Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)
1894-10-13 / 283. szám
283. szám. PESTI NAPLÓ, 1894 október 13. 3 Budapest, szombat Törvényszék. Az ügyvéd és kliense. A Blau Lázár pénzágens ellen folytatott tárgyalást ma délelőtt a biróság befejezte és meg is hozta ítéletét. A ma délelőtti tárgyaláson mindössze két tanút hallgattak ki, azután elmondta Ligetkuthy alügyész vádindítványát, amelyben négyrendbeli uzsora miatt kéri a vádlottat elitélni. A törvényszék egy esetben felmentette, három esetben azonban, nevezetesen a két 10.000 forintos, a 11.250 forintos és az 1000 forintos váltóügyet az uzsorában vétkesnek találta s ezért másfél évi fogházra és 3000 forint pénzbírságra esetleg további háromszáznapi fogházra ítélte. A törvényszék ezenkívül azt is elrendelte, hogy a kérdéses váltókat megsemmisítsék. Az ítélet ellen úgy az ügyész, mint a vádlott felebbezést jelentett be. A Boros-Noffunsum ptírbaj. — A Pesti Napló tudósítójától. — Budapest, október 13. A Neptu-csőinakázó egyesület ezidei bálján történt, hogy Hoffmann János, földhitelintézeti tisztviselő és tartalékos hadnagy a táncosok sorában látta Boros Dezső kereskedőt és szintén tartalékos hadnagyot. Boros táncolt, amikor feltűnt neki, hogy Hoffmann erősen fixírozza. Visszavezette táncosnőjét a helyére, s a rendezőktől megtudta, hogy Hoffmann tudakozódott felőle és csodálkozását fejezte ki afelett, hogy őt is, a zsidót meghívták a Neptun báljára. Később találkoztak a bálteremben és ekkor Boros odaszólt Hoffmannak: — Majd holnap elküldöm önnek a keresztlevelemet. Másnap Boros két katonatiszttel elment a Hoffmann hivatalába. Hoffmannt hivatta a folyosóra, s mert nem kedve szerint való választ kapott, arcul ütötte. Erre ez évi március 10-én a felek pisztolypárbajt vivtak háromszori golyóváltással s az utolsó lövésnél a golyó Hoffmann arcába fúródott. Bár az orvosok első percben halottnak hitték, Hoffmann felépült sebéből, de jobb fülére elvesztette hallását. Zsúfolt teremben tárgyalta ma a párbajügyet a budapesti törvényszék Eördögh András elnöklete alatt. A vádhatóságot dr. Sántha Elemér királyi alügyész képviselte, Borost dr. Guthi Soma, Hoffmannt pedig dr. Szervánszky Imre védte. Az elnök nagy érdeklődés mellett nyitotta meg a tárgyalást, amelyre a vádlottakon kívül a véres párbajnál szerepelt segédek is megidézést kaptak, az utóbbiak csupán mint tanuk. A vádlottakat hallgatták ki először. Hoffmann János, 36 éves, nőtlen, római katolikus földhitelintézeti tisztviselő előadja, hogy a Neptun-bál alkalmával, mely zártkörű szokott lenni, meglepte őt a Boros jelenléte, egyszerűen azért, mert nem emlékezett rá, hogy látta volna a meghívottak lajstromán. Kérdést intézett hát Gorove rendezőhöz, majd dr. Pekár Imréhez. Másnap a hivatalszobájából a folyosóra hivta egy hadnagy s amint oda kiért, elbújva látott egy főhadnagyot s egy fülkében szintén meghúzódva találta Borost, aki azután előre lépett és azt kérdezte tőle: — Mi kifogása volt önnek tegnap este ellenem? — Én csak megkérdeztem egy rendezőtől, hogy ke, hitt ön a bálba. — Ismer ön engemet? — kérdezte erre. — Nem, — felelte röviden, amire Boros hirtelen arcul ütötte s azután a lépcsőkön lefelé futásnak eredt. A vele volt tisztek még bocsánatot kértek tőle. Kijelentve, hogy nem is gondoltak a dolog ilyen folytatására. Az elnök: Mily feltételei voltak a párbajnak? — Huszonöt lépés avance nélkül, háromszori golyóváltással. Boros harmadik golyója talált s én az ötödik hétre keltem fel az ágyból. A sérüléstől nem hallok a jobb fülemre. A vádlott ezután elbeszélte, hogy nem sértette meg Borost a bálon A dolog tisztázása végett még hozzáment s miután bemutatkozott neki, mert hallotta dr. Pekártól, hogy sértve érzi magát, megkérdezte, mivel van megsértve. Boros csak annyit felelt, hogy majd elküldi a születési bizonyítványát. Schmidt Albin bíró: Mi vitte önt általában cselekvésre, nem tartotta Borost odavalónak? — Én nem ismertem, csak meg akartam tudni, hogy