Pesti Napló, 1891. november (42. évfolyam, 300-328. szám)

1891-11-08 / 307. szám

nyosságára fogja emlékeztetni. (Általános he­­veslés.) Én azt hiszem, hogy mindenkinek megnyug­tatására fog szolgálni, ha a herczegprímás az or­szág kebelében lakik és szükségesnek tartom, hogy mielőtt a kinevezés megtörténik, megállapodás jöj­­jön létre e tekintetben, mert később sokkal nehe­zebb lesz az országot és a lakosságot megnyugtatni. Mindezek folytán bátor vagyok a következő inter­­pellácziót benyújtani. A herczegprímás és esztergomi érsek el­hunyta folytán most ideje volna azon általános óhajtás teljesedését előmozdítani, hogy a her­czegprímás székhelye Budapestre átté­­tessék. Kérdem azért a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter urat, hajlandó-e oda hatni, hogy ezen or­szágos óhajtás teljesüljön ? Erre az interpellác­ióra a vallás- és köz­oktatási miniszter a következő választ adta : Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. ház! A kérdés, melyet gr. Andrássy Manó t. képviselő úr hozzám intézett, oly egy­szerű, az ügy maga, melyet interpellácziójában érintett, előttem oly tisztán áll, hogy a t. ház engedelmével arra azonnal megadhatom a választ. (Halljuk! Halljuk!) A válasz pedig, a­melyet adhatok, nagyon rövid lehet. Először is kijelenthetem, hogy már régen azon meggyőződésben vagyok, hogy az eszter­gomi érsek székhelyének Budapestre való áthelyezése úgy az állam, mint a katholikus egyháznak jól felfogott érdekében áll. (Általános élénk helyeslés.) Másodszor kijelenthetem, hogy ezen szék­hely áthelyezésének ügye szerintem a legczélszerűbben és legkönnyebben éppen akkor oldható meg, midőn az érseki szék nin­csen betöltve. (Általános élénk helyeslés.) És harmadszor van szerencsém elárulni, hogy ezen meggyőződésem alapján a kér­désnek tanulmányozását már­is elrendeltem oly czélból, hogy meg lehessen állapítani, micsoda eljárás lesz követendő, hogy az általam kitűzött czél minél előbb és minél biztosabban elérhető legyen. (Általá­nos élénk helyeslés.) Kérem a t. házat, méltóztassék ezen válaszo­mat tudomásul venni. (Általános helyeslés és zaj­os é­lj­enz­és.) Az elérendő czél tehát, melyet a minisz­ter kijelölt s mely előtte akkor »oly egysze­rűt és »oly tiszta volt«, abban állott, hogy maga az érseki szék helyeztessék át Budapestre. Minden félreértés kizárása czél­­jából a miniszter akkor azt is kiemelte, hogy a székhelynek a fővárosba áthelyezése nemcsak a kath. egyháznak, hanem az á­l­­lamnak is jól felfogott ér­deké­b­en áll. Csoda-e, hogy midőn a képviselőház ak­kor hallotta a miniszternek öntudattól duz­zadó e nyilatkozatát, a­ki fogadkozott, hogy a primási széküresedés idejében »leg­­czélszerűbb« és »legkönnyebb« az áthe­lyezés kérdését megoldani s az eljárási mó­dot ígérte megállapítani, hogy a »kitűzött czél minél előbb és minél biztosab­ban« elérhető legyen, az egész képviselő­ház általános helyeslésbe és »zajos éljenzés­be« tört ki. Nemcsak a »Nemzet« zengett abban az időben dicshimnusokat a hatalmas minisz­ternek, hanem az egész ország meg volt győződve, hogy az érseki széknek áthelye­zése a fővárosba annyi, mintha már meg is történt volna. Néhány nap múlva azonban a lapokat bejárta az a hír, mely a miniszter azon pozi­tív nyilatkozata után, hogy a széküres­e­­d­é­s idejében hiszi e kérdést legkönnyeb­be­n és legczélszerűbben megoldani, csak­ugyan villámként csapott le a laikusok közé, hogy az esztergomi káptalan tiltakozást in­tézett egy memorandumban a kormányhoz, s ebben kifejtette, hogy széküresedés idejé­ben főpapi székhelyek áthelyezéséről intézkedni egyházjogilag tiltva van. E tiltakozásnak csakugyan sikere lett. Mert tény, hogy a székhely áthelyezésének kérdése a széküresedés idejében megoldást egyáltalában nem nyert, daczára annak, hogy a miniszter erre ország-világ előtt fo­gadkozott. Hátra volt még az a remény, hogy