Pesti Napló esti kiadás, 1892. november (43. évfolyam, 303-331. szám)
1892-11-12 / 313. szám
Fertőtlenítve! Budapest, 1892. Szombat, november 12. 313. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Az uj kormány alakítása. Wekere Sándor miniszterelnök ma reggel Bécsből Budapestre érkezett és a mai délelőtt folyamán Lukács Bélával a kereskedelmi, gróf Csáky Albinnal a vallás és közoktatási, gróf Bethlen Andrással a földmivelési és Szilágyi Dezsővel az igazságügyi tárcsa elvállalására nézve értekezett és megállapodásra jutott. Az a hir, hogy Szilágyi Dezső az igazságügyi tárcza mellett ideiglenesen a belügyi tárczát is átveszi, nem bír valószínűséggel. Sokkal valószínűbb Radó Kálmán kinevezése belügyminiszterré. Radó Kálmán ma délben szándékozott elutazni Budapestről, s hogy Utazását elhalasztotta, arra mutat, hogy tényleg kombináczióban van, s a tárgyalásokat vele megkezdték. Báró Fejérváry honvédelmi miniszterrel Wekerle miniszterelnök már Bécsben tisztába jött, valamint Pápay Istvánnal is, kinek kinevezése a király melletti miniszterré, bevégzett tény. Pápay kinevezésére nézve a kezdeményezés a legfelsőbb körökből jött. Bécsben — mint levelezőnk írja — általában úgy magyarázzák Pápay kinevezését a király melletti miniszterré, hogy Bécsben alapos aggályok merültek fel arra, hogy a pártminiszterek a legjobb szándék mellett is egyoldalú információkat adnak a helyzetről és a politikai tényezőkről a koronának. Mondják, hogy ennek következtében merült fel Pápay kinevezésének kérdése, és pedig oly alakban, hogy Pápay a parlamenti tárgyalások alatt állandóan Budapesten fog tartózkodni, hogy a parlamentben történteknek mindenkor személyes tanúja legyen. Ma a déli órákban Wekerle miniszterelnök magánlakásán volt bizalmas értekezlet, melyben a szabadelvű pártnak több korifeusa vett részt. Az értekezleten a kormány programmját s az egyházpolitikai kérdésekben teendő nyilatkozatot beszélték meg. Holnapra az új kabinet egészen meg lesz alaktva. Budapest, nov. 12. A francziák Dahomeyban, Dahomey szent városának, Cananak elfoglalása, az első igazi siker, melyet a francziák Dahomeyban felmutathatnak. Cana a dahomeyi udvar nyaraló helye, de pusztán kunyhókból áll a város, melyek kevésbbé visszataszítók, mint a többi városokban. Csak a templom emelkedik ki a kunyhók közül és a fejedelmi palota, mely igen primitív alkotmány. Abomey, a székváros, körülbelül hat kilométernyire fekszik Canatól. Közben feküsznek Yodu, Uaué, Agbodagra, Goho és Ginte városok, melyek szintén kunyhókból állanak. Ha Behanzin király azt határozta volna el, — a mi különben a legvalószinütlenebb — hogy Abomeyba visszavonulva ott esetleg a romok alá temetteti magát, a kérdés csak az, vájjon Dodds tábornok rendelke A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Előszó. — Irta: Miksziith Kálmán. — A hatodik, hetedik előszó már ez, ugyanazon könyvhöz és írókhoz. Fekete hajjal kezdtem, szürkében járok most. A jobblelkű írótársaim elkezdenek rajtam sajnálkozni, mint azon az elátkozott emberen, aki mindég egy vizen csónakázik . — Szegény ember, — mondják, — ugyancsak unalmas dolga lehet. Az olvasók is abban a hitben lesznek : — Képzelem milyen megerőltetésébe kerülhet minden évben valami újat kigondolni. De miért is nem hagyja már abba? No hát épen ezt indokolom most meg. Hiszen eleinte magam is erre gondoltam, hogy csak addig vállalom azt a csónakázást, míg egy olyan utas akad, aki elől kiugrom a sarkából s ő marad azontúl elátkozott embernek. De másképen történt. Mint az a darab föld, amit ekéjével hasogat a szántó, hosszú éveken át, kinyitja a mélyét ő előtte — úgy tesz velem az a kis papírterület