Pesti Napló, 1893. december (44. évfolyam, 337-365. szám)
1893-12-03 / 339. szám
öllöző polgári házasság, Budapest, december 2. Bizonyosan csak puszta véletlen, hogy a kormány az egyházpolitikai nagy reformot éppen december másodikán nyújtotta be a törvényhozó testületnek. De akár volt puszta véletlen, akár nem, változhatatlan tény immár, hogy a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslat december másodikán tétetett le a képviselőház asztalára, s igaz, hogy az államcsínyek napján azzal egyidejűleg nyújtatott be egy másik törvényjavaslat is, az 1868: 53. törvénycikk némely szakaszainak módosításáról. Törvényjavaslat a kötelező polgári házasságról! És törvényjavaslat az 1868: 53. törvénycikk 12-ik szakaszának revíziójáról! Valóban az ember önkénytelenül is a szemeit dörzsöli, hogy vájjon igazán valóság-e az, amit lát, vagy csak nyomtatott papiros? !hihették-e azok, akik ezelőtt tíz évvel még a szükségbeli polgári házasságot sem tudták keresztülvinni, hogy rövid tiz év lefolyása után az általánoskötelező polgári házassággal fognak előállani? És hihették-e azok, akik ezelőtt három évvel tömegesen peticionáltak az 1868: 53. törvénycikk 12-ik szakaszának revíziójáért, hogy rövid három év lefolytával céljukat elérik? Még ezelőtt tíz évvel sem a szabadelvű kormány, sem a szabadelvű párt nem merte kiejteni a kötelező polgári házasságot ; évről évre még azután is leszavazta Irányi Dánielt, s a történelmi alapról való letérést, mint „viszonyainkhoz nem illő külföldi majmolást“ elítélte. És most előáll vele! Még ezelőtt három évvel úgy a szabadelvű kormány mint a szabadelvű párt a legsötétebb reakciónak bélyegezte az 1868: 53. törvénycikk 12-ik szakaszának revízióját, kimondotta határozatilag annak fentartását. És most előáll a revízióval. Bámulatos fordulatok és meglepetések. S minthogy a természetben nincs ugrás, tehát kell, hogy ezeknek is voltak előzményeik. Az előzmények, melyek ily nagy haladáshoz lépcsőkül szolgáltak, nem lehettek mások, mint a népoktatás oly óriás fejlődése, hogy a nemzet minden rétege egyaránt felfogja s átérti az állameszmét és a bölcsészeti morált; a közigazgatásnak oly tökéletessége, hogy úgy az állami anyakönyvek, mint az állami házasságok vezetése pontosságban és megbízhatóságban eleve kizár minden aggodalmat; és végül a vallásfelekezetek közt oly testvéri béke és egyetértés, hogy mindegyik szerencséjének tartja, ha védbástyáinak kapukulcsait az állam kezébe teheti le. Dehát csakugyan ezek voltak-e a nagy reform előzményei? — Sajátságos, de nem ezek voltak. A népoktatás ma is mostoha gyermeke a magyar államnak; a nép műveltségi foka, kivált a nemzetiségi megyékben, a legszomorubb; a közigazgatási reform ma is csak két paragrafusból áll, s a kedélyes kortes-szolgabirói rendszer pompás egészségnek örvend; a felekezetek közti béke és egyetértés pedig oly nagy, hogy a katolikus püspökök éppen most fogalmazzák a mennykövet a kötelező polgári házasság ellen,a protestánsok pedig éppen most kezdik a vihar zúgását, hogy ők az 1868: 53. törvénycikk 12-ik szakaszát még a kötelező polgári házasságért sem adják oda. A patvarba!rra az előzmények ilyenek, hát akkor milyenek lesznek a következmények. Ez az a kérdés, melyre legelőször kell választ adni mindenkinek, mielőtt állást foglalna a reform mellett vagy ellene. Nagyobb felelősség még sohasem terhelte sem a képviselőházat, sem a közvéleményt, mint ebben az esetben. Mert egy nagy reformot, mely tényleg a szabadelvű haladás ideálja, a modern állam egyik végső célja, egy nagy reformot bármilyen különleges vagy alárendelt szempontból ellenezni épp úgy bűn, mint nagy elveket, magasztos eszméket a