Pesti Napló esti kiadás, 1892. október (43. évfolyam, 271-301. szám)
1892-10-06 / 276. szám
Budapest, október 6. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma Wahrmann Mór elnöklete alatt megkezdte az 1893. évi költségvetési előirányzat tárgyalását az u. n. kisebb tárczák költségvetésével (előadó Asbóli János.) A kir. udvartartás költségénél Ugron Gábor nem tesz kifogást a tétel ellen, de bejelenti a m. kir. külön udvartartás iránt igényt. Helfynek a budai várépitkezések iránti kérdésére gróf Szapáry Gyula miniszterelnök utal arra, hogy már is nagy munka készült el az építkezéseknél s azokat közelebb még nagyobb arányokban folytatják. — A tétel megszavaztatott. — A kabinetiroda, az országgyűlés s az állandó országház építése szükségletét vita nélkül megszavazta a bizottság. A közösügyi kiadások előirányzata a delegácziók által leendő megállapításig függőben hagyatott. Az 1849-től 1867-ig fennállott központi kormány közegeinek nyugdíját megszavazta a bizottság. Az államadósságoknál és pedig a közös függő adósság kezelési költségeinél Hegedűs kérdi, szükséges-e a jövő évben is egy forintos államjegyet az előirányzott mennyiségben készíttetni ? Wekerle miniszter válaszában kimutatván, hogy a jövő évben még nem változtatható meg az államjegyek készíttetésének programmja, az előirányzat megszavaztatott. A kamatbiztosítást élvezett s más vasutak átvétele folytán elvállalt adósságok szükségleténél Pázmándy azt tartja, hogy a magyar kormánynak valamely alakban protestálnia kellene az ellen, hogy az osztrák-magyar államvasúttársaság nevében a magyar jelzőt is viselvén, ezt is kompromittálja a külföldön az elsőbbségi kötvényeknél a nagy részvényesek javára történő levonással. Wekerle miniszter válaszolja, hogy az osztrák-magyar államvasuttársaság mint ilyen Magyarországon megszűnt létezni. Minden tartózkodás nélkül kinyilvánította szóló azon nézetét, hogy az osztrák-magyar államvasuttársaság nincs jogosítva az adót levonni, azonban a társaság Magyarországon megszűnvén a magyar kormány nem gyakorolhat a társaság ügyvitelére se közvetlenül, se közvetve befolyást. Harkányi Frigyes azon nézetét fejezte ki, hogy az osztrák-magyar államvasúttársaság az engedélyezési okmány s alapszabályai értelmében fennáll, s ha magyarországi vonalait az államnak átadta is, azért nem szűnt meg, mert a vasúti üzemből eddig húzott jövedelmei helyett az állami járadékot élvezi s azonfelül terjedelmes birtokai s gyárai után húzza a jövedelmet. Hefy a valutarendezéssel kapcsolatos aranybeszerzés tárgyában intéz a miniszterhez kérdést, nevezetesen azt, ki kerülhetlen-e új kölcsön a további aranybeszerzés czéljaira? Kérdést intéz továbbá a miniszterhez a fővárosi hidak tárgyában. — Wekerle miniszter válaszolja, hogy azt a programmot, melyet az aranybeszerzésre nézve annak idején kifejtett, változatlanul fentartandónak véli. A fővárosi hidak építésére a sorsolási kölcsön tartalékalapjai s a hidak több jövedelme fel lesz használható s eként a hidak az állam minden külön megterhelte- tése nélkül létesíthetők lesznek. Szóló létetett a hidakra nézve technikus előszámításokat s tanulmányokat, de a kormány még nem foglalt e tekintetben végleges álláspontot. A kérdés azonban a tél folyamán annyira finalizáltatni fog, hogy tavaszszal a gyakorlati kivitel megkezdésének mi sem fog útjában állani. Az előirányzatot megszavazta a bizottság, úgyszintén a vasúti kamatbiztosítás alapján való előlegezések szükségletét is. Horvát-Szlavónországok