Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-13 / 283. szám

283. szám. PESTI NAPLÓ, 1894 október 13. 3 Budapest, szombat Törvényszék.­ ­ Az ügyvéd és kliense. A Blau Lázár pénz­ágens ellen folytatott tárgyalást ma délelőtt a biróság be­fejezte és meg is hozta ítéletét. A ma délelőtti tárgyalá­son mindössze két tanút hallgattak ki, azután elmondta Ligetkuthy alügyész vádindítványát, amelyben négyrend­beli uzsora miatt kéri a vádlottat elitélni. A törvényszék egy esetben felmentette, három esetben azonban, nevezete­sen a két 10.000 forintos, a 11.250 forintos és az 1000 forintos váltóügyet az uzsorában vétkesnek találta s ezért másfél évi fogházra és 3000 forint pénzbírságra esetleg további háromszáznapi fogházra ítélte. A törvényszék ezen­kívül azt is elrendelte, hogy a kérdéses váltókat megsem­misítsék. Az ítélet ellen úgy az ügyész, mint a vádlott felebbezést jelentett be. A Boros-N­offunsum ptírbaj. — A Pesti Napló tudósítójától. — Budapest, október 13. A Neptu-csőinakázó egyesület ezidei bálján tör­tént, hogy Hoffmann János, földhitelintézeti tisztviselő és tartalékos hadnagy a táncosok sorában látta Boros Dezső kereskedőt és szintén tartalékos hadnagyot. Boros táncolt, amikor feltűnt neki, hogy Hoffmann erősen fixírozza. Visszavezette táncosnőjét a helyére, s a rendezőktől meg­tudta, hogy Hoffmann tudakozódott felőle és csodálkozását fejezte ki afelett, hogy őt is, a zsidót meghívták a Neptun báljára. Később találkoztak a bálteremben és ekkor Boros odaszólt Hoffmannak: — Majd holnap elküldöm önnek a keresztlevelemet. Másnap Boros két katonatiszttel elment a Hoffmann hivatalába. Hoffmannt hivatta a folyosóra, s mert nem kedve szerint való választ kapott, arcul ütötte. Erre ez évi március 10-én a felek pisztolypárbajt vivtak háromszori golyóváltással s az utolsó lövésnél a golyó Hoffmann arcába fúródott. Bár az orvosok első perc­ben halottnak hitték, Hoffmann felépült sebéből, de jobb fülére elvesztette hallását. Zsúfolt teremben tárgyalta ma a párbajügyet a budapesti törvényszék Eördögh András elnöklete alatt. A vádhatóságot dr. Sántha Elemér királyi alügyész képvi­selte, Borost dr. Guthi Soma, Hoffmannt pedig dr. Szer­­vánszky Imre védte. Az elnök nagy érdeklődés mellett nyitotta meg a tárgyalást, amelyre a vádlottakon kívül a véres párbajnál szerepelt segédek is megidézést kaptak, az utóbbiak csu­pán mint tanuk. A vádlottakat hallgatták ki először. Hoffmann János, 36 éves, nőtlen, római katolikus földhitelintézeti tisztviselő előadja, hogy a Neptun-bál al­kalmával, mely zártkörű szokott lenni, meglepte őt a Boros jelenléte, egyszerűen azért, mert nem emlékezett rá, hogy látta volna a meghívottak lajstromán. Kérdést intézett hát Gorove rendezőhöz, majd dr. Pekár Imréhez. Másnap a hi­vatalszobájából a folyosóra hivta egy hadnagy s amint oda kiért, elbújva látott egy főhadnagyot s egy fülkében szin­tén meghúzódva találta Borost, aki azután előre lépett és azt kérdezte tőle: — Mi kifogása volt önnek tegnap este ellenem? — Én csak megkérdeztem egy rendezőtől, hogy ke­, h­itt ön a bálba. — Ismer ön engemet? — kérdezte erre. —­ Nem, — felelte röviden, amire Boros hirtelen arcul ütötte s azután a lépcsőkön lefelé