Pesti Napló, 1894. május (45. évfolyam, 120-149. szám)

1894-05-06 / 125. szám

6 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1894. május 6. 125. szám. — A barlangba rekedt turisták. Óráéból tele­grafálják. Ma reggel óta már dolgoznak a luebock­i bar­langnál az utászkatonák. Egész éjjel folytatták a munkát és sikerült is nekik a patak vizét más irányba vezetni. Mihelyt a gátakat elzárják, több turista leszáll a mélységbe. Két hétre való élelmiszereket visznek magukkal. A király és Károly La­jos főherceg ma táviratban tudakozódott a mentő munkákról. Délután ismét megeredt az eső, a víz megdagadt úgy, hogy abba kellett hagyni a munkát A szakértők megvizsgálták az áradat sebességét és erejét. Magnéziummal világították meg a barlang torkolatát s ekkor kitűnt, hogy a bejáró most még jobban el van zárva, úgy látszik, hogy most már a végsőhöz kell nyúlni. Dinamittal fogják robbantani a sziklát, hogy felülről üssenek nyílást a barlangon. A szakértők nagyon veszedelmesnek tartják ezt, mert a benn­rekedt turisták, ha még élnek, esetleg szerencsétlenül jár­hatnának és a szomszédos községben is bajt okozhat a dina­mit. Este tíz órakor nagy zápor támadt, később hó esett és a víz még jobban emelkedett. Most már a barlang torkolatát egészen elöntötte az ár. A község lakosai zsa­rolják a mentőmunkásokat, az élelmiszerekért hallatlan árakat kérnek. — Bacquehem márki belügyminiszternél ma egy Gröbl nevű manszó jelentkezett és elmondotta, hogy a legragadóbb árban is tud a víz alatt úszni. Ajánlkozott, hogy beúszik a barlangba és hírt hoz a benrekedt turis­ták felől. A belügyminiszter útiköltséget adott az illető­nek és táviratozott a hatóságoknak, hogy segítsék a mű­úszót. A képviselőház mai ülésén Bacquehem belügyminisz­ter a luebock­i barlang ügyében hozzá intézett interpellá­cióra azt válaszolta, hogy a helytartó azonnal megindította a szükséges mentő akciót. Minthogy az április 30-án a kerületi biztos vezetése alatt végzett mentő munkák eredménytelenek voltak, a helytartó május 1-jén, délben egy főmérnököt küldött ki és Triesztből búvárt hivott, kinek munkája szintén sikertelen volt. Azután 30 ember­ből álló hidászcsapatot rendelt ki és megbízta a kerületi kapitányt, hogy költségeket nem kimélve, esetleg katonasá­got is vegyen igénybe. — Adakozás a Kossuth-szoborra. A Kossuth­­szoborra újabban a következő adakozások érkeztek lapunk­hoz: Varga György gyűlése Karánsebesről 18 forint 10 krajcár, Virághalmy Dénestől Aszódról 1 forint, Virághalmy Juliskától ötven és Virághalmi Gézától szintén ötven kraj­cár. Ezekkel az összegekkel a lapunkban múltkor kimuta­tott 1602 forint 30 krajcárnyi összeg 1622 forint 40 kraj­cárra emelkedett. Varga György gyűjtőivén adakoztak: Varga Györgyné 2 frt, Varga­ György 2 frt, Steinbach Imre 1 frt, Fischer Fe­renc 50 kr, Schulde Péter 20 kr, Hora Wenzel 30 kr, Hora Katharina 30 kr, Uhló József 30 kr, Schönberger Jakab 30 kr, Schubert Miklós 30 kr, Stitzel János 30 kr, Reiszer János 40 kr, Su­ha Mátyás 30 kr, Tirschl Ferenc 20 kr, Kenéz Mihály 50 kr, Kenéz Mihály­né 60 kr, Lorenz Theodor 29 kr, Tóth Mi­hály 20 kr, Frank Antal 10 kr, Thumpa N. (Olvashatlan) 10 kr, Mancher József 20 