beligazgatási szükségleténél Pázmándy felhívja a kormány figyelmét azon támadásokra, melyek a horvát kérdés alkalmából a külföldi lapokban Magyarország ellen megjelennek, megjegyezvén, hogy kívánatos lenne szám szerint kimutatni a horvát kiegyezés folytán Magyarországra háramló terheket. Gyurkovits nem lát abban valami nagy dolgot, hogy egyesek, kik ezt Horvátországban is megteszik, a külföldi lapokban felszólalnak a kiegyezés ellen. A pénzügyi eljárás Magyarország s Horvátország közt egészen a törvény alapján áll. Horánszky maga sem tartja megakadályozhatónak a kérdéses támadásokat, de az kétségtelen, hogy a kormány kötelessége ily támadásokkal szemben, melyek csak tegnap is szaporodtak egy pamflettel, a közvélemény felvilágosításáról gondoskodni. Gróf Szapáry miniszterelnök előtte szóló legutóbbi megjegyzésére válaszolta, hogy nem lehet kívánni a kormánytól minden egyes véleménynyilvánítás megakadályozását ; a most megjelent közlésre nézve elégnek tartja kijelenteni, hogy arra semmi befolyása nem volt s azért semmi felelősséget nem vállalhat. Ami a Magyar- és Horvátország közti viszonyokat illeti, aki azokat alaposan tanulmányozni akarja, a rendelkezésre álló országgyűlési adatokból megteheti. Szóló is fontosságot tulajdonít annak, hogy egyes közlések megcáfoltassanak, de ezt minden téves információval szemben lehetetlen megtenni. Az előirányzat megszavaztatott. A számvevőszék előirányzatánál Hosszú számvevőszéki elnök megjegyzi, hogy a nyugdíjak összege a nyugalomba lépett elnök 8000 forint nyugdíjával emelendő lesz. A bizottság változatlanul szavazza meg az előirányzatot, az átalányösszegben, melyben megszavazandó nyugdíjakban a kérdéses összeg is fedezetet talál. A jezsuita rend új főnöke. Mint távirataink jelentették, a jezsuita rend arra hivatott tagjai az elhunyt Anderledy rendfőnök helyére okt. 3-án Martin atyát választották rendfőnökké. A választás ezúttal spanyol földön, Coyola kolostorban, Bilbao közelében ment végbe. Eleinte a választás színhelyéül Monakó volt kiszemelve, minthogy azonban itt indiszkréczióktól lehetett tartani, az összegyűlt választók spanyol földre mentek át. A Coyota-zárdában vasárnap délelőtt fél hatkor a szokásos imák és ájtatosságok közt kezdődtek az előkészületek. Maga a választás a könyvtárteremben történt s tíz órakor Martin atya megválasztásával végződött. Az eredményt nyomban táviratilag jelentették Leo pápának, ki még aznap megküldte jóváhagyását és áldását. Martin atya a rend ötödik spanyol generálisa. 1846-ban született Melgarban, Burgos tartományban. Atyja eleinte ellenezte, hogy a jezsuita rendbe lépjen, de az ifjú 1865-ben követte szive sugallatát. Az 1868-ks forradalom után többi rendtársaival kiűzetett Spanyolországból, de később visszatért oda s egyházi folyóiratot szerkesztett, azután a salamancai egyetem rektora lett. Egy püspökkel hosszú hittudományi vitája volt, melyből fényes diadallal került ki s általánosan őt tartották Spanyolország első élő hittudósának . 