Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-21 / 291. szám

4 Budapest, vasárnap ______________PESTI EXAMPLO.___________ 1894. október 21. 291. szám, állományú császári és királyi huszárfőhadnagy, egy huszár­tiszt, egy katonaorvos és egy ápoló kíséretében Sopronból Bécsbe utazott, s ott megérkezvén, a mentőegyesület által Döblingbe szállíttatott. Minthogy törvényeink értelmében csak magyar ható­sági orvos által kiállított bizonyítvány alapján lehet vala­kit tébolydába felvenni, a császári királyi osztrák belügy­miniszterhez azon kérést intéztem,­­ elmondván neki a soproni polgármester jelentéséből kiderülő tényállást,­­ hogy vizsgáltassa meg, minő alapon lett gróf Széchényi Károly a döblingi tébolydába felvéve és hogy azonnali szabadon bocsá­tása iránt intézkedjék. A császári királyi osztrák belügymi­niszter megkeresésemre azonnal válaszolt, közölvén velem az összes vizsgálati és tárgyalási iratokat, amelyekből kitűnik, hogy a döblingi tébolyda gróf Széchenyi Károlynak az intézetbe való felvétele alkalmával az Ausztriában ez iránt fennálló miniszteri rendeletek értelmében szabályosan járt el, mert a felvétel Bécs város hatósági orvosának bizonyítványa alapján történt meg, továbbá, hogy a döblingi tébolyda igazgatósága még aznap a bécsi törvényszéket ezen tényről értesítette, amely tekintettel arra, hogy gróf Széchenyi Károly soproni illetőségű, a soproni királyi törvényszékkel tudatta az ügyet. A soproni királyi törvényszék törvényeink értelmében értesítette az árva­széket és ez dr. Kovács ügyvéd személyében ideiglenes ügygondnokot rendelt ki gróf Széchenyi Károly számára; a törvényszék pedig gróf Széchenyi Károlynak gondnokság alá helyezése kérdésében hivatalból a tárgyalást meg­indította. A törvényszék azután e tárgyalás alapján gróf Szé­chényi Károlyt csakugyan gondnokság alá helyezte, az ügygondnoknak azon további kérését azonban, hogy gróf Széchényi Károly a döblingi tébolydából más, magyaror­szági tébolydába szállíttassék, elutasította. Az ügygondnok a gondnokság alá helyezés kérdését nem is felebbezte, ha­nem csakis az ítéletnek azt a részét, amely a grófnak ma­gyar intézetbe való szállítására vonatkozó kívánságát el­utasította, és a győri királyi ítélőtábla szeptember 25-én kelt ítéletével az első birósági ítéletet helybenhagyta. A törvényszék a gondnokság alá helyezésről értesí­tette az árvaszéket és báró Augusztinetzet nevezte ki gond­nokul. Ezekből méltóztatik látni, hogy a közigazgatási ha­tóságoknak arra, hogy gróf Széchényi Károly tovább is a tébolydában tartassék-e, és hogy a döblingi tébolydában vagy más tébolydában ápoltassék-e, semminemű további ingerenciája nincsen. Ugyanekkor, amidőn az osztrák belügyminiszterhez írtam, a közös hadügyminiszterhez is írtam, előadva az egész tényállást. Erre a közös hadügyminiszter arról érte­sített, hogy a valódi tényállás kiderítésére egy császári és királyi altábornagy elnöklete alatt külön vizsgálóbizott­ságot küldött ki Sopronba. A bizottság által felderített tényállás alapján ezután a közös hadügyminiszter engem arról értesített, hogy a soproni térparancsnoknak törvény- és szabályellenes eljárását rendkívül enyhítő körülmények némileg igazolják, a maga részéről elismerve, hogy a sop­roni katonai állomás­parancsnok ez ügyben hatáskörét túl­lépte, és mulasztást követett el, amennyiben orvoslás vé­gett nem fordult a soproni városi