Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-26 / 296. szám

296. szám. Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1894. október 26.­­ Minthogy a mende-monda ismét nyomdafesték alá került, a legilletékesebb, a nagy művésznő maga, hatalmazott fel annak a kijelentésére, hogy: „Blah­a Lujzának esze ágá­ban sincs az, hogy a színpadtól megváljon.11 * Konti-ünnep a Népszínházban. A Konti kar­mesteri pálcája, amely egyik legrokonszenvesebb kelléke a Népszínháznak, nem úgy mozgott ma este, mint rendesen. Az a fekete ruhás, ünnepies hangulata az, aki ma a Király­fogást dirigálta, s egész előadás alatt karmesterhez nem illő ünnepi pose-zal kísérte a Flóra, Lola és Amadil meló­diáit, nemcsak a ritmikusan hadonázó karmester volt, ha­nem volt egyszersmind az ünnepelt operett-szerző, aki a mai estét legzajosabb sikerei közé számíthatja. Hatvanad­szor dirigálta a Királyfogást. Nem éppen kerek jubileumi szám, de ilyen darabnál, mint a Királyfogás, és olyan talentumnál mint Konti, megbocsátja az ember a hat­tized jubileumokat is. Már maga az, hogy Blaha Lujza mellett Komáromi Mariska és Küry Klára is segédkeztek a Konti ünneplésében, emlékezetessé tették a mai estét. Olyan hármas ez, amelyet együtt ritkán van alkalma látni a közönségnek. A legna­gyobb ovációk tárgya természetesen Blaha Lujza volt, aki egyesítette magában két partnerének legragyogóbb tulaj­­donságait, az egyiknek hangját, a másiknak üde játékát, s hozzátette még a saját páratlan művészetét. A többi szereplő is a képzelhető legjobb volt, s ezzel olyan kifo­gástalan előadást produkáltak, amilyen régen volt a Nép­színházban. Németh József, Kassay, Tollagi, Újvári, Csatai Zsófi mulatságosabbak voltak, mint bármikor. Magának a színháznak házi ünnepe az első felvonás után folyt le. A színházi személyzet remek ezüst koszorút adott át Kontin­nak s ismeretlen tisztelői nevében pedig egy felbokrétázott karmesteri pálcát, (6.) , * Németh József vendégszereplése. Németh Jó­zsef, a Népszínház kitűnő tagja, három estén át Kis-Cell­­ben fog vendégszerepelni legjobb szerepeiben.­­ Ibsen uj darabja, Ibsen Henrik a napokban uj darabot fejezett be Kopenhágában. A darab, amelynek cí­mét még nem árulta el, három felvonásból áll s kevés személy szerepel benne. A színművet a költő fia, dr. Ibsen Sigurd nyomban németre fordította s igy az röviddel Ka­rácsony előtt úgy Skandináviában, mint Németországban egyidejűleg fog megjelenni. A könyvet a Güldendahl-féle jóhírű könyvkiadó­ cég adja ki. A Török-magyar mű­vészest. A konstantinápolyi földrengés által sújtottak javára művészestet terveznek. Az est rendező-bizottságának holnap, pénteken délután hat órakor értekezlete lesz a belvárosi polgári kör helyiségé­ben báró Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt.­­ Az Országos Dalos-Egyesület és a Millen­nium. Az Országos Magyar Dalos-Egyesület igazgató-vá­lasztmányának ülése volt tegnapelőtt Láng György elnök­lete alatt. A folyó ügyek elintézése után az idei rendkí­vüli közgyűlés helyét Budapestre, idejét december kilence­dikére tűzték ki. A választmány egyhangúlag elfogadta Rózsavölgyi Gyula városi tanácsos és igazgató-választmá­nyi tagnak azt az indítványát, hogy a millenniumi kiállí­tás alkalmával az egyesület a színi- és zeneművészeti osz­tályban külön dalos-egyesületi kiállítást is rendezzen. A választmány ennek az érdekes kiállításnak a megvalósítása ügyében idősb Ábrányi Kornél elnöklete alatt szűkebb bi­zottságot küldött ki, amely konkrét tervezetet fog megál­lapítani és a közgyűlés elé terjeszteni. A szűkebb bi­zottságba Káldy Gyulát, Rózsavölgyi Gyulát és Dunkl Norbertet választották meg. * A Grossmann-Bürger-négyes. A Grossmann- Bürger kamarazene-társulat személyzetében az az előnyös változás történt, hogy a hegedűszólamot Sábatiel, az Operaház első hegedűse fogja játszani.­­ Eibenschütz Ilona hangversenye. Eibenschütz Ilona zongoraművésznő, ki a múlt évben nálunk is nagy sikert aratott szép játékával az egyik filharmonikus hang­versenyen, november elején önálló hangversenyt ad a Vigadó kis termében.