1885. Castalia provincziálisa lett s 1891-ben mint fővikárius Rómába ment. Anyanyelvén kívül olaszul, francziául, angolul és természetesen latinul is tud. Külföldi lapok szerint a madridi és bécsi kormányok nem támogatták jelöltségét s az ő jelöltjük Urraburn atya volt, ki azon elvnek hódol, hogy a jezsuita rend minden politikától tartózkodjék. Egyházkerületi közgyűlés. Az ág. hitv. evang. egyházkerület egyetemes konventjét ma délelőtt folytatták Karsay Sándor püspök és K. Prónay Dezső egyetemes felügyelő elnöklete alatt. A theologiai nagybizottságban Hunfalvy Pál halála által megüresedett helyre Zsilinszky Mihályt választották meg, a tanügyi bizottság elnökévé pedig Győry Elek főjegyzőt, az eddigi alelnököt választotta meg az egyet. közgyűlés. Ezután megalakították az egyetemes törvényszéket, melynek tagjai jobbára a régiek maradtak. Az egyetemes felügyelő bejelentette ezután, hogy a magyar- és horvátországi ág. hitv. ev. egyházak egymáshozi viszonyának rendezése tárgyában a kormányelnökhöz intézett felterjesztésre válasz még mindig nem érkezett. A pénzügyi bizottság jelentését az egyez, közgyűlés tudomásul vette s a pénztárnoknak a fölmentvényt megadta. A kerületi lelkészvizsgáló bizottságokat alakították meg s tagjaik jobbára a régiek maradtak. A Luther-társaság jelentése nagy veszteségről tesz említést. Elnökét vesztette el Hunfalvy Pálban, aki fölött a mai nagygyűlésen Bachát Dániel mond emlékbeszédet. Elnökké Zsilinszky Mihály főispánt választotta meg a társaság. Radó Kálmán főispán azt indítványozza, hogy az egyetlen lutheránus irodalmi társaság érdekében intenzívebb propagandát készítsenek elő a püspökök és esperesek közreműködésével. Az eperjesi koll. jogakadémia ügyében Ze- renka Pál püspök szólal föl s felemlítvénazt, hogy az egyházkerület 1000 írttal segélyzi az akadémiát, az egyetem támogatását is kéri. Hörn József feltünteti, hogy milyen szépen gyarapszik a jogakadémia; a tanítványok száma 90-en felül van, a megye és a város egy-egy tanszéket tart fönn, s idegen felekezetnek is szívesen támogatják. Nagyon fontos dolog azonban, hogy most az egyetemes gyűlés is lehetőleg mindent megtegyen az akadémia jövője érdekében. Az elnök élénk helyeslés közt kimondja, hogy az egyetőgyűlés erejéhez képest szívesen megtesz az akadémiáért minden lehetőt. A folyamodványt a pénzügyi bizottsághoz teszik át, hogy az utalványozzon segélyt az akadémia részére a lehetőséghez képest. Két indítvány került ezután tárgyalásra; mind a kettő azt kérte, hogy a felekezeti tanárok nyugdíjazásának ügyét a közoktatásügyi miniszternél szorgalmazza az egyetemes gyűlés. Hoszszabb vitát provokált a kérdés. Többen aggodalmukat fejezték ki az iránt, hogy nem lesznek-e kénytelenek kifogásolni egyházi szempontból, aminek szorgalmazását most kérik, különösen azért is, mert ez a testvér ev. ref. egyház tanárait is érinti. A közgyűlés a kérvényeket átteszi a közös ügyeket tárgyaló zsinati bizottsághoz. Több kisebb adminisztratív ügy elintézése után Karsay püspök buzgó imával rekesztette be az egyet, gyűlést. ha 2 dikán a fővárosi útjából visszatérő főispánt hivatalosan fogadja, és részére tüntetést rendezzen,s kérdem : való-e, hogy a városunk kebelében székelő hatóságokat és hivatalokat alispán hivatalos szám alatt a főispán úr javára rendezett tüntető fogadásban való részvételre felhívta, s ha való, jövőben hajlandó-e tartózkodni az efele minden megyei törvényhatósági megbízás nélkül való hivatalos hatáskörébe nem tartozó tüntetések rendezésétől? Székely-Udvarhely tt. 1892. okt. hó 6-án. Sebest Ákos, törvényhatósági bizottsági tag.« A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. Budapest, 1892. Csütörtök, október 6. 