Pesti Napló, 1893. január (44. évfolyam, 1-36. szám)

1893-01-09 / 13. szám

13. szám. Budapest, hétfő PESTI NAPLÓ, 1893. január 9. Honvédelem. + Ezredek áthelyezése. Az 52-ik gyalogezred, mely már 10 év óta állomásozik Pécsett, mint értesülünk, még ez év május elsején eltávozik Pécsről. Helyébe a Kaposvárott állomásozó zászlóalj, s a Plevjén elhelyezett 44-ik gyalog­ezred három zászlóalja megy Pécsre. Hogy a Pécsett állo­­másozó 52-ik ezredet hova helyezik át, erről az ezred tisztjei még nem kaptak értesítést. A magyar népfelkelésről. Egy magasabb állású törzstiszttől a következő sorokat kaptuk: Budapest, január 7. Magyarországnak ez idő szerint két csonka katona, intézménye van; egyik a honvédség, a másik pedig: a nép­­felkelés. Amazt az idők szelleme és bizonyos katonai körök elfogultsága, n­em ezt pedig a jelenlegi honvédelmi minisz­ter zseniális szélessége tette, alkotta bénává, csonkává. Tények bizonyítják, hogy a magyar honvédség szer­vezeti fejlődése az 1886. év óta stagnál és az ezred-rend­­szer behozatalával irányadó katonai körök nem is gondol­nak többé arra, hogy a honvéd-tüzérséget és műszaki csapatokat felállítsák; figyelmen kívül hagyják a honvéd­ségnek honvéd-hadtestekbe való beosztását; az önálló honvéd-vezérkar szervezését azokból a honvéd-tisztekből, kik a bécsi hadi iskolát megfelelő eredménynyel végezték. Pedig egy katona-minisztertől 1884-től 1893-ig mél­tán többet várhatott a nemzet és a közvélemény. Az ez­­red­rendszert azért hozták be a honvédségnél, hogy minél több magasabb rangú törzs- és főtisztet vehessenek át a hadsereg állományából; a honvédelmi minisztérium összes ügyosztályai élén, az egy népfelkelő-osztályt kivéve — csupa közös hadseregbeli törzstiszt áll. A ház belső berendezése a gazda ízlésére mutat. A magyar honvédség Fejérváry alatt stagnál; amire Bécsben az Útmutatást megkapja, azt keresztülviszi. De ha már ily szomorú helyzetbe jutott a honvédség a katona­miniszter uralkodása alatt — bizvást elvárhattuk, hogy legalább a magyar népfölkelést fogja fejleszteni annál a törvényes jogánál fogva, amely az 1886. évi XX. törvénycikkben gyökeredzik. Azonban a magyar népfölkelés ma, 1893-ban épp ott van, ahol az 1887. év közepén volt, amikor fölállították a 92 népfölkelő-nyilvántartóságot, amely az országnak fél­milliónyi kiadásába és terhébe kerül. Ha illetékes helyen komolyan gondolkoznának, akkor a népfölkelő-nyilvántartó tiszteket mostani alkalmaztatá­sukon kívül beoszthatnák az évenkint működő sorozó­bizottságokhoz mint sorozó­tiszteket. Miért vonjuk el a honvéd-csapattisztet épp tavaszszal hivatásszerű foglalko­zásától, a regniták kiképzésétől? E dolgok előrebocsátása után térjünk át egy meg­­oldatlan lényeges kérdésre: a népfölkelő-csapatok mozgó­sítás esetén való beosztására. A magyar népfölkelés áll: 94 elsőrendű népfölkelő tábori zászlóaljból, 28 népfölkelő gyalogezredből, illetőleg 14 népfölkelő gyalogdandárból és 10 népfölkelő huszár­osztályból. Az első rendű népfölkelő­ zászlóaljak számára a tel­jes tábori felszerelést, ruházatot és fegyverzetet már bé­kében készen tartják; a másodrendű (38—42 évesekből alakuló) népfölkelő-zászlóaljak tábori felszereléssel ezidő­ szerint nem bírnak; aki tehát aminő gúnyában bevonul, abban a gúnyában vonul is az ellenség elé. Hogy azonban az ellenség futó betyároknak vagy csikósoknak ne nézze őket: háborúban karszalagot kapnak. A 38—42 éves népfölkelőkből alakuló zászlóaljak élelmezéséről és ruházásáról