is (a két-három első oldal az Almanachban), amit beírok, megrázkódik és feltárja csodálatos bűverejét. Hiszen az »Ezer egy éjbe« való ez,— szinte lehetetlen elhinni. Szinte szédülök bele. És mégis úgy van. Visszatért a »terülj asztalkám« regéje. Bizony nem képzeltem, mikor az előszó írást elvállaltam, hogy milyen kolumnáris hivatalba lépek. De mit beszélek én hivatalról! Hiszen ez valóságos uralkodás. Jó tündér babonázta meg ezt a helyet s bizonyára ilyenformán szólt: — Amit itt kotyogni fognak, az mind beteljesedik. Az első évi előszóban panaszkodtam, hogy a közönség nem veszi a könyveket. Az volt rá a felelet, hogy a közönség mindjárt melegiben megvette az »Almanachot« hatezer példányban. A könyvkiadó rámtört veszekedni: — Hogy lehet kérem a közönséget bántani ? Hisz az egyebet se tesz, csak olvas. Keressen magának más thémát! Fogtam magam a következő évben és az írókat szidtam össze, hogy a novelláik gyengék és nem is újak. Sime olyan pompás újdonatúj novellák termettek erre az Almanachban, hogy a kritika is megnyalta a száját utánuk. A kiadó fiükbe jött: — De kérem, hiszen ön úgy tesz, mintha a korcsmáros leszidná a vendégei előtt az ételeit és a borát. Mintha azt mondaná: »Milyen hitvány csiger ez !« S a csiger fölséges szegzárdi lenne. — No majd vigyázok esztendőre. S ki is gondoltam angol észszel, hogy a novellák jók és újak voltak, de az már csak tagadhatatlan, hogy az írók mind a régiek. Nosza lefestettem borongó lélekkel az anyaföld meddő emlőit, melyeken új elbeszélő talentumok már nem növekednek. Csinos kis előszó volt, de mi történt ? Épen ebben az évfolyamban csillámlott meg az Almanachban a Herczeg Ferencz és a Kozma Andor neve, mintha egy leszólt bányában egyszerre két nagy darab termés arany hasad ki a szürkés falazatból. A kiadó kétségbe volt esve. — De hisz ön mindég az ellenkezőjét írja annak, a mi történik. — Ne higgye, kedves barátom — feleltem. Megfordítva áll a dolog. Minthogy mindég annak az ellenkezője iránt, a mit óhajtok s minthogy mindig arról írok, ami bánt, következéskép mindig az történik, amit szeretnék. Wolfner hihetetlenül csóválta a fejeit. (Azért többes számban, mert az ő fejcsóválásában benne értetődik a Singer fejrázása is.) — Szép, szép, de csak keressen jövőre más thémát! Keresek! De hiszen már minden kimerült. A kellékes kosár fenékig üres, írók, termékeik, közönségük már mind meg volt beszélve. Uram én teremtőm, ugyan mihez nyúljak ? Nem derengett előttem e rettenetes homályban egyéb fény, mint egy közönséges tarok regula: »Ha az ember nem tud mit hini, hijjen tarokkot.« Ebbe fogaztam meg görcsösen, áttravesztálva a praktikus életre: »Ha az ember nem tud kit ütni, hát üsse a kormányt.« Hiszen a mi tulajdon kormányunk. S azért a mienk, hogy azt tehessük vele, amit akarunk. Lön hát most három éve, a kormányt támadtam meg az előszóban, amelyik az alkotmányos aera óta mindent emelt, mindent gyarapított, mindenre volt pénze, csak a literatúrára nem költött el egy forintot sem. S inkább vesz írókat, mint könyvet. Mondjam-e, ne mondjam-e, hisz úgy is kitalálják: az előszó megjelent, a kormány megbukott. Babonának babona, de mikor oly nyilvánvaló. A szerencsétlen előszó felfordította a hatalmas piros székeket. Oh jaj nekünk! Hiszen előre tudhattam volna!... A kiadók, (most már mind aketten) hozzám szaladtak megdöbbenve: — Önnek igaza volt. Minden úgy történik, ahogy ön dirigálja. Az Almanach két első három lapja valami varázslat alatt áll. Vagy talán az ördög is ön helyett. — Bár ima. Elhiheti, hogy többet dolgoztatnék vele ! Véletlen az egész, merő véletlen. Most már én kezdtem tagadni, megijedve, hogy árendát fognak