Pesti Napló, 1894. május (45. évfolyam, 120-149. szám)

1894-05-06 / 125. szám

125. szám. Budapest,, vasárnap ______________PESTI NAPLÓ.____________ 1894. május 6. 'V ványai folyó hó 6-án délután 3 órakor fognak a halottas házból (Muzeum-körút­ 10.) örök nyugalomra helyeztetni Budapest, 1894. május 5.* A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság ma délután 6 órakor az egyetemi könyvtár földszinti termében Hagy Imre másodelnök elhunyta alkalmából rendkívüli igaz­gató választmányi ülést tartott, amelyen több választmányi tag, köztük herceg Odescalchy Arthur, Szilágyi Sándor, báró Nyáry Jenő, Thaly Kálmán, Emich Gusztáv jelen­tek meg. Az ülést báró Radvánszky Bélának, a társaság el­nökének távollétében Thaly Kálmán vezette, aki mély meg­hatottság hangján emlékezett meg az elhunytnak a társa­ság alapítása és vezetése körül szerzett érdemeiről s fel­hívta a választmányt, hogy a társaság gyászának nyilvá­nítása tárgyában intézkedjék. A választmány dr. Fejér­­pataky László titkár indítványára elhatározta, hogy" 1. Az elhunyt haláláról külön gyászjelentést ad ki; 2. ravatalára koszorút helyez; 3. a temetésen testületileg vesz részt; 4. az elhunyt emlékét jegyzőkönyvében megörökíti; 5. a gyászoló családnak mély részvétét és a veszte­ség fölött­ érzett fájdalmát részvétiratban tudatja és . 6. nagygyűlésén az elhunyt fölött emlékbeszédet mon­dat, melynek megtartására báró Stadvánszky Bélát, a tár­sulat elnökét kéri fel F­ő­váro­s. * A tisztviselők fizetésének rendezése. A fővá­ros hivatalnokainak fizetésrendezéséről szóló javaslatokat a főváros törvényhatósága legközelebbi közgyűlésen tár­gyalja. A különböző javaslatok közül maguk a hivatalno­kok a jogügyi bizottság javaslata mellett vannak, a pénz­ügyi és gazdasági bizottság javaslatával szemben. A hiva­talnokok most amellett agitálnak, hogy a közgyűlés a nekik kedvező a jogügyi bizottság javaslatát fogadja el. * Új élelmi piac. A főváros VI. kerületében a Zefter-utcának a Dévay- és a Lőportár-utca között levő és a Külső-Váci-út felé eső részén új élelmi piacot nyittatott. A tanács utasította a vásárigazgatóságot, hogy az élelmi cikkek eladását csakis ezen a helyen engedje meg. Egy­úttal elrendelte, hogy az új piac érdekében a Lőportár­­utcának Lehel-utcától a Külső-Váci-útig terjedő részét burkolják be. Tudomány, irodalom. (*) Jókai-ünnep Pozsonyban. Levelezőnk Írja: A Toldy-kör tegnapi választmányi ülésében megállapította a Jókai Mór tiszteletére rendezendő nagyszabású ünnep program­ját, amely a következő: Június hó 3-án, vasár­nap délelőtt tiz órakor a városháza nagy termében gyűl össze a közönség. A városi dalegyesület a Hymnuszt énekli, utána Rényi Rezső elnöki megnyitó beszédet mond. Ezt követi Prém József ünnepi beszéde, Jókai Mórról, aztán Schösiflinr Aladár pályamentes Jókai-ódáját szavalja Molnár István főgimnáziumi tanár. Az összes jelenlevők erre az elnök vezetése alatt felvonulnak a Jókai­ utcába, a koszorús költő egykori lakóháza elé, ahol az emléktáb­lát ünnepiesen leleplezik. Rényi Rezső beszéd kíséretében a város gondjára bízza az emléktáblát, mire Drexler Gusztáv királyi tanácsos polgármester felel. Végül a Szózatot énekli a dalos-egyesület. Előtte való nap, június hó 2-án a Toldy-kör Jókai Mór tiszteletére majálist és este táncvigalmat rendez a Dubszky-féle kertben. Jósika-ünnep a Kisfaludy