276. «zAm. — Ara 8 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr. - ------- • A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Egy szív belseje. Irta: de Chandplaix Márk. 27 Francokból fordította: Szigethyné Szalay Erzsi. Megijedtem, hogy a múltat bolygatva csak hamut találhatnék ott eleven szikra helyett. Aztán meg igaza is volt Madeleine-nek. Lajos sorsa miatti aggodalmunk mellett most minden egyébnek el kell némulni. Az adott helyzetben magunkra nem szabad gondolnunk. Megszorítottam hát oda nyújtott kezét e szókkal: — Köszönöm, Madeleine. Ha megbocsájtott nekem, úgy még az ön akarata ellenére is dédelgetek egy halvány reménysugárt, mert talán sikerülni fog meggyőzni önt szerelmem tiszta voltáról az által, ha Lajost vissza hozom s ha igaz szerelmemről maga Lajos fogja biztosítani. — Lajos ? Mit akar ezzel mondani ? — Ön maga emlékeztetett kötelességemre és faóhajomra; minél előbb indulnom kell tehát, mert most minden perez becses s nem szabad egyetlen egyet se elveszítenem. Menjünk, keressük fel Jeannet, aztán vezesse el; önre bízom, önre, kinek olyan erős a lelke. De Nessey kisasszony habozni látszott egy pillanatig; ajka megnyílt, hogy egy szót kiejtsen ; de azután elszántan követett Jeannehoz, ki tekintetével a messze távolba elmélyedve, imádkozni látszott. — A hajó kész az indulásra, — súgtam szelíden Jeannenak, homlokon csókolva testvéremet... Ki kell szállanotok a szárazföldre, engem pedig engedjetek távozni édesem, hogy minél előbb egyesülhessünk újra és pedig ezúttal valamennyien. Jeanne felemelkedett; szemében egyetlen kenyserezgett, sötalakán reszketeg bánatos, mosolylyal egyenesedett ki; pillanatig merőn nézte arczomat, melyre iparkodtam nyugodtságot erőltetni, azután hosszasan karjaiba zárt. Madeleine még egyszer utoljára kezet nyújtott nekem; én félénken tiszteletteljes csókot leheltem csuklójára; ő minden látszólagos felindulás nélkül fogadta. — Isten veled ! — mondta Jeanne — a mielőbbi viszontlátásra! Oly buzgón kértem az istent, hogy hiszen meg fogja hallgatni imámat és csodát tesz a mi kedvünkért. Oltalmazzon meg téged és bennünket is a mindenható!... Azzal egy fényképet adott át; előbb megcsókolta és igy szólott: — Ez az ő fia... Neki küldöm ! Az elválás utolsó pillanatában úgy tetszett nekem, mintha Madeleine is el lenne érzékenyülve. Két nagy és bizonyosan régen visszatartott könyvsepp rezgett szempilláin és pergett végig arczán. Hirtelen félre fordította fejét. Természetes volt előttem, hogy testvére miatt sírt. De hát miért titkolja előttem könnyeit ? Csodának kell történni, mondta Jeanne. Ez a szó, amit én négy hosszú éven átannyiszor ismételtem magamban, ez a szó megkapott. Nem csoda-e már az is, hogy oly váratlan s véletlen felfedezés adta tudtunkra azt a helyet, hol a kedves hajótörést szenvedett számüzöttek menhelyet találtak ? Léteznek tehát még csodák ? XXVII. Galathéa a tengeren, 1882. nov. 26. Íme öt napja már, hogy elhagytuk a partot, s azt hiszem, még öt napot számítva, megérkezhetünk ..... A tenger mostanáig kegyes volt hozzánk és igy sikerült olyan helyzetbe jutnom, hogy majdnem biztos lehetek abban, hogy minden tovább, nagy késedelem nélkül eljutok a Crozet-szigetekre. Csak 24-én ért bennünket az első vihar, de az se volt valami nagyon erős, se túl hosszantartó, alig tartott néhány órát. Inkább a hullámok csapkodása, mint a szélvész ereje jellemezte. Érezni lehetett, hogy olyan sík tengerre érkeztünk, melyet semmiféle szárazföld nem korlátoz.... Tényleg sokkal alantabb voltunk Madagaskár déli csúcsánál; már elhagytuk a jó reménység fokának egyenlítő vonalát; jobbra és balra ugyanaz a végtelen, beláthatatlan víz, melyet egyedül Délamerikának délszaki csúcsa érint. Hirtelen támadó délnyugati szél folytán a tenger gyorsan megáradt, a felcsapó és hullámzó