valószínűleg az a magasabb hatalom fog gondolkozni, a­mely az erdő madarait táplálja és ruházza. Az a kérdés merül fel, mert ez még tisztázva nincs: 3­14 népfölkelő gyalog­dandárból és 10 népfölkelő huszár­osztályból álló csapatok hová lesznek beosztva általános mozgósítás esetén? A hadseregbeli hadtestekbe­ e dandá­­ronkint, vagy hadosztályonkint, mint a magyar honvéd­séggel történik, vagy a honvéd-hadosztályok egyik dan­­dárát alkotják, vagy mint önálló csapattestek bocsáttatnak a hadvezérlet rendelkezésére ? Ezt az életbevágó közjogi kérdést ez ideig nem tisztázták, pedig oly családapák éle­téről van itt szó, kik esküvel fogadott szolgálati kötele­zettségüket már lerótták. Szinte megfoghatatlan, hogy egy Bolgár Ferenc, Tóth Ernő és más katonaviselt képviselők ezt a kérdést az országgyűlésen föl nem vetették! Azt hiszem, hogy a honvédelmi tárca költségvetésének legkö­zelebbi tárgyalá­sánál e kérdést tisztázni fogják. Tartok azonban tőle, hog­y a katona­miniszter válasza­: „ibis redibis nunquam in hello morioris“ lesz.­nisztériumban katonai előadói minőségben sok éven át tel­jesített igen buzgó és kitűnő szolgálatainak elismeréséül, a 3. oszt. vaskorona-rendet adományozta. Uj konzul Budapesten. A király Paraguay köztársa­ság tiszteletbeli konzulává Budapestre kinevezett Carlos A. René kinevezési okmányához a legmagasabb exequaturt megadta. Kinevezéseit: Makay Emil és Duba Gusztáv I. oszt. m. kir. pénzügyőri biztosokat, pénzügyőri főbiztosokká, Stojkovics György III. oszt. adótisztet, a nagybecskereki kir. adóhivatalhoz III. oszt. ellenőrré, Risztics János V. oszt. adótisztet, a temesvári kir. adóhivatalhoz IV. oszt. adótisztté, Zajzon Gergelyt, a sepsiszentgyörgyi kir. adóhivatalnál al­kalmazásban állott díjtalan adóhivatali gyakornok-jelöltet, ugyanazon kir. adóhivatalhoz díjtalan adóhivatali gyakor­nokká, Horváth György zirci kir. járásbirósági börtönért, a zirci kir. járásbírósághoz segédszolgává, Kocsis János okleve­les tanítót, a pu­rkereci állami elemi iskolához rendes tanítóvá, Patakay Sándor váci kir. járásbirósági telekkönyvi betét­szerkesztési írnokot, betétszerkesztési segédtelekkönyveze­­tő­vé, Baranyi Károly pestvidéki kir. törvényszéki és Wichter Ármin gyöngyösi kir. járásbirósági betétszerkesztési szak­­­sirnokokat, betétszerkesztési írnokokká, Thomich Velykó újvidéki kir. törvényszéki dijnokot az újvidéki kir. törvény­székhez és Schlechta Károly cs. és kir. 31. gyalogezredbeli számvivő őrmestert a nagyilondai kir. járásbírósághoz írnokká nevezték ki. Megerősítés: A vallás- és közoktatásügyi miniszter: Huszka József budapesti IV. ker. kat. főgimnáziumi rendes rajztanárt ezen minőségében végleg megerősítette. Áthelyezések: Mánásy István nagyilondai kir. járás­birósági írnokot a gyulafehérvári kir. j birósághoz, Könczey István magyarcsékei kir. járásbirósági végrehajtót a ten­­kei kir. járásbírósághoz, Pethő Sándor hódmezővásárhelyi és Bánh­idy István aradi kir.­­birósági írnokokat kölcsönö­sen áthelyezték. Alapszabályjóváhagyások. A nagyszombati tanítók társaskörének alapszabályait, a kecskeméti dalárda alap­szabályait, a gyomai önkéntes tűzoltólegylet alapszabá­lyait, a kisuca­újhelyi önkéntes tűzoltó-egylet alapszabá­lyait, a budapesti általános munkás betegsegélyző pénztár módosított alapszabályait jóváhagyták. A király adományai. A király Kis-Szent-Mihály és Kis-Ciklin községek egyesült önkéntes tűzoltó-egyletének, Puszta-Kozmadombja, Kerka-Németfalu és Kerka-Kutas