leg­alább a kinevezéssel egyidejűleg fogja a mi­niszter megtalálni azt a módot, mely az érseki széknek Budapestre áthelyezé­sét illetőleg adott kormánybiztosítást tény­­nyé teszi. Hogy mi lett ebből a reményből is, az kiderül a miniszternek a képviselőház mai ülésén adott válaszából. A miniszter bejelen­tette, hogy az áthelyezés módját a ta­nulmányozásra felhasznált idő alatt csak­ugyan megtalálta, még­pedig a lehető legnagyobb szerencsével, a mennyiben »sze­rencsés« volt a háznak tudomására juttatni, hogy az érseki széknek áthelyezése Budapestre nem történik meg. »Azóta, (t. i. az interpelláczióra adott válasz óta) — igy szólt ma a miniszter — több, mint egy félév múlt el. Volt tehát elég idő a kérdés­sel foglalkozni, azt minden oldalról megvilágítani s a pro és kontrát mérlegelni és most azon sze­rencsés helyzetben vagyok, hogy a t. háznak kijelenthetem, hogy ez az ügy is megoldást nyert éppen a legutóbbi napokban bekövetkezett primási kinevezés által. A módozat pedig, mely alkalmaztatni fog, abból áll, hogy az újonan ki­nevezett prímásnak, valamint az ezentúl kineve­zendő prímásoknak kinevezési okmányukban k­ö­­telességükké tétetik, hogy valahányszor a király hosszasabban Budapesten tartózkodik, va­lamint a magyar országgyűlés nyilvános tárgya­lásai, s különösen azok téli időszaka legnagyobb részének tartama alatt a fővárosban székeljenek. (Helyeslés.) Ezenkívül intézkedés fog tétetni még az iránt, hogy azon idő alatt, midőn a prímás nincs a fővárosban, érseki helynek rendeltessék ki. (Elénk helyeslés.) Úgy vagyok meggyőződve, te­hát, hogy a megoldás e módozata megfelel azon állami és egyházi érdekeknek, melyek szemeim előtt lebegtek, de megfelel azoknak a kívánságoknak is, melyeket ez iránt a főváros katholikus lakossága is hangoztatott. (Igaz! Úgy van­ a jobb és szélsőbalon.) De ezen kivül bír ez még azzal a rendkívüli nagy előnynyel is, hogy azonnal életbe­­léptethető és semmiféle nehézségek­be nem ütközik. (Helyeslés.) Kérem mind­ezek alapján a t. házat, hogy válaszomat tudomá­sul venni méltóztassék.« (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Vagyis az érseki szék áthelyezése a fővárosba, melyről a miniszter fél évvel ez­előtt azt mondta, hogy ez a megoldási mód felel meg az állami és egyházi érde­keknek, nem történik meg, hanem meg­marad Esztergomban. E helyett a prímás ideiglenesen fog a fővárosban tartóz­kodni, ha pedig ő nincs itt, hanem eszter­gomi székhelyén van, vikárius »ren­deltetik ki« a fővárosba s ma a miniszter már erre mondja rá, hogy ez a megoldási mód »lebegett szemei előtt« s ez felel meg »az állami és egyházi érdekeknek.« A fiaskót tehát a nagy önbizalommal világgá bocsátott hangos biztosítások után elért sovány eredmény teljessé teszi. Valósá­gos Ur­ szineváltozása az, a­mit tapasztalunk, csakhogy ettől abban különbözik, a­mi teljesen méltó a mai kormány egészségi habitusának diagnosztikus ismérveihez: test és vér nélkül való. A miarazmusnak legutolsó stádiuma, midőn soha nem teljesülő hiú reményekkel és ígérgetésekkel tengeti a szétesni készülő organizmus saját magát s a szervezetet emésztő sorvasztó lázban elhiteti magával, hogy még erős és birkózni tud. A próbálko­zás sikere eléggé mutatja a betegség fokát. Szépért, mint emez említett irók. — Valamennyiü­­ket egy közös érzés jellemzi: félnek az egyre elanyagiasodó élet növekvő viharától, mely előbb-utóbb a Szép oltárát elsodorja. Maguk­ban állanak : körülöttük az a sok alacsony érzésű bourgeois mind ellenségük, mert nem érti őket, ezért gyűlölik is őket. Ez a kis művészeti sziget a század közepén minden korukra nagy jelentőségű, a mára nézve pedig annyival fonto­sabb, mivel a jelenlegi szimbolikus iskola, mely-­­ nek úgyszólván kezében van (hogy Zolával be­széljünk) a jövő »formulája«, — művészi érzékét tisztán tőlük örökölte. De ami a legsajátságosabb s ami