Társaságban. — A Pesti Napló tudósítójától. — Budapest, május 5. Ha udvarias tudósítók elcsépelt szólamaival akarnánk élni, most így kezdhetnők referádánkat: Kegyeletes, szép ünnepet ült ma délután a Kisfa­­ludy-Társaság Jósika Miklós születésének századik évfor­dulója alkalmából. A kegyeletes ünnepen disztingvált kö­zönség vett­ részt, mely emelkedett hangulattal figyelt a Társaság felolvasóira, akik szintén emelt hangulatban vol­tak és tehetségük legjavával járultak az ünnep sikeréhez. Így kezdenék, ha udvarias riporterek ezer­szer használt frázisaival akarnánk mielőbb túlesni a tudósítás kellemes kötelességén. De a Kisfaludy­­társaság sokkal tekintélyesebb társaság, semhogy ud­varias bókokra szorulna és el ne viselhetné a gán­csot, mikor arra rászolgál. A komor valóság az, hogy a Kisfaludy­ Társaság mai rendkívüli ülése rendkívül unalmas és tartalmat­lan volt s a közönség részvétele fölöttébb csekély, amiben főrésze van a társaság ülés rendezőinek, akik azt hiszik, hogy egy szépirodalmi ülés akkor előkelő, ha kizárják belőle a lelkesedni még tudó fiatalságot Jósika Miklós tiszteletére nagyszabású óvóintézkedé­seket tettek a nagy­közönség távoltartására­ és fára­dozásukat teljes siker koronázta, mert az ifjúság szá­mára fen tartott hely kongott az ürességtől. A meghívottak — túlnyomó részben hölgyek — elfoglalták ugyan az akadémikusok padjait, de annak a vidám, élénk hölgyközönségnek, amely a Petőfi­ Társaság ülésein még a rendes tagokat is kiszorítja székeikből, ma alig egytizedrésze szomorgott az Aka­démia kis termében. Ma mindenki a legnagyobb ké­nyelemmel unatkozhatott báró Jósika Miklós tiszte­letére. A meghívottak közt ült, szemben a felolvasók asztalával, a nagy regényíró fia és unokája, báró Jósika Sámuelke. Ott volt továbbá az Akadémia kép­viseletében báró Eötvös Lóránt elnök, Szily Kálmán főtitkár, Schwarc Gyula s még egypár fiatalabb akadémikus. A rendes tagok padján, éppen Lévay József, a poéta mellett, aki Miskolcról jött fel a mai ülésre, foglalt helyet Lévay Henrik főrendiházi tag, akinek áldozatkészségét Beöthy Zsolt erősen kiemelte a Jó­­sika-szoborra vonatkozó jelentésében. Jósika szobrá­nak gipszmintája — Strobl műve — az elnöki asztal mögött állott fekete talapzaton. A mellszobor Jósikát idősebb korában tünteti föl egy brüsszeli­ fotográfia nyomán. Degré Alajos ugyan azt a röpke megjegy­zést tette rá, hogy inkább hasonlít gróf Pongrácz Károly nyugalmazott tábornokhoz, mint az Abafi szer­zőjéhez, de mások, akik a nagy regényírót szintén személyesen ismerték, azt állítják, hogy a mellszobor híven kifejezi azt a nemességet és jóságot, mely Jósika egyéniségét jellemezte. Magának az ünnepnek kerete és tartalma nem volt méltó az alkalom nagyságához. Ha rendkívüli ülést akartak rendezni Jósika tiszteletére, tették volna rendkívülivé olyan emlékbeszéddel, mely teljes képét adja Jósika korszakot alkotó működésének és annak az időszaknak, melyben Jósika megvetette a magyar regényírás alapját Hiányzott ebből az ülésből a Jósika irodalmi állását és egyéniségét meg­határozó művészi rajz, a szellemes párhuzam a magas állás­pontról visszatekintés, az eszméket és tanulságokat fejte­gető essay, — nem is beszélve arról, hogy hiányzott az ilyen ünnepies ülések lényege, lelke: a melegség, az emelkedett hang, az igazi lendület, mely áthatotta és fölhevítette volna magát