községek önkéntes tűzoltó-egyleteinek egyenként 50, to­vábbá Kisuca-Ujhely község önkéntes tűzoltó-egylete ré­szére 80, és Magyarbél község tűzoltó-egyletének 100, végül a budapesti I. József­ városi emberbaráti jótékony egyesületnek 80 forintnyi segélyt, összesen tehát 460 fo­rintot adományozott. Vámszedési jog kiterjesztése. A kereskedelemügyi mi­niszter a Sáros vármegye részére a zboró-konecsnói törvény­hatósági közúton hivatali elődje által engedélyezett vám­szedési jogot az ezen útszakaszt érintő egész forgalomra kiterjesztette. Pótvásár engedélyezés. A kereskedelmi miniszter meg­engedte, hogy az Ungvármegye területéhez tartozó Ubrezs községben az 1892. évi október hó 26-ára esett, de az el­maradt országos vásár helyett 1. évi január hó 16-án pót­vásár tartassák. Uj táviróhivatal. A Budapest-Ferenc­ József lakta­nyai postahivatalnál, azzal egyesített távirdahivatalt léte­sítettek. Ügyvédi kamarákból. A kassai ügyvédi kamara köz­hírré teszi, hogy dr. Fáid Andor ügyvéd Tőke-Terebes székhelylyel, a kamara lajstromába folytatólag felvétetett. A kecskeméti ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Szabó József nagykőrösi lakos ügyvéd, az ügyvédség gyakorla­táról történt önkéntes lemondása folytán, a kamara laj­stromából kiterültetett. A szombathelyi ügyvédi ka­mara közhírré teszi, hogy Horváth Béla sárvári ügy­véd a kamara területéről Ó-Becsére (a szabadkai ügyvédi kamara területére) történt elköltözése, Stett­­ner Máté szombathelyi ügyvéd önkéntes lemondása, továbbá Diskay Kálmán körmendi és Vargyassy Gyula szentgott­hárdi ügyvédek elhalálozásuk folytán, kamara lajstromából kitöröltettek; Diskay Kálmán irodája részére Babos István körmendi ügyvéd, Vargyassy Gyula irodája részére pedig dr. Lipp Ferenc szentgotthárdi ügyvéd rendeltetett ki gondnokul; Stettner Máté irodája részére gondnok kirende­lésének szüksége fenn nem forgott; végül, hogy Békessy Gyula ügyvéd, Szombathely székhelylyel, folytatólag felvé­tetett, Márton Pál vünöcki ügyvéd pedig irodáját és lak­helyét,a kamara területén belül, Kis-Cellbe tette át. Áthelyezések. Ancsini Tivadar tartalékos hadnagyot a cs. és kir. 11-ik számú tábori vadász-zászlóaljtól a sop­roni 18-ik honvéd-gyalogezredhez és báró Edelsh­eim­-Gyu­­lai Lipót tartalékos hadnagyot a báró Edelsheim-Gyulai nevét viselő cs. és kir. 4. huszárezredtől a budapesti 1-ső honvéd huszárezredhez áthelyezték. Árverések a fővárosban. Rózsa-utca 18., jan. 19. Boro­­vánszky János ingós. 978 frt. — Nádor-utca 23. jan. 9., Wie­ner Henrik és neje ingós. 1763 frt. — Nagymező-utca 17. jan. 9. Juranek J. József ingós. 1808 frt 40 kr. Árverések a vidéken.. Hidegkút, febr. 6. Remelsbacher Anna ing. 577 frt. — Visegrád, jan. 21. Török József és társa ing. 270 frt. — Rákospalota, jan. 26. Müller Mária ing. 6000­­­­ frt. — Tereske, jan. 11. Rosenbach Emil és társai ingóságai 17,949 frt. — Zsolna, jan. 12. Diener J. ingóságai 4777 frt. — Német- és Ó-Palánka, jan. 13. Stern és Epstein cég ingóságai 2693 frt. — Nagyvárad, febr. 6. Barth Ferenc és neje ingós. 