Pesti Napló, 1893. december (44. évfolyam, 337-365. szám)

1893-12-03 / 339. szám

öl­löző polgári házasság, Budapest, december 2. Bizonyosan csak puszta véletlen, hogy a kormány az egyházpolitikai nagy reformot éppen december másodikán nyújtotta be a törvényhozó testületnek. De akár volt puszta véletlen, akár nem, változhatatlan tény immár, hogy a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslat decem­ber másodikán tétetett le a képviselőház aszta­lára, s igaz, hogy az államcsínyek napján azzal egyidejűleg nyújtatott be egy másik törvényja­vaslat is, az 1868: 53. törvénycikk némely szakaszainak módosításáról. Törvényjavaslat a kötelező polgári házas­ságról! És törvényjavaslat az 1868: 53. tör­vénycikk 12-ik szakaszának revíziójáról! Való­ban az ember önkénytelenül is a szemeit dör­zsöli, hogy vájjon igazán valóság-e az, amit lát, vagy csak nyomtatott papiros? !hihették-e azok, akik ezelőtt tíz évvel még a szükségbeli polgári házasságot sem tudták ke­resztülvinni, hogy rövid tiz év lefolyása után az általános­­kötelező polgári házassággal fognak előállani? És hihették-e azok, akik ezelőtt három évvel tömegesen peticionáltak az 1868: 53. tör­vénycikk 12-ik szakaszának revíziójáért, hogy rövid három év lefolytával céljukat elérik? Még ezelőtt tíz évvel sem a szabadelvű kormány, sem a szabadelvű párt nem merte ki­ejteni a kötelező polgári házasságot ; évről évre még azután is leszavazta Irányi Dánielt, s a tör­ténelmi alapról való letérést, mint „viszonyaink­hoz nem illő külföldi majmolást“ elítélte. És most elő­áll vele! M­­­ég ezelőtt három évvel úgy a szabadelvű kormány mint a szabadelvű párt a legsötétebb reakciónak bélyegezte az 1868: 53. törvénycikk 12-ik szakaszának revízióját, kimondotta h­atá­­rozatilag annak fentartását. És most előáll a revízióval. Bámulatos fordulatok és meglepetések. S minthogy a természetb­en nincs ugrás, tehát kell, hogy ezeknek is voltak előzményeik. Az előzmé­nyek, melyek ily nagy haladáshoz lépcsőkül szolgáltak, nem lehettek mások, mint a népok­tatás oly óriás fejlődése, hogy a nemzet minden rétege egyaránt felfogja s átérti az állameszmét és a bölcsészeti morált; a közigazgatásnak oly tökéletessége, hogy úgy az állami anyakönyvek, mint az állami házasságok vezetése pontosságban és megbízhatóságban eleve kizár minden aggo­dalmat; és végül a vallásfelekezetek közt oly testvéri béke és egyetértés, hogy mindegyik sze­rencséjének tartja, ha védbástyáinak kapukulcsait az állam kezébe teheti le. Dehát csakugyan ezek voltak-e a nagy re­form előzményei? — Sajátságos, de nem ezek voltak. A népoktatás ma is mostoha gyermeke a magyar államnak; a nép műveltségi foka, kivált a nemzetiségi megyékben, a legszomorubb; a köz­­igazgatási reform ma is csak két paragrafusból áll, s a kedélyes kortes-szolgabirói rendszer pom­pás egészségnek örvend; a felekezetek közti béke és egyetértés pedig oly nagy, hogy a katolikus püspö­kök éppen most fogalmazzák a mennykövet a köte­lező polgári házasság ellen,a protestánsok­ pedig éppen most kezdik a vihar zúgását, hogy ők az 1868: 53. törvénycikk 12-ik szakaszát még a kötelező polgári házasságért sem adják oda. A patvarba!