tőlem kérni azért a papiros területért, ahol a »terülj asztalkám« van. Vagy még rosszabb történik, hogy eladják az előszó írásának jogát valami nagy hatalomnak — hogy például megveszi Szapáry Gyula gróf s ha az egyik évben összeszidja a gyarló közigazgatást, az egyszerre mintaszerű lesz, hogy még a hurkosok is idejárnak tanulni, vagy ha a másik évben rápörköl rakonczátlanságáért az ellenzékre, a fogvicsorgató tigrisek iziben átváltoznak szelid, kezes bárányokká, selyemgyapjút eresztenek, sót nyalnak a miniszterek tenyereiről. Károlyi Gábor még tán kis csengetyűt is kap a nyakára. De az én kiadóm nem kapzsi; továbbra is kezeim közt hagyta az előszót s igy szólott: — Csakhogy ezentúl én fogom adni a thémákat. Hát persze! Beláttam, hiszen én mindent belátok s tegnap is mikor megjelent, mint a hogy az óramutató bizonyos időben bizonyos pontra megérkezik kérlelhetlenül, hogy az 1893-iki előszót üssem nyélbe, az volt hozzá az első szavam: —Hát mire terüljön az asztalka ? Mit akar az idén leölni ? — A kolerát. — Ah, a fekete asszonyt ? Ön fél tőle? — Csak haragszom rá, mert rontja az üzletet. — Hogyan ? — Az emberek félnek a könyvektől azon hitben, hogy kolerás városból érkezve, azok is terjesztik a baczillusokat. — Bolondság! — felelem. Ezt a tévhitet rég megcáfolták az orvosok. — Mindegy. — Meglássa majd, hogy az Almanach mégse fog úgy fogyni, mint máskor. — Ellenkezőleg ! Éppen csak az Almanach fog fogyni. Kétszázezer példányban kell nyomatni, de az se lesz elég... Rám nézett megütközéssel, tévetegen, fürkészve, nincs-e valami bajom. — Igen, igen, nem lesz elég. Mert az Almanach az egyetlen immunis hely ebben a birodalomban. — Már ugyan miért ? — Hát ön nem vette volna észre ? — Mit? — Az 1890-iki Almanachot. Tizenhárom szó van benne. Tizenhárom egy asztalnál. Ne csak nézze meg! Se több, se kevesebb. — Valóban tizenhárom, — felelte a kiadó elhülve, átfutván a 90-iki Almanach tartalom-jegyzékét. — Egész esztendőben szepegtem értük. Biztosnak látszott, hogy legalább egynek meg kell halni. Csak legalább ne Jókai lenne. Inkább dőljön el valami kisebb ház, mint a torony... Beniczky Bajza Lenkéért is nagy kár volna; sok arany kender van a guzsalyán — míg azt szép fehér kezével mind le nem fonja regényekké... Sőt Vadnay Károlyért is fájt a szívem. Kivel évelődnöm én ezután az országházi folyosón ? ... Tolnai Lajost nem kellett félteni. Kálvinista emberbe, mielőtt a halál beleköt, megkérdezi előbb: »Bent vagy-e már az akadémiában ?« S ha még nincsen bent, elereszti, itt hagyja addig... Ami Tóth Bélát illeti, ő vele nem történik violentia; ö a tudafa árnyékába megyen a hurik közé, ha megyen s Majmuna tündér fogja legyezgetni örökösen... Magamat az immunitás véd... De már teszem azt Sebők nyápicz legény, annak csak egy intés kell s a milyen jó fiú, mindjárt indul... Bársony István pedig minduntalan ott mászkál a bogáncsok és füvek között, őt szintén könnyen leapríthatja az a bizonyos kasza. Rákosi Viktorban nem eshetik baj. Az kineveti a halált. »Sipuluszért jött kend, vagy Rákosi Viktorért?« Justh Zsigmondra rá nem akadhat, mert az elmenekült előle Egyiptomba, a költői lelkű fiatal Tutsek Annához, van akkora gavallér, hogy hozzá nem nyúl; de ki áll nekem jót Muray Károlyért, akire külömben is aprehendálhat a halál, mert se a színműveiben, se a beszélyeiben egyetlen alakját se engedi meghalni. Vagy nem forog-e veszedelemben Petelei, aki sötét, borongós tollával a temetőkön mereng, úgyszólván legyeskedik a halál körül ? Egyszer csak azt találja neki mondani: »No gyere hát... « — Valóban ! egy se halt meg e tizenháromból ! — kiáltott fel a kiadó. — Úgy van, mindnyája