Pesti Napló, 1893. november (44. évfolyam, 307-336. szám)
1893-11-08 / 314. szám
Erzsébet magyar királyné, Budapest, november 7. E cím alatt és ezen a helyen igazítunk helyre egy téves hírt, mely az utóbbi napok politikai kombinációiban nagy szerepet játszott, s még kormánypárti lapokban is valóság gyanánt közöltetett. S azért választjuk a helyreigazításra ezt a címet és ezt a helyet, mert aranybetűkkel fogja följegyezni minden magyar ember azt a tényt, melynek tudomására jutand, s áldó fohászszál fogja dicsőíteni a magyar királynét, aki a magyar nemzet bús napjaiban a nemzetnek védasszonya, őrző angyala volt, s aki még ma is az maradt. A téves hir az volt, hogy a király néhány nappal ezelőtt a két magyar " St. Vaszary Kolos herceg" és Hallauch Lőrinc nagyváradi püspököt külön kihallgatáson fogadta. Természetes, hogy e külön kihallgatás hírét éppen most a kötelező polgári házasság fölött való döntés perceiben mindenki a legnagyobb jelentőséggel ruházta fel. A hir azonban nem felelt meg a valóságnak. Vaszary és Schlauch bíborosok nem a királynál voltak külön kihallgatáson, hanem Erzsébet királynénál. S e külön kihallgatás története a következő: Mikor Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök ez év június havában megkapta a bíborosi kalapot és a birétumot, a király Bécsben tette ezt föl az új bíboros fejére, ugyanakkor Erzsébet királyné is Bécsben tartózkodott és Schlauch Lőrinc bíboros a királynénál tisztelgésre jelentkezett. Erzsébet királyné azonban főudvarmestere által azt az üzenetet küldötte Schlauch bíborosnak, hogy miután a nagyváradi püspök a magyar korona bíborosa, tehát őt a királyné Budán fogja fogadni. Most, midőn Erzsébet királyné Budán tartózkodott, Schlauch bíboros újból bejelentette tisztelgését s erre a királyné főudvarmestere arról értesítette a nagyváradi bíboros püspököt, hogy a királyné, aki még a hercegprímást nem ismeri, a nagyváradi püspököt a hercegprímással együtt fogja fogadni Budán. így történt meg a két bíboros külön kihallgatása Erzsébet királyné által. Előbb a hercegprímás fogadtatott s utána a nagyváradi biboros püspök. S látván a két bíborost a királyi palotába hajtatni s ott hosszasan időzni, ebből a közönségben az a vélemény támadt s a hírlapokba igy került a téves hir, hogy a két biboros a királynál volt külön kihallgatáson. íme a helyreigazítás. S ebből éppen úgy, mint mikor a sötét és komor jellegekből fényesen kitör a napsugár s megaranyozza a horni láthatárt: úgy ragyog ki Erzsébet magyar királynénak az a természetes s épp azért oly magasztos kívánsága, hogy a magyar korona bíborosait a magyar királyi palotában akarta elfogadni. A magyar nemzet áldása lebegjen a magyar királyné felett s minden magyar ember foglalja imájába ama királyné nevét, kinek szivéből a legnagyobb bánat sem tudta kitörülni a magyar nemzet iránt való szeretetet. TÁRCA. A merénylet. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — A minap mondta el nekem egy szegény földim a következő történetet:* Ugyan, hagyja a jótékony embereket, ez az egész semmi egyéb, mint üres pese. Vannak is ma már igazán könyörületes szívek! A jóságos úriasszonyok, akik mint egy kedves tündér látogattak el a betegek ágyához és a szegény emberek viskójába, épp úgy kimentek a divatból, mint a velük foglalkozó regények. Senki sem törődik a más bajával, hacsak a legközönségesebb hiúságból nem. De ma már ez a hiúság is csak rafinált eszközökkel dolgozik. Nem szeretek visszagondolni rá, s pár év előtt keserves sorsba jutottam. Engem előfogott valami régi krónikus bajom, s a feleségem ikrekkel ajándékozott meg egy decemberi hajnalon. Mondhatom önnek, ez