kicsoda. Dr. Szervánszky: Tett ön feljelentést Boros ellen katonai hatóságánál? — úgy hallottam, meg is fosztották tiszti rangjától s mint közembert tették át egy szekerész-ezredhez. Dr. Guthi: Ön bálrendezőnek mondta magát. Tudtommal ön csak mint a Neptun tagja volt jelen a bálban. — Minden tag egyúttal rendező. — A vizsgálóbíró előtt ön azt mondta: Azt hittem, hogy Boros zsidó, s így nem való a bálba . . . Miért vall most mást? — Nem mondtam így. Igaz csak az lehet, hogy felemlíthettem, hogy a Neptun zsidó tagot nem vesz fel. — Ön figyelmeztette erre Boros táncosnőjét is? — Kérdezősködött utána, s erre mondtam, hogy ne foglalkozzék vele, míg nem tudok mindent. — Ismeri ön Csécsy Miklóst? — Igen, barátom. — Kezemben egy nyilatkozata, amely szerint már az összeszólalkozás előtt ön azt mondta neki, hogy afférja lesz valami tőzsdei galoppivel, legyen majd segédje. — Nem így volt. Ezután Boros Dezső 28 éves, római katholikus kereskedőt, a másik vádlottat hallgatják ki. A bálba Pekár hívta meg és dr. Szervánszky mutatta be a volt táncosnőjének. Mikor ezt másodszor kérte fel táncra, előbb huzakodott s azután is oly fagyosan viselkedett, hogy tánc közben egy kérdésére még csak nem is válaszolt. Az elnök: Mit* táncoltak? — Valóért.' * * * — No akkor nem igen szokás diskurálni, rövid a lélegzet. (Nagy derültség.) Boros előadja folytatólag, hogy elpanaszolta ezt Pekárnak, aki megjegyezte, hogy a táncosnőjének beszéltek ellene. Erre jött hozzá Hoffmann, hetykén kérdezte: ugyan ki hívott meg zsidót a bálba. Válasza az volt, hogy majd elküldi keresztlevelét. A következő napon Schönfeld hadnagy és Huszek főhadnagy kíséretében fölkereste Hoffmannt, s mert ez felszólítására csak a bajuszát pödörgetve, büszke módon felelt kérdéseire, arcul ütötte. Valótlannak mondja, hogy azután megfutott volna, mert még vissza is tért, megmondani az ottmaradt tiszteknek, hogy adják át Hoffmannak lakcímét. Az elnök: Ön szerint tehát Hoffmann kihívóan viselkedett? — Utalok a tiszteknek az iratokhoz mellékelt nyilatkozatára. Dr. Sántha ügyész .• Abban találta ön a sértést, hogy ellenfele általában zsidókról beszélt? Igen, mert zsidónak gondolva nem tartott a társaságba valónak. — Célzott a lövéseknél ön és Hoffmann? — Én nem, de ő igen, amint arra orvosom figyelmeztetett. A tanuk sorát Szerányi Miklós honvédszázados nyitja meg. Mint Hoffmann segédje dr. Krasznay Ferenccel provokálta Borost. A párbaj helyén mind a két fél ellenezte a kibékülést. Dr. Krasznay Ferenc a másik segéd azt vallja, hogy mivel az inzultus súlyos volt, súlyos feltételeket is szabtak. A másodszori lövések után a tanúnak valami balsejtelme volt, ezért komolyan felszólította a feleket kibékülésre, kijelentve, hogy megmutatták már bátorságukat, álljanak el a harmadik golyóváltástól. A felek nem akartak s tüstént a harmadik golyóváltás után Hoffmann összeesett. Litemiczky Ferenc, főhadnagy Boros segéde a párbaj előzményeinek ismertetéseután azt vallja, hogy ők a párbaj feltételeit úgy tervezték, hogy harmincöt lépésről majdan felölelni a magyar társadalmi életet. A ciklus első könyve az a hangulatos, mély novellákból összekötött alföldi költemény-bokréta volt: A puszták könyve. Merem állítani, soha tárgyilagosabbban és mégis magyarabban nem állították elénk a magyar parasztot az ő ázsiai majesztásával és mély filozófiájával. Justh, aki mikor e könyvét írta, már megjárta volt a legmodernebb nyugati eszmék világát s úgy tért vissza a magyar paraszthoz, természetesen sokkal tisztábban is láthatta annak a specifikus tulajdonait, mint bármely olyan úgynevezett nemzeti író, aki soha egyebet nem látott, mint magyart ... A ciklus programmjához képest a második könyv A pénz legendája a megromlott arisztokrácia végelgyengülését festi, a harmadik az olyan költői Dányó Julcsa a magyar nemzeti vallás eszméjével foglalkozik, a negyedik, a most a Pesti Naplóbaan megjelenő Fuimus, a felső-magyarországi régi olygarka-világnak a felbomlását s a jövő