­­ Az új honpolgár, Kövesi Albert e cím­ű darab­jába tetszetős kuplét szerzett zongorakísérettel Konti József. A kuplé Sekunda N. József zeneműkereskedésében jelent meg díszes kiállításban. Ára nyolcvan krajcár. * A vidéki színpad gyásza. Jóravaló tehet­ségű színészt vesztett el a vidéki színpad Sz. Németh József komikusban, a­kinek halálát jelenti egy szombat­­helyi táviratunk. Sz. Németh Józsefet a budapesti közön­ség is ismeri, legalább az a része, mely a színkörökbe járatos, mert néhány év előtt a Városligeti Színkörnek volt nagyon hasznavehető komikusa; később a székesfe­hérvári és más nagyobb színtársulatoknál működött. Leg­utóbb is a Veszprémi Jenő társulatának volt tagja. Har­mincnégy esztendőt élt, halálát szívszélhűdés okozta.­­ A magyar harci dalok körúton. Káldy Gyula, a magyar zeneiskola igazgatója a múlt héten kezdte meg történelmi hangverseny-körútját Körmöcbányán és Selmec­bányán. A régi magyar harci dalok és verbunkosok bemu­tatását mind akét bányavárosban nagy tetszéssel fogad­ták. Selmecbányán, ahol a bányász- és erdész-akadémia hallgatósága testületileg jelent meg a hangversenyen, nagy ovációkban részesítették az előadókat. A műsor legnagyobb részét megismételtette a közönség s a közreműködő höl­gyeket: Kulifay Izabella kisasszonyt kitűnő zongorajáté­káért és R. Pataki Róza úrnőt szép énekéért virágbokré­tával tüntette ki. Zajos tapssal jutalmazták Várady Sán­dor dalait is. Legközelebb Rimaszombatban és Rozsnyón mutatja be Káldy Gyula a régi harci dalokat. Közoktatás. (Új tanszék az Egyetemen.) A budapesti Tudo­mányegyetemen a régi földtani és paleontológiai tanszék helyett új tanszéket szerveztek, amennyiben a földtani és őslénytani tanszéket egyesítették. Az egyetemi tanács leg­utóbbi ülésén elhatározta, hogy az új tanszékre már a jövő hónapban kiírja a pályázatot. (Ipari munkások képzése.) Az ipari munkások számára október 28-ikán, november 4-ikén és 11-ikén a magyar elbeszélő irodalomból; november 18-ikán, 25-ikén és december 2-ikán a magyar történelemből; végre decem­ber 9-ikén és 16-ikán a vegytanból, mindenkor délután harmadfél órakor, a III. kerületi polgári iskolában (Kis- Korona-utca 10. szám), a VI. kerületi polgári középkeres­kedelmi iskolában (Nagymező-utca 1. szám), a VIII. kerületi községi főreáliskolában (Zerge-utca 11. szám), a VIII. kerü­leti állami középipariskolában (Népszínház­ utca 8. szám), és a VIII. kerületi polgári fiúiskolában (Práter­ utca 12. szám) szórakoztató előadásokat rendeznek. Az iparosok számára azonkívül minden vasárnap délután kettőtől négyig nyitva lesznek: a Nemzeti Múzeum, a Technológiai Iparmúzeum (József­ körút 6. szám), és az Iparművészeti Múzeum (Andrássy­ út 69. szám), ahol a látogatóknak a gyűjtemé­nyek tárgyairól magyarázni fognak. Jegyeket az említett intézetek portásai és az ipari munkások képzésére szerve­zett országos bizottság elnöksége (Múzeum-körút 6. szám) ingyen ad ki. (Iskolaavatás Hatvanban.) Hatvanban, mint leve­lezőnk írja, a minap avatták föl ünnepiesen azt a díszes iskolaépületet, amelyet a város az állammal közösen hozott létre, s amelyre a város 80.000 forintot adakozott. Az új épületben állami jellegű nép- és polgári iskola lesz, amely­nek költségeihez a város hatezer forinttal járul évenként. Az avató­ünnepen a megye részéről dr. Kállay főispán, Zalár alispán és Halász tanfelügyelő, a kormány képvise­letében pedig Szatmáry György miniszteri tanácsos volt jelen. Ugyancsak ez alkalommal avatták fel azt a kisdéd­­óvet is, amelyet özvegy hatvani Deutsch Bernátné alapí­tott férje emlékére. Az ünnepség idején táviratot küldtek báró Eötvös Lóránthoz, Pulszky Ágosthoz és Jakab Ödön­höz Budapestre. Az ünnepséget bankett követte, este pedig hangverseny volt, amelyben budapesti írók és művészek vettek részt. Idősebb Deutsch József ötszáz forintos ala­pítványt tett szorgalmas tanulók jutalmazására. Tudomány, irodalom. (*) Báró