leginkább bizonyít e század elméinek ösz­­szetes volta mellett: a l'art pour l’art trói mellett tovább fejlődött a regény, sőt a kör­­ tagjai közül többeket némi joggal realistáknak tekintettek. Már­pedig ha a lelkük mélyére tekintünk, mi sem lehet különbözőbb, mint p. o. Flaubert, vagy Gautier s az ú. n. igazi realisták s naturalisták eszménye. Míg Flaubert valóságos antik lelkese­déssel tűzi maga elé önczélul a szépet, addig Zola már annyira megtagadja azt, hogy tudományos­sági törekvéseiben még a »regény« czímét is el akarja törülni. Flaubert nem volt ugyan ott vörös mellény­ben a »Hernani« premierején, mint barátja Theo­phile Gautier, de azért a romantikusok fantasz­tikus álmai és a szép szeretete kora ifjúságától megvoltak benne. Hisz ő volt az, aki annyiszor emlegette, hogy »mikor lesznek már a művészek igazán művészek.« A szép érzékén kívül úgyszól­ván semmi más emberi érzék nem volt meg benne, é­s Gautier-vel és többi barátaival együtt mind­annyian képtelenek voltak szeretni. Az az egy hatalmas érzés minden egyebet elnyomott bennük. S ha Flaubert realista volt, bizonyára utálatból volt az, a bourgeois iránti utálatból, kihez művei­ben csak úgy közeledett, mint az ő szent Antala ahhoz a catobéplas nevű szörnyállathoz, mely butaságában a fél lábát eszi meg: »sa stupidite matt­re.... « Mikor Mme Bovaryt befejezte, azon­nal vissza is tért az ő igazi elemébe s megírta »Salammbo«-t, melynek karthagói bibormeséjébe valóságos kéjjel merült bele. Majd ismét előkapja az utálat s megírta az »Education«-t, melynél le­hangolóbb és szomorúbb könyv tán nincs több az irodalomban. Még egyszer fellobban benne az a magas szubtilis szellem s átálmodja a »Tentation«-t, hogy ezután aztán örökre elveszítse fényét hatalmas el­méje. Nihilista filozófia, óriás képzelem, tudós ap­­rólékosság, a legmagasabb költészet és az a legsö­tétebb realizmus, mely már nem is az , ame­­ly ele­mű agy teremtette meg a világirodalom legszebb prózai remekműveit. Théophile Gautier elméjének más színe volt. Ha a Flaubert képzelete szürkés-vörös, akkor a Gautieré aranyos-fehér. Nála a romantikus méreg szintén egy a Széptől üldözött Complex elmére talált. Mondja »mily eszeveszetten üldözték pari­pái a Chimaerát!« S büszkén énekelte, hogy a »minden elmúlik, csak a művészet maradandó.« Egy gondolata volt csak: az antik formatökély s a színgazdagság, — az Antinous-fej körvonalai s egy szép női test hajlása; — elméje mintha foly­ton aranyporban vagy a Kleopatra biborpalástján heverne. Egy az irodalom terére tévedt festő vagy szobrász : némely szavai valóban színesek s mon­datai hajtásában merész ecsetvonást látni, más szavai pedig oly ragyogó hófehér márványdarabok, mintha csak most fejtették volna ki őket a parosi bányából. Könyvei lapjait pedig ezenfelül csodás aranyporral szórja tele...... Érzékeny az őrületig s tán még kevésbbé bírja el az élet érintését, mint Flaubert, éppen mert mindent más szempontból lát, mint a többi emberek. Szinte hihetetlenül ta­lálkozik össze benne az örök ifjú művész szellem azzal az ifjan elaggott lélekkel, mely már kimerült, mielőtt élvezett volna s mely chimaeráján kivül mindentől, főleg pedig az élettől undorodik. Ha a Gautier képzelme aranyos-fehér, ak­kor a Charles Baudelaire-é ébenfa-fekete. Poe-n kívül mindenesetre ő a század legrejtelme­sebb, legbizarrabb — tegyük hozzá — egyik legnagyobb költője. Szökni a banalitástól az életben s a művészetben: ez volt a »Fleurs du Mal« költőjének jelszava. Egy szép fiatal Marquis de Sade, komor és pesszimista filozófus, analytikus és mistikus különcz, ki beteg, érzékeny lelke mé­lyén azért ugyanannak a Chimaerának volt a rab­ja, melytől barátai annyit szenvedtek. A maró fe­kete szerelem, az unalom, közöny, spleen, halál és rothadás költője, kinek aranyos rímei oly kedv­telve csókolják az utálatot s a szétmálló koporsó­kat, s