futásnak eredt. A vele volt tisztek még bocsánatot kértek tőle. Kijelentve, hogy nem is gondoltak a dolog ilyen folytatására. Az elnök: Mily feltételei voltak a párbajnak? — Huszonöt lépés avance nélkül, háromszori golyó­váltással. Boros harmadik golyója talált s én az ötödik hétre keltem fel az ágyból. A sérüléstől nem hallok a jobb fülemre. A vádlott ezután elbeszélte, hogy nem sértette meg Borost a bálon A dolog tisztázása végett még hozzáment s miután bemutatkozott neki, mert hallotta dr. Pekártól, hogy sértve érzi magát, megkérdezte, mivel van megsértve. Boros csak annyit felelt, hogy majd elküldi a születési bizonyítványát. Schmidt Albin bíró: Mi vitte önt általában cselek­vésre, nem tartotta Borost odavalónak? — Én nem ismertem, csak meg akartam tudni, hogy kicsoda. Dr. Szervánszky: Tett ön feljelentést Boros ellen katonai hatóságánál? — úgy hallottam, meg is fosztották tiszti rangjától s mint közembert tették át egy szekerész-ezredhez. Dr. Guthi: Ön bálrendezőnek mondta magát. Tud­tommal ön csak mint a Neptun tagja volt jelen a bálban. — Minden tag egyúttal rendező. — A vizsgálóbíró előtt ön azt mondta: Azt hittem, hogy Boros zsidó, s így nem való a bálba . . . Miért vall most mást? — Nem mondtam így. Igaz csak az lehet, hogy fel­említhettem, hogy a Neptun zsidó tagot nem vesz fel. — Ön figyelmeztette erre Boros táncosnőjét is? — Kérdezősködött utána, s erre mondtam, hogy ne foglalkozzék vele, míg nem tudok mindent. — Ismeri ön Csécsy Miklóst? — Igen, barátom. — Kezemben egy nyilatkozata, amely szerint már az összeszólalkozás előtt ön azt mondta neki, hogy afférja lesz valami tőzsdei galoppivel, legyen majd segédje. — Nem így volt. Ezután Boros Dezső 28 éves, római katholikus ke­reskedőt, a másik vádlottat hallgatják ki. A bálba Pekár hívta meg és dr. Szervánszky mutatta be a volt táncos­nőjének. Mikor ezt másodszor kérte fel táncra, előbb huza­­kodott s azután is oly fagyosan viselkedett, hogy tánc köz­ben egy kérdésére még csak nem is válaszolt. Az elnök: Mit* táncoltak? — Valóért.' * * * — No akkor nem igen szokás diskurálni, rövid a lélegzet. (Nagy derültség.) Boros előadja folytatólag, hogy elpanaszolta ezt Pe­kárnak, aki megjegyezte, hogy a táncosnőjének beszéltek ellene. Erre jött hozzá Hoffmann, hetykén kérdezte: ugyan ki hívott meg zsidót a­ bálba. Válasza az volt, hogy majd elküldi keresztlevelét. A következő napon Schönfeld had­nagy és Huszek főhadnagy kíséretében fölkereste Hoff­­m­annt, s mert ez felszólítására csak a bajuszát pödörgetve, büszke módon felelt kérdéseire, arcul ütötte. Valótlannak mondja, hogy azután megfutott volna, mert még vissza is tért, megmondani az ottmaradt tiszteknek, hogy adják át Hoffmannak lakcímét. Az elnök: Ön szerint tehát Hoffmann kihívóan vi­selkedett? — Utalok a tiszteknek az iratokhoz mellékelt nyi­latkozatára. Dr. Sántha ügyész .