él. De mennyi félelmet állottam ki egész esztendő alatt, míg végre arra a meggyőződésre jutottam, hogy az Almanach immunis hely. — Nem lehetetlen. — Sőt bizonyos. S ha a halál megkíméli azokat, akik írják, ezt bizonyosan kiterjeszti azokra is, akik megveszik. A kiadó vidáman nevetett, a kezeit dörzsöl— Természetesen. Oh természetesen. Ki kelyettezik-e elég erővel, hogy a királynak ezt az utolsó pozíczióját gyorsan beveheti. De ha Behanzin király nem vonul vissza Abomeyba, hanem nyugat felé iparkodik a franczia haderőt maga után csalni, akkor Dodds tábornok, ki e rangot a canai győzelem jutalmául kapta, nem fogja követni, mert nem adhatja fel működési vonalát, mely Vemere támaszkodik. A legfőbb baj az, hogy az expedíczió nem volt kellőleg előkészítve s a franczia csapat annyit szenved a nélkülözésektől és az éghajlattól, hogy a lassan érkező segélycsapatok nem juthatnak kellő időben a harcztérre s ez megbénítja a működést. Minden attól függ, várjon a francziáknak teljesül-e az a reményük, hogy Abomeyt bevehetik, mert ez esetben az expediczió sikere teljes lenne. Az észak-amerikai elnökválasztás tegnap formaszerűen befejeztetett. A kedden választott elektorok egy távirat szerint tegnap ejtették meg a szavazást s 290 szóval, tehát olyan óriási többséggel, minőre senki nem is számított, választották meg a demokrata Cleveland Grovert, ki a jövő márczius 4-én foglalja el elnöki hivatalát. A köztársasági párt azonban nemcsak itt, hanem a keddi összes választásokban teljes vereséget szenvedett. A képviselőházban a demokraták többsége 92 lesz ; a szenátorokat nem közvetlenül a nép, hanem az egyes államok törvényhozásai választják. Minthogy a törvényhozások közül immár igen sokban a demokrata párt dominál, a szenátus jövőre 45 köztársasági és 48 más párti tagból fog állani. Itt tehát a köztársaságiak még többségben vannak, de többségök csak , vagyis oly elenyészően csekély, hogy komoly akadályt a demokrata törekvések elé gördíteni alig lesz képes. Nagy feltűnést kelt, hogy Harrison elnök az eddigi képviselőházat tegnap ismét összehívta. Ez ellenkezik a szokásokkal, mert eddig az elnökválasztás megejtése után nem hívták össze a képviselőházat, hanem bevárták, míg mandátuma lejár s márcziusban a most választott ház összeül. Időközben csupán a szenátus szokott ülésezni, de nem azért, hogy törvényhozási munkálatokat végezzen, hanem azért, hogy bizonyos kinevezéseket jóváhagyjon. Ezúttal azonban mindkét házat és pedig törvényhozói feladatok megoldására hívták össze. Úgy látszik Harrison és pártja a néhány hónapot, melyben még övék a hatalom, bizonyos törvények hozatalára akarják felhasználni, melyeknem annyira a közérdeknek, mint inkább a pártérdeknek vannak hivatva szolgálni. A válsághoz. Wekerle az utolsó tromf, melyet a szabadelvű párt és az udvar a régi kormányzati rendszer és az aulikus politikának fentartására a nemzeti áramlattal szemben kiadó. Mert nem ám a kötelző polgári házasságról, vagy főleg erről van szó, hanem az udvart Bécsben a függetlenségi párt térfoglalása és a nemzeti párt nagy ereje a parlamentben és az országban s a kettő közötti szövetség aggodalomba ejtette az iránt, hogy fentartható lesz-e különösen a hadsereg eddigi egységes szervezete, hagyományos osztrák szelleme és német szolgálati nyelve s e hadseregből a magyar elem kiszorítható lesz-e továbbra is, ha oly államférfiak és politikusok kerülnének többségre a képviselőházban, illetve a delegáczióban és a kormányon, kik Magyarország állami jogát a hadsereg magyar részére bármely módon, de gyakorlatilag és nemzeti irányban és érdekben érvényesíteni akarnák. Ezért tűzetett ki főelvül az ellenzéknek