Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-10 / 280. szám

280. szám. Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, 1894. október 10. S hogy mi egyenlőtlenül bántunk volna el velük. Hivatkoz­tam huszonötévi közszolgálatomra, amely alatt bizonyíté­kát szolgáltattam annak, amit itt is ismétlek, hogy igenis, tudomásom van arról, hogy egyes, talán törvényeinkben is gyökerező határozmányokat úgy, amint azok a törvé­nyes diszpozíciónak megfelelnek, végrehajtani képesek nem voltunk. De azonban egyetlenegy esetet sem tudnak felmutatni, hogy egyenlőtlenül bántunk volna el velük. Hivatkoztam arra, mutassanak nekem egyet­lenegy románt, akit jobban megadóztattunk, megille­­tékeztünk, mint bármely magyar embert. (Zaj a szélsőbal­­oldalon.) Ilyet bizonyára nem tudnak felmutatni, sőt ellen­kezőleg, azt mondtam, hogy a közterhek viselésében ők aránytalan könnyebbségekben részesülnek. Ismétlem, hogy nem nyilatkoztam nem is nyilatkoz­hattam úgy, mint az abban a hírlapi közleményben állítta­­tik. Egész beszédem, összes megjegyzéseim éppen az ellen­kezőről tanúskodnak. Ami a kérdés politikai részét illeti, abban én engedmé­nyekről megint nem szóltam. Hiszen én voltam az, aki ebben a Házban többször kinyilatkoztattam, hogy mi semmiféle nemzetiségi követelések tekintetében alkudozásokba senki­vel nem bocsátkozunk. (Általános élénk helyeslés.) Ez, tisztelt Ház — ismétlem — első és alaptétele nemzetiségi politikámnak. Akinek baja van akár itt a Házban, akár azon tényezők előtt, amelyek arra vannak hivatva, hogy panaszokkal foglalkozzanak, adják elő panaszaikat s akkor forma szerint foglalkozni fogunk azokkal. Általános helyeslés.­ Ez volt nemzetiségi politikám egyik alaptétele. A másik alaptétel pedig az volt, hogy agitációkat nem fo­gunk tűrni, hogy nemcsak közbiztossági tekintetben te­szünk meg mindent, hanem annak módját is fogjuk ejteni, hogy magyar honpolgárok ezen haza határain túl ne foly­tassanak agitációt. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: (A de­legációban ?) Ezek voltak az alaptételek, amelyeket politikai működésemben változatlanul fentartottam. Hozzá tettem Nagy-Hányán, hozzá­teszem most is, s hozzá tettem vala­hányszor valakivel beszéltem, hogy amiben igazságuk van, ami méltányos,­jogos követelmény, azt, amennyire csak az állam érdekeinek veszélyeztetése nélkül lehetséges, kielé­gítjük, annak meg fogunk felelni, őket egyenértékű állam­polgároknak tartjuk, és azt a tudatot is élesztjük, keltjük, és erősítjük meg bennük, hogy ők a jogegyenlőség tekin­­­­tetében velünk minden tekintetben egyenlők. Kérem a tisztelt Házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Kovács Albert tudomásul veszi a választ, csak azt sajnálja, hogy a miniszterelnök nem rektifikálta a Figaró­in is az interviewt. Báró Kemény János a választ tudomásul veszi. Wekerle Sándor miniszterelnök: Ha Kovács Albert nem kísérte volna oly megjegyzésekkel felszólalását, amint tette, köszönetet mondott volna neki éppen u­gy, mint báró Kemény Jánosnak, hogy alkalmat nyújtott a kérdés tisztá­zására. Különben Chelard maga is megígérte a rektifiká­­ciót. (Helyeslés.) A Ház erre tudomásul veszi a miniszter válaszát. A legújabb szőlőbetegség. Bernáth Béla a következő interpellációt intézte a földmivelési miniszterhez: Van-e tudomása a földmivelés- ügyi miniszter úrnak arról, hogy Franciaországban a