a hallgatóságot is. A­mivel Gyulai Pál, mint elnök, megnyitotta az ülést, abban a jeles kritikus csak röviden, futtában vázolta Jósika működését, hatását és alig mondott többet — bár amit mondott, szokott elevenségével mondta el — mint egy középiskolai használatra szánt irodalomtörténeti kézi­­könyv. Csak a beszéd végét tette érdekesebbé , és mele­gebbé az a kis elégia, az a szubjektív elérzékenyedés, melylyel a Kisfaludy-Társaság elnöke a mindent megvál­toztató idő erejét aposztrofálta. A­mit Tóth Lőrinc, irodalmunk nagyérdemű vete­ránja, Jósika Miklósról ..fölol­vasott, az sem volt igazi emlékbeszéd, hanem a visszaemlékezésnek néhány sugara, mely rokonszenvesen, de gyéren világosította meg a kor­szakos regényíró masszív alakját. Endrődi Sándor versében voltak poétikus gondola­tok, dallamos nyelven kifejezve, de a költő hangulata nem adhatott kárpótlást a tartalmas, fejtegetések elmaradásáért. És így az összbenyomás nem volt elég­ kiváló, nem érez­tette velünk annak a jelentőségét, akinek az emlékezetére irodalmi ünnepet rendeztek, nem hagyott a hallgató lelké­ben fölemelő és termékenyítő tanulságokat, . ........ Magáról az ülés lefolyásáról a következő tudósítás­sal számolunk be. Öt óra után tíz perccel nyitotta meg az ülést Gyulai Pál. Elnöki beszéde egész terjedelmében így hangzik: Tisztelt társaság és közönség! Múlt hó 28-án volt báró Jósika Miklós születésének százados évfordulója. Ha valakinek i meg kell emlékezni e napról, az bizonyára társaságunk, amelynek a boldogult sokáig elnöke és folyvást disze volt. Immár negyvenöt éve, hogy elszakadt hazájától, idegen földön hunyta be szemét s most, midőn tetemeit a család kegyelete visszaadta a ha­zai földnek, társaságunk az irodalmi kegyeletet tolmácsolja, mai ülését emlékének szentelve. Jósika új sírjánál a régi emlékek egész raja támad fel lelkünkben. Visszagondolunk a harmincas és negyve­nes évekre, midőn hosszú álmaiból fölébredve, ismét magyar lett­ a magyar, újjászülte egységét s éppen oly lelkesedve küzdött a nemzeti műveltség, mint az alkotmány reformja nagy eszméjéért. Szép kor volt ez, a m­egifjulás kora, tele az ifjú vágyak és duzzadó erő álmaival. A jelenben ke­veset bírtunk, de mienk volt­ az egész jövő, messze látszott a cél, de minden kis siker kitartásra és erő­feszítésre serkentett s az erős­ hit és hazafias önérzet kárpótolt minden fáradalmat. Nemcsak a politikai, hanem az irodalmi téren is folyvást ús tehetségek tűntek föl s különösen költői irodalmunk indult gyors fejlődésnek. A lyra, eposz és dráma már jeles költőket mutathatott föl, csak a regény maradt parlagon, az újabb kor legkedvel­tebb műfaja. Sikerült beszélyeink voltak, de a­ sikerült regényt még csak a jövőtől vártuk. Ekkor lépett fel Jósika,­ a harmincas évek derekán, s egyszerre meghódí­totta a közönséget, sőt új közönséget teremtett. Már negyven éves volt, midőn első regényét írta s tehetségén kívül életviszonyai is befolytak a sikerére. Fiatal korában katonáskodott , részt ve­tt a napóleoni háborúkban, a bécsi kongresszus ünnepiességeiben, a szövetséges had­sereggel bevonult Párisba; mint kapitány néhány évet töl­tött még Bécsben, majd megházasodva, lemondott katona­tiszti rangjáról, megjelent az erdélyi megye- és ország­gyűléseken s támogatta az ellenzék törekvéseit. Nemsokára a politikai pályával is szakított, nem boldog házassága