ár egyszerre olyan széles mélyedéseket képezett, hogy csakis a tajtékzó habok óriási magassága volt képes megvédeni a szél ellenében. Ezekben a mélységekben barna vészmadarak, tengeri fecskék, sávos galambok röpködtek csendesen, mint a lepkék, harántos mozdulattal fürösztve szárnyaik végét a tengerben. A Galathea kínosan úszott a felszínen, a csavargőzös vergődésével s gépezete nyöszörögve zakatolt ide-oda csapódva a habok közt, majd a mélyedésekbe csapódva le, majd megint felülkerekedve a háborgó hullámokon. Azután másalakú kissebb habok képződtek, melyek amazoknál sokkal sebesebben rohantak a nyugatról szakadatlanul hullámzó tengeren beleütődve a Galatheába himbálva és erővel más irányba terelve azt, de csakhamar megváltoztak teljesen a habok és mindjobban háborgott a veszedelmes elem, a víz. Az egész tenger csakhamar beláthatatlan messzeségben átlátszó zöld lett, majd fehér ormokat képezve tajtékzott; habjai egymásba csapkodtak és viaskodtak... Mintha valami tenger, alatti rémes robbanás idézte volna elő ezt a forrongást és háborgást, a tornyos hullámok szétváltak, mint valami tűzhányó hegy katlanai s neki zúdultak elölről a Galatheának, mintha szét akarnák hasítani a hajót hosszában, aztán belekaptak oldalaiba, mintha az ide-oda lóbálással felforgatni akarnák az úgy is ingadozó egész fedélzetet. Pillanatonkint olyan heves szélroham támadt, hogy a vitorlákat összevissza tépte s a rongyokat szétszórta, mint megannyi esőcseppet. A kötelekmegremegtek s iszonyú vészes hangokat, borzasztó üvöltést hallattak. Mögöttünk a hajó, nyomban pedig a barna vészmadarak, a csüllők és más egyéb vizi szárnyasok fürösztötték szárnyaik végét a tajtékzó habokban, gömbölyű madár szemükkel bámulva bennünket, legyőzött óriásokat. A pelyhes bárányfelhők, melyek rendesen apró csoportonként vonulnak keresztül a nélkülök nagyon is unalmas, egyhangú tropikus égbolton, már az előtte való estétől fogva eltűntek. A láthatáron köröskörül a szokottnál sokkal sűrűbb, kiállhatatlan és sárga színű gőzök képződtek, olyan határozott t ágasbogas körvonalakat tüntetve fel, mintha ott már szárazföld, vagy valóságos jéghegyek volnának. De a heves szél nemsokára alább hagyott és nyugatnak vette útját. Ekkor aztán a tenger is megcsendesedett, helyreállt a nyugalom, a puha lágy hullámok, vagyis a pillanatra felháborított, hullámzó tenger újra megszokott, örökké egyforma irányát követte. Már néhány bárányfelhő is feltűnt az égen, mintegy utolsó búcsúzóul, mert azután végleg elhagytak bennünket. A láthatáron az a fehér tejszínű csipkés alakzatú falforma láthatár vesz körül bennünket, mely itt e leszálló különleges ködből képződik. A felhőkről azt lehetne hinni, hogy a hideg megdermesztette, merevvé változtatta őket. A szürkés kék zeniten pedig a nap egészen elhalványult. Mintha valami kihaló, elpusztult világba jutottunk volna, olyan benyomást keltett bennünk a zordon magány, a fagy és az elhagyottság érzete, mely már nagyon kezdett erőt venni rajtunk. Kifeszítettem az összes még készletben lévő vitorlákat, ettől fogok aztán vitorlával és gőzerővel mélyedünk bele mindjobban a délszaki jeges tengerbe, hol a hideg napról-napra érezhetőbb. Az albatrosok is megjelentek a szélroham kezdete óta ; mindjárt az első egy óriási példány volt, mely az ezeregy éjszaka fantasztikus madarára emlékeztetett hatalmasan kifejlett alakjával ; azok egyike, melyeket a matrózok admirálnak szoktak nevezni, mivel szürkés testén, a vállak közelében két fehér csillag