kinek dalai mégis oly bus deliriummal tör­nek egy bizarr és szubtilis ideál felé. Sorai mag­­netizálnak, az ember megretten tőlük. És azért mégis nincs költő, kinek szavai oly túlvilági, mondhatni szerafikus álmokba volnának képesek sodorni a nyugtalan lelket, mint a Baudelaire halk s mintegy ijesztő bizalmasan susogott szomorú versei, melyek oly hidegen csókolnak homlokon, mint a hold sápadt fénye, de a melyeket távolról valami altató lágy zene kisér. Tán tudunk magunknak egy kort képzelni, melyben a Tart pour l’art eme ma boldogtalan köl­tői, a víg életöröm költői lettek volna, mint Mo­schus vagy Anakreon. De most­­ a gyár­kor érinté­sétől elhervad a szépnek emezexotikus világa. A demokráczia, mely végeredményében valószínűleg mégis nagy középszerűséget fog teremteni, majd nem tűri meg a végleteket sehol sem és idő múltán az egyenlőség szempontjából a tehetségeket is le fogja nivellírozni s a poézis az »állampolgári komolyság« szempontjából — hivatalból elpusztul. Ettől féltek a l’art pour l’art emberei, innen ered exotikus bizarrságuk s ezért lesz rájuk nézve a Szép kultusza valóságos agónia. Persze a bourgeois ezt nem érti, mit neki az a sok keserűség, mit a Szép csalfa géniusza okoz ? Ő az életet valóságnak veszi, holott hisz mi tudjuk, hogy az voltakép csak egy intermittens álom, ama két mélyebb, feketébb álom közt. Tudom, lelkük mélyen Flaubert, Gautier és Baudelaire csak azt remélték, hogy az a halál utáni nagy örök kapu görög stilü legyen, ha lehet dóri oszlopokkal... bourgeoist de soha többé ne lássanak, — a szép csalfa asszonya édesen csó­kolja meg homlokukat s ne méreggel marva, mint idáig, — és végül az álom nagyon mély legyen­­ — öntudatlan, hogy egyszer végre megpi­henjenek önmaguktól. A jövő év költségvetése. A pénzügyi bizottság ma terjesztette elő je­lentését az 1892-iki költségvetésről. A jelentés legfőbb mozzanatai a következők: A kormány előirányzata 1892-re a kö­vetkező : Rendes kiadások ................. 368.100.562 frt. Átmeneti kiadások ............. 7.275.728 » Beruházások ......................... 13.317,528 » Rendkívüli közösügyi kiadá­sok ..................................... 6.647,123 » Összes kiadások ... 395.340,941 frt. Rendes bevételek................. 389.528,981 » Átmeneti bevételek............. 5.824,955 » Összes bevételek ... 395.353,936 frt. Összes kiadások ... 395.340,941 » Fölösleg... 12,955 frt. A kormány jóváhagyásával a bizottság a kö­­vetkező változásokat tesz: A rendes kiadások VII-ik fejezetében az »Államadósság« 2-ik rovatában előforduló tétel, az osztrák-magyar bankhoz kiküldött kormánybiztos költségei, áttétetik a XVI-ik fejezetbe a pénzügyminisztérium budgetjébe.­­ A földmivelési minisztérium költségvetésé­ből töröltetett 10.000 frt, mely a 21-dik tétel 6. szakaszában foglaltatik s a nem állami kezelés alatt álló vizeken szükséges munkák végzésére lett előirányozva, e 10.000 forint pedig a kultúr­mérnöki hivatalokra javasoltatik előirányoztatni. A tanügyi tárczánál 1530 forint megtakarítás hozatik javaslatba és pedig a 38-ik tételben fel­vett törlesztés és kamatok fizetésénél a Beleznay­­kertben a műegyetem részére emelendő 174.500 írtban előirányzott épületnél. A legnagyobb válto­zást a dohánybeváltási tételnél 2.200.000 forinttal magasabbra előirányzott jövedelem okozza a költ­ségvetésben. A közoktatásügyi tárc­ánál a mű­egyetem némely hely­iségének átalakítására és ja­vítására felvett összegből 5000 forint töröltetik, valamint 25.500 forint a Beleznay-kertben eme­lendő épület utolsó törlesztési részletéből.