a jelen válságban mellőzése és a szabadelvű párt egységes fentartása, mint amely párt már régen enyadírozva van a közös ügyekben a jelenlegi status quonak változatlan fentartására. A szabadelvű párt többsége körében viszont az ellenzék támadásainak visszaszorítása s különösen Apponyinak kizárása legfőbb önérdeknek tekintetett, hogy az eddigi belügyi kormányzat személyiségeiben és módszerében fentartható legyen, s ama gyökeres reformok, melyeket a nemzeti párt programmjában sürget, elodázhatók legyenek, ellenben azon reformok, melyek a párt és kormányhatalom fentartására alkalmatosak, keresztül vitessenek. S minthogy ezt Szapáry eszközölni nem tudta, őt elejtették, s felmentek Bécsbe, megújítani az udvarral kötött régi szövetséget. Ekként a magas politikát csináló udvari államférfiak s a pártpolitikát követő magyar szabadelvű vezérek egyesültek a törekvésben, hogy kabinet-krízist provokáljanak maguknak, melyben a Hentzi-szobor ügyben elbotlott Szapárytól szép szerével megszabaduljanak, s helyébe egy uj kormányt alakítsanak, melylyel az eddigi állapotokat nagyban és egészen konzerválhassák. Erre legalkalmatosabbnak tetszettek a valláspolitikai kérdések, melyekben nagyon liberálisnak lehet látszani, anélkül, hogy a hadsereg és a többi úgynevezett dinasztikus érdek általa érintetnek s a kormányhatalom is a liberális megoldással nem veszt hanem nyer. Végül a szabadelvű párt összetartható, s az uj kormány megszerezheti az elkallódott népszerűségnek szükséges minimumát. És minthogy a lejárt államférfiak közül nem találtak embert, ki ezen politikának szolgálatába lépjen, a király a népszerű Wekerle kinevezésében állapodott meg a magyar urakkal. Ez pedig kétségkívül szerencsés választás volt az ő szempontjukból, amennyiben Wekerle nemcsak népszerűségnek örvend, de liberális hírben is áll s ami fő, a valutakérdés miatt jelenleg pótolhatatlan s a politikai helyzet fölött uralkodik. Két kérdés merül fel itt az új minisztériummal szemben. Egyik a kötelező polgári házasságra vonatkozik, a másik a nemzeti politikára. 1. Lesz-e kötelező polgári házasság, és mikor ? E kérdés elől kitérni az új kormánynak nem lehet és nem szabad, mert azt választotta magának alapul és jogcímül a Szapáry-kormány megbuktatására és a saját uralkodásának megalapítására. E kérdés kevés arra, hogy abból Magyarország kormánya megélhessen, de kötelező a Wekerle-minisztériumra nézve. A váltót lejárattal ki kell tölteni és be kell váltani. Erre vonatkozólag egy különös nyilatkozatot olvasunk a »Nemzet« mai ritkított vezérczikkének végén: »Alkotmányos szempontból teljesen jogosítva van a korona bármely javaslat benyújtására az előleges helybenhagyást meg nem adni, épp úgy, mint joga van minden törvényjavaslattól megtagadni a szentesítést; de a jelen esetben erre nem is volt alkalom, mert a házassági jogról szóló javaslatok még nem voltak oly stádiumban, hogy azok előterjesztése iránt a korona határozhatott volna. E sorokat elolvasva, bizonytalanság szállja meg lelkünket, hogy a korona a kötelező polgári házassághoz beleegyezését adta-e, vagy sem? Az alternatíva azon része, hogy a korona jogosítva van a törvényjavaslattól megtagadni a szentesítést, elesik, mert ez egy későbbi stádiumra vonatkozhatik. Most arról van szó, hogy előleges helybenhagyását bírjuk- e a kötelező polgári házassághoz, vagy nem? Erre azt feleli a »Nemzet«, hogy ezt megadni a koronának nem volt alkalma, mivelhogy a javaslatok elébe nem terjesztettek. Emlékszünk ugyan, hogy a válság napjaiban megjelentek némely kész tv.