kellő előkészítés, és a szükséges előfeltételek nélkül könnyelműen odadobni az élet kegyetlen prózájának, a fanatizmusnak, a közigazgatás laza organizmusának, és az államellenes nemzetiségi agitációnak. Egyik olyan bűn, mint a másik, csakhogy az előbbi nem jár oly súlyos következményekkel, mint az utóbbi. Mert egy nagy elvet kicsinyes vagy elfogult szempontokból ellenezni és megbuktatni, ez nem árt az elv tisztaságának, s ha ma el is bukott, holnap győztesen emelkedhetik fel. De egy nagy elvet könnyelműen dobni az életküzdelembe, a végrehajtás nehézségei által töröltetni le zománcát, s apró tűszulások által véreztetni el, ez annyi, mint hosszú időre kompromittálni, lehetetlenné tenni azt. S minél érzékenyebb a növény, annál végzetesebb a könynyelmüség, melylyel azt kitették az időjárás zordottságának. S ez az a fő szempont, a felelősségnek ez az érzete az, mely bennünket nemcsak tartózkodókká, hanem kételkedőkké is tesz a kormány egyházpolitikai javaslataival szemben. S hogy mennyire igazunk van ebben, azt elsősorban maga a kormánypárt bizonyította be, midőn ma, december másodikán, tinedi és/tíz lelkesedéssel se merte üdvözölni azt a törvényjavaslatot, mely — ha kivihetősége épp úgy biztosítva lenne, mint megszavazása — falrengető ovációkat érdemelt volna a szabadelvűség szempontjából. De maga a kormánypárt is érezte, hogy azok a bajok és nehézségek, melyek e törvényjavaslatot megelőzték, csak eltörpülő kicsinységek ,azokhoz képest, amelyek azt a végrehajtásnál követni fogják. Maguk is érezték, hogy e törvényjavaslat nem a felekezeti viszályok megszüntetését, hanem azoknak állandóvá tételét jelenti. Állandóvá tételét nemcsak a képviselőházban, hanem a képviselőválasztásokon is. Mert nem a nemzet akaratából, nem az ország közszükségéből, nem a társadalom lelkesedéséből sarjadzott ki e reform, hanem a felekezeti versenygésből, a párturalom hatalmi önzéséből, és az ellenzék meggyengítésére irányzott taktikából. Avagy azt hiszi a kormány, hogy nem látja mindenki, miként vált bukásra bukásra szorongatva kétségbeesésében vakmerő Ikarussá? — Avagy el van-e felejtve már, hogy midőn a véderővita alatt nagy erőre kapott az ellenzék, és a nemzeti aspirációk az egész nemzet lelkesedését megragadták,szakköri kormány sietett a közigazgatás reformjával terelni el a közvélemény figyelmét a katonai kérdésektől? Felejtve van-e már, hogy a jelenlegi egyházpolitikai programm is a Hentziügy után pattant ki a rokkant Jupiter, a szabadelvű párt fejéből Minerva gyanánt ? Felejtve van-e, hogy az egész egyházpolitikai programm csakis az Apponyi túllicitálása miatt hozatott napirendre? „Vagy a kötelező polgári házasságot kell megengedni, vagy a katonai követeléseket kell teljesíteni.“ Ez volt az alternatíva, mely elé a koronát állították, így nyerték meg hozzájárulását. És mégis most az ellenzéktől azt kívánják, hogy azt az erőt, melyet a katonai kérdések kiküzdésére kell a nemzetben összegyűjteni, a felekezeti harcok állandósításában vesztegesse és pazarolja el? És mit tett a kormány, mit tett a szabadelvű párt, hogy az egyházpolitikai reformokat, mint az igazi szabadelvűségnek vívmányait, áldás és hie zálogává avassa fel? Kozáték a februári rendelettel, melyről azok, akik csinálták, nyíltan beismerték, hogy lelkiismereti kényszert foglal magában, s fentartották, habár nem lehetett végrehajtani és harcot folytattak azoknak ellenállása ellen, kiknek az ellenállásban igazat adtak. Kezdték az egész harcot antikatolikus szellemien, és mikor lépésről-lépésre hátrálni kényszerültek, áldozatul dobták azt, aminek végrehajtását az állam tekintély elengedhetetlen feltételéül állították oda. Áldozatul