a bőkezű ajándék nem igen okozott valami nagy örömet, mert negyven forint havi fizetéssel az ember még az apai örömek iránt is eltompul kissé. Nyomorúságos napok voltak, elhiheti. Jóformán egy krajcár nélkül, a havas decemberi napokon, az egyetlen szobában két beteg ember, a bölcsőben két siro-rivó baba... Mit tett volna ön? Barátaim szánakozva hagytak a faképnél, egy szlavóniai nagybátyám nem is felelt a levelemre. Végre valaki egy hírneves képviselőt ajánlott, akinek ma is nagy neve van, mint a főváros egyik legjótékonyabb emberének. Az újságok néha egész cikket írnak hazafias és humánus alapítványairól, ő elnököl rendesen a jótékony egyesületek ülésén. Miért beszéljek sokat , egy este elszántam magam arra a kellemetlen kísérletre, hogy a mások jószívűségéhez forduljak. Az inas gyanakodva nézett végig tetőtől talpig, majd bejelentett a gazdájának. Pár perc múlva azzal a kérdéssel tért vissza, hogy micsoda ügyben óhajtom igénybe venni a képviselő úr idejét? — A nagyságos úr jó szivéhez kívánok fordulni. A legnagyobb bajban vagyok, ha nem segít... Az inas rám dörmedt. — Hát miért nem szól mindjárt? A képviselő úr csak hétfőn délben 2—3-ig fogad jótékonysági ügyekben. Busan ballagtam haza és mi tagadás, kedves uram, jóformán koplaltunk hétfőig. A nyomorúság, fájdalom, nem igen alkalmazkodik a hivatalos órákhoz, mert a nyomorúságban nincs pedantéria és rendszereset. De azért mégis kivárták a legközelebbi hétfőt, amikor szerencsésen bejuthattam végig a képviselő úr gyönyörű iószobájába. Hidegen, összeráncolt homlokkal hallgatta meg a panaszomat, csak néha verve le vastag szivarjáról a meggyülerülett hamurétegeket. Időközben megforgatta fehér, gyűrűs ujjai közt a ma reggeli lapokat, s mikor panaszomat elvégeztem, ridegen szólt ki az egyik újság mögül. « — Sajnálom, most mit sem lehet tenni önért. A budget-nek erre a hónapra eső része teljesen ki van merítve a rendes segélyezések címén. Mégegyszer lefestettem előtte nagy nyomorúságunkat, szegény nőm helyzetét, az én hosszadalmas betegségemet. Türelmetlenül kelt föl a helyéből: — Hallotta, mit mondtam, jelenleg mit sem tehetek önért. Isten önnel, most nincs időm a további beszélgetésre. Mily rideg és rossz szivü volt ez a jótékony férfiul Sírni szerettem volna, ahogy az inas a nagy szárnyas ajtókat becsapta a hátam mögött. A zsebemben nem volt több negyven krajcárnál és otthon nem volt egy kanál tej. Mi lesz most ? Összeszorított ököllel mentem végig a havas utcákon, ahol bolyhos télikabátok, csillogó cilinderek, fehérprémes huszáruniformisok jöttek szembe velem a téli nap hófehér derűjében. Nem írom le önnek a következő napokat, hiszen annyiszor olvashatta mindezt. Minden emberben van egy atomnyi szocialista, és hányan pusztulnak el, akiket egy jó szó, vagy egy forint megmenthetett volna az elzülléstől. Ne várjon nemes indulatokat a szegény emberektől, mert aki éhes, abban az esztelen, durva állat támad föl a maga egész szörnyűségében. Hogy a biró korrekt ítéletet mondhasson a fölött, aki éhségből gyilkolt, magának is éreznie kellene az éhség marcangolását s magának is állattá kellene válnia egy pillanatra, hogy azt a másikat megérthesse. Aki egy jó reggeli után, korrekt redingotban hallgatja ki a vádlottat a meleg tárgyalási teremben, nem lehet igazságos bíró e szegény, meglibbent ember dolgában. De mit magyarázzak, mit filozofáljak ennyit? Egy délután, mikor már öt levelem válasz nélkül maradt s az inas kiutasított az előszobából, a klub előtt megvártam a híres képviselőt, s esztelen és rémítő öntudatlanságomban szitkozódva támadtam meg az utcai járókelők előtt. Hamar végeztek velem, mert egy rendőr