kr, Niesz Miklós 20 kr, Német Lajos 50 kr, Schinha Leo 50 kr, Grób Hugó 50 kr, Malroth Miklós 50 kr, Klein Miklós 20 kr, Gligori Vince 20 kr, Popovits József 20 kr, Pauri Ferenc 20 kr, Koch Ferenc 30 kr, Jablonszki 30 kr, Fischer 20 kr, Kubán Károly 50 kr, Móritz János 30 kr, Mantel György 30 kr, Kempian Vasa 30 kr, Cojocarin Zakariás 20 kr, Brunner József 30 kr, Kiss Lajos 60 kr, Orend Márton 50 kr, Cosztea Sándor 20 kr, Smulten Péter 20 kr, Wäninger György 20 kr, Kohl János 20 kr, Krasda Hermann 20 kr, Weninger Ferenc 20 kr, Kozocsán Márton 30 krajcár, összesen 18 forint 10 krajcár. — Oláh vándorlás Kolozsvárra. A kolozsvári magyarság izgatottsággal és sok tekintetben aggodalommal nézi az oláhoknak a memorandum-per iránt tanúsított érdeklődését. Napok óta tart az oláhok egy-egy kis csapa­tának tódulása az erdélyi magyarság központjába, s a „román nemzet“ apostolai leplezetlenül tüntetnek, s hirde­tik ismert álmodozásuk teljesülését A Kolozsvárra érke­zett oláhok túlnyomókig intelligens emberek és vezető, izgató szerepet játszanak a korlátolt oláh parasztság közt- Számbelileg nincsenek nagyon sokan, sőt ma nagyon keve­sen érkeztek Kolozsvárra. Az érkezők elé a pályaudvarra több száz főnyi magyarság vonult, amely azonban néhány abcúg-kiáltás után csakhamar visszament a városba, és itt hazafias dalokat énekelve, szétoszlott. A Hungária-fogadó elé estefelé meglehetős nagy néptömeg gyűlt, s abcug­­kiáltásokkal tüntetett a fogadó ablakait ellepő oláhok ellen, akiknek kihívó viselkedése megbotránkozást kelt. Maga a közönség eddig mérsékelten viseli magát, bár az izgatottság tagadhatatlan. Külföldi újságíró eddig nem érkezett Kolozsvárra. Délután kétszázad huszárság vonult be a városba. Egy nagyváradi táviratunk szerint, onnan százával mennek holnap az oláhok Kolozsvárra, a memo­randum-per tárgyalására. — Gyilkos testvér. Palimár Izsaia branyesti ro­mán paraszt, mint levelezőnk uja, már régebben pereske­dett nővérével, özvegy Luppu Szandával, akivel az apai örökségen nem tudott megosztozni. A pörös ügyet a múlt héten úgy fejezte be, hogy nővérét késsel megölte. Kezdet­től fogva őt gyanúsították a gyilkossággal, tegnap be is vallotta cselekedetét. Ma kísérték be a temesvári törvény­szék börtönébe. — Szerencsétlenség a pályaudvaron. A temes­vári gyárvárosi vasúti álomáson, mint lapunknak távira­tozték, ma reggel nagy szerencsétlenség történt. Gang Mihály vasúti munkás kocsizolás közben két ütköző közé került, amely összezúzta a mellkasát. A lökés követ­keztében elesett s a szomszédos kocsi vaslépcsője fejét tel­jesen elszakította a törzstől. Azonnal meghalt. — A halálra ítélt Henry. A Terminus-kávéház­­ban elkövetett bombamerénylet tetteséről most kiderült az, amit a vizsgálóbíró előtt tagadott. Egyre azt erősítgette Henry Emil, hogy Londonban nem állott összeköttetésben az Ortix tolvajnépével. Mint Párisból táviratozzák, a rendőrség ma megtalálta Henry egyik zsarolt levelét, amelyben a bombavető harmincezer frankot követelt egy gazdag polgártól, különben lelövéssel fenyegetőzött. — Az antwerpeni kiállítás megnyitása. Ma nyi­totta meg a belga király az antwerpeni nemzetközi kiállí­tást. Az ünnepségen jelen