dobták az 1863: 53. törvénycikk 12-ik szakaszát, és amit antikatolikus szellemben kezdtek, antiprotestáns szellemben végezték. Mert feladták azt, ami a protestánsoknak mindennél drágább garancia-törvényét képezte, amiért, századok küzdelme folyt, és visszahozták törvénybe igtatva a reverzálisokat. És mivel az állalatekintély nevében levágták a katolikusok egyik kezét, most rekompenzációul levágják a protestánsoknak egyik lábát. Ez az osztó igazság a kormány szabadelvű egyházpolitikájában, így kezdték, így végezték. A katolikusok épp úgy érzik az egyházpolitikai reformok falánkját, mint a protestánsok. Egyik kilenc millióból, a másik négy millióból áll. A zsidó felekezet ortodox része is ellene van. És mindazok, akik a nemzetiségekhez tartoznak, az állameszmét semmiféle alakban, még kötelező polgári házasság alakjában sem kedvelik. S azt hiszi a kormány, hogy ha mindenik felekezetnek egyformán fáj az egyházpolitika, hogy akkor ez a legbiztosabb módja annak, hogy helyreálljon a felekezeti béke és az egész ország lelkesedve üdvözölje a kötelező polgári házasságot. De bármily véleménynvel legyünk is a reform politikai értéke és a következmények felől, egyet töltetlenül el kell ismernünk, s ez az, hogy a kormány megtartotta szavát, s beváltotta amit igért. Ezt elismerjük, és úgy taktikai, mint politikai szempontból nem kicsinyeljük. De lelkesedni nem tudunk sikeréért, mert nemcsak az előzményeket látjuk tisztán, hanem a következményeket is. Habár semmiben sem akarjuk a reform keresztülvitelét nehezíteni, sem a dicsőségben, sem a felelősségben osztozni nem kívánunk. Fentartjuk magunknak mindenben az objektív bírálat jogát és szabadságát. Ami azonban az 1868 : 53. törvénycikk 12-ik szakaszának revízióját illeti, azt a magunk részéről a mostani körülmények közt nemcsak sérelmesnek tartjuk a protestánsokra nézve, hanem indokolatlannak is. Mert ha ezt a törvényt addig tartották fenn, míg az végrehajtható nem volt, felesleges sőt képtelen dolog most revideálni, mikor már végrehajtható lesz. Amint az antikatolikus irányt nem helyeseltük, az antiprotestáns paktumokat sem pártolhatjuk. Ez volt mindig a mi szabadelvűségünk, s már ebben meg is maradunk. S annál is inkább, mert sem 11 orvát Boldizsár, sem Deák Ferenc, mikor a kötelező polgári házasságról beszéltek, nem tartották azzal együttjárónak az 1868: 53. törvénycikk revízióját. S nem fejezhetjük be e sorokat anélkül, hogy a mai dicsőséges napon igaz és mély részvétünket ki ne fejezzük gróf Csáky Albin iránt. Az ő sorsa igazán tragikus. Mert ő, aki az egyházpolitikai harcot az 1868: 53. törvénycikk végrehajtása miatt kezdte el, ő volt kénytelen e politika diadalának napján benyújtani a törvényjavaslatot az 1868: 53. törvénycikk revíziójáról. És ő nem mondott hozzá beszédet, mint Szilágyi. Megyvennejryeclitc évfolyam. EUHlietfBlink iluttapeiuen: Egész évre—__14 frt -- kr. Félévre ... 7 „ — tf Negyedévre-------8 ft 50 „ Egy hónapra __ 1 „ 20 ,, Kaptatta! kétszer hadit.s küldve. Egész évre------18 frt — kr. Félévre — 0 „ — „ Negyedévre 4 „ 50 ff Egy hónapra — 1 „ 60 ^ Egyes szám ára: Reggeli kiadás — ... 4 kr. Esti kiadás .. ... — 8 . Kiadáhivatal: B., fiwotu-UiettrMtiak-kazárfc 339. sz. Budapest, vasárnap, december 3. E350sf4«sí Ankriban csak reggeli kiadnsert? Egésa évr® — 14 frt — ká. Negyedév?«------- 8 „ 10 „ kf 5**12 és cani lap együtt kardra ? Kgósa évre--------18 frt — kr» Negyedévre— — 4 „ 50 „ Kape&tini hétszer postán küldte 3 Egész évra_- __20fH — ke* Negyedévre— — 5 „ — # Egyes szám ára. Reggeli kiadás— — — 5 ki. Esti kiadás — — — 4 „ Szerkesztöség: 1 tosxciftkdvt 3. A Hi&iuain-értt M. 1893. Mai számunk harminckét oldal*