­­ A rendes bevételeknél a pénzügyminisztérium budgetjének 33. czíme : Dohány-egyedáruság, 2. fejezete: Az osztrák kormány számára bevál­tott dohánylevelek beváltási ára két millióval, a 3. fejezetben a kivitel czéljára eladott nyers do­hány és gyártmányoknál 200.000 írttal emeltetik. A vallás- és közoktatásügyi tárczánál a 28-dik czím : Állami tanintézetek építésére felvett köl­csönök törlesztése 4. fejezete : Budapest fővárosá­tól 60 évre átengedett és egy női kórház alapítá­sára felhasználandó Rökk Szilárd-alapítvány ka­matai 6000 írttal kisebbíttetik. Az igazságügyi tárcza 1. czíme : Központi igazgatóság 2-dik (új) fejezete : Fegyelmi büntetések 1200 írttal többre, tehát a rendes bevételek összesen 2,201.200 írttal többre és 6000 írttal kevesebbre, vagyis a vég­eredményben 2,195.200 írttal többre irányoztatik elő. Az átmeneti bevételeknél, a vallás- és közok­tatásügyi tárcza 3. cziménél, a Beleznay-telken építendő műegyetem épületre fölveendő 174.500 frtnyi kölcsönből az 1892. évben beruházandó összeg 25.500 írttal kevesebbre állapíttatik meg. A mérleg tehát következő lesz : Összbevétel 397.508.911 frt, összkiadás 397.523.636 forint, a fölösleg : 14.725 frt, vagyis 1730 frttal több az előirányzatnál. Az előirányzott mérleg fölöslege nem tekint­hető pénzügyi politikánk, annak javítása pedig a bizottsági tanácskozások eredményének. Az egyen­súly fentartása fontos és örvendetes ugyan és ahoz még akkor is hozzájárult volna a bizottság, ha az előirányzat nem így zárul is, de a fölösleg nagysága nem lehet államháztartásunk czélja, ha­nem — az egyensúly mellett — a czélszerű, ará­nyos és a szilárd alapon nyugvó beosztása állam­­háztartásunknak a legfontosabb. — E szempont­ból ítélte meg a bizottság az 1892-diki elő­irányzatot és csaknem minden tárczánál a kiadá­sok tetemes nagyobbítását tapasztalta, melyeket a természetes fejlődés és az elkerülhetlen szükség­let eredményez. A hivatalnokok 1.125,00 forint­nyi fizetés­emelésén kívül nagyobb változtatás nem történt. Ez csak egy félévi előirányzat és későbbi években még nagyobb lesz, ha az alapját képező intézkedések teljesen életbe lép­nek.­­ A közös kiadásokra vonatkozó tételek még függőben tartandók, mert ezek felett a dele­­gáczió határoz s most csak a mérlegre való tekin­­tetből vetettek fel. Ezeken és a vasútállamosítások­­kal egybekapcsolt kiadás emelésén kívül, a köz­pont és a minisztériumok külső személyzetének státusa, az államvasutakon kívüli forgalmi kiadá­sokkal együtt 21/5 millióval emeltetett, a honvéd­ség kiadásainak emelésén kívül. A kiadások szaporodnak, mert a kormány­zati és igazgatási teendők szaporodva, a személy­zetet is nagyobbítani kell. Az arany-árkeretpótlé­­kot a pénzügyminiszter a kiadásoknál 18 száza­lékkal vette fel, míg a vámbevételeknél az csak 16 százalékkal szerepel; csak kivételesen tartot­tuk ezt megengedhetőnek, hogy lehetőleg itt is ki legyen zárva a túlkiadás. A kiadás 6­­8 millió lévén, minden megtakarított százalék 350.000 forintot tesz ki. Egyúttal azonban ezen kiadás természetéből a valutarendezés szükségessége és lehetősége világlik ki. A pénzügyminiszter nyilatkozataiból meggyőződött a bizottság, hogy erre az előkészületeket megtette és hogy ennek létrejöttén folyton fáradozik, úgy, hogy ha várat­lan fordulat vagy nehézség nem áll be, kedvező alkalom adtán a művelet létrejöttét várhatjuk. Erre nemcsak pénzügyi szempontból kell nagy súlyt fektetnünk, hanem azért is, mert gazdasági és hitelviszonyaink fejlődésénél mindinkább érez­hetővé válik a papírpénz kényszerfolyama. A nyug­díjalap azért emeltetett 45.000 írttal, mert a kép­­viselőház határozatot hozott, hogy az a tényleg lehetséges státusra alapíttassék. A tartozások törlesztésére 7.531.000 forinttal lett több elő­irányozva, mi szintén a kedvező fejlődésnek tud­ható be. A bevételeknél, a. m. az egyenes­ adóknál, az italmérési és dohányjövedéknél úgy van elő­irányozva, hogy azt a tényleges eredmény való­színűleg több millióval meg fogja haladni. Ez, valamint az ugrónál az esetleges megtakarítá­sok a pénztári készletek nagyobbítására és a valutarendezés előmozdítására fognak szolgálni. Az adó- és illetékreform