6480 frt. — Arad, márc. 27. Kohn Dávid és társai ing. 7500 frt. — Zombor, jan. 24. Adler Ignácné ing. 3485 frt. — Nagy- Tárkány, márc. 1. Báró Sennyey Béla és társai ing. 3828 frt. — Brassó, jan. 26. Grama M. Justinián ing. 7080 frt. — Sze­ged, jan. 31. Ördög Mihály ingóságai 2016 frt. — Versec, jan. 25. Duzsa Szavina ing. 2544 frt. Pályázatok. Száznyolc posta- és távirő-gyakornokjelölt a kereskedelemügyi minisztériumnál jan. 31-ig. — Aljegyzői áll. a szabadkai törvényszéknél 2 h. a. — Tizenhárom díjas jog­gyakornoki áll. a budapesti Ítélőtáblánál 15 n. a. — Albirói áll. a gölnicbányai járásbíróságnál 2 h. a. — H. oszt. jegyzői áll. a debreceni törvényszéknél 2 h. a. — A nyíregyházai járás­bíróságnál járásbirói áll. 14 n. a. — Az ungvári járásbíróságnál irnoki áll. 4. h. a. Kivonat a hivatalos lapból. — Január 9. — Uj titkos tanácsos. A király dr. petteneggi gróf Petticich Gaston, a német lovagrend főkapitulárisának, a titkos tanácsosi méltóságot adományozta. Rendjeladományozás. A király győri Farkas Fidél helyi alkalmazásbeli honvédezredesnek, a honvédelmi mi­Színházak: Magy. Kir, egerakás. Ma, hétfőn,­ január hó 9-én: A színház zárva. — Nemzeti színház. Ma, hétfőn, január hó 9-dikén: Odette. — Várszínház. Ma, hét­főn, január hó 9-dikén :A színház zárva van. — Népszínház. Ma, hétfőn, január hó 9-íikén: Blaha Lujza asszony­ mint ven­dég, Apja lánya. Kiadótulajdonos és főszerkesztő: Ifj. ÁBRÁNYI KORNÉL Felelős szerkesztő: BARNA IZIDOR. Tgyilt tér. (Az e rovatban közlötteknek sem tartalmáért, sem dákjáért nem felelős a szerkesztőség). Vese, húgyhólyag, húgydara­b­os frössvényf­ántalmak ellen, továbbá a légző és emésztési szervek hurutos bántatnainál, orvosi tekintélyek által a Lith­ion-forrás Salvator sikerrel rendelve less. Húgyhajtó Itatási! Kellemes izü ! Könnyen emészthető ! Kapható ásványvizkeresked­ésekben és gyógyszertárakban. A Salvator-forrás igazgatósága Eperjesen. Fényképészeti műkedvelőinek! Kitűnő fényképészeti szalon- és utazó-apparátusok, uj felülmulhatlan pillanati-kézi-apparátusok MOLL A.-nál csász. és kir. udvari szállító n­écs, Tuchlauben 9. sz. Kivinne­tvo. nagy képes strjeff?/zézc. 1169 -----—: Szén üzletág alakíttatott 2834-ben. ZZZZ—— Szabók, csipeszek, általában az ülő-életmódot folytatók, a kellő mozgás hiánya miatt, gyakran szenvednek emésztési zavarokban s aranyeres bántalmakban, de a melyektől számos sikerre hivatkozva gyorsan s biztosan, a gyógyszertárakban egy dobozzal 70 kr. kapható valódi, Brandt Richárd gyógy­szerész-féle svájczi labdacsok használatával megszabadulhatnak. Főraktár: Török József gyógyszertára Budapesten, Király­ utca 12. LiST Elismert legjobb felvidéki hordókáposztáját 4 lakimcM répáját melegebben Sichtei* K^Olj boa“ Budapest, Bmia­nfcaa 11. sz­ám. 1509 E n íj « ® ■* j úri és női báli keztyuit, se­al SIS Mi A Br A 4- iyemharisnyák és zsebken­­g § ! Él (l§ Jls/ áll döket legszebb választék-MillilISmfjl, SVffi ^ Dorottya-utcza. Néhány hét múlva már az 1787. év óta fennálló Hugmayer és 3­ricseai Jsmás­féle szolid vászon és fehérnemű üzlet (Buda­pest, Szervita-tér 10.) a helyszínéről végleg el fog tűnni, s egy konyha és díszműáru üzlet által elfoglaltatni, miért is tekintet­tel arra, hogy a vászon és pamutáru a legközelebbi időben nagy áremelkedésnél néz elébe figyelmeztetjük a tisztelt közön­séget, hogy bevásárlásait 1­893. janu­s 31-éig mint a végeladás határnapjáig, eszközölni szíveskedjék, miután számot vetve tőke pénzével, azt, ezen czikkek bevásárlása által, dúsan kamatoztatja, mert végeladá­sunk érni jóval a gyári árakon alul adatnak el; de figyelmeztetjük ez­úttal, a­­ partie-kereskedők kivételével, az itteni, és vidéki kereskedő urakat is, hogy előnyöseb­ben vásárolhatnak nálunk mint bármely gyártelepen. Ezen előnybeni részeltetés azonban csak készpénz fizetés mellett történik, c­égünknél: 1339 m m és Mictóoiiis BUDAPEST, vita-tér IO« m

Next