-javaslatok a házassági jogra vonatkozólag, ezek tehát a korona előzetes jóváhagyásának is beterjeszthetők voltak. De ettől eltekintünk, s kénytelenek vagyunk úgy értelmezni a »Nemzet« közleményét, hogy a korona a kötelező polgári házasságra nézve még nem határozhatott, tehát nem is határozott, se pro, se contra, hanem megbízta a Wekerle-minisztériumot, hogy javaslatokat készítsen, s csak azután, majd ha ezek elébe terjesztetnek, fogja az előleges helybenhagyást megadni vagy megtagadni. Ha ez így áll, úgy a polgári házasság kérdése Bécsben ezúttal meg nem oldatott, hanem elhalasztatott, s megállapodás történt valamely nyilatkozatban, mely kilátást és reményt nyújtson a jóhiszemű szabadelvű pártnak oly politikára, mely az előzmények daczára a párt összetartását és az új kormány támogatását lehetővé tegye. Több világosságot a legközelebbi napok fognak hozni. 2. A nemzeti irány áramlata ellen gátakat emelni lévén a Wekerle-kormánynak másik fő feladata, ezt vagy engedmények árán teheti, mint mikor árvízveszélyben a túlsó oldal gátjait átszakítják, hogy az innenső oldalra kisebb legyen a nyomás, vagy pedig a merev ellenszegülés, a nemzeti párt és a szélsőbaloldal legyőzése tűzetett czélul. A nemzeti koncessziók rendszere a valószínű, mert egyszersmind hazafiasabb és okosabb, lévén ezek alkalmatosak a mindenesetre gyönge Wekerle-minisztériumot megszilárdítani s az ellenzéki ostromot mérsékelni. Azt azonban, hogy Pápay a királyi kabinet főnöke a király személye körüli miniszternek neveztetik ki, s a két hivatal teendői némileg egyesütetnek, nemzeti vívmánynak nem tekinthetjük, ez legfeljebb helyes intézkedés számába vehető. Mert ugyan miféle erősödése származnék ebből a magyar nemzetnek ? Igazi oka pedig ezen kinevezésnek nem egyéb, mint hogy a király fogyatékos bizodalmában az új minisztériumhoz, abba a maga legbizalmasabb emberét kívánta a saját oldala mellett betenni, akképpen, hogy a minisztertanácsokban jelen legyen, szóljon, szavazzon és neki referáljon. És így az aulikus politika a kabinetben megerősíttetik, miután eszköze Szapáry kiesett. Viszont Wekerlének is érdekében áll Pápayt kabinetjének megnyerni, mert ő maga nélkülözi amaz udvari összeköttetéseket, melyekkel Andrássy, Lónyay, Tisza és Szapáry bírtak. S ezeknek pótlására ki volna alkalmatosabb Pápaynál ? Így erősittetik az udvar ellenőrzése lent és a szabadelvű pártnak és kormányának szövetkezése az udvarral. Ezzel szemben a magyar nemzeti irány politikusai önvédelmükről gondoskodjanak. Jövőjüket veszély fenyegetheti s ezen intést nem a nemzeti pártnak mondjuk, melynek egysége és szilárdsága senki által kétségbe nem vonatik, s melynek vezére Apponyi elég népszerű és elég nagy tehetségű, hogy Wekerle népszerűségét és tehetségét ellensúlyozza, hanem óvatosságra intjük a függetlenségi pártot, midőn saját politikája fölött határoz, nehogy kerülő utakon a magyar-ellenes udvari politikusok és az aulikus szabadelvű párt szövetségesévé váljék. Maga alatt vágná a fát, ha erre nem ügyelne. KÜLÖNFÉLÉK. — nov. 12. A hiv. lapból. Igazságügyi kinevezések. A király az igazságügyi miniszter előterjesztése folytán Nemes Sámuel kolozsvári ítélőtáblás bírót, a gyulafehérvári törvényszék elnökévé, Csaba Sándor szegedi törvényszéki jegyzőt az ottani, Petróczy János egri törvényszéki jegyzőt a nyírbátori, Juricskay Boldizsár egri törvényszéki jegyzőt az edelényi és Rektorisz Károly szabadkai törvényszéki jegyzőt a topolyai járásbírósághoz a birákká kinevezte; továbbá megengedte, hogy Szerémy Béla balassagyarmati és Kecskeméthy Géza szécsényi járásbírósági albírák saját kérelmökre kölcsönösen áthelyeztessenek. A budapesti érseki helynök, Bécsben a pápai nuncziaturában ma délelőtt ment végbe a kánoni informáczionális eljárás Cselka