fiatal Magyarország kiválását tárja elénk ... Itt esett ki a toll a kezéből. A terv szerint a következő regény Erdélylyel, a hatodik könyv Pesttel és az utolsó a szocializmussal foglalkozott volna. Munkája félbemaradt, de a Fitimus-ból mint egy nagy, igen nagy elv szólal meg az a tanulság, hogy a jövő Magyarországnak a tiszta, érintetlen lelkű magyar paraszthoz kell visszatérnie, abból kell új erőt, Vért mentenie, abból kell táplálkoznia, mert csak ez mentheti meg. A magyar paraszt! Mert hisz csak a magyart és ezt a legtisztább alföldi magyart szerette Justh egész életében. Puszta-Szent-Tornyán oly csodás ideális világot teremtett ő, amilyenről csak a XVIII. század álmodhatott, amikor Otaitiben vélte felfedezni a messze Óceániában a paradicsomot, a primitív emberi állapotot. Parasztjai, akiket a nazarénus hit tett erkölcsösekké, az ő általa szervezett irodalmi csak egy golyóváltás legyen. Az ellenfél segédei azonban azt visszautasították. Felolvasták ezután az orvosi látleletet Hoffmann sérülésről és ezzel a bizonyító eljárás befejezést nyert. Következett dr. Sántha Elemér királyi alügyész vádbeszéde. Megérintve azt a társadalmi félszegséget, amely Hoffmann eljárásában nyilvánult, midőn Borossal szemben csak azért lépett föl, mert zsidónak hitte, rátért a párbaj lefolyásának ismertetésére. Kizártnak tartja, hogy Boros Hoffmann élete ellen tört volna. Boros cselekvényét súlyosabb beszámításnak mondja, mint Hoffmanét, mert ő követett el tettleges sértést, de ezt paralizálja a Hoffmann által nyilvános táncmulatságon ejtett sértés. Ennélfogva mindkét vádlottra egyforma büntetést kér. Dr. Szervánszky, Hoffmann védője beszédében elsősorban a közvéleménynek meghozott ítéletére appellált, amely lesújtó Boros Dezsőre nézve. A párbajban Boros pirkuszi győzelmet aratott, mert a közvélemény Hoffmann mellett nyilatkozott meg, dacára annak, hogy Hoffmannt antiszemita tendenciákkal is vádolták. Hoffmann arcáról — úgymond — a golyó mintegy szikláról pattant vissza és Borost sértette meg. Hoffmannak joga volt megtudni, várjon Borosnak volt-e meghívója. Nem hiheti el, hogy Boros haragját egy hölgy elhidegülése izgatta fel, aki még fel sem melegedett iránta. Hogy a Neptun-egyesület zsidót nem vesz fel tagnak, az nem a Hoffmann hibája, mert ezt nálánál idősebb regattisták határozták el. Hoffmann nevében határozottan visszautasítja az antiszemitaság vádját, amely kijelentésre őt védence fölhatalmazta. Miután kiderült az, hogy Boros jogos után jutott a bálba, Hoffmann bemutatta magát, és meg akarta okolni eljárását, de Boros brüszk módon elfordult tőle azzal a fenyegetéssel, hogy: „Holnap majd megmutatom magának a keresztlevelemet.“ Azt hiszi, hogy Boros lovagias soha sem volt, csak párbajképpel. Mikor a feleket kibékülésre szólították fel, Borosnak kellett volna bocsánatot kérnie, de ezt nem tette, hanem félholtan hagyta ellenfelét a küzdelem színhelyén. Kéri védence fölmentését. Dr. Guthi Soma, Boros védője szintén a közvéleményre hivatkozik, amelynek ha Boros nem is nyerte el rokonszenvét, Hoffmann elnyerte antipátiáját. A felmerült esetet olyannak tartja, amelyben a párbaj elkerülhetetlen volt. És ebben az esetben a párbaj igazságos is volt. Hoffmann a bálteremben sértőleg fixírozta Borost és ki akarta őt a teremből vezettetni, mert zsidó, és mert Boros fogatot tart, holott ő nem tudja, miből tart és mert egyáltalában nem való abba a tárasságba. Pedig Borosnak meghívója volt és Boros nem is zsidó, hanem római katolikus. Hoffmann, midőn ezt megtudta, ahelyett hogy bocánatot kért volna, figyelmeztette Boros táncosnőjét, hogy ne táncoljon többé Borossal. Ilyen előzmények után csodálja, hogy Hoffmann azt az arculcsapást, amelyet a földhitelintézet hivatalában kapott nem mindjárt a bálteremben kapta meg. Az elnök: Ezért az aposztrofálásért a védő urat rendreutasítom. A védő folytatólag kifejti, hogy Boros erkölcsi épségének önvédelmében járt el. Kér enyhe ítéletet. A vád és védbeszédek után a törvényszék tanácskozásra vonult vissza, majd kihirdették az ítéletet, amelylyel Boros Dezsőt egyévi, Hoffmann Jánost háromnapi államfogházra ítélték. Az ügyész és az elitéltek felebbeztek. hwiw..