Eötvös Lóránt ünneplése. A Matemati­kai és Fizikai Társulatnak ma ünnepi ülése volt, amely­nek legnagyobb részét báró Eötvös Lóránt vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter ünneplésére szentelték. Báró Eötvös Lóránt a társulatnak négy esztendeig volt kiváló mun­­kássága elnöke s ma abból az alkalomból üdvözölték, hogy a király bizalmából miniszteri székhez jutott. Miután dr. König Gyula, a Műegyetem prorektora a társulat nevében rövid beszédben üdvözölte a minisztert leállásában, s annak a reményének adott kifejezést, hogy a társulat elnöki szé­kében továbbra is megmarad. — dr. Bartoniak Géza tit­­kár ismertette hosszasabban tudományos eredményekben gazdag munkásságát és a társulat megalakításában szer­zett érdemeit. Majd átadta neki a társaság tagjainak dí­szes albumba kötött üdvözlőiratát, s bejelentette, hogy a matematikai versenyek díját, amelyet a középiskolai érett­ségit tett tanulók számára alapítottak, a nap örömére Eöt­­vös-díjnak nevezték el, s végül szintén arra kérte a minisztert, hogy tartsa meg továbbra is az elnökséget és pihenő órái­ban vegyen továbbra is részt a társulat ügyeinek vezeté­sében. Báró Eötvös Lóránt hálás köszönetet mondott a ba­rátságos üdvözlésért, ürömébe, úgymond egy kis fájdalom vegyül, amelyet mindenki érez, ha elhagyja azt a kört, ahol sokáig dolgozott, ahol nagyra nőtt s ahol, ha vissza is tér később, csak vendégnek érzi magát, mert hivatása csakhamar másfelé szólítja. Nem a nagyravágyás, nem a hatalom után való vágyódás bírta őt rá, hogy a megtisztelő miniszteri állást elfoglalja, hanem ugyanaz a törekvés, amely előbb is lelkesítette, hogy hazájá­nak a tudományok szolgálatában továbbra is, talán még fokozottabb mértékben, mint eddig, hasznára lehes­sen, hogy az útját egyengethesse azoknak, akik tudo­mányos téren munkálkodnak. Mint miniszter azonban nem lehet részrehajló sem egyének, sem intézmények, sem egyes tudományos szakok iránt és azért most már nem lehet csupán fizikus, hanem munkásságát valamennyi tudo­mányok között egyenlően kell megosztania. De, mint az előtte szóló találóan mondotta, lesznek pihenő órái is s ezek­ben ezután is örömmel fog visszatérni abba a körbe, amely­ben mindenkor otthon érzi magát. A szűnni nem akaró éljenzés és taps után dr. Rados Gusztáv beszámolt az Eöt­vös-díj verseny eredményéről. Az első matematikai versenyen ötvenegy tanuló vett részt, s a beérkezett huszonkilenc dolgozat közül kü­lönösen hármat emelt ki a bíráló­bizottság. Az első díjat Seidner Mihály losonci gimnáziumi tanuló, a második díjat Papp Pál, a budapesti piarista gimnázium tanulója nyerte meg. Kupferschmied József, az V. kerületi állami gimná­zium tanulójának dolgozatát megdicsérték. A díjakat buz­dító beszéd után maga a miniszter osztotta ki az ülésen jelen volt győztes tanulóknak. Még dr. Klupathy Jenőnek a villamosság köréből vett előadását hallgatták meg, amire azután az ülés véget ért. (…) Vajda János költői jubileuma. Pár hét múlva, december 18-án, éppen ötven éve lesz, hogy Vajda János­­nak, a ma élő poéta-nemzedék öregmesterének első verse nyomtatásban megjelent az Életképekben, ugyanott, ahol egy évvel utóbb a nemrég oly fenséges nemzeti ovációvá ünnepelt Jókainak első novellája jelent meg. Maga a költői nem is tudott már erről a verséről s Írói pályáját 1874. őszétől számította, mikor első feltűnést gerjesztett költe­ménye, A honárulókhoz, a Pesti Divatlapban megjelent. Irodalmi barátai és múzsájának lelkes tisztelői azonban megtalálták az első költeményt s most azon fáradoznak, hogy a sok költői babért termett ötven esztendő beteltét a Jókai ünnepéhez méltó jubileummal ünnepeljék meg. A meg­indult mozgalomban eddigelé Endrődi Sándor, Jakab Ödön, Kozma Andor, Vértesy Gyula, Szabó Endre, Zempléni Árpád, Palágyi Menyhért és Lajos, Mikszáth Kálmán, Pósa Lajos s mások vesznek részt. A tervek egyike az, hogy nemzeti közadakozás útján százezer forint tőkét gyűjts­ek, amelyet mint Vajda­ János-alapot a kultusz­­miniszter kezelne, s amelynek kamatait a jubiláns élvezné, utána pedig majd a legméltóbbnak elismert versíró. Terv­ben van továbbá egy nagy díszkiadás a költő válogatott műveiből. (*) Hadtörténelmi munkák. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia hadtudományi bizottságának tegnap ülése volt, amelyen a hadtörténelmi műre hirdetett pályázat fölött döntöttek. Az ötszáz arany korona díjat Kiss Lajos szegedi reáliskolai tanár A rigómezei hadjárat cím­ü pálya­művének ítélték oda. Schikofsky Károly vezérkari ezredes A pozsonyi hídfő védelme 1809-ben címü pályamunkáját a jelentés megdicsérte. A bizottság ezután az 1870/71-diki francia-német háború történetének megírásával Hazay Samu honvédszázadost bízta meg. Herczeg Ferenc úrnak. — Nyilatkozat. — Páris, október 23. Véletlenül ma olvastam a Budapesti Hírlap című újság 285-ik számát. A Pesti Napló egy múlt heti számában Justh Zsig­­mond barátom ravatalára tettem le az én igénytelen ko­szorúmat. Ebben a koszorúban volt egy tövis is, amelyet ő hagyott nekünk, és amelyet bele kellett kötnöm abba a koszorúba. Ezt írtam: „Utolsó keserű mosolya azonban kiváltkép­pen annak az utóbbi években oly nagynak meg­tett magyar írónak szólt, aki épp mostanában nem átallotta rosszakaratból-e vagy tudatlanság­ból, vagy mind a két okból, egy cinikus novellájá­ban Justhnak az egész életét elferdíteni és min­denek felett azt vetni a szemére egy haldokló­nak, hogy most már nem tudván egyebekben tetszelegni, hát a halállal kokettírozik. Nyugod­jék meg az az író cinizmusának babérjain. Justh, mint ahogy mindig reális volt teljes életében, az maradt utolsó betegségében is: meghalt. De megkért, majd mondjuk meg annak az írónak, hogy bocsánatot kér tőle, amiért hogy halálával mégis elrontotta annak a bravúros novellájának a­­ pointerét.. .“ Nem neveztem meg „az utóbbi időben oly nagynak megtett magyar írót“, aki elolvasva cikkemet, barátai egy­hangú véleménye, főleg pedig ama körülmény révén, hogy az utóbbi időben tényleg írt egy elbeszélést, amelynek hőse a halál gondolatával foglalkozik, megerősödött abban a meggyőződésében, hogy ez a támadás neki szólt. Haldokló barátom óhajtása szent kötelességként rótta rám, hogy megírjam azt, amit megírtam. Örvendek, hogy Herczeg Ferenc urat barátainak egyhangú véleménye és saját lelkiismerete habozás nélkül arra indította, hogy magáénak vallja azt, ami neki szólt. Ha Herczeg Ferenc úr ama kijelentésével, hogy mé­lyen sajnálja ma ama kérdéses tárcacikk megírását, — bár csak úgy, miként a gondatlan járó­kelő sajnálja, ha véletlenül zajt csinált a betegszoba ablakai alatt, — mondom, ha ezzel a szuverén kijelentéssel rendbe hozta művészi lelkiismerete előtt azt, hogy egy napi sikerért nem átallotta megkeseríteni haldokló művésztársának utolsó pillanatait, ehhez csak művészkritikai szempontból szól­hatnék hozzá. Ezt a szívességet pedig jelenlegi hangula­tomban még kevésbbé vagyok hajlandó Herczeg Ferenc úr­nak megtenni.* De Herczeg Ferenc urnak, tudtommal korrekt magán­embernek, sajnálatomra mégis van mondanivalóm. Legyen kegyes tudomásul venni, hogy semmiféle szimpátiák nem jogosítottak fel arra, hogy cikkemben vele mint magánemberrel, pláne Justh Zsigmond barátom gyá­szos apropósjából beszéljek. Viszont­ megtiltom neki, hogy cselekedeteimnek mód­ját és alkalmát, bármikor és bármiként minősítse. Hajlandó vagyok továbbá szíves tudomására hozni, hogy ha véleménye szerint a halott ember ravatala mellől is, de nem a halott neve alatt, hoztam őt megérdemlett kínos helyzetébe. Abszolúte nincs azonban védtelenül: ha idézett első cikkemben foglaltak által mint magánember sértve érzi magát, a­minek választotta azt a kényelmes eljárást, hogy mondanivalói egy olyan újság révén jussanak el hozzám véletlenül, mely itt nem igen fordul meg a kezemben? Ha cikkemben revokálni valót talált Herczeg Ferenc úr, — a nevem alatta volt, s a Pesti Napló szerkesztősé­gében megmondták volna neki a lakásom címét. Pekár Gyula.

Next