Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-13 / 283. szám

6 Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1894. október 13. 283. szám. — Elfogott anarchsták. Avignonban, mint a Neue Freie Presse marseillei távirata jelenti, hat anarkistát fog­tak ma el s felfedeztek egy titkos nyomdát, mely egész Franciaországot ellátta anarkista zugiratokkal. Még sok ember elfogására számítanak. — Háromszoros rablógyilkosság. Prágai leve­lezőnk távirata alapján mai lapunkban írtunk arról a rablógyilkosságról, amelynek Beumnersdorfban a Weiszger­­ber­ték családja esett áldozatul. Az eset részleteiről ma a következőket írják: Az öreg Weisgerbert és a feleségét vadállatias módon megcsonkítva és összevagdalva találták meg a hálószobájukban. Tíz éves kis­lányuk ugyanott fe­küdt vértócsában, a fején ejtett sebtől ájultan. A gyilkos fejszével vágta le a két fülét. A fejszét azonmód véresen a lányka mellett találták meg. Mikor a kis­lány magához tért, elmondta, hogy az ablakon egy nagy, erős ember tört be, aki megölte a szüleit, azután ő rá­támadt. A kis­lány életbenmaradásához nincs remény. A gyilkossággal, mint megírtuk, a meggyilkolt fiát gyanúsítják, akit le is tar­tóztattak. — Kiirtott család. Borzasztó családi dráma történt a napokban Párisban. Az egyik külvárosban, az Orleans­­pályaudvar közelében, egy szegényes lakásban lakik Henri Hanssmann követő­ feleségével és hét gyermekével. A sze­gény ember csak nagy nehezen tudott mindig annyit ke­resni, hogy családjának meglegyen a" mindennapi kenyere. Két héttel ezelőtt elvesztette állását s családja a legna­gyobb nyomorba jutott. A házbért nem tudták fizetni s ezért a tulajdonos a bíróság révén elrendelte, hogy a család huszonnégy óra alatt költözzék ki. Hiába rimánko­­dott a szegény asszony, a háztulajdonos kérlelhetetlen maradt. A szegény asszonyt ez annyira elkeserítette, hogy a néhány soflért, amije még volt, szenet vásárolt, bezárta a lakást, a szenet matracra tette s felgyújtotta. Néhány óra múlva a szegény asszony és hét kis gyermeke halott volt, megölte őket a széngáz. Este hazajött a férj s ami­kor egymás mellett látta a hét holttestet, ő is véget akart vetni életének. A házbeliek csak nagy nehezen tudták kezéből a kést kicsavarni, melylyel szivén akarta magát szúrni. — Tolvaj albérlő. Gasparete Mária Rózsa­ utca, 79. szám alatt lakó napszámosnő úgy segített mindig zilált anyagi helyzetén, hogy lakásába albérlőket fogadott. Teg­nap reggel beállított hozzá egy cselédleány és két napra lakást kért. A szegény asszony adott is neki lakást s azután elment munkába. Mikor este hazatért, nem találta a cselédet otthon, ahelyett feltörve találta szekrényét s a benne volt tiz forintos aranygyűrű s 34 forintnyi kész­pénz is hiányzott. Gasparek Mária feljelentette a tolvaj cselédet, akit a rendőrség mindenfelé keres. — Az uzsora áldozata. Fiuméból táviratozza levelezőnk, hogy Bunicsics Franciska, a kikötővállalat egyik alkalmazottjának felesége megmérgezte magát amiatt hogy három uzsorás­ asszony hálójába került s nem tudott kör­meik közül menekülni. Öngyilkossága napján nyolcvan­­forintos tartozása volt esedékes s azért mérgezte meg magát, mert uzsorás hitelezőit nem tudta kielégíteni. A szenet­ fogyasztó közönséget Gutmann-testvérek mai hirdetésére különösen figyelmeztetjük. Hirdető rovatunkat olvasóközönségünk szives figyelmébe ajánljuk. REGÉNY. F U I M U S. — Justh Zsigmond hátrahagyott regénye.­­ (E regény lenyomtatása vagy fordítása törvénybe ütközik.) 