szőlőbetegségnek egy uj neme, — amit tudományos néven gommose bacillairnek neveznek — fellépett ? S ha van tu­domása, tett-e a miniszter úr s minő intézkedéseket az uj betegség tanulmányozására, a népnek erről való tájékoz­tatására, s hogy ezen szőlőbetegség ide be ne hurcol­­tassék. Festetics Andor földmivelési miniszter szintén rögtön válaszol az interpellációra. Kijelenti, hogy van tu­domása az új betegségről, de jelenleg még Franciaország­ban sem történtek eléggé megfelelő lépések, melyek az­az még nem baj, sőt esetleg serkentő hatásánál fogva használ is. Külföldön már másképp áll a dolog. Külföldön, messze a hazától válik el igazában, hogy mennyi az illető egyéniségének az értéke. Az az író, aki a külföld kápráz­tató haladottsága előtt nem érzi, hogy voltaképp az idegen elemek átültetése nem öncél, hogy a lényeg mégis a bár hátrább maradt, de mégis lelkének egyedül megfelelő ma­gyarság, — aki csak tovább is, sőt csak annál inkább szót az utánzáshoz, gondolatban és érzésben — az hadd pusztul­jon el, mert ennek az iránynak csak az lehet az ered­ménye, hogy az illető elveszti a talajt a lába alól. Hisz a­mi a külföldi milienben, azon a talajon művészi valóság, az az ő tollában mindig csak utánzat és igy hamis való­ság marad: az igazi magyar s ennélfogva egyedül e nyel­ven h­ivatottsággal biró sró azonban, ha sokat zsörtölődött s esetleg utánzott is otthon, ha valahol, hát külföldön fog rátalálni Magyarországra s e Magyarországban magá­n­­agára. A külföldi tapasztalatok szitáján olyan hamar átpe­reg a lélek selejtesebb homokja, a kozmopolitáskodó kül­sőségek összeverődött pernyéje, hogy ismét világgá sod­ródjék s ismét port hintsen másoknak a szemébe, H­a külföldön hull ki a lélekből igazán az a sok strasszkő, ame­lyet otthon kü­lföldieskedő ambíciónkban valódinak tartunk. Idekint, amikor keservesen jövünk rá, hogy ha így, akkor se itt, se ott, mert az idegen milienben járni nem tudunk és az idegen benyomásokból is csak azok az érté­kesek bennünk, amelyeket magyarokká hasonítunk át ma­gunkban: idekint, miután észrevettük, hogy az az otthon kicsiny lett és a külföldieskedések közepette hálátlanul mellőzött anyaföld kiesett a lábunk alól, hasztalan akarunk azon az idegen földön megállani, amelyre nem termettek a lábaink. Az a magyar művész, aki szerencsésen átalment ezen a krízisen, kétszeresen igaz magyarrá lesz, mert primitiv, mást nem ismerő s ennélfogva naiv magyarságá­hoz az abból hiányzó nemes formákat is hozzá fogja adni, s amelyek a külföldiekből azzal homogének és ennélfogva azt­­ kiegészítik. Aki pedig elvész a külföldön a magyar művészetnek, azért nem kár, mert idehaza se lett volna soha magyar, valamint hogy a külföld se nyer vele. Mindezek után szükséges-e mondanunk, hogy nálunk, ahol ősi naivságban úgyszólván még éljük a művészetet, nem pedig felfrissített naivsággal csináljuk azt, mint például a lényegben szűkölködő s ma­holnap a formák túl­tengősével küszködő ultra-modern francia művészet: nagyon is elkér a külföldi nevelés, épen a művészi forma tökély és ízlés szempontjából — hisz nekünk, erős fajnak, épp az van meg, ami e fáradt nyugatiaknak már nincs — a lényeg — minekünk csak az ő formatökélyük hiányzik; tanuljuk meg ezt tőlük ... Most arra kellene áttérnünk, hogy az annyi viszon­tagságon átment Magyarországnak egyedüli ereje a még mindig romlatlan magyar paraszt. A