emlékeivel magányba vonult és úó regényeket kezdett írni. Azt hozta a magyar elbeszélő­ irodalomnak, aminek ez leg­inkább híjával volt: kevés iskolai tudományt, de annál több élettapasztalatot, a hazai és külföldi társadalom sok­oldalú és közvetetlen ismeretét,­­ világfias modort, élénk szellemet, amely a­­ puszta fecsegést is érdekessé tudja tenni. Drágán elpazarolt évek árán vásárolta e tulajdonsá­gokat, de még sem drágán, mert hazájának áldozhatta mindazt,­­ ami bennök becses volt. Kezdeményezője és megalapítója lett irodalmunkban a modern regénynek, tár­sadalmi rajzaival, részletező körülményességével és széles epikai menetével. Oly mozgalmat indított meg, mely csak­­hamar nagy tehetségű követőkre talált s egy egész műfajt felvirágoztatott. E dicsőséget se az idő, se az ízlés változásai nem boríthatják homályba s a késő maradék is kegyelettel fog róla megemlékezni, mint a magyar re­gényirodalom atyjáról. De van Jósika pályájának egy riás, nem kevésbbé fényes oldala. Nagyrészt történelmi regényeket írván, mintegy kiegészítette, sőt fokozta epikusaink hatását, kik a múlt dicső ,.és, nemzeties emlékeit elevenítették fel szem­ben a dicstelen és elfajult jelennel. A magyar romantika, kiinduló pontjában különbözött az európai romantikától Ez visszahatás volt a X­VII. század egyoldalú felfogása egyenlősítési iránya ellen, mely semmit nem akart tudni a történelmi fejlődésről, az egyéni sajátságokról s pusztán az észből konstruálta az embert és az­ államot. Nálunk más viszonyok voltak. Mi nem küzdöttük át a XVIII. szá­zad őszidei forrongását. Sőt hatásuk alatt éppen refor­málni akartuk társadalmunkat és államunkat, de azért a múltat nem vetettük meg; lelkesedve tekintettük benne mindazt, ami bennünket dicsőségünkre, önállásunkra és nem­­zetiebb életünkre emlékeztetett. Ez lelkesítette Jósikát is s a régi magyar köz- és családélet megható jeleneteit festve, egy újabb nemzeties társadalom mellett izgatott S erre ő, mint erdélyi mágnás, különösen hivatott volt Az erdélyi arisztokráciának nem volt szüksége vissza­­magyarosodás mert sohasem nemzetietlenedett el. Erdély­ben a mágnások jól ismerték hazájuk történelmét, mely kivált a nemzeti fejedelmek idejében szoros kapcsolatban volt családjaik történetével , alig múlt egy százada, hogy Apafival bezáródott a nemzeti fejedelmek sora. Az arisztokrata büszkeség táplálója volt a nemzeti érzelmek­nek. A családokban szájról-szájra jártak a hagyományok, mondák, hol kastélyról, várromról, hol fegyverről, családi ékszerről. Ez élénk érték a régi és történelmi iránt még az erkölcsökben és olvasmányokban is nyilatkozott E század elején még elég úri ház volt Erdélyben oly álla­­potban, mintha a XVIII. század végéről maradt volna fenn. Az erdélyi történelmi írókat majd mifi­­d­en erdélyi mágnás­háznál meg lehetett találni, a még ki nem adott emlékírókat sok család leíratta magának s Ke­mény János, Bethlen Miklós, Cserei Mihály emlékiratait még a nők is olvasták. Jósika a múlt emlékei közt nőtt fel, nemzetsége, rokonsága viszontagságait tudva, tudta majdnem egész Erdély történelmét A történelem, monda, nemzeti érzés, családi hagyomány volt s a színhely a csa­lád vagy rokonság jószágain terült el. Előtte, körülü,, benne egy csoport anyag zsibongott, mely az alkotó kép­zelem kezére járt. A múlt emlékeinek e családias, hagyomá­nyos kultusza volt