budapesti érseki helynökkel, mely alkalommal Galimberti nunczius és Tamassi üdítőre jártak közbe. Az országos közoktatási tanácsnak ő Felsége legfelsőbb elhatározásával jóváhagyott szabályzata (5. §.) igy intézkedik : »Hogy a tanács tagjai az iskolai állapotokat személyesen megismerhessék s a helyszínen szerzett tapasztalataikat a közoktatási tanács kebelében kifejtendő munkásságuk közben hasznosíthassák, a miniszternek a tanács ajánlatára az egész tanévre adandó felhatalmazása alapján, de rendelkezési jog nélkül, meglátogatják évközben vagy a vizsgálatok alkalmával az ország azon tanintézeteit, a melyekre felhatalmazásuk szól. Ebből folyólag és tekintettel az 1876. évi XXVIII. t.-cz. 3. §-ára is, a közoktatásügyi miniszter az 1892—98. tanévre a következő tanácstagokat küldötte ki: Berecz Antalt a soproni ág. ev. tanítóképzőhöz, Csengeri Jánost a n.szombati kath. tanítóképző intézethez, Dollinger Gyulát a budapesti fő- és székvárosi tankerületi főigazgató hatósága alatt álló középiskolákhoz, az egészségtan tanításának és az iskolai berendezéseknek egészségügyi szempontból való megfigyelése végett, Erődi Bélát a balázsfalvi, nagyváradi és szamosujvári gör. kath., úgyszintén az aradi, karánsebesi és nagyszebeni gör. kel. tanitóképzőintézetekhez, Ferenczy József titkárta lene dokoltatni a járványbizottság által. Vagy még jobb, ha kiírja az előszóban. — De... — Semmi de! Önnek elhiszik — mert nem doktor. Török kávéházak Budapesten. — Rövid indítvány. — Budapest a legnagyobb város kelet és nyugat között. Fekvésénél fogva hivatva van arra, hogy közvetítő legyen az oriens és a modern Európa között. Politikailag keletre vagyunk utalva, de szükséges volna, hogy egyéb tekintetekben is bizonyos keleti jellegre tegyünk szert. Keleti faj vagyunk, de összeköttetéseink inkább a nyugati szokásokat, a nyugateurópai modort honosították meg. Ha az idegen Budapestre jön, azt hiszi, hogy itt tarka változatosságú, keleties jellegű várost fog találni és csalódik, mert az emberek németül beszélnek, a házak nyugatias stílben vannak építve, maga az egész város nyugati mintára van berendezve, ugyanoly sablonok szerint, mint a többi európai városok. Van néhány bazárunk, de ezek csak annyiban bazárok, hogy átjáróházban vannak és különböző dolgot árulnak bennük, ittenottan szerecseny-utczai tintás-szerecsenyek. De nincs p. o. török kávéházunk. — Budapesten roppant sok kávéház van. Alig van népesebb utcza, hol ne lenne kettő-három. Egymásután rendezik be a fényesebbnél fényesebb kávéházi helyiségeket — egyforma sablonok szerint. Van benne egy kassza, olyan, mint egy indus király trónusa, néhány tükör, czifra lámpák, mentál kényelmetlenebb székek, lehetőleg nagy ablakok, márványasztalok stb. De nincs egy kávéház sem törökös berendezéssel, török módra. — Török kávét a budapestiek nem ihatnak, pedig az a legpompásabb ital a föld kerekségén a szeszes italokon kívül. A mi kávénk hozzá sem fogható, pedig nálunk jobb, mint p. o. Berlinben. Azután a sok török frissítő, ami bizony ráférne a mi kánikulás napjainkban izzadó publikumunkra, mely gazöz és szóda közt kénytelen válogatni, ahelyett, hogy egész serge a jobbnál-jobb török frissítőknek állana rendelkezésére. Vállalkozó emberek, menjenek az oriensre, tanulmányozzák az ottani e fajta helyiségeket és annak mintájára rendezzenek be kávéházakat a budapestieknek, kik tudvalevőleg a legjobb kávéházi közönség Mindenki oda fog tódulni s a török kávét fogják inni rövid idő alatt mindenütt. Fő- és székvárosunk képe ezáltal is szingazdagabbá, érdekesebbé és jellegzetesebbé lesz, míg egy unalmas sablon minden tekintetben : rossz utánzata Bécsnek, Cs.