látszik. Ez az albatros a mi árboczaink körül keringett és sokáig maradt ott csaknem mozdulatlanul, szárnyainak észrevehetlen vergődésével tartva fenn megát a levegőben és kíváncsian bámulva ránk. Aztán, mintha a vitorlák lebegésének irányából orientálná magát szárnyait kiterjesztette s átengedve magát a szellő lengetésének hirtelen eltűnt. Tegnap már nagy számban jöttek helyette mások, talán a kémlelődő őrszem figyelmeztetésére, mely bennünket észre vett. Azóta folyton követik a hajó nyomát, minden sietség nélkül röpülnek körültünk és hozzá csatlakoznak az apró tengeri fecskékhez és a barna vészmadarakhoz. Még más fajta, éppen olyan nagy testű madarak, mint az albotrások a »malamoch«-ok is hozzászegődtek ehhez a sereghez, gyönyörködtető röptűkkel élénkítve egy kissé elhagyottságunkat. A Galathea pedig gyorsan siklik az erős szélben, sőt dühösen zakatolva halad sebesen előre ... Mi a kötelekbe kapaszkodva, soha ki nem elégíthető örömmel bámulunk a vízbe, mely tajtékzó habokban csapkodja hajónkat; szeretnék még jobban siettetni a hajó sebességét, mert minél közelebb jutunk a czélhoz, annál jobban félünk, hogy vállalkozásunk nem fog sikerülni. XXVII. Hog szigete, Marion és Crozet szigettenger, 1882. deczember 1. Nem volna szabad kétségbeesnem mindjárt nyomozásaim kezdetén és mégis nem bírom elűzni szomorú előérzeteimet. Vajjon ennek a gyászos szigetnek hatása volna ez? Vagy talán inkább annak tulajdonítható, hogy számításaim, sejtelmeim nem valósultak? Meg mertem volna esküdni, hogy, ha a hajótörést szenvedők egyáltalán a szigettenger valamelyik szigetén vannak, akkor csakis ezen a szigeten lelhetem fel őket. De most már biztos vagyok, hogy itt nincsenek, legalább élve nem ... Ma reggel újabb szélroham kiállásas iszonyú fáradságok árán, miután sikerült gondviselésszerűen kikerülnünk a fenyegető jéghegyeket, valahára megpillantottuk a szárazföldet. Föld! Ezen az óczeánon, mely annyi keserves napon át sík pusztaságként terült el előtttünk !! És a mi fő, a Crozet földe! Elképzelhető hát, milyen felindulással üdvözöltük. Titokzatosan bontakozott ki szemünk előtt, mintha csak kénytelen volna utolsó pillanatig leplezve maradni. Estefelé, a két nap óta állandóan sűrű ködbe burkolt nap kisütött egy pillanatra, este csillagok lepték el az eget, ami megengedte, hogy helyzetünket egy kicsit megállapíthassuk és kiszámítsuk, hogy másnap reggel nyolcz óra tájban végre-valahára kiköthetünk Hog szigetén az ég derült tiszta maradt, kelet felől még mindig ott emelkedett a fehér ködfal, mely annál távolabb látszott, minél jobban közelítettünk hozzá. Végre az éj is elmúlt, három órakor virradni kezdett, négykor pedig már a fedélzeten voltam. Élesszemű matrózokat küldtem fel az árboczkosárba, de a többi matróz is, anélkül, hogy odarendeltem volna őket, hozzájuk csatlakozott. Kigyult a csolnokmester felült az előárboczra és nem tévesztette szem elől a láthatárt. A tisztek távcsövei kezükben valamennyien összegyűltek a hajó kabinja fölött. A Galathea pedig ezalatt himbálódzva hasította a vizet, kiterjesztett vitorláival csak úgy röpült. Tudom, hogy az alig tizenkét kilométer kosz szurog sziget a tenger színe felett 600 méter magasságban van, világos tiszta időben tehát már 4 vagy 5 órával előbb észre kell vennünk, mielőtt oda érkeznénk reggeli hat órakor, pedig még nem láttunk belőle semmit. A víz felszínén a hajó hosszában, sűrű hínárrakások, óriási tengeri fűcsomók úszkáltak, amiket a vihar alkalmasint a mögöttünk elmaradó