is égető szükséggé kezd válni és nem lesz elhalasztható, ennek czélja azonban nem a terhek emelése, hanem egyenletesebb és szilárdabb alapon álló megosztása lesz. A pénz­ügyminiszter az általános jövedelmi adópótlék, a lottó- és illetékszabályzat reformálását is hang­súlyozta. Az illetékszabályzat-reformmal részben az alaki és anyagi magánjog reformálása is össze­függésben áll. A reformok termékeny tere a nem­zet minden faktorának munkát és sikert ígér, és ennek lehetősége a pénzügyi szempontból is job­ban és jobban be fogja bizonyítani, hogy mily fon­tos, feltétlenül szükséges az államháztartásban az egyensúly fenntartása és az állam hitelének eme­lése. Ha az egyensúly helyreállítása sok nehéz feladat megoldása után lehetséges volt, úgy bizo­nyára lehetséges lesz a további feladatok megol­dása is, az egyensúly szigorú fentartása mellett. Az 1892. állami költségvetés részben az előkészü­leteket valósítja meg a feladatok megoldására, részben pedig azokat csak előkészíti és lehetsé­gessé teszi. Uj tanszék a kereskedelmi iskolában. A fővá­rosi tanács a terézvárosi kereskedelmi iskolában újonnan szervezett jogi tanszékre dr. B­u­r­i­á­n Já­nost nevezte ki tanárnak. Az új herczegprimás, V­a­s­z­a­r­y Kolos herczegprimás — mint már írtuk — ma délután fél kettőkor Győrből Bu­dapestre érkezett. A központi személypályaudvar­ban a prímás fogadására csak a központi papne­velő-intézet elöljáróságának tagjai: Márkus Gyula fölszentelt püspök, igazgató, V­e­n­c­z­e­l aligazgató, dr. R­o­b­i­t­s­e­k Ferencz, dr. Való Simor és Bundala tanulmányi felügyelők je­lentek meg. Ott volt továbbá L­a­c­h­n­i­t állo­­másfőnök. A herczegprímás titkára Kohl And­­­rás benczésrendi áldozópap kíséretében érke­zett meg. Szerzetesi fekete ruhát, nagy pré­mes téli bundát és asztrahán sapkát viselt.­­ A­mint az első osztályú kocsiból kiszállott, a legnyájasabban fogadta a megjelent egyházi fér­fiak üdvözlését, a­kik kezet akartak neki csókolni, de ő mindegyiknek az arczát kétszer megcsókolta. A nagyszámú közönség, mely időközben a perro­­non összegyűlt, kalaplevéve nézte a jelenetet s tisz­telettel üdvözölte a prímást, a­ki barátságosan kö­szönt mindenkinek. Egy a pályaudvarban vára­kozó nőrokonát szintén megcsókolta. A prímás azután Márk­us püspökkel kocsira ült s a köz­ponti papnöveldébe hajtatott, mely az illusztris vendég tiszteletére fel volt lobogózva. A prímás részére az első emeleten rendeztek be egy lakosz­tályt. A primás különben azért szállt ide, mert a budai primási palotát még nem vette át. A primás egy-két napot szándékozik a fővárosban tölteni. Vaszary Kolos esztergomi érsek, herczegpri­­más megérkezése után Szapáry Gyula gr. minisz­terelnökhöz ment, annak budavári palotájába, hol hosszabb ideig időzött. Midőn visszatért, Csáky Albin gr. vallás- és közoktatásügyi miniszter és dr. Wolafka Nándor apátkanonok osztálytanácsos tet­tek nála látogatást. Csáky Albin gr. miniszter és dr. Wolafka ezután Császka György kalocsai érseket látogatták meg. A két érsek f. hó 16-án délelőtt 10 órakor a királyhoz külön kihallgatásra megy, mikor a hivatalos esküt is leteszik. Az eskü formáját most állapítja meg a minisztérium. Az eskü szövegét Szalay Imre min. tanácsos fogja felolvasni. — Szapáry Gyula gróf a délután folya­mán viszonozta a herczegprimás látogatását. * A »Magyar Szemle« egyik munkatársa meglátogatta báró Podmaniczky Frigyest, ki el­beszélte Vaszary Kolosnál tett látogatásának apró körülményeit. A hírlapíró azon kérdésére, ha várjon tudta-e a báró, hogy másnap a hivatalos lap közölni fogja Vaszary herczegprimássá való kineveztetését,így válaszolt : »Tudni egyáltalában nem tudtam. Az igazat megvallva, már rég­től fogva sejtettem, hogy ő a valódi kandidált, de már fele­kezeti illendőségből sem tartottam volna helyesnek, hogy én mint protestáns ember egyenes kérdést intézzek a