1. Márfay Gábor végrendelete ezekkel a szavakkal végződött: „-------------------És kedves nőmnek, sz. márfai Márfay Annának kötelességévé teszem, hogy fiam ne­velésére tizedik életévéig felügyeljen. Azután pedig őt egy külföldi, talán egy genfi nevelő­intézetbe he­lyezze el, hol a gimnáziumi éveket fogja tölteni; évente legfeljebb két hónapot időzvén csak az atyai, illetőleg az anyai háznál. Az egyetemi éveket — úgy kívánom — felerészben egy német, felerészben egy francia egyetemen végezze. Utána pedig még egy esztendőt kell Angliában, tán Oxfordban vagy Cam­­bridgeban töltenie. Ha nagykorú lesz, végleg hazatérhet. Azt akarom, hogy fiam megismerje az életet, azért e szigorú rendszabályaim. Családjaink vesze­delme az volt, hogy élettapasztalat nélkül, rokon esz­mék és érzések korlátok­ körében, az élet harcaira készületlenül nőttek fel. Én — ha életben maradok, — még szigorúbb rendszabályokhoz nyúlok. Serdülő éveiben minden anyagi támogatás nélkül hagynám, hogy idejekorán megtanuljon a saját lábán állni, tud­jon kenyeret keresni s megvívni érdekeiért. Ha az Isten mást akar s korábban magához szólít, fentebbi kívánságom szigorú, szószerinti telje­sítését követelem meg s ennek keresztülvitelével sze­retett nőmön kivü­l kedves rokonomat, mint kiskorú fiam gyámját, báró Czobor Ádámot bizom meg. Kelt Márfán, 1865. május havában. márfai Márfay Gábor, s. k.“ 2. Idősb Márfay Gábort mindig hóbortos ember­nek tartották a felsővidék rokon­ nemzetségei, de vég­rendelete kihirdetése után napirendre tértek felette. A legjobb akarói is csak azt mondták, hogy ha nem hal meg, pár év alatt a tébolydába kerül. Özvegye, született Márfay Anna (aki atyja test­vérének, Tamásnak unokája volt s igy egyúttal unokahúga is), majd kisírta szemeit, hogy férjét, akit úgy tisztelt, bámult, oly korán elvesztette. Majd aggodalmas arccal fordult gyermeke bölcsője felé. A fiúcska kicsibe múlt hogy posthumus nem lett s mégis már huszonnegyedik élete évéig elő van írva élete programmja. Aggodalmas arccal, kényes szemmel olvasta ujjain, hány évig marad még magzatja oldalán. Jó­formán kilenc esztendeig se! A fiatal özvegy félelem­ből tán, tán szerelemből (bár szerelme csak ébrede­zett még ez időben) hozzáment a Márfayakkal vagy tizenkétizben összeházasodott gróf Niffor-nemzetség fejéhez, gróf Niffler Miklóshoz. E házassága, amely szintén csak rövid tartamú volt, még boldogabbá tette, mint az első. Gróf Niffor Miklós szintén egy fiút hagyott hátra. De hát Niffor legalább meghagyta neki fiát; ez a fiú az övé lesz, mig csak felnő, nem! nem­­ mindig. Ott lesz a sírján, ott lesz majd a feltáma­dásnál is az oldalán. Arra nincs törvény, hogy Lő­­rincet kifejtse ölelő karjai közül; ez az ő fia egé­szen az ő feltétlen birtoka. Benne újult fel fiatal­sága, benne reményei, ő benne minden öröme i­s. A Márfay-, gróf Niffor- és báró Czobor-család volt a Vág mellett hosszan elnyúló megye három törzsökös nemzetsége. Márián volt a Márfayak székhelye (de ez a kastély rombadőlt s a birtok már Gábor halála előtt idegen kézre került), Feketevár a Czoboroké, Újvár a Niftoroké. Özvegy Niftor Miklósné azonban Dálián, a csa­lád egy szerzett birtokán élt; itt nevelte fel két fiát, itt töltötte el özvegységének hosszú éveit. Ez ősi várkastélyokból intézték már négy-öt század óta a vármegye dolgát; a családok folyton összeházasodtak s amellett folytonos háborúban éltek egymással! jóformán csak e perpatvarokat írták be a megye krónikás könyvébe, annak históriája helyett. Az egész megye története jóformán csak azon for­dult meg, hogy a három család tagjai közül melyik lett a főispán s melyik a követ. 