azonnal bekísért. De másnap délelőtt a kerületi kapitány felhozatott a fogságból. — Hallja, szólt, most az egyszer szárazon viszi el a dolgot, mert a képviselő úr személyesen itt járt, hogy szabadon bocsássuk. De ha ez az áldott ember nem volna, keserűen megbűnhődnék a gyalázatosságáért. Megszégyenülten sompolyogtam haza, ahol a beteg asszony sírva adott át egy levelet. A képviselő úr titkára írta és sürgősen arra kért, hogy a nagyságos urat látogassam meg pont tizenkét órakor. Gondolhatja, mennyire elfogultan csöngettem be a tejüveges szárnyajtón. De az inas mosolyogva nyitott ajtót és előzékenyen mutatott a bejárás gránátszinti függönyei felé. — Csak tessék, a nagyságos úr várja már . . . Belülről vidám beszélgetés hallatszott ki, s a dolgozószoba rőtbarna fauteuiljeiből szivarozó urak vetettek felém kiváncsi pillantásokat. Az egyiket fölismertem; egy ismert képviselő volt, valamelyik elterjedt napilap főszerkesztője. A házigazda meleg pillantással közeledett felém: negyvennegyedik évfolyam. Elfifljwífel árak Ibndapesten: Egész évre____ 14 írt — kr. Félévre —------Negyedévre— — 3 „ 50 „ Egy hónapra — 1 „ 20 „ Kapo&brit célszer házhoz kü Ifire* Egész évre-------13 frt — kr. Félévre-----------» „ - „ Negyedévre * 50 „ Egy hónapra — 10. «« .. Egyes szám ára: Reggeli kiadás — 4 kr* Esti kiadás — — — 3 f t Kiadóhivatal: PL Fatackk-Ua, FtfíiUMk-taink EUfizrttal árak vidékre csak reggeli kiadásért: Egész évre . 14. frt — kr. Negyedévre------ 3 „ 50 „ Reggeli if wa Isp egjilU klldre: Egész évre.— — 18 frt — kr. Negyedévre— — 4 „ 100 „ Sftpeakiidl kétaer postán kSldre: Egész évre— — 20 frt — kr. Kegyedévre... 5 „ — „ Egyes ürá® ár&; Reggeli kiadásf- _ -— — 5 kr Esti kiadás —------- 4 „ Szerkesztőség: 8., ftrittUk tei 3. 1^«a..«aa-t?rfik 314. SZ. Budapest, szerda, november 8. 1893. Mai számunk tizenhat oldal. A radikális minisztérium. Budapest, november 7. Meg van törve a függetlenségi pártnak útja programmja megvalósítására és a kormányra jutásra. Igazolva van Eötvös Károly, mert ezt a legszélsőbb magyar radikális párt az ő barátjának, Wekerle Sándornak és Szilágyi Dezsőnek köszönheti. Tőle és a függetlenségi párt programmjából kölcsönözte a Wekerle-minisztérium és a szabadelvű párt a kötelező polgári házasság követelését s okmányszerűen kimutatható, hogy a függetlenségi párt volt az első és sokáig az egyetlen, mely a házassági és családjognak ezen formáját a Házban és a Házon kívül hirdette és magát annak keresztülvitelére kötelezte. Az eszmékből kifogyott, politikájában megbukott, népszerűséget kereső szabadelvű párt, kikapta a függetlenségi programja- nak ezt a részét, hogy egy nagy reformmal isl életcélt és létjogot szerezzen magának. A YWemberle-minisztérium pedig ehhez a legszábadelvűbb eszméhez nyúlt, hogy azzal a silftinzervatív elődjét Szapáryt kibuktassa. Pusztai taktikából és nem meggyőződésből adoptálták a függetlenségi párt gyermekét, melyet tizen- nyolc évig nem bemértek. S csakugyan célt is értek vele, amennyiben kormányválságot idéztek elő, elfoglalták a miniszteri hatalmat és radikális karaktert kölcsönöztek a minden szint nélkülöző szabadelvű többségnek. Az elfogadott új programmpont nőtt, mint kakukfiu a fészekben, s a szabadelvű kormány minden gondját igénybe vette, úgy, hogy alig maradt ideje egyebekkel törődni, s a politikai köröket, a sajtót és a népet mindinkább a kötelező polgári házasság problémája foglalkoztatta, mintha egész Magyarország sorsa ezen fordulna meg. Nem vonjuk kétségbe, hogy a dolog nagy jelentőségű, s a kormánypárt sem tagadhatja, hogy a kérdés kényes természetű. Minél nehezebbnek bizonyult a feladat, annál merészebben