felsőbb osz­tályok és főként a legfelsőbb , az arisztokrácia, a legszélsőbb és legbetegesebb nyugattal versenyez a deka­denciában, tradíciói elévültek, új célokra fáradt, ideál-sor­vadásba esett, középosztályunk nincs, honnan táplálkozzék a jövő magyar társadalom ? . . . Nos hát, erre felel meg a ciklusában Justh Zsigmond. "■ Mag­yar lelkének minden szer­etetével öleli fel művé­szetében a magyar parasztot, akinek friss vére mentheti csak meg az új Magyarországot, amint hogy a magyar paraszt volt az is, aki nyelvünket mentve meg, mentett­ meg bennünket most száz esztendeje. És Justh, mint azok az egész emberek, akik úgy cselekszenek, amint — ahogy gondolkoznak, nemcsak mű­vészi elméletben érvényesíti ideálját, hanem a valóságban is. Abban a kivételesen szerencsés helyzetben van, hogy ősi földjén a legközelebbije, testvére lehet annak a ma­gyar parasztnak, akit az átlagos magyar író nem ismer­vén, félreismer, nem ért és nem méltányol. És mennyire hálás tud lenni ez a magyar paraszt! Justhot a „Puszta könyvével“ igazában ő tette meg ma­gyar mű­vészszé. E könyv a „kiválás genezisének“ első könyve: az első új magyar könyv, amely hű tükre a ma­gyar paraszt filozófiájának. Annak a filozófiának, amely olyan ázsiai majesztással áll szemközt a nyugat minden ideges, kapkodó hóbortjával és olyan erős, önmagába vetett bizalom nyugalmával kulminál e mondásban: „valahogy csak lesz, sehogy még sose volt“ — és bátran veszi fel a küz­delmet az ismeretlennel. A ciklus második könyvében, a „Pénz legendájában“ e nemes magyar parasztnak a legvégső degenerációját mutatja be az analízis és akaratbetegség által tönkretett, bomlott idegzetű arisztokrácia képében. Ugyanez a magyar paraszt vezeti át a ciklus har­madik könyvén, a „Gányó Julcsán“ s ismét csak ez az áldott magyar paraszt áll a „Fuimus“ sötét hátterében is, hogy duzzadó izmaival, tökéletes egyensúlya lelkével és egészséges józanságával hozzon új életet a „Fuimus“-t kö­vető új Magyarországnak.* És most, édes barátunk, szívből kívánva Neked erőt ciklusodnak ezentúl következő köteteihez, amelyek aztán együ­ttességükben olyan teljes képét fogják adni a pusztuló régi és a születő új magyar társadalomnak: lelkünk mé­lyéből óhajtjuk még azt, hogy ennek az Új Magyarország­nak a fiatal erejű teremtői meghallják és­­megértsék a „Fuimus“ szavát. Minden szeretettel hív barátaid Malonyai Dezső. Pekár Gyula, óvintézkedések megtételére szükségesek, egyelőre arra szorítkozott, hogy minden óvó intézkedést megtett, hogy ezen betegség ide be ne hurcoltassék. (Helyeslés.) Bernáth Béla és a Ház tudomásul veszi a választ. Az elnök erre az ülést berekeszti. Az ülés vége déli 12 óra 30 perckor. A főrendiház ülése október 9-én. Kezdete délelőtt 11 órakor. Elnök: Szlávy József. Jegyzők: Gyulai Pál, gróf Bánffy György, Gál József, báró Rudnyánszky József. A kormány részéről jelen vannak: Szilágyi Dezső, gróf Andrássy Gyula, Hieronymi Károly, Josipovich Imre, báró Eötvös Lóránt, báró Fejérváry Géza. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után meg­kezdték a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslat rész­letes tárgyalását. A szülök megegyezése. Az első szakasznál báró Hornig Károly veszprém­­püspök hibáztatja, hogy a szülők megegyezésének érvé­nyességét olyan alakszerűségekhez kötik, amelyeknek a gyakorlati életben nehezen lehet megfelelni. A szabadság bizonyos korlátozását is látja abban, hogy a szülőknek a királyi közjegyző, vagy járásbíró, polgármester, főszolga­bíró előtt kell egyezkedniük, mert a fiatal­ember hatóság előtt tudva magát, nem beszél olyan szabadon, olyan füg­getlenül. A törvény rendeltetésének és a hívek érdekeinek­­is az felelne meg legjobban, ha azt mondanák ki, hogy a szülők a bevett vagy elismert vallásfelekezetek, bármely lelkésze és két tanú előtt hivatalosan nyilatkoznak az iránt, mely Vallásban kívánják gyermekeiket nevelni. Sőt azt sem ellenezné, hogy ez ekként írásba foglalt és tanuk által aláírt nyilatkozat bejelentessék azon állami közegnek, amely az ily tények nyilvántartásával meg van bízva. Ez értelemben módosítást nyújt be. Báró Eötvös Lóránt vallás- és közoktatásügyi mi­­niszter: A veszprémi püspök úr által beadott módosítás el­lenkezik azokkal az elvekkel, melyeket a szőnyegen forgó törvényjavaslatban s a többi egyházpolitikai javaslatokban a kormány érvényre juttatni akart. A törvényjavaslat a gyermekek vallásos nevelésével is foglalkozik, mert az államnak tudnia kell, melyik gyermek micsoda vallási ne­velésben részesül. És amikor ezt biztosítani akarjuk, elejét kell vennünk minden felmerülhető súrlódásnak, ami csak akkor lehetséges, ha a vele járó feladatot állami közegekre ruházzuk. Nem járulhat hozzá a törvényjavaslatnak olynemű megváltoztatásához sem, amint azt tegnap a hercegprímás javasolta. Némileg fáj neki az, hogy nem helyezkedhetik a hercegprímás eszményi álláspontjára és nem követheti azt a tekintélyt, akire a prímás hivatkozott s aki senki előtt sem olyan nagy és olyan tisztelt mint ő előtte . . . De itt nem csak egy törvényhozási aktusról, nemcsak a gyermekek vallásos neveléséről van szó, és mint a kormány tagja, tekintenie kell az elfoglalt állás­pontot, létesíteni az egyenlőséget a vallásfelekezetek közt , és előmozdítani egyúttal a vallásos élet fejlődését. Ezért kellett ebben a javaslatban az eszményi sza­badságtól eltekinteni, különben még akkor is, ha tisztára a szülők gondjaira bíznák is gyermekeik vallásának meg­határozását, nincs kizárva a perlekedés a szülők közt. Én úgy látom, méltóságos főrendiház, hogy e javas­latban is azok az elvek találnak kellő és megfelelő nyil­­vánulást, amelyeket a többiekben akartunk érvényre juttatni és ennél a javaslatnál sem lehet a kormány állás­pontja más, mint az, hogy ragaszkodjék szigorúan nemcsak azokhoz a tételekhez, amelyek e javaslatban vannak, hanem ragaszkodjak szigorúan mindazon elvekhez, amelyek azok­ban a javaslatokban foglaltatnak, amelyeket a múlt napok­ban itt tárgyaltunk és amelyek oly szerencsétlenül jártak. A kormány nem adja fel ezen elveit, hanem törekedni fog arra, hogy azokat a képviselőházban fentartva, ha újból ide hozatnak, érvényre és diadalra juttassa. Oly módosításokat tehát, amelyek ezen és a többi egyházpolitikai javaslatokban lefektetett elvekkel ellen­keznek, egyáltalán nem fogadhatnánk el és mindössze csak olyan módosításokhoz járulhatnánk, amelyek e törvény­­javaslatból azon pontozatok és kikezdések kihagyását cé­lozzák, amelyek a felekezeten kívül állókra vonatkoznak, mert ezeknek a vallás szabad gyakorlatáról szóló javaslat elvetése után e törvényjavaslatban értelme nem volna. De ezen módosításokat is csak azon fentartással fogadhatjuk el, hogy a felekezeten kívül állók gyermekeinek vallására vonatkozó, most