4. Báró Czobor Ádám, a Márfay Gábor végrende­­letének végrehajtója, komolyan vette feladatát. Hisz ő volt talán az egyetlen, aki tudta, mire céloz idősb Márfay Gábor utolsó kívánságával. A fiatal Gábor tizenkilencedik évéig egy szigorú genfi intézetben nevelkedett; az első egyetemi évet egy német kis univerzitáson, a másodikat Zürichben töltötte, azután egy-egy évet volt Párisban és Londonban. Jó tanuló nem volt, de sokat olvasott, különös fiú volt, aki mindannyiszor, hogy hazajött, meglepte a közelálló­kat. Voltak, akik azt mondták, bolond, mint az apja volt. Voltak, akik azt állították, még bolondabb. (Csoda-e, kérem, csoda-e, hogy így van!) Voltak (ke­vesen), akik nagyon szerették, legtöbben féltek tőle. A négy Márfay vénkisasszony véleménye az volt róla, hogy olyan, mint egy karvaly, vagy más, előt­tük tán még ennél is ismeretlenebb ragadozó madár. Azt mondták, élesek a karmai s használja is őket. Anyja? Szerette őt, bár másképp, mint kisebb fiát, Lőrincet, de hát — így mentegette magát ima­zsámolya előtt térdelve — másminő is, nem szeret­hetem úgy, mint Lőrincet. (Az ,,ügy"-ot a szeretet módjára használta, félek azonban, hogy a szűz anya a szeretet mennyiségére értette. És azt hiszem, a szűz anyának igaza volt...) 5. Huszonöt év hamar lejár !... A kocsi csak repült előre, elhagyva az ismert kis sárga indulóházat, átrobogva egy néhány kis A milliomos fia. — A Pesti Napló tudósítójától. — Budapest, október 12. Gazdag szülők átka, hogy a nagy vagyonhoz a legtöbbször egy tékozló fiú is akad, aki féktelen mo­hósággal fenékig akar markolni a kincsekbe, hogy őrült pazarlással érthetetlen vágyak kielégítését haj­­hászsza. Vakon rohan a botorságokba, nem ismer kímé­letet azok iránt, akik gondos gazdálkodással a ma­guk és az ő javára biztos létalapot teremtettek, pusztít meggondolatlanul, és mikor egy végzetes pillanatban megbomlik lelkében az erkölcsi egyen­súly: rátéved arra az ösvényre, amelyen csak roha­mosan sülyedni, bukni lehet. Ez a sors ért ismét egy előkelő, tiszteletre­méltó családból eredő ifjút, a harmincesztendős Bajza István földbirtokost, Bajza Lajos, pozsonyi dúsgaz­dag birtokos, nyugalmazott tábornok fiát. A szülői gondoskodás önálló vagyonhoz is jut­tatta, amelylyel azonban be nem érte. S hogy pénzforrásai a nagy tékozlás következtében végkép­pen kiapadtak, szorongató helyzetében az édesapja tiszta nevéhez nyúlt, hogy újra pénzhez jusson. Váltót hamisított nagyobb összegekre s bűnös tette kiderült, mielőtt segíthetett volna magán. Már fogva van, de az igazságszolgáltatás még nem rendelkezhetik vele, mert az orvosi vizsgálatnak kell még eldöntenie egy nagy kérdést: nem megza­vart elmével követte-e el tettét?­­ Sokat emlegették a fővárosban Bajza István fiatal földbirtokost, aki pár esztendővel ezelőtt Buda­pesten pazar költekezésével tűnt fel. Gyakran jött fel Budapestre a Temes megyében, Perjámos mellett levő pécegi birtokáról és rendes vendége volt az orfeumok­nak és chantant­oknak, ahol két kézzel szórta a pénzt. Bőkezű gavallérja volt a chansonette-énekesnőknek s utóbb állandó viszonyba lépett egy Berger Máli nevű fiatal orfeum, hölgygyel, annak a király­ utcai ch­antant-tulajdonosnő­­nek a leányával, aki évekkel ezelőtt hirhedt szépségével szintén sok előkelő fiatal­embernek lett a megrontója, s akit viselt dolgai miatt a rendőrség ki is tiltott a fővá­ros területéről. Leánya is elhagyta Budapestet és Bécsbe költözött, de azért az összeköttetést megtartotta a pécegi földbirtokossal, aki továbbra is elhalmozta jótéteményeivel. Költött tovább is rá, sorra szaporította adósságait, amelye­ket nagyobbrészt a családja térített meg. Bajza István