volt az egész uralkodó­család, a flandriai gróf és neje és a hohenzollerni herceg. A királyt a kiállítási bizottság elnöke beszéddel üdvözölte, amelyre az uralkodó hosszasabban válaszolt. Azután a kiállítás meg­tekintésére indult a király. Először az osztrák, azután a magyar osztályba ment, amelynek szépségéről többször dicsérőleg szólott. Ma harmincötezren voltak a kiállításban. — Leégett város. Varsóból telegrafálják. A Radom kormányzóságban fekvő Józsefváros porrá égett. A tűz a zsinagógában ütött ki és a nagy szél­ben gyorsan elharapódzott. Tizenegy ember vesztette életét a tűzvészben. A kár igen nagy. Ötszáz család hajléktalanná lett. — Agyonlőtt orvvadász. Faby István döntést mezőcsősz, mint levelezőnk írja, május 2-án este a dömösi erdőben járt puskával a vállán. Az erdőszélen elterülő rozsföldben sötét tömeget pillantott meg, amelyet medvének nézett. Reája sütötte fegyverét s csak akkor vette észre, hogy embereket talált, amikor hangos kiáltásokat hallott- Mint utóbb kiderült, golyója két embert sebesített meg, akik fát akartak lopni az uradalmi erdőben és azért la­pultak meg, hogy a csősz figyelmét elkerüljék. A meglőtt emberek közül az egyik Szűcs József azonnal meghalt, a másik, Faby József csak könnyebben sebesült meg. Faby István maga jelentkezett a bíróságnál. — Gyi­kos medve. Temesvárról írják lapunknak: Zsivojnev Titus montenegrói medvetáncoltató hetek óta sorba járta a magyar délvidék határszéli falvait s med­véje mutatványaival mulattatta a román lakosságot. Elég bőven keresett, de pénzét többnyire elitta s rendesen ré­szegen táncoltatta medvéjét. Ez okozta veszedelmét. Május elsején Glimboka krassó-szörénymegyei faluban táncoltatta medvéjét s mámoros kedvében vassal kivert botjának he­gyét többször beledöfte a medve lágyékába. Az állat erre annyira feldühösödött, hogy elszakítva az első lábait szo­rító láncokat, rávetette magát urára s megfojtotta. Fej­bőrét is egészen lerántotta s az arcát összevissza mar­cangolta. Csak nagynehezen sikerült a dühös állatot a vé­res holttesttől elkergetni Mielőtt több bajt okozhatott volna, a falu birája egy puskalövéssel leterhelte. — Tűz a pályaudvarban. A szolnoki pályaudvar­ban, mint levelezőnk írja, tegnap tűz támadt s hogy na­gyobb veszedelem nem történt, csak a vonatra várakozó közönség buzgóságának köszönhető. A déli órákban a pályaház hosszában elterülő fatető egy tehervonat szikrázó lokomotivjától kigyuladt és több méter hosszúságban lán­golni kezdett. A közönség azonban nyomban hozzálátott az oltáshoz s a tüzet eloltotta. Egy vagyon tetejére állított létra oltás közben elcsúszott, de az a munkás, aki a vé­gén állott, olyan szerencsésen esett a szomszédos kocsi tetejére, hogy egy kis horzsoláson kívül egyéb baja nem történt. — Verekedés a kórházban. Turczer János bánya­munkás, mint levelezőnk írja, már hosszabb idő óta az esztergomi közkórh­áz lakosa. Esés következtében agyráz­kódást szenvedett s azóta csöndes őrült. A többi beteg folytonosan tréfálódzott vele, legtöbbet közülök Rehák Fe­renc. Tegnap újra ingerelték társai, de ezúttal Turczer nem volt jó kedvében. Ingerülten Rékákra támadt, amiért ez olyan haragra lobbant, hogy Turczert