esetleg kihagyni kívánt pontok majd akkor, amikor a vallás szabad gyakorlatára vonatkozó törvényjavaslat itt újból tárgyaltatni fog, ebbe a törvény­­javaslatba iktatandók be. Ezen és ily nemű módosításokat csak azért fogadnánk el, hogy ne vessünk akadályt annak útjába, hogy mielőbb megvalósulhasson és életbe lép­hessen azon törvényjavaslat, amely oly hosszú küz­delmek árán a magas Ház által is elfogadtatott, tudniillik a polgári házasságról szóló törvényjavas­lat. Abban az esetben pedig, ha netán ez a törvényjavas­lat úgy járna, hogy ezen is oly módosítások léteznének, amelyek az egyházpolitikai törvényjavaslatok elveivel ellen­keznek, kénytelet­ek volnánk ezen törvényjavaslat harmadik olvasása alkalmával annak ellenében állást foglalni, és ez esetben arra kérnék elvtársainkat, hogy ezen törvényjavas­latot ne fogadják el, ne fogadják el azért, hogy ez a kép­viselőházban új tárgyalás alá kerülvén, azután itt is teljes egészében fentartva újból tárgyaltassék. Kérem a méltóságos főrendiházat,­­­ hogy az 1. §-t változatlanul elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés balfelől.) Gróf Zichy Nándor köszönetet mond a kultuszmi­niszternek, amiért előre is hozzájárult ahhoz, hogy a javas­latnak a felekezetnélküliségre vonatkozó intézkedései kiha­gyassanak. Két módosítványa van, az egyik azt célozza, az elismert vallásfelekezetek elől a „törvényes“ jelző töröltessék, a másik, hogy a keresztény és a nem keresz­tény házasságból született gyermekek mind a keresztény vallásban neveltessenek. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Méltóságos főrendek! Részemről úgy, amint az előttem szólott tisztelt barátom, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr is, sem ahhoz a módosítványhoz, melyet a veszprémi püspök ő méltósága benyújtott, sem ahhoz, melyet gróf Zichy Nán­dor ő nagyméltósága az előbb adott be, nem járulhatok, sőt mindegyik módosítványban, a törvényjavaslat elvi megtámadását látom. (Helyeslés.) Mielőtt erre rátérnénk és röviden kimutatni igyekezném, hogy miért van ebben ezen törvényjavaslat elvi megtámadása, legyen szabad arra tennem észrevételt, amit gróf Zichy Nándor, a köz­­oktatásügyi miniszter úr nyilatkozatára előadott. Én azt gondolom, hogy itt félreértés van és azért szükségesnek tartom, hogy tisztelt barátom nyilatkozatát magam részé­ről is ismételjem. Mi nem a felekezetnélküliek gyerme­keire vonatkozó diszpozíciókat akarjuk elejteni, hanem mi azt tartjuk és ez a miniszterelnök úr által ismételten ki lett jelentve, hogy a vallás szabad gyakorlatáról a múlt alkalomkor elvetett törvényjavaslatot minden elvében fentartjuk és azon leszünk, hogy az újból ezen méltóságos Ház elhatározása alá jusson. Mi itt a törvényjavaslatban a felekezetnélküliek gyermekei vallásos nevelésére vonatkozó dispozíciók felett ez alkalommal nem akarjuk e Ház érdemleges elhatározá­sát, hanem elkülöníteni, ketté választani akarjuk azon diszpozíciókat, amelyek ezen törvényjavaslatban vannak. Ezzel a felekezeten kívüli gyermekekre vonatkozó rendel­kezéseket akarjuk különválasztani, még­pedig azzal a szán­dékkal, hogy azokat át fogjuk tenni a vallás sza­badságáról szóló törvényjavaslatba, ahol elvi hátterünk van és annak keretébe befoglalva és azzal együtt fogjuk a Ház érdemleges határozatát kikérni. Ne származzék te­hát valahogy azon félreértés, mintha mi ezen rendelkezé­

Next