hatósághoz, és hogy nevezett főhadnagy visszamaradt ingóságainak biztosításá­nál a politikai hatóságokat nem vette igénybe. A közös­­hadügyminiszter­ közölte továbbá velem, hogy a vizsgálat eredményének megfelelően fog ezen parancsnok irányában intézkedni. Kérem, méltóztassék az interpellációra adott ezen válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Az elnök: Pázmándy Dénes képviselő urat illeti a szó. pázmándy Dénes:­­Tisztelt Ház! Méltóztattak a miniszter úrnak iménti előadásából meggyőződni, hogy az a tény, amely miatt szót emeltem, igaz. Csakugyan megtör­tént, hogy a katonai hatóság beavatkozott oly dolgokba, amelyek a magyar polgári hatóságok teendői közé tartoz­nak. Hiszen én éppen ezt a dolgot emeltem ki, mert az, hogy az illető elmebeteg-e, vagy nem, más kérdés, de ha elmebeteg volt is, amint hogy bebizonyult később, hogy a volt, mindenesetre a császári és királyi katonai hatóságnak ahhoz semmi köze nem volt. Remélem, hogy ezen eset például fog szolgálni a közös katonai hatóságoknak arra, hogy Magyarországon, magyar alattvalóval és polgári állású egyénnel szemben mindig a magyar hatóságok útján járjanak el. Ebben az érte­lemben igenis tudomásul veszem a belügyminiszter úr válaszát. Az elnök: Az interpelláló képviselő úr a miniszter úr válaszát tudomásul veszi. Tudomásul veszi a tisztelt Ház is ? (Igen!) A választ a tisztelt Ház tudomásul veszi. REGÉNY. FAIMUS. — Justh Zsigmond hátrahagyott regénye. —­ ­ (E regény lenyomtatása vagy e fordítása törvénybe ütközik.) Édes­anyja korán elhalt, érzett rajta a férfi­nevelés. Atyja gyakran Rozgonyi Cicellének nevezte oly lovagias, oly szűzies, oly hősies leányát. Pár perc múltán már a kis, alacsony ebédlő­ben ültek mind. Erzsébet az asztalfőnél, jobbján Gábor, balján Ádám. Az estebédet — more patria — hétkor költötték el. — Itt vagy hát, öreg fiam, közöttünk. Látod, szeretettel vártunk mindig. Meglássuk, G­ábor bátyám végrendelete mit eredményez. Érdekelsz, fiú! — Ugyan hagyja el, bátyám. Elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy csak most kezdem az életet. Félek, meredek az útja. Hátha nem tudok aklimati­­zálódni. — Megjön ez is, jobb, mintha itthon nőttél volna fel és csakis a tótföldet ismernéd. Mit láttál eddig ? — Még csak otthon voltam. — És Anna néni hogy van? — kérdé Er­zsébet. — Csókoltat, szeretne látni. — Felmegyünk, ugy­e apus, még a nyár folya­mán Dániára? — Fel-fel, Ch­ellém, hiszen ha te akarsz valamit, azt a jó Isten is úgy akarja. — Bejárjuk az egész felvidéki rokonságot? — De hát . . . de nem rontom a kedvedet. Inkább hallgatok. És Lőrinc? Milyen? Ember lett belőle ? — Olyan, mint amilyen két év előtt volt, csak Bünden tulajdona finomult, kiszélesedett. — (A békési szociális bajok oka.) Békés­ Gyulán, mint levelezőnk telegrafálja, a békési szociális ügyek ren­dezésére kiküldött megyei bizottság mai ülésén Bartóky főjegyzőnek a szocialista mozgalmakra vonatkozó előter­jesztésének meghallgatása után Beliczey István volt főispán kijelentette, hogy a békési szocialista mozgalmaknak a megyei adminisztráció, sokban pedig az igazságszolgáltatás az oka. A paraszlegényt, úgymond, ha leszúrja a vetély­­társát, hosszú évekre bebörtönözik, míg az úr, aki párbaj­­ban élt, kényelmes fogházban tölt el néhány hónapot. A társadalom uzsorának mondja azt, ha a paraszttal harma­dában dolgoztatnak, de az állam még ezekre a harmad­részekre, sőt az ötödrészekre is kiveti az adót. A volt főispán beszéde a gyűlésen nagy feltűnést keltett. A bi­zottság a bajok orvoslására vonatkozó javaslatát a megyei közgyűlés elébe terjeszti.