• Abban találta ön a sértést, hogy ellenfele általában zsidókról beszélt? Igen, mert zsidónak gondolva nem tartott a tár­saságba valónak. — Célzott a lövéseknél ön és Hoffmann? — Én nem, de ő igen, amint arra orvosom figyel­meztetett. A tanuk sorát Szerányi Miklós honvédszázados nyitja meg. Mint Hoffmann segédje dr. Krasznay Ferenc­cel provokálta Borost. A párbaj helyén mind a két fél ellenezte a kibékülést. Dr. Krasznay Ferenc a másik segéd azt vallja, hogy mivel az inzultus súlyos volt, súlyos feltételeket is szabtak. A másodszori lövések után a tanúnak valami balsejtelme volt, ezért komolyan felszólította a feleket kibékülésre, kijelentve, hogy megmutatták már bátorságu­kat, álljanak el a harmadik golyóváltástól. A felek nem akartak s tüstént a harmadik golyóváltás után Hoffmann összeesett. Litemiczky Ferenc, főhadnagy Boros segéde a pár­baj előzményeinek ismertetése­­után azt vallja, hogy ők a párbaj feltételeit úgy tervezték, hogy harmincöt lépésről majdan felölelni a magyar társadalmi életet. A ciklus első könyve az a hangulatos, mély novellákból össze­kötött alföldi költemény-bokréta volt: A puszták könyve. Merem állítani, soha tárgyilagosabbban és mégis magyarabban nem állították elénk a magyar parasztot az ő ázsiai majesztásával és mély filozófiá­jával. Justh, aki mikor e könyvét írta, már megjárta volt a legmodernebb nyugati eszmék világát s úgy tért vissza a magyar paraszthoz, természetesen sok­kal tisztábban is láthatta annak a specifikus tu­lajdonait, mint bármely olyan úgynevezett nem­zeti író, aki soha egyebet nem látott, mint magyart ... A ciklus programmjához képest a má­sodik könyv A pénz legendája a megromlott arisz­tokrácia végelgyengülését festi, a harmadik az olyan költői Dányó Julcsa a magyar nemzeti vallás eszméjével foglalkozik, a negyedik, a most a Pesti Napló­baan megjelenő Fuimus, a felső-magyarországi régi olygarka-világnak a felbomlását s a jövő fiatal Magyarország kiválását tárja elénk ... Itt esett ki a toll a kezéből. A terv szerint a következő regény Erdélylyel, a hatodik könyv Pesttel és az utolsó a szocializmussal foglalkozott volna. Munkája félbema­radt, de a Fitimus-ból mint egy nagy, igen nagy elv szólal meg az a tanulság, hogy a jövő Magyar­­országnak a tiszta, érintetlen lelkű magyar paraszt­hoz kell visszatérnie, abból kell új erőt, Vért mente­nie, abból kell táplálkoznia, mert csak ez ment­heti meg. A magyar paraszt! Mert hisz csak a magyart és ezt a legtisztább alföldi magyart szerette Justh egész életében. Puszta-Szent-Tornyán oly csodás ide­ális világot teremtett ő, amilyenről csak a XVIII. század álmodhatott, amikor Otaitiben vélte felfedezni a messze Óceániában a paradicsomot, a primitív emberi állapotot. Parasztjai, akiket a nazarénus hit tett erkölcsösekké, az ő általa szervezett irodalmi csak egy golyóváltás legyen. Az ellenfél segédei azonban azt visszautasították. Felolvasták ezután az orvosi látleletet Hoffmann sé­rülésről és ezzel a bizonyító eljárás befejezést nyert. Következett dr. Sántha Elemér királyi alügyész vád­beszéde. Megérintve azt a társadalmi félszegséget, amely Hoffmann eljárásában nyilvánult, midőn Borossal szemben csak azért lépett föl, mert zsidónak hitte, rátért a párbaj lefolyásának ismertetésére. Kizártnak tartja, hogy Boros Hoffmann élete ellen tört volna. Boros cselekvényét súlyo­sabb beszámításnak mondja, mint Hoffmanét, mert ő köve­tett el tettleges sértést, de ezt paralizálja a Hoffmann által nyilvános táncmulatságon ejtett sértés. Ennélfogva mindkét vádlottra egyforma