­rra az előzmények ilyenek, hát akkor milyenek lesznek a következmények. Ez az a kérdés, melyre legelőször kell vá­laszt adni mindenkinek, mielőtt állást foglalna a reform mellett vagy ellene. Nagyobb felelősség még sohasem terhelte sem a képviselőházat­, sem a közvéleményt, mint ebben az esetben. Mert egy nagy reformot, mely tényleg a szabadelvű haladás ideálja, a modern állam egyik végső célja, egy nagy reformot bármilyen különleges vagy alárendelt szempontból ellenezni épp úgy bűn, mint nagy elveket, magasztos eszméket a kellő előkészítés, és a szükséges előfeltételek nélkül könnyelműen odadobni az élet kegyetlen prózá­jának, a fanatizmusnak, a közigazgatás laza organizmusának, és az államellenes nemzetiségi agitációnak. Egyik olyan bűn, mint a másik, csakhogy az előbbi nem jár oly súlyos következményekkel, mint az utóbbi. Mert egy nagy elvet kicsinyes vagy elfogult szempontokból ellenezni és meg­buktatni, ez nem árt az elv tisztaságának, s ha ma el is bukott, holnap győztesen emelkedhetik fel. De egy nagy elvet könnyelműen dobni az életküzdelembe, a végrehajtás nehézségei által töröltetni le zománcát, s apró tűszulások által véreztetni el, ez annyi, mint hosszú időre kom­promittálni, lehetetlenné tenni azt. S minél érzé­kenyebb a növény, annál végzetesebb a köny­­nyelmüség, melylyel azt kitették az időjárás zordottságának. S ez az a fő szempont, a felelősségnek ez az érzete az, mely bennünket nemcsak tartózko­dókká, hanem kételkedőkké is tesz a kormány egyházpolitikai javaslataival szemben. S hogy mennyire igazunk van ebben, azt első­sorban maga a kormánypárt bizonyította be, midőn ma, december másodikán, tinedi és/tí­z lelkesedéssel se merte üdvözölni azt a törvényjavaslatot, mely — ha kivihetősége épp úgy biztosítva lenne, mint megszavazása — falrengető ovációkat érdemelt volna a szabadelvűség szempontjából. De maga a kormánypárt is érezte, hogy azok a bajok és nehézségek, melyek e törvényjavaslatot megelőz­ték, csak eltörpülő kicsinységek ,azokhoz képest, amelyek azt a végrehajtásnál követni fogják. Maguk is érezték, hogy e törvényjavaslat nem a felekezeti viszályok megszüntetését, hanem azok­nak állandóvá tételét jelenti. Állandóvá téte­lét nemcsak a képviselőházban, hanem a képvi­selőválasztásokon is. Mert nem a nemzet aka­ratából, nem az ország közszükségéből, nem a társadalom lelkesedéséből sarjadzott ki e re­form, hanem a felekezeti versenygésből, a párt­uralom hatalmi önzéséből, és az ellenzék meg­­gyengítésére irányzott taktikából. Avagy azt hiszi a kormány, hogy nem látja mindenki, miként vált bukásra bukásra szorongatva kétségbeesésében vakmerő Ikarussá? — Avagy el van-e felejtve már, hogy midőn a véderő­vita alatt nagy erőre kapott az ellenzék, és a nemzeti aspirációk az egész nemzet lelkesedését megragadták,szakköri kormány sietett a közigazgatás reformjával terelni el a közvélemény figyelmét a katonai kérdésektől? Felejtve van-e már, hogy a je­lenlegi egyházpolitikai programm is a Hentzi­­ügy után pattant ki a rokkant Jupiter, a szabadelvű párt fejéből Minerva gyanánt ? Felejtve van-e, hogy az egész egyházpoliti­kai programm csakis az Apponyi túllicitálása miatt hozatott napirendre? „Vagy a kötelező polgári házasságot kell megengedni, vagy a ka­tonai követeléseket kell teljesíteni.“ Ez volt az alternatíva, mely elé a koronát állították, így nyerték meg hozzájárulását. És mégis most az ellenzéktől azt kívánják, hogy azt az erőt, me­lyet a katonai kérdések kiküzdésére kell a nem­zetben összegyűjteni, a felekezeti harcok állandó­sításában vesztegesse és pazarolja el? És mit tett a kormány, mit tett a szabad­elvű párt, hogy az egyházpolitikai reformokat, mint az igazi szabadelvűségnek vívmányait, ál­dás és hie zálogává avassa fel? Kozáték a februári rendelettel, melyről azok, akik csinálták, nyíltan beismerték, hogy lelki­ismereti kényszert foglal magában, s fen­tartották, habár nem lehetett végrehajtani és harcot folytattak azoknak ellenállása ellen, kiknek az ellenállásban igazat adtak. Kezdték az egész harcot antikatolikus szellemien, és mikor lépésről-lépésre hátrálni kényszerültek, áldozatul dobták azt, aminek végrehajtását az állam tekintély elengedhetetlen feltételéül állították oda. Áldozatul dobták