. A reformok termékeny tere a nemzet minden faktorának munkát és sikert ígér, és ennek lehetősége a pénzügyi szempontból is jobban és jobban be fogja bizonyítani, hogy mily fontos, feltétlenül szükséges az államháztartásban az egyensúly fenntartása és az állam hitelének emelése. Ha az egyensúly helyreállítása sok nehéz feladat megoldása után lehetséges volt, úgy bizonyára lehetséges lesz a további feladatok megoldása is, az egyensúly szigorú fentartása mellett. Az 1892. állami költségvetés részben az előkészületeket valósítja meg a feladatok megoldására, részben pedig azokat csak előkészíti és lehetségessé teszi. Uj tanszék a kereskedelmi iskolában. A fővárosi tanács a terézvárosi kereskedelmi iskolában újonnan szervezett jogi tanszékre dr. Burián Jánost nevezte ki tanárnak. Az új herczegprimás, Vaszary Kolos herczegprimás — mint már írtuk — ma délután fél kettőkor Győrből Budapestre érkezett. A központi személypályaudvarban a prímás fogadására csak a központi papnevelő-intézet elöljáróságának tagjai: Márkus Gyula fölszentelt püspök, igazgató, Venczel aligazgató, dr. Robitsek Ferencz, dr. Való Simor és Bundala tanulmányi felügyelők jelentek meg. Ott volt továbbá Lachnit állomásfőnök. A herczegprímás titkára Kohl András benczésrendi áldozópap kíséretében érkezett meg. Szerzetesi fekete ruhát, nagy prémes téli bundát és asztrahán sapkát viselt. Amint az első osztályú kocsiból kiszállott, a legnyájasabban fogadta a megjelent egyházi férfiak üdvözlését, akik kezet akartak neki csókolni, de ő mindegyiknek az arczát kétszer megcsókolta. A nagyszámú közönség, mely időközben a perronon összegyűlt, kalaplevéve nézte a jelenetet s tisztelettel üdvözölte a prímást, aki barátságosan köszönt mindenkinek. Egy a pályaudvarban várakozó nőrokonát szintén megcsókolta. A prímás azután Márkus püspökkel kocsira ült s a központi papnöveldébe hajtatott, mely az illusztris vendég tiszteletére fel volt lobogózva. A prímás részére az első emeleten rendeztek be egy lakosztályt. A primás különben azért szállt ide, mert a budai primási palotát még nem vette át. A primás egy-két napot szándékozik a fővárosban tölteni. Vaszary Kolos esztergomi érsek, herczegprimás megérkezése után Szapáry Gyula gr. miniszterelnökhöz ment, annak budavári palotájába, hol hosszabb ideig időzött. Midőn visszatért, Csáky Albin gr. vallás- és közoktatásügyi miniszter és dr. Wolafka Nándor apátkanonok osztálytanácsos tettek nála látogatást. Csáky Albin gr. miniszter és dr. Wolafka ezután Császka György kalocsai érseket látogatták meg. A két érsek f. hó 16-án délelőtt 10 órakor a királyhoz külön kihallgatásra megy, mikor a hivatalos esküt is leteszik. Az eskü formáját most állapítja meg a minisztérium. Az eskü szövegét Szalay Imre min. tanácsos fogja felolvasni. — Szapáry Gyula gróf a délután folyamán viszonozta a herczegprimás látogatását. * A »Magyar Szemle« egyik munkatársa meglátogatta báró Podmaniczky Frigyest, ki elbeszélte Vaszary Kolosnál tett látogatásának apró körülményeit. A hírlapíró azon kérdésére, ha várjon tudta-e a báró, hogy másnap a hivatalos lap közölni fogja Vaszary herczegprimássá való kineveztetését,így válaszolt : »Tudni egyáltalában nem tudtam. Az igazat megvallva, már régtől fogva sejtettem, hogy ő a valódi kandidált, de már felekezeti illendőségből sem tartottam volna helyesnek, hogy én mint protestáns ember egyenes kérdést intézzek a kultuszminiszterhez. Természetes tehát, hogy mi sem lett volna nagyobb tapintatlanság, mintha én a dolgot minden apropós nélkül megvendégeltetésem alkalmával szóba hoztam volna. A további kérdésekre a báró még a következőket adta elő: — Pont fél egykor ültünk ebédhez, igen díszes