büntetést kér. Dr. Szervánszky, Hoffmann védője beszédében első­sorban a közvéleménynek meghozott ítéletére appellált, amely lesújtó Boros Dezsőre nézve. A párbajban Boros pirkuszi győzelmet aratott, mert a közvélemény Hoffmann mellett nyilatkozott meg, dacára annak, hogy Hoffmannt antiszemita tendenciákkal is vádolták. Hoffmann arcáról — úgymond — a golyó mintegy szikláról pattant vissza és Borost sértette meg. Hoffmannak joga volt megtudni, várjon Borosnak volt-e meghívója. Nem hiheti el, hogy Boros haragját egy hölgy elhidegülése izgatta fel, aki még fel sem melegedett iránta. Hogy a Neptun-egyesület zsidót nem vesz fel tagnak, az nem a Hoffmann hibája, mert ezt nálánál idősebb regattisták határozták el. Hoff­mann nevében határozottan visszautasítja az antiszemita­­ság vádját, amely kijelentésre őt védence fölhatalmazta. Miután kiderült az, hogy Boros jogos után jutott a bálba, Hoffmann bemutatta magát, és meg akarta okolni eljárá­sát, de Boros brüszk módon elfordult tőle azzal a fenye­getéssel, hogy: „Holnap majd megmutatom magának a ke­resztlevelemet.“ Azt hiszi, hogy Boros lovagias soha sem volt, csak párbajképpel. Mikor a feleket kibékülésre szó­lították fel, Borosnak kellett volna bocsánatot kérnie, de ezt nem tette, hanem félholtan hagyta ellenfelét a küzde­lem színhelyén. Kéri védence fölmentését. Dr. Guthi Soma, Boros védője szintén a közvéle­ményre hivatkozik, amelynek ha Boros nem is nyerte el rokonszenvét, Hoffmann elnyerte antipátiáját. A fel­merült esetet olyannak tartja, amelyben a pár­baj elkerülhetetlen volt. És ebben az esetben a pár­baj igazságos is­ volt. Hoffmann a bálteremben sértőleg fixí­­rozta Borost és ki akarta őt a teremből vezettetni, mert zsidó, és mert Boros fogatot tart, holott ő nem tudja, mi­ből tart és mert egyáltalában nem való abba a tárasságba. Pedig Borosnak meghívója volt és Boros nem is zsidó, hanem római katolikus. Hoffmann, midőn ezt megtudta, a­helyett hogy bocánatot kért volna, figyelmeztette Boros táncosnőjét, hogy ne táncoljon többé Borossal. Ilyen előz­mények után csodálja, hogy Hoffmann azt az arculcsapást, amelyet a földhitelintézet hivatalában kapott nem mindjárt a bálteremben kapta meg. Az elnök: Ezért az aposztrofálásért a védő urat rendreutasítom. A védő folytatólag kifejti, hogy Boros erkölcsi épsé­gének önvédelmében járt el. Kér enyhe ítéletet. A vád és védbeszédek után a törvényszék tanácsko­zásra vonult vissza, majd kihirdették az ítéletet, amelylyel Boros Dezsőt egyévi, Hoffmann Jánost háromnapi állam­fogházra ítélték. Az ügyész és az elitéltek felebbeztek. hwiw..------------- I­­­I.......... I------■ N­ .T—— rajtam, ha azt mondom, hogy Justhnál minden „kül­földi“ hite dacára a mai irodalomban alig van ma­­gyarabb szó. Az ember természetesen könnyebben veszi észre a külső formákat a lényegnél: hát az igaz, hogy a Juszli gondolkodásának a formája tel­jesen nyugateurópai S talán ez ejti csalódásba álta­lán az embereket. És viszont igaz az is, hogy a sok külföldi benyomás esetleg szomorú sírja lehet min­den talentumnak. Belehalhat az idegen fényes esz­mékbe, úgy mint a Rollo normanjai a déli nap­fénybe. Elvesztheti a talajt a lábai alól, a vérbeli haza és a