kul­tuszminiszterhez. Természetes tehát, hogy mi sem lett volna nagyobb tapintatlanság, mintha én a dolgot min­den apropós nélkül megvendégel­tetésem alkalmával szó­ba hoztam volna. A további kérdésekre a báró még a következőket adta elő: — Pont fél egykor ültünk ebéd­hez, igen díszes társaság volt együtt, csaknem ugyan­annyi világi, mint egyházi személy. Ott volt a többek között Pokor ezredes leánya, az ezredes úr akadályozva volt eljönni, Rostaházy szolgabiró úr nejével és leányá­val, továbbá Ziskay Antal képviselő a Benedek-rend jogvédje, továbbá a prior ur és a házi­gazda igen fiatal szekretáriusa. Az ebéd előtti társalgás napi kérdé­sek körül forgott s már a jelen volt hölgyekre való tekintetből is száműzve volt minden politikai dis­­kusszió. A házigazda, ki ma már Magyarország her­­czegprimása, sokat beszélt Balatonfüredről és leplezetlen örömmel emlité, hogy ott villát építtet. »M­ár a j­ö­vő nyáron — mondá — enyémben fogok lakni.« — Ebéd után — folytatá a báró — megnéztem Vaszary Kolos főapát úr szives kalauzolása mellett az apátság egyházi műkincseit, melyeknek történelmi és abszolút becse lelkes csodálkozásra ragadt. Megnéztük a refektó­­riumot, hol egy asztalnál hetvenhárman ebédeltek. Mondhatom, ennél alig lehet impozánsabb látványt kép­zelni. Még a szent István templomának katakombáiba is leszálltunk, hol a kőbe vésett ornamentikák rég le­tűnt századok művészetét dicsérik. — De mindezeket — mondá a báró a megindultság őszinte hangján — az idő apródonkint elmoshatja emlékemből, de az a nemes egyszerűség, az a szabadelvű hazafiasság, mely e tiszte­letreméltó főpap egész lényéből felém sugárzott, örökké felejthetlen marad előttem!« Megyék és városok. A kisbecskereki választáshoz. Temesvárról táv­­irja tudósitónk: Steiner Ferencz nemzeti párti jelölt ma tartotta programmbeszédét Kisbecskere­­ken, Ujbessenyőn és Szentandráson. Mindenütt leirhatlan lelkesedéssel fogadták, főkép a német és szerbajkú választók, míg az oláhok gyérebben gyűltek. Beszédében kifejté a nemzeti párt pro­­grammját, élesen kikelve a kormány reakczioná­­rius és nemzetellenes politikája elleni Mély benyo­mást szült beszédének azon része, mely a nemzeti pártot azon hivatalos gyanúsítások ellen védi, mintha a nemzetiségek ellensége volna s azok elnyo­matását czélozná. Szűnni nem akaró éljenzés tört ki a programmbeszéd végeztével, főkép mikor meg­magyarázta, hogy hazánkban mindenki saját anya­nyelvén beszélhet és imádhatja istenét szabadon. A választók emelkedett hangulatban kisérték Steinert és Apponyi éltetésével váltak tőle el. A mai nap eseményei nagy kihatással lesznek, kivált az általános választásokra nézve. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, november 8. A miniszterek nem fogadnak. — A P­e­t­ő­­fi -társaság felolvasó ülése délelőtt 10 órakor az akadémia emeleti termében. — Nemzeti múzeum: természetrektára, nyitva délelőtt 9 órától délután 1-ig. — Nyilvános könyvtárak: akadémiai d. u. 3—7-ig, — egyetemi délelőtt 8—12-ig és dél­után 4—8-ig, — múzeumi délelőtt 9 —1-ig. —Ál­la­t­k­e­r­t nyitva egész nap. Belépti dij 30 kr. Napirend: november 9. A miniszterek nem fogadnak. — Nem­zeti múzeum: természetiek tára, nyitva délelőtt 9 órától délután 1-ig. — Nyilvános könyvtá­rak: Akadémiai nyitva délután 3 órától este 7-ig. Egyetemi nyitva délelőtt 8-tól 12-ig, délután 4-től 8-ig. Múzeumi nyitva délelőtt 9 órától délután 1-ig. — állatkert nyitva egész nap. Belépti dij 30 krajczár. Lapunk mai számához fel iv melléklet van csatolva, következő tartalommal: Tanügy. — Közgazda­ság. — A tárczában: Gróf Teleki Sámuel Afrikában. (Höhnel Lajos­tól.) — Hirdetések. Lapnak legközelebbi száma hétfőn dél­után jelenik meg. — nov. 7. Személyi hírek. Gróf Szapáry Gyula minisz­terelnök és Wekerle Sándor pénzügyminiszter a delegáczió ülésszaka alkalmából hétfőn hosszabb idejű tartózkodásra