­­ (Az evangélikus püspökségek szervezete.) Megírtuk nemrég, hogy Babtik Frigyes evangélikus püs­pök Liptó-Szent-Miklósról Pozsonyba költözik, ahol csakis a püspöki adminisztratív teendőket fogja végezni. Ezt az intézkedést sokan arra magyarázták, hogy a püspöki hi­vatalt külön fogják választani a papi hivataltól. Most kassai levelezőnk illetékes helyről arról értesül, hogy ezt a ter­vet már csak azért­ sem valósítják meg, mert a protes­tánsok nem tudnak püspöki székhelyekről s annál kevésbbé képzelhetnek el püspököt papi hivatal nélkül.­­ (Téli kikötő Győrben.) Győr városának mai közgyűlésén, mint levelezőnk telegrafálja, elhatározták, hogy a győri Dunaparton kikötőt építenek. A Dunai Gőz­­hajós Társaság ugyanis átiratban értesítette a várost, hogy — Érdekes fiú. Minden erénye, hibája egy el­múló korra világít. Ő egymaga egész elpusztuló, régi magyar oligarciánk kvintesszenciája. Egyike azoknak, kik csak uralkodni, parancsolni tudnak. Ő se tudja megtanulni, hogy századunk jelszava: „il faut savoir servir“. — Meg fogja tanulni, — mondá Erzsébet hal­kan, de biztos hangon. — Na nézzék, Erzsi! politizálni is szoktunk? Ne nézzék a kis honleánykát! — Nem, csak Lőrincről beszéltem. — Tudom, hogy gyengéd volt mindig; annyi tulajdonotok ellentétes, hogy meg kell értenetek egy­mást — nevetett fel Ádám s megsimogatta Erzsébet képét, aki egy szemernyi szemrehányással szemeiben, de azért nyíltan, egyenesen szembenézett atyjával. — Ellentétek? És miben? — kérdé Gábor kíváncsian. — Oh, sokban.»Erzsébet olyan parasztfajta, mint amilyen én magam vagyok. Egyenes, semmi árnyalat, finomultság nincs az egyéniségében. Amit mond, az úgy van és nincs másképp. Nem érzékeny, a félhomályban nem lát, aztán nyugodt, de olyan nyugodt, mint amilyen csak egy ilyen, a turáni ne­mes tájból származó nőszemély lehet. — Papa, hagyjuk a turáni nyugalmat. — Ez azt jelenti, hogy a múltkor, igen Gábor, ne nevess, te meg Erzsi ne pirulj, (leánya egy­szerű tagadó­ mozdulattal felelt édes atyja szavaira) a leányom majd elájult, a szegény kis ideges gyer­mek. Tizedes, a paripám megbokrosodott, majd kitör­tem a nyakamat a porta előtt és . . . Erzsit el­hagyta turáni nyugalma. — Elájult? kérdé Gábor nevetve. — Jól ismered. Kiszaladt a ház elé, megragadta a Tizedes kantárszárát és visszarántotta. Megfékezte a lovat és megmentette édes atyja becses életét. Erzsébet szeretettel mosolygott atyjára. Nem szabadkozott egy cseppet sem. — Olyan, akárcsak Rozgonyi Cicelle! — mondá Gábor. — Néked nem szabad. Ez atyám privilégiuma. Nevezz becsületes hajadon nevemen Erzsébetnek. Tu­dod, Gábor? Ezzel a leány felkelt, nyugodtan kezet adott a fiúnak, megcsókolta atyja homlokát s kiment a szobából. — Tán csak nem haragudott meg ? — kérdezte nyugtalan arccal Gábor. — Ugyan dehogy. Nincs hiúság, érzékenykedés egy csepp sem benne. De gyere, menjünk át a do­hányzóba. Beszélgessünk. A kis teremben mig tűz pattogott. A hűvös ta­vaszi estéken még Ádám rendesen begyújtatott a kandallóba. — Akarsz egy jó szivart, vagy tán csibukot parancsolsz ? Gábor cigarettára gyújtott, Ádám egy hatalmas török csibukot vett elő a pipatóriumból. A kandalló elé telepedtek. A kis szoba kifejezte Ádám egyéniségét. A fa­lakat könyvek lepték el, egymás mellett Darwin, Haeckel, Spencer, Geoffroy-St.