Jósika költészetének főforrása, innen merítve nyújthatott hivebb és élénkebb korrajzot elődei­nél és felköltve költészetünkben a történelmi érzéket, út­ját egyengette a történelem mélyebb felfogásainak is. Életét, mint nem egy kortársáét, kettészakította A forradalom, de munkásságát nem szakította meg; száműze­tésében is folyvást irt s nemcsak újabb regényekkel gazda­gította irodalmunkat, hanem a külföldi hírlapokban megje­lent cikkeivel is szolgálta nemzeti ügyünket egész halá­láig, mely 1865. február 27-én következett be. A gyász­­hírt mély részvéttel fogadta a nemzet és társaságunk 1867-ik év egyik ünnepélyes ülésén emlékbeszéddel tisz­telte meg. Akkor társaságunkban még többen éltek kor­­társai , közül, körünkben tiszteltük még báró Eötvös József és báró Kemény Zsigmondot is, regényíró tár­sait, akik az általa tört ösvényen oly mély nyomokat hagytak. Ha most szétnézek társaságunk sorain, egy egész új nemzedék foglalta el a régiek helyét. Mi idősebbek, akik gyermek- vagy ifjúkorunkban gyönyörködtünk Jósika regé­nyeiben, megjelenésükkor immár vén emberek vagyunk. Az idő nem gondol vágyainkkal és fájdalmainkkal és vissza­veszi mindazt, amit egykor reánk pazarlott. Társaságunk­nak már csak két tagja van, akik Jósikának kortársai és barátai voltak: Pulssky Ferenc és Tóth Lőrinc, s ez utóbbi éppen titkára volt társaságunknak, amidőn Jósika elnökké választatott. Bizonyára, senki méltóbban és hívőb­ben nem emlékezhetik róla ez emlékünnepélyen. Éppen ezért felkérem társaságunk nesztorát, Tóth Lőrinc rendes tagot, hogy szíveskedjék felolvasni Jósikáról irt emlékezéseit. Gyulai megnyitója után Tóth Lőrinc olvasta föl Jósikára vonatkozó visszaemlékezéseit. Tóth Lőrinc titkára volt a Kisfaludy-Társaságnak 1842-ben, ugyanakkor, mikor Jósika Miklós állott a Társaság élén, mint a Kisfaludyak első elnöke. Tóth Lőrinc sokat érintkezett Jósikával, ismerte jóságos, nemes, ideális lelkét, melylyel a magyar történet annyi magasztos alakját támasztotta föl a múltak sírjából Jellemezte Tóth Lőrinc Jósikát, az embert és a patriótát is, aki 1848-ban Kossuth politikáját meggyőződésből kö­vette és ennek makacs kitartással minden nyugalmát és anyagi jólétét feláldozta. Soha amnesztiát nem kért és külföldi száműzetésében se betegség, se agg­kor nem tudta megmutatani. Tollával tartotta fenn magát tisztes, büszke szegénységében, nagylelkű neje, Podma­­niczky Julia oldalán, aki minden tekintetben méltó társa volt. Tóth­ Lőrinc v végül­­azt indítványozta, hogy a Kis­faludy-Társaság gyűjtse össze Jósika szétszórt műveit és adja ki mielőbb kritikai jegyzetek kíséretében. Ha ez most nem volna lehetséges, tegye pályakérdéssé Jósika Miklós életírását valamelyik közelebbi pályázatán. Gyulai nyom­ban kijelentette, hogy az indít­ványnyal a Társaság fog­lalkozni fog. Endrédi Sándor Strófák címen költeményt olvasott föl Jósika Miklós születésének százados évfordulójára. A lendületes, szép költeményből közöljük ezt a három szín­­gazdag versszakot: Mig bontogatod ifjú szárnyad, Nézz vissza rá­d tiszteld apádat, Ki zord időkben érted élt; Te boldogabb, — talán nagyobb vagy,­­ ! 'De nükink akkor még dadogtak, Mikor ő megszólalt s beszélt. Porból, romokból, sírkövekből Egész világot épített föl, , Minőt még nem láttunk soha, Rég alvó árnyak újra éltek, Feldü­börgött a holt történet S ajkán búgott a harsona.

Next