szeptember 30-ikán újra Budapesten termett s miután a Hungária-fogadóban megszállott, levelet irt Schultheisz S. tőzsdelátogatónak, akivel üzleti összekötte­tésben volt, s arra kérte, hogy látogassa meg. Schultheisz fölkereste a fogadóban, mire közölte vele, hogy húszezer fo­rintra volna szüksége s kölcsönért fedezetnek váltókat adhat, amelyeken apja az elfogadó. Schultheisz kijelentette, hogy ebben az esetben talán már másnapra eszkomptál­­tathatja a váltókat. Elment Hoffmann János gabonakereskedőhöz, akiről tudta, hogy kötött már üzleteket Bajzával, s ez adós is neki harmincezer forinttal. Közölte vele a dolgot s Hoffmann hajlandó volt, hogy a váltók értékesítésében közreműködjék. Másnap mind a hárman találkoztak Hoffmannal s akkor Bajza négy darab ötezer forintos váltót mutatott fel apja nevével, mint elfogadóéval. Hoffmann azt az ajánlatot tette erre, hogy két váltót engedjen át neki adóssága harmadrészének fejében, amelyre fedezetet nem adott. Bajza szívesen beleegyezett s meg­nyugodott abban, hogy csak tízezer forintot kapjon, mint­hogy az is elég neki. A megmaradt két váltót azután Schulth­eisznak adta át azzal a kéréssel, hogy értéküket szerezze meg más­napra. Schultheisz térítvényt adott a két váltóról, de még mielőtt értékesíthette volna, október 2-ikán reggel dr. Vaisz Sándor ügyvédhez ment, aki levélben sürgősen magához hivatta. Az ügyvéd azzal a felszólítással lepte meg, hogy Bajza váltóit nyomban adja át neki, mint Bajzáék megbízottjának, különben bajba kerül a rendőr­séggel. Schultheisz szabadkozott, s azt válaszolta, hogy ő térítvényt adott a váltókról, s ha azt megkapja, átszol­gáltatja a váltókat. Akkor még nagyobb ámulatára azt válaszolta dr. Vaisz, hogy a váltók hamisak. Schultheisz most már nem kérte a térítvényét, ha­nem a rendőrségre ment az állítólagos hamis váltókkal, amelyeket Karácsonyi kapitánynak adott át. A hamis váltók híre akkor már elterjedt Budapesten s erre egymásután tettek följelentést Bajza István ellen: Hoffmann János tiezer forint, Adler és Hay gabonakeres­kedők húszezer forint, Pick és Fischer gabonakereskedők tízezer forint és Heisler ügynök ezer forint értékről szóló váltók erejéig. A rendőrség megindította a nyomozást s elsősorban Bajza Istvánt idézte meg, aki azonban kijelentette, hogy az apja aláírása valódi. A károsultak időközben, míg a vizsgálat a rendőr­ségen tartott, közjegyzővel akarták bemutatni a váltókat Pozsonyban, Bajza István apjának. A közjegyző azonban nem értekezhetett Bajza Lajossal, a családtól pedig azt az értesítést kapta, hogy mit sem tudnak váltókról. Egy má­sik közjegyzői okirat szerint Bajza István apja kijelentette volna, hogy a váltókról nincs tudomása s felvilágosítást nem ad. Mikor a rendőrség Bajza Istvánt másodszor akarta beidézni, már nem találhatták meg s nehogy a vizsgálat meghiúsuljon, a rendőrség az ügyiratokat sürgősen áttette az ügyészséghez. Időközben a rendőrség kinyomozta Bajza Istvánt, átkísértette az ügyészséghez s minthogy kihallga­­gatás közben az elmezavar jelei mutatkoztak rajta, a tör­vényszéki orvos vizsgálat alá vette, majd átvitték a budai János-kórház megfigyelő osztályába. Az eset nagy szenzációt keltett úgy a fővárosban, mint Pozsnyban, ahol a könnyelmű ifjú földbirtokosnak előkelő rokonsága van. Szédelgés fi­lilbirtokokkal. — A Pesti Napló tudósítójától. — Budapest, október 12. Egy szédelgő konzorcium ellen folytat most vizsgá­latot a fővárosi államrendőrség, mert egy vidéki földbirto­kost, igen furfangos módon, kilencszáz forintig megká­rosított. A panaszos Rusz Lázár deszki földbirtokos. Néhány

Next