------------- II.......... I------■ N .T—— rajtam, ha azt mondom, hogy Justhnál minden „külföldi“ hite dacára a mai irodalomban alig van magyarabb szó. Az ember természetesen könnyebben veszi észre a külső formákat a lényegnél: hát az igaz, hogy a Juszli gondolkodásának a formája teljesen nyugateurópai S talán ez ejti csalódásba általán az embereket. És viszont igaz az is, hogy a sok külföldi benyomás esetleg szomorú sírja lehet minden talentumnak. Belehalhat az idegen fényes eszmékbe, úgy mint a Rollo normanjai a déli napfénybe. Elvesztheti a talajt a lábai alól, a vérbeli haza és a külföld közt művészete hermatodita monstrummá nőhet ki... De hisz épp ez próbálja meg az igaz embert. Higyyék meg nekem, hogy csak külföldön válik az ember igazán magyarrá, a lélek sok komplikáltságán át tisztábban működnek át az emberben a való és annyira szeretett magyar alapmotívumok. S a sok fényes káprázaton át, amely csak az elmét tölti el szédítő gyönyörűséggel, szívben úgy vágyódik az ember vissza az otthoni egyszerűség után, mert hisz az érzés gyökereit soha de, sohasem lehet abból a szép magyar Alföldből kitépni. Justh is megjárva a nyugati gondolatok nagy vargabetűjét, hazatért az egyszerűségre, — ez öntudatos egyszerűséget a primitív, öntudatlan egyszerűséggel, szemben másodlagos egyszerűségnek neveztem én. És egyszerre megcsinálta magának jövő élete munkásságának a tervét: egy ciklusban teremteni meg a régi Magyarország átalakulását az újba, társadalmi és egyéb tereken. A ciklust ő a kiválás genezisének nevezte el: magyartalan és idegenszerű a gondolat formája ismét, aminthogy a ciklus fogalma, amelyet a franciák Zolától kezdve mind a pozitivista bölcsésztől örököltek, szintén Taine behatása alatt fogamzott meg a Justh agyában. Mindannyian bámulattal fogadtuk a ciklus gondolatát, amely egy igazi „vue d’ensemble-ban“ fogja Alexandria, október 13. A Szuez-csatorna társasággal kötött egyezmény következtében a görög diplomáciai ügynökség a sztrájkoló kotró munkásokat hazájukba fogja szállítani. A csatornatársaság viseli a hazaszállítás költségeit és a munkásoknak két havi bért fizet ki, egyesületek és könyvtárak tanítottak ki — valósággal bálványozták is őt, mint valami felsőbb lényt, éppen mert érezték, hogy nagyon szereti őket. 1893-ban bizonyára a legmerészebb vállalkozás sikerült Justhnak, amit ilyes téren csak valaha megkísérlettek: nemzetiszínházat épített a falujának s ott a parasztokkal játszatta Shakespearet, Moliéret és Sophoklest. Én nem láttam, fájdalom, egy előadást sem, de a tudós esztétikus, dr. Silberstein, tudvalevőleg a legnagyobb ámulattal nyilatkozott ez előadásokról. Justhnak nagy része volt a Műsbarátok körének megteremtésében; egyidőben főmunkatársa volt a Hét-nek s röviden szólva az első író volt, aki a francia világ figyelmét a sok és rossz francia regényről a magyar irodalomra fordította. A magyar irodalom remekeit épp most fordította le egy antológiába franciára. Ez a könyv legközelebb meg is fog jelenni itt Párisban s az első mű lesz, mely a nagy külföldnek kerek képet fog adni Magyarország költői létéről.* És mostan, édes halott barátom, hogy bevégzem e sorokat, még egyszer elgondolom magamnak rövid munkás életedet. Minden törekvésedet egyetlen egy érzés vezette: a magyarság szeretete ... Ez vezetett itthon irodalmi és társadalmi működésedben, ez a külföldön a magyar géniusz ismertetésében. A földi élet eltelt, s te hitedhez képest a Maya örökké változó avatarjaiba tértél át, hol a lélek világa, mint a hindu hit tanítja, tiszta mint a Nirvána, s a szétfoszló egyéniséget az örök természet öleli szárnyai alá fehér kebelére, úgy amint hittalak földi életedben ... régen, mondom most teneked — édes Zsigám, Isten veled . . . TÁVIRATOK A szuezi sztrájk.