az 1863: 53. törvénycikk 12-ik szakaszát, és amit antikatolikus szellemben kezdtek, antiprotestáns szellemben végezték. Mert feladták azt, ami a protestánsoknak mindennél drágább garancia-tör­vényét képezte, amiért, századok küzdelme folyt, és visszahozták törvénybe igtatva a reverzálisokat. És mivel az állalatekintély nevében levágták a katolikusok egyik kezét, most rekompenzációul levágják a protestánsoknak egyik lábát. Ez az osztó igazság a kormány szabadelvű egyházpo­litikájában, így kezdték, így végezték. A katolikusok épp úgy érzik az egyházpolitikai reformok falánk­ját, mint a protestánsok. Egyik kilenc millióból, a másik négy millióból áll. A zsidó felekezet ortodox része is ellene van. És mindazok, akik a nemzetiségekhez tartoznak, az államesz­­m­ét semmiféle alakban, még kötelező polgári házasság alakjában sem kedvelik. S azt hiszi a kormány, hogy ha mindenik felekezetnek egy­formán fáj az egyházpolitika, hogy akkor ez a legbiztosabb módja annak, hogy helyreálljon a felekezeti béke és az egész ország lelkesedve üdvözölje a kötelező polgári házasságot. De bármily véleményn­vel legyünk is a re­form politikai értéke és a következmények felől,­­ egyet töltetlenül el kell ismernünk, s ez az, hogy a kormány megtartotta szavát, s beváltotta amit igért. Ezt elismerjük, és úgy taktikai, mint politikai szempontból nem kicsinyeljük. De lelkesedni nem tudunk sikeréért, mert nemcsak az előzményeket látjuk tisztán, hanem a következményeket is. Habár semmiben sem akarjuk a reform keresztülvitelét nehezíteni, sem a dicsőségben, sem a felelősségben osztozni nem kívánunk. Fentartjuk magunknak mindenben az objektív bírálat jogát és szabadságát. Ami azonban az 1868 : 53. törvénycikk 12-ik szakaszának revízióját illeti, azt a magunk részéről a mostani körülmények közt nemcsak sérel­mesnek tartjuk a protestánsokra nézve, hanem indokolatlannak is. Mert ha ezt a törvényt ad­dig tartották fenn, míg az végrehajtható nem volt, felesleges sőt képtelen dolog most revi­deálni, mikor már végrehajtható lesz. Amint az antikatolikus irányt nem helyeseltük, az anti­­protestáns paktumokat sem pártolhatjuk. Ez volt mindig a mi szabadelvűségünk, s már ebben meg is maradunk. S annál is inkább, mert sem 11 orvát Boldizsár, sem Deák Ferenc, mikor a kötelező polgári házasságról beszéltek, nem tar­tották azzal együttjárónak az 1868: 53. tör­vénycikk revízióját. S nem fejezhetjük be e sorokat anélkül, hogy a mai dicsőséges napon igaz és mély rész­vétünket ki ne fejezzük gróf Csáky Albin iránt. Az ő sorsa igazán tragikus. Mert ő, aki az egy­házpolitikai harcot az 1868: 53. törvénycikk végrehajtása miatt kezdte el, ő volt kénytelen e politika diadalának napján benyújtani a törvény­­javaslatot az 1868: 53. törvénycikk revíziójáról. És ő nem mondott hozzá beszédet, mint Szilágyi. M­­egyvennejryeclitc évfolyam. EUHlietfBl­ink iluttapeiuen: Egész évre—__14 frt -- kr. Félévre ... 7 „ — tf Negyedévre-------8 ft 50 „ Egy hónapra __ 1 „ 20 ,, Kaptatta! kétszer hadit.s küldve. Egész évre------18 frt — kr. Félévre — 0 „ — „ Negyedévre 4 „ 50 ff Egy hónapra — 1 „ 60 ^ Egyes szám ára: Reggeli kiadás — ... 4 kr. Esti kiadás .. ... — 8 .­ Kiadáhivatal: B., fiwotu-Uie­­ttrMtiak-kazárfc 339. sz. Budapest, vasárnap, december 3. E350sf4«sí Ank­riban csak reggeli kiadnsert? Egésa évr® — 14 frt — ká. Negyedév?«------- 8 „ 10 „ k­f 5**12 és cani lap együtt kardra ? Kgósa évre--------18 frt — kr» Negyedévre— — 4 „ 50 „ Kape&tini hétszer postán küldte 3 Egész évra_- __20fH — ke* Negyedévre— — 5 „ — # Egyes szám ára. Reggeli kiadás— — — 5 ki. Esti kiadás — — — 4 „ Szerkesztöség: 1 tosxciftkdvt 3. A Hi&iuain-értt M. 1893. Mai számunk harminckét oldal*

Next