fojtogatni kez­dette, s amikor ez védekezett, késével karonszúrta. A gyá­moltalan elmebajos vérezve, kiabálva menekült a kórház kapuja felé, ahol az ápolók elfogták. Az orvosok bevarrták sebét s az esetről jelentést tettek a redőrségnél. A beteg azóta nagyon ingerült s folytonosan azt kiabálja hogy Re­­kákot felakasztatja. — Halál a szállóban. Szőke János szikszói nős ügyvédet ma reggel a kerepesi­ uton levő Metropol-fogadó egyik szobájában halva találták. Holttestét bevitték a tör­vényszéki orvostani intézetbe, hogy megállapítsák, várjon természetes halállal halt-e meg, vagy megmérgezte magát. Az ügyvéddel volt öt éves kis leánykája is, akit egyelőre a rendőrség vett pártfogásába. — Halott a vonaton. A Kanizsa és Budapest kö­zött közlekedő vonaton, mint székesfehérvári levelezőnk táviratozza, első osztályú szakaszban utazott Szegő Gyu­­láné, született Hirschler Fáni, egy kanizsai vállalkozó fe­lesége. Nagyon betegen indult a fővárosba, hogy ott ba­járól egyetemi tanárokkal értekezzen. Vele volt fivére és egy orvos rokona. Székesfehérvár közelében hirtelen rosz­­szul lett s néhány perc múlva szivszélhüdésben meghalt. Székesfehérváron koporsóba tették s az esteli gyorsvonat­tal visszavitték Kanizsára. — Öngyilkos tiszti szolga. Temesvárról telegra­fálják. Puchinger György, K­auchold tüzérdandárnok szol­gája, gazdája nevére több csalást követett el. Ma azután attól való félelmében, hogy ura a csalásokra rájön és meg­bünteti, borotvával felmetszette a torkát és a kaszárnya második emeletéről leugrott. Rögtön meghalt. a Legjobb répamagot és pedig eredeti sárga obern­dorfit, eredeti sárga olajbogyó alakút, eredeti vörös mammuthot tetemesen leszállított áron Ma­uthner Ödön magkereskedése Budapesten szállít. Hirdető rovatunkat olvasóközönségünk szives ügyeimébe ajánljuk. Alsószopori Nagy Imre. — 1822-1894.­­ Budapest, május 5. Legelső tudományos intézeteinknek és a magyar bírói karnak nagy halottja van. Nagy Imre, a királyi Kúria kitűnő bírája, a Tudományos Akadémia rendes tagja, a Heraldikai és Geneológiai Társulat alelnöke, a Történelmi Társulat választmányának tagja, sok évi buzgó és tevékeny munkásság után ma reggel hét órakor meghalt. Abból a régi és tetemesen megfogyatkozott gárdából költözött el, mely klasszikus műveltségével válik ki. ő is, mint neves társai, abban a régi szel­lemben nevelkedett, mely a szépet és jót még Hora­tiusi értelemben vegyítette. Nagy Imre született 1822-ben Német-Kereszturon, Sopron megyében. Középiskoláinak befejezése után jogot és bölcseletet tanult, és mint befejezett jurátus ügyvédi iro­dát nyitott s ü­gyvédkedett 1848-ig, mikor a honvédek közé beállott. Később a bírói pályán működött, 1869-ben királyi táblai, 1875-ben kúriai biró lett. Most a kúriai birák tes­tületének ő volt rangban legidősebb tagja. Tudományos munkásságát a győri történeti és régé­­szeti füzetekben, a Századok­ban és a Magyar Sion-ban kezdte meg. Már fiatalon főmunkatársa volt a Dunántúli történetkedvelők lelkes csoportjának. Ekkor kezdte el az oklevéltári kutatásokat is, melyekkel az emlékekben gaz­dag Dunántúlnak akarta régi történetét megvilágítani. Nagyméretű munkássága közepett találta őt a Történelmi