Eduard szigetekről lépett ki; de előttünk sehol semmi, csak a sík tenger, az űr s az a távoli köd fal... Hét órát is elütötte már és még mindig semmi !... Kissé nyugtalankodni kezdtem és csökkenteni akarván a sebességet öszszébb vonattam a vitorlákat, hogy inkább csak gőzerővel haladjunk. A szélcsend, a viszonylagos nyugalom, mely olyan ritka ezeken a vidékeken, lassanként helyre állt; a tenger újra csendes és tükörsima lett; a hajó jobb oldalán emelkedő fehér ködfal közeledni látszott, míg az égbolton halványabb lett a nap fénye. Nyolc órakor már sokkal sűrűbben úszkáltak körültünk a tengeri fa és hínár-rakások, és különféle bizarr alakú, kis röperejű, de nem félénk madarak bukkantak egyszerre elő és röpködtek felénk. Ezek a madarak óvatosságra intettek engem ; a szárazföld nem lehetett már messze. Még jobban lassítottam a haladást. (Folyt. köv.) Megyék és városok. Interpelláczió az alispánhoz. Sebes Ákos úr lapunkat a következő interpelláczió közzétételére kérte föl: »Miután e bizottság többsége nem azért választotta meg Ugron János urat megyénk alispánjának, hogy hivatalos hatalmát arra használja, hogy bárki mellett is, hivatalosan tüntetéseket rendezzen, hanem azért, hogy e megye közigazgatását a fennálló országos törvények, törvényes rendeletek és szabályrendeletek szerint vezesse; s miután megyénk törvényhatósági bizottságától nem nyert megbízást arra nézve, hogy e KÜLÖNFÉLÉK. — október 6. Király ő Felsége nevenapján — mint levelezőnk Kalocsáról jelenti — Gsászka György érsek tartotta a nagyfányú isteni tiszteletet, mely alkalommal a főtemplom minden izében megtelt előkelő közönséggel. Ebéd alatt ő exczellencziája áldomást mondott a legalkotmányosabb királyra. Az érsek már ma visszautazott Budapestre, de nemsokára visszajön, mert a járványos időszak alatt hívei között akar lanni a székhelyen. A király, tűzoltó czélokra, Német-Gyirót községnek, nemkülönben a bajánházai és bikszárdi önkéntes tűzoltó-egyleteknek egyenkint 80, továbbá Pörgölin községnek és a neczpáli önkéntes tűzoltó-egyletnek egyenkint 100, végre az orehoviczai önkéntes tűzoltó-egyletnek 50, összesen 490 forintnyi segélyösszeget adományozott. Az udvarhelyi főispán. Fölkértek a következő nyílt levél közzétételére : Nyílt kérdés Benedek Elek lapszerkesztő úrhoz Budapsten. Igaz-e az, amit a képviselőválasztások alkalmával nagyságoddal együttműködött tekintélyes egyének állítanak, hogy önnek Török A. főispán korteseket bocsátott rendelkezésére mint legbizalmasabb embereit (Szabó K.-t, Máthé P.-t, továbbá Fóris M.-t, Szikszai F.-t stb. stb.) kik ön mellett mint nemzeti párti képviselőjelölt mellett működtek ? Sz.-Udvarhely, 1892. okt. 5. László Albert: Október hatodika. A mai gyásznapon a fővárosi közönség a szokásos módon rótta le kegyeletét a magyar szabadságharcz vértanúi s gróf Batthány Lajos emlékezete iránt. A szabadsághősök lelki üdvéért a központi honvédbizottság ma is a Ferenczrendiek belvárosi templomában tartatta meg az engesztelő szent mise áldozatot. A templom szentélyének falai ez alkalomra gyászlepellel voltak bevonva s középütt 50 égő gyertya közt szarkofág volt felállítva, mely az ország czimerével s katonai jelvényekkel volt díszítve. Gróf Batthyány Lajos lelki üdvéért a misét délelőtt 13 10 órakor tartották meg s már ekkor is szép közönség gyűlt össze a templomban. A 13 vértanúért az ünnepélyes gyászmise 10 órakor vette kezdetét. A kegyeletes gyászünnepen a központi honvédbizottság részéről jelen voltak : Degré Alajos