-Hilaire, Lamasch művei. Néhány jó regény, néhány költemény. A kan­dalló panopliján fegyvergyűjtemény, amelyet keleti útjáról hozott. A szoba egy sarkában foszilok fel­halmozva. A kis kabinetet csak zöld ellenzővel fe­dett dolgozólámpa világította be. Az ablaktáblákat a ház előtti nagy akácok hajlongó gályái kopogtatták. Otthonos, meleg zug volt. — Mily jó itt, milyen távol vagyok utazásaim­tól, távol a szállodák fagyasztó hangulatától, az ide­gen világok idegen érzéseitől. Itthon érzem magam itt nálad, bátyám ... Ádám megveregette vállát. — Atyád is szeretett itt üldögélni. Rendesen váratlanul érkezett. Késő este betoppant... majd mindig e kis szobámban talált rám. Szinte látom magam előtt, amint az ajtón hirtelen belép magas termetével, vadász-csizmákban, vadász-kalappal. Bele­ült abba a székbe, amelyben te most ülsz. (Folytatása következik.) Megyék és városok, arra az esetre, ha a győri Dunapartot rendezik és a győr­­gönyő­i Danaágat szabályozzák, akkor téli kikötőül a győri Dunapartot választja, ahová minden télen körülbelül öt­száz hajót küld téli állomásra. “ KÜLFÖLD. A romániai kormány dementije. A párisi Temps a héten egy bécsi táviratot közölt, amely azt adta hírül, hogy gróf Kálnoky külügyminiszter az oláh irredenta agitáció megszüntetése ügyében inter­veniált a romániai kormánynál. Mint a bukaresti félhivatalos Timpul írja, a romániai kormány a Temps-nak ezt a hírét táviratilag azonnal demon­­tálta, minthogy az osztrák-magyar külügyminisztérium részéről ebben a tekintetben eddig semmi lépés nem történt. Az osztrák választási reform. Windischgrata herceg miniszterelnök, mint egy táviratunk jelenti, ma délutánra újra bizalmas értekezletre hívta össze a kabinet valamennyi tagját és az egyesült pártok elnökeit. Az érte­kezleten a választási reform ügyében tanácskoztak. A haldokló cár, Budapest, október 20. A livádiai cári kastély fölött ott lebeg a halál angyala s talán csak percek választják már el Hl­ik Sándor cárt attól, hogy örökre lehunyja szemeit. A minden oroszok cárjának üdülő­helye a siralom házává változott át s míg egyik termében a cár a halállal vivődik, a szomszédteremben a cár felesége küzködik nehéz testi és lelki bajjal. A mai távirati tudósítások mind arra vallanak, hogy a katasztrófa elmaradhatatlan. Ezeket a tudósításainkat alább közöljük: * London, október 20. Az Evening News, a Medical Journal külön tudósítójától Livádiából a kö­vetkező táviratot kapta: Az utolsó negyvennyolc órában Sándor cár­nak görcsei voltak, amelyek a halált szokták meg­előzni. Ezek a görcsök urémikus mérgezésnek tulaj­­donítandók. A beteg időnkint ájulásba esett. A szív működése nagyon elgyengült, ami az akut Bright-féle betegség előrehaladott fázisában gyakori jelenség. Már több hónap óta a szív nitrálbetegségének tünetei mutatkoztak, ami két ízben tüdőkongesziót és légzési nehézségeket okozott. Ezek a veszedelmes ro­hamok most ijesztően gyakoriak. A beteg fölgyógyulásának reményét már teljesen föladták ugyan, de az orvosok még lehetségesnek tartják, hogy esetleg hirtelen javulás állhat be, ami az ily állapotnál néha megesik. A cár állapota olyan, hogy a halál minden pillanatban bekövet­­l­ezhetik. Berlin, október 20. (A Pesti Napló tudósító­jának távirata.) A National Zeitung-nak egy k­vádiai

Next