Társulat megalapításának eszméje, melyet Horváth Mihály, Ipolyi Arnold, Rómer Flóris, Szilágyi Sándor és Pesty Frigyes társaságában 1868-ban valósított meg. Úttörő munkásságát az Akadémia 1870-ben méltá­nyolta először, mikor a II. osztály egyik levelező tagsági helyére megválasztotta. A kitüntetés csak fokozta munka­kedvét. Példátlan buzgalommal kutatta fel az ungmegyei apróbb levéltárak dohos régiségeit, a palóci levéltárat, a Görgey, Máriássy, Niczky, Kisfaludy, Cziráky stb. csalá­dok nagyobb terjedelmű hagyatékait. Külön kutfő-tanul­­mányt irt Bács-Bodrog és Beregmegye régi főispánjairól, a losonciak őseiről és a magyar pecséttan legrégibb és leg­jelentősebb emlékeiről. Munkásságának súlypontja oklevelek gyűjtésében és nálunk eddig még majdnem páratlanul pontos és megbíz­ható kiadásában fekszik. Nem volt feldolgozó történetíró, de mint a magyar középkor diplomatikai anyagának búvára olyan munkát végzett, mely a Hunyadiakat megelőző tör­ténetünk feldolgozásának nélkülözhetetlen előfeltétele. Na­gyobb kiadványai, melyekkel nevét örökre beírta a magyar tudomány történetébe, ezek voltak: Hazai Okmánytár, I—VIII. kötet; Anjoukori Okmánytár, I—V. kötet; Zichy­­codex, I—V. kötet; Zalamegyei Okmánytár, I—II. kötet; Sopronmegyei Okmánytár, I—II. kötet; Hazai Oklevéltár, I. kötet; Mártonfalvy Imre XVI. századbeli naplója és A pálóci Horváth-család XVII—XVIII. századbeli naplója. És mindez gondosan összeválogatott, eredetiből kibetű­zött anyag, ellátva olyan bevezetésekkel és jegyzetekkel, minő­ket csakis Hagy Imre ismereteivel lehetett ilyen mennyi­ségben a magyar történetírás rendelkezésére bocsátani. A nehéz munkát kezdetben Ipolyi Arnold, Véghely­ Dezső, Deák Farkas és Nagy Gyula osztotta meg vele- Újabban már az egész fiatalabb tudós nemzedék körébe csoportosult. Mint a Nemzeti Múzeum és Országos Levéltár rendes vendége évtizedeken át nevelte és vezette az ottani kezdő szakembereket, akik viszont benne az okmánybetű­­zés és kiadás atyamesterét tisztelték és szerették. * A megboldogult halálát nején, szüleit Molnár Matild asszonyon kívül fia, dr. Molnár Kálmán orvos, valamint két leánya Jolán és Matild gyászolják. A temetés holnap, vasárnap délután 3 órakor lesz a múzeum-körút 10. szám alatti házból. A Történelmi Társulat és a Heraldikai és Geneoló­giai Társulat ma délután választmányi ülést tart, melyen a kegyelet kifejezésének formáit fogják megállapítani. Mindkét társulat koszorút kü­ldi, a Heraldikai és Geneoló­giai Társulat pedig még külön gyászjelentést is fog ki­bocsátani. A Tudományos Akadémiát éppen a nagyheti ünnepsé­gek közepette érinti a csapás. Nagy Imrében a II. osz­tály rendes tagját vesztette el. Ravatalára az elnökség fog koszorút küldeni. A temetés idejét a család vasárnap délután 3 órára tűzte ki.* A Magyar Heraldikai és Geneológiai Társaság Nagy Imre haláláról a következő gyászjelentést adta ki: A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság mély fájdalommal jelenti nagyérdemű másodelnökének, Alsószo­­pori Nagy Imrének, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, folyó hó 5-én reggeli 6l/2 órakor bekö­vetkezett gyászos elhunytát. A megboldogult földi marad­

Next