társaság volt együtt, csaknem ugyanannyi világi, mint egyházi személy. Ott volt a többek között Pokor ezredes leánya, az ezredes úr akadályozva volt eljönni, Rostaházy szolgabiró úr nejével és leányával, továbbá Ziskay Antal képviselő a Benedek-rend jogvédje, továbbá a prior ur és a házigazda igen fiatal szekretáriusa. Az ebéd előtti társalgás napi kérdések körül forgott s már a jelen volt hölgyekre való tekintetből is száműzve volt minden politikai diskusszió. A házigazda, ki ma már Magyarország herczegprimása, sokat beszélt Balatonfüredről és leplezetlen örömmel emlité, hogy ott villát építtet. »Már a jövő nyáron — mondá — enyémben fogok lakni.« — Ebéd után — folytatá a báró — megnéztem Vaszary Kolos főapát úr szives kalauzolása mellett az apátság egyházi műkincseit, melyeknek történelmi és abszolút becse lelkes csodálkozásra ragadt. Megnéztük a refektóriumot, hol egy asztalnál hetvenhárman ebédeltek. Mondhatom, ennél alig lehet impozánsabb látványt képzelni. Még a szent István templomának katakombáiba is leszálltunk, hol a kőbe vésett ornamentikák rég letűnt századok művészetét dicsérik. — De mindezeket — mondá a báró a megindultság őszinte hangján — az idő apródonkint elmoshatja emlékemből, de az a nemes egyszerűség, az a szabadelvű hazafiasság, mely e tiszteletreméltó főpap egész lényéből felém sugárzott, örökké felejthetlen marad előttem!« Megyék és városok. A kisbecskereki választáshoz. Temesvárról távirja tudósitónk: Steiner Ferencz nemzeti párti jelölt ma tartotta programmbeszédét Kisbecskereken, Ujbessenyőn és Szentandráson. Mindenütt leirhatlan lelkesedéssel fogadták, főkép a német és szerbajkú választók, míg az oláhok gyérebben gyűltek. Beszédében kifejté a nemzeti párt programmját, élesen kikelve a kormány reakczionárius és nemzetellenes politikája elleni Mély benyomást szült beszédének azon része, mely a nemzeti pártot azon hivatalos gyanúsítások ellen védi, mintha a nemzetiségek ellensége volna s azok elnyomatását czélozná. Szűnni nem akaró éljenzés tört ki a programmbeszéd végeztével, főkép mikor megmagyarázta, hogy hazánkban mindenki saját anyanyelvén beszélhet és imádhatja istenét szabadon. A választók emelkedett hangulatban kisérték Steinert és Apponyi éltetésével váltak tőle el. A mai nap eseményei nagy kihatással lesznek, kivált az általános választásokra nézve. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, november 8. A miniszterek nem fogadnak. — A Petőfi -társaság felolvasó ülése délelőtt 10 órakor az akadémia emeleti termében. — Nemzeti múzeum: természetrektára, nyitva délelőtt 9 órától délután 1-ig. — Nyilvános könyvtárak: akadémiai d. u. 3—7-ig, — egyetemi délelőtt 8—12-ig és délután 4—8-ig, — múzeumi délelőtt 9 —1-ig. —Állatkert nyitva egész nap. Belépti dij 30 kr. Napirend: november 9. A miniszterek nem fogadnak. — Nemzeti múzeum: természetiek tára, nyitva délelőtt 9 órától délután 1-ig. — Nyilvános könyvtárak: Akadémiai nyitva délután 3 órától este 7-ig. Egyetemi nyitva délelőtt 8-tól 12-ig, délután 4-től 8-ig. Múzeumi nyitva délelőtt 9 órától délután 1-ig. — állatkert nyitva egész nap. Belépti dij 30 krajczár. Lapunk mai számához fel iv melléklet van csatolva, következő tartalommal: Tanügy. — Közgazdaság. — A tárczában: Gróf Teleki Sámuel Afrikában. (Höhnel Lajostól.) — Hirdetések. Lapnak legközelebbi száma hétfőn délután jelenik meg. — nov. 7. Személyi hírek. Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök és Wekerle Sándor pénzügyminiszter a delegáczió ülésszaka alkalmából hétfőn hosszabb idejű tartózkodásra Bécsbe utaznak, hogy a delegáczió albizottságainak tanácskozásaiban részt vegyenek. — Szögyény László minisztert ő Felsége ma délben Gödöllőn hosszabb kihallgatáson fogadta ; a miniszter ma este Bécsbe utazott vissza. — Németh Imre min. tanácsost, a kereskedelmi múzeum igazgatóját, tegnapi névnapja alkalmából ovácziókban részesítette a múzeum tisztviselői kara. Pekár Gyulától mai tárczánkban »A század végén« (Franczia forradalom az irodalomban) czímű tanulmány közlését kezdjük el. A négy közleményre terjedő, nagy képzettséggel megírott műre, amely kitűnő úgy tartalom, mint forma tekintetében, előre is felhívjuk olvasóink figyelmét, írója, ki az orosz irodalomból is fordított érdekes dolgokat, különben sem ismeretlen lapunk olvasói előtt, mert már több értékes dolgozatot volt alkalmunk közölni. A jubiláló delegáczió. A delegázió hétfőn megnyitandó ülésszakával a delegácziók intézménye — írja a »Bud. Korr.« — tulajdonképen egy csendes jubileumot ül, amennyiben a jelenlegi ülésszak, nem is számítva a néhány évben tartott kétszeri ülésezést, a kiegyezés óta a huszonötödik, miután 1868-ban két külön delegáczió volt egybehiva. Mind e 25 ülésszakban a magyar delegáczió irodáját Weinert Ferencz, külügyminiszteri első osztályú tiszt vezette, kiváló szorgalommal és körültekintéssel, amiért ismételve elismerésben is részesült. Az osztrák delegáczió irodáját szintén egy külügyminiszteri főtiszt, de ennek személyében 1868. óta többször történt változás. Orth János sorsát illetőleg berlini körökben újabb adatok merültek fel. E szerint Subené asszony elmondta volna, hogy a Gmunden melletti orthi kastély várnagyja egy, Amerikában mint sörfőző élő unokaöcscsétől levelet kapott, melyben azt úja, hogy Orth Jánost nejével szeptemberben élve látta Chilében. Egyáltalában a körülmények azt a benyomást teszik, hogy a Stubel-család sokkal többet tud az eltűnt főherczegről, mint a mennyit elmondani mer. Vasutmegnyitás. Pozsonyból távírják lapunknak . Tegnap és ma ment végbe Gyöngyössy János miniszteri tanácsos vezetése alatt a pozsony-szombathelyi új helyiérdekű vasút mutanrendőri bejárása. A vonal a forgalom számára átadhatónak találtatván, Baross Gábor kereskedelmi miniszter holnap reggel ide érkezik, hogy ezen úgy közgazdasági, mint hadászati szempontból oly fontos és különösen Pozsony, Sopron és Mosony és Vas vármegyék forgalmi érdekeit előreláthatólag nagy mértékben előmozdító vasutat személyesen nyissa meg. Szerencsés nyerő. Bokor őrmester, ki a 76. gyalogezredben szolgál, az olasz vörös keresztegyleti sorsjegyek legutóbbi húzásán megnyerte a százezer lírás főnyereményt. Bokor őrmester jelenleg a kitöltött szolgálati idején túl szolgál s tizenhét forint havi zsoldja van. Zichy Mihály a 48-as kiállításnak. Zichy Mihály, az orosz czár udvari festője is megemlékezett a szabadságharczi emlékek kiállításáról. Kardokat küldött el a kiállításra, a melyeket az orosz invázióval 1849-ben Magyarországon járt orosz tisztek hadizsákmányul magukkal haza vittek s melyeket Zichy Mihály most tőlük, illetőleg utódaiktól kikölcsönzött. A kiállítás rendezősége azzal a kérelemmel fordult Zichy Mihályhoz, hogy szerezze meg a kiállítás számára a világosi fegyverletételről szóló ama festmény másolatát, melyet egy orosz festő a helyszínén készített s amely most a peterhofi czári múzeumban látható. Az uj herczegprimás arczképe. Vaszary Kolos, az uj herczegprimás arczképe jelent meg Pozsonyban, Stampfl Károly, kir. udvari és akad. könyvárusnál. A díszes aczélmetszet ára 1 frt 50 kr. A szabadságharcz emlékeinek kiállítása holnap, vasárnap, esti 8 óráig lesz nyitva. Körözött sikkasztó. A bukaresti rendőrprefektus táviratilag értesítette a budapesti államrendőrséget, hogy nyomozza ki Kürschner Mihály bankhivatalnokot, aki 40,000 frank elsikkasztása