Bécsbe utaznak, hogy a dele­gáczió albizottságainak tanácskozásaiban részt vegyenek. — Szögyény László minisztert ő Felsége ma délben Gödöllőn hosszabb kihallgatáson fo­gadta ; a miniszter ma este Bécsbe utazott vissza. — Németh Imre min. tanácsost, a kereskedelmi mú­zeum igazgatóját, tegnapi névnapja alkalmából ová­­cziókban részesítette a múzeum tisztviselői kara. Pekár Gyulától mai tárczánkban »A század végén« (Franczia forradalom az irodalomban) czímű tanulmány közlését kezdjük el. A négy közleményre terjedő, nagy képzettséggel megírott műre, a­mely kitűnő úgy tartalom, mint forma tekintetében, előre is felhívjuk olvasóink figyel­mét, írója, ki az orosz irodalomból is fordított érdekes dolgokat, különben sem ismeretlen lapunk olvasói előtt, mert már több értékes dolgozatot volt alkalmunk közölni. A jubiláló delegáczió. A delegá­zió hétfőn megnyitandó ülésszakával a delegácziók intézmé­nye — írja a »Bud. Korr.« — tulajdonképen egy csendes jubileumot ül, amennyiben a jelenlegi ülésszak, nem is számítva a néhány évben tartott kétszeri ülésezést, a kiegyezés óta a huszonötödik, miután 1868-ban két külön delegáczió volt egybe­­hiva. Mind e 25 ülésszakban a magyar delegáczió irodáját Wein­ert Ferencz, külügyminiszteri első osztályú tiszt vezette, kiváló szorgalommal és körültekintéssel, amiért ismételve elismerésben is részesült. Az osztrák delegáczió irodáját szintén egy külügyminiszteri főtiszt, de ennek személyé­ben 1868. óta többször történt változás. Orth János sorsát illetőleg berlini körökben újabb adatok merültek fel. E szerint S­­­u­b­e­­­n­é asszony elmondta volna, hogy a Gmunden mel­letti orthi kastély várnagyj­a egy, Amerikában mint sörfőző élő unokaöcscsétől levelet kapott, melyben azt úja, hogy Orth Jánost nejével szep­temberben élve látta Chilében. Egyáltalában a körülmények azt a benyomást teszik, hogy a Stu­­bel-család sokkal többet tud az eltűnt főherczeg­­ről, mint a mennyit elmondani mer. Vasutmegnyitás. Pozsonyból távírják lapunk­nak . Tegnap és ma ment végbe Gyöngyössy János miniszteri tanácsos vezetése alatt a po­­zsony-szombathelyi új helyiérdekű vasút mutanrendőri bejárása. A vonal a forgalom számára átadhatónak találtatván, B­a­­r­o­s­s Gábor kereskedelmi miniszter holnap reg­gel ide érkezik, hogy ezen úgy közgazdasági, mint hadászati szempontból oly fontos és különösen Po­zsony, Sopron és Mosony és Vas vármegyék for­galmi érdekeit előreláthatólag nagy mértékben előmozdító vasutat személyesen nyissa meg. Szerencsés nyerő. Bokor őrmester, ki a 76. gyalogezredben szolgál, az olasz vörös kereszt­egyleti sorsjegyek legutóbbi húzásán megnyerte a százezer lírás főnyereményt. Bokor őrmester je­lenleg a kitöltött szolgálati idején túl szolgál s tizenhét forint havi zsoldja van. Zichy Mihály a 48-as kiállításnak. Zichy Mi­hály, az orosz czár udvari festője is megemlékezett a szabadságharczi emlékek kiállításáról. Kardokat küldött el a kiállításra, a melyeket az orosz invá­zióval 1849-ben Magyarországon járt orosz tisztek hadizsákmányul magukkal haza vittek s melyeket Zichy Mihály most tőlük, illetőleg utódaiktól ki­kölcsönzött. A kiállítás rendezősége azzal a kére­lemmel fordult Zichy Mihályhoz, hogy szerezze meg a kiállítás számára a világosi fegy­verletételről szóló ama festmény másolatát, melyet egy orosz festő a helyszínén készített s a­mely most a peterhofi czári múzeumban látható. Az uj herczegprimás arczképe. Vaszary Kolos, az uj herczegprimás arczképe jelent meg Pozsony­ban, Stampfl Károly, kir. udvari és akad. könyv­árusnál. A díszes aczélmetszet ára 1 frt 50 kr. A szabadságharcz emlékeinek kiállítása holnap, vasárnap, esti 8 óráig lesz nyitva. Körözött sikkasztó. A bukaresti rendőrprefek­tus táviratilag értesítette a budapesti államrend­őrséget, hogy nyomozza ki Kürschner Mihály bankhivatalnokot, a­ki 40,000 frank elsikkasztása

Next