alelnök, Mikár Zsigmond titkár, Madarász József orsz. képviselő, Weber, Iglódy, Menzel, Dessewffy Arisztid, Tassy-Bec őrnagy, Dekanem György stb. A baloldali első padban Damjanich tábornok özvegye. Az engesztelő istentiszteleten Bán Sándor házfőnök czelebrált több szerzetes társa segédletével. Mise alatt a sarkofág mellett Gserey Gábor ezredes vezetése alatt a honvédmenház tagjai álltak diszörséget. A gyászlobogó alatt megjelent mintegy 600 egyetemi polgár a templom hajójában foglalt helyet. Mise után a papság beszentelte a sarkofágot s a gyászünnep a Miserere hangjai mellett véget ért. Az egyházi szertartás végeztével az egyetemi ifjúság visszament az egyetemi körbe, hol Beöthy László joghallgató hazafias beszédet tartott az ifjúsághoz. A mai ünnepen általánosan feltűnt, hogy az öreg honvédek közül nagyon kevesen jelentek meg, ellenben az ifjúság eddig ritkán tapasztalt nagy számban vett részt. A hazafias Ferencz-rendiek az ünnepélyes mise alatt minden oltárnál tartottak gyászmisét. A »Otthon« írók és hírlapírók köre s az »Egyetemi kör« a mai gyásznapon kitűzte a gyászlobogót. A tanács az életlapokért. »Az ember nem tetszhetik mindenkinek s mellesleg még a saját papájának is« — mondja egy szellemes franczia s ilyen kolerás időben a fővárosi tanács emberi mérték szerint megfelel kötelességeinek, ha gondoskodik sokakról s mellesleg még az életlapokról is. Mert kötnivaló, aki többet tesz, mint amennyire képes. S ha a tanács kolera-intézkedései ellen a közönségnek lehetnek is többé-kevésbbé jogos kifogásai , az életlapokat mindenesetre sikerült a tanácsnak lekenyereznie. Mert soha halasabb és pikánsabb képtárgy, mint a minővel a tegnapi rendkívüli tanácsülés az életlapoknak szolgált. S ha a humor, mint a szerelem, vaksággal nem veri meg az ő kedves papjait, látni is fogjuk vasárnap az életlapokban annak az elragadó jelenetnek megörökítését, mikor a sovány Kamermayer fölkel és a sovány tanácsosok nevében ünnepélyesen megszólítja az éppenséggel nem sovány Gerlóczyt: »íme, lemondunk minden jogainkról és kötelességünkről, átadjuk neked a kolerát!« Szegény Gerlóczy, aki úgy jutott ehhez a kitüntetéshez, mint a »Királyfogás«-ban a becsületes Almanzor zsidó a lengyel koronához, valószínűleg azzal vigasztalja magát, hogy minden bajban van egy kis szerencse, mert a kolera hölgy s a hölgyek rendesen azt szokták elhanyagolni, aki leginkább foglalkozik velük. Vagy a ravasz Gerlóczy maga kérte magának a kolerát, mielőtt a dühöngő járvány-pikniken — »Damenwahl« útján jutna ahhoz a kellemetlen szerencséhez, hogy ezzel a veszedelmes hölgygyel megismerkedjék ? Jubileum. A zombori állami főgimnázium e hó 5-én ünnepelte meg igazgatójának, Gerevics Gusztávnak, 30 éves szolgálati évfordulóját. A tanári kar nevében Jeszenszky Dezső intézett hozzá üdvözlő beszédet, míg az ifjúság részéről Falcione Árpád és Kari Lajos 8-ad osztályú tanulók köszöntötték meg, amaz dr. Molnár István tanárnak alkalmi ódáját szavalta el, emnez pedig szép beszédet mondott. Az ünnepélyen nagy és előkelő közönség vett részt s a jubilánst számos ováczióban részesíette. Darányi Ignácz lemondása. Dr. Darányi Ignácz tizenhét évi ügyvédkedés után megvált a kartól. Lemondásával legközelebbi ülésében foglalkozott a budapesti ügyvédi kamara választmánya, amelynek tagja volt. Darányi lemondó nyilatkozatában előadja, hogy nem készül pihenni,hanem az eddiginél nagyobb odaadással szándékozik a közügyeket és ezek közt az ügyvédi karnak a jogszolgáltatással kapcsolatos