külföld közt művészete hermatodita mon­strummá nőhet ki... De hisz épp ez próbálja meg az igaz embert. Higyyék meg nekem, hogy csak külföldön válik az ember igazán magyarrá, a lélek sok komplikáltsá­­gán át tisztábban működnek át az emberben a való és annyira szeretett magyar alapmotívumok. S a sok fé­nyes káprázaton át, amely csak az elmét tölti el szédítő gyönyörűséggel, szívben úgy vágyódik az em­ber vissza az otthoni egyszerűség után, mert hisz az érzés gyökereit soha de, sohasem lehet abból a szép magyar Alföldből kitépni. Justh is megjárva a nyu­gati gondolatok nagy vargabetűjét, hazatért az egy­szerűségre, — ez öntudatos egyszerűséget a primitív, öntudatlan egyszerűséggel, szemben másodlagos egy­szerűségnek neveztem én. És egyszerre megcsinálta magának jövő élete munkásságának a tervét: egy ciklusban teremteni meg a régi Magyarország átala­kulását az újba, társadalmi és egyéb tereken. A ciklust ő a kiválás genezisének nevezte el: magyartalan és ide­­genszerű a gondolat formája ismét, aminthogy a ciklus fogalma, amelyet a franciák Zolától kezdve mind a pozitivista bölcsésztől örököltek,­­ szintén Taine behatása alatt fogamzott meg a Justh agyá­ban. Mindannyian bámulattal fogadtuk a ciklus gon­dolatát, amely egy igazi „vue d’ensemble-ban“ fogja Alexandria, október 13. A Szuez-csatorna társa­sággal kötött egyezmény következtében a görög diplomáciai ügynökség a sztrájkoló kotró munkásokat hazájukba fogja szállítani. A csatorna­társaság viseli a hazaszállítás költ­ségeit és a munkásoknak két havi bért fizet ki, egyesületek és könyvtárak tanítottak ki — valóság­gal bálványozták is őt, mint valami felsőbb lényt, éppen mert érezték, hogy nagyon szereti őket. 1893-ban bizonyára a legmerészebb vállalkozás sike­rült Justhnak, amit ilyes téren csak valaha meg­­kísérlettek: nemzeti­­színházat épített a falujának s ott a parasztokkal játszatta Shakespearet, Moliéret és Sophoklest. Én nem láttam, fájdalom, egy előadást sem, de a tudós esztétikus, dr. Silberstein, tudvalevő­leg a legnagyobb ámulattal nyilatkozott ez előadá­sokról. Justhnak nagy része volt a Műsbarátok köré­nek megteremtésében; egyidőben főmunkatársa volt a Hét-nek s röviden szólva az első író volt, aki a fran­cia világ figyelmét a sok és rossz francia regényről a magyar irodalomra fordította. A magyar irodalom remekeit épp most fordította le egy antológiába franciára. Ez a könyv legközelebb meg is fog jelenni itt Párisban s az első mű lesz, mely a nagy külföld­nek kerek képet fog adni Magyarország költői létéről.* És mostan, édes halott barátom, hogy bevégzem e sorokat, még egyszer elgondolom magamnak rövid munkás életedet. Minden törekvésedet egyetlen egy érzés vezette: a magyarság szeretete ... Ez vezetett itthon irodalmi és társadalmi működésedben, ez a külföldön a magyar géniusz ismertetésében. A földi élet eltelt, s te hitedhez képest a Maya örökké vál­tozó avatarjaiba tértél át, hol a lélek világa, mint a hindu hit tanítja, tiszta mint a Nirvána, s a szét­­foszló egyéniséget az örök természet öleli szárnyai alá fehér kebelére, úgy amint hittalak földi életedben ... régen, mondom most teneked — édes Zsigám, Isten veled . . . TÁVIRATOK A szuezi sztrájk.

Next